2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem az én dolgom, hogy miért kezeli ilyen hűvösen a családja halálát, ha jól sejtem akkor így könnyebb neki. Én sem panaszkodom és mesélek arról, hogy az apám nem fogad el olyannak, amilyen vagyok és sosem ismert el, akármennyire is igyekeztem... na nem mintha bárkinek is tudnék, hiszen saját magamról nem beszélek, tudtommal Sebastian élete pedig nem olyan, mint az én... mondhatni sanyarú sorsom. - Igen az igazgató már csak... Sok ilyen történetet hallottam már róla. - halványan elmosolyodom a gyors javítás után. Azért én, mint diák nem tudhatom, hogy milyen, de az apám révén azért már sok mindent hallottam az öreg varázslóról. Rendes fickó, pont e miatt nem szeretném, hogy az iskolában bármiféle komoly baj is történjen. Ennél azért sokkal többet jelent nekem ez a hely, remélem, hogy meg tudom védeni, még ha ilyen kacifántos módon vagyok is kénytelen és persze még ha ennek Sebastian itta is meg a levét, akit én zártam be... de nem igen volt más választásom, másképp nem vehettem volna át a helyét és inkább én legyek itt, mint valaki más, aki sokkal elvetemültebb nálam. - Is, tudja a méregkeverés sem feltétlenül rosszat jelent, mindenféle bájital oda tartozik és ha nincs kéznél a pálca, akkor egy fiola is sokat segíthet. - talán idővel vallató tiszt is lehetnék ilyen dumával, de persze nem az vagyok, bár ha ennek az egésznek vége talán kérek majd egy irodai állást, mert szó se róla, ez az egész azért rendesen megvisel. Persze nem lenne rossz, ha könnyebb dolgom lenne, Sebastian teszem azt egyáltalán nem lenne népszerű típus, de hát nincs mit tenni... ehhez kell alkalmazkodnom, ő volt az, akihez a leginkább hasonlítok jellemben és tudásban, pont ezért volt ő alkalmas arra, hogy felvegyem az alakját. - És gondolom, ha belemászott egy ilyen ügybe, nem lehet csak úgy... kihátrálni belőle. - nem hangzik túl jól, de már szinte biztos vagyok abban, hogy hol láttam a nőt és mikor, hogy honnan ismerős a képe. Nem az újságokból, egészen máshonnan, na de hogyan beszélhetnék vele úgy, hogy felkészüljön, ha nem beszélhetek vele nyíltan? Hiszen az álcámat még sem fedhetem fel előtte, a végén még rossz néven venné, netán lebuktatna, nem bízhatom meg csak úgy akárkiben. - Most viszont, ha megbocsát... lenne még egy kis dolgom, pár oldalnyi magolni való, de köszönöm jót beszélgettünk és ha tényleg segítene fel fogom keresni mindenképpen. - tudom, megbeszéltük, de úgy érzem most mégis csak fontosabb dolgom van, ezért még egy mosolyt villantok, aztán el is tűnök a helyszínről. Utána kell járnom, hogy mikor jár Roxmortsban és akkor beszélni vele nyíltan... én magam, nem vonva be a küldetést, a feladatomat, csak... egy kis részét.
//Köszönöm a játékot! Szuper volt, jóóó a karáj, köv. felvonás Roxmorts. //
♫ The chamber ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A kémek nem úgy dolgoznak, hogy gyanút keltsenek. Épp ellenkezőleg. De pont az bennük a gyanús, hogy nem gyanúsak.
Tudom, hogy nagyon objektívnek tűnik az egész beszámolóm a családom pusztulásáról, mintha csak valami narrátor lennék, úgy sorolom. Ám én mindig is komoly voltam, igyekeztem semmit sem érzelmi oldalról megközelíteni, ebbe mégis beleroppantam. Csak úgy voltam képes továbblépni, ha tökéletesen hátrahagyom minden beletetett érzelmemet, és pusztán a gyűrűt morzsolgatom, motivációként felhasználva a jövőre vonatkozólag. Ha Sebastian aurornak készül, nem is tudom, hogy mi lenne a jó tanács, mert nem mindenkinek működik, ha megkeményíti a szívét. Én a szüleimtől azt láttam el, hogy feladatorientáltnak kell lenni, mert az visz előre. Mégis, tökéletesen összeomlottam, amikor elveszítettem őket, pedig elméletileg sokat súlykolták, hogy ez bármikor megtörténhet. - Senki. Dumbledrore nem kérdezte, hanem egyértelműen érezte. Ő csak beszélt hozzám a betegágyam mellett, és mielőtt beszélni tudtam volna, felajánlotta az állást. Aztán egyértelműnek vette, hogy megyek. És jöttem is. Meg akartam neki köszönni a felajánlást, de elviccelte a dolgot, mondván szóra sem érdemes, mindig az ő diákja maradok. Azért.. ez kedves tőle. – Picit azért megrándul a szám, látszik, hogy nem szokásom senki lekötelezettje lenni, de ez esetben igenis jól esett a gondoskodó odafigyelés. Az igazgató úgy viselkedett, mintha valami rég nem látott nagybácsi lenne, akinek most pótolni kéne a családomat. Csoda, hogy a hajamat nem borzolta össze, még azt is kinéztem volna belőle. Ehhez mondjuk hozzájárul, hogy az elmúlt öt évben alig öregedtem bármit is külsőleg, nem csoda, ha McGalagony is meg volt botránkozva a pimaszul fiatalos kinézetemen, de legalább a komoly ruhákkal ellensúlyozni tudom mindezt. - Ez igaz, én is nagyon fiatalon lettem gyakorló auror, de javamra vált. Másoknak nincsen ilyen családi hagyomány, ebben lehet valami, viszont úgy tudom, hogy később is vissza lehet ülni az egyetemre, ha már az ember kipróbálta magát. Tehát méregkeverés? Tényleg keverés, vagy inkbáb semlegesítés? – Kérdezek vissza, mert az auroroktól talán kissé távol áll az ilyen jellegű megoldás, bár ki tudja, mindig vannak kivételek. – Nem, nem igazán. Mondjuk öreg koromra talán nyitok egy fagyizót, az édességek a gyengéim, most is majdnem a vesztemet okozta a karamella.. Ám kétséges, hogy megérem azt a békés kort, még mindig sok az ellenségem. Roxfortsban is vannak bajkeverő alakok, de a londoni alvilág már épülget a romjain, és első számú célpontjuk mostanság én vagyok..
- Azt hiszem értem, gondolom ez már csak így megy, bár nem gondoltam volna, hogy ilyen... erőteljes mértékben.- elhúzom a számat, mintha tényleg naiv diákként ez a kis történet a korrupcióról és a többiről ennyire megviselne. Persze megvisel, de tudom hogyan működnek ezek a dolgok, pont e miatt vagyok beépített auror, azért kell olyanok között dolgoznom, akiket megvetek, mert különben sokuknak képtelenség lenne utána járnak, vagy elkapni őket, még ha nagyon igyekeznénk is, de erre már bizonyára ő is rájött. Ez az élet nehéz és tudom azt is ,hogy aki auror pályára lép még több nehézséggel fog szembe kerülni, de ez sosem riasztott vissza a mai napig sem, pedig egyre több csúfsággal kell szembesülnöm. - Nem kérdezte senki? Még Dumbledore sem? Bár ő néha olyan, mintha kérdések nélkül is... az emberbe látna. Gondolom... tudja, hogy mire gondolok. - vonom meg a vállamat finoman, hiszen úgy kell tennem, mint egy kis diák, egy bizonytalan gyerek, aki meglepődik rajta, ha az igazgató úgy néz rá a vesébe látó pillantásával, mint aki minden pillanatban tudja, hogy mire gondol. Valahol így is van, nem véletlenül szoktam elkerülni az igazgatót, mert ki tudja, hogy mikor lát meg valami olyasmit, amit nem akarom, hogy meglásson, hiszen az egész életem rejtélyekből és titokból áll, olyanokból, amikről senki sem tudhat. - Annak nem sok értelme lenne, mármint nehéz kitalálni fiatalon, hogy mit akar az ember, a legtöbb esetben azért lehet másba is belefogni, az aurorok között is elkél egy méregkeverő. - na igen én ehhez értek igazán, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennék jó auror, amikor mégis e mellett döntök majd, legalábbis a szerepem szerint, hiszen én már eleve az vagyok. - A sötét varázslók, tudja, akik... mindig rosszban sántikálnak, nagy tervekkel, akiket nehéz elkapni. - igyekszem igen lelkesre venni a figurát, hiszen mégis csak diák vagyok és persze a fiatalon nagyra törőek, sok mindenre vágynak, nem csoda, hogy én is mindig ki akartam vívni az apám elismerését. Nem tudom, hogy valaha sikerül-e. Talán... egyszer végül feladom. - És ön? Mindig auror akart lenni? Sose merült fel... semmi más? - azért akárhogy is nézzük ez az élet teljesen szétbombázta a jövőjét, de azt mondta ezt önként vállalta, mégis vajon soha nem akart mást, mint tovább vinni a családi hagyományt?
♫ The chamber ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A kémek nem úgy dolgoznak, hogy gyanút keltsenek. Épp ellenkezőleg. De pont az bennük a gyanús, hogy nem gyanúsak.
- A második. Kaptam egy fülest, hogy ha tovább folytatom, akkor a szüleim és a vőlegényem sorsára jutok, de lássuk be.. ezek után már nem érdekelt volna a dolog. Viszont úgy fest, a minisztériumot is teljesen átjárta már a korrupció, mert fel is függesztettek, amikor kórházba kerültem, mondván majd egyszer visszakapom a jelvényemet. Ez azt jelenti, hogy soha. Dumbledore rendes volta, hogy felajánlotta, hogy jöhetek, talán védelemből, talán hogy legyen hová jönnöm. – Ez végülis mindent megmagyaráz, az egykori tanárom, mostani igazgatóm mindig rendes ember hírében állt, nem akarta, hogy céltalanul lézengjek, elkallódjak, itt legalább még én is segíthetek, több lesz általam az iskola, amit eddig is egy nagy családként kezelt. - Nincsen miért. Nem szoktam róla beszélni, de.. ez nem nehezíti meg. Már túl vagyok rajta. Vannak gondolataim, amikről rajtad kívül nem kérdezett senki, talán csak az orvosok a Mungóban, de ők meg kötelezőből, úgyhogy már csak azért sem mondtam nekik. – Halvány mosollyal bólintok, jól esik beszélgetni, nyilván nem csinálok belőle rendszert, hogy mindenkinek kiadom magamat, de ha már megmentette a szánnivaló életemet, hát néhány infót megoszthatok vele. Hiszen nem egy kisiskolás, már több éve ide járó egyetemistának tűnik, még ha nem is mert eddig konkrét célokat megfogalmazni, amik érdekelhetik. Felkínálom neki, hogy akár most elviszem a minisztériumba, hogy szerezzen némi kapcsolati tőkét, ehhez képest elutasítja a javaslatot, amin nem sértődöm meg, csak a meglepetés árnyéka suhan át rajtam. Vállat vonva tűrögetem a hajamat, ha neki így jó, hát nem fogom felül bírálni. - Kicsit furcsa nekem még ez az egyetemi szakosodás. Azt hittem, hogy ha valaki jár egy szakra, akkor már szinte kőbe van vésve, hogy az is lesz a pályája. Nos az auroknak többféle feladatköre van, már szinte az elején specializálódhatnak. Téged a varázsbűnök közül melyiknek az üldözése érdekel leinkább? – Indulunk meg sétálva, akkor marad a Roxfort, mint cálállomás, a mai napom még úgyis a körbejárásra van szánva, holnap vizsgálom meg a védővarázslatokat.
Egyelőre még nem tudom, hogy okos döntés-e egyáltalán beszélgetnem vele, de az a gond, hogy ha nem teszem az is feltűnő lehet, ha teszem azt faképnél hagyom. Meg kell találnom azt az átmenetet, amivel nem hívom fel magamra a figyelmet, sem az övét, sem másét, ezért mindenképpen beszélgetnem kell vele, aztán a többit majd meglátjuk, ha már úgy érzem, hogy sok, akkor elköszönök. Viszont, ha a gyanúm igaz és jól sejtem, hogy talán még mindig sötét alakok listáján van a neve... akkor nem hagyhatom csak úgy annyiban a dolgot. - Tehát azért jött ide, mert itt biztonságban van? Vagy az igazgató úr úgy véli? És... szívesen van itt? - azért a kíváncsiság ott van bennem és nem tudom csak úgy elűzni, hogy vajon mit is gondolhat. Képzett auror, én magam nem sokáig nyomozhattam nyíltan, elég hamar megkaptam ezt a lehetőséget, hogy beépüljek. Pont azért tehettem meg, mert nem voltam ismert viszonylag kezdőként, azért nem ismer fel senki sem. Ez viszont nem jelenti azt, hogy bármit megtehetek, mert semminek sem lesz következménye. Óvatosnak kell lennem, és óvatosan kell puhatolóznom is. - Értem és elnézést kérek, hogy faggatózom, hiszen nincs hozzá közöm és gondolom nem könnyű önnek erről beszélni. - bár úgy tűnik, mintha annyira nem esne nehezére, de azért nem hiszem, hogy könnyedén tud beszélni a családja haláláról, még ha nem is közvetlenül társalgunk róla, inkább csak érintőlegesen. Én sem beszélek szívesen a családomról, pedig az én apám életben van és a bátyám is, de mivel nem mondanám őket kimondottan kedves embereknek, igazából nem hiányoznak különösebben, a szavai viszont meglepnek és hirtelenjében fogalmam sincs, hogy mit mondjak válaszképp, hiszen nem mehetek a Minisztériumba és találkozhatok aurorokkal. Ebben a testben még csak-csak, de mi van, ha ott valaki kiszúrja, hogy én nem én vagyok? Nagyon kockázatos lenne. - Nem akarom ezzel feltartani, még egyébként sem biztos, hogy auror akarok lenni, nekem bőven elég lenne, ha van rám valamikor ideje, hogy esetleg mesélne nekem a Minisztériumi munkáról. - igen talán így jó lehet, még egy zavart mosolyt is mellékelek, hátha azzal hatással lehetek rá. Nem mehetek Londonba, ez az, ami biztos, hátha megérti az indokaimat és esetleg tanulhatok tőle. Az is elég nekem, ha valamelyest a bizalmába férkőzöm, kideríthetem, hogy tud-e valami fontosat és persze, hogy veszélyben van-e.
♫ The chamber ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A kémek nem úgy dolgoznak, hogy gyanút keltsenek. Épp ellenkezőleg. De pont az bennük a gyanús, hogy nem gyanúsak.
Nem várom el tőle, hogy kifejezett tisztelettel nézzen rám. Felnőtt, és bár még tanul, már kiveheti a részét a Roxfort védelméből. Az egyetemisták az én olvasatomban határvonalon helyezkednek el a kisdiákok és a komoly felnőttek között, már nem óvhatjuk őket, de számíthatunk rájuk. Nem egyszerű ezt bekategórizálnom, hiszen én annak idején fejest ugrottam a mélyvízbe, míg nekik van lehetőség a kastély óvó falain belül továbbtanulni, és a rájuk bízott ügyek is inkább gyakorlati jellegűek, nem élesek. Biztos vagyok benne, hogy McGalagonyhoz hasonlóan éretlennek gondol, noha amikor valaki kikerül a Roxfortból, már elkezdheti a munkát, pont azért zavaros ez az egész, mert manapság még nálam idősebb egyetemisták is vannak. Nehéz elhelyeznem magamat, főleg, ami a kort illeti. Viszont ami számít, több gyakorlati tapasztatom van, halált láttam, mint ők, de ezt kár is bizonygatnom. Ők már majdnem felnőttek, gondolom van egó bőven. Ehhez képest Sebastian elég korrekt módon foglalja össze, hogy van létjogosultságom itt lenni. McGalagony is valami ilyesmit mondott, csak lényegesen nyersebben. - Igazán kedves vagy. Az igazgatóhelyettes viszont mintha célzott volna rá, hogy csak azért kaptam az állást, mert lemondattak a minisztériumban, megfenyegettek, hogy ha tovább szaglászom, a szüleim sorsára jutok, és.. Dumbledore egy örök tanár, nem hagyná, hogy elkallódjak. – Ebben nyilván az is benne van, amit Sebastian mond, hogy van tehetségem az ilyesmihez, másfelől aláhúzom, hogy az igazgató egy nagy családként tekint a tanulóira, és bár nem vagyok túl érzelgős típus, ez jól esik, megérint. - Eredetileg családi örökség volt rálépni erre az útra, a végén meg nem volt vesztenivalóm. Így mindkettő igaz. – Vonom meg a vállamat, túl vagyok már az idegösszeomláson, tudom objektíven nézni a családom halálát. Gyászolom őket, akárcsak Ralphot, de nem érek vele semmit, hogy siránkozom. Dumbledore jól látta, kell nekem valami elfoglaltság. Elengedem végül a gyűrűt, és hitetlenkedve fordulok oldalra, hogy a fiúra nézzek. - Én is még csak most jöttem, kétlem, hogy az én protekcióm segítene rajtad. Ha éppen aurornak készülsz, jobbnak látom, ha inkább bemutatlak néhány végzett aurornak, velük elmehetsz küldetésekre, ott testközelből tapasztalhatod meg, hogy mi is történik. Mivel még be se laktam a szobámat, akár mehetünk most is. Szeretnéd? – Ha így van, akkor biztosan fel kéne szaladnom, hogy legalább egy kosztümöt és egy elegáns blúzt vegyek, egykori munkahelyemre nem tenném be a lábamat farmerben, és pólóban.
Mint kiderült még sem tanár, sőt jelentős személyiség, ha ide került, mint védelmi tiszt, nem csoda, hogy magázom. Igazság szerint nem is kellene a közelében lennem, vagy pont hogy igen, mert rajta keresztül megtudhatok olyan dolgokat, amiket egyébként nehezebben? A legtöbb tanár sajnos vajmi keveset tud az iskola tényleges helyzetéről, ezt már sikerült kiderítenem, annyira pedig nem vagyok profi, hogy magától az igazgatótól is megtudjak ezt-azt. A nő viszont fiatal, bár ha itt van bizonyára tehetséges, de még sem tudom olyan képzettnek nézni, mint mondjuk egy nála jóval idősebb aurort, olyanokat, mint akik engem is tanítottak és mentoráltak. Nem nézem le, de... tudjuk mind, hogy Dumbledore nagyon szívesen tesz másokért és valahogy könnyen el tudom képzelni, hogy ő is azért van itt, hogy ne a családja halálán merengjen, hanem valamivel elfoglalja magát inkább. - Nem negatív megjegyzésnek szántam, ne vegye úgy kérem. Biztosan jó oka van annak, hogy megkapta ezt az állást, rászolgált, az igazgató úr nem vesz fel ide csak úgy akárkit. - habár az is nyilvánvaló tény, hogy teszem azt Trelawney is kókler a maga ágában, bár ért a jósmágiához, de nem tudj úgy használni, ahogyan hiszi. Persze tudok róla én is a hivatalomból adódóan, hogy akadtak elvétve olyan jóslatai, amik végül valósak lettek és akár még lehetnek is ilyenek, de nem olyan erős látó, mint amilyennek gondolja saját magát. - Akkor... mégis csak volt veszíteni valója nem igaz? Nem hiszem, hogy bárki is képes úgy választani az aurorságot, hogy semmi vesztenivalója sincs. Maximum akkor, ha nincs családja és senki sem áll hozzá közel, de ilyen fiatalon azért ez ritka. - lássuk be ott volt a vőlegénye is, a cikkből kiderült. Mostanra már nincs veszteni valója, de volt, így hát a kérdése nem jogos, hiszen én is kezdhetem úgy el ezt a pályát, hogy vannak olyanok mellettem, körülöttem, akiket félthetek, hiszen most is van családom. Család, akiket évek óta nem láttam, habár az apámnak nem is hiszem, hogy olyannyira hiányoznék. - Méregkeverőként egyelőre erre nem volt lehetőségem, a gyakorlati oktatás főképp a saját szakjainkon lehetséges, de idővel remélem lesz rá mód. Egyelőre még úgy sem döntöttem el mivel foglalkoznék, talán ha néhány auror gyakorlati órán részt vehetek. Esetleg... bár tudom ilyesmit nem illik kérni, de nem tudna az érdekemben szólni pár szót? - igen eldöntöttem, ha már láttam a képét a halálfalók között, tudom, hogy ártani akarnak neki, vagy akartak és ez már megtörtént, plusz a nő hasznos kapcsolat lehet, jó lenne, ha jóban lennék vele. Na persze nem túlságosan jóba, de épp annyira, hogy megbízzon bennem és ha bármi gond lenne, ne merüljön fel a nevem, mint gyanúsított.
♫ The chamber ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A kémek nem úgy dolgoznak, hogy gyanút keltsenek. Épp ellenkezőleg. De pont az bennük a gyanús, hogy nem gyanúsak.
Maradok annál, hogy magázzon, én nem fogom kijavítani, ha áttér erre, akkor valóban hivatalosabb. A tekintélyre nincsen szükségem, de arra sem, hogy McGalagony mondjuk figyelmeztetést fogalmazzon meg velem szemben, hogy nem veszem komolyan a munkámat. A fiú idősebbnek tűnik, mint itt a legtöbben, ami jelentheti azt, hogy már a legfelsőbb egyetemi évfolyamok egyik végzős diákja, másrészt azt is, hogy sokakhoz hasonlóan a Roxfort után több évvel visszaült az iskolapadba. Bárhogy is legyen, kedves tőle, hogy ragaszkodik a formaságokhoz. Magázva olykor sokkal barátibb lehet a viszony, mint tegezéssel, flegmán. - Így is lehet mondani Sebastian. Ez azt hiszem jó ideig nem fog változni, de aki ez alapján ítél meg, az magára vessen. – Ha bóknak szánta véletlenül, kellemesen elsiklom felette, észre sem veszem, már megszoktam, hogy a külsőm téma az olyan berkekben, akik nem ismernek. Amikor a parancsnokságra mentem dolgozni, ott is ez a füttyögés fogadott, és nem vettek komolyan amíg el nem kaptam az első sötét varázslót, akivel többek aligha szálltak volna szembe. Onnantól nem volt füttyögés, csak randira hívások, merő véletlenségből így találkoztam Ralph-fal. Rég volt már, azóta az a fejezet is lezárva, még ha fájó is a múlt. - Oh nem, nálam teljesen más tészta volt. Családi hagyomány. A szüleim is aurorok voltak, és a nagyszüleim is. Ez már örökletes. Nagyon szerettem őket, és a hivatásomnak gondoltam küzdeni a gonosz ellen, bármi áron, mások szolgálatában. Ezt is hívhatjuk úgy, hogy nincsen az embernek vesztenivalója, az életét teszi fel rá, hogy másokat megvédjen. Mindez a szüleim életébe került, ahogyan a cikkben is olvastad. – A vőlegényemet nem emelem ki, ilyen téren ő nem a családhoz tartozott, viszont mindketten vállaltuk a halált, ami végül vele megtörtént. Nem sóhajtok, mások előtt nem szokásom kimutatni a gyászomat. Akkor összeroppantam, a Szent Mungóba kerültem, de azóta eltelt majdnem egy év, Dumbledore nagyon a lelkemre beszélt, ideje most előre néznem. - És te milyen eredményes vagy? Voltál már igazi bevetésen, vagy eddig a gyakorlaton tudtál teljesíteni? Attól félek itt semmi izgalmas nincsen. – Kissé savanyú képpel gyűrkélem a nyakamban lévő gyűrűt, láthatóan visszalépés ez számomra, de próbálok megbékélni a helyzettel, már ha lehetséges.
Tényleg kellemetlen a helyzet, nem gondoltam volna, hogy nem diák lenne és persze nem akarom felhívni magamra a figyelmet akár azzal, hogy letegezek egy iskolai alkalmazottat. Az a fő, hogy elvegyüljek, az nem hasznos, ha pont olyan valaki figyel fel rám, aki az iskola biztonságáért felel, főleg ha azt nézem, hogy én épp az iskola biztonságát veszélyeztetem, még ha nem is teljesen, hiszen dupla álcám van és összességében nem akarok rosszat, de végeredményében lehet, hogy kell rosszat is tennem azért, hogy ne kelljen... még rosszabbat tennem. Van ennek így bármi értelme is egyáltalán? - Igaz, ami igaz, tényleg fiatalos a külseje, e miatt lehetett. - azt már tényleg nem akarom felrónia neki, ha már idősebb és a tetejében még ilyen hozzáértő is, akkor vajon hogyan fulladhatott bele majdnem egy szökőkútba, biztosan így is épp elég kellemetlen neki ez a helyzet már önmagában is. Persze hamar magázódásra váltok, hiszen nem kellene letegeznem egy nőt, hiába, hogy valószínűleg a valódi koromnál alig valamivel lehet idősebb, ha egyáltalán az. Viszont az is hamar kiderül honnan ismerős az arca, már csak az nem ugrik be, hogy vajon még a tragédia előtt láttam a képét, tehát netán ismerhetem is azokat, akik végeztek az egész családjával, vagy netán már a tragédia után és akkor még azóta is fenik rá a fogukat. Félek tőle, hogy bármelyik lehet, de próbálok rájönni, hogy vajon előbbi, vagy utóbbi-e az. - Veszteni valóm... nem az azt hiszem nincs, de még nem döntöttem. Ön miért lett auror? Ezek szerint önnek se volt veszteni valója? - talán a kérdésem nem épp kellemes, és nem is illendő így számon kérni valakit, aki felettem áll korban és rangban is, hiszen akárhogy is nézzük volt veszteni valója legalábbis még az elején, aztán el is veszítette mindezt, tehát már nincs. Mégis amikor auror lett, akkor még nem gondolta át, hogy ez mennyire veszélyes is lehet? Persze nem rám tartozik, nekem tényleg nincs veszteni valóm, hiszen egész életemben az apámnak akartam megfelelni és eddig még sosem sikerült. Talán nem is jön e az az idő, amikor ez megtörténhet, de azért egyelőre még nem adom fel. Persze, ha itt maradok és vége lesz mindennek, mert elbukom a küldetést és a véremet veszik, akkor... ez van, legalább megpróbáltam elérni valamit az életben, még ha nem is sikerült végül.
♫ The chamber ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A kémek nem úgy dolgoznak, hogy gyanút keltsenek. Épp ellenkezőleg. De pont az bennük a gyanús, hogy nem gyanúsak.
Már nem ülök vissza a szökőkút kávájára, nem kockáztatok még egyszer ilyen butaságot, és egyébként is szédülök még az előbbi kapálózástól annyira, hogy elveszítsem az egyensúlyomat. Miután megszárítottam magamat, a hajamat lapítgatom le, mert a hirtelen melegtől nagyon feláll. Látom a kissé lesajnáló mosolyból, hogy nagyon ügyetlennek vél, pedig ez most tényleg baleset volt. Sosem fogom tudni levetkőzni a fiatalos külsőmből eredő előítéleket, hátrányos megkülönböztetéseket. Más az, aki már ismer, tudja, hogy túlélő alkat vagyok, éppen ezért nagyon banális halálnem lett volna a részemről, ha a térdig érő vízben fulladok meg. Az arcomat is kissé megütöttem, most már látszik, hogy kezd kipirosodni, majd teszek rá valami kenőcsöt, hogy gyorsan elmúljon az esetleges véraláfutás, holnapra már semmi bajom sem lesz. A srác igen lovagias, már csak azért is nézem valami fiatal tanárnak, mert nehezen lövöm be a korokat, s úgy tűnik, hogy ha ennyire magabiztos, akkor van mire büszkének lennie. Rá is kérdezek, kiderül, hogy erről szó sincsen, a nevetésen én is meglepődöm, halvány mosollyal emelem meg a vállamat, hát istenem, tévedtem. Egy végzős egyetemista is lehet már felnőtt sorban. - Nem akartalak megtéveszteni. Régóta nem járok már ide, viszont szerencsés génekkel vagyok megáldva. – Nem javítom ki, elméletileg magáznia illene engem, viszont Hagridot már én is tegeztem még kiskoromban, és nem rótta fel. Talán a hozzánk hasonló nem tanári címmel megáldott egyénekre nem vonatkozik különleges szabály, mindenki eldönti, hogy milyen kapcsolatot ápol a diákokkal. Nekem is teljesen újszerű még ez az egész, ezért Sebastianra bízom, hogy melyik mellett marad. Elrakom az újságot, az együttérzéssel meg nem foglalkozom, kaptam belőle eleget az elmúlt hosszú hónapok során. Nincsenek barátaim, mind meghalt már, a hozzám semlegesként állóktól pedig nem olyan ezt megkapni, hiszen nem ismerhetik a teljes hátteret, ez inkább amolyan kötelező udvariasság, amivel nem tudok mit kezdeni. - Nem is árt, ha sokoldalú leszel, bármikor kerülhetsz olyan helyzetbe, ahol nem elég csak az iskolában tanultakat előkapni. Nos.. nem, akkor még nem volt ilyen, az auror parancsnokságon ellenben volt gyakorlati képzés, nem dobtak minket a mély vízbe. Ott kellett megtanulni a sötét varázslók fejével gondolkozni. Ám ne feledd, ez nem könnyű kenyér, valóban olyan volnál, akinek nincsen vesztenivalója? – Nem akarok én túl komoly lenni, vagy éppen lebeszélni őt, ám tudnia kell, hogy mire vállalkozik. Nem sértődöm meg azon sem, ha visszatér a tegezéshez, csak McGalagony előtt kell valamiképpen elérnem, hogy úgy tűnjön, tisztelnek a diákok, noha erre nincsen szükségem.
Elsőre természetesen diáknak nézem, hiszen nem tűnik túlságosan idősnek, meg aztán az ember nem gondolná valakiről, aki most esett bele egy ártatlan szökőkútba, hogy az iskolában fontos szerepet tölt be. Nem arról van szó, hogy lebecsülöm és nem nézek ki belőle túl sok mindent, de... azért mégis csak kellemetlen dolog lehet neki is, hogy még csak felállni se nagyon tudott, mert gondolom pánikba esett... de akkor is, nem meglepő, hogy diáknak néztem, még hozzá nem is az ügyesebb, okosabb fajtából. - Az biztos, nehogy valami komolyabb baj legyen. - azért az arcomon játszó mosoly alapján láthatja, hogy nem gondolom ám ezt annyira komolyan és főleg nem áll szándékomban megbántani őt, netán kellemetlen helyzetbe hozni a szavaimmal. Tény, hogy nem volt épp a legügyesebb, de ez előfordul, főleg ha nem fér az ember hozzá a pálcájához egy ilyen helyzetben. Nem akarom hát kinevetni, ezért is veszek a karamellából és végül is maradok egy kicsit beszélgetni, főleg mert még valami miatt az arca is ismerős, de egyelőre még nem igazán tudom, hogy hová tegyem őt, pedig biztos, hogy láttam már vagy őt, vagy a képét, de valahogy az istennek se jövök rá, hogy hol is mikor lehetett ez. - Hogy én tanár? Dehogy! - nevetem el magamat, de ezzel igazából a beosztását illető zavaromat igyekszem leplezni. Biztonsági tiszt? Azt hittem, hogy szimpla diák, erre kiderül, hogy ennél jóval komolyabb dologról van szó, bár tényleg nem valami jó ómen, hogy ő felel mások védelméért és közben sikerült beleesnie egy szökőkútba, sőt majdnem bele is fulladt. - De akkor ezek szerint innen lehetsz ismerős, azaz... lehet hölgyem. - javítom ki magamat. Hirtelen nem is tudom, hogy mi a jó megszólítási mód, pedig könnyen lehet, hogy idősebb is vagyok nála, mármint valójában én, nem pedig Sebastian. Viszont a kép miatt már beugrik az arca és hogy hol láthattam, amire azért egy egész csekély pillanatra átsuhan valami az arcomon, amit vehet akár együttérzésnek is, hiszen végül is valami afféle egy kis döbbenettel vegyítve. Elindulok hát mellette és halkan hümmögök, amíg elteszi az újságot. - Méregkeverő leszek, de felvettem pár tantárgyat az auror szakról is, igazából még nem döntöttem el, hogy pontosan mivel is akarok foglalkozni és úgy látom önnek (neked) nem kellett az egyetem, nem biztos, hogy ez olyan fontos. - na igen, régen efféle nem volt, de mégis mindenki megoldotta az életét. Néha úgy érzem ez csak arra jó, hogy a diákoknak több idejük legyen eldönteni mivel is akarnak foglalkozni és akadnak bőven, akik ezt ki is használják. Természetesen pedig annak fényében magázom, vagy tegezem, hogy végül is jelzi-e, hogy maradjunk a tegeződésnél, ha már eleve azt tettük az elején.
♫ The chamber ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A kémek nem úgy dolgoznak, hogy gyanút keltsenek. Épp ellenkezőleg. De pont az bennük a gyanús, hogy nem gyanúsak.
Amennyire a munkámban kitartó, és állhatatos vagyok, a való életben, civilként nehezen boldogulok. Ezért is gondolkoztam el eszegetés közben, meg még szokatlan volt visszatérni az iskolába, még mindig magamon érzem McGalagony szúrós tekintetét. Hát tehetek én arról, hogy a Roxfort falai között ismét kisdiáknak érzem magamat? Az igazgatóhelyettes ugyan másképpen kezelt, mintha még a növendéke volnék, de alaposan helyreigazított. Nem is tudom, jóindulatú a maga módján, de ez a szigorúság.. Holott itt még jól esett volna egy kis meleg fogadtatás, pontosan tudja, hogy min mentem át, de nem engedett a huszonegyből, ugyanolyan bánásmódban részesültem, mintha nem halt volna meg a családom. Talán ezzel akart felrázni.. - Igaz. Még túl új vagyok itt, jobban oda kéne figyelnem. – Nem veszem kioktatásnak, tökéletesen igaza van, elég egy rossz mozdulat, és az embernek baja esik. Érdekes módon eddig mindent túléltem, pedig auror koromban nem volt ritka az sem, hogy sebző átkokkal támadtak meg, igazán komoly bajom mégsem volt soha. Lehet, hogy a sors keze, hogy pont én úsztam meg, és mindenki más körülöttem halott. Szerencsém volt, és most továbbra is kísértem a sorsot. De még meddig vajon? Előbb utóbb végére ér a mázlim. A fülem mögé tűröm a hajamat, miközben karamellával kínálom, ez a legkevesebb, amit adhatok egy köszönömön túl, ami már elhangzott. Észreveszem, hogy továbbra is fürkészi az arcomat, ami két okból kifolyólag lehet érdekes, felismert, vagy a felmenőim miatt. Egyik sem izgat túlzottan. Rögtön két kérdés is érkezik hozzám. Ha már így rákérdezett, nem akarok én felvágni, de egyszerűbb, ha inkább felhívom rá a figyelmét. Elővarázsolom azt a Reggeli Prófétát, amely címoldalán a sötét varázslók maffiájának csúcsperében tanuskodok. Összekulcsolt kézzel nézek szembe a fényképezőgéppel, a szokásos sötét kosztümben. Az arcom gyászról árulkodik, mégis elhivatottnak tűnök. - Azt hiszem így már beugrik. A biztonsági tisztetek leszek. Azt hittem, hogy te is idősebb vagy, minimum valami kezdő tanár. – Felelem, gondolom ezzel a kis mutatvánnyal nem alapoztam meg az elképzelését arról, hogyan is fogom őket megvédeni. Hiába nézek ki nagyon fiatalnak, attól még komoly vagyok. Elengedem a gyűrűt, és zsebre vágom a maradék karamellát, úgy látom őt sem kér többet. – Régen ide jártam iskolába, nálam kimaradt az egyetem, akkor még nem volt ilyesmi. Bezzeg nektek milyen jó. És mit tanulsz? – Kérdezem most már felállva, akár el is indulhatunk valamerre, bár még mindig nem derült ki, hogy miért jött pont ide. Az elővarázsolt újságra nekem már nem lesz szükségem, ez csak egy mágikus példány, ha elolvasta, akár el is tűntethetem. Kiderül belőle, hogy a londoni mágikus alvilág jelentős bandahálózatának elfogásában jeleskedtem a szüleimmel és a vőlegényemmel, akik végül meghaltak, de én véghez tudtam vinni négyünk akaratát, és győztem. Kérdés, hogy megérte-e. Ha azt mondom, hogy az elvekért élünk, akkor mindenképpen.
Sosem gondoltam volna, hogy ez a kút tényleg veszélyes lehet, bár tény sose vizsgáltam meg, hogy mennyire csúszós az alja, de úgy fest más se gondolt arra, hogy bele is lehet esni, sőt jó eséllyel ez eleve még eddig nem sokaknak sikerült. Mondjuk, ha kevésbé esik pánikba, akkor azért fenn tudott volna maradni a tetején, de ha jól sejtem akkor még meg is ijedt és azért nem jöttek a logikus döntések, mert hát a folyamatos kapálózás egyértelműen nem számít annak. - Máskor azért óvatosabban és inkább kapaszkodj fel a szélére, vagy... próbálj a tetején maradni. - teszem még hozzá egy halvány mosollyal, amit nem szánok sem kioktatásnak, sem semmi hasonlónak, de hát tényleg kevés ez a víz, simán a felszínen maradt volna akkor is, ha mondjuk elfekszik a tetején, vagy ilyesmi. Szerintem nem okozott volna neki különösebben nagy gondot, érdemes lett volna legalább megpróbálni és hátha sikeres lesz az akció, bár persze nem tudhatom, én még nem próbáltam semmi effélét, szerencsére az itt töltött éveim alatt sem estem bele a szökőkútba és jó eséllyel nem is igen fog efféle történni. Már csak azért sem, mert nem vagyok az a típus, aki sokat ücsörög szökőkutak peremén. Közben veszek azért a cukorból, bár nem szoktam ilyesmiket eszegetni túl gyakran. Beleragad az ember fogába és az nagyon kellemetlen tud lenni, de végül is ha nem eszel sokat akkor talán nem olyan veszélyes. Azt viszont hamar kiszúrom, hogy tényleg ismerős nekem az arca és egyelőre még nem tudom hová tenni, pedig nagyon igyekszem belőni, de semmi. Láttam már valahol és nem itt az iskolában, hiszen annyira régen még nem vagyok itt, akkor viszont vajon hol? Erőteljesen töröm az agyamat, de még sem ugrik be semmi, pedig jó a memóriám, akkor vajon hol láthattam az arcát? - Nem gond, lehet hogy csak futólag láttalak valahol... magam sem tudom, nem ugrik be, vagy csak valami Dejavu érzés. - vonom meg végül a vállamat. Az évnyitón nem voltam bent, úgyhogy ott nem láttam őt, ahogyan e miatt azt sem tudom, hogy kicsoda, és nem pont egyszerű diák. A ruhája és a magassága nem arra mutat rá, hogy valami komoly valaki lenne, de persze ez nem jelenti azt, hogy ne adj isten nem tévedek. - Igen, már jó ideje a suliba járok, jelenleg az egyetemre, te is? - esetleg még lehet hogy fiatalabb és mondjuk még nem jár az egyetemre, de valahogy tanárnak nem nézném. Azt tudom, hogy újabban, főleg az egyetemi részlegen azért vannak fiatalabb tanárok is szép számmal, de őt valahogy nem nézem annak, egyszerűen nem elég komoly hozzá a tekintete, vagy csak nem vagyok elég jó emberismerő. Inkább olyan szomorkásnak tűnik, főleg ahogyan azt a nyakláncot babrálja elgondolkodva, küzdve az édességgel.
♫ The chamber ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A kémek nem úgy dolgoznak, hogy gyanút keltsenek. Épp ellenkezőleg. De pont az bennük a gyanús, hogy nem gyanúsak.
Úgy nézhetek ki, mint egy ázott macska. Azért nem annyira vészes a helyzet, ám eléggé fuldokoltam, még most is köhögök, és így utólag visszagondolok, igazán találó a hasonlat, ha egy macska a kádba esik, nem tudja felfogni, hogy hiába ereszti ki a karmait a csúszós szélre, nem fog tudni megkapaszkodni. Kell egy perc, amíg levegőhöz jutok, sikerült annyi vizet nyelni, hogy most egy ideig nem leszek szomjas. Itt-ott megütöttem magamat, ám vízbe estem, tehát nem a becsapódás volt a lényeg, csak a térdemet sikerült párszor lehorzsolni, ahogyan kapálóztam. Hátranézek, nem is mély a szökőkút víze, hanem a növények, amelyekbe belegabalyodtam, az algák túl síkosaknak bizonyultak, és gyorsan erőt vett rajtam a pánikhangulat, holott csak fel kellett volna ülni. Elég ciki lett volna, ha a biztonsági tiszt az első nap megfullad egy kanálnyi vízba. Bár már most is szégyenkezhetek, hogy ha ezt hírül adja, nem lesz túl sok hitelem.. - Igen, igazad van, kész életveszély.. – Bólogatok, nagy barna szemeimből is még törölgetek a vizet, a hajamat is csak ki kéne csavarni, mégis inkább a teljes szárítás mellett döntök, még ha nagyon meg leszek így gyűrve. Hamarosan mindenem száraz, kicsit még fel is forralom a bőrömet, holott a víz nem volt olyan hideg, mégis a sötét tincseim állnak égnek a hirtelen támadt hőhullámtól. Keresgélem a karamellákat, halászni nem fogok, csak ami kint maradt, vagy a földre gurult. Azzal nem foglalkozom, hogy mennyire lett koszos, ennyire nem érdekel a higénia. Megrázzuk egymás kezét, és mivel fiús alkat vagyok, eszembe sem jut, hogy a kézfejemet fordítsam oda csókra, meg is lepődnék rajta rendesen. Felajánlom, hogy elhúzok innen, de nem úgy tűnik, hogy szükség lenne rá. Akkor mindketten maradunk. - Szívesen. – Fürkészem az arcát, akkor miért jött? Nem látok nála könyvet, sem mágikus lejátszót.. Szokás szerint előtör belőlem a nyomozó. Igyekszem lelapogatni a hajamat, nem akarom, hogy még véletlenül is megnézze, volt már elégszer problémám belőle, hogy vélaként a nőt látták bennem, nem pedig a felelősségteljes nyomozót. Valószinűleg McGalagony is ezért kritizálta a ruhámat, hogy legyek komolyabb. Igaza van, de itt a szökőkútnál mégse akartam kosztümben feszíteni. - Megvagyok, köszönöm, jobban oda kéne figyelni. Nem tudom, nekem nem vagy ismerős, ezt ne vedd sértésnek. Ma jöttem csak, az évnyitón is bent ültem. Te már itt élsz évek óta? – Még mindig nem tudom eldönteni, hogy egyetemista, vagy valami fiatal tanár, netán hozzám hasonlóan valami komoly munkáért felel. Belenyúlok a karamellás csomagba, és kidobok belőle egy követ, jól belemarkoltam amikor felszedegettem őket. Találok egy finomabb falatot, ezt mozgatom a számban, az enyém is teljesen összeragad tőle, de ez a lényege. Türelmesen várom a válaszát, és játszadozom a nyakamba függesztett gyűrűvel.
Szegény rendesen zilált állapotban húzom ki a kútból, de nem csoda hiszen most esett bele és jó eséllyel elég sok vizet is sikerült nyelnie. Nem irigylem a dologért, biztosan megrázó élmény lehetett és egy ideig majd nem igen megy a kút közelébe, vagy legalábbis nem nagyon fog majd a káván ücsörögni. Meg tudom érteni, főleg hogy még hűvös is van, ezért segítek rajta szinte azonnal, így számomra sem zavaró a testére tapadó ruha. Na nem mintha egyébként ezt akartam volna nézegetni, nem fogok hasznot húzni a szerencsétlenségéből, hiszen az most bőven adódott neki, jó eséllyel az édessége is elázott, bár az is ugyanúgy szárítható, ahogyan ő és a ruhái is, szerencsére. Megvárom amíg magához tér persze, hogy megnézzem nem ütötte-e be magát, hiszen akkor nem árt, ha a végén még a Gyengélkedőt is útba ejtem vele. Itt még sem hagyhatom, azért olyan soha sem voltam, aki csak úgy a sorsára hagyna egy bajba jutott hölgyet, arról nem is beszélve, hogy esetleg még szóbeszéd lenne belőle, hogy itt hagytam egy diáklányt. - Máskor jobb, ha rendesen odafigyelsz, tényleg rossz vége is lehetett volna. Azt hiszem szólni kellene Friccsnek, hogy rendesen takaríttassa ki a kutat a manókkal, mert ez így elég veszélyes. - na igen, nem valami jó, ha beleesik egy diák véletlenül, aztán még fel sem tud állni, jobb lesz, ha szépen rendbe teszik, úgy istenesen normálisan, hogy ne legyen máskor baj belőle. Remélem legalábbis, hogy ha szólok, vagy ő megteszi, akkor később másnak nem lesz baja. - Sebastian. - nyújtom felé a kezemet, ha netán ő nem tette meg akkor is. Azért mégis csak így illik bemutatkozni. Kézcsókos fajta nem vagyok, annyira én sem vagyok régimódi, még ha idősebb is vagyok, mint az itteni diákok nagy része és előkelőbb családból is származom, viszont Sebastian nem, én pedig most az ő alakjában az ő szerepét játszom és ehhez mindig, minden körülmények között ragaszkodom. - Nem, senkire sem várok és kösz! - ha már lehetőség van rá, akkor nem árt egy is karamella, én is szeretem, szóval veszek, bár tudom, hogy a fogaim úgy istenesen össze fognak majd ragadni tőle, szóval jobb, ha nem viszem túlzásba azért. Viszont így, hogy jobban megnézem az arcát valahogy ismerősnek tűnik nekem, de halvány sejtésem sincs, hogy honnan. Én ismerem... nem pedig Sebastian, de az ő révén megtudhatok róla egy s mást és akkor talán jobban be tudom lőni, hogy én honnan ismerhetem. - Jól vagy most már? Egyébként... ismerjük esetleg egymást? - lehet, hogy láttam már Sebet, ha itt tanul már évek óta, de remélhetőleg igazán nem ismeri, mert akkor azért kellemetlenebb lenne a helyzet. Viszont azt, hogy én honnan ismerem még mindig nem tudom, pedig jó a memóriám, abban biztos is vagyok, hogy láttam már az arcát, csak egyelőre még az istennek sem ugrik be, hogy vajon mikor és hol.
♫ The chamber ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A kémek nem úgy dolgoznak, hogy gyanút keltsenek. Épp ellenkezőleg. De pont az bennük a gyanús, hogy nem gyanúsak.
Nem éreztem egy cseppet sem viccesnek, hogy McGalagony a nagyteremben így méltatott. Tudom, hogy fiatal vagyok, ám már mégsem tini. Hihetetlen, hogy csak akkor nézhetnek felnőttnek, ha olyan ruhákban járok. Tényleg nem tehetek róla, hogy ha vékony vagyok, és nem tűnök öregnek, a stílusom kell, hogy számítson, meg a tudásom. Azért vagyok itt a Roxfortban, hogy segítsek, nem pedig koloncnak. Dumbledore igazán rendes volt hogy felajánlotta ezt az állást, afféle menekülőútként, hogy ne legyek munkanélküli, amíg nem rendeződnek a dolgaim. Úgy vélem viszont, hogy akkor sem lenne tőlem fair, ha aztán mégiscsak elmennék. Most már ez a hely lesz az otthonom, aligha hiszem, hogy a sötét varázslók felhagynának a fenyegetéssel egy idő után. Ha ismét utánuk kezdek el nyomozni, akkor előbb utóbb megint baja esik valakinek. Azon kevesek egyike voltam a minisztériumban, aki nem volt korrupt. Már nem tudtam szemet hunyni. A szüleim és Ralph halála után azt láttam, hogy a közvetlen munkatársaim is csak az arany galleonok halmozására mennek rá, akkor már a rendszerre van gond. Azt viszont nem tudom megtenni, hogy mindig kosztümben mászkálok, végtére is biztonsági tisztként lehetnék kényelmesebb ruhákban is. Ezért esik most éppen úgy, hogy póló, és farmer, mert az érdemi munkát hajnaltól akarom kezdeni, most még kifújnám magamat, és felkutatnám azokat a helyeket, amiket még diákként ismertem, de McGalagony nem vezetett be oda. A karamellás műveletnek megvan a következménye, háttal borulok be a szökőkút vizébe, de az istennek se sikerül felállni az aljára tapadt algáknak köszönhetően, és a káváját is hiába próbálom meg elkapni, mindig elcsúszom, csoda, hogy nem fejelem le a követ. Egyre lilul a fejem a nyelt víztől, az értékes levegő már nagyon hiányzik.
Aztán a kút kávája helyett rálelnek valamire az ujjaim, ami cseppet sem csúszós. Egy erős tenyérre. Automatikusan kapom el, és ránehezedek, hogy a másik kezemmel is megtámaszkodjak már, és nem kevés vizet köhögve próbáljak levegőhöz jutni, most már sikeresebb a dolog, hogy nem jön több víz. Megszólalni még nem sikerül, csak a nyelvemet kidugva erőltetem a köhögést. Csuromvizes vagyok, a pólóm úgy tapad rám, mintha éppen most nyertem volna meg egy vizespóló versenyt. Amikor már egy perce köhögök, végre alább marad az inger, és meg tudok szólalni a szememet törölgetni. A pálcám legalább megvan. - Köszönöm. – A pálcámra úgy tűnik nem lesz szükség, mert kapok egy forróbb fuvallatot az arcomba, még a hajam is égnek áll tőle, a homlokomhoz nyúlok, hogy lejebb simítsam. Bólintok, legalább a ruhám is száraz, még ha nem tűnik túl igényesnek, össze van gyűrödve a hirtelen felmelegedéstől, de ez most mindegy is. – Én hülye! Nassoltam, és elgondolkoztam. Ha nem vagy itt.. na akkor rossz vége lett volna. – A pálcámmal félköríves mozdulatot írok le, tesztelve, hogy nem sérült, ám az aranycsillámok rendesen követik az útját, kifogástalan. Hát el is vártam, nem szokványos Olivander féle diákpálca. Ugyan nekem is ő csinálta, ám rendelésre, nyomozati célzattal. Ráment akkor három havi fizetésem.. Tényleg, itt alig fogok keresni, viszont lesz hol laknom. – Aridne. – Nem viszem túlzásba a bemutatkozást, hiszen nem szokásom felvágni azzal, hogy ki vagyok. Ráadásul nála sem vagyok benne biztos, hogy kicsoda, lehet, hogy valami fiatal tanár. – Találkozód van itt valakivel? Mert akkor nem rontom itt a levegőt. – Emelem fel szabadkozva a kezemet, még mindig a pólóm alját lesimítva rendezgetem a ruhámat, de csak a kényelem kedvéért, nem azért mert olyan magamutogató lennék. Felnézek rá a szemem sarkából, hogy vajon induljak e. Aztán összeszedegetem a szétszórodott karamellákat. Csak nem esett nagy bajuk. Felé nyújtom a félig teli zacskót.
Eredményeket kell felmutatnom, mert ha nem teszem azzal csak gyanút keltek. Eredményeket, amik még sem olyanok, amikkel számottevően kezdhetnek is valamit azok, akiknek jelenleg dolgom. Egyáltalán nem könnyű úgy evickélni, hogy ugyan ne hívd fel magadra a figyelmet, de ne is tegyél olyasmit, ami nagyon erősen szembe megy az elveiddel. Épp e miatt kezelem ezt az egész helyzetet olyan nehezen, mert egyre nehezebbé is válik. Így is épp elég komplikált a helyzet, a miatt hogy kénytelen voltam egy diákot elrabolni, de nem igen volt más választásom, így hát semmit sem tehettem maximum arra figyelek, hogy legalább ne legyen nagyon rossz sora. A nehéz ebben az, hogy nem én vigyázok rá, maximum időnként meglátogatom, ha információk kellenek. Azért is választottam mondjuk őt, mert nem ismerik sokan, nem kellett túl sok mindent kiszednem belőle ahhoz, hogy ne legyen túlzottan feltűnő a csere. Ettől még minden áldott nap óvatosnak kell lennem, óvatosan járnom az iskolában és persze ideje lenne végre tényleg kiderítenem ezt-azt. Az évnyitóról is azért maradtam le, mert túlságosan sok lett volna elsőre, főleg úgy, hogy valaki más helyét vettem át, főleg úgy, hogy ott van az igazgató is. Ismerem őt még diákkoromból, ő is engem, pont e miatt nem akartam akár csak véletlenül is a látóterébe kerülni. Sikerült megoldani, tehát utólag költöztem be, amikor volt lehetőségem egyedül utána járni mindennek, miután még nyáron Sebastian nevében beadtam a kérvényt, hogy saját önálló szobám legyen. Így az egyszerűbb, főképp hogy titkaim azok bőven vannak, nem lóghatnak a nyakamon mindenféle idióta szobatársak. Most viszont egy kis levegő kell, hogy összekapjam magamat, miután vagy tíz percet diskuráltam egy évfolyamtársammal, aki a nyaramról kérdezgetett... nehéz feladat úgy tenni, mintha egy laza, ám komoly Hollóhátas diák lennél, miközben épp egészen más dolgod lett volna. Ami nálam van, azt kellene biztos helyre eltennem és erre most még a szobám sem alkalmas, itt kint viszont ideális lenne a hely és talán ilyenkor tömeg sincs... Az ajtón kilépve hallom meg a csobbanást, talán már a sokadikat, mert köhögés is párosul hozzá bőven. Valami egyértelműen nincs itt rendben, azaz inkább valaki nincs itt rendben, így bár könnyebb lenne behúzni az ajtót, győz az auror, aki vállalja a kockázatot, hogy a szökőkúthoz lépdeljek és a kezemet nyújtsam a lánynak, aki úgy fest nagyon nincs a helyzet magaslatán. - Gyere... a végén még mehetsz a Gyengélkedőre egy kiadós megfázással és mind tudjuk, hogy Madame Pomfrey gyógyitalai közül kevés van, aminek az íze is jó. - még egy halvány mosolyt is mellékelek és amikor végre sikerült kihúzni csak akkor lépek kicsit hátrébb, hogy rendben van-e egyáltalán és persze emelem a pálcámat azzal a célzattal, hogy megszárítsam. - Ezt meg hogy sikerült? - persze simán letegezem, hiszen láthatóan fiatal, eladható könnyedén egyetemistának, én pedig nem ismerek mindenkit, még csak látásból sem, csak akikről Sebastian mesélt nekem, meg aztán a évnyitón sem voltam ott, hogy tisztában legyek azzal, hogy a nő pont olyan valaki akivel nem kellene kapcsolatba kerülnöm. Ki tudja, hogy mennyire gyanakvó vagy veszélyes rám nézve.
♫ The chamber ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A kémek nem úgy dolgoznak, hogy gyanút keltsenek. Épp ellenkezőleg. De pont az bennük a gyanús, hogy nem gyanúsak.
Hát nem volt semmi, hogy az idős griffendéles házvezetőnő mennyire szigorú még mindig. Nem tudom, talán már sosem fog megváltozni, velem is csak ritkán volt enyhültebb, pedig éltanuló voltam. Miután körbevezetett, úgy gondoltam, hogy mégiscsak én magam akarok körbejárni, úgy az igazi, ha nincsen kalauzom. Fel akartam fedezni a régi termeket, az erdőt, a manók konyháját. McGalagony szokása szerint tőmondatokban beszélt, és a lényegre szorítkozott, meg volt az az érzésem, hogy még mindig ugyanúgy kezel, mint egy tizenegy évest. Az itt tanulók szinte mindegyikénél idősebb vagyok, leszámítva egy maroknyi egyetemistát, akik talán azért jöttek vissza, mert hozzám hasonlóan nem volt az idejükben még ilyen felsőfokú oktatás. Nálam viszont más a helyzet, kissé kényszerű az ittlétem, nem akarok már tanulni. Az elmúlt hat évben megszoktam, hogy a saját magam ura vagyok, egy főnököm van, akinek jelentéseket kell írnom, most is csupán McGalagonynak kell majd felelnem a tetteimért, Dumbledore ritkán foglalkozik a tanári kar, vagy a személyzet felügyeletével, ez az igazgatóhelyettes dolga. Miután lemostam magamról az esőcseppeket, átöltöztem, elindulok lefelé. Saját, külön szobát kaptam, nyilvánvalóan már nem kell másokkal osztozkodnom rajta. Kényelmes farmert vettem fel, és egy hosszú ujjú blúzt, tehát a kutya sem mondja meg rólam, hogy nem diák vagyok, viszont így a minisztérium határkörén túl, nem érzem hogy hivatalos, elegáns kosztümben kéne rohangálnom. Talán majd ha tényleg munkába álltam, de ma még ejtőzöm. Nem mintha az a lazulós, pihenős fajta lennék. Viszek magammal némi karamellát, amit a házimanóktól szereztem be, és kiülök a kis udvarhoz, ahol van az a jó kis szökőkút. A hűvösödő idő ellenére még nem zárták el. Eszegetem a karamellát, a másikkal pedig a nyakamba akasztott gyűrűvel játszadozom. Már elfogadtam Ralph halálát, de mégiscsak velem élt a haláláig, mondhatni ez már örök szerelem marad. Valahogy képes volt elfogadni, hogy igen fiús lány vagyok, úgyhogy még egy ilyet aligha találok. Mivel mindkét kezem le van foglalva, a számmal próbálok benyúlni a zacskóba egy újabb szem karamelláért, viszont mivel fel van téve az egyik lábam a másikra, egész egyszerűen úgy elvesztem az egyensúlyomat a furcsa művelettől, hogy hátraesek, egyenesen a vízbe, prüszkölve próbálok meg felállni, ám a mohás talajban újra, és újra elcsúszom, az orromon, meg a számon át áramlik a víz a tüdőmben, de ahogyan köhögök tőle, egyre fullasztóbb a helyzet.
//
