2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Családi recept? Nagyon régi? - Kérdez rá. Különösebben nem zavarja az sem, ha a családi receptet hagyományteremtő jelleggel Fleur találta ki, inkább csak azért érdeklődik, hogy ne álljanak már kukán egymás mellett. Kicsit jobban odahajol a recept fölé, amiből a dl meg gr jelöléseket még franciául is felismeri és érti, s itt megállt a tudomány. - Éééés ez mi is lesz? Sós vagy édes? - Annak drukkol, hogy édes. Meg annak, hogy Fleur tényleg tudja, hogy mit csinál, s Bill nemcsak a szépségéért veszi el - bár szó se róla, még úgy is megérné elvenni -, ellenkező esetben kénytelen lesz gyorsan kicserélni magát George-ra. Fred segített a főzésben vagy sütésben, vagy mi is amit csinálnak, a végeredmény elpusztítása George feladata lesz. - Azt hiszed? - Pajkos ravasz pillantás villan szeme sarkából a lányra, fel sem véve az édesanyját burkoltan ért kritikát. - Szó se róla, még a felét se tudja annak, ami miatt rászolgáltam volna egy aktuális büntetésre ma is, de nekem sokkal inkább úgy tűnik, hogy téged akar büntetni. Ne okozzunk neki csalódást, szóval miben segíthetek? - Vigyorodik el szélesen Fred, s a derűt úgy is érezni hangjából, ha fel sem néz rá Fleur. Ő mindenesetre most nekiáll feltűrni az ingujját könyökei fölé, mint aki most neki is esik a tészta gyúrásához, de ehelyett csak farzsebéből húzza ki az onnan amúgy is kilógó pálcáját. - Nem volna egyszerűbb mágiával keverni? - S ha Fleur úgy érzi, hogy jobb ha hamar rábírja Fredet a pálcamentes életre a konyhában legalább az ittlétük idejére, akkor azt igencsak jól érzi.
//Semmi gond, csak dobj legközelebb nagyobb szünet után (meg a szünetről ) egy pm-et //
//szerk szeptember 22 ://
Fleur nem tudta Fredet rábírni a pálcamentes életre, még a konyhára szorítkozva sem, aminek aztán rendje és módja szerint katasztrófa lett a vége: minden kiborult a szekrényekből a földbe, ámde a süti legalább tökéletesre sült, ez is valami. - Oké, én főztem, te mosogatsz és takarítasz! - Ölt nyelvet a lányra, és viharos tempóban old kereket.
//Egy hónapot vártam, és nincs kedvem tovább várni, se ezt erőltetni. Majd legközelebb. Talán. Csáó!//
Molly távozik, mintha még port is verne nagy sietségében az út, én pedig hivatalosan is elveszítem minden kedvemet, már ami a sütést illeti. Francia recept, családi alkotás, amit édesanyám tanított meg elkészíteni és számos lelkesen integető fénykép mutatja be ma is a tanulás folyamatát. Ahogy kislányként állok a mamám mellett, könyékig lisztesen, vagy éppen a csokimázzal szenvedve, de meglehetősen elégedett arcot vágva - szinte egy album telne meg a tarte tatinból merített, de csokoládéval megkoronázott sütemény evolúciójával. Molly pedig jó hogy rá nem köpött az imént! (Mindenesetre olyan pillantást vetett a lassan, de biztosan készülő tésztára, amitől bármilyen megtermett férfinak inkába szállt volna a bátorsága, nemhogy egy ártatlan fordított lepénynek!)
Kettesben maradunk George-dzal. Vagyis, Freddel. (Leküzdöm magamban a késztetést, hogy rákérdezzek, valóban Fred áll-e előttem.) Viszont minden elismerésem az övé, amiért nem próbál megszökni, elslisszolni a feladat elől, hanem még közelebb is lép hozzám. Nocsak, ilyen típusú kedvességre ebben a házban nem is számítottam. Bár a család férfitagjai mindig nagyon udvariasak, figyelmesek és közvetlenek, ha velem beszélnek. Jövendő apósom miatt például egy pillanatig sem aggódom. No, persze a makacs, dúló-fúló vörös forgószél nők egészen más lapra tartoznak...
- Nehm - rázom meg a fejem, s közben lázasan keresem a franciául eszembe ötlő szavak angol megfelelőit. - 'ogy is monhdnják ezt itt - csahládi recept. Magyarázom végül egy futó mosolyt villantva Fredre, majd visszatérek a tészta keveréséhez. - Anyukhád vahlószínű'eg náhgyon meg akar bűntethni téged, ha itt kehll márádnod velem. - fűzöm hozzá fel sem pillantva a munkából, és ezúttal sem fáradok, hogy tompítsam a hangomban megvillanó élességet.
✘ Music: You raise me up ✘ Notes: ég az arcom rendesen... ✘
- De anya! Miért van neked lányod? *Fred jött azonnal a hívó szóra, akkor még kaján, visszafogott vigyorral, amit anyja észre sem vett, pedig egyértelmű jele szokott lenni valami csínynek ez a fajta mosoly. Azt hitte, anyja végre észrevette az étkező fölötti elbájolt lámpát, de hamar kiderült, hogy öröme korai volt. Még az is kevéssé vigasztaló, hogy a nyilván most készülő vacsora elfogyasztása során biztosan lebuknak George-gal a lámpával kapcsolatban. De Fred most hiába ellenkezik és hiába próbál segítség után nézni George személyében.* - Szólok neki! *Ám ezúttal nem jön be, hogy ikertestvérének adja ki magát és kereket oldhasson megkeresni saját magát.* - Remélem arra azért emlékszel, mi volt, mikor legutóbb meglepiből sütni kezdtünk George-dzsal a születésnapodra! Azóta kezdtél el őszülni, majdnem minden héten elmondod! *Kiabál anyja után, de a kerek asszonyság láthatóan még egy olyan katasztrófát is hajlandó kockáztatni, csak ne ő legyen Fleur-rel. Fred a francia lány felé pillant, ő vajon felé fordulva hallgatta-e a szóváltást vagy a megkezdett főzéssel foglalkozik? Ha utóbbi, talán lenne esély kilopakodni. Nem igazán azért, mert baja lenne a csajszival, elvégre másnem nézni jó, formás fehérnépet vadászott magának Bill, de mit lehet vele beszélgetni? Ráadásul Fred és a főzés... George legalább ért a kotyvasztáshoz, ő kiváló bájitaltanból. Lazasággal palástolt sutasággal megy hát Fleur mellé és lepillant a kikészített receptekre.* - Ezt mind meg is akarod csinálni vagy anya rótta ki rád feladatként? *Nem, véletlenül sem ránk a szóhasználat. Talán egy kis elviselhető csevej - mindjárt áttérnek az időjárásra, mert mi másról tudnának ők beszélni? - és utána sértődés nélkül leléphet.*
Jól tudom, miért van szükség minderre. Szeretnék pozitív benyomást tenni Bill családjára, szeretném, ha megkedvelnének, ha látnák, milyen is vagyok valójában. Szeretném, ha egy kicsit otthon tudnám érezni magam az Odúban, hiszen olyan távol vagyok a szülővárosomtól, s a honvágy bizony néha elfog. Nem is beszélve arról az undok, csöpögős nosztalgiáról, amit igyekszem mostanában kikerülni. Semmi értelme itatni az egereket, győzködöm magam egyre gyakrabban. Az esküvő szervezése egyébként is minden energiámat leköti. Amikor pedig már a munkahelyemen, az íróasztalomra könyökölve is a díszítés vázlatos rajzát viszem fel a jegyzetlapjaimra – na, akkor már általában tudom, hogy nagyon egyirányúvá kezdenek válni az eszmefuttatásaim.
Bill megkönnyíti a helyzetet, de teljesen leegyszerűsíteni ő sem tudja. Az anyja, jövendő anyósom puffogó viperaként járkál a házban, mióta tegnap este megérkeztem a fiával – ő sem érti, miért jövök ilyen gyakran, és ráadásul miért maradok ilyen sokáig! Azt sem engedi, hogy egy szobában aludjunk, pedig gondolhatja, hogy mi nem… de ebben a házban a nők közül mindenki agyatlan fruskának tart, aki csak azért jött Angliába, sőt, erre a kontinensre, vagy még inkább a Föld nevű bolygóra, hogy az ő drága Billjük fejét elcsavarja, majd összetörje a szívét. Szánalmas! Igyekszem szeretni őket, vagy legalábbis elviselni a buta és sértő viselkedésüket a kedvesem miatt, de sosem a végtelen türelmemről voltam híres.
Így talán érthető, miért jajdulok fel, mikor Molly csatlakozik hozzám a konyhában. Elvállaltam a vacsora elkészítésének terhét, gondolván: ezzel csak megnyerem őket magamnak, és végre lezárhatjuk ezt a gyerekes hisztit, ám Mrs Weasley nem nyugszik. Talán fáj neki a tény, hogy az ő konyhájában tartózkodom, felügyelet nélkül?! – Ne, Franci… vagyis, Fleur, azt ne keverd még hozzá, amíg ki nem hűl! Várj, majd én megcsinálom, add csak ide! – még öt perce sem áll mellettem, máris átveszi az irányítást. Dühösen arrébb húzom a kezem a habverővel együtt, mielőtt elhessegethetne. – Ahzt ’iszem, ezt éhn is megtuhdom ’sinálni! – vetem ellen. Az asszony arca másodpercek alatt a meggypiros egy érdekes árnyalatát ölti. – Nem hiszem, kedvesem, hogy engedélyt kéne kérnem a konyhámban! – ’át, tesshék akkor ’sinálja! – felelem, és az edényt, amiben eddig a süteménytésztát kevertem, most egy laza mozdulattal lecsapom a konyhapultra. A kicsit túlvizezett tészta sárgásbarna tócsában gyűlik össze a padlón. Várom, mikor csapnak be a villámok, ám váratlanul valami egészen más történik. – Fred! Fred, azonnal gyere ide! Segíts Fleurnek, mert nekem… nekem még… egy csomó ruhát ki kell mosnom. Így van. Állandóan tele van a mosókonyha a szennyeseitekkel! Szedd a lábad, fiam!
S a konyhaajtóban már fel is bukkan egy vörös üstök, a hozzátartozó csalódott, egykedvű arccal. Valószínűleg Fred, mert ha én nem is tudom megkülönböztetni őket, az anyjuknak biztosan megvan a képessége hozzá. Azzal Mrs Weasley néhány hátrahagyott utasítás kíséretében kiviharzik a konyhából, magunkra hagyva minket. Formidable! De legalább nem Zsinnyt rángatta be mellém – nála kellemetlenebb társaságot most aligha tudnék elképzelni a megnyerő mamája után.
✘ Words: 468 ✘ Music: You raise me up ✘ Notes: salut! ✘
) egy pm-et 
//
