2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A szavaira csak megrántom a vállam. Lehet, hogy igaza van, sőt biztos, hogy így van, de én nem ő vagyok, nem tudom csak úgy visszafogni magam, és kontrollt gyakorolni, ez most is látszik, mert a szavai inkább csak felhúznak, mint hogy normálisan tudjam kezelni őket. Nem fog egy vadidegen megváltoztatni, vagy hatni rám, amikor még a saját bátyám sem tudott sosem, akkor miért pont neki sikerülne a realitás mezejére terelni engem nem? Na ugye! Szóval hagyjuk inkább az egészet a fenébe, mert baromira nem érdekel az egész, nem érdekel az sem, hogy mit tanácsolgat itt nekem és az sem, ami történt. Szépen tovább lépek és ennyi, aztán jó eséllyel a következőnél ugyanez lesz a helyzet, bár az a kölyök, aki alól kirúgtam a széklábat már úgy se mer majd ellenem tenni, szóval egy újabb zavaró tényezőt lehúzhatok a listáról. Ha pedig már nem tesznek ellenem semmit sem, akkor már nem jutok büntető munkára nem nem igaz? Aztán csak nézem a tüzet még pár pillanatig, míg végül egyszerűen hátra dőlve hunyom le a szememet a fotelban. Csak az elmorgott szóra pillantok fel, no meg arra, hogy aztán feláll, a könyv pedig a fotelben landol. Nem nagy ügy, azért komolyabban nem érdekel az egész, maga a csaj sem, meg hogy mit kereshetett ennyire. Nem az én dolgom. Maximum csak utána nézek, ha távozik, akkor köszönök, ha netán ő is ezt teszi, de lehet hogy nem fogja, ha amúgy is visszacsukom közben a szememet. Mint mondtam nem az én dolgom és nincs is közöm hozzá kifejezetten. Elég nekem a saját bajom. Majd úgyis lassan rászánom magam, hogy felmenjek a szobámba ledőlni, kialudni ezt a hülye napot.
//Köszönöm szépen a játékot! Érzem, hogy ez egy mélyen nyugvó barátság kezdete. //
-Jól látod, és engem nem is küldtek soha büntetőmunkára.-kuncogja el magát halkan a lány gúnyos válaszára. Való igaz, hogy a másik nem kért tanácsot, ugyanakkor viszont még mindig jobb mondani bármit, mint kussban ülni egymás mellett és a tüzet nézni. -Ahogy gondolod. Igazából nekem teljesen mindegy, hogyan szívatod magad. Talán ha elégszer futsz fejjel a falnak, majd rájössz magadtól is. De képzeld csak el, milyen édes lehetett volna a bosszú, ha nem keseríti meg a büntetőmunka.-vonja meg a vállát végül, majd nyújtózik egy nagyot. Az asztalkára helyezett könyvre pillant, s dühösen szusszant egyet, mikor újra felveszi és kinyitja. Egyszerűen nem fér a fejébe, miként lehetne az adott problémára megoldást találni. A Leghatóbb ördöngös italoc általában mindig kisegítette, de most valamiért nem nyújt megoldást. Ez pedig végtelenül elkeseríti a vörös hajú lányt, legszívesebben a tűz lángjai közé vetné a könyvet, akárcsak Lioneah azt a papírfecnit. Ami nyilván része annak, hogy most ennyire dühös, vagy csupán azon vezette le a felgyülemlett feszültséget. Talán tényleg követnie kellene a példáját, vagy egyszerűen csak fogni magát és átsétálni a bájital tanterembe, hogy megpróbálja ad-hoc módon megoldani a helyzetet. -Holdkő...-morogja dühösen, majd egy határozott mozdulattal csukja megint össze a könyvet és feláll a fotelből. A háttámlára akasztott talárjáért nyúl, majd magára ölti, s a könyvet a fotelba ejti. ~Járnom kell egyet.~ gondolja végül. Igen, talán az lesz a legjobb, ha kiszellőzteti a fejét. Na persze nem egy könnyed esti sétára gondolt a sötét folyosókon, nem, inkább egy holdfényes... hát... siklásra? Mindenesetre azt semmiképp sem nevezhetné sétának.
Soha se voltam kifejezetten az a visszafogott típus, aki elviseli, ha ártanak neki, hogy aztán szép türelmesen napokkal később bosszulja meg. Persze ez lenne az okos megoldás. Nem arról van szó, hogy ne lennék okos, csak épp... bennem valahogy sokkal több az indulat, az a durva és mélyen nyugvó fajta, ami ha időnként a felszínre tör, akkor képtelenség visszafogni, vagy mondhatnám teljességgel lehetetlen. De amúgy sem érdekel kifejezetten más véleménye. Túlélek egy kis büntető munkát, maximum egy miatt is dohogok egy sort, de ennyi és kész, tovább lépek majd, és ha megint valami hasonló történik, akkor jó eséllyel épp ugyanígy fogok reagálni. Az a lényeg, hogy nem vontak le pontot tőlünk nem igaz? Addig aztán édes mindegy, hogy saját magammal mennyire szúrok ki, kétlem, hogy bárkit is mélyebben érdekelne. Belőle se nézem ki komolyabban, mint ahogy igazából egy háztársamból sem, hogy olyan nagyon izgatná más problémája. - De a harag időnként elnyomja a józan gondolkodást. De persze gondolom te hideg vérrel oldassz meg mindent. Igazán büszke lehetsz magadra. - vetem oda, aztán újra a tűzre siklik a tekintetem, ahogy végignézem, amint a levél maradékai is szép lassan hamuvá válnak. Komolyan nem vágom miért gondolja úgy a nagyi, hogy joga van nekiállni megnevelni. És azt sem értem, miért gondolja, hogy egyetlen levél miatt bármi is változni fog, mert az a helyzet, hogy... baromira nem fog. Nem érdekel a véleménye különösebben, és igazából senkié sem. - Attól, hogy valakit tudok, még nem biztos, hogy az adott helyzetben alkalmazni is tudom, de kösz a remek tanácsot, majd észben tartom. - cöh... persze, esélytelen a dolog, úgy sem fogom. Nem szokásom figyelni mások keresetlen tanácsaira, főleg hogy igazából nem kértem tőle, szóval... komolyabban nem izgat a dolog. Morcos vagyok és fáradt és nem kifejezetten vagyok csevegős hangulatban.
Úgy tűnik, Meera fáradtabb, mint gondolta volna, mivel csak most veszi észre, hogy a lány csak most ült le, bár az is lehet, hogy csak annyira érdektelen számára a másik, hogy ez a tény teljesen elkerülte a figyelmét. Nyilván semmi köze hozzá, milyen napja volt a másiknak, és mindamellett pedig egyáltalán nem is érdekli. Van különbség kedvesség és alapvető jó modor között, a vörös hajú lány pedig jelenleg ez utóbbit alkalmazta Lioneah irányába. Arra, hogy mit nem kéne és hogyan hangsúlyozni, csupán megvonja a vállát, hiszen nem az ő dolga. A következő információ már jóval értékesebb, s egyben a fiatalabb lány értékén is igen sokat ront, legalábbis Meera szemében mindenképp. Mert ez alapján azt szűri le, hogy Lioneah képtelen uralkodni az indulatain, és önmagát sodorja bajba általuk, pusztán azért, mert dühében képtelen gondolkozni. Persze, hogy megtorol minden sértést, ami éri, és persze, hogy nem tűri el senkitől, hogy sértegesse. De nem akkor, és nem ott, mindenki szeme láttára, már amennyiben a tettlegesség szükséges. Akkor sújt le, mikor legkevésbé számítanak rá, s oda üt, ahol a legjobban fáj. -A bosszúnál nincs édesebb, de a harag rossz tanácsadó.-dünnyögi mintegy válaszképpen a tulajdonképpen nem is hozzá intézett kérdésre. Apja szokta ezt mondogatni, s bár mélyen megveti Clavius Ashborne-t, kétségtelen, hogy a sok mindenben nem is, ebben igaza van. -Jobban jártál volna, ha úgy intézed el, hogy senki nem látja, de gondolom erre magadtól is rájöttél.-teszi még hozzá, majd a tűzbe mered. Szereti a tüzet, a lángokat, ahogy táncolnak, a tűz maga a szépség, mely mindent felemészt maga körül. Akárcsak ő maga.
Nem a legjobb a modorom, de nincs is okom rá, hogy olyan kedves legyek, nem vagyok én Hugrabugnak nyájas népe közül való... Okkal kerültem a Mardekárba és ahogy teltek az évek ez csak még indokoltabbá vált és ennyi. Nem fogok én itt jó pofizni, amikor egyébként is pocsék napom van és nem fogok mások érzéseivel foglalkozni, amikor az enyémmel se foglalkozik senki. A lelki segély szolgálat baromira nem itt üzemel. Mindenki oldja meg a dolgait úgy, ahogy akarja, én is pont ezt teszem. Eddig mindent sikerült a magam módján feldolgozni. Na nem mintha ez pozitívan változtatta volna meg a jellememet, na de e miatt aztán végképp nem lesz bennem rossz érzés. Aki nem visel el, az szépen elkerül, aztán ennyi. Levágom magam a fotelbe és a megjegyzés hallatán csak finoman felszökik a szemöldököm olyan "Közöd?" stílusban, majd végül inkább a tűzre vetem a pillantásomat, az valahogy most sokkal érdekesebbnek tűnik, mint egy kedves háztárs. Jó eséllyel pont nem innen lesz majd az, akivel megbeszélem az életem nagy kérdéseit. Senkivel sem akarom őket megbeszélni, már csak azért sem, mert nincsenek rá válaszok, akkor meg mégis mi a francban fordítsak rájuk időt? - Nem az én napom, de nem kell így kihangsúlyozni, hogy megint. - mintha annyira ismerne, hogy tudja mikor van jó, vagy rossz napom. Hát marhára nem ismer, se ő, se senki más. Csak én ismerem magamat, és ez nekem pont elég. - Jah... dél délután körmöltem McGalagonynál. De nem is értem, ha valaki beszól neked, akkor csak lazán tovább mész és nem torlod meg a pimaszságát, főleg ha még fiatalabb is nálad vagy négy évvel? - költői a kérdés, legalábbis én annak szánom, bár persze attól még simán van rá esély, hogy ad rá valami keresetlen választ, mert valahogy nem nézek ki belőle jó tanácsot, építő kritikára meg baromira nincs szükségem.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lioneah & Meera 2014-10-04, 19:06
A klubhelyiség bejárata hatalmasat csattan, mire Meera felkapja a fejét. Pislog párat, majd tekintete visszavándorol a könyvre. Egy hatodéves lány jött be, akit Meera nyilván ismer, de nem különösebben érdeklődik iránta. Igazából nagyon, nagyon kevés ember iránt érdeklődik, s azok is leginkább olyanok, akiknek ilyen, vagy olyan módon hasznát veheti. ~Mi is volt a neve...~ morfondírozik magában, majd végül persze eszébe jut. ~Lioneah. Igen, azt hiszem.~ A lány levágja magát a mellette lévő fotelba, s mormog valamiféle köszönést. ~Szasz. Ez igen. Csak úgy árad a kifinomultság. Szasz.~ dohog egy sort magában, de az arcára udvariasan semmitmondó kifejezés költözik. -Szia.*köszön vissza, majd élénkzöld tekintete elidőzik kissé a lány arcán. ~Egészen csinos lehetne, ha nem vágna mindig olyan képet, mint aki sóba nyalt.~ állapítja meg magában, már sokadjára. -Hadd tippeljek.-fürkésző pillantása végül újfent a kezében tartott könyv soraira vetül. -Ez megint nem a te napod.-mondja végül bujkáló mosollyal ajkain. Amennyire ismeri a lányt, megállapíthatta már róla, hogy meglehetősen peches egy figura. Persze mivel sosem vélte úgy, hogy hasznát veheti Lioneah-nak, sosem fordított túl nagy energiát arra, hogy megismerje. Ettől függetlenül azonban most is eljátssza a szerepét, ahogy mindig. -Büntetőfeladat?-kérdez rá egyszerűen. Nem mintha valójában érdekelné, de ha már ideült mellé a másik, akkor jobb bármit mondani, mint csendben ücsörögni. Egyébként is kissé kezdenek égni a szemei a tűzfénynél való olvasástól, így aztán nagy sóhaj mellett becsukja a könyvet és leteszi maga mellé a dohányzóasztalra, majd megdörzsöli látószerveit, hátha attól jobb lesz. Egyébként meg el sem tudna képzelni más indokot arra, hogy a lány ilyen sokáig kimaradjon, s ilyen dühösen térjen vissza, mint hogy büntetőmunkán volt. Nem az első eset lenne.
Az ajtó hatalmas csapódással találkozik a félfával, miután nagy lendülettel bevágtam magam mögött. Csoda, hogy ki nem szakad a helyéből. Aztán már csak a hangos csattogással a lépcsőket szelő lépteim zajára lehet bárki is figyelmes. Még jó, hogy nincs sok, mert belefájdulna holnapra a lábam. Aztán csak szépen levágom magam a legközelebbi fotelbe, a levelet pedig galacsinná gyűrve dobom be a kandallóba. - 'Szasz! - igen, valami morranásféle hangot sikerül hallatni, de fogjuk rá,hogy ez köszönésnek minősíthető. Jelenleg legalábbis több, mint a semmi. Az arcomon nagyon jól látszik, hogy pipa vagyok, de hát van is rá okom. A nagyi... nincs joga beleszólni az életembe. Hivatalosan amúgy is Nick a gyámunk már, akkor meg? Neki se hagyom... de a nagyinak?! Teljesen jogos volt, amit tettem, és amúgy is megkaptam érte a büntetést. Fél délután körmöltem McGalagony szobájában a "Nem bántunk másokat." feliratot. Legszívesebben odaírtam volna mögé, hogy "De igen, ha megérdemlik." csak hát jó eséllyel ez még több kellemetlenséget vont volna maga után, szóval inkább visszafogtam magam most az egyszer. Amúgy meg a kölyök tényleg megérdemelte, akkor is ha Mardekáros. Rohadtul nem vicces azon nevetni, hogy vérzik az orrom, akkor se, ha tizenegy vagy még csak és képes vagy mindenen nevetni. Akkor igenis viseld el, ha miközben eszed a nyüves müzlidet, kirúgom alólad a szék lábát. Amúgy se lett a kölyöknek baja, csak ment egy kis tej az orrába... túléli.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Lioneah & Meera 2014-10-03, 22:04
Senki nincs a klubhelyiségben, egy teremtett lélek sem, leszámítva azt az elképesztően vörös lányt a tűz melletti fotelban. Haján virtustáncot járnak a lángok vetette vibráló fények, miközben Meera egy meglehetősen vaskos könyvet tart az ölében, s próbál koncentrálni arra, amit olvas. Meglehetősen fáradt, de még nem mehet aludni, még nem hiszen, a Pitonnál rotyogó bájitalok távolról sincsenek készen, s felmerült néminemű komplikáció is az egyiknél, amit sürgősen orvosolni kell. Lehetőleg még ma éjjel, vagy legkésőbb holnap kora reggel. A problémát éppenséggel nem feltétlenül a meghatározott időpont jelenti, hanem az, hogy egyelőre fogalma sincs, miként is tudná a helyzetet megoldani. Márpedig ő nem elégszik meg a tökéletesnél rosszabb eredménnyel, úgyhogy felsóhajt, beletúr a vérszín hajzuhatagba, ásít egy hatalmasat, sőt még nyújtózik is, aztán pedig újfent belemélyed a könyv soraiba. Körmével fogait kocogtatja, míg tekintete sebesen cikázik ide-oda a Leghatóbb ördöngös italoc lapjain. No nem rágja a körmét, már nagyon régen leszokott róla, hiszen kínosan ügyel a megjelenésére, ebbe pedig a csorba körmök semmiképpen sem férhetnek bele. Marad hát a fogkocogtatás stresszhelyzetben. A klubhelyiség ilyenkor tökéletesen alkalmas arra, hogy elmélyedjen egy-egy könyvben, vagy a gondolataiban, hiszen közel s távol sem jár senki sem, jó eséllyel mindenki alszik már rajta kívül. Neki viszont sosem volt túl nagy alvásigénye, tudásvágya és bizonyítási kényszere viszont annál több, így hát megszámlálhatatlan éjszakát töltött már itt könyvek fölött. -Holdkő...-mondja ki meglepetten. Igazából ő maga sincs tudatában annak, hogy hangosan is kimondta. Ez újabban rossz szokásává vált, hogy mikor egyedül van (vagy azt hiszi, hogy egyedül van) hajlamos a gondolatait verbális formában is megosztani önmagával. -Ennyire nem lehet egyszerű...-szalad ráncba a szemöldöke, majd tovább olvas, de gondolatai el-elkalandoznak.
//
