2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Akkor úgy tűnik ez sorsszerű, mert neked szükséged volt rám, nekem pedig rád, igaz? - mosolyodom el, mert tényleg így gondolom. Tommal nem volt az igazi ,akármennyire is jóban voltunk, de akkor is testvérként tekintettem rá, de Samael ő egészen más és vele épp e miatt egészen más is minden. Sokkal jobban érzem magamat vele és nem furcsa, vagy szokatlan semmi és még csak nem is érzem magamat zavarban. Talán az elején igen és persze voltak döccenők, de az normális, viszont most is a vízben, átölelve egyáltalán nem feszengek, pedig Tom társaságában ha csak felmerült bármiféle komolyabb együttlét, biztosan máris furcsa érzés fogott el és nem tudtam mit kezdeni magammal. Most ellenben egyszerűen élvezni tudok minden egyes pillanatot és egyszerűen jó vele lenni, még úgy, hogy azok a fiúk nem rég még piszkáltak minket és félek lesz még ennek akár következménye is, de most valahogy még az sem érdekel. - Meg kell érteniük, hogy neked is van intim szférád és nem állhat ehhez mindenki ugyanúgy. Egyébként is ez a te döntésed. - és én e miatt igazán nem akarom őt elítélni, főleg mert szeretem és az engem cseppet sem zavar, hogy nem akarja, hogy mindenféle rajongó lányok ugráljanak a nyakába, vagy nem épp illendő helyre kérjenek autogrammot. Nekem csak jó, ha nem annyira nyitott a rajongókkal, hanem távolságtartóbb, ha pedig ő úgy gondolja ez nem akadályozza a szakmai karrierjét, mármint nem okoz gondot, ha még kissé ellenséges is, ha átlépnek egy határt akkor végképp nem szólok bele a dolgába. Én se vagyok oda érte, ha túlzásba esnek, akik láttak rólam egy képet az újságban, vagy ilyesmi és máris azt gondolják ismernek és joguk van megszólítani. - Jól van, mielőtt végleg letámadlak. - nevetem el magamat most már elengedve és kicsit hátrébb is úszva a vízben. Tény és való, hogy a végén még tényleg kiszúrnak minket, meg aztán nem is kellene itt mindenkinek azt nézni mit művelünk a vízben és azt sem, hogy ő esetleg milyen következménnyel sétál ki innen. Megfogom hát a kezét, aztán irány a part, meg a törölközőink. Persze szigorúan csak szépen lassan.
- Nekem pedig nem jött össze semmi. Nem volt szokásom kiadni az érzéseimet abból adódóan, hogy az anyám mennyire rideg volt, hogy elhagyott.. Tudod játszani a keményet sokkal egyszerűbbnek tűnt, egész mostanáig. – Adok neki igazat, hiszen ki kellett várnunk a másikat. Én sem akartam türelmetlennek tűnni, hiszen neki ott volt Tom, de annyira természetes, és izgalmas volt, ahogyan egymásra találtunk, hogy nem is tudom, hogyan tudtam volna úgy élni hosszútávon, hogy nem az enyém. Szép dolog az önzetlen barátság, de lehet, hogy igaza volt a másik griffendélesnek, lehet, hogy előbb-utóbb mégiscsak győzött volna az, hogy mennyire odáig vagyok érte, és megpróbáltam volna lépni, hogy válasszon engem. Ám nem jutottunk odáig, hogy felrúgjam a kapcsolatukat, mert hát Tom bizony félrekacsintgatott, és így fel se tudta fogni, hogy mit is vesztett. - Jó, de a nyitottság, meg amit én csinálok, az két különböző dolog. Élvezzék a művészetemet szépen a színpad elől, de amikor fel akarnak mászni hozzám, vagy új kérnek autógrammot.. Hát nem ütök meg senkit, de egyszer úgy meglöktem az egyet, hogy borultak mint a kuglibábuk.. – Csóválom a fejemet sötét mosollyal, úgy vagyok vele, hogy amikor énekelek, vagy játszom, akkor annyira beleélem magamat a szerepbe, vagy dalba, hogy nem akarok kizökkenni. Majd én eldöntöm, hogy mikor adok interjút, vagy autógrammot. A sajtótájékoztatókon is flegma, és szemétláda tudok lenni. De nem azért, mert megtehetem, hanem mint ember, és mint művész nem kell ugyanúgy senkit lenyűgöznöm. Aki kedvel, az a stílusomtól függetlenül kedvel. Ám úgy látom, Carol szemében nem kizáró ok, sőt, mintha még be is jönne neki, hogy nem használom ki a helyzetet. Ha Tom lett volna híres előadó, akkor biztosan átmegy a fél világon. Mások vagyunk, és nekem csak Carol a minden. Nem akartam idejekorán ráébreszteni, hogy mennyire kívánatos is azon túl, hogy tűneményes, ám ha benne is már dúl a vágy, akkor elfogadom a közeledését, és én magam is ráteszek egy lapáttal. Ez mindössze most pár mozdulat, jelezve, hogy apró körzéseim célt találjanak, ám még véletlenül sem akarom magunkra felhívni a figyelmet. - Jól van, most viszont menjünk, mielőtt még végleg letámadsz. – Puszilok oda a szájára, és szépen kézen fogva elindulunk a part felé. Azért lassacskán, mert ha így érek ki, nem csak Carol látja meg a nyilvánvaló.. bizonyítékot.
Muszáj lesz megértenie, hogy ez most számára nem hazai terep és hogy itt én tudom most, hogy mi hogyan zajlik és ez nem olyan, amit ismer. Ha valami gond lesz utólag ezekkel a srácokkal, akkor majd nekem kell valahogy megoldanom és helyre tennem, nem pedig neki és az lenne a fontos, hogy ezt megértse valahogy. Csak egyszerűen... szeretném, ha legalább több gondunk nem lenne a jelenleginél, hiszen már így is épp elég van. - Igen, értelek, én mindig is erre vártam, valami igazibbra. Azt hittem csak egyszerűen túlságosan nagyok az elvárásaim, de már tudom, hogy nem, csak türelmesnek kellett lennem. - Tom ezt nem hagyta, hogy türelmesen várjak, de végtére is nincs ezzel baj, mert legalább látom a különbséget és az nem csekély. Tom persze kedves a maga módján, de nem éreztem magamat úgy vele, ahogyan Samaellel. Nem éreztem szerelmet, nem éreztem, hogy összetartoznánk, csak azt, hogy nem rossz vele, de nem is az igazi. Most viszont nincsenek bennem kérdések, kérdőjelek, egyszerűen csak jól érzem magamat így, ahogyan vagyunk, még ha volt is bőven nehézség a hátunk mögött és talán előttünk is lesz majd még, de most úgy érzem meg tudunk majd oldani mindent. - Szerinted bánom, ha mindenféle lelkes lány rajongókkal nem vagy túlzottan nyitott? - nevetem el magamat, pedig tudom nem pont erre gondolt, de végül is a lényeg, engem tényleg nem zavar az, hogy jó most kivel milyen viszonyban van. Végül is a karrierjéhez azért kell valamiféle nyitottság és én már ismerem annyira, hogy tudom mennyire tud kedves és elhivatott lenni, hiszen láttam a gyerekekkel, akik lelkes rajongással néztek rá. Ha most mindenféle rajongókkal esetleg nem viselkedik feltétlenül a legkedvesebben, hát az nem zavar különösebben, mert attól még én tudom, hogy milyen rendes legbelül. A kérdésére csak a fejemet rázom meg, hiszen talán tényleg furcsa lehet maga a kérdés, de közben még sem, mert tudja milyen vagyok és nem akar sem lerohanni, sem mást, ami különösen elismerésre méltó. Inkább csak a vállára hajtom a fejemet és kicsit eltolom a csípőmet, hogy meglegyen a tér is az akcióhoz. Tudom, hogy nem menne tovább egy szintnél, amit én sem akarnék most, de azt is, hogy én voltam, aki megadtam a részleges zöld jelzést, tehát nem lepődhetek meg a mozdulaton sem. - Talán... valamelyik nap... alhatnék nálad. - bököm ki végül, kissé azért még így is pihegve, de ez valahol jelzés is, hogy talán itt ezen a ponton jó lenne abbahagyni, mert még a partról valaki értelmezi a helyzetet, aztán pedig olyan pletyka indul meg, ami egyikünknek se tenne túlságosan jót.
Szerintem megoldható, hogy beszéljek azzal a Brandonnal, aki jóban van Yngriddel. Na nem a mélységig belemenve, hiszen azért minden nem tartozik rá, de ha elmondom neki, hogy beleszerettünk egymásba Carol meg én, de jó lenne hogy ha nem lenne rosszban a két testvér csak mert mindkettőhöz vonzódtam bizonyos szinten, de rosszat nem akartam, hátha szerencsém lesz, és az ürge mellénk áll, hogy beszéljen a másik szőke fejével. A másik dologban viszont Carolnak van igaza, így nem is vitatkozom. - Igen, hajlamos vagyok a saját fejem után menni, aztán mások isszák meg a levét, ez ismerős. – Utalok rá vissza, hogy már többször mondtam, nagyon pocsék a természetem, és mindaz a diplomatikus odafigyelés, amit Carol irányában nyújtok, mások felé nagyon nincs meg. Oké, tanítom a kicsiket, de ők még oly ártatlanok, hogy velük nem is tudnék cinikus lenni. Nem ezt érdemlik. - Én meg elég nehezen nyílok meg, mert.. tudod az anyám miatt úgy érzem, hogy nehéz már bárkiben is bíznom, de te az első perctől olyan vagy velem, mintha.. mindig összetartoztunk volna. Nem érdekes, hogy mi volt előtte, vagy hogy az óceán másik partján milyen életem volt, mindent hátrahagytam. Itt is lehetek sikeres, de ez mellékes. Jó volt a barátodnak lenni, de ez mégiscsak.. igazibb. – Akkor is láthatta rajtam, hogy megőrülök érte, elvesztem a tekintében, megfogott a személyiségének a varázsa. Az a törékeny lány, aki képes a rideg modelvilágban erősnek maradni, holott napi szinten ostorozzák, állja a sarat, s úgy fest az iskolában is kap bőven ebből hideget-meleget. Most pedig már miattam is megszólhatják. - Az sem gond, ha másokat lenézek, kutyába sem veszek? – Most a rajongóimra értem, vagy bárkit, aki hozzám szól, mert egyszerűbb sündisznónak lenni, mint barátkozni. Ám Carol mindent szépen félretol, lehántja a burkot, mert ismeri a valódi arcomat, amit előtte sosem rejtegetnék. Halkan felsóhajtok, ahogyan összesimulunk, és még az a szerencse, hogy a csürhe már tovább is állt, hiszen nincs szükség közönségre. Átkarolja a nyakamat, én pedig magamhoz vonom. Érzékelheti, hogy milyen hatással van rám, már nem csak a lelkem szárnyal, hanem meg is remegek, a vallomás ösztönösen buggyan ki belőlem, de ő még rá is erősít azzal, hogy a combjával a derekamhoz simul. A mozdulat oly véletlen, hogy fel sem fogom, így a fürdőruháját óvatosan félretolva mégiscsak megállok, mielőtt picit benyúlnék a lábai közé. – Nem bánod? – Nem akarok nagyon puhánykodni, mondhatni egy férfi nem kér engedélyt, ám Carol igenis királylány, és úgy bánok vele mint a hímestojással, mert az összesimulás még nem feltétlenül felhívás keringőre. Nem kell szóbeni válasz, de ha nem tiltakozik, akkor a víz alatt gyengéden folytatom a mozdulatot, hogy picit rásimítsam az ujjaimat a comjai találkozására. Nem több ez holmi ismerkedésnél, hiszen itt a vízben egyébként sem érdemes többet nyitni, apró ingerlő mozdulat mindez, rajongásom újabb lépcsőfokaként.
- Jól van, hátha jutunk valamire. Annyira jó lenne, ha nem utálna egész életében. - jó tudom ez kissé túlzás, talán ennyire nem rossz a helyzet, de most azért annak látom. Egy húgom van csak, több talán nem kerül elő a semmiből, mint Yngrid, és nem akarom elveszíteni. Jó lenne, ha együtt lehetnénk még, beszélhetnénk, olyanok lehetnénk, mint két testvér, ha már azok vagyunk, még ha a mi családunk kissé problémásabb is, mint más átlag embereké. Talán valahol mélyen ő is erre vágyik, csak most nagyon meg van bántódva. De hát meg kell értenie én igazán nem szándékosan bántottam meg. - Tudom, de meg kell értened itt mások a szabályok, mint amit te ismersz. Az itteni terepet én ismerem jobban. - mosolyodom el végül, hiszen azért ez is igen fontos tényező, hogy ez most Anglia. Amerikában mások az emberek, más a hozzáállás és ő még azért nem ismeri annyira az itteni rendet, vagy épp a Mardekárosokat, netán az itteni előkelő családokat, akik fennhordják az orrukat és nagyon zokon tudják venni, ha valaki beleköp a levesükbe, netán nyíltan tiporja őket a földbe. És a Mardekárosok között igen sok ilyen van. - Én tudom, Tom rendes csak nem passzoltunk, csak erre ő se jött rá időben. Egyszerűbb lett volna, ha rájön. - na igen, mint hogy azt gondolja szeret, aztán meg rájön, hogy még sem így van. Ez a csiki-csuki azért nem volt a legjobb döntés a részéről és hát nem is nagyon élveztem a dolgot, de most már jól vagyok és végül jól sültek el a dolgok. Talán pont Samael kellett, hogy megússzam a nagyobb koppanást. Ha tovább folytatjuk, ha komolyabban is belemegyünk és a végén totálisan összetör... Így legalább ezt sikerült megúszni. - Nem érdekel, hogy milyen vagy másokkal. Én visszahúzódó vagyok, de látod vele... - hiszen én húzódom hozzá közelebb, nem erőlteti a dolgot, nem ő támad le, hanem én vagyok az, aki átfonom a nyakát és cseppet sem zavartatom magamat attól, hogy teljesen egymáshoz simulunk. Tommal másképp volt, teljesen zavarban voltam, azt se tudtam mit tegyek, de most más. Persze van egy kis pír az arcomon, főleg amikor hozzám nyomja magát és egyértelművé válik, hogy nagyon is hatással van rá a közelség, főleg így a vízben, de nem érzem magamat kellemetlenül tőle, mint Tom esetén. - Oh... köszönöm! - azért még is csak lesütöm a pillantásomat egy másodpercre és nem a miatt, amit érezni a víz alatt, hanem azért ahogyan néz rám. Azért Tom szemében soha sem láttam ilyen szintű rajongást. Samael tényleg oda van értem és ezt nem is tartja titokban, semmilyen tekintetben. - Tudod éppenséggel te sem panaszkodhatsz. - és ezen a ponton azért mégiscsak felpillantok és megcsókolom. A mozdulat pedig valahogy jön mellé ösztönösen, ahogyan hozzásimulva átkarolom a lábaimmal a derekát. Oh igazán nem akarom én kínozni ezzel és persze nem is akarnék itt a tóban bármi... olyat tenni, csak hát... van amikor az ember nem gondolkodik, mert egyszerűen nem tud.
- Griffendéles, pont hozzánk. Valami elitista nemes, legalábbis úgy hallottam, hogy nemesi körökben forgolódik, az apja például valami fejes bíró. Mindenesetre köszi az ötletet, majd teszek egy próbát. – Nyilván azt nem kötöm Carol orrára, hogy aggályos, hogy ha Yngridről akarok beszélni egy fiú barátjával, hiszen nagyon nem akarok belemenni, hogy az egész összegabalyodós éjszakánk után lényegében másnap reggel találkoztam Carollal, akibe egyértelműen beleestem, de ez nem teszi semmissé, hogy a kislányt átvittem a tűzkeresztségen. Ráadásul ezt egy pasival megbeszélni.. - Nem szeretném megmondani neked, hogy mit tegyél édes. Csak.. meg akartalak védeni, és talán nem a legügyesebb módon. Így van ez, ha ez ember ennyire.. khm.. odavan valakiért, és csak úgy jön ösztönösen, hogy mellé áll. De.. nem volt birtokló szándékom. – Ezzel most megint utaltam egy bizonyos szinten a szerelmi vallomásra, de mégsem mondom ki, hiszen Tom megtette, és talán is volt nagyon súlya az egésznek. – Én mindig is mondtam, hogy ő nem rossz ember, és próbálkozik. Elfogadtam volna, ha tovább küzdötök egymásért, ám nagyon úgy fest, hogy mégsem illetetek össze. – Azt hiszem az ember a szerelméért mindent megtesz, Tom viszont nem ezért tette, szimplán csak nem volt rosszindulatú, és a minimális férfi illemet ismerte. Én viszont minden körülmények között kiállnék Carol mellett, noha ilyen komoly kapcsolatom még nem volt, ahol érzelmileg érintett vagyok, és így, hogy az anyám miatt teljesen szét van darabokra törve a szívem, felelőtlen döntéseket hozok, mint amikor engedtem Yngridnek is. Mikor lesz az, hogy pontosan tudom, mit is kell tennem? – Ha tudnád, milyen kemény tudok lenni másokkal, talán nem is biztos, hogy tetszenék. Viszont nem attól lesz valaki aranyos, hogy milyen házba jár. Ha te mardekáros vagy, akkor minden bizonnyal eszes lányként vagy számontartva, ettől még lehetsz és vagy is az, amiért mindennél fontosabbnak gondollak; cuki. – Talán nem éppen fiúhoz méltó így áradozni valakiről, csöpögni, hiszen talán Carol pont azért akarna velem lenni, mert támaszt nyújtok. Most éppen fizikálisan, hiszen olyan közel vagyunk, hogy a szívverésem is felgyorsul olyan szintre, hogy villámok cikáznak végig minden idegszálam. És érezheti is, hogy picit remegek, talán nem a hideg víz miatt, hanem a formás idomai enyhén szólva is hatással vannak a lenti fertályra. Ezt hangsúlyozandó (lévén ostobaság lenne tagadni), picit hozzá is nyomom magam ott lent, hogy tudja, ezt bizony ő váltja ki. – Akkor én beszélek ezzel a Brandonnal, te pedig édesanyádat környékeznéd meg, hogy.. jóég Carol, mondom, hogy a külső nem minden, te tényleg gyönyörű vagy!!
- Nem igazán tudom, eléggé zárkózott lány, talán egy barátja van, de ő fiú, akit már említett, valami Ben... vagy Bob... Brendon! Azt hiszem Brendon, de azt se tudom melyik házba jár. - na igen furi, mert igazából sokat nem tudok Yngridről, alig mesélt magáról, aztán most meg eléggé esélytelen lenne kihúzni belőle bármit is, amikor jelenleg jó eséllyel utál, vagy legalábbis szóba nem akar állni velem. Talán az lenne a megoldás, hogy egy ideig egyszerűen hagyjuk a dolgot és majd ha sikerült összeszednie magát akkor majd jobb lesz, vagy ha magától túllendül a dolgon. Attól tartok ő az a fajta lány, akinél nem igen lehet erőltetni semmit sem, inkább magában kell elrendeznie a problémákat. - Jól van tudom, én csak... Eddig inkább megpróbáltam elkerülni őket. - azért kissé zavarban vagyok, mint oly gyakran, hiszen bár ő biztosan nem annak szánja, de mégis leteremtőnek érzem a szavait, pedig csak segíteni akar, hogy önállóbb legyek, csak hát még mindig nem vagyok benne teljesen biztos, hogy tényleg tudja, hogy mit is csinálunk. Végül nagy levegőt veszek... muszáj értenie, hogy nekem ez miért ilyen nehéz és nem csak az anyám miatt, nem csak erről van szó. - Tudod volt egy karácsonyi bál, két éve már, de nehéz elfelejteni. Elhívott egy srác, azaz addig rágta a fülem míg végül igent mondtam. Tudod akkor már javában modellkedtem és amikor kimentem mosdóba, ő meg kissé túlzásba vitte az iszogatást utánam jött... Ha nincs Tom, én nem is tudom... És ő nem is Mardekáros volt. - hát igen azért mégis csak más a tetejében, hogy a háztársaimról közismert tény, hogy vannak köztük eléggé veszélyes alakok is. Nem azt mondom, hogy biztosan nekem fognak esni, de talán így már érti, hogy miért nem akarom, hogy ilyesmit terjesszenek rólam. - Örülök, hogy én lehetek a kivételed. - mosolyodom el ,hiszen mondta már, hogy nem kifejezetten jön jól ki másokkal, velem viszont tényleg nincs gondja, sőt már a legelején is nagyon kedves volt. - Talán, ha anya is belemenne és jól van elutazhatnék a nyáron, vagy mehetnék sokfelé, olcsó szállásokat keresve és hátha megtalálom a hangomat. - vagyis hát a képemet, de az hülyén hangzik ebben a formában. Na nem mondom azonnal, hogy mehetnénk együtt, de azt hiszem ez valahol egyértelmű lenne, de nem tudom, hogy Samael mit tervezett a nyárra, vagy úgy általában nem lenne-e korai, meg aztán az sem biztos, hogy anya engedné, vagy nem törne-e megint ki rajta valami... és akkor úgy sem mehetek. - A házam nem arról híres, ahol könnyű barátkozni, így... jóval nehezebb, úgyhogy nem martál el tőlem senkit. - na jó Yngrid a kivétel, meg persze most kissé hadilábon állok Tommal és Lacey is újabban folyton a saját dolgaival van elfoglalva... Vajon tényleg kezdek teljesen elhatárolódni az eddigi életemtől és Samaelizálódtam? És, ha ez cseppet sem zavar? Túlságosan kellemes így, és nem érzem magamat feszengve sem, mint Tommal. Ez most teljesen egyértelmű, minden mozdulat, mintha mindig is így lettünk volna és hiába érzem minden porcikáját, ahogyan összesimulunk, nem érzem magamat furcsán tőle, mint amikor véletlenül a sötétben sikerült hozzáérnem _ott_ Tomhoz. Teljesen pánikba estem tőle, de most még csak hasonlót sem érzek.
- Akkor megpróbálom én is. Esetleg találhatnánk egy jó fej hugrabugos lányt, aki talán segíthet. Vannak neki más barátnői is? - Tűnődöm el, egy pillanatra elfeledve a minket fenyegető mardekáros társaságot. Carol közelében mindig ki voltunk szakítva a valóságból, mintha minden pillanat csak a miénk lett volna, s ezt most sem hagyom elrontani. Ha rá nézek, akkor nem azt teszem, mint a többi férfi, hogy csak a szép csomagolást látom benne, vagy éppen a magam visszatükröződését. Egész egyszerűen egy csoda ő számomra, akivel nem tudok betelni. Akkor is segítenék neki, ha csupán a barátot látná bennem, de így, hogy mer a közös érzéseinkre támaszkodni, természetes, hogy még inkább felvállalom, hogy mi éled köztünk. - Drága.. Azt gondolod, hogy ez egyedi probléma? Más sem tudja megvédeni a kedvest, ha éppen nincs ott. Akkor térj ki az útjukból, vagy válaszolj nekik, amiről úgy gondolod, hogy téged képvisel. – Természetesen nem akartam cédának beállítani, de nem hagyom, hogy belevigyenek minket abba a szerepbe, hogy áldozatok vagyunk. Carol túlságosan szép, és bájos ahhoz, hogy kapaszkodót találjanak rajta, így kétségbeesetten vergődve kitalálnak valamit. - Igen, talán az a megoldás, ha elmélyedsz benne, és lehet, hogy a véletlen sodorja hozzád azt a témát, ami a védjegyed lesz. Gondolod, hogy én mindig is kicsikkel akartam foglalkozni? Csak úgy jött, és valahogy rajtam ragadt, végül pedig már természetessé is vált. A felnőttekkel koránt sem találom meg ilyen jól a közös szót. Veheted magadat kivételnek. – Talán mindez abból fakad, hogy az anyám nincs többé, legalábbis számomra, így érzelmileg a béka segge alá tudok kerülni, még azokkal is, akik rajonganak értem. Nem gondolnám, hogy mások előtt már ilyen nyíltan fel merjük vállalni, hogy ez bizony nem csak futó kapcsolat, ám most a szöszim az, aki bátorságot önt magába egy kezdeményező csókkal. Kellemesen csiklandós érzés szalad át rajtam, amitől egyből elönt a pír. – Már nem is annyira.. – Tapossuk a vizet összeölelkezve, és érzékelem, hogy milyen kellemes így, ha a testünk teljesen egymáshoz ér. Nem tudok nem mosolyogni. Puszilgatom a száját, még én sem túlságosan elmélyedve, csak játékosan, szerelmesen. A Miami tűzforró nyarak vizei ehhez képest termálnak számítanak, ám ha az ember a szerelmével van, akkor nincs az a közeg, amiben nem érzené tökéletesen magát. Lágyan simogatom a haját, így kiemelve a feje formáját. – Sajnálom, hogy így felforgattam az életedet, de.. már nem tudom, hogyan tudtam nélküled egyáltalán.. meglenni. Nem akarom, hogy úgy érezd, hogy kisajátítalak, s közben elmarok mindenkit tőled. Jó lenne, ha lennének barátaid, hiszen ahogy mondod, nem lehetek mindig ott. – A banda eközben felszedelőzködik, és elhúzzák a csíkot, vélhetően találtak más elfoglaltságot, de én akkor sem ragadtatom el magamat komolyabbra, hiszen pont attól vagyunk érzelmileg ilyen közel, hogy már együtt lenni is fenomenális volt. Azért az apró puszik nem maradnak el.
- Remélem. Még az a baj, hogy én sem ismerem annyira, de úgy tudom vannak barátai. Hátha lesz más is, aki beszél a fejével és megérteti vele, hogy én... mi igazán nem akartunk rosszat. - és főleg nem akartuk megbántani őt, én meg főleg, hiszen az érzéseimről nem tehetek, nem tudom őket irányítani, az pedig végképp nem az én saram, hogy Samael mit csinált és ha azt nézzük az sem, hogy a húgom képes volt az első szembe jövő helyes sráccal... Na jó, nem az én dolgom, hogy osszam az észt neki és biztos, hogy semmi jóhoz nem vezetne, ha megpróbálnám elmagyarázni ennél sokkal távolságtartóbbnak kellene lennie a fiúkkal... Tényleg bárki kihasználhatta volna ennél sokkal csúnyábban is. Szerencséje van, hogy nem így történt. - És, ha nem tudsz mit tenni, vagy épp nem vagy ott? - költői azt hiszem a kérdés, de talán igaza lesz és tényleg csak szájhősökről van szó, akik ezek után békén hagynak majd, mert nem igen tehetnek majd mást. Legalábbis nagyon remélem, hogy nem lesz meg majd a böjtje a dolognak és főleg nem a klubhelyiségben, ahol Samael nem lesz ott, sem hogy megvédjen, sem hogy bármilyen módon is visszavágjon. Ha valami csúnyát tesznek akkor meg utólag már... hát eső után köpönyeg. - Egyelőre még nem tudom, talán mindenfélét, vagy elkezdeném és idővel megtalálnám, hogy mi is illik igazán hozzám, megtalálnám a... hangomat. - vagy a képemet, hogy úgy mondjam, de végül is mindegy, hogy hogyan nevezzük. Én is azért lopva a partra pillantok és tényleg úgy fest, hogy már nem is nagyon néznek ide, ezért bár ő körbe úszik, de én mégis veszem a bátorságot és közelebb úszom hozzá, hogy átöleljem a nyakát egészen hozzá simulva. Látom, hogy ki van pirulva, annak ellenére, hogy a végén még kék lesz a szája a hűvös vízben. - Nagyon fázol? - én még nem vészesen és hát talán ő is átmelegszik majd egy kicsit így ennyire közel, hiszen bár volt már köztünk ölelés, amikor ki voltam bukva és volt már csók is a zeneboltban, de ez most azért egészen más, intimebb közelség így fürdőruhában, hogy összeér a bőrünk és... hát minden más is a vékony anyagon keresztül. Na igen, nekem is sikerül azért rendesen kipirulni.
- Én még nem ismerem annyira, mint te, viszont úgy vélem, hogy ez most pillanatnyi kiakadás. Mindenesetre ez az én felelősségem, szívesen segítek csitítani a rossz kedvet, mindkettőtök oldaláról. – Na nem úgy értem, hogy visszatáncolnék Yngirdhez, hiszen egyértelműen beleszerettem Carolba, de mivel a huga és köztem volt valami, úgy a tisztességes, ha ezt fel is vállalom. Semmiképpen miattam ne legyenek jóban. - Azért annyira mégsem más. Nálunk is fontos az aranyvér, a társadalmi státusz, a megítélés. Mindenesetre nem fogom hagyni, hogy tovább folytassák. A csúfolódás eléggé gyerekes dolog, de ha meg akarják keseríteni az életedet, azt nem tűröm. – Nyilván nem akarnék beleszólni Carol dolgaiba, pont ezért is maradtam ki a testvérek közötti nyomozásból, ám ha a lány már a párom, és mondjuk a karrierjét fenyegetné valaki, vagy lelkileg akarná tönkretenni, akkor nem csak a hangomat emelném fel. Lehet, hogy túl sok ismerősöm nincs még itt, de pénzem van bőven, és akár a tengerentúlról is ugraszthatok haverokat, kapcsolatokat. Ám mégis úgy vélem, hogy szájhősökről van szó csupán, akik unatkoznak, s nincs jobb játékuk, mint csúfolódni. - A fényképezés nagyon is találó, hiszen te magad is sokat voltál a kamera másik oldalán. Tudod, hogy milyen fényviszonyokra kell figyelni, miegymás. Emberek fotóznál, vagy tájat? Útikönyvek netán, vagy művészet? – Érdeklődve körözöm őt körbe úszás közben, bár még leér itt a lábunk, nem árt mozognom, mert tényleg megfagyok a floridai strandok után. Carol tényleg megérdemli, hogy boldog legyen, hogy elvonuljanak azok a sötét felhők a feje felől. Ha kinézünk a partra, láthatjuk hogy immár valaki másokat provokálnak a kinti mardekárosok, ebből úgy tűnik, nem sokáig voltunk téma. Persze a jövőben még lehet folyosói élcelődés, de arra csak egyetlen betonbiztos, megnyugtató megoldásom lenne, ám mivel még nagyon korai a kapcsolatunk Carollal, ez még nem merülhet fel, pedig amennyire ki tudok pirulni a közelében, a saját részemről egészen biztos lennék benne, hogy jó ötlet. Ám ő rendesen kiakadna, úgyhogy egyenlőre hanyagolom is az ötletet.
- Azért az rémes lenne, csak elmenni egymás mellett a folyosón, mint két idegen és közben a testvérem. Remélem megenyhül vagy így, vagy úgy, de... hátha csak ideiglenesen ennyire pipa rám. - nem javítom ki magamat, hogy ránk, főleg mert végtére is nem tettem semmi rosszat, hiszen nem tudhattam eredetileg még csak azt sem mi volt Samael és Yngrid között, amikor megtetszett a srác és amikor elkezdtünk összebarátkozni és hát az ember az érzéseinek nem parancsolhat akkor sem, ha kifejezetten akar. Yngrid most mérges, csalódott és még ki tudja, hogy miket érez egyszerre, ami tudom én, hogy nehéz lehet, de remélem idővel megérti, hogy nekem fontos ő és hogy jóban legyünk és ennek nem szabadna közénk állnia, főleg akkor, ha neki is fontos vagyok akár csak egy kicsit is és azt sem várhatja el, hogy lemondjak az érzéseimről a kedvéért. Nem... ilyet biztosan nem akarna, mert akkor fogalmam sincs, hogy mit tennék. - Azért itt... minden más, mint ahonnan te jöttél. - rázom meg a fejemet, amikor már ott hagytuk a háztársaimat és sétálunk a víz felé. Igenis félek tőle, hogy akár komolyabb következményei is lehetnek ennek a kis konfrontációnak, még ha Samael ebbe nem is nagyon gondol bele. Azért nem szeretném, ha rossz híremet keltenék, vagy elkezdenének terjeszteni valamit, ami nem tetszene és nem is igen tehetnék ellene semmit. Gondolom ezt ő se nagyon akarja, de... mit tehetnénk akkor, ha már elindult a lavina? Mert hát jelenleg ez a helyzet, ezt már nem igen lehet visszaszívni. - És ha nem csak csúfolni fognak? Te... nem ismered ezeket vannak köztük olyanok is, akik kimondottan veszélyesek rám... rád... akik azt tanulták otthon, hogy akármit megtehetnek, főleg olyanokkal, akiket kevesebbnek gondolnak maguknál. - hiszen én nem vagyok aranyvérű, bár a szüleim varázslók, de nem származom híres családból, meg semmi és biztosan voltak muglik is a felmenőim között, sőt ha jól emlékszem akkor apa édesanyja az volt... bár sosem volt lehetőségem megismerni őt. De pont e miatt azért tartok ezektől a srácoktól, mert velem is szemétkedhetnek és nem csak szavakkal, ahogyan Samaellel is, ha netán megtalálják a folyosón. Ő láthatóan cseppet sem tart ettől, pedig jobb lenne, ha inkább óvatos lenne, mint hogy baj legyen. - Azt hiszem jól. - próbálok én is túllendülni és követni a témaváltást. Tény, hogy előre felesleges aggódni azon, hogy mi történhet. - Igen, nem lenne rossz, de tudod min gondolkodtam még. Régen szerettem fényképezni, tudod még odahaza, bár csak egy mugli gépem volt, de annyi felé jártunk anyával és szeretem az ilyen témájú kiállításokat is. - ez is egy út lehet. Végül is még van időm mielőtt befejezem az iskolát, hogy kitaláljam mit is szeretnék pontosan az élettől, addig még sok mindent kipróbálhatok, akár a tanítást is fiatal modelltanoncoknak, vagy akár a fotózást.
- Nem is tudom, szerintem már ennyire kettőtök közé álltam, nem tudom, hogy lehet-e ennél még rosszabb. Talán egy próbát megér. Hátha mégiscsak tisztázhatóak a körülmények. Szeretném, ha jó kapcsolatban lennétek. Természetesen ha ez nem lehetséges, legalább akkor is tudjátok, hogy van még egy vérrokonotok. – Carol a minisztériumban tudta meg, hogy Yngrid a huga, nekem ugyanis nem volt szabad elárulnom. Ha egyszer kiderülne, akkor sem érezném feltétlenül hibásnak magamat, mert engem nem azért küldtek, hogy titkokat tárjak fel, hanem hogy segítsek nekik egymásra találni. Lehet hogy ebben is csúfos kudarcot vallottam? Pont ezért érzem felelősnek magamat, hogy beszéljek a kisebbikkel is. - Úgy vélem, hogy ha mindig hagyjuk magunkat, akkor ezt bármikor megtehetik. – Nem azért teszem, mert provokálni akarom a mardekárosokat pusztán mert griffendéles vagyok. Végülis a házam iránti elköteleződés még nincs is meg bennem, lévén nem olyan régen jöttem. Látom Carol riadt arcát, ami nem túl sok segítség, hiszen nem azt tükrözi, amire felkészítettem, de mivel ő tényleg egy visszafogott csajszi, nem is várható, hogy egyből leköveti a kérésemet. Mondjuk ezzel nem dönti romba a terveimet, mert a tettek beszélnek, ha azt sugallom, hogy a mi dolgunk, és kivel, attól ő még lehet érzékeny teremtés, aki ezt nem szereti kitárgyalni. Szerencsére a nevetgélés gyorsan elhal, ha nem találnak rajtunk fogást, akkor más téma után néznek. - Ez esélyes, de ezt megtehették volna nélkülem is. Ha mindig lesütöd a szemed édes, akkor lényegében hagyod, hogy kővel dobáljanak. Vannak ezeknél rosszabbak is. Minden közösségnek megvannak a tahói. Nem jobb, ha irigykednek rád, mint ha csúfolnak? – Nem akartam őt lehetetlen helyzetbe hozni, felvállalom, ha nem éppen a legjobban döntöttem, de én mégis így láttam jónak, hitelesnek. Noha nem bújtunk ágyba Carollal, és nyilván szeretnénk először megismerni egymást, de a feltételezéseknek úgyse szabhat gátat az ember. Általában azok csúfolódnak, akiknek kisebbségi érzésük van. Hát legyen csak. – Áh nem, kibirom, csak melegebb vidékhez vagyok szokva. Inkább mesélj, hogy záródnak a vizsgáid? Gondolkoztál már azon, amit felvetettem, hogy te is taníthatnál fiatalabbakat? – Most kissé körbeúszom őt, hogy legalább ne egy helyben tapicskoljak, mert akkor biztosan belefagyok a vízbe. Határtalanul boldog vagyok, hogy eljött velem holott nyilvánosan felvállalni, hogy viszonylag gyorsan van valaki az életében, nos nem lehet egyszerű.
Igazság szerint nem tudom, hogy ha ő beszélne a húgommal az nem lenne-e olaj a tűzre, főleg ha netán olyasmivel állna elé, hogy nem akarta megbántani, de engem szeret és ne engem büntessen azért, mert ő nem gondolkodott, vagy ilyesmi. Nem tudom, hogy mit akar mondani neki, de azt sem tudom, hogy sülhet-e ki bármi jó is abból, ha megpróbál beszélni vele. Yngrid most mindenre eléggé hirtelen reagál és félek tőle, hogy egy ilyen beszélgetéstől is csak rosszabb lenne a helyzet, mint most, pedig már most se áll szóba velem. - És ha csak rosszabb lesz tőle? De tudod én nem... akarok erre gondolni, vagyis arra... és csak óvatosan. Nagyon ideges volt legutóbb és csalódott és fogalmam sincs mi játszódhat még le benne. - na igen még mindig vékony jég ez az egész és őszintén szólva nem szívesen gondolok rá, hogy pont Samael volt az, akinek sikerült Yngriddel... főleg hogy milyen fiatal és hogy a húgom és hogy valószínűleg ez egy első alkalom volt számára és jobban belegondolva eléggé kellemetlen dolog, hogy ugyanannak sikerült őt és majd idővel valószínűleg engem is átvezetni a tűzkeresztségen. Valahogy ezt szeretném inkább elfelejteni, még ha ezzel jót is tett neki, vagy úgy gondolja, hogy valami kellemetlenebb alak akár meg is bánthatta volna, vagy nem figyel oda úgy rá, de... azért így se az igazi. Annyira kilátástalannak tűnik ez az egész helyzet és talán tényleg csak az a megoldás, ha Yngrid magától nyugszik meg, de vajon meg fog egyáltalán? - Talán igen... lehetséges, hogy csak idő kell neki. - most úgy fest ő is egyetért velem és türelem kell csak. Hátha valaki beszélne a fejével, akiben jelenleg jobban bízik, mint bennünk. Nem is tudom, hogy van-e olyan barátja, vagy akárkije, aki erre alkalmas lenne, de ki tudja. Akkor talán tényleg csak várni kell, de ez olyan nehéz, mert ha semmi sem hat és tényleg soha többé nem áll szóba velem...? Ezek után nem jön jól a kötekedő háztársak megnyilvánulása. Pocsék egy érzés, főleg hogy ilyesmiket mondanak hangosan és főleg, hogy semmi sem igaz belőle, mert én egyáltalán nem vagyok olyan lány. Azt hiszem ezt ők is tudják, csak könnyebb ilyesmiket mondani. - Mit akarsz csinálni? - oké, azért kissé van bennem félsz, hogy mit is szeretne kihozni a dologból, hiszen lássuk be az én háztársaimról van szó és nem az övéiről. Én ismerem őket valamelyest és tudom, hogy mire képesek, nem pedig ő. Nem csoda, hogy kissé azért falfehérre vált az arcom a szavait hallva. Nem igen tudok hirtelen mit mondani, csak amikor már távolodunk tőlük, de látszik rajtam, hogy bár nem vagyok mérges, de nem is annyira értek egyet ezzel a megoldással. Tény, hogy így nem csinálják tovább, de... - És, ha el is kezdik ezt terjeszteni rólam... rólunk? Te nem ismered őket, nem hagyják csak úgy annyiban... így meg főleg. - és nekem kell visszamennem majd a klubhelyiségbe közéjük, nem pedig neki. A kedvem persze végképp nem lett jobb, hiszen Yngrid és most még ez is... mintha a problémák megoldása helyett mindig csak újabbak jönnének be a képbe. - Igen, itt kicsit más, de akár el is mehetünk máshová. - mosolyodom el azért halványan arra, hogy mennyire hidegnek érzi a vizet. Látszik is, mert már-már libabőrös szegény. Én azért jobban bírom, ehhez vagyok szokva, csak hát még mindig zakatolnak a kerekek a fejemben, hogy nem lesz-e nagyobb gond is ebből a szóváltásból. Ezért is lenne jobb távol lenni azoktól a srácoktól inkább.
Érdekes, hogy mindig azok szívják meg leginkább, akiknek nem kéne. Nézzük csak meg Carolt, aki annyira édes, hogy a légynek se tudna ártani, és nem használja ki a külsejét. Modelként dolgozik, de kétlem, hogy tele lenne tömve a zsebe, csak még nem tud mit kezdeni magával. Én aztán tudom, hogy a topmodelleket leszámítva azért egyáltalán nem könnyű ez a szakma. Sokan nyilván úgy kezelik, mint egy darab húst, úgy iránytgatják, mintha valami levágni való marha lenne, vagy éppen szexuális tárgy, csupán eszköz. De nem az én szememben, engem akkor is érdekelne, csak smink nélkül feküdne mellettem kócosan, hiszen én tudom, hogy mit rejt a lelke. Tovább hallgatom őt, meg sem kell köszönönnie, ám azt illene tudnia, hogy számomra ez nem kötelesség. Mint ahogyan a kicsiket is tanítom, akikkel sok a gond, így nekem ez nem akadályt, sokkal inkább megoldandó felafatot jelent. Carolt meg még szeretem is. - Akkor mindenképpen beszélek vele. Nem akartam megbántani, de a szívnek nem lehet parancsolni. Azt hittem, hogy segítek neki, hogy ha valaki olyan teszi, aki nem bántja, hanem.. érted, valami jót is okoz neki. Ám úgy fest lelkileg inkább még inkább maga alatt van, hogy nem lesz folytatása, pedig vele aztán nem volt semmi romantika. És nem vagyunk tökéletesek édes, szegénynek ebben tévképzetei vannak. Sokkal inkább rászorul a társaságodra, mint azt hinné. – Bólintok, ezt nekem kell rendbetennem, ha már így felrúgtam mindenkinek a lelkivilágát, hiszen mindkét nővér kapcsolatát egymagam megfúrtam. – Én sem akarok elmenni, vagy titkolni, hogy mi van köztünk, bár ezt is érdemes lenne átgondolnod, hátha csillapodnak a kedélyek, vagy nem tudom. – A csókja még itt bizsereg az ajkamon, örülök, hogy így felvállalja, de sajnos ezzel megint olajat öntünk a tűzre, főleg mivel még meghalljuk a kárörendő kötekedést is. – Nem. Ezt most kell elvágni, egyszer, és mindenkorra. Bízz bennem. – Kérem őt, hiszen olyasmire készülök, ami bántó, sértő is lehet, de ha kicsit is ismer, tudja, hogy én nem olyan vagyok, aki aljasul visszaélnék a helyzettel. Felemelkedek, kézen fogom őt, és mielőtt elindulnánk a vízbe, pár lépést teszünk a banda irányába. Leárnyékolom a szememet a naptól védve, s elmosolyodom. – Naná srácok. Mindketten ipari mennyiségben fogyasztjuk a másik nemet. Ez már csak így megy. Irigykedni szabad. Csak éppen megválogatjuk, hogy kivel. – Teszem még hozzá, mielőtt még ajánlatokat is tennének Carolnak. Páran felnevetnek, ám már sokkal kevésbé, mint az előbb a provokációnál. Hát igen, mit lehet belekötni, ha az ember nem tagad, hanem lerázza magáról a témát? Ha most Carol véleményét igazoltuk volna azzal, hogy tüntetőleg figyelmet sem veszünk róluk, akkor biztosan folytatódna az ügy. Így azonban már le is kapják rólunk a tekintetüket, sőt, valóban látni néhány irigykedő pillantást. Megszorítom a szöszi kezét, és elindulunk a vízbe. Már térdig gázolunk, amikor halkan felszisszenek. – Jóég, ez rémesen hideg.. Bocsánat, Miamiban ennél lényegesen melegebb volt.. – Szabadkozom, Amerikában mindig a tűző napon éltem, és ez a ködös Anglia, az iskolai tóval.. Hát szívás. Közben azért Carolra sandítok, remélem nem bántottam meg azzal, hogy átvettem az irányítást, és sértő sem akartam lenni azzal, ahogyan lekezeltem a bunkókat.
Na igen ezt tényleg jól látja. Valahogy az egész életem arról szólt, hogy volt valami kellemetlenség és nem tudom, hogy ezen mégis hogyan kellene túllendülnöm megint. Van egy húgom, aki nem akar beszélni velem és van egy anyám, aki azt se tudja, hogy én tudok Yngridről. Elég zűrös, főleg hogy közben még a miatt is érezhetem rosszul magamat, hogy itt van Samael, pedig boldognak kellene lennem. Vajon mikor lehetek az? Csak úgy felhőtlenül boldog. - Az jó ötlet. - szolid mosolyt ejtek meg, aztán csak belekezdek abba, ami újfent a szívemet nyomja. Muszáj beszélnem róla és hát vele tudok a leginkább, hiszen egyrészt ő van itt, másrészt hozzá kapcsolódik a dolog, úgyhogy mégis ki mással beszélhetném meg? Tudom azt is, hogy mit fog majd mondani, hogy segíteni akar, de én nem tudom, hogy tud-e és azt se hogy jó ötlet lenne-e, ha beszélne vele. Az talán csak még rosszabbá tenné a helyzetet és nem javítana rajta. Ez is sajnos benne van a pakliban. - Tudom és nem is vártam és... köszönöm... - igen most csak azért is előrehajolok és akármennyire is van egy-egy tekintet, ami ránk szegeződik egy röpke csókot, szinte csak puszit kap a szájára. Bár nem mondom most és itt ki, de mégis sejtheti, hogy én is így érzek. A fene se gondolta volna, hogy lehetséges csak így beleszeretni valakibe ilyen rövid idő alatt, mert kedves és rendes veled, de úgy fest, hogy csak megtörtént. -... Az a baj, hogy túl sokat gondol rólam. Azt hiszi tökéletes vagyok, pedig koránt sincs így és most hogy tudja, hogy mi ketten... hogy én vagyok még neked is a fontosabb... Rosszul esik neki és végül is érthető, de mi van ha sose fogadja el? - na igen ez a nagy kérdés ,hogy mi van akkor, ha a húgom sose lesz képes minket elfogadni? Akkor nekem muszáj lesz döntenem kettejük között, vagy mégis mit tegyek? És nem tudom, hogy ér-e valamit, ha beszél vele, hiszen nem mindent lehet egy beszélgetéssel megoldani, ezt tudjuk jól. - Nem tudom, hogy az segítene-e. Most össze van zavarodva, de mi van, ha azt mondja, hogy nem tudja ezt kezelni... minket? Én.. én nem akarom, hogy csak, mert mindenáron jót akarsz nekem inkább elmenj, vagy nem is tudom... - hatalmasat sóhajtok és hát persze biztosan az előbbi csók és az, hogy most meg megfogom Samael kezét, megteszi a hatását, hiszen jön a füttyögés, amire szinte számítani is lehetett igazából. - Menjünk be a vízbe, akkor hátha foglalkoznak a saját dolgukkal. - kicsit meg is emelem a hangomat, hogy hallják, de úgy fest nem sokat ér a dolog. Mardekárosok persze és úgy fest iszonyú gyerekesek, mert amikor felállok és elindulunk az egyik még látványosan cuppogni is kezd. Én még mindig igyekszem figyelmen kívül hagyni a dolgot és remélhetőleg Samaelnek is menni fog majd, de úgy fest hogy az a pár srác nem adja fel olyan könnyen, hogy kellemetlen helyzetbe hozzanak minket, vagyis főleg engem. - Lám-lám... a kis topmodellnek már nem is elég a saját fajtája? Rövid idő alatt a második Griffendélest fogyasztjuk el? Kár volt úgy tenni, mintha olyan visszafogott lennél Smith, aztán meg lépten-nyomon szétteszed a lábad jöttment Griffendéleseknek! - megrezzenek, de még mindig próbálok nem foglalkozni velük, még ha látszik is rajtam, hogy nagyon is rosszul érint a dolog és bántó, amiket mondanak. Tény, hogy Tommal jártam pár hétig, de hát semmi se történt, ahogyan most Samaellel sem egyelőre néhány röpke csókot leszámítva, de persze a rosszmájúság és hogy volt már pár háztársam, akit kikosaraztam... Lássuk be a Mardekárosok között bőven akadnak olyanok, akik nem mondhatóak túlságosan kedvesnek.
Caroltól sosem vártam, hogy jókedvű legyen, lényegében amióta ismerem, mindig volt valami dráma faktor az életünkben. Ő amolyan állandó szomorkás, rengeteg gonddal, dilemmával, amiket nem tud megoldani. Én viszont azért jöttem ilyen messzire, hogy megpróbáljak segíteni, de csak feldúltam a világukat, és most nekem kell helyre is hoznom, amit akaratlanul is elbaltáztam. Méghozzá mindezt anélkül, hogy további bonyodalmakat okoznék. - Hogyne. Annyira még nem jó a víz, hogy máris bemenjünk. Inkább majd hűsítésként. – Bólogatok, és őt illetően sehova nem sietünk, még egy csókkal sem, hiszen az ránk tartozik, nem attól lesz enyém, hogy ezt mindenki előtt kinyilvánítom, hanem attól, hogy lelkileg állok mellette, így fogjuk tudni egymást igazán követni. És legkésőbb az esküvőn úgyis mindenki láthat csókot. Hm.. ez most miért jutott eszembe? Segítek neki kiteríteni a pokrócot, hiszen mégiscsak ketten könnyebb. Leülök inkább mellé, hogy ne érezze magát kényelmetlenül, hogy ha véletlenül lejjebb téved a tekintetem. Jó alakja van, ez nem is vitás, de én most elsősorban beszélgetni szeretnék vele, ahhoz elég a pofija is. - Azt hiszem ez az én hibám. Nem kerestem meg, hanem csak úgy elsikkadt a dolog. Nehéz valakinek úgy a szemébe nézni, hogy a nővérét.. szereted. – Ez azért még nem egyenes vallomás, inkább csak afféle célzás, hogy mit is érzek, noha ezt már eddig is bőven engedtem sejtetni. Csak hát Yngrid kedves, aranyos volt a maga módján, nem akartam megbántani azon az éjszakán, lekoptatni meg főleg, de mit csinálja, ha Carol még ilyen édes? - Megkeresem, mert ez a legtisztességesebb. Nem akarom, hogy téged utáljon, hiszen te nem tettél semmi rosszat. Ez a legkevesebb, amit tehetek. Szeretnék segíteni nektek, hogy rendeződjön ez a családi mizéria. – Még mondanék többet is, de a körülöttünk heverők közül több fiú is füttyögni kezd, méghozzá egyértelműen Carol irányában. A lányra sandítok, nem akarom, hogy úgy érezze, hogy mint valami túlmozgásos hím máris védem az erényét, hiszen nem hozzám tartozik, de mégiscsak.. van köztünk valami igazán komolynak éledő. Így ha bólint, akkor simán felemelkedek, és lerendezem őket. Ha pedig jelzi, hogy ne foglalkozzunk velük, akkor figyelmen kívül hagyhatjuk őket, vagy tovább is állhatunk.
Igazán nem szeretném, hogy a rossz kedvem rányomja a bélyegét erre a napra, de nem tudom csak úgy függetleníteni sem magamat attól, ami történt. Yngrid a húgom és jó eséllyel Samael miatt nem áll velem most szóban és fogalmam sincs, hogy hajlandó lesz-e egyáltalán megbocsátani nekem valamikor is, vagy elfogadja-e majd ezt a helyzetet. Félek tőle, hogy nem és akkor nem tudom, hogy mit teszek. Mi van akkor ,ha választanom kell a húgom és a szerelem között? Fogalmam sincs, hogy akkor mit tennék és látszik is az arcomon a gondterheltség. Nem fog menni a gondtalan fürdőzés és pihenés, ha egyszer ennyire komoly a helyzet. - Meglepődött, de... nem csak ennyi volt. Előbb üljünk le, majd fürdünk kicsit később jó? - halvány mosoly azért a fejsimire. Hát igen Tom már tuti, hogy birtoklón csókolt volna meg, csak hogy mindenki lássa, hogy vele vagyok, de Samael egyáltalán nem ilyen. Annak ellenére, hogy színész, nem egy magamutogató fajta és nem is hoz kellemetlen helyzetbe. Figyelnek páran, de ha csak leülünk beszélgetni akkor szépen megunják és foglalkoznak majd a saját dolgukkal és azt hiszem Samael is tudja, hogy én is jobban leszek úgy, ha nem kell még azzal is foglalkoznom, hogy mások mit gondolhatnak, hiszen vannak itt olyanok is, akik ismerik Tomot teszem azt. Látom egy-egy haverját, ő ellenben nincs itt. Nem mondom, hogy kíváncsi vagyok, hogy vajon hol lehet és mit csinál... talán pont azzal a lánnyal van, akit sikerült megcsókolnia, miközben állítólag nem akarta. Na igen, gondolom könnyedén lehet valakit véletlenül megcsókolni... Leülök inkább ,miután leterítem a pokrócot. Egyelőre csak lazán törökülésbe. - Szóval... eléggé meglepődött és ki is akadt az egész miatt. Nem értette, hogy talán így volt jobb neki, vagy nem is tudom már igazából. Csak épp... elmondtam neki, hogy veled mentem és valahogy muszáj volt a többit is, hogy mi... És ezen végképp kiakadt. A végén elrohant és nem akar látni egyikünket sem és most... nem tudom, hogy mi lesz. - megremeg a szám széle, pedig megfogadtam, hogy nem fogok sírni, mert csak pletyka lenne belőle és hát vannak elegen, akik még ide-idepillanatanak. Csak lehajtom a fejemet és a derekamra tekert kendőt gyűrögetem, hátha úgy sikerül megúszni a sírást. Beszélnem kellene a húgommal, de nem áll szóba velem és talán nem is lesz hajlandó Samael miatt és ha netán mégis, akkor akárhányszor lát majd minket mindig keserű érzés lesz neki. Mi van, ha nem tudja magát túltenni ezen az egészen... soha? Akkor mégis mit teszek? Samael annyira kedves és szerencsés vagyok vele és igen azt hiszem kimondhatom ilyen rövid idő után is, hogy szerelmes vagyok, de Yngrid a húgom és nem árthatok neki, ha már egyszer így is nehéz élete volt az árvaház, meg a nevelőszülők miatt. A nővéreként nekem védenem kell őt és ha kell akkor... akkor áldozatot hozni érte, igaz?
Engem nem túlzottan érdekelnek a furcsálkodó tekintetek, megszoktam, hogy megosztó személyiség, a fél világ szó szerint utál. Ám Carolt nem hagyom. Tudom, hogy ő mennyire a lelkére tudja venni, hogy ha bárki is bántaná, ezért jó lenne olyan léptékben haladni, ami számára is tökéletes. Részemről semmi sürgetés, hiszen neki is megmondtam már, nekem az is teljesen elegendő lett volna, ha csak barátok maradunk, de nyilván nagyon is boldog vagyok, hogy mégis együtt próbáljuk meg. Mindezt tehetjük még akkor is, ha én Yngriddel nyitottam, ő pedig Tommal futott zátonyra. Az ember nem tudja megválasztani a kapcsolata elején, hogy milyen múltra tekintsen vissza. Talán ez kicsit túl intenzív néhány hét volt, de hát túllendülünk rajta. Bevárom, amíg megérkezik, mert visszaírt, hogy jön, és egyértelmű, hogy magára vonzza a tekinteteket. Őt lényegesen többen ismerik errefelé, mint engem, mert bár a londoni Broadway-n nagy sikerrel fut a musicalem de oda viszonylag kevés iskolatársam jut el. Carol viszont sokszor volt már címlaplány, vagy éppen valamilyen mágikus kencefice reklámarca. Az alakja maga a csoda, ám ezen nem lepődök meg, már lovaglás közben is mindez érezhető volt, viszont én nem vagyok az a mustrálós, főleg vele szemben, mert ha majd egyszer odajutunk, elég akkor nézelődni, másfelől neki a külsejénél sokkal jobban tetszik a bájos személyisége, az érzékeny gondoskodása. Amikor közelebb ér, számomra is nyilvánvaló, hogy nem csókkal indítunk, az csak ránk tartozik, lehet azt meghitt módon is helyettesíteni. Így csupán a feje tetején simítok végig, noha nem vagyok az apukája, most ez jön. - Ah, és mit szól a családosdihoz? – Feltételezem nem a mi ágyjelenetünk merült fel bennük, hanem az, hogy ők ketten testvérek. Ezt én tudtam, de a nagynénim a lelkemre kötötte, hogy csak segíthetek, de nem avatkozhatok bele. Nekik kell egymásra találniuk. Azzal viszont belerondítottam, hogy végülis az egyikkel lefeküdtem, a másikba meg beleszerettem, és ez bőven kettőjük közé állhat, amivel megfúrom az egész nyomozást. Ezért is kéne menteni, ami még menthető. – Napozzunk, vagy fürödjünk? – Végülis mind a két megoldással tudunk beszélgetni, arra pedig nem kell figyelnünk, hogy ki mit pusmog a háttérben, ez most a mi pillanatunk. Ráadásul meg kell szoknunk mások vizslató tekintetét, hiszen nem zárkózhatunk örökké be a szobánkba.
Nem kicsit viselt meg az Yngriddel való beszélgetés, ezért is hezitáltam, hogy egyáltalán elmenjek-e. Szórakozzam, amikor a húgom totál ki van készülve és úgy érzi, hogy elárultam őt, miközben nem akartam semmi rosszat, sőt én csak azt szerettem volna elmondani, hogy a húgom, erre fény derült arra is, hogy mi van Samael és köztem és ez végképp betett neki és így nekünk is, most pedig fogalmam sincs, hogy mi a teendő és hogyan beszélhetnék vele, hiszen hiába kerestem azóta, esze ágában sem volt nyitni felém. Próbáltam én írni neki, próbáltam a klubhelyiség körül is somfordálni, de még akik ismerték is azt mondták nem ér rá, vagy csak elhajtottak, sőt volt aki tudomást se vett rólam jó eséllyel a házam miatt. Ennek ellenére mégis úgy döntöttem megyek, hiszen ha magamba fordulok attól jobb nem lesz, viszont talán Samaellel töltve az időt egy kicsit jobban érezhetem magamat, legalábbis remélem és ha beszélünk netán könnyebb lesz. Persze számítok én is rá, hogy lesznek furcsálló tekintetek majd, hiszen a házaink nem kimondottan vannak oda egymásért és amikor megjelenek a tóparton akkor így is lesz, de úgy fest mindenkit most a saját szórakozása érdekel, így egy-egy kétkedő, vagy kutató pillantástól függetlenül más nem történik. Persze minimális pusmogás azért van, már csak miattam is, hiszen azért vannak, akik ismernek az újságokból. Direkt nem öltöztem túlzottan lazán, csak egy egybe részes fekete fürdőruha, de lássuk be egy fürdőruhánál kivédhetetlen, hogy ne mutassa meg tökéletesen az alakot. Azért a derekamra tekertem egy kendőt, hogy kevésbé érezzem magamat csupasznak és hoztam magammal pokrócot is táskában, mert nem igazán tudtam mit kellene. Amikor meglátom Samaelt megjelenik egy halvány mosoly az arcomon. Ennél több most nem igen megy, de azért igyekszem. - Szia! Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó idő lesz hirtelen. - időjárás? Komolyan az időjárásról akarok beszélgetni? Nyitásnak jó, de mi már nem ezen a szinten vagyunk igaz? De mégis ezt teszem, mert ha most egy csókkal indítanék akkor még több szempár szegeződne ránk és ha visszajutna a dolog Yngrid fülébe, hogy én itt élvezem a tópartot, ő meg ki van akadva... Hát kétlem, hogy az sokat javítana a jelenlegi helyzeten. - Beszéltem Yngriddel. - bököm aztán ki egy éles váltással és egy hatalmas sóhajjal, tétován megállva. - És hoztam pokrócot. - teszem még hozzá, pedig tudom én, hogy végképp semmi értelme az egésznek. Lényegtelen témákat váltogatok a fontossal, de mégis hogyan kezdjek bele valami olyanba, ami kiborító ránk nézve? És mi van akkor, ha a húgom sosem tudja elfogadni, hogy Samael és én... és közben még csak azt sem tudom, hogy Samael már amikor idejött tudta az igazat arról, hogy testvérek vagyunk és hagyta, hogy kutassak és nyomozzak ez ügyben és hogy minden így megkavarodjon. Azt vajon hogyan reagálnám le?
Igazán sajnálom, hogy legutóbb elvettem Carol kedvét is az élettől, főleg, hogy ő jött oda hozzám a bajával, hogy nem tud mit kezdeni azzal, hogy Yngrid a testvére, meg még az anya üldözési mániája se megoldható, én meg rázúdítottam mindazt, ami egyébként ki sem nézhető belőlem, hogy mennyire nyomaszt. Pedig így van, noha megpróbálom elnyomni, és játszani a kemény macsót, de Carol mellett mégiscsak könnyebb megnyílni, felfedni az igazi érzéseket. Ő pedig átölelt, és megértett, fel sem merült, hogy mindezt gyengeségnek tudja be, vagy ha igen, akkor szerethető gyengeségnek. Már bánom, hogy az elején annyira kapkodtam Yngriddel, hiszen rögtön másnap megismertem Carolt, és így úgy tűnhet utólag, mintha ágyból ágyba ugrálnék. Holott mindez nincs így, nagyon is megválogatom, hogy kivel és mit, ráadásul Carol annyira édes, bájos lány, hogy még végképp nem tartunk itt. Mivel volt is valaki az életében, fel sem merült, hogy kezdenék vele, mégis, ezután Yngriddel már nem tudtam volna mit kezdeni, hogy ha pont a nővére tetszik ennyire. Szerencsére nem merült fel eddig, és ezután sem fog, hogy tudnék a vérségi kapcsolatukról. Azért mégiscsak megpróbálnám kárpótolni, noha végül nem úgy tűnt, hogy rosszul érezné magát. De vajon hogyan? Láthatóan nagyon beleásná magát a családi nyomozásba, Yngrid nem is tudom, mit reagált arra, hogy nem is árva. De hogy jövök én a képbe? Azért küldtek, hogy segítsek nekik.. Ám jelenleg bárki is ártana nekik? Ki üldözheti Carol anyját? Én, a musical színész még csak nyomozó sem vagyok, meg auror sem. Az átlagos mágiákhoz értek, de semmi több. Elég, ha a puszta jelenlétem is számít? Vagy ha már együtt vagyunk Carol és én, logikus, hogy mindenben mellette állok? A mai talán viszont egy közös beszélgetéssel egybekötött szórakozás lehet, hiszen az egyemisták lehetőséget kaptak, hogy ezen a verőfényes napon afféle fürdőzős pikkniket rendezzenek a tóparton, úgyhogy ennek megfelelően tömeg is van. Koradélután van, és biztos vagyok benne, hogy az este se fog bezavarni senkit, akkor amolyan piálós, nyárson sütőgetős buliba csap majd át a banzáj. Szeretnék Carollal beszélni, hogy mit is lépjünk a családi ügyek tekintetében, és ha még fürdőzhetünk is egyet, hát remélem csak jól sülhet ez a mai nap. Végül arra jutok, hogy történjen bármi, ma vele szeretném tölteni a napomat, még ha a házaink fújjolnak is, hogy együtt vagyunk, de majd meglátjuk mi lesz. Szerencsére volt néhány lelkes szervező, aki már mágiával felturbózott grillrácsokon süti a különféle finomságokat, én pedig idejében írtam Carolnak, hogy ha van kedve délután lejönni, akkor itt várom, már csak meg kell találnunk egymást. Rajtam sima fürdőgatya. Nem vagyok egy kigyúrt alkat, mint Tom, de talán nem is hiányolja ezt, lévén az én alakommal sincs gond. Magasabb vagyok, mint ő, és amolyan szolidan izmos, mint aki nem vitte túlzásba az edzést.
//
