2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Hidd el, elég kicsi. – Feleli higgadtan. Éppen olyan hanyag mozdulattal söpör le egy kéregdarabot a bőrdzsekije ujjáról, mintha csak az ingének a mandzsettáját igazgatná. A pillantása egyértelműen sejteti, nem a magasságról, hanem a fiú erejéről beszél, amely sokkal lágyabb, mint az övé. S határozottan mulattatja, hogy máris sikerült kihoznia Andrewt a sodrából. - Gondolom azért vagy így meglepve, mert elmesélte, hogy meglátogattam őt. Mi az, máris véded a területeted? Csak téged akartalak látni. A barátoknak össze kell tartaniuk. – A fiú biztosan tudja Dane-ről, hogy kicsoda, és hogy nem riad vissza a gyilkolástól. Ám jelenleg a vérfarkasnak csak egy unalmas átutazó jutott az erdőben, addig Andrewnek egy csinos lány. Oh, milyen könnyedén rá lehetne kenni Andrew-re a gyilkosságot. Olyan könnyedén tudja váltogatni az alakját, bevinni a rosszba csupán egy pillanat műve lenne. De nem, Dane még kivár. Ki tudja mire. - Te mindig olyan önző voltál. Ez az egyetlen hibád. Nem szeretsz osztozkodni, ugye? – Dane ajka páratlan mosolyba húzódik. – De a szépséges Sophia már nagylelkűbb. Nem mesélt a kis randevúnkról? Amikor találkoztunk, szinte felkínálta magát. – Kacag fel, és arébb lép, mielőtt még Andrew megütné. Nem mintha félne tőle, csupán itt és most még nem akarja lerendezni a kölyköt. – Azt gondolod, hogy hazudok? Lényeges dolgokban nem szoktam hazudni. Mindegy, a gyönyörű lányka szinte a karjaimba omlott. Szerintem bukik a sötét ruhámra. - A barátok szón jót mosolyog, és mintegy kedvességet tettetve hozzátoldja a korábbi mondandóhoz. – Tudod vele kapcsolatban tévedsz. Azt hiszed, hogy ő is olyan mint az előző. Nem az. Egyáltalán nem az eseted barátom. Olyan tűz és lélek van benne, amit te nem is lennél képes mit kezdeni.
Először nem tűnik fel, hogy ki az, aki előttem sétálgat, és akinek nekimegyek, csak a hangjára ismerek rá, aztán az arcára. Basszus ez nem jó. Mármint olyan szempontból nem, hogy azt hittem soha többé nem látom, erre mégiscsak pont belé sétálok. A szó szoros értelmében. Kellett nekem ma is pont azzal a hülye irományommal foglalkoznom. -Kit neveztél te kicsinek? – Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok egy égimeszelő, de mindössze egy pillanat alatt én leszek a világ legmagasabb embere, ha úgy akarom, így nem túl nyerő ez a beszólás. Lényegében pont nem izgat, hogy ki áll előttem, fel tudok venni olyan alakot, amitől azonnal megrémül, és inkább hazarohan. – Hát ez pazar, már kukkoló is vagy? – Nem felejtettem el azt, ami volt köztünk, de talán jobb lett volna, ha végérvényesen kitörlődik a memóriából, nem szép emlékek fűznek hozzá. Most mégis állom a pillantását, nem fogok megrémülni tőle, sose tettem. Hiába idősebb, magasabb, itt nem nekem kell tartanom a másiktól, hanem neki. – Ahhoz neked semmi közöd Dane. – Persze majd pont neki fogom elmondani, ha egyszer Sophiat sem avatom be ezekbe a dolgokba. Ő a legjobb ismerősöm, mégsem tud arról, hogy darabokat írnék, túlságosan is nagyot csalódtam már az emberiségben ahhoz, hogy ezt csak úgy kiadjam bárkinek is. – Én sem felejtek képzeld csak. És bármilyen bajra is gondolsz, nem érdekel. Én legalább őszinte vagyok mindenkivel, senkinek sem mutatok maszkot. Nem úgy mint persze egyesek. – Támadni akar? Akkor csak rajta. Nem félek tőle, felveszem én a harcot vele szemben. Ha kell másként, de akkor is. Tudok neki olyat mutatni, amitől frászt fog kapni, csak nem vagyok olyan szemét, hogy egyből ezzel kezdjek. Nem, inkább saját magamként állok ki ellene, ha úgy hozza a sors. Kétlem, hogy erősebb lenne, csak azért, mert idősebb nálam, a méret meg nem számít, mint tudjuk. -Nem koslatok utána, és ha a közelébe mersz menni, akkor halott ember vagy. – Nem, Sophiat nem fogja bántani, sem kihasználni. Nem fogom megengedni neki, túlságosan is kedves nekem ehhez. – De ha tudni akarod, akkor bar… barát… barátok vagyunk. – De régen mondtam már ki, szinte már nehéz artikulálni magát a szót is.
♫ Zene ♫ • Öltözet • Rég nem látott ismerős • [You must be registered and logged in to see this link.]
Az idegen szépen lassan fordul meg, mintha cseppet sem sietne sehova. Sőt, mintha pontosan tudná, hogy ki áll mögötte. Tökéletesen ívelt arcán nyoma sincsen a meglepetésnek, amikor meglátja, hogy ki is jött belé ezzel a nagy vehemenciával. Sötéten mosolyodik el, de nem szólal meg, mintha megvárná, hogy a másik szólaljon meg először. - Tegyek róla, hogy jobban odafigyelj rám kishaver? – A hangra jól emlékezhet, hiszen korábban sem volt felhőtlen a viszonyuk. A bársonyos, gúnyos hanghordozás az elválásuk előtt már Dane szinte alapvető tartozáka volt. – Én figyellek egy ideje Andrew. – Ajka meg-megrándul, nem lehet tudni, hogy ez a vidámság jele, vagy sokkal inkább valami más, sötétetebb érzet. Mindig is voltak titkai a fiatal fiú előtt, és ez most sincsen másképpen. – Min gondolkoztál el ennyire? – Fűzi tovább a szót érdeklődően, mintha tökéletesen a felsőbbrendűsége tudatában volna. A kérdése is csupán eszköz, ugyanis nem véletlenül tért vissza, hogy tovább folytathassák ami abbamaradt. – Alig vártam, hogy ismét lássalak, maradtak elvarratlan szálak. Ne feledd, bármikor bajba keverhetlek. Tudod, én nem felejtek. És mindig törlesztek. Mindig. Jól gondold meg, hogy mit lépsz, barátom. – Hunyorítja össze a szemeit. Nyilvánvalóan magasabb a fiúnál, és fizikai erő tekintetében is felé billen a mérleg. Most csak ketten vannak a sikátorban, ám Dane karbafont kezéből nem úgy fest, mintha támadni akarna. Fenyegetése mégis fizikálisan tapintható aurát képez köréjük. - Úgy hallottam, hogy most ismét egy csinos lány után koslatsz. Nocsak.. Mikor mutatsz be neki? – Állkapcsa megfeszül, akár egy ragadozóé, semmilyen derű nem fedezhető fel benne. Némál áll, és várja a választ, azt mérlegeli, hogyan okozhatja a legnagyobb vérveszteséget egykori legjobb barátjának, akivel úgy félresiklott minden.
Úgy gondoltam, hogy a mai napra jót fog tenni egy kis friss levegő, de mivel az udvaron túl sokan vannak, így úgy döntöttem, hogy talán bölcsebb lenne, ha ma a városba mennék. Ott amúgy is mindig megfog az ihlet, ami most rettenetesen kéne az egyik darabomhoz. Leakadtam annál a résznél, hogy a férfi, rájött végre, hogy ki az apja gyilkosa, csak nem tud ellene tenni semmit, mert jelenleg ő az egyik legnagyobb politikus a városban, akit nem lehet csak úgy kivégezni, vagy megbüntetni, mert pórul jár. Bérgyilkost nem akarok faragni belőle, eredetileg ő egy érzékeny karakter, aki senkinek se tudna ártani. Olyan nehéz most ez így, nem gondoltam át eléggé a cselekményét, de be akarom fejezni, mert a félbehagyott mű, olyan mintha feladtam volna, holott erről szó sincs, csak nem jut most semmi az eszembe. Ezért kell kiszelőztetnem a fejemet, meg a különböző emberekből ihletet meríthetek, rosszabb esetbe megint kapok egy idiótát a nyakamba és a miatt felhúzom magam, majd azzal megoldom a történet kérdését. Ez egyébként tipikusan olyan darab lesz, amit szeretnék majd odaadni a régi drámatanáromnak, hogy elvigye a színházba, és ha tetszik a színészeknek, akkor előadják. Persze, ahhoz nekem is otthon kéne lennem, így gyorsan kell majd végezni a dolgunkat, esetleg elküldöm neki levélben, hogy addig gondolják át, tervezzék meg a jelmezeket és a díszleteket, aztán szünetben megbeszélünk mindent. Sétálok az utcák között, hallgatom az embereket, jegyezetlek, hogy miket mondtak és mi az, ami jó lehet a darabhoz, mikor sikeresen lefejelem valakinek a hátát. – Azt a rohadt. Bocs, nem vettelek észre. – Bunkó vagyok ez tény, illetve őszinte, de azért bocsánatot tudok kérni, ha arról van szó. Most pedig a szükség úgy hozta, hát istenem, akkor nem leszek paraszt.
♫ Zene ♫ • Öltözet • Rég nem látott ismerős • [You must be registered and logged in to see this link.]
