2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
-Ugyan Rose, nekem az nem árt, de ha nem akkor nem. - Rántom meg a vállam. Hozzá vagyok szokva, hogy a nők állandóan hozzám vágnak valami sértőt, néha már hiányom van ha nem kapom meg a napi adagom, már az is kissé fura, hogy Madison nem sérteget hanem szerelmes szavakat suttog a fülembe, nem mondom, hogy ez az állás rossz, mert határozottan kedvemre van, csak hát hozzá szoktam, hogy én egy pöcs vagyok. Nehéz az átállás. Na meg szerintem nem is fog egyhamar sikerülni, ismerem magam, tudom mik a korlátaim...nincsenek is korlátaim, na ha úgy nézzük ez is probléma, mert rémesen szemét tudok lenni, határok nélkül. Madison viszont eddig eltudott viselni ami egészen új helyzet. Azt hiszem valóban szeretem ezt a lányt, vad kijelentés, de miért ne lehetne így? -Ohh, tényleg a popcorn, anélkül bele se kezdjünk. - Röhögöm el magam, de való igaz, ezerszer jobb egy nagy adag popcornnal filmet nézni, hogy ez miért van így? Nos erre még nem jöttem rá. -Köszi! - Veszem át a nekem hozott tálkányi popcornt és indítom is a filmet. Ahogy elkezdődik a film már nem is figyelek másra csak arra ami a képernyőn zajlik. Láthattam már ezerszer akkor is mindig van benne valami új ami meglep. Na persze a lány mesterkedése szintén meglep, csak nézek rá meglepődve, pár másodpercre beáll a csend aztán kitör belőlem a nevetés. Ez rém mulatságos próbálkozás volt, nem vagyok ijedős, félős, egyszerűen nem tudja rám hozni semmi sem a frászt. De azért dicséretes a próbálkozás, na meg mulatságos. -Jó volt, megnevettetett. - Mondom két röhögőgörcs között majd lerakom a popcorn tálat. Éppen visszasüppednék a kanapéba amikor megszólal a gong vagy tudja mi a túró az, először nem is figyelek fel rá, de aztán eszembe jut, hogy talán a vakrandinak van vége. Bakker ez azt jelenti, hogy visszakapom Madisont! Kiráááály! -Figyelj Rose, ezt még bepótoljuk, visszaakarom adni a riogatásos próbálkozásod. - Vigyorodom el ördögien majd felpattanok a kanapéról és felhúzom Őt is majd adok egy búcsúcsókot az arcára. Vidáman elindulok megkeresni Madisont, már hiányzik, de pokolian.
- Komolyan azt akarod, hogy sértegesselek? - nézek rá elkerekedett szemekkel majd dacosan megrázom a fejem, rakoncátlan fürtjeim a fejemmel együtt intenek nemet. - Nem, szó sem lehet róla - zárom le ennyivel a dolgot s ezután megkezdődik az egyik közös kedvencünk kitárgyalása. Végül beevickélünk egy viszonylag apró szobába, jómagam még nem ülök le elvégre popcornt kéne szerezni. Keith bezzeg már lecsapott a filmre. - Ó-ó-ó várj még ne! A popcorn - figyelmeztetem majd mezítláb kislisszolok és kb. 5 perc múlva vissza is térek. Szinte berobbanok a kanapé pihepuha párnái közé ezzel lehetőséget adva a tálban lévő pattogatott kukoricapiramis legfelül elhelyezkedő tagjainak a menekülésre. Nem kell mondjam cseppet sem tétováznak. Engem ez persze annyira nem zavar, átnyújtom Keithnek a saját tálkáját és filmnéző pozícióba helyezkedve oldalvást felhúzom a lábaimat a kanapéra. - Meheeeet! - adom ki a rajtjelzést s amint felvillannak az első képkockák teljesen belefeledkezek a filmbe. Miután magamba tömök egy jó adag kukoricát lassan elérkezünk ahhoz a bizonyos jelenethez s nekem szörnyen sunyi és gonosz ötletem támad. Talán a mardekáros fiú vagy csak a természetemtől fogva rosszmájú poénkodásra beállított személyiségem az oka, nem tudom de egy biztos a kellő pillanatban hirtelen kezeimet a magasba emelve előrelódulok és minden félelmetességemet beleadva csak annyit mondok: - Buuuu! - akár sikerült a mutatvány akár nem jómagam nagyon jól szórakoztam. Még ha csak béna próbálkozás is volt, az ötlet jónak tűnt. Elvégre ha valaki hosszú perceket nyugalomban tölt a filmre koncentrálva teljesen belefeledkezik abba a másik világba... a valóság megszűnik létezni, a szíved mélyén pedig eléggé izgulsz a karakterekért és próbálod kitalákni mi lesz - vagy éppen tudod mi lesz de már úgy szeretnéd látni. Mindegy, a lényeg, hogy ilyenkor könnyű megijeszteni valakit. És ha ez sikerült akkor több mint valószínű, hogy a film hátralevő részében gyerekes de annál üdítőbb módon majd mindketten azon leszünk, hogy megijesszük egymást. Nemsokára elválik.
-Vannak ennél sértőbbek is? Na kivele! - Vigyorodom el. Nyugodtan mondhat bármit, ma csak egy dolog tud felbosszantani és az nem más, mint Leo. Tudom mire képes, bár Madison életében szerintem egy rossz fiú épp elég. Ne akarjon a srác ringbe szállni velem, mert kirepítem. Nem szeretek osztozkodni, ez már kölyök koromban is kiderült, elég durva sztori, nem részletezném. -Mert hogyan is folytathatnám a vígjátékot ha azok belerondítanak, büszkeségem azért van és szeretném is megtartani, attól még laza vagyok. - Legalább is a megfelelő skálán belül. Egy griffendéles lehet bolond, laza, őrült, ahogy a Hugrások és a hollóhátasok is, de egy mardekárosnak ez nem ilyen egyszerű, de nem mintha én bolond akarnék lenni vagy éppen őrült. Teszek én meggondolatlan dolgokat épp elégszer, Madison lehet a megmondhatója. A film ötlet tetszik, főleg, hogy találtam olyat aki az egyik kedvenc filmemet látta már, sőt, kedveli is. Az Alien az nem csak horrorisztikus, bár nekem első nézésre sem volt ijesztő, de azért van benne izgalom, bőven akad. Jók a karakterek, és még eléggé hihető is a sztori, nem mintha lennének ilyesmik, de jól el tudják adni a lényeget. -Szerintem is az legjobb, ott azért néztem nagyokat, hogy most mi lesz. Jól megcsinálták. - értek vele egyet. Az a film klasszisokkal van előrébb pár horrornak nevezett filmnél, egyes filmek csak viselnek egy jelzőt, de közük sincs hozzá, szerintem. Azért nem gondoltam volna, hogy egy griffendéles sem mindig borzasztó, mert hát lássuk be, a griffendél nagyon el van szállva magától, mert ott van velük a Potter gyerek. -Na, akkor megnézzük? Rögtön ki fog derülni ijedős vagy-e vagy sem. - Nevetek fel és előhalászom a filmet amit megnézhetünk. -Most még szólhatsz, de ha beraktam nem futhatsz el. - Vigyorgok, mint a tejbetök. Nem biztos, hogy félős, de ki tudja, ha mégis, az vicces lesz.
- Elnézést, nem akartam ennél sértőbb szót használni - vonom fel a szemöldököm pimaszul. Mikor közli, hogy az élete egy vígjáték valószínűleg roppantul kifejezően pillantok fel rá - neeem, ezt nem hiszem el. - Ha az életed egy vígjáték akkor ugyan kérlek magyarázd már el miért nem tudod félválról venni azokat az *dióta háztársaidat? Úgy értem te még egész normálisnak tűnsz hozzájuk képest, szóval csak lazán Keith - viszonzom a kacsintást. Szerencsémre vagy éppen szerencsénkre Keith beleegyezik a dologba sőt... közli, hogy már tucatszor látta a kiválasztott filmet mire felcsillannak a szemeim. Ezazz. Mikor megkérdezi melyik a kedvenc részem egy percnyi szünet erejéig a hajamba túrva homlokráncolva kutatok az agyamban. Nehéz kérdés, minden percét bírom de ha kedvencet kéne mondanom akkor: - Hmmm... ha választanom kéne akkor azt a jelentet modanám amikor megtalálják a tojásokat. Szerintem az NAGYON para - harapok alsó ajkamba. - Na és neked? Melyik szüsszenet az abszolút kedvenc? - pillantok fel rá kérdőn miközben szerencsésen megérkezünk a moziszobához ahol is megtorpanok, hogy ezt a fontos részletet még kitárgyalhassuk. A kezdeti enhézségek ellenére úgy tánik mégiscsak lehet, hogy élvezetes lesz ez a vakrandi. Annak ellenére is, hogy Keith mardekáros és a csajával jött. Na nem mintha ez engem bármiben megakadályozna, világéletemben sok férfi vett körül akikkel mindig jól kijöttem. Számomra a nemiség nem annyira elsőrendű, meghatározó dolog az emberi kapcsolatokban mint mások számára. Talán pont ezért van, hogy ilyen jól kijövök bárkivel. Elvégre egy vélaszármazék a legjobb barátnőm - mi ha nem ez a legkézzelfoghatóbb bizonyíték iménti állításomra?
Az a diadalittas mosoly kissé sem lohassza le a kedvem vagy bármi egyéb, elismerem, nyert, sose táncolnék egy halomnyi háztársam előtt, azért hülye nem vagyok. Viszont ez még közel sem azt jelenti, hogy mindenben jobb volna nálam. A táncban sem tudna lekörözni ha éppen nem ilyen körülmények között rendeztük volna a versenyt, jól táncolok, de még milyen jól. Higgye csak nyugodtan, hogy ezt a kört nyerte és, hogy rémes táncos vagyok. Jobb mintha itt válnék nevetség tárgyává, nem igaz? -A popcorn tökéletesen megfelel nekem is. - Egyezek bele, szeretem a popcornt és a filmeket is, a kettő együtt pedig pazar, tényleg, Madison-nal még nem is volt popcorn plusz filmes esténk, na, meg van a randi ötletem, mert hát ez az este lett volna az egyik ötletem, de valahogy kijátszottak és mivel tudom, hogy a lányok oda meg vissza vannak attól, ha a srácok randit szerveznek vagy figyelmesek így én is megpróbálkozom hasonlóval. -Nem vagyok betoji és ez amúgy is egy hülye szó. - Öltöm ki én is a nyelvemet. - Nem vagyok betoji, de hülye se, nem fogok táncolni a nagyérdemű előtt. Ez megmarad nekem és talán Maddie-nek, bár vele már volt alkalmam táncolni. És panasz nem volt rám. -Nos igen, szórakoztam már, az életem egy vígjáték és ki is használom. - Kacsintok rá. Nem csinálok magamból hülyét, de tudom hogyan kell szórakozni. Azért nem vagyok egy begyöpösödött ember. Tudom hogyan kell élni az életünket és meg is teszem, naná! -Már láttam tucatszor, de még mindig megunhatatlan a számomra. - Naja, ez a film király. Van benne taktika, logika, és töménytelen vér és halál. Nos így utóbb belegondolva Madison tutira nem díjazná a filmet ha ezt akarnám megnézni vele egy randi során.. -Melyik a kedvenc részed a filmből? - Ha már van lehetőség valakivel kitárgyalni a filmet akkor miért ne tenném?
Berezelt - nanáááá, hogy berezelt! Diadalittas mosollyal de azért némileg csalódottan ugrok le végül a gépezetről. Felnézek az ellenfelemre majd megrázom a fejem. - A filmnézés jó ötlet, én nem igazán vagyok éhes. De ha te igen akkor majd szerzünk odebent popcornt - ajánlok fel egy köztes megoldást majd lehajolok és megragadom a magassarkú cipőket. Eszem ágában sincs felvenni ha már megszabadultam tőlük. - Mardekáros létedre elég betoji vagy - öltöm ki a nyelvem majd elmosolyodok. - Vagy várj bizonyára csak a fene nagy egódat félted, csak nehogy aztán arcra ess itt nekem - rázom meg a fejem s azzal már indulok is a mozizós terem felé. Mielőtt kilépünk megpillantom Draco Malfoyt és a vele csendben viaskodó szőke kislányt. Lily a neve ha jól tudom, házombéli. - Óóó így már értem, nem akartál majmot csinálni magadból a háztársad előtt. Szórakoztál már valaha a saját kedvtelésedre? Tudod anélkül, hogy izgultál volna, hogy kik néznek és mit fognak szólni a tetteidhez? - nézek fel rá miközben felvonom fél szemöldökömet. Igazán kétlem. Olyan merev arcnak tűnik aki sose csinál őrültségeket nehogy sérüljön a hírneve. Amije amúgy valószínűleg nincs csak azt hiszi. Férfiak... és én pont egy ilyen kőkomoly pasast kaptam vakrandira? Nehéz dolgom lesz vele de talán a filmnézés elég passzív ahhoz, hogy ne ugorjunk egymás torkának. - Jöhet az Alien? - kérdezem tőle miközben a folyosón sikerül megkaparintanom egy földre ejtett papírlapot, azon szerepelnek ugyanis a programlehetőségek meg egy rögtönzött kis térkép. Na többek között ez az amiért annyira imádok ebbe az iskolába járni. Itt aztán tényleg mindenre és mindenkire gondolnak.
Most rajtam a sor, hogy értetlenül nézzek a csajra. Én tisztán hallottam, hogy a kalapból a Leo Miller nevet húzta ki Madison. Azért ennyire hülye és süket sem vagyok. -Hát ha te mondod, de akkor nem értem miért ez a név volt a kalapban. - Igazából annyira nem érdekel a dolog. Egy a lényeg, ne másszon rá a csajomra vagy kitaposom a belét, a neve nem érdekel. -Te nem tudod kivel állsz szemben szépségem. - Nevetem el magam, igazából szinte bármiben verhetetlen vagyok. Csak mosolygok azon, hogy Ő mindenben jó, kettőnk közül valamelyikünk hazudik, de jó nagyot. Majd most kiderül melyikünk az. Követem a fénylő, sípoló szerkentyűhöz és amikor meglátom mi az majd eldobom az agyam. Oké, én úgy gondoltam valami értelmesebbet fogunk játszani és nem valami táncolós ugrabugrálós marhaságot. -Te most viccelsz? Én nem fogok táncolni, ki van zárva! - Emelem a kezem magam előtt védekezés képpen. Az kéne még, hogy a sok mardekáros háztársam rajtam röhögjön. Oké, elvesztettem ezt a kört, elismerem, a csaj tudott olyat mondani amiben jobb nálam. Elismerem, griffendéleshez képest egész jó. -Te nyertél, feladom, találjunk valami mást vagy nézzünk esetleg filmet, deeee még lehetőségképpen a kajás asztalt is meglátogathatnánk. - Mindent csak táncot ne, az a baj, hogy imádok táncolni, tényleg, de ez határozottan sulin kívüli tevékenység a részemről. Mondjuk a családi bálok amikor kötelességem felkérni minden hajadon lányt, hiába nem a reneszánsz korszakban élünk, apám ragaszkodik ezekhez a hagyományokhoz, főleg ahhoz, hogy mielőtt betölteném a 18-at meg kell házasodnom, pazar nem? Az apám nem normális. Megvárom míg a lány visszaveszi a cipőjét és eldönti milyen tevékenységet csináljunk miben érvényesülni tudok anélkül, hogy a majom jelzőt rám nem akasztanák. És azt hiszem megkordult a gyomrom, ennék valamit.
Kérdésére először értetlenül vonom fel a szemöldököm s csak aztán esik le, hogy a Caster gyerekről beszél. - Jaaa... Cameronra gondolsz. Kettőnk között szólva szerintem van odabent valami bibi neki. A neve Cameron Caster és nem Leo Miller egyszóval, nem nincs közöm hozzá - rántom meg a vállam végül. Mikor közli, hogy bizony ő mindenben jó önkéntelenül vonom fel fél szemöldökömet. - Ó igazán? Azthiszem nem tudod kivel állsz szemben Keith - végül csak elmosolyodok majd fejemmel a játékszoba felé biccentek. - Ne röhögtess, én mindenbrn jó vagyok - öltöm ki a nyelvem azzal sarkon fordulok és meg sem állok az első sípoló és fénycsóvákat kibocsátó gépig. Bizony, egy táncszőnyeg az. Ha már rám bízta a választást legyen valami számára kevésbé testhezálló. Na persze ha egy többszörös táncbajnokot fogtam ki akkor nyilvánvalóan gáz van. Megkapaszkodok a táncszőnyeg mögé helyezett korlátban majd pillanatok alatt kibújok a magassarkúmból ezzel a magasságomból jó 6-8 centimétert veszítve. Összefonom az ujjaimat majd előlre nyújtva kezemet megropogtatom az izületeimet és sunyin Keithre vigyorgok. Egy két relevé és bokakörzés aztán már indulhatunk is. - Készen állsz? - vonom fel ismét fél szemöldökömet majd szinte meg sem várva a válaszát felpattanok a gépezetre és elindítom a játékot. Ha Keith nem siet akkor bizony már a lassú lépkedős résznél is komoly pontokat fog veszíteni. Felszólal a tipikus japán zene meg előtipegnek a táncoló manga kislányok eltúlzott vonásokkal, egy kis intró és már fel is villannak az első nyilak. Jobbra, balra, előre, hátra s ezek kombinációi előbb lassabb majd gyorsabb tempóban. El kell mondjam, hogy valójában ebben annyira azért nem vagyok profi. Mármint láttam már ilyet és sokszor játszottunk is vele a barátaimmal de többnyire nem én voltam a társaság legprofibb tagja. Mindig volt egy lány aki eszméletlen elemeket volt képes bemutatni miközben még csak meg sem izzadt, hát van ilyen én pont nem ez a típus vagyok. Na meg többnyire elröhögcsélem a dolgot... de ha egy óriással találkozok legalább nem a sikítva elrohanok reakciót produkálom.
Valentinnap, plusz Leo és Maddie, azt hiszem meg van az a rejtett ok amiért ki nem állhatom ezt a jeles "ünnepet". Persze az, hogy féltékeny vagyok..ugyan kérem, egyszerűen Maddie az enyém és természetes köztudott tény, hogy Leo egy idegesítő, nőket hajkurászó srác, persze a technikája nagyon ódivatú, persze nem lehet azt mondani, hogy nem sikeres, de Maddie-nél esélye sincs, mert azelőtt tekerem ki a nyakát még mielőtt csak hozzá merne érni, és ez nem fenyegetés hanem tény. Mindenki maradjon csak meg a saját terepén belül. Madison még csak vissza sem pillant, egyenesen odalép Leo-hoz. Ha eddig nem voltam ideges hát most már igen, attól nem félek, hogy Madison-nak bejönne a srác, ugyan kérlek, gyenge utánzatom a kölyök, és Maddie életében egy fekete bárány is bőven elég. Viszont figyelek, ha Leo bepróbálkozik én is bepróbálkozom nála egy jobb horoggal, a különbség csak annyi lesz, hogy nekem sikerülni fog, de neki már kevésbé. Végül meghallom a nevemet és lassan közelíteni kezd felém egy barna szépség. Legalább nem valami boszorkányt fogtam ki, ez azért jó, nem? Elfogadom a felém nyújtott kezet és elmosolyodom. Természetesen szólnom kell magamra, hogy elkötelezett vagy miféle ember vagyok és nekem ott van Maddie akit jelenleg lehet épp fűzögetnek. Csak sóhajtok és aztán szép lassan visszarendezgetem az arcvonásaimat valami kedvezőbbé. -Örülök Rosemary a találkozásnak. - És valahol tényleg örülök csak aztán ugrik be valami rohadt fontos dolog, a neve, a csajomat egy Leo Miller nevű vakarcs fűzögeti, ez a lány pedig szintén Miller, most szórakoznak velem? - Ööö, bocs, de a véletlen műve az, hogy az A Leo és te ugyanazzal a vezetéknévvel vagytok ellátva? - Szalad fel a szemöldököm, mert azért igen bizarrul hat rám, hogy mondhatni kifogtunk két Millert akik közül az egyiknek a hírneve is sáros, a másikról pedig nem tudni egyelőre semmit. - Felőlem lehet bármi, de tényleg, de vigyázz, én jó vagyok mindenben. - Kacsintok a lányra, attól mert a helyzet bizarr meg semmi kedvem a szinte miniszoknyába bújtatott dögös barátnőmet Leocska mellett látni azért jobb nem katasztrófa üzemet csinálni a buliból, mosoly fel és hajrá! -Ki mersz állni velem vagy annyira azért nem vagy jó, hm? - Incselkedés mehet az még nem megcsalás, nem? Ohh, hát tudja a fene mi számít annak, de majd megtartom a két lépés távolságot a lánytól, abból csak nem lehet baj.
Az első pillanattól kezdve mókás ötletnek tartottam, hogy bár nem vagyunk egy pár jöjjünk el erre a Valentinnapi akármire. A bálra sajnos nem tudtam elmenni, bizonyos okokból kifolyólag de így legalább nekem is megadatott, hogy kiéljem a csajosabb oldalam. Egy fekete rövidujjú ruhát vettem fel ami valamivel a térdkalácsom felett végződött, alá fekete cicanadrágot húztam és bizony még egy magassarkút is magamra erőszakoltam. A hajam persze körberepdeste a testem ahogy szokta - a sminkeléssel sem vesződtem túlzottan sokat. Még akkor sem tenném ha valóban randiznék valakivel, így meg aztán végképp. Persze azért el kellett vegyülni úgyhogy Drewba karoltam s úgy léptünk be a szobába. Mi voltunk az utolsók naná mivel útközben megálltunk a hippogriffek karámjánál... nem kellett volna. Az ilyesmivel mindig jócskán elszórakozzuk az időt. A dekoráció ízléstelenül rózsaszín és szívecskés volt de legalább a süti minőségére adtak. Éppen magamba tömtem már egy fél tortát amikor közölték, hogy vakrandi lesz. Kínomban persze felröhögtem de őszintén szólva én ezt inkább izgalmasnak tartottam. Érdekes volt végignézni az elfehéredő párocskákat, a fiúk eleinte örültek de amint kirepült a karjaik közül rémült kedvesük rögvest elvörösödtek a féltékenységtől. Nem mondom, hogy az utolsó voltam aki húzott de nem siettem el a doglot. Végül egy Keith Waldemard nevű fiút húztam akit bizony nem ismerek így Drew segítségére hagyatkoztam aki szerencsére útbaigazított. Odasétáltam a fiúhoz majd kezetnyújtottam neki. - Hello Keith, a nevem Rosemary Miller - ha a fiú elfogadta a kezem úgy határozottan megszorítottam azt majd fejemmel a termek felé biccentve elindultam. Nem, nem akarok arra várni, hogy elmúljon a köztünk lévő (részemről egyébként nem létező) feszültség. - Rád bízom mit cisnáljunk egy biztos ha versenyre kerül a sor, lemoslak. Legyen szó bármiről - mosolyogtam a srácra majd lepillantva a magassarkúimra folytatom - mezítláb futok a leggyorsabban - teszem még hozzá. Persze lehetséges, hogy egyáltalán nem fogja érteni a poént - nem mindenki képes feldolgozni az egyedi humoromat. Csak ekkor pillantom meg a távolban játékkonzolokkal telezsúfolt szobát, azta ezek aztán tényleg felkészültek. Oké visszavonok mindent, király ez a hely. - Juhúúúú... najó megengedem, hogy te válasz de csak mert a férfiak szeretnek irányítani. Mit szeretnél csinálni? -köszörülöm meg a torkom majd a fiú tekintetébe fúrom tulajdon azúrkék szemeimet.
Hogy mondják azt szép szavakkal amikor annyira utálunk valamit, hogy ráz tőle a hideg, de mégis megtesszük, mert valaki meg szereti? Ja igen meg van, kényszer és muszájérzet. Na én így vagyok a valentinnappal, édes jóistenem, miért van erre a baromságra szükség? És, hogy lehet az, hogy az emberiség legnagyobb része oda meg vissza van érte? Ez csak egy bolond ember bolond kitalálása. De hát a csajok szinte válogatás nélkül be vannak zsongva a szívecskéktől meg a na most bizonyítom mennyire szeretem a barátom dologtól, könyörgöm, a szívektől ráz a hideg, a szerelmes cuccok meg maradjanak meg a falakon belül, lehetőleg a hálószobában, részemről legalábbis. Úgy értelmetlen az egész ahogy van. Na meg nem kevésbé járult ehhez az érzéshez hozzá az is, hogy a legtöbb csaj akivel dolgom volt - volt egy jó pár - szinte elvárta, hogy térden csússzak előtte és bizonyítsam, hogy szeretem..hohó, mintha a szerelem valaha is megfordult volna a fejemben, lényegtelen. Most azonban vagy a fejem lágyára estem és ezért, vagy mert Maddie tényleg fontos nekem, elhívtam erre a mütyürke bálra.. Mint mindig most is vadítóan fest és hát nem vagyok rest rajta legeltetni a szemem, nekem szabad. Egész addig mondhatni nem fordul fel a gyomrom amíg az ideiglenes párokat kihúzós részhez nem érünk, pedig hát épp elég gyomorforgató ár a sok szív is meg a pirosas dekoráció..ám az, hogy Madison, ebben a dögös ruciban parádézzon egy majomnak a sok közül, hát menten kerülget a rosszullét. Eddig se voltam oda azért ha valaki csak ránézett, de mióta a barátnőm..bakker, tényleg, most akkor valóban a csajom? Na ezt még helyretesszük később..szóval a szünet előtti tiszta vízbe öntés után még inkább úgy érzem Maddie az enyém, ha valamelyik kis senki csak hozzá ér vagy látványosan megbámulja valamelyik igen formás részét hát kiherélem, de esküszöm. Ebben nem ismerek tréfát. Amit eddig nekem sem szabadott azt másnak még képzeletben sem. A csók, mint elválás részemről kevésnek bizonyult így visszahúztam magamhoz egy kicsit szenvedélyesebb csókra, tessék lássék, Ő az enyém. Aztán engedtem, hogy kihúzza a "szerencsés" hamarosan foghíjas személy nevét. Leo..gondolhattam volna, hogy nem egy olyan nyomingert húz mint a fiatalabbik Weasley, naná, hogy nem, neki az egyik nőcsábász kis vakarcsot kellett kihúznia, mert miért ne? Leo bár háztársam azért jobb ha ezek után meg se közelít ha szeretné egyben tartani a csinos kis pofiját. Közben persze várom, hogy kihúzzanak engem is hiszen, ez kétoldalú. Szememmel figyelem a csajomat és annak gáláns lovagját, hát igen, ez az este sem lesz számukra hosszú életű. Az pedig, hogy ki húz engem, nos részletkérdés, ismerem a suli csajait, behatóan is meg úgy látványosság képpen is. Arcmemóriám meg egész kiváló, ha nem is név szerint, de mondjuk felismerek egy csaj ha volt mit nézni rajta. Madison viszont nagyon remélem, hogy nem nézeget körül, na meg Leo se nézi Őt, mert kinyomom a szemét a kölyöknek.
