2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Egész úton hangtalanul haladtunk egymás mellett, csak a frissen hullot hó ropogása, majd a rá nehezedő szán monoton siklása törte meg körölöttünk uralkodó a csendet. De nem feszült csend ez: elmélyült, tartalmas beszédszünet. Mégis két féltekében más, két külön pólust képvisel: míg az én oldalam a stabil, stratégiai alapokon nyugvó gondolatoké, addig Megan részéhez érthető okokból dús érzelemvilág dukál. Harag, csalódottság, türelmetlenség... És persze remény. Ilyenkor, mikor a másik oly nagyon, oly alaposan el van veszve önmagában, hajlamos megfelekedzni tulajdon mentális ellenállásáról. S ilyenkor mintha egyenest a fülembe üvöltenék gondolatait, tisztán érthetőek és értelmezhetőek számomra. De nem teszek róluk említést. Ártalmas volna rám nézve, ha még a gondolatait is féltené előlem. Megérkeztünk a szállásra, s időközben beesteledett. Helyet foglalok az elegáns bőrkanapén, egyenest a díszes, skandináv jellegű kandalló előtt. - Azt hiszem rád fér pár nap pihenés. Itt csendesen, mindentől elzárva tervezhetjük meg a következő lépést. - beszélek, de mintha magamnak mondanám, kissé bágyadtan, a kandallóban játszadozó lángnyelvekre meredve. Épp csak egy fél pillanatra tekintek vissza rá. - Jó éjt.
//ez volt a záróm, imádat//
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Drumstrang 2018-07-17, 12:55
Nox & Megan
"Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben."
Kemény velem, és ez rohadtul szarul esik, pedig nem ő az a személy, akitől gyengédséget és szeretetet kéne várnom, ő csak egy eszköz, hogy megtaláljam Ninát és ezt észben kéne tartanom. Nem bízhatok benne, nem a barátom, biztos, hogy azért segít, mert a későbbiekben a lekötelezettségemet akarja majd kihasználni, és nem hiszem, hogy olyan mélyen megérinti az én lelki drámám. Persze nem tudhatom, hogy amilyen szörnyű sorsot képzelek el Ninának, olyan szörnyű életen mehetett keresztül ő is és igen is van érzelmi kötődése az egészhez. De mivel nem arról híres, hogy beavatna az életébe, csak rólam van szó mindig és a családomról, ezért marad az, hogy okkal és számításból segít. Próbálom elnyelni a dühömet és a csalódottságomat, de nem tudom elválasztani, hogy azért, mert ténylegesen elfogadtam magamban ezt az egészet, vagy azért, mert rámszólt és semmi kedvem folytatni. - Köszönöm a segítségedet. - válaszolom, bár keserű a szám és vágok is egy fintort, mintha valami kínzóeszközzel kellett volna ezt kihúzni belőlem. Követem, de közben mivel már találkoztunk az igazgatóval és semmi szükség álcára dühösen tépem le magamról a hülye Drumstrangos ruhákat. Ugyan el nem dobom, csak összegyűrve hozom a kezemben, még is már is szabadabban érzem önmagam. - Nyolc év. - szúrom közbe, aztán már sokkal "nyugodtabban" folytatom, bár ez a nyugodtság sem valami megnyugtató, inkább valami apatikus nyomottság. - Nem vagyok egy nagy Sherlock, de elég sokan vallják, hogy az okokból következik a cél. Nem hallom ki a hangjából a keserűséget, nem veszek észre rajta változást, vagyok olyan vak, hogy nem látok túl a saját nyomoromon. Követem egészen vissza addig a szállóig, ahol nem is olyan régen magamhoz tértem, de már úgy érzem, mintha az egész egy előző életben lett volna, és az az alak, akibe belefutottam csak egy álomkép lett volna. Csak az információk és a lepergett emlékképek forognak újra és újra a fejemben, semmi más. Eléggé használhatatlanná fáradtam ebben az egészben, de azért próbálok nem túl ingerlékeny lenni, és többé nem a torkának esni az egyetlen használható segítségemnek. A szállóban azonnal lapot veszek elő, egy fotelbe kucorodok és leírok mindent, amit csak az emlékképből kinyertünk, mindent, amivel előrébb juthatunk, még egy-két rajt is előkerül Nináról, legalább is a tizenhárom-négy éves kiadásáról.
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Drumstrang 2018-07-15, 19:05
Tikk-takk
Hogy vártam-e? Várok, s talán örökké várni fogok, de szó sincs élő személyekről, egy olyan katarzis a cél, mely csak igazán keveseknek adatik meg... De ezt nem most, és nem itt. Szűken pislogok rá, nyelvem hegyén a tőr, mely húsáig marna, de magamban tartom, taktikai szempontból nem volna kifizetődő. A szigor is csupán a bizalomkeltés eszköze. - Le kell tudnod rendezned magadban, ha azt akarjuk, hogy a szenzitív kirohanásaid a továbbiakban ne veszélyeztessék az előrehaladást. Ez a te tragédiád, mely megoldásra vár, én csupán hozzásegítelek. - zárom le, arcomon empátiának nyoma sincs, vonásaim merevek, mégsem gorombák, vagy fölényesedők. Tárgyilagos közlés volt csupán. - Kislány... Volt, mikor utoljára láttad. Ne feledd, hogy azóta évek teltek el. Ami pedig a látottakat illeti... Érdemesebb lenne a célt megfejteni, mintsem az okokat. - most viszont biccentek, irány a szálló, hogy megtervezhessük a következő lépést. Egy köröm még lesz az iskolában, de csak másodkézről, Megan tudta nélkül. Elindulok a lépcső felé, s már csak háttal hallom utolsó mondatát. Talán jobb is, mert hiába évek rutinja, ezen még én magam is nyelek is kesernyéset. Hát hogyne, hisz átkozottul ismerős. - Van, akinek ez a Sors jut. - s jelenésem eltűnik a következő lépcsőfordulóban. Csak követnie kell, nincs már szükség rejtőzködésre.
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Drumstrang 2018-06-13, 17:37
Nox & Megan
"Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben."
Logikus. Miért is beszélt volna vele ilyen személyes dolgokról? Ez a savanyú alak az iskola igazgatója, nem valószínű, hogy minden diákkal személyesen tartja a kapcsolatot, biztos csak a sztár felsőbb évesekkel, mint amilyen Victor Krum volt, de egy kislány, aki évekkel ezelőtt elhagyta az iskolát és még a származása se volt tisztázott… Persze, hogy semmi köze sincs hozzá. Még is gyűlölöm azért, mert nem tud semmi többet mondani, és ez még akkor is oda van fagyva az arcomra, amikor már a folyosón állunk és Nox még ha jó indulattal is, de szigorúan leint. - Nem vagyok oktatni való gyerek, tudom, hogy nem kellett volna így rázúdítanom, de nyolc éve nem láttam. Vártál te valaha is ilyen sokat az életedben valamiért, illetve valakiért? Hogy újra találkozzatok? - kérdezem, és még mindig ott a hangomban a düh a lefitymáló igazgató felé. De nem akarom az egészet a nő ellen fordítani, így elhallgatok és megpróbálok lazítani az ökleimen és az egész tartásomon, mély levegőt véve. - Fogalmam sincs. Apám rendőr volt, rengeteg ellensége lehetett, de mugli rendőr, egy mugli se követné idáig, hogy valamiért bosszút álljon. Biztosan őt keresik, hiszen Nina nem tehetett semmi rosszat, még csak egy kislány… Talán apám tartozott valakinek, mielőtt eltűnt és azóta se adta meg. Nem tudom. - vonom meg a vállamat, miközben újra meg újra visszatérnek a gondolataim ahhoz az aktához, amit csak egy pillanatig láthattunk az emlék képben. Most, hogy Nox rákérdezett erre a fickóra, már azt se tudom, hogy akit láttam a gyilkosság emlékében, az valóban az apám volt-e, vagy éppen az az ember, aki a nyomukban jár. Nem tudnám megmondani, még kislány voltam, amikor utoljára láttam, és annak a férfinak teljesen az arcába volt húzva a csuklya, így bárki lehetett.. - Egész életében menekült és költözködött, hogy lehet így felnőni…? - kérdezem félhangosan, inkább magamtól, mint Noxtól. Mindig is Nina angyali emléke volt az, ami tartotta bennem a lelket, ő volt a tökéletes kishúg, édes, mosolygós, lényegében a fény az életemben. Az aktája szerint pedig igéretes botharcos és hatalmas bajkeverő. Fogalmam sincs, hogy mivé cseperedett, vagy kivé, lehet, hogy ha megtalálom, már akkor se lesz semmi köze ahhoz az emlékképhez, amit kergetek és ez eléggé… ijesztő.
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Drumstrang 2018-06-13, 16:29
Tikk-takk
Szolidan elmosolyodok Megan megjegyzésén, épp akkorát csattan, amihez már elismerő bólintás jár részemről - magam se fogalmazhattam volna szebben. Személyes gondolataim nincsenek a húgival kapcsolatban - Igorral annál inkább - ezért nem foglalkoztat annyira a dolog, hogy további szavakat pazaroljak a dologra. Ellenben Megan... Nos, ezt majd még átbeszéljük. - Ha beszélt is, nem velem. - jelenti ki Karkaroff, enyhe undorral megvénült képén. De nem fakad ki, nem tesz semmit. Jól tudja, hogy kárára válna. Határozott pillantással meredek átmeneti társamra, tekintetemre ki van írva a "befejezted?" kérdés, s választ sem várva hátat fordítok mindkettejüknek, elindulva az ajtó felé. Érzem hátamon az igazgató ingerült tekintetét, noha érzéseiért nem én vagyok a felelős. Abban azonban biztos vagyok benne, hogy sokat fog még gondolkodni az ügyön. Az ajtón kilépve Megan felé intézem talán kissé szigorú szavaim. - Nem szerencsés dolog rázúdítani az érzelmi válságaidat az első idegenre akibe belebotlunk. - vetem oda, majd folytatom - Nem szabad leragadnunk egyetlen pontnál, ha egészében akarjuk látni az eseményeket. Karkaroff szavaiból ítélve Nina számos helyen megfordult, számos személyazonossággal, és egyértelmű, hogy mindezt akarata ellenére. Két férfiról szereztünk tudomást, az egyik vélhetően az apád, na de a másik... Van ötleted?
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Drumstrang 2018-06-13, 14:43
Nox & Megan
"Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben."
Fogalmam sincsen milyen kapcsolat húzódik kettejük között, csak remélem, hogy nem ellenséges a viszony, bár Nox testtartásából nem lehet sokat olvasni, szerintem ugyanolyan magabiztos és titokzatos ha baráttal és ha ellenséggel áll szemben akkor is. Kénytelen vagyok arra hagyatkozni, hogy Karkaroff ahelyett, hogy hívna valami biztonságit vagy magától kipenderítene minket, a követelőző kérdéseimre is válaszol. Fogalmam sincs miért, de azért a hála érzés nem indul meg bennem, mikor kiérzem a hangjából, hogy milyen érzésekkel viseltetett Ninon felé. Biztosan érződött rajta, hogy nem norvég, hiába jelentkezett az iskolába Aina Olsen néven, és az is, hogy nem tud annyit a varázsvilágról, mint a többi aranyvérű, ahogy én se tudtam semmit, mikor a Roxfortba kerültem. De az aktája azt mondta, hogy igen is volt tehetsége, még is ez a férfi csak úgy gúnyosan beszél róla… és ez feldühít. Nem láttam a húgomat nyolc éve, és most érezhetem magamhoz a legközelebb, ez a férfi meg csak úgy fél vállról becsmérli. - Már megbocsásson, hogy nem ért fel főaranyvérű fősznobságához és csak a baj volt vele. - válaszolok dühödt sértettséggel, mielott Nox a maga kimértségével lezárhatná az egész jelenetet és távozhatnánk. - Ne, nem lehet csak ennyi, mindent mondjon el, boldog volt, szerette az életet itt, keresett valaha, beszélt rólam és anyáról? Látta, tényleg látta, ahogy anyánk ott lógott a konyha plafonjáról? - ömlik belőlem a szó, minden, amit a hosszú évek alatt magamba temettem, de nem valószínű, hogy több választ kapok. Ebben az esetben akármekkora segítség volt ez a férfi, és hogy nem kért egyáltalán számon minket, akkor is dühös tekintettel meredek rá, ameddig hátat nem fordítok és követem Noxot a folyosóra. - Miért kellett ilyen gyorsan eljönnünk? Nem úgy tűnt, mintha akkora katasztrófa lenne, hogy használtuk a Merengőjét, miért nem maradhattunk még? - kérdezem, egy kicsit vádlón, pedig rengeteg mindent köszönhetek ennek az egésznek. Még is annyira telve vagyok régen eltemetett érzésekkel, hogy inkább egy hisztis kisgyereknek tűnhetek, akinek semmi sem elég. És tényleg nem elég, több kell, nyomon vagyunk, és legszívesebben meg sem állnék és mennék tovább, csak… hova?
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Drumstrang 2018-06-13, 13:42
Tikk-takk
Noha kételyek, s kérdéseik bennem is szép számmal akadnak, a legkevésbé sem a határozatlanságot sugallják, mi több: motivációul szolgálnak az elkövetkezendő lépésekhez. Tervszerű gondolatmenetemben már valamelyest kirajzolódtak a terv egyes foszlányai, amik reményeim szerint Igor jelenlétével további kiegészítést nyernek majd. Igor Igor Igor... Mikor is volt már... Legelső ominózusabb üzleteim egyike. Megváltás volt, mikor az ölembe pottyant a lehetőség, hogy saját tragédiám után kezeskedjek valaki másé fölött. Mint hű csatlós, s egyben igaz áruló tudhattam csak a Longbottom ügyről, az esetről, mely mentsvárként szolgált Igornak, s megmentette az Azkaban falaitól. Ennek persze ára volt, nem is kicsi, de bevallom, nem számítottam rá, hogy útjaink valaha ismét keresztezik egymást. Egyelőre hallgatok, hagyom hogy kettejük között bontakozzon ki a párbeszéd - és noha örülök hogy Megan tanult az esetből, és immáron képes lenne leszaggatni bárki fejét, aki az útjába merészel állni, talán nem ez a legmegfelelőbb alkalom a bizonyításra. Karkaroff meredten néz, látszólag gondolkodik, majd széttárja karjait. Nem magyarázkodik, csupán tényeket közöl. - A tanulónk volt. Ha engem kérdeztek, több figyelmet kapott, mint amennyit megérdemelt volna. Nem olyan rég vitték el, a papírjai már akkor sem volta rendben, mikor ide jött, várható volt, hogy itteni pályafutása nem lesz hosszú életű... - hangjából egyfajta lenéző gúny sugárzik az említett lány felé, ez minden bizonnyal Igor sznobizmusának tudható be, amit ezúttal csupán egy fintorral nyugtázom. Sosem fogom megérteni, mikor az előítéletek állnak a célok útjában. Logikátlan. - A távozás okát nem közölte, jött érte egy férfi, nyilvánvalóan nem a környékről való. Nem foglalkoztunk különösebben az üggyel, jobb is, hogy elment. Ez minden. - teszi hozzá, s az asztalához sétál. Megragad a cikornyás rézserleget, s peckesen kortyolgatni kezdi a benne leledző löttyöt. Meganra nézek, látom hogy kitörni készül, bennem azonban konstans nyugalom uralkodik. Minden információt megkaptunk, amire szükségünk volt. Összeszűkült pillantással meredek a férfira, jobbnak látom ha most én beszélek. - Köszönjük, csupán ennyit akartunk. - látom arcán a csalódottságot, miszerint nem kívánjuk beavatni ügyünk részleteibe, erre azonban ügyet sem vetek. Gondolkodjon csak, hasznos. - És ne feledd, sosem jártunk itt. - küldök felé még egy csábos mosolyt búcsúzóul, s ha Megan is velem tart, kifordulok a vaskos faajtón. Reményeim szerint hasonlóan kihalt lesz a folyosó, mint jöttünkkor.
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Drumstrang 2018-06-13, 12:24
Nox & Megan
"Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben."
Kavarognak bennem az érzések, a remény, az aggodalom, minden, olyan masszívan és töményen azok után, hogy üres héjként, érzelmek nélkül, magamba zárkózva teltek el az utóbbi évek, hogy pattanásig feszül a testem. Ahogy megjelenik az a férfi, aki nem illik a képbe már is támadni készülök, kirángat minket az emlékből és a merengő körül állva olvasztanám le az egész arcát, ha tudnám, de… - Igor? - torpanok meg, ahogy Nox a keresztnevén köszönti a férfit. - Igor Karkarov. - teszem hozzá, és szinte villámként csap belém, hogy nem lehettem ekkora hülye. Alapból az igazgató szobájába jöttünk be, a Trimágus tusa évében még láttam is a férfit az iskolában, még se ismertem fel elsőre. Csak egy leheletnyit kevésbé akarom leolvasztani az arcát, mert így is megszakította a kapcsolatot a halott fickó emlékképével, és nem tudom, hogy ezzel megfosztott-e további nyomoktól. Habár nagyon bennem van az ideg, rájövök, hogy annál hülyébb döntést nem is hozhatnék, minthogy megtámadom a Drumstrang igazgatóját, főleg, mert úgy tűnik, hogy ismerik egymást. - Mit tud a húgomról? Miért hagyta el az iskolát? És ki más keresi őt? Az apámmal van, ugye? - sorolom a kérdéseket, nem kicsit agresszívan, miközben a kezeim ökölbe szorulnak a testem mellett, már nem tartom úgy, mintha halálcsóvát akarnék kilőni, inkább úgy, mintha készen állnék bevinni egy jobb egyenest. Nem mintha a vézna, gyenge testemmel olyan nagy erőt tudnék belevinni az ütésbe, még az is lehet, hogy az én kezem reccsenne, nem az a hórihorgas orra.
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Drumstrang 2018-06-13, 12:02
Tikk-takk
Én magam kevésbé vagyok része az eseményeknek, melyet pillanatnyilag felfokozott érzelmek diverz masszája övez, jelenlétem mégis indokolt: szemmel tartok, felügyelek, s megjegyzek. Ölbe tett kézzel, tárgyilagos mimikával szemlélem a történteket, hisz kettőnk én vagyok az, akit se az érzelmek, se a múlt nem vakít el, méghozzá azon egyszerű okból kifolyólag, hogy mindez nem velem történt meg. Nekem ez épp ugyanúgy üzlet, mint bármelyik másik, annyi különbséggel, hogy ezúttal hosszútávú célok vezérelnek. Felszegem a fejem, két nagyobbat lépek hátra, mintha csak kisétálnék az emlékből. Az árnyékba húzódok, Megan elméjére összpontosítva. Mikor máskor lenne egy emberi elme oly esetlen, oly elgyengült, s ezzel a leginkább nyitott könyv, ha nem épp mikor egy szemernyi reménnyel szembesítik? Vak vezet világtalant, mondanám, de valahol mindkét jelző hibádzik egy kicsit. Áramlanak a gondolatok, én pedig fürdőzöm bennük, ügyet sem vetve az időközben felbukkanó markáns férfialakra. Egészen míg véget nem ér az emlék, s körvonalazódik előttünk újból az ódon helység melyben állunk, immáron hárman. - Igor... - szólalok meg, egészen halkan, sejtelmesen, arcomon ravasz kis mosoly táncol. A férfi közelebb lép, szintúgy mosolyog, noha kevésbé kellemesen. Enyhén meghajol, majd kezet csókol. - Nem ti vagytok az elsők, akik a lányt keresik. - feleli, gondolkodón beletúrva kemény szakállába. Látszólag fogalma sincs mi állhat a dolog mögött. - Ellenben szeretném, ha mi lennénk az utolsók. - felelem, s egy fél pillanatig Meganra pillantok. Talán kell még neki egy kis idő, míg felocsúdik a látottakból.
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Drumstrang 2018-04-03, 11:46
Nox & Megan
"Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben."
Noxnak, mint mindig, most is sikerül beletalálni a közepébe és pont azt mondja, amit hallanom kell ahhoz, hogy megszűnjenek az aggályaim, hogy mennyire kell keményen válaszolni a Drumstrangosak fenyegetésére. Mert tényleg azok, igaza van, fenyegetések arra, hogy végre megtudjam, hogy mi történt a húgommal.
***
Nem sikerül kivennem az arcát, csak sejthetem, hogy egy középkorú férfi az, csak sejthetem, hogy az apám az. Itt van az információ a kezemben és mielőtt megragadhatnám, mielőtt lehullhatna a lepel, újra szertefoszlik. Mint mindig. Mindig minden szertefoszlik. A kezem ökölbeszorul, ahogy a szívem is úgy érzem egy pillanatra megáll, hogy utána csak még fájdalmasabb ütemekben dobogjon tovább.
***
Elsötétül minden, a második fejezet szépen lassan úszik körénk, és úgy érzem az egész testemben annyi feszültség szorult, hogy csak egy apró szikra kell és felrobbanok. Persze, valószínűleg Nox hiába érzi ezt az egészet rajtam, át nem éli a szenvedésemet. A vívódásom, hogy a remény folyton feléled, aztán elhamvad bennem. A következő emlék feláll, én pedig azonnal közelebb lépek, hogy hallhassam a beszédet, illetve láthassam azt a bizonyos dossziét, amit egymást közt átadnak. Aina Olsen... Aina Olsen? Ez lenne a húgom neve ma már? Vagy legalább is ez volt, amikor a Drumstrang falai között tanult. Nem veszem észre Karkaroffot, illetve inkább úgy mondom, hogy nem veszem észre, hogy nem tartozik a képhez, hiszen az iskola igazgatója, miért ne suhanhatna el a jelenetben a háttérben. Ignorálom, és arra várok, hogy a tanár távoztával az informátor legalább egy pillanatra felüsse a lapokat, legalább valamit meg tudjak róla... És igen! "Aina Olsen, megkérdőjelezhető vérű, az iskola bajkeverője és az igazság harcosa... az elsőtől a harmadik évig az iskola tanulója... Távozásának oka ismeretlen... Jelenlegi tartózkodása ismeretlen... Tehetséges botharcos és éleseszű minden lében kanál..."
És egy kép. Egy kép róla... Így néz ki? Így nézett ki három éve? - Nina... - lehelem, majd harapom be az ajkamat azonnal, ahogy nyúlnék a mappáért, hogy hozzáérjek a képhez, az arcához, de minden újra szertefoszlik. - Talán ennyi elég is volt a műsorból. - szólal meg oroszul, tehát számomra érthetetlenül egy férfi. Felemelem a fejem és azonnal hátrébb lépek, a kezemet védekezően felemelve, mintha most lenne az a pillanat, amikor szeretném a férfi ékszereit a képébe égetni. De talán ezt az igazgatóval nagyon nem tanácsos...
***
Hatalmas rántás és egyszer csak kint vagyunk az emlékekből, a Merengő mellett állunk, mind a hárman, én pedig akármilyen kótyagos vagyok, felveszem ugyanazt a pózt, készen arra, hogy a képességemet támadásra fordítsam. De megszólalni nem tudok, még az emlékek feldolgozásánál tartok.
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Drumstrang 2018-03-31, 18:03
Tikk-takk
- Akkor is ezt mondanád, ha ránk hívják a személyzetet és bukjuk az akciót? - vetem oda, tartván magam drasztikus nézeteimhez. Megan, ne légy botor, oly sok lehetőség rejtőzik benned... Rejzőzik, akárcsak én, jelen pillanatban. Egy tincsnyit hagyok csupán magamból a kíváncsi tekinteteknek, amikből bár nem sok akad a folyosókat járva, jobb az elővigyázatosság. Túl nagy tét forog kockán.
***
Első emlék. Távolról figyelem hű informátorom, s pár pillanat se telik bele, már ott is mögötte a csuklyás alak. Túlbuzgó kegyetlenséggel végez vele, úgy forgatja benne a kést mintha nem lenne holnap. Minden mozdulatából kiérződik a félelem, a görcsös kényszer, hogy megvédjen valamit, ami az övé. Megan közelebb merészkedik, egy arcot remélve, számomra azonban egyértelmű: az áldozat nem látta gyilkosát, így mi sem pillanthatjuk meg. A halotti emlék személyes élményekből táplálkozik, csak azt engedi láttatni, melyet hordozója is két szemével látni vélt. - Több mint valószínű.
***
Második emlék. Kilépvén a sötét, füstszerű ködből, ismét a férfi nézőpontja tárul elénk. Aggastyán férfiemberrel társalog, itt, az iskola egyik alagsori pincéjében. Legalábbis ránézésre. Szükszavú, rejtélyes dialógus hallatszik, mindketten igyekeznek minél kevesebb szót fecsérelni találkozásuk tárgyára: a vaskos dossziéra, rajta cikornyás betűkkel: Aina Olsen. Sejtésem támad, mi több, bizonyosságom ki állhat a név mögött, mielőtt azonban megszólalhatnék, ismerős alak kerül látóterembe. Az emlék egy másik sarkában... Ne legyen a nevem Nox Djarum, ha az ott nem Igor Karkarov. Váratlan fordulat, meglepettségnek azonban nyoma sincs rajtam: félszeg mosolyt küldök csupán felé, nyilvánvaló, hogy nem ártó szándék vezérli. De hogy pontosan mi... Hamarosan kiderül.
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Drumstrang 2018-03-17, 10:19
Nox & Megan
"Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben."
- Olvasszam a nyakába a medált, mert végezte a dolgát? - dobom vissza a labdát, kicsit felvonva a szemöldökömet. - Nem biztos, hogy a Drumstrangosok ölték meg ezt a tagot, és akkor nem is érdemelnek büntetést. - teszem hozzá, mert akármennyire vagyok gyakran negatív, szemétkedő, vagy flegma, nem vagyok gonosz - még nem - és nem akarok olyanoknak fájdalmat okozni, akiknek semmi köze hozzám. Itt még nem tartok, magamban már tettem kárt elkeseredésből, dühből, vagy éppen azért, mert semmit sem éreztem és érezni akartam valamit, de... másban nem igazán. Tudom, hogy mi a tét, és már át is veszem a drumstrangosok szerelését, hogy bent tudjak haladni mindenféle rejtőzködő mágia nélkül, ami leginkább esélytelen az esetemben, de Noxnál annál inkább működik. A világos haját távolról nem is lehetne kiszúrni, még úgy, hogy tudom is, hogy a közelemben van, néha elveszítem szem elől a kis tincset. Halk léptekkel, fürgén haladok, nem akarok egy percet se elvesztegetni, hiszen itt a nyom, amire hosszú, nagyon hosszú évek óta vágyom. Nem ő az első, akit megkérek, hogy segítsen, amikor kicsi voltam mindennél jobban vágytam arra, hogy legalább a húgom előkerüljön, legalább ne legyek teljesen magam, nyaranta intézetben, de sosem akadtam a nyomukra. Igaz, hogy eszembe se jutott, hogy ő is örökölte a boszorkányságot, és most még is olyan hülyeséggé válik, hogy kizártam, hiszen testvérek vagyunk, miért is ne? Nem igazán érdekel a környezetem, csak keressük az igazgató szobáját és ennyi, de ahogy tellik az idő egyre jobban feszültté válok és csikorgatom a fogamat. Már a tűréshatáromat pedzegeti az egész, amikor rátalálunk a szobára. Belépünk, most az egyszer összevonom a szemöldökömet és végigmérem a helyet, keresve a merengőt, majd ahogy Nox elővarázsolja, belerakja az holt emlékfoszlányt és a vérét, azonnal mellélépek és megbabonázva bámulom, a kavargó emlékeket. Az esélyt, hogy most végre tényleg előre lépjek a történetemben, és ne ragadjak meg a kétségbeesett fájdalomnál. Egyetlen pillanatig habozok, amíg átszalad rajtam mind az a magány, amit az elmúlt hét évben éreztem, és le nem csapódik bennem, hogy tényleg készen állok megtudni, mi folyik itt... Aztán belemerítem az arcomat.
***
A legutolsó emléket látjuk először, bár valamiért érzem, hogy nem ez az egyetlen, amit Nox ki tudod nyerni, és mivel a holt lélek nem magától adta át őket, talán kusza sorrendben lehet csak megidézni mindent. A hóban áll az informátor, ránk vár, aztán megjelenik egy alak, sötét, prémes köpenyben, a csuklyája természetesen az arcába húzva, magas, szikár termetű, de a korát nem tudnám megmondani, csak az orráról és a kibukkanó borostás álláról és az apró ráncokról a szája körül tippelem, hogy nem fiatal, de nem vagyok olyan profi megfigyelő, szóval csak abban vagyok biztos, hogy 35-40 fölött lehet. De még talán ötven is, afölött viszont nem hiszem. Éppen egykorú és olyan testalkatú, mint... az apám lehet most. Az emlékben szabadon mozgunk és a szívem nagyot dobban a feltételezésre, azonnal közelebb lépek és belehajolok a képébe, nem törődve azzal, hogy közben az alak meggyilkolja az informátort, a füstkezek áthatolnak a testemen, mintha engem érnének a vágások. Próbálok a csuklya alá hajolni, de épp annyira nem látok többet, ahogy a holt lélek sem állapította meg ki az. Rengetegszer támad rá, mintha nem is az lenne a célja, hogy egyetlen jól irányzott szúrással megölje, hanem élvezné azt, hogy kaszabolja és rengeteg sebet ejt rajta... - Nem bűbáj hasította fel, hanem igazi fegyver... - mondom, miközben a szívem a torkomban dobog. - És lehet, hogy az apám volt.
***
Az utolsó vágásnál minden szertefoszlik és néhány pillanatig a sötétségben lebegünk, csak Nox és én, ameddig fel nem épül körülöttünk az új helyszín. A keserűség átjárja a testemet, nem csak azért, mert az apámból gyilkos lett, hanem azért is, mert ha tényleg ő volt, és ilyen emberré lett - régen se volt kedvesebb, verte anyámat és engem is pofonnal illetett nem egyszer -, akkor... a húgommal mi történhetett? Megölte? A kétségbeesés ott villódzik a szememben, és képtelen vagyok megszólalni.
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Drumstrang 2018-03-15, 20:52
Tikk-takk
- Legalább a medálját a nyakába olvaszthattad volna. - vetem oda lemondóan - A te családod a tét, nem az enyém. - hisz én magam már kivégeztem a sajátom. Erről persze nem kell tudnia. Testbeszédemből - abból a gyanakvó fintorból az arcom közepén - leszűrheti, hogy a legkevésbé sem szándékozom bumburnyák jelmezbe öltözni, s jelezvén döntésemet, halk mormogások közepette, ahogy haladunk előre, testem fokozatosan halványodik, míg teljesen áttetsző nem lesz. Azonban sietnünk kell, amatőr lopakodó bűbáj ez, korlátozott hatóidővel, nem épp egy halál ereklyéje. Egyetlen látható hajtincs marad csupán settenkedő jelenésemből, mely jelzi Megannak, hol is vagyok valójában. A kastély maga, épp mint legtöbb lakója: robosztus, mogorva. Csupasz, tömbszerű falaival a romanikára hajaz, ablakai azonban szélesek, díszítettek, s az itt-ott narancsszín tapétával díszített folyosók néhol mívesre faragott faburkolatban pompáznak. Szokatlanul csöndes minden, csak egy-egy tanteremtől hallani halk motoszkálást. Valahol különös, valahol megkönnyebbülés. Távol volnának? Szünet volna? Vagy... jéghoki? Bármi is legyen, épp jókor. S az igazgató iroda... Merőben jelentéktelen. Mint egy tipikus skandináv vadászlak vendégszobája. Tágas, sárgás fényben úszik, a sarokban jókora sziklákból kirakott kandalló, előtte nyúzott medvebőr, fölötte jávorkoponya. Középen az asztal, vöröses mahagóni, körötte polcok, székek, seprűk, meg minden ketyere. És ami a biztonsági intézkedéseket illeti... Nevetséges. Bárki is legyen a tulaj, nem túl elővigyázatos. Vagy csak nincs titkolniavalója... Bár ezt erősen kétlem. Mindenesetre hosszas borongás után könnyedén besétálunk, s hamarosan a merengő is előbukkan, az íróasztal egy rejtett deszkáján nyújtózkodva. Érintésre felmelkedik, egy ideig lebegve rója a köröket, s csak aztán foglal helyet az asztal tetején. Előveszem pálcámat, némi halk suttogás, s az eddig tükörszín folyadékba mintha tulajdon véremet csepegtettem volna. Odébb állok, majd Meganra nézek. - Tiéd a terep.
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Drumstrang 2018-03-01, 21:40
Nox & Megan
"Semmi nem hozza úgy össze az embereket, mint a közös káros szenvedély és a sötét titkok."
Jó, én vagyok az a nyomorék turista, aki még arra se képes, hogy úgy beszéljen, hogy meg is értsék. De nem baj, legalább a "kétségbeesett" karattyolásomból azt hiszik, hogy annyira bepánikoltam, hogy még eszembe se jut bűbájt alkalmazni. Kár, hogy valójában azért nem csinálom, mert egyészt azon az órán valószínűleg aludtam, másrészt, annyi tehetség szorult belém, mint egy kviblibe. Jó, van egy a furcsa adottság az anyagokkal, de a pálcás mágiák... hát abban egy nagy nulla vagyok. De van egy pillangókésem kiköszörülni a csorbát. Továbbra is ideges fejet vágok, amihez nem kell olyan sokat megjátszani, de néha Noxra pillantva utánzom észrevétlenül az ő mimikáit, a gyenge, kétségbeesett nő szerepét. A terv sikerül, elindulunk most már öten - a három izmos, mogorva képű fickó kíséretében -, és közben feszülten várom, hogy a... nézzük csak, most már mondhatni társam, mikor lép akcióba. Képtelen lennék úgy gondolni rá, mint pártfogóm vagy mesterem vagy egyéb ilyen tiszteletteljes maszlag, még a társ is eléggé idegen fogalom. Csak azért nem kapok frászt, mikor elkezdenek záporozni az átkok, mert készülök rá, csak távol maradok az egésztől és megvárom, amíg végez. Ritka haszontalan vagyok, egyedül leszedett hármat és még az emléküket is kitörölte, de hát... ez van. - Értettem. De mi biztosítja, hogy bent nem fognak minket azonnal kiszúrni? Hiszen még egyenruhánk si... - lepillantok a srácokra és elkezdem tüzetesebben nézegetni a köpenyüket. Nyilván egyik sem a méretem, és nem is tervezem az összes ruhájukat átvenni, de kicsit felvonom a szemöldököm, miközben a stuporral leterített mellé lépek és lehúzom róla a Durmstrangos köpenyét és a pólóját. A csizmája csónak lenne, a nadrágja úgyszintén, de a felsőruházata úgy is eltakar majd mindent. Csak a fogasról kölcsönvett kabátom veszem le, minden más marad és ráveszem a vörös színű talárt és ezt a... nem is tudom igazi, vagy mű, de tippemre igazi szörmével szegélyezett köpenyt. - Legalább színben stimmelek már. De nekem az ilyen nyomorult nyelvértő bűbájok nem mennek, szóval cserébe majd adom a némát. - vonom meg a vállamat, és utolsó mozdulattal a kucsmáját is elemelem és a fejemre rakom, aztán elindulhatunk vissza az épület felé. A fazon csak nem fog megfagyni addig, ameddig magukhoz nem térnek, utána meg ők ezen a zord, havas tájon csak értenek valami felmelegítő bűbájhoz, vagy mihez.
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Drumstrang 2018-03-01, 21:20
Tikk-takk
Se szó, se beszéd, a kapun belül vagyunk, és amilyen egyszerűnek tűnt, olyan gyorsasággal foszlik szerte az illúzió. Három jól megtermett, tejfehér arcú skandináv szépfiú közelít felénk, aligha barátságos szándékkal. Arcukra nyilvánvalóan kiül a szégyenteljes komorság, hogy épp csak pillanatra hagyták el helyüket, azon nyomban hívatlan vendégek érkeztek. Megan hadoválásából nyilvánvalóan nem értenek semmit, az ötlet azonban jó, legalábbis kezdetnek megteszi. Torkomhoz nyomom pálcám hegyét, még mielőtt alávetném magam az egyik őr jókora mancsának. - Bocsássanak meg, a közeli erdőben sétáltunk, amikor is utunkat állta egy ismeretlen férfi holtteste, s kétségbeesésünkben nem találtunk jobb megoldást, mint felsétálni ide. Esetleg visszakísérnének? Talán a gyilkos még mindig ott ólálkodik, szükségünk van az oltalmukra. - hangomból csak úgy árad a megjátszott rémület, szavaim mögött folyamatos, ijedt lihegés lüktet, mintha valóban csupán félelemből futottunk volna ide. S lám: az eddig bástyaként szolgáló jókora karok finoman leereszkednek, a kíméletlen elutasítást felváltja az felelősségteljes együttérzés; úgy néz ki segítséget kapunk. Int felénk a legmagasabbik, hogy kövessük, mögöttünk a két kisebb, akik még így is egy fejjel fölém tornyosulnak. Jelentőségteljeset bólintok Megan felé, jelezvén hogy ura vagyok a helyzetnek. Kiérvén a kapun öt perc sétát engedek, épp csak amíg kiérünk a Durmstrang bejáratának látóteréből, csak aztán lendülök akcióba. Minden előzmény nélkül, egyik pillanatról a másikra pálcámból sárgás fény fakad, s taszítja az előttünk lévő immáron eszméletlen testét jó pár méterrel odébb, méghozzá légvonalban. Egy másodperc se kell, csupán egy kósza villanás, s a második sóbálványként dől a hóba, míg a harmadik nyakán éjszín hurok tekereg, ájulttá fojtván szerencsétlen "gyereket". Fennkölt mosollyal leporolom a vállam, majd járom végig mindnyájukat egy-egy halk exmemoriannal kísérve. - Az ügyfél, akinek imént a holtteste várt ránk, az iskolai szeméyzet tagja... Volt. Mindenki, akivel kapcsolatba lépünk mint kívülálló, minket fog elsőként elővenni, ha arra kerül a sor, ezért senki nem tudhatja hogy itt vagyunk. A fiúkák hamarosan felébrednek, irány vissza.
Befejezem a történetemet, és nem várok semmi szívet szorongató sajnálkozást, tőle biztosan nem, de azért ez az egy szó elég karcsúra sikerül. Ahhoz vagyok szokva lényegében, hogy akik megtudják, sajnálkoznak, ahogy az elsőben is volt, mikor Bimba a ház-, és évfolyamtársaimmal közölte, hogy elárvultam és legyenek velem nagyon kedvesek és tapintatosak. Jött a sok úúú, szegénykééém, nagyölelééés, amik inkább csak megfojtottak ahelyett, hogy bármit segítettek volna. Olyan mesterkélt volt mindegyik, kivéve Lenáé, ő volt az egyetlen, akiről elhittem, hogy előtte és utána is törődött velem, és nem parancsra cselekszik. Némán követem a lépteit, a gondolataim a múltamról elkalandoznak vad elméletekre, hogy mit is fogunk találni az emlékek között, de amilyen sok kreativitással vagyok megáldva a szobrászkodás terén, olyan kevés ötletem van ilyen elméletek gyártásához. Mikor elérünk a birtok vaskapujához végigtekintek az épületen, ami jóval morózusabb, mint a Roxfort karcsú tornyai. És talán még nagyobb is. Talán. Elsőre nem tűnik fel, hogy nem vagyunk egyedül, de egy perc se tellik bele, hogy kiszúrjam három őrposztnak tűnő helyen álló, nálam alig idősebb, vigyázban álló fiatal pasit a Drumstrangosokra jellemző egyenruhában, kucsmában, botukkal a kezükben. Mindegyikük felfigyel ránk, természetesen, és egyként indulnak el felénk - vagy felém, ha Nox már is felszívódott - és fognak közre minket. Úgy tűnik, hogy itt a kastély őrzése afféle megtiszteltetés, legalább is nagyon katonásan indulnak neki. Nem tudom, hogy Noxnak mi is a terve arra, hogy milyen dumával jutunk be, nyíltan, vagy megkerülve a szabályokat, de belőle kiindulva arra tippelek, hogy mivel holt lelkek emlékeibe se szabad beleturkálni, és az ő híre se a legjobb, ha a Roxfortból is ki van tiltva, itt se valószínű, hogy szívesen látják. Előre lépek, és megpróbálom elővenni a legjobb arcomat. Az mondjuk esélytelen, hogy angolon kívül bármilyen más nyelven megszólaljak, szóval ha norvégul vagy oroszul, vagy akármilyen nyelven próbálkoznak, érdekes lesz a párbeszéd. - Hé, fiúk, segíteniük kell! Sétaszánazni voltam a környező erdőben, amikor belebotlottam egy hullába! Nem tudtam, hogy mit tehetnék vagy honnan hvjak segítséget, turista vagyok a hegyekben, de... talán nem is halott, talán még él, képtelen voltam a közelébe menni! - mondom, és még vágok egy undorodó tekintetet is a kezemet a szám elé emelve, mintha nem mertem volna a test közelébe menni az undortól. - Kövessetek és megmutatom merre volt! - és ha tényleg bedőlnek, talán a vaskapun kívülre is tudom őket húzni, ha nem, addig is beszéltem és időt adtam a nőnek, hogy előálljon valami sokkal jobbal. Tőlem ennyi tellett. Így is kezdek magamon meglepődni, hogy hányszor kerülök olyan helyzetben, hogy hazudnom kelljen és megjátszani magamat. Eddig csak a megközelíthetetlent és a bunkót játszottam, de gyakorlatnak úgy tűnik az is jó volt.
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Drumstrang 2018-03-01, 20:30
Tikk-takk
Mi tagadás, a meggyőzés legnagyobb erősségeim egyike, és bár bolond lennék módszereimet kiteregetni, annyit elárulhatok: az érzelmi zsarolás mindig minden körülmények között az egyik legcélravezetőbb eszköz. Nincs is egyszerűbb, mint a tömör szenvedés szikláin felkapaszkodni, s megérinteni az áhított célt. Az alku azonban alku, és reményeim szerint Megan nagy hasznomra lehet a közeljövőben, így hát nekem is érdekem a cselekmény sikerekben gazdag végkimenetele. Elsősorban ez gondolkodtat, sokkal inkább mint a tömbbé fagyott hulla. Meganre nézek, egy pillanatra se veszem le róla tekintetem amint beszél. Érzem a szavaiban a megtört, keserű bánatot, a feltépett sebek hozta mételyező fájdalmat - noha kétségkívül tehetségesen álcázza. Ennek ellenére is tekintetem rideg, tárgyilagos, az empátia legapróbb szikrája nélkül. Számomra ez csupán statisztika, adathalmaz, mely segíti a nyomozást. - Rendben. - zárom le a párbeszédet, s hiába hogy minden egyes szavát gondosan a tudatomba véstem, jobb, ha válaszként csupán ennyivel méltatom. Eljön még az idő, mikor indokolt lesz a kíméletlen felhánytorgatás.
Itt vagyunk hát, közvetlenül előttünk magaslanak a Durmstrang ódon tornyai. Jobb ötlet híján nem teszek mást, csupán megpróbálom kinyitni az előttünk ékeskedő, jókora kovácsolt vas kaput, s legnagyobb meglepetésemre minden további nélkül kinyílik. Azonban van egy olyan sejtéseim, hogy nem lesz ez végig ilyen egyszerű.
Nox nem válaszol, tekintve, hogy vérbe fagyva találjuk meg a kontaktját, ami pedig utána bukik ki a számon, hát őszintén szólva arra nem is lehet reagálni. Kicsit kiakadok, már megint elönt a tehetetlenség érzése, mint mindig amikor feléled bennem a remény és még is utolsó pillanatban kicsúszik minden a kezeim közül. Még szerencse, hogy nem vagyok egyedül, hogy a hidégvérű nő egyetlen pillanatra se esik ki a szerepéből, és mintha csak hűvös érdeklődéssel tekintene arra, hogy valaki megelőzött minket. Nyelek egyet, az öklöm lassan elenged, aztán ráemelem a tekintetemet és megadóan bólintok arra, hogy irány az iskola. Ha van esély arra, hogy a merengőbe ültetve ennek a holttestnek az emlékeit valamit kibogozunk, akkor benne vagyok. De miért akadályozza meg valaki újra és újra, hogy megtaláljam őket? Lehet, hogy korábban is ezért futott vakvágányra minden nyomozásom, mert valaki szándékosan elvágta a nyomokat? A nő felajánlotta a segítségét annak ellenére, hogy nem sikerült az alkunk rám eső felét normálisan teljesítenem, még ha meg is tettem mindent, így egyértelmű, hogy hiába húzom el a számat, és hiába jár át a keserűség a gyerekkori emlékeimre visszagondolva, muszáj lesz lenyelnem mindent, és válaszolnom. - Nem tudom, hogy kinek állhat érdekében, hogy távol tartson a családomtól, fogalmam sincs, tényleg. - válaszolom, majd egy sóhajjal erőt gyűjtök, a tekintetemre kiülnek a fájdalmas emlékek. - A szüleim muglik voltak. Apám egy zsaru, anyám meg háztartásbeli és néha gazdagabbaknak mosott, vasalt, takarított. A nagyszüleimet egyik oldalról se ismertem soha, és sose említették, hogy közük lenne a varázsvilághoz, de már egyértelmű, hogy attól még, hogy eltitkolták, így van... - megállok, itt jön a rosszabb rész. - Anyámnak semmije se volt, mielőtt apámhoz ment, és ezt apám számtalanszor hozzávágta, amikor piálás után nekiment és semmiségek miatt pofozta ki belőle a lelket. Apám egy agresszív állat volt, számtalanszor ütött meg engemet és még a kishúgomat is. Miután eljöttem 11 évesen nem tudom, hogy mi volt otthon, de valószínűleg a verések és a kilátástalanság elől menekült anyám az öngyilkosságba. Az első évemben, tavaszi szünet környékén jött a levél, hogy felakasztotta magát, apám pedig eltűnt a húgommal. Ennyit tudok. - mondom el neki lényegében azt a történetet, amiről soha nem vagyok hajlandó beszélni. Szarul éltünk, apám az utolsó években már nem is dolgozott zsaruként, kirúgták, de a nélkülözést el tudtam viselni. A veréseket, veszekedéseket, anyám öngyilkosságát, apám és a húgom eltünését... Ezt nem. Tudom, hogy nem vagyok egyedül, sok szar körülményekből érkezett ember van a világon, de ez engem egy cseppet sem vidít fel. Elfordulok, megvonom a vállam, mintha ezzel azt akarnám üzenni, hogy egy semmiséget meséltem el, de igazából csak érzelmileg el akarom bagatelizálni, hogy ne merüljek túl mélyre az emlékekben.
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Drumstrang 2018-03-01, 19:44
Tikk-takk
Válaszra sem méltatom a lányt, baljós tekintetem már a szétfagyott, csonka holttesten pihen. Utolsó, nehézkesen visszafejtett emlékei még egy pillanatig vörösen izzanak, majd elnyeli őket ében fekete pálcám hegye - egyszerűbb, mint kémcsövekkel babrálni. Fényűző bundám hátát mutatom csak Megan felé, hosszú másodpercekig hallgatok, mintha gondosan átgondolnám az elhangzottakat. Így is történt, egy pillanatra felszalad mérnöki precizitással megrajzolt szemöldököm. Merengő? Dumbledore merengője? Az iskolában? Nocsak... Eddig csupán a minisztériumi merengővel volt dolgom, azzal sem épp egy legális affér kereteiben, de ha igaz amit mond, ez valóban orvosolhatja a mi kis problémánkat... Mégpedig azt, hogy hű informátoromat kegyetlenül meggyilkolták. Talán nem is olyan aprócska gond ez, mint elsőre gondoltam. - Több mint valószínű. Irány az iskola. - jelentem ki ellentmondást nem tűrően - noha a legkevésbé sem számítok ellenállásra -, mintha mindig is tisztában lettem volna az elhangzottakkal, holott csupán ez az egyetlen járható út jelen szerencsétlen helyzetünkben. Egy kérdés azonban megfogalmazódik bennem. Jobban mondva célzatos követelés. - Gondolom leszűrted, hogy a kis találkánkat nem a véletlen szabotálta, azaz valaki nagyon is tisztában volt vele, ki az akit meggyilkol, és milyen információt szállít. Tudnom kell hát: kik a felmenőid? Mondj el mindent, ami előre lendítheti az ügyünket, másképp sokáig toporgunk még egy helyben.
Nem válaszol, ami nem tesz jót az izgatott frusztrációmnak, így képtelenség, hogy eltereljem valami másra a figyelmemet. Pedig rengeteg mindent kell végiggondolnom, többek között azt, hogy mi lesz, ha a húgomat megtalálom, és vele együtt az apámat is. Azt a semmirekellő, aszonyverő, alkesz apámat, akinek a keze nem egyszer találta meg az én arcomat és repített a falhoz. Ninát sose bátnotta, míg otthon voltunk, de anya öngyilkossága után ahogy eltűntem már csak ő volt neki, mi van ha... Elhessegetem a gondolatokat és a maradék időben a külsőmmel törődök, azért is érek vissza igen lassan és nem éppen a megszokott külsőmmel. A tekintetem persze mit sem változik, ugyanaz a bizalmatlan, flegmatikus pillantás, éppen csak egy szemernyi remény van az üres tekintetemben. Mintha csak egy saját liturgiám lenne az életem siratására és önmagam kínzására... Depresszió, beletörődöttség, szenvtelen közöny az életre, éledő remény, új életcél, hatalmas bukás és újra előről, miközben a démonaim egyre csak gyarapodnak. És most újra az éledő remény korszakomba léptem, de már annyit csalódtam az életemben, hogy rettegek a lehetséges bukástól. Ugyan nem teszi szóvá a külsőmet, még is észreveszem az elismerést és csak egy szemforgatással felelek, hogy hagyjuk, szó se róla. A szarvasszán a hóban éppen olyan drámai, amilyet Nox mellé képzelni lehet, de nem igazán törődök azzal, hogy kiélvezzem a táj szépségét vagy a jármű gyönyörűségét, az egésznek a különleges hangulatát, mert csak az pattog a fejemben, hogy most már tényleg reménykedhetek, most már tényleg meg fogok tudni valamit... Aztán a szán lelassul, a hó ropogása megszűnik az állatok patái alatt, és én türelmetlenül pillantok Noxra, aki körbetekint, majd meredten elkezd rám - nem, inkább felém - bámulni. Látni az iskola tornyait, de tudom, hogy a találkozónk itt kint lesz... - Hol van a kontaktod? Azt ne mondd, hogy felültetett és még se tud senki semmit... - kezdek bele, és már ugranék le a szánról, amikor amúgy is a nő keze megérinti a vállamat és ellép mellettem. - Ne. Nemár. Ezt nem hiszem el. - szalad ki a számon, és önkéntelenül is megfeszül az állkapcsom, a kezem ökölbe szorul és érzem, ahogy elönt a csalódottság. Egy árva pillanatig nem sajnálom azt, aki ott a földön hever, hóban és vérben, lelketlenül, mert túlságosan sajnálom magamat. Annyira lefoglal a saját bajom, hogy érzéketlenségemben még a rosszullét sem fog el, pedig ez az első holtest, amit szemtől szemben látok. Bár friss és itt a hidegben csak a vérszag terjeng, a bomlásé még nem. Mielőtt elárasztaná az elmémet a vörös köd és elszakadna a cérna közelebb lépek az intésre és meghallgatom a szavait. A szívem a torkomban dobog és úgy fáj, mintha kiszakadni készülne, de még nem veszett el minden remény. - Egy merengőt? Lehet, hogy minden iskolának van egy olyanja, de ezt csak tippelem. Hol máshol találhatunk merengőt Dumbledore tornyán kívül? - kérdezek vissza, kissé megigézetten bámulva a vöröslő holt lélek emlékét. Még sosem láttam ilyet, bár gyanítom akkor se tudnám elvégezni, ha láttam volna. Vajon anyám halálakor... vette akárki is a fáradtságot, hogy megnézzék az emlékeit, hogy igazából mi történt, vagy nem, mert csak egy kis boszorkány mugli anyja volt, aki az öngyilkosságba menekült a mugli férje elől?
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Drumstrang 2018-02-09, 21:16
Tikk-takk
Figyelmen kívül hagyom a megjegyzést, jobbnak látom elmerülni az előttünk álló időben - neki így is úgy is két örökkévalóságot kitesz majd. Negyed óránk maradt. Ideje indulni hát. Feltápászkodok a kandalló elől, egészen elkényelmesedtem. Kellemeset nyújtozok, s amint tágra nyitom csalfa tekintetem, őszinte megrökönyödésbe kell, hogy ütközzek. Felvonom szemöldököm, ezúttal viszont sokkal inkább elismerően. Egy kifinomult, gyönyörű Nőt vélek felfedezni a szoba túlvégén. Megan... Tudsz te ha akarsz. De mivel nem nekem kíván tetszeni... Továbbra is kisajátítom pillanatnyi csodálatomat. Felkapom tajtékszín bundámat, s kilépvén az ajtón nárcisztikus mosolyt öltök - ezúttal csak magamban. Cikornyás jávorszán áll a ház előtt, ezt nevezem fuvarnak. Kimért léptekkel taszítom mélyebbre a talpam alatt ropogó havat, s mögöttem bajtársammal felpattanok a sikkes járgányra. Leheletnyi vékony fekete sálamon dekoratív elemként telepszik meg a hó... Ez az egyetlen ok, amiért megtűröm. Pár percnyi néma csend, az idomított szarvasok monoton trappolása, s már ott is vagyunk. Kipillantok hidegcsípte orcám mögül, a távolban sejlenek a Durmstrang hófödte tornyai. Megérkeztünk. Jobbra pillantva, az egyik fán vörös jelölés figyel, egy pötty csupán, de számomra egyértelmű: a megbeszélt helyen vagyunk. Itt azonban sehol egy lélek, csupán kettőnké. Körbenézek, s olybátűnhet Meganra nézek úgy, mintha épp most tervezném torkát metszeni, tekintetem valójában a mögötte fekvő jelenséget kémleli. Gyengéden félrelököm, s ekkor szemem elé tárul a rideg valóság: a vértócsákkal övezett holttest látványa. Gondterhes pillantást öltök, s közelebb lépek. Végigmérem a testet, letérdelek mellé. - A küldött. - mormogom sálamba burkolózva, majd felemelem jobb kezem, intve Megannek. - Több búbáj végzett vele, kivéreztették. Pár perce történt, a tettes valószínűleg hoppanált. - de miért? Ok okozati összefüggéseket keresek, de bárhogy szeretném, a cselekmény mögött nincs meg a kívánt ráció. Ugyanakkor véletlen sem lehetett. Finoman lehúzom a kesztyűt didergő kezeimről, s finoman a férfi homlokára helyezem, majd halk suttogásba kezdek. Különös bűbáj ez: a halotti következtetés. Az élőkre, a jelenre hangolódik, azokra a nyomokra, jelekre, apró szösszenetekre, melyeket az elhunyt egykoron maga után hagyott, s melyekből újabb események születtek. Ezekből állítja össze a hajdani gondolatot, s tárja elém, melyet egyúttal fénylő fonákként húzok ki halántékából. Ez azonban más, mintha a sajátom volna... Vörösen izzik, ami túlvilági eredetére utal. - Keresnünk kell egy merengőt.
Van egy olyan furcsa érzésem, hogy azt a fickót nem most láttam utoljára, és ez a beköszönés cseppet sem történt véletlenül. Összeráncolom a szemöldököm és lementem az arcára kiülő cseppnyi ellágyulást. Ugyan nevet nem kaptam, de azt már tudom, hogy ezek ketten kavarnak. Lehet, hogy a hidrogénezett hajúak vonzzák egymást. Mindegy. Csak megjegyzem magamnak, aztán végül csak visszaveszem a kezembe azt a megkezdett falatot, ahogy végigmondja az apró monológját. - Ahha. Reálisan hangzik. - morgom, és harapok egyet, aztán lenyelve folytatom. - Amúgy neked volt valami dramaturgod, vagy ilyesmid, vagy minden csak úgy... mélyről fakad? - teszem hozzá, kicsit unott fejjel. Persze nem a szituációt unom, itt az esély, hogy legalább valamit megtudjak a húgomról, csak a fölényeskedését és az irányításmániáját unom, de azt nagyon. Nem folytatom tovább, inkább befejezem az evést, hogy ne legyen tippmix a vége, aztán felfedezőútra indulok a házban összegyűjteni a ruhákat és átöltözni. Néhány perccel később nem éppen azokban a ruhákban térek vissza, mint amiket előtte levedlettem, nem buggyos otthoni pulcsi meg szakadt farmer kanaccsal, hanem egy jóval különlegesebb fehér, nem éppen egyszerű darabban és kivételesen az ajkaimon is sötét rúzzsal. Lehet Tommy rossz hatással volt rám, és most már szeretnék valaki mást látni a tükörben, amikor belenézek, nem a szakadt csövest. - Mehetünk. - közlöm és kivételesen nem olyan apatikusan, mint ahogy szoktam, csak könnyed egyszerűséggel. Nincs más hátra, minthogy követem a nőt, ahogy mutatja az utat. Hoppanálásból kretén vagyok, szóval vagy gyalog megyünk, vagy neki kell magával vinnie. Persze indulás előtt leakasztok egy kabátot a fogasról, akárkié is legyen, mert az tuti, hogy nem az enyém, ahhoz túl puccosnak és drágának tűnik. Irtó hideg van, és mivel a bűbájtan se az erősségem - ahogy kb. semmi - így csak beletörődök, hogy a hideg megpróbálja lefagyasztani a kezemet és bekúszni a ruháim alá, miközben a találkozópontra érkezünk. A tekintetem egyre jobban megtellik kiváncsisággal, és észre se veszem mikor jön el az a pont, hogy már nem is figyelek a hidegre, csak feszülten várom, hogy megjelenjen az igért ember.
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Drumstrang 2018-02-09, 19:33
Tikk-takk
Pikkel vagy sem, hidegen hagy. Mondjuk úgy: ez a bünti a korábbi eredménytelenségeiért. Bizony, nem felejtettem el. Ha elzavar sem fog érzékenyen érinteni, ezt garantálom. Van a közelben egy csodálatos szauna, ha esetleg ez a kis Durmstrang találkozó kudarcba fulladna... - Hm... Igen. - vonom össze tökéletességig hajszolt szemöldökeim, majd vonásaim ellágyulnak, enyhe közönyt kölcsönözve mimikámnak - Túlvilági szerető, testőr, cinkos, hívd ahogy akarod... Csak benézett. - biccentek, valahol azért foglalkoztat a reakciója. Következő szavaira színpadias gőgöt öltök, mint aki a magasból néz le rá. No nem vagyok lesújtó, inkább csak... Fölényeskedő. Célzatosan irritatív. - Felőlem jöhetsz hálóingben, kaja nélkül, de ha útközben a szervezeted bemondja az unalmast, egy páholyt építettetek az esdeklő tested mellé, és tippmixet rendezek, hogy az éhség, a fagy, netalántán egy veszett jávorszarvas okozza e a halálod és mikor. Jó étvágyat. - a huncutkás mosoly mézesmázas, kegyetlen vigyorba fullad, épp csak egy pillanatig, míg nem vált ismét lélekölő közönyre. Bizony, nem nagymamai szeretetből van odakészítve az a temérdek eleség. - A szárítóra vándoroltak. Érezd otthon magad, addig én olvasgatok.
Türelmetlenül várom a válaszokat, miközben megállapodok a terített asztal mellett. Egy egész napig ki voltam ütve? Jó, ha tényleg segíteni fog megtalálni Ninát, akkor nem zavarhatom el csak úgy, de látszik az arcomon, hogy eléggé pikkelek azért, mert kérdezés nélkül kiütött. Ez az a dolog, amit biztosan nem fogok megköszönni, akkor se, ha a testemnek szüksége volt az alvásra és a megtisztulásra is. - Kb. ilyen magas, szélesvállú, fura arcú és lepattantam a mellkasáról egy perce. - mutatom a kezemmel a magasságot, aztán kicsit felvonom a szemöldököm, mert a tekintetében látszik, hogy megvilágosodik. - Ki volt az? - teszem fel újra a kérdést. Nem elég, hogy kiütött, de totál védtelenül hálóingben mászkálok egy lakásban, amiben még csak nem is voltunk egyedül. A pillantásom nekem is rászalad az órára és egy fancsali képet vágok, ahogy két órával későbbre saccolja a találkozót. Még két órán keresztül össze leszek zárva ezzel a nővel, akit képtelenség kiismerni és amikor nincsen megelégedve a külsőmmel akkor csak kiüt és megmosdat. - Már bocsánat, de senkinek nem szándékozok tetszeni és asszem ezt én döntöm el. - húzom el a számtól a kaját, amit eddig ettem, de azok után, hogy azt hiszi rám parancsolhat, már is kevésbé van étvágyam. Leteszem az asztalra és összefonva a karomat magam előtt nézek vele farkas szemet, nem éppen viszonozva azt a huncutkás mosolyt. - A ruháimat hol találom? - kérdezek rá, mert most, hogy felvonta a figyelmemet arra, hogy hálóruhában vagyok kezdem magam egyre kényelmetlenebben érezni. Valahogy a bakancsom, a farmerom és a dzsekim, a pillangókésemmel a zsebemben most sokkal jobban esne.
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Nox Djarum
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Drumstrang 2018-02-01, 18:36
Tikk-takk
Épp ahogy sejtettem, kedvenc kis hárpiám bájcsevej helyett a számonkérés mellett dönt, most azonban mintha éreznék mögötte valamiféle szokatlan zavarodottságot. Nem tudom mire vélni, a konkrét oka rejtély, talán csak a környezetváltás. Nox, ne légy naiv, még közel sem ismerted ki. Valóigaz. - Úgy egy napig. Hoppanáltunk. Nem gondoltam, megtettem. Hidrogénezett pasi...? - vonom fel kérdőn a szemöldökön. Hacsak nem álmodott, és/vagy nem engem hallucinál férfinak, nem valószínű hogy bármiféle hím egyed is errefelé tévedt az utóbbi 24 órában. Hacsak nem... Oh, Ivor, drágám, kémkedsz utánam? Vagy csak hajt a kíváncsiság? Ám legyen, keresek rá okot, hogy felhőtlenül szórakozz. - Hamarosan. - a termetes, faragott faliórára nézek. - A kijelölt emberem nagyjából 2 óra múlva érkezik a megbeszélt helyre. Ha minden igaz, ő majd útbaigazít. Addig szedd fel magad, csont és bőr vagy. - Vetek oda egy sanda, kissé lekezelő pillantást, no meg egy huncutkás mosolyt, jelezvén: bizony láttam mi van a hálóing alatt.
