Amandine Earhart

Tárgy: Amandine Earhart 2016-02-25, 00:29

Amandine Earhart

[You must be registered and logged in to see this image.]
"With great power... comes great need to take a nap"

Főkarakter: Alexander Garvey
Teljes név: Amandine Earhart
Születési hely és dátum: 1982. május 15. - Anglia
Csoport: Mardekár
Patrónus: Kígyászsólyom
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 6. évfolyam
Képesség: -
Mágikus adottság: -
Kiemelkedő tudás: Bájitaltan - Kiemelkedő, Repüléstan - Kiemelkedő

Jellemed kifejtése

Amikor befejezem a Roxfortot, profi bájitalkészítő leszek, és úgy kilököm Pitont a helyéről, mint a huzat. Csak mondom. Úgyis utálja a diákokat, szóval minek van itt? Van néhány dolog, ami nagyon ki tud akasztani. Ezek között van például, ha más házasok elítélnek, csak mert Mardekáros vagyok, de az is, hogyha valaki a Mardekárból ok nélkül szemét mindenkivel, és ezzel tovább rontja a hírünket. (Bár hadd tegyem hozzá, az, hogy elsős korom óta fintorog rám a fél suli a házam miatt, néha elég indoknak minősül... Szóval helyzeten múlik, na.) Na ha most erre az volt a reakciód, hogy "jaj, te túl jó vagy, nem is tartozol a Mardekárba", akkor menj a pi-- bocsánat, Anna néni, szóval menj a szöszbe, mert teljesen ide tartozom. Céltudatos vagyok, és tudom, hogy el tudom érni ezeket a célokat. Intelligens vagyok, és nem riadok tőle vissza, hogy néha kicsit a magam előnyére alakítsam a helyzetet, vagy a szabályokat. Van bennem egy védelmező-vonal, talán azért, mert fiatalabb testvérekkel nőttem fel, de ez csak bizonyos emberekre vonatkozik. Én aztán nem fogok hátramaradni, hogy feláldozzam magam a csapatért, vagy mi a szösz. Mégis, valahogy vonzódom a naiv, optimista emberekhez, akkor is, ha nem értek velük egyet... Néha kiakasztanak, vagy csak a szememet forgatom rajtuk, de máskor jól esik a társaságuk. Az is megesik, hogy néha elemelek valami kisebbet boltokból, vagy ismerősöktől, akár még pénzt is néha, bár az előbbiről elkezdtem leszokni mióta a Roxfortba járok, mert a varázsló eladók jobban észreveszik... Régen ez azért volt, mert Anna néni ritkán vett nekünk édességet vagy ilyesmit, és mikor egy ember egyedül nevel négy gyereket, akkor minden knút számít, nem? A céljaimért hajlandó vagyok dolgozni, de azért feleslegesen nem töröm magam, és ha véletlen valakit sikerül rávenni, hogy megcsinálja helyettem... akkor nem panaszkodom. Előfordul, hogy eljár a pálcám, vagy sokszor inkább az öklöm hogyha valaki felidegesít - saját háztársaimmal is bunyóztam már eleget, elsősorban a származásom miatt, pedig egyébként igyekszem a saját házammal jóban lenni. Együtt a világ ellen, vagy mi. Más úgysem fog soha segíteni, ezt már megtanultam, hacsak nem vagyok velük személyesen jóban.

Megjelenés

Vörös haj, barna szem, alacsony testalkat... de ennek ellenére viszonylag izmos is vagyok, hiszen a Roxfort előtt is sportoltam (elsősorban karate), itt pedig minden alkalmat megragadok, hogy seprűre üljek. Nincs ahhoz fogható érzés, mint mikor felszabadultan repülsz. Őszintén szólva nem nagyon foglalkozom vele, hogy az egyenruhám rendezett legyen - azért nem tiszta rongy az egész, és nem bűzlik, vagy ilyesmi, de gyakran nem törődöm vele hogy rendesen be legyen gombolva, néha akad szakadás vagy sárfolt, stb. A Mardekáros kiegészítőket mindig jól látható helyen viselem, büszke vagyok arra, hogy ide tartozom, és ezt már csak dacból is kimutatom. Eléggé kifejező vagyok, sokat gesztikulálok, fintorgok, így hacsak nem akarom szándékosan elrejteni, általában elég könnyű megmondani hogy érzem magam.

Életed fontosabb állomásai

A fejemre húztam a repülőssapkát, csakazértis, keresztbe tettem a karjaimat, és kinéztem magamnak egy pontot a falon, amire bámuljak. Ennél rosszabb nem is lehetett volna. Ha már meg akart büntetni, legalább ne kelljen várnom.
- Knox on fox in socks in box. Socks on Knox and Knox in box - kántálta Angie kint az udvaron a napsütésben. Behallatszott, mert nyitva volt az ablak. Vágtam egy pofát. Ennél rosszabb nem is lehetett volna.
Végre hallottam, ahogy nyílik a bejárati ajtó, és egy kicsit elkezdtem ideges lenni. Mégis, összeszorítottam a számat, és nagyon határozottan tartani akartam magam ahhoz, hogy nem az én hibám volt. Anna néni belépett a szobába, de nem néztem rá.
- Amy...
- Amandine - javítottam ki dacosan. Utálom, ha becéznek.
- Amandine Earhart, mégis mit képzelsz magadról? Egyáltalán hogy fordul meg a fejedben, hogy lelökd a testvéredet a csúszda tetejéről? Teljesen megőrültél? Akár meg is halhatott volna!
Dacosan összeszorítottam a fogaimat, és nem voltam hajlandó ránézni, de ahogy elképzeltem, éreztem, hogy szúrni kezdtek a szemeim.
- Én nem akartam bántani! - fakadtam ki. - Honnan tudtam volna, hogy nem tud repülni?
- Az emberek nem tudnak repülni, Amy!
- Én tudok! És ne hívj Amynek! Én már a tetőről is ugrottam le, és onnan is repültem! Honnan tudtam volna, hogy le fog esni?
- Mégis milyen badarságokat beszélsz? Így akarod menteni magad? Milyen gyerek nem tudja, hogy megsérül, ha leugrik valahonnan?
- Anna néni? - Cheryl bedugta a fejét az ablakon. Angie még mindig kántált. Hú, de el kéne verni.
- Most menj innen, Cheryl, beszélgetünk - mondta Anna néni, hirtelen kedves, de fáradt hangon. Odalépett, hogy becsukja az ablakot, de Cheryl nem mozdult.
- Anna néni, csak azt akartam mondani, hogy Amy... Amandine igazat mond. Én láttam leugrani a tetőről, és tényleg repült. Semmi baja nem lett.
- Milyen hülyeségeket beszélsz te is? A végén még Angie eltanulja tőletek, és kitöri a nyakát! Elég legyen ebből!
Cheryl beadta a derekát és hátrébb lépett az ablaktól. Ő volt a legidősebb, és nem mindig jöttünk ki jól a fontoskodása miatt, de azért jól esett, hogy megvédett.
- Még ki kell találnom, mi ezért a megfelelő büntetés. Akár meg is ölhetted volna a húgodat!
Nem tehetek róla, ahogy ezt mondta, kitört belőlem a bőgés. Lehúztam a szememre a repülős szemüveget, hogy ne látszódjon. Szép pilóta leszel, Amy Earhart. Meg is ölhetted volna.
- Úgy van, sírj csak. Sírj. Nem hiszem el, hogy ilyen kitalált történetekkel mentegeted magad, amikor a testvéred kórházban van. Menj a szobádba.
De én tényleg tudtam repülni.

És nem az volt az egyetlen furcsa dolog, ami történt velem. Ahogy nőttem, egyre több ilyen eset volt, és sem Anna néni, sem más nem tudta megmagyarázni. Anna nénivel nincs baj, egyébként - kicsit szétszórt, és mindig fáradt, ezért néha ingerült, de felnevelt mind a négyünket ameddig tudott, pedig egyikünk se volt a saját gyereke. Cheryl, én, Rachel és Angel. A két legkisebb testvérek voltak, de csakúgy, mint én, a nevükön kívül nem sokat tudtak arról, hogy honnan jöttek. Nekem voltak halvány emlékeim, hogy a szüleim az elején látogattak néhányszor, miután elvettek tőlük... de aztán soha nem jöttek többé. Nem tudom, miért nem tartották őket alkalmasnak, de úgy látszik, az fontosabb volt mint én.
Igazából alapból nem nagyon érdekeltek volna. Elhagytak, és teljesen jól megvoltam nélkülük. De ha valaki, akkor a szüleim biztosan tudják, hogy miért történik velem ez a sok fura dolog, ugye? Először csak Anna nénit kérdezgettem, de ő azt mondta, hogy sem az utolsó megadott telefonszámuk, sem a címük nem aktuális. Különben is, ez a bizonyos utolsó cím mérföldekkel arrébb volt egy másik városban. Így felnőtt fejjel már nincs annyira messze, de egy gyereknek tök mindegy volt, hogy a szomszéd város vagy az óceán másik partja. Végtelen távolságnak tűnt.
Ennek ellenére mikor nyolc éves voltam, elindultam, hogy elmenjek oda, és megtudjam hova lettek. Helyette csak egy vidéki birtokig jutottam, ahol lótolvaji álmaimat (nem mintha lennének) gyorsan összetörte a gazdájuk fia. Der... mármint, Alexander behívott magukhoz, aminek az apja nagyon nem örült - de később rájöttem, hogy nem azért, mert nem akart segíteni. Nem, attól félt, hogy észrevenném a rengeteg furcsa dolgot a ház körül, mint az önmagukat mosó tányérokat, vagy azt a... hallod, a mai napig nem tudom milyen állat volt, de ezen a ponton már félek megkérdezni. Alex tudta, hogy nem lenne szabad semmit elárulnia, de addig győzködtem, hogy végül feltárult minden: varázslók voltak. Mire néhány évvel később megjelent az ajtónkban egy tanár a roxforti levéllel, már régóta vártam őt.

Alex rögtön a lakoma után odafutott hozzám.
- Di, te... te... nem hiszem el, hogy nem szóltál!
Elvigyorodtam. Oké, szóval lehet, hogy nem szóltam neki egy szót se a tanárról, meg az Abszol-útról... nehéz volt magamban tartani, de megérte az arcáért, mikor meglátott az elsősök között a beosztásnál.
Hugrabugos volt. A vonaton az egyik srác azt mondta, hogy a hugrabugosok mélák és buták. Orrbavágtam. Jó kezdés volt.
- Téged is jó látni, Der. Láttad, hogy mozognak a lépcsők? Hihetetlen! Ki találta ezt ki?
- Azt hiszem, talán Hollóháti Hedvig? De nem vagyok benne biztos. Na, és hogy tetszett a lakoma?
- Pazar volt. Ennyi kaját még nálatok sem látni. - Elhallgattam, majd halkabban folytattam. - Egy kicsit ideges vagyok. A vonaton többen is azt mondták, hogy a Mardekárból jön az összes sötét varázsló... A beszélő sapka a Griffendélen is gondolkozott, de végülis ide rakott. Nem értem az egészet. Akkor ha most a Griffendélesek jók, a Mardekár meg rossz, akkor hogy illhetek mind a kettőbe?
- Hogy lehetne a Mardekár rossz, ha te is ott vagy? Te mindig csak saját magad leszel. Ne hagyd, hogy hülyeségekkel tömjék a fejedet.
Az irreálisan optimista hozzáállása nem igazán nyugtatott meg, de értékeltem a próbálkozást.
- Láttad, hogy alig tapsoltak a többiek. És komolyan az alagsorban kell majd lakni?
- Hé, mi is lent vagyunk! Nem olyan rossz, közelebb van a konyhához. Majd meglátod. Legalább nem kell minden nap többször felmászni a torony tetejére, mint a Griffendélnek meg a Hollóhátnak.
- Oké, igazából annyira nem érdekel, vannak fontosabb kérdéseim. Mi ez a hülyeség, hogy elsősöknek nem lehet saját seprűjük? Még repüléstan is van, akkor miért nem?
- Mert kitöröd a nyakad, azért. Egy évet kibírni nem olyan rossz. Most gyakorolsz órán, jövőre meg veszünk neked egy seprűt és akár a kviddics csapatba is jelentkezhetsz.
Talán rosszul kellett volna éreznem magam attól, amilyen gyakran Alex családja vett nekem dolgokat, de az Abszol-úti kaland majdnem jelentős tartozásba verte Anna nénit - és különben is, Alex mindig magától ajánlotta fel, szóval miért ne fogadnám el?
- Az jó lenne. Tudod, hogy pilóta akarok lenni.

- Ha elvégzem a Roxfortot, bájitalmester leszek, és úgy kilököm Pitont a helyéről, mint a huzat.
- Azt hittem, pilóta akarsz lenni.
- Jó, de az a Roxfort előtt volt. Akkor még nem tudtam, mennyire überkirály dolgokat lehet csinálni bájitalokkal.
Alex mosolygott, de úgy látszott, a bájitalok nem kötik le nagyon.
- Na és milyen a Mardekárban?
- Igazából nem rossz. Vannak sokan, akikkel jól kijövök. Bár van, aki állandóan a vérvonalról meg ilyenekről beszél, ami ciki, mert fogalmam sincs a szüleim varázslók voltak-e egyáltalán. De ez van. Aki piszkál, annak biztos csak fáj hogy egy potenciális mugliivadék jobb nála mindenben. --Fejezd már be, miért bámulsz állandóan arra a polipra?
- Mert tök király! Csak nézz rá. Kíváncsi vagyok, hogy került ide a tóba.
- Hát engem meg pont nem érdekel. - Elhalásztam az utolsó csokibékáját, de nem szólt semmit. Lehet nem is látta, mert úgy lefoglalta az a hülye polip. Néhány dolog soha nem változik.

Tárgy: Re: Amandine Earhart 2016-02-25, 18:10

Elfogadva!

Hát hűűű, meg ha! A PB-t ugyan nem ismertem eddig, de talán pont ettől jó, hogy nem a szokványos palettáról választottál, hanem legalább az én szememben újdonságszámba megy. A koráért külön pirospont, a nagytöbbség főleg végzős, vagy egyetemista karikat hoz, engem is beleértve, noha ez egy iskola, de egy idősebb karival több minden adódik lehetőség, így le a kalappal, hogy pindur-pandurt hozol. Nagyon tetszettek a leírásaid, főleg az elnyomott káromlat, én lehet, hogy leírtam volna, de itt pont jól volt így elhelyezve. A stílusodat még mindig nagyon komálom, olvasmányos, mondhatatni letehetetlen, így nem is tartóztatlak, hiszen én is játszanék veled Very Happy

Ha még nem tetted meg, foglalózz^^

***