2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Fogalmam sincs, hogy milyen lehet tényleg repülni még hozzá egy seprűn. Az egész olyan abszurdnak tűnik, mintha csak valami mesébe csöppentem volna, de nagyon úgy fest, hogy ez valóságos és nem kimondottan mese és a végén még az is kiderül, hogy én is képes vagyok rá, hogy ezt a seprűt repülésre késztessem, amit aztán végképp nem hittem volna. Vannak még érdekes dolgok az életben, annyi már egyszer szent igaz, sőt úgy fest az én életemben napról-napra több. - Talán csak úgy gondolta a családban csak ő a különleges és most rosszul érzi magát, hogy nem így van. - vonom meg a vállamat. Persze tudom, Hermi nem az a rosszindulatú fajta, de aztán ki tudja. Azért igenis előfordul, hogy az emberben vannak olyan kétes érzések, amiket elsőre még nem biztos, hogy tud hová tenni, nem biztos, hogy ő maga tudja mit érez, hogy teszem azt féltékeny rám. - És a repülést is! Egyébként, ha már csók... elég jó fejnek tűnsz és hát a kicsit ismered Hermit vele efféléről tuti nem lehet beszélni... szerinted ciki, ha az embernek egy idősebb pasi tetszik meg. Nem tanár, de a kora alapján akár az is lehetne, bár én nem vagyok diák itt, szóval végülis nekem tök mindegy lenne. - kissé hadarok és próbálom összekapni a gondolataimat, de őszintén szólva nem tudom kiverni Edwardot a fejemből, még ha tudom is, hogy ez jó nagy butaság. A fickó idősebb, de hát pont e miatt tapasztaltabb is és állati jól csókol, meg aztán jóval komolyabb, mint a velem egykorúak és hogy milyen kedves! - Oké! A végén még sikerül! - egészen fellelkesülök és újra igyekszem a seprűt a levegőbe varázsolni. Nem teljes a siker, de most jóval láthatóbban moccan meg, ellenben a szememen most nem megy végbe semmiféle változás. A kérdésére azért elgondolkodom és végül csak félig bólintva megvonom a vállamat. - Csináltak dolgokat, de őszintén szólva nem tudom mik voltak. Varázsoltak és kérdezgettek, én meg válaszoltam. Tudják valahogy tesztelni rendesen egyáltalán? - nem értek ehhez. Lehet hogy olyan, mint a vérvétel, hogy kivizsgálhatják van-e bennem mágia? De gondolom akkor mégis csak megtették volna valahogy. Az biztos, hogy valami spontán dolog van bennem, csak hát nem tudni még egyelőre hogy pontosan micsoda, vagy hogy tudom-e valamiképp én magam irányítani, vagy ilyen zabolátlan marad.
[You must be registered and logged in to see this image.]Igazán érdekes látni, hogy Aleshából mit vált ki a seprűmmel való érintkezés, így kis mosollyal arcomon figyelem minden mozdulatát, de szerencsére szavakkal is elmondja, hogy mit érez. - Most már inkább megszokottnak mondanám, de az első alkalmakkor talán ilyen volt. Őszintén szólva már nem emlékszem, még kicsi voltam. – jobban járna, ha egy elsőstől kérdezné meg, aki itt érintkezik először seprűvel, az ő számukra még friss az emlék. Na de ideje lenne kicsit többet megtudnom róla, hiszen különös a jelenléte, még soha se hallottam arról, hogy egy mugli közénk kerülne, arról még főleg nem, hogy egyenesen a Roxfortba jutna. Bár… gondolom ezt Hermionénak köszönheti. - Nem hiszem, hogy féltékeny lenne, nem olyan lánynak tűnik. – elég sokszor volt a rivaldafényben is, neki aztán tényleg nincs oka a féltékenykedésre. Na meg, mit irigyelne Aleshától? Tényleg nem lehet olyan egyszerű neki, mert bár ez egy kellemes utazás lehet a számára, mégis, mint hallom, hiányzik neki az előző élete, amit azért meg tudok érteni. - Akkor majd kiderül. – eltűntetik? És azt csak úgy engedné? Inkább rá se kérdezek erre, még a végén engem vennének elő, hogy ilyen gondolatokat ültetek el a lány fejében, én pedig köszönöm, de kimaradnék belőle. Talán így is ártok azzal, hogy a seprűmet megmutattam neki, ahogy azzal is, amit tervezek. De nem közölték, hogy tilos lenne, így talán mégse égetem meg magam túlságosan. Következő szavaira jókedvűen felnevetek, kezd egyre szimpatikusabbnak tűnik a lány. - Hát igen, a csókot jobb tapasztalni, ezzel egyetértek. – a régi emlékek előtörnek belőlem, amikor Perselus… De nem, nem szabad, az már a múlt, fel kell fognom végre. A mosoly talán túl gyorsan is hervad le arcomról, így elfordulok és inkább a kviddicspálya felé indulok meg. Erről csak Quinnel beszélhetek, senki mással, mert ez továbbra se tudódhat ki. Ahogy megérkezünk a szertárhoz, már be is megyek, hogy a kezemben egy seprűvel térjek vissza a lány elé. A vonásaimat is sikerült idő közben rendeznem, így most csakis a jelenre koncentrálhatok. - Ühüm! – jó látni, hogy máris ilyen boldoggá teszem, jó embernek érzem magam tőle. A seprűk a földre kerülnek, majd bemutatom, hogy mit kellene csinálnia, amikor pedig ő is megpróbálja, érdeklődve figyelem. Eleinte nem történik semmi, de a harmadiknál bár a seprű megmozdul valóban, az én figyelmemet valami más vonja el, így nézek a lány szemeibe. - Próbáld meg még egyszer! – nem azt várom, hogy felrepüljön a seprű, a szemeit akarom látni, így végig azt figyelem. Ez különös! Erről vajon más is tud? Bár… biztosan átesett több teszten… vagy, talán mégsem? - Mondd csak, megpróbálták egyáltalán megnézni, hogy tudsz-e varázsolni? – bukik ki belőlem a kérdés, és hirtelen a kviddics bemutató és a repülés próbálgatása már nem is tűnik annyira izgalmasnak. Alesha tud róla, hogy milyen külső változás ment végbe rajta az előbb? Sok-sok kérdés, én pedig nem tartom őket magamban.
Látom, hogy nehezen válik meg a seprűjétől, de annyira vagyok pofátlan, hogy ez ne érdekeljen, ha egyszer engem viszont érdekel a seprű. Még sose láttam effélét és a kezembe sem fogtam, úgyhogy nem kérdés, hogy ki szeretném próbálni, főleg hogy vajon van-e bármilyen hatása rám, vagy érzek-e valamit és igen! A kellemes bizsergés végig fut a testemen, ami határozottan jól esik és közben fel is dob. Elég izgalmas. - Hű ez valami... csodás! Neked is ilyen? Mintha bizseregne az egész testem, az ujjaimtól végig a fejem búbjáig. Elég... érdekes érzés. - és még inkább kellemes, még a karom is libabőrössé válik a kabát alatt, csak hát ebből jelenleg nem sok minden látszik az említett ruhadarab takarása miatt. Nem csoda, hogy így a szavaira is alig sikerül odafigyelni, hiszen mégis csak izgi ez a seprű kérdés, de persze őt meg az érdekli, hogy velemi mi van, ami értető, eddig mindenki elég érdeklődő volt velem kapcsolatban. Gondolom az ilyesmi nem túl gyakori eset. - De kedves vagy! Tudod... én most inkább úgy érzem sehová sem tartozom és azt hiszem ezt Hermi is így látja, mintha... tudod féltékeny lenne, vagy mi. Mindegy ,elvileg el is fog múlni, vagy majd eltüntetik. Azért hiányzik a gimi, meg a barátaim. - nem azt mondom, hogy itt unalmas és nem elég izgi, de azért mégis csak van egy saját életem, amit most így sikerült hátra hagyni és szeretném még, ha részt vehetnék benne. Azt viszont valahogy nem hiszem, hogy a kettő együtt is működne, maximum akkor, ha ezt az erőt rendesen tudnám használni, de most még nem igazán vagyok hatással rá sajnos. - Naná! Csinálni izgibb, mint ha csak mesélnek róla. Tök rossz volt az is, amikor a barátnőm elmesélte, hogy milyen volt az első csók. Nekem akkor még nem volt meg és őszintén szólva nem érdekelt igazán, na de megtapasztalni... na az az igazi! - szélesen elmosolyodom, mert hát igen, nem szeretek csak olvasni, vagy hallani a dolgokról, én ki szeretem próbálni. Ezért nem értettem soha miért szeret Hermi annyira olvasni, hiszen az összességében állati unalmas dolog lehet, főleg ha aztán ki se próbálja azt, amiről olvasott. Engem legalábbis tuti, hogy nagyon untatna. Követem őt természetesen, kíváncsi vagyok, hogy mit szeretne mutatni és amikor előkerül egy másik seprűvel csak még jobban kikerekedik a szemem, láthatóan elég nagy lelkesedéssel. - Hű, komolyan? - csoda, hogy nem kezdek el lelkesen ugrálni. Végül csak visszafogom magamat és figyelem, hogy ő hogyan csinálja. Először csak figyelem és eltátom még a számat is, amikor felrepül a seprűje. Nem tudom, hogy én képes vagyok-e effélére, de legalább meg kell próbálnom, ebben tökéletesen igaza van. Kicsit megköszörülöm a torkomat azért előtte, mert azt hallottam azért elég jól kell artikulálni.- Fel! - nem, elsőre semmi sem történik, megismétlem még kétszer és a harmadiknál már egy kicsit megmoccan a seprű is. Épp csak egy leheletnyit, de megmoccan, amit viszont én nem veszek észre, maximum ő, ha nem csak a seprűt nézi, hogy miközben próbálkozom amikor a seprű megmoccan mintha a szemem is megvillanna. Az íriszem halvány sárgás színnel, de épp csak néhány pillanatra. - Ez nem is olyan könnyű, de megmoccant, láttad? - lelkesen pillantok Astridra. Persze Hermi szerint nem tudok varázsolni, csak uncsi elméleti órákra ülhetek be. Na persze és akkor most mi van? Tévedett? Háh!
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy bárki elkérje a seprűmet, amit oly nagy becsben tartok, így kell egy kis idő, amíg ráveszem magam arra, hogy beleegyezzek a kérésébe. Átnyújtom tehát neki, miközben tekintetem kíváncsian figyeli a lányt, érdekel, hogy mit vált ki belőle a dolog, és ahogy látom, valami bizony történik. Különös! - Milyen érzés? – érdeklődöm tőle kedvesen, ugyanis minden információ érdekel. Én már nem emlékszem rá, hogy milyen volt az, amikor először seprűt fogtam. Még kicsi voltam, de tudom, hogy már akkor biztos voltam benne, hogy kviddicsjátékos leszek. Persze a családom aggódott értem, de most már tudják, hogy jól csinálom azt, amit csinálok. A bemutatkozást se felejtem el, és bár látom, hogy a seprűm jobban leköti, mint én magam, nem veszem magamra. Valószínűleg, ha én lennék az ő helyében, engem is minden érdekelne, ami a mágiához kötődik, az emberek pedig csak utána. Még jó, hogy nincs a közelben egy hippogriff, azt hiszem, hogy akkor aztán nehéz dolgom lenne kommunikálni Aleshával. Vajon mit szólna a különleges lényekhez? Ez még ráér, maradjon inkább a seprűknél. - Elég nagy dolog, hogy egy varázstalan ember csak úgy varázserőre tesz szert és a Roxfortba kerül. De mondd csak, miért nem szabad erről beszélned senkivel se? Hiszen… most már közénk tartozol! – mosolygok rá bíztatóan, de szavaimmal ellentétben én nem gondolom úgy, hogy közénk való lenne. Mégse akarom ezt elárulni neki, nem keltenék túl jó benyomást, így inkább a bizalmába kellene férkőznöm. Okozhat még egyébként meglepetéseket. A seprű tehát egy érdekes dolog a számára, így tehát bizonyára a kviddics is az lesz, amelyről úgy tűnik, hogy valamit azért csak tudhat, de túl sokat nem. - Elég tömény lehet hirtelen mindent megtudni a varázslóvilágról, érdekesebb megtapasztalni. – ezzel részben egyetértek, bár ha én a helyében lennék, akkor mindent elolvasnék, ami a könyvben van. Hermione biztosan nem adott neki felesleges olvasmányt. Bár… nála sose tudni, elég nagy könyvmoly. - Egyébként jól tudod, a seprűnek és a repülésnek van hozzá köze. Ez egy varázslósport, de ha gondolod, tarthatok egy kis bemutatót róla, de… van egy ötletem, hogy lehetne izgalmasabb! – kacsintok rá, majd a seprűmért nyúlok, jelezve, hogy szeretném visszakapni. Megnézte, de azt sajnos nem engedhetem meg, hogy rá is üljön. Erre nem, de… egy másikra talán igen. Majd én vigyázok rá! - Ezek szerint most ráérsz, akkor gyere! – mosolyodom el, majd a kviddicspálya felé veszem az irányt, ott pedig a szertárnál állok meg először. A pályát majd később mutatom meg, előbb inkább betérek a helyiségbe, ahol némi keresgélés után találok egy tökéletesen megfelelő gyakorlóseprűt. Egész jó állapotban van, és úgy hiszem, hogy Aleshának ez jó lesz. Azzal a kezemben térek vissza a lányhoz, majd nyújtom felé kíváncsian. - Mit gondolsz, megnézzük, hogy fel tudsz-e emelkedni a seprűvel? – a kviddicsről is mesélek majd neki, ez csak természetes, de mindent idejében. Először fokozzuk az érdeklődését. Ha tehát nem utasítja vissza az ötletemet – meglepne, ha megtenné -, akkor nem nyújtom át neki a seprűt, mint azt bizonyára várná, hanem helyette inkább leteszem mellé a földre, ahogy a sajátomat is magam mellé. - Tarts a kezed a seprű fölé, koncentrál arra, hogy a kezedbe kerüljön és mondd azt magabiztosan, hogy fel! – az utolsó szót megnyomom kissé, minek hatására a seprűm azonnal a kezembe repül. Rámarkolok, majd kíváncsian várok, hogy vajon Alesha utánam tudja-e csinálni. Ha igen, az akkor mindenképpen érdekes lesz, láthatom majd, hogyan is varázsol egy mugli… Bár, ha tényleg képes rá, akkor már nem nevezhető muglinak többé… Viszont, ha megismeri a varázserőt, akkor többé nem akar majd lemondani róla. Melyik boszorkány akarna az ereje nélkül élni? Az emléktörlés pedig elég kegyetlen megoldás lenne. Őszintén érdekelne, hogy mit terveznek vele.
Őszintén szólva fel sem merül bennem, hogy olyan nagy dolog lenne elkérni valakinek a seprűjét, hiszen az mégis csak egy seprű, semmi több. Sose voltam sportoló, bár a pompon csapatban benne vagyok, de nem sajnálom odaadni senkinek sem a pompont, viszont látom azért rajta, hogy talán egy pillanatra elgondolkodik rajta, hogy odaadja-e nekem a kérés után. Ettől még nem visszakozom. Az a helyzet, hogy nem vagyok egy visszafogott típus és hát a véleményemet se nagyon szoktam változtatni és ha engem most a seprűje érdekel, akkor naná, hogy simán megkérdezem, hogy megkapom-e. Amúgy is kíváncsi lennék, hogy vajon tudnám-e használni teszem azt. Edward szerint lehetséges, hogy képes lennék varázsolni, csak nem lenne könnyű feladat, hiszen ez az egész nem részem gyerekkorom óta, mint sokaknak, akik ide járnak, de ha nem tudják csak úgy megszüntetni... azért mégis csak nem akarom halálra unni magamat itt. - Kösz! - nyúlok is a seprűért és amikor megfogom furcsa bizsergető érzés fut át rajtam a talpamtól a fejem búbjáig. Biztos vagyok benne, hogy még a szőr is feláll a karomon, csak így beöltözve a hideg idő mellett ebből most nem sok minden látszik. - Hű... azta! - kerekedik el a szemem és azt is alig hallom, amit mond, azaz kérdez a nevemről, csak cseppnyi fáziskéséssel kezdek el végül bólogatni. - Igen... de nem számítottam rá, hogy lesz, aki még fel is ismer, ilyen gyorsan terjednek a hírek? Persze tudom rajtam múlik, mert nem szabadna beszélnem erről senkivel sem, de hát... - csak lazán egy félmosollyal vonom meg a vállamat. Hát na, nem tudom magamban tartani, főleg azért, mert érdekes a téma és mert ha nem beszélek senkinek sem arról, hogy ki vagyok akkor nem is tudnék velük miről beszélni, főleg hogy úgy se értené senki sem, hogy miért vagyok mugliként ebben a varázslósuliban. Egyébként is Hermi mondta nekem, hogy barátkozzam és barátságot nem lehet titkokra építeni, igaz? - Nem mondom, hogy tökéletesen. Ahhoz kell a seprű és a repkedés igaz? Tudod az a helyzet, hogy kaptam Hermitől egy vaskos kötetet, ami szerintem leginkább szekrénytámasznak jó, de annak tökéletes, viszont hogy elolvassam... Mesélsz róla? Sokkal jobban megmaradnak a dolgok, ha hallom, vagy látom is. - finom célzás, hogy tőlem aztán önálló bemutatót is tarthat nekem, szívesen elnézegetem, sőt! Abból sokkal többet tanulok, ha látom a dolgokat, mint ha csak úgy olvasnék róla egy könyveben. Az efféle tanulás őszintén szólva soha sem tartozott az erősségeim közé, egyszerűen csak mert elég unalmas.
[You must be registered and logged in to see this image.]Már a magasból feltűnik, hogy a seprűlovaglásom kellően felkeltette a leányzó érdeklődését, így kisebb mosoly jelenik meg arcomon, amit szerencsére a másik nem láthat. Akkor hát jól sejtem, hogy ő az, ideje hát megismerkedni vele. Leereszkedem az egyik padhoz, és miközben azt megszárítom, már meg is látom felém közeledni Aleshát, így tekintek felé, miközben a kesztyűimet szedem le a kezeimről. - Köszi! – mosolygok rá kedvesen, és nem tagadom, jól esik az elismerése. Sokan már természetesnek veszik, hogy jól bánok a seprűvel, hiszen a kviddics csapat egyik tagjának ez kötelessége, ritkán dicsérnek meg, ismerik el tudásomat, így most nagyon is pozitívan érintenek szavai, miközben láthatóan a seprűmet méregeti. Talán még nem látott ilyet? - Igen, mondták már, de tudod, most már nem nagy szám senki számára se, elvégre a kviddics csapatban elvárás, hogy jól bánj a seprűvel. – magyarázom, majd amikor meghallom a kérdését, néhány másodpercig azért még várok. Nem szívesen adom ki a kezemből a seprűm, főleg nem egy idegennek, főleg nem egy olyannak, aki eddig nem birtokolta a mágiát, de csak nem tesz majd kárt benne. - Persze… - végülis, csak nem lesz ebből baj. Felkelek és át is adom neki a seprűmet, miközben azért a lány mellett maradok, hogyha bármi történne, itt legyek. – Egyébként Astrid vagyok, te pedig, ha jól sejtem, Alesha Ganger. – Hermionét mindenki ismeri, de arról fogalmam se volt, hogy van egy unokatestvére. Különös család, hogy egy mugliban csak úgy felébred a mágia… vagy vajon mi történhetett? Nem kéne máris letámadnom ezekkel a kérdéseimmel, így inkább próbálok óvatosan nyitni, egy olyan témával, ami után láthatóan érdeklődik. - Tudod, hogy mi az a kviddics? – nem tudom, hogy mennyire ismeri ezt a világot, de ha a seprűm és a repülés érdekli, bizonyára az is tetszene neki. Én azért nem szívesen engedném meg, hogy tapasztalatlanul az én seprűmet próbálja ki, de erre van a szertár, én pedig bizonyára tudnék segíteni neki, hogy egy kicsit izgalmasabbá váljon az itt léte. Na de haladjunk csak szépen lassan, még csak ismerkedünk.
Herminek órája van, úgyhogy semmi baj nem lesz abból, ha meglógtam fél órácskára, mert annál nem maradok kint többet, hiszen amúgy is csak kockára fagynék, ennyi viszont kell, mert komolyan megőrülök odakent és kell egy kis séta is, főleg hogy azóta sem tudom kiverni a fejemből a cuki magánnyomozó fickót, meg azt sem, hogy állítólag olyan pletykák is terjengenek, hogy Herminek köze van valami menő Griffendéles sráchoz, valami... Cormachez, vele látták együtt. Persze ez totál kizárt, de nem fogom annyiban hagyni és majd rákérdezek, mert azért mégis csak kíváncsivá tett. Nem is lenne rossz, állítólag az a srác elég vagány és ha egy kicsit felolvasztaná az én jeges és túl komoly unokatesómat... nem mondom, hogy egyből a szívét, tőlem másképp is felmelegítheti kicsit ágyban párnák közt, tuti, hogy jót tenne neki.... szóval azzal én is jól járnék, mert talán kicsit kevésbé vennék komolyan az életet és ragaszkodna annyira ahhoz a fenemód sok szabályhoz, amit kitalált. A nagy sétálgatást végül megszakítja a seprűn lovagló lány, aki még különféle attrakciókat is végrehajt a levegőben. Vajon a seprű hasonló lehet, mint a bicikli? Egyensúly érzék kel hozzá meg persze varázserő? Leköt elég rendesen, addig figyelem a lányt, amíg végül le nem száll a fagyott pázsitra és nem is kérdés, hogy én szépen felé is veszem az irányt. Csoda, hogy nem tapsolok. - Hű! Ez igazán király volt! - elismerően bólogatok és cseppet sem leplezem a kíváncsiságomat, amivel a seprűjét méregetem. Azért nagyban más, mint az otthoni seprűk, amikkel szimplán csak sepregetni szoktunk, ez olyan, mintha jól be lenne ragasztózva és attól összeállt volna, vagy ahhoz hasonlít, mint amikor kint hagytam a fagyit, azt leverte a huzat, aztán az egészet a felmosóronggyal akartam feltakarítani, ami még ment is, csak hát utána nem mostam ki... na az állt pár óra alatt a tömény cukortól ennyire össze. - Állati ügyes vagy, de ezt már biztosan mondták. Öhm... szabad? - nyújtom a kezemet, mert hát szívesen megnézném, megtapogatnám, mármint nem a leányzót, hanem a seprűjét. Hermiben fel sem merült, hogy ilyesmit adjon a kezembe természetesen, mert a végén még kiderülne, hogy tudnám használni és akkor aztán le se állíthatna. Gondolom erre is van egy csomó értelmetlen szabálya, ami miatt kb. semmit se kellene tennem, csak egész nap ülnöm bent a szobámban és nézni a falakat. Na persze... akkor már tényleg olyan lenne ez a hely, mint valami börtön és elvileg arról volt szó, hogy ez nem egy börtön.
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem számít, hogy odakint tél van és a szél is fagyos, nekem most is gyakorolnom kell. Régóta szívemen viselem a kviddics csapat jövőjét, így elengedhetetlen, hogy még a legzordabb időjárásban is kint legyek. Bár most egyedül jöttem ki, ütő és labdák nélkül, a repülést ebben a zord időjárásban lehet csak igazán tökéletesíteni. A ruháim kellően védenek a kinti hidegtől, ahogy a mágiám is, amellyel melegen tartom a testemet, de tincseimet nem tudom teljes mértékben kordában tartani, így a szőke fürtjeim és a köztük lévő színes tincsek össze-vissza szállnak. Fogalmam sincs, hogy mióta lehetek már kint pontosan, amikor a tó környékén megpillantok egy ismerős-ismeretlen lányt. Nem beszéltem még vele, mégis, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy ki ő, és nem tagadom, hogy rendkívül felkeltette az érdeklődésemet. Már szerettem volna beszélni vele, de eddig még nem volt rá lehetőségem, de most talán ez a megfelelő alkalom. Ahogy látom, egyedül van, és ha valóban mugli volt eddig, akkor biztosan fel fogja kelteni a figyelmét mindaz, amit a seprűvel művelek. Kicsit tehát produkálom is magam néhány merészebb fordulással és bukfenccel, de ez persze a gyakorláshoz is kell, majd nagyjából 10 perccel később érkezem meg a földre, nem túl messze tőle. Azért nem közvetlen mellette érnek talajt lábaim, de elég közel vagyok hozzá, hogyha eddig nem is, most biztosan észrevegyen. Egyelőre várok, hátha megteszi ő az első lépést, de ha nem így lesz, akkor én fogok odamenni hozzá. Tudni akarom, hogy egy mugli hogy kerülhet a Roxfortba, hogy miként szerezhet varázserőt és válhat olyanná, mint mi vagyunk. Ez veszélyes a fajtánkra nézve, ezt biztosan más is tudja, valószínűleg ezért tartják őt itt, rejtett fogságban. A seprűről leszállva pálcámmal finoman intek az egyik pad felé, melyről látványosan olvad le a hó, majd szárad is meg, így fektetem rá repülőeszközömet, majd foglalok helyet mellette. Arcom kissé kipirult a hidegtől, de nem fogok megfázni, gyakorlott vagyok már, így kezdem el lebontani magamról a kesztyűimet, miközben tekintetem időnként a tóra téved. Nem nézek Aleshára, de ettől függetlenül figyelem.
