Ansley & Savannah - Esti káosz

Ansley & Savannah

A szerencse ezúttal sem pártol mellém, pedig mostanában egészen jól alakultak a dolgok. Az is lehet, hogy pont e miatt kell most egy kis emlékeztető, hogy milyen amikor semmi se jön össze. Nem baj, ez a kis apró baki nem fogja az utamat állni, ha jól alakulnak a dolgok, akkor jól alakulnak és kész, nem vagyok hajlandó a rossz napoknak engedni megint. Pár könyv még nem szegi a kedvemet, maximum okoznak egy kis fájdalmat, ahogyan rám esnek, meg aztán a padló, amibe a fejemet verem be. Azért nem valami kellemes érzés annyi szent. Felnyögök, amikor nekiállok feltápászkodni, hiszen tényleg nagyot sikerült esni. A pozitív hozzáállás ellenére is fáj rendesen, de túl élem, majd csak jobb lesz. Azt se nagyon hallom meg, hogy valaki kuncog a közelben, talán pont abban a pár pillanatban sötétül el kicsit a világ, hogy ez már ne jusson el hozzám. A hang viszont már igen és az arc is, ami fölém kerül, amikor leguggol hozzám a közben érkezett segítség.
- Azt hiszem bár a fejem nincs épp a legjobban. - igyekszem feltápászkodni, ha segít is, akkor biztos, hogy belé kapaszkodom, sőt az sem kizárt, hogy amikor talpon vagyok, akkor még meg is szédülök kicsit, hogy újra el kelljen kapnom a karját. Tényleg szépen bevertem a fejemet. - Oh hát... igen. Tudod én nem vagyok épp a legprofibb varázslás terén. - megyeget azért, nem vagyok kvibli, de ez is olyan, mint sok minden más, ha nincs hozzá önbizalmad, akkor sokkal rosszabbul fog menni, mint amennyire valójában menne. Aztán persze túl sokat nem is gyakorlom a dolgot, csak azokat amiket feltétlenül muszáj. Teszem azt hoppanálásban profi vagyok, mert az szükséges, de amúgy sok minden más nem kimondottan az én asztalom, hiába tény, hogy reptetéssel sokkal könnyebb a helyre tenni a könyveket.
- Köszönöm, ez nagyon kedves, de csak ha nem tartalak fel. Ha jól láttam olvastál igaz? - azért vagyok itt, hogy figyeljek a könyvtárra, hát azért ha az ember jobban megfigyelte akkor lehetett sejteni, hogy inkább csak úgy tesz, mintha olvasna, de ezt azért nem tenném szóvá, egyébként is leginkább a könyvek helyrepakolásával foglalkoztam most, nem azzal, hogy ő igazából olvas-e vagy sem. De feltartani tényleg nem akarom, végülis ez az én munkám, ezért kapom a fizetésemet, milyen dolog az már, ha helyettem dolgozik valaki, csak azért, mert én nem vagyok elég profi. Mondjuk tuti, hogy továbbra is marad részemről a kézzel melózás, egy kis nyújtózkodással a legtöbb polcot gond nélkül el lehet érni és van létra is, amit mondjuk kevesen használnak, Friccs meg is lepődött, amikor az ideérkezésemkor megkértem, hogy mégis csak szerelje vissza, mert nekem szükségem lesz rá, de készséggel megtette, elég volt egy kedves mosolyt villantanom rá, amit most is megteszek hálám jeléül, ha már ilyen segítőkész a fiatalember.

Ansley & Savannah

Lassacskán esteledik, ilyenkor pedig nincs más hátra, mint végigjárni a könyvtárat és szépen elpakolni mindent, amit elől hagytak, mert természetesen azért nem minden könyvet tesznek el a diákok vissza a helyükre és gyakorta még a kölcsönző jegyeket is össze kell szednem, mert abban is tud enyhe káosz felállni. Ez van, ha sokaknak adnak egyszerre mindenféle beadandókat és fontos esszéket, akkor a könyvtár megtelik és ezt hagyja maga után, de pont e miatt vagyok én itt. Persze, ha mindezt varázslattal oldanám meg, akkor sokkal könnyebb dolgom lenne, de nem vagyok éppenséggel a legprofibb a pálcával való ügyködésben. Nem vagyok kvibli, de az önbizalmam soha sem volt kimondottan magas szintű, ami miatt inkább gyakorta nem próbálkozom és kész, abból legalább baj nem lehet.
Így aztán nincs más, szépen végiglépdelek a sorok között, elhelyezek minden kint hagyott könyvet, ami pedig messzebb van a helyétől, azt szépen összegyűjtöm. Vihetnék kiskocsit, amivel könnyebbé válna a dolog, de egyelőre marad a szimpla kézi megoldás, reménykedem, hogy nincs minden szanaszét. Tényleg elgondolkodom rajta, hogy a pálcám is bevessem, de végül elvetem az ötletet. Ennek persze meg van a maga következménye. A könyv kupac a kezemben valahol az utolsó lépéseknél és egy plusz már túl soknak titulálandó magasságnál meginog. Itt még nincs baj, sikerül megtartanom, viszont épp a lábam alá kerül valami papírlap, talán valakinek az elrontott, be nem fejezett esszéje és azzal a mozdulattal ki is csúszik a lábam alól, nekem pedig nem marad más csak egy halk sikkantás. A könyvek a levegőbe reppennek, ahogyan a lábaim is. Még jó, hogy ilyenkor már alig van valaki a könyvtárban, így a komikus helyzetnek valószínűleg nincs túl sok szemtanúja.
A fejem az esésnek hála koppan egyet a padlón, aminek következtében pár másodpercre még a világ is elsötétül. A könyvek a levegőből szépen visszahullanak rám, amiket halk nyekkenéssel konstatálok és persze első körben maradok ott, ahol vagyok lent. Mégis csak jobb lett volna, ha megpróbálok pálcát alkalmazni. Lehet, hogy nem sikerül, de legalább nem lesz ekkora katasztrófa a vége és csak nem robbantottam volna véletlenül fel semmit. Most viszont ezt kell kezelni. Össze kell szépen szednem magamat, fel kell tápászkodni, megnézni lett-e bárminek is baja és persze előröl kezdeni az egészet. Az is valami, hogy legalább már pár dolgot a helyére sikerült tennem, így nem kell teljesen az elejéről kezdenem mindent, de így is vagy 7-8 könyvet sikerült magamra zúdítani és ezzel szétszórni a padlón. Egyrészt össze is kell szedni őket, másrészt kezdeni újra. Talán tényleg kellene az a kiskocsi, ha már ilyen sok könyvet nem pakoltak vissza a diákok a helyükre. Ki kellene írni erre valami szabályzatot... bár aki elég renitens jó eséllyel úgy is fittyet hánynak rá.