2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Lerí Noel arcáról, hogy mára már elege van az értelmetlen hadakozásból, én pedig elégedetten mosolyogva tanulmányozom őt. Kifogyott az érvekből, egyszerűen már nem képes logikus gondolatmenetet felállítani velem szemben, ami arról árulkodik, hogy én nyertem. Mint általában mindig. Hozzászoktam már, hogy a szócsatákból én kerülök ki győztesen a fiúval szemben, ez pedig most sem alakult másként. Túl gyenge, logikátlan kijelentésekkel, sajnos sokszor az érzelmei uralják a száját. - Egy verseny a kegyeidért – jelentem ki gyengéd hangon és valóban annak is látom ezt az egész faramuci helyzetet. Bonnie túlságosan a befolyása alá vonta mostohatestvéremet, itt az ideje kirángatni a királykisasszonyt a rózsaszín álomvilágából... Akaratlanul is hadat üzent ezzel nekem, Maggie Westmoreland-nek, Noel igazi szerelmének. Egyelőre hagynom kellene a fiút és Bonnie ellen vonulni, az egyetlen gond itt csak az, hogy egy napig nem bírnám ki nélküle. - Te jó isten, Noel, komolyan kérdem: mit itattak veled az elmúlt hónapokban? Térj már észhez egy pillanatra, mert ennek nem lesz szép vége... Még hogy miattam meggyötört... Ugyan már! Én jelentettem számára a boldogságot, ha én nem lettem volna annak idején mellette, akkor minden bizonnyal lelki nyomorék lett volna belőle. A szüleink gyakran utaztak el annak idején ide-oda, engem nem viselt meg különösebben a hiányuk, mindig is erős lány voltam, de Noel... Kisfiú volt még, szinte állandóan másra bízták szerencsétlent, akkoriban mi jelentettük egymásnak a világot. A családot. Mindent. Én mellette voltam, ő szinte állandóan bújt hozzám, eleinte úgy éreztem, hogy kaptam egy élethű babát anyáméktól. Gondját viseltem, majd lassan rájöttem, mennyi mindenre lehet használni azt a törékeny kis testet. Mennyi csodás dolog lakozik abban az édes kis valamiben, melyet a lába között visel... - Most talán ezt mondod, de ha bekövetkezik a dolog, akkor bizonyára te is nagyon boldog leszel. Ó, ismerem én a férfiak szövegeit a gyerekvállalásról... Eleinte mind tiltakozik, eszük ágában sincs teherbe ejteni egy nőt sem, de amikor a dolgok küszöbén állnak, rájönnek a tévedéseikre és onnantól kezdve alig várják, hogy az az új élet beköltözzön az életükbe. Noel is ilyen, talán kissé jobban is idegenkedik a gondolattól, ismerve a családi hátterünket ez egyáltalán nem is lenne csoda. Idővel viszont ő is belátja majd a tévedéseit, habár addig nem ártana ágyba bújnom vele. Az emlék egy dolog, ettől még nem lesznek gyermekeink, cselekednem kell. - Igen, csináltam veled valamit – lehelem a fülébe a szavakat, miközben ujjaim megragadják ágaskodó férfiasságát, majd kacér pillantással teszem hozzá: - Ezzel itt, ni... Nem tökéletes a varázslat, soha nem is volt az, egy ember emlékeit sem lehet megváltoztatni, de egy kis trükkel beválhat a dolog. Noel ugyan nem fog tökéletesen emlékezni a részletekre, lesznek ugyan bevillanó képek előtte, ahogy rajta dolgozom, de az idő további része üres folt marad számára csupán, semmi más. - Rendben édes, tégy amit akarsz, majd értesítelek – lépek hátra továbbra is mosolyogva, teljesen úgy viselkedve, mintha ma én lettem volna az, aki itt győzelmet aratott. Noel mérges, nekem pedig eszem ágában sincs visszatartani, menjen ha úgy tartja kedve. Túl veszélyes lenne, ha a közelében maradnék, most elengedem. Utoljára.
// Én is köszönöm és nagyon örülök annak is, hogy tetszik //
♫ Wonder ♫ Aktuális viselet Szöveg, idézet
Noel Westmoreland
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Maggie és Noel - Beteges kapcsolat 2017-04-06, 17:48
Nem tudok és nem is akarok már vitázni vele, egyébként is mi értelme lenne? Nem fogja megérteni, hogy idő kellett mire felfogtam, hogy amit művelt az nagyon nincs rendben. Gyerekként nem értettem, később pedig nem foglalkoztam azzal, hogy miket vált ki belőlem, hiszen voltak gondjaim mindig és de aztán csak még több lett, amikor Maggie elkezdte a kis akcióját és ahogyan egyre jobban kezdtem rájönni, hogy ez így nincs jól, egyre erősebb lett az ellenkezés is, ami főképp a dühkitörések alkalmával mutatta meg magát. Ezért rázom most csak meg a fejemet és nem szállok vele vitába. Csak el kellene mennem, ha nem fenyegetné Bonniet, már meg is tettem volna. - Akkor lenne a vetélytársad, ha ez egy verseny lenne Maggie, de nem az... miattad vagyok megtört, mert nem hagysz békén. - és nem, nem fogom tudni megértetni ezt vele tudom, de mégis újra és újra elismételem, mintha lenne rá bármi esély is, hogy megérti, hogy felfogja, ne adj isten el is fogadja, pedig tudom jól, hogy úgy sem fogja. Mégis miért töröm magamat és miért nem megyek el máris? Csak is a fenyegetőzés miatt, mert a végén képes és tényleg árt a szőkeségnek. Nem csoda, ha mindezek után szó szerint szinte sokkol a varázslattal velem elhitetett tény, hogy mi ketten... bármit is tettünk még hozzá együtt. Érzem a haragot és közben mást is érzek, amit nem tudok hová tenni, a ködös emlékeket sem és a többit. Nem csoda, hogy nem hiszem el az egészet, közben viszont a szertől a testem másképp reagál, mint ahogyan én szeretném, mintha csak valami serkentő lenne, amihez nekem semmi közöm, csak ott látszik az eredmény, ahová Maggie keze hamarosan el is kalandozik, amitől persze szinte összerezzenek. És csak azért nem állítom le őt azonnal, mert még mindig az értetlenkedés és a sokk hatása alatt állok és hát lássuk be így nehéz bármi érdemit cselekedni. - Hogy mi? Maggie... nem tehetted ezt, én nem akarok gyereket, főleg tőled nem! Értsd már meg! És nem tudom, hogy csináltad, de lefeküdni sem akarok veled, nem is akartam, de biztosan... csináltál velem valamit! - nem kiabálok, de remeg a hangom az indulattól és végre lesöpröm a kezét is magamról. Igen odalent az állapot maradt, de ettől még az agyam nem borult el és tudom, hogy mi az, amit nem akarok és az pont az, aki szemben áll velem. Ezért lépek el végre tőle, hogy ne legyen lehetősége ezt tovább folytatni. - Ha nem érted meg ezt, akkor is így lesz, nem akarok tőled semmit! - most már kicsit megemelem a hangomat. Nem akarok arra gondolni, hogy talán tényleg teherbe ejtettem, akármilyen szer is az... nem számít, egyáltalán nem biztos, hogy hatásos. Ezért lépek most már az ajtóhoz és teszem a kilincsre a kezemet. Nem érdekel most a nadrágom állapota, odakint úgyis hoppanálni fogok és gyorsan távozom, de még kap előtte egy haragos pillantást. Jó eséllyel kellemetlen bunyó lesz ebből még ma mondjuk egy fallal, vagy pár fával az erdőben.
//Köszönöm a játékot! Maggie tökéletes lett, nagyon bejön! //
Maggie & Noel
Dark side | A meglepetés |Clothes[You must be registered and logged in to see this link.]
Nem hiszem, hogy bárkit is meglepne az, hogy kifejezetten nem tetszenek Noel szavai, úgyhogy lassan de biztosan kezdem elveszteni a türelmem. Valamiért komolyan elhittem magamnak, hogy ha felbukkanok a közelében, akkor szinte egyből az ágyamba omlik, most pedig könyörögnöm kell azért, hogy egyáltalán szóba álljon velem? Ez a történtek után nagyon kellemetlenül érint, szinte olyan, mintha egy láthatatlan ember gyomorszájon vágott volna. - Jaaa, hogy most én vagyok a hibás? - emelem fel a hangom kételkedve, most valóban az a szándéka, hogy mindent az én nyakamba varrjon? - Már megbocsáss, de az ilyesmihez két ember kell és tudtommal te se rohantál apucihoz azzal, hogy Maggie bánt! És tizenhat évesen? Azt ne mond nekem, hogy akkor se tudtál semmit sem a szexuális együttlétről, mert úgyse hiszem el... Komolyan kezd feldühíteni, lassan már azt sem értem, hogy egyáltalán miért kezdek el vele vitába szállni, amikor normális esetben már rég faképnél hagytam volna, hogy másnapra legyen időnk mindent átgondolni. Aggasztanak a dühkitörései, a hirtelen hangulatváltozásai, nem túl szerencsés részemről túlfeszíteni a húrt, mert komoly bajba kerülhetek, de most sürget az idő... Minél hamarabb teherbe kell esnem Noeltől, elvégre nem lehetek állandóan a nyomában és az sem kizárt, hogy szándékában áll megpattanni azzal a szőke libával. Nem, ezt semmiképp sem hagyhatom, nem fogom ölbe tett kézzel nézni, amint valaki más teszi rá a kezét. - A vetélytársam, úgyhogy céda – szögezem le korrekt véleményemet a lányról. Felőlem aztán lehet a keresztények Szűz Máriája is, az én szememben akkor is csak egy útszéli lotyó, aki abból él, hogy mások kezéről csapjon le férfiakat. Most viszont rossz emberrel húzott ujjat, én ezt nem fogom számára hagyni, Noel az enyém, csakis az én tulajdonom, ezt pedig igen hamar az eszébe is fogom vésni. Ha azt hiszik, hogy bármiféle románc is kialakulhat köztük, akkor igen nagyot tévednek. Nem véletlenül vagyok itt. - Hát persze, hogy megtört vagy, hiszen már jó pár hónapja nem találkoztunk – felelem Noel válaszát hallva, hiszen amikor a közelemben volt, sohasem viselkedett búskomoran, én legalábbis nem vettem észre rajta. Mindig mosolyogtunk, gondtalanok voltunk, jókat beszélgettünk, pont ezért sem értem a fiú hirtelen pálfordulását. - Ami az igazat illeti, nekem is hiányoztál, tudod? Azért is jöttem utánad, látni szerettelek volna és egy kis időt kettesben tölteni veled. Hiányzott a fiú társasága, nem véletlenül szeretném megszerezni magamnak, ragaszkodok ahhoz, hogy az enyém legyen. Ez lenne a szerelem? Nem tudom, hiszen még soha életemben nem éreztem senki iránt sem ilyesmit, de az tény, hogy sokak elmondása erről az érzelemről eltér az általam tapasztaltaktól. Nem érzek pillangókat a gyomromban, nem számít számomra Noel véleménye sem, én megmondom, mit kell tennie, ő pedig megteszi. Lehetőleg szó nélkül. - Békén hagyni? - felkacagok. - Nagyon remélem, hogy ezzel csak vicceltél, mivel eszem ágában sincs békén hagyni téged. Összetartozunk, kár hogy te nem így látod. Időközben hat a bájital, Noel képtelen tartani magát, elég erősen verejtékezik, ha így halad, akkor hamarosan nem lesz képes uralkodni magán. Elmosolyodom, amikor hátat fordít nekem, a kis trükköm pedig láthatóan be is válik, hiszen nemsokára már értetlenkedve áll előttem. Nem hibáztatom, kellemetlen bűbáj lehet, számára már csak annak okán is, hogy ezelőtt pár perccel még igen élénken ellenkezett az ötletem ellen. - Jól vagy? - aggódást mímelve pillantok rá, mintha nem érteném a kérdését, miközben minden annyira nyilvánvaló. Pillantásom a nadrágja elejére siklik, láthatóan elért egy olyan pontot, ahonnan az ágy felé vezet az út, talán ezt nemsokára ki is használhatom. Most azonban játszanom kell a szerepem, különben még ennél is jobban összezavarom, ami nem lenne szerencsés. - Nahát, még egy kört kívánsz? - szólalok meg, majd lágyan a nadrágja elejére helyezem kezemet, majd ujjaimmal onnan lépkedek tovább az övéig, végül nekilátok kicsatolni azt. - Kár volt felöltöznöd, ha tudtam volna, hogy ilyen hamar ismét készen állsz a bevetésre, akkor nem hagytam volna, hogy magadra kapkodd azokat a göncöket... Merre is siettél? Érzéki mozdulattal nyalom meg az ajkaimat, magamban abban reménykedve, hogy Noel feladja a hiábavaló ellenkezést, hiszen már így sem sikerült megtartania az újonnan tett szüzességi fogadalmát. - Lássuk csak, mit is csináltam... - vonom össze töprengve a szemöldököm, ujjaim megtorpannak az övén, majd kacér mosollyal folytatom: - Nos, legyen elég annyi, hogy nem csak az ételt illetően jártam a kedvedben, hanem az előjátéknál is rád hagytam az irányítást. Mindent megtettem, amit kértél, nem emlékszel? Pedig nagyon sóhajtoztad a nevem a vége felé... És igen, talán sikerül a baba-projekt is... Örülsz, igaz? Tudod, van egy bájital, amit már hónapok óta iszok, így elég nagy az esélye annak, hogy összejön a dolog.
♫ Wonder ♫ ♠ Aktuális viselet ♠ Szöveg, idézet
Noel Westmoreland
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Maggie és Noel - Beteges kapcsolat 2017-03-25, 16:27
Győzködni próbál és vajon tényleg azt hiszi, hogy igaza lesz, hogy elfogadom, amit mond? Ennek egyáltalán mennyi esélye van szerinte? Mert szerintem nem sok. Mégis csak Maggieről van szó, az ő gondolatai másképp járnak, mint az átlag ember gondolatai és persze gyerekként nem mondtam nemet, hiszen túl sokat voltam egyedül, csak az időnkénti dühkitörések jelezték, hogy valami nincs rendben, aztán persze tiniként nem igazán gondolkodtam. Talán érthető, fel sem fogtam, hogy amit teszünk az nincs rendben és hogy az egész már eleve rosszul kezdődött. - Persze, hiszen túl fiatal voltam, hogy felfogjam az egészet és azt hittem ez a normális, de Maggie... neked tudnod kellett volna, hogy még túl fiatal vagyok az... egészhez! - oh de neki fogalma sem volt róla, sőt még nálam is jobban örült, hogy eljutottam arra a szintre. Tizenhárom voltam, azt sem tudom mit csinálok, csak utánoztam egy újságot, csak azt tettem, ami jött ösztönből és fogalmam sem volt arról, hogy ennek milyen következményei lesznek, hogy utána majd mennyire leszek labilis minden szempontból, hogy ha bárki megtudja annak komoly következményei is lehetnek. - Bonnie nem egy céda, kedves lány, ne beszélj így róla! - kicsit újra megemelem a hangomat, de épp csak egy kevéssé. Nem beszélhet így róla, mert tény régen azért voltak dolgai... mármint a másik suliban, de megváltozott és már nem is akar olyan leni és ez a lényeg. Ezt Maggie nem értené meg és persze jó is, hogy nem tudja, hogy milyen volt Bonnie, amikor még a Bauxbatonsbe járt. Mindenkinek jobb így. - Igen és ott egy megtört arcot látok és te nem érted meg, hogy ezzel csak még jobban kikészítesz. - néztem-e tükörbe... hát csak ez számít, hogy milyen vagyok külsőre? Csak ez a lényeg és e miatt akar annyira? Még most sem értem, valahogy ezt nem fogom el, hogy miért nem enged el, hogy miért olyan fontos ez neki, főleg akkor, ha olyan könnyedén képes lenne bárkit megkapni. Nem értem, hogy mégis hogyan gondolja, hogy csak mert ő ezt akarja máris engedelmes leszek. Már nem vagyok nyolc éves, sem tizenhárom és egy tizenhat éves kamasz sem, aki képtelen uralkodni magán. - Sokkal egyszerűbb lenne, ha semmit sem kellene tennie, ha békén hagynál. - elgyengül a hangom újra, hiszen érzem képtelen vagyok meggyőzni őt és ami ennél is rosszabb nem is érzem jól magamat. A homlokom verejtékezik és az érzés... nem jó és főleg nem ide való. Nem csoda, ha hátat fordítok neki, hiszen a pillantásom akaratlanul is minduntalan lesiklik a mellkasára, ahonnan a felsője már eltűnt percekkel ezelőtt és én nem akarok oda nézni, hogy ezzel is adjam a lovat alá. Aztán egy pillanatra minden elsötétül és amikor újra érzem, ahogyan az ujjaim a szekrény szélét szorítják zavarosabbak a gondolataim, mint eddig bármikor. Az ágyékom lüktet, minden bizonnyal az ital hatására, de én most nem azzal, hanem a kapott emlékekkel kötöm össze. - Hogy mi? Micsoda? - megérzem végre, ahogyan hozzám simul és ettől csak még erőteljesebbé válik a lüktetés, de gyorsan lefejtem a kezeit magamról és most már megfordulok. Pocsék és még inkább kellemetlen érzés, hogy az italnak hál a nadrágom kissé dudorodik, kissé de észrevehetően. - Nem... mi nem... Maggie... - ellépek mellette és kissé kóválygó fejjel, de az ágyhoz lépek és leülök a szélére. Két ujjamat a halántékomra tapasztom és összeszorított szemekkel próbálom helyretenni a gondolataimat, de így csak beillannak a képek, ahogyan Maggie vadul zihál és mozog rajtam. - Nem... Mit csináltál? - ide-oda jár a szemem, a felsője a földön, rajtam minden meg van, de mégis arra emlékszem, hogy mi... Biztosan gyorsan felöltöztem, de egyáltalán miért csináltam? Eszem ágában sem volt, biztosan ő csinált velem valamit, amikor beléptem valamilyen varázslatot szórt rám, vagy ha tudta, hogy én jövök már előre, vagy... az iskolában tett valamit az italomba és már eleve amikor ideértem... Valamit biztosan csinált.
Maggie & Noel
Dark side | A meglepetés |Clothes[You must be registered and logged in to see this link.]
Engem személy szerint nem érdekelnek az ostoba kis szöszi gondjai, elvégre ő vette el tőlem Noelt, bűnhödjön is azért, amit velem tett. Bármivel is érvelne a fiú, mind-mind elsuhanna a fülem mellett, felőlem aztán egy halálhír is lehetne a kifogás, mert egyszerűen hidegen hagyna. Más talán betegnek nevezne engem, de én ezt nem veszem észre magamon. Számomra ez a normális, hiszen ebben nőttem fel, egy beteges kapcsolatot ápoltam kislány korom óta, ennek pedig Noel is a részese volt, bármennyire is szeretné tagadni. - Háh! Annyira szánalmas vagy... Sohasem irányítottalak, egyszerűen csak felajánlottam a lehetőségeket, te voltál az, aki éltél is vele! Tudtommal nem én voltam az, akit annyira felizgatott egy mugli magazin, hogy utána a nap hátralevő részében ki sem akartál engedni a szobádból! - csattanok fel mérgesen, mi az, hogy én voltam az, aki egész életében irányította és befolyásolta őt? Az első lépéseket én tettem meg ugyan, de ha akkor visszautasít... talán ráhagytam volna, de nem ezt tette. Tizenhárom éves korában talált egy mugli magazint, amelyben erotikus képek voltak és szinte könyörgött érte, hogy próbáljunk ki közülük néhányat. Megtettük, mindketten akkor estünk át az első alkalmon, Noelnek pedig annyira tetszett az érzés, hogy többet és többet akart, egész nap a szobájában voltunk. Talán valahol mélyen sejtette, hogy ez nem jó, de mind tudjuk, hogy a férfiaknak nem pont az eszük a domináns felük. - Ugyan már, mit ártana nekünk egy gyerek? - vetem ellen, majd teszek egy lépést rajongásom tárgya felé. Érezheti az illatomat, a kedvenc parfümjét fújtam magamra, csak az ő kedvéért. - Mindketten felnőttek vagyunk, ezzel megpecsételnénk a kapcsolatunkat, talán végre te is belátnád, hogy rám és rá van szükséged, nem arra a cédára... Azt már a kezdetek óta láttam, hogy Noel nem lesz egy könnyű dió, hiszen amióta megpillantott, semmit sem tesz, csak ellenkezik. Nemet mond mindenre, ezt pedig úgy teszi, hogy előtte át sem gondolja a dolgokat, nem állít fel magában érveket, nem mérlegel semmit sem hosszú távon. Bonnie ott fogja hagyni, én vagyok az egyetlen biztos pont az életében. - Ezt mondjuk elég szépen átlátod – bólintok fagyos mosollyal testvérem feltételezését hallva. Nem, nem fogom békén hagyni, mindig a nyomában leszek, nem adom fel a dolgot. Mellettem nem lesz nyugodt élete, amíg másért ácsingózik... Én a csillagokat is lehoznám számára, mindezt zokszó nélkül megtenném, ő viszont félrelök. - Néztél te már valaha tükörbe? - teszem fel a kérdést, majd halkan felkacagok. Természetesen, nem csupán azért kell nekem, mert olyan kiemelkedően más a szememben, mint a többi pasi, hanem azért is, mert birtokolni akarom. Bizonyítani szeretném magamnak azt, hogy bármit megkapok, mert Maggie a nevem, és mert anyám is mindig mindent megadott nekem, amikor arról beszéltem előtte... Tűrtem apám beteges hajlamait, amíg meg nem halt, most pedig az élet is fizesse meg azt, ami nekem jár. Benyújtottam a számlát, azon pedig csak egyetlen tétel szerepelt: Noel Westmoreland. - Bonnie rendes lány? Az anyja befolyásos? És mégis mit tudna nekem ártani, hm? Elveszi a munkámat? Elintézi, hogy sehol se tudjak elhelyezkedni? Mintha nekünk nem lenne elég pénzünk, de komolyan... Amikor Noel nagy nehezen hátat fordít nekem, kissé megrándul a szám széle, nem szeretem, ha valaki ezt teszi, miközben beszélek vele. Mindenesetre, most feldúlt és ami a legfontosabb: védtelen. A háta mögé lépek hát, előveszem a pálcám, melyet elsőként a saját halántékomhoz érintek, végül az övéhez. A pálcám végén örvénylő selymes, hófehér anyag céltalanul kavarog, majd egyetlen pillanat alatt Noel emlékei közé ékeli magát, mindezt pedig anélkül, hogy a srác ebből bármit is észrevenne.. Az elmúlt pillanatok azonban most megváltoznak a tudatában... Jelenleg arra emlékszik, hogy amint ajtót nyitottam neki, valamilyen – számára – ismeretlen okból nekem esett és egy felejthetetlen légyottot töltöttünk együtt nemrég. Most viszont marja a bűntudat a drága Bonnie-ja miatt, emészti a fene, kavarognak benne a gondolatok a kis afférunk miatt. - Még egy menet? - simulok a hátához, miután eltettem a pálcám, majd átkarolom a derekát. - Nem találom az ingem, merre hajítottad? Ettől még nem fogok teherbe esni, de semmiképp sem engedhetem el úgy innen Noelt, hogy azt higgye, sikerült nekem nemet mondania. Az emlékei természetesen idővel halványulni fognak, nem lesz képes visszaemlékezni a részletekre, de az lesz az elméjében, hogy megtörtént a dolog, ennyi számomra pedig bőven elég. Talán ez ráveszi arra, hogy kidobja Bonnie-t vagy a csaj dobja ki őt, ez már nem az én dolgom.[/i]
♫ Wonder ♫ ♠ Aktuális viselet ♠ Szöveg, idézet
A hozzászólást Maggie Westmoreland összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2017-04-07, 15:47-kor.
Noel Westmoreland
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Maggie és Noel - Beteges kapcsolat 2017-03-18, 15:32
Nem gondoltam, hogy eddig jutunk el, hogy fenyegetőzni kezd, hogy még Bonniet is belekeveri ebbe az egészbe, amit én aztán főleg tudom, hogy nem kellene, hiszen neki semmi köze ehhez az egészhez és nem is tehet róla, hogy mi... együtt vagyunk? Egyébként is van épp elég baja a testvére miatt és most még Maggie is a nyakára járna? - Nem! Csak te voltál, aki ezt tetted, irányítottál, elhitetted velem, hogy a figyelmednek, a segítségednek ára van, még ha én tudtam is, hogy az... az nincs rendben úgy. Senki sem beszélte tele a fejem, épp hogy végre önállóan döntök, de te nem akarod ezt elfogadni. - megemelem a hangomat, de csak mert fáradok, csak mert nem értem, hogy miért nem képes felfogni, hogy nem akarom ezt és nem azon múlik, hogy ő most itt van, vagy sem, vagy mások mit mondanak nekem. Én is tudtam, hogy nincs rendben az egész, én is tudtam, hogy túl fiatal vagyok, nem véletlenül voltak a dühkitörések, nem véletlenül lett az a vége, hogy lelkileg ennyire labilis lettem, mert elfojtottam magamban azt, hogy tudtam nem szabad, hogy tudtam egy gyerek, egy kisgyerek még nem tehető ki ilyesminek, de ő ezt fel sem fogta és még most sem fogja fel. Egy kamasz fiú pedig... persze könnyen kihasználható, de idővel megjött az eszem, csak ő ezt nem fogja fel. - Hogy... hogy mi? Te hallod magad? Gyerek? Jó ég! Ez már... - nem tudok mit tenni, erre már mondani sem lehet mit, csak elnevetem magamat, bár persze nem jó kedvemben, inkább valamiféle hisztérikus megnyilvánulás ez. Még mindig nem hiszem el, hogy ezt komolyan mondta. Találkozni sem akartam vele, erre egyből gyereket akar, miközben én nem is akarok vele ágyba bújni? Nem is értem, hogy mi járhat a fejében, de már nem is akarom tudni, mert nagyon-nagyon zavaros lehet ott minden. - Érdekelniük kellene, a szabályok... nem véletlenül vannak. Én pedig azért... azért vagyok itt, mert nem fogsz békén hagyni. Hiba megyek el... akkor sem fogsz békén hagyni. - az a baj, hogy ebben biztos vagyok, hiszen már épp elégszer mondtam neki nemet és azt sem értette meg, egyszerűen nem volt hajlandó felfogni, akkor most miért változna bármi is? Valószínűleg továbbra sem fogja felfogni, hogy én nem akarok vele lenni, főleg nem akarok tőle gyereket, csak valahol remélem, hogy felfogja a helyett, hogy tovább kínozna és járna a nyomomban. - De... miért? - fakadok ki újra, hiszen nem értem. Ha olyan könnyen levesz bárkit a lábáról, hát tegye, engem nem zavar, csak engem hagyjon békén. Miért olyan nagyon fontos neki, hogy pont én legyek vele, miközben nekünk nem is lehetne és én nem is akarom. - Ha nem lennék vele, akkor sem leszek veled érted? Bonnie rendes lány, nincs jogod hozzá, hogy árts neki és... az anyja befolyásos, ne akarj ujjat húzni vele! Hagyd... hagyd őt békén! - nem vagyok jól, érzem, hogy le kell ülnöm, egyre inkább úgy érzem, hogy melegem van, mintha csak bekapcsolták volna a fűtést és a pillantásom akaratlanul is Maggie hiányos öltözetére siklik. Nem tehetek róla, nem is én irányítom és a fejemben tudom, hogy nem is akarok oda nézni, még is ez történik, ezért fordulok el, hátat fordítva neki állok meg az ajtó melletti szekrény előtt, szorosan ráfogva a szekrény szélére. - Kérlek... csak hagyj minket békén... - gyengébb most a hangom, főleg mert érzem én, hogy valami nincs rendben, valami nagyon nincs rendben, egészen kipirultam és fogalmam sincs, hogy miért. Az az ital nem lehetett ennyire erős, de hát közben dühös is vagyok és az indulat is dolgozik bennem... ez magyarázhatja, hogy miért érzem magamat furcsán.
Maggie & Noel
Dark side | A meglepetés |Clothes[You must be registered and logged in to see this link.]
[color=silver] Bármennyiszer is mondana Noel nemet, nem fogadnám el, ezzel neki is tisztában kell lennie. Nem vagyok olyasvalaki, akit érdekel mások véleménye, az pedig kifejezetten felbosszant, ha egy bizonyos személy ellent mond nekem. Noel a kisöcsém, irányításra szorul, nekem kell vezetni az életben, mert nem képes önállóan cselekedni. Meg kell védenem másoktól, olyanoktól, akik ártani szeretnének neki, mint az a Bonnie nevű lány is. Ha ő nem ismeri fel a rá leselkedő veszélyt, akkor nekem kell használnom a józan eszem és felnyitni a szemét. A mostohatestvérem szerelmes, ráülepszik a rózsaszín köd, de én visszarángatom a valóság talajára, még akkor is, ha ez számára kissé fájdalmas lesz. - Noel, téged mások befolyásolnak! - emelem meg kissé a hangom, majd én is lehajtom a kezemben tartott italomat. Üres poharam a bárszekrényen landol, majd folytatom: - Ez nem a te véleményed, hanem teletömik a fejed mindenféle hülyeséggel, amit te engedelmesen be is veszel... Nem hibáztatlak, egész életedben ilyen voltál, de ami sok, az sok! Mindig is irányításra szorult a fiú, ezért is alakult ki köztünk ez a kapcsolat, szóval tisztában vagyok Noel gyengéivel. Ha valaki erős véleménnyel rendelkezik, akkor igen hamar rá tudja erőltetni az akaratát mostohatestvéremre. Nagy eséllyel ez a Bonnie nevű lány is elég határozott nőcske, telebeszélte Noel fejét azzal, hogy mennyire szereti... De hát kit is akarunk itt becsapni? A fiú engem szeret, Bonnie csak pótlék a szemében, akit addig használ, amíg meg nem unja. Igazság szerint engem akar, én kellek neki, szóval engem ne próbáljon meg félrevezetni. Kéreti magát, próbára szeretne tenni, nem másról van szó. - Miért ne lenne? - vonom fel szépen szedett szemöldököm és kérdő tekintettel pillantok Noelre. - Drágám, te és én összetartozunk, itt az ideje családot alapítanunk, ezért is hívtalak ma este ide. Ágyba bújunk, gyermekünk lesz és sokkal szorosabb lehet a köztünk lévő kötelék, mint eddig. Szóval igen, van értelme erőltetni. Nem áll szándékomban a terveimet Noel előtt eltitkolni, hiszen neki is része lesz ebben, mindezek mellett pedig talán nem is fogja magát ennyire kéretni, ha megtudja a dolgot. Benne is tombolhat a család iránti vágy, legfeljebb elnyomja Bonnie mellett, de nálam nem kell megtennie ezt. Én szívesen szülök neki, ez nem is kérdés. - Akkor miért is vagy még mindig itt? - teszem fel a logikus kérdést, melleim hivalkodóan kiemelkednek a melltartó rejtekéből, ezzel is sugallva a fiú felé, hogy csak rá várnak, semmi baj nem lesz abból, ha megérinti őket. Noel azonban inkább elkapja a tekintetét, amit nem igazán tudok mire vélni... Zavarná a dolog? Miért? Soha életében nem tett még ehhez hasonlót, nem fordult el, ha a melleimről vagy a meztelen testem látványáról volt szó. Az ezt követő kijelentésén hangosan felnevetek: - A szabályok? Mióta is érdekelnek engem a mások által felállított korlátok, hm? Otthon ugyan engedelmes kislány vagyok, szót fogadok, ezt Noel is észrevehette már, de egyébként nem igazán díjazom azt, amikor mások szeretnék beszabályozni az életemet. Ezt annak idején megtette velem a vér szerinti apám, akkor megfogadtam, hogy nem leszek ismét áldozat. Nem fogom szó nélkül hagyni másoknak, hogy behatároljanak. A szabályok rám nem érvényesek. - Mert nekem te kellesz, Noel – búgom sejtelmes hangon, figyelmen kívül hagyva ama érvét, hogy annak idején fogalma sem volt arról, mi történik vele. - Ezer meg ezer férfi sem lenne képes helyettesíteni téged, miért nem fogod fel? Mi értelme van ennek a makacskodásnak? Mi értelme van annak, hogy úgy tesz, mintha semmit sem jelentenék számára? Legutoljára azt nyögte a fülembe, hogy szeret, mi változott volna azóta? Semmi. Kapott maga mellé egy szöszit, ettől függetlenül azonban velem kell maradnia. - Neked a legjobb ez, Noel – mosolyodok el halványan, mivel észreveszem, hogy kezd hatni az a vágyfokozó, amit az italába tettem. Egyelőre még csak verejtékezik, de nemsokára lesz ennek jobb hatása is. Persze, erősebb szereket is használhattam volna, olyanokat, melyek hatására egyből rám veti magát, de abban meg mi a jó? Bízom annyira a képességeimben, hogy ne becsüljem alá magam. - Ezt a szöveget tartogasd Bonnienak, édesem. Csak mert enyhén szólva sem örülök annak, hogy vele töltöd a napjaid. Vagy te beszélsz vele, vagy én... Javaslom, válaszd a könnyebb utat. Te is tudod, hogy ha velem kerül szembe, akkor abból semmi jó sem származhat. Ketyeg az óra, ha nem szakítasz vele addig, amíg beköltözök a Roxfortba, kénytelen leszek saját kezembe venni az ügyet.
♫ Wonder ♫ ♠ Aktuális viselet ♠ Szöveg, idézet
Noel Westmoreland
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Maggie és Noel - Beteges kapcsolat 2017-03-12, 09:43
Kiborít. Nem tudom, hogyan mondhatnék neki másképp nemet, hogy meg is értse. Tényleg nem normális dolog, hogy ennyire ragaszkodik hozzám. Még ha nem is lenne ez a helyzet, nem lennénk mostohatestvérek ez akkor is már-már bőven zaklatásnak minősül és láthatóan ő nem hajlandó leállni, pedig már hány, meg hány alkalommal kértem, hogy lépjen ki az életemből. Lehetne normális testvér is, de ennek semmi esélye, hiszen valószínűleg akkor is tovább erőltetné, hogy legyen ebből valami több, amit persze én nem akarok. - Ezek szerint voltam ennyire naiv. Azt hittem meg tudod érteni, hogy én... nem akarom ezt. Nem értem miért olyan nagy képtelenség ezt megérteni. - újra csak sóhajtok egyet, de tényleg nem értem. Azt hinné az ember, hogy felfogja, amit mondasz neki, hogy akár dühös is lesz, de megérti, de ő mintha még csak fel sem fogná az egészet. Nem csak hogy dühös lesz miatta, hanem képtelen megérteni, hogy én nem akarok tőle semmit sem, pedig már annyiszor elmondtam és akárhogy erőlteti ez akkor sem fog megváltozni, nem értem, hogy ezt miért olyan nehéz felfogni. - Van értelme annak, hogy erőlteted? - mit vár vajon, hogy idővel megtörik az ellenállásom és rájövök, hogy mennyire oda vagyok érte? Ennek tényleg semmi esélye sincs, és valahogy ő ezt képtelen felfogni, csak nem értem, hogy miért. - Már ma éjszaka sem leszek veled... értsd már meg! - kicsit megemelem a hangomat, főleg amikor fogja és lekapja a felsőjét. Még jó, hogy egyelőre csak ott tartunk, hogy melltartót villant és nem pedig valami mást. Már ez is sok nekem, ezért nem csoda, hogy végül elkapom a pillantásomat és nem is nagyon nézek oda. Tényleg úgy fest, hogy képtelen megérteni, amit mondok, pedig már ezerféleképpen mondtam nemet és ő még most is ilyesmiket művel, mintha elérhetne vele bármiféle célt. - Azt hiszem... csak reméltem, hogy érdekelnek a szabályok. - beletörődve sóhajtok egyet, hiszen igaza van mennyi esély volt rá, hogy őt érdekelni fogja az, hogy mit mondok neki? Nem valószínű, hogy az érdekli mit mondanak mások, vagy hogy a tanár-diák kapcsolat tiltott az iskolában. Őt semmi sem érdekli igazán, de az főleg nem, hogy mások mit mondanak, vagy gondolnak róla, akkor sem, ha akár ki is rúghatnák e miatt, csak az a gond, hogy engem is. - Mert nem értettem, fel sem fogtam az egészet! - és persze nem is nagyon mertem ellenkezni, de ebbe kétlem, hogy akár csak egy pillanatra is belegondolna. Fiatal voltam, nagyon, gyerek még, aki örült, hogy valaki foglalkozott vele és inkább elfogadtam azt, hogy ezt olyan formában teszi, ami nekem kissé furcsa, de még így is jobb volt, mint egyedül lenni a viharban, vagy vállalni, hogy ne foglalkozzon velem senki. Időbe telt elfogadni, hogy egyedül sem olyan vészes. - Akkor miért nem foglalkozol inkább velük? Ők biztosan szívesen vannak veled, de... én nem! - ha már ezzel jön, hogy vannak más férfiak is az életében, hát akkor legyen velük, mert én nem akarok vele lenni, csak ezt képtelen felfogni. Annak villant dekoltázst, akinek szeretne, de az, hogy konkrétan utánam nyomoz.. kiborító. - És nekem? Nekem ez nem jó Maggie. Ha kicsit is fontos lennék neked... felfognád ezt végre! - de nem fogja és ezzel én is sajnos tisztában vagyok, úgy sem fogja megérteni, hogy nekem ez így rossz és nem is lesz jó, ezért hajtom fel az italt, még ha érzem is az elején, hogy valami furcsa rajta, de annyira ideges vagyok, hogy most semmibe se gondoljak bele. Keserű és kellemetlen, nem is szoktam inni és fél percbe sem telik, mire lever a víz is. Enyhe verejtékcseppek jelennek meg a homlokomon, de egyelőre nem foglalkozom velük, csak újra felé fordulok. - Maggie... nem tudom, hogyan mondjam másképp, de nem akarok tőled semmit és ezen.. nem fogsz tudni változtatni, fel tudod ezt fogni? - próbálok higgadtan beszélni, megnyomni kicsit a szavakat, de attól félek, hogy ezt sem lesz képes megérteni.
Maggie & Noel
Dark side | A meglepetés |Clothes[You must be registered and logged in to see this link.]
- Igen. Hol máshol? - felelem Noel döbbent szavait hallva. Nagyon úgy tűnik számomra, hogy a fiú még mindig nem ismer eléggé ahhoz, hogy tudja, mi mindent képes vagyok elérni. Csupán a javamra kellett fordítani a helyzetet, hiszen eleinte kissé tiltakoztam a szüleim döntése ellen, elvégre ők erőltették annyira ezt a szakot, nem én akartam. Nagy szerencsére azonban hamar beadtam a derekam és jól döntöttem. - Tudom anyám és apád igen elszántak voltak azt illetően, hogy a tanári pályára lépjek... Eleinte nem akartam, de hamar rájöttem: ha a közeledben szeretnék maradni, akkor ennél jobb lehetőségem nem lesz rá. A leveleimre nem válaszolsz, az általam megjelölt helyekre sem jössz el, komolyan azt hitted, hogy annyiban hagyom a dolgot? Ugyan már, Noel, ennyire naiv nem lehetsz... Évek óta ismer engem és a makacs természetem, mégis miként hihette azt, hogy ennyivel le fogja tudni zárni a kettőnk közt lévő kapcsolatot? Pár mondat nem elég erre és akármennyire is el szerette volna hitetni velem, hogy már rég nem szeret engem, mi több, soha nem is szeretett, mégsem voltam annyira ostoba, hogy bedőljek ennek a sablonos szövegnek. Ócska ámítás csupán, Noel soha életében nem tudott hazudni, miért pont most tanulta volna meg a fortélyokat? Még mindig tartom magam ahhoz, hogy valakinek mesélt a kettőnk közt lévő dolgokról, aki azt adta be neki, hogy mindez beteges. Nem az, elvégre nem vagyunk vér szerinti testvérek, nem követünk el bűnt azzal, ha szeretjük egymást és az a hét év sem sok, ami kettőnk közt van. - Mert a ma éjszaka után csak rám fogsz vágyni – gombolom ki a felsőmet, mely alól előbukkan a melltartóm, az inget pedig lehajítom a mellettem lévő ágyra. Nem vagyok szégyenlős a fiú előtt, ezer meg ezer hasonló alkalommal látott már ennél kevesebb ruhában is, jól ismerjük egymás legféltettebb porcikáját is. A Gordonnal való viszonyom a hasznomra vált, most pedig Noelen szeretném kipróbálni azokat a dolgokat, melyeket a férfi tanított nekem. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy szerető révén tanulok ki új dolgokat az ágyban, mindig is azt hittem, hogy Noel lesz az egyetlen partnerem, de ha már így alakult, akkor miért ne cselekedhetnék olyasmit, ami a hasznomra válik? A fiú következő mondata hallatán csak felnevetek: - És te tényleg azt hiszed, hogy ez számomra akadály? Mit itattak veled, hogy ilyen álomvilágban élsz? Kit érdekel, mit tiltanak abban az iskolában és mit nem? Eddig sem buktunk le, pedig volt már pár necces helyzetünk, mint például az is, amikor az étkezőben estünk egymásnak, majd a szüleink hirtelen a ház elé hoppanáltak. Még az volt a szerencsénk, hogy kulcsra zártuk az ajtót, különben még annyi időnk sem lett volna, hogy berohanjunk a közeli szobába, majd ott magunkra kapkodjuk a ruháinkat. Úgy emlékszem, Noel akkor volt tizenhat éves, szóval nem is olyan rég volt ez a dolog. Mindenesetre, az izgalom miatt csak még édesebb lesz a dolog. - Lehet, hogy gyerek voltál, ennek ellenére nem igazán tiltakoztál akkor sem! – vágom vissza a saját érveimet Noelnek. Még neki sem meséltem el soha életemben, mit tett velem a saját apám, na, az beteges volt, de a mi kapcsolatunk nem az. Örömet szereztem neki, mi ebben a rossz? Erre meg úgy tesz, mintha késsel kergettem volna fel-alá a lakásban, miközben azt ordítom, hogy megölöm. Amikor Noel megemeli a hangját, kissé megrezzenek, de egyelőre még nem félek. Innen még van visszaút, le lehet nyugtatni, csupán annyi a dolgom, hogy jól sakkozzam ki a lépéseimet. Csak semmi intim közeledés, akkor nem fog nekem jönni, utána is kell még néhány perc, hogy teljesen lehiggadjon. - Tehát igaz – vonom le a következtetést, normális esetben felcsattannék a dolgon és szép kis féltékenységi jelenetet rendeznék, de Noel bármikor robbanhat. Nem, egyelőre nem szabad kimutatnom az indulataimat vele szemben. - Tudod, nem csak te vagy a világomban, Noel. Vannak más férfiak is, akik hajlandóak bármit elfecsegni nekem, ha megfelelő dekoltázst villantok nekik. És vannak köztük büszke apukák, akiknek a gyermekeik a Roxfortban tanulnak és ha látnak egy-két domborulatot, máris megered a nyelvük. Én kérdezek, ők válaszolnak, ennyi az egész. Jó, Gordonnak azért sokkal többet kellett tennem, de ez a világ már csak ilyen, és nem is kényszerből tettem a dolgot, ebben azért még magamnak is hazudnék. Az információk viszont így is jól jöttek, én pedig talán akkor láttam be igazán magamban, hogy el kell mennem tanítani a Roxfortba, hogy Noel körmére nézhessek és távol tarthassam tőle azt a kis csitrit. - Nekem mindenképp jó lenne, nem gondolod? - teszem fel a kézenfekvő kérdést, miközben mostohatestvérem idegesen elkezd fel-alá járkálni a szobában. Miért hiszi azt, hogy valaha is foglalkoztam azzal, kinek mi a jó rajtam kívül? Amikor felkapja a poharat, még több örömre lesz okom, elvégre raktam az italba egy kevés kis vágyfokozót. Ha pedig Noel lenti szerve felébred, akkor nincs senki, aki távol tarthatja tőlem. Mindenképp ágyba fog vinni, hiszen nem lesz képes uralkodni a vágyain...
♫ Wonder ♫ ♠ Aktuális viselet ♠ Szöveg, idézet
Noel Westmoreland
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Maggie és Noel - Beteges kapcsolat 2017-03-04, 10:46
- Hogy mi? Tanár... a Roxfortban? - nem, nem gondoltam volna, hogy ilyesmit képes elérni. Teljesen le vagyok döbbenve és képtelen vagyok felfogni, hogy miért nem hagy végre békén. Mintha képtelen lenne megérteni, hogy én nem akarom és hogy ez nincs így rendben és a régi dolgok meg főleg nem voltak és e miatt örülhet, hogy nem mondom el senkinek sem, de folytatni végképp nem akarom. Amit művelt az nem volt normális, hiszen gyerek voltam, azt se nagyon értettem, hogy mit művel, ő pedig ezt simán kihasználta. Értem én, hogy el van fuserálva, de ettől még nem kellett volna engem is elfuserálnia. - Miért akarnék odamenni Maggie? Egyébként is a tanárok és a diákok bármiféle kapcsolata tabu, ezt te is tudod igaz? - oh ez egy jó érv, ebbe biztosan nem gondolt bele, hogy nem lehet köztünk semmi sem, akkor pedig le kell állítania magát, hiszen ha tanár lesz, én pedig diák vagyok akkor nem hívhat a szobájába valamiféle légyott miatt, pedig tudom, hogy ezt szeretné, csak nem értem hogy miért. Miért nem képes tovább lépni és találni valami normális kapcsolatot, valami normális fickóval. Biztosan létezik ilyen, aki el is viselné Maggiet, nem hiszem, hogy ne találhatnánk valakit neki, aki... nem én vagyok. - Gyerek voltam, amikor... azt csináltad érted? Fel sem fogod igaz? Nem volt normális dolog és még mindig nem az. Keress magadnak valakit... akárkit! Nem vagyok köteles azt tenni, amit akarsz! - most én emelem meg a hangomat és ismer már annyira, hogy ez soha sem jó jel. A kezem ökölbe szorul, kissé még a hangom is remeg és annak nem lenne jó vége, ha megint jönne valami finom dühroham. Tudja jól, hogy olyankor nem egyszerű lehiggasztani, még ő is volt, hogy félt tőlem olyankor és én is utálom akkor magamat. Még Bonniet is bántottam akkor, bár nem volt szándékos, de végül ártottam neki, meg is sérült úgy meglöktem, pedig nem akartam, nem volt szándékos a dolog. És amikor meg is hallom Bonnie hangját ledermedek. - Honnan tudsz te... Bonnieról? - még csak most lett tanár, nem gondoltam volna, hogy effélékkel is tisztában van, hiszen honnan tudna róla? És persze mit akar tőle? Az a baj, hogy Maggieből a legrosszabbat is képes vagyok kinézni és ezzel van a legnagyobb probléma, mert ki tudja mire képes, ha tudja, hogy közöm van Bonniehoz. Ki tudja, hogy mit próbálna művelni vele, csak hogy nekem keresztbe tegyen, vagy... megzsaroljon, ami már következik is. Pedig rajta kívül nem volt más, Maggie rosszul sejti. Nincsenek barátaim, a családom és persze az ő ténykedése folytán nem vagyok túlzottan népszerű. Magamnak való vagyok, plusz a dühkitörések. Még csak kapcsolatom se volt soha és Bonnieval sem indult a legjobban, Maggie pedig persze azt hiszi, hogy igen... bár ezen már meg sem kellene lepődnöm. - Te hallod magad egyáltalán Maggie? Hallod, hogy miket mondasz? Megzsarolnál egy lánnyal? Azt hiszed az... úgy bárkinek is jó lenne? Gondold át... kérlek, hogy miket művelsz. Néha már úgy érzem elment a maradék józan... - elharapom a mondatot. A józan esze pedig az ment el, már azt sem tudja, hogy mit beszél, én pedig úgy érzem nem tudom meddig leszek képes még itt maradni. Muszáj valamit tennem, nem csoda, ha fel s alá kezdek el járkálni és végül a nagy kínlódásban addig is eljutok, hogy elkapom azt a poharat, amibe italt töltött nekem. Igen, az most jót fog tenni, bár nem vagyok nagy ivó, és ez látszik is rajtam, ahogyan az első kortytól már fintorba ráncul az arcom, de így is a pohár több, mint felét kiiszom, bármennyire is erős, de talán segít, hogy lehiggadjak és valahogy meg tudjam értetni Maggievel, hogy amit művel az már kezd túlmenni minden határon és ő sem gondolhatja komolyan, hogy van egyáltalán értelme.
Maggie & Noel
Dark side | A meglepetés |Clothes[You must be registered and logged in to see this link.]
- Hát, majd megtanítasz – mosolyodok el szélesen, amikor Noel ellenvetését hallom. Nem lehet olyan nehéz a dobolás, megvan mind a két kezem, majd addig lemondok a műkörmökről. - Nemsokára lesz is rá időd, elvégre helyettesítő tanár leszek a Roxfortban. Sokkal, de sokkal több időt tölthetünk együtt. Örülsz, igaz? Mosolyom továbbra is töretlen, miközben a fiú arcát kémlelem olyan érzelmek után kutatva rajta, melyek elárulhatnak számomra bármit vele kapcsolatban. Felfogtam én az üzenetét annak idején, de még mennyire, hogy megtettem... Pont ezért is menekültem abban a koszos lebujban Gordon karjai közé. Idő kellett Noelnek, tőlem pedig megkapta, de akár döntött, akár nem, innentől kezdve nekünk együtt kell maradnunk. Testvérek vagyunk, ez már eleve egy igen erős kötelék, még akkor is, ha semmilyen vérkapcsolat sincs köztünk. Ez alól már nem húzhatja ki magát, nem mondhat ellent, ahogy eddig sem tette, tartozik nekem. Megnyugtattam, amikor félt a vihartól, mindenkitől megvédtem, amikor kisebb volt. Persze, változtak a dolgok, mindketten felnőttünk, az érzelmeink terén azonban változatlannak kellett maradnunk. - Kapok egy szobát a kastélyban, ahol bármikor felkereshetsz – magyarázom tovább a dolgot, miközben tekintetemmel a pohár útját követem, melyet Noel most pont letesz. Fogsz ma még inni, drága öcsém, erről én magam gondoskodom... - Te pedig kapsz hozzá egy kulcsot, hogy még véletlenül se találj semmilyen kifogást sem. Amint lesz időm, küldök egy baglyot, hogy hol van a szoba és mikor is gyere oda. Nem foglalkozok a szavaival, teljesen figyelmen kívül hagyom őket, egyszerűen nem érdekel Noel álláspontja. Csak hagyja, hogy irányítsak, ehhez értek a legjobban, ő pedig tudja jól, hogy ha hallgat rám, akkor semmi baja sem eshet. Miért makacskodik hát? Nekem ne mondjon nemet, nincs hozzá joga, nem teheti meg... Már azért is hálás lehet, hogy nem neheztelek rá annyira, mint eleinte és hagytam számára időt ahhoz, hogy rendezze magában a dolgokat. Mondjuk, igazság szerint ezt is csak magam miatt tettem meg... Le kellett higgadnom, mert ha egy évvel korábban kerestem volna fel a testvéremet, akkor minden bizonnyal kikapartam volna a két szép szemét. Azokért pedig kár lett volna, nem igaz? - Mi is ebben a nem normális? - emelem fel kissé a hangom Noel előbbi szavait hallva, miközben hátrébb lépek előle, amint lefejti magáról a karjaimat. Mérges vagyok, sikeresen felkorbácsolta ismét az indulataimat, de egyelőre visszatartom magam. Noelnek vannak ugyanis kisebb-nagyobb dühkitörései, melyeknek nem túl szerencsés a közelében lenni. Láttam már őt tombolni, nem vagyok egy ijedős alkat, de akkor igenis féltem. Féltettem magamat, de őt még inkább, alig voltam képes leállítani. - Igen, a testvérem vagy és kötelességed boldoggá tenni engem! Én pedig akkor vagyok boldog, ha szeretsz, úgyhogy ma igenis szeretni fogsz! Nem normális ez az egész, nem szoktam meg, hogy rá kell parancsolnom Noelre azért, hogy szeressen, de ha kell, akkor megteszem. Nekem nem mer ellentmondani, nem olyan bátor, hogy megtehesse, ma azonban valamiért mégsem ismerek rá teljesen. Máskor egy szó nélkül az ágyban kötöttünk ki, most miért nem teszi ugyanezt? Annyiszor együtt voltunk már... - Az a kis liba van a dologban, igaz? Az a Bonnie... Igazán jól jön néhanapján, amikor az ember lányának olyan szeretője van, akinek egy fia van a Roxfortban. Jensen és Gordon viszonya nem nevezhető a legjobbnak, valamelyik beszélgetésük alkalmával azonban a fiú elejtette Gordon számára azt a kis információt, miszerint az a zárkózott Westmoreland-gyerek mostanában egyre többet van egy Bonnie nevű lány társaságában. Ez csak azért is különös, mert Noel rajtam kívül nemigen volt lányok közelében. Mármint, vannak lány barátai, nyilván voltak kapcsolatai is, de az, hogy engem hanyagoljon... Nem, ilyesmi még sohasem történt, pont ezért kezdtem el komolyabban gyanakodni. Amikor ezt Gordon visszamondta, kisebb dühkitörésem lett, neki kellett visszafognia... Bonnie és Noel? Együtt? Nem, azt nem hagyhatom. - Csak mert tudod, hogy tanárként nagyon betehetek a szöszinek, ha nem teljesíted a kívánságaimat, igaz? Van valami konkrét elképzelése a munkahely kapcsán? Ja, nem, amíg veled van, addig ne is számoljon azzal, hogy bármerre is el fog tudni helyezkedni, értve vagyok? Ördögi mosoly kúszik ismét ajkaimra, pedagógusként kéretlen hatalom is hullik az ölembe, amelyről nagy eséllyel Noelnek is lehet némi fogalma. A kislány jövőjét eléggé meghatározhatja a tanári vélemény is. Nem egy sorsfordító dolog, de kellemetlen tud lenni. Mindezek mellett pedig a mindennapjait is tönkretehetem, ha Noel nem úgy táncol, ahogy én fütyülök.
Finoman szólva is sokkol a tény, hogy a helyett, hogy egy új dobos lenne most itt Maggie az, aki ajtót nyit. Persze gondolhattam volna rá, hogy idővel úgyis felbukkan, ha nem reagáltam a leveleire, de valahol reménykedtem azért benne, hogy esetleg mégis feladja és nem fog tovább zargatni, de úgy fest bármennyire is szerettem volna, végül nem így történt és ha már itt vagyok kénytelen leszek beszélni vele, főleg mert a többi bandatagnak nem igazán szeretném elmondani, hogy milyen sztorim is van, ami a nővéremhez kapcsolódik és ha továbbra is részt akarna venni a bandában, én viszont nem engedném akkor rákérdezhetnek. Kockázatos lenne, tehát őt kell rábeszélnem, hogy hagyjon végre békén. - Nekünk akkor is... dobosra van szükségünk. - elakadó hangon ellenkezem tovább. Persze, hogy értem én, hogy mire célozgat és azzal is tisztában vagyok, hogy milyen módon tud furulyázni, hiszen tapasztaltam. Pont az volt a probléma, hogy túlságosan fiatalon tapasztaltam meg, hogy mire is gondol és az nagyon nem volt rendben, legalábbis sikerült rájönnöm, hogy ez azért nem normális dolog. - Nem lesz meghallgatás. Maggie... be kell ezt fejezned, érted? Én nem... - megrázom a fejemet és bár átveszem tőle a poharat, de végül csak szépen leteszem az ágy melletti kis éjjeli szekrényre, én magam pedig közel állok hozzá, hogy csak leroskadjak az ágy szélére. Nem értem, hogy miért nem képes felfogni, hogy nem szeretnék tőle semmit sem, hogy nem akarok vele lenni és főleg nem akarom ezt az egészet folytatni, mert nem volt normális dolog, amit műveltünk. Féltem gyerekként és vele jobb volt, mint egyedül, de sok rosszat okozott vele, a dühkitöréseim miatta erősödtek fel, és ezt valahogy képtelen felfogni. És most sem érti, hogy nem önszántamból vagyok itt, hogy próbálok ellenkezni, de ő valahogy hajthatatlan és nem hajlandó megérteni, hogy nem akarok én tíz percet se vele tölteni, nem hogy két órát. - Maggie! Ez... mondtam már, hogy nem normális dolog. Mi testvérekként nőttünk fel, csak te... Hagyd... abba! És hagyj végre békén! - lefejtem a kezét a nyakamról és a másikat is arrébb lököm, hogy aztán most már tényleg leroskadjak az ágy szélére. Az arcomat a kezeimbe temetem és hatalmasat sóhajtok. Nem is tudom, hogy miért vártam, hogy tudok vele rendesen beszélni, úgy hogy hajlandó legyen felfogni, amit mondok. Hajthatatlan, talán el kellene mennem és kész, úgy se érek el nála semmit és úgyis képtelen leszek meggyőzni, hogy álljon el végre.
Maggie & Noel
Dark side | A meglepetés |Clothes[You must be registered and logged in to see this link.]
Ha azt mondom, hogy izgatottan várom Noel felbukkanását, akkor még enyhe voltam... Megunom az egy helyben való üldögélést, helyette felkelek a helyemről, majd idegesen járkálok fel-alá a szobában. Lépteim alatt recseg a padló, régi a fogadó, ennek ellenére még megfelelő, a célhoz pont alkalmas. Nem sok időt fogunk itt tölteni, elvégre nemsokára beköltözöm a Roxfortba, külön szobám lesz a kastélyban, így Noel bármikor meg tud majd látogatni ott is. Egyelőre azonban még várat magára a dolog, van nálam egy-két papír, amit mindenképp el kell intéznem, csak ezután léphetek munkába. Nem bánom, tanárként minden bizonnyal nagy lesz rajtam a nyomás, ott már nem fogok tudni bármilyen időpontban elszabadulni. Egyetlen előnye azonban mindenképp van ennek is: Noel sem lesz képes lerázni engem. Fogalmam sincs arról, hogy a fiú részéről mire is jó ez a cirkusz, miért próbálja annyira eljátszani, hogy nem érdeklem, amikor majdnem teljes mértékben biztos vagyok magamban. Olyan gyengéd volt, amikor legutoljára együtt töltöttük az éjszakát, annyira érzéki. Még mindig beleborzongok, ha erre gondolok, habár pár hónap eltelt már az utolsó alkalom óta. Sebaj, időnk, mint a tenger, itt senki sem fog zavarni minket, már órákkal ezelőtt leszóltam Madam Rosmertának, hogyha zárva az ajtó, akkor ne kopogtassanak tovább, majd szólok, ha kell valami. Egyelőre azonban csak egy dolog hiányzik, de teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy már ő is úton van. - Igen, ezt a nevet adtam meg – válaszolom a fiúnak, mosolyom továbbra is töretlen, legszívesebben már most nekiesnék Noelnek, annyira jól néz ki ma is. Szinte már teljesen ki is ment a fejemből, hogy mennyire megbolondít a közelsége, a kinézete, az illata... Sármos, mint szinte állandóan, én pedig alig várom a pillanatot, amikor végre egymásnak esünk. Annyi ideje várok már arra, hogy végre vele lehessek, nagy eséllyel ő is hasonlóképp érez, habár még mindig nem jutott szóhoz. Ez az, nem rám számított, mindent tökéletesen elrendeztem, bármire képes lennék annak érdekében, hogy ma egymáséi lehessünk. Engedelmesen arrébb lépek Noel útjából, amikor a fiú bejön a szobámba, majd halkan becsukom magunk mögött az ajtót és kulcsra zárom. Nem kell félni, hiszen nagyon jól tudja, hogy sosem ártanék neki, éppen ellenkezőleg... Azért jöttem, hogy örömet szerezzek számára, jelen pillanatban mindent érte teszek. Kettőnkért. - Úgy hallottam, kell a bandátokba egy dobos. Nos, sajnos, azon a hangszeren nem játszok, de a furulyát tökéletesen kezelem. Halkan elnevetem magam a saját viccemen, majd elsietek Noel mellett és egy minibárhoz lépek, amely egy kis szekrényt jelent a szoba sarkában. Szándékosan jeleztem, hogy szükségem lenne a dologra, sejtettem előre, hogy mostohatestvérem nem lesz a legjobb kedvében, amikor megpillant engem. Lehajolok, kinyitom a szekrényke ajtaját, előveszek belőle két poharat, mellé pedig kiteszek egy üveg Lángnyelv Whiskey-t is. Van vajsör is tartalékban, de szerintem a mai nap alkalmával mindenképp jobb lesz, ha a kissé ütősebb piánál maradunk. - Elintéztem volna azt is, ne aggódj – vetem oda Noelnek félvállról, miközben letekerem az üveg kupakját, majd mindkét pohárba töltök. Nem sajnálom az italt, hiszen előre kifizettem, akkor ennek ma el is kell fogynia, ebben pedig Noel is minden bizonnyal készségesen a segítségemre fog sietni. Kezembe veszem hát mindkét poharat, a fiú elé lépek, majd az egyiket odanyújtom neki: - Tessék, igyál, mikor kezdhetjük a meghallgatást? Cinkos kacsintást eresztek el a testvérem irányába, ha eddig nem esett volna le neki, milyen furulyára is gondoltam nemrég, akkor most minden bizonnyal hangosat fog koppanni. Nincs sok kedvem a csevegésre, nemrég megittam egy fiola bájitalt, nagy eséllyel már tart a hatása, már csak rajtam és Noelen múlnak a dolgok. Enni ráérünk később is, direkt a kedvenc ruhadarabjai vannak rajtam, mindent látni engednek, amire a fiú kíváncsi lehet, de túlzásba nem viszem a dolgot. Hadd fedezze fel ő minden porcikámat, milyen az már, ha szinte mindent kipakolok a kirakatba? Elvesztik a varázsukat, nem lesznek olyan izgatóak... Nem, ezt nem hagyhatom. - Ne aggódj, nem haragszom, amiért nem válaszoltál a leveleimre – lépek közelebb hozzá, miközben szabad kezemet átfonom a nyakám, majd mélyet szippantok az illatából. A kedvencemet fújta magára, ez nem lehet véletlen, biztos sejtette valahonnan, hogy ma találkozni fogunk. - Azért sem vagyok mérges, amit tavaly mondtál... Tudom, hogy nem komolyan gondoltad, csak pont rossz napod volt, semmi több. Felhajtom a másik kezemben tartott italt, az üres poharat pedig leteszem, így mindkét kezem szabaddá válik, ennek hatására pedig a fiú derekára illesztem őket, miközben mellkasommal szorosan hozzábújok. Egy férfi sem tud ellenállni ennek a testnek, ez teljes mértékben kétségtelen. - Egy szabad ágy, két szabad óra, csak te meg én. Mit szólsz? Tudod, vannak ám új ötletek is a tarsolyomban...
Nem értem, hogy miért Roxmortsban van az új taggal a találkozó. Semmi logika nincs a dologba, ha egyszer nem is diák egyáltalán miért olyan fontos? Zach végül mégis meggyőzött, hogy tényleg nagy szükségünk lenne egy dobosra és talán az illető játszik dobon is.. vagy csak azon? Nem is tudom pontosan, hogy egyáltalán melyikről van szó. Az is lehet, hogy még csak nem is ért a dobokhoz és akkor teljesen feleslegesen jövök. Már az is érthetetlen, hogy én képviselem a bandát, hiszen nem vagyok olyan oszlopos tag, mint Zach, vagy mondjuk Noriko, de mégis csak csapatjátékos igyekszem lenni ezért vállaltam a kiküldetést. Egyébként is be kellene ugranom valami elfogadható ruháért a szabászatba, mert még mindig nem tudom, hogy mit vegyek fel a versenyre, miközben ha jól sejtem akkor pl. Noriko már több összeállítást is kikészített magának, én pedig még sehol se tartok. Pech. Nincs mit tenni, maximum gyorsan lezavarom ezt a kis megbeszélést. Pontosan nem értem miért nem ülünk be mondjuk lent az egyik asztalhoz, de talán csak beszólok és az illető amúgy is így gondolta és lejön. Nagy levegő, kopogtatásra emelem a kezemet, amikor megérkezem az ajtóhoz, de már akkor gyanús kezd lenni a dolog, amikor a hang, ami a túloldalról szólal meg túlságosan is ismerősnek tűnik nekem. Várjunk csak... valami itt biztos, hogy nincs rendben, Mary Brown a név, ez biztos, de... mégis mélyebb, bár én már elég sok tónusban hallottam ezt a hangot annyi szent... Az ajtó pedig nyílik, én pedig majdnem a földre hullott állal állok meg, de minimum elkerekedik a szemem és csak azért nem fordulok meg, hogy eltűnjek, mert ennél már felnőttebb vagyok és, mert nem is vagyok benne biztos, hogy meg tudom mozdítani a lábamat. - Maggie... mit keresel itt? Én... egy lányt keresek, Mary Brown... - oh Noel, de hát te is tudod, hogy mi ez az egész! Pont azért adott meg más nevet és pontosan tudta, hogy téged küldenek majd. Hát persze nem válaszoltam a leveleire és gondolom sejtette, ha jelzi, hogy itt van a faluban akkor sem fogok majd ide rohanni, hogy jó kedvvel üdvözöljem. És erre a lábam képes és beljebb visz a szobába, magam sem tudom, hogy mégis miért. Ő pedig olyan csevegő hangon szólal meg, mintha minimum tegnap találkoztunk volna legutóbb és a legjobb testvérek lennénk a világon. Elképedve állok meg az ajtótól csak pár lépésnyire, persze eszem ágában sincsen leülni, vagy helyet keresni magamnak, hiszen nem szándékozom itt maradni. - Miért jelentkeztél? Csak azért, hogy ide jöjjek? És ha mást küldenek? Akkor... akkor mi van? - akkor se történik semmi, ő úgyis megoldja, de szerintem eleve úgy logikázott, hogy amúgy is én leszek majd itt. Esetében még ez se nagyon lepne meg. Maggie mindig tudja, hogy mit akar és ez alól nincs kivétel, én pedig itt vagyok egy szobában vele, feszülten mint mindig, ha csak a társaságában vagyok. Felnőttem, már tudok nemet mondani neki és azt is tudom, hogy nem volt normális dolog az, amit műveltünk... amit művelt velem, hiszen még csak gyerek voltam! Nem arra volt szükségem, hanem hogy megvédjen a vihartól és hiába tudtam, hogy nincs rendben nem volt merszem nemet mondani, de most van, a hangom is lassan azért magára talál és azt már tudja jól, hogy óvatosan kell viselkednie velem. A dühkitörések már gyerekkoromban is meg voltak, de azóta, hogy a kis szórakozását elkezdte csak erősödtek. Bonniet is sikerült egyszer úgy meglöknöm, hogy csoda, hogy nem lett komolyabb baja, nem jó, ha nagyon felidegesít.
Maggie & Noel
Dark side | A meglepetés |Clothes[You must be registered and logged in to see this link.]
Épp csak pár napja érkeztem Roxmortsba annak érdekében, hogy végrehajstam tervem következő fázisát, melynek hatására Noel kénytelen lesz belátni, hogy nélkülem nem élet az élet, és tévedett kettőnkkel kapcsolatban. Nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy mivel tömték tele a fejét mindazok, akik nem is ismernek engem. A kettőnk között lévő kapcsolat egyáltalán nem beteges, hanem a szeretet egyfajta formája, melyben mindenki örömét leli. Persze, az ami köztem és apám között történt nem volt egészséges, erre később magam is rájöttem, de a mostohatestvéremmel már teljesen más a helyzet. Miért is lenne rossz a kapcsolatunk? Sőt, ebben a pillanatban is azon vagyok, hogy még jobbá váljon. A táskámban lila üvegcsék sorakoztak, pár milis folyadékok, melyeket én magam főztem egy régi bájital könyv alapján, amit nem kap akárhol az ember. Terhességi italok ezek, melyek elősegítenek engem és Noelt ahhoz, hogy minél hamarabb gyermekünk legyen... A Westmoreland családnevet tovább kell vinnie valakinek, és erre a feladatra ki is lenne alkalmasabb, mint a kettőnk szerelmének gyümölcse? A kisöcsém már elérte azt a kort, amikor egy férfinak családot kell alapítania, hiszen nemrég betöltötte a tizennyolcat, nemsokára rólunk kell gondoskodnia, a mai nap meg tökéletesen alkalmas arra, hogy elérjem a célomat. A folyadéknak ma a legerősebb a hatása, ha most sikerül ágyba csalnom Noelt, akkor minden bizonnyal teherbe is ejt. Az ágyam szélén üldögélve várom a fiút, miután tökéletes külsőt varázsoltam magamnak. Egyébként sem vagyok egy olyan nő, aki nem ad magára, de a mai nap csakis Noelről szól, ez az ő napja, neki kell megfelelnem mindenben. Tudom, mit szeret, így a hajamat, a ruhámat, mindent úgy alakítottam, hogy tökéletesen a kedvét lelje benne. A kedvenc illatát fújtam magamra, az ágy előtt pedig egy asztal álldogált, romantikus gyertyával a közepén és minden étel, amit rendeltem, az ő kedvence volt. Tökéletesen kitapasztaltam az elmúlt évek alatt, hogy miben leli kedvét, ismerem a kedvenc pózait is az ágyban, elvégre kellő alkalmunk volt gyakorolni azokat. Mi több, ő volt életemben az első férfi, így még erősebb volt a kettőnk között lévő kötelék. Mostanában azonban kerülte a velem való találkákat, a leveleimre sem válaszolt, de ha írt is, akkor is csak kifogásokat keresett arra, miért nem tudott lejönni Roxmortsba, miközben őt vártam. Semmi gond, tudok én is cseles lenni, elég tájékozottnak is tartom magam ahhoz, hogy ne lehessen túljárni az eszemen, ez pedig most sem volt másként. Pár nappal ezelőtt a Roxfortban jártam, és mint mindig, most sem talált Noel alkalmat arra, hogy találkozzon velem, ezúttal azonban nem is vártam tőle pozitív visszajelzést. A faliújságon azonban megakadt a tekintetem, és legnagyobb örömömre a fiú bandája tagokat keresett. A hirdetés csakis diákoknak szólt, amikor viszont írtam egyiküknek, némi győzködés után rávettem arra, hogy – ha más nem is – de valamelyik taguk jöjjön el és hallgasson meg. Beleegyezett, ennek alapján eléggé kétségbe lehetett esve, nekem pedig külön kérvényt sem kellett benyújtanom ahhoz, hogy Noelt küldjék. Mint kiderült, ő az egyetlen, aki ráér a mai nap folyamán. Elkérték hát a nevem, úgyhogy Noel minden bizonnyal azt hiszi, hogy Mary Brown várja már izgatottan a Három Seprű feletti fogadóban. - Megyek! - szólalok meg, amikor lágyan kopogtatnak az ajtómon, majd felpattanok a helyemről, miután gyors utómunkát végzek a hajamon. Egy kis igazítás sosem árt, Noel pedig minden bizonnyal nem ismerte fel a hangom, hiszen kissé mélyítettem rajta, ennyi eszem azért bőven volt. Az ajtóhoz sietek hát, kinyitom, majd amikor megpillantom mostohatestvéremet, csábító mosoly jelenik meg ajkaimon. - Szia, Noel! Nahát, ki hitte volna, hogy pont te jössz... Kerülj csak beljebb! Tágra nyitom az ajtót, miközben arra várok, hogy a szobába lépjen. Eszembe se jut, hogy esetleg lelépne, elvégre szeret engem, miért is tenné meg? Ráadásul, a ruhám elég kirívó, senki se fordulna sarkon, ha egy nő ilyen adottságokkal nyitna neki ajtót. - Milyen volt a napod? Teljesen természetesen viselkedem, mintha csak a férjem esett volna haza egy fárasztó nap után.
//
Aktuális viselet 
