2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Már teljesen megnyugodtam. Nem sokan tennék meg ezt, amit ő most. Ezek után már az is csoda, hogy utánnam jött… nem hiszem el, hogy nem haragszik. Nagyon boldog vagyok és örömöm nem is lepleztem kapott egy puszit az arcára. Igaz lehet nem ez lesz életem legokosabb tette, de nem érdekelt és amúgy is baráti puszi. Jobb lenne jobban megismerni, de ennyi szem előtt és két jelenet után… nem akarok oda vissza menni. Hogy érthet meg ennyire? Ez valami különleges adottság? Nem baj és hát… nem is mondtam el volnaneki, hogy milyen hatalmas pofonokat tudok osztani. Persze ehhez jó idő pontban kell megtalálni… - Nem mondtam el volna, hogy ekkorát ütök és bocsi… csak nagyon nem estek jól a szavaid, de most már kezdjünk tiszta lappal, ok? - Kacsintottam és nyelvet öltöttem rá. Aztán újra bocsánatot kér. Olyan aranyos… a kiengesztelésem jeléűl kap egy ölelést. Ezentúl merem ölelgetni, hisz teljesen baráti alapon megy. Aztán szó nélkül hagytam, hogy folytassa a mondandoját. Talán úgy festhettem, mint egy drogos picsa. De nem tudtam az arcomról és teljesen őszinte mosoly volt. Talán nem sokat mosolyogtam így… úgy érzem teljesen megbízhatok benne. Aztán folytatta… Úgy tekint rám, mint a nővérére? Hát a mosoly még nagyobb lett… nem tudtam megállni, csak mosolyogni tudtam. Nagyon boldog voltam és itt akartam lenni. Örülök az előzményeknek, hisz ezek nélkül most nem tartanánk itt. Nem bántam mag, hogy ide hívtam. Talán tényleg mindent túlságosan a szívemre vettem… De nem tehettem róla, hisz tényleg rosszul estek a szavai. Szerencsés lesz ez a Saya lány… buta lenne, ha elhajtaná… Evan is bárcsak ilyen lenne néha! Ahelyett, hogy állandoan a csajokat hajkurássza, megállapodhatna nálam, de az ő döntése… - Hát kicsit nehezen tudnálak levenni arról a fáról… de neked könnyebb lenne. Én csak nem vagyok olyan nehéz, habár ki tudja. Lehet, hogy dagadék vagyok, de én teljesen meg vagyok elégedve az alakommal. Szeretem és szerintem nagyon dögös vagyok. Habár, erre nem kell megjegyzést tenned… Mosolyogtam rá. Remélem most már semmivel nem rontja el a kedvem. Ha tenne mégegy megjegyzést, hogy csak figyelem elterelés vagyok. Na jó… talán kicsit nehezen tudom magam túltenni ezen, de ez nem volt annyira szép dolog. Aztán folytatta a mondandoját. Azt ajánlja menjünk el egy másik helyre beszélni… az igazat megvallva én is erre gondoltam. Nem tetszik a sok vizslató szem. Nem ellenkezek és szívesen elmennék inen. Már elég jelenet volt itt, nem kéne több. Rajtam már rajtam van a kabátom, de rajta még nincs. Egy szó nélkül elmegyek a kabátjáért és mikor vissza érek, akkor a kezébe nyomon. Közben lopva rápillantok a kislányra és a kezeivel szívecskét formál… hevesen ellenkezem fejemmel és szemforgatás sem maradhat el… Remélem ezzel megértette és a "válaszom" után inkább újra a forrócsokijára figyelt. Be kell látni, hogy tényleg nagyon jó lett… de ideje választ adnom Baenek. -Szerintem is jobb lenne, ha ezt a beszélgetést nem itt folytatnánk öcsike… irány kifelé! - Kacsintottam rá és játékosan megsimiztem a buksiját… Aztán mosolyogtam és kimentem azt ajton… nem tudom, hogy hova megyünk és mit csinálunk, de kíváncsi leszek. Tényleg jobb lesz egy kicsit beszélgetni négyszemközt. Nem szeretem én se, ha ennyien figyelnek ránk. Már elég dolog történt itt… Ideje az egészet új lappal kezdeni!
† music: Nobody's perfect † note: Új reag kód! Remélem tetszik. Köszi ezt a játékot is, és hamarosan jöhet egy újabb!- † words: 522
Van egy olyan érzésem, hogy én sosem fogok teljesen jól kiigazodni a nők viselkedéseink. Egyszerűen lehetetlenség megtanulni azt mikor mire lehet számítani tőlük, persze halvány következtetései mindenkinek vannak. Nekem is, csak mint láttuk eddig egyszer sem kerültem fel a falra Camrise mérhetetlen dühének köszönhetően. Rám nem lehet haragudni, ő az első élő példa rá, ami azt a következtetést vonja maga után, hogy Alphonzo Turner nem élő, mert nincs szíve és amúgy is, ő nem lány. Szóval érthető miért nem kedvel. Az ő helyében én sem kedvelném önmagam, de nem vagyok abban a kiváltságos helyzetben, hogy testet cseréljek vele és kölcsön vegyem tőle az irántam érzett haragját. Mondjuk ez valamilyen szinten jobb is így. – Ha haragudnék rád akkor nem lennék itt. A pofonok meg... hát volt már más ami sokkal jobban fájt és elhiheted ez semmi ahhoz képest. – lehetséges, hogy ismét olyasmit magyaráztam ami nem tetszene neki, de nem bántam. Minden bizonnyal hozzá kellett volna azt is tennem, hogy most nem róla és az erejéről van szó hanem a két dolog közti különbségtől. Gondolom nem kell megjegyeznem, hogy megleptek a szavai és a tette is. Azért ennyire nem sikerült senkit sem meggyőznöm, hogy szeret engem és szó sincs arról bárminemű gyűlölet foszlányt táplálna irántam. A helyzet az lehet ő más és mellette egy picit én is másképpen viselkedtem, mint akkor amikor igyekszem másokat meggyőzni és a saját oldalamra állítani. Az ilyesmi nagyon nehéz, tekintve, hogy van aki az Alphonzo-féle nyálas beszédet szereti ami távol áll tőlem és ezeken az illető nem lát át, nem veszi észre minden egyes szó csak hazugság s, csak kihasználják. Én nem használok ki senkit, ha tehetem akkor csak megtréfálom őket. Megtréfálni és kihasználni valakit két külön fogalom, legalábbis számomra van különbség a kettő között még ha egyik sem hangzik jól. – Csak vicceltem, bár az mindig jó ha van mellettem valaki olyankor amikor ő a közelben van. – tisztában voltam azzal, hogy ez így mennyire értelmetlenül hangzott, mert nem mondtam ki konkrétan a választ, de ő okos, a szavak mögé láthatna és észre vehetné nem Alphonzo miatt tartom itt, de azért jó ha miatta is itt van, mert biztos tennék valami butaságot amit megbánhatok. – Ez így van, szeretnélek megismerni és közben olyan helyzetek elé állítalak amiből az elkövetkezendőkben tudni fogok, hogy mi az amit el kell jó messzire kerülni. Magadtól sosem mondtad volna el, hogy mire hogyan reagálsz, mert gondolom attól féltél volna elmegyek és... bár az is lehet nem. Kétséggel elmondtad volna, hogy ilyen hatalmasakat ütsz ha felbőszítenek? Akkor sajnálom. De kíváncsi voltam, azonban ígérem többé nem teszek ilyet. – egyáltalán nem vagyok arra kíváncsi milyen az amikor tényleg üt vág és vihart vagy tornádót kavar a dühtől. – Sajnálom. – természetesen nem mondtam ki, hogy mit sajnálok. Hagytam, hogy inkább ő döntse el mi az amire kimondtam ezt a szócskát. Bár ha jól figyelt a szavaimra akkor észre veheti, hogy azt sajnálom nem voltam a kezdetektől fogva őszinte vele. Kedvesen Camrise-re néztem, csak mert bizony mondanom kellett neki valamit azzal kapcsolatban, hogy én pontosan ugyanazt érzem vele kapcsolatban amit ő. Csak számomra nem a kis öcsköst jelenti, hanem a nővért. – Örülök, hogy a kisöcsédként tekintesz rám. A nagy bonyodalomban amióta felhergeltelek téged és itt vagyunk elmondhatom, hogy én sem érzek másképpen veled kapcsolatban. Tényleg olyan, mintha a nővérem lennél, de szerencsédre nem vagyok az öcséd. Eddig tuti fel lennék lógatva az egyik fára és ordítoznék, hogy vegyél le. De az utolsó csak vicc volt. Nem kell komolyan venned, sem gyerekként, sem pedig most nem szeretnék felkerülni egy fára. – még el is nevettem magam, azt remélve, hogy ezáltal ő szintén így tesz. – Azonban inkább menjünk máshová, a nagy tömeg mindig zavart és csak ideig-óráig tudom elviselni az árgus tekintetüket.
▲ Szavak száma: Számolj csak! ▲ Zene: Are you crazy?▲ Ruha: Itt!
Miért kellett jelenetet rendeznem?! Miért nem tudom ezeket normálisan lerendezni… mindig kell a feltűnés. Bele gondoltam ebből mi lesz, de Alphonzo semmit sem láthatot, hisz eldugott sarokban voltunk. Nem érdekelt, ha látta. Kecsesen nőiesen vonulok el. Persze, hogy nem sietek. A járosom és a megjelenésem, sem átlagos. De megint utolér. Miért nem tudja felfogni, hogy elmegyek. Igazság van a szavaiban, de az egész csak… azért volt, mert figyelemelterelésnek használt… Semmi baj nem lett volna. Minden mehetett volna simám, de még a két pofon után se enged el?! Biztos csak azért, mert őt senki nem hagyhatja faképnél… Nem kell a ruhatervekről beszélnünk… Bármiről beszélhetünk… de nem mondom inkább hallgatom tovább a mondandoját. Aztán megint megölel. Normális esetben ellenkeznék, de most megragadom a pulcsija két szélét és az arcomat a mellkasába temetem. Magamhiz szorítom. Miért nem tud haragudni?! Miért kell kedvesnek lennie?! Miért nem enged el?! Meleg érzés keletkezik a mellkasomban. Olyan, minta a soha meg nem kapott öcsém lenne. Ilyen lenne az igazi barátság. Honan tudom, mert Evan karjaiban teljesen mást érzek. Ott még a kémia is dolgozik, itt most szerencsére nem. Jó volt az ölelésében és ott is akartam lenni. Nem lököm el magamtól. Amikor már egy-két könnycsepp is legurul és polojára hull, még jobban magamhoz húzom. Napok, sőt hónapok óta senki nem volt ilyen rendes hozzám. Hálás vagyok érte. Haragszom?! Sajnos valamiért nem megy ez a haragosdi. Tényleg olyan számomra most, mintha az öcsém lenne. Aztán belátja, hogy megérdemli. Elkezdek neki válaszolni, de nem engedem el még mindig. - Nem haragszom. Most olyan vagy, mint a soha meg nem kapott öcsém, és saj… saj… sajnálom a pofonokat. Remélem inkább te nem haragszol rám… - Nehezen kértem bocsánatot, szerintem eddig nem sok ember hallotta a számból. Még mindig magamhoz húztam. Már nem sokáig, csak kell egy pár perc, míg abba marad a könnyezés. Tényleg nagyon jól esik, amit csinál. Szerintem ezek után senki nem jött volna utánam. De még is mi ezzel a célja?! Talán ezzel is csak tovább akarja velem elterelni a figyelmét? Letörlöm a könnyeimet, de még nem engedem el. Ezeket a szavakat más nem hallhatja. - De úgye nem azért jöttél utánam, hogy eltereltesd velem a figyelmedet Alphonziról… mert akkor az egész hiába való volt. Szóval válaszólj és ha csak azért, akkor jobb ha távozom… - Még mindig a mellkasában volt az arcom. Most már eléggé lenyugodtam és kezdem szégyellni magam a pofonokért… de még mindig kételkedem benne. Nem tudok neki hinni addig, amíg ki nem mondja, hogy nem csak figyelem elterelés voltam. Elengedtem és dörzsölni kezdtem a poloját, ahol sötét foltok voltak… az én könnycsepjeim. Persze senkinek nem tűnhet fel… Aztán hátrább léptem és ölbe tettema kezeim és doboltam a lábammal a választ várva… Még is mima fészkes fenét csináltam itt ma?! Hogy lehettem ilyen buta?! Most miket gondolhat rólam? El sem merem képzelni… - Sajnálom azt, amit tettem, de ha tényleg csak egy egyszerű figyelemelterelés voltam… Akkor megérdemelted. Addig nem is volt bajom, míg ezt ki nem mondtad. Azt hittem azért beszélsz velem, mert… - Itt megálltam. Pontosan én sem tudom, hogy mit hittem. Mondjuk ésszerű… figyelemelterelésnek használt?! Ezen nem tudom magam túltenni. Talán azt hittem, hogy szeretne egy új barátot szerezni. Teljesen komolyan vettem minden szavát és maximálisan őszinte voltam vele, erre egy egyszerű figyelem… nem gondolok erre, mert csak feleslegesen újra felhúzom magam… Be kell fejeznem a mondatot, hisz elkezdtem. - Azt hittem, hogy szeretnél ismerkedni és barátkozni… teljesen komolyan vettelek és nyitott voltam… erre te azt mondod figyelemelterelés voltam. Rendbem felfogtam és el is indultam… de miért jöttél utánam? Azért mert téged senki nem hayghat faképnél? Vagy attól félsz, hogy szövetkezek ellened azzal a görénnyel? Nem tudom, hogy mit higyjek… - Talán jobb lett volna, ha ezt ki se mondom… Most inkább nem gondolok semmire, és megvárom a válaszát…
Az az ő baja, hogy hamar felkapja a vizet mások szavain. Most mégis miért kellett kétszer megütni? Azt hiszi nem értek a szóból? De értelmes gyerek vagyok én, ha értelmes emberek közé kerülök és ismerem őket. Camrise-t azonban nem ismertem eléggé ahhoz, hogy nyilatkozni tudjak róla. Nem értem, nem értem miért kellett neki jelenetet rendeznie. Ennyire azért nem lehet szörnyű a társaságom, csak ő reagálja túl a dolgokat. Ha nem lenne ennyire heves a vérmérséklete egész jó kis párbeszédeket folytathatnánk. De nem. Neki hisztizni kell, mint egy elkényeztetett kislánynak. Mégis honnan a jó égből tudhatnám, hogy őt nem csapta be egy fiú sem, csak az illető elköltözött? Nem is beszélt róla nekem meg csak hipotéziseim vannak amit elmondok neki és ő ha okos volna kijavítana vagy elmesélni a helyzetet. Attól tartok azonban, hogy nem bízik meg benne. Hm végül is más bizalmát elnyerni nagyon nehéz azok után, hogy valaki olyannak adtuk ki magunkat akik valójában nem vagyunk. Csak ez lehet a baj. Nem ismerjük egymást eléggé és olyanokat várunk el tőle, hogy tudjon amiről eddig még nem beszéltünk neki. Ha most goromba és erőszakos típus volnék minden bizonnyal visszacsaptam volna neki egyet az arcára, hogy ő is észhez térjen már egy picikét, de nem. Nem süllyedtem le az ő szintjére és amúgy az erőszak meg én nem vagyunk cimborák. Ha azok lennénk hírhedt lennék a nők megalázásáról és bántalmazásáról. De nem, egyszerűen nem tudom elviselni ha mások a lányokat bántalmazzák vagy piszkálják a kinézete esetleg a jelleme miatt. Így nem volt mást tenni, mint felállni és újból az útjába állni. Ha azt hiszi, hogy ilyen feldúltan elengedem őt akkor nagyon téved! Ki tudja mit tenne ilyen állapotban és annak beláthatatlan következményei lennének a természetben. Nem akarok hóvihart, szóval mindenképpen utána kell mennem. Annyi a szerencsém, hogy ő sokkal lassabban és kecsesebben közlekedik, mint én. Így érthető, hogy szaladva sokkal előbb az ajtó elé érek, mint ő. Újra az útjába álltam. – Figyelj az a baj veled, hogy mindent a szívedre veszel és hamar felmegy az agyvized! Szerinted honnan tudhattam volna mi az amit téged felhergel? Megérteném ha már legalább tíz éve ismernénk egymást és szinte mindent tudnánk a másikról. Szóval bocsánat ha udvariatlan voltam és olyan témába kezdtem bele ami számodra tabu. Legközelebb a ruhaterveidről beszélek, mert arról tudom, hogy sokkal szívesebben beszélsz, mint arról mi volt és mit érzel vagy mit nem érzel. – tétovázás nélkül újra megöleltem, mit sem törődve azzal, hogy akár ellök magától, mert nem érti én éppen bocsánatot kértem tőle csak muszáj volt túlmagyaráznom a dolgokat. – Sajnálom, jó? Meg tudsz nekem bocsátani? – nem, most kivételesen nem néztem rá nagy kiskutya szemekkel, hogy jobban elérjem a kívánt hatást és megbocsásson nekem. Azt akartam, hogy őszintén és egyszerűen lásson engem, semmi furfangossággal a szándékom mögött. Mindemellett nekem éppen elég Alphonzo gyűlölete, nincs szükségem még valakiére. – Hibát követtem el, belátom, nem kellett volna annyit jártatnom a számat és megérdemeltem azt a pofont. Úgy értem pofonokat. – azt természetesen nem tettem hozzá, hogy sosem fogom elfelejteni és örök tanulság lesz a számomra a közeljövőben ha újra találkoznék vele.
▲ Szavak száma: Számolj csak! ▲ Zene: Are you crazy?▲ Ruha: Itt!
Buta… Zakkant… Menthetetlen… Nincs értelme folytatni a beszélgetést… több, mint szerelem? Ennyire komolyan gondolja? Akkor nem érdemes bevallani, hisz ha nemet kap, akkor összetör belül minden… hiába állitja, hogy nem így lenne. Felesleges. Persze ezt egyszer tapasztaltam meg hét évesen. Gyerek fejjel is felnőttesen gondolkodtam… igaz korán, de megtanultam. Semmi szükség sincs senkinek a kioktatására… hét évesen senki sem gondolhatta komolyan, csak én. Honan vesz ilyen dolgokat? Engem senki nem dobott vagy utasított el… elköltöztek. Nehezen dolgoztam fel, de megtörtént. Vissza gondolva… hétévesen nagyon buta voltam. Nem vagyok kíváncsi arra, hogy mit hisz a szerelmi vagy milyen életemről. Én teljesen boldog vagyok, ha nincs semmi komoly. Nem szeretnék komolyan semmit... Talán egyedül ruhát tervezni, de azt mindennél jobban. Talán ez is olyan szerelem, amiről ő beszél. Igen olyan… imádom azt csinálni, amit csinálok. De ne gondolja, hogy tudja mit történt. Mondandoja elején még azt hitten lapozhatunk, de nem. Még mindig velem van elfoglalva… ezt utálom. Utálom, ha valaki azt hiszi tud valamkt, amit nem mondtak el neki… Fel kell világositanom. Ne higyje már azt, hogy kihasználtak, mert nem így volt… Megint Alphonzo?! Nem tud másról beszélni?! Istenem és folytatja tovább… erős nő vagyok, ebben nincs mit tagadni. Kiábrándulni a szerelemből, talán így van, de nem vagyok boldogtalan. Jobban érzem magam így és boldog vagyok… semmi okom szomorúnak lenni. Mindenem meg van, amire szükségem van. Pont egy komoly kapcsolatra nincs szükségem. Ideje lenne elmondani neki mimdent pontosan. - Miértt hiszi minden Hollóhátas, hogy mindent tudnak? Komolyan ez a szerelmes dolog hétéves koromban volt… a srác elköltözött és megkapta az első csókom… ő kapta meg. Gyerekes és buta voltam… de azóta van ez… Szóval senki ne használt ki csak nem látom értelmet ennek a szerelem dolognak. Jobb szabadnak lenni és kötetlennek. - Aztán folytatta. Nem tudta hagynk a témát?! De most komolyan… Szavai kezdenek felhúzni… A boldog Camrise, aki élvezi az életet?Én szeretem… nem kell nekem egyetlen komoly kapcsolat sem… miért nem tudja felfogni?! Talán valami másik nyelven mondom neki? Vagy érthetetlenek a szavaim? De nem érdekel… nem fogok ideges lenni… nem lehetek ideges. Nyugodtnak kell maradnom. Megosztom vele a véleményem… Felfogja minden szavam és tovább lépünk a témán… Teljesen boldog vagyok és élvezem az életet, sőt jobb így nekem… nem kell komoly kapcsolat. Sokkal boldogabb vagyok így, de szálljunk le a témáról! Kezd idegesíteni… [/color][/b] - Közöltem vele és rámosolyogtam. Talán végre felfogja, hogy elég volt… beszéljünk inkább másról. Belekortyoltam a forró csokiba és figyeltem, ahogy folytatja… Ám amikor a következő kis szöveget lenyomta… elkezdtem fulladozni. Félre ittam a forró csokit. Szóval jobb lenne, ha csak megcsókolná a lányt?! Ez mekkora marhaság. De. véleményemre kíváncsi… Mit csinálnék, ha valaki magától megcsókolna? Felpofoznám és addig folytatnám, amíg lélegzik. Engem senki nem csókolhat meg engedély nélkül… miért tartja jó ötletnek ezt?! Uramisten! - Azt hiszed jobb lenne? Én ilyen helyzetben felpofoznám a csávót és addig folytatnám, ameddig tud levegőt venni… nem tartom jó ötletnek. Nem azt mondom, hohogy nem kell a lánynak semmit se mondani… kell mondani, csak a felesleges nyálaskodást kell elkerülni… de a lány nem ismerem akiről szó van. Nem tudom, hogy hogyan reagálná le… Talán lazán, de az érzéseitől függ… Én mindenképp felpofoznám az illetőt. Engem senki nem csókolhat meg magától… csak én csókolhatok! Ez egy alapszabály! - Igen teljesen komolyan ezt gondolom. Engem tényleg senki nem csókolhat meg bűntetlenül. De aztán hallgatom tovább és figyelem. Aztán mikor oda adom neki a kabát tervet nagyon tetszik neki, hát örülök… bajlodtam is vele eleget. Hamarosan megis érkezik. Aztán folytatta és olyat mondott, amitől fel ment bennem a pumpa… a dühtől a pulzusom felugrott! Most komolyan csak egy figyelem elterelés vagyok és unatkozna egyedül, ezért akarja, hogy maradjak… nem bírom. Indulatoktól fűtve felemeltem a kezem és egy nagy pofont adtam neki. Csattant is az arcán. De ez még nem elég. A tenyeremmel összefogtam az arcát és felém fordítottam… - Te most komolyan azt hiszed, hogy leszek a kis valaki, aki eltereli a figyelmed, arról a pöcsről?! Minek nézel te engem? De most komolyan?! Még mindig reménykedsz abban, hogy maradok? Komolyan azt hiszed, hogy leszek a kis elterelési hadművelet? Bolond vagy? A kabátot tekints búcsú ajándéknek… még azt hittem bízol bennem és azért mondod el… ha ezt tudom tanácsot sem adok. Persze az a nyomorék pöcs gyereket ebbe is bele kell rakni! Ember te megrögzötten utálod! - Hát téved,ha azt hiszi maradok. Indukataimra reagált kint a szél... Nem tudom, hogy hogyan csinálom. De kapott mégy egy pofont. Nem hiszem el… mit képzel magáról?! Elmondtam neki a véleményem és őszinte voltam vele és erre… csak figyelem elterelés voltam. Felkaptam a forrócsokiját és kiboritottam. Ez a szar soha többé nem kell. Addig gyűlt bennem ez, amíg a szél kitárta az ablakot és heves szél kíséretébe hideg hó hullott az arcomba. Próbáltam lehiggadni, de nem ment! Nagyon felhúzott! Ő sem külömb! Ő is olyan pöcs mint Alphonzo és ezen nem tud változtatni… megérdemelnék egymást!
Volt abban némi igazság amit Camrise mondott, türelmesen végig is hallgattam a szavait és nem mondtam rájuk semmit sem. Hagytam, hogy nyugodtan kibeszélje magát és elmondja a véleményét arról amit kérdeztem tőle. Pont azért választottam őt, mert legutóbb ő akart kioktatni. Akkor azonban egy részem határozottan feldúlt volt és látni sem bírtam. Persze akkor még szórakoztató volt azt mondani neki, hogy Daniel vagyok. Azután meg, hogy elmondta mindaz amit önmagáról mutatott színjáték volt semmi kedvem sem volt felfedni előtte az igazi nevemet. Bár ott volt neki az a locsi-fecsi Alphonzo Turner, tőle akármit megtudhatott rólam vagy a testvéremtől. Ennél fogva nem csoda, hogy úgy fogadott engem az elején ahogy. Mélyen magamba néztem és rá kellett jönnöm azért ebből én magam is kivettem a saját részem. Azonban azóta sem bántam meg, ha valamit igazán megbánok akkor nem ilyen arcot vágok hozzá. Nem ennyire boldogat és reménnyel telit a szavai után. Szóval kockáztassak, tévedjek és legyek maszatos! Szuper... – Igazából ez nem szerelem, ha szerelem volna akkor már régen elmúlt volna és valaki másba lennék szerelmes. Ennek sokkal többnek kell lennie annál. Ez olyan, mint amikor találkozol azzal a személlyel akit Merlin életed végéig melléd rendelt és nem szabad elengedned, hagynod, hogy valaki más bántsa míg te a közelében vagy és azután is amikor nem vagy vele. Az a szerelem vagy érzés amiről te beszélsz romba dönti az egész világot, butít, gyilkol ha kell, az én érzésem nem. Inkább feltétlen bizalomra és törődésre sarkal, hogy védjem meg az olyan alakoktól, mint Alphonzo. Amit én érzek az cseppet sem szól arról, hogy használjuk ki a másikat aztán dobjuk el magunktól, mint egy megunt rongyot ahogy veled tették. Amit neked mondtak az nem lehetett szerelem, vagy ha mégis akkor kevésbé volt őszinte. – csendesen felsóhajtottam, minden bizonnyal untathatom őt az ilyesfajta megjegyzéseimmel. Elvégre elmondta, hogy nem hisz a szerelemben, ennél fogva abban az érzésben sem hihet amiről én most éppenséggel beszélek. Hogy talán álruhás szerelem volna az amiről én beszéltem Camrise-nek? Nem tudom. De ha mégis akkor már cseppet sem számít, hiszen a szerelemnek számtalan formája lehet, ilyen például a szeretet. Igen, a szeretet sosem múlik el, mert bármit is kövessen el ellenünk az illető úgyis szeretni fogjuk, mert képesek vagyunk megbocsátani neki és szemet hunyni a tette előtt. A szeretet minden amiről egy szerelmes álmodhat, de ezt nagyon ritkán kapja meg. Miért? Mert mondjuk tévhitben él, kihűl az a fellángolás amit a másik iránt érzett és már puszta megszokásból van azzal a személlyel. A megszokás őrjítő tud lenni, pláne ha a szerelmes szív a másik párját siratja aki képtelen úgy olyan kedvességgel fordulni felé, mint előtte. Ebből akár végső elkeseredések közepette a történet végződhet halállal, mert az illető úgy érezheti, hogy élni is képtelen anélkül akit szeret. Vagy van a másik véglet, akit Camrise képvisel. Történetesen kifordulhatott önmagából és saját elhatározása során megcsömörlött a szerelemtől, a nyálas szavaktól és az ígéretektől. Így mostanra már mélységesen megvethet minden ilyen megnyilvánulást és ezért gondolom védekezésképpen senkit sem enged a közelébe s, csak játszik mindenkivel mielőtt mindenki játszhatna vele. – Azok akik kihasználtak téged és hazudtak neked minden bizonnyal a világ legbutább férfiai lehettek. Ha idősebb volnék nálad egy-két évvel én minden bizonnyal nem haboznék és... lehet, hogy a te kedvedért nem ömlengenék arról mennyire szeretlek, meg még a csillagokat is lehoznám érted meg ehhez hasonló nyálasság amit Alphonzo és a ''Hogyan valljunk szerelmet, majd használjuk ki a lányt?'' csapata tart a kíváncsi füleknek. De egy olyan szép lány, mint te igazán megérdemelné a boldogságot. Javaslom ne vidd túlzásba a szerelem utálatának a hangoztatását, hogy mennyire ki vagy belőle ábrándulva és nem kell neked senki sem. Persze, hogy most nem kell, hiszen te egy erős nő vagy Camrise! Azonban valld be, hogy a szíved mélyén jól esne ha ott állna melletted valaki és elfeledtetné veled a múlt sérelmeit. Legyen szó akár arról is amit tudjuk ki tett tudjuk kivel. – természetesen a szüleiről beszéltem, pontosabban az édesanyjáról aki képes volt otthagyni őket egy másik férfiért. Na az felháborító! Ha anya vagy apa tenne ilyet egymással én ezer biztos, hogy megváltoztatnám a nevem amit tőlük kaptam. Mert mondjuk nem szeretném ha bármi arra emlékeztetne amit egymással tettek. De az én szüleim nem Camrise szülei, nem megszokásból élnek egymás mellett, hanem az egymás iránt érzett ragaszkodás és kötödés tartja őket össze, reményeim szerint míg a világ a világ. – Camrise, amit megosztottam veled egyáltalán nem a bizalomról szólt. Érdemesnek találtalak téged arra, hogy mindezt elmondjam neked. Tudod nem mindenki olyan kegyes ha kiderül az igazság a furfangosságomról kapcsolatban. Bár nagyon ritka, hogy ilyesmi kiderülne szóval... Mindegy. Remélem egy nap majd láthatom a boldog Camrise-t is, aki szereti az életet és azt akit önmagad mellett tudhatsz. Én sosem adnám fel a reményt, bár egy fiúnak elhiszem, hogy könnyebb, mert neki kell a lányhoz mennie és elmondani neki az igazat, egy lánynak ugyanezt megtenni nagyon nehéz. Kivéve ha az a lány nem tudja türtőztetni magát és mindenkivel kerek-perec közli a mulandó érzéseit. – ez enyhe utalás akart lenni arra nézve, hogy sosem fogom elfelejteni az első találkozásunkat, amikor a mindenkivel közvetlen és érzelmes kislányt adta elő. – Remélem igazad lesz. Ha ma újra meglátnám Saya-t akkor... Mennyi értelme volna mindenféle alattomos bevezető nélkül csak úgy gyöngéden megcsókolni őt? Veled biztos tettek már ilyet vagy fordítva... Hogyan éreznéd vagy érezted magad utána? – remélem eltekint majd attól, hogy én hogyan reagáltam amikor ő valaki más személyiségét alakította és nekem kellett az áldozat szerepét elvállalnom. – Köszönöm, ez kedves tőled. – bár akkor még nem tudtam miféle meglepetésről is van szó. De aztán... Elképesztő milyen széles vigyort képes kiváltani belőlem a kék szín látványa. – Te jóságos Merlin! Ezt minden bizonnyal büszkén fogom hordani és nem adom oda senkinek sem! – olyan határozottan jelentettem ki ezt, hogy elfeledkeztem a távozási szándékáról. Tényleg azt hiszi, hogy hagyni fogom neki? Megint azt akarja, hogy álljak az útjába? Hát jó! Én felkészültem rá, hogy ismét az útjába állok és nem engedem kilépni azon az ajtón míg én úgy nem akarom. Persze, mint mondtam neki ott az elemek irányítása, ha nagyon akarja akkor félre tud tolni vagy miként működik ez az egész. – Maradnál még? Nem szeretnék egyedül lenni. Ha egyedül vagyok akkor elkezdek gondolkodni és annak sosem lesz jó vége, mindig valami meggondolatlant teszek. Most meg felettébb idegesít, hogy az a gyökér ott minket néz és röhög, ha elmész én tuti megcsapom. De úgy, hogy egy életre emlékezzen rá és a gyengélkedőre kerüljön legalább két hétre.
▲ Szavak száma: Számolj csak! ▲ Zene: Are you crazy?▲ Ruha: Itt!
Az igazat megvallva nem tudom, hogy mit keresek még itt. Figyeltem, hogy mit csinál. Nem vártam tőle kevesebbet. Egy kislánynak vitt forró csokit és ez a kis csajszi, akit megmentettem és amikor észre vett integetett is. Vigyorog. Szép a kislány mosolya. Kicsi koromra emlékeztet. Aztán megérkezet és hozott egy jó kis forró csokit. Nem mondom, hogy nem örültem… de még mindig bizonyos dolgokra emlékeztet… ideje lenne rajta túl tennem magam. Meddig fogok ezen síránkozni?! Túl kell tennem magam ezen. Régen volt és Baenek hála már jó emlékem is van… Nagyon rendes gyerek és bírom is… De vajon miben szeretné kikérni a véleményem? Komolyan érdekel. Bottal üthetné a lábnyomom? Ez elég jó hasonlat, tetszik. Aztán megkérdezte, hogy kérdezek-e valamit, de mielőtt megtehettem volna már bele is kezdet a kis mondandojába. Hallgattam és figyeltem rá. Szóval egy lány és érzelmek, amik komolyak és a lányban nem biztos… szerelem szagot érzek. Azt hittem ennél okosabb. Szóval egy újabb ember, aki hisz abban az elme zavarban. Nem is tudom, hogy miért hisznek benne… én csak ráfáztam és nem kicsit! Mivel őszintének kell vele lennem, ezért elmondom a véleményem, ha tetszik neki, ha nem. Persze biztos a Saya nevű csajsziról van szó. Hallottam egy-két dolgot róluk… Hát nincs mit tenni… kezdjük el ezt a rossz témát… - Szóval neked vannak iránta érzéseid, amik komolyak? Hát én őszinte leszek veled. Rossz tapasztaltom van ezzel a bizonyos szerelemmel. Én nem hiszek benne, sőt ideiglenes elme zavarnak tartom. De ha te hiszel benne, akkor a döntésed tiszteletben tartom… Hát ez a lány nem Saya? Tudom most jön a kérdés, hogy hogyan lehetek ennyire informált. A kis múltbéli atrankciónk után este minden használható informáciot beszereztem rólad… gyorsan ment. Csak egy-két embert kellett megkérdeznem és már daloltak is. Hamar megtudok mindent, de ne térjünk el a témától… - Hát lehet nem kéne folytatnom, hisz biztos nem azt akarná hallani. De elmondom neki, hisz… őszinte vagyok. Lássuk mivel folytassam… Szóval összefoglalva van egy csaj, akivel nagyon jó barátok és elkezdett többet érezni, de nem tudja hogy mit tegyen, hisz fontos neki a barátság és nem akarja elveszteni… ez nagyon rosszul hangzik és fokozza a komolyságit, hogy látszik rajta… látszik, hogy komolyan gondolja. Nem tudom mit mondjak neki… Osszam meg vele a gondolataim? Nincs más. - Bailey szerintem nem én vagyok erre a beszélgetésre a megfelelő ember. Tudom most elfogsz ítélni, de mivel őszintén elmondtad, hát én is. Én nem hiszek ebben az egészben… a párkapcsolataim soha sem az érzelmek miatt vannak. Mindig azzal a sráccal vagyok, akit megakarok szerezni. Soha sem tekintek rájuk, mint te erre a lányra. Számomra ők csak egy egyszerű játékszerek, amiket hamar meg lehet unni… Tudom nem én vagyok a legjobb ember a földön és ezt nem velem kéne megbeszélned, de az én véleményemet kérdet és hát akkor megkapod… - Csak egyszerű időhuzásnak tűnhet, de nehéz nekem ilyenről beszélnem… Én is ugyanilyen helyzetben voltam egy sráccal és hát… ráfáztam. Ennek elkerülése érdekében sose szerettem bele senkibe… sőt mai napif ehhez tartom magam. Számomra tényleg egyszerű játékszerek és nem többek… Ez sose lesz senkinek könnyű döntés és nem is lesz… hát ha ez tönkre tenné a barátságukat és én biztatnám, utána biztos utálna… ha kiderül, hogy szerelmes volt belé, csak nem tette meg a megfelelő lépéseket és miattam… Mi lenne a helyes döntés?! Csak cikáznak a fejemben a dolgok és néhol értelmetlen, össze vagyok zavarodva… Miért mondja el ezeket nekem? Ennyire megbízna bennem? Nem hiszem… talán még is? Jajj már! Össze kell szednem a gondolataimat és egy értelmes választ adni, de bármelyik ujjamat harapom, mindegyik fájni… Ha tanácsot adok, akkor csak rosszul jöhetek ki belőle. Ha nem adok, akkor feleslegesen rám bízta egyik bizalmas titkát… Feleslegesen tette… Miért nekem teszi fel ezeket a kérdéseket? Minden srácot dobtam, aki után talán érezhettem volna többet… De kell egy választ adnom. - Ha a helyedben lennék és biztos lennék az érzelmeimben, akkor megpróbálnám. Próba szerencse! A barátságot meg csak nem vágod tönkre. Aki mer, az nyer! Próbáld meg, hisz nem tudhatod, hogy nem érez-e valamit! Remélem neked több szerencséd lesz ebben, mint nekem anno… azóta van ez a helyzet a srácokkal. Én nem vágyok semmi komolyra… sose akarok majd komoly kapcsolatot. Én a szerelem puszta létezésében sem hiszek, de ha te igen az nem lehet rossz. Én azt mondom próbáld meg… csak nem engedne elmenni egy ilyen srácot, mint te. Elég butus lenne. - Igen, szerintem valami hasonlót akart hallani. Biztatoan megsimogattam a vállait és mosolyogtam rá. Szeretném, ha neki összejönne. Megérdemli a boldogságot. Rendes, kedves, szeretnivaló srác, de emellett szemtelen tud lenni. Persze ideje lenne kérdeznem nekem is tőle valamit… vagy legalább mondani… De mit kellene. Nem értem miért bízik meg bennem ennyire. Nem sok emberrel beszélhet erről. Sőt szerintem kevés emberrel… de miért pont én? - Lemerem fogadni, hogy csak kétségbe esésed miatt osztottad meg ezt velem. Remélem kielégitő volt a válaszom. De nem tudtál meggyőzni. Legközelebb ne bizz meg idegenekbe, azért hogy marasztald őt… sőt bizalom nélkül senkinek ne mondj ilyeneket! Sokna felhasználnák… Sok sikert Sayával! De mielőtt indulnék van egy meglepetésem… - Aznap este mikor megtudtam, hogy kék mániás idegességem miatt elkezdtem rajzolni… jobban mondva terveztem egy kabátot… nagyon jól néz ki. Persze az egész kék! Bele adtam minden érzelmem. Vannak részek, ahol bőr és egy-két lánc is lóg róla. Nem tudom mennyire a stílusa amjd neki, de egy ilyet képzeltem el neki… A táskám zsebéből kivettem a mappát és a vázlat rajzot. Egyelőre még nem láthatta mi lesz ez. Aztán átnyújtottam neki és úgy tervezem, hogy amig ezt nézi lelépek tőle… még mindog nem érzem, hogy beszélni akar velem, mintha csak valaki kellett volna neki, aki meghallgatja… - Ezt neked csináltam. Az akkori haragomat így fejeztem ki… de a rajzolástól már lenyugodtam. Remélem tetszrni fog, de most megyek. Nem érezném, hogy tényleg meg akartad ezt osztani velem… olyan mintha csak kellett volna valaki, akinek elmondhatod. Szeretnék hinni, de nem megy és lássuk be, jobb lesz, ha megyek. Szeretnék maradni, de te biztos nem szeretnéd. Persze a véleményed megvárom és csak azután indulok. Hamarosan megkapod csomagként. Ha nem tetszenr, akkor ad majd oda vaakinek nyugodtan…- Biztos van más, akinek ezt szívesen elmondaná és nem érezné kötelleségének, hogy marasztaljon…
Humoros napnak néztem elébe az biztos. De legalább most már megismerhetem a valódi lényét. Egyszerűen nem értem miért kell ilyen ünneprontónak lenni és pont most amikor végre megtudnám, hogy nem is olyan hisztérika mint amilyennek képzeltem, ő egyszerűen fogná magát és elmenne. Nagyon buta ha azt hiszi, hogy hagyni fogom neki a távozást! Nem én! Mindig jó ha megismerhetem valaki belső jellemét, így legalább tudom, hogy mikor a szép külső éppen olyan tiszta szívű lelket takar, mint mindig. Csak persze ezt a mint mindiget előbb be kell bizonyítania vagyis bizonyítanom magamnak. Az ölelése természetesen meglepett, nem számítottam arra, hogy viszonozni fogja, de tagadhatatlanul jól esett. Határozottan biztonságban éreztem magam, mintha anya karjaiba lennék kisgyerekként. Persze hála Merlin-nek én nem voltam Camrise gyereke, ha az lettem volna, eddig tuti kidobott volna az utcára a szemtelenségem miatt, ami hol feltűnik, hol meg nem. Neki éppen ahhoz volt szerencséje amikor előtűnt és erről nem ő tehet, hanem igazából én. De persze ezt nem tettem szóvá neki, ezt már magától is tudta. Legalábbis a szavai ezt mondják. Ennek érdekében, miért mondanám el ugyanazt amit ő? Semmi értelme sincs ezért inkább csak bólintgatok ha arról van szó. Ezt a békés pillanatot semmi pénzért sem akarnám tönkre tenni egy jól intézett kis irritáló beszólással. Azt majd meghagyom Alphonzo-nak és a kis csapatának amikor egyedül találkoznak Camrise-el vagy velem. Biztos szóvá fogják neki tenni, hogy mi dolga velem és hasonlók. Nekem meg ugyanazt. Bár remélem annyira szemetek azért nem lesznek még valami butaságot híreszteljenek rólunk, mert ha ezután hegyeznem kell a fülem a jól hallás érdekében én esküszöm, hogy valamivel visszavágok nekik. Ott ahol a legjobban fájhat nekik, az önbecsülésükön. Nekik ugyanis mérföldekkel meghaladja az igazi értékét. Le kell hozni őket a földre, mert valahol nagyon messze a fellegek felet járnak az egyszer biztos. – Tudod jobb szeretem én faképnél hagyni az embereket. Ilyenkor van idejük elgondolkodni azon, hogy vajon tényleg ismernek engem eléggé vagy sem. Csak vicceltem, de van abban valami igazság, hogy emiatt is szeretném ha maradnál. Tudod te milyen nehéz találni valakit akinél már nem nyalta be magát a szédítő szlengjével? Akár egy áspis kígyó aki árgus szemekkel figyel mindent és mindenkit. – tehetetlenségemben felsóhajtok Camrise szorító karjai között, persze nem az zavar, hogy ölel hanem az amit mondtam, mert részben talán így is volt. Alphonzo egy kígyó és most sem értem meg miért pont a Hugrabug-ba osztotta be őt a Teszlek süveg. Talán ott volt a helye? Tudta, hogy Mardekárosként csak még rosszabb lenne? Nem tudom, de talán lehetséges. Bár lennie kell az ő szívében is valahol kedvességnek, pusztán annyi az egész, hogy nem az én irányomba, hanem másokéba. Biztos nem bírja az ábrázatomat, csak ez lehet a baj. – Hát persze, hogy nem sikerült elérnie, hiszen még a jó bájital elkészítésében is béna! – ezt persze csak úgy mellékesen jegyeztem meg, a hiba az volt Alphonzo-val, hogy nagyon türelmetlen és mindent azonnal akar elérni. Tudom, látszik rajta. – Tudom, tudom. Bottal üthetem a nyomodat míg újra rád nem találok valahol a Roxfortban! – egészítettem ki a saját befejezésemmel az ő mondatát. Persze lehet, hogy ő nem ezt mondta volna, de én mindenképpen igen. Figyeltem ahogy elindul, vissza az asztalok közé. Megnyugodtam, egy kicsikét még a vállamat is lentebb engedtem. Nekem azonban előbb a pulthoz kellett mennem, ott voltak a holmijaim és a pohár tele forrócsokival amit megkettőztem. El kellett vennem azt amelyikbe még nem ittam bele, újra elmondtam a duplázó varázsigét és most már két érintetlen forrócsoki volt a pultnál. Az egyiket természetesen ott hagytam a pultosnak, hadd kóstolja meg és örüljünk, hogy így megköszöntem az ő segítségét is. A másikat Camrise-hoz haladva odaadtam a kislánynak, aki szerintem lehet meglepődött, de minden bizonnyal örülhetett a meglepetésnek. Mosollyal az arcomon tértem vissza Camrise-hez. – Szeretnél te kérdezni vagy tegyem inkább én fel magamnak a kérdéseket is és válaszoljak rájuk? – kíváncsiskodtam, bár szerintem egyértelmű volt a válasz. Jobb ha inkább magamtól beszélek és nem várom meg míg ő kérdez. – Igazából nem vagyok biztos magamban. Nem veled, hanem egy másik lánnyal kapcsolatban. Te mondogattad nekem és dörgölted az orrom alá, hogy órákat kellene vennem tőled meg ilyesmi. Valójában nem kellenek azok az órák csak...Te nő vagy Camrise, én nem, sokkal jobban tudod, hogy egy lány számára mi mit jelenthet. Nekem abszolút fogalmam sincs, mert lehet néha megértelek titeket, de akkor sem teljesen. Amúgy is ha rólam van szó mindig nagyon lassú vagyok, azt is nagyon későn vettem észre, hogy Alphonzo utál engem, illetve kerüli a velem való beszélgetéseket. Ha valaki szeretne vagy kedvelne azt még inkább nehezebben venném észre. Szóval csak azt akarom kérdezni, hogy... – egy pillanatra megálltam, el kellett döntenem magamban, hogy én tényleg fel akarom-e tenni neki azt a kérdést vagy sem. – Szerinted tegyek tönkre egy barátságot azzal, hogy elmondom az illetőnek az érzéseimet felkészülve arra egyáltalán nem úgy érez irántam, mint ahogyan én iránta? Vagy legalábbis, én nem vettem észre, hogy... érted... szeretne. Bár ez lehet, hogy a saját lassúságom és vakságom miatt van. Nem tudom. – olyan bizalmasan fordultam Camrise-hoz, mint eddig soha senkihez. Még Daniel-nek sem tettem fel ezt a kérdést, nyilván azért, mert ő tudja vagyis tudná kiről van szó. Tehát semmiképpen sem kérhettem tanácsot tőle, Saya-tól meg aztán abszolút nem, mert hamar rájönne a turfiságomra, hogy igazából lehet róla van szó és akkor...Egyszerűen nincs elég önbizalmam és kész!
▲ Szavak száma: Számolj csak! ▲ Zene: Are you crazy?▲ Ruha: Itt!
Hát mivel őszinte voltam vele és ott hagytam faképnél... Nem várhattam el, hogy utánam jöjjön. Mit is képzeltem? Komolyan... De ekkor hirtelen az utamat állta. Tényleg nem értem meg őt. Én őszinte voltam és őszintén elmondtam a véleményem. De miért jött utánam? Mit akarhat? Elmondja a gondolatait és én figyelmesen hallgattam végig a mondandoját. Elég egyszerű ürügyet talált ki. Őt senki nem hagyhatja faképnél?! Na majd meglátjuk... Aztán újra Alphonzo került szóba és én Alphonzo utáló? Az nem kifejezés erre. Nagyon sokszor tett keresztbe már nekem. De hamarosan megtanítom neki a mihez tartás , csak egy alakalmas pillanat kell mindenhez. Sajnos egy ideje nincsenek meg az alkalkalmas pillanatok, ez nem az én hetem! De hamarosan kezdődik a következő, fő a pozitív hozzáállás. Amíg reménykedem benne hogy nem lesz rossz, addig nem lehet semmi baj! De nagyon elkalandoztak a gondolataim és következő pillanatban azt érzem, hogy egy test nehezedik rám. Mondanom sem kell, meglepett és nem kicsit. Nem nagyon engedem meg… de most kivételesen nem teszem szóvá és vissza ölelek. De elengedtem és játékosan bökdösni kedztem a mellkasát… - Bailey Mallory! Téged senki sem hagyott még faképnél? Talán itt az ideje elkezdeni! Nem is tudom ki tudná neked megtanítani. De ha csak az Alphonzo íránt táplált érzések hasonlosága miatt akarod hogy maradjak, akkor inkább megyek! Nem maradok, hogy egy pöcsről beszélgessek veled! Bocsánat, ha csúnyát mondtam, de ez az igazság! - Nevetek és még mindig a. mellkasát böködtem. Ideje lenne abba hagyni… Sok szem szegeződőtt ránk és az a kis semmirekellő pöcs is… ebből tuti pletyka lesz, de nem érdekelt. Most én öleltem meg és suttogtam a fülébe… - Tényleg kíváncsi vagyok, hogy miben kellene a tanácsom… de nem érzem azt, hogy tényleg szeretnéd hogy maradjak. Nem azt mondom, hogy nem hiszek, de tényleg nem érzem… Próbálj jobb érvekkel meggyőzni. Ha sikerül, akkor maradok. De még ne engedj el. Had legyen féltékeny Alphonzo. Hisz ezt neki nem sikerült elérnie... - Igen ezt gondolom őszintén… Most már magamat adom és remélem tetszik neki, ha nem akkor így járt. De nagyon aranyos, hogy ezt megtette mindenki előtt,még mindig nem engedtem el. Jó volt ölelni, olyan volt, mintha az öcsémet öleltem volna. De lassan ideje elengedni, még egy erős szorítás… - Köszönök mindent! Na most már eleget látot Alphonzo. Várom a jobb érveket és egyelőre nem megyek el… de ha nem sikerül meggyőzni, akkor…- Szóltam neki előre, hisz nem akarom, hogy elbízza magát. Aztán elengedtem és elindultam egy asztalhoz. Csendes és eldugott helyen volt. Levettem a kabátom és leültem. Míg vártam a hajamat igazgattam és ujjaimmal az asztalon doboltam. Remélem nem kell megbánnok, hogy nem mentem el. De tényleg nem érzem azt, hogy vágyna a társaságomra…
Hát persze, hogy nem tudja megállni és nem megemlíteni az én színjátékomat is. Tudhattam, hogy ezt fogja tenni, de nem baj. Ez érthető volt és tudható, hogy ez lesz akkor ha kiderül az igazság. Persze nem zavartak a szavai, mert tudtam, hogy igaza volt és elismerően bólintottam is rá. Az igazi Camrise-t megismerni sokkal jobb, így legalább a magaménak tudhatok egy egyetemista barátot is. Vagyis szeretnék a magaménak tudni egy egyetemista barátot is! Mert ez még egyáltalán nem barátság csak őszinteség volt a másik féllel szemben. Ami persze határozottan jó, ha azt nézem az elején milyen ironikusan kezdtük a beszélgetésünket. Remélem soha többé nem kell átélnem egy olyan eseményt. Nem mintha bármi bajom lenne a csókolgatással, csak sosem szeretem ha nem tiszta szívből jön annak a viszonzása akár. Camrise csókját természetesen eszem ágában sem volt viszonozni, ha megtettem volna akkor most talán még nagyobb galibában volnék. Felsóhajtottam. Ennyire szívtelen azért mégsem lehetek. Mondanom kellene neki valamit, azok után, hogy megmutatta nekem milyen az ő kedvesebb arca. Az arcomra kapott puszitól békés melegség és vigyor került az arcomra. Szinte teljesen mindegy volt, hogy a továbbiakban mit is akart közölni velem. Ott ahol voltam egy pillanatra mosolygósan maradtam mintha élő szobor volnék. Erről azonban szó sem volt, csak elgondolkodtam a szavain. Mostanra azonban már tudtam, hogy nem kényszerből beszélgetek vele. Ha így lett volna akkor nem is készítek neki forrócsokit. De amint egyre jobban és jobban közeledett az ajtóhoz úgy döntöttem, hogy utána sietek. Igen, ezt mindenféle átgondolás nélkül tettem. Egyáltalán nem érdekelt, hogy ezt a jelenetet más is fogja látni. Végre megismerhetném az igazi lényét és erre fel most ő akar elmenni? Hát észnél van? Természetesen nem! Ha azt hiszi, hogy a fele viselkedésével megelégszem akkor nagyon téved. Ő nem ismer még engem amikor nagyon elszánt vagyok és kíváncsi. – Nagyon tévedsz ha azt hitted, hogy hagylak elmenni! – az útjába álltam, akarom mondani elébe szaladtam, hogy ne tudjon kimenni az ajtón. Mindazonáltal, hogy tudtam elemista és akár egy egyszerű kézmozdulattal odébb tudna tolni engem a szelével nem érdekelt. Vagy hogyan is működnek ezek a dolgok, konkrétan még nem gondolkodtam el milyen egy elemista élete meg a varázslataik. – Mellékesen csak én hagyhatlak ott téged, de te engem nem. – játékosan kiöltöttem rá a nyelvem és megöleltem. Nagyon ritka, hogy én borulok rá egy lányra ölelésem szándékául, de akkor mindig őszintén teszem. – Most nem szaladtam el, szóval észre vehetted volna, hogy ez azt jelenti ezután sem fogok. Plusz te sem szereted Alphonzo-t! Azt hiszed hagyok elmenekülni egy Alphonzo-t utáló személyt? – csak viccelődtem vele, egyszerűen muszáj volt kitalálnom egy okot arra, hogy itt tarthassam őt. – Inkább beszélgessünk még odabent jó? Plusz igazán szükségem volna a tanácsodra. – könyörgő kis kutya szemekkel néztem rá, hogy még inkább itt tudjam tartani őt. Ez éppen olyan őszinte volt, mint az előzőleg kiejtett szavak az ajkaimon.
▲ Szavak száma: Számolj csak! ▲ Zene: Are you crazy?▲ Ruha: Itt!
Hát ő is tud beszélni. Lenyomott ő is egy szép hosszú monologot és jó lett volna hallgatni, ha nem kioktatni akarna vele! De most komolyan ő papol nekem a másnak kiadásról?! Hisz már az elején is ő kezdtze! Ha nem játsza el Danielt, akkor nem tartanánk itt és nem kéne velem beszélnie… de így alakultak a dolgok. El kell fogadni és folytatni a beszélegtést! Persze nem bírom ki, hogy ne feleseljek vissza rá… azért ne hogy ő oktasson ki, aki ugyanazt csinálta… Nem baj most ezt megbeszéljük és lerendezzük… - Ez olyan bagoly mondja verébnek fajta kioktatás! Nem szeretem, ha olyan oktatki valamiről, amit ő ia csinál. Hányszor adtad ki magad Danielnek? Gondolom nem a találkozásunk kor először! Szóval ne oktass ki légyszíves! Persze én nem szorulok mások segítségére! Mindent megoldok magam! Nincs szükségem mások segítségére! - Remélem felfogja, hogy téma lezárva és ne oktasson ő ki engem! most pedig elgondolkodom, hogy mit mondjak,de mindenképp őszinte leszek… ha megsértődik, ha nem… akkor is! - Mellékesen, ha nem adtad ki volna magad Danielnek, akkor nem tartanánk itt. Nem kéne velem szenvedned. Nem kéne kényszerből beszélned velem. Nem kéne azon gondolkodnod, hogy mikor tudsz lelépni, hát tessék, most mehetsz… nem sértödőm meg! Szabad a kijárat! Menj el, hisz tudom… nem akarsz velem itt lenni… de tudod mit, megyek én! - Igen ezt gondolom őszintén… nincs szükségem a szükség beszélgetésére… nem akarom, higy udvariasságból beszéljen velem, ha komolyan gondolja, akkor megállít, ha nem, akkor lesz időm átgondolni a dolgokat! De nem húzom az időt a két vállára teszem a kezeimet és egy puszit nyomok az arcára. - Köszönök mindent, most már a forró csokiról van egy jobb emlékem… köszönöm és tényleg nem akarlak feltartani. Szia ! Mielőtt megakarnál állítani, nincs szükség a szánalmadra!- Nincs értelme húznima dolgot! Tudom, hogy csak udvariasságból beszél velem… mikor lettem ilyen hisztis picsa? Nem jellemző rám! Felkaptam a kabátom és felöltöztem! El is indultam kifelé…
Gondolom nem kell megemlítenem, hogy mennyivel jobb volt önmagamat adni, mintsem azt a furcsa figurát akit eddig Camrise-nek mutattam. Igazából ezt csak azért tettem, hogy legyen fogalma arról, milyen az ha valaki a saját fegyverével állítja szembe őt. Úgy értem milyen az ha valaki megmutatja neki milyen volt akkor amikor nem adta önmagát. Ez máris egy fél siker, ha szembesül azzal mennyire pocsék másokat utánozni és remélem ezzel megtanulta a leckét, hogy ezután ne akarjon fogadásba bocsátkozni és olyannak se adja ki magát amilyen ő valójában nem tud lenni s, teljesen ellentéte annak aki. Bár szerintem nem fogja észre venni a rejtett üzeneteimet ha nem mondom ki őket. Véleményem szerint ha őszintén beszélek hozzá a saját Bailey Amborse Mallory-s hangszínemben akkor ő is az igazit veszi elő és nem ezt a kis ártatlan kislányos hangját amitől égnek áll a hajam. Nem mintha eredetileg nem állna égnek a hajam, de még ennél is inkább. Megtisztelve éreztem magam, hogy végre ő is ugyanolyan hangnemben beszél velem, mint én vele. Úgy értem őszintén és tisztán. Amint elkezdett hozzám beszélni felnéztem rá, figyeltem őt, most őszintén kíváncsi voltam az igazságra és bólintottam is, hogy megértettem, csak most ne várjon tőlem válaszokat rá. Emlékszem azt mondta, hogy az édesanyja egy szóra sem érdemes asszony volt aki elhagyta az édesapját és őt. Ezek szerint a családjával kapcsolatos információ igaz volt csak úgy, mint az én kávézom megnyitásának a szándéka. Nem szerettem volna piszkálni a család témát, a múltkor is jól leszólt amiért megmertem nyitni és véleményt nyilvánítottam az édesapjáról meg azt szerettem volna ha kimondja mit gondol az édesanyjáról. Most nincs kedvem felhergelni őt. A ki kezdte a mai napi bolondságot témára azonban már megvolt a válaszom. Tudtam, hogy mit akarok mondani neki és ebből kifolyólag nem is rejtetem el előle a véleményemet, amit megjegyzem bármikor máskor megtennék, de most nem. Úgyis az őszinteség mellett döntöttünk. Az ugyebár nem vezethet semmilyen galibához ami készülőben van vagyis volt. – Csak meg akartam mutatni neked milyen az ha téged kergetnek az őrületbe a nyálas és semmit mondó üres szövegekkel. De remélem tanultál belőle, hogy soha többé ne akarj olyan lenni, mint Abigail. Nincs azzal a lánnyal semmi bajom, ő ilyen és kész. Neked azonban önmagadnak kell lenned, sosem jó ha megpróbálunk mások lenni bárki kedvéért csak azért, hogy elfogadjanak minket. Én például nem hajtottam fejet Alphonzo buta csapatának amikor azt kérték tőlem, hogy én is hozzájuk hasonlóan becsapjak és kihasználjak mindenkit. Pedig szerintük lenne eszem hozzá, engem azonban nem hoz lázba az ilyesmi. Azóta is nagy irigy szemekkel bámulnak rám a csapata és ő. Nem bírják elviselni, hogy van valaki aki nem lesz ugyanolyan talpnyaló, mint ők. Már bocsánat a kifejezésért, de ez az igazság. Szóval csak azt akarom mondani, hogy mindig előrébb vagy egy ismerkedésben ha önmagadat adod. Akkor elhiheted, hogy a legkomorabb ember is a barátod lehet, akiről amúgy nem gondolnád, hogy mekkora szíve lehet és kitartása ha éppenséggel bajba kerülnél és nem tudnád használni a saját erődet például. Azonban ahogy elnézem neked nincs is szükséged más segítségére. Jól gondolom? – természetesen megeredt a szám, éppen úgy ahogy az övé is. Szóval ez azt jelenti, hogy ha egy beszédes személlyel találkozom akkor be nem áll a szám, mert éppenséggel el kell mondanom neki mindazt amit gondolok arról amit ő mondott kész érvekkel. Persze nem állt szándékomban meggyőzni őt arról, hogy nekem van igazam, természetesen tévedhetek. De azért kíváncsi voltam arra is ő mit gondol erről. Annak határozottan örültem, hogy elmondta ő éppen olyan őszinte volt most hozzám, mint én hozzá. Bólintottam, így már egyáltalán nem féltettem tőle a forrócsokit, sőt ha nem veszi el akkor talán még saját kezűleg odaadom neki. Camrise azonban nem tudott várni, de persze hagytam, hogy elvegye. Végül is az az övé volt. Akarom mondani neki készítettem. Mielőtt azonban belekóstoltam volna a saját bögrémbe megkettőztem, hogy majd oda tudjam vinni a kislányhoz is a forrócsokit. Finom volt, mint mindig amikor saját magamnak készítek forrócsokit jó sok tejszínhabbal. Mondjuk egyáltalán nem értettem mit akar mutogatni és min nevet annyira. – Ha az boldoggá tesz téged akkor én is őszinte voltam hozzád az elmúlt tíz percben. De azt igazán elmondhatnád, hogy mégis mi olyan vicces.
▲ Szavak száma: Számolj csak! ▲ Zene: Are you crazy?▲ Ruha: Itt!
Nem érzem jól magam ebben a beszélgetésben. Nem akarom megjátszani magam! Nem szeretem megjátszani magam! Jó igaz akkor meg kellett, mert ott volt a fogadás. Nem erről szólt az életem. Csak teljesen biztos voltam magamban. Már nem is emlékszem pontosan a fogadás minden részletére. De az igazat megvallva jó őt nézni. Jobban érzem vele magamar, mint Daniellel. Jó nézni, amit csinál! Anyura emlékeztet, aki mindig forrócsokival várt mikor haza mentem a kunyhóból! Sajnos mára ez fájó emlék és le is gördült egy könnycsepp az arcomon, de mielőtt észre vehette volna már le is töröltem. Feltette a kérdést inentől nem folytatom ezt a buta játékot! Elég volt! Ideje rendesen beszélgetni… -Igazából mindig szerettem a forró csokit. Kiskoromban anyu mindig azt csinált, amikor haza estem a kis kunyhoból! Tudod Genfben laktunk, mint mondtam és egyszer bulyocskáztunk és a barátainkkal találtunk egy kunshot. Egy kicsit feljavítottuk és klubhelyünk lett! A nap legnagyobb részét ott töltöttem, de hát elköltöztünk és 10 éve nem jártam ott… ideje lenne haza mennem és kinéznem oda… - Már csak az igazat és az én véleményemet mondtam. Rengeteg szép emlék fűz ahhoz a kis kunyhohoz! Tényleg ideje lenne haza néznem és kinéznem oda! Mosolyogtam és nosztalgikus könnyeim folytsk. Gyorsan letöröltem őket és figyeltem Baileyre! Aztán folytatta, de teljesen megváltozott a beszéd stílusa! Talán végre ő is lerakja a maszkját? De folytattanés már biztos voltam benne, ez az igazi Baileyis, már nem a talpnyaló. Tetszik ez a stílusa. - Csak megjegyzem, hohy nem én kezdtem ezt az egészet ma! Én próbáltam tiszta poharat önteni a pohárba, de te most kigúnyoltál a viselkedéseddel! Az elejétől tudtam, hogy te nem Daniel vagy! Az igazat megvallva már aznap este megtudtam, amikor ott hagytál! Sajnálom, tudom butaság volt az az egész, de szerettem volna egy kicsit jobban megismerkedni, de te még a lehetőség előtt otthagytál! Igen a forró csoki óta az igazi Camytkaptad! Nem szeretem a forró csokit, mert anyámra emlékezetet, de mivel te csináltad megiszom és lesz egs emlékem anyu helyett… - Most már tényleg sikerül tiszta lappal inditani szerintem! Most már ideje és tényleg az igazat mondtam… utálom a forró csokit, hisz anyámra emlékeztet… anyám meg arra, hogy elhagyott és most két féltestvéremmel van valahol! Utálom én nem szeretnék vele soha többet találkozni! Nem szeretném látni, amíg élek! Most az én válaszaimat várja? Milyen a tökéletes pasi? Nem tudom, hisz ezen sose gondkodtam el! Nincs igazán esetem! Kivettem a kezéből és megkóstoltam… sokkal jobb, mint anyu csinált - Nem lesz Abigail2 és senki más! Az igazi Camrisehez lesz szerencséd, ha te sem folytatod ezt. Szeretnék egy normális beszélgetést! Remélem kezdhetünk tiszta lappal! Hát az én pasi ideálom érdekel? Az igazat megvallva ezen még sose gondolkodtam. Igazán nincs esetem! De ha mondanom kell valamit, akkor a rosszfiúkat mondanám! Ők olyan szexik! De emellett szeretem az őszinte, aranyos, nagyszájú pasikat is. Nagy az ellentét a kettő között, de hát ez van… De mesélj egy kicsit magadról! Mondjuk az érdekelne, hogy holsz akarsz kávézot, mert ez isteni…- Most már tényleg nem kell megjátszanom magam! Tényleg ízlet a forró csoki, mintha a mennyország kis darabkáját iszogatnám most! Annaira jó! Remélem tényleg nyit egy kávézot! Ám megint anya képe villantbe. Nem a jobbik fajta élmény. Jelenleg a szemeim előtt két nagy börönddel áll az ajtóban távozásra készen? Tehetetlenül hullnak a könnycseppjeim. Nem kéne most ilyeneken gondolkodnom. De inkább eltoltam a foró csokit melőllem! Nem rossz, de nem vezetne jó dologhoz, ha tovább lenne a közelembe, mert akkor a beszélgetés az én hisztimbe menne át… azt meg biztosan nem akarja hallgatni. Letöröltem a rakoncátlan könnycseppeket és figyeltem rá. Azokat a csodálatos szemeit figyeltem és elnevettem magam! Amíg beszéltem biztos beleivott, hisz bajsza volt tejszínhabból!Annyira vicces… próbálok mutatni a bajuszára, de a nevetéstől nem megy…
Felhúztam a szemöldököm a megjegyzésére, forrócsoki készítés közben hánynom kell az ilyen dicséretektől. Kitalálhatott volna jobb hazugságot is, de most komolyan. Mi az már, hogy ugyanazt a butaságot hajtogatja amit én neki? Mindegy is, levettem róla a pillantásomat és teljes beleéléssel folytattam tovább a forrócsoki készítését. Már nagyon kezd ez a fajta ömlengés az agyamra menni, lassan már számomra is nehezemre esik ilyesfajta módon megnyilvánulni. Egyáltalán nem vagyok ilyen, sőt semmi kedvem sincs össze-vissza áradozni, hogy valaki milyen csilibili szép meg milyen jól áll rajta egy ruha amikor engem ezek a dolgok hidegen hagynak. Most sokkal inkább az érdekelt, hogy az anyukája mellett szomorkodó kislánynak valami finomat készítsek. Nem, nem én magam akartam meginni a forrócsokit, már a legelején amikor megláttam a kis szomorú arcát tudtam, hogy valamivel fel kell vidítanom őt. Annak a színjátéknak meg semmi köze nem volt a kislány felvidításához amit mi ketten Camrise-al lerendeztünk. Mondanom sem kell, hogy most sokkal nyugodtabb vagyok, mert azt tehetem amit szeretek. Vagyis részben. Ez ugyanis még nem volt a mi kávézónk, ha az lett volna akkor szerintem én lennék a világ legboldogabb varázslója, mert sikerült valóra váltanom az egyik álmomat. Éppen a fahéjat szórtam rá a forrócsokira amikor eszembe jutott, hogy a másikra mennyivel poénosabb volna kirakni Camrise nevét. De aztán elvettettem az ötletet és inkább az egyszerű külalaknál maradtam a semmi extrával, már ha a tejszínhab állítólagos túladagolása nem számít annak. – A nagy Camrise Arogonte kedvence a forrócsoki volna? – olyan szkeptikus hangon tettem fel a kérdést, hogy érezze jobb ha az igazat mondja, mert ha nem így tesz, nem adom oda neki azt a bögrét amit neki szántam. Hiába készítettem olyan szívesen és nagy beleéléssel. Ha nem érdemli meg, akkor nem kapja oda és kész. – Igen. De nem egyedül. Nincs szükségem gyakorlásra, amióta be tudom kötni a cipőmet azóta én készítem el a forrócsokikat télen vagy amikor éppen szükség van rá. – lehet, hogy ez egy picit önzően hatott, de igaz volt és ebben egyáltalán nem volt semmi megjátszás. Úgy döntöttem, hogy leveszem az álarcomat és nem próbálok meg átjárni Camrise eszén, teljesen felesleges, ő éppen olyan makacs természet tud lenni, mint én. – Amúgy semmi esetre sem az olyan lányok tetszenek, mint amilyen Abigail. Belőle jó barát lehetne, ha nem reagálná túl a dolgokat azzal, hogy a kedvességbe túl sok mindent belemagyaráz. Emellett elsüllyedt falevelek azok is akik fogadásokba bocsátkoznak és nem becsülik meg önmagukat. Még mindig nem jöttem rá mi értelme lehet ennek az egésznek. Annyira azért csak nem unatkoztok az egyetemen?! Vagy igen? Én inkább a határozott lányokat kedvelem, akik tudják mit akarnak és mindamellett megbecsülik önmagukat annyival, hogy ne keveredjenek gyerekes fogadásokba. Az igazat akartad hallani nem? Választ kapni a kérdésedre őszintén. Most megkaptad! Tehát te következel! – tény, hogy készen volt már a forrócsoki, csak egy kicsit hagytam még hűlni, ilyen forrón ugyanis csak nem adhatom oda Camrise-nek. – Amúgy szeretnék őszinte lenni veled és megismerni az igazi lényedet, nem pedig ezt az Abigail2 vagy 3 utánzatot. – kész tények elé állítottam őt, ha ezt sem fogja értékelni, én esküszöm, hogy itt hagyom és többé szóra sem fogom méltatni, mert nem érdemli meg, mivel nem volt őszinte akkor amikor én az voltam vele.
▲ Szavak száma: Számolj csak! ▲ Zene: Are you crazy?▲ Ruha: Itt!
Mikor kijöttem a mosdóból az üres asztal látványa kezdett boldoggá tenni és az arcomon fülig ért a mosolyom. Végre valami izgalmas, üldözös játékot ígért az üres asztal, de mire kitudtam volna élvezni meghallottam a nevem. A mosoly helyett rögtön szemforgatás következett. Na hol volt ez a szerencsétlen kölyök? Na hol? A pult mögött. Mit a fészkes fenét csinálhat ott? De amikor oda megyek és leülök meglátom, hogy mi a célja. Forró csoki. Remek. Ötévesek forrócsokiznak csak nyilvános helyen. Nagyon jó… a játékszerem kezd átmenni dedóba. Ám az asztalon ott volt a két üres korsó. Egy szó nélkül felálltam a pulttól és oda sétáltam, ahol öt perce ültünk. Mikor elmentem Alphonzo mellett és elkezdett nevetni látványosan bemutattam neki a középső ujjam. Remélem tetszik neki. Aztán egy aranyos mosoly és már ott sem voltam. Oda vittem a két korsó vajsört a pulthoz, hisz ha jönnek vendégek, akkor oda nem tudnak majd leülni. A két korsó látványából azt hihetik, hogy foglalt a hely. A pultos egy hálás mosollyal köszönte meg. Igazán semmiség. Már unom ezt a hülye megjátszos hülyeséget, de még nem fejezem be… - Na itt is vagyok bocsi, csak nagy volt a sor a mosdoban. Remélem nem várakoztattalak sokáig. Na de most beszéljünk egy kicsit rólad is! Egy ilyen aranyos srácnak vajon milyen lányok jöhetnek be? Olyan szépek a szemeid! Annyira tetszenek a szemeid a legjobb részed!- Ha ezt bekajálja, akkor tényleg színésznőnek megyek, mint ahogy az előbb is gondoltam. Persze a szemei tényleg tetszenek. A hatás kedvéért az állam alá tettem a kezem és sóhajtottam egyet. Kölcsön kenyér vissza jár! Na most mit fogsz lépni? Epekedve várom a válaszát. Mennyire bírja a nyomást? Azt is tesztelni fogom. Nagyon sok srác nagyon keveset bír egyből beindul… kíváncsi leszek ő mennyire tudja majd tartani magát! De ha jól rémlik hallottam valami pletykát, hogy egy Saya nevű Griffendéles csajszival nagyon összevan melegedve. Szóval csak nem megy el egy csókig, sőt nem si engedném meg neki. Mert nekem van tartásom és ha megcsókolna biztos, hogy pofon vágnám! Engem senki nem csókolhat meg magától bűntetlenül! Csak akkor történhet meg, ha megengedem neki! De biztosan állíthatom, hogy enm fogom! Amíg nem adja az igazi viselkedését! Mondjuk tényleg nem ismerem, de nehezen képzelem el róla, hogy ilyen nyálas kis romntikus lovag típus lenne. Sőt ahogyan múltkor ott hagyott… ilyet Daniel nem tett volna az biztos, az is az ő tette volt. Egyre jobban bebizonyosodik hogy ő az ikertestvére! De miért nem mondta meg az elején? Azt vajon elmondta a testvérének, hogy helyette őt csókoltam meg? Az ajándékot megkapta? Talán akkor az egészet azért az édességért tette volna? Egyre több kérdés merül fel bennem, de ezen nem gondolkodhatok, mert csak idegesebb leszek és akkor elrontom azt, amit eddig jól csináltam. Remélem azt gondolja, hogy az ujja köré csavart! Elég meggyőzöen csináltam mimdent! De ha nem veszi be azt érzékelni fogom, de csak nem rontja el, hamár ő is bele ment ebbe a játékba! - Te meg mit csinálsz itt? Csak nem forró csokit? A kedvencem… Honan tudtad? - Jelenleg erre futja. Nagyon gáz és most mindenki minket bámul. Ott a sarokban nem sokan láttak csak Alphonzo meg a nyomi haverjai. Most mindenki minket bámul. Semmi kedvem nincs ehhez, de érdekeltségwt kell mutatnom. Mit tennék most legszívesebben? Addig pofoznám ameddig lélegzik. Unalmas és gyerekes dolgot csinál. Nem hiszem el, ha ő sem kezdi el akkor én sem. Most egy normális beszélgetés lenne és egyikünknek se kellene azon agyalnia mi legyen a következő tette… de nem baj én sokáig tudom űzni ezt a játékot. Hisz én vagyok mindig mindenben a legjobb. A pultosnak meg lehetne több esze, hogy nem engedi meg, hogy egy kölyök játsza itt a felszolgálót! De nem baj! Rémlik, hogy valami kávézó nyitásról papolt! Talán érdemes lenne arról beszélgetni. Jó a memoriám sajnos… Nagyon sok felesleges információt megjegyzek, de ez kivételesen jól jöhet! - Rémlik valami arról, hogy kávézot szeretnél nyitni, de azt sajnos nem jegyeztem meg, hogy hol szeretnéd! Csak nem előre gyakorolsz? - Nem akarom, hogy erről beszéljen órákig, vagyis az nem baj, hogy erről fog beszélni csak ne nyaligátor üzemmódba tegye. Nagyon idegesít már. Nagy szó, ha a bókok idegesítenek. Hisz egy időben mindenkiét meghallgattam, de jelen esetben… unom. Nem akarom meghallgatni a mondani valóját olyan stílusban! Annyira… áhhh. Rendes srác és nincs vele próbléma, de ezt hagyja abba. Akkor még talán a bűntetést is elnézem neki… Igaz nagyon megérdemelné, mert engem senki nem hagyhat faképnél bűntetés nélkül, de most kivételt tennék… Már a játék sem élvezetes, de addig folytatjuk, amíg ő is csinálja. Ha egész beszélgetés alatt nyalni fog, akkor egész beszélgetés alatt Abis leszek. Ha ő is csinálj, akkor én is… Már így is túl tárgyaltam magamban a témát!
Tény, hogy minden egyes porcikám utálta azt amit teszek, ezt a színjátékot azoktól láttam akik úgy hiszik jó a technikájuk. Azok a lányok meg akik velük voltak részben valóban hasonlítottak arra amit Camrise legutóbb próbált előadni nekem. De ő nem olyan és én sem vagyok ilyen, de mindig jó móka elhitetni mással, hogy ennyire pocsékok vagyunk. Ha okos lettem volna akkor már az elején nem játszom meg magam amikor betettem ide a lábam, de nem. Muszáj megmutatnom Camrise-nek mennyire idegesítő az amikor valaki olyan nyálasan beszél hozzánk, hogy az már fáj. Tény, hogy részben hazugság volt minden egyes szavam, mert egyáltalán nem ez járt a fejemben, hanem a poénkodás és az miként fogom ezt majd elmesélni Daniel-nek. Természetesen ő ismer, tudja, hogy semmit sem hagyok megtorlás nélkül. Ha valaki elveszi vagy bántja azt ami az enyém esetleg becsap az mindig így jár. Sosem azt kapja amit igazából adnék, úgy értem, hogy rendesen és normális körülmények között tennék. Csak azt tudom sajnálni, hogy egyetlen egy lány sem tud annyira békés lenni, mint Saya. Vele normálisan el tudok beszélgetni és nem megy bele buta fogadásokba sem, hogy aztán más személyiségét kelljen eljátszania. Ha valaki önmagát adja azt tisztelem a személyben és én is hozzá hasonlóan cselekszem, mert az olyan egyének megérdemlik az igazságot és tisztességet. Camrise még egyenlőre nem. Újra szerelmesen sóhajtottam amikor elkezdett beszélni, bár ha tényleg azt hitte, hogy újra eljátszhatja ezt a nem is vagyok szép dolgot akkor nagyon tévedett. Legutóbb nagyon határozottan a tudtomra adta, hogy erről szó sincs. Tehát nem szenved ő semmiféle alábecsülésben önmagával kapcsolatban. Azt hiszi, hogy elfelejtettem? Nagyon téved! Éppen ezért vagyok most itt. Hogy kiismerjem őt és minden egyes apró részletre figyeljek. Bár azt még ki kell találnom mivel fogom kiengesztelni a színjátékok után. – Egyszerűen csak érdekel, hogy mi járhat egy olyan tünemény fejében, mint amilyen te vagy. – legbelül egyáltalán nem akartam ilyesmiket mondani, de a helyzet megkövetelte. Kitartónak kell lennem, mintha éppen azt akarnám elérni, hogy kiváló legyen a RAVASZ vizsgám. Persze bántam, hogy színészetből nem lehet levizsgázni, pedig minden bizonnyal nagyon vicces volna. Na mindegy. Amint felállt és elindult valahová azt hittem végre fellélegezhetek, hátra is dőltem ettől a széken, de persze kiderült egyáltalán nem erről van szó. – Csak nyugodtan, rád örökké tudnék várni. – újra visszadőltem az asztalhoz és addig támasztottam ott az államat amíg el nem tűnt a szemeim elől. Amint már nem volt a tömegben, kicsit kihúztam magam, hogy erről ténylegesen megbizonyosodjak. Már bent volt a mosdóban. Helyes! Minél tovább marad ott annál jobb! Elvettem a sapkám az asztalról és zsebre vágtam. Felálltam az asztaltól és egyenesen a pulthoz sétáltam. Úgy felhuppantam ott az első üres székre, hogy a pultos is meglepődött amikor meglátott előtte ülni engem. A szokásos mit adhatok kérdés után széles mosolyt húztam a számra és elmondtam, hogy inkább én tennék meg neki egy szívességet. Természetesen érthetetlenül felhúzta a szemöldökét egészen addig amíg el nem mondtam neki az ajánlatomat az elejétől a végééig. Mivel benne volt az, hogy ezt teljesen ingyen vállalnám el és még a vendégek is jól járnának velem így nem volt más választása, mint elfogadni. Amúgy is értek én a meggyőzés nyelvén és teljes mértékben szükségtelen varázsigéket szórnom hozzá. Elmondtam, hogy mikre van szükségem és semmiképpen se felejtsék ki a tejszínhabot, mert az egy nagyon hatásos hozzávaló tud lenni ha a kóstoló édesszájú s, odavan a habos dolgokért. Türelmesen vártam, hogy megkapjam a bögréket, a tejet, a fahéjat és a csokoládét amit megreszelhetek a reszelék kedvéért. Tény, hogy ha tejszínhabról van szó akkor nagyon pazarló tudok lenni és nem fösvénykedem, mint minden egyes kávézóban vagy bárhol ahol forrócsokihoz lehet jutni. Az otthoni szokásomhoz híven ügyködtem a pult mögött, hogy a lehető legminőségibb és tetszetősebb forrócsokit készítsem el Camrise-nek. Ebben legalább nem lesz semmi hazugság és észre veheti, hogy nagyon elegem van ebből a bolondságból amit leművelünk. Ha áltatjuk egymást akkor abból semmi jó nem sülhet ki. Felpillantottam, szerintem éppen jókor, mert észre vettem, hogy kijött a mosdóból. Mielőtt persze elkezdett volna újra háborogni és engem keresni – Itt vagyok Camrise! – integettem neki a kezemmel, hogy észre vegyen és ne csak a hangomat hallja. Reméltem, hogy veszi a fáradtságot és inkább idejön a pulthoz, mintsem az asztalhoz sétáljon és egyedül legyen. Bár szerintem könnyen találna magának társaságot ha arról lenne szó, hogy ki legyen a következő nyálas egyed a közelében.
▲ Szavak száma: Számolj csak! ▲ Zene: Are you crazy?▲ Ruha: Itt!
Most már teljesen lenyugodtam. A harag nem tudta elvakítani tetteim. Minden lépésére teljesen fel vagyok készülve… Nem tud meglepni, sőt senki nem tud meglepni. Lenyomott valami béna bókot a szemeimről. Teljesen gáz, amit csinál. Az apja nem vitte el soha csajozni? Komolyan olyan butának néz, hogy beveszem, azt amit mond. Mivel nem hiszem el egyetlen tetté sem… gondolom ezzel akar megleckéztetni a múltkori Abis atrakciommal. Nem rossz, de gyenge teljesítmény… aztán még az alkoholt sem bírja. Milyen férfi az ilyen, de semmi baj! Felállok és az asztalon áthúzom a vajsört, és egy ártatlan mosolyt villantok! Ezek a sóhajtozások az idegeimre mennek… komolyan ennyire hülyének akar nézni? Legszívesebben megint csak testközéppontosan rúgdosnám, de nem teszem. Minden tettemet jó át kell gondolnom… Mit csináljak vele? Nem szabad alá rakni a lovat annyira, de nem vághatom el bókolási láncát, egyelőre nem mondok semmit se rá. Hadd folytassa. Kíváncsi vagyok a további lépéseire. Végre találtam egy méltó ellenfelet, akivel a játék élvezetes lehet majd, de ennek érdekében mindent bele kell adnom. Remélem nem akar majd megcsókolni itt mindenki előtt, mert akkor tényleg a fején landol a vajsört, amit nem tudott meginni. Nő létemre jobban bírom az alkoholt, mint ő? Persze minden szégyenérzet nélkül elfogadta a meghívást. Szerintem nagyon gáz, ha egy férfi elfogadja egy nő meghívását… de várjuk tovább a lépéseit, biztos nem fogja elrontani. Megint Alphonzo került szóba. Mikor vettem észre, hogy itt van? Hát akkor, amikor felé bámult! A kis pöc. ott ült nem messze tőlünk. Közös benne és Alphonzoba… nincs semmi. Habár Alphonzora alapból senki nem hasonlít. Alphonzo egy ritka ember… mindenki utálja, csak a nyomorék haverjai nem… Tudom, hogy gondolhat ilyeneket egy jó szituált hölgy? Simán… mindenkinek meg van a maga véleménye, csak én nyiltan is fel merem válalni… Mindenkivel megosztom a véleménye. Ami a szívemen, az a számon. Jobb őszintének lenni… talán ezért tekintenek sokan ellenségnek. Sok az ellenség, de ellenfél egy sincs. Tudom egoistán hangzik, de aki velem akar szórakozni, az nagyon rosszul jár. Vegyük jelen esetet. Ki hinné el, hogy ennyire nyálas lehet valaki? Mimdenkinek egyértelmű lenne hogy ez csak egy játék, ha hallanák miket mond. De higyje csak el… higyje csak azt, hogy a bójait elhiszem! Jobb, ha nyeregben érzi magát! Minél biztosabb annál nagyobbat fog csalódni. Tényleg azt hiszi, hogy hülye vagyok?! Nem baj tényleg élvezni fogom a megleckéztetését. De még mindig nem fejezte be… hallgassuk tovább, addig töröm a fejemet azon, hogy mit felejthettem el! Beszélgessünk rólam? Ez alap dolog, nem lepödöm meg. Nagyon teper, talán a végén még elhiszem. Fojtogat a nevetés, nem tudom meddig bírom még ezt. Hamarosan el kéne mennem a mosdóba. Jól kinevetem magamaból és vissza jövök, aztán jött az a bizonyos kérdés, milyen pasit? Nagyon jó kérdés… tudom, hogy mit akar hallani! Azt akarja, hogy azt mondjam, hogy kedves, aranyos, cuki srácot mint te… de nem. Ezekkel a bókokkal nem tud az ujja köré tekerni… nem vagyok Abi! Ha még kötne a fogadás tudnám, hogy mimden kételkedés nélkül bele mennék a játékba, de most nem! Nincs fogadás, nincs megkötve a kezem! Habár muszáj lesz valami válasszal elő állnom! Még nem gondolkodtam el ezen, mivel nem vagyok a hosszú kapcsolatok híve, de inkább a rosszfiúk jönnek be! Nem az ilyen kis románcos bókolok! Istenem azt a kört már kinőttük! Nem a romantikus lovagok és az életképtelen kis hisztis hercegnős időkben vagyunk… De már teljesen biztos vagyok benne, hogy ez a vissza vágás a múltkorira. Sajnos nem tudok neki választ adni! De akkor csináljuk azt, amit ő a múltkor. Kitérek minden válasza elől! De a fejemben egy jelenet utat tör: - Te most komolyan azt hisze, hogy beveszem a szavaidat és ezekkel a béna bókokkal le tudsz venni a lábamról! Nem vagyok fiatal, hisztis, naív kis picsa. Rossz helyen vagy! Biztos van valaki a Roxfortban akinek ez bejön, de nekem nem. Tudod már nem a romantikus lovagok korában élünk, akiknek a feladata az életképtelen kis hisztis hercegnőcskét megmenteni! Rég elmúlt! Talán bolondnak próbálsz nézni, de ahhoz hogy az ujjad körécsavarj kicsit több kell! Ennyi ahhoz édeskevés! Lényegében ennyi! - Ekkor felállok és színpadiasan meghajolok. Felkapom a korsó vajsört, amit nem fog meginni, mert puhány férfi és ráboritom a tartalmát és az üres korsót a fejéhez vágom. Azután hangosan felnevetek és mégegyszer meghajolnék. - Köszönöm mindenkinek a figyelmét, de mára a műsor véget ért! Legközelebb nem tudjuk mit adunk elő! Ez most a hogyan koptassuk le Bailey Malloryt show volt! Remélem tetszett! - Mondom a közönség felé és felveszem a kabátomat és kisétálok! Igen ezt képzelem el… vicces lenne, de nem tehetem. Akkor nem lenne sok móka benne. Ám az elképzelésemet félbe vágja, amikor rájöttem, hogy mit felejtettem el. Abi és Via rám várnak, de nem megyek most oda, Jelenleg ez most érdekesebb… Majd bocsánatot kérek tőlük! Biztos megbocsájtanak és a szobába legalább lesz valami érdekes téma… Hánynom kell! Ennyire szánalmas próbálkozást nem gyakran kaptam! Komolyan kipróbálkozik így egy csajnál! Tényleg szüksége lenne valakire, aki megtanítja bókolni. Olyan béna dumát lenyomott! Kíváncsi vagy rá? Na majd a válasz után kíváncsi leszek, mennyire akarsz velem beszélgetni… De nem… nem vághatom haza a beszélgetést! Ajjjj! Annyira tudnék válaszólni, de nem tehetem… tényleg okosan meg kell válogatnom a szavaimat! Nem ronthatom el itt még! Persze a ruhámra tett megjegyzéssel kiegyezem. Tudom, hogy csak azérr mondja, hogy levegyen a lábamról… és szerencsére ő sem tud sokat a viselkedésemről, nem is ismer, és én sem ismerem őt! Csak annyit tud, amennyit a fogadás által mutattam meg neki! Mindketten beadhatunk a másiknak bármit! Persze egyből tudom, hogy ennyire nyálas senki sem lehet! Vicces és tényleg halálra tudnám röhögni magam! Még az asztalt is csapkodnám. Ehelyett gondolkodás helyett beletúrtam a tökéletes hajamba. Mit mondjak neki? Nem fogott ki rajtam nagyon, de elgondolkodtat. Menjünk bele, higyje csak azt, hogy teljesen az ujja köre csavart! - Én nem vagyok olyan jó csaj, mint állitod, sőt szerintem teljesen csúnya vagyok! Milyen srácok jönnek be ? Ez egy beugratos kérdés akar lenni? Az igazat megvallva mé g nem gondolkodtam el rajta! De ha mondanom kell valamit, akkor azt mondanám, hogy kedves, aranyos, helyes, jól bókolo srácot mondanék! De az csak az én véleményem, de miért kérdezed ezeket? Mi a célod? - Ez az alakításom is hatalmas… nem tudom meddig húzom még ki… hamarosan hangos nevetésbe fogok kitörni és az asztalt fogom csapkodni. Ez annyira vicces. Szerintem egy lány se mondani ennyire szánalmast dolgot. Be kell vallani, hogy a tiltott gyümölcs mindig édesebb és ez a rosszfiúkkal ia így van. Hiába tudjuk, hogy csak ráfázunk, akkor is ők kellenek. Nem szeretném lebuktatni magam, remélem jól játszom a szerepem. De tényleg ideje lenne kimenni a mosdoba. Nem bírom tovább. Persze, amikor a momdandomat befejeztem rá kacsintottam egyet. De ideje lesz kimennem. Szépen és kecsesen felállok. Elindulok és féluton jut eszembe, hogy ha nem mondok semmit azt hiszi, hogy faképnél hagytam. Ezért visszasiettem és elmondtam neki az uticélt. - Jajj majd elfelejtettem mondani, hogy elmegyek a mosdoba! Pár pillanat és itt vagyok! Ne izgulj én nem hagylak faképnél egyik pillanatról a másikra! - Kacsintok rá. Még egy célzást is tettem, de utána egy szexi mosollyal próbálom vele elfelejtetni a célzást! Hát már meg si fordultam és sietek is a moadoba… már nem bírom. Amikor beesek a mosdóba, akkor hangosan tör ki belőlrm a nevetés. Oda megyek az egyik kézmosóhoz és próbálok lehiggadni a nevetési lázból, de nem nagyon megy. Persze mondanom se kell mindenki engem bámult. Szívesen beszolnék nekik, de a hangos nevetés miatt nem lenne meg a varázsa a mondani valómnak! Ehelyett csak tovább nevetek! Már ideje lenne oda mennem hozzá. Lassan két perce bent vagyok! Szép lassan abba marad a nevetés. Aztán megmosom az arcom. Megigazítom a hajam. A pici tagyom nálam volt szerencsémre. Rendbe hoztam szolíd sminkem és ki szájfényeztem töléletes csókolni való ajkaimat! Mint az idegesítő kis hülye pics.. én is küldtema. tükör képemnek egy puszit és rákacsintottam! Igen ideje vissza mennem, teljesen lenyugodtam és már nem fenyeget a veszély, hogy kiröhögöm egy bókja közepén! Most gondolkodjak el mit mondok majd neki, ha vissza megyek? Nem tudom… hisz 5 perce itt vagyok, de biztos megszokta, hogy a lányok sokáig vanna a mosdóban… nem fog meglepődni, majd arra fogom,hogy nagy volt a sor… Na igen átgondoltam, hogy mit mondok neki, ha vissza mentem. El is indultam...
Kíváncsian figyeltem Camrise-t és a szemem sarkából Alphonzo-ra pillantottam, az az álnok most is nagy beleéléssel hadovált, röhécselt a társai mellett és közben le sem vette a figyelmét rólunk. Annyira meg tudnám fojtani őt egy kanál vízben a hatalmas nyugodtságom mellett! Természetesen hallottam minden egyes szavát, amint meglepődik azon amit mondtam neki. Ez így egyenlőre jó, de most én következem, itt az ideje, hogy én vicceljem meg őt egy kicsikét. Már ha nem lett volna elég az amit előzőleg is tettem. Szerelmesen felsóhajtottam és jobb kezemmel megtámasztottam az államat, úgy mintha akkor tenném ha tiszta szívemből szerelmes volnék belé. A hatás kedvéért még a szemeibe is néztem, a lehető legártatlanabb pillantásommal. Itt az ideje, hogy megtapasztalja milyen az ha én utánozom Abigail-t csak fiú formájában. Persze nekem nem egy fogadás miatt kellett, hanem csak úgy a poén kedvéért. Most én leszek az elviselhetetlen szerelmes kisfiú aki tetőtől talpig odavan érte. Aha, na még ha igaz is volna, lenne értelme, de így csak egy nagyszerű móka lesz. – Annyira elbűvölőek a szemeid, hogy úgy érzem a Napra lehet nézni, de azokba a ragyogó barna szembogarakra aligha. – rá foghatnám, hogy az ő hibája amiért Daniel-nek hitt és annak megfelelően kellett viselkednem, mert hát a testvérem bókolási stílusáról nem tudok semmit. Csak azt tudom, hogy én miket mondanék az ő helyében. Újra felsóhajtottam olyan szerelmes szerűen amikor megláttam a vajsört amit elém tett a pultos. Ezzel természetesen nem lett volna baj, ha még szeretném is a vajsört. Csak az a baj, hogy örököltem anya undorát a vajsörre nézve és így aligha volna erőm lecsúsztatni a torkomon arra gondolva ez valami más. – Sajnálom, a te társaságodban képtelen vagyok ilyen alantas italt elfogyasztani. Jobb szeretnék józanon bókolni neked, mintsem részegen. Részegnek lenni amúgy is annyira mocskos dolog. – most minden bizonnyal fel fog háborodni, hogy nem vagyok képes elfogyasztani azt amire ő a pénzét költötte csak miattam. De ha nem veszi be ezt a szép kis szerelmes szerű dumát akkor minden bizonnyal tölcsérrel fogja letölteni a torkomon azt a löttyöt. Ha igen az csak nekem lesz jó, mert hogy én igazából kit szeretek azt még Alphonzo maga sem tudhatja, nemhogy Camrise. Így nem lesz nehéz elhitetni vele a szerelmes fiút. Amúgy meg nagyon imádhatja ha dicsérik őt és csak rá figyelnek, én ezt kihasználva most pontosan azt teszem. Hadd higgye azt amit mutatok neki az a valóság és tényleg úgy van. – Én inkább úgy mondanám, hogy nem egyeznek a nézeteink Alphonzo-val. Nincs bennünk semmi közös, ha volna talán még barátok is lehetnénk. – magyaráztam továbbra is teljes mértékben a szemeibe nézve. Nem esett a nehezemre ennyire lágyan és kedvesen beszélni, sőt még élveztem is. Hiszen Camrise nem tudhatta milyen igazából velem beszélni és nem pedig az álruhás Daniel-el akit én játszom el. – Beszéljünk inkább rólad. – mosolyodtam el lágyan és kedvesen, a lehető legkíváncsibban. – Milyennek képzeled el a legideálisabb férfit az életedben? – természetesen a számomra teljesen mindegy volt a válasza, de most őt utánoztam csak nem annyira lánykásan ahogyan ő tette hajdanán. – Olyan kíváncsi vagyok, hogy az olyan elragadó és csodálatos lányok, mint te milyen fiúra vágynak meg kit tartanak a legalkalmasabbnak. – nem tagadhatta le, hogy nem kérdeztem tőle semmit, hogy nem érdekelt semmi sem vele kapcsolatban, szóval elég hihető az iránta való érdeklődésem. Amikor persze levette a kabátját meglepődést színleltem, nehogy rosszul érezze magát. – Woáow! Ez a legeslegszebb ruha amit valaha láttam! – határozottan őszintén hangoztattam, hogy ne fogjon semmiféle gyanút.
▲ Szavak száma: Számolj csak! ▲ Zene: Are you crazy?▲ Ruha: Itt!
A haragom kezdett elmúlni. Talán túl sok lett volna az előbbi kirohanásom. Sajnos nem tudtam vidám arcot vágni, hisz maximálisan tisztában voltam a hibámmal, tudtam ki ő. De jobb, ha egyenlőre azt hiszi, hogy semmivel sem vagyok tisztában. Pontosan tudtam, hogy utánam fog jönni. Megint hülyét fogok csinálni magamból, de nem érdekel. Nem is tudtam tisztázni vele rendesen a múltkorit és ő ezt pontosan tudja, hisz nemnbuta ember. Ott hagyott egyik pillanatról a másikra, de mégegyszer nem fogja ezt elkövetni. Nem is tudom, mit képzeltem? Hisz még egy szerencsételn kölyök. Nem tud úgy gondolkodni, mint egy felnőt férfi. Miért érnek ilyen későn? Miért ilyen gyerekesek. A csapos fele pillantottam és meg értette a célzást, hozta is a vajsört, pontosan ahogy tőle kértem. A hógolyó még mindig a kezemben volt és vártam a megfelelő pillanatot, hogy mikor vághatom hozzá. De még nem jött el a megfelelő pillanat. Ám amikor rendesen bemutatkozott eljött a pillanat. Hozzá vágtam az utolsó hógolyót és felnevettem. Vicces volt és élveztem. Igen szerintem teljesen lenyugodtam és tiszta fejjel tudok már gondolkodni. Ez kellett hozzá. Közben kortyolgatok a vajsörömből. Nem tudom, hogy mit gondolhat. De az elképzeléseim átveszik az uralmat az agyam felet és a következőt képzelem el: Szép lassan feállok és oda megyek elé és a szép szemeibe nézek. - Pontosan tudom, hogy te nem Daniel vagy! Pontosan tudom, hogy nem Daniel Mallory kapta az a buta csókot és tudom, hogy nem Daniel Mallory hagyott faképnél! Lehetőleg legközelebb mellőzd a puszik adását! Nem szeretem, ha ilyen neveletlen kölykök játszanak velem, hisz én játszom velük és a legfőbb dolog, hogy tudom az egész egy színjáték volt... - Felemelem a kezeimet és lekeverek neki egy pár hatalmas pofont, de ez nem lenne elég, ezért finoman megragadnám a vállait és a térdem elindulna, az ő testközéppontja felé teljes erővel! Aztán miközben összecsúszna a fájdalomtól kihúznám neki a széket udvarisan és mosolyognék rá. - Hozattam neked egy vajsört remélem szomjas vagy! Tudod én imádom a vajsört és te? - Közben szép lassan visszasétálok a helyemre és hangosan nevetek a kínlodó srácon. Megérdemelné mindezt, de nem vethetek ilyen hamar véget a mi kis játékunknak. A gondolat menetet a sapka célzása szakította meg. Újra elkap az ideg, de nem mutatom ki, helyette mosolygok! Ha tudnád mennyire tisztában vagyok mindennel és mennyire édes lesza bosszúm… élvezni fogom. Legszívesebben a sapkájával fojtanám meg, de nem leszek vele ennyire rendes… ennél többet érdemel! Sokkal többet, de egyelőre meglepődést színlelek. Hidje csak nyugodtan azt, hogy nyeregben van! Alphonzo! Utálom azt a gyereket egy hazudos kis dög. Sok pletykát terjeszt rólam, de ha egyszer elkapom nagyon megjárja majd… Na de nem fogom megkérdezni semmiről, hisz ő mesélt el mindent! Amikor megkérdezte, hogy tisztában vagyok-e azzal, hogy mit csináltam és kivel! Persze úgy tettem, mintha így lenne. De rohadtúl nem így volt. Amikor megtudtam, hogy Danielnek van egy ikertesója törni és zúzni tudtam volna! Tudtam, hogy lesz rá alkalmam megtanítani, hogy Camrise Arogontéval senki nem játszhat bűntetlenül, hisz csak ő játszhat mindenkivel. Persze fordított esetben máshogy van. Én bárkivel játszhatok, hisz nekem szabad. Na de tovább nem megy, nem tudom eltűrni a szavait! Miről akartam Danielel beszélni? Még egy elképzelés jár a fejemben: - Kedves Bailey Mallory. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy te ki vagy és tudom, hogy azona. délutánon nem Daniel volt az, akit megcsókoltam. Szóval nincs értelme tovább játszadozni. Veled akartam beszélni és hogy miről? Azt nem lehet elmondani, csak megmutatni! - Felállók és a fejére boritom a korsó tartalmát. Aztán felpofozom és testközéppontosan taposom. Tudom elég durva elképzelés, de megérdemelné, hisz velem egy olyan mint Ő nem szórakozhat! - Ezt szerettem volna elmondani és megtenni volt a legjobb dolog ezen a napon! Felbecsülhetetlen élmény volt! Rusom, hogy bolondnak tartasz, de ha jobban belegondolsz, akkor ez várható volt. Csak idő kérdése volt, hogy egymásba fussunk és megkapd, ami neked megjár. Értelme nincs tagadni ezt nagyon élveztem és ha folytatod azt, amit eddig akkor megismétlődhet egyszer-kétszer. - Persze itt is nagyon fáj neki ott, ahol a férfiak leggyengébb pontja van. Miért minden elképzelésemben ez a támadásom célpintja? Mert ez a pont a legérzékenyebb számukra… mindent megérdemelne, de nem vághatom tönkre ilyen hamar ezt a beszélgetést! Okosan kell ezt a játékot játszani! Hisz a végén maximálisan élvezni fogom! Akkor játékra fel! - Te Daniel ikertestvére vagy? Vagyis Danielnek van egy ikertesója? Ez hihetelen, erről! De akkor azona délután te voltál a padnál? Hogy-hogy nem vettem észre, hogy valami nem stmimmel? De most szívesen felpofoználak, de nem teszem hisz én sem úgy adtam elő a viselkedésem, amilyen vagyok! Persze az én kezeim a fogadás miattbmeg voltka kötve, de te miért játszottad el Danielt? Neked nem kellett volna… - Nem is tudom miért ruha tervezőnek készülök… nyugodtan mehetnék színésznőnek. Meg magamat is megleptem ezzel az alakításommal. Egészen lenyügöző tudok lenni néha. Igen ezt a játékot ügyesen és megfontoltan kell elkezdeni játszani. Nincs helye elhamarkodott lépéseknek és indulatoktól elvakítottan butaságokat mondani sem kellene. Ezért minden mondatomat háromszor átgondolom és csak azután mondok ki. Tényleg nem fedhetem fel előtte azt, hogy mindent tudok, hisz az nem végződne jól. Egyelőre belemegyek ebbe a buta játékba, hogy játszam el a lányt, aki semmiről sem tud és egy buta kölyök játszadozásának bedől és utána nem jár semminek sem utána… tényleg ennyire butának és esetlennek nézek ki. A beszélgetések és a pletykák is hozzám jutnak el először? Ennyire nem ismer. Hisz a suliba híresség vagyok… olyan vagyok a srácok számára, mint ez elérhetetlen szupermodell egy plakátról, amit a falukra ragasztanak. Nem tudom elhinni, hogy tényleg nem hallott rólam ezelőtt! Ezen pedig feltudok háborodni, hisz ismernie kéne. Még mindig értetlen, hogy hogyan nem ismerhet. Biztosra állíthatom, hogy a suliban is híres vagyok. Szinte minden srác oda és vissza van tőlem. Hihetetlen, hogy ő nem így van ezzel Már azzal megtiszteltem, hogy itt beszélgetek vele hétvégén! Nem hiszem el… de ideje tovább játszani… mi legsen a következő lépés? Mit kéne tennem? Nem gondolkodhatok semmin se túl sokáig, persze egy idejig ráfoghatnám arra, hogy meg vagyok lepve, de nem hazudhatom ezt sokáig… - Hát tényleg teljesen meg vagyok lepve! Nagyon jól játszodtad el Daniel szerepét! Jó ötlet az a sapka és hordhatnád gyakrabban! Remélem nem baj, de előre megrendeltem már a vajsörödet. Remélem nem baj, és mint láthatod már ki is hozták! - Kacsintok rá. Még egy bókot is adtam neki. Lenyügöző vagyok és ellenálhatalan. Jól játszom a szerepem és nem fogom elrontani, jobban momdva nem ronthatom el. Muszáj végig csinálnom, már elkezdtem. Pontosan átgondolom minden szavam.Gondolkodás közben egy tincsemet elkezdtem csavargatni. Ennyire azért nem kell túlzásba vinni. A gyönyörű göndör tincseimet a nyakam egyik oldára fésültem a kezemmel. Így szabaddá tettem a tökéletes ívű és méretű nyakam. Tényleg egy szupermodellre hasonlítok. Nem túlzok azzal, ha ezt mondom, mert ami igaz, az igaz. Mint minden szép lánynak nekem is mevannak a hibáim, de ezeket nem emlegetem, mert jobb, ha tökéletesnek tartom magam, hisz nincsenek olyan nagy hibáim. Maximum az, hogy sokat beszélek, de Istenem… sokan vagyunk ezzel így még. Meg a múltkor már megmutatta, hogy neki sincs kicsi szája! Amiért még megkapja a bűntetését! De nem kaphat el az indulat heve. Tiszta fejjel kell gondolkodnom és mindent pontosan át kell gonsolnom, mielőtt kimondanám! Ezt most ügyesen és okosan csinálom végig, de most megint a következő lépésen gondolkodom… talán szóba hozom Alphonzot. Róla közös a véleményünk. Tényleg nem bírom azt a gyereket! - Nem kell senkit megkérdeznem. Egyelőre hiszek neked. Már kezdenek a részletek a helyükre kerülni. Pedig kezdtem azt hinni, hogy személyiség hasadásod van, de legalább kiderült az igazság! Talán csak nem vagy rosszban Alphonzoval? Persze nem csodálom, hisz azzal a gyerekkel senki sincs jóban… és ha valakit megszeretnék kérdezni annak érdekében, hogy kiderüljön az igazság nem ő lenne! Alphonzo közismert hazudozó! Nem csippázom kifejezetten, sőt lehet mondani, hogy nem bírom! Na de a lényeg, hogy a testvéredet kérdezném meg! Ő a legbiztosabb! Persze hiszek nked, hisz hihető az egész és tényleg nem adtál még okot arra, hogy hazugnak higyjelek! Hiszek neked! Miről szerettem volna beszélni veled? Vagy is vele? Hát erről az egészről. Megszerettem volna beszélni vele mindent, de most hogy itt vagy és te nem ő vagy… kicsit ismerkedhetnénk, ha gondolod! Kezdhetnénk tiszta lappal?- Ha ezt bekajálja, akkor tényleg színésznőnek megyek! Nem adtam neki arra, hogy kételkedhessen bennem. Sőt mindnet átgondoltam legalább szárszor és csak azután mondtam ki! Még mindig rajtam volt a kabátom! Itt bent kezd meleg lenni, ezért levettem. Az újabb csodálatos művemet mindenki láthatta. Mondanom sem kell bűszkén viselem! Nagyon szép és rajtam meg főleg… áhh. Tudom, hogy megint kitettem magamért és én vagyok a legdögösebb csaj a környéken, sőt bátran merem állítani, hogy egész Roxmortsban. Olyan érzésem van, mintha valami fontos dologról megfeledkeztem volna! De vajon mi lehet az? Töröm a fejem rajta, de csak nem akar az eszembe jutni… ha elfelejtettem, akkor nem is lehet annyira fontos!
Mindennél jobban vártam a hétvégét, hogy végre lemehessek Roxmorts-ba és nagy bevásárlást tartsak. Az édesség elengedhetetlen része az életemnek, pláne akkor ha valaki olyannal oszthatom meg akit szeretek. De most teljesen egyedül voltam, úgy értem lemaradtam a többiektől és a saját utamat kezdtem el járni. Én ugyanis imádom a havat, a fehér tájat, a talpam alatt ropogó havat, a szánkózást és a hóember építést. Azonban a nyarakat sem vetem meg! Én is éppen ugyanúgy várom őket mint bárki más, de a hó az mégiscsak hó. Vicces volt egyedül a téli tájon át csatangolni a fák és épületek között. Mindig képes magával ragadni ez a látvány, pláne akkor ha közben vidáman nyargalászó gyerekeket is látok a hóban néhol, akik szintén úgy fel vannak eszkimónak öltöztetve mint hajdanán én. Ehhez a látványhoz mindig anya ideges arca villan fel az emlékeimben, a gondoskodása és féltése. Engem azonban nem kellett félteni, én nem voltam annyira érzékeny fajta, mint Daniel akiről tudom, hogy sokkal többször volt az ágynak esve nálam. Ilyenkor hiába voltunk ikrek, az ő szervezete akkor is másabb volt az enyémnél. Természetesen a szüleim hiába hagyták meg, hogy ne menjek a közelébe mert én is elkapom a betegségét én nem törődve a jó akaratukkal, mindig odamásztam Daniel-hez és tartottam neki a zsiványmesét. Tehát be nem állt a szám míg ő szegény válaszadás közben köhécselt is egyet kettőt. Az ilyen traccsolásoknak az lett a vége, hogy a kis Alexis Maison hiábavalóan várt rám és szólongatott a kertünk kerítésénél ami szomszédos volt az ők kertjükkel, így mindig beszélgethettünk ott ha én elvileg büntetésben voltam. De amióta a Mardekárba került nagyon keveset beszélünk, szinte semmit és jó az ha legalább még köszönünk egymásnak. Nem az én évfolyamomba jár, ha így lenne akkor biztosan többet beszélnék vele és a témánk is megvolna. De nem így van, már eleve ott a gond, hogy ő Mardekáros és nem szeretem a barátait. Bezzeg Saya-nak normális társai vannak, akik nem kezdenek el mindenkinek beleszólni a cselekedeteibe meg abba amibe a Mardekárosok általában szoktak. Tény, hogy azt mai napig nem tudom felfogni Alexis miért került közéjük, de gondolom a Teszlek süveg sokkal jobban érti a dolgát nálam. Ha tehetném minden bizonnyal mindenkit a Hollóhátba osztanék be, mert az egy nagyszerű ház és szemet gyönyörködtető színekben pompázik. Ez azonban lehetetlen, semmi sem lehet úgy ahogy azt mi szeretnénk. Ebből kifolyólag jó, hogy itt vannak a többi házak is. Nélkülük a Roxfort nem volna az igazi és az is megeshet, hogy színrontásom lenne a sok kéktől. Természetesen ez nem volna akkora gond, mert akkor sokak örömére kigyógyulnék a kék-mániámból és ugyanolyan normálisan öltözködnék mint bárki más. A poén kedvéért a nevemmel ellátott fekete sapkámat hoztam ma magammal, így legalább a többiek is tudják, hogy mit kell mondaniuk akkor ha meg akarnak szólítani. Tudom, hogy ez most nagyzolásnak hangzik amiért van a Bae nevemmel ellátott sapkám, de nem az. Egyáltalán nem az míg valaki arra következtetne ebből! Egyszerűen csak nem szeretném ha megtörténnének ugyanazok a félreértések amik Camrise esetében is. Igen, utólag megkérdeztem Daniel-t, hogy ki az a Cam és elmondta. Nagyon hálás voltam érte, de még nem tettem szóvá, hogy miért kérdeztem. Talán majd este vagy amikor olyan kedvünk lesz, hogy mesélni kezdjünk a másiknak erről meg arról. Egy adott pontban azonban megálltam az út kellős közepén. Mintha minden vágyam az lett volna, hogy céltábla lehessek a kisebbeknek akik össze-vissza szaladgáltak és hógolyó csatáztak. Az első-két találatnál azt gondoltam, hogy nagyon béna lehet a dobó ha nem azt találja el akit kell és helyette engem ér a megtisztelő hó. De a harmadiknál! A vihar elárulta, hogy ma jobb lett volna föl se kelnem! Camrise! Egy hógolyóval a kezében és az ő jellegzetes viharával. Volt szerencsém nevetgélni azon milyen ha máson használja ezt az illető frizurájának az elrontására. – Szia! – csak köszönni voltam képes, egyszerűen nem akartam elröhögni magam, hogy ő még mindig úgy hiszi Daniel volt az akivel beszélgetett és nem én. Talán most lesz alkalmam elmondani az igazat. Természetesen csendben és nyugodtan végighallgattam a hisztijét, mindamellett, hogy azok után még képes volt a karjaimban kikötni. Jobb lett volna ha visszafogja a szelet és nem használja olyankor amikor dühös. Legalábbis én ezt tettem volna az ő helyében, így annyira esetlennek tűnik az idegbeteg rohamával együtt. De gondolom meg is érdemlem, legalábbis szerinte biztosan. Most szerencséjére nem voltam még kötözködős kedvemben, elég nyugodt vagyok, legalábbis addig amíg véletlenül újra elő nem tör az Abigail-t utánozó színjáték és le nem smárol megint. Az kész röhej volna, tekintve, hogy ő elvileg haragszik, illetve durcás. Miután közölte, hogy be szeretne menni a Három seprűbe és jobban tenném ha követném őt, felsóhajtottam. Meg sem várta a válaszomat, így poénból eljátszottam a gondolattal mi lenne ha nem mennék utána. Biztos egy hetes hóesést zúdítana rám bárhová menjek is, azt meg persze nem akarom. Így esett meg az, hogy akarva akaratlanul de bementem Camrise után. Egy nőt ugyanis nem illik megvárakoztatni, de mi nyugodtan várhatunk rá, mert nekünk férfiaknak van elég időnk. Legalábbis ők ezt hiszik és jobb ha ebben a hitben hagyjuk őket élni. Az asztaloknál egyből kiszúrtam a durcás Camrise-t így nem volt nehéz még vigyorogni is amint odasétáltam hozzá. Elég rémesen festett ami azt illeti. Nem fogadta meg a tanácsomat! Pedig én jóvá hagytam, hogy ne mérgelődjön, mert az kifejezetten árt a szépségének. De hát hallgat rám? Nem, mert a saját igazát osztja és kész! A hajthatatlan személyiségű egyedekkel mindig meggyűlt a bajom, de mindig tudtam őket kezelni, szóval majd Camrise-t is fogom valahogyan. – Kedves tőled, hogy emlékszel egy olyan arcra mint az enyém. De az igazából nem én voltam. Az én nevem Ambrose vagy Bailey, attól függ melyik név tetszik jobban. – igen, nagyon kedves volt tőle, hogy nem felejtett el és most minden bizonnyal nagyon kedves lesz tőlem a bemutatkozásom is. – Akivel te találkoztál az az ikertestvérem volt. – mondtam a lehető legvigyorgósabb mosolyom kíséretében, hogy még inkább hihetetlen vagy hihető legyen a dolog. Bár nem lepődnék meg azon sem ha most arcon csapna és elkezdene arról hablatyolni ne hazudozzak itt össze-vissza, mert tudja nagyon jól tudja az is én voltam akit megcsókolt és aki ott hagyta őt egyik percről a másikra és most is én vagyok. – Nézd, azért vettem fel a Bae-s sapkámat is, hogy senki se tévesszen össze vele. – ebben a pillanatban le is vettem a fejemről és megmutattam neki a hihetőség érdekében. – De ha nem hiszel nekem, akkor megkérdezhetsz bátran egy hatodikost, hogy engem Bailey-nek hívnak. Nézd, például azt a Hugrabugos fiút is akit Alphonzo Turner-nek hívnak. Ő minden bizonnyal tudja a fő ellenségének a nevét. Kérdezd csak meg, nyugodtan. – nagyon reméltem, hogy nem akar odamenni Alphonzo-hoz és kifaggatni őt, de az mondjuk nagyon mókás lenne. Rajta még én is nevetnék, olyan, de olyan jóízűen mint még eddig sohasem. Tuti megbánná, hogy elsőben ki mert kezdeni velem és engem nézett ki piszkálódásának a tárgyává. – Bár amilyen hazudós Hugrabugos létére még azt is képes volna letagadni, hogy ismer. – jegyeztem meg halkan inkább magamnak mintsem Camrise-nak, de egyáltalán nem zavart az, hogy ő meghallja a szavaimat. Az volt a cél. – Amúgy miről szerettél volna Daniel-el beszélgetni? Átadom neki az üzeneted a kedvedért bármi is legyen az. – persze dehogy fogom, tudom nagyon jól tudom, hogy azt igazából nekem akarja mondani és nem Daniel-nek, mert semmi köze sincs az egészhez. Ez kivételesen az én főztöm, szóval nekem kell megennem és szenvednem nem pedig a testvéremnek. Bár ha arról lenne szó, most inkább nem keverednék bajba, elvégre már tisztában van a nevemmel, úgy értem a létezésemmel, legalábbis nagyon remélem és nem kell tovább magyaráznom neki feleslegesen. Felidegesíteném magam vele feleslegesen és újra elkezdenék pofátlankodni vele, amit meg nem akarok, szóval jobban teszi ha hisz nekem. Sőt mindenki jobban tenné ha hisz nekem akkor amikor én Bailey-ként mutatkozom be és nem a testvéremet játszom el. Ilyenkor tényleg, tényleg lehet hinni nekem, mert nem akarom megjátszani magam és nem vagyok szemétkedős kedvemben sem, szóval az már csak számít valamit vagy nem?
▲ Szavak száma: Számolj csak! ▲ Zene: Are you crazy?▲ Ruha: Itt!
Egy újabb hétvége, de ez a hétvége más a nem egyetemista tanuloknak, hisz egyedül ezen a hétvégén tudnak elmenni Roxmortsba. Na már mi is mondom, mert ez a hétvége a roxmortsi hétvége. Persze egyetemistaként én bármikot eljöhetek ide. Ezen a héten sem lesz máshogy.Remélem Ice is eljön velem és tudunk beszélgetni. Most is túl sok megbeszélni gyűlt össze, de nem aggódom, hogy nem jön el. Na már csak az a kérdés, hogy hogyan öltözzek fel. Kint még mindig hó van. Istenem megint eszembe jutott Genf. Annyira szép hely. A hegyen volt egy kis kuckó és sokat voltam ott. Rengeteg barát és szép emlék. Majd idén elkén látogatnom oda is. Nagyon rég nem voltam ott. Levelezni levelezek velük, de már egy éve nem láttam őket. Sőt apu felőli nagyszülők is ott élnek. Őket is illene meglátogatnom. Még nem is küldtem levelet nekik ebben a hónapban. Ideje lenne. Na de most nem kalandozhat el a figyelmem. Mit vegyek fel ma? Hát kék farmert, csinos fekete felső, amin arany csipke van… annyira imádom, múlt héten kaptam meg. Van is története, de ne megyek bele… ezek mellé felveszek egy piros kabátot, sálat és sapkát. Indulás előtt forgok egyet a tükör előtt. Abiék is jönnek… megbeszéltünk egy talit velük a Három seprűben. De előttük Ice vár rám. Indukás előtt egyeztettünk és indultam. Ma is meg voltam elégedve a külsömmel, sose adom le a kinézetem… hisz ez egy nő igazi fegyvere, a szépsége! Csak jól és ügyesen kell kihasználni, és csodákra képes. Megbeszéltük, hogy a könyvtár előtt találkozunk Iceal és úgy is lett és már várt rám. Ő is dögös volt és már indulásra készek voltunk. A lépcsőkön majdnem legurultam, megbitlottam. Szerencsés leszek, látom előre… Mikor beértünk Roxmortsba zajlott az élet. A sok diák és a nyüzsgés. Az elsősök hócstáztak és búlyocskáztak. Olyan viccesek tudnak lenni a gyerekek. De hát én is voltam gyerek anno. Genfben annyi butaságot csináltam én is a többiekkel. Korcsolyáztunk, hócsata, szánkózás, búlyocska. A mi kis titkos kunyhonkat is így találtuk, és az lett a mi kis titkos klubhelyünk. A sok szép emlék… Elmosolyodtam. Kerestünk egy padot és leültünk és beszélgettünk. Megbeszéltük mi történt velünk az utobbi isőben. Persze a Mallory esetet nem is mondtam el neki. Az nem lenne jó téma számomra és nem is akarok róla. Ezt egyelőre nem kel! tudnia. Miközben beszélt a gyerekeket figyeltem. Kiszúrtam magamnak egs kis szerelmes párt. Olyan vicces ilyrn fiatalon még hisznek a szerelemben. Pedig mint már elmondtam ezerszer, nem létezik ez. A srácokkal csak játszani szabad, beléjük szeretni semmiképp. Ennek a kislánynak is kéne egy leckét adni… de majd megtanulja a hibájából vagy kihasználják és az az ő baja lesz. Tovább figyeltem és egy kislányon akadt meg a szemem. Épp hóembert épített és három srác oda ment hozzá kötekedni. Mondanom sem kell ez ismerős volt, de a kislány csak tűrte, na én nem, Elnézést kértem Icetól és mondtam, hogy elmegyek egy pillanatra. A szemöldöke felfutott, de bele egyezet és kíváncsian figyelte, hogy mit fogok csinálni. Elindultam a kislány irányába és megdobáltam a srácokat, akik rohantak el tölünk. A kislány hóemberét félig lerombolták, de segítettem neki, hisz velem is gyakran szemétkedtek, amikor ennyi idős voltam, csak harciasabb voltam. Nem hagytam, hogy szórakozzanak velem. Miután befejeztük mondtam neki, hogy legyen sokkal bátrabb és védje meg magát nyugodtan. Persze áradozott, hogy én leszek a példaképe és olyan akar lenni, mint én ha felnövök… szép és bátor. Aranyos nagyon, de ezt bárki megtette volna. Szép lassan visszasétáltam… Ice nevetett csak… Aztán folytattuk tovább a beszélgetést. Jó pár óra múlva külön váltunk, hisz nekem találkoznom kellett Abiékkel. El is indultam a találkozó helyre és békésen sétálgatok. Még mindig sok a diák és a kis gyerek olyan aranyosak. Éppen fordulnék be az utolsó utca sarkán, amikor meglátok egy ismerős arcot! Na vajon ki lehetett az. Indulatoktól kezelve hógolyót gyúrtam és telibe fejbe dobtam. Ám ekkor gyrosan meghúztam magam a sarkon. Remélem nem vett észre. De ha észre vett az sem baj. Megérdemelte, hisz a múltkor egy szó nélkül ott hagyott a padon. Ilyet velem senki nem tehet és nem is fogom megengedni senkinek. Szóval most megtanítom neki az egyik legfontosabb leckét, hogy Camrise Arogontetét senkinnem hagyjq magára egy padon az udvaron, amikor az ő kedvéért még ki is öltözik. Jó kis leckét fog kapni. Megtanítom neki, hogy többet ilyen eszébe se jusson. Gyúrtam még egyet és újra telibe fejbe dobtam. A szelet is feltámasztottam a hatásos belépő érdekében. Mintha egy igazi kataszrófa közeledne felé. Remélem meg is ijesztem egy kicsit, hsiz megérdemli. Ennyi nem elég és ezért kap egy harmadik hógolyót is. Ám még mindig nem fedem fel magam előtte, de szerintem a szél el fog árúlni. De nagyon nem is zavar. Csak észre vette, hogy én vagyok. De ez még csak bemelegítésnek sem volt elég. - Szia Kedvesem! Esetleg emlékszel még rám. Tudod én vagyok az, akit ott hagytál a padon nem túl szép bucsuzással! Még ha nem jöttél volna rá nagyon pipa vagyok velem senki nem tanusíthat iylen viselkedést. Még kiakadni sem volt alkalmam hisz egyik pillanatról a másikra elmentél! - Idő közben gyúrtam egy negyedik hógolyót is és már készültem eldobni, de nem még nem! Még korai. Oda mentem én annyi élel mondtam el ezeket a képébe amennyire csak tudtam. Nem hiszem, hoga hogyan képzelte, hogy ezt megússza minden nélkül! Nem hagyom neki, de miközben közeledem a szél egyre erősebb lesz, már engem is majdnem ledönt a lábamról és amikor már majdnem előtte vagyok bele is esek a karjaiba. Persze azonnal kiszállok és összeszedem magam! A haragom nem szűnt meg még, sőt ez annyira ciki, hogy még mérgesebb vagyok! Istenem miért vagyok ennyire béna? Nem baj az elejét nem rontottam el. Nagyon mérges vagyok! Még egy puszit is nyomott a homlokomra, amikor ott hagyott. Gondoltam rá, hogy lábbilencselő bűbájjal megállítom, de elment. Ez nem fog most megtörténni. Persze az utcán mindenki minket bámul, de ez most nem érdekel. Látványos belépőm volt az biztos, és igen mérgesen lehet egy kataszrófához hasonlítani. Letarolok bárkit és bármit, ha kell! Ilyenkor megállíthatatlan vagyok! Abiék még ráérnek, most ezzel a próblémammal kell foglalkoznom! Szólnék a tömeghez, de most kizárom őket és az előttem álló cuki srácra kell koncentrálnom! Még mindig cukinak találom, igen lehet valaki cuki, de egyszerre egy pö.. is! Nár megtanultam ezt, és ezért nem leszek sosem szerelmes. A szerelem hülyeség és nem szabad hinni benne! Most, ha többet éreznék iránta kedvelésnél, akkor bajban lennénk, de szerencsére jelenleg harag és düh kerítet hatalmába! Igaz nem a világ legnagyobb problémája, de velem ilyet senki nem tehet bűntetlenül. De még megkapja a lehetőséget a menekülésre. - Engedelmeddel beszeretnék jutni oda és szeretnék veled beszélgetni ott bent, szóval jobban teszed, ha bejösz velem oda! - Nem várom meg válaszát. Mutattam a Három seprűre és kicsit lököm rajta és elkezdtem felé menni. Tényleg nem vártam rá bementem egyedül. Elindultama. pulthoz és kértem két vajsört és a lelkükre kötöttem, hogy akkor hozzák ki a másikat, ha egy fiatal ember leül velem szembe. A csapos hevesen bólogatott, hogy érti. Elindultam egy asztalhoz és leültem. A kandallóhoz közel találtam egyet. Ahol elsétáltam megint füttyögés kísért. Most nem vagyok olyan idegállapotban, hogy elviseljem, ezért a fütyülés írányába fordultam. - Olyan szánalmas és gyerekes dolog egy jó csaj után füttyögni, helsette tanulj meg udvarolni… Ha gondolod heti három órába vállaloma héten és a végén valaki csak megszán egy randival, de most engedelmeddel leülnék és szeretném, ha a füttyögést abba hagyná mindenki!- Feladtam nekik a leckét, ma ehhez nagyon nincs kedvem és unalmas is. Persze mindenki érdeklődve bámult utánam, de én nem törödtem a sok kíváncsi pillantással, jelenleg egy dolog érdekel, higy az ajtón egy bizonyos srác bejöjjön, akivel beszélni valónk van! Mert biztos be fog jönni, nem szeretnék utánna menni én többet! A haragom kezd múlni és belekortyolok egyer a vajsörömbe… az ajtót figyelem és reménykedem, hogy lesz annyira gerinces, hogy bejön az ajtón és beszélni fog velem, ha nem nagyon rosszul jár… nem szeretek én senki után menni!
