2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A hivatal a Minisztérium 4. szintjén található. Itt főként az ismert és még ismeretlen bestiákkal, varázslényekkel foglalkoznak. Azok regisztrálása, nyilvántartása folyik itt, mindamellett a bestiákkal kapcsolatos kutatások nagy része is ennek az osztálynak a feladata, hogy kivizsgálják egy-egy faj erősségeit, gyengeségeit, a kevésbé ismertek elleni védekezést, esetleges fajkeresztezések is itt zajlanak. A részleg tehát igen sokrétű, így az itt dolgozók száma sem csekély. Általában bestiatannal foglalkozók, de sok kutató és gyógyító is fellelhető itt a laborokban.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Kicsit elfog a rossz érzés, hogy a szőke szárnyas lány velem szemben szörnyen önző, egyáltalán nem érdekli, hogy ezzel a világgal mi történik, folyamatosan arra tereli a szót, hogy vele mi van, és másik világokkal mi lehet, de az itteni le van ejtve, csak akkor segít, ha szabadon engedik. Én pedig ilyet nem ígérhetek, egyszerűen nincsen olyan jogköröm hozzá. Kicsit megbénulok a tehetetlenségtől, és nem kevésbé attól, amiket Ivor mond, pedig igazán igyekszek tartani a lépést. - Ha el se kezdjük a legalizálást, akkor persze, hogy nem lesz rá idő… Te mit tennél az emberek helyében? Ha egy nálad hatalmasabb lény csöppent volna a világodba, akinek csak reménykedhetsz a jószándékában, mert könnyű szerrel áthághat minden törvényt és lehet, hogy meg is ússza a képességei miatt? - kérdezem őszintén a férfit, mert egy ideális világban nagyon jó lenne, ha egyenrangúak lennénk mi hárman, legalább is egyenrangú polgárai a társadalomnak, de mi van, ha szabadonengedjük Vanessát, aztán kiderül, hogy már tettek vele valamit a Testvériségnél és hirtelen örjöngésbe és pusztításba kezd? Akaratán kívül, vagy sem, Ivor is szörnyűségekre képes, és ha ez a lány ugyanaz, mint aki a Nezabarban volt, amiről Jake mesélt, akkor elképesztő képességei vannak. Tényleg nem emlékszik semmire…? - Igen, olyasmi, legalább is így hisszük. Ha minden igaz valami ősi lovagrendből indult az egész, valamilyen mágia hívja újra meg újra életre a tagok lelkeit, és jó páran a Nezabarból újjászülettek itt is. - próbálom összefoglalni, de tudom, hogy ez csak még több kérdést vet fel. - Lehet, hogy a Nezabar már el is pusztult és azért születtek itt újjá a lelkek? És amikor Jake-ék átjutottak oda, vagy amikor Seraphiné-ék tették, akkor nem csak teret, hanem időt is ugrottak, arra az időre, amikor még létezett? - teszem fel az újabb kérdéseket, tovább csavarva a történetet. Szörnyen kong a fejemben, ahogy Ivor néhány évre tippeli a világunk végét, újra és újra hallom, mint egy sötét visszhangot a fejemben, pedig tudom, hogy ezúttal nem mászott bele. - A fehérhajú férfi… nehéz lenne elfelejteni. De egyelőre nem tudok róla, hogy a nyomára bukkantak volna az aurorok, csak annyit hogy kapott egy dossziét a Testvériség tagjai között. - mondom, mintha észre se venném, hogy szándékosan információkat tart vissza. A direkt kérdések nem hatnak, akkor minek vonjam fel rá a figyelmet, hogy egy név sokat segítene - ő is tudja, nem hülye! Ivor célozgatásai ismét nem tetszenek, de néhány pillanatra elgondolkozva nézek a sasomra,, valóban átgondolva a helyzetet. - A Roxfort. - mondom egyszerűen, majd egy drámai szünetet tartok, mielőtt elkezdeném részletezni.
És a szünet alatt Ivorba és Vanessába belehasít egy érzés, olyasféle, amit előbbi már korábban érzett, de utóbbinak teljesen új. Egy vészjósló zavar a világban, ami olyan erős, hogy az utazók megérzik a jelenlétét. Mindketten megrebbennek önkéntelenül, Vanessát kirázza a hideg, a tollai felborzolódnak, de nem tudja behatárolni pontosan, hogy mi is történik… Ellenben Ivorral. Mindeközben a St. Pauls Cathedralban éppen újabb és újabb hasadások jelennek meg a varázskönyv csóváiból.
Elfordítom a fejemet, hiszen számomra ez a zárka akkor is börtön, ha nem kenyéren és vizen tartanak egy tömlöcben. Nem fog tudni meggyőzni arról, hogy ez így normális, miután semmi jelét nem mutattam annak, hogy veszélyes lennék rájuk. - Igen, rá kell jönnötök, hogy ezzel így nem értek el célt. Kérdéseitek vannak és segítséget vártok azoktól, akik ide jönnek, akik iderkerülnek, talán nem is önszántukból, de cserébe így kezeltek minket. Nem hiszem, hogy előbbre jutunk, amíg ezt a kormányod nem gondolja át és hoz gyors döntéseket. - igen ebből sejtheti, hogy eszem ágában sincs mást mondani neki, vagy akárki másnak ameddig ezt így kezelik. Segítséget várnak. Félnek, én ezt megértem, de lássuk be meg kell oldaniuk a jelenlegi helyzetet, mert ha mindenkit bezárnak, aki ide kerül egy másik világból annak semmi jó vége nem lesz és a problémára sem hoz megoldást és ahogy ez az Ivor beszél nagyon úgy fest, hogy rá vannak szorulva a segítségre, ha életben akarnak maradni. - Tehát akár az is lehetséges, hogy más világok is veszélyben vannak nem csak ez igaz? - legalábbis úgy értem a fickó szavaiból. Sőt mintha többet tudna annál, mint amit elmond, vagy amit elmondhat? Elég nagy különbség van a kettő között és kérdés, ha nem mondhatja el, akkor miért vagy ki tiltja meg neki, netán ő is veszélyes ránk nézve és csak morzsákat szór el szándékosan, mert szórakoztatja, ha vergődünk? Én igazság szerint csak tudni szeretném, hogy miért vagyok itt és hogy miért vagyok életben, mert egyelőre még ezzel sem vagyok tisztában, de ez nem is fog kiderülni, ha itt bent tartanak az is biztos. - Az, akit te is láttál odalent, akivel harcolni próbáltatok és igaza van... - itt Ivorra pillantok újfent. - Úgy véled, ha kellek nekik, azoknak akik ellen harcoltok akkor itt meg tudtok védeni tőlük? - nem fogok neveket mondani és nem is fogom kiteregetni a lapjaimat, de igen ez egy ketrec, ahonnan nem mehetek el és ahol könnyedén megtalálhatnak, ha akarnak. Nem akarok itt lenni, de a másik börtön sem tetszett. Talán érthető, ha leginkább kint szeretnék lenni, mert azóta, hogy magamhoz tértem csak cseberből-vederbe kerülök és ez egyre kevésbé tetszik.
- Aligha tudnának újra bezárni, legalábbis hosszú távra biztosan nem, ha csak úgy nem akarom. - közlöm teljes nyugalommal és minden nagyképű lenézés nélkül Shanna meg a többi ember felé. - Sem én sem ők nem akarunk több vért, legalábbis.. az én fejemben így él. De egy tárgyalást igen. - megköszörülöm a torkomat és kiteregetem Shanna felé a lapjaimat - Egy tárgyalást, ami nyomán talán kulturált keretek között, egyenrangú együttműködés jöhet létre és aminek nyomán az újonnan érkezetteket nem zárják be. És nem használják ki a türelmünket. Ha valóban lehetséges, a tárgyalás kimenetele a számomra csak egy pont lenne a sok közül. - ezzel gyakorlatilag kimondtam, hogy bármi legyen is az ítélet rám nézve azt vállalom. - Az utazók legalizálása és a ránk vonatkozó törvények beiktatása bár valószínűleg elkerülhetetlen és szükséges, lehet, hogy nem lesz rá időnk. - érzem a rám nehezedő részt és ki is ül az arcomra. Ha a kezdetekkor jelentkezem és feladom magamat, akkor talán most egy kicsit másképp lenne minden. De ki a franc gondolta, hogy két év alatt ennyien leszünk? - Lehet, hogy egyik fél részéről sem marad másra idő, mint az egyenrangú együttműködés. - látszik, hogy nyomaszt a dolog, de jelenleg erre sincs idő, meg aztán! Előrébb se juttat bennünket. Hallgatok, figyelek tovább, hol az egyikkőjükre, hol a másikukra. - Esetünkben a találkozás idejét tekintve Laurával, biztos, hogy van némi idő..eltolódás. De, hogy őszinte legyek, már semmin nem lepődöm meg. - és valóban, nem tűnök úgy, mint akit felzaklatna, hogy ők megközelítőleg egy évszázadon belüli időintervallumban történtekről beszélnek, az én időszámításom szerint pedig több ezer év telt el a találkozásunk óta. Vanessa következtetésére bólintok. - Én is hasonlóra jutottam.- Rosetta említésére szintén biccentek. Mintha említette volna is, ő maga is.. elgondolkozom azon ahogy fogalmaz. - Lélekpár? Az olyasmi mint a reinkarnálódás? - aztán csupa izgalmas dolog kerül elő! Minden kis részletre élénken figyelek. Mégis csak izgalmasabb, mint egy tízezer darabos puzzle! - Hm.. Az én megközelítésemben a társadalmatok átalakulása a zsarnokotok eltűnésével is rohamosan megindult volna. Viszont.. az elképzelhető, hogy a repedések nélkül egy teljesen más irányt vett volna. - ismerem el és ez az egész eléggé elgondolkoztat. Keresztbe fonom a karjaimat. - Nem akarok túllőni a célon, de ha a világok valóban próbálnak megmenekülni... Jó lenne tudni, hogy mitől... és hogy voltaképp kinek mi a szerepe.. - képtelen vagyok kimondani, de nagyon nagyon reménykedem benne, hogy bennük is lecsapódik valami hasonló... Hogy a repedések lehet, csak mellékhatások. Legalábbis ez megmagyarázna pár dolgot amit Jericho is beharangozott. Másfelől elárulom azt is, hogy bár két éve láthatóan engem is foglalkoztatott és kutattam dolgok után, egymagamban mégsem tudta elég hatékony lenni. Aztán Shanna éles kérdése csap nyakon lényegében és szakadok ki a gondolataimból. Az első kérdésére komolyan nézek rá és csak bólintok egyet kelletlenül. - Az ami az eredetbolygóm keringési pályáján nyílt, annak nagyjából három ezer év kellett. De a ti repedésitek kicsit közelebbiek.. És fogalmam sincs mennyi van belőlük, vagy mennyi lesz. Ha körülbelüli idő is megteszi, akkor... néhány év. - Aztán az utána lévőre csak annyit mondok fejcsóválva. - Ez még megfejtésre vár... - lefojtott düh ütközik ki az ábrázatomon, ami lehet jele annak, hogy még nem jöttem rá, pedig magam is kutatom, vagy valami egészen másnak. Arra, hogy ki volt az első akit látott az engem is foglalkoztat és teljes figyelmem függesztem a szőkeségre.
Hirtelen nyugalommal elgondolkozom és Shanna felé fordulok - Azt mondtad, a kormányotok tartja ellenőrzés alatt Vanessát. És hogy ez az intézmény a legbiztonságosabb mind neki, mind nektek... - kissé megvillannak a szemeim ahogy belém nyilall egy gondolat és Shanna tekintetét keresem. - Van egyáltalán másik hely, ami ettől biztonságosabb lehet Vanessa számára? - itt pillanatra a szárnyas lányra nézek - Úgy értem a szabad lábon kívül. - aztán tovább fűzöm a gondolatot - Ez a hely tökéletes lehet egyaránt arra, hogy megóvjon, és arra is, hogy célponttá tegyen. - itt vissza nézek Shannara bizonytalanul.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Még mindig nem mond el semmi többet annál, mint amennyit eddig is tudtunk, és én végtelenül türelmes lennék, de ott dobok a fülemben, amit Ivor néhány perccel korábban mondott: Vanessát át fogják szállítani, még ma. És addigra egyszerűen nem lehetünk már itt, vagy elszabadul a pokol. Mikor visszakérdez, akkor már tényleg kicsit türtőztetnem kell magamat, ha egy fokkal hidegebb személyiség lennék, akkor lehet, hogy fel is nevetnék, de nem, nem akarom kihúzni a gyufát, nem akarok ellenséges lenni, egy cseppet sem. Igaza van, segített, nem jó dolog bezárni, de… - Ez a hely semmi ahhoz képest milyen az igazi börtön. Vagy mondjuk az Azkaban. Ez egy… hotel. Nem mehetsz ki, de akkor is egy más világ ahhoz képest. - válaszolok, de persze hálás nem lesz azért, hogy jó körülmények között tartják fogva, én se lennék az ő helyében. Mondjuk… tudom a többi opciót, hogy milyen, szóval lehet, hogy még is, ha megérdemlem a bezárást. Vagy csak nagy a szám? Igyekszem a helyébe képzelni magam, rossznak látni a helyzetet, amibe került, de olyan erősen él bennem az, hogy mennyi mindenben segíthetne, ha akarna, hogy nem tudom a Minisztériumot rosszfiú szerepében látni. Úgy alapjáraton sem. Hiszem, hogy szükség van rá, hogy a miniszter és apám jó döntéseket hoznak, hogy ha valami baj van, akkor azt belülről kell elintézni, és nem kétségbevonni az egész létjogosultságát. Így nőttem fel, és ezen nagyon nehéz változtatni. - Megint Laura… - motyogom halkan, és végighallgatom az eszmefuttatásaikat. És ezzel tökéletesen el is árulom Vanessának is, hogy nem, Jake nem mesélt arról a lányról. Igaz arról mesélt, hogy abban a másik világban Vanessa volt mindennek a magja, az energiaforrása, és el kellett pusztítaniuk, hogy túléljék. Kissé visszahúzódom, szóban persze, nem fizikailag, és hallgatom amiről beszélnek. Egyre jobban kezd piszkálni, hogy mindketten ismerik Laurát, ahogy Jake is ismerte abban a másik életben, még se mesélt róla, a másik világbeli kalandjában se nevezte nevén egyébként az angyalvérű lányt, aki megjelent ott. - Emma? Emma Marshall? Vérfarkas gyógyító lány, nagyon tehetséges és… Rose… Nem, Rosetta. Jake azt mondta Rosetta volt abban a másik világban a lélekpárja. - idézem fel, és ezzel legalább én is hozzáteszek valamit, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek. Ellenben nagyon elkezd aggasztani a hír a pusztuló világok és a hasadások kapcsolata, érzem, ahogy a kezem elkezd izzadni és a szívem lassan dübörögni a mellkasomban. - Ha a te világod elpusztult a repedéstől, és az utazók azon keresztül érkeznek, akkor nagyon nagy bajban vagyunk. És azt hiszem… Azt hiszem tudom, hogy honnan indult ez az egész. Lehetséges, hogy nem az volt az első, de én erről tudok elsőként: Majdnem öt éve volt egy robbanás a Roxfort birtokán, azóta egy egész lavina indult meg… Rejtélyes képességek, másvilági kirándulások, másvilági látogatók, a Testvériség színrelépése. A világunk rohamléptekben kezdett el változni, és lehet, hogy mindent ezek a hasadások indítottak meg. - elhallgatok, és az arcomon már ténylegesen látni az aggodalmat, talán még egy cseppnyi félelmet is. Nem vagyok hülye, nem állítom, hogy semmitől se félek, megélem az érzést és leküzdöm, de nem most, egyelőre csak… érzem. - A mi világunk is elpusztulhat a repedésektől, ugye? Mennyi idő múlva? És mivel állíthatjuk meg? - kérdezem, most egyenesen Ivorra nézve, hiszen abban nem lehetünk biztosak, hogy Vanessa világa, a Nezabar világa is elpusztult, hiszen ahogy a lány mondta úgy hitte meghalt és kimaradt egy jó rész az emlékezetéből, akármi történhetett, mióta elragadták ide. Aztán átfordulok Vanessához, hiszen érezni a hangjában, hogy végre van mit mondania, és nyilván ráharapok. - Ki az? Akit elsőként láttál? - kérdezek rá, hiszen ha ezt korábban mondja - bár nem tudhatom, hogy a többieknek mondta-e, mert hivatalosan nem vagyok az ügyön -, akkor azonnal megkerestük volna akárki is legyen.
Shannára pillantok. Persze van az érvelésében logika, de lássuk be kettőnk közül én vagyok ide bezárva. Sokkal könnyebb úgy magyarázni valamiről, hogy ő akkor megy el, amikor akar. Ezért is talán érthető, ha a tekintetemben nem gyúl hirtelen fény és kezde kel hevesen bólogatni, hogy lám igaza van mindent elmondok azt is, amit nem tudok, hiszen ők rendes emberek, akik jó okkal zártak be... Most komoly erre tényleg lehet jó ok? - Megvédtelek titeket, segítettem, ellenük fordultam, és ők szintén bezárva tartottak. Ezek után nem szavazott nekem a kormányod bizalmat, hogy ne bezárva tartsanak egy alagsori rejtett szobában, de tőlem elvárják az ellenkezőjét. - én higgyem el ezek után, hogy majd elengednek, ha eleget mondtam. Na persze, mi számít elégnek? Ha nem mondok el olyat is, amiről nem is tudok, ha nekik nem elég akkor itt maradok ki tudja meddig? Shanna sem gondolhatja komolyan, hogy csak úgy bizalmat szavazzak neki, nekik csak a két szép szemükért, amikor nem tettek értem az ég világon semmit, ellenben velem, aki tettem értük. Mégis nekem kellene feltétel nélkül bizalmat szavaznom és elhinnem, hogy elengednek, miközben ők nem bíznak bennem annyira, hogy elengedjenek, hátha akkor készésgesebben segítenék nekik? Ezért is figyelek még mindig jobban erre az Ivorra, az ő szavai szimpatikusabbak és az alapján, amit mesél ő sincs oda ezért a bizonyos kormányért, akiket Shanna úgy támogat. Lehet,hogy Jack... Jake felesége, de ettől még nekem nem kell kedvelnem, vagy akár bíznom benne. Nem Jack van itt. - Börtönbe kerülnél... mint ez? - vetem még oda a lánynak, amikor próbál meggyőzni milyen rossz lenne neki, ha segítene nekem. Sejtelme sincs róla milyen rossz lenne most neki, ha én ott lent nem kelek a segítésükre, de nem kezdem el győzködni, láthatóan túl erős a meggyőződése valamiről, amiben én úgy sem fogok egyetérteni. - Laura, igen, de nem tudtam, hogy máshol járt. Ahogyan azt biztosan neked is elmondta Jack.. - itt Shannára pillantok kissé szúrós pillantással - ... én meghaltam, vagy legalábbis azt hittem, hogy végem, de mégis itt vagyok és azt hiszem az idő alatt, amíg nem voltam sok minden történt, talán... évek teltek el, de nem tudom mennyi. Ez idő alatt találkozhattál Laurával, de nem tudom, hogyan kapcsolódhattak egy másik világhoz az enyémből néhányan, ha... Nem hiszem, talán... Azt mondtad a világod megsemmisült, de te mégis itt vagy. A világok talán próbálnak megmenekülni, kivetíteni egyes tagjaikat máshová, hogy segítenek magukon. - fogalmam sincs pontosan mi ez az egész és ez látszik is, hogy őszintén beszélek. Én is csak tippelek. Nem tudom mik ezek a repedések, amikről beszél, hogy milyen módon hoztak ide, hoztak vissza az életbe és hogy miért. Sőt még arról sincs sejtelmem, hogy miért lettek szárnyaim. - Csak azt tudom, hogy akit először megláttam az ki volt, ő talán többet tud erről az egészről, sőt biztosan többet tud. - de nem, egyelőre nem mondok nevet, szándékosan. Eszem ágában sincs mindent elmondani. Sok mindent nem is tudok, de mégis miért bízzam abban, ha minden kártyámat felfedem, akkor nem fordítanak hátat nekem és lépnek majd le csak úgy?
Eszem ágában sincs Shannat félbe szakítani. Tudom én, hogy a bizalom egy törékeny dolog, de nem fogom hitegetni sem. Amiről beszél az azonban nagyon is érdekel. Tehát a megérzéseim még mindig jók. Ott is volt... vagy azóta is ott is van repedés. Ami újdonság, hogy ezek szerint volt ott még valaki. Egy fehér hajú, aki ki tudja hol van azóta... Elgondolkozom ezen. - Én lassan két és fél éve vagyok itt. - kezdek bele lassan, látszik, hogy még pörögnek a kerekeim, mintha kirakósoznék. - Nekem a minisztériumból nem volt túl szép a távozásom. És őszintén nem foglalkoztatna a tisztázása bárminek, ha csak rólam lenne szó. De... egyre több utazó érkezik ide a Földre. Nem tudom, hogy ki véletlen és ki szándékosan, de szerintem ebben nem emberi kéz munkája van. Az utazók, nagyon ritka esetben keresztezik egymás útját annyira, hogy egyáltalán tudomást szerezzenek arról, hogy egyszerre vannak épp ugyanott. - nézek Shnannára a Testvériséges aggodalmára. - Ez csak feltételezés, de szerintem az ő számukra épp annyira újdonság vagyunk, mint az összes többi földinek. A kérdés inkább az, ki talál ránk előbb.. - Annyira jó lenne, ha egyszerűen közölhetném velük azokat amiket itt tapasztaltam és mindent amit eddig megtudtam... De.. Köszönöm Alaric! Azt se köhöghetem közbe, hogy annyi igaz, hogy a Testvériség egyes tagjainak nagyon is érdeke, hogy ezek a hasadások nyitva maradjanak... Így kénytelen vagyok a világ végéről kezdeni... Hátha maguk is elindulnak abba az irányba, hogy ezeket bizony jó lenne bezárni... - Az eredetbolygómra... - sóhajtok egyet - jó régen, érkezett egy szárnyas entitás. Egy Laura Wylee, emberi nevet viselő élőlény. Azt mondta, hogy egyensúly őr státuszban van és az Alkotót kereste... Mielőtt megtalálhatta volna, eltűnt. De az érkezése, és a távozása, létre hozott egy egy repedést. Távol volt tőlünk, akár a csillagaink. De ahogy telt az idő, a repedésből űr lett. Minden évben, volt egy időszak, amikor közelebbről láthattunk ezt az űrt. És minden évben egyre nagyobb volt. Végül széttépte a világomat. - össze harapom az állkapcsomat egy pillanatra hallgatok - Ennek már jó pár ezer éve. De másik világokban is láttam már, mire képesek ezek a repedések, ha elkanászodnak. - hol az egyik, hol a másik lányra nézek kifejezetten komótosan. Semmi kapkodás. - Nem csak utazók szakíthatják fel a tereket, hanem sok minden más is. És megesküszöm, ha Laura befejezte volna amit elkezdett, amiért hozzánk érkezett, akkor... Sokminden másképp alakulhatott volna. - teljes nyugalom van a hangomban, mintha kissé már semmit nem is váltana ki ez az egész. Egyáltalán nem érezhető harag Laura irányába, sokkal inkább a megértés vágya ütközik ki rajtam - Valami oknál fogva, képes vagyok érzékelni a... kapcsolatokat a világok között egyes személyekben. - mondom ki végül - nem tudom meghatározni, hogy ki hogyan vagy pontosan hova kapcsolódik vagy miért. - aztán Vanessára nézek - Laura, sokat mesélt egy Nezabar nevű helyről, amit az otthonaként emlegetett. És azokról akikhez köze volt ott. - hallgatok egy rövidet - Sosem jártam ott, mégis, egy itteni boszorkányban, össze találkoztam ennek a Nezabarnak a visszatükröződésével. - itt Shannara nézek - A lány neve Emma... - aztán még elismerem hozzá - Asszisztáltam neki egy kicsit az egyik átváltozása során.. - igen épp most vallottam be, hogy a Roxfort területére is totális nyugalommal szambáztam be... Ki tudja hányszor. Aztán vissza térek Vanessához - Ha a megérzéseim nem csalnak, te is onnan származol. És hogy őszinte legyek, felettébb zavar, hogy nem jöttem még rá az összefüggésekre és a miértekre.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Annyira sajnálom, hogy szétváltunk Jake-kel és nem voltam lent az elejétől a végéig, hogy pontosan tudjam, hogy mi történt velük. Akkor talán jobban tudnám, hogy mit is kell mondanom ahhoz, hogy Vanessa elkezdjen bízni bennünk és ne csak a szabadulására gondoljon. Tudtam, hogy ez lesz. Hogy az lesz az első, hogy vigyük ki innen, hogy Ivor nem fog nemet mondani. Kezd minden bizodalmam elszállni, hatalmas hibának tűnik most, hogy behoztam ezt a férfit, aki leginkább annyit lát a helyzetből, hogy Vanessa is fogoly, amilyen ő volt, és megérdemli a szabadságot. Szerintem is! Ha valóban nem tett semmi rosszat, ha elmondott mindent, amit tud, persze, hogy megérdemli a szabadságot. De nem csak úgy, most azonnal. - Aki fogva tart téged az az országunk kormánya. Nem bűnözők, és nem ok nélkül teszik, hanem azért, mert védeni akarják a polgáraikat az ismeretlentől és azért, mert olyanok között találtak rád, akik az elmúlt években sorra ellentmondanak a Minisztériumnak. Az épület, aminek az alagsorában voltál éppen egy bálnak adott otthont, ahol az emberek agyát akarták átmosni filmfelvételekkel, propagandával. - veszem sorra, hogy miért is van ide bezárva. - Egyértelmű, hogy másik világból érkeztél te is, és az a fehér hajú alak is, és Ivor is. És ez nálunk eddig egyáltalán nem volt jellemző. Ha a Testvériség másik világból hoz át embereket, akkor tudnunk kell hogy miért. Be akartak téged szervezni? Vagy milyen szerepe van annak a férfinek? - kérdezem, miközben erősen kattogok. Mennyi esélyünk lehet egy titkos társaság ellen, akiknek semmi se szent, és akár másik világokból is áthozhatnak hatalmas lényeket, hegyesfülő, szárnyas boszorkányokat, vagy olyan kardhasználókat, amiket ma már csak a muglik néznek középkori vagy fantasztikus filmeken. És persze szörnyeket… Mintha kifogyhatatlan táruk lenne és csak dobálnák elénk az ellenfeleket, amik alatt szépen lassan megfulladunk. - Ha most kivinnénk, akkor szökevény lennél egy idegen világban, mindenki téged keresne, és ahelyett, hogy a Minisztériumon belül segíthetnék neked, az egész karrieremtől megfosztanának és legjobb esetben is kirúgnának. Legrosszabb esetben pedig börtönbe zárnának. - közlöm, hátha sikerül elérnem a logikus énjét, ami még törődik az ok és okozat kapcsolatával, ami elfogadhatja, hogy semmi sem megy azonnal és tüstént, csak azért, mert úgy akarjuk. Mert én se örülök, hogy itt van bezárva, szívesebben teáznék vele a Fekete rigóban, a kedvenc helyünkön Jake-kel. Szívesen megmutatnám neki a világunkat, elmondanám, hogy mik a különbségek, segítenék neki hazatérni, ha úgy akarja, de... Itt vagyunk, és ő nem bízik bennünk, csak el akar menni. - Ashton? - kérdezek vissza, aztán eszembe jut a fiú, aki előkerült a szekrényből. Picit megtorpanok, mert úgy tűnik, hogy találtunk valakit, aki még is csak érdekli őt a kijutása mellett. Ha most jól forgatnám a szavakat, akkor... De nem, nem fogok piszkosan játszani és nem fogok ferdíteni sem. Neki és most, nem. - Úgy tudom, hogy kihallgatták és elengedték, szabad, semmi baja sincsen. Miért, veszélyben lehet? - vonom össze a szemöldökömet, mert az az igazság, hogy nem igazán vagyok képben azzal, hogy a Minisztérium ráállított-e valakit megfigyelésre. Van rá esély, hogy igen, hiszen ott bukkant elő és olyan körülmények között, ahogy, de annyira azzal voltam elfoglalva, hogy Vanessához bejöhessek, hogy nem vettem fel a kapcsolatot azokkal, akik Ashtonnal törődtek. A lányra koncentrálok, Ivorhoz nem is szólok, és nem véletlenül. Lehet, hogy úgy érzi, hogy ő lavírozik kettőnk között, de én rohadtul úgy érzem, hogy minden másodperccel és minden szavával szépen elárul engem és tökéletesen úgy viselkedik, ami miatt nem akartam behozni Vanessához. Figyelem őt, de ahelyett, hogy partnerként nézném, egyértelmű, hogy megtört a bizalmam felé, és azért nézem, hogy közbeszólhassak, amikor egyszer csak menekülőre fogná. Vanessának eddig csukva volt a szeme, de most feltűnhet hogy az egyik berendezési tárgy tetején egy sas is figyel okos szemeivel.
Ivor azt értékelheti, hogy a szárnyak igen erős mágia által jöttek létre, tehát nem voltak mindig ott, ahol most vannak, de jelenleg állandók és elég tartósnak is tűnnek. Nem kapkodom a fejemet, de azért előbb Shannára, majd a másikra nézek. Nem tetszik, hogy ellentétesek a válaszaik, ahogyan az sem, hogy utána mindketten magyarázkodnak kicsit. Ki tudnak vinni, de nem most és nem olyan egyszerű? Válaszolnom kellene kérdésekre, mielőtt kivisznek, akkor könnyebben szabadulok? Kérdem én, mit tettem, ami miatt itt kell lennem? Bántottam bárkit is? Nem, sőt segítettem nekik, mégis bezártak, mintha veszélyes lennék és még feltételeket is szabnak ahhoz, hogy elengedjenek. Ez azért nem igazán mondható fairnek. - Oh hát persze, és mivel nem tettem semmi rosszat, teljesen logikus, hogy belemenjek egy majd ha eleget mondtam kiengednek típusú alkuba olyanokkal, akik teljesen ok nélkül zártak be. - pillantok először haragosan Shannára. Lehetséges, hogy hálás és Jacket emlegeti, mégha ezen az itteni nevén is, de nekem jobb lesz ettől? Ő kisétál azon az ajtón majd, oda megy ahová akar és tőlem vár válaszokat? Nem ismerem őt, ahogyan a többi itteni alakot sem és cseppet sem bízom bennük. Ennek az Ivornak tökéletesen igaza van, nem csoda, ha inkább rá fókuszálok továbbra is, vagy legalábis láthatóan felé egy fokkal nyitottabbbnak tűnök, mégis úgy összességében elég zárkózott is vagyok, ami talán érthető a helyzetemből adódóan. - Ígérték? Mondtak olyasmit, hogy majd meglátjuk, hogy alakul, de egyelőre nem tudnak rólam semmit, ezért nem tehetik meg csak úgy, hogy elengednek. Nem volt ígéret és ha ígérték volna is miért hinném el nekik? Jól mondod, nem tudhatom mi számukra az elég, főleg úgy, hogy alig emlékszem valamire és nem adtak rá okot, hogy jobban feszegessem az emlékeimet, mit ami még kényelmes. - na persze benne van a pakliban, hogy majd ők próbálják jobban feszegetni és őszintén szólva ezt nem akarom kivárni. Akadnak már így is olyan itt töltött pillanatok, amikre nem emlékszem pontosan, úgyhogy a jó ég tudja, hogy meddig lesz türelmük és így nekem meddig lesz majd türelmem hagyni ezt. Persze, ha megpróbálok kijutni azzal csak okot adok rá, hogy bezárjanak, vagy hogy keményebb körülmények között próbálják kiszedni azokat a nagyon áhított információkat. - Ha nem tudtok kivinni, nincs okom rá, hogy bármit is mondjak nektek. - teszem még hozzá. Bizalom? Azt el kell érni és jelenleg én vagyok a fogoly és ők sétálnak szabadon és nekem nem igazán van bizalmam senki felé, talán csak egy valaki felé... - Ashton... ő jól van? - csúszik ki végül a számon, hiszen ott volt a szekrényben, bár ezt én is csak akkor tudtam meg, amikor előkerült. Segített, próbált, még ha nem is volt sikeres az akciója. Azt hiszem talán benne... valamelyest bízom.
A kérdés cseppet sem lep meg, teljesen magától értetődő és totálisan jogos. Amire teljesen természetesen csak annyi hagyja el a számat tökéletesen egyszerre Shanna válaszával hogy - Igen. Ő rám néz én meg őrá. Mikor azt mondja "csak úgy most azonnal, biztosan nem" hozzá teszem. - Technikailag képesek lennénk kivinni... - aztán magamat is kiegészítem - ..Csak jelenleg komplikáltabb a helyzet annál, hogy ezt most azonnal megtegyük. - Végül hagyom, hogy Shanna beszéljen. Igyekszem Vanessa energiáiból a lehető legtöbbet leszűrni. Aztán egyszerűen felteszem azt a kérdést, ami bár szemben áll Shanna szavaival valamelyest, ugyanakkor lényegesnek tűnhet, a hangomban ugyan nincs ellenséges felbújtás. Nem vagyok gúnyos, csak kíváncsi. - Azért érdekelne, hogy ígérték -e, hogy ki leszel engedve? És ha igen, mégis mennyi információ után? - komolyan érdekelnek a válaszai. És amúgy engem is érdekel, hogy a szárnyát a lényéhez tartozónak, vagy valamiféle egyéb varázslat általi tartozéknak érzékelem-e? Igazából, valóban felesleges egyenlőre egymillió mást rá zúdítani így meg is állok magam is itt. Igazából mindkettejük számára érezhető, hogy vívok. Mindkettejük számára egyértelmű lehet, hogy Vanessát most rögtön kivinném. Igazából felháborít az ahogy bánnak vele, hiába van emberibb körülmények között, fogolyként van kezelve, és azóta, hogy itt van, ha annyira segíteni akartak volna neki, már rég megtehették volna... És ez.. feldühít. Ugyanakkor Shanna érzékelheti, hogy igyekszem az ő oldalán is állni, vagy legalábbis.. nem teljesen keresztbe húzni a számításait, rejtély, hogy mi lehet olyan erős motiváció, ne fogjam meg Vanessát és húzzak el vele, nem véve tudomást a körülményekről.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Olyan ignoráns és olyan hideg. Ő lenne Vanessa, Jack testvére? Nem támaszkodhatok arra, amennyit Jake-től megtudtam, hiszen ő arról se tud, hogy honnan is nőtt szárnya a lánynak. Utoljára amikor látta… Akkor meg kellett ölnie. Mert ő táplálta azt a sötét kúriát, ami fogva tartotta őket abban a másik világban. De nem szabad elfelejtenem, hogy az is lehetett egy másik világ, ami kapcsolatban áll mindegyikkel, hasonló emberekkel és történetekkel, de még is más. Megvárom, míg Ivor előbújik a fiolából és öt centisből két méteresre nyúlik, azt is végig várom, míg beszél, türelmesen, bár nem örülök neki, hogy azzal indít, hogy közli, hogy illegálisan hoztam be magammal. Még ha néhány lépésben le is vezethető mindez, és talán távozáskor is tisztázni kellene, hogy ne beszéljen róla másnak, de akkor se így közöltem volna. És azt is megvárom, míg végül Vanessa végül csak kinyitja a szemét, felül, és felénk fordul. Nem mondom, hogy meglep az első kérdése, ha már Ivor felajánlotta, hogy kérdezzen ő, de nem a legideálisabb. Nem szeretném hitegetni, nem akarok hazudni neki, de onnan tekintve, ahol én állok… - Nem. - válaszolok, és a szemem Ivorra villan. Na mitől féltem? Miért nem akartam magammal hozni? Mert attól tartottam, hogy kitalálja, hogy a beszélgetés helyett inkább csak kiviszi magával. És most kiderül, hogy van-e becsület kódex abban a világban, ahonnan érkezett. - Csak úgy, most azonnal biztosan nem. - közelebb lépek, és szelíden végigfuttatom a szárnyán a tekintetemet, nem nayon megbámulva. - Permanensek a szárnyaid? Vagy bűbájjal rögzítettek? - kérdezem, bár mind a két helyzetben vannak mágiák, amik elfedhetik a muglik, varázslók között, hogy ne lógjon ki olyan nagyon. És tényleg eszemben sincs támogatni azt, hogy örökre itt maradjon a Minisztérium falai között, hiszen ez nem élet. Nem csak azért akartam vele találkozni, hogy kiszedjek belőle mindent, amit csak tudhat, hanem azért is, hogy segítsek. Mert… Szegről-végről, de hozzám tartozik. Egy család vagyunk. Vagy lehetnénk… - Biztosan elmondták már, hogy minél több információt osztasz meg, akármit, annál előbb tudnak szabadon engedni. Ez nem csak üres beszéd, tudom, hogy segítettél Jake-éknek lent a pincében, és nagyon hálás vagyok érte. - szólalok meg újra és legszívesebben leülnék mellé az ágyra, de nem teszem, nem is közeledek sokkal jobban, csak hogy Ivor mellett álljak. Elmesélte Jake, hogy Emma milyen ragadóssá vált, amikor néhány emlékét visszakapta, és hogy ez mennyire idegesítette, szóval tökéletes tanmese volt arra, hogy csak azért, mert én kötelességemnek érzem, hogy segítsek, mert én kapcsolatot érzek közöttünk, ő nem feltétlenül látja vagy érzi mindezt. És ezt nem szabad erőltetni, vagy olyan agresszívan zár majd ki, mint ahogy Jake menekült Emma szeretete elől. És hogy ismerős neki a hangom? Nem voltam lent, de a hangom valóban ismerős lehet, bár ha még egy ember rám mondja, hogy Laura, én Merlinre mondom...!
Oh próbáltam én ellenállni, de azért vannak helyzetek, amikor be kell látnod, hogy értelmetlen, arról nem is beszélve, hogy már igazán fárasztó, hogy cseberből-vederbe kerülök és nem hiszem, hogy ha tudnék válaszolni minden feltett kérdésükre, akkor ne lennék ugyanott, ahol most. Ilyen külsővel nem hiszem, hogy csak úgy engednének sétálni az utcán, még ha el is rejteném a szárnyakat, hogy ne legyek annyira feltűnő. Ezért van hát hogy fel sem nézek, amikor megérkezik a lány, csak a hangját hallom, bár persze arra már a figyelmem jobban rá összpontosul, hogy a férje sokat mesélt rólam... A férje... a hangja is ismerős, ott volt lent, Jack lenne a férje? Ezt annyira furcsa elképzelni róla, persze világos legalábbis már valamelyest, hogy nem az a Jack, akit ismertem, de emlékezett rám, még az is lehet, hogy többet tud rólam, mint én magamról, akkor meg minek van itt a lány egyáltalán? Aztán egy másik hang is felcsendül, még mindig nem nézek oda, így igazából az sem zavar meg, hogy egy kémcsőből kerül elő, csak azt furcsállom, hogy a léptek zaja alapján egy valaki jött be és csak úgy előbukkant még egy valaki. Most már kinyitom a szemeimet és felülök feléjük fordulva az ágyon. Az eddig a háton fekvés miatt takarásban lévő szárnyak most jól látszanak a hátamon. Vizslatom csak őket néhány másodpercig, mielőtt még megszólalnék, gondolom a nevemet úgyis tudják, bemutatkoznom kár. - Ki tudtok vinni innen? - kérdések. Igazából nincsenek kérdéseim és válaszaim sem lesznek, ha a kulcskérdésre nem kapok olyan választ, ami tetszik. Számomra most ez a legfontosabb, egyébként miért is lenne okom válaszolni nekik, vagy beszélgetni, ha nem tudnak segíteni?
Mivel nem tűntem el, vagy vettem fel más létállapotot, vagy halmazállapotot így nem is teljesen lehetne igaz, hogy materializálódom. Kimászom az üvegből minden szépítés nélkül egy pici kékesfekete aranyfény mintás béka kecsességével, miután lekerül a kupak, majd ugrok egy fél szaltót Shanna tenyeréről egy hetyke tisztelgéssel a nyomozólány felé, majd földet érek előtte, fél térden, immár Vanessa felé fordulva, fokozatosan felvéve valódi méretemet. És mikor minden a régi, pár pillanat az egész, és felszívódik a bőrömön keresztül a kékesfekete borítás is, mintha sosem lett volna, és végre találkozhatok Vanessaval! Fél térden maradok, és úgy nézek fel rá. - A nevem Ivarn-vo Inor. Röviden csak, Ivor. És ha véletlen megtévesztett volna, nem vagyok jinn. - szögezem le határozottan. - Csak Shannával ellentétben - biccentek a lány felé - nekem nem kellene itt lennem. - ezt követően felegyenesedem és jobban szemügyre veszem Vanessat. Elég nyúzottnak tűnik, de valamicskét old a közhangulatomon, hogy valóban, nem olyan körülmények között van, amilyenben én voltam. - Beszélgetni szeretnénk és segíteni ahogy módunkban áll. Biztos, hogy neked is vannak kérdéseid. - ezzel lényegében át is adom számára a szót. Hiszen jelenleg ő van bezárva és neki van kevesebb lehetősége. Szerény véleményem szerint úgy illő, ha először az ő esetleges kérdései, vagy mondandója bukkan elő. Már csak amiatt is, mert nálam erre esély sem volt. Ha nem jártam volna már itt korábban egy másik időben, fogalmam sem lett volna, hogy a Földön kötöttem ki újra, és sokkal több és megmásíthatatlanabb vélemény született volna bennem az emberek kárára.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Nem mondom, hogy nem aggódom a következmények miatt, amik nagyon nagy valószínűséggel utol fognak érni. Csak abban reménykedem, hogy nem itt és most és lesz időm felállítani egy olyan erős védelmet, ami meg állja a helyét, amikor a parancsnok szeme elé kerülök. Ivorral a zsebemben belépek és egy erős megkönnyebbülési hullám szalad végig rajtam, ahogy felmérem a szobát. Egy kész rémálom lett volna, ha azzal szembesülök, hogy olyan elképesztő körülmények között tartják fogva, amit Ivor mesélt magáról. De nem, apám keze alatt ez lehetetlen, Ivornál egész egyszerűen csak azért történhetett meg, ha valóban megtörtént, mert Saxon Digby volt még a parancsnok. Ki tudja, hogy milyen titkai voltak még a nőnek. És én a példaképemnek tartottam! Rengeteget gondolkoztam ezen a pillanaton, hogy hogyan köszöntsem, hogy mit mondjak, de mindig ugyanarra az egyszerű következtetésre jutottam. - Vanessa, ugye? Shanna vagyok és a férjem sokat mesélt rólad. - lépek közelebb, miután gondosan bezárom az ajtót. Előveszem a pálcàmat és elvégzek néhány bűbájt, hogy néhány percre ne lehessen se leskelődni, se hallgatózni a teremben bűbájjal vagy anélkül. Az ágyon fekszik, igyekszik ignorálni, de egyértelmű, hogy nem alszik. Vajon én mit tennék a helyébe? Tűrnék és kezesen válaszolnék, ignoralnék, vagy mint egy vadmacska - fehér oroszlán - próbálnék kitörni? - Tudom, hogy már rengetegen kérdeztek és már eleged lehet a fogságból, de én más vagyok... nos, mi mások vagyunk. - javítom ki magam és a bűbájok után, amiket csak azért tudok elvégezni, mert engedéllyel érkeztem, a zsebembe nyúlok és a tenyeremet kitárva lepattintom a zárst a fioláról. - Ne ijedj meg, jó? - mosolyodom el, mert őszintén én frászt kapnék, ha minden figyelmeztetés nélkül materializálódna valaki előttem. Bár lehet, hogy ahonnan ő jött ilyen gyakrabbsn előfordul, ki tudja!
Erre mondják, hogy cseberből-vederbe nem igaz? Ketrecből ketrecbe, még ha jelenleg nem is szó szerint és még ha volt néhány nap, talán hét, amikor nem egy szó szerint vett ketrecben tartottak, de végtére is mind ugyanaz, nem mehetek oda, ahová akarok és nyilvánvalóan félnek is tőlem, azért is próbálnak rájönni, hogy ki vagyok honnan és miért olyan, amilyen. Persze ez elég nagy kihívás, ha az én emlékeim is homályosak, arról nem is beszélve, hogy mégis ki a fene beszélgetne szívesen olyanokkal, akik nem engedik el, pedig segítettem nekik! Én védtem meg őket a végén, pedig megtehettem volna, hogy nem teszek semmit, nekem nem esett volna bántódásom, de Jack kért rá és miatta megtettem. Vajon, ha tudom, hogy ez lesz a következménye akkor is segítek? Na ebben már nem vagyok teljesen biztos. A szoba, amit kaptam végülis tágas, sőt még egy megbájolt ablakom is van, valami sablon tájjal, mintha csak ettől kevésbé lenne az egész olyan, mint egy ketrec. Voltak már látogatóim, voltak akik kérdezgettek és olyanok is, akik kellemetlenebb dolgokkal próbálkoztak, sőt van amire nem is emlékszem, csak sejtem, hogy vizsgálni próbáltak, amikor altatásban lehettem. Nem csoda azt hiszem, ha kezd betelni a pohár és nem tudom, hogy meddig leszek hajlandó tűrni, várni... nem is tudom, hogy mire. Oldalt pillantok, amikor nyílik az ajtó, amikor lenyomódik a kilincs. Az ágyon fekszem, eddig a plafont bámultam, de most lecsukom a szememet, mintha csak aludnék, vagy nem érdekelne, hogy mégis ki jön megint. Érdekel hát persze, de nem akarok tudomást venni a dologról. Újabb kérdések jönnek, újabb vizsgálatok, vagy ők is megelégelik, hogy nem mondok eleget és valami rosszabb? El kellene tűnnöm innen, de nem tudom pontosan hogyan, hogy kijutnék-e, ha megpróbálnám. Többségüknél jóval erősebb vagyok, de ők jóval többen vannak és felkszültebbek, no meg ott van a hazai terep előnye is, ami sajnos szintén nem engem erősít.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Nem teljesen értem, hogy hogyan érti, hogy le van fogva az ereje és az ismeretei, nekem még mindig abszurd, hogy mikre képes és hogy ez neki nem elég. Mi van, ha ereje teljében van? Akkor felérhet valami görög isten erejével? Nonszensz! És még is az agyam teljes gőzzel pörög, hogy felfogja a lehetőségeket. Türelemmel várok, nem, ez túlzás, az igazság az, hogy közben többször fél szemmel hátra pillantok, és akárhányszor megteszem egyszerre bánom meg és akad el a szavam. Ahogy elhagyja a testet nem újdonság, de ahogy átnyúl Gideon fején, egyszerűen csak eltűnik a keze benne… Elakad a szavam, és innentől kezdve már nem is igazán tudok visszafordulni a fal felé, ugyan teljességgel csendben maradok és semmilyen fokon nem akarom megzavarni. Mintha madárlesen lennék és nem akarnám megzavarni a dolgában. Csak az a különbség, hogy amit látok az nem egy ritka madár, aki magokat csipeget, hanem egy humanoid más síkról érkezett lény, aki egy ember agyában turkál. Na jó, nem matat, csak úgy tűnik, mintha rácsatlakozna, de akkor is. A látvány elképesztő. Végül mikor végez hivatalosan is szembe fordulok vele, és a szavaira akármennyire kezd zavarni ez a Laurázás csak bólintok, nem megyek bele mélyebben, mert sürget az idő, de mindenképpen meg fogom kérdezni apámat, hogy még is mit tud erről. Egyenlőre abszurdnak tűnik ez a megjegyzés az angyali kisugárzásomra, talán csak a képességem teszi, amit nemrég felfedeztem a sötét teretményekkel szemben. Aztán jön a következő megdöbbentés, amit már szemtől szembe nézek végig. Nem tudom, hogy mire számítottam, de azt hiszem egyáltalán nem erre. Mikor bekerül a fiolába még néhány pillanatig az arcomhoz emelem, szemügyre veszem, aztán elrakom a zsebembe. - Remélem hallasz, bocsánat a zsebért. - mondom neki közben, aztán megindulok most már ténylegesen Vanessához, a vérfarkast, aki rám támadt hátra hagyva. Talán rizikó, hogy hiszek neki, hogy nem fog kereket oldani Gideon, de rizikó a részéről az is, hogy a kezembe helyezte magát, szó szerint. Bár Mr. Diggory-ban elrejtett üzenetem még mindig életbe lép, ha a helyzet úgy hozza. Odaérve sikerül kihasználnom a kapcsolataimat, hivatkozva az utolsó kihallgatásra, mielőtt Vanessát áthelyezik - mert ki más tudna erről, mint egy valóban beavatott? Ott voltam a Royal Albert Hallban, tudok a másik síkokról, az isten áldja meg, a férjem a másik sík része valamilyen szinten! Ki más lenne ennél megfelelőbb arra, hogy beszéljen a lánnyal? Legalább is ennek egy részét adom elő tökéletes magabiztossággal, a publikus részét, Jake-et és a lélekpárját Jacket kihagyva.
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Ivarn-vo Inor
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bestia tagozat 2020-01-08, 11:04
Kivételesen látom a szeme csillogását és a lelkesedéstől kipirult arcát, mert jelenleg nem csak a saját szememmel látom. Így lényegében kapok egy plusz filtert. Amellett, hogy látom, a lénye is felragyogott. Szóval így fest a fizikai formája. Elraktározom magamban. Biccentek, mikor jóvá hagyja - Így az erőm és a lefogott ismereteim nélkül lényegesen másképp néz ki pusztán faji adottságokból megoldva az a gondolatmag elültetés... - használom immár az ő kifejezését a műveletre - Úgyhogy ne botránkozz meg nagyon. Bizarrul fog kinézni, de biztosítalak, Gideon semmit nem fog belőle érezni, ahogy most sem érzékel semmit belőlem. Csak a végeredmény marad számára. - Végül egy újabb helységbe vonulunk el ő pedig elfordul.. milyen aranyos. Mintha csak "vetkőzés" közben nem akarna zavarni. Hátrafelé lépek ki Gideon testéből. Elkapom és térdre eresztem az ernyedt testét. Megtartom az álla alatt, megtámasztva a nyakát is jobbommal. Majd lényegében bele nyúlok az öreglyukba a tarkóján a balommal. Igen épp felnyúltam a kisagyába. Nem matatok, nincsenek sikolyok, hirtelen mozdulatok, se fájdalmas felriadások, Gideon valóban nem érez semmit. Én pedig áthatóan nem a környezetemre, hanem Gideonra fókuszálok és befelé figyelek. Pár másodperc múlva lehunyom a szemeimet és újabb hosszú másodpercek telnek el. Aztán kiszedem az ujjaimat az agytörzséből és teljesen földre engedem. Egyenletesen lélegzik, pont úgy mint aki alszik/el van ájulva. Kilel a hideg egy pillanatra és össze rázkódom, mintha valami nagyon kellemetlenül rossz pálinkát nyeltem volna. Láthatóan engem jobban "megviselt" mint Gideont. - Oké ezzel meg vagyunk. - fordulok végül kisimulva Shanna felé. Majd szemügyre veszem a fiolát. Közben válaszolok neki a kérdésére, vagyis válaszolnék, de látszik, hogy meggondolom magamat menet közben, hogy olyasmibe szóljak bele, amit nekem nem biztos, hogy elhinne. - Csak annyit mondok.. Laura. De.. erről inkább kérdezd apádat. - amúgy is roppant ismerősnek cseng az hogy Shawn Griffin... Hol a fenébe hallottam már? hmm... Az üvegcsét úgy méregetem, mintha minimum veszélyforrásnak tekinteném. De végül csak elő szedek egy nagyon is vékony pengéjű kicsi tőrt az övemből, nem is lehetett látni, hogy ott volt és megvágom a tenyeremet, vagyis, telibe felvágok egy ért a tenyeremben a legkisebb szívbaj nélkül. Ha Shanna már esetleg vissza fordult, láthatja, hogy a legkevésbé vörös a vérem. Sűrűnek tűnik, akár az olaj, de gyorsnak mint a higany. Feketés- kékes színe van, olyan aranyszínű apró fényfolyamokkal mint a márvány erezete, esetlegesen az aranytellérek a kőzetágyban. Ez az anyag, ahelyett, hogy a gravitációnak megfelelően egyszerűen lefolyna a padlóra, egyszerűen elkezdi beborítani a bőrömet és úgy mindenemet. Mintha minden porcikám ebből az anyagból állna. Aztán... elkezdek zsugorodni mindenestül. Zsugorodni egészen annyira, hogy bele férjek Shanna fiolájába. Azt hiszem mehetünk. Farkasunk is kezd magához térni, úgyhogy tényleg ideje indulni!
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Mintha a fogamat húzzák olyan nehéz kimondani, hogy lényegében áldásomat adom, hogy néhány dolgot meghallhasson. Ivor nem sokáig teketóriázik, így legalább nincsen kínos csend, ahogy elindulunk Vanessához. - Vérlény adminisztráció. Nyilván. - hümmögök fel utána kicsit, és már is elkezdek kattogni. Ha egy vérfarkas bejutott az osztályra és még rám is támadt egy halálos átokkal, igen megkérdőjelezhető a korábbi munkája, hogy adminisztrációba valóban bekerültek a vérlények és nem tussolt el egysmást a faji összetartás érdekében… Próbálom lépésről lépésre átgondolni, hogy mi lenne a legjobb út, és a legnagyobb meglepetésemre Ivor is úgy tűnik, hogy törődik ezzel a kérdéssel. Ő is ötletel, és a képességével és korábbi tapasztalataival egészen más utak nyílnak ki, mint amik az én elmémben szóba jöhetnek. A gondolatmag elültetése olyan magas mentálmágia, amire még nem tettem szert, és az, hogy kiszálljon a támadó testéből és bebújjon egy palackba, míg átmegyünk… ! Elképesztően hangzik. És varázslatosan. Az arcom kissé kipirul, a szememben ott a csillogás, ahogy megrészegít, hogy mi mindenre lehet képes ez a lény, és mi mindent taníthatna a világáról, a mágiáiról, talán lenne olyan, amit az én elmém is felfog és elsajátíthat, talán… - Palackba zárt szellem… Ez tényleg működhet. A gondolatmaggal nem vagyok kibékülve, mert a céljaid érdekében manipulálnád a férfit, tehát módszerében más, de hatásában hasonlatos az egyik tiltott átkunkhoz, de… Lehet, hogy ez a kevésbé rizikósabb, nem az, ha hármasban apám elé állunk. Legyen így. Elengedjük, hogy kicsit később feladja magát, addig én beviszlek egy fiolában Vanessához. - mondom, és ezzel lényegében bemutatom, hogy én se nyeltem gerendát. Nem vagyok az a fajta, aki ha eltervez valamit, akkor foggal körömmel kapaszkodik belé, hiába áll elő valaki más jobb ötlettel. Nem, én megfontolom, változtatok, attól függően, hogy melyik tűnik kivitelezhetőbbnek. És ha Ivoré az, akkor az övé, és azon az úton haladunk, ameddig nem lépi át a hirtelen felállított határaimat. - Angyali vonal? Miről beszélsz? - akaszt meg kicsit ez a megjegyzés, összeráncolva a szemöldökömet. Jake sok mindenről mesélt a másik síkról, de olyan mélységekbe nem ereszkedett, hogy felsorolja a rengeteg fajt és képességeiket, bár egyről-kettőről tudok, mint például a tündék és a koboldok. Még valami, amiről beszélgethetünk alvás helyett esténként. Behúzódunk egy félreeső üres terembe, előveszem a fiolát a csípőmön lógó övre akasztott erszényből és a férfire pillantok, bár egyelőre úgy néz ki, mint Gideon, ezért nehéz nem támadóként tekinteni rá. Tényleg belemegy az üvegbe? Ennyire bízik bennem, vagy könnyedén ki tud törni belőle, ha úgy akarja?
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Ivarn-vo Inor
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bestia tagozat 2020-01-08, 00:57
Shanna okos lány, ha több betekintést kap abból, ki vagyok, vagy legalább miféle, átértékelődhet majd benne, hogy nem, nem fogok tudni teljesen úgy viselkedni mint egy ember. Illetve de, persze menne, de azzal egyszerűen arra kényszerít, mindent tagadjak meg ami én vagyok és integrálódjak. Alkalmazkodjak teljes mértékben. De ez... lássuk be nem így működik. A varázslényeket sem kényszerítik, arra, hogy emberként viselkedjenek, külön törvények érvényesek rájuk. Új faj esetén... új törvény dukálna. Vagy ha mégis kikényszerítik tőlük, tőlünk hogy emberként viselkedjünk, ugyanott tartunk, egy irányú a dolog és az emberek továbbra is a kényelmesebbik utat választják ami ránk nézve szörnyen kellemetlen, ha nem egyenest végzetes. A nevet fontos tisztára mosni, de nem is talán ez a legfontosabb pont.. Sőt! Egyáltalán nem az én nevem számít. Noha nem beszéltem róla, így Shanna nem is tudhatja az indítékaimat. És be kell vallanom én sem gondoltam, hogy olyan emberbe botlok, akinek egyáltalán megfordul a fejében, hogy segít tisztázni a történteket. Hallgatom a válaszát, viszonzom a pillantását majd megfontolt hangon, egészen halkan csak annyit mondok..... Istenem borzalmas ez az idegen tónus...Argh! egy megfontolt válaszokat megelőző lélegzetvétellel - Puszta Véletlenségből.. - elgondolkozom, Shanna számára vajon mi nem hangzana annyira borzalmasan kártevően...? végül az egyszerűen emészthető formánál maradok - sikerült kihallanom, hogy a neve Gideon Trefaloni. És azt, hogy a Minisztérium vérlény tagozatán az adminisztrációs osztályon dolgozik... - többet nem mondok róla. Tegyünk úgy, mintha többet nem hallottam volna. - A többit inkább meghagyom nektek embereknek és az emberi módszereiteknek. - erősítem is meg az álláspontomat. Miszerint eszem ágában sincs elvennem a munkájukat! Hallgatom és hümmenek egy mélyet és eltűnődöm. - Nem célom a karriereddel játszani... Bármennyire is úgy tűnhet. Menjünk akkor egyenest, ahogy hivatalos. Deee a farkasunk meg akart ölni. És te, a külső szemlélők számára, épp vele fogsz besétálni egy szigorúan őrzött ismeretlen varázslényhez. Akiről annyit tudsz csak, hogy nem evilági... Mit gondolsz, ha az egész után a parancsnokhoz vesszük az utat... így hárman, diszkrét marad a lánya karrierjét figyelembe véve? - ezzel minden bizonnyal magam alatt vágom a fát, és az esélyeink alatt, mégis úgy érzem, fel kell hívnom erre a figyelmét. Korrekt volt velem, így én sem engedem el részletek felett. Legalább gondolkozzon el ő is, mik a lehetőségek és ne váratlanul érjék ezek. - Avagy.. - morranok egyet kissé állatias nemtetszést kifejező torokhangon - Van még egy mód; Gideon tudatalattijában elültetek egy apró ártatlan gondolatot, nem lenne ártalmasabb, mintha álmában született volna meg az a gondolat. Egy sugallat, egy késztetés, hogy menjen és adja fel magát. Miután megtette, a hatás kipukkad mint egy buborék és onnantól a jelenlévők gondja. Korlátolt állapotom végett nem tudok rá nagyobb hatást gyakorolni kívülről úgy, hogy sértetlen is maradjon. - itt tartok egy apró szünetet - Engem pedig, amennyiben van nálad még egy üvegcse... beviszel abban. Mint... szellemet a palackban. - látszik, hogy nem fűlik hozzá a fogam, és valamiért akárcsak az erőlekorlátozást ezt az eljárást is mondhatni látványosan megalázónak találom. Rejtély, hogy vajon mi miatt! De, hogy hajlandó vagyok félre tenni a nem létező büszkeségemet, arra utal; valóban fontos számomra a Vanessával való találkozás. - Amúgy, biztos vagyok benne, hogy van benned valami angyali vonal. Ösztönzőleg hatsz rám, az emberi empátia gyakorlását illetően... - megcsóválom a fejemet. Bár nem épp elutasítás, vagy tiltakozásképp inkább hitetlenkedés azon, hogy tényleg igazam volt, még ha tagadja is. És látszik rajtam, komolyan gondolom amit mondok. Kíváncsi vagyok mit fog szólni az egészhez, vagy elő áll-e jobb ötlettel. Átlagos esetben őszintén magasról tennék a karrierjére, az érdekelne, hogy a céljaimat elérjem a lehető leghatékonyabb módon, a legkevesebb áldozattal, de... Valahogy az ő helyzetét, ahogy még párak helyzetét kivételesként kezelem. Ez pedig nem lehet véletlen.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Nem igazán érdekel, hogy milyen szinten auralátó-elmeolvasó-vagyakármilyen módon is hallgatta ki a gondolataimat, nem tűröm meg semmilyen szinten. Na jó, valójában nagyon is érdekel, de nem fogadom el kifogásnak, ha azt mondja, hogy neki ez normális. Ha azt akarja, hogy tisztára mossuk a nevét, akkor tényleg úgy kell viselkednie, mint egy földi embernek, követnie a szabályainkat. Más körülmények között biztosan türelmesen érdeklődnék és kiszednék belőle a lehető legtöbb információt magáról, a működéséről, megértőbb lennék, ha valami olyat tesz, amit nem illik, de jelen esetben… - Vérfarkas? A Minisztériumban? - összeráncolom a szemöldökömet, aztán kicsit elgondolkozom. - A vérlények még mindig igen hátrányból indulnak, ha hivatalos területekről van szó, a Roxfortban tanuló diákokról is rengeteg panasz érkezik. Talán nem is bejegyzett vérfarkasról beszélünk. - jegyzem meg, aztán a kérdésére kicsit kizökkenek. Ez az ember meg akart ölni, gonoszttevő, de a Veritaserum alkalmazásához is engedély kell és amikor kihallgatják a vádlottat akkor se élnek zsarolással vagy erőszakkal, ez pedig eléggé úgy tűnik, hogy betörés az elméjébe. A magabiztosságom néhány pillanat erejéig oda, aztán keményen a szemébe nézek és kimondom. - Fogalmam sincs. Én sem tudok mindent, de azt hiszem, ha véletlen hallanál meg valamit, amiről igazán nem tehetsz, az ő esetében megbocsátható. - mondom, de nem túl nagy átéléssel, mert nem fűlik hozzá a fogam, hogy éppen azután, hogy én azt mondtam mennyire törvénybe ütköző az elmémben turkálni, lényegében megkérdőjelezzem saját magam, és megengedjem neki. Attól függetlenül, hogy érdekünkben áll minél többet megtudni erről az alakról, nem mehetünk neki bármi áron. Az nem én vagyok. Az nem a Minisztérium. Az Grindelwald. - Ha van is, akkor arról én nem tudok. Ennek az épületnek kéne a legbiztonságosabbnak lennie az egész országban, itt vannak a legnagyobb államtitkok, elkobzott mágikus szerek, a sötét mágusok tárgyalásai, a miniszterünk… Ha valaki tud ilyenről, az a parancsnok és maga a Mágiaügyi miniszter. - magyarázom neki, de benne van a pakliban, hogy amíg magyarázok, addig valójában eltussolom a megjegyzését arról, hogy nekem se kéne itt lennem. Igaza van. Nem kéne. - Ha kerülő úton megyünk és nem engedéllyel lépünk be és lebukunk, akkor én is bűnöző státuszba kerülhetek és eltemethetem a karrierem. Ha meggyőzzük az ajtón állót, hogy ott a helyünk, bemegyünk és kimegyünk zavartalanul, akkor az lehet a legnagyobb baj, hogy a naplóba bekerül a nevem, és ha visszakerül a feletteseimhez… - apámhoz, apámra gondolok. Vanessa őreit talán el tudom bájolni, már nem szó szerint, és én ezt tartom az egyetlen járható útnak, mert nem akarom, hogy meglepetésként törjenek ránk, hogy mit keresünk ott. Nem, azt én nem engedhetem meg magamnak. Tehát irány a lift, és ha átérünk a Bestiatagozat emeletére magabiztosan megcélzom azt a folyosót, ahol Vanessát sejtem, előtte pedig egy kis irodai ablak lesz, ahol megállít minket az ügyintéző, hogy igazoljuk magunkat, miért érkeztünk, hova tartunk, a szokásos kérdések. Én pedig előveszem a legszebb, legmagabiztosab mosolyomat.
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Ivarn-vo Inor
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bestia tagozat 2020-01-06, 20:37
Csak akkor tűnik fel, hogy illetlenséget tettem mikor Shanna "rám csapja az ajtót" érzetre minimum a folyosó végéről. Csak távolról érzékelem, és mikor elvégzi az óvintézkedést, ő is megérezheti, hogy az elméjétől elég messze voltam. És bár önkénytelen volt a részem a dologban, nincs bizonyítékom rá. - Sajnálom, nem volt szándékos! - na de jól nevelt lettem hirtelen! leheletnyit megvonom a vállaimat és széttárom a kezeimet - Az ember személyes körébe sok minden kitükröződik. De igyekszem oda figyelni. - azzal, hogy az elméjét bezárta, az őt körülvevő közvetlen térben is csappan majd apránként megszűnik a kitükröződés, meg aztán... kéréséhez igazítva én is elzárom a csapot. Aztán jön a közjáték és meghallom amit meghallok Vanessaról. Rányitok, eldarálom az álláspontomat és reményeimhez hűen nem találnak süket fülekre! Meghallgatom és csak biccentek, majd egy rövid habozás után megszólalok. - Az számít, ha a tag vérfarkas? - félre nézek, mintha csak a saját gondolataim között keresném a válaszokat aztán, mielőtt a többit kimondanám Shanna felé fordulok kissé zavart arckifejezéssel - Az ő elméje is tabu? - ártatlan vagyok mint a ma született! Esküszöm! Aztán inkább felteszem a következő sürgető kérdést. - Van kerülőút az osztályok között? Csak mert a lift lehet nem a legjobb ötlet, elnézve, hogy nem csak én nekem nem kéne itt lennem. - apró célzás hogy feltűnt ám...
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Már éppen kezdene meggyőzni - vagy én magamat -, hogy az a jó döntés, ha Cody emlékeit és a feljegyzéseket átnézve igazoljuk, hogy ártalmatlan, hogy az életét védte, amihez minden embernek joga van, de az, hogy egyszer csak úgy kezd el beszélni hozzám, hogy én meg sem szólaltam erősen kizökkent. Ugyan nem mutatkozott meg, hogy született legilimentor lennék, de nagyapám legnagyobb hagyatéka, amire taníthatott engem az az, hogy már egészen korán megtanította hogyan zárjam el az elmémet, vagy éppen hogyan kössem össze olyannal, aki arra érdemes, például Jake-kel egy küldetés alkalmával, hogy könnyebben összehangolódjunk és kommunikáljunk. A képességeim is főleg az elmémre alapoznak, a jártasságom a sötét varázslatok kivédésében, ez a furcsa telekinézis, minden arra épül, hogy az elmémet és a gondolataimat megtartsam magamnak… És ez a lény simán olvas belőle? Nem szólalok meg, de olyan erővel lököm ki őt és zárom le az elmémet hét lakat alá, amekkorával csak tudom, amin már csak erőszakkal tud áthatolni, merő véletlenségből biztosan nem. És ha erőszakkal teszi, akkor ennek a készülő partneri viszonynak, vagy akármi is történt itt, vége. - Az elmém, ahogy minden más élőlénynek az elméje, tabu. Ha valamit mondani akarok kimondom, ha valamit tudni akarsz kérdezz, de szigorúan tilos belemászni mások fejébe. - mondom, egy kicsit újra visszatérve ahhoz a Minisztériumi távolságtartáshoz, ami tökéletesen passzol ehhez a helyzethez. Úgy kéne viselkednem, mintha valóban itt lenne a helyem, nem csak besurrantam volna, mint ő. Na ebbe szól bele a kis közjáték. Meghúzódok a szobában a falhoz lapulva, és kivárok, míg be nem nyit a támadó arcával Ivor. Nem sokon múlik, hogy kérdés nélkül lőjek, de a szavai könnyedén elárulják, hogy ki beszél és mivel ott hagytam azzal az ájult férfivel, logikusnak látom a lépést, hogy belebújt. Valahol szörnyű, hogy milyen logikusnak és egyértelműnek, pedig még egy bűnözőnek is vannak jogai! Bele se szabadna bújnia! - Ó, Merlinre. Mégis mennyi az esélye ennek? - szalad ki a számon, és egy pillanatig tényleg átfut rajtam, hogy most elkezdjek esélyeket számolni. Aztán tovább is suhan és látszik az arcomon, hogy kattognak a fogaskerekek, igen csak gyorsan pörögve. - Rendben. Elmegyünk hozzá. Már ha tudunk. Egyedül se biztos, hogy beengedtek volna, de ha velem jössz… - felsóhajtok, és ezúttal jobban megnézem ezt a férfit, akibe belebújt. - Nem ismerős… De ezeken a szinteken nem is szoktam tartózkodni. Talán szerencsénk lesz. - azzal kifordulok a szobából és a lifthez indulok, hogy ezúttal valóban eljussunk Vanessához. Nem szeretem a meglepetéseket, és ez a nap még is úgy tűnik, hogy azok leküzdéséről szól, semmi másról. És a morális, jogi kérdésekről nem kevésbé…
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Ivarn-vo Inor
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bestia tagozat 2019-12-30, 17:48
Teljes véletlenséggel hallom ki Shannának nem is igazán a gondolatát, inkább csak egy érzelmi képet fogok felőle. Úgyhogy konkrétan mire gondolt, azt nem tudom. Leginkább valami kételkedő gyanú ér el csupán, egy összefoglaló érzés az egésszel kapcsolatban. - Voltaképp a kölyök önmagában nem ártalmas. Sosem volt az. És mivel senki sem tudta... néhányakon kívül, miféle információk birtokában van valójában, nem is tudták igazán kihasználni... - Talán épp ezért hallgatott. Olykor hasznos, ha tisztában vagyunk a gyengeségeinkkel. És Codynál a manipulálhatóság pont ilyen madár volt. Halkabbra veszem a hangomat és hozzá teszem még mintegy mellékesen, teljes nyugalommal. - De azt hiszem az, hogy az általunk ismert információkkal, vagy bármivel, aminek birtokában vagyunk, mit kezd a környezetünk... Bárkit tehet bűnössé vagy áldozattá. - nem esik le, hogy nem mondta ki, így nem is kezdek szabadkozni miatta. Valahogy számomra teljesen természetes, hogy néha elcsípek ezt azt. Ami elképzelhető, hogy őt ki fogja borítani. Elmondja, hogy mi a felállás, én pedig bólintok, hiszen tudomásul vettem és nem állt szándékomban lelépni. Aztán érkezik egy lift Shanna pedig legnagyobb meglepetésemre a folyóson hagy lényegében az ájult támadójával együtt. Nem nehéz kikövetkeztetnem, hogy Shanna nagyon is tilosban jár épp! Végül is az nem teljesen derült ki, hogy ő mit csinál itt. De van egy olyan megérzésem, főleg ha vissza gondolok, hogy egy irányba tartottunk. És ha az az átkozott nem zavarja meg az egészet, el is jutottunk volna! Mit van mit tenni, az egyetlen olyan élőlény bőrébe bújok, mielőtt baj lehetne, aki rendelkezésemre áll. Valami beépített itteni ember lehetett, mert senkinek sem tűnt fel az ő jelenléte. Minisztériumi ruha van rajta és nem úgy nézett ki mint aki nagyon rejtőzne. Persze ez következhetett abból is, hogy biztos munkában reménykedtek. Mindenesetre jó rejteknek bizonyul most. Mindeközben azonban olyasmit hallok ki amire csak halkan elkáromkodom magamat az új bőrömben. Miután a lift tovább vonul és nem áll meg, benyitok a szobába, csak épp Shanna támadójának bőrében. - Elviszik. Vanessát átszállítják! - közlöm mintegy egészen sürgetően. Ha netán a frászt hoznám rá, gyorsan csillapítom és megerősítem, hogy én vagyok. Megmutatom a szemeimet. - Ha elviszik, én meg most feladom magamat, esély sem lesz beszélni vele! Ahogy neked sem. - közlöm egyszerűen érvelve. Azért érezhető, hogy a legkevésbé akarom elengedni a lehetőséget. - Utána rám tehetsz egy csinos kis bilincset, vagy meg is fagyaszthatsz a madaraddal, jó okom van végig csinálni! De ha most nem beszélünk vele, egyikünk sem kap válaszokat. bár számolni kell azzal is, hogy ha beszélünk is vele, sem kapunk válaszokat, de az esélyt meg kellene adni.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Elkezdi szörnyen kaparászni az elmém hátulját a gondolat, hogy vajon ha Cody ismerte ezt a Minisztériumból megszökött varázslényt, és haláláig nem fedte fel az információkat, amiket megtudott, akkor milyen titka lehetett még… Persze a Martimor vérén kívül, amit még halála előtt felfedett a világ előtt. A szülei sötét varázslók voltak, de ez engem egyetlen rövid pillanatnál tovább nem érdekelt, mert tudtam, hogy gyógyító, hogy ártalmatlan. Vagy csak elhittem neki, és még se volt annyira ártalmatlan, mint amilyennek távolról tűnt? Neki az a megalázó, ha a Sötét Átok képes megölni, nekem meg az, hogy a kisujjában is több varázserő lehet, mint amennyit én egész életem alatt fel tudnék halmozni. Egy kicsit talán ott van bennem a féltékenység, ugyanaz az érzés, mint amikor Jake elmondta, hogy különleges kapcsolata van a holtak világával, kísértetvadász. Azonnal nekitámadtam, hogy miért nem mondta el hamarabb, és közben mardosott a bűntudat, hogy féltékeny vagyok, pedig az életének legrosszabb szakaszába avatott be, hogy miért tűnt el egy évre és ezzel miért maradt el egy évfolyammal tőlem. És most itt áll egy más síkról érkezett lény, aki kézzel kapdossa az átkokat. - Értem. - nyugtázom, de valójában nem teljesen értem. Persze, el tudom képzelni a tényt, hogy máshogy lát, mint én, ahogy korábban is mondta, Laurával is összetévesztett, de az én elmémben maximum ez annyit tesz ki, hogy mondjuk fekete-fehéren lát, vagy elmosódnak a körvonalak, a fantáziám eddig terjed. Idegrendszer - ismételem magamban, és kínosan ügyelek arra, hogy a szememben ne villanjon meg, hogy mennyire felfigyeltem arra, hogy elejtett magáról valamit. Pedig látszik rajta, hogy átgondoltan tette, nem afféle kicsúszott a száján mozdulat volt. Akkor ezért dobta el olyan gyorsan a mérget és ezért kezdett el a teste… füstölögni. Mérgek, idegmérgek hatnak rá, de a mágiákra immunis lehet. Azt mondta Vanessa nem az ő világából érkezett, de vajon ő is ilyen erős? És Jake… Jake is ilyen erős volt abban a másik életben, Jack Darkfieldként? És eljön az a pillanat, amikor nézünk egymásra, mintha párbajra hívtam volna, de még sem nagyon mozdulunk. - Megvédtél, és elhiszem neked, hogy ok nélkül nem öltél volna embereket, önvédelem volt. De a helyzetedet akkor is tisztázni kell, minél előbb, mert addig mondhatni ott a célkereszt a hátadon, a törvény szemében bűnöző vagy, gyilkos, alvilági. - mondom, és ezzel nem mondom azt, hogy ártatlan lenne, hogy fátylat a múltra, hogy teljesen meggyőzőtt minden ponton. De azt igen, hogy elindítom a folyamatot, és ott leszek az igazság védelmében, az ő igazságának védelmében, hogy olyan esélyeket kapjon, amilyeneket egy földi ember kapna. Nekem ez egyértelmű, de amiket mesélt arról, aki kísérletezett rajta, nem mindenkinek volt a Minisztériumban. Az apám biztosan nem tudott erről... Biztosan. Hiszen az is mélyen megbotránkoztatta, amit Jake-kel csinált az apja, és ez majdnem ugyanaz. Rajta is kísérleteztek. Már éppen szólalnék meg újra, hogy jöjjön velem feladni magát, amikor meghallom, hogy a lift újra elhalad a szint mellett, és hirtelen én is behúzódom a folyosóról, gondolkodás nélkül kiválasztva egy ajtót, ami egy sötét szobába vezet, és meg is húzódok ott, ameddig a lift áthalad. Nem álltak meg itt, szerencsére, mert a reflexszerű mozdulattal tökéletesen hátrahagytam a támadót és Ivort a folyosón, bár utóbbi bizonyára ha akar, el tud tűnni, ha már annyi mindent tud csinálni pálca nélkül is. De ezzel egy cseppet elárulom, hogy nekem se biztos, hogy itt kéne lennem, és nem csak a társasága miatt.
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Ivarn-vo Inor
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bestia tagozat 2019-12-25, 16:25
Őszintén szólva, nem gondoltam arra, hogy az volt a tökéletes bűntény. Legalábbis nem így élt a fejemben, de tény, úgy tekintettem, az ügy elvarrva, lezárva. Csak aztán... másképp alakultak a dolgok. És azt, hogy valami nagyon vissza fog még sülni, már sejtettem akkor is mikor olyan állapotba kerültem, hogy Noxhoz forduljak segítségért... Biccentek arra, mikor jön a felismerés részéről és valahol egy megkönnyebbülés is társul hozzá, hogy Shannanak sem teljesen ismeretlen a kölyök. Mikor felhomályosít, hogy ez volt a halálos átok össze vonom a szemöldököm és nyugtázom magamban. - Elméleti síkon találkoztam már vele, ahogy sok másik varázslatotokkal, de eddig nem sűrűn vágták hozzám egyiket sem... Az elmondottak meg az ismeretek alapján, ezzel főleg nem véletlenül nem találkoztam... - hallgatom amiket mond és valahol egyáltalán nem lep meg, hogy nem volt rám hatással. Kertänu elég jó munkát végzett. Igen megalázó lenne, ha azt a kapcsolatot amivel életre hívott, meg tudná törni egy földi mágia... Mert ez, egyszerű földi mágia. Az amit a porondmester alkalmazott, az biztosan nem földi mágia! - Maradjunk annyiban, hogy mivel másképpen látom és érzékelem bizonyos szempontból a dolgokat, hiába tanulok meg mindent az elméleti részről, azt, hogy milyen átkot indít útnak bárki, legfeljebb a kézmozdulataiból tudnám megállapítani, vagy nyilván ha kimondja. De bevallom, nem igazán érdekel bizonyos helyzetekben, ha a cél pusztán az, hogy kivédjem. - bátorság, botorság, felelőtlenség, félelem nélküliség... - Bár.. azért örülök, hogy nem olyan talált el, ami az idegrendszerre van hatással... - hintem el direktben az információt. Mintegy valamelyest kiterítve a kártyáimat kizárólagosan Shannanak. Végül nézek a lányra pár pillanatot. Érzem, hogy most kellene annak a résznek következnie, amikor vele megyek. Ha csak nem tart szóval ezúttal ő.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Nem reagálok a megjegyzésre, hogy nem tudhatnánk a nőről, de valami kihívás-szerű megjelenik az arcomon. Minden gonosztevő a világon azt hiszi, hogy lángész és elkövette a tökéletes bűntényt, hogy soha nem fog lebukni, soha nem fogják utolérni. Egyesek az egész Parancsnokságot, amiben az ország legjobb mágusai dolgoznak egy bohócparádénak tekintik, itt mindenkit ki lehet játszani, mindenkit át lehet verni. És ez rohadtul sértő annak, aki a legjobb auror akar lenni és elkötelezett a Minisztériummal szemben. Az apámnak adta le. És nyár végén tűnt el a halott ismerőse, aki… Nem kell tovább gondolkoznom. - Cody-ról beszélsz és az ő emlékeiről. - jön a felismerés, és a nevemre csak bólintok, arra, hogy a Kapitányság főparancsnoka kapta meg az üvegcsét, szintén. Hiába vagyok a lánya, mindent nem mond el nekem, érthető okokból, követnünk kell a protokollt és csak ahhoz van elméletben hozzáférésem, amihez bármelyik negyedéves gyakornoknak. Talán egy leheletnyit több, ha nem aktákról van szó, mert az emberek bíznak bennem és sokszor elfelejtik, hogy nem vagyok teljesértékű auror még. Így hát nem annyira csoda, hogy nem tudok erről az egészről, bár ha Cody nekem adja át, ha már egyszer az apámról beszélünk, és már láttam volna, az jelen esetben igen csak jól jönne. Vajon miről is szólhat pontosan? Végighallgatom a magyarázatot a világokról és a síkokról, nincsen a tekintetemben semmi ellenvetés, hiszen eddig is tudtam a létezésükről, inkább értelem csillan, ahogy elkezdem összekötögetni a szálakat a fejemben, lépésről lépésre. És még magam sem tudom miért, de egyre jobban hiszek neki. Ha ismerte Cody-t, és ő a halála pillanatáig őrizte a titkát és soha nem árulta el nekünk… márpedig nem egyszer találkoztunk, segített kiküldetéseken, gyógyítóként, akkor lehet, hogy tényleg megbízható. Vagy zsarolta és az életével fenyegette, de mivel meghalt a vonatbaleseten még utolsó szúrásként leadta az emlékeit az apámnak és igazából semmi jó nincsen rajta. Vagy ez, vagy az. - Nem tudod mi az a halálos átok? - szalad fel a szemöldököm. Több, mint két éve itt van a világunkban, és nem tudja mik azok a Főbenjáró átkok? - Elméletben kivédhetetlen átok, ami azonnali halált okoz, mint mondjuk a szívmegállás. Csak egy villanás és vége. Ha eltalál, akkor már nem lennék. A törvényeink általi egyik tiltott sötétvarázslat a három közül. - magyarázom neki, kiugrik belőlem a rejtett Hermione Granger. Így már valószínűleg érthető neki, hogy az, hogy simán elnyelte, nagyon nem normális, és nagyon túl mutat az átlagos mágusok hatalmánál. Még, hogy méltatlanul lekorlátozott...
