Nox Djarum lakása

Noxot úgy istenigazából, sohasem volt célom bántani, legalábbis, hogy visszavonhatatlanul megkárosítsam, úgy biztosan nem.
Széttrancsírozni, széttépni, vagy csak úgy eltörni valakinek a nyakát nem nagy ügy. A kegyetlenség mértéke mindössze kreativitástól függ.
Nox egészen különösen képes értelmezni a lényemet, ami miatt talán még el is gondolkozhatnék. Hiszen mi sem bizonyítaná jobban azt, hogy mennyire is kötődünk, mint hogy itt tobzódok előtte és őt ez még csak meg sem hatja. Más minden bizonnyal kirohanna a világból ettől, de ő... inkább csak fürdőzik benne.
Noha tény és való, hogy így megláncolva olyannak hathat kívülről az egész, mint egy kalitkába zárt, kekszért hisztiző doxy ügye...
De most tegyük félre a józan észt és fókuszáljunk inkább arra, hogy nem vesz komolyan. Mert ahogy produkálja magát, az ugyebár ezt tükrözi. És az a susmosolás újra megindul és attól kezdve, hogy "már nem tisztel" a létező összes variációja elő bukkan a gondolatkörnek és nos igen.. Leginkább feldühít ezzel a "csíntalankodásával" Ritkán hagy el a humorom és jó napjaimon esélyesen elhülyéskednék a méregdrága arckrémjével, egy kicsit megtréfálva a helyzetünket, most azonban úgy nézek rá, mintha akiből undort váltana ki, hogy hozzá ért épp csak egy mikro-mimika az arcomon és egy apró izomrezdülés a nyakamon árulkodik erről, mintha ott lett volna, hogy elhúzódjak a mozdulat elől...
- És melyik részét találod aranyosnak? - nézek rá némiképp értetlenül. A hangomban persze ott a tiltakozó halk él hogy "ÉN NEM IS!"

Régen volt már példa arra, hogy valakit nem jó értelemben feszélyezett a közelségem, de tény, hogy volt ilyen. Volt alkalom, hogy nem nagyon érdekelt a másik része. Kellett elvettem, bármi áron. Volt amikor ez szórakoztatott. A másik tehetetlensége.. A gyengesége. Az eltaposhatósága. A halandó érzelmeket valaha úgy használtam mint a drogot. Minél hevesebb érzelmeket váltottam ki valakiből, annál többet szipolyoztam ki belőle utána. És volt idő, amikor sportot űztem abból, hogy vajon mi váltja ki a legintenzívebb érzelmeket a körülöttem lévőkből...
Így mondhatjuk úgy, hogy valahol hízelgő és egy kissé jobban belém nyúl, Nox feszélyezettsége mint kellene. És a legszörnyűbb az egészben, hogy ha tényleg érezném amit kellene, nem csak a tanult módokon reagálnék mindenre... most vagy utólag de biztosan nagyon rosszul érezném magamat a felmerülő képek miatt, hogy mit is esne jól tennem vele... Nox arra is figyelmes lehet, hogy az elmém egyre inkább bezárul előtte. Nem érez falat, sokkal inkább olyan érzése lehet, mintha.. itt sem lennék valójában. Csak az amit generálok... Mintha a személyem apránként, de össze olvadna azzal az Érzéssel amit mindig is képviseltem. Csak hogy most kicsúszni látszik az irányítás a kezemből és ami talán még kellemetlenebb, olyan mintha nem is akarnék ellene semmit tenni.
- Megeshet. - válaszolom neki az utolsóra, vissza idézve a hangsúlyát. Kezeimet zsebre süllyesztem, nem lépek hozzá közelebb, de követem az útját.

- Kedvesem..? - lágyan simítom meg az arcát és való igaz, hogy jól esne elterelnem a gondolataimat erről az egészről, de hát ilyenkor édes mindegy hogy legbelül mit akarok. Egy másfajta mentalitás diktálja a tempót amibe annyira nincs bele szólásom így frissen felszított állapotának köszönhetően. - Milyen szívhez szóló fogalom. - mondom ki szórakozottan.
Végig simítok az ajkain és arcomon merev szűk mosoly bukkan fel. Olyan, amit szemeim körül nem követnek a szarkalábaim. A tekintetem jelenleg olyasmi, mint mielőtt a doktornőt széttéptem a Minisztérium laborjában.
- Mond.. kell osztoznom ezen mással? - a kérdés elég egyenes, a hangom nem épp kétségbe esett, bár sokkal kevésbé tükrözi azt a belül tomboló veszedelmet mint kellene..

Az utóbbi időben, mióta Nox vissza jött, sok minden történt. És bizonyos értelemben, mennél közelebb kerültünk egymáshoz épp annyival el is távolodtunk  egymástól. Mindketten másfelé fordítottuk a figyelmünket. A céljaink valahol a távolban újra találkoznak, de erre az újra találkozásra még várni kell.
És ezzel nem is lett volna baj, de valami megvetemedett bennem... Ugyan miért is gondoltam, hogy nem fog újra felszínre bukkanni? Ugyan miért is gondoltam, hogy tizenpár év a kölykökkel, és itt a Földön, elzárt Ösztönnel, megláncolva, majd bármit is megváltoztat? Mikor vissza jött, ott a kandallónál, Nox vissza adott valamit, amiért legutóbb, halandók számára elképzelhetetlen árat fizettem. És persze ez lappangva ugyan, de magával vonta az Ösztönöm kapirgálását is. Mint egy örökkön örökké a füled körül zümmögő szúnyog... Csak ez nem zümmög, hanem suttog. Néha nem is érted mit, csak azt érzed, hogy napról napra jobban ég a szíved, lángol az agyad és izzik a véred tőle.
Zárhatod akárhova, akkor sem menekülhetsz el előle. Cserébe kiürülsz. Hideggé, számítóvá, önzővé válsz. Bűntudat nélkül gázolsz át mindenen, hogy megszerezd, vagy épp megtartsd ami köré az Ösztönöd úgy fonódott körbe, mint egy gyilkos hurok. Ha nem lehet a tiéd megfojtod, elpusztítod.
Többek között ezért gondoltam úgy mindig is, hogy számomra veszélyes ez a játék, mert az Ösztönöm kiöl minden épelméjű gondolatot, kicsinyessé és birtoklóvá tesz. Nem hagy nekem semmit, csak egy kiskamasz rögeszmeszerű kisajátító gusztustalanságát. Őszintén hányni tudnék ettől. Őszintén undorral tölt el jelenleg az amit Nox iránt érzek... Mert viszolygok és undorodom attól a szintű rettegéstől amit az elvesztésének a gondolata okozhatna.. Említettem már, hogy mérhetetlenül gyáva vagyok bizonyos értelemben? Hála ennek a kis rohadék kurvának... Ó igen... tízen pár évet kaptam csupán tőle. Csak eddig hagyott békén.. De hát.. ez nem egy tündérmese. Itt nincs boldog befejezés.
Nem bírtam tovább tartani. Nem tudtam tovább vissza tartani bármit is. Hiába van egyre inkább lefogva a Ösztönöm az egyre gyarapodó láncoktól. Elfogyott a türelmem.. És ennek a levét épp egy olyan személy fogja meginni, aki, épp úgy mint valaha, ő sem érdemli meg. De számomra épp mit sem számít most ez... Az utolsó cseppjét is megitatom vele ennek a méregnek....

És mi sem lett volna jobb őrláng a szikrára éhes lényemnek, mint Neira és Nox kis románca... Ha csak test és test lett volna a lényeg... mit sem érdekelne, de kihegyezetten érzem, hogy Nox számára ez valódi... és a szakadék szélén állva, ez elég volt, hogy az Ösztönöm felkapaszkodjon a mélyből és magával rántson.. De Nox is jön velem..

Nesztelenül és minden nélkül bukkanok fel mögötte. Ujjaim a kulcscsontjára siklanak, hüvelykemmel pedig a lapockái izmain simítok végig. A nyakába harapok éhesen, aztán csak a füléhez hajolok és.. nagyjából pont azt mondom ki amit amúgy nem akarnék. - Mesélj milyen volt Neiraval? - Nox valami egészen elemi, nyomasztót és sötétet érezhet irányomból, nagyjából olyasmit, mint mikor az arcát téptem le, csak most.. Most veszedelmesen érezhető, hogy megkopott minden Erőm... És bár ez előtt is volt, hogy érezhetett feszültséget, idegességet, vagy dühöt tőlem, de.. egyik sem volt ennyire mételyező. Az érzés összességében egészen emlékeztetheti arra, amikor Yoraval a fejemben össze találkozott.
A kérdés pedig egyáltalán nem érdeklődőnek hat ennek fényében, sokkal inkább vádnak.

Ez egy olyan este, amit bizonyosan sosem fogok elfelejteni. És sosem fogok teljesen emlékezni minden pillanatára a vízválasztó fehér por utántól...
Nox most jött vissza arról a másik síkról. Most tudta meg hogy Cody miatta halt meg. Sosem láttam még így agonizálni, elérzékenyülni, és gyászolni. Sosem láttam rajta ezelőtt bűntudatot.. Nekem pedig olyan kérdéseket tett fel, amire a megkötés miatt nem tudtam válaszolni és Nox úgy nagyjából le is szűrte hogy mennyire nagy a baj. Ígéretet tett nekem, hogy segít a kölykökre vigyázni... Majd Cody levele után leitta magát whiskeyvel... Rövid pályafutásunk alatt nem láttam még egyszer sem ilyen állapotban. Én pedig úgy döntöttem, jöhet valami keményebb - lévén én nem tudok Földi alkoholtól berúgni és nem volt kedvem józannak maradni.
És most, ugyan mi mást tehetnénk mint hogy ámokfutunk önnön nyomorukban? Olyanok vagyunk mint két elmegyógyintézet enyhébb osztályáról szabadult szerelmes kamasz - Idióták. ..."Szerelmesek"...
És.. valójában nagyon tehetetlenek.
Nox elvesztette a Varjús pozícióját részben, én meg már rég elvesztettem Alaricnek hála az irányítást. Mindketten elvesztettük az irányítást.
Szóval adunk egy pofont a szarnak ennek hála aztán majd újra össze rakjuk magunkat.

Fogalmam sincs hogy mikor, hogy hogyan, de éreztem hogy emelkedünk, ő ölel engem én ölelem őt és végigcikázunk a városon, mint két megvadult, eltévelyedett hullócsillag. Néhány parkban még kicsikartunk magunkból egy-egy kiadós nyilvános enyelgést a lehető legkevesebb zavar vagy bármi nélkül magasról leszarva az éjszaka arra tévedő lelkeket...

Nem gyakran veszítem el az időérzékemet, de egy ideje már a Tower Bridge tetején ücsörgünk. Anyaszült meztelenül és egymás vállára tapadva össze döntött fejjel nézzük a várost meg úgy mindent. Nem szólalok meg, nem érzem szükségét egyetlen szót sem szólni. Karjaim a lábaim közé lógattam mint egy az életével kurvára elégedett óvodás és kissé kipirultan pihegek. Évek óta először újra érezve minden lélegzetet...

Fogalmam sincs, hogy tényleg végigmentünk-e a ház azon pontjain, amik alkalmasak arra, hogy szentté avassuk... meg azokon is amik totálisan alkalmatlanok a feladatra.. vagy közel sem jutottunk olyan messze mint érzetre tűnt, és kívülről talán inkább tűnhettünk volna két hevesen, vagy épp kétségbeesetten vergődő héjának, mintsem vadállati ösztönöktől fűtött éteri lényeknek, de az biztos, hogy minden esetben sírva menekülne tőlünk az összes pornós és kapná imára a kezét az anyjáért.
Mikor a puccos komódra "helyezem" Noxot, mindent is lerombolva róla, aminek valaha a tárolására szolgált, az egyik lába az asszisztáló kis bútornak elreccsen. De mit érdekel ez minket? Tenyeremmel az alhasára támasztok, nem sokkal a szeméremcsontja fölött. Érzem mi megy végbe benne, és ez engem is arra késztet hogy a maradék lelket kiűzzem mindkettőnkből.
Valamivel lemaradva követem, drága Fényoltómat egy utolsó mélyreható mozdulattal. És egy végtelennek tűnő pillanatra bele fagyok az egészbe mert elsötétül minden. Életemben szerintem először érzek ilyet, minden izmom kilazul, azon se csodálkoznék, ha egyszerűen kicsusszannék kedves kis fényoltómból és elvágódnék mellette, fogalmam sincs mi történik mert.. nem is tudok róla.

A fürdő kezd megtelni minden hangunkkal, az összes lélegzetünkkel. Pár perc csak, és tincseinél fogva lehúzom a farkamról, nem eresztem el a hófehér varkocsot, legyen ott csak ösztönzésképp neki, hogy álljon fel.
Közel hajolok hozzá, hogy érezzem a lélegzetét, de ha csókra kerülne a sor éhes kismadaram részéről, vissza rántom. Annyira nem erősen, csak hogy érezze a törődét. Bele vigyorgok az arcába. Mondhatni jelenleg van egy vadállati torzulás benne, de hát.. ragadozó létforma vagyok az ilyesmi megesik...
Fogást váltok a haján, hogy kénytelen legyen fordulni, és a háta közepénél megtolom egy kicsit szabad kezemmel, hogy előrébb is lépjen. Testemet a hátának, fenekének hozzásimulni érezheti, kerekded feszes porcelánidomai közé ékelődöm vágyódva. A hajánál fogva hátrahúzom a fejét, hogy feltáruljon a nyaka és karja alatt mellkasán végig simítva másik kezemmel rá is szorítok arra a karcsú inas hattyúnyakra. Alá játszom magam, a combjai közé, éhes kis húsevő virágát kínálgatva. Mikor érzem, hogy fogy a levegője engedek a szorításon és nem finomkodva felhatolok, jó ha nem "koppan"va bizonyos jóleső pontjain.. És persze itt nem áll meg a világ. Esélyesebb, hogy itt kezdődik..
Mindenesetre az is biztos, hogy ez egy roppant intenzív és roppant rövid légyott lesz részemről. Hihetetlenül éhezem Őt.

Az állítás helyénvaló. Sikerült elengednem magam.
Ami azt jelenti, hogy nem csak Nox nyalintja, vagy harapja össze a részeimet, azért amikor a nyaka az én fogam közé kerül, annyi talán van bennem, hogy még ha meg is harapom, felsértem a bőrét, nem fogok kiharapni belőle egyetlen darabot sem és nem fog a drága elvérezni az ölemben. De lényegesen kevésbé vagyok annyira vigyázó, mint amivel eddig találkozhatott.
Végigcsókolom végignyalok a nyakán és amikor úgy hozza a dinamikánk, a mellére markolva a bimbójáért hajolok rövid élveteg pillanatig, míg nem fordul a kocka egy kicsit. Felcsusszanok a fürdőkád aranyozott párkányára és az amit ez után kapok tőle, végig feszíti a nyakam és a mellkasom. Épp annyira megbénít jelenleg mint ha crutioval szórna, csak... hát jah...
Gond nélkül harapom át a számat, ezúttal hamar újra magamra találok. Ujjaimat Nox hajába túrva érzem csak, hogy azok nem idegen ujjak, de látványra kicsit mintha több lenne mint kéne. Megrázom a fejemet és össze fogok egy jókora copfot dús fehér tincseiből és a kezem köré csavarom. Valószínűleg ez lesz az első alkalom, hogy az ő részét hirtelen felindulásból mellőzve, úgy igazán magamra húzom és ezúttal rekord idő alatt érem el azt a pontot, hogy nem érem be csak azzal hogy ő kényeztet, hanem társulok hozzá. Jelenleg nem épp úriember módjára.

Egy darabig csak markolom a csempét és kell némi idő ameddig a masszív reszketést vissza tudom szorítani, ehhez nagyban hozzá járul amikor Nox az ölembe veti magát és így a fókuszom őrá zuhan. Viszonzom a csókját. Nagy eséllyel szétmarjuk egymás száját, a vérünk keveredhet, az ujjaimmal a combja, feneke alá fogok, fogalmam sincs milyen erővel szorítom meg.. de mivel még egyben van a lába a kezeim között, gondolom nem lehettem durva... És ekkor olyan erővel dobog bele a szívem ódon kis menedékünkbe, hogy a ritmusára éteri kép dobban a térbe is körénk. Mégpedig aranyló energiákból álló, erőteljes szellemláncok. Megszámlálhatatlan. Mind belőlem ered és a szélrózsa minden irányába tartanak, át falakon, mindenen keresztül.
Tartom a csókot. Érezni akarom. A nyálát, a nyelvét, a lehelletét, a bőrét... jelenlegi állapotomban, meg így egy évnyi "Nox-böjt" után ennyi bőven elég, hogy minden porcikám feléledjen a közelségére.

Ezek lehetnének azok a pillanatok, amik felett agonizálhatnék. Hogy jól meg kell őriznem őket mert sajt. De nem teszem. Most öntött belém egy fél órája-órája reményt, nem fogom magamtól elvenni. Ennyire én sem élvezem ha fáj.
Eljátszadozunk egymással, a világért ki nem hagynám egy porcikáját sem! A tusfürdője olyan tömény így magában az én számomra, hogy csak egy nagy halom narancsos-sárgás-ciklámenes-fülcsengést okozó színfelhőt érzek belőle. Van ez így... De a bőrén kétségkívül már ínyemre való. Borzasztó, hogy néha tényleg kedvem lenne miatta kiharapni belőle egy darabot... Hm.. Na mindegy.
Nevetésszerű gurgulázó hangot hallatok arra, hogy lenne akit átlépne. Aztán játszva éppen csak érintve a bőrét megpaskolom az arcát némi habbal.
- Hogy beszélsz? Tessék össze szedni magad! - nem bírom ki, hogy ne kenjek a fejére egy habszakállat, de annyira groteszk, hogy inkább gyorsan leöblögetem kézzel neki.
A szerelmetes hangvételű bókjára csak kajla mosolyra húzódik a szám. - Majd egyszer szerep játékozhatunk ha szeretnél. - leöntögetem végül és eltűnök.
Elő hozva az urnát, vissza csattogok mezítláb. Átadom neki a vázát vagy mit és csak figyelem mit csinál, addig vissza lépek a kádba. - Ó.. hogy ez ilyen nyálkahártyás cucc... - állapítom meg, majd nézem pár pillanatig egy érdeklődőt pislogva, hogy miképp hat őrá.
Kutyabassza! Vállat vonok és ahogy mutatta a mester úgy teszek én is.
Egy két pillanatig semmi, majd csak kiszakad belőlem egy elcsigázott hát.. valami hang.. miközben kénytelen vagyok megmarkolni a márványkád szélét.
Külső szemmel annyi látszik belőlem, hogy a pupillá/im olyan szinten össze szűkültek, hogy szinte látszik az osztott valójuk. A levegőm bent reked, a mintáim pedig.. nos kis híján neontáncot lejtenek és ami a legcsodálatosabb a környezetemre is hatással vagyok. Mégpedig eléggé intenzív módon. A lakásban egyébként csönd volt, most azonban lényegében az összes utcai zaj kintről ott visszhangzik Nox fürdőjében és minden rajta kívül határozottan olyan állapotba kerül, mintha elkezdene elfolyni és színes szagos fülzúgásként málnak le a tapéták, repednek szét a kőburkolatok, neonfüstöt eregetve. Lényegében minden amit érzékelek, kivetítődött.

Nem lenne kiábrándítóbb egy kihalt lakás csupa halott, vagy épp túlburjánzott növénnyel... Így majdnem olyan, mintha vissza várná még... Nem tudom ez a halandók olvasatában egészséges megközelítése-e a témának.
- Főleg miután egy másik űrlény épp nemrég fejtette ki, hogy miért találja bizonyos szempontból zseniális létformának az ember embereket... - kontrázok kicsit, de elengedem a gondolatot. Értem hogy értette, de azért van benne egy mérsékelt paradox.
Egy kicsit nyújtózkodom, de csak, hogy elérjem a tusfürdőjét vagy mijét, amivel fürdeni szokott és olyan illata van, mint egy citrusos jobbhorognak, ami egyébként minden bizonnyal kellemes - a bőrén már mindenképp - én sajnos jelenleg még hozzá érve is sokkot kapok ettől a kencétől. De kit érdekel? Neki jól esne, ha megmosdatnák, nekem pedig jól esik megmosdatni. Boldog gyerek napot!
A tenyeremre nyomva az illatozó cuccból, a hátával kezdem a műveletet. Könnyed, sikamlós, körkörös mozdulatokkal. Aztán jön a válla, nyaka, álla, a fülcimpája, karja és így tovább. Nem tervezem túlnyújtani a dolgot, de ameddig a Varjú van terítéken körbecsutakolom.
- Csak egy szó fordulat volt. Bár tény, hogy néhánynak nem ártana... - néhányat meglehetősen ütnék. Elcsípve a prostis vízióját felkerül a képemre a jóízű dögvigyor. - Oh kérlek... ne ess túlzásokba a-téren, hogy mit takar; átvettem a helyed. Hidd el, erre a pofára kevesebben pályáznak mint a békakirályra. Legfeljebb a szenvedélybeteg gyűjtőknek jövök be, de ennyire meg rajtam nincs a szükség. - összegzem könnyeden minden önbizalom hiány nélkül. Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok egy szépségideál mindenkinek, de sosem zavartattam magam emiatt. Továbbá a külső szemlélő, elsősorban férfiként aposztrofál, mivel senkinek nem villantottam elő a másik arcom. Így főleg nem tekintett rám senki teszem azt úgy, mint Noxra... Ami mint már csak önmagában nőre nézve is igen elkeserítő...
Végül a kád arany csapja melletti kis arany vödörért nyúlok, és vizet veszek valahonnan magunk mellől és leöntögetem a bőréről a fürdőtrutymót.
Azért amikor az urnában is kokaint említ elröhögöm magam aztán elgondolkodva hirtelen hallgatok el.
- Való igaz... sosem merült fel bennem, minek vagy kinek van az urnája a kandallón... Valamiért mindig úgy képzeltem hogy üres... - hümmenek egyet, majd kikászálódva a kádból eltűnök pár pillanatra, de csak hogy utána az egész urnával együtt térjek vissza. Jó lesz az a kád széléről is... gondolom én...

Sosem láttam még Noxhoz hasonlókat gyászolni. Így újszerűen hatnak a megnyilvánulásai mégsem teljesen idegenként.
- Igen még élnek. Azóta néhányat már át is kellett ültetni. Otthonos lett az a lakás. - kár hogy nem sokáig volt a birtokában a kölyöknek.
Aztán sunyi vigyor tódul az ajkamra.
- Az a srác tényleg furcsa hatással volt az emberekre... Még a végén kiderül ő is valami űrlény volt. - de egyenlőre nem fejtem ki bővebben. Csak nyomokban merül fel bennem ez az. Például, hogy milyen kitartóan küzdött Ginaért. Vagy mennyire hitt Noxban... Úgy amblok mennyire képes volt hinni az emberekben.. Anélkül, hogy feltétlen rögeszméssé vált volna. Bár abban biztos vagyok hogy ott is volt baj fejben bőven, csak másra vonatkozóan.
Az incselkedésre megrezzenek, de a combomon kívül nem sikerül mást elkapnia. A mondatára azonban kissé gúnyolódó, "gügyögésre" váltok.
- Jahj... Edeseem~ Hát meg ne mosdassalak? ~ Odalibbenek ennek örömére mellé karjaimmal körül fonom a derekát és hozzá simulva végig nyalok az arcán. A következő mondatára azonban csak arcomat az arcának cuppantom. Ölelem. Ez most így jó. Még ha kiábrándító, vagy lelombozó is. Eltűnődöm azon amit mond. - Mivel én vettem át a szálakat, amiket addig te tartottál, így tulajdonképpen annyira nem lenne nehéz dolgod... Na jó de... Lévén újra be kéne fenyíteni mindenkit aki mocskolja a híred. Meg aztán... Ha nyilvánosság elé kerülsz, lehet Codyt is lesz aki számon akarja majd kérni. - egy kicsit ringatom magunkat így nagyon lagymatagul. Ő iszik, nekem pedig kigyullad egy kis lámpa odabent, de nem fejtem le az arcomat az arcáról és el sem eresztem hirtelenjében.
- Na jó.. Egyszer említetted, hogy van valami cucc, amitől az ember Istennek érezheti magát. Szeretném vissza kapni a régi érzést, úgyhogy nem bánom ha megkínálsz vele! ~ dorombolom neki. Az persze feltűnik, hogy Nox istenesen leitta magát. Akarva akaratlanul is szórakoztat a gondolat, de tudom, hogy én azzal az alkoholmennyiséggel sem rúgnék be, ami az egész házban rendelkezésre áll, csak szerencsétlen nő kapna alkoholmérgezést mellettem.
Ide valami más kell ha én akarom tartani a lépést vele.

Vagyunk olyan elcseszettek, hogy leginkább csak kínunkban megy a nevetés. De miért is? Mármint.. bennünk sosem fogan meg a vágy arra, hogy ez csak úgy jöjjön? A kérdést megválaszolatlanul hagyom még magam számára is. Hiszen csak úgy tud magától jönni, ha váratlanul ér.
Egy vidámparki kiruccanás esetünkben nem mondható katartikus depressziókúrának.. De megvan a maga kellően abszurd, pikantériája.
Persze tisztában vagyok azzal, hogy egy ekkora tömegű energiát nem lehet egy kis szabadesés gyakorlással kiűzni, megszüntetni, vagy eloszlatni. Ez nem megy csettintésre. Az emberek ettől sokkal mélyen érzőbbek.
Nem követem mindenhová, csak mikor a fürdő felé indul, csatlakozom hozzá, előre engedve.
A textil lehull, tekintetem röviden követi az útját, de ezúttal nem időzöm el Fényoltóm külső vázán. Találkozhat a tekintetünk, mikor hátra néz, és lám megérkezik... Felnevetek, halkan, mélyen, röviden, de spontán.
Pillanatra megpróbálom felidézni, hogy milyen volt mikor még is hasonló címet tudhattam a magaménak, de kénytelen kelletlen el kell ismernem, hogy bizony fogalmam sincs, mert egyáltalán nem emlékszem az elsőre... Talán ha nagyon törném a fejemet, eszembe jutna, de annyira nem érdekel. Továbbá nem vágyom rá, hogy bármilyen kínos emlék napvilágot lásson elmém vásznán. Jobb hát elsikkasztani!
Fényoltóm a vízben. Én pedig minden különösebb nélkül vedlek le, hogy csatlakozhassak hozzá.
A kád mellett egy tálcán két pohár meg egy üveg whisky jelenik meg. Úgy érzem a ház most nekünk dolgozik.
Jelenleg mindenem a gyári beállításaim alapján fest. A mintáim, a testalkatom, a köldök nélküliségem, és nos... egyéb dolgaim is. Nox mindig úgy találkozott velem, hogy valami apróságban de hasonlatosabb voltam az emberekhez. Ha mást nem, genitalia tekintetében mindenképp. Egy ideje azonban mondhatni nincs miért a környezetemben jelen lévő fajhoz alkalmazkodnom és így.. lényegesen kényelmesebb is.
A kádba lépek és kicsit elsüllyedek a forró vízben az államig. Meg kell állapítanom;
Hiányzott ez. Noxal.