Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


1999-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy a '98-99-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

Legfrissebb

ϟ Griff & Jake
  Today at 20:29
Jacob Troops

ϟ Lance & Jade
  Today at 18:20
Lance Merrick







ϟ Graves & Cody
  Yesterday at 23:24
Graves Matlock
A hónap posztolói
Cody Armstrong
 
Megan Smith
 
Calista Merrick
 
Luna Lovegood
 
Graves Matlock
 
Hermione Granger
 
Nox Djarum
 
Charlie Weasley
 
Shanna Griffin
 
Hayley Thornheart
 
Statisztika

Összesen 557 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Perselus Tobias Piton

Jelenleg összesen 32466 hozzászólás olvasható. in 3058 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Shenzi & Rasmus - Látogatóban

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Assar Jarle
Reveal your secrets

avatar

Ex-Halálfaló

ϟ Kor : 35
ϟ Hozzászólások száma : 98

TémanyitásTárgy: Re: Shenzi & Rasmus - Látogatóban 2014-11-23, 22:21



Shenzi, Rasmus & Assar

[You must be registered and logged in to see this image.]


Nem tudom, hogy ki miatt hívott ide Rasmus, de ha ennyire sürgős, akkor megyek. Ugyan repülhettem volna seprűvel is, de viccesebb és élvezetesebb egy hipogriff hátán, na meg gyorsabb is. AMint megérkeztem minden világossá vált és enyhén szólva is abszurd, nem utolsó sorban egy kicsit kínos is. Shenziről tudtam, hogy élt, hiszen egyszer már megpróbált megölni, mert akaratomon kívül megtámadtam és átváltoztattam, ami miatt elvesztette a testvérét és az addigi életét. Hát nem tehetek róla, hogy teliholdkor kirángatta a húgát az erdőbe. A hipogriffem egy fához kötözve, így figyelem a nő beszédét. Valóban közelről ismerjük egymást, de nem bánom, sőt most is szívesen megismerném az új énjét olyan közelről, mint régen ismertem.
- A helyzet nekem is új, nem rég kaptam meg ennek a levelét, hogy siessek, éppen ebédeltem. És hát az állatkám is bekapott valamit.
Válaszolok Rasmus feltevésére. Nem én nyelem el a madarait, hanem a szárnyas szörnyeteg, akinek a hátán érkeztem. Közben Shenzi tőle nem szokatlan módon felkiállt, majd a sebhelyemet kezdi el simogatni. Megfogom a kezét, de nem azért, hogy elvegyem, csak érezni akarom az érintését a tenyerembe.
- Van még több is, később ha akarod megmutatom azokat is és én is szívesen megnézném a tieidet.
Teszek enyhe szexuális utalást, majd mintha mi sem történt volna, hallgatom Rasmust és előtör belőlem az "állat". Ha már meg kell ölni, akkor tegyük az én módszeremmel.
- Rasmus, ne öljük meg őket egyből. Jó információ források lehetnek és a tudás hatalom. Hagyd, hogy előbb kikérdezzem őket a saját stílusomba. Utána azt csinálsz velük, amit akarsz. Viszont nekem is van egy ennél is fontosabb és gyorsan elvégezhető feladatom. Rasmus szeretném, ha te lennél a titokgazdám és mivel hárman vagyunk, így szeretném, ha Shenzi lenne az, aki elvégzi a varázslatot, hogy elrejtsük a kíváncsiskodó szemek elől a házamat, ami majd a bázisunkként fog funkcionálni.
Remélem Shenzi belemegy, bár én tudom pontosan, hogy kell a varázslatot végrehajtani, de mivel nem lehetek én két szerepben, az aki az eskü szövegét mondja és az eskető, így mindenképp Shenzire hárul a felelősség. Ha kész vagyunk, ez nem több 2 percnél, akkor mehetünk is vadászni.



[You must be registered and logged in to see this image.]
Egy vezetőnek nem bábukra van szüksége, hanem emberekre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Shenzi & Rasmus - Látogatóban 2014-11-21, 18:42


Shenzi, Assar & Rasmus
A nagyság ára a felelősség.

- El is várom, hogy igyekezz. Háborúban állunk, ebben a percben is, napról napra kevesebben vagyunk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy még saját magunk ellen is háborút viseljünk. Ha ennek vége, ha már a fejünkre került a korona… azt ölöd meg akit csak akarsz. És akit tudsz. – mosolyodom el. Szabályok…hát persze, ki szeretné őket? Én is éppúgy utálom, mint ő, vagy bárki más, de jól tudom azt is, hogy kellenek az ilyen időkben. Nem kötöttem őket röghöz, egyszerűen csak elvárom, hogy gondolkodjanak mielőtt vért készülnek ontani. Egymás ellen nem harcolhatunk, még nem, minek megölni azt, ki legnagyobb segítséged lehet a harcban? Utána? Utána már bármit lehet, utána miénk a világ.
- A legerősebb sziklára kell építkezni, mert bármilyen gyenge tákolmány is álljon rajta, kibírja az élet viharos időszakait, menedékként és otthonul is szolgál a nehéz időkben. A legjobb pengéket a legforróbb tűzben edzik, mi pedig ott edződtünk.  Előbb öltünk ember, mintsem megismertünk volna egyet igazán. – fiatalon csatlakoztam a Nagyúr hadjáratához, mindent megtanultam, volt tehetségem a harcban, és nem azért, mert a legjobbaktól tanultam, hanem mert hittem abban, amit teszek. Mit számít néhány száz élet egy olyan világért, amiben a magunkfajta végre úgy élhet, ahogyan mindig is kellett volna. Feláldozni néhány ártatlant a hatalom oltárán nem bűn, hanem bölcs döntés, amit megkövetel tőlünk a háború. Éppen ezért olyan emberekre van szükségem, akikben megbízom, akikben tudom, hogy nem lesz félelem, mikor szemben állunk majd azokkal, akik azt hiszik megállíthatjuk a vihart. Túlságosan is régóta várunk már, túl sokáig engedtük uralkodni a muglit, itt az ideje, hogy megfosszuk őket mindattól, amit szeretnek, kitaszítjuk őket a hideg világba, ahol nekünk kellett élni az ő árnyékukban. Nevezhetjük ezt bosszúnak, de én inkább csak igazságnak hívnám. A mi örökségünket, a mi álmainkat bitorolják már hosszú évszázadok óta, itt az ideje, hogy visszavegyük mindent kamatostul. Itt az idő, hogy megtanítsuk őket : a hatalom nem játékszer.
- Gondolom szerezhetek megint egy új baglyot. – igazán idegesítő egy dolog, nem szívesen használom ezen madarakat, jobbnak látom a dolgokat személyesen megbeszélni, de sajnos Assar-nak van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy elnyeli a baglyaimat.
Shenzi és Assar rövid bemutatkozását csak mosolyogva figyelem szó nélkül. Sebhelyek… mindannyiunknak van, és mindannyian büszkén viseljük őket. Fogunk még szerezni néhányat, és okozni is fogunk, ha van olyan szerencséje az ellenségünknek, hogy túléli a harcot.
- Amint a kirakós utolsó darabkája is a helyére került. – válaszolok, ahogyan felállok a székből, amin eddig ültem. – Csomagolni? Nem kell hoznod semmit oda, ahova megyünk, mindenünk meglesz ott. – az új világban, ahol nincsen több tiltott mágia, nincsenek megkötések, nem uralkodnak rajtunk olyan emberek, akik még csak vért sem láttak életükben, akik egyetlen nehéz döntést hoztak, és még az sem az emberek érdekét szolgálta. – Azonban… van itt valami, ami úgy gondolom nem tűr halasztást. Néhány régi bajtársunk itt van, pár kilométerre ettől a háztól, bujkálnak előlünk, és most önként jöttek ide. Az árulóknak nincs helye ebben a világban. – ki kell őket irtani, az utolsó emberig. Az árulók gyengék, és ezt mi nem toleráljuk. Az erős marad életben, a gyenge pedig elesik az első ütközet előtt még.

Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Shenzi & Rasmus - Látogatóban 2014-11-19, 01:28

Let's set the world on fire


Azt azért meg kell hagyni, hogy Rasmus nagyon jó meggyőzőképességgel bír. Eddig nem is tudtam róla, hogy van egy ilyen oldala. Ha nem lennék az, aki vagyok, a végén még én is elhinném neki… a mit is? Ja, igen… azt hogy minket egy közös cél vezérel. Minket; egykori halálfalókat, csőcseléket, kitaszítottakat – és még ki tudja, hogy hányféleképpen hívnak minket manapság, na meg annak idején. Nem is érdekel. Én jól élek így, tökéletesen elvagyok. Habár kétségkívül hazudnék, ha azt állítanám, hogy még nem játszadoztam el azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha mi irányítanánk a világot. Az egészet. A muglik kiirtása egy igencsak kecsegtető ötlet. Talán ez az, ami legfőképpen motiválni tud jelen pillanatban. Mármint a heccen és szórakozáson kívül. Az hogy visszafoglaljuk méltó helyünket a varázslótársadalomban, számomra teljesen alap. Nyilvánvaló és magától értetődő dolog. Viszont még a Nagyúr sem tervezte azt – legalábbis a legjobb tudomásom szerint –, hogy az egész világot meghódítsa. Pedig nem is olyan rossz terv ez… Persze kockázatos, mint sok más egyéb, és éppen ezért még kecsegtetőbb a számomra. Mert bizony az igazi siker titka nem más, minthogy közben megégsz, valósággal a szívedig szalad a penge, talán feltépi a bordáidat is, de mégis nyersz. Mindezek ellenére nyersz. Nem számít, hogy miben. Csak nyersz – közben pedig majd' belepusztulsz. Ez az igazi kihívás. Márpedig ez manapság ritka, ha engem kérdeztek. Hiába üldöznek a minisztérium kutyái, mostanra az életem unalmas és kiszámítható lett. Akárhányat gyilkolok meg közülük, már egyáltalán nem olyan érzés, mint régen. Kezd egyre unalmasabbá válni a cél nélküli öldöklés. Maga a káoszteremtés az természetesen nem – azt sosem tudnám megunni. De ugye az nem mindig kivitelezhető egymagamban. Tehát… kétségkívül ez az ember itt elég jó érveket sorakoztat fel nekem, és bármennyire is próbálok valami negatívumot találni az ajánlatában, egyszerűen nem találok semmi olyat, amibe beleköthetnék. Talán ez egy jel, hogy adjam be a derekamat, és próbáljam meg? Aztán magamat ismerve majd lesz, ami lesz, ha netalántán idő előtt megunom a banánt, vagy csak szimplán nem azt kapom, amire számítottam. Meglátjuk.
Figyelmesen hallgatom végig a szavait és a mondandóját, itt-ott bólogatok és/vagy önfeledten vigyorgok. Aztán a második szabálynál akaratlanul is rándul egyet az ajkam. Nem vagyok biztos benne, hogy ne ölném meg egy társamat csak azért, mert idegesít. Mert már öltem kevesebbért is. – Hát… az elsőt azt hiszem, hogy képes lennék betartani, de a második… nem tudom – sóhajtok egy nagyot feltűnően. – Igyekezni fogok…
És ez máris jóval több annál, mint amennyit másoknak adtam eddig. Úgyhogy rohadtul érezze magát megtisztelve, azt ajánlom.
Mindeközben megérkezik a másik jómadár is, történetesen egy olyan férfi személyében, akivel a kapcsolatunk meglehetősen… kusza. Így hát nem is csoda, hogy kissé meglepődök azon, hogy annyi év után végre viszontlátom, mert ugyebár nem meglepő módon róla is azt hittem, hogy meghalt. És lám, mégis él, csakúgy, mint Rasmus. Tán szülinapom van? Ezt a partit már csak az múlhatná felül, hogyha kiderülne, hogy Gavin is él. Na, akkor minden bizonnyal dobnék egy hátast ültemből!
De róla viszont tényleg tudom, hogy halott, mivelhogy kaptam róla hírt annak idején, még sok-sok évvel ezelőtt. Mindegy is. Lényegtelen.
- Igen, ismerjük egymást… méghozzá meglehetősen közelről – vigyorom lankadatlan és kriminális. Pedig állítólag nem áll jól nekem. Mármint általában ijedezni szoktak tőle, de tudom, hogy ez most egy olyan társaság, akik tolerálják az ilyesfajta gesztust. – Tehát mi vagyunk az alapja. Ez édes. Meg az is, hogy rám gondoltál… illetve gondoltatok – sandítok immár a másik személyre, aki feltehetőleg közben csatlakozott hozzánk.
- Jaj, milyen szexi sebhely! – rikkantom el magam önfeledten – mert hát ugye sosem tudtam magam igazán moderálni, nem abból a fából faragtak –, miközben Assar arca felé nyúlok. Ha hagyja, akkor az ujjbegyemmel végigsimítok a hegen. – Nekem is akad pár…
Persze nem túl publikus helyeken, úgyhogy ezt szerintem inkább ne is firtassuk, elvégre nem venném a szívemre, ha zavarba jönnének a kedvenc fiaim.
- Már csak egyetlen kérdésem van. Mikor kezdjük ezt az őrült ámokfutást? – kérdezem csillogó szemekkel, újfent bestiális mosollyal a szám szegletében. – Kezdjek el csomagolni? – Nem mintha lenne mit becsomagolnom egy üveg jóféle szeszen kívül… Amit nem mellesleg szintén loptam, és hárman haltak meg miatta. Mert én ilyen úrinő vagyok.


Vissza az elejére Go down
Assar Jarle
Reveal your secrets

avatar

Ex-Halálfaló

ϟ Kor : 35
ϟ Hozzászólások száma : 98

TémanyitásTárgy: Re: Shenzi & Rasmus - Látogatóban 2014-11-13, 19:34



Shenzi, Rasmus & Assar

[You must be registered and logged in to see this image.]




A repülés mindig is a szenvedélyem volt, de a kis kedvencemen még nagyobb öröm volt. Nem tudom, hogy kiért repülök, mert legyek akármilyen jó oklumentor, "Gyere ide meg ide, mert fontos!" levélből nem nagyon tudom kivenni, hogy kiért kel ennyire sietnem. Ugyan gondoltam, hogy valami ismerős, lelkem mélyén reméltem, hogy Shenzi az, hiszen ő volt a második és utolsó nő, akit valaha szerettem, anyámat nem ismertem a másik meg 15 éve lelépett és azóta sem láttam, így már csak Shenzi maradt nekem, ha egyáltalán létezik a számomra tökéletes. Rengeteg nővel voltam, de mindegyik csak kellék volt, hogy a saját vágyaimat kielégítsem, hiszen férfi vagyok erre is szükségem van, vagyis leginkább erre van szükségem, az érzelmek nélküli szexre, amit meg is kaptam, igaz nem mindegyik nő volt teljesen akaratánál és nem mindegyik akarta, igen volt, amikor erőszakkal vettem el, ami jár nekem, de hát ilyen vagyok. A landolás nem volt tökéletes, ezt még gyakorolnunk kell. Valószínűleg a hang hívhatta ki a csapatot, mert szinte alig ugrottam le a lovamról, azonnal kinn teremtek Rasmus és Shenzi. Reméltem, hogy ő lesz és valóban ő lett az. ~Majd szólnom kell Rasmusnak, hogy tartozom egy bagollyal.~ Emlékeztetem magamat, de ez a legkevesebb. Nagyon örülök Shenzinek, akin láthatóan a szokásos mosoly terül el, így jelezve örömét, bár lehet, hogy inkább fognék kezet egy hím oroszlánnal, mint hogy a nő mosolyát örömnek nevezném, talán meg is ijednék, ha nem n lennék, de már megszoktam.
- Én is örülök.
Közben figyelem Rasmus mondandóját Shenzinek és miután kikötöm a hipogriffet egy fához én is társulok.





[You must be registered and logged in to see this image.]
Egy vezetőnek nem bábukra van szüksége, hanem emberekre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Shenzi & Rasmus - Látogatóban 2014-11-07, 17:30


Shenzi, Assar & Rasmus
A nagyság ára a felelősség.

- Akkor fogd fel úgy, mint az örökséged visszavétele. Az őseink nem éltek a hatalmukkal, hagyták a muglit uralkodni, inkább lettek vadak, mintsem vadászok. Azonban ránk hagyták az álmaikat, és a céljaikat. Ez a mi örökségünk. A korona, mit most a muglik tudhatnak magukénak . Azonban már nem sokáig… - mégis miért döntöttek így őseink? Miért hagyták a muglit uralkodni? Meg volt a hatalmuk ahhoz, hogy végleg uralmuk alá hajtsák őket. A közönséges átlag ember rettegett akkoriban mindentől, ami a varázslat címszót viselte, egyetlen gondolat is elég lett volna, hogy egymás elé fordítsák azokat a férgeket, mégsem tették. Hát ennyire gyávák lettek volna? Ennyire nem gondoltak bele abba, hogy ezzel mit okoznak az utókornak? Rejtőzködünk, bujkálunk a sötétben, az árnyak közt élünk, messze a fénytől, mi ha túl hamar lépünk ki rá, égeti a bőrünket, mint a parázs. De most már felkészültünk. Egy év… ennyinek elégnek kell lennie. Nem tölthetjük az életünket a sebeink nyalogatásával, várva a megfelelő pillanatra mi soha nem jön el. Sem az élet, sem az istenek nem döntötték még el azt, hogy mi lesz velünk. A sorsunk kovácsai mi vagyunk, és ha mi nem teremtjük meg a lehetőséget magunknak, akkor senki sem fogja.
- Lakhely… így hívjuk, mégis menedékként használtuk. Elég volt a bujkálásból, ideje végre felemelkedni a mocsokból, ahol mindig is élnünk kellett. Ideje, hogy megtudják az ellenségeink kik vagyunk. Itt az ideje, hogy újra félelemmel töltsük meg a világot. – ebben pedig akaratuk ellenére is segítenek nekünk ellenségeink, akik minden erejükkel azon vannak, hogy elhitessék magukkal és másokkal is: elmúlt a veszély, és béke köszönt a világra. Csak mert a Nagyúr meghalt… erős volt, szó se róla, de ugyanekkor egy ostoba, hataloméhes egyén is volt, ki nem tudta hol vannak azok a határok, mit már senki nem tud átlépni. Az ő halála egy korszak vége volt, és ha vége van valaminek, akkor a helyébe lép valami új. Ezek vagyunk mi.
- Egyetlen szabály szerint éljük ezt a világot. Harcolsz, vagy meghalsz, eszerint éltünk, és eszerint is fogunk mindig.– természetesen lesznek olyan emberek, akikre felnéznek majd, akiket tisztelnek, akiket követnének, de ez csak a jellem egy hozadéka, senki sem lesz több a másiknál. – Két szabály van, az elsőt hallottad, hát itt a másik! Nem harcolunk egymás ellen. Nem ontjuk vérét annak, ki velünk van, ezzel csak saját magunkat gyengítenénk. Az ellenség, azok akik az utunkba állnak… ők a préda. – a fertő, akiktől meg kell szabadítani ezt a világot, és amikor romba döntöttünk mindent, amit felépítettek… a romokra építkezünk majd.
A szokatlan hang persze nem kerüli el a figyelmem, de nem lep meg. Már jól ismerem ezt a hangot, és én invitáltam őt ide, úgyhogy… mondhatni ez az én kis meglepetésem. – Bizonyára ismeritek már egymást. Én hívtam, gondoltam jobb az, ha ismerjük egymást. Mi vagyunk a kezdet, a hamarosan megszülető birodalmunk alapkövei. – ezért hát szerencsés az, ha már ezzel indítunk. Óvatosan ülök le a közelemben lévő székre, nehogy összetörjön alattam, és úgy várom be nem rég megérkező fivéremet. Ez az ő harca is. Mindannyiunk harca, minek a történetét évszázadok múltán is felemlegetik majd. Halhatatlanok leszünk.

Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Shenzi & Rasmus - Látogatóban 2014-11-07, 00:05

Let's set the world on fire


Szóval nem is neki kéne igazából a segítségem, hanem… mindenkinek. Nos, ez módfelett érdekes fejlemény. Mondhatni, egyre érdekesebbé válik a téma, noha ettől függetlenül nem különösebben mozgatja meg a fantáziámat. Nem akarok másoknak segíteni. Önző vagyok. Törtető. Elpusztítok mindent és mindenkit, aki az utamba áll. Persze értelemszerűen a régi szép idők emlékére az ő esetében tehetünk egy kivételt, na meg a nosztalgiázás kedvéért amúgy sem lenne rossz egy közös kaland, ami magunkat – és legfőképpen magamat – ismerve úgyis öldökléssel végződne. Annyi baj legyen…
- Nem vagyok jótékonysági szolgálat, hogy mindenkin segítsek, de… magamon és rajtad természetesen szívesen segítek, ha úgy adódik a helyzet – mélázom el egy pillanatra. – Talán ha nem segítségnek neveznéd, akkor sokkal inkább az ínyemre való lenne a dolog – javasolom neki ezt az apróságot. Ugyanis meglehet, hogy időközben elfelejtette, hogy ki vagyok. Habár mentségére szóljon, hogy már lassan én sem tudom, hogy ki vagyok. Illetve sokkal inkább azt, hogy ki voltam. Hét év hosszú idő. Ennyi év telt el azóta, hogy Gavin már nincs többé, én pedig nem kapok parancsokat. Vagy ha még kapok is, eszem ágában sincs betartani őket. Ő sem a két szép szeméért kapta meg a lojalitásomat, hanem azért, mert kiragadott abból a mocsokból, amiben éltem. Célt adott, értelmet az életemnek. Amiért, még ha ezt sohasem vallottam be neki – hozzáteszem; magamnak sem! –, de hálás vagyok, voltam. Ezért fogadtam el a parancsait. Mostanra viszont ugyanaz a nő lettem, aki azelőtt voltam… Aki akkor voltam, amikor Gavin rám talált. Irányíthatatlan és veszélyes. Csakis magamra hallgatok, senki másra. Sőt, olykor még magamra sem! Nem biztos, hogy meg akarja ismerni ezt az újfajta Shenzit. Én legalábbis nem akarnám… Ebből következik az, hogy képtelen vagyok a csapatmunkára. Ideig-óráig biztosan hasznomat vennék, és magát a célt is tökéletesen érzékelem, a közös terveket is könnyedén véghez tudnám vinni. Káosz és pusztítás – ez a mottóm már évek óta. Viszont ha gondolok egyet és valami nem tetszik, nem biztos, hogy annak a következményeit vállalni akarják. Ezért kellett Gavin, aki kordában tartott, úgy nagyjából legalábbis. Voltaképpen nem is tudom, hogy miért fogadtam szót neki. Már nem menne. Már túlontúl eltorzult, elkorcsosult a személyiségem ahhoz, hogy csak úgy egyik pillanatról a másikra azt mondjam, hogy oké, csapjunk bele a lecsóba. Igaz, hogy voltaképpen most pontosan ezt mondtam, de… a látszat néha csal. Mert még ha komolyan is gondolom, én nagyon jól tudom magamról, hogy egyedül csakis a pusztításhoz értek. De hogyan teremtsek meg egy új világot, hogyha csak elvenni tudok? A része lehetek ugyan, de nem tudom… vannak kétségeim. Ez persze nem zárja ki azt, hogy ne csatlakozzak hozzá, csak éppenséggel az nem biztos, hogy ők jól járnának velem. Lényegtelen, majd rájönnek idővel úgyis.
- Hát, otthonosabb, mint az előző lakhelyem, szó se róla – bólintok elismerően. Én sem csak itt éltem a hosszas bujdosásom során. Újabban viszont, mivel nem egyedül vagyok, ezért kénytelen voltam egy otthonosabb kéglit beújítanom. Már amennyire ez a lerobbant viskó annak mondható…
Nem igazán tudok mit reagálni arra, hogy ő igazából már előbb is keresett engem. Engem, és még sokan másokat. Hát én meg nem kerestem, se őt, sem pedig mást. Önző voltam és vagyok, magasról teszek a többiekre. Kivétel persze az árulókat, mert őket megölöm. Mindenesetre nem ábrándoztam nagy visszatérésről, újraszerveződésről, lévén hogy a fajtánk nagy része vagy halott, vagy az Azkabanban tengeti mindennapjait. Vagy pedig áruló lett, amire inkább nem is mondok semmit. Tehát szerintem kevesen vagyunk olyanok, akik érdemesek lennének a nagy visszatérésre. Arra, amit félve emlegetnének, akárcsak a Nagyúr nevét annak idején. Bevallom, magamról sem tudnám eldönteni, hogy érdemes vagyok-e a posztra. Szakadár vagyok, egy renegát – akit nem véd jog, és akit nem béklyóznak meg a törvények. Nem csak a varázsvilág törvényei… semmilyen törvények. A halálfalóké sem.
Mindaz, amit mond, szép és jó. Talán túl szép is, és igen, valóban kecsegtet. Vezetők nélkül frenetikus lehet ez a világ, számunkra legalábbis. Ugyanakkor a szervezetlenség káoszt szül, még nagyobb káoszt, mint amit én egyedül csinálnák – és ettől csak még inkább tetszik az ajánlata. Ami másnak bánat, az nekem épphogy öröm.
- És a szabályok? Mi van a szabályokkal? – Merthogy ez a következő napirendi pont, és ezzel egyidejűleg talán a legfontosabb kérdés. A vezetők még semmik a szabályokhoz képest, amiket köztudottan nem tudok betartani. Hacsak nem nagyon lazák…
Aztán valami szokatlan hangra leszek figyelmes, s hamarosan a hang forrását is megcsodálhatom egy hipogriff képben. A gazdája pedig… nos, szerfelett kellemes meglepetés. Róla is azt hittem, hogy meghalt. Ettől pedig akaratlanul is kriminális mosoly költözik a szám szegletébe, majd így, ezzel az arckifejezéssel fordulok Rasmus felé, míg bevárjuk a házba a másik egyént, aki remélhetőleg hamarosan csatlakozni fog hozzánk. – Várunk még valakit?


Vissza az elejére Go down
Assar Jarle
Reveal your secrets

avatar

Ex-Halálfaló

ϟ Kor : 35
ϟ Hozzászólások száma : 98

TémanyitásTárgy: Re: Shenzi & Rasmus - Látogatóban 2014-11-04, 10:52



Shenzi, Rasmus & Assar

[You must be registered and logged in to see this image.]


Voldemort elbukott, követői szétszéledtek, volt aki átállt, volt aki meghalt az ügy érdekében, de akik hűek maradtunk a Nagyúrhoz, arra lettünk kárhoztatva, bár mi nemes feladatnak tekintjük, hogy elhozzuk azt a világot, amit egykori mesterünk elképzelt. Megismerik a nevünket és az emberek újra rettegni fognak, de a feladatot nem kezdhetjük el anélkül, hogy az árulókat megbosszuljuk és nincs szebb áldozat, mint egy jó ügy érdekében az életedet áldozni, márpedig az árulóknak halniuk kell. A mester alatt rengeteg tapasztalatot szereztem a kínzásban és az információk kinyerésében, amiben azóta is gyakorlott vagyok, mondhatni ez a specialitásom, én nem az a tipikus gyilkológép vagyok, mint a Nagyúr volt, én sokkal inkább az eszemmel jutok előre, nem pedig erőszakkal, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem öltem embert, de erre már csak akkor került sor, amikor már tényleg nem volt szükségem az illetőre, illetve ha csak egy eldobható bábu volt, bár alapvetően társaimnak tekintem az embereket, de vannak, akiknek egyszerűen csak arra kellenek, hogy megtudjam azt az információt, amire szükségem van. Ezek azok az emberek, akik először fognak meghalni, ők a gyengék, akik tényleg csak arra vannak, hogy kiszolgálják a hatalmon lévők igényeit. Így volt a házamon lévő rejtő bűbáj titokgazdájával, aki szerencsétlenségére akkor futott össze velem, amikor épp el akarta árulni a nekem tett ígéretét. Most már 2 méter föld választ el tőle és sajnos még nem találtam megfelelő utódot, így a házamat védő varázs megszűnt, de ha minden igaz, az én házam a tökéletes rejtekhely, hogy elindítsuk a forradalmat.
Rasmussal nem rég futottam össze, bár most itthon vagyok és az ebédemet fogyasztom, amikor egy bagoly érkezik, így megszakítom a jelenlegi műveletet és egyből elveszem a levelet a bagolytól, majd útnak engedem. Arról nem tehetek, hogy a hipogriffem éppen a kertben sétál, hiszen a telekhatáron belül ott tartózkodik, ahol akar, már megtanulta, hogy csak akkor hagyhatja el a területet, ha én megengedem, köszönhetően egy védőbűbájnak, amit pont az elkódorgás miatt raktam a kerítésbe, és már reptében elkapja a baglyot és hamarosan el is tűnik a begyében. Gyorsan olvasom a levelet, hogy egy közös ismerőst kéne meggyőzni a csatlakozásról. Gyorsan belapátolom a levesem, majd magamhoz veszem a seprűm és a varázspálcám, nem ebben a sorrendben, majd kilépve a házból egyből a repülőmhöz lépek, majd egy meghajlás után, amint válaszol ő is egy meghajlással a hátára ülök, kezembe a seprűvel megszüntetem a védővarázslatot, majd indulásra késztettem kedvencemet. Elhagyva a birtokot még egy kört repülünk, hogy a bűbájokat visszahelyezzem a házra, majd el is indulunk a levélben megadott helyszínre. Nem nagyon sietek, de egy hipogriff hátán gyorsabban és kényelmesebben lehet repülni, mint egy seprűvel, de azért elhozom magammal, hátha valakinek szüksége van rá. Megérkezem a helyszínre, a leszállás nem sikerült túl halkra, de nem nagyon érdekel a közelben túrázó muglik csoportja, de az sem nagyon, hogy Rasmus és a titokzatos idegen meghallhatja, hiszen nincs okom rejtőzködni miattuk, hiszen barátokról van szó.



[You must be registered and logged in to see this image.]
Egy vezetőnek nem bábukra van szüksége, hanem emberekre.


A hozzászólást Assar Jarle összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-11-13, 19:39-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Shenzi & Rasmus - Látogatóban 2014-11-02, 12:55


Shenzi & Rasmus
A nagyság ára a felelősség.

- Nem, nem nekem kell segítened. Hanem nekünk, minden varázslónak és boszorkánynak. – magának is. Nekem is kell a segítsége persze, én is bele tartozom a mindenkibe, de nem csak nekem, és ez itt a lényeg. Én nem vágyom hírnévre se korlátlan hatalomra. Ebből a szempontból más vagyok, mint a többség. Persze, szeretem ha van hatalom kezemben, de ez már így is megvan, különb vagyok, mint a többi varázsló, erősebb, bizonyos szempontból ijesztő, de én nem hagyom, hogy az erőm irányítson engem, én már uralkodom felette, pontosan tudom mit jelent az a hatalom, és ezért is vagyok tisztában azzal, hogy egyetlen embernek, legyen az bármilyen erős, sok. Együtt kell kiállnunk a világ elé, harcolni, győzni, felépíteni egy olyan társadalmat, ahol mi vagyunk az elnyomók, a szabadok, a muglik pedig a csőcselék, akik rejtőzködve élnek majd, mert ha kimernek merészkedni a sötét kis odújukból, megöljük mindent. Vadászni fogunk rájuk, a vérüket ontjuk majd, akárcsak azoknak a varázslóknak, akik úgy gondolják, hogy az utunkba állhatnak. Senki nem jelenthet akadályt, senkinek nem engedjük, hogy keresztbe tegyen nekünk, és ha mégis erre vetemedne, akkor meghal, pont olyan egyszerűen, ahogyan megszületett. A háborúban mindig vannak áldozatok és én ezt pontosan tudom, minden bizonnyal ő is az eszébe véste már ezt.
- Igazán otthonos… otthonosabb, mint  ahol én voltam. Legalábbis bizonyos szemszögekből nézve. – én is voltam ilyen helyeken, de inkább barlangokban húztam meg magamat, a sötétben, távol az emberektől, távol mindenkitől és erőt gyűjtöttem magamnak, hogy visszatérhessek, és visszatérhessünk mindannyian. Ez pedig most jött el, itt az ideje annak, hogy végre abbahagyunk a sebeink nyalogatását, hogy végre elfogadjuk: mi vagyunk a sorsunk kovácsai, és hiába vesztettük vezetőnket, ez csak még erősebbé tett minket. Szabadok lettünk, szabadabbak, és ezt el kell hoznunk minden fivérünknek és nővérünknek, akik nem merték meglépni. Nekünk kell lennünk a nép hangjának, a kalapácsnak, mi lesújt az ellenségre.
- Én viszont igen. Téged, és másokat. Messze és közel. Mindenhol. – tudjuk milyen ez a szakma, ettől függetlenül viszont én kerestem őket, azokat, akik hűek maradtak önmagukhoz, akik nem menekültek a Minisztérium markába, nem lettek kutyává, és nem írták fel magukat önként a fekete listára, mi a fejemben ott van, és már egyre kevesebb név van rajta. Senki sem marad felfedezetlen, minden áruló meghal, ez a sorsuk, ők választották,  mikor kiadtak minket az ellenségnek. Próbáltak már engem is elkapni, de hullazsákban, darabokban küldtem vissza azokat a bolondokat, akik úgy hitték, hogy a változások útjába állhatnak.
A szavai hallatára mosoly ül ki az arcomra, és a kezemet nyújtom neki. –Nem lesznek vezérek, és gyalogok, nincs parancs, se szolgák. Csak mi, és az ellenség, csak a győzelem és más semmi. Bajtársak leszünk, egyenrangúak.– erre megesküszöm. Talán neki nem számít semmit, de én ilyen vagyok, nekem az esküm igenis fontos,  mindig betartom az adott szavamat. Nem kívánok kiskirályként parancsolgatni, nem fogadok el senkitől sem parancsokat, és nem is adok senkinek sem. Együtt vágunk ennek neki, és együtt is koccintunk majd a győzelmünkre ellenségeink koponyájával. A világ… biztonságban érzi magát, itt az ideje megmutatni nekik, hogy a biztonság és béke csak hiú ábránd, itt az ideje, hogy évszázadok akaratát és álmait valóra váltsuk! – Vár az új világ! – az új remény, az új esély. Vár a végzetünk, éppen eleget várakoztattuk. Győzni fogunk, és ellenségeink csontjaira építkezzünk majd.

Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Shenzi & Rasmus - Látogatóban 2014-11-01, 13:03

Let's set the world on fire


A kérdésére csak könnyedén vállat vonok. Most mit mondjak erre? Tényleg hihetetlenül hangzik, és legfőképpen azért, mert a hajdani társaim is olyannyira kiszámíthatatlannak tartottak, hogy azt hiszem, én lennék az utolsó ember a földön, akihez segítségért fordulnának. Ám Rasmus más, ő mindig is más volt – vele valahogyan sikerült összhangra találnunk, egymásban. Persze nem kell félreérteni a félreérthetetlent, számomra ő csupán kolléga. Talán kicsit több annál. Egy bajtárs.
Szerettem vele együtt dolgozni, megnyugtatott a gondolat, hogy olyasvalaki van mellettem, aki hozzám hasonló elvetemült gyilkos hírében áll. Egészen jókat mókáztunk mi együtt, egy magasabb cél érdekében. Amolyan kellemest a hasznossal dolog volt ez. De ugyebár minden véget ér egyszer, és a mi kis közös ámokfutásunk is véget ért, én pedig nem kerestem őt. Ő sem keresett engem. És ez így van rendjén, szerintem. Minek kerestük volna egymást, amikor egyedül több esélyünk volt túlélni? Legalábbis így logikusabb, habár ha jobban belegondolok, simán félredobtam volna mindent egy kis nosztalgiázás kedvéért, hogy újra együttes erővel gyilkolászhassunk, a régi szép idők emlékére.
- Hát, ami azt illeti, nem igazán vagyok hozzászokva ahhoz, hogy mások a segítségemet kérjék. Nem mintha segítenék bárkinek is, egyébként. Persze mint tudjuk, te prioritást élvezel ilyen téren, csak ugye a kérdés az, mégis miben tudnék én neked segíteni? – kérdezem tőle egekbe szökellő szemöldökkel, kaján mosollyal az arcomon. Ez értelemszerűen költői kérdés volt, nyilván nem sütit sütni akar velem, és ahhoz kér segítséget. Mindketten tudjuk, hogy egyvalamihez értek csak: a gyilkoláshoz. Ha más miatt jött, akkor akár el is mehet, ugyanis ez alatt a néhány év alatt nem igazán sikerült szert tennem újfajta képességekre. De változtam, határozottan állítom, hogy változtam. Jelenleg képtelen lennék parancsot teljesíteni. Túlságosan elvadultam ahhoz, hogy másnak ugráljak. Most már csakis magamnak dolgozom, a magam ura vagyok. Egyedül a saját parancsaimat követem, de egy kis hecc kedvéért miért is ne segíthetnék neki?
- Itt is, többek között – bólintok egyet fapofával, mintegy válaszként a kérdésére. Nem fogom részletezni és felsorolni a búvóhelyeimet, az hatalmas nagy ostobaság lenne. Az elsőszámú szabály, hogy ne bízz senkiben. Hiába bírom a buráját, hiába jó szövetséges és jó bajtárs, akkor sem bízhatok meg benne annyira, hogy eláruljam neki a vésztervemet és a menekülési útvonalaimat, stb. Volt, hogy az erdőben, volt, hogy a csatornában éltem – nem mellesleg az volt a kedvencem –, vagy egy elhagyatott gyárban, építkezésen. Most pedig itt, ezen a szintén nem túl épületes látványt nyújtó vityillóban. Másnak talán elrettentő példa, de én imádom az ilyen kies, lakatlan helyeket. Nekem a káosz az otthonom. Egyébiránt nem tudom, hogy kié a ház, már itt állt üresen, amikor beköltöztem. Egyszer próbált valamiféle suhanc bejönni az ajtón – mostanra már halott, magától értetődően. Azt viszont nem tudom, hogy azért jött-e, mert valaha itt lakott, vagy csak éppen erre járt, aztán meg akart húzódni valahol. Őszintén? Nem is érdekel.
A kidőlt ajtós mutatványon csak mindketten nevetünk. Megjavíthatnám, egy pálcasuhintással megjavíthatnám, de akkor hol marad a móka és a kacagás? Na meg aztán a testedzés is nagyon fontos ám manapság, arról sem szabad elfeledkezni.
Amikor magyarázkodni kezd, hogy miért nem jött hamarabb, csak még magasabbra szökik a szemöldököm, a mosolyom is egyből kiszélesedik. Egészen elbűvölőnek találom, ahogy próbál mentséget keresni, amiért nem keresett korábban. Csakhogy ki kell, ábrándítsam, én nem a felesége vagyok, nekem nem kell mentegetőzni.
- Ugyan… mindketten tudjuk, hogy milyen ez a szakma. Én sem kerestelek téged, szóval… – vonok vállat könnyed eleganciával. Nem kerestem senkit sem azóta, hogy Gavin meghalt. Az ő halálával bennem is meghalt valami, pontosabban az a részem, amelyik lojális volt a Nagyúr eszméihez. Bár némileg zavaró átélni, hogy a sötét jegy a karomon egyre inkább elhalványul, annyira nem tud meghatni. Mint ahogyan az sem, hogy azok a korcsok, akik valaha a társaim voltak, árulókká lettek. Persze megölöm őket, mert miért ne? De különösebb céljaim nem igazán vannak. Csak úgy vagyok, ameddig el nem kapnak. Aztán ha ez megtörténik, nevetve fogom várni a halált. Bele fogok röhögni a képébe – mert én ilyen vagyok, mindig is ilyen voltam.
Ugyanakkor egy jó kis mókát eszem ágában sincs kihagyni, így figyelmesen hallgatom végig a szavait és az ajánlatát. Egészen jól hangzik, amit mond, kivétel azt az egyet… szolgálni. Nem, senkit sem fogok szolgálni többé. Nem lennék képes rá. Mi ketten egyenrangúak vagyunk, Gavint is csak azért fogadtam el feljebbvalónak, mert ő szervezett be a halálfalók közé. Voltaképpen ő adott célt az életemnek és az őrült, céltalan ámokfutásaimnak. Kamatoztattam a tudásomat nála. Aztán meghalt. Majd a Nagyúr is meghalt. Nincs már kihez többé hűségesnek lennem. Mégis bestiális mosoly torzul a képemre, ahogy elképzelem, milyen szép is volna, ha újra felvirágoztatnánk a halálfalók hírét. Minek ide hűség? Minek ide parancsoló? Majd mi ketten leszünk a világ ellen, szabályok és parancsolgató kiskirályok nélkül. És bevégezzük a sorsunkat, végre.
- Gyerünk, égessük fel ezt a girhes sárgolyót! – Mindösszesen csak ennyi a válaszom, de úgy vélem, hogy már nem is kell ide több, hiszen ezzel mindent elárultam.


Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Shenzi & Rasmus - Látogatóban 2014-10-15, 16:16



Shenzi & Rasmus



- Ilyen hihetetlenül hangzana, hogy egy régi bajtársad a segítségedet kéri? – kérdezem tőle mosolyogva. Nem igazán foglalkoztam soha azzal, hogy kinek mi jár a fejében, egy nő fejével pedig végképp nem próbálkoztam, abba bizony bele lehetne halni, én pedig inkább nem kívánom ezzel fájdítani a fejemet, de azt tudom, vagyis inkább sejtem, hogy igen nehéz lehetett neki, ő … más, mint mi. Sok szemszögből, de természetesen a legérdekesebb pontja az, hogy képes úgy ölni, mint egy állat, mert részben az is, egy vadállat, egy bestia. Ez soha nem zavart, sőt, csak még inkább segítséget jelentett, hiszen ki ne vágyna, egy ilyen szövetségesre?
Természetesen megfordul a fejemben az, hogy alávetem annak a néhány kérdésnek, amivel megtudhatom, hogy hányadán is állunk, de vele kivételt teszek, megbízom benne annyira, hogy ne érezzem őt fenyegetésnek, remélhetőleg ezzel ő is pont ugyanígy van. Mindig is lojális és hűséges volt a Nagyúrhoz, és remekül értett a gyilkoláshoz, egy ilyen ember, akinek ilyen képességei vannak, és ilyen odaadással adózott ügyünknek, nem lehet áruló… sajnálnám őt megölni, ahhoz túlságosan is értékes szövetséges. Volt, és remélhetőleg lesz is, mert már épp eleget ültünk a sötétben a megfelelő alkalomra várva, ideje, hogy mi teremtsük meg a megfelelő alkalmat, a mi alkalmunkat. – Szóval itt húzódtál meg az évek során? – fogalmam nincs, hogy mi ez a ház, talán egy rokonáé volt, esetleg egy áldozatáé, de ezen kívül mást nem igazán tudok elképzelni, mert egy ilyen helyen nem sokan élnének, legalábbis én nem. Én a hazám hegyei közt voltam sokáig, a hófedte csúcsokat jártam, és erőt gyűjtöttem, megacéloztam magamat, hogy készen álljak, mikor rendelkezik majd velem a sorsom. Ez a pillanat pedig most jött el, ezért kellett visszatérnem, ezért kellett minden árulóval végeznem, aki csak az utamba került, mert nem hagyhatjuk, hogy a gyávaságnak nevezett téboly vírusként söpörjön rajtunk végig… nem, tanulunk a hibáinkból, a vétkeseket pedig megbüntetjük. A kidőlt ajtó látványára csak halkan felnevetek, és szótlanul figyelem, ahogyan visszarakja azt a helyére. Egy ilyen élni…egyedül, magányosan, vesztesként… mind ismerjük ezt az érzést, mi, akik hűséges maradtunk, akik a háttérben maradtak és vártak egy jelre, egyetlen jelre, hogy tudjuk: itt az idő. Én nem várok most már tovább, itt az ideje, hogy lépjünk, együtt, és végre beteljesítsük urunk akaratát és végzetét, amit nekünk szánt, amit ránk hagyott a halála pillanatában kimondatlanul. Ez a mi örökségünk, és bár nem tűnik soknak, elsöprő lesz, mint a tisztítótűz, megszabadítjuk a világot azoktól, akik nem érdemesek az életre, és megteremtük a saját világunkat, kedvünkre formáljuk majd.
- Már előbb akartam jönni hozzád, bocsáss meg, hogy csak most bukkantam fel, de lefoglalt néhány dolog, amik nem tűrtek halasztást. – mondom neki mosolyogva, ahogyan szemügyre veszem a szobát, és csakis akkor folytatom, mikor a hely minden egyes négyzetcentiméterét átnéztem. Na nem mintha bármitől is tartanék, inkább csak a kíváncsisság. – Te és én azok közé tartozunk, akik nem futottak egyből az ellenséghez, mikor vereséget szenvedtünk. Gondolom sok árulót öltél meg, nem is baj, megérdemlik, mindnek vesznie kell. – csóválom meg a fejemet, ahogyan a falnak dőlök. – Vártam egy jelre, amiből majd tudhatom mikor kell visszatérnünk, hogy bevégezzük a végzetünket, de nem várok tovább, itt az ideje, hogy megteremtsük a saját lehetőségünket, itt az ideje annak, hogy újra félelem költözzön minden egyes ember szívébe, aki csak hall rólunk. Elérkezett a mi időnk Shenzi, készen állsz arra, hogy a végzet szolgálatába állj? – ez itt a kérdés. Háború lesz, a háborúkat pedig nem szavakkal vívják, és nem is a közemberek harcolnak. Katonák és fegyverek, ez kell nekünk, ez kell  mindenkinek. Túl sokáig ültünk némán a sötétben, itt az ideje, hogy kilépjünk a fénybe.


Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Shenzi & Rasmus - Látogatóban 2014-10-13, 16:46

rasmus and shenzi
Things are different now. You can't tell me that they're not.

Nem tudom már, hogy ki vagyok. Nem találom már a helyemet ebben az elveszett nagyvilágban. Elvesztem már én is. Igen, amikor elbuktunk… elvesztem. Most csak úgy vagyok, mint a tücsök, aki egész nyáron hegedült. Különösebb célok nélkül bolyongok, és próbálom túlélni a silány mindennapokat. És túlélek, mert túlélő vagyok, de életnek nevezhető ez? Nem, nem hinném. Ráadásul engem nem csak a Nagyúr halála viselt meg, hanem volt még egy valaki. Valaki, aki talán még fontosabb is volt nekem, mint a vezérünk. Tudom-tudom, szégyen és gyalázat, de attól még így van. Persze nem vagyok ostoba, ezt sosem hangoztattam úgy különösebben, ugyanakkor, aki nem vak, az talán észrevehette rajtam azt az apró kis különbséget, hogy hogyan viszonyulok az Urunkhoz, és hogyan viszonyulok ahhoz a másikhoz, akinek a halála óta próbálom elfelejteni a nevét. Magam sem tudom, hogy miért. Talán mert így könnyebb elviselni a fájdalmat, azt hiszem. Vagyis könnyebb volt, mert most már nem fáj. Nem érzek sem fájdalmat, sem boldogságot. Tulajdonképpen nem érzek semmit… Csak vagyok, mint a tücsök, aki egész nyáron hegedült.
De jól emlékszem még most is arra a néhány napra, amikor kínkeservesen próbáltam feldolgozni a gyászt, és persze emlékszem arra a percre is, amikor a tudomásomra jutott, hogy az a személy, aki számomra a világon a legfontosabb – halott. Alkoholba fojtottam a bánatom, aztán vérbe. Most pedig itt vagyok, és még mindig várok. Várok valamire. Várok valakire. De mégis minek?
És mint tudjuk, a válasz mindig akkor érkezik, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. A remény akkor üti fel a fejét, pont az utolsó pillanatban, amikor már majdnem lemondtunk róla. Most is így van ez…
Nem számítottam rá. Reméltem, hogy még felbukkan egyszer, lévén hogy milyen sok szép közös emlékeink vannak a múltról, de valamiért már kezdtem róla is lemondani. Pontosan úgy, mint a sötét jegyről, ami már-már lassan, de biztosan a feledés homályába veszik. Vagy talán mégsem? Mi van, ha még nem késő? Mi van, ha még van remény a magunkfajta gonosztevőknek is? Mert már ha ketten vagyunk, az is valami. Nem sok, de kezdetnek… tökéletes.
Ettől a gondolatmenettől pedig akaratlanul is kriminális mosoly terül szét az arcomon. Tudom én, hogy miért jött. Meg sem kellett szólalnia, már akkor tudtam, amikor megpillantottam a hátát a verandám közepén. Elvégre, mi másért lenne itt?
- Valóban? – szökik fel a szemöldököm egészen a homlokomig. Valahogy nehéz elképzelni, hogy bárkinek is szüksége lenne rám manapság. És hogy mindezért még keressenek is, ráadásul több helyen. Jaj, a végén még elpirulok… – Zene füleimnek – szólalok meg negédesen csilingelő hangon, miközben egyre közelebb merészkedek hozzá. Nem félek tőle, ugyan már miért tenném, hiszen valaha társak voltunk. Bajtársak és bűntársak, és még ki tudja, hogy hányféleképpen lehetne a mi kapcsolatunkat definiálni. Meg ugye az én kapcsolataimat alapból elég nehéz bekategorizálni, minimum egy térkép kéne hozzá, hogy el lehessen igazodni rajtuk úgy nagyjából. – Hát ez esetben fáradj beljebb az én kis szerény hajlékomba – invitálom be a lepukkant házba magam után, és ugyanezzel az elhatározással ki is nyitom az ajtót. Illetve kinyitnám, de az még idő előtt megadja magát az erőszaknak, és nemes egyszerűséggel kidől. – Hihetetlen. Mindig ezt csinálja – csóválom meg a fejemet elégedetlenül, majd miután már ő is befáradt az előszobába, könnyed eleganciával megemelem a kidőlt ajtót, aztán szépen visszateszem a helyére. Ezt minden alkalommal eljátszom, akárhányszor hazaérek. Roppant felemelő elfoglaltság. – Hallgatlak…
Összefont karokkal pillantok rá, kíváncsian várom az ajánlatát, és persze a magyarázatot, hogy miért van itt. Amit egyébként tudok, csak hát olyan jól esik egy kis társaság annyi év egyedüllét után.


▲ let's set the world on fire ▲ music ▲ 573 ▲ made by
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Shenzi & Rasmus - Látogatóban 2014-10-09, 11:15



Shenzi & Rasmus



Szinte már fájt, hogy nem érezhettem, ahogyan felizzik a jel a karomon, nem érezhetem, hogy hív az urunk, a vezetőnk… de soha nem hittem azt, hogy vége lenne mindannak, amit képviselünk. Meghalt a Nagyúr, minden idők a legnagyobb sötét mágusa, akinek még csak a nevét is féltek kimondani, de mi nem haltunk vele. Egyesek azzal érveltek a haláluk előtti pillanatban, hogy ők szerették az urunkat, és képtelenek voltak nélküle elképzelni a jövőt. A Nagyúr pedig nélkülünk lett volna erre képes, nem hagytuk őt cserben, mi, akik igazán az ügye szolgálatában álltunk. Ő is ezt akarná, hogy folytassuk azt, amit elkezdett, vessünk véget a békének, és borítsuk lángba a világot. Kár, hogy ő ezt már nem láthatja, ahogyan beérik a munkája gyümölcse, ahogyan teljesül a leghőbb vágya… ugyanakkor mi nem fogjuk elkövetni azt a hibát, amit ő. Elképesztő varázsló volt, a legnagyobbak legnagyobbika, de túlságosan is hataloméhes volt, azt hitte, hogy feltudja venni a harcot mindennel, ami ezen a világon van. Elbízta magát, és végül ez okozta a vesztét, ezért halt meg azon a napon, mikor azt a fiút akarta megölni, és ezért halt meg másodjára, immáron véglegesen a temetőben, ahol atyja nyugszik. Elbizakodottság… ez az erősek gyengéje, és ezt nem engedhetjük meg magunknak, fejlődnünk kell, a gyengeségeinkből előnyt kovácsolni, kiküszöbölni a hibákat, és kigyomlálni a gazt. Ezalatt azt értem, hogy minden árulót darabokra kell tépnünk és a kutyákkal megetetni, mert ezt érdemlik, ez a sorsa annak, aki elárulja azt, amiben hisz, a Sötét Jegyet, és a Nagyurat. Igaz, hogy meghalt, de miért ne ragaszkodhatnánk az emlékéhez, miért ne akarnánk a nyomdokába lépni, átvenni az örökségét is felhasználni a világ ellen? Ez a feladatunk, a ki nem mondott küldetésünk, hogy befejezzük ezt a harcot, és megteremtsük azt a világot, melynek ígéretéért a Nagyúr szolgálatába szegődtünk. Aki pedig ezt megtagadja… megöljük, szemrebbenés és gondolkodás nélkül, mert a kétkedő egyenlő az árulóval, és egyiket se tűrjük meg a sorainkban. Nem szabad azt hinnünk, hogy a vér tesz minket azzá, akik vagyunk. Sok rátermettebb sárvérűvel találkoztam, mint aranyvérűvel, úgyhogy én  teszek ilyen kis megkülönböztetéseket, számomra a lojalitás az, ami számít, nem pedig a felmenőid. Az én szüleim is mindig azt hitték, hogy egyengethetik az utamat, hogy tudják mit csinálok, és mikor a tudomásukra jutott, hogy a fiúk ”ártatlan” embereket ölt, kitagadták őt, mert szégyent hozott rájuk, pedig én csak a család nevét öregítettem ezzel. A család, a rokonok… nem számít egyik sem, nem választhatod meg azt, hogy hova születsz, de azt igen, hogy hova húz a szíved, és akinek nem Sötét Jegyhez, az meghal, ilyen egyszerű. Túl sok ellenségünk van, hogy megengedjük maguknak az olyan luxust, mint az árulók életben hagyása, a gyávák életének megkímélése… nem, azonnal elvesszük az életüket, nem fogunk kockáztatni, nem hibázunk.
A hátam mögül felcsendülő hang hallatán mosoly kúszik az arcomra, ahogyan megfordulok. Emlékszem a hangra, ami az imént megszólított, és az arcra is, ami engem néz most. – Már megtalált. – szükségem van rá, az egyik legjobb a szakmánkban, és ami a legfontosabb: megbízható, ami ebben a világban igazi kincs. – Reméltem, hogy itt leszel, sok helyen kerestelek már téged. Szükségem van rád. – mondom, ahogyan közelebb lépek. A legjobbakra van szükségem, együtt kezdtük el ezt a háborút, és együtt is kell befejeznünk.


Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Shenzi & Rasmus - Látogatóban 2014-10-08, 01:02

rasmus and shenzi
Things are different now. You can't tell me that they're not.

A világ a feje tetejére állt. Bujdokolnom kell, szégyenkeznem kell, amiért elbuktunk. Mert hát sajnos nagyon úgy fest a helyzet, hogy ez történt. A Nagyúr már nincs többé. Vége. Az egykori halálfalók árulókká avanzsáltak, és csak hogy a saját irhájukat mentsék, a minisztérium besúgóivá, ölebeivé váltak. Gusztustalan, áruló bagázs. Nem egyet én magam öltem meg, saját kezűleg, amiért… amiért úgy döntöttek, hogy bajtársakból inkább ellenségek lesznek. Merthogy az ő döntésük volt, ez kétségkívül így van. Én pedig bevégeztem a feladatomat, elbántam az árulókkal, úgy ahogyan azt az árulókkal szokás. Persze azt nem állítom, hogy én jobb vagyok, hiszen mit teszek a „jó” ügy érdekében? Semmit. Néha gyilkolok, amikor éppen igazságot próbálok szolgáltatni a sötét jegy nevében, avagy inkább a sötét jegy emlékének tisztelegve. Ami nem mellesleg már elfakult, és úgy fog a feledés homályába veszni nem sokára, mintha soha nem is lett volna. Márpedig ez felháborít, valósággal tajtékzok a dühtől, amiért tehetetlen vagyok, és amiért bujdokolnom kell, míg az egykori társaim a túlélés reményében elárulják azt, amik. Elárulják önmagukat. És elárulnak minket, azon keveseket, akik még várnak valamire. Egy jelre. Egy új vezetőre. Valamire.
Ilyenkor pedig sokszor felmerül bennem a kérdés, hogy miért nem teszek én valamit? Egyedül. Mit számít, ha ők többen vannak? Voldemort is egyedül volt eleinte, gondolom. Mégis a leghatalmasabb gonosztevő lett belőle, aztán persze eltiporták – kesernyés szájízzel biggyesztem le az ajkamat, ahogy ez a gondolat végigcikázik a fejemben. Bárki bármit mond a halálfalókról, nekem ők voltak a családom. Befogadtak, amikor mindenki más elfordult tőlem. Kitaszított voltam, de ők felkaroltak…
És most? És most a történelem megismétli önmagát…
Ismét egyedül vagyok, különösebb célok és motiváció nélkül. Még mindig várok valamire. Az elhatározásra magamtól, hogy tegyek valamit.
Aztán eltelik egy nap.
Majd még egy…
… és én továbbra sem teszek semmit.
Azt hiszem, hogy beleuntam már mindenbe. Ezért csak céltalanul bolyongok a környező erdőkben, egy kis eleség és izgalom után nézve, kutatva. Sokkal jobban érzem ott magam, mint itthon. A vadon az én igazi otthonom, a bestiákkal, akik talán kijelenthetem, hogy az új családom lettek? Ez a kis vityilló pedig úgyis az utolsókat rúgja már, hamarosan összedől. Lakatlan, kies, és ami a legfontosabb, hogy senki sem hinné, hogy bárki is lakik benne. Vagy talán mégis?
Éppen a szokásos erdei sétámról térek vissza, amikor megpillantom az egykori bajtársamat az ajtómnál kopogtatni. Rögtön felmerül bennem a kérdés, hogy vajon melyik oldalon áll? Legelőször a pálcámért nyúlok, majd azzal a lendülettel egyből meg is gondolom magam. Nem, ő belőle biztosan nem csinált a minisztérium ölebet. Legalábbis nem úgy ismerem… Emlékeim szerint vele öldököltem a legjobbakat, és a leghatékonyabb is akkor voltam a „munkámban”, amikor mellé szegődtem társul. Tehát akaratlanul is bestiális mosoly terül szét az arcomon, ahogy közelebb lépek hozzá és megszólítom.
- Kit keresel? – vigyorogva környékezem meg hátulról, elvégre biztosan arra számított, hogy majd valaki ajtót fog neki nyitni. És ugyebár az a valaki én volnék. Természetesen költői kérdés volt, hiszen tisztában vagyok vele, hogy valójában engem keres. Mert ugyan már mégis ki mást keresne ezen a kietlen vidéken, ha nem egy magamfajta senkiházit?


▲ let's set the world on fire ▲ music ▲ 504 ▲ made by


A hozzászólást Shenzi Fitzgerald összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-10-13, 16:40-kor.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Shenzi & Rasmus - Látogatóban 2014-10-07, 15:30



Shenzi & Rasmus



[color=darkcyan]Csak néhány napja távoztam Roxmorts-ból, méghozzá elégedetten, nagyon remélem, hogy ezen az utamon sem kell csalódást éreznem, mert már így is elég sok volt halálfaló társammal végeztem. Hitvány söpredék, akik átálltak a minisztérium oldalára, és most nekik segítenek minket levadászni, pedig évekkel ezelőtt még együtt öltük halomra az ellenséget, és milyen jó is volt… aztán a Nagyúr halála megrémítette őket, nem hittek már abban, hogy létezhet olyan ember, aki képes összefogni őket újra és az ellenség ellen vezetni egy végső, diadalt ígérő háborúba. Akkor nem volt még, gyengék voltunk ,magányosak, el kellett bújnunk és választanunk: vagy eláruljuk a jelet, és mindazt, amiben hiszünk, csak azért, hogy megmentsük az életünket, vagy folytatjuk azt, amit urunk egyszer elkezdett, még ha emiatt gyötrelmes fájdalmakat is kell átélnünk. Én ezt választottam, és jól döntöttem, mert most, évek múltán erősnek érzem magamat, és mindent megfogok tenni azért, hogy ismét félelem fészkelje magát az emberek szívébe, mikor meglátják a Sötét Jegyet. Félni fognak, rettegni, és ezen fogunk élősködni, ez adja majd a hatalmunkat, és ahogyan régen kellett volna, úgy döntjük romjaiba a világot. A Nagyúr akármilyen nagyszerű is volt, sokat hibázott, nem akart igaz vért ontani, de ez engem nem érdekel, számomra nem a vér az, ami meghatározza, hogy ki van mellettem és ki nem. Aki csak egy pillanatra is arra mer gondolni, hogy segít a muglikon, hogy az ellenség kezére játszik… meghal, végzek vele, nem érdekel az, hogy varázslók voltak-e a felmenői, vagy muglik. Lojalitás, hűség és hitt, ezt várom el, ezt várta el a Nagyúr is tőlünk,csak néhányan megtagadták és úgy döntöttek inkább elárulnak minket. Ők egy betegség, amit el kell pusztítani, nem véletlen vadászok azokra, akik úgy gondolták, hogy ideje átállni a másik oldalra. Azonban ez most nem egy ilyen út, nem célom az, hogy megöljem a nőt, akivel találkozni fogok. Nem, ismerem őt, emlékszem minden egyes kioltott életre, amit együtt vettünk el az emberektől. Ha valakitől, akkor tőle nem várom azt, hogy csalódást okozzon. Egy új világot ígérek neki, új esélyt, újrakezdést… mert ahogy mondani szokás, ott leszünk majd legyőzhetetlenek, ahol korábban megtörtünk. És ez most jött el, nem bujkálhatunk tovább a sötétségben, ki kell lépnünk a fényre, és lángba borítani a világot, tisztítótüzet szabadítva a Földre.
Háromszor kopogtatok az ajtón, hangosan, hogy biztosan meghallja. Utolsó információm szerint itt lakik, és ha nem nyit ajtót… hát akkor majd megtalálom őt. Ebben jó vagyok.


Vissza az elejére Go down
Sponsored content
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Shenzi & Rasmus - Látogatóban

Vissza az elejére Go down

Shenzi & Rasmus - Látogatóban

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

+

Similar topics

-
» Rasmus Halmar

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Varázsvilág :: Közel s távol-