Seni & Elijah

Talán ez az egyik olyan dolog, ami miatt ilyen jóban vannak ők ketten. Elijah kvázi muglik között nőtt fel, olyan mágus negyedben meg városban, ahol muglik és varázslók jól megfértek egymással. Bár tény, hogy a családja aranyvérű, mindkét ágról, valahogy egyik sem az a kékvérű, vagy elfajzott fajta, és ennek nagyon örül, talán ettől is ilyen normális. És azért van olyan, aki legyőzi ilyen szellemi párbajokban, de tény, hogy Seni kellőképpen dekoncentrált ahhoz az esetek nagy részében, hogy Elijah simán kicselezze.
- Aztán szép divatbemutató legyen. És előre szólj, hogy felvegyem a komoly arcom meg a napszemüvegem. - kacsint Senire, majd ahogy a lány felkapja a fejét, meg úgy tűnik,a vizet is, csak pislog vagy kettőt, majd felvonja a szemöldökét. Érzi, hogy ez inkább csak hiszti, megjátszott sértettség, éppen ezért bele sem megy a játékba, és szépen megvárja, amíg vége lesz. Újabb mondat, újabb mondat, újabb mondat... milyen érdekes a könyv, amit elkobzott! Valahogy megint a kezébe kerül, és azt nézegeti, amíg a lány drámázik, és csak akkor pislog fel, amikor érezhetően véget értek ezek a mondatok. Kissé flegma fejjel pislog fel háztársára.
- Vége? Te is tudod, mi az igazság, és, hogy szeretek veled lenni. - teszi le a könyvet, majd félredönti a fejét, picit megmozgatja az orrát, aztán felcsillannak a szemei, és egy laza mozdulattal ugrik talpra, rántja fel a lányt is, meg kapja fel a seprűjét is, és mindezt úgy, hogy nem töri ki a leányzó kezét, hanem kifejezetten ügyesen segíti fel. Akrobata.


~ end of this chapter ~

Mondhatnánk, hogy Seni még jobban elolvad a srác sármos mosolyától... de akkor igazából a lánynak már érdemes lenne cseppfolyós halmazállapotba váltani, ami valljuk be, lévén emberi lény, mégis csak képtelenség.
Igen Elija valóban egy szellemi téren győztes alkat, és ezt Seni sosem vonta kétségbe, és nem is tagadta. Tény, hogy Ő maga sem tartozik a debil kategóriába, de a kelekótyasága, és talán a Hangnak köszönhetően az elkalandozó pillanatai rontanak annyit a fölényén, hogy az ne legyen állandóan kiemelkedő. No persze ez nem jelenti, hogy neki nem szokott igaza lenni, vagy ő képtelen ilyesfajta párbajokat nyerni. IQ és lelemény híján ő sincs. Mi több, őt érdeklik a mugli dolgok is, hiszen lenyűgözőnek tartja (sok másik aranyvérűvel ellentétben) a varázstalan népek problémamegoldását, és életvitelét.
Az első mondatra, miszerint azért az ő véleményét is kérje ki a lány, csak biccent egyet.
- Ooookéj... Majd kikérem, ha akad valami érdemleges hímnemű, akit úgy gondolom érdemes egyáltalán szemrevételezni, és megmutatni neked, véleményezésre. Addig meg... várunk.
*Na persze... csak nem hoz ide egy tükröt, hogy "Nézd Elija... találtam egy srácot aki...mi a véleményed?" Szép is lenne.
- Miért ne foglaljam le az időd? Talán szégyellsz? Tudtam én... tudtam, hogy nem is szeretsz velem lógni...
* Kapja fel a fejét a fiú válláról, és játszott felháborodás, és dráma vegyül a hangjába. És ez csak fokozódik, maikor a fiú kétségbe vonja az ő megmentő képességét.
- Úgy... szóval nem hiszed, hogy egy lány is megmenthet egy fiút. Jóóóóólvan. Ezt aztán tényleg megjegyeztem. És majd ha eljön az ideje... meglátod, hogy vagyok olyan jó Wonder women, mint a képregényekben. Hmpf...
Hisztériázik egy kicsit, majd csak elmosolyodik.
- Jólvan jólvan... nem húzom a szám... annyira. És még ezt a kételkedést is megbocsátom. Kivételesen.
* Jegyzi meg kicsit lemondóan. Majd aztán oda pillant az oldalt fekvő seprűre.
- Mi lenne... ha esetleg... most mennénk? Menjünk most. Amíg meg nem gondolom magam. Na?
* Kérdi teljesen komolyan.

Csak egy sármos mosolyt villant arra a megjegyzésre, hogy győztes alkat. Ez már csak természetes. Nem szeret feladni semmit, és nem szeret nagyon veszíteni sem, ráadásul van egy kellóképpen jó logikai képessége meg egy elég magas IQja, és ez egy eléggé győztes kombó. Ha kviddicsben nem is, de az efféle szellemi párviadalokban ő szokott győztesként kikerülni, ebben jó, és ezeket élvezi is, így szívesen tölti vele az idejét és szívesen győz le bárkit. Na persze arra figyel, hogy ne alázza meg az ellenfelet, az nem az ő stílusa. Mégiscsak Griffendéles, és ez bizony jelent valamit.
Hallván, hogy a lánynak hány kérője van, kissé oldalra dönti a fejét, meg úgy is helyezkedik, mint akit kifejezetten érdekel a téma, de kellő szkepticizmussal és kétkedéssel fogadva, és úgy is méregeti Senit. Halkan hümmög egy párat, majd nyújtózik egy nagyot, megvakarva barna üstökét. Hátát nekitámasztja a fának, lábait kinyújtja és keresztbe teszi őket, kezeit a tarkóján kulcsolja össze.
- Azért az én véleményem se felejtsd majd el kikérni. - jegyzi meg, mint egy mellékesen - persze játszott hangsúlytalansággal és mellékességgel. Aztán bemutat egy színpadias meghajlást, így, ülve.
- Örülök, ha hasznodra lehetek. De azért lehetőleg ne foglald le minden szabad időmet, és tanulj meg vigyázni magadra. - mosolyog csibészesen, aztán a sárkányos témára finoman bólogat.
- Helyes helyes, bár nem biztos, hogy ketten is elférnénk abban a ketrecben.. - töpreng el egy kissé. Igen, most vonta kétségbe, hogy a lány megtudná menteni, és fejtette ki, hogy sokkal inkább esélyes, hogy a lányt is elkapnák, és ketten várnák azt a bizonyos megmentőt. De hogy ezt a lány mennyire veszi észre meg fel, az egy másik kérdés. Finoman megigazítja a kabátot magán.
- Pedig biztos szép lenne. - vigyorodik el, aztán finoman átkarolja Seni vállait.
- Ne fintorogj már ennyire ettől.. - unszolja kedves, bársonyosabb hangján ismét.

Hálás a pár pillanatnyi csendért, és azért, hogy nem kell a családokról beszélgetni. Bár valószínű, hogy ez a varázsvilágban egy elég kellemetlen téma sok esetben. Így aki teheti, kerüli. Kivéve, ha olyan nagyra van a sajátjával. No nem mintha Seninek bármit is szégyellnie. Talán a varázstalan családból jövők néznének furcsán, ha közölné, hogy az anyja és az apja ikertestvérek. De az aranyvérűeknél ez nem csapná le a biztosítékot.
A Potterrel neki sincs semmi problémája. De nem szereti azt, ha egy csapat esélyt se ad egy embernek bekerülni, és bizonyítani.
-Szóval egy győztes alkat vagy. Ezt azért jó tudni. Sose jó, ha két lúzer áll össze. Majd esetlegesen párválasztásnál ezt is számba veszem, és felírom az erényeid közé. A sok kérő, és rajongóm között ha döntenem kell, akkor majd tudjam, hogy mi az ami a Te javad szolgálja.
*Villant egy macskamosolyt a fiú felé. Hát... hogy hány kérője van, azt egy kezén meg tudná számolni. Talán még a fél kezén is. Vagy talán kéz sem kéne hozzá? A hangocska már éppen mondana valamit... de inkább mégsem. Meggondolja magát, és hallgat továbbra is.
- Egy magamfajta lánynak sosem jön rosszul egy magadfajta magas, jókiállású lovag. És noha háziállatkának még nem tituláltak... Csak én magam az előbb macskának... de tudod mit? Most nem sértődök meg érte. De ez csak egy kivételes alkalom.
~Mert jól érzem magam most itt veled...~ Teszi hozzá fejben. És a hang még mindig hallgat. Ez így jól is van.
- Héééé... ha sárkány hibrid lennél, és elvinnének, akkor én mentenélek meg. Wonder Women akcióba lendülne, és megmentené a bajbajutott sárkányfélét. Vagy valami. Akkor legalább nem csak én lennék megmentve általad.
*Mosolyodik el. De ő is körbe pillant, hogy nem hallotta e valaki, nehogy lebuktassa kedvenc repülésbolond lovagját.
- Psszt... nem hallotta senki. Jók vagyunk. Senki nem tudja, hogy tüzet fújsz, és kabátot lehet készíteni belőled.
* megy bele a fiú által kezdeményezett játékba. Majd az utolsó mondatra, ami a seprűre vonatkozik, csak egy fanyar mosoly a válasz.
- Jah. Feltalálták.

Nincs igaziból semmi komolyabb baja Potterrel, meg a többi kviddicsessel, így inkább nem mond semmit, csak szuszog, és hallgatja a lány szavait. Nem akar se egyet érteni, se cáfolni. Érzi, hogy ez egy kicsit sok, mármint ez a fajta negatív hozzáállás, de mégsem utasítja el, mert nem csípi annyira a társaságot. Hiába tény, hogy Harry sem az az igazi, önelégült aranyvérű.
A családokra nem mond semmit, hagyja, hogy Seni felnevessen, majd hagyja, hogy elszálljon a hangja a levegőben, miközben ő csak figyeli mogyoróbarna szemeivel háztársát. Nem kezd bele, nem szól hozzá, éppen azért, mert ő maga kérte, hogy ne is beszéljenek róla. Ott volt a nyár. És lassan az utolsó napsugár is lehanyatlik, és jön valami kellemesen borzongató hideg szellő, mely végigfut az udvaron, és befurakodik a fiú pulóvere alá is, amitől kellemesen, jólesően megborzong.
- Mint mindig. - toldja a "győztél" utánra, miközben szemei csak úgy szikráznak, és az arcán egy széles mosoly jelenik meg. Beletúr barna sörényébe.
- Ha arra van szükséged, akkor állok rendelkezésedre. Kedvenc időtöltésem bajba jutott hölgyek és háziállatok megmentése. - kacsint egyet, meg csettint az ujjával, a mozdulat vége persze egy mutatóujj a lány felé, majd kissé megrázza magát, és összefonja a karjait, és visszahelyezkedik a térdeire.
- Lebuktatsz, mint mindig.. csak halkan! Ha megtudják, hogy félig sárkány vagyok, bedugnak Hagrid kunyhójába és élve felboncolnak kutatási célból! - suttogja intenzíven, egészen ijedt szemekkel, majd lopva még körbe is tekint, csak a hatás kedvéért. Amikor pedig Seni a vállaira hajtja a fejét, akkor elmosolyodik, és a hangját is lehalkítja, kedves, bársonyos hanggá, és úgy válaszol neki.
- Még szerencse, hogy a varázslók egy kiváló családja feltalálta a seprűt.

A fiú most is mindig mindig, kedvesen reagál. A hang kussol is mélyen, mielőtt tényleg megfojtaná Seni valami úton-módon.
- Elit... vagyis felfuvalkodott, kivagyi, és kirekesztő. Pontosan tudom mit jelent az Elit. A szüleim is ismertek egy nagycsomó ilyet. Jó persze... ők is tartanak bizonyos dolgokat. Vagy legalábbis...
*Megrázza a fejét. Nem akar előhozakodni a szülei vérfertőző házasságával. Tudja, hogy imádják egymást. Állítólag már kiskorukban is elválaszthatatlanok voltak. De ez neki kicsit még mai napig sok.
- Mindegy. Hagyjuk a családot. Elég belőlük a nyár.
* Nevet fel, de csak félszívvel. Tudja, hogy ők a legjobbat akarják neki. Ahogy mindig is azt akarták. De vannak dolgok, amiket jobb nem igazán feszegetni. Az aranyvérű családok jórésze rokona a másiknak. A szülei kivételek így is. Ők vérrokonok...ikertestvérek. Ez persze a nagyszülőknek nem okozott problémát, hiszen a vagyon legalább kézben maradt. De Seni így is kicsit furcsán érzi magát, akárhányszor ez az eszébe jut.
- Az önvédelem...na jó. Nyertél. Valóban nem csapat sport. Kivéve ha a pankráció Tag-team-meccseit nézzük. Az csapatsport. Az önvédelem az... önvédelem. Hmpf.
* Morog maga elé, kifújva a levegőt ami a tüdejébe akadt.
- Pottert? Dehogy kérdezem. Nincs bajom a sráccal. De kösz de kösz nem. Így is én vagyok a Griffi ügyeletes crazycat-je. Hát még ha meglátnák, hogy Potter körül őgyelgek. Na akkor aztán kapnék én mindent. Vagy megint a megmentésemre akarsz sietni, Lovagom?
*Kérdi egy macskamosollyal, ismét flörtbe hajlítva a mondandóját. Majd felnevet.
- Nem kell ahhoz látni repülni, hogy tudjam, neked titkon szárnyaid vannak. És rendben. Elhiszem neked, hogy én vagyok a kedvenc szurkolótársad.
~MIndezt úgy, hogy nem is szeretem a kviddicset...~ jegyzi meg a fejében, és meglepetten konstatálja, hogy percek óta nem szól a Hang. De ez most így jó.
- Azt mondod, hogy nem vagyok ostoba? Pedig néha nagyon annak érzem magam.
*A fiú vállára hajtja a fejét, amikor az mind a két térdét felhúzza. Talán félreérti. De ő ezt a reakciót akkor használja, amikor az éjszaka közepén a Hang felébreszti, hogy már megint van egy a padlón... és ő megpillantja azt, amiről ma már tudja, nem szabad ott lennie. A pánikreakciója, majd a csendes rettegésé, ami aztán mindig elmúlik lassan. De olyankor két lábát felhúzva és azokat átölelve nyugtatja magát, hogy "az nincs ott... Az nincs ott. Annak nem szabad ott lenni".
- Jólvan. Valamelyik nap kimegyek veled. És akkor talán... de csak nagyon talán... repülök is veled. De szerintem ha az embernek repülnie kéne, akkor szárnyakat kapott volna. És nekem nincs. Neked van... ezt mondtam. De nekem nincs.

Tetszik neki, ahogy a lány kitartja a szemezést. A könyv pedig a srác gyengéje, mégis csak ereklye vadász lesz, vagy talán már az is. Ezt sosem lehet nála tudni. De az biztos, hogy az ősi kultúrák könnyen magukba szippantják, és mivel sajnos nem nő - vagy éppen szerencsére? - ezért nem tud két felé figyelni egyszerre. Eljutnak hozzá a hangok, mármint azok, amiket ki is mond a lány, de sajnos lassan. Mondhatni fázis késéssel. De megérkezik. Még válaszol is. És persze fogalma sincs arról, hogy ez esetleg a lányt zavarja, vagy megbántotta, hiszen ki is eset az a pár másodperc az életéből kvázi. De az érzékeléséből biztos. A csapat emlegetésére halkan szusszant egyet.
- A csapat.. az elit.. - forgatja szemeit, aztán csak pislog Senire, és hallgatja nagy lelkesen, szemei kissé csibészesen csillognak, mint tulajdonképpen mindig.
- Azt se hallottam még, hogy az önvédelmi sport csapatsport lenne.. azt hittem ott az a lényeg, hogy legyőzz mindenkit, nem az, hogy együtt győzzétek le az oktatót.. - hümmög még a végére. Tény, hogy Seni nem néz olyan nagyon erős lánynak, akivel nem szívesen találkoznál az utcán éjszaka, vagy akinek nem akarod kitépni a táskát a kezéből, de azért még nem kezdett ki vele. Tudja, hogy járt ilyesmire, és hiába volt régen, azért megtartja a tisztes távolságot. Bár igaz, hogy volt olyan, amikor ő sietett a lány segítségére, de az puszta lovagiasság. Mégiscsak Griffendéles, vagy mi.
- Nem tudom, kérdezd a Potter fiút, ő a nagy üdvöske, ő a leggyorsabb fogó jelenleg. Ő a csapatkapitány. - vonja meg a vállait, és picit zavarja, hogy nem lett bevéve, még tartalék őrzőnek sem, más kérdés, hogy ő is a fogó posztra pályázott. Seni szavaira felemeli a fejét, és kellőképpen kérdőn, már-már feddőn néz a lányra.
- Ne csináld már! Nem vagy ostoba! - még a szemöldökét is ráncolja, aztán visszaengedi a fejét, és ismét finoman megvonja a vállait.
- Tudom, és te vagy a kedvenc kviddics szurkoló társam, de az teljesen más, mint repülni. Nem tudom, miért félsz tőle ennyire. Mondtam, hogy repülhetsz velem is. Első alkalommal. - morogja kissé maga elé, aztán hálásan csillannak meg a szemei.
- Mondod ezt úgy, hogy nem is láttál soha repülni, mert nem vagy velem hajlandó kijönni. Csak meccsekre. Nézni. Vagy a takarítási képességeimet dicséred? - dönti oldalra a fejét, és úgy figyeli a leányzót, immáron mindkét lábát felhúzva.

A flörtölős összenézést kitartja. Bár alapvetően nyúlnak hiszi magát, hogy kezdeményezzen, ez nem nagyon látszik rajta. (Egy dolog, hogy mit hiszünk, és egy dolog, hogy adott helyzetben mit teszünk ugyebár) A srác a könyvbe mélyed, így szinte totál kihagyja azt amit Seni mondd. De nem baj. Semmi probléma. Van más aki hallja.
~Látod Kislány? Látod? Erről beszéltem. Erről...pontosan erről. A könyv fontosabb, mint te vagy. Alapvetően szinte mindenkinek fontosabb minden mint te. A szüleid...amikor megszülettek a testvéreid, szintén ugyan ezt tették... elfordultak tőled. Megkaptál mindent, hogy befogd a szép szád. De ennyi, és semmi több. Egy használt játékbaba...~ Folytatná a mondandóját, de Seni egy Kussal hallgattatja el a jelenleg nagyon kellemetlen hangot a fejében. A Kuss sem hangos. Az is csak gondolatban üvöltött szó. És kivételesen az arcán sem jelenik meg semmi. Ha meg is jelenne, sem valószínű, hogy bárki észrevenné. Vagy legalábbis a fiú, hiszen a könyvbe temetkezik.
- Óh... persze. A csapat. Ezért nem szerettem sose az ilyen társas sportokat. Jó persze... amikor anyámék beirattak arra az önvédelmi dologra, akkor kellett. De ez sokkal inkább arról szólt, hogy meg tudd védeni magad. Gondolom nem kell magyarázni. Anyáék mindig odafigyeltek rám... ~Hallod te mocsok??? Odafigyeltek... kussolj el, és menj vissza a koponyám mélyére.~... és a testvéreimre.
* Mondja a fiúnak egy félmosollyal. Seni szemei világos, fahéjbarnák, és jelenleg boldogan csillognak a nyárvégi fényben.
- Sosem értettem miért ilyen vérkomoly a bagázs. Mire jó, ha úgy nyer az ember, hogy közben a belét is kihajtja? Jóóóó persze... én ezt nem érthetem, én csak egy ostoba macska vagyok, aki nem ért a repüléshez, mert két...vagy négylábbal a földön jár.
* Mondja egy halvány, kicsit szégyellős mosollyal. Gyors váltás ez a pimasz kis félmosolyból. De ez van.
- Sosem voltam túl jó a sportokban. És jó... egyszer kimegyek veled, ha már ennyiszer elhívtál. Mondjuk... ő... mikor? A meccsekre is ki szoktam menni, ha kihívsz nem? No. Hmpf... Amúgy meg a többiek marhák. Igen is jól kezeled a seprűt.

Ahogy Seni felnéz, a tekintetük összetalálkozik, és a kiáltást is hallja, ezért finoman oldalra biccenti a fejét, és megemelgeti a szemöldökét, tipikusan sármosan, flörtölősen. Csak ez után indul meg, egészen határozott, magabiztos léptekkel, és egy cseppet sem zavarja, hogy le lett leplezve, és már nem akkora meglepetés az érkezte. Könnyedén teszi le a seprűt, majd magát is, és kézbe veszi a könyvet, fejjel lefelé.. szerencsére tele van olyan dolgokkal és képekkel, amiknek teljesen mindegy, hogy milyen irányban állnak. Szinte nem is hallja, amikor a lány hozzá szól, mert a másodperc tört része alatt tűnik el a könyvben a fiú. Lapozgatja, forgatja, megfigyeli a jeleket, szimbólumokat, a királyi jogart és pálcát, a fáraói botot, az uralkodói jelvényeket, és próbálja korábbi tanulmányaihoz kötni, vagy térképekhez, vagy bármilyen emlékképhez egyszerűen. Néhány pillanatig csendben szemléli még, majd közelebb húzódik a lányhoz,tekintete még mindig a könyvön, majd lassan téved át szép, mogyoróbarna szeme az élettelenről az élőre.
- Hmm..? - csibészes félmosoly, miközben becsukja a könyvet.
- Gondoltam egy kicsit kitakarítom az udvart, meg a kastély körüli parkot.. - halálos komolyság, de a csibészes félmosoly végig ott van a szája szegletében. Aztán egy apróbb sóhajtással visszaadja a könyvet Seninek.
- Nem szeretem, ha a nagy csapat kint van a pályán, mindenki flegmázik, és nagyon komolyan veszik az edzéseket. Nem lehet velük egyszerűen csak lazulni, meg repülni. A múltkor is megvert minket a Hollóhát, utána minden nap kint voltak, és egy cseppnyi időt sem hagytam az embernek, hogy nyugodtan repüljön. Ma végre szabad volt a pálya. - érezhetően kissé gyötört a hangja attól a feszültségtől, ami a pályán volt eddig. Egyik lábát felhúzza, és átkarolja, másikat hagyja kinyújtva, állát megpihenteti összekulcsolt karjain, és onnan pislog már-már kiskutya szemekkel háztársára.
- Egyszer igazán kijöhetnél velem végre..

Ha a könyvből felpillantana, talán látná, hogy valaki errefelé szeli az eget seprűvel. Talán oda is kiáltana, hogy "Szeld a szelet Szemenagy". De mivel mindez nem történik meg, a lány kiáltása is elmarad. No persze nem jelenti azt, hogy a beépített emberi hatodik érzék nem fúj riadót, amikor a közelébe ér és leteszi a lábait a seprűről, csak egy félmosoly kúszik az arcára. Majd a hajrázás jön. Mire a lány felkuncog.
- Óhhhha. Valaki ma nagyon sármos.
*Jegyzi meg minden élc nélkül a hangjába. Azonban az is igaz, hogy a vigyora elég pofátlan. Bár ez előfordul nála. Hiába a sok szívás, ami gyerekkorában volt, akkor sem hajlandó megadni magát. Nem fekszik le semmiféle negatív dolognak. Legalábbis...ha teheti.
Amikor a fiú leteszi a seprűt, már sejti a "balsorsot", ami érni fogja. Ez bizony azt jelenti, hogy vége az olvasásnak, és jön egy csevej Elijah-val.
~ A Sármos, és számodra kedves Elijával. Ugye tudsz róla kislány, hogy semmi esélyed. Bár jó a segged de...~
Seni arcán egy apró rándulás csak, amit a gondolat hagy maga után, de gyorsan meg is fojtja a hangot a fejében.
- Mi járatban errefelé?
* A könyv ami Elijah kezében fejjel lefelé végzi, egy egyiptomi jogart mutat, amin a hieroglifák, és a magyarázatuk is megtalálható. A következő lapon másik tárgy. Majd még egy, és még egy. Azután pedig jelek. Azonban azok már nem egyiptomiak. Talán sumér, vagy perzsa lehet. Vagy ki tudja.

Ha hallaná a lány belső monológját, minden bizonnyal csak az alábbi frappáns mondatot tudná hozzáfűzni: "Ah, szegény bús asszonyságnak milyen furcsa álmai vannak!" De nem hallja, így nem is mond rá semmit. Könnyed mozdulattal suhan végig a zöld gyep felett, megfordul a levegőben, majd leteszi lábait a földre, és sármosan megrázza a haját, még bele is túr egy kissé. Leszáll a seprűről, erről az ütött-kopott kis masináról, amivel eddig gyakorlatozott. Na nem kell aggódni, nem az a nagy kviddics bajnok, inkább csak egyszerűen hobbista, szeret röpködni, mert azzal ki tudja kapcsolni teljesen az agyát. Megmozgatja kissé elfagyott ujjait, és a fekete ujjatlan bőrkesztyű szinte ropog. Nincs még hideg, hisz a nyári nap sugarai sütnek még, de azért a kviddics pályát ma is belepte a köd, a magaslatban pedig már a dér is ott figyel. Na persze a srác homloka nem deresedik, szerencsére. Annyira azért nem durva a helyzet. Könnyedén megrázza magát, leporolja pulóverét, letekeri a nyakából a sálat, amit csak a biztonság meg a menetszél miatt vett fel, és egy laza mozdulattal köti át az oldalán, a csomó úgy pihen rajta, mint egy táska. A seprűt baljába fogja, és miközben beletúr hajába, meg a szemeit dörgöli, körbehordozza tekintetét a lapályon. És meg is pillanat valami ismerőset az egyik fa alatt, így arrafelé veszi a lépteit. Rásandít a napra, egyik kezével finoman beméri, mennyi is lehet az idő, majd ismét körbenéz, és már érti is, miért lézeng csak egy-két diák meg párocska az udvar ezen részén. Na nem kihalt a vidék, hiszen elég sokan járnak ide, de legalább tolongás nincs. Az is valami. Bár tény, hogy a srác egészen jól bírja a tömeget, sőt, szereti is, de néha jobb egy-egy ember társasága. Nem kell mindig a tó partján lerészegedni valami furcsa, kétes party után.. Tehát odasétál az ismerős lányhoz, majd egyik oldalára ledobja a seprűt, csak finoman, aztán egy könnyed mozdulattal emeli ki a lány öléből a könyvet, miközben ő maga a másik oldalra huppan le, és már elemzi is, mit is olvasgat a lány.. persze fejjel lefelé tartva a könyvet, nagy komolysággal, halkan hümmögve.

A napsütés már nem olyan mint nyárközepén. Sokkal haloványabb a fény is. A sárga lassan fehéresbe vált, ahogy az évszakok eltolódnak a természet halála felé. Majd szépen az is kifehéredik, akár a természet szemfedője. Lassan jön a tél. De tényleg csak nagyon lassan. A koraőszi napsütés kellemes langymeleggel melegíti Seni arcát, ahogy egy fa alól felpillant az ég felé, mintha csak imádkozna.
Pedig koránt sincs ez így. Élvezi haldokló nyár utolsó sugarait. Lassan elmosolyodik, ahogy eszébe jut, hogy jön a kedvenc évszaka.
Ősszel a természet megváltozik. Lassan felölti a pasztell színű ruháit. Mintha csak egy ember lenne, felnőtt kora közepén. A harsány színek eltűnnek, és helyette a finomabb, szolidabb árnyalatok jelennek meg. Óh igen. Az ősz a természet felnőttkora. A lehulló aranyszín levelek, a lassan mindennapossá váló esők, és záporok. A köd, ami beburkolja majd először a tó környékét, majd szép lassan a Birtok teljes egészét.
Sokan gyűlölik ezt az időt. De csak mert nem látják benne a maga visszás, magasztos szépségét.
~Az elmúlásét. Nem igaz Seni? Nem így gondolod? ~ A lány csak megforgatja a szemét.
Igen. Az elmúlásét. Miért hazudjon..."magának"? Hiszen pontosan tudja "Ő" is, hogy mire gondol. Pontosan tudja, hiszen együtt nőttek fel.
Quessenát mindig is furcsa viszony fűzte az elmúláshoz. Nem a halálhoz...de az előtte lezajló dolgokhoz. Mindig is csodálattal adózott az emberi lény törékenysége iránt. Milyen abszurd szerkezet... Erősnek látszik... oly sok mindenre képes... és mégis. Elég egy apró ballépés, és máris volt, nincs.
Vissza pillant a kezében tartott könyvre. Rövid ujjú pólója alól most kilátszik egy a felkarján, és bicepszén könyökig végigfutó spirális tetoválás. Tisztán emlékszik arra a hózivataros estére, amikor a szülei bevitték abba a Katmandutól pár mérföldre lévő szerzetes szentélybe. Az ottani Rinpocse akár csak a Gíneai sámán, vagy a Karibi Mamma, csak a fejét csóválta. Csak védőjelet tud ajánlani... (Mint sokan mások már előtte).
Elfogadták. Így kerül a lány karjára a Végtelen Újászületés Spirálja. A jó karma, és a szerencse, valamint az átoktól való védettségről magyarázott a Rinpócse. Persze valószínűtlen, hogy azokról az átkokról beszélt, amiket pálca hoz létre. Szép is lenne, ha így lenne. De nem. Jószerencse, és jókívánság. Placebó az egész. Ahogy az összes többi is. De ha talán hinne benne...
~De nem hiszel Seni.~ És "Ő" már megint igazat mond. Nem hisz. Talán azért, mert az leső fájdalmas kezelés sem hozott javulást. Talán az ő...Quessena...hibája. Talán a család átka. Vagy ki tudja.
Sokszor gondolkozott már ezen, és kisebb korában mindig síráshoz vezetett a gondolat. Mostmár nem. Mostmár sokkal inkább megnyugvással vegyes elfogadáshoz torkollik a gondolat folyója.
Így aztán csak vissza pillant a hosszú farmerján nyugtatott könyvbe.

*****