2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Szokatlan helyzet ez számomra, mármint az, hogy valaki ilyen nyíltan szembesít a rossz tulajdonságaimmal. Megszoktam már, hogy minden az akaratom szerint történik és senki sem mer véleményt formálni rólam, pláne nem a szemembe is mondani. Terjednek ugyan a pletykák a szolgálók köreiben, de sohasem érdekelt különösebben. Ahogy Nhydian véleménye sem. Ő csak bepofátlankodott ide és kész... Komolyan azt hitte, hogy örömmel fogadom majd a jelenlétét és engedelmes felesége leszek? - Tegyük fel, hogy elhiszem – szólalok meg kissé nyugodtabb hangnemben, miután végiggondoltam a lehetőségeket. Elvégre, miért tepert volna annyit értem, ha tudta előre, hogy úgyis hozzámegyek nemsokára? Nem, ez nem áll össze bennem. Talán egyszerűen csak tetszettem számára és kitartó természet. Igen, ez már sokkal szimpatikusabb magyarázat számomra. Elvégre, jól nézek ki, vonzom a férfiakat, mindenki engem akar, ez nyilvánvaló. - Ó? Úgy gondolod? Hát, fel kell, hogy világosítsalak, miszerint ebben igenis tévedsz. Vannak emberek, akiket kedvelek. Attól, hogy te nem tartozol közéjük, még nem kellene rögtön ilyesmit levonnod magadban. Lance pedig még apám kedvéért se hajlandó trónra ülni. Nem, nem esnek rosszul a szavai, hiszen úgy érzem, hogy az égvilágon semmit se tud rólam. A bátyám és én jóban vagyunk, azonban Lance egyszerűen csak nem szeretné feladni az elveit, amit egyébként teljes mértékben meg is értek. Igen, ezzel nekem árt, de nem hiszem, hogy ezt szándékosan tenné. Egyszerűen csak nem hiszi, hogy nekem is akkora teher a trón, mint neki. Pedig igenis az, hiszen én egyszerűen nem szeretnék még csak megfelelni se azoknak az elvárásoknak, melyet velem szemben támasztanak. - Ez még mindig az én szobám – vetem ellen, hiszen hiába vagyok a felesége, a szoba továbbra is egyedül az enyém, senki másé. Összeházasodtunk, és? Ez csak egy újabb rossz döntés volt apám és a tanácsadói részéről, semmi több. Nhydiannak kellene a földön aludnia, nem nekem, pont ezért sem hagyom számára, hogy kifúrjon a saját ágyamból. Befekszem hát mellé, egyértelműen figyelmen kívül hagyva a vágyát. Meg kell tanulnia, hogy nem vagyok olyan nő, aki bárkinek térdre borul. Egy alkalom volt, amikor ellágyultam nem több. De az az élmény... Nem, most nem agyalhatok ezen! - Talán van is rá okom – vetem még vissza, hiszen nehezen viselem, ha nem az enyém az utolsó szó egy vitában, úgyhogy már csak azért sem hagyom Nhydian számára, hogy letörje az önbizalmam. Hercegnőnek születtem, mindenki az én kedvemben kell, hogy járjon, neki is ez lenne a kötelessége. És valamiért mégis szembeszáll velem, ami kifejezetten nem tetszik számomra. Mintha érdekelne a véleménye, de komolyan... Inkább hallgatásba burkolózom és igyekszem én is elaludni. Sokkal jobb, mint a vita, annyi szent. - Jó éjt! Csak remélni merem, hogy annyival megelégszik, hogy nem vitatkozom vele tovább, ráadásul még a makacsságomból se kapott annyit, mint más esetben szokott. Érje be ennyivel és hagyjon végre békén.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Nimhue Irvine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Calista & Nhydian - A tó mélyén 2018-02-01, 12:43
Csak mosolyogva rázom meg a fejemet. Engem aztán nem érdekel a fenyegetőzése. Egyébként sem ismer annyira, hogy ténylegesen véleményt tudjon formálni rólam, legalábbis sokat nem ér el a dologgal. Lepereg rólam a stílusa, ezt már sikerült megtapasztalnia, de igenis gondoljon szépen bele, hogy bántó tud lenni nagyon is, főleg amikor még nekem szólt be csak azért, mert ő ment bele az együtt létünkbe. Nem erőszakoltam rá magamat, de ezt ő is nagyon jól tudja, aztán mégis úgy viselkedett, mint egy hárpia. - Azt, de te úgyis csak azt hiszed el, amit akarsz igaz? - nem fogok erősködni, sem győzködni. Eszem ágában sincs neki magyarázni, hogy mit gondol rosszul és nem fogom mindenáron győzködni sem, hogy elhiggye, amit mondok. Nincs rá okom egyszerűen csak és ha azt hiszi megkeserítheti az életemet, hát téved, hiszen én is megkeseríthetem az övét és persze nem vagyok köteles felvenni a piszkálódását sem és nem is igen szándékozom. - Hogy mi ketten? Már megbocsássa, de mégis kivel lennél te jó párosítás? Akad bárki is, aki kedvel? Még a bátyád se vállalta a kedvedért, hogy trónra ül. Ne vedd zokon, de neked teljesen mindegy lenne, hogy ki van most itt, akkor is utálnád és belemélyesztenéd a karmaidat. - persze az a célom, hogy kicsit megint odaszúrjak, de okom az bőven van rá. Calista talán tudja magáról, hogy nem igen vannak, akik oda vannak érte, sőt valahogy úgy sejtem nem is igen akadt még, aki tényleg kedvelte. Nekem is beszólt és velem is ellenséges volt még akkor is, amikor kedves voltam vele, vagy épp figyelmes, vagy amikor a csúcsra juttattam. Ezek után nem igazán hiszem, hogy számára akárki is megfelelő lenne. Mintha szándékosan mindennel és mindenkivel ellenkezne. Állati fárasztó lehet. - A herceg a kedves hercegnőkkel kedves, ezt ki is kell érdemelni, nem jár mindenkinek. - vonom meg a vállamat. Lássuk be, Calista nem az a típus, akinek mindenki a lába előtt hever. Minden bizonnyal látott már és ismert olyat, akit könnyű levenni a lábáról, vagy aki tényleg mindenkivel kedves és persze e miatt mások is azok vele, de hát lássuk be a jégkirálynő pont nem ilyen, akkor pedig az ilyen lányoknak járó extra szolgáltatások sem járnak neki. Valamit valamiért. - Mintha rászorulnék arra, hogy álmodban rád másszak... túl sokat képzelsz magadról. - szórakozottan elnevetem magamat, mintha tényleg valami kimondottan vicceset mondott volna, aztán elfordulok magam is, de még csak jó éjszakát se kívánok neki. Valahogy amúgy is úgy sejtem, hogy kettőnk közül én leszek majd az, aki jobban alszik és nem pedig ő. Engem jóval kevésbé zaklatott fel ez a beszélgetés, mint a kisasszonyt, aki egyébként is nagyjából mindenen feltudja húzni magát.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Megkeményedik a tekintetem, miközben Nhydian szavait hallgatom, elvégre nem szoktam hozzá, hogy valaki ilyen stílusban beszéljen velem, ahhoz pedig főleg nem, hogy ne hagyjam ott, amint megunom a mondandóját. Nhydian viszont a férjem, és bármennyire is nem tetszik a gondolat, vannak felé olyan kötelességeim is, melyeket nem hagyhatok figyelmen kívül. Ezek közül pedig az egyik az, hogy végighallgatom. Most nem hátrálhatok el a vita elől, nem üldözhetem el, mint legutóbb tettem, maradnom kell és lehetőleg némának maradni. Azt hiszem, ez lesz a legnehezebb feladatom mind közül. Az engedelmesség nem az én asztalom, leginkább mások hajtanak fejet előttem. - Nem, valóban nem – suhan át egy keserű fintor az arcomon, hiszen ebben teljes mértékben igaza van, ezt ő is nagyon jól tudja. Talán csak ez az egyetlen oka annak, hogy elismerem a dolgot. Nhydian – hozzám hasonlóan – igen jártas a kényszerházasságok témájában, szóval teljesen felesleges lenne leállnom vitatkozni vele. Hadd örüljön most az egyszer. - De a türelem rózsát terem, nem hiszem, hogy ez a mi esetünkben másként lenne. Idővel kitalálok valamit, ne aggódj, szóval addig élvezd ki a helyzeted, amíg lehet. Halvány mosolyra húzódnak az ajkaim, melyeket Nhydian aligha láthat, de igazság szerint az sem érdekel, ha esetleg észreveszi a dolgot. Már előre örülök a sikeremnek, hiszen csakis azzal járhat a próbálkozásom, nem igaz? Csakis amiatt nem vágok bele rögtön ebbe az egészbe, mert apám tényleg nem örülne annak, ha megtudná, hogy már azelőtt elháltam a házasságom, hogy férjhez mentem volna. Ez elég nagy bűn a hozzám hasonló lányok körében. Legalábbis, a férfiak annak tekintik. - Mert nem tehettem meg! – emelem meg a hangom kissé, habár időközben Nhydian szavai nélkül is ráébredek arra, hogy talán ő is csak a körülmények áldozata lett, akár én. Hogy haragudtam-e rá? Természetesen. Abba viszont nem gondoltam bele, hogy ő is ugyanolyan parancsot teljesít, mint én, talán számára sem öröm, hogy ott kell állnia az oltár előtt. A gratulációk fogadása közben elég szépen mosolygott ugyan, de az lehetett színjáték is a közönség felé. Elvégre, én se mutathattam ki a valódi érzelmeimet, nem igaz? Nekem is ugyanúgy az ajkaimba kellett harapnom, akár neki és tűrni ezt az egész helyzetet. - Szóval azt állítod, hogy semmit sem tudtál erről az egészről? - fűzöm keresztbe a karjaim, miközben a hátam a falnak döntöm, majd onnan méregetem Nhydiant, amolyan vesébe látó pillantásokat próbálok alkalmazni rajta, sikertelenül. - Rendben, elhiszem. És igen, lehetne rosszabb is, de azt te is beláthatod magadban, hogy mi ketten nem vagyunk a legjobb párosítás. Van köztünk valami, ez tagadhatatlan, elvégre nem kerültünk volna egymáshoz olyan közel a fürdőben, ugyanakkor viszont taszítjuk is egymást. Engem legalábbis Nhydian elég szépen elrettent magától, habár ennek a konkrét okait nem igazán tudom. Talán csak nem szimpatikus, hiszen erre más magyarázat nem is igazán lehetséges. Nem vagyunk kagyló meg a héja effektus, mint azt sokan hiszik. - Nem úgy illik ilyenkor, hogy a nőké az ágy? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, majd lassan, de biztosan elindulok az ágy felé, ezúttal figyelmen kívül hagyva Nhydian adottságait. Nem, azt az örömöt nem adom meg számára, hogy én aludjak a földön... Alszunk hát mindketten az ágyban. Ruhástól bújok már mellé, immár fehérneműben, amit gyorsan magamra is aggattam a beszélgetésünk közben, majd megszólalok: - Csak tessék, tedd, amit jónak látsz. Amint elaludtam, szabad a pálya. Mindenesetre, nagyon remélem, hogy legalább azt megvárod – Oldalra fordulok, tüntetően hátat fordítva Nhydiannak, ezzel is befejezettnek tekintve a témát, majd lehunyom a szemem. - Jó éjt! Csak remélni merem, hogy annyival megelégszik, hogy nem vitatkozom vele tovább, ráadásul még a makacsságomból se kapott annyit, mint más esetben szokott. Érje be ennyivel és hagyjon végre békén.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Nimhue Irvine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Calista & Nhydian - A tó mélyén 2018-01-02, 16:33
Oh hogy mennyire hiányzol Audrey! A női hiszti soha sem volt erősséged, viszont most ezt sikerült a nyakamba venni. Vajon tényleg nem volt semmi más módja annak, hogy király legyek, csak az, hogy vállalom egy kiállhatatlan perszóna folyamatos nyaggatását és hiszti rohamait, mert nem más ez, mint hiszti és vagdalkozás, mintha nem lehetne semmi sem sehogy, csak ahogyan ő gondolja. - Őszintén? Szerinted érdekel? Milyen indokkal tudnád felbontani ezt a házasságot kedvesem? El kellene mondanod hozzá, hogy sikerült az esküvőd előtt nem sokkal odaadnod magadat valakinek... nem hiszem, hogy az apád díjazná nem igaz? - és egyébként is, akkor miért nem dobott be valamit már az esküvő alkalmával? Nem olyan dolog ez, hogy csak úgy akármikor ki lehet hátrálni belőle. Nem így működik egy házasság. Tőlem akár drámázhat itt, de engem nem fog vele különösebben meghatni, ezzel azért tisztában kell lennie minél előbb. Sok kellemetlen helyzetet elkerülhetünk vele. - Te miért nem mondtad az apádnak, hogy nem akarod? Az én családom sem kifejezetten rugalmas. Szerinted visszautasíthattam volna ezt a házasságot csak úgy? Tudod te, hogy nem így megy és hogy miért tűntem el. Totál nem rémlik, hogy miután szinte rám parancsoltál, hogy kényeztesselek, majdhogynem kidobtál a medencéből, mintha bármi rosszat tettem volna. Szerinted azok után kíváncsi voltam rád? Elhúztam, pár nap múlva, az apám hazarendelt és nem sokkal utána kiderült miért. Gondolod voltál annyira kedves, hogy nekem annak kellett volna lennem és elmondani neked a "jó hírt"? Egyébként is... nem gondolod, hogy lehetne rosszabb a helyzeted? - végül csak megvonom a vállamat és elmosolyodom. Engem aztán nem érdekel, hogy hepciáskodik. Nem fog úgy sem belegondolni, hiszen ő volt az, aki bunkó volt, ahogyan az első alkalommal is. Ő dobta le a törölközőt magáról és lényegében szinte már kérlelt, hogy adjak meg neki mindent, félve attól, hogy talán akit neki szánnak alkalmatlan lesz rá. Én megtettem, aztán még engem hibáztatott és küldött el a búsba. Bele sem gondolt, hogy esetleg ez nekem sem esett valami jól, hiszen mindent megtettem azért, hogy jó legyen neki. Nem használtam ki, hiszen visszakoztam, még csak azt sem vártam, hogy megtegye, erre még neki áll feljebb? - Látom fenyegetni még mindig tudsz. Akkor, ha jól sejtem a tiéd a padló és az enyém az ágy igaz? És majd reggel elmeséled milyen csodás is volt a nászéjszaka. De remélem nem haragszol, ha esetleg a jelenlétedben én időnként megadom magamnak, amit a drága arám nem hajlandó. Tudod a férfiaknak vannak bizonyos szükségleteik és hát... ha te nem elégíted ki őket, miközben kutya kötelességed lenne... - ciccegve csóválom meg a fejemet és egyszerűen csak lazán feljebb ülök, mit sem törődve azzal, hogy a rajtam lévő köntös így pont annyira nyílik ki, hogy kivillan a mellkasom és persze valami más is. Kár lenne tagadni, egy ideje már nem állt módomban hancúrozni. Mena távol van, így azért nehezebb a dolgom és ez látszik is az enyhén megemelkedett könnyű anyagon, ami alá most be is láthat. Na persze úgy sem fog leskelődni.... ugye?
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Nem félek Nhydiantól, vagyis leginkább nem gondolok bele abba, hogy férjemként mennyire lesz képes megkeseríteni az életem. Elvégre, egészen eddig nem számoltam vele, álmaimban se hittem volna, hogy ő lesz az, aki elvesz feleségül, valaki teljesen másra számítottam. És őszintén szólva azért sem féltem a házasságtól, mert komolyan elhittem magamról, hogy képes leszek irányítani azt, aki a férjemnek mondhatja magát. Erős akaratú nő vagyok, aminek megvannak a saját előnyei is, de Nhydiannal szemben még én is elgyengültem párszor. Ez nem jó, rám nézve legalábbis semmiképp sem, hiszen ez azt jelenti, hogy ebben a látszat-házasságban nem én leszek a domináns fél, ami kissé megrémít. Igyekszem azonban magabiztosnak látszódni, annak, aki eddig is voltam és legalább a gyeplőt nem kiengedni az ujjaim közül. Ezt a kocsit még mindig én irányítom, még akkor is, ha pont most vett egy váratlan fordulatot. Nehezen ugyan, de biztos vagyok abban, hogy sikerül ismét a helyes irányba térítenem. - És szerinted én ezt el is hiszem? - forgatom meg a szemeim, miközben hátat fordítok neki, majd a szekrényemhez sétálok, hogy valamit magamra kaphassak a köntös alá. Semmi kedvem ma este elhálni vele a nászéjszakámat, nincs az a sellő, aki ezt rám erőltethetné... Miközben öltözködöm, hallgatom a szavait és igyekszem a sértéseimet magamban tartani. Nem lenne túl jó, ha az erre járó szolgálók veszekedés hangjait hallanák kiszűrődni a díszes ajtók mögül. Még mindig a látszat a legfontosabb, ráérek kiutálni őt magam mellől. Hadd higgyék csak azt, hogy Nhydian később mutatta ki számomra a foga fehérjét. Mert az ugyebár egyértelmű, hogy csakis ő lesz a hibás a házasság felbomlásáért. - Szóval, ezért tűntél el az iskolából... - fordulok meg ismét, egyetlen mozdulattal becsukva a szekrényem ajtaját, nem is foglalkozva a Nhydian szájából elhangzottakkal különösebben. - Amint megtörtént a dolog, lejöttél ide és megszervezted az esküvőnket. Tegyük fel, hogy elhiszem azt, amit mondtál és tényleg semmit az égvilágon nem tudhattál előre. Simán visszaléphettél volna, miért nem tetted meg a dolgot? Ismersz engem, tudod jól, milyen a természetem és ha már annyira rossznak tartasz, akkor miért írtad alá a házassági szerződést? Mert az igazat megvallva, mindketten így jártunk volna a legjobban. Igenis kíváncsi vagyok a válaszára, hiszen nagyon is érdekel, milyen mesét áll szándékában beadni számomra. Legalább nevethetek egy jót a válaszán, úgyis rám férne a jókedv, főleg azért, mert ami jelenleg előttem áll, nem lesz egy sétagalopp. Nhydian és én férj és feleségként? Nálunk robbanékonyabb elegyet elképzelni se tudtak volna, mivel egyikünk sem kedveli a másikat már a kezdetek óta. - Neked is lett volna alkalmad meghátrálni – felelem, noha lassan tényleg kezdek kifutni abból a cseppnyi türelemből is, melyet azalatt sikerült magamra erőltetnem, amíg ő beszélt hozzám. Engem vádol? Most komolyan ezt teszi? - Senki sem kényszerített bele a velem való házasságba, úgyhogy jobb lenne, ha még ma este elhagynád a kastélyomat. Tessék, most én adom meg az esélyt arra, hogy lépj valamit, még mielőtt elfajulnak a dolgok. Mert garantálom, hogy ez fog történni, ha maradni szándékozol. Ha nem hátrálsz ki, elég szépen megkeseríthetem a mézesheteket. Konkrét tervem még nincs, ennyire nem látok előre, az viszont kétségtelen számomra, hogy képes vagyok ilyesmire. A természetes megvan arra, hogy igazi hárpiává alakuljak, a kérdés már csak az, hogy Nhydian meddig lesz képes ezt elviselni.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Nimhue Irvine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Calista & Nhydian - A tó mélyén 2017-12-08, 09:31
Tisztában vagyok vele, hogy ez egy újabb viharos beszélgetés lesz majd, de őszintén szólva nem érdekel különösebben, hiszen már megtörtént, aminek meg kellett, innentől végül is nem különösebben érdekel a hisztije. Azt hiszem megmutattam neki azt is, milyen amikor kedves vagyok, de neki nem volt jó, akkor meg tudom mutatni milyen az, amikor nem vagyok kedves, és ennyi. A többi nem különösebben érdekel. Végül is csak magát idegesíti, engem nem igazán tud felhúzni, úgysem fogom hagyni neki. Csendben várom, amíg beszél, bár őszintén szólva gőzöm sincs, hogy honnan veszi a sületlenségeit. Főleg, mert eddig egy árva szóval nem említettem, hogy király akarnék lenni, a fejembe pedig valószínűleg azért nem lát be. Én voltam a kedves srác, aztán a csábító, ami megfelelt neki, most pedig úgy vagdalkozik, mintha komolyabban ismerne, ami persze nem így van. Ezért végül csak elmosolyodom és egyszerűen hátrébb csúszva az ágyon, kényelmesen elhelyezkedem. - Befejezted? - tőlem aztán vághat akármit is a fejemhez, nem érdekel különösebben és láthatja is rajtam, hogy nem fog tudni kihozni a sodromból. Végül is akárkinek elmondhatom, hogy már nem szűz, főleg mert nem is fog látszani az ágyon a nyom annak, hogy az lenne, tehát hiába mondana bármit bárkinek, nem olyan könnyű azért mindenkit átverni. - Először is. Nem tudtam, hogy mi lesz és azt sem, hogy az előző kérőd visszalép, bár... őszintén szólva teljesen megértem szerencsétlen flótást. Majd írok neki egy levelet, hogy így járt sokkal jobban. Másodszor pedig amikor együtt voltunk végképp semmit sem tudtam. Utána nem sokkal és lássuk be nem épp úgy zavartál el a fürdőben történtek után, hogy okom lett volna rá, hogy elmondjam neked. Visszavágás... végül is naná? Ha én lennék a nő ebben az egészben, akkor mindenki azt mondaná, hogy kihasználtál, hiszen lefeküdtél velem, aztán meg velem üvöltöttél, mint aki maga sem tudja mi a francot akar. - vonom meg a vállamat még mindig tökéletes higgadtsággal beszélve. Alig tartok szünetet, hogy esélye se legyen a szavamba vágni, főleg mert egyébként is igazat mondok. Elcsábítani akartam, nem tudhattam, hogy kár volt az a sok kínlódás. Ha tudom, akkor nem próbálok bevágódni nála, hiszen finoman szólva is kiállhatatlan. Csak sajnálni lehetett volna azt, akinek köze lesz hozzá. Jelen esetben engem, bár én azért jobban viselem ezt, hiszen ezt akartam, maximum nem ilyen módon. - Úgyhogy vádaskodj csak nyugodtan. Ha jól tudom én korrekt voltam, adtam lehetőséget meghátrálásra a fürdőben is, de nem éltél vele, ahogyan előtte is megértő és kedves voltam, most meg úgy vagdalkozol, mintha én tettem volna bármit is ellened, miközben... Nézz már tükörbe, vagy netán körül. - kétlem, hogy lennének barátai, vagy épp túl sokan rajonganák körbe. Nem az a népszerű hercegnő, hiszen nem kedves, nem nyitott másokkal. Valószínűleg a testvérét jóval többen látnák szívesen a trónon, ami persze szintén nem lehet egy kellemes érzés, de ez szintén nem az én bajom és nem is az én hibám ugye bár?
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Hogy meglepődtem-e, amikor Nhydian lépkedett felém az oltárhoz? Kétségtelenül. A düh azonban, amely akkor és ott eluralkodott rajtam, sokkal hatalmasabb volt, semmint teret engedjek holmi csodálkozásnak. Erős késztetést éreztem arra, hogy ott helyben megfojtsam, habár a birodalom iránti engedelmességem minden más érzelmet felülírt bennem. Az a sok meghívott vendég... Nem rendezhettem jelenetet előttük, egyszerűen nem tehettem, hiszen minden tekintet rám szegeződött. Ránk. Arra az önelégült hercegre, aki már akkor elérte a célját, amikor csak megismert engem. Játszadozott velem, igaz? Mint a macska az egérrel, úgy csalt tőrbe, én pedig vakon beleestem a csapdájába, pedig ő végig tudta azt, amit én nem. Szóval ezért került az elmúlt egy hétben... Igen, eleinte kissé meg is lepett ez az egész, hiszen azt hittem, teperni fog, hogy alig tudom majd lerázni magamról, de egyáltalán nem ez történt. Egy percre se futottam össze vele a folyosókon, nem volt ott a Nagyteremben, egyszerűen sehol sem... Kissé meg is könnyebbültem, hiszen azt hittem, belátta magában, hogy semmi esélye, de amikor kiderült, hogy kihez is kell férjhez mennem, majdnem lefújtam az esküvőt. Majdnem faképnél hagytam Nhydian-t, majdnem apám fejéhez vágtam a fortyogó indulataimat, mint valami dühödt vulkánt. Igen, most érződik csak igazán, mennyire megalázó egy nő számára az, hogy csakis akkor tudhatja meg, kivel kell leélnie az életét, ha a leendő férje is belép a terembe, ahol a násznép már a boldogító igent várja. A távolból, a terem egyik sarkából figyeltem, amíg ő önelégült vigyorral a képén fogadja a jókívánságokat, miközben én annyira szorítottam az ujjaim között a pezsgőspoharat, hogy az csilingelve tört szilánkosra. Nem érdekeltek a körém gyülemlő szolgálók, akik aggodalommal az arcukon siettek felém megnézni, nem esett-e komolyabb bajom. Gyilkos tekintettel méregettem továbbra is Nhydiant, aki volt olyan aljas, hogy kihasznált engem és a tudatlanságomat. Most komolyan azt hiszi, hogy szórakozhat velem? Hogy célba ért? Hiszen a házasság semmi, csak egy darab papír, melyet mindketten aláírtunk, semmi több. Ettől én nem leszek a cselédje, nem fogok semmit se tenni annak érdekében, hogy szolgáljam őt, sőt... nálam rosszabb feleséget el sem fog tudni képzelni magának, ezt garantálom. - Oh, igen? Sejtetted? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, közvetlenül azután, hogy beléptem a közös hálószobánk ajtaján, majd megtorpanok. Egyáltalán nem vagyok hajlandó ennél közelebb menni hozzá. Ma este ő és én nem fogunk együtt aludni, annyi szent. A menyasszonyi ruhám már rég lekerült rólam, a helyét egy selyemköntös vette át, mely alatt semmi sem lapul, hiszen a szolgálók ezt választották számomra. Nem áll szándékomban lefeküdni ezzel az egoista majommal, egyszerűen csak a látszat kedvéért jöttem be ide. Hadd higgyék, hogy megtörtént a dolog... - És áruld már el számomra, hogy ezt miért nem közölted a fürdőben? Esetleg élvezted a helyzetet? Mert elárulom számodra, hogy ezt én egyáltalán nem tartom szórakoztatónak. Nem mintha azt hinném, hogy Nhydiant bármennyire is meghatná a dolog, de azért mi oka lett volna ilyen messzire elmenni? Közölhette volna, hogy ő a vőlegényem, mivel ennél jobb kínzást keresve se talált volna számomra. Tiszta szívemből utálom őt, mely érzést csak még jobban elmélyítette a nemrég történt dolog is. - Esetleg ez az egész valamiféle próbatétel lett volna? - fűzöm keresztbe karjaim, miközben háttal a falnak dőlök, de továbbra se moccanok egy tapodtat se. - Mert ha igen, akkor megbuktam. Lefeküdtem veled, holott az esküvőm időpontja akkor már ki volt tűzve. Nyugodtan lefújhattad volna a dolgot. Jaj, bocsáss meg, számodra a hatalom mindennél fontosabb, nem igaz? Komolyan vele kellene leélnem az életemet? Ő lesz majd a gyermekeim apja? Nem, az nem történhet meg, ilyen egyszerűen nem létezik. Valami módja csak van annak, hogy felbontsuk ezt az egészet, nem igaz? Egy kiskapu, egy mentőöv számomra. Meg fogok bolondulni, ha minden éjjel ő vár rám a szobában...
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Nimhue Irvine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Calista & Nhydian - A tó mélyén 2017-11-18, 15:08
Végtére is, amikor már tudtam, hogy kit kell elvennem, szólhattam volna neki, de az úgy túl egyszerű lett volna és lemaradok arról a döbbent arckifejezésről is, na meg egyébként is megérdemelte a legutóbbi után. Viszont így nem lehet gondja azzal, hogy nekem adta oda magát elsőnek, hiszen hercegnői kötelességként így is úgy is ez lenne a dolga nem igaz? Nem én tehetek arról, hogy az előző kérő rejtélyes körülmények között elhalálozott. De komolyan, tényleg nem én tehetek róla, ebben most nincs benne a kezem. Nem mondom, hogy elengedtem a dolgot, de nem ilyen módon oldottam volna meg, viszont miután az esküvő előtt majd egy héttel én már tudtam, hogy mi következik nem is volt okom annyira teperni azért, hogy Calista na kerüljön el. Aztán az oltárnál az a megdöbbent tekintet, az én arcomon pedig az a diadalittas mosoly... Jól van, megkönnyíthettem volna neki, na de miért is? Lássuk be senki se szereti, ha jót tesz a másikkal, aztán ezért nem kap semmiféle hálát. Ő akarta nem igaz? Sőt, kifejezetten parancsolta, aztán meg elzavar, mint aki rám dühös, miközben magára kellett volna, ha már képtelen volt ellenállni nekem. Így hát nincs mit tenni, lassan lecsendesül a násznép, a terem kiürül, én pedig gratuláló kézrázások és persze biztató tekintetek közepette tűnök el elsőként az immár közös hálószobánk rejtekében. Tudom én, hogy amíg csak tudja húzni fogja majd az időt, hogy minél később kelljen csatlakoznia hozzám, de türelmes típus vagyok. Elég ideig vártam, hogy a trón közelébe kerüljek és láss csodát... egyre több az esélye annak, hogy sikerrel járok majd, pedig voltak időszakok, amikor én sem reméltem ezt komolyan. Lehuppanok az ágyra, elnyúlok és csak akkor könyökölök fel, amikor meghallom az ajtó nyitódását. Széles, már-már kárörvendő mosolyt most nem látni az arcomon, pedig sejthető, hogy szívesen varázsolnám elő, szimplán csak végigmérem őt, mint ahogyan férjnek illik az arát és kicsit feljebb tornászom magamat az ágyon. - Erre azt hiszem nem számított egyikünk sem. Na jó, én már egy ideje tudtam, de te... Kerültél egész este, de nincs mit tenni, ideje tenned, amit tenned kell. Tudod házassági kötelezettség és a többi és apád bizonyára unokát is vár, ha már trónra kerülsz hamarosan. - oh igen, nagyon is úgy érzem, hogy nyeregben vagyok és így is van nem igaz? Nem volt választása és a testvére épp csak benézett a lakodalomra, szóval valahogy kétlem, hogy mostanában el akarná foglalni a trónt. Akkor pedig nincs mit tennie, királynő lesz, én pedig mellette fogok helyet foglalni és már most se mondhat nekem nemet, na e ha a királya leszek végképp azt kell tennie majd, amit én akarok. A jégkirálynő ellenálló típus, ezt tudom jól, de egyszer már megolvasztottam a páncélját és lássuk be vagyok annyira magabiztos, hogy úgy véljem megy ez még egyszer. Ha már megtapasztalta, hogy milyen is az egekbe szállni általam, hát komolyan tudna erre hosszú távon nemet mondani? Se perc alatt elűzhetném a stresszt és az idegességet, amitől most is olyan kemények a vonásai. Tudom a módját.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
