2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Azt hiszem, sejtem melyik, és van egy korbácsa is, nem? Még nem voltam moziban, de egy metróban láttam róla plakátot. És neki is van kalapja? - Kérdez vissza mosolyogva, mert Philipnek inkább a kalap a védjegye. Nem mellesleg még jobb is, mint egy ital, de Agnese lazán összekeveri az említett filmbeli kémet egy filmbeli ereklyevadásszal. Lehet nem véletlen, hogy inkább azon akadt meg a szeme, s nem egy öltönyös-pisztolyos alakon. - Cukor a belső peremére? Ez egészen jól hangzik. Olyanról már hallottam, hogy sóba mártják a pohár peremét, de őszintén szólva rá nem tudnának venni, hogy megkóstoljam, egyszerűen nem tudom elhinni, hogy az finom lehet. - Élvezi ő is a csevejt lelki szemei előtt látva egy idilli képet, melyben őszi késődélutánokban, estékben együtt iszogatnak nem is az alkohol kedvéért, hanem csak élvezzék a csendet, békét, egymás társaságát, hogy együtt lehetnek zavartalanul. Kár, hogy ez az ősz még nem a mostani ősz lesz. - Sosem fogom tudni meghálálni neked mindazt a jót, amit értünk tettél. - Nyúl le ő is az asztal alá, hogy a térdét megsimító kézre simítsa ő is a kezét, s jégkék szemei hálásan pillantanak a férfira, nyoma sincs már annak a gyilkos tekintetnek, mint a csontkápolna mélyén, mikor ráesett a férfi. Próbálta volna meg akkor a térdét simogatni! - Szerintem rajtam korántsem állna olyan jól a fürdőnadrágod! - Jegyzi meg két falat között somolyogva hallgatván a férfit, noha pontosan tudja, mire is célzott és lám, enyhe pír is megjelent az arcán. És igen, attól még hogy nem mérte végig egyszer sem (főleg feltűnően nem) a férfit, azért nem volt vak Agnese. Ám erősen el kellene gondolkodnia Agnese-nek ahhoz, ha fel akarná idézni, mikor is fürdött ő bikiniben vagy fürdőruhában, valahogy az elmúlt évek nem a nyaralásokról szóltak, vagy ha a gyerekekkel le is mentek valami napos partra, ő nem érzett késztetést, hogy a vízben megmártózzon, maximum térdig, elvégre a gyerekeknek az is bőven elegendő mélység volt a vízben. - Nos, ha szerinted jó ötlet és nem ártunk magunknak és a lányoknak sem egy ilyen közös nyomozással, és nem szerzünk egy harmadik ellenséget vele, akkor legyen. Remélem, hasznodra is leszek. Tudod, én csak olyan után nyomoztam eddig, ami nem tud elmenekülni előlem, hanem szépen megvár a helyén! - Hát igen, a férfit Balin megtalálni is csak a kapcsolatainak köszönhette, amúgy ha konkrétan előle akart volna elbújni a férfi, Agnese nem kételkedik benne, Philipért felforgathatta volna az egész világot, akkor sem lelt volna rá. - De... - Kezdene bele felpillantva a férfira, hogy Leticiának kettejüket elmondani nem a legjobb ötlet, mármint még nem, hiszen még csak most kapta vissza az apját, s erre máris "elvenné" tőle egy gonosz "mostoha". Ám Philip kérlelő pillantásának nehéz ellenállni, jobban mondva nem is lehet, így megadósan sóhajt. - Legyen, de mindenképpen értesd meg vele, hogy titokban kell tartania még akkor is, ha nem örül ennek a fejleménynek. És azt, hogy miért miként hoztam el ide a Roxfortba őt... szeretném az igazi okokat én elmondani neki, tartozom neki ennyivel, tudja meg a teljes igazságot. Ezt a részt ne tőled tudja meg, kérlek. - Már látható Agnese-n, hogy kényelmetlenül érzi magát, hiszen mindezzel Leticia elé állni. "Beleszerettem az édesapádba, akit korábban megöltem volna, ha kell, s téged is csak felhasználtalak, de ugye lehetünk még barátnők?" Ritka vidám egy beszélgetés lesz. Ám Agnese csak magának köszönheti szorult helyzetét, így muszáj lesz felelősséget vállani érte. Nem passzolhatja le a kínos témát Philipnek, hiszen kettejük apa-lánya kapcsolata is olyan törékeny alapokon áll még, amit már lehet az megrendít, hogy viszonyt folytat Philip Leticia egyik tanárnőjével, pedig a lány még talán fel sem dolgozta, hogy édesanyját kényszerűségből, de pont az édesapja ölte meg, aki láthatóan ugye tovább tudott lépni. Hát ebből aligha tud Agnese jól kijönni, de majd kiderül, mi lesz. - Rendben, akkor bérelni fogok. - Mosolyodik el zavartan és pajkosan egyszerre, amikor a házbérlésre terelődik a szó megsejtvén a férfi szándékait. Említett már korábban ilyesmit, de hogy ilye hamar le tudják-e majd zárni a múltjaik árnyait, ráadásul mind a kettőt? Agnese szkeptikus, mégis minden borús emlék ellenére, a gondolatra, hogy mi lehet majd karácsony után hevesebben kezdett dobogni a szíve, mint aki első randira készülne, és arcán a pír már ismerős vendég Philipnek. - A Szellemszállás szerinted kibérelhető? Illene a hírnevemhez! - Viccelődik, mert persze esze ágában sincs azt a házat kibérelni. A beszélgetést aztán a mosogatás során folytatódik, ahol Agnese ragaszkodik a férfi hathatós segítségéhez: karolja át a derekánál ugyanúgy, mint a főzés során. Bőven belenyúlnak az éjszakába a jókedvű beszélgetéssel, a lady-t ott is nyomja el az álom a kanapén, bár meglehet,
Immár hangosan kacagok fel, az örökös rivalizálásunk közepette nem ez az első alkalom, hogy a drága asszony kénytelen igazat adni nekem, ám míg az első hónapokban ezt epés megjegyzésekkel kísérte, mára oda szelidült a kifejezésmódja, hogy ábrándosan zafíros tekintetét rajtam felejti, és még mosolyog is hozzá. Határozottan haladunk. Na nem oda, hogy ténylegesen mindig nekem legyen igazam, hiszen játékos küzdelmünk immár nem a szurkálódásról, sokkal inkább az izgalmak fenntartásáról szól. Néhány heves csókon túl nem történt még testiség, az ölelés és bújás már természetes, de őszintén szólva nem is sietettem azt, hogy túl legyen egy nászéjszakán, viszont legalább nem kell annyira bukdácsolnunk a szerelmesek útvesztőjében. - Nem is csodálom, nem mindenki kedveli az ilyesmit. Az alkohollal magával egyébiránt nincsen gondom, sok fogadáson vettem részt, ahol gyakorta kellett megtisztelnem a vendéglátót azzal, hogy fogyasztok. A munkával jár. Tudod a mugliknak van egy regény és filmhőse, aki szintén kém, nos neki van a száraz martini, mint védjegy. Már csak kipróbálás szinten is megkóstoltam, nagyon finom, viszont nekem az édes verzió jobban ízlik, kristálycukorral a pohár belső részén, úgy az igazi. – És igen, el tudunk csevegni anélkül, hogy ne kelljen se a korrupt aurorra gondolni, aki őt üldözi, se a grimoire-ra, a banyára pedig végképp. Agnese kedvéért simán lemondanék én már a bosszúról, hogy együtt élhessünk valahol a lányokkal, messze minden bánattól, ám úgy vélem, ez koránt sem egyszerű. Nem tehetjük meg, hogy a szőnyeg alá söpörjük a múltat, az ugyanis utólér, s nem ereszt, amíg csak el nem emészt. Nekünk magunknak kell a végére járnunk. Ha titkolt boldogsággal, akkor úgy. Ám együtt, szerelmi-szövetségben. - Nem fogom hagyni, hogy mellőznöd kelljen őket. – Kacsintok vissza, az asztal alatt picit megsimogatva a térdét, hiszen azt még elérem, és úgy vélem, hogy nem mindig egymás kezét kell fognunk, még ha úgy is teszünk, mintha még tinik lennénk. A császármorzsa életem legjobbja. Merem még azt is állítani, hogy túlszárnyalta Annáét. A két szerelmet azonban kár összehasonlítani, mint ahogyan én sem várom el, hogy Agnese felmérje, miben vagyok jobb, mint a gróf. Nyilván új korszak kezdődik, amely mindkettőnk számára sorsfordító, és már csak annyira számít a múlt, hogy mint kedves emléket, ápoljuk, de a jelenben, s a jövőben kell élnünk. Kitöltöm az italainkat, és koccintásra emelem a saját poharamat. - Nem tudom. Ám hosszú idő után most először, merem remélni. Már nem kell magányosnak lennünk, van kivel megosztani a borús gondolatokat. És végtére is, nem feltétlenül a napozás lesz a lényeg, noha már megcsodálhattad, milyen csodásan festek úszónadrágban. Jut eszembe, ezzel még te is tartozol, megnézném, hogyan fürdesz a napfényben. Ám tehetjük aktívvá is a nyarunkat, úgysem tudunk megülni a fenekünkön. Viszont úgy vélem, hogy ezúttal függetlenítsük magunkat a gondoktól, néhány valóban lustálkodós napot követően belevehetnénk magunkat valamely semleges kutatásba. Megkérdezhetem a Királynőt, hogy milyen sürgős megoldandó probléma merült fel, hiszen az mindig van. Velem tarthatnál, mint az iskola képviselője. Úgy nem nézne senki hatalmas szemekkel. – Most kicsit talán túlbeszéltem a dolgot, itt az ideje, hogy immár valóban egyet is, ha fáradt a finom ebéddel. - Mindenképpen.. És talán kettőnkről is kéne..? Legalább előtte ne titkolózzunk. – Kérlelem pillantással, és szavakkal is, remélve, hogy beleegyezik. Meglepetten bólintok a ház vásárlásával kapcsolatban, és rögtön szóra nyitom a számat. – Csakis bérelj kedves, legalább karácsonyig. – Szemeimben különösen pajkos fény villan, komoly terveim vannak, de kár lenne, hogy ha a vagyonát ingatlan vásárlásra költené, hiszen mi ketten.. De hát tudja ő, hogy mire is akarok célozgatni. Csak hát nem akarom, hogy anyagi megfontolásból gondolja át, hogy mi áll előttünk, egyszer már céloztam rá, hogy amint letisztáztam magamban a múltat, a leendő feleségemként gondolok rá.
A nyomozás az aprómunkák sorozata. Van egy csomó cseréptöredék, abból kell összerakni a korsót.
Agnese Yermouth
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Samuels-ház 2016-07-02, 22:04
Philip & Agnese
- Már eleinte is utáltam, hogy mindig igazad van. - Mosolyog, de hát mi mást is tehetne? Mert ahogy Philip is megmondta, a sármjának csak ideig-óráig tud ellenállni. Vagyis ideig-óráig tudott. Persze nem mondható, hogy csak egy helyes arc, egy jó kiállás s egy igéző tekintet elég ahhoz, hogy a ladyt levegyék a lábáról. Ennél sokkal többről van szó, amit talán még ő sem tudna szavakban összefoglalni. - Ó, az csak a megfelelő férfi mellett élvezetes. - Jegyzi meg újabb mosollyal, s le sem tagadhatná, hogy mennyire élvezi kettejük szópárbaját, amit már kezdettől fogva gyakorolnak. Édes pengetánccá szelídült ez már, kiveszett belőle a halálos fenyegetésű él, de hát a legjobb párbajokat sokszor nem is éles karddal vívják meg. - Erre nem is gondoltam. - Szúrja közbe elgondolkodva, mert hát valóban, sosem gondolkodott róla, hogy a Látók isznak-e alkoholt és ha igen, az elősegíti-e a látást, vagy nem lehet megkülönböztetni a látomást a részeg képzelgéstől? Vagy ami még kínosabb: ébredve és józanodva nem emlékszik a látomás történéseire sem? - Őszintén örülök, hogy nem pálikázós típus! Apósom az volt, s nem lehetett nemet mondani neki, pedig nem volt jóféle, amit készített! Abesszíniai aszúfügéből készítette, s egyszer próbálkoztam csak azzal, hogy mikor nem figyelnek, a közelemben lévő embermagas szobanövény földjére öntöm. Sajnos, a vacsora végére elszáradt a növény. - Meséli mosolyogva visszaemlékezve, hogy miként kellett legyűrnie a későbbiekben a bitangerős pálinkát csúfos lebukása után, pedig eredendően sem kedvelte azt az italt. Örömmel bólint hát rá a Cherry-Brandy-re, de Philip kedvéért még a pálinkával is újra megbirkózna, ha kellene. - De én a plusz csókokra is igényt tartok! - Nevet röviden, és ő is nekilát az evésnek, habár elcsigázza az első falatot, mert nem túl feltűnően, de azért azt figyeli, Philipnek mi a reakciója, s csak miután a férfi szájában az étek, utána vesz ő is magához egy falatot. Ugyan kóstolta főzés közben is, de muszáj volt még egy utolsó tesztet elvégeznie, hogy vajon tényleg elég jó, mint amit Philip arcáról tud leolvasni. Hátha mégis elsózta szerelmes nőhöz híven, s csak túl lovagias Philip, hogy ezt a tudtára adja. Az őszintén kibukó bók viszont még Agnese-t is meglepi, s meghatódottságtól fátyolos tekintettel, mosolyogva fogadja a kézcsókot. - Én is téged, kedvesem. - Bátrabban eszik már így ő is, s meg kell hagyni, a Cherry-Brandy remekül illik ehhez az ételhez. Pont annyira édes, amennyire kell. - Itt? És gondolod, hogy nyugodt nyarunk lesz? - Kérdez vissza kétkedő mosollyal és tekintettel, mert korábbi beszédtémájuk alapján ez aligha valószínűsíthető. Persze, tölthetik együtt úgy a nyarat, hogy a banya után nyomoznak együtt, habár Agnese nem ért a nyomozáshoz. Más egy grimoire után kutatni, mint egy élő ember után. Philip lányának létezését és hollétét is csak régi kapcsolatainak hála tudta kideríteni, na meg azért, mert a Minisztériumban azért ismert embernek számít a férfi a magasabb körökben. - Leticiával is beszélned kellene. A múlt nyarat ugyan nálam töltötte, s most is szívesen látom őt bármikor, de azon a nyáron is mindig téged várt, mikor mented ki a komor kastélyomból, még ha sosem mondta ki. - Agnese-nek mindenesetre ez a benyomása volt, ráadásul ő is mindig várta, hogy a férfi egyszer csak betoppan. Még azt se bánta volna, ha a saját kastélyában lesüvöltik a haját a fejéről, amiért a nyárra is "túszul" ejtette a lányt, csak legalább láta volna Philip. De ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy el Balira... - Gondolkodtam, hogy veszek vagy bérlek majd egy házat Roxmortsban. Másként nem tudok a lányokkal együtt lenni, még nem elég idősek az iskolához. Vagy feladom a tanítást... -
Azért itt látszódik rajta, hogy gondterhes felhők úsznak el tekintetében. Szorong a múlt miatt, hogy megismétlődhet, s így nem is tud mézes heteknek beillő közös nyarukra gondolni, eljátszani a kísértésbe illő lehetőség gondolatával.
Nem, arra már tényleg nem lehet esély, hogy egy negyedik is előkerüljön, de úgy vélem, végre itt van az ideje, hogy nem csak befeszüljek, hanem nekem is jusson egy csipetnyi boldogság. A lányommal muszáj rendeznem a viszonyomat, és az sem mindegy, hogy végre rámtalált a szerelem. S nem oly plátói, távoli módon, ahogyan gyűlöltem-imádtam azt, akit üldöznöm, gyanusítanom kellett. Végre feltártuk egymás előtt az érzelmeinket, és minden tekintetben össze tudunk dolgozni. Ha azt nézzük, hogy szerelmes tinipár vagyunk, az egy dolog, de szövetségesként is komoly meglepetést tudunk majd okozni bárkinek, aki ellenünk tör. Biztos vagyok benne, hogy Agnese ügye sincsen lezárva, kezdve a grimoire-ral, ő is mellettem áll a banyakérdésben. Már csak az a nem mindegy, hogy a több sorscsapás közül mivel kell legközelebb megküzdenünk. - Ideig-óráig. – Felelem mosolyogva, úgy vélem, hogy sosem fog kettőnk között megszűnni ez az örökös vetélkedés, amivel a másik fölé akarjuk helyezni magunkat. És tényleg, nincsen vele gond, mintha örökösen a mézesheteinket ünnepelnénk, holott még nem is vagyunk házasok, de olyannyira meg akarjuk óvni ezeket a rejtett, édes pillanatokat, mert tudjuk, bármikor tovaszállhatnak, hiszen a komor fellegek már gyülekeznek. A köszönete teljesen felesleges, nem a szavak miatt teszem, hanem csakis azért, mert már egy család vagyunk, és ennek így kell lennie. Azért majd a közeljövőben egy formai szempontból fontos lánykérésnek indokoltnak kéne lennie, de remélem ezzel nem ijesztem meg a grófnőt. - Ah, ki hitte volna. Van vajon olyan nő, aki nem szeret hatalmaskodni? – Kérdezem csúfondáros mosollyal, de igen, tudatni akarom, hogy számomra igenis fontos a véleménye, de hogy mindig fel is vállalja, hogy szereti irányítani a dolgokat? Nem csoda, hogy annak ellenére, hogy már nem vagyunk fiatalok, igenis cukinak tartom, akinek csüngök minden szaván, és nem gondoltam volna, hogy ennyire imádni fogom. Mert más dolog csak a távolból lángolni valakiért, és megint más, hogy hallom az édes szavait, a felcsattanó riposztjait. Kár is lenne tagadni, az életemet feltettem erre a nőre. Ha azt kérné, hogy mondjak le a bosszúról csak hogy békében eltűnhessünk, érte még azt is megtenném. Már nagyon kiváncsi vagyok, hogy milyen is lesz az, amikor több időt töltünk együtt, vajon hogyan tudunk együtt élni, de talán ezt még korai lenne bedobnom, annak ellenére, hogy a sors bármikor elszakíthat minket egymástól. - Igazából egyiknek sem kéne lennem, hogy mindig józan maradjak, és tisztán lássak, de bevallom, nem vetem meg a jóféle italokat. Ostobán hangzana, ha azt mondom, hogy a női, édes pancsokat kedvelem leginkább? A Cherry-Brandy a kedvencem, de van pálinka, vörös bor is, habár egyik sem az én világom. Nos? – Kérdezek rá, és az egyik belső szekrényhez nyúlok, és veszem elő a különféle üvegeket, közben pedig fél szemmel azt is vizslatom, hogy a drága már szed nekem. Tökéletesnek tűnik, ebben még a mazsola is bőven szerephez juthat. - Ugyan, csókokat mazsola-embargó nélkül is kaphatsz. Hát lássuk. – Kapom be az első falatot helyet foglalva, miután koccintottunk az általa válaszott itallal, én azért maradtam a Brandymnél. Az íz, ami szétolvad a számban, tényleg isteni, nem tudok betelni vele. Látszik, hogy a szerelmes asszony a szívét is belefőzte a kedvenc ételembe, amely így jobb, mint amit valaha ettem. Be kell vallanom magamban, hogy ebben még Annán is túltesz. Hm.. ez már tényleg egy másik élet. - Ilyet még.. soha... Szeretlek! – Bukik ki belőlem, tudván, hogy a férfiakhoz bizonyos tekintetben a hasukon át vezet az út, hát most már irigyelhetem valamilyen szinten a néha grófot. Én pedig megtaláltam a tökélyt. A nő kezéért nyúlok, hogy finom csókot hintsek rá. A mazsola tökéletesen ül a finom tésztában, és nem vitte túlzásba az ízesítést sem. – A kislányokat lassan haza kéne hozni, de a nyarat akár tölthetnénk... közösen is valahol. Ha szeretnéd.
A nyomozás az aprómunkák sorozata. Van egy csomó cseréptöredék, abból kell összerakni a korsót.
Agnese Yermouth
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Samuels-ház 2016-06-13, 10:42
Philip & Agnese
- Nos, ha a Minisztérium nem is, én örülni fogok a közelségednek. - Jegyzi meg mosolyogva, majd annak gondolatára, hogy van esetleg egy negyedik iker is csak sokat mondóan pillant Philipre: ilyennel ne is vicceljen! Elég fejfájást okozott eddig is ez a hármas, ne legyen szélesebb az a családfa. Tényleg, lehet kellene egy kis családfakutatást végezni a banyával kapcsolatban, sok minden kiderülhet abból is, s talán segít nekik közelebb kerülni a probléma megoldásához. - Én! - Játékosan jelentkezik, mint a híres sármnak ellenálló személy, és hogy ez mennyire így van, az is mutatja, ahogy dereka köré vonta a férfi kezét. Hatalmas ellenállás ez kérem szépen. Nem, képtelenség Philipnek ellenállni, már tavaly karácsonykor Csehországban is megállapította magában, hogy mennyire jóképű a férfi s mennyire magával ragadó tekintete van. De saját nyelvét harapta volna le inkább, ha ennek a gondolatnak hangot kellett volna adnia akkor. - Köszönöm, mindkettőt. S csak akiben megbízol. - A történtek után Agnese nem bízik az aurorokban, Philipben sem tudott az elején még, emiatt van itt a Roxfortban Leticia. - Örülök, hogy így döntöttél, s szerintem Leticia is örülni fog. És szeretem hallani, mikor igazam van! - Mosolyog szélesen hátrapillantva a válla fölött, s ez a mosoly mégiscsak tud szélesedni, mikor a nyakán érzi Philip leheletét és csókját. Lehunyja pár pillanatra a szemét és úgy élvezi a finom gyengédséget és az ismerős, már-már elfeledett érzést, melyet egykor vágyként ismert. Azon kapja magát, hogy a szokottnál lassabban engedi ki a levegőt... - Tegyünk így! - Bólint rá mind arra, hogy kutassák fel a banyát együtt, közös erővel, mégis valamennyire külön, hogy az álcát tarthassák, ameddig csak lehet és ne tudjon kettős támadásra felkészülni a banya, és bólint arra is, hogy ezt a problémát tegyék el reggelig, mert most a vacsorának van helye és ideje. Gyors terítés, szerencsére a császármorzsa nem egy sokfogásos főúri vacsora, ahol gondosan figyelni kell a megfelelő evőeszközökre és azok sorrendjére és itt még csak az ültetési renddel sem kell foglalkozni. Édes, pihentető hétköznapok! - Megköszönöm, igen! Nem tudtam, hogy inkább boros vagy sörös típus vagy-e, ha lehet ezt így mondani, vagy mást szeretsz inni, így inkább itallal nem készültem, bízván abban, hogy lesz itt nálad. - Közben emeli is már a serpenyőt, hogy előbb szerelmének szedjen a császármorzsából, s csak aztán magának. Bármi legyen is az ital, koccintásra emeli poharát. - Kettőnkre! - Mosolyog, s kortyol egyet az italból. Jó étvágyat kívánva kíváncsian várja meg, míg Philipé lesz az első falat joga, és vajon mi lesz a reakciója? - Ha nem ízlenek a mazsolák, semmi gond, csókban mért jutányos áron átvállalom őket! Ha viszont az egész nem ízlik, az sokba fog neked kerülni! - Hunyorít rá hamiskás mosollyal a férfira, hiszen Agnese itt csak jól járhat: vagy jó lesz a főztje - és esetleg ezért zsebelhet be pár jutalomcsókot -, vagy nem lesz jó, de ebben az esetben hősies áldozatáért sok
csókkal kell neki fizetni, amivel átvállalja az ételt. Mondjuk azt reméli, hogy nem lett túl sós. Épp csak egy késhegynyit tett bele, az nem lehet sok bele, és bármilyen bájos is, nem menti majd a helyzetet, hogy az elsózás szerelmes szakácsnét jelent.
- Azt mondom, hogy testközelből figyelem az eseményeket, és érvényesítem a királynő akaratát. Még akkor is, ha az felülbírálja a minisztériumét. – Ez egyértelmű, tudom, hogy egyszer holtan fogom végezni. Ha nem a banya ér utól, akkor valaki meg fog öletni, hiszen nem vagyok korrupt, nem lehet irányítani. A közelmúltban még találkoztam is egy nagyhatalmú aranyvérű kényúrral, akinek a zsebében van több minisztériumi auror, és közölte, hogy már túl sokat tudok, közel a vége. Amikor rákérdeztem, hogy ő akar-e megöletni, mégis nemet mondott, de tudnom kell, hogy már figyelik a lépteimet, és hamarosan szembetalálhatom magamat olyanokkal, akik úgy vélik, hogy már sokak levesébe köptem vele. - Nem tudom, talán. Ha így lenne, akkor még inkább agyafurtabb teremtmény, mint hittem. Eleve hármasikrek... beteg trió, de istenemre mondom, ha előkerül még egy negyedik is.. – rázom a fejemet somolyogva, hiszen az egész életemre rányomta a bélyegét az, hogy kapcsolatba kerültem velük. Nem gondolom, hogy a mesterművem hiszen nem vagyok rá büszke, de annyi bizonyos, hogy életem fő nyomozása, és nem akartam volna Leticiát is belevonni. Ellenben annak ellenére, hogy komoly témákról beszélgetünk, mégis megtaláljuk benne azt, hogyan is tetszünk egymásnak még jobban. - Na igen, az én ellenállhatatlan sármomra ki tud ellenállni? – Sosem voltam beképzelt, nagyon is alázatosnak mutatkoztam a nővel, így most talán elnézi nekem ezt az apró viccet, amely nagyon is ül, hiszen nem volt célom magamba bolondítani. Le akartam zárni ezt az aktát, anélkül, hogy bárki megsérülne. Ehelyett valami egészen más történt. Megtaláltam lelkem hiányzó darabját, és most itt sündörög a konyhámban, szinte csak arra várva, hogy mikor költözhet ide, vagy ami még fontosabb, mikor kérem meg a kezét. Kellemesen meglepődöm, ahogyan meg sem fordul a fejében, hogy eltoljon, mert zavarnám a nagy munkában, inkább azt teszi félre, csak hogy velem legyen. Tényleg olyanok vagyunk mint a kamaszok, a kezdeti ellentétek után most el sem szakadhatunk egymástól. Mintha máris a mézes-heteinket élnénk. Ez azért elgondolkoztat, egyedül az tart vissza a komolyabb lépéstől, hogy akkor már bizonyítottan aggódhatnék értük is, hiszen a banya már egyértelműen célpontnak gondolná őt is, és a kislányait. Van Agnese-nek elég rosszakarója, nem kéne még nekem is a nyakába akasztanom egy komolyat. - Kérned sem kell szerelemem. Nem szándékozom távol maradni az iskolától, de a lányaid testőreit is megkettőzöm. Leticiával mindenesetre egyébként is szándékozom többet találkozni a jövőben. Hallgattam rád, és igazad van, egy életünk van, itt az ideje, hogy családként viselkedjünk. – Beleszagolok a levegőbe, és a halvány mosolyt mellőzve elvigyorodom, ez már illatról is isteninek tűnik. Talán még a mazsola is tökéletes lesz bele. Ha jól teljesít az asszony, lehet, hogy felveszem állandóra. Most éppen odasimítom a fejemet a vállára hátulról, és talán kissé intim környék, de belecsókolok a nyakába, remélve, hogy ott nem csiklandós. - Akkor ebben az esetben nincsen választásunk, azonnal lépnünk kell. Már úgy értve, hogy nem ma este, de fel kell kutatnunk. Nem engedhetjük, hogy a gyermekeink kerüljenek a látóterébe. Most ellenben hagyjuk ezt édes Agnese, nagyon kiváncsi vagyok már a vacsorára. Valami italt tölthetek?
A nyomozás az aprómunkák sorozata. Van egy csomó cseréptöredék, abból kell összerakni a korsót.
Agnese Yermouth
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Samuels-ház 2016-05-26, 21:14
Philip & Agnese
- És ha kikérik a véleményedet, mit mondasz? Mármint nem velem kapcsolatban, hanem az iskolában történtekkel kapcsolatban? - Tudja, hogy milyen Philip, vele kapcsolatban őszinte lenne a férfi a Minisztériummal, az is volt, hiszen különben nem kerülhetett volna a speciális pecsétje a teljes felmentését igazoló lapra. A pecsét... melyet egy időben el is akart lopni Agnese... Arra bólint egyet Agnese egyetértése jeleként, hogy Látónak lenni nem lehet egyszerű dolog. Ha belegondol, ő is mennyi mindent másképp tett volna, ha előre lát dolgokat... Persze, nem biztos, hogy mindent látna. Vélhetően Philip sem látta, hogy meg kell ölnie majd a feleségét, így talán Agnese sem látta volna előre mitől kellene megmenteni John-t, amíg még lehetett volna. Ha volt egyáltalán ilyen pillanat valaha is, amikor még megmenthető volt. - Akkor a Roxfort támadása csak figyelemelterelés? Hogy az egészre és pláne kifelé figyeljünk, ne pedig arra, ami bent zajlik és főleg egy valakire irányulva? - Van benne ráció, ezt el kell ismernie. Végülis ha valami történik Leticiával, azt a tettes beállítaná annak, hogy az óvatlan lány szerencsétlenül járt, a tanári kar sajnálkozik, szigorítanak a szabályokon, némi minisztériumi ellenőrzés, de nem lesz több, mint egy nagy eseménysorozatnak egy szomorú, ámde Hisztis Mirtyll-éhez hasonlóan jelentéktelen kis eleme. De maga a földi pokol egy apának. Elmosolyodik Philip nevetésére. Gyakrabban kellene így tennie a férfinak, olyan szép a kacagása... - Ha én lennék a banya, akkor azzal, hogy beléd szerettem, nos, csúnya öngólt lőttem volna. - Neveti el magát ő is, elvégre bizonyos tekintetben így is azt lőtt, meg Philip is. Annyira akarták gyűlölni egymást, és annyira nem sikerült! Épp csak utolsó pillanatban tudja odébb tenni a serpenyőt, mikor magához vonja Philip, így legalább nem fog elszenesedni a császármorzsa. Mondjuk ebben az esetben a mazsola még finomnak is hatna. De hát egy pillanatig sem gondolkodik olyasmin Agnese, hogy odébb tolja a férfit, hogy főzés közben ne zavarja. Le nem mondana egy csókról sem, s el nem szalasztana egy alkalmat sem, mikor átölelhetik egymást. - Szóval így szoktad tesztelni?! Én meg már azt hittem, a vasorra fogja lebuktatni! - Ad kis hangot méltatlankodó felháborodásának a csók után, de mosolyog, s ha már ilyen közel van Philip, nem engedi visszaülni arra a székre. Kezét a derekára vonja, majd elengedi és így nyúl újra a serpenyőért, hogy befejezze a császármorzsát, ami már szinte készen is van. - Ami késik, nem múlik, talán ma jön a jósálom. De ha mégsem... Tudom, hogy én kértelek meg rá, hogy segíts nyomozni az után a férfi után, aki rám és a lányaimra támadt, de... lehet mégis arra kérlek most, hogy gyere ismét sűrűbben a Roxfortba. Ha a Minisztérium tud a történtekről, a te jelenléted indokolt is lesz és biztos örülne neki Leticia is. Habár lehet nem úgy kellene feltüntetni, hogy csak azért találkoztok sűrűbben, mert éppen a Roxfortban van munkád... - Tűnődik el ő is egy pillanatra, s automatikus a mozdulat, amivel elzárja a gázt. A konyhát már körbelengi a császármorzsa édes, finom illata. - Én is örülnék neked... - Pillant hátra válla fölött a férfira, s azokban a kék szemekben nagyon benne van, mennyire hiányzik neki Philip még úgy is, hogy most éppen őt öleli. - És ha valóban egy lépéssel előttünk jár és talán tud kettőnkről, arról, ami köztünk van, akkor... Naiv gondolat azt hinni, hogy kevésbé mer a banya kockáztatni, ha ott vagy te, aki már két testvérét is megölte, s még szövetségesed is van? - Persze, ha nem tud kettejükről, az még jobb, mert
meglepetés erősítés lehet Agnese, hiszen nemcsak császármorzsa-készítésben jó. Legalábbis, hogy ebben mennyire jó, azt egyszemélyes zsűrije hamar le is tesztelheti, s ha nagyon szörnyűre sikeredett, akkor már csak a banyát kell megtalálni és megmérgezni vele.
Úgy látom kedvére való jelzést kapok, amelyben őszintén lereagálom, nem vagyok a mazsola rabja, kifejezetten oda nem illő akadálynak látom a különféle finomságokban kettéroppantani egy mazsolát, de elképzelhető, hogy pusztán az előíteleteim rabja vagyok, és ha jobban belegondolok, meglehet, hogy eddig csupán rosszul elkészített édességekben találkoztam vele. Esélyes, hogy Agnese ezt is fel tudja javítani olyan finomra, hogy kiválóan illeszkedik majd a császármorzsához, és ha úgy vesszük, vele kapcsolatban csakis jóra számítok. Kíváncsi tekintettel nézem, ahogyan elkezdi megművelni a számomra eddig olyan gyűlöltnek tűnő aszalékot, rum.. ez érdekes megközelítés. - A minisztérium még mindig túl tájékozott, és elhamarkodottan ítél, mint esetedben is kedves. Azonban én mindig a magam ura voltam, és saját elképzeléseket támasztok minden hallottal kapcsolatban. – Ez nem is túlzottan válasz, hiszen Agnese már ismer egy ideje, hogy tudja, hogy milyen is vagyok. A minisztériumot sem akarom elárulni, hiszen a királynő szolgálatában állok, de igaz ami igaz, a drágával külön titkaink vannak már, így ha a hölgy rákérdez, nem fogok tagadni. - Akkor talán ott van a legjobb helyen, nagyon kiváncsi vagyok a pályafutására, hiszen Látónak lenni mint tudod, sosem volt könnyű kenyér. – Vonom meg a vállamat, nekem ugyan segített a harmadik szem a nyomozásban, de nem mindenki olyan szerencsés, mint én. Már ha lehet azt szerencsének nevezni, hogy oly mélyen ástam bele magam a sötétségbe, hogy a családom sínylette meg. Terveztem visszavonulni, de Anna halálakor megfogadtam, hogy amíg csak élek, a banya sarkában leszek. A figyelmeztetésében benne volt minden, hogy akkor fog majd végezni velem, amikor már mindent elvett. S miután boldogságomban már Agnese is kiteljesíti, ő is veszélyben van, ezért is akartam ellökni magamtól. - Nem tudom, mégis úgy érzem, mintha minden lépésünkről tudna. Agyafurtabb, mint a sötét nagyúr. Nem viráguralmi céljai vannak, éppen azért veszélyes, mert a személyes bosszú verézli. – Nem tudhatom, hogy Agnese is pont Voldemortra gondolt magában, de az igaz, hogy már nagyon egymásra vagyunk hangolva, és azt kell mondanom, hogy gyakorta párhuzamot vonhatunk a következtetéseink közt. Felpillantok, és el is nevetem magamat, ahogyan ráemelem a tekintetemet, és megrázom a fejemet. – A banya sosem tett volna ennyire boldoggá. Úgyhogy kihúztad magadat a listáról. [/color] – Nem hiszek benne, hogy a banya ennyire ügyes legyen, hogy bárkit is boldoggá tesz. Nem, az a sötét szív nem képes erre. Felpattanok a székről, amelyen ültem, és elvonom a kavargatástól, hogy pár pillanatra az ölelésembe vonjam. Ám nem állok meg itt, vércseként csapok le az ajkaira, de csak egy röpke csók erejéig, hogy megízleljem a mézédes finomságot. - Nem, ez egyértelműen nem lehet a banya szája. Vele nem is passzolnék. – Engedem el, hogy a morzsámra tudjon koncentrálni, hiszen lényegében ezért jött. Jó, nem csak ezért, hanem hogy együtt legyünk, hogy beszélgessünk, és kipróbáljuk magunkat egy párként ebben a felnőtt kapcsolatban. – Aligha. Te pusztán védekeztél, mert azt hitted, ártani akarok neked. Abban viszont igazad van hogy a banya konkrét tervekkel rendelkezhet, és úgy vélem, hogy közel a végjáték.. amelyről még én sem tudok semmit. – Tűnődően ráncolom a homlokomat, egy jó ideje nem gondolkozom a miérteken, pusztán védem a lányomat.
A nyomozás az aprómunkák sorozata. Van egy csomó cseréptöredék, abból kell összerakni a korsót.
Agnese Yermouth
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Samuels-ház 2016-05-16, 14:16
Philip & Agnese
- Ami azt illeti, én többször láttam a hátadat... - Jegyzi meg mosolyogva, de hálásan, mert hát ez azt jelenti, hogy Philip többször is inkább Agnese elé lépett védelmezőn, még ha ez a gesztus akkoriban a ladyt kifejezetten bosszantotta is. Nem csoda hát, hogy az első adandó alkalommal, ahogy előbbre jutott a férfinál, beomlasztotta a járatot maga mögött, hogy aztán a férfi jusson ki, ahogy tud. Hátrahagyta Philipet, és próbálta hátrahagyni az emléket, a halványan felébresztett érzést, amit az váltott ki, ahogy a férfi véletlenül rá esett és olyan közelségbe kerültek, mint amilyenbe legközelebb csak majdnem egy év múlva. Az álomra vonatkozó költői kérdésre csak elmosolyodik. Ha tudná Philip, miért nem tud Agnese lejutni a Roxfort egy titkos részébe Dumbledore segítsége nélkül! Ha tudná, hogy Edevis tükre milyen éber álommal kínozza valahányszor csak eszébe jut az ott látott kép. - Bölcs meglátás, rendben. - Bólint rá a mazsola kérdésére, s eszerint csak egy kis marékkal tesz bele. Más esetben ezt tényleg csak olyan tessék-lássék mazsola is van benne módnak neveznék, de a kért arany középúthoz valóban ez kell. Egyébként meg gondolatban felír egy piros pontot a férfinak, amiért nem zárkózik el új dolgoktól, még ha meg is van rá a komoly esély, hogy a mazsola nem lesz finomabb akkor sem, ha Agnese készíti el a császármorzsához. Mindenesetre akkor felnőttesebbre veszi a formát és rumban áztatja kicsit az aszalt szőlőszemeket. - Ezek szerint te is tudtad már? - Pillant rá kérdőn, már csak azért is, mert így nem kell majd mindent elmondani elejétől a végéig. És vajon az új, rejtélyes mágikus adottságokról is tud a férfi? És milyen állásponton lehet erről az egészről a Minisztérium? És milyenen Philip? - A lány egyelőre a Gyengélkedőn van, a hetet biztos ott tölti és nem mehet ki a kastélyból. Talán ez még védi, mert ha a birtokra be is jutottak, a kastélyba bejutni már korántsem olyan egyszerű... - Vagy csak szeretik ebbe a hitbe ringatni magukat? Philip kérdése is új lehetőséget vet fel. - Kezdettől fogva nem lehet diák, azért azt a Teszlek Süveg kiszűrte volna, és abban nem kivételeztek senkivel. Leticia fejére felkerült, ahogy a többi ösztöndíjasra, cserediákra is, csak a tanárokra nem, ahogy a tiédre sem, mikor utánam jöttél nyomozni. De hogy esetleg azóta megszállt volna valakit? Nem ez volna az első eset, ha igaz... - Bólint lassan még a kevergetést is elfelejtve egy hosszabb pillanatra, hogy aztán észhez kapva gyorsan folytassa, mielőtt odaég a vacsorájuk. Ha igaz amit beszélnek, hogy néhány éve a Sötét Varázslatok Kivédése tanár a turbánja alatt gyakorlatilag Tudjukkit rejtegette... Nos, lehet, hogy diák is rejthet ilyen szörnyű titkot, talán mit sem sejt róla, mert már nem ura magának. - Ha diákként bent lenne, akkor már tengernyi lehetősége lett volna Leticiát megtámadni. Mire várna? És ha bent lenne, akkor felesleges Álomkínzókkal támadni az épületet, mert ha ezeknek a lényeknek a szörnyű átkával akarná Leticiát sújtani, akkor egyszerűbb lenne őt kicsalni az épületből, mint bejutni a kastélyba. Nem, ennek így nem látom értelmét. De tételezzük fel mégis, hogy igaz. Mi alapján tudnánk megtalálni? Miről lehetne felismerni? Például honnan tudod, hogy nem én vagyok a banya? - Tudja, ez még viccnek is rossz azok után, ami Philip feleségével történt, de valahol logikus is lehetne. Egy velejéig romlott lélek elérné, hogy az összetört szív újra reménykedjen, hogy aztán ismét ugyanúgy sújtson le rá, hogy a kín még fájóbb legyen és örökre elvegye a reményt és a hitet. Annak azért örül, hogy fesztelenül lehet erről a témáról valahol beszélni, ahol nem kell félni poloskáktól, ármányoktól. Persze a banya, ha csakugyan olyan erős és ravasz, Philip házába is éppúgy bejuthat vagy bejuthatott, hiszen nem olyan erős a védelmi varázslat itt, mint az iskolán, s így tudomása lehet Agnese-ről is. Majd idővel elválik, hogy a lady meglepetésszerű fegyver lehet-e Philip kezében, akire nem számít a banya. Mindenesetre addig is jó, hogy megbeszélheti valakivel, mert ezen részleteket értelemszerűen a kollégáival nem teheti meg. Talán csak Dumbledore-ral, de az igazgatót inkább majd akkor zargatná ezzel, ha jutottak valamire Philippel. - Különös ez az egész. Ha csak a bosszúvágy hajt és el akarom kapni Leticiát, akkor kicsalom a védelmi helyről... Nos, végülis így is jártam el, mikor az ösztöndíj álcájával kihozattam a spanyol iskolából. Ez az egész helyzet viszont valahogy más. Mintha kóstolgatnák az iskola védelmét, keresnék a leggyengébb pontot. Ha valóban Leticián való bosszúállás és a Látó lány elhallgattatása a cél, akkor ezek csak az igazi tervek egy részei lehetnek. A lány nem Leticia veszélybe kerüléséről álmodott, annál nagyobb szabású veszedelemről van szó. De... mi a cél? - Nem érti, sehogysem érti, mi olyan fontos lehet a Roxfortban? Arról nem tud senki sem, hogy a grimoire-ok nagy része is oda lett menekítve, habár az a férfi sejtheti, aki Agnese-re támadt akkor este. Az az ismeretlen férfi tud a Halál Könyvének létezéséről,
de mi az esély rá, hogy szövetkezett a banyával? Kezd attól tartani Agnese, hogy üldözési mániája lett és túl sokat kombinál, főleg, hogy sehogy nem jön ki ez az egész kombinálás és hihető, reális egésszé. Valami elkerülné a figyelmüket?
Úgy látom, hogy a nő is kiélvezi a helyzetet, amibe sodortuk magunkat. Nem merem hangosan kimondani, amit mindketten érzünk, hogy a büszkeségünk sutvavágásával visszamentünk az időben, és komolyan úgy viselkedünk, mintha ez visszatértünk volna a kamasz éveinkhez. Én képes voltam meglátni ezt a nőben, hogy tud ő törékeny lenni, nem csak rideg és magabiztos. Ő pedig végre elhitte, hogy nem csupán a vérét akarom, valami igenis hozzá köt, nem mindenki gondolja bűnösnek. - Ezen akár meg is sértődhetnék... Hát ki volt az, aki mindig a hátadat védte? – Vigyorgok most én, ténylegesen megsimogatva az említett testrészt, de igaza van, a férfiembernek lehetőség szerint nincsen helye a konyhában. Én azonban Anna halála után jó sokáig elláttam Leticiát, megtanultam főzni is, hiszen egyedülálló apaként ez rám hárult, de nem tartott sokáig a dolog, hiszen ráébredtem, hogy inkább távoltartom magamtól őt, mielőtt még baja esne. Ám ha Agnese nem kér a segítségből, és valóban engem akar kiszolgálni, hát élvezettel fogadom a női kezet, amely most rólam gondoskodik. - Kiről másról, drága Agnese? – Kérdezek vissza, én igenis komolyan gondolom, csakis az a rész nem fontos, hogy a jósálmok most mennyire szólnak róla. A felvetésen azért muszáj eltűnődnöm, mert elsőre nemleges lenne a válasz, ám nem akarom megbántani a nőt, akinek végre egy apró célt adtam, amivel nekem kedveskedhet, na persze nem számítva, hogy milyen gondoskodó Leticiával. Mégis úgy vagyok vele, hogy akit szeretünk, azzal illik őszintének lenni, és nem a mazsola áll már közénk. - Annyira nem. Ám nem tudom, hogy te hogyan készítenéd. Arany középútként maradjunk annyiban, hogy ha megoldható, tegyél bele egy keveset, amolyan kóstolónak, és ki tudja, talán még ízleni is fog. – Szeretek diplomatikus lenni, és ezzel őszinte is maradok, ráadásul megoldást is adok a kezébe. Miután megmutattam, hogy hol találja a fakanalat, az egyik falnak támaszkodva figyelem őt, hogy ne legyek útban, de azért annyira a közelben, hogy ha nem bírjuk már tovább egymás nélkül, könnyedén átszellhessük a távolságot. Nos igen, olyan kevés idő adatik meg közösen, hogy el kell dönteni, hogy milyen minőségben használjuk ki. Ismét támadna kedvem megcsókolni azokat a mézízű ajkakakt, ám úgy okoskodom, hogy lesz rá még alkalmam, és végtére is több mint egy év a közös beszélgetéseinkről szólt, nálunk ez is komoly alapot képez. Érdeklődve hallgatom, valami ilyesit sejtettem én is, természetesen most is megvan a hozzáfűznivalóm. - A minisztérium máris tudja, és nem tőlem. Mindig is voltak poloskái. Nem csodálkoznék rajta, hogy ha a lány komoly veszélybe kerülne. A Látókat szokás ugyanis gyorsan eltűntetni, mielőbb komolyabb összefüggésekre derítenének fényt. – Mégis elnémulok, ahogyan felfedi azt, amire nekem nem volt értelmem, lehet, hogy minden a banya fortélyos ármánykodásából indult ki. Az a lány, a hollóhátas, Kylie, lehet, hogy valahogy a banya terveibe nyert bepillantást? Megköszörülöm a torkomat, ahogyan kimondom a felvetésemet. - És... mit szólsz, nem lehetséges, hogy a banya máris az iskolában van? Diákként.. – Miután hármasikrek voltak, elképzelhetőnek tartom, hogy a legravaszabb komoly álcázó varázslattal is rendelkezhet, nem egy egyszerű százfűléfőzetre kell gondolni. Nagyhatalmú sötét boszorkányok úgy vetik le a testüket, mint más a pizsamát az alvás után. És akkor... a lányom közvetlen veszélyben van. Igaza lehet Agnese-nek, Kylie látomásai onnantól indultak, hogy én is tudomást szereztem róla, hogy Leticia immár a roxfort tanulója.
A nyomozás az aprómunkák sorozata. Van egy csomó cseréptöredék, abból kell összerakni a korsót.
Agnese Yermouth
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Samuels-ház 2016-05-02, 21:35
Philip & Agnese
- Ha békén hagytál volna, készségesen hagytalak volna futni, kedvesem! - Vág vissza rögtön mosolyogva és felvágósan, mintha csak az ő kegyén múlt volna, s mintha nem lenne legalább egyenrangú ellenfél Philip, ha nem erősebb. Egyébként valóban nem ment volna Philip után, hiszen nem lelte örömét abban az egy gyilkosságban sem, de abból a szempontból nem mondott igazat, hogy nem menne a férfi után. Hiszen tavaly év végén a férfi elköszönt tőle, kilépett az életéből, békén hagyta, és bár Leticia nem tudta, Agnese éppúgy várta a férfit belépni vagy csak üzenni a kastélyba, mint maga a lány. Elérte, amit akart, de addigra már kezdett másként érezni. A lady azt se bánta volna, ha a saját kastélyában szidja akárcsak egy rivalló formájában a férfi, csak hallott volna felőle. Hosszú nyár volt, és se akkor, se azóta nem tudott megküzdeni a lelkiismeretével, amit csak fokoz a medálképek bővülése. A temetéskor felkerült fekete leplek talán már sosem kerülnek le John festményeiről, még azokról sem, amelyek varázsfestmények, így festett alakjuk mozog és beszél... és az ember szemébe nézne. Lassan a tükröket is le kell takarnia Agnese-nek. Mégsem tud lemondani Philipről, mert tényleg olyan, mintha lenne vele egy másik élete, ahol a régit hátra hagyhatja, és ebben az újban elbújhat a múlt árnyai, ígéretei és felelőssége elől. - Segíteni? Soha! Életem végéig hallgathatnám! - Nevet vissza, s valóban, talán örökké ilyen édesen fognak civódni, de nem bánja. Ami azt illeti, üdítően hat és nem mellesleg nagyon élvezetes is, mikor az ember méltó ellenfélre akad, aki frappánsan és gyorsan tud visszavágni. Jobb ellenfelet nem is kívánhatna s ami azt illeti, örül, hogy nem halálos ellenfelei egymásnak. Próbálták egymást gyűlölni, de hát mire jutottak vele? Most próbálja meg egy szerelmesen túlsózott császármorzsával megölni a férfit? - Szóval rólam álmodsz, értem én! - Bólint rá párat somolyogva, persze nem gondolja komolyan. - Áh, köszönöm! - A megadott fiókban valóban megtalálja a keresett eszközt. - Szereted a mazsolát benne? - Kérdez még ennyit, miközben tovább foglalatoskodik a tésztával és egy hozzá való megfelelő méretű serpenyőt is keresni kezd először a férfi konyhájában, de ha nem leli, akkor a magával hozott holmik között. A férfi válaszától függően fog ugyaninnen előkerülni a hozott mazsola egy kis üvegcse is benne sötétebb árnyalatú folyadékkal. Ha kért mazsolát a férfi, akkor az üvegcse tartalma is hamar kiderül, hiszen a kevéske mazsolát a rummal együtt kezdi el melegíteni egy kicsi lábosban. Ha nem kért Philip, akkor csak a tésztára kell összpontosítania a szakácsnővé avanzsált ladynek. - Igen is és nem is. Egyelőre nem akarjuk elmondani a szülőknek, se a Minisztériumnak... - Pillant itt főzés közben a férfira, mert hát Philip mind a kettő kategóriába beleesik, de Agnese beszélt Dumbledore-ral, aki jó ötletnek találta a férfit megkérdezni erről. Úgy tűnik, az igazgató is egyenes jellemnek találja Philip-et, s az ő esetében talán nem kell attól tartani, hogy megy árulkodni Caramelnek, aki valamiért csak arra vár, mikor veheti át a Minisztérium az irányítást a Roxfort felett. - Mégis úgy vélem, hogy előbb-utóbb a Minisztérium tudomást fog róla szerezni, vagy mert rájönnek, vagy mert nem lehet elhallgatni tovább. Van egy lány az iskolában, aki szintén Látó és igen nyugtalanító látomásai vannak az iskoláról. Legalábbis mindenki úgy gondolja, az iskoláról van szó. "Kő és tűz, a falak sorra leomlanak. Sokan jönnek, új hatalmat akarnak. A világ megváltozik, s lesz ki közben elvész. Új erők sűrűsödnek s egyre közelebb a vész." - Könnyedén felidézi a látomás rímelő szavait, hiszen ereklyevadászat során is sok fejtörőt kell megoldani, megjegyezni, s valamiért ezeket szeretik szintén rímekbe szedni. - Ez egy őszi látomás volt, azóta a gondnok eltűnt, a háza leégett, a lány pedig álmodott egy ágas-bogas fával is kentaurokkal meg unikornisokkal, de ez sokkal zavarosabb álom volt. Mindenesetre megpróbált a fa nyomába eredni egy iskolatársával, de eközben bizonyos lények megtámadták őket. Jól vannak, legalábbis a körülményekhez képest, a lények a kastélyba nem tudtak bejutni egyelőre. Jelenleg kijárási tilalom van az iskolában, ezt meg ugye nem sokáig lehet titkolni... Azon gondolkodtam, vajon lehet-e összefüggésben azzal, hogy Leticiát áthoztam ide?
Mi van, ha nem mi találtunk rá előbb a banyára, hanem ő ránk, csak vakok voltunk rá? - Nem tudja, hogy mennyire erős a szóban forgó személy, de nem célszerű lebecsülni, ha ennyire elrejtette előle a lányát Philip. És ha nem a banya az, akkor ki? Miféle rejtély ez?
- Óóó... – Tudom, hogy már kimondta, de ez így kijelentve még inkább megható, még ha el is vicceljük a dolgot. Komolyan sokáig tartott, hosszú út volt, amelyet tapostunk. Dolgoztunk ezért, olykor bizony egymás ellen, hátha sikerül meggyűlölni a másikat, és el sem hiszem, hogy több mint egy év telt el, és most egymás karjaiban tervezzük ezt a nagyon is fontos vacsorát. Nem vagyunk már tinik, ez mégis picit olyan, izgalommal teli minden érintés, minden pillantás, ahogyan egymásra találunk. Minden perc ajándék, ahogyan Agnese érkezésével együtt még fizikailag is többé tesz, hiszen a medál, amelyben megjelenek én, s lányom, valóban azt feltételezi, hogy egy család vagyunk, még ha nincsen így kimondva. A gyerekek számára semmiképpen sem. Ezt adagolni kéne, ámbátor még mi is csupán ismerkedünk az új érzéssel, amelyet a keserű és a jég alá rejtett szívünk felolvasztása jelent. Anna is mindig azt mondta, az élet nem úgy alakul, ahogy eltervezzük. Ő még novellát is írt rólunk, ám biztos vagyok benne, hogy már nem lenne féltékeny, hogy ez a fejezet már nem róla szól. Oly sokáig csupán egy test voltam, lélek nélküli masina, aki teszi a dolgát. Amióta ismerem ezt a drága angyalt, mintha megteltem volna érzelemmel, s neki köszönhető, hogy a lányom felé is visszafordultam, mert tudom, hogy lehet még új esélyünk. Együtt. Nem csupán ketten. Öten. Családként. Örökké. - Rágalom. Édes angyalom, talán nem akartál eltűntetni az útból? – Fenyegetem meg az ujjammal, mintha holmi csintalan kisleány lenne, ám a mozdulat gyorsan végigszakad, hiszen akár házikedvencnek is érezhetem magamat a cirógató érintésben fürödve. Eddig sem voltam mérges, a félmosolyból most azonban jóleső sóhaj lesz, ahogyan megcsókolja az arcomat könnybelábadó szemeim alatt, így odahajtom a fejemet, és pár pillanatig némaságba burkolózom, hogy ne legyen kísértetetiesen vékony a hangom, ha megszólalnék. A nő azonban nem hagy túlságosan hosszú pihenőt, ha bárki tudná, hogy mekkora egy bohóc, komoly sort kellett volna végigállnom a kegyeiért, de legalábbis párbajok komoly száma lett volna a terhem, mielőtt az enyém lesz. - Ha gondolod, segítek, hogy el ne veszítsd az önbizalmadat. – Nevetem el magamat, tudom, hogy sosem fogjuk feladni ezt a kvázi-veszekedést, amely mindig is jelképezte a kapcsolatunkat. El akartam magamtól taszítani, hogy ne kerülhessen ő is a banya karmai közé, de ez mintha sosem érdekelte volna. Nagyon hasonló, mint Leticia. Egyiküket sem érdekli a veszély. Csak az, hogy velem legyenek. Akkor együtt kell ezt megoldanunk. Ahogyan ő is, úgy én is azt érzem, hogy a császármorzsa pusztán egy szimbólum, ikon, amely azt jelképezi, hogy együtt vagyunk, és számíthatunk a másikra. Az érintéseink még mindig gyengédek, noha már nem kellene visszafogottnak lennünk, ez valahogyan más mint egy ifjonti hévvel megáldott szenvedély. Ez különleges, talán olyan, amit majd egy számunkra kijelölt, pirkadatkori nászéjszakára illene tartogatni, mégis fürdök minden pillanatában. - Hogyne, végülis ezért jöttél kedves. Beszélgetünk, amiről csak kedvünk tartja. A kérdésedet illetően, a látás adománya az utóbbi hónapokban jobbára elkerült. Hogy ez minek köszönhető..? Azt kell hinném, túlságosan az érzelmeim rabja kezdek lenni, és kevésbé higgadtan kezelem a dolgaimat ahhoz, hogy a Látó szemre tudjak figyelni. Ám igazad van, olykor befelé is kéne néznem, hiszen a jövőt nem árt olykor megorrontani. – Bólintok, és kéz a kézben indulunk lefelé, valódi udvariasságról szólt a felajánlásom, miszerint segítek, de talán láb alatt is volnék itt. Mégis maradok, és figyelem őt, méghozzá a konyha falának dőlve, hogy ha úgy alakulna, hogy lehetek a kuktája, ki ne hagyjam az alkalmat. A dobott csókot elkapom, és a szívemhez húzom, de viszonozni majd az ajkára fogom, talán a vacsora után, hiszen ha tényleg belefeledkezünk, akkor éhen maradunk, igaz, valamit valamiért. - Ott, abban a szekrényben. – Mutatok le az egyik kihúzhatóra, noha nem vagyok egy mesterszakács, a saját házamban mindennek megvan a maga helye. – Miért kérdezted Agnese ezt a látomást? Valamiről tudnom kéne?
A nyomozás az aprómunkák sorozata. Van egy csomó cseréptöredék, abból kell összerakni a korsót.
Agnese Yermouth
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Samuels-ház 2016-04-22, 21:04
Philip & Agnese
- Ohó, ez esetben nagy szerencse, hogy szerelmes vagyok, különben napestig is kereshettelek volna! - Mosolyog, s furcsa ízlelgetni a szót. Legutóbb, a karácsonyi bálon sokszor kimondta a férfinak a vallomását, hogy szereti, de ezt még így sosem volt alkalma kimondani még magának sem, hogy szerelmes. Mintha volna egy másik élete, amiben olyan kis fiatalka, mint Leticia, s nem kell törődnie semmi komoly és felelősségteljes felnőtt dologgal, csak azzal, hogy mivel kedveskedjen a szerelmének és el-elrévedezzen nem megírandó, hanem kijavítandó dolgozatok felett Philip vonásait, karakteres tekintetét idézve lelki szemei elé és azon kapja magát, hogy a semmibe réved a szobájában és mosolyog magában... már egy fél órája. Örömmel nyugtázza, hogy Philip sincs ellenére a lányaival való találkozásnak, hogy megismerje őket. Persze mikor a medált mutatja, akkor eszébe jut, hogy lehet félre is értheti a férfi, hogy Agnese azt várja, ő is zárja szívébe a két kis idegen kislányt, mégpedig lehetőleg minél előbb. Természetesen ez lenne a legjobb forgatókönyv, de Agnese nem akar siettetni semmit, se pedig erőltetni. Csupán szeretné, ha a lányoknak ne lenne idegen Philip. Ki tudja, mikor hozza a sors... - Rágalom! Sosem kívántam a halálodat! - Teszi csípőre szabad kezét ál-felháborodva. - Az te voltál, aztán tessék, nagyon úgy néz ki, másképp lettél a végzetem. Halkan súgom csak, ennek jobban örülök. - Ad a végén apró, lágyan cirógató csókot a szem sarkába, ahol az a könnycsepp látszik megcsillanni. Eztán mindig lesz Philip mellett valaki Agnese személyében, aki a bánat könnyeit lecsókolná arcáról, s osztozna az öröm könnyeiben. Szó se róla, ez egy olyan fordulat alig több mint egy éves ismeretségük alatt, ami elképzelhetetlennek tűnt tavaly ilyenkor. Aki ilyent állít, azt talán együtt nevették volna ki. - És most próbáljak meg főzni ilyen teher alatt? - Színpadiasan sóhajt egyet, mint akinek szép ívű vállait a világ gondja nyomja a tökéletes császármorzsa-készítés képében. Kicsit persze nehéz derűsnek lenni, hiszen... ez mégis milyen válasz volt a férfitól? Most akkor minden rendben lesz, és tényleg az lesz a legnagyobb baj az életükben, hogy odaég egy kicsit a császármorzsa? Vagy ez egy kitérő válasz volt, hogy ne kelljen elmondani, milyen szomorúság fog várni rájuk? Vajon ezért mondta Philip a bálon is, hogy addig élvezzék ki a pillanatot, amíg tart? Elmosolyodik a simogatásra, mely nagyon is jól esik nemcsak az oldalának, de a lelkének, amely egyúttal meg is acélozza magát: nem, nem fogja hagyni, hogy ezt a törékeny boldogságot bármi szétzúzza, bárki elvegye tőle, tőlük! Elhatározására a pontot a medál fedelének halk visszapattintása adja meg. Megsimítja Philip arcát, hogy onnan keze a nyakra csússzon le és tovább le a mellkasra kedves cirógatásként, válaszként az oldalára kapott simogatásra. - Menjünk, különben nem vacsora lesz belőle, hanem reggeli! Addig is fel kell tennem még egy kérdést, ha a vacsora elkészültéig beszélhetünk ilyen komolyabb témáról is. Ígérem, a vacsora alatt semmi ilyent nem emlegetek, az csak kettőnkről szól majd! De... nem volt véletlenül valami jósálmod a Roxforttal kapcsolatban? Vagy tűzzel, fallal vagy esetleg egy ágas-bogas fával? - Áll fel a férfi öléből kiszállva, pedig évek óta nem volt ilyen kényelmes ülőalkalmatossága, de ha nem indulnak el most, akkor hamarosan korgó gyomruk fogja lezavarni őket a földszinti konyhába és olyankor rosszabb főzni. Természetesen Agnese úgy ítéli meg, hogy az ide vezető út elég zeg-zugos volt, azon a lépcsőn is könnyen eltévedhet bárki, elvégre két irány is lehetséges rajta középtájon: felfele meg lefele is lehet rajta menni, tehát jobb lesz nem szétválni, hanem kézen fogva levezetni Philipet a saját konyhájába. Csak ott ítéli elég biztonságosnak a terepet arra, hogy elengedje a férfi kezét, de azért játékosan egy csókot még lop tőle útravalónak, mert két teljes lépést kell megtennie nélküle a konyhapultig. Agnese kis, tértágítő bűbájjal ellátott táskája már ott várja, úgyhogy szépen elő is kezdi venni a szükséges eszközöket, serpenyőt, hozzávalókat, s neki is lát beszélgetés közben a császármorzsa tésztájának alapját elkészíteni. - Kanalat meg fakanalat merre fogok találni? -
Kérdezi az első fiók után, ami logikus választásnak tűnt volna evőeszköz tárolásra, de abban nem az volt. Útbaigazítást érni meg praktikusabb, mint sorra nyitogatni itt mindent. Később... igen, később talán jobban megismeri majd ezt a konyhát is.
Nem szándékoztam magunkat kínozni azzal, hogy túl bonyolultra írom az előjátékot. Mármint... a találkozásunkat megelőző felvezetést, így helyesebb, hiszen jelenleg fel sem merül még az, hogy az ágyban is méltó partnerül szolgáljunk egymásnak. Úgy vélem, hogy a mi korunkban ugyan már nincsen szükség különösebb időhúzásra, ám tekintve hogy mindketten özvegyek vagyunk, fél lábbal még a gyászévben, igenis nem az a legfontosabb, hogy mi rejlik vajon a finom csipke alatt, hanem az, hogy képesek legyünk elhinni, hogy még nekünk is járhat egy csipetnyi boldogság. Mintha visszarepülnék a tinédzser éveinkbe, és hitetlenkedve fogadnánk, hogy van valaki, akit nekünk rendelt a sors. - Ugyan drága grófnő. Mindössze tudom, hogy szerelmes nőt nem illik túlzottan megvárakoztatni. Betartom az udvari protokolt. – Lépek hozzá, hogy végre összeborulhassunk. Talán ügyetlenkedtünk egy keveset a megszólítással, tegeződjünk, vagy magázódjunk hosszútávon, mint a szüleink egykoron, ám tudatni akartam vele, hogy kell, hogy legyen a szívünknek egy olyan szeglete, amikor csupán egymásért vagyunk, és lehet köztünk a távolságtartáson túl igenis valaminemű közeledés is legyen. Ha már visszatérünk a karosszékhez, ismét helyet foglalok, és az ölembe vonom a nőt, finom mosollyal bólintva a bókra. Határozottan kedvemre való lenne, hogy ha váratlanul betoppanna olykor. Ehhez mondjuk az is szüksékeltetik, hogy én magam is több időt töltsek ott. Nem, némi egyeztetés ténylegesen szükségeltetik, mert különösebb vizsgálatra már nem vagyok hivatott a Roxfort falain belül, a tanév hamarosan véget ér, és ha csak nem tárok fel a maradásomat aláhúzó fontos aktát, akkor ezt a házat fogom otthonomnak nevezni. A nő pedig hiába várja majd, hogy az iskolában összefutunk, erre vajmi kevés esély lesz. Ám ha azt nézem, hogy a lányom még mindig a kastélyban tanul, igenis gyakorta tehetem tiszteletemet. Furcsa, és szokatlan dolog, hogy szerelmi téren kell egyeztetnem, ettől már komolyan elszoktam. - Igyekszem szemmel tartani a választottamat. Rendben, örülnék neki. – Simítom meg a finom, puha arcot, és még egy csókot is odanyomok, csak hogy ne egyedül verbálisan köszönjem meg a felajánlást. Valóban, én is kezdem azt érezni, hogy lehetünk egy család, noha a gyermekeink még mit sem tudnak a dologról. Amikor Agnese-nek felhoztam egy esetleges eljegyzés vizióját, úgy vette, mintha viccelnék vele, pedig a cinizmust félretéve ezen a téren nagyon is komolyan gondolkozóba estem. Ha nem lennénk rákényszerítve a titkolózásra, már most megkérném. Ám ott van az a kardinális kérdés; mivel magyarázzuk a dolgot? Hogyan kerüljük ki a támadási felületet, amely felmerülhet, mondván a sötét boszorkány megbabonázta az üldözőjét? És ez csupán a jéghegy csúcsa, a banya ha megneszeli, hogy nem egyedül Leticia került vissza a látóterembe, hanem még további három szeretett nőszemély, pillanatok alatt veszélybe kerülhet mindaz, amit közel egy év alatt felépítettünk. Átveszem a láncot, hogy megszemléljem a tartalmát. Ezúttal nem kell visszafognom magamat, elcsukló hangon rebegem a válaszomat. - Köszönöm. Ahhoz képest, hogy nemrég még a halálomat kívántad, fejlődőképes vagyok. – Mintha egy könnycsepp is csillogna a szememben, hiszen nem csak engem gondol magához tartozónak. Ott van Leticia is, hiszen végképp nem számítottam rá, hogy az egykori túsznak szánt lány lassan már Agnese gyámleánya lesz. Érdekes fordulat, amire senki nem számított. - Csakis akkor, ha elszúrod a császármorzsámat. – Talán elviccelem ezt a kérdést, ám ahogyan a lányomért feláldoznám magamat, ez él Agnese-re, és a gyermekeire is. Bármi is vár rá, annak előtte velem kell megküzdenie. Vérre menő, halálos párbajban. A kezét fogom, és mintegy véletlenül az oldalát is megsimogatom, ez talán még belefér a mi lassan éledő, szinte úrias szerelmünkbe. Továbbit még én sem kívánnék magunknak.
A nyomozás az aprómunkák sorozata. Van egy csomó cseréptöredék, abból kell összerakni a korsót.
Agnese Yermouth
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Samuels-ház 2016-04-11, 20:37
Philip & Agnese
Egészen könnyen megy a keresés, persze, be is adhatná a felmondását, ha egy ekkora házban nem tudna megtalálni egy felnőtt férfit még plusz adottságok nélkül is. De plusz adottsággal azért mégiscsak egyszerűbb, persze nem áll olyan magas szinten még, még nem tudott annyit gyakorolni, hogy a két jobbra eső ajtó közül elsőre ráhibázzon melyikbe is kell benyitni. Az első egy fürdő, üresen, úgyhogy vissza is húzza az ajtót, s a másik ajtó kilincsére fog rá, hogy finoman lenyomja. Előbb feje jelenik meg a résben, ahogy kíváncsian bekukkant, majd meglátván Philipet, széles mosoly ragyog fel arcán és lép be a szobába, már csak a titkolózás miatti megszokásból is téve be automatikusan gyorsan maga után az ajtót. Mintha itt bárki megláthatná őket. - Ó, még csak nem is álcáztad magad karosszéknek vagy bújtál az ajtó mögé! Alábecsülsz, nyomozó! - Kuncogva incselkedik vele szóban, ahogy felé lép és Agnese is rövidíti a távolságot. Tegeződnek ismét, s Agnese erősen tart tőle, mi lesz, ha egyszer akkor is ez a forma jön ajkaikra, mikor már is hallhatja? Megmosolyogtatja a sok kis csók, amit kap, s természetesen nem marad ebben adósa a férfinak, s hűségesen követi őt a karosszékhez vissza. - Nahát, köszönöm! Tetszik ez a szoba, de a legjobban az tetszik benne, hogy te is itt vagy benne! - Bánja is ő, hogy régiek a bútorok vagy éppen a legújabb divat szerintiek, hogy por van-e vagy enni lehet-e a padlóról, világos-e vagy sötét, kicsi vagy nagy, szép a kilátás vagy tűzfalra néz-e. Amíg Philip vele van, semmi sem baj, így hát a szoba kedvenc "berendezésének" egy hosszabb csókkal köszöni meg, hogy van neki, és úgy általában az egész gesztust. Nem mellesleg csók közben nem átallja gyengéden lenyomni a karosszékbe a férfit, hogy oldalról szépen az ölébe csüccsenjen és így vegye szemügyre a képeket. - Ez...Ott voltál?! - Ismeri fel a jelenetet, az időt, amikor a kép készült. Jól elkapott kép, még a kis Becky is mosolyog rajta, rég látott a családjáról ilyen idilli képet. - Legközelebb találjunk rá valami módot, hogy te is ott legyél. Mármint gyere is be! Szeretném, ha ők is jobban megismernének. - Mosolyogva teszi vissza az asztalra a képet, s a másikért nyúl. Több szempontból is üdvös lenne, ha Philip jobban megismerkedne a lányokkal, vagy legalább fordítva, hiszen ha Agnese-vel valami történik, a tavaly nyáron átíratott végrendeletben a férfit jelölte meg gyámként. A Yermouth-rokonság persze meg fogja támadni a végrendeletet, ha kiderül, de a rokonságot csak a vele járó vagyon érdekli, nem pedig az, hogy miképp lesz boldog a két kislány. - Ó, milyen jóképű! Szívesen megismerném! - Agnese visszamosolyog Philip fényképére, s örömmel pihenteti meg rajta a szemét, hogy aztán az igazira pillantson fel. - De van ám már belőled egy. - Húzza elő sejtelmes mosollyal a ruhája alól a medált, amit már ismerhet a férfi, s lekapcsolva a láncról a férfi kezébe adja, hogy nyissa ki bátran ezúttal is. A három statikus kép már ismerős lehet: a két kislány és Lord John Yermouth, Agnese néhai férje látható a harmónikaszerűen kinyíló hármas medálon. De ezúttal két új kép is látható, egyiken magára ismerhet Philip, még a kalap is ott van némi sármosabbá tevő borostával egyetemben. Az ötödik medálkép alakulófélben lévő, még haloványabb, homályosabb, mintha a medáloknak is létezne szellem-verziója, nemcsak a kép, hanem a foglalata is, mintha sűrű ködön át nézné az ember, de az átsejlő szőke tincsek és a karakteres szempár ismerős lehet a férfinak nagyon is: Leticia lehet az. Lélekre kovácsolt medál, hogy mindig láthassa Agnese azokat, akiket a szívébe zárt. - Még mindig olyan borús jövőt látsz nekem? - Kérdezi halkan, mert önkéntelenül is eszébe jut az az éjszaka, mikor a Roxfort konyhájában futottak össze, amikor először láthatta Philip ezt a medált, s Agnese hitt a férfinak,
hogy látó, és mint látó nem ígért sok jót a nőnek és gyerekeinek. Azzal biztatta, hogy a jövő képlékeny. Vajh láthatta előre, hogy jó fél év múlva így fognak ülni egy karosszékben egymás ölében? Vagy ezzel édesíti meg az elkerülhetetlen rossz vég előtti időt?
Kémvadászként megvan a lehetőségem, hogy a rejtekemből is figyeljem a nőt, és nyíltan megmosolyogjam az érkezését, illetve a nézelődését, hogy merre lehetek. A konyhában és a ház többi részén is elhelyeztem mágikus érzékelőket, a muglik kamerának hívnák őket, ám ezeket nem a technika hajtja. Nem annyira bonyolult egyébként a rejtekhelyem, könnyedén rám fog találni, csupán azért találtam ki ezt a könnyed játékot, hogy egy kissé elhúzzuk a viszontlátás örömét. Nem tagadom, alig várom már, hogy a karomba zárhassam a jégkirálynőt, akiről én azonban tudom, hogy egy csupaszív asszony, szerető anya, és bizonyos, hogy jó feleség volt. Most már azonban az enyém, és mindent meg fogok tenni, hogy boldoggá tegyem. Tudom, hogy egyikünk sem romantikus alkat, de egymás mellett ki tudunk teljesedni. És ha belegondolok a karácsonyi bált követő csókcsatánkra a fagyöngy alatt, hát meg kell cáfolnom, hogy távol állna tőlünk a mély érzelmek kinyilvánítása. Igenis képesek vagyunk rá. Mindkettőnknek fontos a család, és bár ő nagyon azt akarja előadni magáról, hogy mennyire sötét lelkű boszorkány, hiszen vérmágiát használ, grimoire-ok után nyomoz, de úgy vélem, ez csak egy dolog, a valóságban igenis helyén van a szíve. Aki császármozsát akar nekem készíteni, rossz ember nem lehet. Hiába hogy nincs nem vagyok érzékelhető, mégis lélegzetvisszafojtva figyelem a lépteit, gyönyörködöm a csodás arcban, a türkiz tekintetben, ahogyan leszűkíti a rejtekhelyek lehetőségeit. A nappaliban nem talál, de még a földszint többi részén sem. Ahogyan felér, a vizslató érzékelői már langyosat jeleznek, na nem mintha az egyszerű családi házban nagyon bonyolult lenne ez az egész. Az emeleten nagyjából a második szobához vezeti a képessége, és ha benyit, akkor ott talál egy karosszékben ülve, és rögtön felpattanok az érkezésére. Vérvörös selyeminget, és szarvasbőr zekét viselek, vászonnadrágot, no meg az elmaradhatatlan lovaglócsizmát. Az arcom frissen borotvált, csókokra számítok. - Kedvesem, végre ideértél. Nagyon vártalak. – Lépek oda hozzá, hogy a tenyerembe fogva az arcát nem csupán a száját csókoljam meg, többet kap az arcára is, a homlokára is. Valahogy kibújik belőlem a gondoskodó férfi, akinek roppantul hiányérzete volt. Még meg is ölelem összegzésül, ám nem bírok magammal, visszasietek a székhez, ahol több fényképet is hagytam. Ezeket nyújtom most át. Az egyiken ő van a két leányzóval, mozgókép, hiszen mégiscsak varázslók vagyunk. Méghozzá azokból a pillanatokból kapták le, amit most a napokban élt meg karácsonykor a kicsikkel. A másikon viszont én vagyok, ez ellenben nem mozgó kép. - Agnese... szerelmem. Ezt a szobát gondoltam neked, ha itt tartózkodsz. Ide bármikor jöhetsz, bejelentés nélkül, és úgy rendezed be, ahogy szeretnéd. – Jelenleg kicsit régies a bútorzata, sosem voltam pénzes alak. Viszont minden tiszta. Szekrények, egy asztal, fotelek, no és persze a karosszék, amiben ücsörögtem.
A nyomozás az aprómunkák sorozata. Van egy csomó cseréptöredék, abból kell összerakni a korsót.
Agnese Yermouth
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Samuels-ház 2016-04-02, 12:07
Philip & Agnese
Nem kerüli el figyelmét, hogy mennyit változott a hely azóta, hogy legutóbb itt járt. Korábban sem volt kosz vagy káosz itt, mégis most sokkal derűsebbnek tűnik a hely. Az egész érzete más, márpedig egy portörlés aligha javít komorságon. Most meg olyan világos és kellemes hely, pedig nem ütöttek plusz ablakokat a falakra, nem világít mágikus fény, egyáltalán most lámpa sem ég még, hiszen még nem sötétedett be sem, hogy ezt indokolja. Alkonyodni csak eztán fog, körülbelül mire elkészül a kért vacsora. Jó érzéssel megy hát végig a folyosón arra, amerre a konyhát sejti, s nem csalódik szimatában, valóban megtalálja azt. Elmosolyodik, ahogy rögtön kiszúrja a virágot. Egek! Évek óta nem kapott virágot, ha nem számítjuk a kis réti csokrokat, amiket lányai szedtek. De férfitól... Szinte el is felejtette, milyen érzés ez. Pontosan tudja, milyen illata van egy rózsának, mégis azonnali első mozdulata, hogy letéve a kis csomagot, amit magával hozott, felemelje a virágot és megszagolja, hogy még több érzéke emlékezzen erre a pillanatra, hogy még könnyebb legyen felidézni, mikor sokáig nem látja a férfit és hiánya már nagyon kínzóvá kezd válni. Csak ezután emeli fel a papírt és futja át a rövid üzenetet, hogy előbb elmosolyodjon, majd fel is kuncogjon az olvasottakon. No lám, csak nem próbára akarja tenni az ereklyevadászt a férfi, hogy vajon megtalálja-e szíve új kincsét? Kedvére való játék ez! Leteszi a levelet, de a rózsát magával viszi, néha-néha orrához emeli, mint szagot kereső vadászkopó, bár ő maga sosem illatok után ment, mikor ereklyékre vadászott, s most sem a rózsa illata fogja elvezetni a férfihez. Körbenéz a konyhában, hátha itt van valami rejtekajtó, de ha nem talál, akkor a folyosóra lép vissza. Új képességére is próbál rákoncentrálni, hátha az felfedi előtte a mágikus rejtekeket, mert nem tudja, hogy simán csak egy ajtó mögé bújt be Philip vagy valami trükkösebbre kell készülni? A múltkor már megismert nappali felé halad, hacsak nem hagyott valami olyan árulkodó nyomot a férfi, mint például rózsaszirmokkal jelölt útvonal, mert az igencsak lerövidíti majd a lehetőségeket, merre is induljon. Ha a nappaliban sem leli a férfit, akkor a lépcső irányába pillant, majd fel az emeletre. Egyébként is kíváncsi, milyen lehet odafenn, függetlenül attól, hogy ez nem olyan kétkaros hatalmas lépcsősor, mint a kastélyában, s az emelet is jelentősen kevesebb lehetőséget rejthet, mint otthonában, de ettől még kíváncsi. Így ha a földszinten nem leli a férfit, felcsippenti szoknyája alját és elindul fel a lépcsőn. Halkan nyikorog a fa, így pálcáját előkapva
kis mágikus csalással él: innentől a lépcső elnyeli léptei zaját, bárhol is vár rá Philip, ne hallja, hol is jár éppen a nő, ezt az izgalmas tökéletes csendet innentől se lépcső, se cipő, se ruha surrogása nem töri meg.
Természetesen már itt vagyok, illő módon felkészültem a hölgy fogadására. Ugyan nem töltöttem velük a háromnapos ünnepet, azért mégiscsak leselkedtem, tudni akarván, hogy mennyire boldog az én szívem egyetlen királynője. Hiszen királynői méltósággal viseli az özvegyi gyászt, a gyilkosság vádját, a gyermekei lábadozását. Azt hiszem már többet tudok róla, mint sokan mások, és kincsként őrzöm az információt. Pontosan tudom, hogy aki ilyen jó anya, az még a vérmágiák ellenében sem lehet gonosz. Rideg, számít, igen, ez benne van a pakliban. Védelemből. Ám nem véletlenül van fogalma az anyatigrisnek, a kölykeit védelmező állatok általában erőn felül teljesítenek, gyakorta olyan elképzelhetetlen helyzetekben nyernek, amelyet nyugalmi állapotban esélyük sem lenne a maguk javára fordítani. Ez a mostani ellenben valóban a boldogító pillanatok egyike, amelyben kettecskén lehetünk. Tehát a takarítás: aligha hiszem, hogy a ház felérne a grófnő nemesi kúriájához, ráadásul nekem még szolgáim sincsenek, csupán egy alkalmi jelleggel betoppanó manó, aki a portörlésben segédkezett, ám hős griffendélesként a munka oroszlánrésze rám maradt, s mire a nő betoppan, és végigoson a folyosón, nem csak rend, hanem tisztaság is fogadja. Való igaz, precíz vagyok, ám a ház elhanyagolt mivolta annak köszönhető, hogy alig tettem be a lábamat Anna halála óta. Most azonban képes vagyok ismét az otthonomnak nevezni a lakot. Ha a nő a konyha felé indul, még mindig nem lel meg, csupán az asztalra fektetett vörös rózsa jelzi ittjártamat, no meg a kézzel írt papíros a virág alatt, amelyen ez áll: Szerelmem, isten hozott! Vajon megtalálsz a főzőcske előtt? Ölelve csókol: Philip. A ház mintha önálló életet élne, valóban sokkal hangulatosabb, holott nem változott a bútorok elrendezése, minden a régiben, mégis mintha a saját lelkemre lenne hangolva, amely a nőnek, és a lányommal való kapcsolatrendezésnek köszönhető. Már cseppet sem olyan komor, mintha kezdene megvilágosodni. Azonban egy hang sem szól, teljes a csend. Nem kísértetiesen, sokkal inkább mintha játék lenne. Hiszen valójában az is. Nem készítettem ki edényeket, mert nem tudtam, hogy hoz-e. Ha nyitogatja a szekrényeket, akkor talán mindenféle méretben, és különféle étkekhez, neki magának kell eldöntenie, hogy mire lesz szüksége. Mivel én nem tudom, hogy hogyan készül, így azt sem mértem fel, hogy mennyire bonyolult volt a kívánságom. Így csupán a rejtekből figyelem, észlelem, hogy megérkezett, és várom, hogy a keresésemre induljon.
A nyomozás az aprómunkák sorozata. Van egy csomó cseréptöredék, abból kell összerakni a korsót.
Agnese Yermouth
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Samuels-ház 2016-03-20, 21:15
Philip & Agnese
Örül, hogy boszorkánynak született, így számos varázslat tudja segíteni őt, hogy ne keltsen feltűnést. Persze nem maszkírozza el magát, de az alkonyi félhomály és egy egyszerű kapucnis elegáns kabát pont elég. Mérsékelten drága darab, ne vonja ezzel is magára a figyelmet. De ami a varázslat: az a kis női táska, amit magával hozott, benne pedig egy fél konyha megbújik, mégsem púposodik ki sehol az. Nem látta legutóbb a konyhát, így nem tudja, mennyi helyre, felszerelésre számítson, így hozott minden edényt és eszközt, amit gondolt, hogy kell, plusz a hozzávalókat, egy kisebb üvegcse lekvárt is hozzá és még pár kellék a terítéshez, hiszen mégiscsak egy megkésve átadott karácsonyi ajándékról van szó. És bizony ki kell tennie magáért, mert amit Philiptől kapott karácsonyra, az minden képzeletét felülmúlta. Az a három nap, amit otthon, a kastélyban tölthetett a kislányaival felemelő volt, mesés volt, és az elválás fájóbb, mint valaha. De legalább lányai is egészen felélénkültek, fellelkesültek tőle, örömmel vették birtokba a pár napra ismét saját szobájukat és ágyukat, és Agnese-nek gondja volt rá, hogy azt a szárnyat lezárassa, ahol a támadás érte őket. Talán még nem kellene visszatérniük a régi helyszínre. Arra is gondja volt, hogy meséljen a lányoknak Philipről, egyelőre csak úgy, mint a múltkor is látott kedves aurorbácsiról, aki megengedte, hogy karácsonyra otthon lehessenek. Egy ilyen ajándék után, hogyisne készülne szívvel, lélekkel a vacsorára s úgy izgul, mintha az angol kirélynőt kellene vendégül látnia ráadásul a saját otthonában. Uralkodnia kell arcvonásain, ne tűnjön túl vidámnak, aki szinte a levegőben úszik a férfi háza felé. De néha meg-megérinti a nyakában függő kerek, fényképeket rejtő medált és az újat is, amit Philiptől kapott. A vaskapu némán, nyikorgás nélkül tárul fel előtte, s a kabát zsebéből hamar előkerül a kulcs is, amíg a murvás úton halad a bejárat felé. Ugyan nem számít átverésre, hogy a kulcs mégsem működik, mégis izgatott kíváncsisággal
helyezi be a kulcslyukba és fordítja el a zárban a kulcsot, amíg a nyitódást jelző kattanást nem hallja. Vajon Philip itt lesz már, vagy beelőzte őt? Igyekszik gyorsan belépni és becsukni maga után az ajtót, hogy ne lehetőleg senki se láthassa meg, s ha odabenn sötétség van, akkor kezei a villanykapcsoló után kutatnak. Valahol itt érintette a falat Philip legutóbb...
Agnese Yermouth
Reveal your secrets
Tárgy: Samuels-ház 2016-03-20, 20:11
Samuels-ház
Macskaköves utakon London varázslók lakta negyedében található régi, komor ház, melyet vaskapus kerítés véd. A belépés nem egyszerű, ahogy az már a varázslóknál lenni szokott, hiszen csak a tulajdonosoknak tárul fel a kapu, mindenki más odakinn marad. Fehér murvával felszórt bejáró vezet a tornácig, itt sem lesz szüksége kulcsra annak, aki átjutott a vaskapun. A varázslóházakhoz képest viszont meglepő módon az áram be van vezetve, nem mágiával működnek az ilyen praktikus közművek. Pusztán egy érintés, és kellemes félhomály lengi be a folyosót, erőtlen villanykörte mutat utat a belépőnek. Beljebb lépve balról a puritán nappali, előrehaladva kicsiny konyha, balra lefelé lépcső a pincébe, felfelé pedig az emeletre. A nappaliban fekete szaténnal bevont bőrfotelek, kandalló, s kanapé fogadja az embert elé táruló látványként. Megannyi könyv a polcokon, s talán meglepő, egy televízió is helyet kapott a szobában.
//
