2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Azt hiszem pont azért nem gondolkodtam sokat a jövőmön, meg könnyebb volt nem foglalkozni vele, mint aztán azon agyalni, hogy egyáltalán lehetséges lenne-e valóra váltani az álmaimat, vágyaimat, ha egyszer anya mellett minden jóval bonyolultabb, mint az átlagnak. Na nem mondom, hogy anya hátráltat engem mindenben, de tény és való, hogy nem egyszerű vele az élet és én egyelőre nem tudom, hogy élhetek-e úgy, mint az átlag. Még sem hagyhatom őt magára a gondjaival és nehézségeivel. Ha viszont mellette vagyok, még sem valósíthatok meg akármit. - Ez jó ötlet, de azt hiszem... mindig is szerettem főzni. Anyának sokat segítettem és egy kis étterem, de... nem tudom. - elbizonytalanodom, hiszen ahhoz sokat kellene tanulni és gyakorolni és én nem tudom, hogy jó lennék-e benne annyira, amivel tényleg el is lehet érni valamit. Bonyolult ez is, mint olyan sok minden, én pedig nem vagyok eléggé biztos magamban. És erre jön Samael pocsék gyerekkora. Nem érzem úgy, hogy rosszat tett azzal, hogy elmondta, nem is értem miért érzi úgy, mert látom rajta, hogy így van. Rosszul érzi magát, mert mesélt nekem a múltjáról? Ez azért nem valami jó... hiszen az az igazi, ha megismerjük egymást és ő is tudja, hogy nekem mennyire nehéz dolgom van anyával. Ezért is ölelem át megrázva a fejemet. Nem rontotta el a kedvemet, sőt örülök neki hogy ilyesmit is megtudtam róla, még ha ez szomorú információ is valójában. - Remélem tudod, hogy engem sose terhelsz semmivel, ezzel sem. - teszem még gyorsan hozzá, aztán indulhatunk is. Nem mondom, hogy ezzel el lett rontva a nap, mert túlságosan jó volt az előadás és ez a kis meglepetés és a dal, amit eljátszott és úgy az egész. Megnyugodtam kicsit és bár ő most zaklatottabb lett, mint máskor, de én igenis örülök neki, hogy még ezt is megtudtam róla. Ennyivel is közelebb kerültünk és ebből is látom milyen mélységei vannak. Amik Tomnak... nem igazán, vagy legalábbis ő sosem mutatta ki, hogy netán lennének.
Ennél kuszábbak nem is lehetnének az érzelmeink, holott az elmúlt jó pár évben igyekeztem minél inkább kivonni magamat a szívügyekből, lévén egyszerűbb nyersnek, bunkónak lenni, mintsem beengedni valakit. Ám maximálisan meg akartam oldani a rám bízott feladatot, és igenis hízott a májam, amikor Yngrid hatalmas szemeket meresztett rám, de akkor még nem ismertem Carolt. Mondhatni így alakult. Akkor még csak az lebegett a szemem előtt, hogy ott van egy kislány, aki mit sem tud a családi hátteréről, éppen beérett arra, hogy nővé váljon, és ha a vágy erősebbnek bizonyul a józan észnél, akkor nem az én karjaimban találja magát, hanem valami rosszabb arcéban, ahonnan nincsen megállás. Ezt kár túlmagyarázni bármelyiküknek, noha tudom, egyszer majd le kell ülni Yngriddel, hiszen azóta nem is találkoztunk, de illene tisztázni, hogy valóban csak egyszeri alkalom volt, hiszen Carol és én most már akár hivatalosan is együtt lehetünk. Persze csak szépen fokozatosan, hiszen itt már másról is szól mindez, nem csupán a külső vonzalomról. - Szeretném, ha tudnék segíteni. Családi ügyekben pocsék vagyok, így ötletem sincsen, hogy mit tudnál kezdeni magaddal. Át kéne gondolnod, hogy a modelkedés még meddig tarthat ki, és mellette pedig már elkezdeni valami mást is. Például ha van hozzá kedved, szerintem lenne érzéked, hogy te is kicsikkel foglalkozz, nyithatnál valami modelstúdiót alsósoknak. – Az anyját érintő kérdésre most nem tudok mit mondani, lévén a saját anyámmal sem sikerült kijönnöm, neki viszont van egy üldözési mániás szülője, aki később még depresszív elemeket is felmutathat a jövőben. - Én.. nem akartam elrontani a kedvedet. Nem is szoktam erről beszélni. – Hirtelen olyan kényelmetlen a közelsége, hiszen nem szokásom kiadni a titkaimat, de hát előtte mégiscsak könnyebb a lelkemnek, ha megosztom vele, ami meg engem bánt. Viszont amikor átölel, a kényelmetlen érzés feloldódik, valahogy olyan megnyugtató, hogy valakinek magamért, nem pedig a külsőmért, vagy a tehetségemért kellek. Visszafordítom a tekintemet rá, és bár nem mosolygok, a tekintetem magáért beszél, hálás vagyok, hogy ő most itt van velem. Lehet, hogy nincs is sok értelme ma maradni, hiszen többet úgysem tudok a témában mondani, és egymás mellett ücsörögni pedig ebben az ismerkedési fázisban lehet, hogy felesleges. Mindenesetre nagyon kedves tőle, hogy ilyen érzelmes, adok egy puszit a szájára, aztán elindulunk visszafelé.
//Nagyon cukik^^//
:hug: ||
..,
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Carol&Samael - Új kezdet 2018-04-29, 16:30
- Akkor mindkettőnknek van most mit megtanulni kezelni. - na igen az érzések, amikkel nem tudtunk eddig mihez kezdeni akárhogy is, de elnyomni se lehet őket. Akkor viszont többet érünk, ha megpróbálunk kezdeni is velük valamit és azt hiszem egyre jobban megy. Próbálok a többi bajomtól elvonatkoztatni és azzal törődni, ami most van, nem azzal, ami volt, vagy lesz, pedig tudom, hogy nem lesz könnyű majd beszélnem a húgommal, de ha most ezen kattogok, akkor képtelen leszek élvezni az életemben azt a kevés jót is, ami legalább van benne, amit most egyértelműen Samael jelent. - Így viszont minden olyan kétséges, hogy tudok-e egyáltalán értelmes jövőt kialakítani magamnak, vagy van-e rá egyáltalán esélyem, de még se hagyhatom anyát magára. - húzom el a számat egy pillanatra. Hát igen mégis csak az anyám, aki a maga nem mindig tökéletes módján, de mégis csak sokat tett értem és én szeretném, ha tudná, hogy ezért hálás vagyok neki, de közben fogalmam sincs, hogy vajon képes lenne-e elfogadni, ha saját életet élnék és nem aggódna-e akkor is esetleg a miatt, hogy mondjuk valami bajom lesz, valaki a nyomomban lohol és hagyná-e, hogy a paranoiáit én egyszerűen kivonjam az életemből. De annyi szent, hogy család terén Samaelt sem áldotta meg a sors. Rémes, hogy az anyja képes volt csak úgy elhagyni őt. Nem is tudom, hogy egy szülő mégis hogyan tehet ilyesmit. Én biztos, hogy képtelen lennék rá. - Úgy sajnálom. - nem is tudom, hogy mit mondjak, hiszen ez annyira szomorú, ahogy ott várta az anyját évekig, hátha felbukkan és hogy nem volt része igazi szeretetben sem, mert a nevelőanyja csak kényszerből vállalta a nevelését, mert nem tehetett mást és ahogyan ezt kezeli... Bár elfordul és kemény a tekintete, még sem tudom megállni, hogy ne én üljek közelebb hozzá és öleljem át. Nem várom én el, hogy szomorkodjon látványosan és azt sem, hogy mindent elmeséljen, az összes múltbéli rossz emléket, mert attól hátha jobb lesz. Egyszerűen csak szeretném, ha érezné, hogy itt vagyok vele és lehet hogy eddig úgy érezte, hogy nem volt igazán fontos, hogy nem volt, aki szerette, de ez most más lett, mert én... én azt hiszem, bármennyire is abszurd ilyen rövid idő alatt, de szeretem. Annyi biztos, hogy egész más ez, mint Tomnál és bár nem akarom, hogy lássa és ahogyan átölelem biztosan nem is fogja látni, de mégis csak könny gyűlik a szemembe, ha jobban belegondolok mennyire rossz sora lehetett és hogy mennyire szenvedett, hogy így megkeményítette magát.
- Én sem másnál. – Mosolygok vissza, miközben már az a minimális testi-lelki távolság is eltűnt köztünk, ami eddig is volt. Nyilván nem fogunk szenvedélyes csókcsatába fulladni, hiszen még továbbra is csak ismerkedünk, de már nem kell úgy tennünk, mintha kicsit is vissza kéne fognunk magunkat. Na nem mintha én korábban is figyeltem volna rá, de mégiscsak tiszteletben tartottam Tom létezését, és a kapcsolatukat. Sosem drukkoltam azért, hogy szakítsanak, már bőven el tudtam fogadni, hogy barátok maradunk Carollal, de ha így alakult, akkor azért mégiscsak sajnálom a történteket, pedig összeségében örülök magunknak. - Az ember a saját szülei kapcsán nem igazán tud objektív lenni, mindig vonalvezető, hogy mi is érzünk feljük. – Bólintok, és talán a megszokott empatikus mimikámon túl rajtam is láthatja, hogy a saját családomat illetően én sem vagyok túlzottan boldog, ráadásul pont anyai fronton. Ám meg kellett keményíteni a lelkemet, nem is akartam senkit közel engedni magamhoz, hiszen ha már a saját anyám tekintetében nem engedhetek a szeretetnek, akkor hogyan tudnék olyan érzelmes lenni, hogy valaki iránt szerelmet is érezzek? Alig akartam eljönni Amerikából, már előre gyűlöltem a védenceimet, és talán Yngrid amolyan figyelemelterelés volt, mert a végtelenségig nem akartam bunkó lenni, de Carol felé viszont még akarattal sem tudtam volna bántó lenni. - Nem igazán. A pótanyám az eredeti unokatestvére, és nem tudta anyámnak megbocsájtani, hogy a szerelem nevében mindent hátrahagyott. Így kényszerű jótéteményként felvállalta, hogy nevel engem, de... sosem szeretett. Néha.. Legalábbis a születésnapomon.. kiálltam az ablakba, hátha az anyám mégiscsak felkeres.. de... – Nem tudom folytatni, mert nincs értelme magyarázkodni, ráadásul nem akarom, hogy lássa rajtam, hogy elszorul a torkom. Inkább komoly, és kemény arckifejezést öltök fel, inkább elfordulva. Nem, nem lehetek gyenge, főleg, hogy azért jöttem, hogy nekik segítsek, az én dolgom miért számítana?
:hug: ||
..,
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Carol&Samael - Új kezdet 2018-04-17, 17:30
- Azt hiszem már történt is, csak még nehéz kezelnem a többi zűr miatt, de rajta vagyok. - mosolyodom el, hiszen sejtem én, hogy magára céloz, ahogyan én is róla beszélek, mert azért ő igenis jó része az életemnek. Sok minden történt mostanában, ami cseppet sem mondható jónak, kezdve ezzel a Tom üggyel, vagy azzal, hogy anya újabban megint a költözést fontolgatja és gőzöm sincs mi lesz így, ha vége a sulinak, vagy hogy lesz a nyaram, de azért itt van Samael, még ha körülötte is vannak zűrök Yngrid miatt, azért mégis csak könnyebb úgy, hogy valaki többet lát benned, mint amit te látsz magadban és valahogy Samael sokkal többnek lát engem, mint eddig bárki. Nem tagadom, azért ez elég különleges érzés. Ezért is csókolom meg végül én magam, pedig Tom esetén fel sem merült volna, hogy én tegyek meg egy ilyen jelentős lépést, de most valahogy nem volt kérdés és jól esett és nem érzem, hogy rosszul tettem volna. - Ezt nem... ezt nem éreztem Tomnál, még hasonlót sem. - hát igen Samael esetén valahogy nem kérdés, hogy valami nagyon is komoly érzés az, amit kivált belőlem, amit Tom esetén tényleg nem éreztem és azt hiszem Tom sem irányomban, hiszen ha érzett volna bármi komolyat, akkor nem csókolt volna meg valaki mást. Samael viszont nem hiszem, hogy ilyet tenne, az egész Yngrid eset is az előtt történt, hogy találkoztunk volna, ami persze nem teszi egyszerűbbé, de így könnyebb elfogadnom. Az a nagyobb kérdés, hogy Yngrid mennyire fogadja majd el azt az egészet, ettől félek igazán. - Talán, vagy ha kicsit összeállna minden. Tudod anya nagyon labilis és néha attól félek nem is igazán lenne értelme átgondolnom, mert nem hagyhatom őt magára és mehetek a saját fejem után. - csak egy apró sóhaj és egy fájdalmas mosoly, de hát elég nehéz ez. Anya így is problémás és ha végzek a sulival nem tudom, hogy mi lesz majd. Nem hiszem, hogy mindent tud majd kezelni és azt sem tudom élhetek-e majd saját életet valahogy, hogy közben ne legyen lelkiismert-furdalásom, hogy nem vele vagyok, amikor ő olyan sokat tett azért, hogy járhassak a Roxfortba és ne essen bajom. És igen, meglep Samael szomorú arca, előre is nyúlok önkéntelenül, hogy megfogjam a kezét, mert már az első szavaknál érezni, hogy nem könnyű erről beszélnie. - Oh... sajnálom. Ez alapján nem csoda, ha félek beszélni Yngriddel, de... akkor lett egy kedves pótanyukád igaz? Az a fontos, azt hiszem. - elbizonytalanodom a végére, hiszen igazából nem tudom, hogy ilyen esetben lehet-e bármit is mondani, ami ér valamit. Egyébként is nyolc éve volt, de látszik hogy ennyi idő alatt se lépett túl rajta, akkor nem az én szavaimtól fog most hirtelen. - Hiányzik ugye? Mindettől függetlenül. - teszem aztán hozzá. Nem is tudom, hogy az anyjával kapcsolatban mit érez, vagy mit érezhet az ember ilyen esetben. Szomorúság, düh, csalódottság, elveszettség vagy ezek váltják egymást?
- Ez sajnos így működik. Mindig lesznek az életedben visszafordíthatatlan dolgok. Remélem, hogy ezzel együtt valami jó is történt így veled. – Ezt természetesen magamra értem. Nyilván nem ismerjük egymást még annyira, nekünk a barátságunk is elég újkeletű, ő viszont most kettőt is veszített egyszerre, Tomot, meg Laceyt, de hátha ez utóbbival még jó lehet a viszonya, lehet máshova is programot szervezni, nem csak a birtokukra. Én még nem akarom annyira kisajátítani az életét, hogy azonnal együtt töltsünk minden percet. Sőt, azt hiszem szó szerint meg kell ismernünk egymást, hogy meg legyen a fokozatosság. Már az is csoda, hogy kész elfogadni, hogy mi is történt, nem pedig keseregni a szakításon. Az előadás ellenben nagyon jól sikerül, legalábbis ahogyan én vártam, s hamarosan már egy csók közepette találjuk magunkat. - Bárhogyan is küzdöttünk ellene, te illesz hozzám. – Ingatom a fejemet továbbra is az arcán pihentetve a kezemet, szinte elbűvölten nézem. Nem érzem úgy, hogy újra és újra csókokkal kéne bombáznunk egymást, ám nekünk minden pillanatunk olyan, mintha semmi másnak nem élnénk; különleges, még ha ez elcsépeltnek is hangzik a fejemben, de nem lehet mással illetni. Carol pusztán a szemeivel is olyan édesen egyedi lány, ahogyan néz, hogy megáll mellette az idő. Szinte egyszerre vesszük a levegőt, azaz egyszerre akad bent, mintha minimum kiskamaszok lennénk. Nagyjából így is érzem magamat a jelenlétében, mintha ő lenne az a mérföldkő, aki mindent meghatároz. - És mikor éreznéd azt, hogy lenne értelme átgondolnod? Ha úgy valaki igazán hinne benned? – Kérdezek vissza olyan tekintettel, amelyből egyértelműen sugárzik, hogy szeretem, nem pedig amolyan szenvedélyes szexuális vágy mindez. Amikor ő visszakérdez, kissé azért elszomorodom, holott ezt az arcomat még nem nagyon ismerheti. – Nem tudom, pár éve. Az anyám lelépett, mert úgy vélte, hogy nem tud élni az egykori szerelme nélkül, ezért utánament vagy húsz év távollét után. Ennek nyolc éve, és szinte eldobott engem. Azt mondják, hogy meghalt, mert azóta nem tudom, hogy hol van, mert nem keresett engem. Az egyik barátnője nevelt fel engem.. Valahogy az egész életemet áthatott a keserűség, és úgy éreztem, hogy jobb másokat bántani, mint hogy engem bántsanak. Veled viszont nem tudtam.. bántó lenne. Legalábbis szándékosan nem.
:hug: ||
..,
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Carol&Samael - Új kezdet 2018-03-29, 21:08
- Tudom, már úgy sem lesz olyan, mint amilyen volt és ez... azért elég pocsék érzés. Furcsa lesz így náluk a nyár, de anyával otthon hónapokat... - hát igen, az azért nem lenne valami kellemes élmény. Szeretem az anyámat, de tudom, hogy milyen és azt is tudom, hogy igenis nagyon nehéz eset, főleg ha rájön az a tipikus frász időszak. Azért is jó, hogy a nyarakat nem teljesen vele töltöm, bármennyire is csúnyán hangzik ez. Ha pedig nem mehetek most már Laceyékhez, mert kellemetlen lesz... az azért tényleg elég pocsék úgy. Persze talán idővel normalizálódik, vagy akkor megyek, amikor Tom épp nem tölt otthon sok időt, de azért az is elég nehéz, hogy ezt így kiszámolgassam és direkt kerüljem őt. A végén még Lacey zokon venné és azt sem szeretném. - Nem lett volna jó, ha csak kínlódunk, vagy később lesz ez, ebben... igazad van. Azért most nem valami kellemes, de te sokat segítesz. - mosolyodom el, hiszen igen ez a kis előadás is annyira szuper, hogy őrület! Élveztem minden pillanatát, pedig végül is gyerekek adták elő, de jó eséllyel ettől csak még jobb lett és Samael egyszerűen már csak a jelenlétével is fel tudja dobni a kedvemet. Arra pedig most sikerül nem gondolni, hogy mi volt Yngrid és közte. Tudom, hogy nem sokat érnék el vele, ha ez megint a fejembe kúszna, főleg ha arra gondolok, hogy meg akar csókolni és hát őszintén cseppet sincs ellenemre. Nem tudom, hogy Yngrid hogyan kezelné, ha eleve úgy állítanék elé, hogy a testvére vagyok és mellesleg szerelmes abba a srácba, akivel nem rég lefeküdt és ő is belém... Azt hiszem nem ez lenne a legjobb nyitás, de Tom volt, aki ezt az egészet elszúrta. És most én vagyok az, aki a dal után kezdeményezem azt az elmaradt csókot. Valahogy tényleg olyan magától értetődő. Semmi komoly, nem olyan jellegű, mint ahogyan Tom csókolt, sokkal finomabb, sokkal lágyabb és... tényleg olyan, mintha közben még az idő is megállna néhány pillanatra. Fogalmam sem volt, hogy ez akár ilyen is lehet, így nem csoda, ha kell pár pillanat, mire egyáltalán szóhoz tudok jutni megint, de még így is megelőz. - Ez még engem is meglepett. - mosolyodom el talán azért kissé zavartan, de valahogy még sem annyira, mint amikor Tom először csókolt meg. Ez most egészen más, valahogy tényleg sokkal természetesebb. És én sem tudom, hogy most mi lenne a teendő, hogy beszélgessünk, vagy mi következzen, de ebben már ő az ügyesebb, mert ő szólal meg először, hogy ne csak zavarban legyünk és úgy ücsörögjünk is, mint akik nem tudnak mit kezdeni magunkkal. - Nem igazán tudom. Néha úgy érzem csak... sodródom az árral. Valahogy sosem volt alkalmam gondolkodni rajta, hogy mi illene hozzám a legjobban. Olyan jó lehet neked, hogy te tudod. Már régóta? Egyáltalán hogyan jöttél rá? - tényleg nem tudom, hogy mi illene igazán hozzám. A modellkedés is csak úgy bejött a képbe, de hogy vajon van-e olyasmi, ami ennél sokkal jobban érdekel... Pedig ki kellene találnom, ha nem akarok egész életemben a kifutóval foglalkozni.
- Azok már nem nagyon fognak. Legalábbis a nyaraitok. Amolyan barátfélék még lehettek, idővel, ha lecseng mindez, és.. tudtok úgy nézni egymásra, hogy nem jut eszetekbe az, hogy mi történt. – Igen, ez hónapokat is jelenthet, de remélhetőleg azzal a Laceyvel már hamarabb megtalálják ismét a közös hangot, Tom lánytestvére ugyanis sokkal kevésbé volt érintett, és hát lányok között igenis felmerül olyan, hogy valaki a családból megtetszik az egyiknek, így nem lehet sokáig egymásra fújni. Ráadásul nem Carol volt az, aki csúnyán bánt Tommal, hanem fordítva, és ezt Laceynek is be kell ismernie. De most már Carolnak ott lesz Yngrid, aki tényleg vétlen mindenben, még abban is, hogy velem mi történt lévén akkor még nem tudták egymásról, hogy testvérek, én pedig pusztán segítő szándékból tartottam magamban, hogy ők jőjjenek rá. Arról pedig már végképp nem tehetek, hogy Yngrid volt olyan szeleburdi, hogy erőltette a szex dolgot, de ami Carol iránt indult, az már valami komolyabb érzelem volt. És az a mai napig is. - Akkor is... sajnálom amik történtek, de.. ha így boldogabb vagy.. akkor mégsem. – Teszem hozzá immár állandósult mosollyal. Természetesen mellette álltam volna akkor is, ha Tom meg ő igenis megpróbálják, már elfogadtam a plátói szerelem lehetőségét. Nyilván most sincsen rá semmi garancia, hogy Carol belémszeret, mert én sem vagyok azért makulátlan, de azzal, hogy a csókkal kapcsolatban semmi riadalom nem ül ki az arcára, hanem inkább az a nevetős zavar, ami nekem, igenis van rá esély. Azért annyira nem vagyok vak, hogy észrevegyem, már az első perctől kezdve szinte forró a hangulat köztünk, csupán eddig amennyire lehetett, elnyomtuk. Mondjuk azért a plátói dolog enyhén szólva is túlzás a részemről, lévén akaratlanul is többször hozzáértem, megsimogattam az arcát, a vállát.. Nem volt szándékos, csábításnak pedig végképp nem nevezném.. Ám mázlimra Carol most a téma feldásaként felajánlja a talonba tett zeneboltot, amit így meg tudunk látogatni. Magától értetődő, hogy ezúttal nem egy musicalből énekelek, hanem valami ideillőt, ami talán fokozhatná a zavarunkat, de a zene oly kifejező.. Így könnyebbnek érzem a lelkemet. Elhallgatok végül, s oly magától értetődől, hogy közelebb hajol, mintha ezer éve ismernénk egymást, és összeszokott párként csókolnánk meg egymást. Mégis továbbra is él az izgalom, ahogyan az első perctől kezdve. Félretolom a gitárt, hogy még véletlenül se akadjunk fenn rajta, és eltörlöm a távolságot, amit ő tart fenn, hogy aztán puha, édes ízben találkozzon a szánk. Egyetlen csók mindössze, de nem csak egy pillanatig tart, inkább amolyan emlékörzően hosszú másodpercekig. Szinte ég a szám, és tudom, hogy tiszta piros lehetek, holott ez Carol sajátja, de mégsem nevetem el magamat, csupán jólesően megsimogatom az arcát, s füle mögé cirógatok egy szőke tincset. – Nahát, sutba vághatom a címeremet, te voltál a bátrabb. – Aztán felállunk, és továbbra is kéz a kézben indulunk el kifelé. Nem is tudom, hogy most mit kezdhetnénk magunkkal, olyan szép a pillanat, hogy egyenlőre még le kell küzdenem a zavaromat. A világot akarom adni Carolnak, de azt hiszem esetében az érzékenység az úr, így csak szépen sorjában. – Lényegében olyan keveset tudok rólad. Azt már igen, hogy mivel töltötted volna a nyaraidat, de.. mivel foglalkozol úgy igazán? Már amikor a kifutón állsz.. Tudom, szereted a lovakat, és van is hozzájuk érzéked, de van-e esetleg valami kinézett hivatásod, ami úgy érdekel, hosszútávon?
:hug: ||
..,
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Carol&Samael - Új kezdet 2018-03-26, 09:45
- És az a legrosszabb, hogy barátok voltunk és így... el se tudom képzelni, hogy működjön megint az, ami volt és a nyarak... - csak sóhajtok egy hatalmasat, hiszen igen ez így azért elég pocsék. Tom valahogy nagyon nem gondolta át, hogy nem illünk össze. Én pedig mondtam, hogy nem érdemes valamivel úgy próbálkozni, hogy nem biztos az ember magában és ezért kockára tesz olyasmit, mint egy komoly barátság, szinte családi viszony. Ő még se gondolta át ezt rendesen és most azt se tudom, hogy fognak működni a nyarak, hiszen náluk töltöttem mindig több hetet, hogy ne kelljen feltétlenül anyával lennem, de most... eleve zavarosabb lett minden úgy, hogy van egy húgom, akit szintén illene hazavinnem valamikor, már ha ő egyáltalán akarja, de neki vannak szülei, gondolom a családjával tölti majd a nyarat. De legalább az előadás elvonja a figyelmemet a zűrös gondolatokról, pedig Samael nem is tudhatta, hogy nekem most tényleg valami ilyesmire lenne szükségem, de mintha érezné, hogy mikor mi az, ami igazán jót tesz az embernek, vagy csak velem kapcsolatban van ezzel így? Gőzöm sincs, de az nem kérdés, hogy jó érzés vele lenni és most is minden olyan nyugodt annak ellenére, hogy nem rég még mennyire zaklatott voltam. - Akkor nem csinálom szándékosan. - zavarban vagyok ugyan, de nem annyira, mint mondjuk pár hete még. Most valahogy tudok nem a zavaró háttérgondokra gondolni, mint mondjuk a húgom, vagy Tom, hanem csak jó érzés, hogy Samael még arra is felkészít, hogy meg fog csókolni, még ha ebből végül nem is lesz egyelőre semmi a nevetése miatt és persze az enyém miatt is, hiszen igen nehéz megállni ilyen körülmények között. Túlságosan jól érzem magamat vele, de legalább tudja, hogy nincs ellenemre. Talán éles váltás máris máshoz közeledni, de köztünk eleve volt valamiféle izzás eddig is, vagy annál még jóval több is. Már csak azt kell valahogy lerendezni magamban, hogy ő és a húgom... de egyelőre ezt most még ki tudom zárni a gondolataim közül. Mosolyogva simul a kezem az övébe, ahogyan elindulunk a bolt felé. Én nem vagyok otthonos ott, nem is jártam még zeneboltban hiszen nem tudok zenélni, sőt még az éneklés se feltétlenül az én pályám, ezért ahová mutat oda ülök és csendben hallgatom, amikor rákezd. Képtelen vagyok letörölni a mosolyt az arcomról, hiszen annyira szép ez az egész így. Valahogy úgy érzem, mintha csak lebegnék a dallamnak és a hangjának hála és nem csökken az érzés akkor sem, amikor végül elhalkul a zene és újra csend vesz körül minket, azaz a többi vásárló háttérzaja ott van ugyan, de igazán az valahogy el se jut hozzám. Nem csoda, hogy a helyzet azért mégis csak kivált belőlem egy ösztönös mozdulatot és bár előzőleg ő bejelentette, én nem teszem meg, csak közelebb hajolok arra a már régóta levegőben lógó csókra. Nem vagyok egy vad és szenvedélyes típus, főleg a sok mostanában történt után, így ez tényleg csak egy lágy és finom csók, amiben összeforrunk, amennyire hozzáférek a gitár akadályoztatása mellett egyáltalán.
- Jó, végülis ez igaz, az már tényleg olyan, hogy megkapott téged, és talán az sem volt elég. – Na igen, egy Tom kaliberű srácnál a szex amolyan mindennapos dolog, ha ezt nem kapta meg Caroltól, nem véletlen, hogy még minden függőben volt a nagy vallomások ellenére is. Ám nem akarom elkeseríteni a szöszit, de bőven el tudom képzelni, hogy még a szex után sem feltétlenül maradt volna hűséges, hogy ha az nem olyan amilyennek ő elképzelte, akkor pedig lehet, hogy Carol még inkább össze lett volna törve. Hiszen a lány jelenleg egy olyan társat igényel inkább, aki meg tudja érteni a gondjait, együtt van vele, és minden úgy alakul, ahogyan az érzelmi szint megkívánja, nem pedig a kötelező sablon szerint. - Köszönöm. Igen, szeretem csinálni, jobban hangulatom van hozzá, mint a felnőtt társakkal egymásnak feszülni. – Hiába van ott a két barátom, mégis úgy érzem, mintha rivalizálnának velem. Ráadásul a mi szakmánkban egy fiatalabb, csinosabb srác már azonnali lehetőséget jelent a rendezőknek, hiába hogy még ott a fenekén a tojáshéj, de egy idő után én már meg fogom unni a rivalizálásokat. Ha valaki jön, és eljátszaná helyettem Rómeót, csak húzhatom rá a számat, a legutóbb is a barátaim mosolyogva üdvözölték a beugrómat, holott sosem hiányoztam előtte. Az előadás végül lemegy, nevetve zsebelem be az elismerő pillantásokat a szülőktől, no meg Caroltól is, leintegetek a színpadról, de a gyerekekre mutatok, külön a magasba emelve a főszereplő kislány kezét, hogy ez volt az igazi teljesítmény, nem pedig az enyém. Elindulunk kifelé, ahol bármennyire is adná magát a helyzet, mégiscsak zavarba jövök, de legalább ő is velem. - Tudom, de atól még.. nevettetsz. – Próbálom letörölni a mosolyomat, ami a nevetésből szelidült ilyenné. Az, hogy nem ellenkezik, az azt mutatja, hogy kész továbblépni, ráadásul tényleg vonzódik hozzám, hiszenm nem elutasít, hanem csak rávilágít, hogy ha ez most még zavarbaejtő, akkor csináljunk mást. Igazából sosem gondoltam végig, hogy milyen lenne vele a csók, hiszen mindig megmaradt ez plátói szinten, most pedig oly közeli, hogy nem csoda, hogy nehéz mit kezdeni a helyzettel. – Ez jó ötlet. – Bólogatok, és immár tényleg megfogom a kezét, hiszen ebben kár szégyenlősködni. Mosolyogva indulok el vele a zenebolt irányába, ami csak pár utcányira van innen. Ott már ismerősként üdvözölnek, hiszen gyakran benézek ide, de azért meresztenek nagy szemeket, hiszen sosem hoztam magammal senkit. Egyből a gitárok felé megyünk, ott egy akkusztikus darabot választok, és leülünk egy kényelmes kanapéra. Mivel rajtunk kívül mások is vannak a zeneboltban, nem akarok nagyon hangoskodni, ezért halkan pengetem. És mivel már eleve hangulatban vagyunk, egy romantikus számot énekelek neki, amúgy nálunk a tengerentúlon nagy sláger a tinik körében. Egy fiúbanda érces hangú énekese a sztár, de az én kellemesen bársonyos hangomon is elviselhető.
:hug: ||
..,
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Carol&Samael - Új kezdet 2018-03-21, 19:43
- Azért mégis csak számít... az első és nem is történt volna meg, ha nem érzek komolyan és ha utána csókol meg mást... - húzom el a számat, hiszen tudja, ami végtére is fura egy dolog, hiszen Samaelt nem ismerem régen és mégis olyan dolgokat tud rólam, amit a legtöbben nem, de ő tudja, hogy még sosem voltam senkivel. Azért az számomra tényleg nagyon-nagy lépés lett volna, ha lefekszem Tommal és mindezek után csókol meg mást, ha mindezek után ejt át és derül ki, hogy eddig is csak azért bírta, mert elkerülte még a lehetőségét is. De végül is tény, hogy ha komolyan beleszeretek akkor rosszabb lett volna. Így se kellemes érzés, még ha azért enyhít is rajta az, hogy közben itt van Samael, akinek fontos vagyok. Az se lett volna egy élmény, ha utána maradok ugyanúgy egyedül a kétségeimmel, hogy ha bárki próbálkozik nálam akkor úgyis csak a külsőmet fogja majd nézni. - Még megteheted, ahogyan most is. Átadhatod a tudásodat a mellett is, hogy színészkedsz tovább nem? Tényleg illene hozzád és látszik, hogy szeretnek. - na igen, én nem vagyok otthon gyerek témában, de Samael olyan igazi gondoskodó és látszik, hogy a kicsik is oda vannak érte, akiket tanít. Szerintem jól menne neki, ha akár ezt komolyabban is űzné, persze a karrierje mellett. Sokan csinálják, bár főleg idősebb korukban adják át a tudást, de gyerekeknek már most is lehet és az a fő, hogy Samael élvezze a dolgot és úgy fest nagyon is szereti ezt csinálni. Ez abból is jól látszik ahogyan a színpadon ügyködik velük és hogy mennyire oda figyelnek rá, de azért örülök, amikor mégis csak visszatér. - Nem kell végig ott maradnod? Vagy már profik? - mosolyodom el és persze csak halkan kérdezem, mert nem akarom az ő figyelmét sem elvonni és persze a sajátomat sem. Az előadás végén pedig én is állva tapsolok és persze egyértelműen jobban érzem magamat, ezt Samael is láthatja már a színpadról is és amikor visszatér megint elköszönve a kicsiktől és a szülőktől, begyűjtve a gratulációkat, mert azokból van bőven. Meg is érdemli. - Mesés volt, de komolyan! Nagyon ügyesek voltak és te is! - mondom azért mielőtt még elindulnánk kifelé, ahol meg is torpanunk az őszinte vallomása miatt, főleg én. Azért tény kissé meglepnek a szavai, mármint hogy ilyen könnyedén közli őket. Mondhatnám, hogy ez elveszi a varázst, de igazából szó sincs róla. Ő ilyen és pont ettől ilyen különleges. Ki tudja mondani, amit gondol és érez és még meg is tudja fogalmazni és mindezt nagyon édesen teszi. Azért tényleg meglep, de az még inkább, hogy elneveti magát. - Én nem... szándékosan csinálom, azt sem tudom, hogy nem jól nézek. - de nem bírom én sem, hiszen nevet és a vége az lesz, hogy én is csatlakozom és már együtt nevetünk. Ahhoz képest, hogy nem rég még igen pocsék volt a hangulatom, most ez is nagyon sokat számít nekem. - Inkább mutasd meg, hogyan gitározol. - attól tartok most ez a csók így tényleg nehézkes lesz, de tudhatja, hogy nincs ellenemre, hiszen nem mondtam, hogy ne tegye, csak lehetséges, hogy nem lenne úgy az igazi, hogy egyrészt bármikor kijöhetnek a kicsik és akkor tuti nevetgélni fognak majd, másrészt nekünk is elég nagy hátráltató tényező a nevetés.
- Komolyabb szintre? Drága Carol még mindig azt hiszed, hogy a szex a komolyabb szint. Hidd el, lelki mélységei sokkal inkább lehetnek, onnan sokkal nehezebb felálni. Érzékeny vagy, és tudnod kell, nem akkor érezted volna pocsék érzésnek, ha lefekszel vele, és utána derül ki, hogy nem jelentett semmit. Akkor történik meg mindez, ha valóban beleszeretsz, és rájössz, hogy ő mégsem tud hozzád kötődni. – Csóválom a fejemet, bár ilyen tekintetben én is ludas lehetek, hiszen nem túlságosan jó indítás volt, hogy pusztán azért, mert Yngrid kiproválta, hogy én tegyem meg, amit mások előtte még nem tettek vele, hát én is egy kalap alá vonható lehetek Tommal. De mégis, Carollal már sokat beszélgettünk, talán túlságosan is egy bizonyos témakör köré hegyezem ki a témát, de tudnia kell, hogy akkor fog tudni igazán érvényesülni, ha saját magával tisztában van. A szex nem minden, van, amikor nem jelent semmit, attól még lehet jó, és fordítva is, bármilyen rossz, de ha egymásra vagytok hangolva a partnerrel, mégiscsak megvan a varázsa. A kettő működhet külön-külön is, de Carol esetében valahol összefügg a dolog, amit maximálisan megértek, konzervatív értékeket vall, ami különösen tetszik benne, pont ezért sem akarnám, hogy bárki tönkre tegye. - Nekem könnyebb, mint felnőttekkel. Őket még valahogy nem rontotta el a világ, vannak álmaik, s nem arrogánsak. A gyermeki hisztit tudom kezelni, talán valami tanítóbácsinak kellett volna mennem. – Vonom meg a vállamat nevetve. Ahogy beszélgetünk, időnként odaintek a kicsiknek, akik már javában készülgetnek, de hamarosan oda kell majd sietnem, hogy megerősítsem őket, hogy minden rendben van a kezdés körül. Felnevetek megint, mielőtt búcsúznék, valóban nem cél, hogy lenyűgözzem, igazán csak annyi történik, hogy nem bírunk egymás nélkül meglenni. Ezért aztán én is meglepődöm, amint valami minicsók lesz a pusziból, sikerül el is vörösödni, na ezt se így terveztem. Most biztosan elástam magamat előtte, és letámadásnak veszi ráadásul egy olyan lehetetlen helyzetben, ahol még ellenkezni sem tud. Gyorsan elhúzom a csíkot, és a színpadra sietek, ahol már a kezdő beállítások kezdik a srácok. Én magam is kiadom az instrukciókat, de a súgó azért mégsem én leszek, így hamarosan vissza is térek Carol mellé. Nem, nem kérek bocsánatot, felesleges, ha így történt, hát így történt. Viszont nem tehetek úgy, mintha semmis lenne az egész, de ennek nem most van az ideje. Egy halovány mosolyt kap, aztán figyelünk az előadásra. Ami tényleg komédia, a kicsik remek hangulatot hoznak az alig negyven perces előadásba, a végén még engem is kihívnak, a szülők között pedig frenetikus hangulattal zárul az egész, végtére is a gyerekek komoly önbizalmat tudnak meríteni mindebből. A főszereplő Hamletnek, aki tényleg egy kislány volt, a végén egy előre bekészített csokrot viszek elismerésem jeléül, majd el is búcsúzunk. Aztán elindulunk kifelé, immár a hátsó öltözőkön át. Csak az utcán szólalok meg. – Sosem akartam, hogy boldogtalan legyél. Drukkolhatnék, hogy találj valakit, akivel úgy igazán minden sikerül, és igen, önzetlenül azt akarnám, hogy jól legyél. De hát mindketten tudjuk, hogy mit érzek. Siettetni viszont nem akarnálak, de hogy ne fogjunk semmit a véletlenre.. Meg foglak csókolni. – Állok meg, hogy lelkileg is felkészülhessen, és valahogy elsöpörhessük a zavart. Ami elég nehezen megy, mert amint a szemébe pillantok, kipukkad belőlem a nevetés. – Jóég, most ne nézz már így, kérlek. – Próbálok másfelé nézni, de közben a kezét szorongatom, hátha elmúlik a nevetés.
:hug: ||
..,
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Carol&Samael - Új kezdet 2018-03-15, 17:49
Igazából magam sem tudom, hogy mi lett volna a jobb, de arra gondolni, hogy Tom talán tényleg nem is vette komolyan az egészet, csak szimplán érdekeltem a külsőm miatt... Hát azért lássuk be erre nem lehet alapozni és elrontani miatta egy barátságot, akár még Laceyvel is, hiszen most milyenek lesznek majd a nyarak, amiket eddig ott töltöttem? Nem lesz olyan, mint volt, kerülni fogjuk egymást Tommal, én legalábbis biztosan és a suliban is kellően fura lesz a helyzet. Még jó, hogy legalább nem egy házba járunk, de mondjuk ha netán Samaellel fut össze, akivel viszont egy házba is járnak... Hát lássuk be úgy még furább lesz majd a helyzet, főleg hogy Tom persze felkapta a vizet, amikor Samaelt említettem, pedig semmi joga nem volt hozzá. - Talán... lehet, de így olyan pocsék érzés. Tudod mi lett volna, ha csak később derül ki, vagy ha mi ketten valami komolyabb szintre lépünk és csak akkor kerül be a képbe valaki más? - tudom, hogy nem kellene ilyesmin gondolkodnom, de azért az embernek mindig nehéz egy szakítás, de úgy fest, hogy ez inkább csak nekem volt kellemetlen, Tomnak nem annyira és pont ez benne annyira bántó és pocsék érzés. Valaki, aki a barátod volt azt gondolta, hogy érdeklődik irántad, aztán kiderül, hogy igazából szó se volt róla, vagy legalábbis nem úgy, ahogyan mondta. Ahogyan Samael sejti ez nem sokat segít az alapból is meglévő bizonytalanságomon. Honnan tudhatom, hogy bárki más nem pont ugyanígy van ezzel, hogy a külsőm érdekli majd, hogy netán Samael is nem ugyanígy gondolkodik és azért érdeklődik csak irántam, mert a külsőm fogta meg elsőre, hiszen akkor még csak nem is ismert. Jobb is, hogy amikor a faluba érünk az előadás legalább elvonja majd a figyelmemet. Ez most tényleg kifejezetten jól jön. - Gondolom nem könnyű gyerekekkel dolgozni, de neked úgy fest elég jól megy. - hát igen ő láthatóan ebben tényleg nagyon profi. Én nem tudom, hogyan bánnék gyerekekkel, hiszen nem is ismerek kisebbeket igazán. A suliban nem szoktam pesztrálni őket, meg aztán a Mardekárban ez nem is elvárt. Yngrid pedig már nem mondható gyereknek több szempontból sem, ezt mindketten tudjuk és hiába a húgom kisebb korában nem ismertem. Samael ellenben nagyon profin csinálja, ez már messziről látszik, akkor is amikor lelép és láthatóan lelkileg is ott van mellettük, hogy támogassa és segítse őket. Kár lenne tagadni, egyszerűen jó nézni, ahogyan ügyeskedik a kicsikkel, miközben én meg az elhozott sütiket majszolgatom. - Oh én... nem várom, hogy folyton lenyűgözz. - rázom meg gyorsan a fejemet, aminek az a hozadéka, hogy ő hiába igyekszik az arcomra adni puszit, a hirtelen mozdulatnak hála, amivel nem tudott számolni kissé félrecsúszik a dolog és bár nem lesz belőle csók, de legalábbis a szám sarkát sikerül eltalálnia. Egy pillanatra azért lefagyok, aztán egy zavart torokköszörülés után ledobom magamat, hogy útjára engedjem a gyerkőcökhöz és most már tényleg inkább a sütikkel foglalkozzam és persze tapsoljak, amikor az a kislány felmegy a színpadra elsőként.
Igazából azért dühit az egész, amit Tom művelt, mert innentől kezdve Carol nehezen fog bízni. Na nem bennem, hiszen az elejétől fogva őszinte voltam vele szemben, de hát ugye nincsen borítékolva, hogy pont engem választ, így a Tom után lehetséges srácok felé már fenntartásokkal fog viseltetni. Pedig annyira megérdemelte volna, hogy valami kedves fickót kapjon maga mellé. Kétlem ugyanis, hogy ő olyan lány lenne, aki a rosszfiúkra bukik. Igaz, én sem vagyok egy aranypáncélos lovag, de valaki olyan kell mellé, aki megnevetteti, akivel át tudja beszélni a bizonytalan dolgokat. - Nem is tudom, de Carol, szerinted az lett volna a jobb, ha érzelmeket visz bele? Ha lelkiismeretfurdalást kelt benned, és netán megsajnálod? Nem is tudom, ha vége, akkor vége, és igen, esélyes, hogy nem volt neki fontos, de a saját magad szempontjából mégiscsak szerencsés megoldás, hogy ennyire tényszerűen közölte. – Próbálom megmagyarázni neki, s közben teljesen véletlenül megfogom a kezét, amiben nincsen tudatosság, csak akkor érzem meg, amikor már az ujjait szorongatom. Ezúttal nem vörösödöm el, s nem is húzom vissza, ha így történt, fel merem vállalni. Jó lenne, ha tudná, hogy ha Tom azon a ponton érzelmi kötődést is visz bele a dologba, akkor Carol nem biztos, hogy el tudta volna engedni. Így talán jobban lezárható a múlt, még ha dühítő is. Ha saját magamat nézem, most már megmosolyogtató, hogy együtt mentünk ki lovagolni, és bár tudtam, hogy őt kell védenem, az első pillanattól elvarázsolt, noha nem jellemző rám az ilyen vágyakozás. Kissé ciki azért, hogy az egyik csöpp tanítványom ilyen nagyszájú, mert nem okítottam ki őket arról hogy nem illik az ilyesmit megmondani. - A kislányok nem egyformák. Szerencsére pont ez volt benne a jó, mert így nem volt gondom a szereplőválogatással, szépen meg tudtuk találni, hogy kinek mi tetszik. Hidd el, a rendezők élete azért ennél jóval bonyolultabb, ám én azért vagyok itt, hogy velük együtt jól érezzem magamat. – Itt már tényleg elengedem a kezét, mielőtt még valóban ciki lenne a helyzet, lévén pont azt teljesítem be, amit már eleve feltételezett. Hogy ettől nem kéne zavarban lennünk, az megintcsak tény, de nem akarok Carolra erőltetni semmit. Harcolni érte azt nyilvánvalóan, ha ő is hisz kettőnkben, de most még azt hiszem össze van zavarodva, és talán túl korai is lenne bármit is lépni. Arra nyilvánvalóan nem vagyok felkészülve, ha ő maga veszi kezébe a sorsát. Én most nem eszek süteményt, mert jó látja, oda kéne sietnem, most mégis élvezettel nézem, ahogyan válogat. – Valami újjal? Ha így lenne, akkor rendkívül nagy erőfeszítésembe telne állandóan ezen munkálkodni. Nem lehet, hogy csak jól érzed magad velem? – Hajolok oda, és egy puszit nyomva az arcára otthagyom, amíg eszeget, én pedig felsietek a mini színpadra, fél térdre ereszkedem a Hamletet alakító kislány (!) mellett, és mintha valami meteorológus lennék, elkezdem kézjelekkel instruálni, amiből Carol nem hall semmit, de annyi látszik, hogy a leányzó bólogat. Úgy fest kapott egy nagy adag önbizalomfröccsöt.
:hug: ||
..,
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Carol&Samael - Új kezdet 2018-03-10, 18:09
Hát igen, mi azért végül nem tettünk semmit sem, pedig lett volna rá bőven lehetőség és cikázott ott mindenféle feszültség is közöttünk, de végül nem lett semmi. Samael sem akart ezzel bajt okozni és én sem vagyok olyan. Tom persze... az első lehetőségnél nem tudott nemet mondani és még Samael védte, pedig csak úgy úszta meg eddig, hogy inkább távol tartotta magát mindenkitől. Úgy azért könnyű. Amint pedig meg volt a lehetőség máris elfogyott az a fene nagy akaratereje és máris elfeledte, hogy fontos vagyok neki, vagy hogy szeret, bár ez utóbbiban már biztos sem vagyok. - Nem, úriembernek cseppet se mondanám. - rázom meg a fejemet, főleg ahogyan előadta és hogy még csak meg se próbált igazából küzdeni értünk. Az mutatta igazán, hogy számára ez egyáltalán nem volt fontos, vagy értékes, csak akkor gőzöm sincs, hogy miért is akarta. Tényleg csak a külsőm miatt? Hát igen, elég pocsék egy érzés, nem csoda, hogy azóta se beszéltem vele. ÉS ahogyan mondtam neki, hogy félek ettől a barátságunkat is tönkre teheti, hiszen ezek után mégis hogyan lehetne olyan minden mint régen. Sehogy igaz? - Nem. Tudod... olyan volt, mintha nem is értené. Elmondta, aztán kész és vége. Mintha nem is bánta volna igazán, vagy nem is lett volna számára fontos. Bele se akarok gondolni, hogy mi lett volna, ha mi ketten nem csak... - elhúzom a számat és nagyot sóhajtok. Na igen, ha mondjuk le is fekszem vele, amit Tom nagyon is értékelt volna, akkor milyen pocsék érzés lenne, hogy képes volt mást megcsókolni és ki tudja miért csak ennyi történt és nem akár több is? Nem is mondta, hogy szeret, hogy sajnálja, hogy nem lesz többet ilyen, bár jó eséllyel pont azért, mert ő is tisztában volt vele, hogy ez nem így van, hogy úgy se tudja megállni és ez úgy sem, ahogyan ő sem fog megváltozni. Ettől persze nekem még nem jobb. - Mondtam neked, hogy csak a külső... csak azt hitte, hogy szeret. - vagy még így se volt, csak ezt mondta? Nem akarok én egyből rosszat feltételezni róla, de hát lássuk be. Tom nem éppen az a tipikus jó fiú és főleg nem az a tipikus úriember. Most haragszom rá és e miatt nem szabad olyasmiket gondolnom, hogy az egész csak arra ment ki, hogy trófea legyek a gyűjteményében, de mi van, ha mégis? Jó is most ez a kis előadás, jót tesz a lelkemnek. A gyerekek, akik még ilyesmit tuti nem csinálnak és az a lelkesedés az arcukon. Nem csoda, ha ennek ellenére, vagy pont e miatt zavarba jövök, amikor a kislány engem emleget, ahogyan Samael csak még inkább. - Igazából még nem igen beszéltem senkivel soha, aki uborka jelmezben van. - nevetem el magamat. A kislány nagyon édes, Samael pedig... a fenébe ő még inkább. Zavarban van, miközben egyébként is tisztában vagyok vele, hogy hogyan gondol rám, úgyhogy a kislány szavai igazából nem mondtak újat, csak nem gondoltam volna, hogy ezeket a gondolatokat másokkal is megosztotta. Gondolom azért kicsikkel, mert velük nem találkozom, vagy nem gondolta, hogy visszahallom? - Pedig a kislányok általában hercegnők akarnak lenni, ő meg pont uborka? - cuki, de komolyan és Samael is, hogy így viszonyul hozzájuk. Valahogy Tomról ezt se tudnám elképzelni, hogy mondjuk képes lenne így nyitni gyerekek felé. Ő egyszerűen nem ilyen és épp e miatt nem is tudom visszafogni a gondolataimat, hogy mennyire csodálatosnak tartom ezt az egészet. De hát azt hiszem érzi jól, hogy ezzel nem csak azt mondom csodásnak tartom, amit csinál, hanem őt magát is. - Hű, nehéz lesz választani. - sok minden van és tényleg minden nagyon jól néz ki. Mázli, hogy kisebb szeletekre vannak vágva, így gond nélkül tudok papírtányérra több félét is kipakolni magamnak. - Nem tudom, hogy csinálod, hogy mindig meglepsz valami újjal. - bököm azért ki mielőtt leülnénk. Hiába nem hivatalos előadás, azért nem akarok én közben beszélgetni, hanem érdekel, hogy milyen lesz az előadás. Igazából azt sem tudom Samaelnek nem a gyerekekkel kell-e lennie közben, mert akkor gondolom egyelőre csak én ülök le majd a nézőtéren.
Biztosan egyszerűbb lett volna, ha Carol tenyerét a mellkasomra támasztom, s úgy csatolom fel az ékszert, de bízom benne, hogy nem kell többször zavarba hoznom azon túl amit már megszoktunk egymástól. A fizikai érintések egyébként is gyakoriak köztünk, nem kell ezt erőltetni, bár most, hogy ismét látom, megint sugárzóbbnak tartom, annak ellenére, hogy nagyon maga alatt van. Felszabadul bizonyos tekintetben Tom nyomása alól, viszont ettől még nem lett boldogabb. Csupán a lehetősége van arra, hogy a családi nyomozás mellett velem egy kicsivel jobb kedve legyen. - Ellenben...? – Vonom fel a szemöldökömet, hiszen én oly sokáig védtem Tomot, próbáltam nekik drukkolni, hiszen ez már nem az a szint, amikor lett volna pofám csak úgy elcsábítani Carolt. Kétségkívül átléptem bizonyos határokat, amik már többről szóltak, mint holmi barátság, de azt hiszem kellően tisztességesek voltunk a lehetőségeinkhez képest, ám ez.. - Hihetetlen.. Sajnálom Carol, te nem ezt érdemelted. Én sem vagyok egy szent, de Tom nem éppen úriember. – Szerettem volna védeni a kapcsolatukat, ám úgy fest, hogy hiába erőlködtünk a leányzóval, mindez mégsem rajtunk múlt, hanem azon a srácon, akivel szemben Carolnak is alapos fenntartásai voltak, hiszen Tom lényegében a külsőségekre hajt, azon felül pedig nem nagyon tudja jól kifejezni magát. Lehet, hogy szerelmes Carolba, de nem elég megszerezni egy lányt, ha nem tudja utána felnőtt kapcsolatként kezelni. Ezzel együtt persze Carol még nem lesz jobban. - És nem is tudtátok megbeszélni? Mert ebből megint úgy tűnik, hogy még a következményeket sem vette komolyan. – Rázom a fejemet, én ezt tényleg nem értem. Ha szeretem is Carolt, köztünk az együttlétünk szinte teljes egészében a beszélgetésekről szóltak, nagyon minimális fizikális érintkezés mellett, hiszen nem is nagyon lett volna értelme belelélni magunkat úgy, hogy ő foglalt, meg engem ferde szemmel méreget Yngrid miatt. Ám Tom nem tűnik egy érzelmes típusnak, hogy képes volt a lelki dolgokat így szépen félretolni. Leérünk végül az alagsori mini színházba, ahol nagy sikerünk van, hiszen Carol mégiscsak velem egykorú, nem pedig olyan, mint az anyukájuk. Egy barna bongyor hajú kislány még oda is száguld a szöszimhez megrángatva a kezét. – Te vagy az a Carol? Folyton csak rólad beszél. – Próbálom a fejemet rázva lepisszegni, aztán elvörösödve nevetgélek Carolnak. – Sose higgy valakinek, aki uborkajelmezben van. – A kislány persze visitós nevetéssel csámpázik el a többi gyerekhez, én meg a homlokomra csapok, hát kész, le is buktam. Na igen, nyolc évesek között nem lehet titkot tartani. Bár ha jobban belegondolok semmi újat nem tártam így fel. - Erre van leginkább időm. A Roxfortba csak azért járok, hogy tudjak segíteni a családi szálak kibogozásban, amíg melletted vagyok, de nem túlzottan érdekelnek az órák. A színészet a mindenem, és ha kinevelek egy ilyen ördögfiókákat, hát szívesen teszem. Megjegyzem, uborka szereplő nem is volt a Hamletben, de Steffi mindenképpen uborka akart lenni, így belekerült. Ha már komédia, akkor értelmezzük szabadon. – Bólintok, szépen kézen fogom, hiszen ha már lúd, legyen kövér, és odavezetem a sütis asztalhoz. Ott azért elengedem, ez amolyan gesztus volt. Olykor oldalra nézek, hogy mire bólogat, de a házi készítésű sütemények közül aligha hiszem, hogy bármelyikkel is mellé lőnénk. Főleg, mivel mindegyik olyan minire van vágva, hogy sokfélét kóstolhat. Jómagam a dióval-lekvárral megtöltött, csokis tetejű kockákkal szemezek. Még van vagy negyed óránk, az előadás közben is lehet azért eszegetni, de még az asztalokhoz is mászkálni, ez végülis egy szülői közösség, nem szigorúan vett előadás.
:hug: ||
..,
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Carol&Samael - Új kezdet 2018-03-06, 10:27
- Köszönöm, tényleg! - miután felcsatolta a karkötőt még meg is fogatom a csuklómon. Tényleg szép és könnyű, tökéletes választás. Nem tudom Samael honnan érez ennyire jól bele a dolgokba, de nagyon jól megy neki, ahogyan mondhatni az időzítés is, hiszen csak pár nap telt el azóta, hogy Tom bedobta a "jó hírt". Bár tényleg nem tudom, hogy vajon, ha nem mondja el, vagy nem történik meg akkor meddig maradtunk volna együtt. De így akkor is rosszabb, hiszen én azért próbálkoztam, ő viszont csak... elszúrta az egészet, miközben állítólag olyan nagyon oda volt értem. - Nem, ez nem miattad volt, bár persze megpróbálta a végén még rám kenni, mert hát azt elmondtam neki végül, hogy te... hogy kedvelsz és segítettél a húgom ügyében, de mi nem tettünk semmit, ő ellenben... - csak sóhajtok egyet, hiszen akkor is rosszul esik ez az egész, még ha talán tényleg egyszerűen nem is vagyok szerelmes Tomba. De ez még nem hatalmazta fel arra, hogy így vessen véget annak, ami köztünk volt igaz? - Megcsókolt egy másik lányt, aztán elmondta és még csak nem is éreztem, hogy annyira bánná. Mármint... persze valamennyire, de képes volt azt mondani, hogy csak azért nem volt eddig ilyen, mert ő nagyon igyekezett távol tartani magát a lehetőségtől is. Érted? Azt mondta nekem, hogy szerelmes, hogy tegyük kockára a barátságunkat, a barátságomat Laceyvel, mert szeret és erre... - csalódott dühvel rázom meg a fejemet. Ezt még így ki se mondtam, csak magamban gondoltam félig-meddig rá. Tom tényleg ennyire felelőtlen és ha innen nézzük akkor cseppet sem kell bánnom, hogy ez időben kiderült. Mégis mi lett volna, ha együtt maradunk, ha próbálkozunk, ha netán le is fekszem vele és végül így szúrja el az egészet? Igazából furcsa módon kétség sincs bennem, hogy elmeséljem neki az egészet és amikor elérve a falut elénk kerül a kislány újfent csak meglep, még hozzá nem kicsit pozitívan. - A tanítványaid? Még erre is van időd? - meglepetten mérem fel a terepet, hiszen mind gyerekek és hát kár lenne tagadni csodás arra gondolni, hogy Samael még ilyesmit is vállal. Gyerekeket tanít, amíg Tom szabadideje abból áll, hogy másokat csókolgat, vagy bulizik a hülye haverjaival, akik ki tudja milyen illetlen körülmények között beszélnek, vagy nézegetik azokat az újságokat, amikben én szerepelek. Mutatott egy régi emléket, az tényleg kedves volt tőle, na de lássuk be az embert azért nagyon jellemzi az, hogy kikkel barátkozik. Csak, mert engem megvédett, még nem jelenti, hogy ő másképp állna a lányokhoz. Gondolom most, hogy szakítottunk már folytathatta is az eddigi életét. - Egy süti jól esne, vagy több is és... ez csodás! - bököm ki végül. Tényleg csodálatos, hogy ilyesmivel is foglalkozik a dolgai mellett és még nekem is segített a kutatásban. Egyszerűen újra és újra rá kell jönnöm, hogy Samael és Tom ég és föld.
Látom szegény szöszin, hogy mennyire ki van bukva, ezért még az is felmerül bennem, hogy talán jönnöm sem kellett volna, hiszen a kapcsolatunk keserédes. Mindig okozok valami szomorúságot, akár közvetve is, de úgy vélem, hogy ha egy csipetnyi boldogságot tudok adni, hozzátenni az életéhez, akkor igenis az számít, hogy így együtt legyünk, mintha nem is ismernénk egymást. Nem lehet minden tökéletes, még ha ő számomra igenis az, de a kapcsolatunk hullámvölgyeken száguld, időnként pedig egészen békés pillanataink vannak. Remélem, hogy ez a mostani szintén az lesz. – Nincs mit, és nem vártam viszonzást, csak tudod, szerettem volna, ha a gondjaid mellett legalább valami apró jutalomként értékeled, ha ránézel. – Az odatartott kacsójára minden gond nélkül rá tudom kulcsolni a karperecet. Tényleg vékony, de cseppet sem lötyög rajta, ennyire azért jó a szemmértékem. Aztán ha végeztem, megfogom a kézfejét, és magamhoz húzva megpuszilom. Pofátlan kihasználás ez a részemről, de az ajándék nem csupán indok, hogy ilyesmit tegyek. Eddig is megtehettem volna, hogy visszafogom magamat, amikor kellett, megtettem, de ez most nem az a pillanat, és az sem zavar, ha foglalt. Ez egy baráti ajándék, megfűszerezve némi vonzalommal is. Ha Tom esetleg rákérdezne, nem akarok Carolnak kellemetlen perceket, de úgy vélem, ez már végképp nem rajtam múlik. - I-igen? Én.. remélem nem miattam. Vagyis, ha így jobb neked, akkor örülök neki, de nem akartam közétek állni. – Azért itt elpirulok kissé, mert hirtelen szabaddá vált, ráadásul még gátlások sincsenek benne, hogy eljőjjön velem, de ahogyan ő is gondolja, ez még nem változtat semmi olyanon, hogy biztosan aggályai vannak azzal kapcsolatban, hogy mi volt velem, és a huga között. Meg hát az nem is lenne túl felnőttes dolog fejest ugrani egy másik kapcsolatba úgy, hogy alig ismerjük egymást. Bólintok, és halványan elmosolyodva intek, hogy jőjjön csak mellettem, még átöltözni sem kell. – Ha elmondod, hogy mi történt, miért döntöttél így, szívesen meghallgatlak, de nem akarok faggatózni. Ez a te életed Carol, és tartom amit mondtam, bárhogy is legyen, melletted állok. Már elfogadtam, hogy nem az a megoldás, hogy lelépjek. – Elindulunk kifelé, s a Roxfort határain túl hoppanálunk. Immár gyakorlottabban megy párosan, mint a múltkor, de azért mégiscsak jó ismét a karomban tartani egy pillanatra. A faluban érünk földet, s a kisutcákon egy színesre festett alagsori kapuhoz vezetem. Belépéskor egy hétéves forma kislány széles vigyorral integet nekünk, a kiírás szerint Shakespeare-komédiákat játszanak itt, most éppen Hamlet, a tökkelütött királyfi az előadás. Lesétálunk a lépcsőn, s fáklyákkal megvilágított barlangban egy színpad van felállítva, ahol anyukák igazítgatják a csemetéikre a jelmezeket. Amikor feltűnünk, több lelkes gyerekhang harsan fel, amit én magam is jól megmosolygok. - A tanítványaim. Te leszel ma a díszvendég, ha nem bánod. – Olyan hat és nyolc év körüli gyerkőcök a színészek, éppen készülődnek az előadásra, rém magabiztosan kántálva a szövegeiket gyakorlás gyanánt, s a díszletesek is már állítják be a kezdő színt. – Előtte valami sütit? – Mutatok a barlang fala mellett felállított asztalokra, ahol házi készítésű pogácsák, egyéb finomságok vannak. Vélhetően a színjátszókörömbe járó anyukák házi kosztjai vannak ide kirakva.
:hug: ||
..,
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Carol&Samael - Új kezdet 2018-03-02, 20:10
Fura, de tényleg nem igen volt időm mostanában olyan dolgokkal foglalkozni, mint az ünneplés, pedig itt a tavasz, lement a farsang, meg a Valentin nap is elég gyorsan. Hát igen, nem sokkal előtte sikerült lezárni ezt az egészet Tommal... nekem se jutott még egy első Valentin nap sem, hát ez van, de ő volt, aki elszúrta az egészet, és nem pedig én... ugye? Én azért igyekeztem, még ha volt is ez a Samael dolog, de próbáltam átlendülni rajta és rájönni mit is érzek, vagy akarok. A tetejében már a születésnapom is közelben van. Fura belegondolni, hogy hamarosan 19 leszek, az már mindjárt húsz és erre kiderül van egy húgom, aki a tetejében már lefeküdt valakivel, én meg... Tudom, hogy ez nem verseny, de ettől még hülye érzés, főleg ha azt nézzük, hogy kivel és nekem beszélnem is kellene vele végre, hogy rendezzük ezt az egészet. Most már nem húzhatom tovább. És ezek után akármennyire is jó érzés látni Samaelt, közben mégis csak gőzöm sincs, hogy mit tegyek, vagy reagáljak, hogy itt van. - Igen kicsit elment most minden mellettem, de nem kellett volna. Én... - nem is tudom, hogy mit mondjak, amikor kibontom a kis csomagot és előkerül a meseszép karkötő. Bizonytalanul nézegetem, de végül elmosolyodom és kiveszem a dobozból, hogy odanyújtsam neki és aztán persze a csuklómat is. - Segítesz? - egyedül körülményes tud lenni egy csatolós karkötő felvétele, de ha segít akkor nem jelent problémát. A halvány mosolyból is sejtheti, hogy örülök, nem ellene szól a pocsék kedvem, vagy legalábbis nem úgy. Örülök, hogy látom, meg minden, csak hát elég zavaros most minden. - Köszönöm, nagyon szép! Én nem hoztam semmit. - ami butaság, hiszen azt sem tudhttam, hogy találkozunk, úgyhogy mégis hogyan készülhettem volna? Olyan más ő, mint Tom. Ha együtt is lettünk volna még Valentin napkor, hát nem hiszem, hogy igazán törte volna magát, vagy valami olyasmit ad, mi nem is illik hozzám, de ez a vékony és szépen kialakított karkötő, olyan könnyed, hogy pont tökéletes a karomra. - Te is, csak nem igazán tudtam, hogy mi van most, több szempontból is. Még nem beszéltem Yngriddel, de tudom, hogy muszáj lesz, viszont... szakítottam Tommal és szívesen elmegyek... nagyjából bárhová. - hát igen, tényleg szívesen megyek vele jelenleg akárhová. Jó lenne valami program, ami kiverné a fejemből a kellemetlen érzéseket, amik bennem kavarognak, mert hát van belőlük jelenleg épp elég. Tudom, nem a legjobb csak így bedobni egy ilyen témát, hogy szakítottam Tommal meg hát nem is tudhatja, hogy miért pontosan, de mégis csak úgy érzem, hogy el kell mondanom és nem azért, mert akkor mi most azonnal össze is jöhetünk, én egyébként sem vagyok olyan és azzal csak Tomot igazolnám. Na nem mintha ő éppenséggel jobban oldotta volna meg a dolgokat, hiszen mást csókolt meg.
Szegény Carol tényleg úgy néz ki, mint aki hónapokkal ezelőtt felakasztotta magát, de nem vette észre, ezért még szellemként köztünk kísért. Természetesen így is gyönyörű a maga törékeny valójában, ám akaratlanul is összeszorul a torkom, hogy így látom. Én nem vagyok sírós alkat, legbelül szenvedek, de próbálok magabiztosan moccanni, amikor végre feltűnik. Széles mosollyal lépek elé, mintha nem lenne semmi baj, holott látom rajta, hogy a legutóbbi találkozónk nyomora óta még valami tovább pakolódott benne. Nem elég, hogy nem tud rám úgy gondolni, hogy ne jusson eszébe Yngrid is, állandó lelkiismeretfurdalást okozok neki Tom kapcsán, holott ez nem állt szándékomban. És most még a családi dolgok is bejöttek. Nem tudom, hogy bármilyen tekintetben is van jogom most szót emelni, vagy sem, de most úgy döntök, hogy mégis megteszem, felvállalva mindent, őszintén. - Szia Carol. Én csak.. Nem nagyon volt időnk mostanság bármit is ünnepelni, simán elment mellettünk a farsang is, én viszont úgy döntöttem, hogy utólag egy aprósággal leplek meg, hátha tetszik. – Nevezhetjük akár barátságkarkötőnek is. Előhalászom a dobozkát, amit ha kinyit, egy ezüst karonfüggőt talál benne, amit remélek, hogy nem túl kicsi, nem túl nagy a csuklójára. Egy összesimuló oroszlán és kígyó szilulettjét mintázza az ékszer, amit nem is tudom, hogy miért hoztam, talán hogy kicsit jobb kedve legyen. Virágot csak nem hozhattam, hiszen az már túl lényegretörő lenne. Na nem mintha eddig nem látott volna át rajtam teljesen. Ám most úgy érzem nagy a baj, és kár itt már ködösíteni. - Hiányoztál. Tudom, hogy sok a bajod, de látni akartalak. Nem tudom, hogy mennyire vagy beszélgetős kedvedben, de ha nem, viszont ha ráérsz, akkor van ötletem másféle programra is, ahol elég csak jelen lenned. Sőt, nem csak hogy ha szeretném, határozottan ragaszkodom hozzá, hogy tudjak adni egy-két szép órát. – Kissé közelebb is lépek, mert tudom, hogy a lelkeink amúgy is gyakorta összeforrnak, ám a testi közelség igenis fullasztó tud lenni, ám nélküle nem vagyok semmi sem, hát nem csoda, hogy olyan áhitattal nézek rá, mint a szomjazó az oázisra.
:hug: ||
..,
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Carol&Samael - Új kezdet 2018-02-25, 15:11
Napok óta inkább csak lézengek, mint valami kísértet. Annyi minden történt, hogy egyszerűen képtelen vagyok normálisan kezelni, felfogni és egyelőre fogalmam sincs, hogy mégis mi is lesz mindennek a vége. Beszélnem kell Yngriddel, de közben kerülni igyekszem Tomot, sőt bár Lacey egészen jól viselte az egészet, valahogy még őt is messze elkerülöm. Sokkal több időt töltök a saját klubhelyiségemben és környékén, mint eddig, mivel a legtöbb ismerősöm, barátom és persze azok, akiket most kerülni igyekszem nem tehetik be ide a lábukat. És hogy Samaelt is kerülöm-e? Végül is valamilyen szinten igen, hiszen Tom kérdőre vont és igaza van, vajon idővel így is úgyis szakítottunk volna miatta, ha érzek valamit iránta? Nem tudom, de az biztos, hogy ez még nem hatalmazta fel Tomot arra, hogy mást csókoljon meg és olyan hülye kifogásokkal jöjjön, hogy csak azért nem volt eddig hasonló eset, mert a kísértést is elkerülte. Mintha úgy magyaráznád, hogy sokat fogytál, hogy leláncoltad a hűtőt és nem úgy, hogy meg tudtad állni, vagy netán dolgoztál is érte. Így nem csoda, ha eléggé pocsék a kedvem, amikor az épp aktuális órámról lépdelek vissza a klubhelyiségbe, mert bár önként vállaltam, hogy távol tartom magamat mindentől, de ettől még nem valami kellemes érzés így egyedül lenni, hiszen a háztársaim nem pont olyanok, akik közé beillenék. Meglep persze, hogy Samaelt itt látom, de mégis egy pillanatra akaratlanul is elmosolyodom, csak aztán gondolkodom el rajta, hogy talán inkább vennem kellene egy hátra arcot mielőtt valami kellemetlen beszélgetésbe megyünk bele. - Szia! Hát te? - pillantok rá, próbálva úgy tenni, mintha minden rendben lenne, de az előbbi apró mosoly ellenére is tökéletesen látszik, hogy nem vagyok épp a legjobban. Az apró sóhaj, amit hallatok, amikor megállok előtte csak még inkább ezt erősíti meg. Na igen egyszerűbb távol tartani magadat valakitől, akit nem látsz, mint olyantól, aki itt áll előtted és te pontosan tudod, hogy valószínűleg egyetlen finom ölelés a részéről elég lenne, hogy kicsit megnyugodjon a lelked. És végül is meg is tehetném, hiszen Tom már nincs a képben, de közben túl sok a fejemben a kusza gondolat és azt sem akarom, hogy Samael csak valami menekülési út legyen, hogy jobban érezzem magamat. Ez egyszerűen nem lenne fair vele szemben.
Nem nagyon figyelek a folyosói pletykákra, hogy mi lehet Carolékkal, hiszen egy ekkora iskolában bőven lehet, hogy a pletyka az tényleg csak pletyka. Tom viszont a háztársam, és feltűnően nem látom mellette Carolt. Tudom, hogy a lánynak minden sok volt, amit legutóbb közösen tapasztaltunk, meg kell emésztenie a kusza érzéseket. Annyit azért tettem, hogy beszéltem Yngriddel. Így éreztem tisztességesnek. Tudatni akartam, hogy eleve sem szándékoztam kihasználni őt, de a megbeszéltek alapján sem vagyunk együtt, de talán korai volt így fejest ugrani a szexbe. Biztosítottam róla, hogy ha beszélgetni akarna, nem bújok ki alóla, nem hagyok rajta lelki nyomást, bizonytalanságot, de szeretném, ha a jövőben óvatosabban ismerkedne. Carolt persze nem mondtam. Többek között azért sem, hiszen a szöszim még mindig együtt van tudomásom szerint Tommal, és bár bízom Yngridben, mégsem kéne, hogy valami kipattanjon. Viszont semmiképpen sem akartam hogy csak úgy a szőnyeg alá söpröm a dolgot, aztán Yngridnek egyszercsak kedve szottyan ismételést kérni. Nem, arról már szó sem lehet, még akkor is, ha Carol a vonzalma ellenére csak barátként tud rám nézni. Tény, hogy nem vagyok olyan magas, és kigyúrt, mint Tom, de hát Carol talán nem is arra a típusra bukik, lévén velem tényleg jól érezte magát, és tudatta, Tommal csak valamilyen szinten csak beleegyezésül próbálkozott. Különben meg semmi gondom nincs a testemmel, azért, mert nem vagyok élsporoló, a vékony, de szálkás stílust erősítem. Lényegében még ebben is passzolunk Carollal, ő se egy nagydarab alkat. Na de vissza arra, hogy mit is keresek most a Mardekár környékén. Csak tudatni akartam, hogy mellette állok. Úgy tudom, hogy nemsoká vége az óráinak, és errefelé szokott elhaladni. Tudom, hogy nem vagyok közkedvelt alak errefelé, mint griffendéles, de hát sebaj, ez végülis sosem érdekelt. Hoztam is egy apróságot, s remélem, hogy át fogom tudni majd adni.
//
