2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Bevallom, elég nagyot hibáztam. Ami persze rajtam kívül senkit sem befolyásol, de én lassan beledöglök, úgy kínoz a dolog. Ez már vagy a harmadik alkalom az évben, hogy ugyanezt elkövettem, és legszívesebben a fejemet vertem volna az ajtófélfába, hogy mekkora egy idióta vagyok, hogy nem tanulok a saját hibámból, de hát arról nem én tehetek, hogy az öcsémre mindig ezen a napon jön rá az írhatnék. Mivel éveken keresztül azt hittem, hogy az öcsikém valahol Norvégia és Svédország között fekszik holtan valami út menti tömegsírban a szüleimmel és a nagyszüleimmel együtt, elég nagy sokként ért, amikor kiderült, hogy ő mégsem halt meg, csak amnéziás lett. Persze a nevelőszülei nem bírták volna kinyomozni, hogy még él a nővére, és nem egészen 500 kilóméterre lakott tőle még vagy hat hónapig, nem, ők inkább titokban tartották a tényt, hogy valószínűleg még élnek rokonai Isaacnek, csak azért, hogy megtarthassák őt. Most boldogok lehetnek, hiszen az öcsém őket választotta helyettem, pedig én felajánlottam neki, hogy bejuttatom a Roxfortba, és lakhat nálam, van egy egész takaros kis lakásom, és nincs tele rózsaszín cuccokkal meg félmeztelen pasik posztereivel; de persze azt is megértem, hogy az után az együtt töltött három nap után még nem akarja velem leélni az életét. Mindezek után megbeszéltük, hogy legalább baglyot küldünk egymásnak, de a kis tengerentúli utazás sosem tesz jót se Málénak, se az öcsém barátságtalan dögjének, ezért úgy beszéltük meg, hogy a heti egy bagoly is elég lesz most. Azzal viszont nem számoltam, hogy emiatt majdnem minden szerdán lekésem a vacsorát, ami miatt mindig órákig szenvedek az ágyban, mire sikerül elaludnom, de utána persze óránként fel kell ébrednem, mert olyan hangosan korog a gyomrom. A mai nap sem különbözött ettől. Az öcsém írt nekem levelet, és bőgtem egy jót, hogy mennyire örülök neki, hogy minden simán megy neki, majd válaszoltam neki. Sajnos a könnyeimet nem olyan könnyű felszárítani, főleg nem, ha a frissen írt tintára esnek rá, így vagy ötvenszer újra kell kezdenem a postázandó üzenetet. A bagolytoronyban voltam, és a vaksötétből megsaccoltam, hogy már rég vége van a vacsiidőnek, így lógó orral kullogtam vissza az épületbe. Elindultam a Mardekár klubhelyisége felé, mikor egy pillanatra elgondolkoztam, hogy igazából senkinek se tűnne fel különösebbképpen, ha én most beosonnék a konyhára, és elvinnék pár szendvicset. Gyorsan megfordultam, majd elindultam az ellenkező irányba, mint amerre eddig haladtam, amíg meg nem pillantottam az áhítatott konyhát. Úgy ragyogott fel előttem, mint a filmekben a mennyország kapuja. Beléptem a konyhába, majd rögtön nekiestem a hűtőnek, és összegyűjtöttem pár szelet kenyeret. Fogtam egy paradicsomot is, és a durván tíz szendvicsemmel elindultam az ágyikóm felé. Majd a tűz mellett bemajszolom ezt a tömérdek mennyiségű kaját. Szerencsére senkivel sem találkoztam a folyosókon, és mivel a klubhelyiség és a konyha is az alagsorban volt, nem kellett túl nagy távot megtennem. Kimondtam a jelszót, mire az ajtó kinyílt, de én nem bírtam tovább türtőztetni magamat, és elkezdtem befalni az egyik szendvicsemet, nem kimondottan nőies és kecses mozdulatokkal. Már épp végeztem az első szenyóval, mikor közelebb mentem a tűzhöz, hogy lehuppanjak az egyik fotelbe, mikor megláttam, hogy a kanapén egy durván nyolcadikosnak megtippelt, egész jóképű gyerek ült és engem bámult. Már lenyeltem a falatot, és épp ettem volna a következő szendvicset, de a kezem hirtelen megállt. – Mi van? – kérdeztem. – Még sosem láttál dugiszendvicset zabáló lányt?
◊ music ◊ aktuális viselet [You must be registered and logged in to see this link.]
