Maggie & Gordon - Éjféli találka

Maggie és Gordon

Ezzel a Noel mániával eddig is tisztában voltam, de egyszerűen figyelmen kívül hagytam, de Maggie őrült terve nyomán kezd körvonalazódni bennem, hogy a lánnyal talán nagyobb gondok vannak, mint azt egyébként gondoltam volna. Még hogy az a Bonnie nevű lány csavarja az ujjai köré... jó eséllyel, ha megteheti, akkor nem volt az nehéz. Engem Alaska mellől senki nem szédíthetett volna el, hiszen én imádtam őt, ez a Noel pedig valószínűleg lassan számomra is értető okokból menekül Maggie elől és nem is olyan nagy csoda, ha ilyen őrült tervekkel áll elő.
Ahogyan tovább beszél egyre megvetőbben mérem végig csak, de egy árva szót sem szólok, még akkor sem, amikor a földre hajítja a ruhát. Úgyis fel fogom venni, szépen elteszem majd. Maggie pedig azt hiszi ezzel bármit is elérhet? Még hogy attól tartsak, hogy bajba kerülhetek, mert fogva tartom, mégis mit gondol? Ez ennyire nehéz lenne számomra? Ebből látszik, hogy nem ismer és fogalma sincs róla, hogy mire vagyok képes.
- Tűnj el Maggie... amíg még lehetőséged van rá. - egyelőre nem fog tenni semmit, hiszen az a célja, hogy ennek a nyomorult fiúnak beadja, hogy tőle van a gyerek, na de én is megtehetem, hogy megmondom neki, hogy nem így van, miért is ne tehetném? Aztán persze Maggiet is bezárhatom, hiába hiszi azt, hogy nem így van, maximum egyelőre még reménykedhet benne, hogy nem teszem meg ezt a lépést, aztán majd rájön, hogy mekkorát tévedett, de akkor már késő lesz jobban meggondolnia, hogy mit is művelt és mennyire volt naiv, amikor azt hitte nem az lesz, amit én mondok. Hátat is fordítok neki és szó nélkül várom meg, amíg elmegy. Velem packázna... úgyis megtalálom, főleg mert az iskolában van, főleg mert annak a Noelnek a közelében akar lenni minden áron, mint egy igazi megszállott. Már-már sajnálom azt a fiút, ha egyáltalán érdekelne más baja, de azért annyira nem veszem túlságosan komolyan a dolgot, nekem egyébként is a saját dolgom az igazán fontos, másé azért annyira nem érdekel.

Maggie és Gordon

A szavaira már-már kényszeredetten nevetek fel. Látszik rajtam, hogy lassan felfogom, hogy komolyan beszél, de még mindig nem hiszem, hogy tényleg képes ilyesmiket mondani és azt sem, hogy el is hiszi magának, hogy ez sikerülhet egyáltalán. Teljesen irreális az egész, amiket gondol, amikben bízik. Persze tisztában vagyok vele, hogy Maggie gondolati nem mindig mondhatóak teljesen tisztának, de ezt az apró tényt egyszerűen félre tettem annak érdekében, hogy ne legyen közöttünk súrlódás, de nagyon úgy fest, hogy a végtelenségig nem tehetem meg, főleg ha ilyen őrült gondolatok pattannak ki a fejéből.
- Jesszusom Maggie! Ha valaki szeret annak nem kell semmiféle löket, főleg nem ilyen. - még hogy komolyan elhiszi, hogy ha azt mondja annak a fiúnak, hogy gyereket vár tőle akkor majd minden rendben lesz. Egyáltalán hogyan hiteti el vele, hogy az övé? Biztosan nem teljesen sült bolond és akkor tisztában van vele, hogy egy gyerekhez azért mégis csak két ember kell, de ha jól sejtem erre is van valami ötlete és biztos vagyok benne, hogy úgy igazán nem akarom tudni, hogy hogyan is akarja ezt megoldani.
- Mert bizonyára, még a te Noeled sem teljesen hülye, nem fogja bevenni, hogy gyereket csinált neked, ha nem is találkozott veled hónapok óta. - végül csak kimondom, de nem kérdezek rá, hogy ezt mégis hogyan gondolta, bár van egy olyan sejtésem, hogy nem fogja annyiban hagyni és úgyis elmagyarázza, hogy miért neki van igaza, bár nem érdekel, főleg mert még az is felmerül bennem, hogy a gyerek nem is az enyém. Végül is Maggie... érdekes nő, ki tudja hogy nem öntötte máskor is fel a garatra, mint esetemben és nem adta-e oda magát másnak is már netán? Nem az én dolgom, nem is tiltottam neki sosem, azt tesz, amit akar, amikor épp nem vagyunk együtt.
- Oh hát persze azt hiszed, hogy ez így megy? Ha az enyém a gyerek, akkor nem teszel vele amit akarsz. Megpróbálhatsz eltűnni előlem, de tudod jól, hogy sokkal több a befolyásom, mint neked. Nem fog menni drágám. - a derekát most már elengedem és hátrébb is lépek, felhúzva a nadrágomat. Ebből már semmi nem lesz az is biztos, hiszen tökéletesen felhúzott ezzel az egésszel, főleg hogy még fenyegetőzik is és bele sem gondol, hogy úgy sincs esélye, hogy elszökjön előlem, főleg ha még előre el is mondja, hogy meglépné ezt, főleg, hogy ott van az a Noel, aki annyira fontos neki és én erről tudok, tehát pontosan ismerem a gyenge pontját és ha kell akkor gond nélkül bevetem ezt a lehetőséget is. Majd rájön, hogy velem nem lehet csak úgy packázni.

Maggie és Gordon

Láthatja rajtam, hogy még mindig nem tudtam napirendre térni az egész felett és nem úgy fest, mintha amikor tovább beszélne jobban összeállna a kép és jobban tetszene a hozzáállása ehhez az egész hirtelen jött témához, főleg hogy nem is épp a legjobb pillanatban dobta be. Azért vagyok itt, hogy kieresszem a gőzt és elengedjem magamat, de ahogyan beszél, ahogyan tovább fűzi a szavakat és a gondolatokat inkább úgy érzem, hogy csak egyre feszültebb vagyok és egyre kevésbé tudom elengedni magamat. Nem csoda, ha a gyorsan jött hév már el is szökken, mintha nem is lett volna, hiába ül ott előttem úgy, ahogyan én pakoltam oda, hiába fonódnak a lábai a derekam köré és hiába van már mindkettőnkön alig valami, vagy inkább a szinte semmi felé közelítünk.
- A nyakamba varrni... hallod te mit beszélsz Maggie? - nem csoda, ha lassacskán az eddigi vágy helyébe düh telepszik meg és szorosabban fogok rá a derekára jóval, mint eddig. Értékelném, ha végre normálisan és tisztán magyarázná el, a helyett, hogy csak félmondatokban hadovál nekem a gyerekről és Noelről, főleg hogy azt sem értem még, hogy a kettő között egyáltalán mi a fene az összefüggés.
- Tehát ezzel akarod zsarolni azt a fiút? - fiúnak mondom, hiszen csak egy taknyos hozzám képest. Persze tisztában vagyok vele, hogy Maggie mennyire oda van érte, de sosem érdekelt különösebben. Egyébként sem várok el tőle sem szerelmet, sem ragaszkodást, tőlem oda húz a szíve, ahova csak szeretné, nem érdekes, az viszont sokkal inkább, hogy a gyerek tőlem van és másnak akarja a nyakába varrni? A saját ügyeibe nem folyok bele, de azért ez lássuk be, engem is érint, de ha onnan közelítjük meg, hogy végezni akarok Philippel és most egyébként is minden idegszálammal erre koncentrálok, a többi pedig amúgy sem érdekel, mert talán úgyis az lesz a vége, hogy a halálba rántom magammal. Nem vagyok elvakult, sem naiv, tudom, hogy Philip erős, és ha a fiam nem áll mellém nyíltan, akkor nem lesz könnyű megküzdenem vele, de ha más nem, hát mindketten ott veszünk majd.
- És azt hiszed, hogy ez egyáltalán beválhat? - majdnem felnevetek, bár magam sem tudom miért, talán csak mert olyan képtelen ez az egész ötlet. Ha egyszer az a fiú nem foglalkozik vele, ha láthatóan semmit sem akar tőle, akkor ez miért változna meg egy gyerek miatt? Nem hiszem, hogy hirtelen fellángolna a szerelem és vele akarna lenni, maximum talán a gyerekkel törődne, de ez is csak a jó eset lehet és még ez sem vehető biztosra. - Egyet nem tehetsz Maggie... ha tényleg az én gyerekem, és ebben biztos vagy... - azért felszökik a szemöldököm, mert nem kérem én őt soha sem számon, de ki tudja, hogy nincs-e más, akárki az életében. Nem tiltottam neki, tehát akár ez is benne van a pakliban. -... nem ölheted meg csak, mert az a kis taknyos nem akarja, vagy rájön az igazságra, világos? Akkor majd én megoldom, akkor én mondom azt, hogy nem kell, hogy közöd legyen hozzá. - persze kénytelen lesz megszülni, de nem ölheti meg a fiamat... vagy a lányomat, teljesen mindegy. Ki tudja, ha sikerül végeznem Philippel, ha a tüske eltűnik belőlem, ha javul a helyzet és a lelkem is megnyugszik akkor egy új gyerek... ha Jensennel már nem is hozhatnám rendbe a dolgokat, de egy lány, akiben ott vannak Alaska vonásai Maggienek hála, vagy egy fiú, akit én nevelhetek és formálhatok erősebbre, mint Jensen... legalább kapnék egy új életcélt.

Maggie és Gordon

Nem csoda, ha befagyok, hiszen abban a hitben éltem, hogy ilyesmi véletlenül sem következhet be. Maggiere szükségem van, de csak is... ebből a szempontból, amiért most is itt vagyunk, de úgy tűnik, hogy ez most jóval komolyabb, mint amire számítottam. Egy gyors légyott, feszültség levezetés, helyette viszont itt a sokkoló hír, ami finoman szólva is nehezen kezelhető, főleg így hirtelen. Nem csoda hát, ha pislognom kell jó párat, amíg magamhoz térek és csak akkor kerekedik el még jobban a szemem, amikor tovább beszél, hogy megtörtént fogadjam el, ami még talán nem is gond hosszú távon, de mi az, hogy semmi közöm a gyerekez és nem vár el tőlem semmit sem.
- Hogy mi? - lassan fogom fel, főleg amit tovább mondd nekem arról, hogy nem lesz a gyerekhez közöm, mert nem én leszek az apja. Itt azért már lecsúszik a kezem a melléről is a derekára egyelőre csak, de azért a vágyam szépen lassan lelohadni látszik, pedig azért jöttem, azért hívtam ide, hogy kiengedjem a gőzt, nem azért, hogy még többet kapjak a feszültségből. - Ezt mégis hogy képzeled Maggie? Mi az... hogy terveid, egy gyerekkel? - értetlenkedve és talán még kissé haragosan is, de összeszűkítem a szemeimet, mert tényleg nem értem pontosan, hogy miről is beszél és egyáltalán hogyan is gondolja, hiszen ha tényleg gyereket vár tőlem akkor nem gondolhatja, hogy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyom és azt tesz a gyerekkel, amit akar. Persze... nem vagyok egy tipikus jó apa Jensennel sem, de talán egy másik gyerekkel más lenne, aki erősebb, vagy netán lány és hasonlít az én drága Alaskámra. Őt mindennel elhalmoznám, lenne miért élnem, mert jelenleg nem sok minden tart itt.
- Noel? Mi köze van ennek az egésznek hozzá? Maggie... mi a fene folyik itt és hogy képzeled, hogy folytatjuk csak úgy. Ezt nem zárhatod le ennyivel világos? - megkeményedik a tekintetem és bár továbbra sem lépek el előle, de azt érezheti, hogy a szorításom a derekán erősebb, haragosabb. A fiam már kellően felidegesített azzal, hogy nem állt a sarkára és nem azt tette, amit én vártam el tőle, erre Maggie a helyett, hogy segítene rendbe szedni magamat ilyen hírekkel és főleg ilyen megközelítéssel jön főleg az előtt, hogy bárhová is eljutottunk volna? Pedig mindent tökéletesen előkészítettem, minden meg volt, a ruha, a parfüm és hiába érzem most is rajta Alaska illatát, ez most még sem elég ahhoz, hogy komolyabban akarjak tőle valamit, hiszen ez nem valami kis semmiség, nem folytathatjuk csak úgy ott, ahol abbahagytuk.

Maggie és Gordon

Szükségem van rá ma éjjel, főleg a fiam miatt, ezért nem is teszek szóvá most semmit, ami netán nem tetszik, csak egyszerű és gyors utasításokat adok ki, hogy átöltözzön, hogy feltegye a parfümöt, de szerencsére a teendői nagy részét tudja. Szépen felöltözik és hamarosan már az ölemben ül, de sejtheti, hogy túl sokáig úgy sem tart majd a kis előjáték és felvezetés, hiszen amikor főképp szükségem van rá, akkor végképp nem teketóriázom, nem húzom az időt és ezúttal sincs eszem ágában sem. Legalább egy kis időre elfelejtek mindent, mintha kiszakadnék a saját testemből és a saját életemből és tisztában vagyok vele, hogy számára is erről szól ez az egész, amiért nem is kárhoztatom.
- Mégis... ez sokkal jobb, mint más. Ha kiteszel mindent az ablakba... mi marad a képzeletnek, hol marad a sejtelmesség? Én szeretem felfedni a valóságot, nem szeretem, ha az arcomba tolják. - ezt persze ő már jól tudja, bár csalóka, mert ennek ellenére első alkalommal mégis felfigyeltem rá, de főleg azért, mert olyannyira hasonlít az én Alaskámra és ezért nem volt kérdés, hogy végül megragadok mellette és most is itt vagyok, hiszen igen tényleg sok vonása hasonlít a volt feleségemre és persze ha már valakivel együtt vagyok akkor az csak olyan valaki lehet, aki rá emlékeztet. Máskülönben úgy érezném, hogy elárulom őt, ami tudom én, hogy teljességgel képtelenség, de ettől még így lenne.
- Ne aggódj senki sem fog megzavarni minket, gondoskodtam róla. - természetesen diszkréten vettem ki a szobát és elég mágikus erőm van ahhoz, hogy ide aztán ne nagyon toppanjon be senki sem. Az ajtó zárva és zárva is marad és zajok sem fognak kiszűrődni innen, amik bárkit is bevonzanának ide. Eszem ágában sem lenne a saját szórakozásomat megakadályozni, vagy szabotálni azzal, hogy akár csak lehetőséget adok rá bárkinek is, hogy betoppanjon ide. Nem, én most ki akarom élvezni ezt, el akarok szakadni a külvilágtól és a valóságtól és csak élvezni a pillanatot, ezért is kapcsolok magasabb fokozatra és pakolom át Maggiet a szekrényre. A ruha már a derekán, a melltartó eltűnt, én pedig egy pillanatra a csodás keblekre pillanthatok. Az övem már kikapcsolva, de a nadrág még rajtam, bár csak egy mozdulat és a bokámnál köt ki. Igaz így is tökéletesen látszik, hogy már felettébb kényelmetlen, hiszen úgy feszül a nadrág, mint annak a rendje. Újra közelebb vonom magamhoz a lányt, erős karokkal tartva, az egyik a derekán pihen a másik pedig erős birtokló mozdulattal siklik a mellére, hogy ott ingereljem tovább, pedig tudom erre már nem igen van szükség, mégis masszírozom, az ujjam időnként a bimbóra siklik és finoman morzsolgatom, miközben épp újra megcsókolnám, amit ő az elejtett szavakkal állít meg. Megtorpanok, kicsit hátrébb hajolva. A kezem ugyan marad, de a mozdulat megáll.
- Terhes? Azt mondtad... erre nincs esély... kitől? - persze nem faggattam sosem van-e más is rajtam kívül és nem is tenném szóvá, ha így lenne. Nem vagyunk szerelmes pár, szó sincs róla. Alkalmi együttlétekről van szó csupán, de az, hogy terhes azért mégis csak sok mindent megváltoztat és nem mondanám, hogy legjobbkor dobta be az infot, hiszen az ágyékom úgy lüktet már, hogy majd szét robbanok, de mégis csak tudnom kell a választ. Azt mondta nekem nem kell óvatosnak lennünk, én pedig... talán magam sem tudom miért hittem neki. Talán nem is érdekelt különösebben, hogy igazat mond-e vagy sem, hiszen voltak együttléteink amikor semmi sem érdekelt, viszont ha ne adj isten tőlem terhes... az azért sok mindent megváltoztat és ez most nem a legjobb pillanat, hogy ezt jobban is átgondoljam, hiszen a vér jelenleg nem pont a fejemben tartózkodik, így pedig igen nehéz gondolkodni.

Gordon & Maggie

Nem igen hinném el azt, hogy ennyire szolid ruhákban is el tudnám érni azt, hogy rám figyeljenek mások, ez a világ már nem úgy működik, mint Gordon idejében. A férfiak értékelik, ha egy nő ad magára és nem olyan ruhát ölt fel, amelyből épp csak a térde villan ki olykor-olykor. Különbeen is: én Maggie vagyok, nem a halott felesége, néha teljesen olyan, mintha nem tudna különbséget tenni köztünk. Nem érdekel az sem, hogy vággyal tekintenek rám, nem vagyok olyan nő, akit bárki megkaphat, ezt azért Gordon is nagyon jól tudja. Van tartásom, elfogadom, ha meghívnak egy italra, de hogy rögtön repüljön is a bugyi... Nevetséges. A magam huszonöt évével még csak két partnerem volt az ágyban, míg ismerek velem egykorú lányokat, akik már számtalan alkalmi kalandon túl vannak, mégis úgy viselkednek és öltözködnek, mint a szende szüzek. Lássuk be: minden szép nő vágyálomként szerepel a férfiak képzeletében, akkor is, ha egy zsákot húz magára.
- Lásd be, rajtam bármi jól állna – mosolyodok el, miközben a férfi továbbra is engem figyel vágyakozó tekintettel. Ismét a feleségét látja a helyemen, ebben teljes mértékben bizonyos voltam, de nem nagyon hat meg a dolog. Ha nem lenne olyan jó az ágyban, akkor nagy eséllyel már eltűntem volna mellőle, de ez az egy dolog visszatart attól, hogy lelépjek.
- Akkor igazán kitesz magáért – jegyzem meg, miközben ő egyetlen erős mozdulattal von magához, én pedig a fülébe nyögök, amikor megérzem vágyainak fizikai megtestesülését is. Rajtam van ugyan a ruha, ahogy még róla sem került le még semmi sem, de ettől még intenzívek az érzékeim, ami nem is csoda, hiszen fűt a vágy... Csoda, ha egyáltalán addig kibírom, hogy akcióba lendüljünk, legszívesebben már most benne lennék a közepében a dolgoknak. Gordon arcáról azonban egyelőre semmit sem tudok leolvasni, habár ez kissé sem lep meg. Mindig olyan merev, olyan érzéketlen, vagy nem is tudom, miként kellene megfogalmaznom a dolgot. Persze, ez engem nem zavar, még előnyhöz is juttat. Addig jó, amíg nem az érzelmei vezénylik, hanem a józan esze. Hiszen lássuk be, én igen szenvedélyes tudok lenni, bármiről is legyen szó, Gordon pedig olyan alkat, aki elég hamar vissza tud rántani a valóság talajára. Ebben az egyben azért szépen kiegészítjük egymást.
- Ne aggódj, megvannak hozzá a módszereim – felelem, miközben lágyan beleszánt ujjaival a hajamba és örömmel nyugtázom, amikor a rajtam lévő ruhát veszi célba, hogy sikeresen lefejthesse rólam. Nem bánom, idegesített már a ruhadarab, már csak ezek állnak a vágyaink útjában, semmi más. Egyébként is csakis a férfi kedvéért veszem fel, ha rajtam múlna, már mindketten meztelenül lennénk, csupán a pőre testem nyomódna ebben a pillanatban is Gordon mellkasához. Amikor engedi, hogy hátrébb csusszanjak kissé, nem habozok, egyetlen mozdulattal bontom ki az övét, miközben a halványsárga ruha a derekamra omlik, ezzel is felfedve a fekete melltartómat. Amikor kipattintja a csatját, automatikus mozdulattal hajítom le magamról, egyenesen az ágyra.
- Sejtem, mire van szükséged – suttogom a fülébe, miközben ő felemel, hogy néhány pillanattal később az ajtó mellett álló szekrényre ültethessen. Miközben elhelyezkedem és a falnak dőlök, azért vetek egy pillantást a zárra, nem lenne túl kellemes helyzet, ha bárki is benyitna ide, miközben a dolgok közepén járunk. Hamar nyugtázom azonban, hogy aggodalomra semmi okom, elvégre a kulcs elfordítva pihen a zárban.
- Csak óvatosan, csődör, terhes vagyok – jelentem ki vággyal teli hangon, mintha ez mit sem jelentene a férfi számára. Pedig az ő gyermekét hordom a szívem alatt, elvégre már a második hónap közepén járok, ebben az időszakban csak vele töltöttem kellemes órákat, más nem is jöhet szóba. A gyermekkel azonban terveim vannak, melyek még csak kicsit sem súrolják Gordon életét, neki semmi köze se lesz hozzá. Noel. Nála fogom felhasználni ezt a Jokert, mindenképp igent kell mondania... Már csak azt kell elérnem nála, hogy ágyba bújjon velem, méghozzá a lehető leghamarabb, mivel az idő telik. Vészesen. Nemsokára a külső szemlélők számára is meg fognak látszódni az első jelek.

Maggie és Gordon

Csendesen figyelem csak, ahogyan lekerülnek róla azok az oda nem illő, túlságosan hivalkodó ruhák. Nem szeretem őket. Alaska erős és csodálatos nő volt, a legszebb, akit valaha láttam és el tudta érni rendes ruhákban is azt, hogy minden szem rá tapadjon. A pillantása, a tartása miatt és persze a szépsége oda vonzotta a tekinteteket. Maggie hasonlít rá, bár a nyomába nem érhet, de rosszul gondolkodik, hogy azt hiszi akkor figyelnek rá, ha falatnyi ruhákat vesz fel. Akkor csak arra fog kelleni, nem tisztelettel tekintenek rá, még csak nem is rajongással, pusztán vággyal. Persze én is így vagyok vele, de az én szememben Alaska miatt mást is láthat, azt amit a volt feleségem iránt éreztem, nem csoda, ha ezt az ágyban is érzékelhet, olyasféle figyelmet, amit jó eséllyel még senkitől sem kapott meg.
- Tökéletes, mintha csak rád öntötték volna. - és egy pillanatra lelki szemeim előtt még fel is elevenedik az én drágám alakja, arca. Maggie tényleg hasonlít rá, de lássuk be azért még sem ő az, de nekem ez is elég, több, mint a semmi, mondhatni.
- Nálam is makacsabb... - csak sóhajtok egyet, bár inkább csak a levegőt fújom ki a kelleténél erőteljesebben. Nem is akarok most igazán a fiamra gondolni. Kap tőlem három napot, aztán én fogok cselekedni, ha ennyi idő alatt nem képes eldönteni, hogy mit is akar pontosan. Én most mással foglalkozom, Maggievel, miután a parfüm már rajta van és az ölembe ül. Erős ujjaimmal fogom át a derekát és húzom egészen közel magamhoz. Érezheti, hogy már kezd éledezni a fenevad, pedig még épp csak felöltözött, de én ettől még ugyanolyan türelmes vagyok. Nem látni az arcomon semmit sem a puszta testi reakcióból.
- Csak feledtesd el velem most azt az átkozott kölyköt, nem akarok gondolni rá, legalább egy ideig nem. - ahogyan a nyakat csókolgatja végig beletúrok a dús hajkoronába. Nem húzom meg ,csak finoman simítok végig rajta, már-már ez a mozdulat is érzékinek mondató, miközben beszippantom az illatát. Részben a parfümét, részben az övét. Úgyis elnyomja majd előbbit a sajátja, ahogyan kimelegszik majd és nem fog zavarni. A saját illatát is szeretem, nem csoda, hogy egyre erőteljesebben éledezik a fenevad. Hiába most vette csak fel a ruhát, hosszan nem teketóriához, finoman simítok lefelé, végig a vállán, hogy a ruha lecsusszanjon a derekáig. Csak a illúzió miatt kellett, sokáig úgy sem marad rajta. Ezúttal én vagyok, aki mohón csókolom végig a nyaka mentét, a válla vonalát, ahonnan a lágy anyag lassan leomlik, közben végig szorosan tartva, csak annyi időre engedve távolabb néhány milliméterre magamtól, hogy a ruha leereszkedhessen a derekáig.
- Majd... erről is beszélünk, de most nem... nem erre van szükség. - engedek neki egy kis teret, hogy kicsatolhassa az övemet, épp csak annyira hátrébb csúszhasson, én pedig addig egy mozdulattal kipattintom a melltartó csatját is. Csak akkor moccanok meg, ha már készen van. Mintha csak pillekönnyű lenne úgy emelem meg, lényegében felállok vele együtt, de nem az ágyat célzom meg, ahol eddig ültünk, hanem szinte az ajtó mellett lévő fiókos szekrényt. Pont tökéletes a magassága, oda ültetem fel őt, így már könnyebben hozzáfér majd a nadrághoz, hogy lekerülhessen rólam.

Gordon & Maggie

Nem állok neki elmagyarázni a férfinak azt a tényt, hogy nem kifejezetten csak az ő kedvéért öltöztem ki így ma. Kétségtelenül megtenném, ha megszólná a ruháimat, esetleg valami olyan megjegyzést tenne, ami nem tetszik, de ostoba én sem vagyok, nem keresem magamnak a bajt feleslegesen. Szeretek sok férfinak tetszeni, öreg vagy fiatal, nálam egyremegy, a lényeg az, hogy forduljanak utánam és bámuljanak meg alaposan. Mindenkivel azért én sem bújok ágyba, van egy mérce, amihez minden esetben tartom magam, emellett pedig Noel is túl sokat mászkált a gondolataimban ahhoz, hogy mindezt úgy tegyem meg, mintha közben bűntudatom se lenne. Gordon a második férfi, akit magam mellé engedek az ágyba, természetesen Noel volt az első és az egyetlen, akit érzelmileg is közel engedtem magamhoz. Nem hívnám szerelemnek a dolgot, leginkább csak ragaszkodásnak... Talán még annak se, mindenesetre olyan érzelmeket táplálok a fiú iránt, amely nem engedi meg számomra, hogy csak úgy kiverjem a fejemből őt. Itt van ugyan Gordon, de ő sem képes enyhíteni a Noel iránt érzett kínzó vágyaimat. Hiába a titkos találkák, a forró együttlétek, nem vagyok képes elfelejteni őt.
- Igen, valahogy sejtettem – biccentek, miközben leveszem a pólóm, ami alól előbukkannak mellem halmai, melyeket egyelőre fekete csipke melltartó takar. Nem veszem le, Gordon szereti, ha magamon hagyom, valamiért külön élvezet számára, ha a saját két kezével jut a kincsekhez. A tűsarkú és a szoknya pár mozdulattal lekerül rólam, végül felhúzom azt az egyrészes ruhát, melyet a férfi mára készített ki. Aligha venném fel magamtól, pedig nem mutat rajtam rosszul, kiemeli az alakom, a bőröm színéhez tökéletesen passzol, a sötét hajam pedig egyenesen gyönyörűvé teszi az összhatást a halványsárga színnel. Lepillantok magamra, túl sokat takar, nem szeretem, de ha Gordonnak ez kell ahhoz, hogy mindent megtegyen a kedvemért, akkor elviselem. Nekem pedig szükségem van rá, pont úgy, ahogy neki rám, kell az, hogy valaki átöleljen, amíg Noellel be nem érik a kapcsolatunk. - Nos? Hogy áll?
Körbefordulok a férfi előtt, aki immár az ágy szélén ül, miközben dícsérő szavakat várok tőle. Mi mást is mondhatna? Rajtam minden tökéletesen passzol, ilyen testhez, amilyen az enyém, nem sok nőnek van szerencséje. Ha esetleg valamiféle negatív megjegyzés hagyná el a száját, akkor minden bizonnyal levenném a ruhát, majd hozzávágnám, faképnél hagynám, és boldogulhat a saját, két kezével. Utána könyöröghetne Ítéletnapig, akkor sem térnék vissza hozzá.
- Olyan, mint az apja – felelem, miközben a férfi intését látva közelebb lépek hozzá, szinte már teljesen előtte állok, épp csak kissé kellene felemelnie a kezeit ahhoz, hogy megérintse a melleimet. Amikor arra kér, hogy engedjem ki a hajamat, nem ellenkezek, megteszem, sötétbarna fürtjeim most már engedelmesen hullanak alá a vállamra. Nyilván immár tökéletesen hasonlítok az elhunyt feleségére, de hát nem teljes az összhatás a parfüm nélkül. Nem szeretem az illatát, konkrétan mindig rohanok a zuhany alá, miután végeztünk, de ha nem szeretnék szóváltásba keveredni, akkor magamra fújom. Kibírom. Valahogy. - Mit szeretnél?
Tétova csókkal hintem Gordon ajkait, miközben az ölébe ülök, majd a nyakát is ellepem csókjaim halmával. Noel ezt nagyon szerette, habár régebben még kissé csiklandozta a dolog, de mára már talán kinőtt belőle. Lehunyom a szemem, hátha egy pillanatra sikerül a fiút magam alá képzelnem, de nem megy. Ők ketten annyira mások minden területen, hogy egyszerűen nem tudom Gordon helyébe képzelni Noelt.
- Csináljuk azt, amit a múltkor vagy van valami újdonságod számomra?
Kétlem, hogy a férfi már bármivel is meg tudna lepni ilyen téren, a felállás pedig a szokásos: első a szex, utána a lelkizés, majd megint szex, gyors búcsú, pár nap múltán pedig ismét egy levél, hogy megint találkozni szeretne velem. Persze, ha sürgős beszélgetnivalója van, meghallgatom, tud számomra érdekes dolgokat mesélni, emellett pedig nőből vagyok, imádok beszélgetni. Szexelni viszont még annál is jobban, főleg vele. Mondjuk, az már kevésbé tetszik, amikor a vége felé a felesége nevét nyögi, de elfogadom, tudtam jól, mibe megyek bele.
- Tudod, ha szeretnéd, akkor talán képes lennék hatni a fiadra – jegyzem meg csak úgy mellékesen, miközben a csupasz mellkasát simítom végig, majd kezem az övére téved, melyet automatikusan elkezdek kicsatolni. Ujjaim eljátszadoznak a csattal, én pedig folytatom: - Tanár vagyok, talán ha megosztanál velem pár részletet, akkor segíteni tudnék a dologban.
Fogalmam sincs, milyen családi ügyről volt köztük szó a nap folyamán, de ha Gordon beavatna néhány részletbe, akkor szívesen segítek neki. Nem vagyok a legkedvesebb ember a világon, de lássuk be, nem vagyok romlott csak eltévelyedett.

Maggie és Gordon

Nem vagyok dühös, de feszült nagyon is. Igen, csak azért vagyok tekintettel rá, mert hasonlít Alaskára, mert rá emlékeztet a szeme, az ajkai, még a teste is, ha lehunyom a szememet. Hát persze hogy az a célom, hogy hasonlítson rá és tudtam jól, hogy a ruhái most is tökéletes ellentétei lesznek a nőnek, akiért oda voltam. Ő jóval konzervatívabb. Nem frigid, nem volt soha sem gond az öltözködésével, de nem vett fel olyan ruhákat, amikből szinte mindene kilátszott, mint ahogyan azt Maggie teszi. Nem teszem végül szóvá neki, hogy a ruhája nem tetszik igazán, tehát nem sokat ért az a fene nagy készülődés. Nem passzol ahhoz a képhez, amit én alakítottam ki róla a fejemben és főleg nem passzol az én Alaskámhoz. Köze nincs hozzá, azért is vannak ott a ruhák és jól sejti azt várom, hogy felvegye őket.
- Igen, az övéi voltak, de ezt te is tudod. - rezzenéstelen arccal nézem végig, ahogyan leveszi a ruháit. Láttam én már kevesebben is természetesen, ezért most sem vagyok sem zavarban, sem nem érzem magamat furcsán e miatt. Türelmesen várom meg, hogy szépen felöltözzön, addig az ablaknál maradok. Lazán az ablak mellett a falnak dőlök és csak akkor ülök le az ágy szélére, amikor már a ruha nincs ott, hogy akár csak kicsit is meggyűrjem véletlenül is. Nem egy rossz darab, bár tény többet takar, mint amihez Maggie szokott. Finom anyag, lágy virágos mintával, halvány sárgában, hosszú szoknyával egybe részes ruha. Vékony pántos, nem túlságosan kivágott, de sejtelmesen mutatja az alakot. Csodálatosan állt Alaskán, ha csak a ruhára pillantok elképzelem benne és tudom, hogy Maggien is tökéletesen fog állni majd.
- Családi... ügyekről, de most nem akarok Jensenről beszélni. Hajthatatlan és felettébb konok, de majd átgondolja és jobb belátásra tér, csak talán idő kell neki. - amikor már rajta a ruha még a tekintetem is megváltozik, egészen ellágyul a tekintetem. Csak intek neki, hogy lépjen közelebb. - Engedd ki a hajad... teljesen... kérlek... - csak aztán nyúlok az éjjeli szekrény felé, ahol ott pihen a jól ismert parfüm. Nem adtam még oda konkrétan neki soha sem hosszabb időre, de minden alkalommal, amikor találkozunk természetesen ez az az illat, amit érezni akarok rajta. Csak szótlanul odaadom neki és tovább várok. A tökéletes külső, a tökéletes érzés az, amire szükségem van, már csak a fiam miatt is, mert nem töltött el jó kedvvel az, ahogyan a mai beszélgetést kezelte. Épp e miatt van most szükségem kiemelkedően Maggiere... megnyugtat a jelenléte.

Gordon & Maggie

Fogalmam sincs, miért mentem bele annak idején a Gordonnal való találkozókba, elvégre a férfi sokkal idősebb nálam, akár az apám is lehetne, de akkoriban mégis csak magam alatt voltam, kellett mellém valaki. Noel hanyagolta a leveleimet, nem írt vissza egyikre sem, egyre-másra mondta le a közös programjainkat, úgy emlékszem, aznap este is egy ilyen eseményről lett volna szó... Őt vártam abban a félreeső bárban, de nem jött el, talán zsinórban ez volt a harmadik ilyen eset. Én azonban rendíthetletnül hittem, hogy igenis kitart mellettem, csak állandóan valami fontos dolga akad, de az az éjszaka más volt. Végre felnyílt a szemem, ennek hatására pedig az italba menekültem. Nem ittam le magam teljesen, csupán kissé szállt a fejembe, de még tudatomnál voltam, amikor mellém ült az idősebb úriember. Szeretek flörtölni, ennél messzebb azonban Noel miatt sohasem mentem, most viszont bosszút akartam állni a fiún. Elfogadtam a férfi által felkínált italokat, mindent fizetett nekem, majd elvonultunk. Nem emlékszem már, melyikünk bérelt szobájába mentünk, de aznap este olyan tapasztalatokat gyűjtöttem ezen a téren, melyet Noel mellett sohasem lettem volna képes. Elvégre, mi mindketten csak egymás testét ismertük, Gordon azonban sokkal több tapasztalattal rendelkezett, szinte egy szempillantás alatt megfosztott a ruháimtól, majd habozás nélkül estünk egymásnak. Azóta mindig összefutunk, ahányszor csak a közelben jár, de nem vagyunk tartós kapcsolatban. Egyszerűen csak elütjük egymást mellett az időt, jókat szeretkezünk, megbeszéljük a világ nagy dolgait, majd ki-ki megy a maga dolgára. Ez a felállás pedig tökéletesen megfelel a számomra, hiszen nincs bűntudatom Noel miatt sem.
Most is a szekrényem előtt állok, azt latolgatva, vajon melyik ruhámat vegyem fel, amelyik teljes mértékben megfelel a férfi ízlésének, egyszerűen azonban képtelen vagyok egyről a kettőre jutni. Szinte csak olyan darabok hevernek benne, melyek Gordonnál minden bizonnyal kiverik a biztosítékot, mert szerinte túl kirívóak. Vagy a mellem látszik ki belőle, vagy a szoknya túl rövid ahhoz, hogy bármit is eltakarjon a kíváncsi tekintetek elől. Felesleges azonban a dilemma, erre hamar rájövök, hiszen szinte minden alkalommal hoz nekem ruhákat, melyekből aztán bőszen ki is hámoz... Nem tudom, mi értelme ennek, de hát ő ezt szereti, állítólag emlékeztetem az elhunyt feleségére. Kikapok hát pár ruhát, felöltözöm, kisminkelem magam, hiszen mindenkitől szeretem az elismerő pillantásokat, majd ráérősen indulok el Roxmorts felé. Nem sietek, noha már így is épp eléggé késésben vagyok, akkor meg már nem teljesen mindegy? Gordon nagy eséllyel már javában nézegeti az óráját, nem egy türelmes ember, én viszont nem vagyok olyasvalaki, aki az első füttyszóra felugrik a helyéről. Ha szeretne tőlem valamit, akkor kénytelen lesz várni, ezt már meg kellett volna tanulnia.
A Három Seprűben nincs túl nagy tömeg, pont csak annyi ember van odabenn, amennyi leköti Madam Rosmertát. Senki sem veszi észre, amikor belépek, elvégre már eléggé éjfél körül járunk, sokan már mennének haza, épp csak megvárják a társukat, amíg végez a kései vacsorával, majd kereket is oldanak innen. Minden feltűnés nélkül indulok hát fel a lépcsőn, majd állok meg annál a szobánál, melyet a férfi megjelölt a levelében, mint a találkánk színhelyét. Nem kopogtatok, sohasem szoktam, helyette egyszerűen csak benyitok, végül halkan becsukom magam mögött az ajtót. Megdobban a szívem, amikor megpillantom Gordont az ablak előtt, hiába a megrovó mondata, valamiért igenis vonzó számomra, a kora ellenére is. Nem sok ember tartja magát ilyen jó bőrben, és nem is sok, vele egykorú férfi mondhatja el magáról, hogy ennyire fiatal szeretője van. Büszke lehet magára, hogy sikerült behálóznia annak ellenére is, hogy Noelbe vagyok szerelmes. A felsője már nincs rajta, így szabadon nézhetek végig kidolgozott felsőtestén, amely évek kemény munkájáról árulkodott számomra. Az együttléteink után szívesen simogattam mutatóujjamal az izmos karjait, annyira kedvemet leltem már a látványában is.
- Készülődtem – felelem némileg kimérten, semmiféle érzelmet sem lelhet fel a hangomban. Se megbánást, se haragot, színtelen volt teljesen. További magyarázkodás helyett az ágyhoz lépek, szemügyre veszem az általa kikészített ruhákat, majd kissé megrándul a szám széle. Nem az én ízlésem, egyáltalán nem, ki sem lépnék bennük az utcában, de valamit valamiért, nem igaz? Gordon igazán jó volt az ágyban, vágytam arra, hogy ismét felfedezzük egymás testét, még az is megfordult a fejemben, hogy a Noellel való esküvőm után is megtartom magamnak. - A feleségedé voltak?
A kérdés közben nekiállok vetkőzni, mindenféle zavar nélkül bújok ki a ruhákból, melyek nem sok gondot jelentenek, tekintettel arra, hogy alig csak falatnyiak voltak. Csupán fehérneműben állok, Gordonnak háttal, aki nagy eséllyel jó rálátást nyerhet a csípőmőn díszelgő Noel-feliratú tetoválásra, melyet még két évvel ezelőtt csináltattam. Nem zavar a dolog, hiszen ismeri a Noellel való kapcsolatomat, tudja jól, hogy szeretnék valamit a fiútól, habár minden részletbe nem avattam be. Csupán annyit tud, hogy érzek valamit a mostohatestvérem iránt, és szeretnék együtt lenni vele a jövőben. Mást nem árultam el neki.
- Találkoztál a fiaddal? - szólalok meg ismét, miközben belebújok abba a visszafogott öltözékbe, amit annyira szeret, amikor pedig végzek, szembefordulok vele, hogy lássam az arcát. Megírta a levelében, hogy emiatt van a faluban, én pedig tisztában vagyok azzal, hogy a marcona külseje ellenére őt is megviselik néha a dolgok. Nem mondom, kemény ember, de vannak pillanatok, amikor teljesen ellágyul és úgy ölel magához, mintha már évek óta együtt lennénk... Sose lehet előre tudni, mit fog tenni, hiszen egyik pillanatról a másikra változik a hangulata. Sokszor veszekszünk, viharos a kettőnk viszonya, de az, hogy a feleségét látja bennem, némileg türelmessé teszi őt. - Miről beszéltetek?

Maggie és Gordon

Késik, én pedig egyre idegesebb vagyok. Nem viselem túlságosan jól, amikor pontatlan. Azt sem, ha csupán pár percről van szó, de amikor lassan fél óra eltelt és már itt kellene lennie... Holnap utazom haza, nem maradtam sokáig, Jensen csak úgy tudja, hogy az ebéd miatt ugrottam le, neki nem mondtam el, hogy volt még néhány futó ügyem a faluban és persze az éjszakám foglalt. Azért is vagyok itt, hogy Maggievel is... találkozzam. Egy éjjel, mert talán már egy hete nem volt alkalmunk összefutni sem és most végképp szükségem van rá, nagy szükségem van! Jensen akadékoskodott, amire számítottam, épp a miatt tudtam jól, hogy muszáj lesz utána még Maggievel is összefutnom legalább pár röpke órára, hogy levezessem a feszültséget, mert az most jócskán van bennem, de ő csak újra próbára teszi a türelmemet. Már azt sem tudom, hogy miért vagyok olyan őrült, hogy bízom abban, hogy egyszer időben érkezik. Talán csak is azért vagyok hajlandó elnézni ezt neki, mert nyomokban, de hasonlít az én drága Alaskámra. Távolról csak, de mégis a fiatalkorát idézi, a szeme, a haja színe, az alakja. Elég csak lehunynom a szememet és úgy érzem újra a szeretett nő van a karjaim között. Még a hangja is hasonló, mély, mint az én egyetlenemé volt és most szükségem lenne rá, hogy a mai nap fáradalmait segítsen levezetni.
Már vagy tíz perce fel s alá járkálok a szobában. Csak a nadrág van rajtam, az ingem hanyagul egy szék karfájára dobva gyűrődik. Levettem, mert az idegesség miatt az arcomat kellett többször is megmosnom, hogy meg tudjak nyugodni végre és ne úgy várjam, ahogyan volt már rá példa. Előfordult már, hogy amilyen sokat késett nem kezdtünk épp a legjobban, hogy majdnem el is ment, mert kissé túlzásba vittem, most viszont ezt nem teheti meg. Nem fogom engedni, hogy eltűnjön, szükségem van rá, szükségem van az érzése és persze, hogy megtegyen mindent, amire csak szükségem van. Egy éjjel, néhány óra... csak az ajtó nyílna már végre! Elküldtem neki a szoba számát és persze a kulcsot is, amivel bejöhet gond nélkül, mert eszem ágában sincs senkinek sem odalent a tudtára adni, hogy várok valakit. Megoldja, kivágja majd magát, mert tudja jól, csak addig vagyok hajlandó találkozgatni vele, amíg erről senki sem tud semmit.
Az ajtó végre nyílik, én pedig megfeszült izmokkal sötéten pillantok rá az ablakban állva, ahol végre megálltam pár percre.
- Késtél... - végre csak megfordulok immár teljes testtel és finoman becsukom a hátam mögött az ablakot. A védővarázslatokat már felhúztam, ha az ajtó becsukódik a zár is kattan és nem fog kiszűrődni semmiféle árulkodó zaj. - Tudod, mi a dolgod, kikészítettem mindent. - az ágy felé intek a fejemmel. Ott vannak a ruhák. Minden alkalommal hozok neki valamit. Azokban a túlságosan ledér ruhákban nem lennék képes kezdeni vele. Egyszer tettem csak meg, amikor először találkoztunk abban a koszos bárban. Eleget ittam ahhoz, hogy elfelejtsem azt, hogy mi van rajta, csak a szemeit láttam, amik úgy emlékeztettek Alaskára, csak az alakját, a hangját, az ajkait... más nem érdekelt akkor és ott, ám most józan vagyok és szükségem van rá, hogy átöltözzön, azt még megvárom, bár jól láthatja rajtam, hogy a türelmem már erősen a végéhez közeledett. Kész csoda, hogy nem pirítok rá erőteljesebben. Ha van egy kis esze meghúzza most magát, bár Maggie... mint tudjuk nem arról híres, hogy azt tenné, amit elvárnak tőle, hiszen akkor eleve nem késett volna.