ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
Üdvözlet!
2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Legfrissebb
Ma 00:05-kor
Maegan Anaiah Llyvelyn


Tegnap 23:54-kor
Cheon Seung-ah


2024-05-08, 19:41
Adrien Meyers


2024-05-06, 20:08
Dwight Jennings


2024-05-06, 12:07
Gemma Carlyle


2024-05-06, 11:09
Abigail Smallwood


2024-05-05, 20:19
Vladimir Mantov


2024-05-03, 22:45
Christopher Graves


2024-05-03, 20:33
Dwight Jennings


A hónap posztolói
Gillian Ollivander
Wallace E. B. Thatcher I_vote_lcapWallace E. B. Thatcher I_voting_barWallace E. B. Thatcher I_vote_rcap 
Vladimir Mantov
Wallace E. B. Thatcher I_vote_lcapWallace E. B. Thatcher I_voting_barWallace E. B. Thatcher I_vote_rcap 
Kalandmester
Wallace E. B. Thatcher I_vote_lcapWallace E. B. Thatcher I_voting_barWallace E. B. Thatcher I_vote_rcap 
Seraphine McCaine
Wallace E. B. Thatcher I_vote_lcapWallace E. B. Thatcher I_voting_barWallace E. B. Thatcher I_vote_rcap 
Dwight Jennings
Wallace E. B. Thatcher I_vote_lcapWallace E. B. Thatcher I_voting_barWallace E. B. Thatcher I_vote_rcap 
Maia Hansen
Wallace E. B. Thatcher I_vote_lcapWallace E. B. Thatcher I_voting_barWallace E. B. Thatcher I_vote_rcap 
Abigail Smallwood
Wallace E. B. Thatcher I_vote_lcapWallace E. B. Thatcher I_voting_barWallace E. B. Thatcher I_vote_rcap 
Annabelle Mitchell
Wallace E. B. Thatcher I_vote_lcapWallace E. B. Thatcher I_voting_barWallace E. B. Thatcher I_vote_rcap 
Sheska Thorne
Wallace E. B. Thatcher I_vote_lcapWallace E. B. Thatcher I_voting_barWallace E. B. Thatcher I_vote_rcap 
Amara Hope Wilson
Wallace E. B. Thatcher I_vote_lcapWallace E. B. Thatcher I_voting_barWallace E. B. Thatcher I_vote_rcap 
Statisztika
Összesen 784 regisztrált felhasználónk van.
Legújabb felhasználó: Maia Hansen

Jelenleg összesen 70715 hozzászólás olvasható. in 4403 subjects
Ki van itt?
Jelenleg 40 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 39 vendég :: 1 Bot

Alison Fawley


A legtöbb felhasználó (84 fő) 2020-12-09, 17:41-kor volt itt.

Megosztás
 

 Wallace E. B. Thatcher

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Wallace E. B. Thatcher
Reveal your secrets
Wallace E. B. Thatcher
Varázshasználó

TémanyitásTárgy: Wallace E. B. Thatcher   Wallace E. B. Thatcher Empty2015-03-28, 22:42




Wallace E.B. Thatcher

[You must be registered and logged in to see this image.]
"Tudni amit mindenki tud, de gondolni, amit senki sem."

Főkarakter: Főkarakter
Teljes név: Wallace Eugene Boniface Thatcher
Születési hely és dátum:
1943. augusztus 22.
Csoport: Varázshasználó
Patrónus: Karakál
Foglalkozás: A Titok és Misztériumügyi főosztály vezetője
Képesség: -
Kiemelkedő tudás: -


Jellemed kifejtése

Igazi, halvérű brit. Húgom tízévesen tett megjegyzése korántsem áll távol a valóságtól, habár egészen nonszensz, hogy jegestea folyik az ereimben. Higgadt vagyok, és megfontolt, gyakorlatias, precíz és pontos. Valóságos úriember. Óriási erővel hibernálom a néha fel-fel buzduló indulatot, hiszen én is ember vagyok, akiket elragadnak az érzelmei. Idealista , de nem patetikus. Az igazság elkötelezett híve, vakmerő, aki minden gondosan kidolgozott terv ellenére a saját feje után megy, de nem ostoba. Készséges, jó színész. Néha túlságosan is.  Sokan nem bíznak bennem, noha ismerőst és ismeretlent egyszer sem hagytam cserben, mégis taszítja őket, hogy nem látnak kifejezéstelen, érzelemmentes álarcom mögé. Nem ismernek. Áldozatkész, és ádáz. Utóbbi tulajdonságaim miatt bizonyos pletykák rebbentek rólam a világba, ezért rengetegen eltávolodtak tőlem. Nem vagyok kegyetlen. Azok a harcok, engem is megtépáztak, hiszen Tudjuk ki idejében, én is kivettem a részem a küzdelemben. Veszteségeim kiszakítottak belőlem pár darabot, például a részvétet is. Emlékeztetnem kell magam erre a tulajdonságomra is. Remek a teherbíró képességem. Imádom a teát, és a gyerekeimet. A volt nejemet már nem annyira. Gúnyos vagyok,  akasztófa humorral és  iróniával. Arrogánsnak tűnhetek, talán az is vagyok.  De nem a végletekig. Le tudok mondani a saját érdekeimről. Képes vagyok úgy szolgálatba állítani a képességeimet, hogy önmagamról ne kelljen lemondanom.

Megjelenés

Amit látsz, csak az vagyok. Makulátlan, hibátlan öltöny,frissen vasalt ing, egyszerű nyakkendő, szemüveg, zsebóra.  Barna hajam tincseit, ősz szálak fonják be, arcomon mély árkokat ütnek a ráncok. Hiába a kor meglátszik rajtam is. Mozdulataim fiatalosak maradtak szerencsére, járásom ruganyos. Koromhoz és termetemhez képest fürgemozgású vagyok, és karcsú. A szemeim elevenek, meleg barnák. Mindig frissen borotvált, még a munka sem temethet be annyira, hogy ne adjak magamra, meg aztán belém nevelték a rend szeretetét is.

Életed fontosabb állomásai

Nem vagyok olyan öreg, hogy ne tudjak játszi könnyedséggel visszaemlékezni a gyerekkorom fontosabb pillanataira. Kishúgom születésére, és halálára, alig három hónaposan, édesanyám depressziója, majd újra kivirágzására, mikor kiderült, hogy újra terhes, édesapámmal együttöltött percek, órák, éjjelek is elevenen élnek az emlékezetemben, amikor az élet ügyes-bajos dolgait tanítgatta nekem lent a pincében, a bájitalok kevergetése közben. Varázserőm első kitörése, mikor az óriási fa, melynek ágán kishúgom csimpaszkodott nagyot reccsenve a lánykával együtt a földre zuhant, és egy hirtelen ott termett szénakazal megmentette őt. A levél, hogy felvettek a Roxfortba, az izgalom, a készülődés, a vonat, új barátok, új ismeretségek.  A Teszleg süveg, a Hollóhát asztalának kitörő zsivaja, a megkönnyebbülés, szüleim büszkesége, kishúgaim sírása. Sikerek s kudarcok, álmok és csalódások.  Az első szerelem, az első csók zamata, szinte friss harmat a szám sarkában.
Istenem, de régen volt mindez. Nem vagyok túl idős, csupán az ötvenedik évemet taposom, mégis elképeszt, hogy rohan az idő, mennyi minden változott, milyen szélsebesen rohant el mellettem a fiatalságom, és nekem fel sem tűnt.
Roxfortos éveim nyugalomban teltek. Az órákat élveztem, vagy untam talán? Ki emlékszik rá. A feladatok, az órai varázslatok, bájitalok játszi könnyedséggel áramlottak belém, és én csak szívtam magamba a tudást. Szerettem tanulni, de amit a tanórákon vettünk, azt ott is hagytam. Nem foglalkoztam velük, inkább más tudományokkal bővítettem tovább ismereteimet. Így kerültem életemben először és utoljára az igazgató elé, mikor rajta kaptak a könyvtár tiltott részlegében éjszaka. Aztán már nem volt erre precedens, már szemfülesebb voltam, és nem kaptak rajta. Ahogy cseperedtem és a fejem lágya is bekeményedett, úgy lettek határozottabbak az elképzeléseim a varázsvilágot illetően.  Irányt és útmutatást nem kaptam, de nem is kértem. Olyan vizekre eveztem, amikre egy négy- ötödikes talán még  soha előttem. Befedtem magam, a sötét varázslatok fátylával, mélyre ástam magam, megszállottan  bújtam a rémesebbnél rémesebb könyveket a márványpadlón kuporogva, a kötetek suttogásai- sikolyainak dallamára. Bőröm kifehéredett, az étvágyam elment, türelmetlen lettem, és rideg, akár egy jégcsap. A barátaim nem ismertek rám. A tanáraim elgondolkodtak, és sorra hívtak az irodáikba, elbeszélgetni. Aggodalmukat fejezték ki, beszéltek mindenféléről, vizsgákról, nyomásról, stresszről, de én meg sem hallottam őket. Lelkem akkor már egy teljesen másik világban járt. Átadtam magam az árnyaknak, lelkemet rémálmok kínozták, testemet gépies mozdulatok hajtották előre, mintha megszállt volna valami. Az az időszak fekete-fehér filmként pereg előttem, valahányszor visszaemlékszek rá.
De szerencsém volt. Mondhatni. Egyik éjjel, egy sárgás bőrkötet akadt a kezembe. Szélroham söpört át a folyosón, jéghideg hullám nyaldosta végig a lábszáramat. Felütöttem a könyvet, amiből koromfekete árnyak reppentek elő, körbe körbe, közre fogtak, távolodtak, majd lendületet véve a testembe ütköztek, áthaladtak rajtam, de éreztem, hogy szabadítanak meg az erőmtől, a gondolataimtól, minden egyes vércseppemtől. hogyan hántják le izmaim rostjait a csontomról, hogyan távolodok el önmagamtól, kilépve a porhüvelyből, szinte külső szemlélőként figyelve a tragédiát.  De a tánc folytatódott, és én csak álltam, mozdulatlanul, ismeretlen szavak tódultak ajkamra, suttogva mormoltam az ismeretlen varázsigéket… a lelkem szakadt ki a testemből, pörkölődött, szinte ugyanolya feketévé változott, mint az engem kínzó lidércek. Nem bírtam tovább, erőm csak egy rekedt üvöltésre  volt elég, aztán összerogytam, és egy álló hónapig nem is tértem magamhoz.
Az az egy hónap nekem csak egy szemvillanás volt. Egy álom. Egy örömteli perc, és ezalatt a rövid idő alatt maga voltam a boldogság. Semmi vágy nem kínzott, semmi nem hiányzott az életemből, csak lebegtem öntudatlanul a gyengélkedőn, a puha dunnák alatt.
Amikor magamhoz tértem, tele voltam energiával, életerővel, a korábbi megszállott, beteges, sápadt énem a múlté volt. Egy időre.
Szépen lassan folytam csak vissza az iskolai életbe. Behoztam a lemaradásokat, és persze a büntetés sem maradt el, a tettem után.  Takarítottam, Hóborc szemetét söpörtem el, éjszaka gondoztam az üvegházak növényeit, a pincéket jártam élősködő tűz szalamandrák, patkányok után kutatva, és volt egy kellemes, kevésbé kínos, ám nagy felelősséggel járó feladat is. Az átváltoztatástan tanárnak segítettem dolgozatokat javítani. Unalmas volt. Elsősök, másodikosok, negyedikesek. Így ismerkedtünk meg. Lényegében.
Gyöngy írása volt, ám a válaszai szörnyűek, ámbár frappánsak. A pergamen sarkába virágokat biggyesztett, házikókat rajzolt. A dolgozat végére odafirkantottam egy rövid üzenetet.
Amire, a következő dolgozat alkalmával válaszolt is. Így kezdtünk gúnyos, paprikás, mosolyogtató társalgásba. Majd egy félévig tartott, mire lejárt a büntetésem, és a levelezés megszakadt. De a nevét tudtam a leányzónak, és ha eddig nem is volt bátorságom, de addigra már utánajártam, és megtudtam ki is az a Margaret Hart.
Eleinte távolról figyeltem csak. Ahogy ücsörög a fák árnyékában, olvasgat, trécsel, játszik, órára siet, nevetgél a barátnőivel. Sajnálatomra, egyszer sem találtam egyedül, hogy legyen lehetőségem megszólítani, így ismét pennát fogtam.
Randevúra hívtam. Este nyolc, az üvegházaknál. Szívem a torkomban lüktetett, igazából szinte reméltem, hogy nem érkezik meg, hiszen név és arc nélkül, pár hónapos levelezgetés után, csak úgy randevúra hívja valaki…ijesztő, lássuk be, és nyilván egy olyan lány, mint ő nem fog csak úgy megjelenni...
Aztán ahogy megfordultam, ott állt. Gyönyörűen, lengén, harmat-szőkén, sápadtan, piros orcával, szende mosollyal, életre való, huncut ráncocskákkal a szemei alatt. Nem tudtam szólni, a lélegzetem is elállt. Szerencsére az ő beszélőkéjével nem volt gond. Soha. Akkor se, és azóta se.
Az évek során, szépen lassan szövődött közénk előbb a szerelem, majd a szeretet, hogy az élet küszöbén együtt lépjünk át mi ketten.  R.A.V.A.S.Z., továbbtanulás, munka.  Ő gyógyító, én auror, egyre haladtunk feljebb és feljebb a szamárlétrán. Közben házasság, majd egy csodás hír, a várandósság, aztán ahogy jött, úgy szaladt is el az öröm, a magzat nem élt sokat. A sötét erők már gyülekeztek ekkor, hatalmas fejes lett volna egy baba, de mi megpróbáltuk. Szerelmünk gyümölcse végre szárba szökkent, és megajándékozott végre minket az élet egy kislánnyal. Tüneményes volt  igazi, anyja lánya, cserfes, folyton csacsogó, eleven.
Három évet éltünk le így együtt, és bár csetlettünk, botlottunk, valamint Voldemort hatalmas is egyre nagyobb és nagyobb lett, boldogan teltek mindennapjaink.
Mégis, szörnyű évtized volt. Sokan vesztek oda, barátok, rokonok. Ismerősök, ismeretlenek. Hetente váltogatták egymást az auror muftik, míg végül engem is kineveztek egynek. Nem járt ez semmilyen előnnyel, pusztán a felelősség súlya nőtt, ami a vállunkra nehezedett. Bármelyik nap ehetett az utolsó, és minden este, hálát adtam az égnek, mikor épségben láttam viszont a családomat.
Egészen egy májusi éjszakáig, amikor senki nem jött elém, nem fogadott meleg öleléssel, és csókkal. Házunk felett, ott lebegett a vészjósló, gyászos dísz. A szívem görcsbe rándult, gondolni sem mertem arra, mi fogad majd ha belépek a kapun.
Az ajtó mögül zajok, halk beszéd, motozás hallatszódott, ujjaim görcsösen feszültek arra a 14,5 hüvelyk hosszú galagonya pálcára, felkészülve a küzdelemre. De amint kilöktem az ajtót, a három halálfaló, aki a családom életére tört, azon nyomban dehopponált.
Nem volt erőm követni őket, holott más vágyam sem volt. A bosszú megfogant a zsigereimben, de ők fontosabbak voltak most, mint holmi indulat keltette vad hajsza, ami az életembe is kerülhetne Mondjuk akkor és ott nem bántam volna, ha így történik.
 A feleségem jéghideg holtteste mozdulatlanul hevert a konyhában. Haja szőkén omlott az arcába, szemei üvegesen révedtek a távolba, ujjai kövülten markolták a pálcát. Apró, hűvös testét az ölembe vettem, tincseit a füle mögé simítottam, és hosszú percekig csak ültem, lehajtott fejjel. Megsirattam a nejemet, életem méltó társát, egyetlen gyermekem anyját, kamaszkori első igazi szerelmemet, legjobb barátomat.  Éreztem, ahogy tagjaimból áramlik el az élet, és a sors keserű fintora, hogyan csepegteti belém a lemondást, az utálatot, a bosszút, hogy borít körém a gyász fekete leplet, hogy épül körém egy sötét, áthatolhatatlan fal, amit se lerombolni, se megkerülni nem lehet, de megmászni sem, mert a lelkemhez vezető út, egy végtelen, fekete kút volt, aminek a végén csak a halál várakozott, és a vágy iránta.
Egy apró kéz ért a vállamhoz, és kéredzkedett a karjaimba, ijedten, némán, könnyes kis szemekkel.  Ökölcsapás volt ez, gyomorszájba. Nem merülhettem el a gyászban, maradéktalanul, különben ki maradna, hogy felnevelje ezt az apró ember-palántát? Lelkem fele elveszett, a másik pedig fájdalmasan vergődve, zokogva keresi párját. De nem csak férj, hanem apa is vagyok, és ebben a szerepben is helyt kell állnom.
Megtettem. Mindent, ami tőlem telik megtettem.
De vannak tulajdonságaim, indulataim, amiket ha akarnék sem tudnék úrrá lenni. Ilyen volt a bosszúvágy is. Még ekkor is, és ezután is, megmutatkozott a hajlamom a kegyetlenségre, feleségem gyilkosai nehéz perceket éltek át haláluk előtt. Fájdalmas, és nehéz perceket. Talán nem is haláluk módja a bizonyíték lelkem torz voltára, hanem, hogy azután is, szenvtelen arccal és lélekkel, különösebb belső küzdelem és gyomorideg nélkül tudtam a tükörbe nézni, és folytatni megtépázott, ember-idegen életemet, ott, ahol meghagytam.
Erről az incidensről, persze senki nem szerzett tudomást. Azután még nagyobb lendülettel vetettem bele magam a csatákba, szeltem át magam a lelkeken, gázoltam le a halálfalók sorsát, részvét nélkül. Igyekeztem emlékeztetni magam, hogy nem ilyen vagyok, és Margaret szíve megszakadna, ha most így látna, ráadásul egyetlen kislányom sem ilyen apára vágyhat, de dühöm fékezhetetlen volt. Egyetlen dologra voltam csak képes. Vigyáztam magamra, és az enyéimre, amennyire csak tőlem tellett. Aurorként teljesen megfeleltem vezetői posztomnak, de  tudtam, hogy ha ez sokáig kitart, emberként megbukok.
Azonban a harcok egyik napról a másikra befejeződtek. Még mielőtt elérkeztem volna a téboly utolsó lépcsőfokára. Egy kisfiú megmentett mindnyájunkat. Igaz, súlyos árat fizetett érte.
Szépen lassan rázódott vissza minden a megszokott kerékvágásba. Egyedülálló apaként tengettem mindennapjaimat. A legutolsó halálfaló per után beadtam kérelmemet, és távoztam az auror parancsnokságról. Fél évre megszűntem létezni London számára, és egyik napról a másikra, eltűntem Angliából is. Párzisba költöztünk, feleségem imádott városába. Azt akartam, hogy lányom is megszeresse, és ha máshogy nem, hát így érezze édesanyja közelségét, ismeretlen közegben, szívmelengető utcákon baktatva. Hat éves kölyök volt akkor, nyílt vadóc, fékezhetetlen, vakmerő, apró és cserfes. Keserű, feleségemmel átélt tapasztalat, amit náluk láttam, önkéntelenül is, de a változás felé hajtott.  Nincs barátság szülő és gyermek között, a tisztelet megöli a kisebbikben a közlékenységet. És én nem akartam titkokat. Magányos férfi voltam, és elismerem, talán nem a legokosabb ötlet volt, de egyenrangúként, mégis igyekeztem egyszerre gyerekként is kezelni a lánykát.
Ekkoriban ismerkedtem meg Lisával is. Párizsi hölgy volt, semmilyen ízében nem hasonlított Margaretre.  Nem kerestem, nem kereshettem többé olyat, mint ő volt. Fényképekben, levelekben élt tovább, de látni, megsimogatni kézzel, szívvel szolgálni apró botlásai, és nagy zuhanásai percében soha, soha nem fogom többet . Elvesztettem, még egy ilyen nem lesz úgysem, erről már lemondtam. Nem kerestem a hölgyek tekintetében azt a fényt, ami csak belőle sugárzott, és a szavaik mögött sem sejtettem azt az értelmet,ami csak a sajátja lehetett. Elmúlt és nincs tovább.
Lisa társasága éppen ezért üdítő volt. Sötét, mégis hamvas színei elütöttek a lágy, selyem  puhaságú francia díszlettől, izgatóan új volt, és csábító, egy nő, egy dáma, maga a femme fatale.
Viszonyunk még akkor is tartott, mikor már Londonba költöztünk vissza. Egy év múlva, újra nősültem, és akkor még nem tudtam, de óriási hibát vétettem. Nem állítom, hogy nem voltam hibás, de ez a házasság katasztrófa volt. Nem ölelés, és nem csók fogadott otthonomba hazaérve. Gyomorgörcs, és feszültség lett úrrá rajtam abban a percben, hogy átléptem a küszöböt. Sokat veszekedtünk, de a köztünk éleződő párharcon némileg tompított a gyermekáldás.
Kisfiú majd ismét egy kislány. A családi élet inkább sötét felhőként borult körém, mintsem áldást adó, oltalmazó otthonként. De úgy látszik az ember csak egyszer lehet szerencsés. Férjként itt megbuktam, de apaként, szerencsére nem. Nagyobbik lányom is egészen elfogadta az új helyzetet, pajtáskodott a többi gyerkőccel.
És én? Én a munkába temettem magam. A Titok és misztériumügyi főosztály vezetője lettem,ami már kellemesebb volt, mint anno az auror parancsnokságon dolgozni. Az évek teltek, a gyerekek felcseperedtek, és ahogy múlt az idő, meguntam az otthoni egér-macska játékot, és elváltam. Elköltöztem, idősebbik lánykámat vittem magammal, és bár próbáltam, végül beláttam, hogy a másik kettőnek jobb lesz az anyjával maradni. Nem mondtam le róluk, így is kapcsolatban maradtunk, a szünidő felét nálam töltötték, és gyakran levelezgettünk.
Minden folyt a maga medrében, a húgom természetesen havi rendszerességgel  bolydítja az életemet ilyen olyan hölgyek társaságát rám erőltetve. Élem az unalmas, angol főnökök, idősödő életét.
Nyugalom vett körül, egészen a napig, amíg legkisebb apró csemetém, el nem tűnt roxfort falai közül. Hogy mi történt vele? Nem tudom. A volt nejem lassan egy egész étkészletet ver szét a fejemen érte, a feszültség  izzik bennem, szinte naponta, de legalább hetente jártam az iskolába, és ismét aurornak éreztem magam, mint akkor régen. Kényelmetlen, és nem túl szívet melengető érzés. Nem tetszik. Tudom, hogy ismét kezd elömleni bennem a kíméletlenség jege.

 

Vissza az elejére Go down
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Luna Lovegood
Hollóhát

TémanyitásTárgy: Re: Wallace E. B. Thatcher   Wallace E. B. Thatcher Empty2015-03-29, 08:41



Elfogadva!

Oh, jóóó ééég!  joooeg Hát erre szavak nincsenek, szóval most bajban vagyok. Annyira szépen és olvasmányosan fogalmazol, hogy elöntött a sárga irigység itt helyben.  nagyszemu Nagyon tetszett az Előtörténeted, meg úgy az egész, magával ragadott. Szövevényes lett a sztori. Hiába hosszú és ijedtem meg tőle először, annyira izgalmas volt a fordulatokkal és a történésekkel, hogy nem tudtam nem végignyálazni az egészet szóról szóra, főleg hogy még állati szépen is írsz! És mi volt abban a könyvben? Mi történt veled a sulis idők alatt, miért változtál meg? És mi történt a legkisebb lányoddal? Hová tűnt és... és most mi lesz?  nagyszem Hajjj... mit mondjak még? A pb választásod tökéletes, a karakterhez tökéletesen passzol és egyébként is nagyon kedvelem a színészt. Ritka pb alany, saaajnos, gondolom mert idősebb és nem a jól megszokott huszonéves szépfiú, szóval e miatt végképp le a kalappal!
Na jó, a végén még csöpögni kezd a monitorod, szóval befejezem és beállítom a jogaidat, te meg menj szépen játszani!  joooeg




[You must be registered and logged in to see this image.]
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,

ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Vissza az elejére Go down
http://xmen-firstclass.forumphpbb.com/


 
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Izabelle C. M. Thatcher

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Archivált elõtörténetek-
Ugrás: