2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A kérdése jogos és teljesen érthető is, amikor leesik, pontosan mire gondol. - Valószínűleg igen - bólintok kis szünet után. - Hosszú és küzdelmes út árán legalábbis biztosan - teszem hozzá, hiszen nem ilyen egyszerű ez, mint amilyennek külső szemmel tűnik. Rengeteg a buktató és a hátráltató tényező, ami miatt talán jobb úgy, ahogy most van, de én nem zárkóznék el attól sem, ha nem kellene mindig titkolóznunk a muglik előtt. - Most is vannak mugli-varázsló kapcsolatok, házaságok, ilyesmi... akár egy varázstalan családba is születhet valaki mágiával a vérében, néha ez csak úgy kiütközik, de hogy teljesen elfogadott legyen és úgy járkáljunk egymás közt, hogy semmi nem akadályozza egyik felet sem, az még akár évszázadokig is eltarthat, vagy nem következik be soha. - Abból kiindulva, hogy jónéhány-ezer évig működött ez így tökéletesen, kétlem, hogy mostanság jönne meg a megváltás. Ahhoz drasztikus módszerek kellenének, és az egyik oldal mindenképp rosszul jönne ki belőle legalább, hatékony együttműködés pedig nem menne egyik percről a másikra. - Talán - válaszolom ezzel - részemről - lezárva a témát. Persze azért a szó, amit használ, visszhangzik kicsit a fejemben. Valóban megszöktem volna? Klasszikus értelemben nem egészen, de egyébként... ettől jobbat talán nem is használhatott volna, és ha figyel, az biztosan látható az arcomon, hogy egy kicsit elgondolkodom, mielőtt egészen továbblépek. - Igen, tényleg - bólintok. - Az uborkáról fogalmam sincs, lehet, hogy igen, de én nem tartom valószínűnek. Bár annyira nem értek hozzájuk - vonok vállat; a varázslények egyértelműen nem az én szakterületem, bár amiatt kétlem ezt az uborkás témát, mert akkor nem igazán lenne szükségük emberekre, ha annyira vegetáriánusok lennének. - A kappák viszont szeretik - teszem hozzá, mivel ebben legalább biztos vagyok, ez hamar előkerült órán, mikor a védekezést tanultuk a veszélyesebb besorolású lények ellen. Hm. Csóri mugliknak azért nem olyan könnyű meglátogatni a helyeket, amiket csak szeretnének, mint nekünk, de azért semleges hangon, mégis valamiféle bizakodó üzenettel válaszolok. - Egyszer még nem lehetetlen. - Bár azt hiszem, a helyzete sem könnyíti meg neki a dolgokat, de akkor sincs kizárva, hogy egyszer járhasson valamelyik skandináv parton. Még előtte van egy élet, kár lenne már most eldönteni, hogy sosem fog összejönni. Amikor arra kerül sor, hogy végre odatalálunk a helyhez és azonnal a pulthoz is lépek, Katya is tanulmányozni kezdi az itallapot, legalábbis először ezt hiszem, mégis inkább tűnik úgy, hogy az engem való bamulás jobban leköti. Nehéz nem észrevenni. Úgy fest, mint aki egy kicsit... többet gondol bele a meghívásba, mint ami - félreértés ne essék, amúgy szép lány, de eddig nem jutott eszembe, hogy közeledjek hozzá. Asszem' Erica óta nem is volt hosszabb távú kapcsolatom, csak kalandjaim, és ezzel tökéletesen meg is voltam így, de abban nem vagyok biztos, hogy egy prostival akarnék akár egy éjszakába is keveredni. - Mondjuk úgy... - kezdek bele, egy pillanatra megtorpanok a mondatban, mert nem akarom azt se, hogy túl nagy reményekbe bocsátkozzon, de elküldeni se akarom a halálba. A maga fura módján és a találkozásunk módja ellenére is, azért mégiscsak van benne valami nem mindennapi, ami miatt elnyerte a szimpátiámat és nem akarom letörni. - Szóval mondjuk úgy, hogy ez egy baráti iszogatás lesz, aztán meglátjuk. - Ezzel igencsak nyitva marad a kérdés, a válasz olyan semmilyen, de talán megelégszik vele. Ha így van, egyelőre intek a csaposnak, hogy jöjjön, a magam részéről egy whiskeyt rendelek, a lánynak meg meghagyom, hogy válasszon, amit akar, nekem teljesen mindegy. És ha az italunk megjön, ki is fizetek mindent. - Gyere - mondom aztán, és a tekintetemmel a lépcsőt keresve el is indulok arra, amerre megbeszéltük. És hogy merre fut ki a dolog azon kívül, hogy beavatom a dolgokba, azt még tényleg meglátjuk.
Nagy szemeket mereszt rá. És nagyon látszik, hogy mondaná a magáét, vagyis ami épp a gondolataiba szuszakolta magát ezzel kapcsolatban, csak hát nyelvi akadályokba ütközik és egy szomorú szusszantással csak megcsóválja a fejét - Inkább az első.. de nem tudom elmondani. Egyesülnének? - keresi meg a legközelebbi szót amiről úgy véli kifejezheti amire gondolt. - De ha megszöktél, akkor érdekel. Nem? - igazából már nem vár rá választ, csak kitoldotta Ansgar szavaival azt ami miatt rávágta, hogy hazudik. De lényegében megértette mire gondolt a srác. Katya egyébként mérsékelten szokta csak átlátni az embereket, de egy egy helyzetben simán félre érti vagy elszámolja a várható reakciót. Mint hogy Ansgarnal is leállt alkudozni, csak hogy cserébe ne legyen megverve. Aztán hamar realizálta, hogy nem olyan sráccal van dolga. Hiába okozott neki kárt. Ez azért megszavazta a bizalmat részéről. Igen valóban egyszerű lélek bizonyos szempontból. Ansgar pedig jól gondolja, azzal, hogy kimondta egy lelkesen csillogó élénk kék szempár néz vissza rá - Tényleg? Mint a legendákban? Szeretik az uborkát? - hiszen számtalan mese szól arról, hogy a kelpie-k milyenek is. Fametszeteken jelennek meg és számos más ábrázolásuk is ismert. Aztán kissé lelohad a lelkesedése és elsápadva emeli a kezét a szája elé - Tényleg - folytogatós mozdulatot tesz - az embereket? - bár továbbra is lenyűgözőnek tartja, hogy létezik, viszont pont emiatt átértékelődik benne, mert az még számára is para, hogy tényleg egy létező fojtogatós rémhez hasonlítják ezek szerint a tudtuk nélkül. Aztán inkább elűzi a gondolatai közül és megmarad annál, ahogy eddig tekintett az élőlényre. - Egyszer szeretném látni a partokat élőben. - hát igen ameddig Ansgarnak valószínűleg maximum egy zsupszkulcs, vagy egy kiadós hoppanálás mindössze, addig Katyanak pénz- hamis iratok - még több pénz.. A ki-hol lakik barkóbára csak biccent. Az, hogy Ansgar járt már ott csak megmosolyogtatja - Ó.. tényleg kicsi a világ. - ezt követően beérnek a pubba és bár a játék szerint Katya állta volna az első kört, de Ansgar megelőzi és mire tiltakozhatna a srác már a pultnál van. Mielőtt azonban kikérné magának a kezébe veszi az itallapot és kissé elbújik mögötte. Azon tűnődik, hogy alap esetben a kuncsaftokkal szokott alkoholt fogyasztani, de utána van egy igen erősen bele nevelt protokoll, hogy mit is kell tennie, annak érdekében, hogy ő a lehetőségekhez képest józanabb maradjon.. és jelenleg ehhez semmi kedve. Beharapja az alsóajkát, végül gondol egyet és az itallap takarásában odahajol Ansgar füléhez és suttogva felteszi a kérdést - Ez most milyen meghívásnak számít? - egyébként kellemes ánizs illata van és nem a túl sok abszinttól. kicsit távolabb hajol, hogy lássa a másik arcát és ha kell kikódolja a mimikájából értette-e a kérdést. Meg.. mert így közelebbről nézhet bele Ansgar szemeibe amik nagyon tetszenek neki.
- Eltűnnének...? - kérdezek vissza, nem egészen értem, mire céloz ezzel. - Úgy érted, beolvadnánk egy idő után, vagy úgy, hogy a varázstalanok megpróbálnának kiírtani minden mágikusat a föld színéről? - találgatok. Valójában mindkettő benne van a pakliban, de amíg titokban marad a mi világunk az övéktől, addig ez nem okoz problémát. A megalomán aranyvérmániások hamarabb kezdenék eltűntetni minden muglit, mint fordítva, és nyilválvalóan az eszközök is egészen mások. Ah, ennyire átlátható lennék? Igencsak hamar rávágta, hogy hazudok. Ami azért túlzás, de... nem tudom. Talán van benne valami. - Miért hazudnék? Valóban hozzászoktam. Illetve van az a mondás, miszerint megszoksz vagy megszöksz, én talán egy kicsit mindkettő - foglalom össze a leglényegretörőbben. Nem megyek bele a részletekbe, de ha nem kavarodik bele abba, amit mondok, akkor nagyjából értheti, hogy mire gondolok. Bár az igazat megvallva, végül a megszöksz rész jobban érvényesült. A válasza... nos nem azt mondom, hogy láthatóan meglep, de az tény, hogy nem erre számítottam. - Hát ez... találó - jegyzem meg, nem fűzve hozzá nagyon semmit a különféle fétises alakokhoz. Mindenkinek megvan a maga preferenciája, és ez nyilvánvalóan gyakoribb is, mint azt az ember gondolná. Ahogy azt sem tudom elítélni, hogy muszáj magát áruba bocsátania. Valakinek egyszerűen nem jut más. - Ha érdekel, igazából a kelpie-k is léteznek - vetem oda csak úgy mellékesen; van egy gyanúm, hogy ez fel fogja kelteni az érdeklődését. Bár nem vagyok a legendás lények szakértője, annyit én is tudok ezekről, hogy egy mugli csajt lenyűgözzenek. Úgy is fest, Katyát különösebben nem is nehéz lenyűgözni, legalábbis némi gyerekes hiszti után - amire nem különösebben reagálok semmit - újra elég hamar visszatér a jókedve és egy képeslapról kezd el áradozni. - Áh, igen. A skandináv vízparti városok közt gyakori az ilyesmi, tényleg különleges - értek egyet vele, bár kevésbé lelkesen, mint ő. Végülis nekem ez normális, ott nőttem fel, de a turisták, meg általában a külföldiek nem győznek ájuldozni a látványtól. Nem jött be a tippem Szentpétervárral. Na sebaj. A lány hamar ki is segít egy kis leírással, a város régi neve már el is árulja, mire gondol konkrétan. - Volgográd - jelentem ki egyszerűen. - Egyszer jártam ott pár napra, még régebben - fűzöm hozzá a gondolatot. Egy orosz minisztériumi figuránál szálltunk meg családostul, mikor körülbelül tizennégy éves voltam; a faszi gyerekeivel együtt jártam a Durmstrangba, de inkább apám kapcsolata volt. Ez is. Bár a lényegen nem változtat a várossal kapcsolatosan. Megérkezünk a helyre, ami picit zsúfoltabb, mint amire számítottam, bár lényegében megteszi. Nem hinném, hogy bárki is foglalkozna velünk, de ha mégis lennének kíváncsi fülek, egy hangtompító bűbáj mindent elintéz. Bár ha felmegyünk, ez mindegy is. - A fentre szavazok - mondom végül, talán amiatt is, hogy esélyesen a csend is nagyobb és tuti nem liheg a pofánkba olyan, akinek nem kéne. - Fizetek - mondom, ahogy lassan elindulok a pult felé. Tudom, azt mondta az előbb, hogy ha veszít, övé az első kör, de szerinem nyilvánvaló, kettőnk közül melyiknek számít ez kevésbé. Úgyhogy miután kikérem a pohár whiskeymet, nem hagyom, hogy Katya állja se ezt, se amit magának kér. A kukában landolt szereknek se az értéke számít, inkább a belefeccölt idő meg energia, úgyhogy igazán nem érdekel, ha a ma vesztett árakat megdobja még pár font.
Elgondolkoztatják a szavai és kissé hetykén billenti félre a fejét és Ansgarral szembe fordulva, valamivel előtte halad, voltaképp hátrafelé. Meglehetősen könnyeden és magabiztosan, minden botlás nélkül. - Mit gondolsz? Ha minden kisebbség csinálhatná, eltűnnének ..a világ többi részéhez mérten? - érezhető, hogy át vette a szava járását és azt beépítve próbáltja magát kifejezni. Nem tudta, hogy mondja, hogy "a világ többi része elől" Amikor azt mondja, hogy már megszokta felcsillannak a szemei és fülig érő hófehér mosollyal, dallamosan dörgöli Ansgar orra alá. - Hazudsz!... ~ nincs benne rosszindulat, és nem igazán tűnik úgy, mint akit egyébként zavarna. - ..Hozzá szoktál? - kérdi újfent incselkedve és kicsit mintha egyik a másik folytatása lenne, így kérdéses, Ansgar mihez is szokott hozzá? A hazugsághoz, vagy a családjához? Direkt rá hagyja, hogy a szójátékot hogyan értelmezi, elhessegeti, vagy mit kezd vele. A Kelpie-re kicsit lefittyed a mosoly az arcáról és mintha szemérmesebbre váltana, pedig amúgy ugyanolyan szégyentelenséggel fog megeredni a nyelve ahogy Ansgart köszöntötte. Vissza sorol iránynak megfelelően a srác mellé. - A kuncsaftok hívnak így. Az olyanok igényét .... fejezi ki akik szeretik vízben, és ha nem kapnak levegőt. - amolyan gyakorlott fojtogatós mozdulatot tesz a levegőben. Olyan arccal közli, mint akit az sem tudna megbotránkoztatni, hogy kényes helyekre piercinget szúrjon valakinek, ha azt kérik tőle. - Mivel a kuncsaftkör ajánlással is terjed... Hasonló érdeklődésűek találnak meg. - magyarázza nagyon egyszerűre fogva a történetet. Az, hogy egyébként neki erről mi a véleménye, az nem derül ki a gesztusaiból, mimikájáról. Úgy tűnik, elfogadja és normálisnak tekinti a helyzetét. Meg aztán, kérdezték, ő válaszolt. Közben haladnak a bár felé. Már épp találgatna tovább, annak ellenére, hogy a fogadást élből elvesztette, amikor Ansgar lelövi a poént, Katya az arcát felfújva pillanatra metszőn néz azokkal a jégkék szemeivel, de aztán hamar túlteszi magát rajta. Főleg, hogy eszébe jut valami. - Egyszer kaptam onnan egy képeslapot! Szépnek látszott képen. Mintha a házakat ráépítették volna a vízre. Az ablakok pedig meleg fénnyel égtek. - egy képeslapnál több információja azonban egyáltalán nincs Bergenről. Látszik az öröm az arcán amikor Ansgar annak ellenére, hogy lelőtte az ő körét, hajlandó találgatni. - Menj lefelé Volgan, és keress egy pálya-utat, ami Franciaországig visz. Régi neve a Sztálingrád. - ennél több segítséget azonban nem ad. Közben megérkezhetnek a helyre. Egy icipici love-pub gyakorlatilag. A földszinten a pub rész, a pincében tánctér és biliárd, néhány pókerasztal. Lelátni, mert fémvázas, vastag edzett üveg a padló. Bár a félhomály miatt minden sejtelmes. A pult két oldalánál lépcső visz fel az emeletre, ahol a szobák vannak. A pultban hárman is pörögnek, forgalmas egy hely. - Lent ülünk, vagy kikérjük amit akarunk és fel? - ha már az árulni kívánc cuccokról akartak beszélni, lehet egy nyugodtabb hely jobb, de lehet egy lenti box is megteszi majd.
- A világ többi részéhez mérten nem vagyunk valami sokan, talán ezért - vonok vállat, és ezzel részemről el is van engedve a téma. Nem tűnik teljesen komplettnek a csaj így sem, de tény, hogy nem amiatt, hogy túl sokszor találkozott a varázsvilággal ahhoz képest, hogy elviekben mugli. Talán csak erősebb hajlamot mutat rá, hogy lásson dolgokat, vagy mocsok mázlista, hogy ennyi véletlen összejött körülötte - nem tudom, de nem is az én tisztem ezt kitalálni. Ahogy körbeírom, hogy a mumusom miért éppen az, ami, nem vagyok biztos benne, hogy érti, de végül leegyszerűsítve összefoglalja, szóval megnyugszom, hogy nem kell újrakezdenem. - Ja, röviden ez van - bólintok. - De már hozzászoktam. - A nagy frászt, inkább fogtam magam és eljöttem egy másik országba, ahol nem vagyok úgy szem előtt, mint Norvégiában. Bár odahaza sem hagytam, hogy irányítsanak, így még a lehetőség esélye is sokkalta csekélyebb, úgyhogy nem kell 0-24 azt hallgatnom, hogy de a család meg az elvárások... Leszarom. Az általa választott hely kapcsán nincs semmi ellenvetésem, felőlem menjünk, és ezt szótlanul, a gesztusaimmal tudtára is adom. Nem ragaszkodom konkrét helyhez, szóval csak hajrá, így hagyom, hogy mutassa az utat. Közben a felsorolt nevei közül kettőn fel is akadok; na nem az igazin. Azzal kapcsolatban csak megállapítom magamban, hogy megmagyarázza az akcentust. Az Alice meg az eddig tapasztaltak alapján illik rá - a lány, aki belecsöppent Csodaországba... csak éppen egy másik értelemben. Több másik értelemben. - Kelpie? - kérdezek vissza ezzel kapcsolatban. - Ennek van valami jelentése is, vagy "csak úgy?" - Nem lepne meg, ha lenne valami háttértörténete, ami miatt ezt kaphatta. Nem hinném, hogy véletlen, a muglik is simán ismerik a lényt a mitológiai alapnak köszönhetően. Ha komolyan vennék akár csak a felét is annak, amit őrültségnek és mesének kiáltanak ki, messze nem lennének olyan tudatlanok, mint most. - Az ország stimmelt - jegyzem meg. A nevemből nem nehéz következtetni legalább a környéket, meg hát a hófehér bőröm és a szemszínem is sokat elárul. A többi viszont határozottan nem... De a születési helyemet illetően bejött legalább az irány. - De Bergen a helyes válasz - teszem hozzá. Gőzöm sincs, akarna-e tovább tippelgetni (bár a játékot már úgyis elvesztette), de ha igen, hát akkor lelomboztam vele, hogy eláruljam. De úgy voltam vele, beszállok, legalább addig se maradunk csendben. - Na és te... Moszkva túl sztereotip és egyértelmű lenne, szóval... Szentpétervár? - tippelem. A nevéből és az akcentusából indulok ki, bár abban se vagyok biztos, hogy egyáltalán tutira orosz-e, benne van a pakliban, hogy ukrán, de a nagy számok törvénye alapján inkább a ruszkik ugranak be elsőnek.
Amikor hosszabban, össze függően kezd beszélni a srác, Katya veszettül figyel leginkább a másik arcára, azon belül is a szájára, meg ahogy artikulál. - Köszi. Első vagy aki ezt mondja. - az ellenkezője volt a jellemzőbb. Főleg, hogy a nyelvet is csak töri és önkifejezés nélkül ez kifejezetten necces menet. - Sejtem. - kacsint a srácra arra, hogy okkal nem hangoztatják az ilyesmit. - Tapasztaltam a hatást. - A pszichiátria avatatlan gyöngye. Amikor Ansgar a maga félelméről kezd el beszélni, érdeklődően néz rá. Katya minden mozdulata, gesztusa, mimikája valahol mesterkéltnek hatnak, pedig figyel és jelenleg issza Ansgar szavait. Végre valaki, aki nem hogy nem nézi őrültnek, de még válaszolni is hajlandó neki, meg beavatni ebbe-abba. - Jó család, de szarik bele individuumodba. Világgal együtt. Ez összetett szívás. - azért látszik rajta, hogy mélyebben elgondolkoztatja, csak nem tudja hirtelen jobban kifejezni magát. Bár annyira nagyon mélyen nem tud bele gondolni, mert soha a büdös életben nem volt abban a helyzetben amiben a srác. De az önállóság fontosságát érti belőle. Egy kisebb áhítattal nézi a srácot amikor az elneveti magát. Ki tudja mi zajlik le a fejében. - Van egy alvós-pub... - ajkai közé veszi a mutató ujját pillanatra, aztán egy két pillanatra magasra emeli, mintha szélirányt próbálna megállapítani majd tökéletes pontossággal tájolja be légvonalba az irányt és el is mutat felé - Arra. - aztán vállat vonva hozzá teszi - Van szendvicsük.. - ez egy igen fontos szempont számára. Főleg tekintve, hogy mindig éhes. És ha Ansgar nem visszakozik az ötlettől, akkor el is indulhatnak arra. De persze ha menet közben találnak egy közelebbit, ami birtokában van annak a szolgáltatási opciónak, hogy van náluk kaja, számára az is megfelel. A bemutatkozásra megejt egy mosolyfélét. Kezet már nem nyújt, a "kézfogás" egy sajátos formája már amúgy is megtörtént... - Igazolványon Alice. A "művésznév" Kelpie. Az igazi Katya. - a művésznévnél macskakörmöt mutat, jelzésértékűen. A kuncsaftok hívják így. Meg a szállón a többi lány, a stricijének Alice. Hármat lehet tippelni miért kapta. Aztán a srác nevével kezd el játszani. Szótagolja, ízlelgeti. - Fogadás! Ha vesztek, első kör enyém. Mondom; Trondheimben születtél. - természetesen nem találja el, de azt erősen sejti, hogy Norvégián belül kell körbe lövöldöznie. Az lassan körvonalazódhat viszont, hogy Katya hiába nem nyilvánítható azok miatt elmebetegnek amiket lát, de valami mégsem kerek nála. Legalább közveszélyesnek nem tűnik. Inkább olyan mint aki... túl korán kezdte a szakmát.
Úgy fest, végül annak, amivel találkoztunk, nagyobb volt a füstje, mint a lángja, ahogy szokás mondani. Ahhoz képest, amennyire vészesnek tűnt látatlanban, pont annyira volt egyszerű elintézni. A lány szóhasználatán felnevetek. Azért egy evőpálcikánál többről van szó... azt pedig már el sem kezdem magyarázni, hogy nem mindenkinek működik. Amit mond, az viszont kissé meglepő. Nem stimmel, hogy ennyi mindennel találkozott már, ami a varázsvilág része. Néha ugyan beüthet a krach, nem mindig lehet mindent elrejteni a muglik elől, ahogy a mumus is ilyen, de az épületeket vagy a Kóbor Grimbuszt érintő mugliriasztó, láthatatlanná tévő és kiábrándító bűbájok elég megbízhatóak szoktak lenni. - Gőzöm sincs, miért láthattad ezeket - mondom -, de igazad van. Ez nem halu - teszem hozzá. Nem lehetett egyszerű a mugliknak bizonygatni azt, amit nem látnak. Már csak az a kérdés, hogy ő miért kivétel? - Amiket felsoroltál, az mind a világ része. Egy viszonylag kicsi, elrejtett része, de nagyon is valós, és nem véletlen, hogy nem látja mindenki. Szóval ha ezen múlik, nem, nem vagy őrült, de azért nem reklámoznám a helyedben mindezt. Nem ok nélkül tartjuk titokban - Elvégre ahogy a szavaiból is kitűnik, nyilvánvalóan tudja, mi ennek a következménye. Az avatatlan szemek lazán őrültnek titulálnak akár a valóság miatt is; és akármennyire is tesz úgy, mintha ez nem lenne nagy cucc, a mumusa elárulta. Ahogy az én félelmem megjelenik, az elég képletes és értelmezhetetlen külső szemmel, így számítottam rá, hogy meg fogja kérdezni. Mivel felesleges titkolnom, felsóhajtok, aztán válaszolok. - Unalmas senkinek lenni, aki azért tűnik a világ szemében valakinek, mert az elődei nevéből él, valójában meg szart sem csinált azon kívül, hogy jó helyre született - vonok vállat. Persze van, aki örülne egy aranyvérű családnak, akikkel villoghat, de nálam ez valahogy nem működik. Éppen ezért akartam elérni mindent magamnak, megküzdeni valamiért, amit nem raktak a seggem alá. Jó helyre születni minden, csak nem dicsőség. - Csábító ajánlat - nevetek fel a kérdésén, amit őszintén nem tudok hova tenni. - De én azt mondom, keressünk valami nyugisabb helyet. Asszem' ezek után kicsit hamarabb eljött az ideje, hogy felvilágosítsalak a cuccal kapcsolatban - ajánlom fel, hiszen az idő nem sürget, és egyébként is be kellett következnie ennek egyszer. Ezután a kaland után, és hogy lényegében tud a varázsvilágról... ez merőben megkönnyíti a dolgomat. Szóval ha benne van, akár el is indulhatunk keresni valami nyugisabb kocsmát vagy bárt, ahol még csak a rendőrökre sem számíthatunk, úgyis akad még a környéken pár lepukkantabb hely, ami még nyitva van. - Ansgar, amúgy - biccentek bemutatkozásképp, mivel lendületből elég közel kerültünk egymáshoz, ahhoz képest pedig ez eddig kimaradt.
Egy kicsit túlspilázta és elragadta az amit látott. De Katya egyszerű lélek. Legalábbis egy mumusnak biztosan egyszerűbb mint Ansgar. Meglepetten néz vissza, de ellenállás, vagy huzavona nélkül megtorpan mikor a srác azt mondja, hogy megoldja. Őszintén felkelti a kíváncsiságát is, hogy mégis hogy lehet ezt megoldani? Rá kiált és aki hangosabb az nyer? Az átalakulásra minden szégyenlősködés nélkül tátja el a száját. Arra, hogy Ansgar pálcát húz, már kevésbé rezzen meg vagy csodálkozik el. Oroszországban, épp egy ilyen pálcás alak szedte ki őt meg még néhány lányt egy nagyon előnytelen helyzetből, az által, hogy elegánsan megszüntette létezni az aktuális stricijüket. A többi lány semmire sem emlékezett, csak a stricijük "túladagolt hullájára"... Katya tekintetébe egy pillanatra kipörögni tűnik a jack pot ahogy Ansgarra néz. Egyből elszállt a félelme. És ahogy a szeme láttára dobja fel a lábait az asztal mint egy büdösbogár pillanatra, röviden, meglepetten még fel is nevet. De hamar realizálja, hogy ez most nem az a pillanat, így a szája elé kapja a kezét, aztán zavartan tovább viszi a mozdulatot és megigazítja a haját. De annyira nem tűnik össze zavarodottnak. A kérdésre csak biccent. - Ha tudom, hogy evőpálcika ilyen trükköket tud.. Hamarabb kezdeni hadonászni vele. - megejt egy elismerő mosolyt. És csak azért mondott evőpálcikát, mert fogalma sincs hogy mondják, hogy bot, vagy pálca. - Ééés... jah. - kicsit vállat von mintha annyira nem is lenne nagy ügy, pedig a hirtelen hátraarcból, meg sprintből amit levágott, nagyon is süt, hogy utál ezzel szembesülni. - Kölyökkor óta látni mindent, amit mások nem. Eltűnő házakat, olyanokat mint te, itt egy hülye háromemeletes szellem buszt... - sorolja kelletlenül, kezeit is össze fonja a mellkasa előtt - Orvosok mondták skizfrénia. De.. tudtam, hogy igaz szóval.. - ártatlan arccal vállat von - Eladni a gyógyszereket. Pénzből mindent kipróbálni amitől beállsz. Tudni akarni milyen a valós halu. - aztán jelentőségteljesen a sikátor irányába mutat, ahol a mumus volt és szinte nevetve csóválja meg tiltakozva a fejét. - Ez nem halu. - jelenti ki végül határozottan. - És jah.. Volt beutaló pszichiátriára, de.. - megcsóválja a fejét, vélhetően lelépett még időben - A másik szakmai ártalom.. De néha ijesztő. Úgy végezni, mint a magamfajták sokan. Kukában. - de széttárja a karjait és halleluhjaht ráz vele egy olyan mosollyal, mint aki fel sem fogta a súlyát az eddigieknek. - Meglepii! Üdv Az Életben! - aztán minden átmenet nélkül szegezi vissza a kérdést. - Szóval félelmeket mutat. Neked...? - nem tudta értelmezni Ansgar félelmét, de azért kíváncsi rá. És közbe tűz még egy kérdést, minden megrázkódás nélkül. - Nincs kedved jönni velem egy templom? Hátha kigyullad. - mindezt természetesen könnyed fa arccal, lehet komikusnak jobb lenne, mint prostinak.
- Egyszer részletesen felvilágosítalak. - Ezt nemcsak a hatásukra, hanem leginkább úgy értem, hogy egyszer hajlandó leszek elárulni, hogy ezek nem szimpla drogok, hanem egész pontosan bájitalokként készülnek. Sok mindent saját magamnak kísérleteztem ki vagy fejlesztettem tovább, némelyek receptjéhez a feketepiacon jutottam hozzá... Mindegy is, hogy mi hogyan került a repertoáromba, de ha Katya elég megbízhatónak bizonyul, mindenképpen meg fogja előbb vagy utóbb tudni. A konténerbe "úgyis mindent láttam már" alapon néztem be, egy kicsit mégis meglep a látvány. Nem, a mellettem álló lány kényszerzubbonyba zárt, oszladozó hullájára nem voltam felkészülve. Mire leesik a tantusz, hogy mi lehet az, már el is rángatott onnan, a lendület miatt pedig nem tudok mást tenni, mint követni egy darabon, de aztán határozottan lelassítok. - Nyugi, megoldom - közlöm könnyedén, mivel nem kellene itthagyni a látványt a mugliknak. Megfordulok, ekkor tűnik fel, hogy az alak már kukán kívül van. Néhány másodpercig szemezek vele, ha az, amire gondolok, akkor engem kell célbavennie hamarosan... és meg is történik. A mumus pillanatokon belül át is áll rám, az eddigieket felváltja a megtestesült sikertelenség: ahogy nem tudok kilépni a családom árnyékából, mindez hülye családi ereklyék képében egy minisztériumi iroda asztalán. Nevetségesnek tűnhet, de utálom, hogy elsősorban a nevemről nem én magam ugrom be egyeseknek, hanem x időre visszamenőleg mindenki más azonos vezetéknévvel, ami miatt úgy fest, egy percig sem kellett küzdenem semmiért, és csak egy unalmas arc leszek a többi után... De nem vacillálok sokat, pálcát szegezek, ekkor már tökre nem érdekel, hogy Katya még mindig a közelemben van, főleg azok után, amit a habogásából kibogoztam. - Kommikulus! - És a mumus hamarosan meg is adja magát. Ha ezen túl vagyunk, nekiállok összekaparni a csajt a rémületéből. Egyelőre gőzöm sincs, mi a jobb, ha megpróbálom ezt megmagyarázni, vagy ha egyszerűen elintézem egy exmemoriammal. Utóbbi egyszerűbb lenne, de nem feltétlen a jobb út is egyben. - Szóval ez a legnagyobb félelmed. Hogy nem hisznek neked és őrültnek tartanak - állapítom meg ebből az irányból megközelítve a dolgokat, a mumus alakja legalábbis erre enged következtetni. - Nem ez az első, hogy hasonlókkal találkozol, igaz? - kérdem a lehető legtermészetesebben.
Amit kap választ, azzal be is éri. Bár annyit még hozzá tesz. - Majd mond, mi micsoda. Hogy tudjam kinek mit ajánlani. - ha egzotikumok, akkor jobb ha tudja mivel van dolga és milyen köröket célozzon meg. Szeret alapos lenni. De egyenlőre nem feszegeti tovább ő sem. Csak a jövőre nézve kérte az eligazítást. Az, hogy megadta a megfelelő telefon számát, neki teljesen evidens. Fel sem merül benne, hogy a másiknak ne lenne valami hasonló készüléke. Aztán a konténer okod ad némi aggodalomra és Katya biztos távolságba húzódik tőle. Találkozott már ő érdekes dolgokkal, noha ez nem jelenti, hogy mindenre felkészült lenne. A kíváncsiság azonban nagy úr és bár nem a világ legbátrabb embere egyszerűen nem bírja ki, hogy ne oldalazzon vissza. Végül felbukkan Ansgar válla fölött az ő feje is és együtt néznek a szagló kukás zsákok közé... A konténerkuka tetejét Ansgar könnyedén felnyithatja. Amivel pedig szembe találják magukat... Nos az Katya maga. A teste ott hever a zsákok között, az azóta szomorúan szétázott kis, zacskóba hengergetett kokója mellett, Ansgar széttört üvegei mellett. Látványra az idő eljárhatott a holtest felett, de még határozottan felismerhető. Kényszerzubbony van rajta, a karjai lekötve, magatehetetlenül, de a lábai teljesen szabadon vannak, a combjait zúzódások borítják. Nem moccan, de megszólalni azért megszólal. - Nem hittek... pedig léteznek.. - halálhangon ismételgeti, hol oroszul motyogva, hol angolul.. Katya, Ansgar válla fölött néz arra a valamire ott, majd mielőtt megtántorodna, vagy bárki bármit tehetne, kézen fogja a srácot elhúzza onnan, rábassza a konténer fedelét az éppen feltápászkodni készülő önmagára, ami hallhatóan reccsenve rogyik vissza. És magával húzva a fiút kilohol a sikátorból egyszer sem félre lépve, pedig igen brutál magassarkúban van. Hátra nézve, csak annyit lát, hogy elkezdett kimászni az a cucc mire oroszul káromkodik valami cifrát és sprintre fogja. Ansgar kezét viszont nem hajlandó elereszteni. Az egyetlen józan pontja a valósággal. Hülye lesz elereszteni.
Könnyen beleegyezik az ajánlatomba. Meg is fordul a fejemben, hogy biztosan megértett-e mindent a mondandómból, az akcentusából ítélve ebben nem voltam biztos... De a lényeg talán megmaradt, hiszen ha valami nem egyértelmű, gondolom, azért visszakérdezett volna. - Ezek elég... speckó cuccok. Egzotikumok, ha úgy tetszik - mondtam egy vállvonással, ettől jobban nem is szándékoztam kifejezteni a miértet, és talán elég is lesz ennyi. Némelyik drog megmaradt abban a folyékony formában, ahogy a bájital formájában elkészült, míg nagyon ritkán akadt olyan, amit kérésre kikristályosítottam, de ez volt a ritkább. A megrendelőnek általában mindegy volt, milyen formában kapja meg, de némelyek elég válogatósak voltak, az ő kedvükért hajlandó voltam a hagyományos formát követni, de sokszor még a kristályos por is ugyanúgy a lombikokban maradt. Megadta a hangulatot, hiszen kis tasakokban bárkitől lehet szerezni bármit, de bájitalos üvegekben? Aligha. A tudatlan mugliknál ez csak egy hülye hóbort volt, ami lassan a védjegyemmé is vált egyúttal. - Biztosan valami más állat, hagyjuk - vontam vállat, amikor felhozta, hogy látott valamit, és ki is zárta a lehetőségeket. Nem különösebben érdekelt, mi van a konténerben, vagy éppen mi nincsen. - Oké, érthető - feleltem. Nem kérdeztem ezen kívül semmit, a telefonszám pedig biztosan nem fog elmosódni, amíg később eszembe nem jut valami maradandóbb felületre feljegyezni. - Akkor majd jelentkezem valamikor - tettem hozzá. Ennek az ideje bizonytalan, még attól is függ, én hogy haladok, valószínűleg a most szemétben landoltakat még bepótolom én, mivel nem akarok újabb zűrt - az már így is esélyes lesz a késésből -, aztán a következő alkalommal már mindenképp igénybe veszem a segítségét. Röviddel ezután pedig átgondolom a korábbi kijelentésemet, lehet, hogy mégsem annyira ártatlan állat lapul a konténerben, mint amire először csak legyintettem. Az legalábbis nem akarna kishíján kitörni belőle. - Öö, megnézem - jegyeztem meg, mivel az első, ami beugrik, hogy talán valamiféle varázslényhez van szerencsénk. Ezekkel a dögökkel kapcsolatban sose voltam különösebben zseni, de valami azt diktálja, hogy inkább bizonyosodjak meg róla, mielőtt szó nélkül itthagynánk. Miután néhány másodpercre több nem túl bizalomgerjesztő zajt nem hallani, közelebb megyek a szemeteshez, lassan felhajtom a tetejét, aztán belepillantok. Talán nem fogja letépni a fejem, ami benne van.
Kifejezetten koncentrálnia kell amikor a srác beszél hozzá. Ő nem igazán az a hostess fajta prosti. Pedig nem hülye, csak nincs itt túl régóta és elég légből kapott ötlet volt Oroszországtól végigstoppolni az utat, aztán hajózni, kompozni, meg hasonlókat. A néhai iratai minden bizonnyal épp úgy végezték mikor a helyi stricijéhez került, mint Ansgar üvegei. Mikor leesik neki, hogy bizony üzletet ajánlottak neki határozottan felsóhajt. - Rendben. - összegzi tömören. Bővebb lére egyenlőre nem is tudná engedni a mondandóját. - Öööh. Kérdés! Miért illatmintás üvegbe raktad? - látszik rajta, hogy ez a tárolási módszer eléggé távol áll az ismereteitől, pedig gombát még nevelgetett meg dolgozott fel a két kezével is odahaza még Oroszhonban, meg úgy sok mással is találkozott már.Aztán mintha eszébe jutna még valami. -.. Valami van benne ott. - a konténerre bök. - Nem macska, nem patkány. - megcsóválja a fejét, hogy hát bizony egyik se. Bár nem tűnik úgy mint akit megviselt a látványa annak a valaminek, szóval annyira ocsmány csak nem lehet. - Törjek ketté, nem gomba! Láttam is már ezt régen. - kezd szabadkozni rögtön, ha a srác nagyon furcsállva nézne rá. Valószínűleg nem pont ezt, de ilyesmit láthatott már. Hogy tündérmanó-e vagy mumus... Ki tudja. Lehet valami egészen más. - Ah.. mindegy! - megrázza a fejét mintha ott sem lett volna semmi. Aztán elő szed a táskájából egy tollat és Ansgar keze után nyúl. Felírja a tenyere külső élére a számát, ha hagyja neki. - Csak ezen hívsz. Az Atya van Actonban. Páros napon, munka 12-00. Páratlan napon, munka 00-12. Ha van munkaidő, csak hívhatsz akkor! Tali, biznisz is akkor. Így, az Atya nem kérdez. Ok? - fogalma sincs mennyire volt így érthető, de ő nagyon igyekezett Ansgar tudtára adni, hogy meddig ér a póráza és mik is a jelenlegi lehetőségei. De ha ez azt jelenti, hogy nem kell fizetnie, és nem is lesz megverve, ő a világ egyik legboldogabb muglija. És ekkor valami valóban motozni meg morogni kezd a konténerben. Majd egy tompa döndülés hallatszik, mintha valami belülről neki ment volna. Katya össze rezzen és kissé úgy néz a srácra, hogy "akkor most futunk, vagy maradunk, vagy mizu?" - Én mondtam... - jegyzi meg suttogva, mire felhangzik még egy döndülés, ami után mintha az egész konténer megremegne. Erre pedig azért már határozottan, sürgősen eltávolodik onnan.
Bár nem látványosan, de amikor egyértelművé vált, hogy ezt megúsztuk, azért magamban felsóhajtottam. Ezelőtt sem buktattak le a trükkös papírok, a csajszi miatt volt okom egy kicsit tartani a lebukástól, de végül akadály nélkül ment minden. A motozást is egy szó nélkül tűrtem, hiába tűnt úgy, hogy nagyon keresnek nálam valamit, amivel sittre vághatnak... Amikor egyedül maradunk, karbatett kézzel nézem végig, ahogy a lány felméri a károkat, bár már azelőtt sejtettem a végkimenetelt, mielőtt kijelentette volna a nyilvánvalót. Hát perszehogy, azok a fiolák nem arra valók, hogy csak így dobálják őket, már a csörömüölés hangjából mertem következtetni, hogy az összesnek annyi, és hogy az elmúlt hetek munkája mind odaveszett. A beszerzéstől kezdve a lefőzésen át a kis üvegekbe kitöltésig minden perc abban a konténerben landolt, és ennek nyilván a megrendelőim sem fognak örülni. Újra időbe telik, amíg mindent elkészítek, és ez az egész nem két percet vesz igénybe az életemből. - Mi... - kezdtem volna a kérdésbe, amikor leesett, hogy mégis miféle körre gondol. Hát ez sok mindent megmagyaráz.. De az speciel elég távol áll tőlem, hogy igénybe vegyem a szolgáltatásait egy mugli kurvának. Viszont fizetetlenül egyértelműen nem maradhat. A fejéből ítélve pedig elég valószínű, hogy nem a most következő ajánlatra számít, de az erőszakkal nem mennék semmire; a dügömet levezetné, de kártérítésnek igencsak kevés. - Ezt inkább elutasítanám, de van egy ajánlatom neked - kezdtem bele. Ahogy elnézem, egészen jó bevételforrás lehet belőle, ha alkalmazom egy kicsit. Nem feltétlenül örökké, csak néhány hónapig, és talán még hasznot is húz az üzletnek. A muglik közt még úgysem annyira elterjedt a piac, csak egy-két visszatérő személy akad, de egy mugli kapcsolattartóval ez könnyen változhat. - A helyzet az, hogy a biznisz nem áll meg, és egyébként is szükségem is van valakire, aki leszállítja az anyagot, netán új megrendelőket szerez. Ami azt illeti, talán össze tudnánk dolgozni. Ha nem cseszed el, egészen rövid idő alatt visszajön mindannak a költsége, amit az imént a szemétbe vágtál. Én rengeteg időt és energiát spórolok, neked pedig nem kell fizetned - vázoltam fel a szitut röviden... ami igazából nem is volt annyira kérdés, hiszen másképp aligha tudnánk ezt megoldani pénz hiányában. - Nos?
Az, hogy Ansgar aurájába mászik, enyhe kifejezés. Érezhetően azonban nem most fogja megerőszakolni, még ha a keze reflexből, nacin keresztül oda is téved, ami túl van egy bizonyos határon. Aztán megérkezik a rend őre is. Egy kicsit bánja, hogy vége a pillanatnak, vannak akik kifejezetten kedvére vannak. De elhúzódik tőle, szét válnak. Katya hagyja hogy a srác beszéljen. Ugyanolyan ártatlan arccal néz a fickóra, bár némiképp kipirult arccal, majd elő szedi a bőr fixéből a személyiét. Jóféle hamisítvány. Angol állampolgárság, Amber Frewen. 80'as születési év. Kivárja a sorát, addig megtörölgeti az ingében a kártyát, kicsit hozzá tapadt a bőréhez. Közben kiszúr valami furát Ansgar kártyáján, miközben a férfi nézegeti. Először úgy véli rosszul látott, de aztán rá kell jönnie, hogy nem. Ő hol a hamisítványt, hol az eredetit látja. Meg sem rezzen erre, hiszen mindig valamit másképp lát. A fickó végül vissza adja Ansgarnak az iratát. Majd Katyahoz fordul és csak tartja a markát... Tipikus, gondolja magában. De csak átadja az igazolványt egy szó nélkül. A fickó hümmen egyet. Katya nyugodt marad végig. Nem gondolja, hogy bármiért is lenne oka kétségbe esni, most már. Végül mindketten vissza kapják a cuccukat. És mindketten kapnak egy egy motozást is. Ansgar kicsit meg lesz paskolva a zsebei tájékán, Katyahoz épp csak hozzá érnek. A lány türelemmel viseli, hogy letapizták. A fickó morran egyet. - Menjetek inkább haza kölykök és otthon csináljátok ezt! - aztán szerencséjükre a társa szól neki, hogy találtak valakinél valamit. Nekik szerencse, annak a szerencsétlennek már kevésbé. Katya csak néz a fickó után, megvárja ameddig elhúz, és ameddig az ajtó túloldalán lesz. Aztán a konténer felé veszi az irányt. Fellép valami hordóra, hogy bele lásson és az arcára minden rá van írva. Mindennek vége. - Én nagyon sajnál! Az üvegek töröttek. - és a saját adagját meglátva, hogy milyen sorsra jutott, még a vállai is megzuhannak. Leszökken a hordóról és nagyon nagyon úgy néz Ansgarra, hogy most bizony verésre számít. - Nem tudni fizetni. De én felajánlani neked.. ingyen kör...? - még egy bűnbánó mosollyal is megtoldja a fogai vakítóan fehérek és egészségesek. A felajánlásában nem volt semmi kényszeres. Ő teljesen komolyan és természetesen gondolja, hogy ha nem tudja kifizetni, akkor természetben fizet. És Ansgarnak az is egyértelmű lehet miért nem szólalt meg ameddig a zsaru jelen volt. Ordít, az orosz akcentusa. Nem volt túl alapos a futtatója amikor ezt a tényt nem vette figyelembe.
Három, kettő, egy... szinte vissza tudok számolni, mikortól fog kezdődni az őrült menekülés a nem túl tiszta életű arcok részéről. Én magam mindössze két-három lépésnyit slisszolok oldalra, eközben pedig felmérem a saját helyzetem - nem sietek -, ami a "megúszom" spektrumon eléggé afelé tendál, hogy itt bizony nem kapnak el csak így. Nem ma kezdtem, minden kis trükkös eszközöm megvan hozzá. A muglikat könnyebb hülyének nézni, mint gondolják... Vagy lehet, hogy csak én vagyok ilyen halál nyugodt? Minél kisebb feltűnést keltve szándékozom épp egy tértágított zseb mélyére rejteni mindent, ami nálam van, amikor csak egy lökést érzek és a lendület ki is sodorja a kezemből a csomagot, aztán egy női szempárral találom szembe magam. Másodpercek kérdése az egész jelenet, már vele majdnem egyidőben hajoltam volna le a földön landolt cuccért, és ezzel együtt szólásra is nyitottam a számat egy rövid és lényegretörő "ne"-vel felszólítva, de... a csaj reflexei pont annyira működtek gyorsan, hogy értékes időm és alapanyagaim gyümölcsének már csak a puffanását hallhatom a szemétben. Körülöttünk még mindig teljes a felfordulás - néhány szerencsés még kijut a hátsó ajtón, mielőtt a zsaruk erre indulnának -, amikor ajkai az enyémre tapadnak. Tulajdonképpen sok mindenre szoktam készülni, amikor az ehhez hasonló kézbesítő túrákra indulok, de az igencsak ritkaságszámba megy, hogy random csajok kapjanak le. Az viszont a pillanat tört része alatt átfut az agyamon, hogy esetében talán a szükség nagy úr, és ezt most nem a két szép szememért kaptam. Mindenesetre a pillanatokon belül érkező fakabátot nem igazán zavarta ez a kis közjáték, hiszen erélyes torokköszörüléssel jelezte, hogy ennek nem itt van a helye és ideje. - Igen? Mi a gond, biztos úr? - húzódtam el a lánytól, aki az imént probléma nélkül mászott az aurámba, és a lehető legártatlanabb képpel néztem a középkorú pasasra. Velem nem lesz gond. De vele? - Igazolványokat, ha kérhetnék... - Ó, persze, máris - feleltem, és nekiálltam kikeresni a kártyáimat rejtő tokot, miközben azért fél szemmel figyeltem a lányra is. Nem lenne ínyemre, ha kerülnék gyanúba mégis. A személyim persze muglizsaru-biztos volt, éppen csak meg kellett simítani a lap szélét, miközben elővettem, és a valódi adataim máris átváltottak; a kis trükközés szerint Archie Harbrough voltam, londoni születésű brit állampolgár, '79-es. Aztán meg kapjanak el, ha tudnak. A rendőr kicsit forgatta a kezében az iratot, nézegette rajta a fényképet, meg úgy általában, hogy nem-e tűnik hamisítottnak, de amúgy simán átment a teszten. Innentől kezdve pedig halál nyugodtan meg is motozhat, köszönhetően az előbbieknek, nem fog találni nálam semmit, bár a tértágított zsebeimet aztán tapogathatná kívülről amúgy is.
Sikerült egy jobbféle kuncsaftot szereznie, aki előre fizetett és egészen kellemes összeget ráadásul. Mivel a boxok eléggé szem előtt vannak, a hátsó sikátorban pedig a beavatottak számára köztudottan mindig valami üzlet zajlik ezen a helyen, így maradtak a jól bevált mosdók ismét. Bár szűkös volt a hely, Katya kellően hajlékony, hogy ilyesmi ne okozhasson gondot egy percet sem. A meglehetősen rövid maszatolás és egy sliccfelhúzás után, egy teli, gondosan becsomózott gumi landol a wcben a kuncsaft által ami után Katya szomorúan nézett. A tag, ezt sikeresen félre értette és ráadásra alkudott, mondván ha a lány ennyire sajnálja, kaphat még! Pedig Katya szomorúsága pusztán annak szólt, hogy micsoda egy figyelmetlen környezetszennyező fazonnal hozta össze a rossz sors. A további szolgáltatások árában már nem tudnak megegyezni. Sajnos volt egy kvóta ami miatt most nem adhatta alább. Mielőtt azonban mégis bele mehetett volna, egy gyors kifacsarásba, némi borravalóért, a tag elvesztette a türelmét és lekevert egyet neki. Katya a wc deszkára csüccsent a pofontól, a fickó pedig ott hagyta. Örült, hogy ott hagyta. Hiába fizetett jól az első körért, ő az a fajta, aki sohasem fogja a mennyeket elérni. És az ilyeneket Katya annyira nem kedvelte. Pár pillanat alatt össze szedte magát és ismét a mosdókhoz lépett, hogy újra rendezze magát. Hosszú még az este és szemérmetlenül magas az ára. Csalódottan kellett tudomásul vennie, hogy a pofon felhasította a száját és elkente a rúzsát és bár értékes perceket vesztett a helyre állításával, nem engedte meg magának, hogy ne úgy lépjen ki minden alkalommal, mintha most érkezett volna.
Mindaddig minden rendben is ment továbbá, ameddig fel nem bukkantak az egyenruhások. Katya kellően tehetséges, ha valahova be kell jutni, vagy valahonnan ki kell jutni, de azért annyira nem, hogy a két szép szeméért, meg a szájáért a rendőrök eleresszék, ha elkapják. Meg kellett tanulnia, hogy bár mindenki húsra éhezik, azért vannak éber és józan emberek a világban, akiket nem lehet csak úgy egy ingyen körrel megvesztegetni, akkor sem, ha hitvallásának hírnökeként mindezzel csak is a Mennyeket hozza közelebb az emberekhez! Az rendőrök pedig épp ebbe a hitetlen kategóriába esnek. Újra a mosdóból toppan elő, az este folyamán már sokadszorra, ezúttal egy nagyobb köteg pénzt számolgatva. Olyan rutinnal és sebességgel mint egy régimódi bankár, még az ujját is stílusosan megnyalja félúton, olyan sebességgel, hogy öröm nézni. A kék-piros villogók fénye nem tudja azonban elkerülni a figyelmét. Hiába nem tiszta már megdermedve sasol egy két pillanatig, akár egy szurikáta, majd a táskájába tömi a pénzt és gondolkodás nélkül indul meg a hátsó kijárat felé. Sokan egyéb kijáratokat választanak. Akkor lép ki, mikor a zsaruk már beléptek és elkezdik a razziát.
Kilépve, mivel hátrafelé figyelt, egyenest felkenődik valakire akinek valamit ki is ver a kezéből. Kissé zavaros és talán űzött tekintettel néz szembe, kinek is ment neki. Nem akar még egy verést valami koxostól. Mikor azonban meglátja kivel van dolga csak egy "o" hagyja el a száját. Lebiggyeszti a fejét, csak hogy napszemüvege fölött átnézve elérje csillogó azúrkék, sűrű fekete pillás tekintete az előtte állóét. Ekkor azonban meghallja a tömeget bentről és a zsaruk egyre közeledő intézkedős utasításait. Még egyszer a srácra néz, majd a holmija maradékáért hajol, amit lezúzott a kezéből és gondolkodás nélkül a mellettük lévő konténerbe dobja egy cseppet sem kifinomult, ám annál hatékonyabb mozdulattal. A táskájából is elő tépi a saját gondosan kimért, de hanyagul csomagolt hasisát és utána vágja azt is. Előre mozdul, gyengéden elkapva a fiatal férfi állát és már csókolja is minden szívbaj nélkül a lehető legelemibb szenvedéllyel, a lába közé simítva egyik puha combját. És bár friss, gyógynövényes illata és íze van Katyanak, a tény attól még tény marad. Ansgar, jótékonyan tudtán kívül, épp most csókolja körbe a fél vevőkörét az összes értelemben.
Szokásos látogatás az egyik szórakozóhelyen a mugli Londonban... Méghozzá annak egy egészen menőnek számító helyén, ami azt jelenti, hogy ezúttal a hierarchia tetejét kell kiszolgálnom. Alapvetően simán csoportokra is tudnám osztani az ügyfeleim típusait, és ez alapján azt is be lehet lőni, hogy melyikük hol szereti lebonyolítani az üzleteit - emiatt szokásom más-más típusú helyeket látogatni, hogy egymásra találjunk a következő "pácienssel", és számomra se legyen unalmas és egyhangú a dolog. Vannak a kölykök, akiknek minden mindegy, a kíváncsiság vezérli őket, sokszor azt is nehezen nyögik ki, mit akarnak. Nehéz őket komolyan venni, de néha azért kivételt teszek, és kiszolgálok egyet-egyet. Komolyabb altípusuk azok a kölykök, akik tudják, mit akarnak, túl nagy a pofájuk, és a kíváncsiságon túl van valami más is bennük, a lázadás a szülők akarata ellen, hogy ők mekkora huligánok és világmegváltók, elvont művészek meg kitaszítottak. Nekik teljesen jók a kihalt utcák éjszaka, vagy lepukkant kocsmák, netán az iskola, sokszor fel sem fogják, hogy amit tesznek, az tényleg illegális. Tőlük egy fokkal komolyabbak a visszatérőek, akiknek a drog még ha nem is függőség, de minimum tendálnak afelé, menekülés, kikapcsolódás, partikellék, akármi, de fogják az adást. Ők már egy elég biztos jövedelemforrás még akkor is, ha sokszor csak egy hajszál választja el őket a kölyköktől. Nekik ez már egy kicsit életvitel. Ők az előző típusnál jobban megadják a módját, átlag szórakozóhelyek és bárok, sikátorok, mégsem a lepukkant sarki kiskocsma. Aztán akadnak a komoly nagykutyák, viszonteladók, vagy szimplán valakik, akár a muglik, akár a varázslók sorából kerülnek ki. Nekik ez a cucc azért kell, mert menőbb, mint a kokain - ugyanúgy elhiszik tőle, hogy a társadalmi ranglétra tetején vannak, ráadásul még egzotikus is. Ők szeretnek saját terepen lenni, legyen az egy luxus bár, egy kaszinó, vagy éppen a saját, már-már palotának nevezhető házuk. És most leginkább ezutóbbihoz lehet itt szerencsém. Valójában ugyanaz a szakadt, lecsúszott csöves az összes, nem a társadalmi ranglétra csúcsa, sokkal inkább a pusztulásra ítélt legalja. Itt folyik a legtöbb mocsok, ha engem kérdezmek. Valódi különbség a "kategóriák" között? Bármennyire is hiszik azt, tulajdonléppen sehol. Szánalmas mindegyikük, aki a drogtól várja a megoldást az elbaszott életére. Kérdezhetnénk, hogy akkor mégis miért csinálom én ezt. Mindenki a maga sorsának kovácsa, nemde? Senkire nem kényszerítek rá semmit - ha nekik ez kell, hát lelkük rajta, én csak elkészítem, leszállítom az anyagot, aztán jöttem, láttam és mentem, nekem ez csak üzlet és befolyás. Most is ez a tervem - a villódzó fények és a füstös félhomály ölelésében is tudom, kit, vagy kiket keresek, és hol. Célirányosan haladok a kis bőrkanapés boxok felé, amerre az egyik ügyfelem vár. Mugli, gőze nincs az alkotóelemekről és a készítés folyamatáról, de imádja, ahogy a női is. Ezúttal is ült mellette két erősen felfújt "végzet asszonya" - már tudomást se veszek a vihogásról, ami a kis cserénket kísérte. Ezután pár szó illedelmes beszélgetés következett, de ennek hamar annyi is lett; volt egy találkozóm még mára és nem akartam túlzottan váratni senkit. Elvégre az elégedett ügyfél visszatérő is egyben, ami azért mégiscsak érdek. A következő alakkal odakint találkozom a megbeszéltek szerint, elvileg percek kérdése... bízom benne, hogy nem várat meg. Addig is ideje kifelé tendálni az oldalsó kijárat felől. Várakozás közben az idő minél hamarabbi múlatásának érdekében egy cigire gyújtottam (csak semmi vicces dolog, azt másoknak tartogatom). Az ügyfél is lassan felbukkant; kevésbé illik ebbe a közegbe, mint az előző, de hát akad pár ilyen balfasz, aki efféle helyek látogatása után azt hiszi, menőbb lesz, vagy nagyobb lesz a farka, vagy tudomisén. A lényeg, hogy időben itt van, és a kis csomagot zsetonokra cserélhetjük. Aztán... egyszer csak mintha vészjósló kék és piros fények csillannának vissza ott, ahol az árnyékok nem akadályozzák ezt meg. Még csak ez kellett mára, mi? Mindenesetre nem kezdtem eszeveszett menekülésbe - ellentétben a sráccal, aki az imént még előttem állt, és asszem' az is csak pillanatok kérdése volt, hogy az ajtó, ami felől én is érkeztem, mikor vágódik ki rajta olyan alakokkal, akiknek szintén van rejtegetnivalójuk. Nem paráztam be néhány mugli zsarutól különösebben. Sima ügy, ha nincs zavaró tényező, ami tönkrevágja a taktikám velük szemben.
A múltkori kalandja után az Aranyvarjúban pár ruhát sikerült megfújnia és mennyi pénzt sikerült össze szednie! Végül a biztonságiak kidobták és egy árokban ébredt, de nem bánta! Hogy hogyan szerezhetett tudomást, és juthatott be olyan helyre, ami a varázsvilág része? Katya kicsi kora óta lát mindenfélét. Amit egy muglinak nem kellene. Talán kviblinek született, de mindenki előtt rejtve maradt. És ezzel együtt magára is mindazzal amit lát vagy hall. Katya ezúttal egy megbízást kapott a stricijétől. Egy ismert és nagy szórakozóhelyre kellett bejutnia és ott kuncsaftokra vadászni. Elmondható, hogy már eleve be nem ingyen, de nem is pénzért jutott, cserébe ezúttal a biztonságiakkal nem lesz probléma. Illedelmes jó lányhoz hűen egyből a női mosdóba ment utána és alaposan kimosta a száját. Fogkefe fogkrém, fogselyem. Nézegeti egy két percig magát a tükörben, megigazítja a haját, a ruháját. Ezúttal egy bőr fix fedi a kebleit, amihez egy jótékonyan takaró bőrszoknya társul, ami csak akkor fedi fel, hogy bizony nincs rajta alsónemű, ha a páciens feljebb csúsztatja a kelleténél. Hogy a szoknyát, vagy a kezét az már más kérdés. Az egészre egy vasalt, hosszú fehér fekete csíkos férfi inget húzott, amit ki tudja honnan nyúlt le. Ez a fránya kleptománia! Hollófekete haját két copfba fonta, és egy a szetthez fazonban ugyan passzoló, de a többi cuccához képest sokat hordott sapit húzott a fejébe. Nyakában számtalan bizsu díszeleg, egyszerűek, leginkább medál nélküliek. Fülében azonban egy kiemelkedő darab kap helyet. Aminek két lehetősége van, hogyan jutott hozzá. Vagy egy nagyon elégedett kuncsafttól kapta, ki tudja, hogy az az elégedett kuncsaft frissen neki vette-e, vagy a felesége készletéből nyúlt le valamit, amiről úgy gondolta, az asszonykája már biztosan nem hordja, vagy! egyszerűen csak ezt is ellopta. Megigazítja az elengedhetetlen kellékét az orrán, a napszemüvegét, amit még most, hogy bejutott is visel. Hiába van a szórakozóhely területén félhomály vagy tök sötét. A kinti hőmérséklet annyira nem engedné meg ezt a fajta viseletet, de látványosan nem aggódik amiatt hogy fázna. Keményebb viszontagságokhoz van szokva. Mikor késznek érzi magát egy újabb bevetésre, kilép a lengőajtó takarásából. A táskáját szorosan fogja, hiszen mennyi minden lapulhat benne! Hamar neki is lát a becserkésző hadműveleteknek, nem vesztegeti az idejét, hiszen tudja, ha nem lesz meg a mai bevétel, amit az Atya kitűzött, akkor megint nem tudja majd megvenni, hanem lopnia kell olyan nagyon finom narancslekvárt!
Katya Gerasimov
Reveal your secrets
Tárgy: Angyalzápor 2019-11-01, 14:10
Gerard Jennings
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Black Horse Pub 2019-02-23, 11:48
Daphne & Gerard
Ha minden törvényt betartasz, elveszted az élvezetet!
Jól esik még az anyáskodása is, hiszen a sajátom nem éppen gyengéd típus, bár Daphne esetében mégiscsak a nőt, a nagyon csinos, és intelligens nőt látom, aki már régen kinőtt a diáklány korszakból, amelyet én jelentőségteljesen hajkurásztam az egy időben. Na nem mintha nem tudnám elképzelni Roxfortos egyenruhában, vagy kisszoknyában. Eddig még meg sem kérdeztem, hogy egyáltalán a Roxfortba járt-e, és ha igen, akkor melyik ház volt az övé. - Mint ahogy neked is. Pont ezért gondolkoztam el rajta, hogy ez az igazán nemes dolog; másokért kockáztatni. És végülis csapdába estél, igaz, nem az én ügyemben. – Az más kérdés, hogy eddig nem faggattam róla, hogy mit keresett ott a színházban, és ki az az igazgató, akinek kapcsán nyomozott. Nekem éppen elég volt, hogy felvállalta, hogy ha szembekerül egy Noxhoz hasonló sötét alakkal, akkor bármi megtörténhet. Igaz, hogy nekem nincsen tapasztalatom a terepen, de az illem igenis azt diktálta, hogy ha eltűnik, akkor utánamegyek, még ha ez ostobaság is volt Solomon szerint. A háta mögé kerülök, így sem egyszerű beszélgetni, de legalább a véla varázst csökkenhetjük, elnyomhatjuk. Így közelebb hajolva még az illatát is érzem, meg ő az enyémet, viszont ez a természetes vonzódást erősítheti, nem valami mágikusat. Nem kell magyarázkodnia, vagy bármit mondani, minden, ami elhangzott, csupán az én fejemben létezik, az más kérdés, hogy kimondtam, így ő is hallotta. Marad tehát a barátság, nekem pedig egyszer vissza kell térnem a diáklányokkal randizós korszakomhoz, még ha az már nem is lesz ugyanolyan, mint korábban. A puszi is csupán valamiféle lezárás. Ám Daphne folytatja, mintha valami felvezetés is lenne ez egyben. Vagy remény? - Igen? És lennél te a mentorom? – Talán a kérdés kicsit kétértelmű, hiszen ha azt kapcsolatot hasonlítom a mostanihoz, akkor talán lehet párhuzam. Ez a kérdés is költői, hiszen már eddig is zavarba hoztam jócskán, de inkább menjünk. Megfogom a kezét, és már hoppanálhatunk is. Mivel ott már egymás mellett leszünk, nem nézek rá, hogy ne kezdjen megint kilépni önmagából. Még amúgy állati jól is esett, hogy úgy dorombolt nekem.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Anyáskodom, vagy csak a szimpla aurori, női aggodalom, magam sem tudom, de azért még most is úgy vélem buta ötlet volt tőle, hogy csak úgy próbálkozott valamivel, amiből akár komoly baj is lehetett volna, vagy komoly sérülés, amit aztán végképp nem tudtam volna hogyan kimagyarázni a Minisztériumban. - Ez igazán kedves, de egyben tudod, hogy rossz ötlet is volt. Akár bajod is eshetett volna, és én... végül semmire se jutottam azzal, amiért mentem. - sóhajtok egyet, hiszen igazán bánom és vissza se mehetek már folytatni, már csak a miatt sem, aki bár lehetőséget adott, hogy aurorként ne dolgozzam tovább, hanem saját utat járjak, ám közben arra is rávilágított, hogy jobban járok, ha nem fogadom ellenségemül. Gyávaság, ha tényleg úgy érzem ebben igaza van, akárki is volt a fickó és akármire is képes? Azért az meglep, hogy mögém kerül, de igaza van, így könnyebb, nem kell folyamatosan lefelé nézni. - Oh... - bököm ki végül a kvázi vallomásra, ami bár burkoltan, de csak a süket nem hallaná, hogy azt jelenti, hogy tetszem neki. Végül is igen, csak szimpla szimpátiából az ember nem kockáztatja az életét valaki miatt. Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék, hiszen tudja jól most lett vége a kapcsolatomnak, plusz kár lenne magyarázni, hogy bőven vannak közöttünk évek, arról nem beszélve, hogy ő lényegében tanul, diák egy iskolában, én felnőtt nő, kétlem, hogy egy ilyen kapcsolat, még ha lenne is realitása bármiféle jó fényt vetne rám az irodában... Sóhajtok csak egyet végül, pedig mondanom kellene valamit, de hogy mit... végül ő menti a helyzetet, amikor tovább beszél, majd a puszi. Őszintén szólva az eddigi kapcsolataim mind kellően felületesek voltak, nekem se volt időm, a másik félnek se. A fiatalkori életem pedig... hát mondhatjuk viharosnak, de sok komolyság nem volt benne, de ez az egy mozdulat is valami visszafogott vágyról, de mellette gyengéd szeretetről árulkodott. Na ezt nem ismerem. Nem csoda, ha meg kell köszörülnöm a torkomat, bár még most se nézhetek rá, de végül csak felállok és még mindig a cipőm orrát nézve nyújtom felé a kezemet. - Kezdő auror koromban volt egy mentorom. Ő... igen fontos volt számomra, fontosabb, mint kellett volna, hiába volt családja. Tudom, hogy milyen ez, de most menjünk, a Minisztériumban tudnak segíteni. - egy másodpercre pillantok csak fel egy félmosollyal az arcomon, elárulva egy titkot, amit eddig még senkinek sem, ezzel is a bizalmamat jelezve felé, majd ha megfogja a kezemet elfogadva ezzel a segítséget, akkor irány a Minisztérium.
Elsőre inkább a pohár vízbe temetkezem, és örömmel tapasztalom, hogy nem csak a pofon helye lohad lassan, hanem a szégyenérzet is. Nagyon kis bájos, hogy még ő érzi rosszul magát a helyzet miatt, amiről nem tehet. És lássuk be, bármilyen jó fej vagyok, mégis kaptam több pofont már az életemben a félreérthető szituk miatt, noha jellemzően a lovagias srácok körébe tartozom. Lehettem volna többször helyzetkihasználós rosszfiú. Mégsem az én stílusom. Még mindig nem néz rám, amit megértek, de szeretnék vele úgy beszélni, hogy egyikünk se legyen zavarban. Már gondolkozom a megoldáson. - Igen, én voltam. Rendet nem akartam tenni, mert nem tudtam, hogy mi hova való. Úgy kezdődött, hogy aggódtam érted, mert nem jelentkeztél. Már elsőre nagyon szimpatikus voltál, és amikor Nancy szólt, hogy eltűntél, iderohantam, mert féltem, hogy ha az a Nox téged is behálózott, az az én hibám lenne. Tudom, hogy nem vagyok auror, de.. ez szerintem nem ezen múlik. – Azért burkoltam beleszőttem, hogy mennyire jól esett, hogy segíteni akart nekem a saját szakállára, mert amúgy sem ismerik el. Ráadásul az én piti ügyem aligha tartozik Nox fővétkei közé, mégis volt valaki, akit érdekel, hogy nekem mi lesz a lelkemmel. Na és persze azt, hogy az első perctől nagy szemeket meresztettem rá, a gyönyörű, de okos, és komoly nőre, akihez hasonlóval még nem volt dolgom. Ezért aztán amikor felajánlja, hogy legyünk barátok, gondolok egyet, felállok, és a háta mögé kerülök. - Inkább így, és akkor tudunk beszélgetni. Nem.. nem akartalak megbántani, de tudd, hogy amit tettem, az.. igenis tudatos volt. Vagyis gondoltam rá, csak hát az ember legtöbbször nem teszi meg, amire vágyik, csak egy gondolat. Most viszont az önuralom, talán a varázslat miatt nem volt bennem, így.. megtettem, amit.. bánok, nagyon. Mert kedvellek. Engem már jó ideje nem érdekel a sulis fiatal lányok. – Elfogadom, hogy ő nem tud segíteni, mert nem ez a szakterülete, és beszélhetünk róla, hogy akkor merre tovább, de azért jó lenne tisztázni a mi viszonyunkat is. – Szívesen leszek a barátod, ami több mint a semmi. És ha valamiben én segíthetek neked, akkor bármikor, habozás nélkül. – Csak picit hajolok oda, és nyomok egy puszit az arcára. Talán ezzel lezárhatjuk a zavarbaejtő fenéksimit, ami nem is tudom, hogy honnan jött. Persze nyilvánvalón rossz lesz ez így, hogy nem is ismerem, de mégis őrülten tetszik, aminek semmi értelme, de hát ideje felnőnöm a komoly kérdésekhez is.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Biztosan az egész helyzet lehet az oka a dolognak, hiszen bár az ő hatására, de én voltam, aki kezdeményezett nála, és ettől még nem kellett volna pofon vágnom. Bánom a dolgot, mert tényleg rendes srác és látszik is, hogy nem akarta, ahogyan arról sem tehet, hogy a valamiféle bájereje lett, amiről ő sem tudott eddig. Nem szándékosan használja és még csak irányítani sem tudja, ezért gyanítom a vélaságot, főleg mert másra nem hat láthatóan, csak a nőkre, de még bizonyosságot kell nyernünk, ehhez pedig én könnyen lehet, hogy kevés leszek. A szavaira már nem válaszolok, hiszen inkább jobb, ha a lakásomon folytatjuk ezt. Visszatérek végül egy pohár vízzel, amit leteszek elé szépen az asztalra, aztán én magam is leülök vele szemben. Először nem is tudom, hogy mire gondol, aztán mosolyodom csak el. - Ja, hogy Gellért? Akkor te etetted meg. Nem is volt alkalmunk beszélni, egyáltalán hogyan keveredtél bele ebbe az egészbe? - azt mondtam neki, hogy elmegyek meglátogatni és beszélni vele, de erre ugye végül nem volt módom és időm, pedig illett volna, ha már miattam keveredett bele ebbe az egészbe és jól láthatóan komoly következménye is lett a dolognak, nem is csak valami csekélység, ha talán az élete gyökeresen megváltozott e miatt. Aztán végül várok pár pillanatot, amíg végül újra megszólalok, mert hát... biztosan látom rajta, hogy még mindig kellemetlenül érzi magát a miatt, ami történt. - Szóval... tudod te tényleg rendes srác vagy, kedves is és... biztos vagyok benne, hogy a suliban oda vannak érted a lányok, de látod, hogy mennyire zavaros az életem és néha úgy érzem csak napról napra egyre zavarosabbá válik. Barátok? - meg aztán van közöttünk bőven korkülönbség is. Persze mindezt úgy a legnehezebb megbeszélni, hogy fel se nézhetek rá, de talán nem kell így az esetleges kiskutya szemekkel se szembesülnöm. Oh basszus, remélem nincs itt valami több is holmi.. nem is tudom minél. - Azt hiszem a magoldásban én nem fogok tudni segíteni, valaki olyan kell, aki hozzáértőbb. - és persze komolyabb magyarázattal is tud szolgálni, de félek, hogy az nem én leszek.
A kedves mosoly nála úgy látom, hogy szívből jön, és sokkal őszintébb, mint az a korábbi ábrándos, amit a kitisztító varázsom előtt villantott rám, akárcsak a pincérnő. Tényleg valami bűvölet lehet rajtam, amely megcsalja a női szemeket, pedig nem vagyok véla, arról azért tudnék, még a megsérült ékszert sem érzem kellően bizonyító értékűnek. Éppen ezért számomra is olyan bosszantó, amit sikerül megejtenem, úgy fest a túlfűtött férfiúi ösztönök most nálam úgy kapcsolnak be, hogy nincsen ráhatásom, így cseppet sem ér váratlanul, vagy hidegzuhanyként a csattanó pofon, inkább lehűt, mert olyanná végképp nem akarok válni, mint Nox, aki tárgyként, egy darab húsként kezel mindenkit. Látom, hogy ő is kínban van, így még inkább pocsék, hogy egymás előtt magyarázkodnunk kell, s cseppet sem érzem magamat boldognak az érintéstől, ami sikerült. - Akkor sem akartalak megbántani, én csak.. – Próbálok arra utalni, hogy jelenleg én is érzelmi roncs vagyok, aminek ismeri a hátterét, de Mellette ott a tény, hogy ő meg felnőtt, fantasztikus nő, aki egyre jobban tetszik egykori kicsapongó életemhez képest, de neki sem éppen a legszerencsésebb a sorsa, nem veszik komolyan, a pasija dobja, én meg itt bénázva bukdácsolok a nyomában. Nem véletlen, hogy utánamentem, meg akartam menteni, és hatással van rám a munkája, csak éppen a jelenlegi álvélás dolog kapcsán még ki sem tudom fejezni értelmesen, hogy netán vonzódom is hozzá. Végül bizonytalanul bólintok, úgy sincs miről beszélni, minden zsákutca. Fogjuk rá, hogy megbocsájt, de ezt már nem tudom majd soha többé kitörölni, ezért feltételezem már barátok se nagyon lehetünk, legfeljebb hosszútávon. Miért kellett megtennem? Bólintok végül, úgyis kár ezt túlragozni, ha varázslat, ha nem, már tényleg unom, hogy mindig valami külső körülmény áldozata vagyok, ami miatt egyre jobban tönkremegy az életem. Megfogom a karját, és tényleg csak azt, aztán már a lakásán is vagyunk. Engedelmesen helyet foglalok az egyik széken, úgy látom azóta bőven rendet tett. – A malac túlélte a megpróbáltatásokat? Próbáltam megetetni, remélem nem adtam neki butaságot. – Utalok arra, hogy jártam a lakásán én is, amikor nyomoztam utána Nancy kérésére, így most nem ismeretlen a terep. De ha ő nem segíthet, akkor vajon ki? Inkább felpattanok, és lesegítem a kabátját, az udvariasság még nem veszett ki belőlem. – Esetleg ismersz valakit, aki jobban ért az ilyesmihez?
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Talán szülők nélkül én azért könnyeben dobálózom olyan kérdéssel, mint most, hogy talán a szülei nem is az igazi szülei, de... lássuk be hogy igenis ezt a lehetőséget is érdemes átgondolni és mérlegelni, mert az eddigiek alapján van rá esély, vagy akár hogy a szülei is vélák, csak ezt az apró részletet elfelejtették neki elárulni. Akárhonnan nézzük kell, hogy legyen valami titok az életében, mert az ember nem lesz hirtelen csak úgy... ilyen. - Nekem... sosem volt efféle problémára esélyem sem. - vonom meg finoman a vállamat, természetesen még mindig nem nézve fel, így nem is láthatja a tekintetemet, ami igen beszédes pedig. Nem arról van szó, hogy sosem kételkedtem a szüleimben, viszont miután árvaházban nőttem felé... hát a szülőkről úgy általánosságban nem vélekedem a legjobban, hiszen nekem nem voltak, az enyémek leléptek, vagy ki tudja. Ezek alapján miért ne lehetne Gerard szüleinek a füle mögött is vaj? - Nem tehetsz róla, semmi gond, komolyan. - még egy mosolyt is megejtek, bár maximum a hangom árnyalatából sejtheti, hogy megtettem, hiszen egyébként nem igazán láthat, főleg hogy mögöttem jön, vagy én mögötte és persze a tekintetünk találkozása még mindig nem lenne okos ötlet, amíg ezt a dolgot nem kezeljük valahogy. Természetesen reflexből nyúlok a szoknyám után, hogy megigazítsam, de nem vagyok elég gyors, hogy beelőzzem őt. Elég erősen meglep a hirtelen érintés, sőt, nem tehetek róla, a reflex és a feszültség kihozza azt a bizonyos mozdulatot, ami talán cseppet sem meglepő. Ahogyan fordulok lendül a kezem és azonnal csattan a pofon, bár aztán vissza is rántom azonnal a kezemet, és csak az a mázli, hogy ő nem néz fel, mert így van esélyem, nekem is újfent másfelé irányítani a tekintetemet, mielőtt még a pofon után valami esdeklő bocsánatkérés következne, amitől igen szánalmasnak érezném magamat. - Jól van ezt... tudjuk be ennek a dolognak, menjünk. - a kezemet nyújtom felé, hogy megfoghassa a karomat, remélhetőleg szigorúan azt és nem mást, hogy aztán irány horány, egy pillanat múlva már a lakásomon legyünk. - Ülj le, én pedig addig gondolkodom, de... ha nincs más, be kell mennünk a Minisztériumba. Ez nem igazán a szakterületem.
