Főkarakter: Titkos karakter
Teljes név: Rudolf Newton Scamander
Születési hely és dátum: 1979. május 13. Dorset
Csoport: Hugrabug
Patrónus: Karakál
Évfolyam (szak): nyolcadik, Bestiamester Képesség: -
Kiemelkedő tudás: Kiemelkedő tudás: Legendás lények és megfigyelésük valamint Bűbájtan.
Jellemed kifejtése
Igazi ambivalens karakter. Egy punk hippi, ha fogalmazhatok így. Igazi szabadszellem, idealista. Minden ízében megfelelek az átlagos hugrabugos formának…szinte. Becsületes, és a végletekig hűséges. Nem kérdezek, nem faggatok ha megkérnek valamire, szó nélkül, jó szívvel megteszem. Tapintatos, esetleg. Nagyvonalú, és mókamester. Elvont lélek. Nem bátornak mondanám magam, inkább vakmerőnek. Gondolkodás nélkül cselekszek, de nem vagyok forró fejű. Tényleg, szinte semennyire nem vagyok indulatos, pedig az érzelmeim irányítanak. Sosem kérek engedélyt, ami megtetszik vagy eszembe jut, megcsinálom. Nem merengek a következményeken. Kerülöm a konfliktusokat, de nem futamodok meg előlük. Lelkes vagyok, optimista, sugárzóan jókedvű, vagy visszafogottan derűs. Élvezem az életet. Sokat iszok, és táncolok az asztalon. Szeretek zenélni. Szeretem a lányokat, bár nem vagyok kicsapongó. Úgymond tét nélkül játszom, bár amióta felfigyeltem rá, egyre ritkábban teszem a szépet. Nyugodt vagyok, és eleven. Rengeteget nevetek és erre bátorítom a környezetem is. Szertelen, és virgonc. Egyáltalán nem vagyok szégyenlős, nehéz zavarba hozni, felbosszantani pedig majdhogynem lehetetlen. Egyszerűen kezelem az életet, az apró gyönyörűségek éltetnek, könnyű lenyűgözni, könnyen megbocsájtok, és nem okoz nehézséget a bocsánatkérés sem. Mit mondhatnék még?
Megjelenés
Igazi langaléta alkat vagyok. 188 magas, vékony, de azért erős alkatom van. Lépteim ruganyosak, mozdulataim lazák. Szeretek táncolni, úszni, és egy macska ügyességével mászok fára. Kevés dolog ijeszt meg. Hajam barna, és hosszú, gyakran összefogom. Szeretem a kalapokat. A szemeim zöldek, elevenek. Mosolyom derűs, ragyogó, boldog, szomorú, mindegy mit sugároz, de az arcomon virít. Bőröm fehér, és pár tetoválás, de sokkal több sebhely tarkítja.
Életed fontosabb állomásai
- És hol fogsz aludni?
Vállat vonok. – Ne vonogasd a vállad, válaszolj rendesen!
- Nem tudom. – nevettem. – Majd egy padon.
- Padon? Normális vagy gyerek?
- Amennyire ti is azok voltatok…
- Ne pimaszkodj!
- Oké.
- Ne okéz!
- Figyelj ide. – hajoltam előre, megfogva édesanyám inas kezét. – Most vagy elengedsz, vagy megszökök. Ezt nem akarhatod te sem. Összevesznénk és nem szólnánk egymáshoz. Miért akarnánk megzavarni a családi békét?- sóhaj a válasz. Gondterhes sóhaj. Oh, innentől már a kapuban vagyok. Látom a győzelemittas mosolyt az arcomon, ahogy holnap felpattanok a grimbuszra, és eltűnök a nyárra mindenki szeme elől.
-
Mit mondok nagyapádnak?
Vállat vontam. – Ne vonogasd a vállad, különben kapsz egy pofont. – hangosan felnevettem, és nyomtam egy csókot anyám sápadt homlokára.
-
Az igazat. Norvégiában vagyok.
-
És utcazenélsz?
-
Nem fogok utcazenélni. – anyám szkeptikus tekintetére átfogalmaztam mondandóm. – Vagyis nem állandóan. A rezervátumban fogok dolgozni.
-
A rezervátumban?
-
A sárkányok mellett.
-
Bolond vagy fiam? – anyám a tenyerébe temette az arcár. Én meg nevetve megráztam a fejem.
-
Kérdezd meg nagyapát. Kérdezd meg, hogy mit szól hozzá.
-
Úgy, hogy szívrohamot kapjon itt nekem?
-
Kik kap szívrohamot?
-
Senki. – anyám válasza gyors volt, és hirtelen sunyi mosolyt villantottam rá. Newt papa mellett ő is olyan mint egy csintalan kölyök, aki mindig rosszban sántikál. Igazából sokan félnek a papától. Állítólag még a sárkányok is. Ezt viszont kötve hiszem, pedig nálam jobban még apám sem ismeri Newt papát. Tündéri öregember gyors és veszélyes átkokkal.
-
Na miről van szó Margo? Rudolf megint elszökik?
-
Megint? – hördült fel anyám és a kezébe kapta a sodrófát. – Te gazember!
-
Hé-hé. Tegyük azt le. Nyugi anya. – kértem el tőle.
-
Kár a ricsajért. Ha el akar menni, elmegy. Te sem tudod visszatartani Margo. Fiatal, de mikor lásson világot az ember, ha nem ifjúságában?
-
Tudom. – anyám válla megereszkedett, és sóhajtott.
-
Vigyázok majd. – ígértem.
-
Nem kell. – vigyorodott rám papa, és megkocogtatta műlábát. Visszakacsintottam rá.
-
Elég menő.- jegyeztem meg
-
Nem az! Ha nekem egy végtaggal kevesebbel térsz vissza, szíjat hasítok a hátadból!
-
És ha többel?
-
Elég legyen!
Szóval azt a nyarat a Norvég rezervátumban töltöttem. Jelenlétem két hét után tűnt fel a sárkánygondozóknak, de addigra már úgy ismertem a terepet akár a tenyeremet. Kidobtak. Aztán még harminchétszer tették ki a szűrömet, mire felfogták, tőlem biztosan nem fognak megszabadulni. Vigyorogva visszaszöktem, minden egyes alkalommal, míg végül bele nem egyeztek, és maradhattam a nyár végéig.
***
-
Szívd vissza.
-
Mi?
-
A nyálad. Undorító, ahogy itt csorgatod.
-
Nem tehetek róla. – dőltem hátra nevetve. – Nézz rá! – mutattam a szőke szépségre, ahogy a semmibe révedve ücsörgött egyes egyedül annál az óriási asztalnál, az ebédlőben.
-
Szólítsd meg akkor.
-
Hah. Persze. Nem vagyunk egy súlycsoportban. – csóváltam meg bánatosan a fejem. – Én a padlón, ő pedig valahol a sztratoszférában van és száguld egyre feljebb.
-
Hát te teljesen bolond vagy.
-
Lehet. – vontam vállat, s életemben először egykedvű fintor húzta össze az arcom. – Nem tudom. Annyira reménytelennek érzem a helyzetet.
-
Jobbat érdemelnél n…
-
Ki ne mond. – dörrentem Eleanore-ra. Nem szokta meg tőlem ezt a hangnemet, ezért döbbenten elmotyogott egy sajnálomot és beletúrt a salátájába.
-
Ne haragudj. De ez az egész annyira frusztráló. Minden magabiztosságom elillan mellette. Megveszek, tényleg minden időm vele tölteném, mert tudom, hogy nem küldene el a búsba, barátok lehetnénk, de rettegek, hátha én vagyok a kivétel, és engem nem fog kedvelni egyedül…
-
Bolond vagy. Emiatt nem lenne szabad aggódnod…
-
Egyszerűen túl tökéletes. – folytattam, mintha meg sem hallottam volna Eleanor-t. – Ez a tökéletesség még a tökéletlenségem dacára sem törhet meg nemde? – tettem fel a költői kérdést, a villámmal hadonászva. – Akkor nincs mitől tartanom. Elhívom. –pattantam fel az asztalra, és végigrohantam rajta, amíg el nem értem az éppen távozó leányzót.
-
Luna! – kiáltottam utána. Meglepett, álmodozó tekintettel nézett rám. – Öh…- felemeltem a mutatóujjam, hogy na most összeszedem mind a tizenkilenc évemet, és előrukkolok valami igazán értelmessel, de idegpályáim ismét cserben hagytak. Nyeltem egy nagyot. – Hagyjuk. – fordítottam hátat és sietős léptekkel visszaindultam az étkezőbe. De megint megtorpantam. Nem, összeszedtem a bátorságom majdnem egynegyedét, nem mehet kárba a sok erőfeszítés. – A kicsi Olga nevű thesztrál tegnapelőtt megellet. – jelentettem ki majd ismét sarkon fordultam és visszamentem befejezni az ebédemet. Nem voltam egészen elégedett a teljesítményemmel, de majdnem beszélgettünk. Ha kerekítünk, akkor az mér beszélgetésnek minősül. Nem?
***
- Adjátok vissza!
- Adjátok vissza! – csúfolódtak a kisfiút utánozva a mardekárosok.
- Adjátok vissza. – léptem ki az egyik faliszőnyeg mögül, derűs mosolyt villantva rájuk.
- Különben mi lesz Scamander? Elénekelsz egy szonátát? – nevetésük öblös és gúnyos volt, az enyém harsány és őszinte.
- Vagy csak nyúllá változtatlak. – szegeztem nekik a pálcámat, mire az egyikük fülei óriásivá nyúltak, és sűrű szürke bunda borította el.
Természetesen üvöltve szaladtak el Piton professzorhoz, vagy én nem is tudom kihez árulkodni. Szerencsére a bűbáj percek alatt nyomtalanul felszívódik, és akkor majd megnyugodnak majd. Lehajoltam és felemeltem a földről a könyvet. – Ez volt a vita tárgya? – kérdeztem, a kissrác kezébe nyomva.
-
Igen Rolf.
-
Ne hagyd magad Sean.
-
De Hugrabugos vagyok. Nem tudom megvédeni magam.
-
Nem azért lettél Hugrabugos, hogy szekáljanak. Én is az vagyok…
-
De te Newt Scamander unokája vagy…
-
És most látod itt a nagyapámat? Newt? Erre vagy? – kiáltottam be az egyik páncél sisakrostélya alá.
-
Nem, de…
-
De, de, de? Semmi de. Ide osztottak be, és…
-
A balfácánok közé…
-
Balfácánok? Balfcánnak gondolsz engem? Bimba professzort? A nagyapámat? Vagy magadat? Persze, hogy nem.
-
Jaj Rolf…
-
Ne forgasd a szemed, épp lelket öntök beléd.
-
Már a múlthéten is megtetted.
-
Elég szomorú, hogy ilyen gyakran hegyi beszédet kell tartanom.
-
Mi a lényeg?
-
Mi bajod a Hugrabuggal?
-
Hát nem is tudom…olyan…olyan semmilyen.
-
Semmilyen? – kérdeztem őszintén megrökönyödve. Ez egy kicsit szíven ütött, nem mondom.
-
Igen. A griffendél bátor, a hollóhát okos, még a mardekárosok is ravaszak, de a hugrabug…
-
Becsületes, hűséges, sportszerű. Ezek kevesebbet érnek talán, mint a bátorság?
-
Nem…de…
-
Nincs de. Most megyünk, megvacsorázunk. Azután megkeressük a Pufók Frátert.
-
Jaj ne…
Szépen fogalmazol és teljesen jól átjött a jellem is nekem, és rendkívül szimpatikus is, főleg ezzel a kis félénkséggel Luna irányába, nagyon cukiiii. 
Az előtörid is fantörpikus! Én eleve nagyon szeretem az ilyen kiragadott jeleneteket, sokkal olvasmányosabb, mint a sima összefoglaló, főleg a párbeszédeknek köszönhetően, tehát a lapod úgy, ahogy van teli találat! Nem is tartóztatlak tovább, suhanj foglalózni, ha netán még nem tetted meg, aztán vár a játéktér, meg én is! 
