Clyde Peterson

Tárgy: Clyde Peterson 2015-08-07, 01:14

Clyde Peterson

[You must be registered and logged in to see this image.]
"Unom már, hogy azt mondod, hogy "minden rendben van",
unom már ezt a szar dumát, hogy "érezd jól magad",
annyira unom már, hogy úgy csinálsz, mintha minden rendben lenne.
Unom már, hogy azt játszod, hogy élvezed...
(Esti Kornél)"

Főkarakter: Titkos
Teljes név: Clyde Robert Peterson
Születési hely és dátum: 1979. 03. 17. London
Csoport: Griffendél
Patrónus: Hát az elmaradt félúton...
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 8. évfolyam (Gyógyító)
Képesség: Vámpír (harapott)
Kiemelkedő tudás: Gyógynövénytan: Kiemelkedő
Seprűlovaglás: Kiemelkedő
Átváltoztatástan: Tehetségtelen

Jellemed kifejtése

Fanatikus. Ha egy szóval akarnak leírni az emberek, valamiért mindig ezt választják, és fogalmam sincs, hogy miért! Én csak szeretem szép dolgokat, és utálom, ha valami ronda, ez akkora baj lenne? Na jó, tényleg nem jött ki jól, amikor a csajt azzal a szöveggel utasítottam vissza, hogy hát milyen már az arcberendezése, de na... A lényeget értjük. Én mindenesetre nem tartom magam fanatikusnak. Bár, ha valamiért vészesen rajongok, az a jégkrém. Most miért nézel ilyen furcsán? Szeretem az édességeket, de a jégkrémekért már egyenesen odavagyok, és minden percet szeretek ezzel édessé tenni. Hmm, mi lehet még érdekes bennem? Á, igen, a srácok folyton mondják, hogy álmomban beszélek, és állítólag kitúrom őket az ágyukból, meg mászkálok álmomban. Mekkora hülyeség már, arra csak felébrednék, nem? Mindenesetre, barátkozó típus vagyok, de mint mondtam, nem bírom a ronda dolgokat és embereket, így elég nehézkes dolgom van, pláne, hogy az élet más területein is elég válogatós vagyok. Például nem szeretem a tököt, komolyan mondom, rémesen undorító, valamint nem bírok még csak ránézni sem a darált húsra. Nagyon nem guszta, amikor ropog a fogad alatt a porc... Még a gondolatától is kirázott a hideg! Lányok esetében elég lovagias vagyok, a szüleim jól megneveltek, de egyben óvatos is vagyok velük, pont a szüleim példájára.Talán túl óvatos is, mert biztos, hogy vannak olyan lányok, akiket kár törékeny virágszálként kezelnem... Viszont én ilyen vagyok, és ez a stílus valamiért hódít a lányok körében. Az biztos, hogy igénylik a törődést, én pedig talán túlságosan is elkényeztetem őket, amit a lázadó jellememből talán senki nem nézne ki. Mert amúgy lázadó vagyok, a piercingekből talán már kitaláltad, de azért megsúgom, hogy szeretek tilosban járni. Okosnak is tartom magam, bár az intelligencia hányadosomról fogalmam sincs, a magam módján bármire képes vagyok, legyen az egy teszt, vagy éppen egy dupla szaltó. Amúgy imádom sportokat, régen kviddicseztem is, jelenleg már csak gördeszkázom, néha parkour-ozom. Ami még érdekesség rólam, hogy szeretem, ha megölelnek. Természetesen a lányoktól részesítem előnyben, de nekem az sem probléma, hogy egy haveromat megöleljem. Az egyik szünetben még egy free hug programban is részt vettem. Mit ne mondjak, érdekes volt. Ja, amúgy szeretem kipróbálni az új dolgokat, úgy lényegében akármiről is van szó. Ó, és nálam nagyon fontos dolog az első benyomás, általában ez határozza meg, hogy hogyan is fogok viszonyulni az emberhez a hátralévő életemben. Azt hiszem ennyit tudtam mondani, remélem érdekes volt.

Megjelenés

Nos, szőke és kék szemű vagyok, de közel sem herceg. Lényegében minden vagyok, csak nem elegáns. A környezetem is hanyag, ahogy én is, ez pedig az öltözetemen is látszik, ami eléggé eltér az átlagtól. Na persze, én valahogyan mindig is kilógtam a sorból. Általában egy laza trikó van rajtam, és egy csőfarmer, a színek bármely kombinálásával - leszámítva a rózsaszín és a lila összes árnyalatát -. Természetesen van valami rendszer az öltözködésemben, és a nagyon elütő darabokat nem is veszem fel, de az tény, hogy az öltözködésem elég sajátos. Valamint, van egy olyan szokásom, hogy kétszer egymás után ugyanazt a felsőt nem veszem fel. Nem, nem vagyok lány, még csak lányos sem, egyszerűen csak adok a kinézetemre.
Az arcomra rátérve... Nos, a homlokom azt hiszem széles, és mint mondtam, a szemeim kékek. A szempilláim meglepően hosszúak, az orrom pedig teljesen átlagos. Se nem kicsi, se nem nagy, se nem széles, se nem hosszú. A fejformám alapból véve hosszúkás, a hajam felzselézve pedig még hosszúkásabbá teszi. Én viszont sehogy máshogy nem vagyok hajlandó hordani. Szeretem, hogy hosszú a hajam, de sohasem tudnám leengedve hordani. Ó igaz is, azt hiszem már mondtam, de szőke vagyok, és ez a természetes hajszínen. Az idióta apámtól örököltem. Ami még különlegessé tesz, azok a piercingjeim. Van egy a jobb szemöldököm szélében, egy pedig bal oldalt az alsó ajkamban. Ezek az én lázadásom jelképei. Mit nem említettem még? Ja, igen, a magasságom. Pontosan 184 cm vagyok, és a mérleg szerint 73 kg. Még valami? Nincs? Oké.

Életed fontosabb állomásai

Ha egy szóval kellene jellemeznem a családomat, akkor a katasztrofálist használnám. Az apám a hűség fogalmát még csak hírből sem ismeri, míg az anyám, az örök vesztes, mindig úgy tett, mintha semmiről sem tudna, ennek pedig az lett a vége, hogy alkoholista lett. A szüleim egyébként muglik, akik mit sem tudnak a varázslóvilágról, az apám egy jól menő cég igazgatója, az anyám pedig egy egyszerű ápolónő a helyi kórházban. Azt hiszem érezhető a kettejük közti szint különbség. Az anyám, véleményem szerint, mindig is kisebbségi komplexusban szenvedett, de egy teljes mértékben odaadó ember volt. A kisebbségi komplexusát leszámítva, ő a példaképem. Gyógyította a betegeket, segített a rászorulókon, és a szerelméért mindent megtett. Az már nem tudom, hogy mennyire is volt pozitívum, hogy engem nagyon elkényeztetett, mint az egyetlen pici fiát... Mindenesetre, biztosan jobb volt, mint az apám, akinek örültem, ha a színét láttam, és ha éppenséggel nem a titkárnőjével. Igen, jól sejted: én és az apám nem igazán vagyunk összhangban, amúgy is ritkán beszéltem vele, amikor kisebb voltam, de 16 éves korom után már végképp egy szót sem szóltam hozzá. Azután ő már számomra nem létezett, és tudod, hogy miért? Láttam, ahogyan ő és a titkárnője kamatyolnak. Bár, ez még nem is volt olyan meglepő, inkább az, hogy ő egy fontos ügyben hivatott be a céghez, mert beszélni akart velem a tanulmányaimról, amikor viszont benyitok az irodájába, mit látok? Azt, hogy éppen a kéjes élvezeteinek él az íróasztalán. Nos, ez volt az utolsó év, amikor haza mentem a nyári szünetben, mivel ekkorra már az anyám is teljesen besokallt. Igaz, nekem mindig azt mondogatta, hogy ők csak nehezen értik meg egymást apával, de valójában nagyon szeretik egymást, és minden rendben van, csak mosolyogjak. Ezt 8 éves koromig még el is hittem, de egyszerűen túlságosan is sokat veszekedtek, apa túl sokat volt távol, anya pedig túl sokat sírt. Már akkor megértettem, hogy ez csak egy egyoldalú szerelem anyám részéről. Viszont a mai napig nem értem, hogy miért nem váltak el, vagy egyáltalán minek házasodtak össze. Ennek hangot is adtam, persze, az én véleményem cseppet sem érdekelt senkit, elvégre én csak egy gyerek voltam. Egy hazudós gyerek, állításuk szerint. Tény, hogy néha füllentettem, mint minden gyerek, de csak azt akartam, hogy végre észrevegyenek, és apám szeressen is, ne csak neveljen, anyám pedig mosolyogjon, ne csak sírjon. Az egyetlen igazi tanulság a gyermekkoromból, hogy a nők igazán törékenyek és manipulálhatóak az érzéseiken keresztül, ezért óvatosan kell velük bánni. Tehát elég fiatalon eldöntöttem, hogy én sohasem leszek olyan csapodár nőcsábász, mint az apám.
A Roxfortról szólva... Ezt is hazugságnak hitték. Amikor először beszéltem nekik a furcsa dolgokról, amik történnek velem, pszichológushoz akartak küldeni, mert azt hitték, hogy így akarom felhívni a figyelmet magamra. Amikor meg megkaptam a levelemet a Roxfortból, ők darabokra szabdalták, és üvöltöztek velem, hogy miért csinálok ilyen hülyeségeket. Egy hét szobafogságot kaptam. Bár, sohasem töltöttem le, mivel második nap vacsoránál bekopogott hozzánk valaki. McGalagony professzor, mint utólag kiderült. Mesélt a Roxfortról, a varázslókról és magáról az egész világról. Már nem is emlékszem, hogy melyik érv is volt az, amelyikkel meggyőzte őket, de az biztos, hogy nagy hatást gyakorolt rájuk a bemutató, amit tartott. Igazán akkor szerettem bele a varázslásba, pontosabban szólva az Átváltoztatástanba. Bár, ez a fajta varázslat sohasem ment, de mindig is szerettem. Amiben igazán tehetségesnek mutatkoztam, az a Gyógynövénytan volt, és a Seprűlovaglás, természetesen azonnal be is szerveztek a kviddics csapatba, ezzel még szórakoztatóbbá téve az iskolai éveimet.
Viszont a pokol, ami otthon fogadott, évről évre egyre égetőbbé vált. Mint kiderült, én voltam az egyetlen, ami még összetartotta őket, és amikor 16 éves koromban hazamentem, végleg le akartam zárni ezt a részét az életemnek. Az anyám kórházban az alkoholizmus miatt, az apám a munkájának és a szeretőinek élt, a házunk meg egy szemétdombbá vált időközben. Először apámhoz mentem panaszkodni, hogy ott nem lehet élni, akkor pedig választás elé állított: vagy haza költözöm és akkor rendben lesz tartva a lakás, anyát kihozza a kórházból és helyreteszi a kicsi szívét, és én az örököse leszek, és egy olyan iskolába járok, ahová ő akarja, vagy örökre eltűnök a képből. Egy hét gondolkodási időt kaptam. És igen, jól sejted, az a bizonyos alkalom volt az, amikor rajta kaptam őt a titkárnőjével. Egyszerűen nem bírtam tovább elviselni ezt, és abban a pillanatban teljesen elegem lett mindenből. Természetesen nem csuktam be az ajtót, és vártam meg, míg végeznek. Nem, benyitottam, mit sem törődve a nővel, aki az íróasztalon feküdt, a zsebemből előhúztam a pálcámat, a nőt elaltattam, apámat pedig... Csak szerettem volna megkínozni. Egyszerűen nem tudtam megtenni, nem vitt rá a lélek, így csak az emlékeit írattam át, egy emberrel a Minisztériumból, azt hiszem az amneziátoroktól. Ezután csak úgy tudta, hogy egy elit iskolába járok, ahová szerette volna, méghozzá továbbképzésesbe, ahol szakmát kapok. Miután lenyugodtam, anyámat is meglátogatta a kórházban, és az ő emlékeit is módosíttattam. Nem csak magamról, hanem apámról is. Tudom, hogy nem lett volna szabad, de nem bírtam nézni ahogyan szenved, és mivel tudtam, hogy úgysem fog kiderülni, csak egy kicsit marcangolt a lelkiismeretem.
Az azutáni helyzet... Nos, vészes volt, de túléltem. Nyaranta dolgoztam, vagy éppen pénzt kértem apámtól, és titokban éltem, egy egyszobás panellakásban, de soha nem mentem volna haza. Mindig spóroltam, és szerencsémre a barátaim is mellettem voltak, és még a McCalagony profnak is támogatott, amennyire tudott. Bírom a vénasszonyt, örökké hálás leszek neki. Viszont, közben teltek az évek, és ahogy bekerültem az egyetemi képzésre, már több időm volt dolgozni is. Egyre többet spóroltam meg, így már egy állandó albérletet tudtam szerezni, nem kellett mindig az olcsóbbak után kajtatni. Aztán a nyolcadik év utáni nyáron... Minden a feje tetejére fordult. Ha elmesélném azt, ami velem történt, nem, hogy egy mugli, még egy varázsló is kinevetne. Azt mondod, hogy nem? Nos, akkor elárulom: vámpír lettem. Augusztus végén történt. Éppen zártuk be az éttermet a szokásos egy órás szünetre, hogy utána majd kinyithassuk a bárt. A főnök és a családja felmentek az emeletre, legalább is én azt hittem. Szokásosan elkezdtem feltakarítani, a kinn maradt koszos edényeket behordani a konyhába az ottani személyzetnek. A redőnyöket is leengedtem, amikor valami nehéz a hátamra ugrott, majd nyakon harapott. Bár, akkor azt hittem, hogy belém döftek egy kést, de mint utólag kiderült, a főnök lánya volt az a nehéz valami, ami a hátamra ugrott, és leszorított, majd nyakon harapott... Ordítottam, mit tehettem volna? A pálcám nem volt nálam, pontosabban, az öltözőben volt, mivel, azt hittem, hogy muglik között vagyok... Hát, elég nagyot tévedtem. Amikor leszedték rólam a lányukat valami varázslattal, már nem voltam eszméletemnél, körülbelül akkor estem össze, amikor ők visszarohantak az étterembe. Állítólag minden csepp véremet kiszívta, vagy, nem tudom... Még a mai napig nem értem, hogy hogyan is működik az átváltozás. Mindenesetre, pár óra múlva már teljesen magamnál voltam, és szomjaztam. Vér kellett, és minél tovább húzódott az az időtartam, amíg nem kaptam meg, egyre agresszívabb, és agresszívabb lettem. Majdnem be is törtem az ajtót. Ha nem gond, akkor az első vérivásomat nem hoznám fel. Nem mondom, hogy felfordul a gyomrom a szerte-széjjel fröcsögő vértől, de... Mindegy, a lényeg az, hogy nem bírtam olyan jól magammal. Talán emiatt is vettek magukhoz. Úgy gondolták, hogy vállalniuk kell a felelősséget értem, ha már a lányuk átváltoztatott. Ezzel viszont csak jót tettek nekem. Kaptam egy szobát, tanítottak, munkát is adtak, gondoskodnak az "ebédemről" is, amíg beszámíthatóan nem tudok majd vadászni, és majdhogynem egy családot kaptam. Igazán kedvesek velem, pedig, talán nincs is olyan komoly okuk erre.

Tárgy: Re: Clyde Peterson 2015-08-07, 22:15

Elfogadva!

Ahogy ígértem este ide jutok és meg is vaaan. Annyira, de annyira cuki ez a pb, hogy meg kell zabálni! *-* Mindig belezsírozol rendesen. Very Happy

A kari nagyon jó lett, szépen felépítetted, passzol is szerintem a pb-hez a koncepció, szóval e miatt még egy nagy gratulációt kapsz! Reméljük, hogy a fiatalembernek tényleg sikerül megtartani, hogy ő ne legyen olyan, mint a jó édes apja, pedig szegénykémnek aztán elég rossz sora van ilyen családi háttérrel, nem csoda, hogy kis lázadó alkat lett a piercingekkel, meg a többivel, bár ez csak dob a cukiságán, vagy nem is tudom. Very Happy

Lényeg a lényeg, hogy semmi hiba nincs, egyetlen apró logikai csavar, hogy 16 évesen ő még nem varázsolhat a sulin kívül, aztán nagykorúságtól lehet csak, mert amúgy a Minisztérium seggbe billenti. Razz

Esetleg a kort át kell írni ott, vagy pedig valakit megkért, hogy e téren segítsen neki, aki idősebb, de ez apróság, ettől még el vagy fogadvaaa!

[You must be registered and logged in to see this image.]

A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,

ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.