2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Amikor cserediákként a Roxfortba érkeztem 7 évvel ezelőtt, te voltál az első, és talán az egyetlen is, aki nem tartott csodabogárnak, amiért minden gombot rosszul gomboltam. A támaszom voltál, segítettél megérteni a nyugati mentalitást, és figyelmeztettél, hogy miben hibázom. Csak tőled fogadtam el a kritikát, hiszen nem rossz szándék vezérelt, nem bántani akartál. Sokat beszélgettünk, megosztottuk egymással a terveinket, és a világról alkotott véleményünket. Talán alakult is volna közöttünk valami, de az év végi vizsgák után haza kellett utaznom, s bár megígértük, hogy levelezünk majd, ez végül sosem történt meg. Drámaira tervezném a viszontlátást, ha valakinek megtetszik az ötlet! *^*