2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Mindig is szerettem a kihívásokat és lássuk be kíváncsi természetem van. Szeretem az újat és amit előtte még sose tapasztaltam meg, ezért is érdekel annyira az a szellem és szeretném legalább megnézni, hogy milyen lehet. Persze láttam már az iskolai szellemeket, de az nem ugyanaz, mint egy olyan, amiről esetleg más nem tud. Én nem varázslócsaládban nőttem fel, nekünk nem volt padlásszellemünk és kopogószellem sem a pincében, de idegesítő öreg néni az utcában, aki nem szerette a gyerekeket sosem és azért az nem ugyanaz. - Olyan undok vagy! Fogadjunk, hogy messzebb tudom rúgni a labdát, mint te! Sokat gyakoroltam ám, de a néni ablakát nem rúgtuk be és macskája sincs csak utálja a gyerekeket és undok... valakire emlékeztet. - látványosan elgondolkodva simítom végig az államat, pedig egyértelmű, hogy rá célzok, főleg hogy ezek után meg is jelenik az arcomon a széles mosoly, amiből aztán már tényleg biztos lehet benne. Jó persze néha hangoskodtunk kicsit, de azért nem mondanám, hogy olyan nagyon, hogy ne lehetett volna elviselni minket, csak az a néni... tényleg iszonyatosan kiállhatatlanul viselkedett. - Miért te olyan sok szellemet ismersz, vagy te az vagy? Az utóbbi biztos, hogy nem, szóval... lehet hogy segíteni kell neki és akkor majd mi segítünk. - igenis én hiszek abban, amit mondok, szóval nem nagyon fog tudni eltántorítani, akármennyire is próbálkozik. Bármi lehet, ő se tudhat mindent, még ha folyton úgy is csinál, mintha mindent tudna. Már csak ezért is jutottam arra, hogy egy kicsit azért igenis meg kell ijesztenem, na meg lássuk be az ilyesmi vicces is, na persze főleg nekem lesz az, neki nem annyira, de... ez már más kérdés. Amúgy is úgy tudom, hogy a Weasley ikrek nem sokára végeznek, akkor pedig kell valaki, aki mondhatni átveszi a helyüket és miért ne legyek az én? Amikor keresni kezd és meghallom az aggódó hangját talán... mondom talán egy pillanatra azért rosszul érzem magamat, hogy így a frászt hozom rá, de hamarosan elszáll ez az érzés és marad a nevetés, amit el kell fojtanom. Tudom, nem szép tőlem, de ha már folyton olyan nagyképű, kell valaki aki egy kicsit megrendszabályozza és megmutatja neki, hogy ez így nincs rendben. Szóval kivárok amíg közelebb ér, egészen a kis beugrónál a falig lapulok, hogy lehetőleg el is menjen mellettem és csak amikor már ez megtörtént akkor ugrok ki mögé, hogy úgy istenesen ráijesszek. Persze egy jó nagy kiáltással spékelem meg a dolgot, hogy a frász kitörjön rajta, aztán tör csak ki belőlem a nevetés. Jó, majd ha kiakad biztosan bocsánatot kérek, főleg mert ettől még a szellemet is meg akarom nézni, de hát most mondja valaki, hogy nem érdemelte meg... legalább egy ici-picit.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Én tényleg nem értettem, hogy miért érdekli ennyire ezt a lányt ez a szellem. A szellemek lehetnek aranyosak, de nem azok, akik magányosan tengetik az életüket ebben a poros, hideg tömlöcben. Vagy tömlöcökben. Azok inkább ijesztőek, csúnyák és gonoszak. És felőlem lehet nő is, csak ne kelljen visszamennem megnézni, bár ha így haladunk, a végén még testőrt kell majd játszanom mellette. - Biztosan azért lyukasztotta ki, mert berúgtátok az ablakát – vágtam vissza. – Oh várj, lányok vagytok, nem tudtok akkorát rúgni. Akkor véletlenül a macskáját találtátok el? – Nem volt más magyarázat, mert a nénik kedvesek szoktak lenni. És a Roxfort összes női szelleme aranyos és kedves, miért lenne ez most egy gonosz néni? Nem, az biztosan bácsi, de a lány annyira kötötte az ebet a karóhoz, hogy inkább nem említettem ezt meg neki. Csak álltam és őt néztem, a válaszára várva. - Öööö… - Egy pillanatra nem tudtam, mit felelhetnék, mert igaza volt. De most valljam be, hogy egyetértek vele? Előbb enném meg a kalapomat, mint hogy elmondjam neki, hogy lehetséges, hogy van valami abban amit mond. – Minden szellem tudja, hogyan kell átmenni a falakon – húztam fel az orromat. – Hiszen szellemek, és a szellemek tudják, hogy mire képes a többi szellem, így kikövetkeztethetik, hogy ők is képesek rá. – A mai nap borzasztóan elégedett voltam magammal, hogy mennyi marhaságot tudtam itt összehordani, főleg, hogy még egész hihető is volt mindaz, amit mondtam. Végül csak rávett, hogy visszamenjek, de igaza volt, hogy nem félhetek, ha egyszer ő sem. Hiszen én vagyok a férfi és az idősebbik is kettőnk közül, nekem illene előre menni és mutatni az utat, majd megvédenem, ha szüksége van rá. Így hát el is indultam, és előtte mentem. Ő lemaradt, lehet, hogy már most betojt, és hamarosan könyörögni fog, hogy inkább menjünk vissza. Én személy szerint borzasztóan örülnék ennek a hírnek. Feltettem neki egy kérdést, de nem jött válasz. – Kathrine? – kérdeztem, majd hátrafordultam. Meghűlt a vér az ereimben, és megtorpantam. A lány nem volt sehol. – Kath…rine? – próbálkoztam egy fokkal halkabban. Ki tudja ki vagy mi les rám az árnyékból. Lassan elindultam visszafele, arra, amerről jöttünk. Borzastóan féltem. – Kath ez nem játék! Gyere elő ha itt vagy! Ha pedig elkapott a szellem, akkor csak saját magadat okolhatod! – mondtam kissé magabiztosabban, mint az előbb a lány nevét. – Tudnom kell, ha elkaptak, mert ha igen, akkor vagy meg kell mentenem vagy menekülőre kell fognom. – Nagyon reménykedtem, hogy nem kapták el a lányt, mert kezdett bűntudatom lenni. Már nem is magam miatt izgultam főképp, hanem amiatt, hogy Kathnek baja eshetett. Nehogy már pont miattam tűnjön el a lány! Muszáj megkeresnem.
Katherine Benedict
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kath&Hollin 2016-07-09, 13:15
Tömlöckutató expedíció avagy mi van, ha nem találjuk a mosdót
Nem lep meg különösebben, hogy még egy szívesen se csúszik ki a száján. Azért én hálás vagyok, hogy mutatta az utat és azért is, hogy végül is belefutottam, még ha már megint undok is. Persze arra fogom inkább, hogy megijedt, de persze esze ágában sincs bevallani, engem ettől még érdekel, hogy mi lesz a kopogó hang. Még azt is sikerül elfelejteni, hogy mennyire kell pisilni, pedig egyébként tényleg kell, csak hát van olyan, amikor az ember egyszerűen elfelejti a késztetést, mert valahogy egyszeriben sokkal fontosabb dolgok kötik le. Esetemben is így van ez most, sokkal fontosabb dolgom van, mondjuk megnézni, hogy milyen egy kopogó szellem és hogy mivel kopog. - Lehet, hogy csak rossz a kedve, vagy szomorú és azért járkál egyedül és igenis vannak gonosz nénik! A szomszédunkban volt egy néni, aki sose volt valami kedves, egyszer még a labdát is kilyukasztotta, szándékosan! - még a mutatóujjamat is felemelem a levegőbe jelentőségteljesen, hogy értse ez tényleg nagyon komoly dolog. Szerettük azt a labdát Bellel, tényleg nagyon és nem értem, hogy a néninek miért volt jó, hogy kilyukasztotta. Szerinte sokat hangoskodtunk vele, ami nem is igaz... a nélkül is tudtunk hangoskodni. - Pedig az is lehet. Mi van, ha új szellem és nem tudja hogyan kell átmenni a falakon? Vagy nem mer? - oh én bármit el tudok képzelni. Nem minden fekete és fehér, vannak különleges dolgok és olyanok is, amiket nem feltétlenül érthetünk meg egy könnyen, csak neki is bele kell gondolnia ebbe, de úgy fest nem akar. Akkor marad az, hogy hatok az egojára. Annyira már ismerem, hogy ez tuti be fog jönni és akkor majd tényleg szépen velem jön, mert én akkor is meg akarom nézni, de talán azért egyedül még se merném. - Sose értettem, hogy ez miért ad erőt. - csak magam előtt somolyogva mondom ki ezt, szinte akkor, amikor ő már fordul meg, hogy elviharozzon előlem. Ez az ingujj feltűrés... mintha ettől az ember bátrabb lenne, pedig ez totál butaság, de nem az én dolgom, ha ez ráveszi arra, hogy segítsen és velem jöjjön és megnézzük a hangot... akkor nem is kérdés. Persze úgy elporzik előlem, hogy utol érni is nehéz igazából, de az első meglepődés után azért csak elindulok utána. Aztán pár pillanat múlva meg is van már az ördögi terv, ha így siet és hátra se néz. Lemaradok inkább egy kicsit, hogy azért figyeljem, hogy merre tart. Így mire megfordul már nem vagyok ott. Behúzódom az első olyan folyosóra, ahonnan még látom, ha kilesek és hallom a hangját, viszont ő nem lát engem és nem tudhatja, hogy hol vagyok. A kezem a szám előtt, nehogy a kuncogás, ami nagyon kikívánkozik ki is csússzon a számon, hiszen csendben kellene maradnom. Igyekszem is ezt tenni, viszont a pálcám a kezembe kerül és annak a végével kocogtatom meg, vagy inkább kopogtatom a kő falat magam mellett. Csak azért is bebizonyítom, hogy fél és ez amúgy is nagyon vicces. Majd, ha közelebb jön akkor előugrom és megijesztem, vagy ha távolabb megy, akkor sikítok és elbújok, hogy azt higgye elkapott a kopogó szellem.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Hihetetlen, hogy egész eddig azt akarta, hogy vigyem ki a tömlöcökből, aztán mire végre megtettem, akkor csak megvádol, hogy én pedig tudtam az utat egész végig! Rendben van, nála van a pont, mivel igaza van, hogy eddig füllentettem az egészről, hogy fogalmam sincs, hogy hol vagyok, de mégiscsak most mentettem meg egy ijesztő szellemtől a tömlöcből. Összefontam a karjaimat a mellkasomon, majd felhúzott orral válaszoltam. – Na azért. – Semmi szívesen, vagy valami. Valószínűleg neki se esett jól de azért tartsuk meg a komoly és kevésbé kedves Hollint, ha már egyszer úgy összecsináltam magam a tömlöcökben. Ha ez kitudódik, oda a hírnevem – vagy legalábbis egy kissé kevésbé leszek népszerű és kemény. Ezt még meg kell majd beszélnem a lánnyal, mielőtt mindenkinek elmondja a suliban, hogy mekkora egy lúzer alak is vagyok én. - Az ijesztő szellemek mindig bácsik – szögeztem le, ahogy leengedtem a karjaimat. – A nénik kedvesek. És nem gondolnám, hogy ha kedves lenne, akkor a tömlöcöket járná éjjel-nappal. Akkor inkább a gyerekkel játszana valahol máshol, nem gondolod? – De tényleg, mi másért bújkálna valaki idelent, ahelyett, hogy odafent szórakozna a többiekkel? Vagy mint már említettem, a gyerekekkel. Az olyanok, mint Kath, bizto nagyon örülnének egy kedves szellemnek, akivel beszélhetnek. De ők persze kb sosem jönnek oda hozzánk. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, amit mondott. Végül is elképzelhető, hogy ő is eltévedt, és próbálja megtalálni a kiutat, de akkor miért kopogna? És miért nem suhan át a falakon? – Nem gondolnám – mondtam végül, majd ráhagytam a lányra, hogy ezek után mit gondol. Sajnos én nem tudtam a választ, és annyira azért nem akartam nagy badarságot mondani. Már így is alkottam ma eleget, nem kell, hogy még ezt is a számlára írhassa. Hogy az a… Ez a lány vagy nagyon érti a dolgát, vagy komolyan gondolja, hogy én nem merek visszamenni! Vissza merek én, hát bizony! Férfi vagyok, egy érett, okos, kemény, bátor férfi aki nem fél semmitől! Csak az a szellem… még az a szellem sem akadályozhat meg abban, hogy befejezzem, amit az előbb elkezdtem, és megmutassam Kath-nek, hogy én bizony nem félek tőle! – Én ugyan nem! – mondtam felháborodottan, majd feltűrtem az ingujjamat a könyökömig. Egy pillanatig még haboztam, de az, hogy felajánlotta, hogy fogja a kezem, az utolsó csepp volt a pohárban. – Kövess! – mondtam, majd elindultam előre. Így legalább nem látta, hogy remeg a szám a félelemtől, akármennyire is bíztattam magam, hogy nem lesz semmi baj, és elég bátor vagyok hozzá, hogy bemenjek és megnézzem, hogy mi kopog és miért. Amúgy meg lehet, hogy igaza van, és csak egy patkány van odalent. Aztán ahogy egyre beljebb kerültünk, lelassítottam. Hátra se néztem, hogy ott van-e még a lány, de sejtettem, hogy igen. Csakhogy olyan hosszú és gyors léptekkel jöttem el idáig, hogy képtelenség volt, hogy beérhessen. – Figyelj, ugye ez kettőnk között marad? – kérdeztem, majd megfordultam.
[/b][/color]
Katherine Benedict
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kath&Hollin 2016-07-04, 20:18
Tömlöckutató expedíció avagy mi van, ha nem találjuk a mosdót
Nem tehetek róla bár nem akar vicces lenni, de mégis vicces egy csomó megnyilvánulása, de azt én is látom milyen szép vörösbe megy át a feje. Pont olyan, mint amikor összetörtük anya kedvenc vázáját, na akkor apa feje is nagyjából pont ilyen színű volt, szóval ezt tudom, hogy nem jó és ilyenkor nem szabad a másikkal packázni. Nem akarom azért kihúzni Hollinnál a gyufát, mert valószínűleg ő tudja, hogy merre jutunk ki innen, nekem meg tényleg pisilni kell. Bár úgy fest ezt nem nagyon hiszi el nekem, pedig szerintem ő az, aki nem mond igazat, de nem megyek bele jobban, nem is tudnék, mert jön a zaj és ő rendesen be is rezel. - Jól van na, szóval kihoztál és én nagyon-nagyon hálás vagyok érte, így jó? - mosolyogva csóválom a fejemet, hogy ennyire komolyan veszi ezt az egészet, pedig tudom ám, hogy volt itt egy kis ferdítés. Eddig még arról volt szó, hogy eltévedt, most meg azt mondja nekem, hogy elég jól ismeri ezt a helyet, tehát akkor nem igen tévedhetett el. Valami dolga volt ott, csak nem tudom, hogy milyen dolga, de azt nem hiszem, hogy meg akarná osztani velem. Viszont attól még a szellemre kíváncsi vagyok, még sose láttam kopogó szellemet, érdekelne, hogy milyen is az, hiába, hogy ő ennyire meg van ijedve. - Honnan tudod, hogy bácsi? És ha nő? És ha kedves? - a kastélyban is sokféle szellemek vannak, vannak köztük kedvesek és jóravalók is, meg persze olyanok is, mint Hóborc, meg ijesztőek, mint a Véres Báró, de nem tudhatjuk, hogy aki zajt adott ki milyen, sőt az se biztos, hogy szellem. Lehetett akár patkány is. - És, ha azért kopog, mert ő se tudja merre kell menni? - jó ez talán buta kérdés, hiszen elvileg át tud menni a falakon, tehát ha csak elindul akkor idővel valahol csak kilyukad és megtalálja a kiutat, legalábbis ez a logikus... azt hiszem. - Szóval azt mondod, hogy... egy nálam idősebb, Mardekáros fiú be van rezelve egy kopogó szellemtől, aki talán nem is férfi és az is lehet, hogy csak patkány? Szóval beijedtél? - na most húzom fel úgy a szemöldökömet, ahogyan utálja és a könyveimet hónom alá csapva még keresztbe is fonom a kacsóimat magam előtt. Olyan igazi számon kérő nézéssel húzom ki magamat, amitől tuti, hogy vagy kiakad, vagy nem fog meghátrálni és akkor jön megnézni velem a kopogószellemet. Amúgy is arról volt szó, hogy ő ismeri a tömlöcöket, akkor még csak el se tévedhetünk. - Ha akarod megfoghatod a kezemet. - na jó sokáig nem megy a szigorú tekintet, csak visszakúszik a mosoly az arcomra. - Naaa nézzük meg! Olyan kíváncsi vagyok, légyszi! - ha kell akkor bevetem én a nyafogós stílust is, mert akkor is meg akarom nézni, ha akarja, ha nem.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Elégedett arccal és karba font karral vártam a reakcióját. Nem az a lány, aki bármit elhinni akárkinek is – főleg nem nekem, de azért reméltem, hogy legalább ezt beveszi. Hát, hogy végül is elhitte-e, vagy sem, az sosem derült ki, mivel csak a mondandóm második felére adott választ. Az egy dolog, hogy megkérdőjelezi azt, amit mondok. Na de hogy ki is nevessen! Hihetetlen. Idősebb is vagyok ennél a kislánynál… És most hagyjuk, hogy csak egy pár évvel, és mellesleg fiú vagyok! Semmilyen joga nem volt kinevetni. Éreztem, amint pirospaprika színűre változik az arcom, de aztán hirtelen abbahagyta a nevetést, mintha megbánta volna, hogy mulatságosnak tartott. Annak tudatában, hogy végre talán megértette, kinek is jár itt a több tisztelet, az arcom visszaváltozott rendes színűvé. Ezek után még azt képzeli, hogy beveszem a mosdós meséjét. Én is füllentettem, ez kétségtelen, de a lányból nem néztem volna ki. Most komolyan, mi a fenét kereshetett idelent? Baromira jó lenne megtudni, mert hogy ez a mosdós dolog nem igaz, az hétszentség. – Aham – mondtam végül, ugyanúgy felhúzott szemöldökkel, mint ahogy ő tette néha. Akkor jött a zaj… Biztos, hogy az a szellem volt, és én nem akartam találkozni vele. Nagyon nem. Még beárul a dirinek, vagy kiderül, hogy egy lánnyal cseverésztem munkaidőben, és akkor még a szüleim is meg fognak nyúzni, ami igazán nem hiányzott. Szóval a legérthetőbb és leglogikusabb megoldást választottam: el kellett iszkolnom onnan, a lányt csak reflexből ragadtam meg, és vonszoltam magam után. - Hát izé. Ismersz! Persze, hogy tudom az utat! De azt le kell szögeznem, hogy tényleg eltévedtem már párszor itt, és úgy fedeztem fel a tömlöc majdnem minden sarkát. Ismétlem: majdnem, szóval simán lehetett volna, hogy eltévedünk, szóval csak köszönd meg, hogy kihoztalak. – Oké, most már felesleges volt hazudozni róla, hogy csak véletlenül kerültem oda, ahol voltam. Azt meg aztán baromira nem fogja nekem elhinni többet, hogy egy eltévedt szegény kisfiúcska vagyok, miután kivonszoltam egyszeri eltévedés nélkül. Már kezdett lelassulni a szívverésem a nagy futástól, amikor megint megszólalt ez a lány. – Te. Meg. Vagy. Huzatva???!!! – Tátott szájjal bámultam rá. – Szerinted miért futottunk ki? Hogy visszamenjünk és meglessük a csúnya bácsit? Na azt már nem! – Feldobtam a kezeimet a levegőbe, hogy érzékeltessem, eszem ágában sincs visszamenni. Ezek után ő még kérdezősködött… Tipikus. Lányok… - Hát igen, azért hívják kopogószellemnek, mert kopog. Tudod, ha okádna, akkor okádószellemnek hívnák. És ha huhogna, akkor meg huhogó szellemnek. – A következő kérdésére csak bután álltam és őt néztem. – Hát, nem igazán tudom, hogy miért kopog. Talán falába van, mint a kalózoknak, és amikor lép egyet, akkor azt hallod. – A legbutyutább ötletnek tűnt elsőre, de aztán a végén még lehet is, hogy igaz. A lány vagy úgy nézett rám, mint aki jól szórakozik azon, hogy én mennyire megijedtem, vagy csak nagyon vissza akart menni. – Ne is próbálkozz! Ne nézz így! Akárhogyan is nézel! Nem megyünk vissza, világos? Nincs az a pénz… - Vagy mégis?
Katherine Benedict
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kath&Hollin 2016-05-15, 10:49
Tömlöckutató expedíció avagy mi van, ha nem találjuk a mosdót
Azért azt tényleg nehéz elhinni, hogy azért van itt, mert mindenféle rajongóktól menekült. Oké, nem azt mondom... van azért valami cuki az arcában, de közben meg olyan undok tud lenni, hogy az azért sokat vesz vissza a külső megjelenés előnyeiből, szóval nem... nem hiszem el egy könnyen neki, hogy tényleg loholtak a nyomában és azért van itt, még ha aztán nagyon próbálja is bizonygatni nekem, hogy tényleg így van. - Hogy én? - nem tehetek róla, de azért itt még az eddigi félelem ellenére is kitör belőlem a nevetés, ami amúgy nem a legjobb, amikor eleve a mosdót kerestem és állatira kell pisilni. Úgyhogy hamar elnyomom magamban a nevetésre való nagy késztetést és kissé felszökött szemöldökkel vágom csípőre a kezemet. - Én... _tényleg_ a mosdót keresem, nem téged követtelek. - a fejemet rázom és azt a tényleg szócskát még jól meg is nyomom, részben arra is célozva ezzel, hogy még most sem hiszem el, hogy ő véletlenül keveredett ide, netán tényleg üldözték a rajongói és azért, de akkor legyen így, nem fogom feszegetni a dolgot, főleg hogy láthatóan eléggé be van ijedve szegény. A zajt én meg se hallom, még mindig a nevetés miatt zúg kicsit a fejem, meg egyébként is ez jellemzően egy olyan hely, ahol tuti, hogy Hóborc is szívesen szórakozik, főleg ha tudja, hogy valaki véletlenül lekeveredett ide, csak hogy ránk hozza a frászt. Szóval az első kérdésre megrázom a fejemet és csendben fülelek tovább, hogy vajon mit kellett volna hallanom, de még mindig az ég világon semmi sincs, ami eljutna hozzám, így meglepetten és még értetlenebbül pislogok amikor megragadja a kezemet és úgy kezd el vonszolni kifelé, mintha minimum vérfarkast látott volna... ami ugye kizárt, mert hát nincs telihold. - Szóval mégis csak tudod az utat. - mosolyodom el. Bár ezt eddig is sejtettem, és így legalább kijutottunk és nekem még ugyan mindig kell pisilnem, de ez a kopogószellem dolog... - Még sose láttam kopogószellemet... ugye megnézzük? Óvatosan és fénnyel és... kérlek! - oké, látszik rajta, hogy be van tojva rendesen, de én nem vagyok, mert ez izgi, mert kopogószellemről van szó és az... izgi! - Amúgy milyen az a kopogószellem? Kopog? De miért kopog? - igen azt már tudja, hogy nem vagyok valami tájékozott varázsvilágot illetően, de amúgy is egy kopogószellem miért lenne olyan veszélyes? A nevéből adódóan egyáltalán nem tűnik olyannak, amint amitől annyira nagyon félni kell, csak... biztosan kopog. Hollin viszont nagyon megijedt, de mivel ő Mardekáros ez nem is olyan meglepő, szóval biztosan nincs itt semmi veszélyesről se szó, mert ő már eddig is láthatóan baromira félt mindentől, szóval... Ha kell akkor most én fogom őt visszarángatni. Az utat már tudja, de kíváncsi vagyok, hogy mi volt az a zaj, amit én ugyan nem hallottam, de... azért ez mégis csak nagyon izgalmas és ettől még valahogy annyira pisilni se kell, mint amennyire eddig. Túl gyakran az ember még se láthat kopogószellemet. Én még csak az összes házszellemet se láttam eddig, ami tök ciki nem?
//100. hsz *-* //
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Lent vagyok a tömlöcöknél. Esély: sok. Kath lent van a tömlöcöknél. Esély: vajmi kevés. Kath és én egyidőben vagyunk lent a tömlöcökben, és még egymásba is botlunk. Esély: semennyi. Vagy inkább semennyi? Szép nagy kérdőjellel a végén, mert azért mégis csak kellett lennie valamennyi esélynek, ha már egyszer így összefutottunk. A világért sem ismertem volna be, hogy igenis fáj a popóm, de hát kénytelen vagyok keménynek tettetni magam, elvégre férfi vagyok. Vagy leszek majd egyszer. Még csak egy fiú vagyok, akinek a muglikínzás a halálfalóvá válás a hobbija. Apróság. Az ő története hihető volt. Inkább, mint az, amit én nyökögtem ki neki. Látszott is rajta, hogy nem nagyon hiszi el azt, amit mondok. Végül az utolsó kérdésénél tényleg felháborodtam, és úgy kezdtem el mutogatni az arcomra. – Látod ezt itt? Még kérdezed, hogy miért szállt rám? – Karba fontam a kezeim és felhúztam az orrom. – Még szép, hogy rengeteg lány epekedik értem. Talán te is csak követtél, mert szerettél még volna látni. – Szerintem mindketten tudtuk, hogy ez hülyeség, de ott helyben nem tudtam mit kitalálni, és az ijedtségtől most nem tudtam tökéletesen és folyékonyan hazudni. Valamit motyogott az orra alatt, amit nem hallottam, így inkább nem foglalkoztam vele. Főleg, hogy utána egy kisebb agymosást kaptam. Mire Kath a végére ért a mondandójának, nekem magasra szaladt a szemöldököm. Barátok? Ez meg hogy jött neki? Utoljára tényleg undok voltam vele, de hát ilyen vagyok, azzal nem tudok mit kezdeni. És ő ezek után még a barátom akarna lenni? Igazán megfontolandó ebben az esetben… Bólintottam, hiszen tényleg tudtam az utat. Illetve úgy gondoltam, hogy tudom. De előtte még be kéne mennem a… Meg se hallottam Kath kérdését. – Ha…hallottad? – kérdeztem idegesen. Remélem, hogy nem hallottam jól. Nem, minden csöndes. Kifújtam a levegőt, de akkor megint meghallottam. – Halottál már az idelent lakó kopogó szellemről? – A válaszát meg sem várva megragadtam a karját, és elkezdtem magam után vonszolni, reménykedve, hogy nem fog hasraesni az első kiálló kőben. Kifutottam vele a folyosókra, ahol elengedtem a karját, én pedig a térdeimre rakva a tenyereimet lihegtem. Mikor már kicsit lenyugodtam, felegyenesedtem. Megigazítottam a ruhámat, majd ránéztem a lányra. – Nos, az tuti, hogy én oda vissza nem megyek többet. – Legalábbis nem az elkövetkezendő időszakban.
