Főkarakter: Raz
Teljes név: Elaine Reyes
Születési hely és dátum: 1977. Július 12., New Orleans
Csoport: Varázslény (szellem)
Patrónus: Angol telivér
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Kómában fekszik
Képesség: -
Kiemelkedő tudás: Rúnaismeret - kiemelkedő, bűbájtan - kiemelkedő, bájitaltan - pocsék
Jellemed kifejtése
Kedves és magabiztos, céltudatos ifjú hölgy vagyok.Kiismerhetetlen. Csapongó, sokszor teljesen beszámíthatatlan. Egyszer hiú, és el sem tud szakadni a tükörtől, vagy épp önmaga fényezésétől, máskor mély depressziós. Egyszer önmarcangolása fizikai síkra terelődik, máskor merő rosszindulatból akar másokat kínozni. Egyszer hisztérikusan csapkod, üvölt és sír, máskor látszólag ok nélkül nevet.
Másokhoz fűződő viszonyai szintén labilisak és esetlegesek: van, hogy bármit megtenne akár egy idegenért is, máskor a fizikai fájdalom okozásába látja a törődés és a szeretet megtestesülését... S akad, hogy egyszerűen csak törni-zúzni akar, és ha mások épp az útjába kerülnek, az a járulékos veszteség kategóriába sorolandó.
Saját magára alig-alig emlékszik, céljai és vágyai a múlt homályába vésznek.
Hogy mindezt az teszi-e, hogy távol van saját testétől, azt nem tudná megmondani, de bizonyosan közrejátszik az is.
Megjelenés
Mit foglalkoztat ez téged? Úgyse látsz, nem? Akkor meg nem tök8?Átlagos amerikai, legalábbis saját bevallása szerint. Bőre fehér, szemei metszően kékek, haja már-már természetellenesen vörös; hosszú, s enyhén hullámos. Magassága eljesen átlagos. Súlya az amerikai átlagtól elmarad, de még a normálistól is, viszonylag sovány, de sportos: láthatóan táncolt, vagy más sportot űzött korábban - vagy épp űz még most is.
Imádja a különféle sminkeszközöket, és ijesztően jól is bánik velük, szinte percek alatt vrázsol magából akár egy teljesen új nőt is, a lehető legkülönfélébb stílusban, amihez csak épp kedve van. Öltözet terén szintén változatos, olykor rózsaszín, máskor fekete - de mindig ízléses, legalábbis saját bevallása szerint. Kedveli a különféle kiegészítőket, így gyakran visel is párat.
Mivel lidérc - kikéri magának, ő nem szellem, azt még ma sem akarja beismerni, hogy meghalt -, így nem láthatja őt akárki: csak is az, aki képes meglátni a holtak szellemét (kísértetvadász).
Életed fontosabb állomásai
A nevem Elaine. Nem tudom, milyen Elaine. Egy ideje már nem is érdekel.***
Nagyjából húsz éve születtem. Apám auror volt, az anyám pedig valamiféle Minisztériumi ügyintéző. Legalábbis nekem ezt mondták. Valójában az apám az egyik legfélelmetesebb halálfaló volt, anyámat pedig később valamiféle háborús bűntettek elkövetésével vádolták meg. Mármint... Hadbíróság előtt kellett hazaárulás vádjával felelnie. Nekem egyikről sem volt tudomásom akkoriban, én mindig is úgy hittem, hogy ők fedhetetlenek. Tökéletesek.
Hidegzuhanyként ért, mikor elvettek tőlük. Csak később mondták meg, hogy kivégezték őket. Apámat harc közben, mert nem adta meg magát, anyámat pedig... Őt halálra ítélték. Persze nem hivatalosan.
Fél évbe telt, mire új szülőkhöz kerültem. Új szülőkhöz, mivel a nagyszüleim már nem éltek. Apai ágon soha nem is ismertem őket, rémesen belterjes, aranyvérű família, mindig is betegesek voltak, fizikailag mindenképp. Talán mentálisan is. Anyai ágon csak a nagymamámat ismerhettem meg, ő szintén a vér fontosságáról mesélt nekem sokszor, mikor ő vigyázott rám, de ezzel együtt is figyelmes, kedves öreg volt, bár sokszor mondogatta, hogy apám egyetlen jó tulajdonsága, hogy nem a közeli rokona. De engem tényleg szeretett. Sokat játszottam vele annak idején - színésznek készültem. De hát gyerekként ki nem? De én komolyan is gondoltam.
Végül Meg nagyi is távozott az élők sorából, számomra pedig nem volt már út, mint az, hogy új családba kerüljek. Az új szüleim egy kedves kvibli pár voltak, Adam és Alisha. A horror csak hónapokkal később kezdődött. Talán két-hárommal? Úgy valahogy, ekkor jött el az a bizonyos nyár. Sokat beszélgettünk a mágiáról. Én boszorkány vagyok, ezt tudtuk mind, ennek megfelelő iskolába is jártam. Ennek így kellett lennie. Azonban belőlük mindez hiányzott. Nem éreztem a belőlük áradó irigységet, a haragot, hogy bennem megvan az, ami belőlük mindig is hiányzott. Az őrületet... Azt viszont egyre inkább megéreztem, és megrettentett. A nyár második havában bezártak a pincébe, és azzal fenyegettek, hogy halálra kínoznak, ha nem adom át a varázserőm. Pedig... Pedig azt nem lehet! Elvették a pálcám, és válogatott rémtetteket kellett kiállnom. Mind fizikailag, mind szellemileg megtörtem, a kínok kezdték megbomlasztani az elmém. Az akkorra már gondosan uralt varázserő zabolázatlanná vált, akaratlan kitöréseim voltak. Hamarosan új helyen találtam magam, ahol egy kisebb szekta próbált kigyógyítani a
betegségemből. A varázslásból.
Éveknek tűnt, mire értem jöttek. Azt hiszem, minisztériumi emberek voltak. Tudták, hogy boszorkány vagyok, és azt is, hogy nem varázsolhatok az iskolán kívül, mégsem érdekelt senkit. Egészen addig, amíg gyanússá nem vált, hogy már egy hónapja nem járok iskolába. Állítólag valami komoly dolog volt a varázsvilágban, ami elvonta a hatóságok figyelmét... Nem tudom.
Az új szüleim már varázshasználók voltak. Eric és Madelaine. Azonban arra ők sem számítottak, hogy mennyire kiszámíthatatlan vagyok, sokszor rosszindulatú, agresszív, máskor pedig egyszerűen összeomlok, és sírógörcsöt kapok. Olykor kárt tettem másokban, vagy nem ritkán magamban... Sokszor bizonygattam, hogy a bántás nem rosszindulat, hanem a szeretet kifejezése. Üvöltve-sírva bizonygattam, hogy Adamék igenis szerettek, máskor ez a név Meg-re változott, vagy épp a szüleimére; Jim-re vagy Olive-ra - holott ők sosem bántottak; vagy csak nagyvonalúan elfeledtem nekik. Amikor mások bántottak, néha megtörtem, és teljesen kikészültem, máskor röhögve közöltem, hogy folytassák csak... És hasonló voltam másokkal is. Olykor szeretetre vágytam, és bármit megadtam volna szinte bárkinek, máskor vak gyűlölettel estem neki akárkinek, aki épp nem tetszett. Végül nevelőimnek nem volt más választásuk - elmeotthonba küldtek. A varázsvilág nem foglalkozik ilyenekkel? Nem tudom, akárhogy is, számom maradt a jól bevált, mugliknak szánt. A tortúra folytatódott, több módszerrel is próbáltak gyógyítani, de ha csak szóba került, hogy beteg vagyok, üvöltve-csapkodva rontottam nekik, s nem ritkán válogatott átkokat is szórtam rájuk; ezek olykor még működtek is.
Majd egy nap valamitől... Nem tudom, kigyulladt, és beomlott az épület. Az egész intézet. Nem tudom. Zavaros. Azt hiszem, bent égtem.
Valójában az összeégett testem egy mugli kórházban van, hosszas próbálkozásokkal, kínkeserves elszántsággal sikerült visszahozniuk az életbe. De a lelkem... Lélek? Olyasmi... Az kiszakadt a testemből valahogy, azt hiszem. Varázslat? Nem tudom. Semmit se tudok, jó?
Egy valamit mégis - volt ott egy fiú. Őt követem, valamiért vonz, mintha lenne benne valami, amit el kell intéznem. Vagy neki. Valami, ami hozzá köt... Ezt se tudom.
Azt mondta, meghaltam. Nem értem, mert én nem haltam meg. Nem tudom visszaidézni a találkozásunk előtti életem, az évek úgy tűntek el, mintha sosem lettek volna. Abban sem vagyok biztos, hogy hány éves vagyok.
De, hogy meghaltam volna? Nem, az ki van zárva.
***
Ketten voltak. Nem tudom, igazán melyikük vonzott, de abban biztos voltam, hogy nem hagyhatom, hogy elmenjenek. Legalábbis biztosan nem nélkülem.
Az egyik retardált volt. Látszik, hogy elmeotthonból szökött. Észre se vett, soha nem is reagált rám. Egy utolsó pöcs, nyomorék. Nem szeretem. Na de a másik... Az meg egyenesen azt találta mondani, hogy meghaltam
! Szóval ő sem teljesen komplett, az hót ziher.
Mégis a nyomukban – a nyomában! – vagyok.
Most már évek óta. 
Kíváncsi vagyok rá, hogy ez idővel vajon megoldhatóvá válik-e és magához tér, vagy már ez a szellem állapot marad meg a végtelenségig. Mindenesetre drukkolok a leányzónak, ha már ilyen rosszul alakult a sorsa, hogy jobbra forduljanak a dolgok!
