2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Szerencsések vagytok, sokan vagytok és mindegyik házban ott vagytok. A nyelvem hegyén, hogy ebből nem lehet családi botrány náluk, de visszafogom magam. Nem fogom kifecsegni a családi szennyest, pláne, hogy régen volt, azóta jobbára a feledésbe is merült az egész. Idegesítő, hogy néha azért eszembe jut, mikor édesanya nem úgy szól Jessiehez, de azt már nem keverem bele a dologba, ha beszállok a beszélgetésbe. - Igen, csak ketten, egyformák, mégis nagyon különbözőek. Bólintok is, ketten vagyunk csak Jessievel. Én boldog vagyok így… de kicsit elgondolkodtat, hogy mi lenne vajon, ha többen lennénk mi is, mint Sarahék testvérek, talán minden máshogy lenne… vagy ugyanez lenne, csak még rosszabb… habár az is más lenne, mindegy. - Ha neked ez jó… Szinte csak magamnak mormogom a választ, nem is ez az igazi válaszom. Legszívesebben nekiszögezném a kérdést, hogy miért is számított annyira Jessire, hogy most koppanva érzi magát. Az előbb vezettem le, hogy megnyugodhattam… most mégse?! Vagy annak ellenére mégis megnyugodhatok, hogy érdeklődik a húgom iránt? Nem értem én ezt már… magamat se, de a két jómadarat se már. Inkább nem szólok semmit, különben is a versenyre kell koncentrálnom. - Tényleg? Én is lecsapok Vincent kijelentésére, mely szerint tele van a ház ilyen szobrokkal. Egyébként kapott tőlem egy már-már igazán kedvesnek minősíthető mosolyt azzal, hogy azt mondta, Jessie szokott emlegetni. Ezek szerint barátok is, kétlem, hogy fűnek-fának-gombának rólam mesélne a húgom. Így aztán ha barátok, akkor igenis kedvesen fogok viselkedni vele is. - Igen, vaskos, de ahogy Fred mondta, van benne tárgymutató, azzal könnyebben rábukkanhatunk. Azért kicsit összerándul az arcom, mikor Fred meglátásával értek egyet…. nem annyira, mintha sárga citromba haraptam volna, inkább mintha egy finom magyar pálinkát kóstoltam volna. Azt még mindig nem tudom orrfintor nélkül meginni, azt mondják a levegő kifújása a dolog trükkje, akkor érezni a gyümölcsízt is igazán…. Ha nyáron, megint elutazunk Magyarországra, majd kipróbálom… habár egy évben kétszer… nem valószínű. - Akkor kérdezzük meg attól a szobortól, mit gondoltok? Útközben akár a könyvet is magamhoz vehetem. Indítványozom az indulást, ha már kirajzolódik egy ígéretes kezdőpont. Hacsak nincs ellenvetés, akkor elindulhatunk. Teszek egy lépést, de csak akkor folytatom, ha a többiek is egyetértenek. És akkor meglátjuk majd, hogy az ominózus szobor pontosan hol helyezkedik el, milyen színű, netán további feladványokkal vár minket.
Fred magyarázata noha nem nekem szólt, még így is már-már ijesztőnek hat, ha nem tudnám jobban, azt kéne hinnem, hogy elmebajos. Így betudom annak, hogy vagy gomba, vagy pedig pálinka rettentő idegesítő hatása alatt állhat, furcsa következményei lehetnek ugyan az olyasmiknek, bár én még soha nem használtam ilyeneket. Na jó, inni ittam. De sose annyit. Nem is engednék... De eztán térjünk inkább a feladata, az amúgy is biztosabb, szeretek aktuális, megoldandó feladatokkal, kihívásokkal foglalkozni, és le is veszi a vállamról az afféle terhet, hogy meg kelljen fejtenem, miféle gumókat tol titokban a griffendéles srác. – De ha tele van velük a kastély, mitől olyan nagy dolog találni négyet? – ráncolom inkább homlokom, ez így túl könnyű. Mi akkor a feladat? – Lehet, hogy csak távol akarnak tartani minket valahonnan, amíg előkészítik a második kört, és igazából ez csak ilyen "legalább lekötik magukat a hülyék"-típusú feladat? – bököm ki. Fogalmam sincs, mióta vagyok ilyen borúlátó, és mióta gyanítok az ilyesmik mögött egyből valami nagyszabású összeesküvés-elméletet, pedig így kimondva nekem is abszurdnak hangzik a dolog. – De ha egy-egy ilyen speciális helyen lennének, mint a könyvtár, és társai, akkor a folyosón lévő kihez kapcsolódott? Akkor már logikusabb lenne, hogy színesek, mondjuk kék, piros, sárga, zöld... – én se gondolom komolyan persze a színes dinszó-elméletet, nem kell megijedni – Logikusabb, hogy tényleg csak úgy vannak a folyosókon, és simán ki lehet verni az egyikből, hogy hol a többi... – már nem szó szerint. De a lefizetéses koncepció nem rossz, noha már előre félek, hogy a kő-makk helyett az ominózus disznó újabb feladatok egész sorát fogja ránk testálni, és talán pont ez lenne a második kör. Aki a leggyorsabban teljesíti a disznó vágyait, az nyer. ...Egyre nagyobb ökörségek jutnak eszembe, így nem is mondok inkább többet, csak egy szégyenlős félmosolyt villantok, jelezve, hogy nincs több ötletem. Talán tényleg a könyvet kéne inkább elővenni.
Just in time ◊ zene ^^ ◊ szószám: 301◊ credit by ◊
- Hogy mindketten ugyanazért lennénk itt, és mindketten koppantunk. - Vigyorog Georgiana-ra a nevetésből visszamaradt széles mosolyával, s értenek ebből a többiek annyit, amennyit, nem számít, hiszen a Mardekáros lány úgy is tudja, mire vagyis kire utal Fred. Mondjuk Vincent-re nézve azért lejjebb olvad az a mosoly, de majd egyszer elmagyarázza neki, mirefel is volt e nagy és az ő szemszögéből idegesítő nevetés, amit akkor produkál máskor az ember, ha sárga gombagumó-pálinkát fogyaszt. Pedig leginkább magán nevetett, hogy ezt jól benézte, s a cukibb Findley helyett megkapta a morgósat. Túl szép lenne úgy keresni azok a szobrokat, hogy négyen négyfelé indulnak el, pedig lehet ez tenné a legtöbbeket boldoggá. - Próbáld ki legközelebb a visszadobó varázslatot. Szellem, nem árt neki, de nagyon idegesíteni szokta, ha nem jön be a csínytevése. - Javasolja a srácnak. Végtére is bejön, hiszen a Weasley-ikreket sosem dobálja Hóborc vizes lufival, mióta kitapasztalta, hogy az ikrek vissza is dobják. Azóta mással dobálja őket... - Kis szerencsével a szójegyzék végén van szárnyas beszélő vadkan szó, különben tényleg sokáig nyálazhatjuk a könyvet. - Bólint Sarah szavaira, s már-már azon agyal, hogy lehet Hermione-t kéne megkérdezni, hiszen ő fejből tudja, de aztán elveti, mert a lány biztos nem segítene nekik, ha ez egy verseny. Vajon a könyvtáros jobban segítene? Ekkor pillant ismét Vincentre, meglepve. - Tele? Ez komoly? Hol találtad, nem valamelyik ház klubhelyiségének közelében? És szerintetek, ha az csakugyan beszél, lesz-e olyan beszédes kedvben, hogy elmondja, hol vannak a társai? Lefizethető vajon kőmakk-kal? - Ez jelentősen megkönnyítené a feladat elvégzését, s talán négyen elég ügyesek lesznek hozzá, hogy az információt kiudvarolják a szoborból.
Vincent O'Neill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Négyen négyfelé 2016-05-15, 04:50
Négyen négyfelé
Sejtettem, hogy nem lesz szívélyes a fogadtatásom, elvégre, számukra csak egy idegen srác voltam, aki átvette a barátjuk helyét egy csapatverseny, vagy játék során. Azért reméltem, nem válik túlságosan komorrá a hangulat, hisz nem szánt szándékkal túrtam ki Jesst, sőt, ő kérte, hogy ugorjak be a helyére. Akik pedig egy kicsit is ismertek, azoknak egyből világossá válhatott, hogy sose szerettem cserbenhagyni másokat, így Jessie-t sem utasítottam vissza. Arról nem is beszélve, hogy talán ez a kis csapat képes lesz elterelni a gondolataimat, amik hetek óta kínoztak. Arra azonban nem számítottam, hogy a Weasley-ikrek egyik fele éktelen vihogásban kitörve reagálja le, hogy én leszek a negyedik ember. Nem értettem, és nem is voltam biztos benne, hogy tudni akartam-e a nevetésének tárgyát. Szerencsére, az elmúlt évek megpróbáltatásai miatt rezisztens voltam mindenféle szekálásra és gúnyolódásra, így hát ezen sem akadtam fenn, akárminek is szánta. ‒ Semmi gond‒ mosolyodtam el halványan, miután kezet ráztam Freddel. Bár sejtelmem se volt arról, hogy miért volt vicces, amiért leváltottam Jessamine-t, de inkább ráhagytam a dolgot. A kérdésére fintorogva feleltem, miközben a felsőm ujjáról hajszálakat kezdtem leszedegetni. ‒ Jól sejted, a vén kopogószellemhez volt szerencsém. A bejárati csarnokban boldogítja a népet, de ha minden igaz, McGalagony professzor már kézbe vette az ügyet ‒ adtam magyarázatot a kifogásolható megjelenésemre, amit még ebben a pillanatban is igyekeztem elfogadható varázsolni. ‒ Én is örvöndek. Jess már említett párszor ‒ fordultam Georgiana felé. Ha akartam volna, akkor se tudtam volna elsiklani a két lány közti hasonlóságon. Végső soron, talán pont miatta ismertem fel a kis csapatot. Ha ő nem lett volna itt, akkor nem lettem volna velük szemben ilyen magabiztos. ‒ És persze örülök, hogy téged is megismerhettelek, Sarah ‒ mosolyogtam szelíden rá, majd türelmesen megvártam, amíg Fred is ismertette velem a feladatot, majd Georgiana és Sarah észrevételeit. ‒ Érdekes. Én úgy tudom, hogy tele van ilyenekkel a kastély és a birtok. Az imént az egyik volt olyan kedves, és felvilágosított arról, hogy milyen pocsékul festek Hóborc támadása után ‒ mutattam hátrafelé, abba az irányba, amerről jöttem. ‒ Nem tudom, hogy az a szobor kell-e nekünk, viszont a kinti, magasan lévő szobrokat nem tudom vállalni ‒ tettem hozzá, de arról nem beszéltem, hogy részben féltem, hogy még nagyobb baja esik a ruhámnak, meg aztán a gyomorforgató mélységet se nagyon bírtam, pláne, ha seprűn kellett felrepülni odáig. A kastélyban és a birtokon lévő szobrok felkutatásában szívesen segítettem, de a magasan lévőket nem szívesen vállaltam volna be. ‒ Négyet keresünk? Ha Sarah-nak igaza van, és kapcsolódik ahhoz, hogy minden házból képviselteti magát egy ember, akkor nem lehet, hogy olyan helyen kellene keresgélni, ami egy-egy házhoz köthető? Teszem azt, a Hollóhát miatt a könyvtárnál, a Hugrabug miatt a konyhánál, és a többi ‒ vetettem fel egy ötletet, hiszen, ha már egyszer itt voltam, szerettem volna hasznos tagja is lenni a csapatnak. ‒ A Roxfort történetét sokáig tartana átnézni, nem? Elég vaskos kötet. Mondjuk, a birtok is elég nagy, legfeljebb szétválva tudnánk gyorsan bejárni, de azt sem tudjuk, hogy mi alapján kell keresni őket. Vagy lehet, hogy túlkomplikáljuk, és nincs semmilyen különleges szobor, nem? Jó lenne, ha kapnánk valami támpontot. ‒ Töprengés közben az állam alá nyúltam, majd, miközben beszéltem lejjebb csúsztattam az ujjaimat, hogy megvakarhassam a nyakamat. Azt hiszem, Jess-nek jövök majd valami aprósággal, amiért sikerült elterelnie a figyelmemet.
– Több, mint elég – engedek meg magamnak egy halovány mosolyt a lány kérdésére – Ó, nem, a bátyám griffendéles, az egyik nővérem pedig Mardekáros, a másik Hugrás szintén, meg van egy húgom is – mesélem neki, habár vannak kételyeim, hogy ez vajon mennyire izgatja őt ilyen mélységeiben, de az azért világos, hogy ő kérdezte, szóval vállalja csak a következményeket, hogy a világ végeztéig fogok beszélni... – Ti csak ketten vagytok? – kérdezek azért vissza, lássa csak, hogy érdeklődő vagyok én, ha kell. Azt azért értékelem, hogy kicsit megleptem a kényszerítés bejelentésével, pedig én nem valami gyomorforgató, kínzásos jelenetre céloztam, mégse próbálok pontosítani, inkább csak hajamat kezdem birizgálni bal kezem ujjaival, ahogy az időközben betoppanó Fred felé pillantok. – Hát, semmi extra, azóta egy kalózt se láttam, meg a tündérke is eltűnt, pedig ő amúgy nagyon édes volt... – bár nem tudom, meséltem-e neki a tündérkéről, vagy most már végképp elmebetegnek fog nézni, de végül is a Roxfortban talán nem olyan különc az sem, aki szellemet lát, akkor a tündér is belefér, nem? – Öhm... Egyszer eltűnt a kastély? – kérdezek azért vissza. Erről lemaradhattam. Ekkor toppan be a negyedik tag is, aki a várakozásokkal szemben elég férfiasnak hat, de nincsenek előítéleteim a transzneműekkel szemben, még ha kicsit hirtelen is a váltás... Bár persze hamar válasszal szolgál, és már épp villantanék felé egy mosolyt, amikor Fred szinte hisztérikus, egyúttal indokolatlan röhögésben tör ki. A mosoly eltűnik, noha nem válok kifejezetten komorrá, de azért vetek egy pillantást Georgiana felé, hogy vajon ez normális-e? Egyúttal abbahagyom a hajam babrálását is, amikor is az egyik ujjamra csavarodik egy hajszál, amit persze sikerül is jól kitépni... – Sarah McCaine vagyok – mutatkozok be azért még, mert az illem nem ismeretlen számomra. Annyira... – Egyébként, ha jelentősége van, hogy négy, lehet, hogy a négy házhoz kapcsolódik, és azért vagyunk házanként a csapatban – állok elő az újabb ötlettel. Remek. Szóval vizsgáljuk át a tetőt, az egész birtokot, a Roxfort Története könyvet, majd az összes ház körletét... Most aztán sikerült leszűkíteni a dolgot... Vincent felé pillantok azért, hiszen ő még nem szólalt meg, talán tud valamit, amit mi nem.
Ezt viszont már mára ◊ zene ^^ ◊ szószám: 339◊ credit by ◊
Kedves lánynak tűnik, annyira nem is erőltetett már a mosolyom. Kicsit hasonlít Jessie-re, talán ezért is jelentkeztek egy csapatba. Szeretik a versenyeket, lelkesek… csak a húgom néha olyan, mintha még egy marék csillámport is rászórna mindenre, na mindegy. Felkapom a fejem arra, amit Sarah mond. Szóval Fred ráparancsolt… ajánlom, hogy Jessie-nek soha semmit ne parancsoljon, mert kénytelen leszek elbeszélgetni vele. Uh, nem vágyom erre a beszélgetésre, szóval most már két okból is ajánlom neki, hogy ne vetemedjen ilyesmire. - Hány testvéred van? Mind egy házban vagytok? Ez semleges téma, nem bukhat ki semmilyen gyomorforgató kis titok, mint ha Fred kényszerítésére tereltem volna a beszélgetést. Na jó, azért nem látom olyan komoran a dolgokat, azt még nekem is be kell látnom, hogy igazán senkinek nem ártanak a Weasley-ikrek, szóval visszaszívom az előbbi gondolatot, biztos nem átokkal fenyegetőzve parancsolt rá Sarah-ra, hogy jelentkezzen a versenyre. Különben is, épp az előbb kellett bevallanom magamnak, hogy meglehetősen jól viselkedett Fred az utóbbi időben, nem lovalhatom bele magam megint ilyen sötét gondolatokba. Kész, teljesen összezavart, így aztán még egy köszönést se sikerül kiböknöm neki, mikor felbukkan. Túl nagy az esélye, hogy egy „hello”-ból világosan kihallható lenne vagy a régi ellenszenvem vagy a jelenlegi kissé zavaradott semleges hozzáállásom. Egy fél mosolyt varázsolok arcomra, ennyi. Vincent elsőre ennyit se kap. Fel kell dolgoznom a hírt, hogy a húgom nem jön. Nem lehetek „tök menő” Sarah szavaival élve, hogy együtt versenyezhetek a húgommal. Kicsit legörbül a szám. Fred nevetése zökkent ki. Most meg min nevet? Nem értem ezt a fiút. - Mi a jó? Megrázom a fejem inkább, talán nem is kellett volna megkérdeznem, jobb nem tudni. Fújok egyet és igyekszek normális arckifejezéssel fordulni Vincenthez. - Szia, Georgiana vagyok, örülök a találkozásnak. Nem mondom én sem a vezetéknevemet, Jess majdnem a tükörképem, ő az én névjegykártyám másik fele. Meghagyom a többieknek, hogy beavassák negyedik csapattagunkat a verseny részleteibe. Fred össze is foglalta a lényeget, Sarah esetleg neki is elmondhatja okfejtését, nem akarom elvenni a kenyerét. Különben is, még mindig vágyódva nézek a stadion felé, ahol Jessie edz épp. Elfojtok egy sóhajtást, ez a hajó elúszott, ideje a kis csapattal foglalkoznom és konstruktívan részt venni a munkában. - Ha így ki van emelve, hogy négy ilyen van, akkor lehet, történelmi jelentősége is van, tudom is én, egy testvériskolától kaptuk mondjuk ajándékba. Ha esetleg nem vezetne eredményre az A terv, az hogy körbenézünk a birtokon, akkor kihozom majd A Roxfort történetét, hátha írnak róla.
~ Neked is szép napot Georgiana! Hogy mondod? Nahát, igazán kedves tőled, hogy érdeklődsz, remekül vagyok, köszönöm.~ Magában somolyog, hogy a lány még csak nem is köszön neki még biccentés formájában sem. Leginkább csak tudomásul veszi Fred jelenlétét és ennyi. Oké, Fred tett is a dologért, vagy még inkább egy fűszálat vagy hajszálat sem tett keresztbe azért, hogy ez ne így legyen. Hogy a fenti gondolatait nem mondja ki, az leginkább azért van, hogy ne legyen túl komor, háborús a helyzet, mire Jessamine befut. - Köszi, jól vagyok, azóta nem találkoztam egy kalózzal sem és csak egyszer tűnt el a kastély épülete. Veled? - Kérdez vissza mosolyogva Sarah-ra. Fredet láthatóan nem viselte meg a kis kaland, mi több, kifejezetten kellemes emlékként gondol vissza rá. - Aha, világos, gargoyle! A Beauxbatons-ban van, azt tudom, de itt talán tényleg ezek a vaddisznók az angol megfelelői. Elég furcsa mondjuk meg kell hagyni, pláne ha vizet is köpnek és beszélnek is... - Tűnődik el, pláne azon, hol lehetnek és felfele kezd bámulni, hátha lesz olyan szerencséjük, hogy kiszúrnak egyet a tetőn, ahogy Sarah mondta. Mintha a csillagvizsgáló torony felé vezető lépcsősornál látott volna egyet, valóban a teraszon. Ez passzolna a Sarah által felvázolt koncepcióba, hogy kültéren kellene őket keresni, de ez a gondolatmenet itt megszakad, mikor lépteket hall. Naná, hogy odakapja a tekintetét, de minthogy a megjelenő srác a legkisebb mértékben sem hajaz az ő Jess-ére, hát vissza is fordul a két lány felé. Vincent majd úgy is továbbhalad, legalábbis Fred így gondolja. Csak akkor fordul ismét felé, mikor láthatóan feléjük tart és pár lépést követően meg is áll a körükben. Ajjaj... Hát, nem egy káromkodós fajta Fred, de el kell fojtania egy rövidet most a hír hallatán, hogy aztán Georgiana felé sandítson és kitörjön belőle a nevetés. - Bo...bocs! Csak ez jó! - Próbálja elfojtani a nevetést, amit legfeljebb csak kuncogássá tud csillapítani, miközben kezet nyújt Vincent-nek. - Fred. - Mutatkozik be még mindig vigyorogva. A vezetéknevét nem teszi hozzá, ez a rézvörös haj és halovány szeplők az arcán úgy is eleget mondanak helyette névjegyként. - Khm, szóval örülök, hogy megismerhetlek. Bocs az előbbiért, nem neked szólt, hanem a helyzetnek. Amúgy... csak nem mindenki kedvenc szellemével találkoztál? - Méri végig a félig vizes srácot, aki vagy Hóborc vizes lufis trükkjeibe futott, vagy hasonló taktikát alkalmazó Mardekárosokba, de ezt az eshetőséget most Georgiana kedvéért nem említi. Vajon amúgy a lány marad most, hogy a húga nem jön? - Az egyik feladat a beszélő, szárnyas vadkan-szobrok keresése, szám szerint négy. Épp azon tanakodtunk, hol keressük? Sarah szerint idekint lehetnek valahol vagy a tetőn.
Vincent O'Neill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Négyen négyfelé 2016-05-08, 01:09
Négyen négyfelé
A Hugrabug klubhelyiségében olvasgattam, remélve, hogy majd a kezemben tartott könyv eltereli a gondolataimat a viadukton elcsattant csókról, és a bagolyházban történt eseményekről, ahol Noah a megjegyzéseivel nemhogy tőrt, inkább egy hatalmas kardot döfött a szívembe. Azóta is inkább kerültem a társaságát, és inkább a Hugrabug háza táján próbáltam segíteni a barátaimnak. Így történt az is, hogy valamiféle csapatversenybe csöppentem. Nem jelentkeztem önként, Jess jött hozzám, és a segítségemet kérte. Hát hogyan is mondhattam volna neki nemet, amikor olyan szépen kérte? Ráadásul, nem okozott nehézséget, hogy átvegyem a helyét, amíg ő a váratlanul beiktatott kviddicsedzésére sietett. Szóval, amíg ő az edzésre ment, én feltápászkodtam a fotelből, elraktam a könyvemet, majd miután leporoltam az egyenruhám nadrágját, és megigazítottam a nyakkendőmet, elindultam a csapat által megbeszélt találkahely felé. Az ösztöneim azt súgták, hogy a többiek repesni fognak majd az örömtől, amiért Jess helyett én leszek a csapatban, de hát nem szánt szándékkal túrtam ki, ő kérte, hogy ugorjak be a helyére. Miközben azon töprengtem, hogy vajon a csapattársai ezt megértik-e, felbaktattam a lépcsőkön, és a bejárati csarnokon átvágva arra ocsúdtam fel, hogy egy lufi talált arcon, és a beborított vízzel. Elhűlten torpantam meg, és pillantottam a mennyezet irányába, ugyanis Hóborc kedélyesen kacagott az én szerencsétlenségemen. Már majdnem kifakadtam, hogy mégis mit képzelt magáról az az átkozott kopogószellem, amikor McGalagony is befutott a csarnokba, és alaposan elhordta mindennek a vén csibészt. Mivel késésben voltam, ezért nem volt időm végighallgatni az egész vitát közöttük, csupán magamban nyugtáztam, hogy nem is festékkel és nem is vérrel borított be az az őrült, így nem fog foltot hagyni a ruhámon, útközben pedig egy varázsigével volt szerencsém félig-meddig megszárítkozni. Ahogy befordultam egy kisebb folyosóra, azt vettem észre, hogy egy idősebb srác azzal szórakozott, hogy a kisebb kedvéért az ugrabugráló csokibékát különféle állatokká változtatta át. Amikor elhaladtam a kis csoport mellett, akkor az elsősök a csokinyúllá változott békát kergették. Ez a jelenet máris jobb kedvre derített, ritkán láttam olyanokat, akik mások szórakoztatásáért csinálnak ilyen apró, veszélytelen varázslatokat. Hamar el is feledkeztem Hóborcról, a vizes egyenruhámról meg a tönkretett frizurámról. Már majdnem ott voltam a megbeszélt helyen, amikor valaki röfögve megszólalt. Felvont szemöldökkel megtorpantam, és körbenéztem, azonban a hangnak nem volt gazdája. Rajtam kívül a folyosón csak egy szárnyas disznó szobor állt, s bár Binnstől hallottam, hogy némelyik beszél, abban a pillanatban eszembe se jutott ő lehetett az, aki a kinézetemen gúnyolódott. Halkan felsóhajtottam, s foglalkoztam tovább a dologgal, annyira azért nem értem rá, hogy ilyeneknél leragadjak. Azonban még egy alkalommal meg kellett állnom, amikor virágillat csapta meg az orromat, s mint kiderült az illat az egyik festménytől származott. Percekig csodáltam az elrejtett kertben hintázó fiatal nő képét, mivel imádtam kertészkedni, boldog lettem volna, ha az otthoni kertünk olyan lenne, mint a vásznon lévő. Szerencsére nem szippantott magába a festmény képi világa, ugyanis valakinek sikerült meglöknie miközben elhaladt mellettem. Magamban méltatlankodtam, amiért bocsánatot se kért, aztán az órámra pillantottam, s megszaporáztam a lépteimet. Kissé vizesen, rendezetlen öltözékkel, némileg kipirultan ugyan, de eljutottam a csapatig, akik szemmel láthatóan nagyon várták már Jess érkeztét. Szerencsétlenek még nem tudták, hogy engem kaptak Jess helyett. ‒ Sziasztok. Elnézést a késésért, ti vagytok Jess-szel egy csapatban, igaz? Sajnos nem tudott jönni, mert rendkívüli edzést iktattak be, így megkért, hogy ugorjak be a helyére. Egyébként Vincent vagyok, Vincent O’Neill ‒ szólítottam meg őket, elmagyaráztam gyorsan a helyzetet, és kezet nyújtottam nekik. Ha túlvoltunk a bemutatkozáson, akkor zavartan a hajamat kezdtem igazgatni, majd ha azzal végeztem, akkor teljesen megszárítkoztam, és csak ezután pillantottam fel, hogy megkérdezhessem: Mi a fenét fogunk mi csinálni? ‒ Bocsi, Jess-nek nem nagyon volt ideje elmondani, hogy mi a feladat. Valaki gyorsan összefoglalná? ‒ kérdeztem, ugyanis ha már a többiek meg is beszélték, hogy mi lesz a dolgunk, én biztosan lemaradtam róla, amiért annyiszor megálltam. A fenébe! Ezért utáltam késni, ilyenkor mindig olyan kényelmetlenül érzem magam…
A nyúl ezer meg egy felhasználási módja - olvasom, ahogy továbblépek a polcok előtt. Lassan ideje lenne indulnom, de még egy könyvet ki akarok venni, mielőtt nekiiramodok, még pont időben is vagyok úgyis... De ez pont nem az. Nem vagyok túl virágos hangulatomban, mivel már legalább fél órája keresgélem azt az átokverte könyvet egyébként, de nem, az istenért sem kérnék segítséget - hát mióta használom már ezt a könyvtárat! Igazán kínos lenne, hogy még egy egyszerű könyvet se sikerüljön meglelnem benne. Halkan felsóhajtok, s tovább lépek, ahogy a következő - Sárkányfajok Angliában és Írországban című - soron lévő első sem nyeri el tetszésemet, ezen a soron sem lesz... A Hippogriffek pszichológiája előtt azért megállok egy fél pillanatra, végül nem csókol homlokon a múzsa, nem tör rám a vágy, hogy ilyesmivel foglalkozzak, meghagyom Sashának. Pedig milyen menő lenne, ha bírnának az állatok! Igazából nem is értem, mi bajuk van velem... De alighanem ugyanaz,mint az időnek. Vetek még egy pillantást az egyik könyvespolcra, de csak mérgesen fújtatok, ahogy meglátom a szinte rajtam gúnyolódó Átkok átkozottaknak címet, orrom felhúzva kimasírozok tehát a könyvtárból. Igazából nem is annyira mérges vagyok, semmint ideges. Jajj, miért kellett felírnom magam oda? Csak mert ezt mondta az a srác? Nem is beszéltem vele az óta, hogy visszatértünk a hajón kardozós közös álmunkból... Ó, ez messze romantikusabbnak hangzik, mint amilyen. Félek, hogy nem fogok a csapatba illeni, hogy túl kevés leszek, azt a szégyent nem bírnám. A lépcsőkön lefelé masírozva igazítok taláromon, mivel most a szokásos iskolai egyenruhát viselem, egy lapos talpú fekete cipő társaságában, semmi különlegeset. Talán emiatt érzem ma szürkének magam. Akárhogy is, még így is időben érek a megbeszélt helyre, mi több, egyedül a mardekáros lány van már itt, akiről meglepően keveset tudok, így az óvatos köszönést követően kicsit bizonytalan, félénk, de annál őszintébb mosoly követi. – Öhm... Hali! Izé, én... Izé vagyok, Sarah... – miután sikerült letudnom a legnyomibb bemutatkozást valaha, kicsit megemberelem magam, miközben kezet nyújtok neki – Hát, igazából Fred parancsolt rám... – motyogom. Szegény srác biztosan nem így mesélné... – De érdekesnek hangzik végül is, nem? Mármint szeretek versenyezni, megmérettetni magam, meg minden. – csak a bukás lehetőségét nem bírom, inkább vért izzadok, ha kell. – De igaz is, neked jön a húgod is, nem? Tök menő, az én testvéreim szerintem nem neveztek... – ráncolom homlokom. Az igazság az, hogy végül szóba sem került a dolog, és nem mentem vissza megnézni a jelentkezési lapot, amire magamtól talán fel sem írom magam. Kicsit zavartan babrálom a bal oldalra font hajam, de ez a zavartság már inkább annak szól, hogy közben befut Fred is. Nem, nem neki - inkább a hirtelen beálló légkörváltásnak. Nem teszem szóvá persze. – Helló! – villantok inkább csak felé is egy mosolyt – Öhm... Mizu mostanában? – kérdem. S noha a negyedik tag még sehol, a téma szinte azonnal a feladatra terelődik, de talán jobb is, mert a leheletnyi feszültség enged bennem, így a korábbinál jóval oldottabban felelek, most bezzeg már szinte fel sem tűnik saját központi szerepem. Szeretek megoldandó feladatokról beszélni, kihívásokról, és a megoldáshoz vezető útról... Fontosnak érzem magam tőle. – Aha... Ja, ja, azt kell. – bólintok tehát – És szerintem vagy idekint vannak, mert ugye a folyosókon ilyen szobrok nincsenek, szóval kint a birtokon, vagy a tetőn. Mint azok a garg...izék. A vízköpők. Azok beszélnek, nem? Vagy csak a mondákban? Vannak ilyen történetek, bár javarészt inkább sötétek, semmint vidámak.... Mondjuk a szárnyas disznó lehet nem túl jó vízköpő, azok olyan kis szörnyek, amúgy. Szóval szerintem idekint lesznek, úgyhogy pont jó helyen is vagyunk. Amúgy... A negyedik, ő nem jön? – kérdem, ahogy végre befejezem az indokolatlan szófosást. Most biztos megkönnyebbülnek ettől.
Na ezt se mára ígértem... ◊ zene ^^ ◊ szószám: 590◊ credit by ◊
Nem tagadom, kellett egy kis unszolás, hogy feliratkozzak a csapatversenyre. Azért nem kellett kardot szorítani a hátamhoz… egy pálca megtette volna igazából, sokkal hatásosabban, de egyikre se volt szükség. Az első, kapásból rávágott nem-et követően Jessie még egyszer próbálkozott, de a szempillarebegtetés és hiszti túl sok volt. Igazából már akkor belementem volna, de az tényleg túlzás volt, meg kell tanulnia felismerni a határokat. A harmadik kísérleténél mondtam igent, egy jókora tulipánt kaptam tőle a reggeli közben. Cserepeset. Nem a tulipánnal volt baj, a közhiedelemmel ellentétben szeretem a virágokat, még csak nem is a mindent beborító csillámporral volt gond, de miért? Miért kellett pikkelyesre bűvölnie a virágok szárát és leveleit? Ez a túlzó célzás annyira túl volt a határon, hogy már teljesen felesleges határokról beszélni. Inkább belementem, mert féltem, mi lett volna a következő próbálkozása. Jelentkeztem hát a Mardekár színeiben. Igazából, ha őszinte akarok lenni magamhoz, be kell vallanom, hogy vártam ezt az eseményt. Egy kis móka a húgommal. Aztán megtudtam, kik lesznek a csapatban. Az örömöm addig tartott. Sarah-t nem ismerem, nem is vele van a gondom. Jessie mesélt róla, valami fura kalózos kaland során találkozott vele, majd most elválik, hogy én is kedvesnek találom-e őt, illetve én is kedvesnek találtok-e. Áh, ha vért izzadnék, se találna engem senki kedvesnek, pláne nem első alkalomkor, úgy hogy Fred Weasley is a közelemben van. Mindenesetre van egy kis időm kettesben Sarah-val, úgy tűnik mi vagyunk a korán érkezők. Köszönök neki, még halványan el is mosolyodok. - Szia, Georgiana vagyok. Téged is a húgom vett rá a versenyre? Szereted amúgy az ilyen versenyeket? Nem vagyok jó beszélgetés kezdeményezésében, ha nincs beszédes hangulatban a lány, nem erőltetem. Egy fekete-szürke-fehér kötött pulcsit vettem fel, alatta fekete póló és fekete farmer. Nem tudom ugyanis mennyire gondolta komolyan Dumbledore azt a kúszás-mászás dolgot. Ezért aztán magassarkú helyett edzőcipő van a lábamon. Aztán befut Fred. Nem csípem. Eléggé belém csontosodott ez az érzés, pedig be kell vallanom, hogy nem tett semmi rosszat Jessie-vel. A tavalyi tanévben, főleg a karácsonyi bálon agyon aggódtam magam, már fel voltam készülve rá, hogy egyszercsak valami katartikus csókban forrnak eggyé –oh, mily romantikus –, de csak Jessienek lett volna katartikus, Fred pedig pár hét után dobta volna. De nem, semmi, se csók, se szívtiprás. Meglehetősen illedelmes viszony alakult ki köztük. Nem is tudom, valahol kicsit csalódtam, ha megtörténik a fenti forgatókönyv, most nyugodt szívvel utálhatnám és Jessie túl lenne mostanra az egészen. Helyette nem tudom igazán utálni, mert nem tett semmi rosszat és nem is tudom… lehet kezdek hozzászokni ennyi év után a gondolathoz, hogy a húgom szerelmes belé. Vagy legalábbis azt hiszi, hogy szerelmes belé. Kérdésére csak bólintok, meghagyom Sarah-nak a lehetőséget, hogy válaszoljon szóban is, ha akar. - Ha az volt a kiírás... Van tippetek, merre lehetnek ilyen szobrok? A hollóhátas lány felé fordulva teszem fel kérdésemet, még ha többes számban fogalmaztam is meg. Jaj, bár jönne már Jessie!
Gyors jelentkezés volt ez, csip-csup megvolt. A Hugrabugos csapattagot ismeri. Jóhogy! Hiszen Jessamine miatt véste fel magát a Nagyterem melletti hirdetőtáblán lévő jelentkezési lapra egy pillanatig sem gondolkodva a lehetőségeken és figyelmen kívül hagyva a mellette álló George mosolygós rosszalló fejcsóválását és megjegyzését, hogy a Mardekáros másik Findley mennyire fog örülni ennek az elhatározásnak - mosoly igazán ennek szólt, kárörvendőn. Csak gyorsan futották át, miféle csapatjáték lesz ez, méltatlankodtak egy sort, hogy együtt ők ketten nem indulhatnak. George végül el is felejtett jelentkezni, mert Lee Jordan vonta el figyelmét, míg Fred a szintén a hirdetést olvasó, közelében álló lányhoz fordult. Fred nem egy gyáva nyúl, hogy ne szólítsa meg Sarah-t, akit ismert már a kalózos-kardozós-kastélyeltűnős-könyvtárbanegymáshegyénhátánébredős kaland után, hogy megkérdezze, nem csatlakozik-e be, hiszen már csak egy Hollóhátas a híja a csapatnak. Hátha ez is ilyen jó móka lesz! Fred magával elégedetten indult meg a megbeszélt találkapontra, szokásos kényelmes fekete farmerben, edzőcipőben, fehér ingben, Griffendéles nyakkendővel, de ezúttal talár nélkül, helyette kopottasabb bőrdzsekivel. Elvégre nem kísérletezni fog George-dzsal, hogy robbantásoktól féltse a ruháját, hanem csak egy tekercs pergamen és egy saját fejlesztésű mártásmentes-öntöltő penna van nála, az is az egyéb Weasley-termékkel teletömött tértágító és súlykönnyítő bűbájjal elvarázsolt farmerzsebben, így igen lazán, két kezét zsebre vágva tud megérkezni. Így legalább nem is látszódik a nagyon lassan múló heg a Kylie-val tök véletlenül művelt vérmágia után. A találkaponton már ott találja Sarah-t, akit mosolyogva köszönt is, míg a szőke lány inkább csak egy pimaszul villanó szemű mosolyt kap, hiszen a se nem elég színes, se nem elég virágos öltözet alapján hiába állt háttal neki Georgiana, Fred egyből tudta hogy ez csak a Mardekáros lány lehet, nem pedig az ikertestvére, Jessamine. - Sziasztok! Már csak Jess-re várunk, igaz? - Mintha nem tudná, s mintha nem pont miatta jelentkezett volna, s mintha nem várná belül nagyon izgatottan a lány érkeztét. - Amúgy azt jól láttam, komolyan az az egyik feladat, hogy keressünk a kastélyban és területén négy, beszélő, szárnyas vadkan szobrot? - A kérdésből kihallik, hogy még Frednek is meg kell erőltetnie az agyát, ha fel akarja idézni, hol van ilyen Roxfortban, pedig a kisujjában van az egész kastély ismerete. A kérdést elsősorban Sarah-nak intézi, így az elején még talán úgy sem lesz olyan feltűnő, hogy mindketten a Hollóhátashoz beszélnek, de egymással a kommunikációt minimálisra csökkentik. Nem mert nem bírná a lányt...
Huh, hát ez is elkészült 
