2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Nagy veszedelem esetén csakis a rettenthetetlen bátorság segít, és aki megijed, az elveszett, az a halál fia."
Főkarakter: Ginny Weasley Teljes név: Ansley Becker Születési hely és dátum: 1979.10.24. Skócia Csoport: Mardekár Patrónus: Vidra Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 8. évfolyam - Elemista szak Képesség: Vámpír (harapott) Mágikus adottság: Inkvizítor 1. szint (2016.02.21.) Kiemelkedő tudás: Sötét Varázslatok Kivédése - kiemelkedő, Repüléstan - tehetségtelen
Jellemed kifejtése
Az élet rengeteg nyomot hagyott már a lelkemen, de még mindig nem adtam fel. A szüleim kiskoromtól kezdve azt nevelték belém, hogy legyek bátor, elhatározott és semmiképp ne figyeljek az érzelmeimre. Hiszen ilyen egy jó vámpírvadász, aki nem gondolkodik túl sokat azon, ami a dolga. Ezeket a dolgokat valóban sikerült belém nevelniük, nem igazán foglalkoztam sem a saját se mások érzelmeivel. Úgy gondoltam, hogy ezekből a dolgokból majd nagy előnyöm lesz később, de nem különösebben számított. Mindig is érettebb voltam a velem egykorúaknál és őrültebb is. Talán erre kihatással volt az, hogy elsős koromban láttam, ahogy apám megkínoz és megöl egy vámpírt, ami természetesen elég nagy nyomot hagyott bennem, hetekig-hónapokig rémálmaim voltak a dolog miatt, de ahogyan telt az idő, kezdtem ehhez hozzászokni és belenyugodni, hogy majd nekem is ezt kell csinálnom. Sőt, a végére már élveztem is. Családom törvényei előírják, hogy 20 éves koromig csak tanuló vagyok, addig nem mehetek egyedül vadászatra, de mivel én ezt az ősrégi, bugyuta törvényt nem vettem figyelembe, tönkretettem egész eddigi életem. Egy balul elsült vadászat eredménye lettem, egy vámpir, aki vámpírokra vadászik. Megtörtem, hetekig csak hibáztattam mindenkit, aki körülöttem volt. Ettől a naptól kezdve teljesen megváltoztam. Érzékenyebb lettem a környezeti hatásokra, felerősödtek érzékeim, gyorsabb és vérszomjasabb lettem. Bátorságom ugyan megduplázódott, de sokkalta visszahúzódóbb lettem, féltem, hogy megtámadok embereket vérszomjam miatt. Bujkáltam és edzettem, valamihez próbáltam kötni magam, ami le tudja csillapítani vágyaimat. Szép lassan megtanultam kezelni magam, de szüleimnek még nem mertem elmondani, hisz az életem függ rajta, nem tudnám csak úgy feladni azt, amim van. Ez miatt általában letört vagyok, elmerengő és kerülöm a nagyobb társaságot. Pár bizalmast fogadtam csak magamhoz. Gondolom már felmerült a kérdés benned, hogy milyen vagyok, amikor vadászom? Mintha teljesen más ember lennék. Mintha kikapcsolnám a normál gondolkodásmódom és átváltanék valami másra, valami tudat alattira. Őrjöngök, dühös leszek, aki nem ismer, akár pszichopatának is titulálhat -pedig nem vagyok az-. Mindent megteszek a cél érdekében. Hiszen ezt várják el tőlem, és még ettől is többet.
Megjelenés
Jó képű arcvonásaimnak és épp megfelelően izmos testemnek hála a lányok utánam néznek a folyosón. Igen magas vagyok, 185 cm ezzel manapság eléggé kiemelkedem a tömegből. Egészen sötétzöld szemeim vannak és barna hajam, amely soha nem hosszabb és nem is rövidebb fülig érőtől. Sokszor meghagyom borostámat, ez mondhatjuk a lustaság eredményének is, de kedvelem amikor ott van, férfiasabbnak nézek ki tőle. Tipikus angliai bőröm van, fehér, amit szinte alig fog a nap, most, amióta pedig vámpir lettem, kerülöm a világosságot még inkább. Mindig is divathoz illően öltözködtem. Szeretem a sötét színeket, sokszor azokban is járok, éjszaka könnyebben beleolvadok a környezetembe. Szeretem a különféle kiegészítőket is, de csak amikor nem hátráltatnak. Teljesen tisztában vagyok adottságaimmal, de soha nem használtam még őket, nem vagyok egy macsó típus. A titokzatosság érdekesebbé tesz. Mimikámról, arcvonásaimról nem igazán lehet megmondani, hogy pontosan mire gondolok vagy éppen hogyan értelmeztem a dolgot, a hazugságok is szemrebbenés nélkül mennek. Alapjáraton megtanultam elrejteni az igazságot mások elől, egy rezdülésemből sem tudnád megmondani, hogy hazudok vagy sem.
Életed fontosabb állomásai
Az élet nem könnyű, ha az ember egy régi vágású, törvényekkel teli családba születik bele... A Becker család, óriási családfával rendelkezik, amelyet egészen vissza tudunk követni a gyökerekig. A családalapító atyánk igen törvénykedvelő, szigorú egyéniség volt. Legalábbis ezt mesélik. Egykor még nem vámpírokra, hanem vérfarkasokra vadásztak, természetellenesnek titulálta őket és semmiképp nem akarta, hogy ezen veszélyes lények társadalmunk részévé váljanak. Ő írta meg a vadászaink törvénykönyvét, amelyet a mai napig használunk, természetesen azóta már változtatva. De ugyan kit is érdekel a régmúlt, az öreg, szenilis csávóval? Amióta én az eszemet tudom, a családom már vámpírvadászattal foglalkozik. Génjeink nem változtak sokban, de viszont mondhatni, sokkalta tisztábban látjuk a világot, mint egykor őseink. A vadászat egy bizalmi játszma családunkban, amelyet nem oszthat csak úgy meg az ember mindenkivel... már kiskoromtól kezdve belém verték, hogy kétszer gondoljam át, kit is szeretnék beavatni történelmünkbe. Apám, Benjamin Becker feleségül vett egy jómódú aranyvérű családbéli boszorkányt, akit anyámnak nevezek. Azt mesélték, apám évekig titkolózott anyám előtt, mire kiderült a titok, ami igazából sokban rontott kapcsolatukon is, ezért nem sokkal születésem után anyám elköltözött, valahol talán egy aprócska faluban él, ahol azt hiszi, nem érheti baj. Hogy őszinte legyek, annyira nem bántam meg, hogy apámmal és a nagyszüleimmel kellett felnőnöm. Amióta járni tudok, azóta tanultam harcolni, szükséges volt megtanulnom mindent, hiszen még jó ideig nem tudtam pálcát használni. Mára már szinte mindenhogy feltalálom magam, akár egy bottal is végezni tudnék célpontommal, ha szükséges. Természetesen nem tehetnem meg, hisz törvényeink előírják, hogy húsz éves koromig csak gyermek vagyok, addig kell tanulnom és nem mehetek egyedüli vadászatra. Elég öntörvényű fiúcska lettem, ezért a szabályok elkerülése nagy mesterségem. Nem szeretném túl sokáig ecsetelgetni gyerekkorom, hiszen minden ugyan az volt, monoton, egészen 11 éves koromig, amikor ugyan is igazi iskolába indulhattam, a Roxfortba. Természetesen nem voltak kételyeim házammal kapcsolatban, a Mardekárba kerültem. Jó ideig kívülállónak éreztem magam, minden gyermek a korosztályomban oly vidám volt és felszabadult, de nekem óriási teher nyomta vállam. Lassan, ahogy teltek az évek, sikerült belerázódnom a dolgokba, megtanultam ismerkedni másokkal, barátokat szerezni, akik természetesen soha nem tudták valójában mivel is foglalkozom. Minden szünetben, minden nyáron apám megállithatatlanul küzdött velem, felkészítve a legnehezebb időszakokra. Aztán eljött a kamaszkor, a jellemem kezdett megváltozni, lázadni és felszabadulni. Hetedéves koromban már úgy éreztem, eleget tanultam, megérettem a feladat elvégzésére, én leszek majd az, ki újraírja családunk törvényeit. Vadászatra indultam, egyedül, szinte a megfelelő felszerelések nélkül. A vadászat balul sült el, a vámpir akit megpróbáltam megölni bosszúból átváltoztatott. -Érezd te is családod okozta fájdalmait fiú. Ezek után vajon hogyan fognak feléd fordulni? Saját apád keze által fogsz meghalni... - Mondogatta, szünet nélkül, és fájdalmaim közepette csak ezeket a szavakat hallottam fejemben duruzsolni újra, és újra. Átváltozásom után érzelmeim az egekbe szöktek, nem tudtam, mi tévő legyek. Rövid ideig saját halálomon is elgondolkodtam, talán mindenkinek jobb lenne... de végül átgondoltam. Egy vámpir, aki vámpírokra vadászik. Mégis csak egyenlőbbek az esélyeink. Lelkem sokkal megtörtebb lett ugyan mint volt, de nem adtam fel. Azóta pedig hazám felé sem néztem, félek, apám tényleg saját kezűleg végezne velem. Nem tudom, mi tévő legyek, de hamarosan, biztosan történik velem valami, amitől sokkal tisztábban fogom látni a dolgokat. Valahogy erőt kell gyűjtenem. Addig is, az iskolában maradok, folytatva tanulmányait és tovább képezve magam a cél érdekében. Talán be tudom bizonyítani apámnak, hogy érdemes vagyok a további életre. Hamarosan sor kerül rá, hisz nem titkolózhatok az örökkévalóságig, és túl gyanús lenne, ha nem mennék haza a következő alkalomkor. Az pedig nem lenne túl szerencsés, ha ő jönne el értem...
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ansley Becker 2016-02-22, 23:01
Elfogadva!
Mivel már félig alszom ez most nem lesz hosszú, de legalább kapsz színt. A pb nagyon megnyerő, úgyhogy itt már telitalálat a kari és a sztorija is igazán remek lett! Egy ilyen típusú kariból eleve nagyon szépen lehet építkezni, szegénynek nem volt valami könnyű élete eddig és innentől csak még nehezebb lesz, hiszen mint vámpír vámpírvadász... huh! Cinkes, ha az apja tényleg meg akarja majd ölni. Csúnya bosszú az adott vámpírtól, annyi tuti! Szépen fogalmazol,a jellemet is nagyon eltaláltad és az Et is remek lett, a sztori meg egyenesen pazar! Úgyhogy nem tartóztatlak, főleg hogy valami istentelenül hívogat már az ágy. Menj foglalózni, ha netán még nem tetted, de izibe.
Csúnya bosszú az adott vámpírtól, annyi tuti!
