2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Rengeteg kérdés kavarog a fejemben és csak szeretném tudni a dolgok miértjét. Lehet, hogy önző vagyok, sőt tuti, hogy az vagyok, de tényleg csak az érdekel, hogy miért pont velem történik mindez. Igazából a bátyám is lehetne mástól, de ő aztán már tényleg nem tudná letagadni az apámnak hitt férfit. Külsőre is ugyanolyanok, egy fiatalabb verzió, tipikus Wildfield. Persze az sem volt furcsa, hogy én nem hasonlítok rá. A személyiségünk ugyanolyan és ennyi éppen elég volt. Eddig azt hittem, hogy örököltem tőle, de most már látom, hogy elég hasonló vagyok Andy-hez is. Nem vagyok valami összeszedett a napokban, s ez meg is látszik rajtam. Egy kis teret szeretnék, hogy gondolkodni tudjak, de erősen kétlem, hogy össze fog jönni. - Igazából jól hangzik, de nem hiszem, hogy Bulgária a nekem való hely. Tökéletesen meg vagyok Angliával – válaszolom egy halvány mosollyal az arcomon. Nem tudom, hogy mi fog történni, ha apám meg tudja az igazat. Reménykedem, hogy valami csoda folytán mégsem dobja ki anyámat és engem sem. Nem akarok elmenni otthonról és nem hinném, hogy Andy-nek is kellenék. - Már olvastam róla, de még nem találkoztam senkivel, aki birtokában lett volna ennek a tulajdonságnak. Őszintén remélem, hogy én nem örököltem tőled – húzom el a számat. Nem szeretnék olyan sokáig élni, mint ameddig Andy is fog. Egy boldog emberi életet szeretnék. Nehezemre esik belegondolni abba, hogy hosszú évekig fiatal legyek. Át sem lehet úgy élni a pillanatokat, amik olyan természetesek, ám mégis fontosak. - Nem tudom, hogy mi lesz. Lehet, hogy nem is kell majd azzal foglalkozni, hogy eltitkolj-e vagy sem. Lehet, hogy naiv vagyok, de hiszem, hogy apám megbocsát majd anyámnak vagy ha mégsem, akkor talán én maradhatok – mondom halkan. Annyira tündérmesének hallatszik ez és nem tudom, hogy mennyi esély van rá, de tényleg reménykedem benne. Fogalmam sincs, hogy bele tudnék-e szokni egy új életbe. - Rendben, de nem lesz semmi gond – nyugtatom a férfit és magamat is. Bele sem merem gondolni abba a beszélgetésbe és örülök, hogy nem kell ott lennem. Egyszerűen nem bírnám elviselni, hogy lássam az apámat összetörten. – Ha nem bánod én most visszamennék a kastélyba, de hamarosan még találkozunk – bólintok és sarkon is fordulok. Nem köszönök el, hiszen ez még nem a búcsú.
Fogalmam sincs azt illetően, melyik esetben jártam volna jól... Ha Bexley anyja elmondja az igazat vagy sem. Elvégre, ha jobban belegondolok, mindig is szerettem volna családot, de nem így és nem most, hiszen ez annyira nonszensz... Rendben, a nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb számolnom kellett volna ehhez hasonló mellékhatással, de az ember nem pont erre gondol, amikor egy csábos asszony bugyiját rángatja le éppen és majd megfullad a vágytól, hogy nekieshessen... A leomló, vörös haj... A tengerkék szemek... A csókra nyíló rózsás ajkak és azok a hívogató, formás combok... Talán csak az emlékeimben szépült meg a nő, de így emlékszem arra az éjszakára. Nem is csoda hát, hogy az azt követő bál már meg se maradt bennem. Túl sokat ittam és talán a nő is. - Ne aggódj, én is így kezdtem – vonom meg a vállam. - De vannak ott kifejezetten angol nyelvű szakok is, hiszen nagyon sok aranyvérű, gazdag család járatja oda a gyermekeit a Roxfort laza házirendje miatt. Az első pár évfolyamot angol nyelvvel végeztem el, majd amikor már elég jó voltam a bolgárban, szintvizsgát tettem, majd átvettek. De ha itt érzed jobban magad, akkor ne menj át oda. Honvágyad lenne, hiszen Angliában nőttél fel és bármennyire is nem értesz egyet az iskolában folyó dolgokkal, akkor is visszasírnád. Nem erőltetem Bexre a véleményemet, hiszen hiába feltételezzük azt, hogy én vagyok az apja, egyszerűen nincs hozzá jogom. Elvégre van egy apja és egy anyja, akik tudják, mi a jó a lánynak, én pedig még nem is ismerem. Ráadásul, ha én neveltem volna fel, már rég a Durmstrangba járna, ebben biztos vagyok. Azt az iskolát ismerem, mindezek mellett pedig soha életemben nem támogattam a Roxfort sárvérű-politikáját. Tuti nem hagytam volna, hogy a lányom ehhez hasonló helyre járjon. A sok véráruló, söpredék közé... - Az én életemben talán nem is fog – felelem. - Jut eszembe, hallottál már a hosszú életről? - pillantok kérdőn Bex felé, elvégre én ezzel a képességgel születtem és talán nem ártana felvilágosítanom arról, hogy ő is örökölhette. Nem valószínű, de van valamennyi esélye a dologra. - Tudod, én ezzel a képességgel rendelkezem... Hosszú ideig nem fogok öregedni, még hetven évesen is huszonötnek nézek majd ki és ezt... esélyes, hogy ezt te is örökölted. Persze ezt már semmilyen vizsgálattal sem deríthetjük ki, hiszen a gyógyítók módszerei még nem fejlettek annyira, hogy a veleszületett mágiát is kimutathassák az emberben. Bex ezt csak huszonévesen fogja megtudni, ha már ő sem öregszik tovább. Eleinte sokkoló, engem legalábbis igazán meglepett, de idővel megszokja az ember és még élvezi is. A titok csupán annyi, hogy senkihez sem szabad érzelmileg kötődni. - Nem tudom, tényleg nem – dúrok bele a tincseimbe és tanácstalanul csóválom meg a fejem. - Nem vagyok valami apa-típus, erre már te is rájöhettél. Arról pedig fogalmam sincs, miként jönnénk ki egymással – rántom meg a vállam. - A nagyszüleim bizonyára ragaszkodnának ahhoz, hogy eltitkoljalak téged, mint törvénytelen gyermeket, de nekem ez nem áll szándékomban. Nem érdekel a botrány és az, ha mások kinevetnek. Szerencsére soha életemben nem értettem egyet velük és nem is most fogom elkezdeni. Ha hibázom, vállalom érte a felelősséget. - Jobb lenne, ha én is ott lennék – vetem fel az ötletet. - Nem áll szándékomban összejönni édesanyáddal, de nem is szeretném, ha miattam kerülne bajba. Ha rosszra fordulna a helyzet, megvédem... Nem ismerem Bex nevelőapját, így hát azt se tudom, lenne-e esélyem ellene, de bizonyára nem hagynám számára, hogy egy nőt üssön meg, bármennyire is jogos a haragja. - Megírom neki, hogy ott szeretnék lenni, amikor elmondja az apádnak. De te még a ház közelébe se gyere, érted? A végén még téged is bántalmazna.
♫ Írózene ♫ ₪ Ruci ₪ Idézet, vagy szöveg ₪ [You must be registered and logged in to see this link.][/color][/b][/i][b][color=#A25314][i]
Úgy látom Andrew-n, hogy ő is kezd beletörődni, hogy ez az egész valószínűleg nem kamu, hanem van rá esély, hogy a lánya vagyok. Jobban belegondolva anyám miért is hazudna nekem erről vagy akár neki? Van pénze a családnak, nincs szükségünk a Benedict vagyonra. Ha meg el akarná csábítani a sármos férfit, akkor nem egy gyerekkel tenné szerintem. Az inkább rémíti el az ellenkező nemet a legtöbb esetben, mint hogy magához láncolja a férfit, aki után hőn vágyakozott. Igazából én a helyében nem Andrew-nak írtam volna meg először, hanem a férjemmel próbálnám megbeszélni, még ha ez lehetetlennek is tűnik. Így valahogy az én szememben egyenesebbnek és egészségesebbnek tűnik. - Lehet, hogy valóban tetszene, de nem szívesen hagynám itt Angliát és amúgy sem tudok egy szót sem bolgárul – húzom el a számat. Elég hívogatóan hangzik, hogy egy olyan iskolába járjak, mint a Durmstrang, de nem hiszem, hogy ennek már eljött az ideje. Csak keresném a kifogásokat ott is, ahogy már el is kezdtem a bolgár nyelv felhozatalával. Azt sem tudom, hogy egyáltalán úgy folyik-e ott az oktatás. – Valószínűleg tényleg élvezném – vallom be őszintén. Ott lehet, hogy nem lennék különc vagyis nem akarnék annak viselkedni. Nem Corvus lenne az egyetlen, akit szeretek, de nem tudnám itthagyni a srácot. - Akármennyire is fejlett egy mugli társadalom nem ér fel hozzánk, soha nem is fog. Ha már a középkorban is képesek voltunk a legyőzésükre, akkor nem most fogunk elbukni, de őszintén mondom, hogy nem sok esélyt látok arra, hogy valaha is kiderüljön a világukban rejlő titok – vezetem le az eszmémet. Sokkal felszabadultabb és vidámabb vagyok, mint amikor idejöttem. Olyan távolinak tűnik, amikor könnyes szemekkel írtam Andy-nek a levelet. Nem tűnik nekem rossz embernek. Valószínűleg azt sem tudta, hogy anyám házas. - Bele kell törődni, de őszintén nem sok esélyt látok arra, hogy kiderüljön ez az egész nem igaz. Mindenképp meg kell csinálnunk a tesztet, de szoktatnunk kell magunkat a gondolathoz, hogy ez igaz lehet. Mi lesz utána, ha kiderül minden? – kérdezem, de ebbe még nem gondoltam bele, s szerintem még ő sem. Túlságosan félelmetesnek tűnhet egy ilyen fiatal, a harmincas évei elején járó férfinak, hogy van egy tizennégy éves lánya a semmiből. Vadidegenek vagyunk egymásnak, mégis egy vér. – Apám kiszámíthatatlan, sosem tudni a következő lépését és eléggé radikális – válaszolom őszintén. Nem akarok és nem is merek belegondolni, hogy mi lesz ha rájön erre. Anyám azt írta a levelében, hogy a napokban közli vele a hírt. Bár én is ott lehetnék és látnám a történéseket! -Lehet, kicsi voltam, amikor találkoztam vele párszor. Nem igazán tudtam mit csinálnak apámmal – rántom meg a vállam, de érdekes tudni, hogy a szigorú férfi a csokibékákkal akár a nagyapám is lehet. – Írj neki egy levelet, aztán beszéljetek. Nekem azt üzente legutoljára, hogy hamarosan elmondja apámnak is, mert ő biztos az igazában.
Még mindig képtelen vagyok eldönteni magamban, hogy voltaképp miként is állok ehhez az egész gyerek témához. Megtehetném ugyan, hogy hátat fordítok ennek az egész kellemetlen helyzetnek, de ez csak a probléma szőnyeg alá söprése, semmi más. Ettől még nem fognak megoldódni a gondjaim, továbbra is jelen lesznek, csupán annyi lesz a különbség, hogy gyávának fognak tartani. Nem, ennek még addig kell a végére járnom, amíg Angliában vagyok, mert ha hazamegyek, utána már sokkal nehezebb lesz a nyomozásom. Ráadásul, ha a nagyszüleim előtt kitudódik a dolog, oltári nagy balhé lesz belőle odahaza, úgyhogy ez még a jobbik fele mindennek. Pedig már ez is igen kínos szituáció... - Talán beiratkozhatnál a Durmstrangba – vonom meg a vállam, noha fogalmam sincs azt illetően, miért vetem fel még csak az ötletét is ennek az egésznek, amikor még semmi se biztos, én pedig magamban elvileg azért drukkolok, hogy mindez csak egy jól sikerült átverés legyen. - Ott is van kollégium, méghozzá jobb ellátással, mint itt. Szerintem még élveznéd is a helyet... Ebben a szemléletben hasonlítunk a lánnyal, elvégre nekem se a szívem csücskei a mugli származású diákok, ráadásul Dumbledore mifelénk árulónak minősül. Nem sok olyan ember rohangál odahaza, aki egyetértene az eszméivel, ezt pedig nem csak iskolai, hanem országos viszonylatban értem. Nagyon úgy tűnik számomra, hogy a szigetország lakói sokkal befogadóbbak velük szemben, mint azok, akik a mai napig a kontinensen élnek. - A régi eszméket viszont támogatom, mármint Grindelwald nézeteit – osztom meg Bex-el az álláspontom, majd folytatom: - Ideje lenne előmászni a rejtekünkből és a tudomásukra hozni, hogy igenis létezünk. Még ha félnének is tőlünk, akkor se lenne annyi erejük, hogy szembeszálljanak velünk. Nem is értem azokat, akik ezt kétségbe vonják. A mágusok a középkorban is bizonyították, hogy a muglik tehetetlenek velünk szemben. Szinte el se hiszem, mennyire hasonlítunk a lánnyal a nézőpontunkat illetően, habár ez még közel sem bizonyít semmit sem. Sokan élnek, akik hasonló elveket vallanak, mégse vagyok mindenkivel rokonságban, hála az égnek. Bexley viszont egy lehetséges jelölt, úgyhogy annak kifejezetten örülök, hogy a feltételezett lányom nem egy elkényeztetett, sárvérű védelmező egyén lett. Szerintem le is tagadnám még csak a feltételezés hallatán is, hogy bármi közöm lenne hozzá, ha esetleg rokonságot feltételeznének köztünk. - Ami történt, megtörtént és szerintem nem is igazán bánod, hogy a világon vagy – felelem kissé keserű sóhajjal, mert hát én is bánom már azt a röpke éjszakát, de ez ellen már semmit sem tehetünk, csupán reménykedhetünk abban, hogy Bexley tényleg nem tőlem van. Nem mondanám, hogy rémálom lenne a dolog, de igenis kellemetlen az újonnan fennálló helyzet. Igenis az. - Talán az apád is beletörődik a helyzetbe, ha megtudja a dolgot. Elvégre, éveken keresztül ő nevelt téged, nem hiszem, hogy pillanatok alatt kidobna anyáddal együtt a házból. Fogalmam sincs, milyen ember a lány nevelőapja, de nem hiszem, hogy képes lenne Bexley-re gyűlölettel tekinteni csak amiatt, mert a felesége vére pont nem azt diktálta, amit kellett volna. Elvégre, minderről nem a gyerek tehet, nem igaz? Oké, én még nem kerültem hasonló helyzetben, kissé mérges lennék a helyében, de ártani semmiképp se ártanék senkinek sem. Az anyjának mennie kellene, de a gyerek maradhatna. - Ha fontos üzletet szimatol a levegőben, akkor igen elbűvölő tud lenni – vonom meg a vállam, hiszen apám egyébként nem olyan ember, aki bárkinek is csokibékát osztogatna. Nyilván csak szándékában állt bevágódni a családnál. - Édesanyáddal is beszélnem kell majd a napokban, ha lehetséges. És ha pozitív lesz a teszt, akkor lehetőleg apáddal is. Bármennyire is kellemetlen, meg kell lépnünk ezt is. Mert ha mástól tudja meg, akkor ott bajok lesznek.
♫ Írózene ♫ ₪ Ruci ₪ Idézet, vagy szöveg ₪ [You must be registered and logged in to see this link.][/color][/b][/i][b][color=#A25314][i]
Csodálkozással tölt el az első találkozásunk után, hogy Andy talán nem is olyan rossz fej, mint elsőre hittem. Ez persze nem támasztja alá azt az elképzelést, hogy ő lenne az apám. Egyszerűen utálom még a puszta gondolatot is. Nem akarom, hogy kiderüljön, hogy ez az egész igaz, pedig nagyobb esély van rá, mint szeretném. Legszívesebben egész nap csak sírnék, mert elárulva érzem magam. Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ezt ki. Miért pont velem törtéik mindez? Erre bezzeg nincs varázslat, hogy semmissé tegyem, hogy ez az egész meg se történjen. Talán egy jó felejtő bűbáj jó lenne, de kit álltatnék vele? Az sem megoldás. - Természetesen beleegyezem – bólintok szigorúan. Mindenféleképpen szükség van arra a vizsgálatra. Míg van egy apró kis remény arra, hogy nem ő az apám addig nem adom fel. Majd talán a teszt után el fogom tudni fogadni, még ha fájni is fog. – Ezután nem is tudom, hogy mit keresek a Roxfortban. Itt megy a folytonos kivételezés a sárvérűekkel. Nem szeretek itt lenni, nem is igazán jövök ki a diákokkal – rántom meg a vállam. Nem azért mondom, hogy lelkizni kezdjünk csak ez az igazság. Itt már a diákok is próbálják követni Dumbledore eszméit és a legtöbbeknek sikerül is. Mekkora vicc! - Hülyeség lenne uralkodni felettük, konkrétan szerintem kapcsolatba sem kellene lépnünk velük, ahogyan a sárvérűekkel sem. Elszeparálva tökéletes lenne – magyarázom. Tényleg nem tartanám jó ötletnek, ha leigáznánk őket. Még a végén fellázadnának és csak nagyobb baj lenne belőle. Mindössze messze el kellene kerülni az összeset. Úgy tenni, mintha nem is léteznének. Akkor mindenki boldog lenne és nem lennének ezek a nagy viták a varázsvilágban sem. Mindenki más nézeteket vall és ezzel eltűnne sok felesleges látásmód. Kissé elnevetem magam, ám ez a kacaj egyáltalán nem jóízű, sokkal inkább keserű. Viccesnek találom, hogy emlékeztetni kell anyám nevére, hogy rájöjjön kiről is van szó. Legalább így tudja és nem csak egy az egyik szórakozóhelyen felszedett préda volt. Habár sokban nem különbözik a két szituáció. - Nem érdekel, hogy mit tettél anyámmal azon az éjszakán. Meg sem szabadott volna történnie, léteznem sem kellene, ha valóban a te gyermeked vagyok – közlöm szigorúan. Annyira szeretem a férfit, akit apámnak hiszek, hogy tényleg nem érdekel, ha meg sem születtem volna csak vele legyen minden rendben. Ez hatalmas törés lesz az életében. - Tudom, hogy kicsoda Lazlo Benedict. Mikor kisebb voltam sokat járt át hozzánk, mindig hozott csokibékát nekem és a bátyámnak – válaszolom. Kicsit mindig tartottam tőle, nagy tekintéllyel bíró férfinek tűnt akkoriban a szememben. Most már rá is haragszom, hiszen nem nevelte meg rendesen a fiát. A szüleimre is haragszom, a mániájukra, hogy minden aranyvérű családdal jó kapcsolatot kell ápolni. Meg a fenéket!
Nem áll szándékomban bajba keverni a lányt, mert ő nem tehet semmiről sem, egyszerűen csak az anyja áldozata, de ha tényleg csak szórakoznak velem és a vagyonom miatt van ez az egész hercehurca... Nos, talán jobb lenne megmutatnom mindenki számára, hogy Andrew Benedict nem olyan ember, aki félvállról venné az ilyesmit. Elvégre, a vagyonon engem illet, senki se semmizhet ki belőle büntetlenül, ha pedig egy ilyen komoly lépéssel próbálkozik, akkor illik rá ugyanilyen komoly visszacsapással válaszolni. Bár, némileg kételkedek az igazamban, hiszen egy ilyen állítást könnyű igazolni, szóval felmerül bennem az is, hogy Bex tényleg a lányom. Mit kellene tennem ebben az esetben? Nem vagyok apának való, márpedig Bex sem egy könnyű eset, ahogy az már kiderült nem is olyan rég, szóval mit tehetnék? Miként kellene hozzákezdenem, már ha egyáltalán szeretnék folytatást? - Akkor gondolom, beleegyezel a vizsgálatba – összegzem, majd némileg komoran meredek magam elé. Annyira nem valóságos ez az egész, annyira földöntúli... Próbálok valamit felfedezni a lányban magamból, egyelőre azonban nem megy a dolog, mivel még tagadok. Mert tagadnom kell, nem igaz? Bex érdeklődésén kissé meglepődöm, majd halkan elnevetem magam. - Naná! - felelem. - Pénz, hatalom, befolyás, a családod ősi neve... Ez mit sem ér a Roxfortban, de mifelénk sok mindenre feljogosít. A tanárok lazán szemet hunynak a tetteid felett, ha nem viszed túlzásba azokat. Megnehezítheted azoknak a mindennapjait, akiket nem kedvelsz. A sárvérűek számára a Durmstrang maga a földi pokol, hiszen a sok aranyvérű hamar szétcincálja a korcsokat. Sokan inkább kiiratkoznak, Angliáig menekülnek, hogy nyugtuk legyen. Kevés olyan mugli származású akad, aki végigviszi ott a tanulmányait, Az én évfolyamomban például nem volt egy sem. - Hallottam már róla – csóválom meg a fejem lemondóan, hiszen Bexhez hasonlóan én se osztom az igazgató nézeteit. - Nem vagyok annak a híve, hogy uralkodnunk kellene a muglik felett, de igenis osztom ama nézetet, hogy semmi keresnivalójuk sincs a mi világunkban. Maradjanak a helyükön, nem lenne tanácsos velük vegyülni. Gyengék és védtelenek, de nem a mi feladatunk fedezni őket. Nem vallok radikális nézeteket, tényleg nem kívánom a halálukat, de igenis szeretnék egy olyan világban élni, ahol nem kell attól tartanom, hogy valamelyik barátom mugli felmenőkkel rendelkezik. Előlük bujkálunk évszázadok óta, miattuk kellett saját világot alkotnunk, de ide is bepofátlankodnak. Mintha joguk lenne ahhoz, ahova minket száműztek. - Blishwick? - ráncolom a szemöldököm, majd halványan derengeni kezd egy bájos, fiatal pofi, gyönyörű, hófehér mosollyal. - Ó! - nyögöm ki, amikor végül nagy nehezen eszembe jut. - Már emlékszem. Apám mutatott be neki, én pedig körbevezettem a házban... Nagy bál volt akkor, a férje is jelen volt, de akkor és ott nem tűnt túl szendének. Vagyis... egy szóval se említette, hogy lett volna férje. Mondjuk, nem is csoda, mert pont nem volt mellette. A későbbiek folyamán pedig nem is érdekelt a családi állapota, mert hát elég jó volt az ágyban. Amint megszabadult a ruháitól, igazi vadmacskává vált. - De az apám kedveli a családodat – jegyzem meg, mintegy mellékesen. - Jóban van veletek. Nem ismered véletlenül? Lazlo Benedict. Minden fontos eseményen jelen szokott lenni, ezek mellett pedig sokat üzletel, talán veletek is. Nem ismerem apám ügyleteit, hiszen ritkán tartózkodom otthon, szinte sohasem. Az a bál is, ahol a lány anyját megismertem, csak egy kiemelt véletlen volt. Apám ugyanis egy levél kíséretében parancsolt haza.
♫ Írózene ♫ ₪ Ruci ₪ Idézet, vagy szöveg ₪ [You must be registered and logged in to see this link.][/color][/b][/i][b][color=#A25314][i]
Először gondolkoztam rajta, hogy jó ötlet volt-e a Roxfortba hívni Andrew Benedict-et, akiről az anyám azt állítja, hogy az igazi apám. Eléggé elcseszett szituáció, de nem tudok ellene mit tenni. Sajnos nem tudom letagadni és semmisnek venni ezt az egészet. Igenis van oka mindennek és el kell ezt fogadnom. Mindössze azt nem akarom, hogy az apámnak hitt férfi tudomást szerezzen róla. Akkor senki sem érné lábbal a földet. Tudom, hogy mire képes és félek, hogy hatalmas bajok kerekednének ki ebből az egészből. Ha még családon belül nagy botrány is alakul ki, akkor is úgy gondolom, hogy nem tudhatja meg az egész varázsvilág. Túl nagy és ősi név a Wildfield ahhoz, hogy egy ilyen ballépés bemocskolja. - Az addig oké, hogy nem hasonlítok rád, mert apámra sem hasonlítok, viszont belsőre ugyanolyanok vagyunk. Kételkedem ebben, hogy igaz lenne – rántom meg a vállam. Lehet, hogy ez az egész már csak valami kapaszkodó a számomra, mert egyre inkább kezdem elhinni, hogy igaz minden, amit az anyám állít. – Komolyan? Bármit megtehetsz, ha aranyvérű vagy? – csillan fel a szemem hirtelen. Igazából nekem nem volt kérdés, hogy a Roxfortba jövök-e vagy sem. A családunk összes tagja idejárt és mind a két szülőm oldaláról mardekárosok voltak. Ha valaki ki is lógott a sorból, akkor nagyon jól eltitkolták az őseink, mivel erről semmi feljegyzés sincs. - Igen, rengeteg. Nem értem mit keresnek itt – húzom el a számat. Néhány roxfortos sárvérű azt hiszi, hogy övék a világ, mint Gina Accipiter. Corvus szerint még a neve is kamu. Lehet, hogy van benne valami. Szerintem külön kéne zárni őket. Nem illenek sem a muglik közé, sem a varázslóvilágba. Élniük sem szabadna. – Védik őket valóban, de az aranyvérű diákok, ahol csak tudnak keresztbetesznek nekik és ez így van jól. Nincs joguk itt lenni. Mindössze Dumbledore a nagy védelmezőjük – forgatom meg a szemeimet. Nemrégiben kifejtettem, hogy mennyire nagy és tehetséges varázsló Dumbledore, de ettől függetlenül gyökerestől elutasítom a nézeteit. Kicsit jólesik erről beszélgetni, kikapcsol a nagy feszültségek közepette, de persze ez nem maradhat így örökké. A szög egyszer úgyis kifordul a zsákból és jobb, ha most ezt nem halogatjuk. Ez nem olyan, mint a tanulás, amit húzhatsz egészen a dolgozat előttig vagy teljesen el is hanyagolod, mert puskázhatsz vagy mások segíthetnek. Itt nincs kiút, muszáj tisztáznunk ezt az egész szituációt, mielőtt tovább tudnánk lépni. Ha egyáltalán tovább tudunk. - Miért is nem lepődöm meg, hogy nem tudod anyám nevét? – forgatom meg a szemeimet. – Ambrosia Blishwick – nyögöm ki végül, kissé kelletlenül. Ha már annyin nőn átment az évek során igazán megjegyezhetné a nevüket vagy egy listát írhatna róluk.
Ágyba vittem Bex anyját, de a fene se hitte, hogy házas... Mármint, sokat akkor se számított volna, ha tisztában vagyok az előzményekkel, de ennyit azért felhozhatok a mentségemre. Így legalább az egészet a nőre kenhetem, vagy legalábbis nagy részét. Nem sok bűntudat gyötör azonban a történtek miatt. Mindenért Bex anyja a hibás, hiszen még csak egy nyamvadt levelet sem írt nekem, amikor megtudta, hogy terhes! Honnan a fenéből sejthettem volna, hogy Angliában van egy lányom? Bár, ami az igazat illeti, talán emiatt még hálás is lehetek a névtelen hölgyeménynek, hiszen akkoriban még ennyire se lettem volna képes feldolgozni a helyzetet. Tuti buliból-buliba jártam volna, hogy elfelejtsem a dolgot, hiszen aligha hiszem el magamról, hogy eljöttem volna Angliába annak érdekében, hogy megismerjem a gyereket. Most se miatta vagyok itt, hanem azért, mert a nagyszüleimnek kell benyalnom, hogy megkaphassam az örökség rám eső részét. Darius bezzeg... Mindegy, nem is idegelem magam a nyilvánvaló kivételezésükön. Ők már aligha lesznek mások. - Legalább ezen nem fogunk összeveszni, mert én is kételkedem ebben az egészben – ráncolom össze a szemöldököm, lázasan kutatok valamiféle név után, de nem megy. Ciki. Amikor ágyba rángattam a nőket, sohasem jutott eszembe semmi olyasmi, hogy x év után egy kisebb kiadásommal fogok dumálni. Bex kérdését hallva biccentek egyet. - Igen. Imádtam. - hangzik a válaszom, majd pár másodperccel később folytatom: - Sokkal kötetlenebb, mint a Roxfort, nincs annyi szabály és ha aranyvérű vagy, bármit megtehetsz... Sok lehetőség nyílik meg az ember előtt, ha ismerik a családja nevét és tudnak a befolyásáról is a mágusvilágban. Ellenben a sárvérűekkel és minden jöttmenttel... Nekik sokkal nehezebb ott boldogulniuk, én pedig helyeslem is a dolgot. Ha már olyan könnyen bekerülnek egy világba, melyet nem az ő őseik építettek fel, akkor szenvedjenek is meg a sikerért. Mert annak ára van. - A Roxfortba tényleg olyan sok mugli származású diák jár, mint mondják? - teszem fel az engem érdeklő kérdést a vöröskének, miközben töprengve pillantok a tornyokra, melyeknek ablakaiban most is ég a fény. - És tényleg annyira védik őket? A tanárok... Nálunk nem voltak könnyű helyzetben, szépen megkeserítettük az életüket. Elég sokan menekültek át inkább ide. Halványan elmosolyodom az emlékek hatására, mert én is lenézem a muglikat és a sárvérűeket, úgyhogy gyakran piszkáltuk őket a haveri körömmel. Ki nem hagytunk volna egy alkalmat sem... A brit intézményről pedig számtalan pletyka kering, melyekre most megerősítést nyerhetek. - Igen, de biztosra szeretnék menni – felelem a lány válaszát hallva, majd felteszek egy újabb kérdést: - Mi anyád neve? Oké, talán nem kellene, de nem hagy nyugodni a dolog... Talán a névről beugrik az arc is és akkor azért kissé jobban érezném magam.
♫ Írózene ♫ ₪ Ruci ₪ Idézet, vagy szöveg ₪ [You must be registered and logged in to see this link.][/color][/b][/i][i]
Legszívesebben tombolnék, neki esnék a férfinak és ordibálnék vele, hogy mit képzelt magáról, amikor anyámat az ágyába vitte. Neki aztán nem számít, hogy valaki házas-e csak szexeljen egy jót. Legalábbis eddig nagyon úgy jött le. Én nem szeretnék ilyen lenni soha, sőt házasodni sem akarok. Nem azt mondom, hogy az Andy hibája az egész, hiszen anyám sem egy ártatlan teremtés. Kicsi korom óta visszahúzódó, sosem mond semmi rosszat és végképp nem ellenkezik az apámmal. Most már kezd összeállni előttem, hogy mit miért tesz. Nagy a valószínűsége, hogy mindössze akkora a bűntudata a félrelépés miatt, hogy nem mer erősebben fellépni az életben. Egy ilyet nem lehet elfelejteni, de az emlékek általában halványodnak. Fogadni mernék, hogy édesanyám akárhányszor rám néz a kis afférját éli át újra és újra. Mekkora szerencséje van, hogy rá hasonlítok és nem Andy-re. Apámnak bizonyára úgy feltűnt volna, hogy nem az ő gyereke vagyok, de így egyáltalán nem, ahogy az állítólagos apám sem tudott hova rakni. Valószínű, hogy azért akarja ennyire azt a vizsgálatot, mert teljesen különbözök tőle. - Anyám nekem is azt állítja, hogy te vagy az apám, de én nem akarom ezt elhinni – keresztbe tett karral állok előtte és felhúzom a szemöldököm. Annyira jó lenne elfelejteni ezt az egészet. Amúgy meg anyám mit gondolt, hogy tizenöt év múltán hozza csak fel? Ha eddig el tudta titkolni, akkor ezután is megpróbálhatta volna. Így ember életeket tesz tönkre. – Durmstang? Te odajártál vagy mi? – kérdezem elhúzva a számat. Az az iskola Bulgáriában lelhető fel, így még több kérdés fogalmazódik meg bennem, amiket jobbnak látok nem feltenni. Sokakat érdekelnek a különbségek a varázsló sulik között, de én sosem néztem utána egyiknek sem. Már megelégszem annyival is, hogy tudok a létezésükről. Nem vagyok valami nagy suli bolond. - Benne vagyok a vizsgálatban, de szerintem felesleges és lassan el kellesz fogadnunk az igazságot – rántom meg a vállam. Tárgyilagosan beszélek, de legbelül fáj és nehezemre van visszatartani a sírást. Szeretném, ha ez az egész csak egy rossz álom lenne és ha felébrednék minden visszatérne a régi kerékvágásba. Apám reakcióját előre látom, de el sem tudom képzelni, hogy a bátyám mit fog tenni. Félek anyám tetteinek a következményétől, mivel én fogom meginni a levét ennek az egésznek.
Bexley írásából világosan kivehető, hogy remegett a keze, amikor a betűket formálta, ezt látva pedig némi lelkiismeret furdalásom támad a levél olvasása közben. Bármennyire is nagy volt a szája velem szemben a faluban, akkor is gyerek még, nem kellett volna szócsatába bonyolódnom vele, egyszerűen csak hagynom a fenébe az egészet... Sarkon fordulni és elmenni, de nem, én nem olyan vagyok, még egy kislánnyal szemben is képes lennék elmenni a végletekig annak érdekében, hogy nekem legyen igazam. Ha pedig tényleg ő a lányom, akkor vajon mennyire határozza majd meg a jövőbeni kapcsolatunkat ez a viharfelhőkkel tűzdelt első találkozás? Nyilvánvalóan nem leszek a szíve csücske, habár még elképzelésem sincs arra vonatkozóan, mennyire fogjuk tartani a kapcsolatot a következő években. Mindenképp szeretnék hazamenni Bulgáriába, hiszen Anglia nem a kedvenc országom és már most honvágy gyötör. Roxmorts-ba hoppanálok, miközben a fejem majd széthasad. Na, nem a Bex által írt levél mindennek az oka, hiszen ugyanezt volt már szerencsém pár héttel korábban átélni. A szorongást, a gyomorideget, a kételkedést, mindent... Nem egyszerű helyzet ez még számomra sem, szóval előző este elmentem iszogatni egy keveset. Tényleg csak egy-két pohárka volt betervezve, végül egyik jött a másik után, én pedig a sárga földig ittam magam. Ismét. Nőt azonban most nem vittem haza magammal, mert semmi energiám nem volt arra, hogy az állítólagos lányommal való találkozás előtt még egy másik nőnemű lényt is pátyolgassak. Elindulok hát a hatalmas kastély irányába, ahova Bex invitált meg annak érdekében, hogy közösen megbeszélhessük a dolgokat. Én legalábbis ezt remélem magamban. Nem így szerettem volna közölni vele a dolgokat, tényleg nem, de mit tehettem volna? Akkor és ott elvesztettem a fejem, Bex pedig tovább ütötte a vasat, szóval mégis ő a hibás, nem igaz? Engem kár okolni, nem szóltam volna egy büdös szót se, de neki kellett az a kép, szóval vessen magára. Soha életemben nem jártam még az iskola területén, úgyhogy szinte észre se veszem, hogy a vörös hajú csajszi késik. Nyugodt képpel mérem fel a terepet. Hatalmas. Persze, azt kétlem, hogy nagyobb lenne, mint a Durmstrang, legalábbis sokan azt állítják, hogy a Roxfort kisebb, de most, hogy itt vagyok... Hát, tényleg nem tudom. Tippem sincs, hány helyiség lehet odabenn és mekkora lehet a birtok területe. Biztos van erre valamiféle bűbáj, de most nem emiatt vagyok itt. Nagyon nem. - Szia – köszönök fapofával, amikor Bex végül felbukkan. A szívem kihagy egy pillanatra, de nem zavartatom magam tovább, hiszen még semmi se biztos. - Hát, pontot szeretnék tenni ennek az egész őrültségnek a végére, úgyhogy muszáj volt eljönnöm. Bazi nagy ez a kastély... - teszem még hozzá, miközben arcomon halovány csodálkozás fut át. - A Durmstrang is hatalmas, de fogalmam sincs, melyik lehet a nagyobb. Mindegy, nem is fontos. Megvonom a vállam, elvégre mindez tényleg csak részinformáció, semmi több. Teljesen más, fontosabb dolgok miatt vagyunk jelen mindketten, melyet nem nyújthatunk a végtelenségig. Beszélnünk kell minderről. Most. - Gondolom, anyád mindent részletesen bevallott – töröm meg a csendet. Annyira meg szeretném kérdezni, hogy mi a nő neve, de az már túlzottan bunkó viselkedés lenne részemről. Jelen pillanatban meg főleg... - Szeretnék egy apasági vizsgálatot – bököm ki végül. - Biztos akarok lenni mindenben. Utána tárgyalhatunk. Hogy mi lesz pozitív eredmény esetén azt még nem tudom, de a negatívban már biztos vagyok... Olyan pert akasztok a nyakukba, hogy még évekig nyögni fogják.
♫ Írózene ♫ ₪ Ruci ₪ Idézet, vagy szöveg ₪ [You must be registered and logged in to see this link.][/color][/b][/i][i]
A sírástól remegve írtam meg a levelet Andrew Benedict-nek, miután elolvastam anyám válaszát. A könnyeimtől néhány helyen elmosódott a tinta és ezáltal pár szó teljesen olvashatatlan lett. Jó pár percet azzal foglalkoztam, hogy átírjam ezeket a betűket, de az összkép még ennél is ocsmányabb lett. Egy idő után feladtam, mert láttam, hogy a lényeg még így is kivehető. Még aznap este átadtam ezt a pergament a baglyomnak, hogy kézbesítse a bunkó fiatal férfinek, aki valóban az apám. Legalábbis anyám ezt állítja, de én még mindig nem tudom elhinni. Ugyan nem hasonlítok arra a férfira, aki felnevelt, de a személyiségünk egy az egyben ugyanolyan és a bátyám is ezeket a vonásokat örökölte. Talán ezért is nem jövök ki az utóbbi személlyel olyan jól. S hogy mi állt a levelemben? Egy invitálás Andrew részére a Roxfortba, hogy beszélnünk kell. Nem írtam túl hosszúra. Mindössze megemlítettem benne, hogy anya miket írt nekem és alátámasztotta a dolgokat. Én ezek ellenére még mindig nem tudom elhinni. Kell valami bizonyíték, viszont ha az apámnak hitt férfi ezeket megtudja, akkor biztosan lesz ne mulass. Rettegek a dolgok következményétől, pedig nem is tehetek róla semmit. Minden az anyám és Andrew hibája. Egy férjes asszonyt nem szép dolog az ágyadba invitálni. Persze ez esetben tényleg nem csak a férfit hibáztatom, hanem mind a kettejüket. Belül össze vagyok törve. Napok óta kerülök mindenkit, még Corvus-t is. Azt mondtam Andrew-nak, hogy ma délután hat órakor találkozzunk a Roxfortban a birtokon és ott beszéljük meg a dolgokat. Nem nagyon hiszek abban, hogy el fog jönni. Piton professzornak jeleztem ezt az egészet és külön megkértem, hogy kicsit tovább maradhassak kint. A múltkori büntetőmunka után Ginával nagy nehezen beleegyezett. Azért ilyen későre kértem a találkát, mert nem akartam, hogy a többi diák erről csámcsogjon. A helyszín is azért ez, mert tudom, hogy bent a kastélyban sokan látnának és télen, estefelé kevesen járnak kint a hidegben. Tíz perccel múlt hat, amikor elindulok le az általam megírt helyre. Jól felöltözök és hőtartó bűbájt alkalmazok, amit nemrég lestem el Corvus-tól. Így biztosan nem fogok fázni egy jó ideig. Nem tudom, hogy meddig fog tartani ez a beszélgetés. Lehet mindössze pár perc, de akár órákig is elhúzódhat. Ötletem sincs. Lassan sétálok le a birtokra, beletelik húsz percbe is, s a tíz perces késésből fél órát csinálok. Igazából nem nagyon reménykedtem eddig abban, hogy az állítólagos apám is felbukkan, így meglepetésként tudatosul bennem a jelenléte, mikor megpillantom. - Szia – köszönök neki. – Nem gondoltam volna, hogy eljössz – mondom határozottan. Keresztbe tett karral állok meg előtte és tekintek fel rá.
