2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "People think being alone makes you lonely, but I don't think that's true. Being surrounded by the wrong people is the loneliest thing in the world."
Főkarakter: Főkarakter Teljes név: Lyle Arnald Armistead Születési hely és dátum:Cardiff, 1979. január 27. Csoport: Hollóhát Patrónus: Bóbitás szarvas Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 9. évfolyam, ereklyevadászat Képesség: - Kiemelkedő tudás: Mágiatörténet
Jellemed kifejtése
Ismered azt a srácot, aki mindenkivel könnyedén beszélget a legfelületesebb dolgokról? Azt, aki megmondja, mi is volt a házifeladat. Azt a fura figurát, aki állandóan csak könyvekkel járkál, és szabadidejét is előszeretettel tölti a könyvtárban, poros vaskos kötegek között. Lyle Armistead az a srác. Egyedül nőtt fel – nem csak testvére sincsen, de ügyvéd szülei számára valahogy mindig akadt fontosabb és sürgősebb feladat, így a kis Lyle már egészen aprón megtanulta, hogyan foglalja el magát egyedül. A gondolataiba, más világokba menekült, és idővel rájött, hogy nem csak a mugli regényeket élvezi, hanem mindenféle tudományokra is kifejezetten érzékeny. Kimeríthetetlen tudásszomja azóta sem változott, a mai napig legjobban könyvek között érzi magát, ott van biztonságban. Nagyon nehezen ismerkedik – pontosabban a felületességet tökéletesen műveli –, de képtelen mély barátságokat kialakítani, mivel csak nagyon lassan, fokozatosan tudja magához közel engedni az embereket, ezt pedig szinte senki nem várja ki. Amikor valaki mégis kihámozza őt a magára húzott rétegekből – ez eddig mindössze két embernek sikerül –, akkor azonban rendkívül őszinte, nyílt ember lesz, aki bármit megtenne azokért, akiket szeret. Akármelyik pillanatban képes teljesen random információkat megosztani a másikkal, és beszédesebbé is válik. Persze a beszédes az Ő esetében.. Nos, még így is átlagon alul kommunikál, legalábbis erről mindenki más meg van győződve. Legbelül mindig kalandvágyó volt, de soha nem volt mersze, vagy bátorsága, hogy bármi kiemelkedőt, vagy bármi vakmerőt csináljon. Nyugodt természete van, és ha valamiért lelkesedik azt is inkább visszafogottan teszi, akkor is, ha belül szinte forrong.
Megjelenés
Aranybarna haja a legfeltűnőbb rajta. Hajának különleges árnyalatát édesanyjától örökölte, az egyetlen, amit az életében tényleg neki köszönhet. Általában kicsit hosszabbra hagyja meg, hiszen meg van az a – mások számára idegesítő – szokása, hogy amikor zavarban van, akkor a hajába túr. Ilyen pótcselekvés egyébként nála még az is, hogy előszeretettel bámulja az ujjait, vagy mások ujjait – nincsen semmiféle fétise ezzel kapcsolatban, pusztán megnyugtatja őt, és vallja, hogy sokat megtudhat másokról azok segítségével. Testtartása egyébként szinte soha nem görcsös, elég magas, így már messziről kitűnik a tömegben – bár ha lehet, akkor azokat inkább kerüli, óráról is inkább késik, csak ne kelljen zsúfolt folyosón közlekednie. Járása se nehézkés, de úgy gondolja, nincsen benne semmi különleges. Mosolya az, amiért talán mindenki odalenne – ha sűrűbben mosolyogna nyilvánosság előtt. Így azonban ez a kiváltság csak pár embernek adatik meg, ők azonban igen sűrűn kaphatnak belőle. Öltözködése - hacsak persze nem talár visel - inkább kényelmes, praktikus, de mindig odafigyel, hogy az alkalomhoz illően jelenjen meg. Szeret pulcsikat, vékonyabb ingeket hordani.
Életed fontosabb állomásai
A hajnal világos fénye erőszakosan vág keresztül a duplaüvegezésű ablakainkon. Amikor ágyat álasztottunk magunknak, gyorsan esett döntésem erre a helyre. Valószínűleg ha lassabb vagyok is, akkor is utolsó választási lehetőségek között marad, hiszen keletre néző szobánk legvilágosabb pontjává avanzsál, amikor a Nap – az éjszaka démonjaival megküzdve – újra feljön. Számomra azonban pont ez a tulajdonsága tette vonzóvá, hiszen így már korán reggel – hiszen mindig hamar ébredtem – elővehettem éppen olvasott könyvemet, és a sokszor poros, ritkán forgatott lapok újra életre kelhettek előttem. Most is pontosan ugyanígy teszek. Az ébredésemet követő pár másodpercben csupán csukott szemmel hallgatom a hálótermet bejáró halk szuszogást – valamelyik távoli ágyon egyik társam halkan horkol is –, majd jobb oldalamra fordulok, szemhéjaim lassan válnak el egymástól, hogy pillantásomat lassan vezethessem végig a mellettem fekvőn. Nem az fekszik ott, akit látni szeretnék. Az Ő ágya sokkal kevésbé kapna fényt, szobájuk az épület másik részén fekszik, így szinte zavartalanul folytathatja álmát, miközben a takaró dereka körül összpontosul, látni engedvén ezzel hosszú combjainak kellemes ívét. Tudom milyen, nyaranta többször volt alkalmam a közelében ébredezni. Szorosan szorítom össze szemeimet, a gondolat önálló – helytelen – életre kell bennem, ezért hirtelen fordítok neki hátat, ágyam mellé hajolva emelem a legújabban kölcsönzött vaskos köteget. A betűk kecses kézírással rajzolódnak ki a pergamenen, ujjaim alatt érzem a papír keménységét, a szavak értelmet nyernének, de valami megakasztja őket, gondolataim el-elkalandoznak, a bájitalkészítés ősi fortélyai nem kötnek le eléggé, pedig az előttem heverő több száz oldal történelmünk legérdekesebb és egyik legrégebbike – már ami a bájitalokat illet, természetesen. Halk sóhajtás mellett csukom be kötetet, az oldalak puhán pattannak össze, a fényben pontosan kirajzolódó, apró porfelhőt lehelnek magukból az oldalak – vajon ki olvashatta utoljára ezeket az oldalakat? –, papucsomba bújván nesztelen halk léptekkel haladok a közös fürdő felé. A kagyló felé hajolva támaszkodom karjaimon, lehajtott fejemben végtelen gondolatok sora követi egymást. Egy egészen rövid pillanatig otthon vagyok – azon a helyen legalábbis, amit otthonomnak kellene neveznem, hiszen egész gyerekkoromat ott töltöttem –, ötödik év utáni nyáron, valami hasonló pozícióban várakoztam a fürdőben, az emeletre hallatszódott szüleim hangos kiabálása. Egymás fejéhez vágtak kemény szavakat, gyereknevelésről, felelőtlenségről vitatkoztak jogi kifejezésekkel megtűzdelve. Hazugság lenne azt mondani, hogy nem értettem egy szavukat se. Más 16 éves számára minden bizonnyal sötét homályba vesző kifejezéseket használtak volna, számomra azonban csak alig párnak volt homályos a jelentése. Akkor könnyek szöktek a szemembe, azt kívántam, bárcsak szokványos-unalmas családom lehetne, mint az iskolában oly sok embernek. Az volt az utolsó alkalom, amikor máshoz akartam hasonlítgatni magam. És ezt Ő tanította meg. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, amíg ebbe a szótlan mozdulatlanságba kövültem. Arra eszméltem csak fel, hogy többen lépnek a közös fürdőbe, reggeli készülődésüket kezdvén meg. Zavartan pillantok körbe, tekintetem ide-oda kapkod emberek, és értelmetlennek tűnő tárgyak között. Végül közelebb hajolok a csap felé, hideg vízzel frissítem arcomat, vonásaimat próbálom rendezni, majd gyorsan – a többi fiú értelmetlen párbeszédei elől menekülve – sietek vissza saját ágyamhoz. Egy emlékezetembe égett kép jelenik meg előttem – édesen alvó alakja a reggelek szerves részévé vált.
Lavender.Brown
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lyle Armistead 2015-09-19, 18:33
Elfogadva!
Először is a pb választás. Remek, én imádom! Illik is hozzá a mágiatörténet, őt ugye leginkább a tudományos magyarázatok oldaláról ismertük meg, a karakterkoncepciód is ezen alapul. A jelleme tetszik, mindannak ellenére, hogy talán nagyon magányos és zárkózott típus, nem lehet sajnálni. Így is érezhető, hogy jól érzi magát a bőrében. A karakter történetének leírása rendhagyó, nagyon kevés kézzel fogható adat jelenik meg benne mégsem érzem semminek a hiányát. Szépen fogalmazol, és abból amit írtál előtűnik a karakter. Jó lett volna tudni ki az az Ő, de remélhetőleg mihamarabb fény derül erre a fontos momentumra, hiszen ki ne akarná tudni annak a kilétét aki képes volt kivárni a rétegek eltűnését és mély benyomást hagyni egy olyan emberben aki inkább rejtőzködik. Csak halkan jegyzem meg, Piton kifejezetten utálja ha késnek az óráiról, legalább nála igyekezz. Nincs más hátra mint foglalózni, a jogokat megkapod és mehetsz játszani.
Illik is hozzá a mágiatörténet, őt ugye leginkább a tudományos magyarázatok oldaláról ismertük meg, a karakterkoncepciód is ezen alapul. A jelleme tetszik, mindannak ellenére, hogy talán nagyon magányos és zárkózott típus, nem lehet sajnálni. Így is érezhető, hogy jól érzi magát a bőrében. A karakter történetének leírása rendhagyó, nagyon kevés kézzel fogható adat jelenik meg benne mégsem érzem semminek a hiányát. 
Szépen fogalmazol, és abból amit írtál előtűnik a karakter. Jó lett volna tudni ki az az Ő, de remélhetőleg mihamarabb fény derül erre a fontos momentumra, hiszen ki ne akarná tudni annak a kilétét aki képes volt kivárni a rétegek eltűnését és mély benyomást hagyni egy olyan emberben aki inkább rejtőzködik. Csak halkan jegyzem meg, Piton 
kifejezetten utálja ha késnek az óráiról, legalább nála igyekezz. Nincs más hátra mint foglalózni, a jogokat megkapod és mehetsz játszani.
