2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
*Sok mindent nem értettem Thalia világával kapcsolatban, de nem hiszem, hogy elég lenne egy óra azok kibeszélésére, szerintem még egy év sem. Utána meg Thalia már nem lesz itt, de biztosan jön majd más a helyére, főleg, hogy egyetemistaként már lehet akár külön szobám is. Nekem hiányozna a társaság, persze eddig sem voltam a középpontban, nem sok vizet zavartam lent a klubhelyiségben sem, az utóbbi időben is jobbára Gerryvel voltam. Talán jobb is lesz, bár biztosan furcsa lesz majd nem a saját szobámba visszatérni. Fintorogva, összehúzott szemöldökkel, homlokráncolva hallgatom Thaliát amint a pite helyett felsorolja az összes édes, cukros nassolnivalót, kivéve a popcorn de az nem számít. Ja meg a chips, tudom mi az, egyszer kóstoltam de nem ízlett, felsértette a számat belül. Gumicukor meg csoki, hát oké, a csoki még elmegy, de a mugli csokik egyike sem ugrál, mi abban az élvezet? Az viszont izgalmasabbnak hangzik, hogy a moziba be lehet csempészni bármit, mondjuk tökös pitét. *-Nekem a pite sem fekszi meg a gyomrom és szerintem a tök sokkal egészségesebb mint az a sok minden amit felsoroltál. *Megvonom a vállam, kezd körvonalazódni a tény, hogy Thaliának semmi sem tetszik. Konkrétan eddig mindenben talált kifogást, lesajnálni valót, ő tényleg nem szereti a varázsvilágot. Semmit ami benne van, de azt hiszem mást sem. A sirályok nem Legendás Lények, nem is szimpla varázslények, csak egyszerű madarak, de azok is csak felbosszantják, pedig én nagyokat nevettem amikor etettük őket. *-Azt azért megnézném hogyan bánsz el egy sirállyal ha az a következő pillanatban már ott sincs. Még megijedni sincs időd. Persze pálcával könnyebb.*Sok minden, sokkal könnyebb pálcával mint mugli módon, de hiába ragozom neki. A rajzolás már jobban érdekelte, abban viszont én nem voltam penge, csak hallgattam a tengerről szóló szavakat és egészen másra gondolltam. A tenger csodazép, veszélyes, néha békés és megint csodaszép, aztán még szebb amikor persze távolról nézve, elszürkül, mélysötétté változik és hatalmas, habos hullámokkal csapódik a parti szikláknak. Thalia biztosan szépen rajzol, de ő csak egy pillanatot örökít meg.* -De azt a két pillanatot nem tudod egyszerre lerajzolni. A mi világunk képei viszont képesek visszaadni. *Most már lassan ott tartunk, hogy mindenre van egy ellenérvem. Azért ez szomorú, hogy ennyire nem érzi itt jól magát, és annak ellenére, hogy ő képes varázsolni, nem akar. Még egy ilyen mugli családba született boszorkánnyal sem találkoztam. Hermione például imádja és azt hiszem ő a legjobb az összes mugli családba született boszorkány közül. Thália olyan dolgok iránt érdeklődik amelyek egyike sem igazán hoz lázba, deszkán gurulni, ki hallott már olyat? De végül is a seprűről is nagyot lehet esni, Harrynek eltört a karja, de ha Lockhart professzor nem tünteti el a csontjait, nem kell egész éjszaka a csontnövesztéssel szenvednie, elég lett volna egy pálcasuhintás is, egy _jó_ pálcasuhintás. Ha jól tudom a mugliknál azért ez sokkal hosszabb ideig tart és fájdalmasabb is. Pofára esni pedig kész rémálom. *-Sebaj, talán jobb is, a végén még a gyengélkedőn kötnénk ki. *Legyintettem. Különben sem tudná hol megmutatni, legfeljebb a lépcsőkön, vagy lent a földszinten, esetleg a szükség szobájába alkothatna egy olyan guruló deszkás pályát, de kétlem, hogy emiatt varázsolna. Az utolsó reményemet is a földresöpörte azzal, hogy azt mondta, tényleg nincs senki és semmi ami itt tartaná. Nagyon vágyódik vissza a mugli világba, nem is értem miért tartják akkor itt. El lehetett volna intézni, hogy ne kelljen ide járnia a Roxfortba, Dumbledore professzor biztosan segített volna neki. Közben belelapoztam a vázlatfüzetébe amit oda adott nekem. Az biztos, hogy ebben tehetséges, tényleg sok szép rajza volt csak épp nem mozogtak….mégis volt bennük élet. Ezt hogy csinálja?* -Ezek gyönyörűek. Ügyes vagy. *Mosolyogva nyújtottam vissza miután teletömte a zsebeit édességgel. Már egy marék is sok volt az én igényeimnek, de a többi, kész hányinger. Émelyegni kezdtem ahogy arra gondoltam, azt mind meg fogja enni. Azt hiszem, jobb lett volna ha nem beszélgettek Thaliával, nagyon lehangoló volt, jobb lett volna ennyi mindent nem megtudni róla. *-Persze, menj csak.*Nem tartóztattam és most kivételesen nem is akartam vele menni. Inkább átsurranok Gerryhez és elmondom neki mindezt. Hátha ő is ismer olyan diákot aki nem akar itt lenni, vagy legalább segít megérteni, mert még mindig hadilábon álltam ezzel. Ott maradtam egyedül a gondolataimmal, néhány lélegzetvétel után Alaszka elősompolygott és az ölembe fészkelte magát, én fogtam őt és átmentem a saját ágyamra. *-El tudod képzelni, hogy valaki ne szeresse a varázsvilágot? Hogy ne akarjon varázsolni? Hogy ne legyen cicája akivel beszélgethet? Hát én nem Alaszka. Ez nagyon fura.*Beletúrtam az ujjaimat a bundájába és vakargatni kezdtem a nyakát. Elmosolyodtam amikor meghallottam a dorombolását és el is felejtettem Thaliát és a mugli világot.*
Nem a barátság fakad az őszinteségből, hanem az őszinteség a barátságból.
Thalia Tate
Reveal your secrets
Tárgy: Re: 6-os számú lánykuckó 2016-10-17, 06:03
Lavender & Thalia
Sose voltam átlagos, már csak az ereimben csörgedező átkozott mágia miatt sem. Nem csoda hát, hogy amit a rózsaszín felhőben és cukormázban élők jónak láttak, számomra mindaz kínszenvedés volt. Először Amerikát kellett elhagynom, az ottani barátaimat, majd amikor megérkezett ez a hülye roxforti levél, utána a londoniakat. Jobban szerettem őket. Egyszerű emberek voltak, nem voltak nagyra maguktól, mert varázslók, vagy éppen aranyvérűek. Ki nem szarja le, hogy aranyvérű az illető, vagy sem? Legyen hát büszke magára, mert olyan családba született, amilyenbe, aztán fogja be a pofáját. Ezért sem rajongtam ezért a világért, lehet, hogy én nagyképű voltam, de ezek az emberek még rajtam is túltettek alkalmanként. Arról nem is beszélve, hogy az igazi barátaim elől állandóan titkolózni kellett. Untam már. Untam az egészet, ezt a sok hülyét, a hazugságokat. Besokalltam már tőlük. Épp ezért nem nyerte el a tetszésemet, hogy Lavenderrel erről beszélgettünk. Kelletlenül fintorogva tömtem a számba a gumicukrot, de annak sem volt már olyan az íze, mint a beszélgetésünk előtt. Megkeseredett, épp annyira keserű volt, mint én. Egyedül a mozi szóba kerülésekor jött meg egy picit egy a kedvem, de nem eléggé ahhoz, hogy magamban ne rágódjak tovább a varázsvilággal kapcsolatos problémáimon. ‒ Csak a varázsvilágban mánia az a hülyeség, hogy állandóan pitét zabálnak. A pop corn, a chips, a gumicukor meg a csoki… Azok az igazi finomságok, meg hát nem fekszi meg annyira az ember gyomrát, mint egy nagydarab pite. De ha kifogásolod, hogy nem árulnak, hát csempéssz be magadnak ‒ vontam meg a vállamat egykedvűen. Fokozatosan erősödött a fejemben lévő nyomás, ami annak a jele volt, hogy hamarosan el fog durranni az agyam. Épp ezért, nem ragoztam a közlekedéssel kapcsolatos témát, sokkal inkább az édességek irányába tereltem a gondolataimat. ‒ Azok a sirályok is csak addig „cukik”, amíg magasról nem tesznek a fejedre. Na, azt próbálta volna meg, hogy megcsíp engem! Azt hiszem, utána tartott volna egy mélyrepülést a tengerbe… ‒ Talán túlságosan negatív voltam, de ez a hely ezt hozta ki belőlem. Más esetben kacagva meséltem volna el, hogy milyen vicces volt, amikor egy nyaralásunk alkalmával az egyik leszarta az öcsém vállát, de most még az ilyen sztorikhoz se volt kedvem. ‒ Érdekes, annyi szent. Nem csak a színe, hanem, hogy az egyik pillanatban milyen békés, a következőben pedig mennyire tud háborogni ‒ bólintottam egyetértően. Ezért is volt nehéz csak úgy papírra vetni. Az agyamba kellett égetnem a képet, amit le akartam rajzolni, mert nem hagyatkozhattam a tengerre. Viszont, végre olyan témákról beszélhettem, amik engem érdekeltek, s láttam Lavender arcáról sugározni az „értelmet”, miszerint halvány gőze sincs arról, hogy miket hordtam össze. ‒ Az, de ha pofára esel, túl lehet élni ‒ vontam meg a vállamat. Nem egyszer ért engem, vagy valamelyik haveromat baleset, de ettől függetlenül szeretjük, nekem az egyik kedvenc közlekedési módom a belvárosban. ‒ Hát, itt nem igazán tudom megmutatni, talán egy másik alkalommal. ‒ Már, ha lesz másik alkalom. Mert lusta voltam előkotorni a deszkámat, majd egy ‒ a deszkázásnak megfelelő ‒ helyet keresni. A homlokomat masszírozgatni azon töprengtem, hogy miért is szoktam kerülni itt a legtöbb ember társaságát, mármint, a hosszú távú beszélgetéseket. Mert előbb-utóbb mindenen felhúztam magam. Így volt Lavendernél is. Nem rá voltam dühös, pusztán arra, hogy képtelen egy nézőpontra jutni velem. ‒ Pontosan ‒ pillantottam fel a lányra. Nem tartott itt engem senki és semmi. Nem volt szükségem idióta tanárokra, még idiótább és beképzeltebb diáktársakra, óriáskígyókra, pókokra, veszélyre, hülye seprűn lovaglásra, hányingert keltő pitére… Csupán nyugalmat akartam. A rajzaimra bólintottam, és átdobtam neki egy enyhén megviselt füzetet. Készültek tőlem tájképek, portrék, csendéletek, de ezekből nagyon kevés. A legtöbb rajzom valójában a társaim és a tanáraim karikatúrája volt. Azok elkészítésén szórakoztam a legjobban. ‒ Nincs senki ‒ ráztam meg a fejemet. Nem akartam álszenteskedni. Senki nem fog annyira hiányozni, hogy krokodilkönnyeket ejtsek érte, még ő se. Akik fontosak voltak nekem itt, azok mind cserben hagytak, vagy elárultak, hát egy kicsit sem fogok sírni, ha végre megszabadulok innét. Feltápászkodtam az ágyamról, az éjjeliszekrényem fiókjából megtöltöttem a zsebeimet édességgel, majd visszakértem a vázlatfüzetemet Lavendertől. ‒ Viszont, ha most nem haragszol meg, megyek, és szívok egy kis friss levegőt… ‒ pillantottam rá nyújtózkodás közben, majd a füzetet a hónom alá csapva elindultam kifelé. Valóban szükségem volt arra, hogy kiszellőztessem a fejemet, túl sok volt nekem az, ahogy Lavender győzködni próbált. Semmi pénzért nem gondolnám meg magamat. Inkább most elvonulok valami csendes helyre, és megvárom, amíg lenyugszok, mielőtt még leüvölteném bárkinek is a fejét.
//Köszönöm szépen a játékot, és végtelenül hálás vagyok a türelmedért! Ne haragudj, hogy tényleg ennyire megvárakoztattalak. //
*Nagyon fárasztó olyasvalakivel beszélgetni, aki nem szereti a mágiát. Nem is találkoztam még olyannal. Tudtommal egyik diák sem szólelt még fel emiatt, itt a Roxfortban mindenki imádja, főleg a mugli származású diákok, hiszen neki egyszeriben egy nagy csoda kopogtat be az életükbe. Thaliát nem is értem, nem tudom megérteni, felfogni. Az egy dolog, hogy rajong a mugli dolgokért, a mi világunkban is vannak sokan olyan boszorkányok és varázslók akik szeretik és csodálják a mugli szerkezeteket, mégis a mágia alapköve az életüknek. Thaliát a hideg rázza tőle. Ez a mozi dolog is....kételkedve húzom el a számat, nem mintha nem próbálnám ki, de Thalia úgy beszél róla mintha életbevágó lenne, vagy inkább életmentő. A fejemben visszhangzik az utolsó mondata ezzel kapcsolatban. "csak menjetek el!" Meg az is fura, hogy esznek közben, persze nem muszáj, de Thalia állítása szerint sokan szoktak. Most vagy vacsizni megyünk vagy filmet nézni. Minden mugli megéhezik filmnézés közben? Különben is, ha én filmet nézek és izgalmas biztosan Gerry kezét szorongatnám, az rlső adandó alkalommal eldobnám a popcornos zacsit. Kinek hiányzik, hogy én is más nyakába öntsem a kólával együtt?*-Pitét miért nem? Ha van enni-innivaló, miért pont a pite hiányzik? *Na ezt sem értem, akkor még sem étterem a mozi, ha nincs desszert. A Grimbuszra vállat vonok, én csak egyszer utaztam rajta, nem mintha kitett, otthontalan boszorkány lettem volna, de szerintem nincs olyan diák aki egyszer nem próbálta ki. Nekem tök normális és hétköznapi. Úgy tűnik Thaliával egy valamiben értünk csak egyet. A vattacukor imádatában. Legalábbis azt hiszem arra mondta, hogy imádja. S persze ott volt a hajókázás is, de az is csak félig, Thalia mindenben talált valamit ami nem volt jó neki, irtó nehéz természete van. Mivel már mondta, hogy rajzolni vagy festeni szeret és olyan mugli iskolába akar menni, nem volt meglepő, hogy a tenger tetszik neki, nem tudom miért akartam most hirtelen olyan jóban lenni vele, de úgy gondoltam ha a művészetnél maradunk mér előfordulhat, hogy megértjük egymást. *-Háát, a sirályok pedig irtó cukik, és szemtelenek. Sosem várták meg,h ogy a vízbe dobjuk a kajájukat amit a hajón lehetett venni, hogy ne valami rossz dologgal etessük őket. Kikapták a kezünkből, egyszer az egyik még meg is csípett a csőrével olyan mohó volt, de…..igen, a tenger tényleg szép. Fura, hogy mindig más színe van. Ha árnyék van vagy a felhők eltakarják a napot akkor egészen sötétzöld, de egyébként meg kék. Nagyon szép kék. És volt olyan hely ahol olyan tiszta volt, hogy le lehetett látni a tenger fenekéig. *Egy kicsit elszaladt velem a ló és a korábbi elhatározásomból, hogy maradok a művészetnél és a szép dolgoknál, kútba esett, vagyis stílusosan a tengerbe dobtam. Hagytam Thaliát beszélni, megkérdeztem ő mit szeret, de a gördeszkázásnál megint elakadtam. Valami rémlett, hogy kerekek vannak egy deszka alján és arra kell állni, de nem voltam biztos benne, az meg még elképzelhetetlen volt, hogy azon bárki is meg tud maradni anélkül, hogy ne taknyolna egy nagyot.* -a beton az elég kemény nem? És milyen trükköket tudsz?*Nem voltam egy nagy seprűlovagló de azért egész jól ment, persze nem vettek volna fel a kviddics csapatba, de az már túl erőszakos volt nekem. Szerintem seprűn repülni sokkal izgalmasabb mint azon a kerekes deszkán, ahol még akadályok is vannak. Nem szóltam le azonban Thalia kedvenc sportját vagy mizéjét, nem akartam, hogy még jobban felhúzza az orrát, főleg ha még a seprűt is szóba hozom, teljesen kiakad. Loptam egy újabb gumicukrot, bár azt hiszem ez nem is volt lopás, akár észre is vehette de nem szólt érte. Azon gondolkodtam, hogy vajon a tegnap esti tökös pitémet megettem-e már vagy még ott van az éjjeliszekrényem fiókjában, talán megoszthatnám vele a gumicukorért cserébe. *-Te tudod…..hát…értem. valahogy csak kihúzod és vissza se nézel. *egy pici szomorúságot éreztem, nem Thalia várható hiánya miatt, hiszen nem barátkoztunk össze igazán, hanem mert ennyire nem tetszett itt neki semmi. Rossz érzés volt, hogy az ami nekem természetes de azért mégis egy ponton túl izgalmas és kalandos, neki semmit nem jelent. Fordított esetben, vagyis az ő esetében neki meg itt volt rossz. Az viszont szíven ütött, hogy a pálcája neki csak egy fadarab, kész szentségtörés, hiszen a pálca választja a boszorkányt, a gazdáját és nem fordítva, ez nem egy ruha ami tetszik akkor megvesszük. A pálca gazdátlanul olyan mint egy elárvult gyerek szülők nélkül. *-Rajzoltál itt valamit? Megmutatod? Egyébként….azt mondtad semmi nem tart itt. És valaki? Olyan sincs? Nincs senki akivel később találkozni szeretnél? *Természetesen nem magamra gondoltam, engem sokan dilisnek tartanak, vagy tartottak. Hogy manapság is azt nem tudom, mert már nem érdekel, de Parvatin kívül nem nagyon volt barátom. Mostanában Missyvel jöttem össze jobban, de ő is el van foglalva Dariusszal, szóval alig beszélgetünk, de kizártnak tartottam, hogy Thalia senkivel nem barátkozott. Csak van valaki a diákok között aki szimpatikus neki. Mosolyogva és érdeklődve vártam, mutat-e nekem valamit amit ő rajzolt, kíváncsi voltam nagyon és persze arra is, hogy ki az – ha van – aki legalább egy csipetnyi érdeklődést kicsiholt belőle.*
Nem a barátság fakad az őszinteségből, hanem az őszinteség a barátságból.
Thalia Tate
Reveal your secrets
Tárgy: Re: 6-os számú lánykuckó 2016-07-17, 02:38
Lavender & Thalia
Fárasztó volt olyasvalakivel mesélni a világomról, aki nem ismerte, és ahogy elnéztem, nem is akarta annyira megismerni. Az ő dolga volt, én a varázslók részéről elég sznobnak tartottam, hogy elzárkóztak a muglik találmányaitól, de ez az én egyéni véleményem volt. ‒ Nem voltál még moziba?! ‒ fakadtam ki újfent. ‒ Te jó ég! Azonnal be kell pótolnod, bánom is én mire mentek, vetítenek egy rakat nyálas, szerelmi sztorit is. Csak menjetek el. ‒ Ha tehettem volna, most azonnal beültettem volna Lavendert egy moziterembe, de ez jelen pillanatban lehetetlennek tűnt. Azt nem értettem, hogy miért grimaszolt, a pop corn igenis finom volt, és két pofára tudta magába tömni az ember lánya, ha épp izgalmas jelenetek következtek. ‒ Nem muszáj, de sokan szoktak, én is. Úgy élvezetesebb, meg én nem bírok több órát korgó hassal végigülni ‒ vontam meg a vállamat, majd szabályosan kiröhögtem a lányt. ‒ Pitét nem árulnak a moziban, gumicukrot meg pop cornt annál inkább ‒ vigyorogtam, milyen kis naiv volt ilyentéren. Kellett a fenének a tökös pite, már hányingerem volt tőle… ‒ Igen, igen, azt én is imádom ‒ lelkendeztem. Bár, én mindent imádtam a vidámparkokban, főként a hullámvasutat meg a kísértetházat. ‒ A Grimbuszt pszichopaták vezetik, míg a mugli sofőröknek van némi eszük ‒ sóhajtottam fel. Oké, a sofőrök között is akadt egy-két fura figura, de nem voltak olyan zakkantak, mint az a két hülye. ‒ Miért, a szétesőben lévő Grimbusznak nem? ‒ vágtam vissza. Gyerekesen ragaszkodtam az igazamhoz. ‒ Ja, elég izgi tud lenni, bár én nem rajongok a madarakért, főként nem a sirályokért. A sós víz végtelen látványa szép tud lenni… ‒ merengtem el egy pillanatra, felidézve az átkelésünket, majd megráztam a fejemet, és igyekeztem úgy tenni, mint aki az imént nem mondott egy szót se. ‒ Hát tudod, egy betonpark, tele akadályokkal. Gördeszkával tudsz trükközni az akadályokon ‒ mosolyodtam el, a haverjaim biztos most is ott lógtak, amíg én a hálóban szenvedtem. Jó dolguk volt azoknak a barmoknak odahaza. ‒ Kicsit fiús dolog, de szeretem ‒ vontam meg a vállamat, amúgy is többnyire fiús dolgok érdekeltek, szóval szerintem ezzel nem okoztam meglepetést Lavender számára. ‒ Anyámék akarják ezt, de amint letelik ez az év húzok vissza Londonba, mint a vadliba ‒ vontam meg a vállamat, és némi gumicukrot tömtem a számba. Az ő kívánságuk miatt tanultam még itt, de hál’istennek, már nem sokáig. ‒ Ne aggódj, nem hiszem, hogy megbánnám. Tulajdonképpen már arról a napról ábrándoztam, amikor sutba vághatok minden varázskacatot, és végre normális életet élhetek. Csak ez az egy dolog vigasztalt az elmúlt hónapokban. Épp ezért hagyott hidegen Lav reakciója, amikor közöltem, hogy el akarom ásni a pálcámat. ‒ Kinek mi. Nekem csak egy fadarab ‒ vágtam pofákat, elvégre, tényleg nem volt más, mint egy szikrákat hányó bot. ‒ Ja, olyasmi. Anyám ott dolgozik, ebből gondolod, hogy nem lenne olyan nehéz bekerülnöm oda. Nem mondom azt, hogy ügyes vagyok, de ha foglalkozok a képességeim csiszolásával, akkor ja, fogjuk rá, hogy az vagyok. ‒ Anya mindig szorgalmazta azt, hogy fejlesszem a rajztudásomat, örülni fog, ha tényleg így döntök majd, de még tényleg fogalmam se volt arról, hogy mit is akartam pontosan. Lavendernek ilyen szempontból könnyű volt, megtervezte már a jövőjét, az enyém a hangulatomtól függően változott.
*Az életem nagy részét a varázsvilágban töltöttem és ez kielégített, a szüleim amúgy sem tartották fontosnak, hogy megismerkedjem a mugli világgal, nem tiltottak el tőle ugyan de nem is szorgalmazták. Csak a legfontosabbakat tudtam a muglikról, de igazán nem jártam olyan helyeken ahol ők élnek. Az első igazi kirándulásom Gerryvel volt Bulgáriában és nagyon szép emlékekkel tértünk haza de javarészt inkább Gerryhez köthetők. Megráztam a fejem a kérdésére, a mozi valahogy kimaradt, pedig terveztük. A popcorn emlegetésére elhúztam a számat, volt szerencsétlenségem megismerni a nyakamba öntve, megáztatva kólával. Persze ettem már, és kólát is ittam de nekem jobban bejött a töklé és a tökös pite. Bólogattam a tanácsaira mint aki meg is fogadja majd azokat, de nem tartottam valószínűnek, hogy a közeljövőben eljutok egy ilyen helyre. Nem értettem miért kell feltétlenül enni és inni filmnézés közben.* -Értem….vagyis nem nagyon. Muszáj enni közben? Én a tökös pitét szeretem.*A vidámpark viszont nagyon tetszett, az a sok játék, körhinta, céllövölde…az volt a legjobb, meg is nyertük a fődíjat, egy plüsspandát. *-A vattacukor is nagyon finom, az eprestől olyan lesz a nyelvem mintha véres lenne.*Közlöm lelkesen egy emlékemet a vidámparkból, a céllövöldében nyertük bér nem volt egyszerű, veszekedni is kellett érte, és aztán ott volt az a srác aki ki akart velem kezdeni és később a nyakunkba öntötte a kólát. Cserébe kapott egy adag taknyot Gerry pálcájából. Thaliának miért nem mulatságos a mágia?* -Az őrült Kóbor Grimbusz áttud menni két busz között, a mugli busz meg nekimegy a másiknak, mitől olyan biztonságos? Különben is olyan a hangja mint egyrozsdás kútkeréknek. *Kezdtem úgy érezni, hogy mi ketten soha nem fogunk semmiben sem megegyezni, eddig is tudtam, hogy különbözőek vagyunk, de nem mi ketten hanem Thalia és a többi lány. Ő nem rajongott a mágiáért túlzottan, csoda, hogy ezzel a hozzáállással eddig eljutott és még soha nem bukott meg, hogy osztályt kelljen ismételnie. De gondolom azért mert legalább azért igyekezett, hogy ne még egy évvel tovább kelljen itt maradnia. *-A hajókázás jó dolog, mi is voltunk Gerryel Bulgáriában és etettük a sirályokat.*Nos igen, szinte minden emlékem amit szereztem az Gerryhez köthető, vele voltam el először távol a szülői háztól, vele nyaraltam igazán először. Nem sajnáltam, hogy mindent csak vele csinálok, jó volt Gerryvel, szerettem és az az igazi, ha a szerettünkkel töltjük az időnket. Persze a lányokkal is lógtam már, de ők mind boszorkányok voltak és Roxmortsban hülyültünk, nem volt egy mugli barátom sem, csak mugli származású de az nem ugyanaz. Hallgattam Thaliát az őt érdeklő dolgokról, elámultam aztán hitetlenkedve néztem rá, majd némi zavarral próbáltam megküzdeni.* -Gördeszkapark? Az micsoda? * Fogalmam sem volt mire gondol, még nem hallottam ezt a szót, pedig még egy parkot is elneveztek róla. A deszka megvolt, a park is, a gör pedig talán kerekekre utal. De sehogy sem jött össze a három a képzeletemben. Gördülő deszka a parkban, ez biztosan valamilyen emlékmű lehet, de miért izgalmasabb mint egy kirándulás ahol bármi közbejöhet, vagy sátorozás egy erdőben, esetleg a Legendás Lények rezervátumában. És még mennyi mindent nem értettem, például azt, hogyan megy át évről évre a vizsgákon. Elhúztam a számat és úgy néztem rá mint aki a takaróra köpött, pedig jól indított, azt hittem tényleg nagy titkot árul el, még közelebb is hajolt hozzám én meg benyaltam mint elsős a nyalókát. * -Akkor miért jársz még mindig ide?*Azt hiszem ezen a ponton már jogos a kérdés. Nem hiszem, hogy a szülei nagyon szorgalmaznák, ők muglik,amúgy sem értik a mi világunkat, a minisztérium pedig nem kötelezheti, hogy itt tanuljon, ha mugliként akar élni, hét tegye, járjon mugli iskolába, gondolom jobb is lenne ha ottani dolgokat tanulna.* -Hát tényleg….ööö….semmi nem fontos. …persze, aki nem akarja annak nem is megy. Azért remélem nem bánod meg.*Én igazán lelkesen ecseteltem a mágia előnyeit és a szerelmet is, meg mindent ami ezekhez tartozik és ezekkel együtt jár, de úgy tűnt feleslegesen beszéltem rongyosra a számat. Thalia már döntött és nem mostanában, volt ideje bőven arra, hogy jól meggondolja, nem lehet semmivel sem meggyőzni. Elmartam egy újabb gumicukrot ami a takaróra esett és a számba vettem. –azon morfondíroztem, hogy nem is akar itt maradni, ha végzett a sulival végleg hazamegy a muglik közé és soha többé nem látjuk. Nem emlékeztem olyan történetre a mágiatörténet könyvben,hogy akár egyetlen ilyen eset is lett volna. Thalia mindenben kivétel volt, mert az emberek mindig szeretik a mágiát, a muglik arról álmodnak, akinek része lesz benne az oda van érte, aki meg beleszületik, hát annak sem jut eszébe, hogy lemondjon róla. Még Ron apukájának sem, Mr. Weasleynek, pedig ő odavan a muglikért és a muglitárgyakért. Thalia ezzel szemben mindenben csak a rosszat látta, hitetlenkedve néztem rá, tócsányira kerekedett szemekkel és ingattam a fejemet is. Még a gumicukor rágásom is abbamaradt. *-Neeee…ennyi is elég volt.*Válaszoltam teljesen leforrázva, az már csak hab volt a tortán, hogy a pálcáját el akarta ásni.* -Az mondhatni szentségtörés. ….művészeti egyetem? Ott rajzolni tanulnak? Te olyan ügyes vagy?*nem tudtam és igazság szerint nem is néztem ki Thaliából a művészetet, lánynak kicsit közönséges volt, inkább fiús alkat, seprűre és kviddicsre termett, de hát ez a hajó el sem indult a kikötőjéből. *
Nem a barátság fakad az őszinteségből, hanem az őszinteség a barátságból.
Thalia Tate
Reveal your secrets
Tárgy: Re: 6-os számú lánykuckó 2016-07-03, 05:43
Lavender & Thalia
Elég volt egyetlen pillantást vetni ránk, hogy látszódjon, két külön világ voltunk. Nem rajongtam a mágiáért, csupán a rosszat találtam meg benne, Lavender viszont ebbe született. Nem az ő hibája volt, hogy nem tudott hétköznapi életet élni. Azonban, én mindennél jobban vágytam arra, hogy átlagos lehessek. Még akkor is, ha egész életemben a kis görcs öcsém képét kellett volna néznem. Megérte volna. ‒ Nem voltál még moziban? ‒ rándult meg az arcom egy pillanatra. Ja, igen, boszorkány volt, de milyen nonszensz már, hogy a boszik nem járnak moziba! ‒ Egyszer próbáld ki. Én szeretem, főleg a pop cornt. Vegyetek majd olyat is meg jéghideg kólát és gumicukrot. Úgy az igazi, mondjuk, ha nem vagy elég edzett a mozizásban, inkább ne vegyél üdítőt, mert sokat kellene kijárkálnod ‒ vontam meg a vállamat. A takony fivérem is folyton átmászott rajtam a moziban, mondván pisilnie kell. Kis nyomi. ‒ A vidámpark szuper, ha nem zabolád tele magad, különben garantált a hányás ‒ vigyorodtam el. Ó, arról a helyről is voltak szép emlékeim, amikor a haverjaim összerókáztak mindent a hullámvasút egyik kocsijában. ‒ Mi bajod a buszokkal? Oké, kicsit zsúfoltak néha, de a double-deckerek még így is biztonságosabbak, mint az az őrült Kóbor Grimbusz… ‒ kulcsoltam össze az ujjaimat a tarkómon. ‒ Ja, tudom, a családommal már áthajóztunk Franciaországba. Menő, mindenhol a tenger… Anyám mindig le akarja festeni ‒ mondtam, miközben majdnem elszóltam magam azzal kapcsolatban, hogy mennyire rajongok a tengerért. ‒ Hm. Gördeszkapark, koncertek, házibulik… Ilyesmik. Ha nem otthon döglök, akkor a haverjaimmal lógok, de sose kirándulgatok, az untat, a megszokott helyeimet szeretem ‒ feleltem a kérdésére, miközben a levegőben kinyújtóztattam a jobb lábamat. Szóval, csupa olyan helyre szerettem járni, amelyet Lavender a maga kis aranyvérű fejével talán nem is ismerhetett. Ezután szóba került az egyik szobatársunk eljegyzése ‒ amit egyáltalán nem támogatok ‒, meg hogy a lila szín buzis, mert az is volt. Ezzel kapcsolatban viszont olyan röhögőgörcs tört rám, hogy nem bírtam levegőt venni. ‒ Na jól van, elmondom a titkomat ‒ ejtettem le a takaróra a lábamat, felültem, és közelebb hajoltam Lavenderhez. Suttogóra vettem a figurát. ‒ A titok az, hogy szarok mindenre. Ilyen egyszerű. Semmi miatt nem szoktam izgatni magam, mert tudtam, otthon várt rám a kis tökéletes életem. Így azt se bántam volna, ha megbukok. Épp annyira nem hatott meg Lav győzködése a pasikkal kapcsolatban sem. Nem bíztam bennük, ilyen egyszerű volt. ‒ Drága Lavender, a probléma az, hogy a természetem miatt nem tűrök meg akárkit, és nem vagyok képes kompromisszumokra, vagy az történik, amit én akarok, vagy fel is út, le is út ‒ hoztam fel első és mindent eldöntő érvként, hogy miért nem lesz nekem párom. ‒ A haverjaimmal is meg tudom osztani a napomat, ők is meg tudnak vigasztalni, és legalább nem kérnek számon mindenért és nem féltékenykednek ‒ vágtam vissza unottan. Ezekkel az érvekkel nem ért el nálam semmit. ‒ Édesanyád bölcs ember lehet, de rám nem vonatkoznak a bölcsességei ‒ szusszantottam fel, és az arcomba tömtem egy maroknyi gumicukrot. Hosszasan rágódtam rajta, így a nyálas, a „szerelem már pedig létezik” dologra nem is tudtam felelni, ellenben szinte felnyársaltam szerencsétlen a tekintetemmel. Nekem ilyet senki ne akarjon beadni, mert nem hiszek benne. Ez pedig nem fog változni. ‒ Nem is vágyom izgalomra, én a kényelmes életet szeretem ‒ válaszoltam, és nyomatékosításként visszahanyatlottam a párnámra. A kérdésére pár pillanatig homlokráncolva bámultam a plafont, majd így feleltem: ‒ Nem. Minek? Engem semmi kötött többé ide, azonkívül az átkon kívül, hogy képes voltam a varázslatra. Szívesebben lettem volna tudatlan, mint az összes többi mugli. ‒ Ha belelovallom magam valamibe, akkor nem szokásom ‒ nyújtózkodtam megint, aztán hevesen rázni kezdtem a fejem. ‒ A mágia veszélyes, a különös lényektől a falra mászok, az unikornisok hányinger keltőek, a kentaurok undorítóak, vizet sosem iszom, javítani nem szoktam dolgokat, csak eltörni, takarítani a bejárónőnk szokott, a tértágításra nincs szükségem, a zsupszkulcsot frászt kapok… Soroljam még? ‒ vontam fel a szemöldökömet, miután szép sorjában leszóltam mindent, amit ő felhozott. Nem voltam idevalósi, és kész. A varázsvilág is tudta, én is tudtam. ‒ Berakom egy dobozba, és elásom anyám virágoskertje alá. Kell a halálnak. Úgyis művészeti egyetemre mennék, ha egyáltalán továbbtanulnék valahol ‒ tettem hozzá flegmán. Igen, ilyen könnyedén lemondtam volna a mások szerint áldásnak tartott varázslatról. Az én életembe ez nem fért bele.
*Nem hiszem, hogy azért gondolkodtunk annyira másként mert ő mugli, és mert egészen másképp nevelkedett tizenegy éves koráig, de talán egy kicsi részt ez is benne van. Ismerek jó néhány mugli származású lányt és fiút, emlékszem milyenek voltak amikor először jöttünk ide a Roxfortba, mindegyikük rácsodálkozott erre a világra. Voltak vágyaik és kedvenc elfoglaltságuk, kedvenc helyeik, akár a varázstalan világban is, de egyikük sem volt annyira ellene a mágiának mint Thalia. Mindig is csodálkoztam rajta, az egész nem érdekelte pedig ennél jobbat nem tudtam volna kitalálni magamnak sem. Bár a szüleim keveset engedtek Londonba, ők sem szerettek sok időt ott tölteni de azért ismertem azt a világot is sok előnyével és hátrányával, de nem vágytam vissza annyira, hogy csak ott és úgy éljek. * -Én is szeretnék eljutni moziba, biztosan nagyon szuper. Eddig csak a vidámparkba mentem Gerryvel. Bulgáriában voltunk tavaly nyáron, hát nem tartott sokáig, mert a nyakunkba kaptunk egy egész pohár kólát és kukoricát. Nem is értem miért engedték fel vele a srácot, de azért jó volt, csak a busz, hát az nem igazán bizalomgerjesztő. Nem vagyok nagy seprűlovagló, de inkább az mint egy rozoga busz. A hajó az buli. *Utált kirándulni. Nos az nem baj, mindenki mást szeret, én próbáltam megérteni, tényleg, de nem nagyon ment. Gerryvel sokat mentünk mikor otthon voltunk nálunk, és nem egyszer voltam már a Tiltott Rengetegben is, persze az nem mondható tipikus kirándulóhelynek, de nekem a kaland is kirándulás volt. A sors alaposan megtréfált amikor a bájitaltanhoz osztott különösen nagy képességet, és pont a rúnaismerethez nem. Meg is szenvedtem vele, a sok könyv amit magammal cipeltem ide a szobába elég bizonyíték. Mondjuk le is voltam maradva rendesen, de egy Griffendéles nem csak bátor hanem kitartó is. *-Akkor hova vágysz?*Kíváncsi voltam ők mit csinálnak amikor Thalia otthon van a szünetben, noha nem nagyon vágytam tartósan a varázstalan világba, azért kíváncsi voltam és idén várt ránk Gerryvel egy olyan nyár amikor nem kellett semmire sem készülni, amikor szabadon elmehetünk bárhova, nem szólnak közbe a tanulmányok és Gerry Gringotts-beli munkája. Missy eljegyzését Thalia egyetlen mondattal kommentálta és ezzel le is zárta a témát, én sem fűztem hozzá többet, úgysem tudtuk volna meggyőzni egymást a magunk igazáról. Nagyot néztem akkor is amikor a lila szín buziságáról beszélt, ez is egy különbség volt köztünk de nem emiatt akadtam ki hanem mert elkezdett harsányan nevetni. Azt hiszem még a szemöldökeim is megemelkedtek, úgy néztem rá és már meg akartam kérdezni, hogy mi olyan vicces, de simán leállított és torkomra forrt a kérdés. Megvontam a vállam, kényszeredetten elmosolyodtam, hiszen nem tudtam min nevetni. Inkább elcsentem a takaró tetejéről egy gumicukrot és a számba csúsztattam mikor az ágyfüggönyt nézte. Bólogattam a cukrot forgatva a számba és reméltem nem veszi észre, elég sokáig fog tartani így a cukor. Thalia nem sokat beszélt eddig, általában kihúzta magát az esti összeröffenésekből, de amikor valamelyik tanár felszólította, tény és való; remekül kivágta magát.* -Én…én nem is tudom hogyan csinálod. Hiába tudom, hogy tudom, bájitaltanból is kitűnő vagyok Piton nagy bánatára, de ha felszólít a víz is lever. *Persze az is igaz, hogy én nem elégedtem meg azzal, hogy átrugdosnak a felsőbb évfolyamba, nekem azért több kellett és a szüleim is nagyon szomorúak lennének ha rossz hegyet vinnék haza év végén. Úgy látszik Thaliának ez nem számít, úgy gondoltam a mugli származású boszorkányok szüleit nagyon nem érdekli, hogy hogyan teljesít a gyerekük, úgy sem értenek hozzá. Mondjuk egyik tantárgyat sem lehetett összehasonlítani a mugli iskolák tantárgyaival. Mi nem tanultunk a suliban földrajzot mégis tudtuk mi hol van, melyik országnak mi a fővárosa és a szüleim naprakészek voltak a politikában is. *-Szerintem nem macerás ha van közös témátok, és mindketten képesek vagytok a kompromisszumra. De ha szeretsz valakit, akkor a hibáival együtt is szereted mert elnézed neki és ő is a te hibáidat, sőt, néha még mókás is lehet. Együtt csinálni sok mindent és jó megosztani azt ami aznap veled történt és meghallgatni a másikat és mindig van valaki aki megvigasztaljon. Én is a magam ura vagyok és Gerry is, meg tudunk egyezni, hogy mikor mit csináljunk és jókat nevetünk, vitázni is jó vele. Szerintem mindenkinek meg van a párja csak meg kell találnia. Biztosan te is megtalálod, anya azt mondta ha nem keresem akkor meg lesz. Ééééés…meglett. Ott volt az orrom előtt.*Áradozom Gerryről, nem tehetek róla de a fellegekben érzem magam már akkor is amikor csak beszélek róla. A szám a fülemig nyúlik, észre sem veszem, hogy közben a gumicukrot is megrágtam és lenyeltem. *-Pedig létezik, hidd el!*Tényleg szívből kívánom, hogy neki is meg legyen a tündérmeséje. Nem is tudom hirtelen milyen fiú illene hozzá, de biztosan nagyon vagány, szóval Hollóhátas vagy Hugrás szóba sem jöhet, talán egy Mardis. Majd holnap megkérdezem Gerryt ismer-e olyan fiút aki szerinte illene Thaliához, és persze mindenképpen mugli származású kell legyen. Azt amit a sorsról mond nem igazán értem, a mosoly eltűnik az arcomról és erőteljesen homlokráncolok. Magamban még egyszer elmondom a mondatot lassan és végül rájövök. Értem már! A felismerés pedig kiül az arcomra, aztán elnevetem magam. Vicces ez a Thalia.* -Az egyszerű megoldások unalmasak Thalia. Nincs bennük semmi izgalom. *Rántom meg ismét a vállam és mikor Alaszka után néz megint elmarok egy cukrot. *-Szóval ha végzel a Roxfortban akkor végleg…nem is jössz vissza….a varázsvilágba?*Csak kimondtam, bár kerültem a „mugli” szót, de ezt nem lehet kíméletesen és finoman. El nem tudtam képzelni mi jó lehet a muglik között élni, dolgozni, a szórakozásról már nem is beszélve. Még a fényképeik sem mozognak és csak gyümölcsös és mentás cukraik vannak, és tökös pitét is csak Helloweenkor esznek. Mindent kézzel csinálnak, körülményesek, és egyébként is, szerintem muglinak lenni borzasztóan fárasztó. Tátott szájjal hallgattam a hosszú kifejtését. Néha fájdalmasan elfintorodtam, sok mindent nem értettem abból amit mondott, például fogalmam sem volt mi az a manga, lehet, hogy mangót akart mondani, de nem tudtam miért akar annyira mangót. Csak kapkodtam a levegőt, Thalia soha nem beszélt ennyit egyszerre. * -Hűűűű! Figyeltelek, nem is vettél levegőt. Sajnálom, nagyon rossz lehet neked itt. Tényleg semmi? Úgy értem semmi nem nyerte el a tetszésedet? A mágia, a különös lények, unikornisok és a kentaurok, az, hogy vizet tudsz varázsolni amikor kellene és nincs kéznél, hogy meg tudsz javítani dolgokat, hogy a seprű magától seper, tértágítás, zsupszkulcs….mondjuk a zsupszkulcsot én sem szeretem, attól mindig felfordul a gyomrom. *Nem tudtam mindent felsorolni annyi volt ami számomra, még nekem is izgalmas volt, pedig én beleszülettem. Nem minden mugli volt így ezzel, azt hiszem Thalián kívül egy sem. Hirtelen elhallgattam és azon merengtem hogyan hozhatnám meg a kedvét, talán még nem késő. Mégis mit kezdhet egy boszorkány a muglik között? Az nem létezik, hogy véletlenül ne varázsolna, bár ha nincs nála a pálcája. Erről eszembe jutott valami és nagy levegőt véve kérdeztem meg tőle, miközben ijedten néztem rá.* -És ha itt végzel és hazamész mit csinálsz a pálcáddal?
Nem a barátság fakad az őszinteségből, hanem az őszinteség a barátságból.
Thalia Tate
Reveal your secrets
Tárgy: Re: 6-os számú lánykuckó 2016-05-16, 23:50
Lavender & Thalia
Lustán ejtőztem az ágyamon. Nem szerettem megerőltetni magam, na meg hozzászoktam, hogy anélkül megkapom azt, amit akarok, hogy a kisujjamat se kell mozdítanom. Születésem óta ilyen kényelmes életet éltem, és ebből eddig senkinek nem sikerült kirángatnia. Apám jól keresett a mugli cégnél, innentől kezdve nem aggódtam a jövőm miatt. Arról nem is beszélve, hogy a saját utamat még mindig nem találtam, mert semmihez nem volt kedvem, a tehetségem meg többnyire kimerült mások bosszantásában. ‒ Aha… ‒ pillantottam Lavra, azt hiszem, tudtam merre lehetett a hely, bár lehetséges, hogy kevertem valamivel. Néha Londonban is alig találtam el, a környékét még kevésbé ismertem. Az elharapott mondatra is felfigyeltem, de inkább nem kérdeztem rá. Volt egy olyan érzésem, hogy nem akarom tudni mit akart mondani. Felvontam a szemöldökömet, amikor Lavender sorolni kezdte, hogy mi mindent lehetett ott csinálni, ebből is látszott, hogy különböztünk, engem nem izgatott se a természet, se a barlangászat, de még kövek meg a kertitörpék se. ‒ Nem tudom, lehet én vagyok túl földhöz ragadt, vagy lusta, de én szívesebben megyek moziba a barátaimmal, vagy vásárolni, vagy szimplán csak ülök be egy kávézóba ‒ feleltem eltűnődve, miközben egy hajtincsemet kezdtem csavargatni. ‒ Persze, biztos izgi meg minden, de ha engem sikerül elrángatni otthonról, akkor én nem a természetbe vágyom. Arról nem is beszélve, hogy utálok kirándulni ‒ vontam meg a vállamat, közben bekaptam egy újabb gumicukrot. Elvégre, denveri voltam, még csak azt se mondhatnám, hogy a brit táj szépsége vonzotta ide a családomat, pusztán azért költöztünk ide Amerikából, mert apámat ide helyezték át. ‒ Végül is, ők tudják ‒ grimaszoltam. Én nem támogattam a korai házasságot, elvégre, már nem éltünk a középkorban, de lehet, hogy csak én voltam ilyen kukacoskodó meg realista. Ha annyira össze akartak házasodni, hát tegyék, ha akarnám se tudnám megakadályozni, csak aztán nem akarom, hogy néhány év múlva jöjjön az „én megmondtam” rész. ‒ Jaja, szerintem a lila is buzis egy fiún ‒ rándítottam meg a vállamat grimaszolva. Már attól is kirázott a hideg, hogy egy random srácot elképzeltem lilában, aztán elképzeltem az otthoni deszkás haverjaimat, és kitört belőlem a röhögés. Pocsékul festettek lilában, a könnyeit törölgetve kértem bocsánatot Lavendertől az iménti kitörésemért. ‒ Bocsi, csak elképzeltem valamit, és nagyon vicces volt ‒ feleltem miután a kezeimet a hasamra ejtettem. Te jó ég! Mike-ék megölnének, ha tudnék, hogy gondolatban lilába öltöztettem őket. ‒ Mert mindenki fostos, én nem tartok tőlük, ha magabiztosan mész oda, és van egy kis fogalmad a tételekről, varázslatokról, elméletről akkor nem húznak meg. Tapasztalat. Én eddig mindig kidumáltam magam, és nem is beszéltem akkora baromságokat ‒ kulcsoltam össze az ujjaimat a tarkómon, miközben Lavenderről az ágyam függönyére vándorolt a pillantásom. Susan lehet ölni tudna ezért a szupererőmért. Mondjuk, ő azért is ölni tudna, ha tudná milyen suliba járok. ‒ Nem arról van szó, én is gondoltam rá. Aztán beláttam, hogy milyen macerás egy pasival lenni, hiszen sok ismerősöm panaszkodik a pasijára, meg van egy utálatos öcsém is, és így elment a kedvem, mind a férfiaktól, mind a pasizástól. Jó nekem így. A magam ura vagyok, nem kell senkihez igazodnom, nekem ez így tökéletes ‒ tettem hozzá a pasikkal kapcsolatban. Ha találtam volna egy normális srácot, lehet változott volna a véleményem, azonban jelen pillanatban úgy gondoltam, hogy ilyen fiú nem létezik, csak a mesékben. Én nem akartam, hogy bárki is parancsolgasson nekem, vagy hogy csalódjon kelljen. Ezeket szerettem volna elkerülni leginkább. ‒ Nem hiszek a tündérmesékben, Lavender, egyáltalán nem hiszek ‒ mosolyodtam el keserűen. Még ahhoz sem tudtam hozzászokni, hogy a varázsvilág létezik, és hogy a családomban én voltam az egyetlen, aki értett a mágiához. De abban biztos voltam, hogy semmilyen szőke herceg nem fog értem eljönni. Ha Missy meg Lav hitt bennük, és úgy gondolták, hogy megtalálták a hercegeiket, hát sok boldogságot nekik. Én meg maradtam az örök szkeptikus. ‒ A te választásod, de azért tudd, hogy én belehalnék, ha neked kellene eldönteni, hogy mit kezdek a sorsommal ‒ sóhajtottam fel, miközben követtem a macskát a tekintetemmel. Végre elkotródott az ágyamról, így is tiszta szőr volt, mert állandóan nálam szemtelenkedett. ‒ Nem szeretem a rejtvényeket, se a túlzott agyalást, én az egyszerű, de nagyszerű megoldások híve vagyok, de ezt te is tudod. Ha egyszer lesz állásom, akkor olyat akarok, ahol keveset kell dolgozni, és sokat kapok érte. Apa lehet felvenne a céghez, ahol dolgozik. Szólni se mernének a munkatársaim ‒ játszottam el a gondolattal, hiszen azért apa elég fontos pozíciót töltötte be annál a számítástechnikai cégnél, így az ott dolgozók nem mernének szót emelni, ha az édes kislánya éppen lazulni óhajt munka helyett. ‒ Viszont neked sok sikert ‒ tettem hozzá, miközben feljebb tornáztam magam az ágyon. Még mindig feküdtem, még mindig gumicukrot eszegettem, de immáron kényelmesebb pozícióból nézhettem a szobatársamra. ‒ Minek? A családomnak van pénze, megélnék én abból is. Amúgy meg sok dolog nem érdekel, vagy nem értek hozzá. Ha meg tovább is tanulok, biztosan nem itt fogom azt megtenni ‒ nyújtózkodtam. Nem lepett meg Lav reakciója, szinte ezt vártam tőle is meg mindenki mástól is. ‒ Őszintén? Nem kápráztatott el, hogy hónapok kiestek az életemből emiatt a hely miatt. Talán te nem találkoztál azzal a baziliszkusszal, de én igen. És nagyon frusztráló, hogy ennyi időt elvesztegettem. Nem érzem magam otthon ebben a világban, a barátaimat akarom, az otthonomat akarom, a videójátékaimat, a mangáimat, a walkmanemet, a gördeszkámat, kávét a kedvenc kávézómból, és mindent, amit szeretek, mert nincs itt semmi, ami ehhez a helyhez kötne, vagy ehhez a világhoz. Én nem kértem, hogy legyen varázserőm, én nem akartam tudni erről a világról, mégis megkaptam. Nem tetszik. Van más választásom, és élni fogok vele. Ha mosógéppel kellene mosnom, hát azzal fogok, bár a bejárónőnk mos, de ez mindegy ‒ szóltam vissza némileg ingerültebben, bár ez nem Lavender hibája volt. Sose árultam el másoknak, hogy mi bökte a csőrömet, hogy miként álltam hozzá ehhez a világhoz, egészen idáig képes voltam magamban tartani, de most hirtelen minden kibukott belőlem.
Nem a barátság fakad az őszinteségből, hanem az őszinteség a barátságból.
Thalia Tate
Reveal your secrets
Tárgy: Re: 6-os számú lánykuckó 2016-05-10, 11:13
Lavender & Thalia
Nem csodáltam volna, ha Lavender furcsállná a viselkedésemet, tény, hogy évente talán egyszer van kedvem csacsogni, épp ezért csodaszámba megy, hogy hiszti nélkül el lehet velem dumálni, de azért nem voltam annyira zsémbes, vagy szörnyű. Az utóbbi időben még vissza is vettem, bár egyesek szerint még néha így is botrányosan viselkedtem. Mekkora mázli, hogy az ilyen emberek véleménye nem izgatott… Amikor Lav leült az ágyamra, igyekeztem úgy helyezkedni, hogy kényelmesen elférjen, de arra nem voltam hajlandó, hogy esetleg fel is üljek. Helyette a karomat a fejem alá csúsztattam, kitámasztottam magam, és továbbra is fekvő pozícióban bámultam a szobatársamra. ‒ Tényleg, hol is laksz? ‒ ráncoltam össze értetlenül a homlokomat, mert oké, hogy én londoni voltam, de hirtelen nem tudtam volna megmondani, hogy Lavender hol él. ‒ Ja, vágom, azt hittem, hogy néhány napot van csak nálatok, majd hazamegy, majd visszamegy hozzátok, de akkor ezek szerint ez ilyen hosszútávú látogatás lesz… Hát, akkor mozgalmas nyaratok lesz ‒ válaszoltam neki, majd lelki szemeim előtt felsejlett az én nyaram: alvás, evés, tévézés, a mugli ismerőseimmel való lógás, még több alvás, videójátékok… Na, az lesz majd csak a Mennyország! Alig vártam már, hogy vége legyen ennek az évnek, és végre hazahúzhassak. ‒ Végül is, bár nekem irtó fura. Én tizenévesen tuti nem mennék hozzá senkihez… A mai világban a legtöbb hirtelen kötött házasság úgyis válással végződik ‒ rándítottam meg a vállamat, miközben olyan szép jövőképet festettem le, pedig amúgy nagyon is igazam volt. Nem egy családi ismerősünk találta meg hirtelen a Nagy Őt, házasodott meg, majd néhány év múlva vált el. De ha Missy-nek így jó, akkor legyenek boldogok, én nem leszek semmi jónak az elrontója. ‒ Még jó! A lila házba járó fiúkra rásütnék, hogy melegek ‒ vigyorodtam el a nyelvnyújtás kapcsán. Én speciel srácként tuti nem szívesen járnék egy olyan házba, amelynek az egyik színe a lila. A lila szerintem csajos szín, szerencsétlen pasikat nem kéne azért ennyire szívatni. A jókedvem azonban egy pillanatra alábbhagyott, amikor Alaszka elütött előlem egy gumicukrot, akkor felmorrant, de a bocsánatkérő pillantás láttán a morgásom szusszantássá szelídült, és Alaszka megúszta az újabb repülést az ágyam és Lavenderé között. ‒ De tényleg, tök rossz, hogy nem tudok mit kezdeni magammal, mert minden ismerősöm hirtelen olyan elfoglalt lett… ‒ forgattam meg a szemeimet, majd kijelentettem, hogy nekem nem kell pasi, mert mindegyik egy idióta. Gondoltam, hogy Lavender nem így fogja lereagálni, elvégre, ott volt neki Gerry, de talán majd egyszer ő is meglátja… ‒ Hát te tudod, nekem az összes pasi ismerősöm idióta… ‒ sóhajtottam fel, azt nem kezdtem sorolni, hogy emellett makacsak, hisztisek, önteltek, azt hiszik, hogy attól, hogy pasik, mindig mindent jobban tudnak, és társaik… Inkább el is tereltem a szót, vagyis hát nem tereltem, elterelődött az magától a vizsgák meg a tanulás irányába, de azért örültem, hogy sikerült megnevetettem Lavendert. Ez is csak azt bizonyította, hogy nem velem volt a baj, hanem a többiekkel, akik szerint nincs humorérzékem. ‒ Ó, jesszusom! Komolyan szimbolisztikára akarsz menni? Azt hallottam, hogy az egy ritka unalmas és magolós tárgy… Az életben nem jelentkeznék arra a szakra. Mit akarsz te kezdeni azzal? ‒ pillantottam rá elkerekedett szemekkel, eddig azt hittem, csak Granger lenne olyan elvetemült, hogy felvegye azt a szakot, bár jobban belegondolva, Granger az összes szakra járna, egyszerre. ‒ Szerintem nem tanulok tovább, szép volt, jó volt, de nekem ennyi elég volt a varázsvilágból. Tudod, a szüleim muglik, a barátaim muglik, és nincs olyan szakma ebben a világban, ami izgatna, szóval szerintem megyek majd haza. Hogy mit fogok kezdeni, azt még nem tudom, ha anyámék nagyon forszírozni akarnák a továbbtanulást, legfeljebb jelentkezek valami művészeti suliba ‒ magyaráztam az államat és a nyakam oldalát masszírozgatva. De amúgy ez nagyon-nagyon-nagyon b terv volt, valójában azt terveztem, hogy majd a szüleim eltartanak, elvégre, apa a cégnél sokat keres, nincsenek anyagi gondjaink. Ráadásul, imádnak is, szóval nem hinném, hogy nagyon piszkálnának, hogy keressek valami állást.
*Thalia egyszerűen szólva fura volt, legalábbis önmagához képest. Nem volt ő soha ennyire kíváncsi mindenre, igazság szerint olyan volt most mint egy kisgyerek aki nem bírja kivárni a karácsonyi ajándékok kibontásának idejét. Thalia be volt sózva. Az nem volt fura, hogy ráér, Thalia mindig mindenre ráért, sosem láttam tanulni, mégis mindig átment valahogy, pedig sokszor volt olyan érzésem, hogy a következő tanévet megint az előzőben tölti. Én nem voltam olyan stréber mint Hermione, de azért fontos volt, hogy a leggyengébb tantárgyból is legalább „V”-t kapjak, mert a RAVASZ-hoz az kell. Piton persze Kiválót követelt meg, de szerencsére bájitaltanból ez megvolt. A rúnaismeretre viszont rá kellett gyúrnom, mert az utóbbi időben eléggé le voltam maradva, ez viszont kellett ahhoz, hogy továbbléphessek az egyetemi tanulmányaim felé. Thalia ágyának szélére ültem, ölemben a macskámmal és miközben meséltem – még mindig kicsit csodálkozva – Alaszka füle tövét vakargattam.* -Még nem találtam ki semmit, de nálunk elég sok látnivaló van. Nem csak átugrik, nálunk is alszik….majdnem egész nyáron és aztán én megyek az ő anyukájához. *Létezik, hogy Thalia még nem tudja, hogy Gerryvel együtt járunk? Bár amennyit mi beszélgetünk, elképzelhető. Engem és Gerryt ismerve azonban kizártnak tartom, hogy a rólunk alkotott pletykák ne kerültek volna el hozzá. Sokáig barátok voltunk, nagyon jó barátok, végigasszisztáltam a hódításait ő meg a tanulásban segített. Fiú ügyeim nem voltak, az a pár kudarc pedig említésre sem méltó. Missy eljegyzése nagyobb hír volt, bár még csak találgattam, hiszen volt már egy félig eljegyzés, Missy mutatta a láncot a medállal, az sem volt semmi. Tiszta rubin. * -Nem tudom, ők tudják. Ha nekik jó…*Vállat vontam, mert ebben a kérdésben én nem voltam teljesen közömbös. Gerryvel mi is a közös jövőnket terveztük, bár eljegyzésről, gyűrűről és közös otthonról nem volt szó, de mi egészen másképp fogtuk fel mindezt. Természetes volt, hogy a tíz évvel későbbi dolgokat is már megterveztük, mégpedig együtt. A tanulást, Gerry munkáját, hogy mindezt hogyan lehet összeegyeztetni és még a közös ereklyevadász kalandokat is amiben segíthetek neki ha sikerül a RAVASZ-om. * -Az nem az én választásom volt, egyébként meg nincs lila ház. *Tény és való, nem szerettem a pirosat és csak azért hordtam mert muszáj volt, a Griffendél ház színe a piros, de gondolom a Süveget ez nem érdekelte. A kék sem lett volna jobb. Visszanyújtottam a nyelvemet de nem biztos, hogy észrevette, a gumicukrokat kezdte el szedegetni és azonmód enni is. Alaszka felemelte a fejét, nyújtózott egyet, majd elmart Thalia keze elől egy gumicukrot. Persze nem akarta megenni, csak lepofozta az ágyról, szerintem azt hitte Thalia játszik vele, én meg csak egy bocsánatkérő pillantást vetettem a lányra. Thalia saját bevallása szerint unatkozott. Jó neki, ezek szerint tanulnivalója sem volt.* -Ja, értem. *hát ezért a nagy érdeklődés.* -Hááát, szerintem nem. Azért nem mindegyik pasi problémás. *Gerry példának okáért nem, sőt! Kifejezetten élvezem ha vele vagyok, minden tekintetben. Vicces, szórakoztató, jóképű, aranyos, udvarias, ötletes…ó anyám! Napestig sorolhatnám. Viszont a nyakamon vannak a vizsgák. Thalia felvetése a Weasley ikrek új csodaszeréről már belőlem is kicsalogatott egy jóízű nevetést. Semmi közük nem volt az én tanulni vágyásomhoz, bár remek ötleteik szoktak lenni, legutóbb is mikor kiszabadítottuk Chot, szerintem nekik köszönhetjük, hogy nem esett komolyabb bajunk. Persze együtt csinálták Hermionéval, meg Ronnal és Harryvel. Természetesen. * -Le vagyok maradva rúnaismeretből és a szimbolisztikához az kell, ami pedig a szimpátiamágiához. *Végre valami jó téma amin nem kell gondolkodnom. [/color]*Te már tudod milyen szakot választasz a következő évben?[/color]*Meg sem fordult a fejemben, hogy Thalia nem tanul tovább, pedig nem volt kötelező, de szinte mindenki tovább tanult az egyetemen. Csak azok nem akik valamilyen jó állásajánlatot nem kaptak, vagy ösztöndíjat egy másik iskolába, esetleg elnyertek egy pályázatot. *
Nem a barátság fakad az őszinteségből, hanem az őszinteség a barátságból.
Thalia Tate
Reveal your secrets
Tárgy: Re: 6-os számú lánykuckó 2016-05-08, 07:46
Lavender & Thalia
Eskü, nagyon megörültem Lavender érkezésének, bár talán a lelkesedésem kicsit alábbhagyott amint megláttam azt az óriás stóc könyvet, amit magával cipelt. Megfordult a fejemben, hogy most akkor ő becsavarodott, vagy valaki felvette az alakját, és stréber‒Lavot akar játszani. Némileg elhűlve pislogtam rá, majd azért igyekeztem gyorsan túllendülni a méretes könyvkupac látványán, bár igencsak taszított a látvány. Gondoltam, hogy megleptem őt a hirtelen lerohanásával, de hát még a szobatársaim társasága is jobb volt a semminél, és kivételesen jókedvemben voltam, így nem láttam akadályát az értelmes csacsogásnak. ‒ Csak nyugodtan, én ráérek ‒ intettem miközben visszahanyatlottam a gumicukros ágyra, és kényelmesen nyújtóztam egyet. Lustaságban verhetetlen voltam. Oké, mostanában fontolgattam, hogy anya örömére nekiállok rajzolni, vagy megtanulok táncolni, de senki és semmi nem motivált, hogy tegyem meg, én meg a kisujjamat se mozdítom, amíg nem unszolnak. Oldalra fordítottam a fejemet, hogy lássam, ahogy ledobja a könyveket az ágyra. Egy elfojtott mosollyal nyugtáztam, hogy Lav mégsem zakkant meg teljesen. ‒ Na, az király. És lesz is valami program, vagy csak úgy átugrik? ‒ kíváncsiskodtam, miközben felemeltem egy gumigilisztát a takaróról, és bekaptam. Épp azt csócsáltam, amikor meghallottam, hogy Missy-t valószínűleg eljegyezték. Köhécselve-fulladozva ültem fel az ágyon, elkerekedett szemekkel hörögtem, hogy ne fulladjak meg. ‒ Mii van? Eljegyezték? Jesszus… Nem… Nem fiatalok még ezek? ‒ pillantottam rá riadtan Lavenderre, miután sikerült elkerülnöm a fulladásos halált. ‒ Kathy? Ja, a kis törpe? ‒ ráncoltam össze a homlokomat, mert elsőre nem vágtam, hogy kiről volt szó, aztán végül csak bevillant valami. Durva, hogy ezek ketten összeházasodnak, ilyen fiatalon… Nagyon durva, engem, ha a középkorban akartak volna ilyen idősen, vagy ennél fiatalabban hozzáadni valakihez, biztosan kivertem volna a hisztit. ‒ Ahhoz képest mégis a piros házban vagy ‒ öltött ki a nyelvemet Lavra, miután megjegyezte, hogy nem rajong a pirosért, aztán elkezdtem összeszedegetni a szétszóródott gumicukrot, és lassan eszegetni kezdtem. ‒ Nem sok, épp unatkoztam. Meg fontolgatom, hogy valamit kezdenem kellene magammal, de olyan jól elvagyok a jelenlegi életemmel, hogy nem nagyon van, ami kimozdítson a szobából meg a kis világomból ‒ rándítottam meg a vállamat. Amúgy, tényleg nem történt velem semmi. Tényleg, tök üresek voltak a mindennapjaim mióta összevesztem néhány barátommal. Ez van. Szerintük irritáló vagyok, szerintem meg kapják be a kétszínű dögök. ‒ Pasik? ‒ nevettem fel élesen. Na, én meg a pasizás kicsit távol álltunk egymástól, ettől függetlenül, szerettem hallgatni mások szerelmi ügyeit, de köszönöm szépen, én nem kértem belőle. ‒ A pasik szerintem csak koloncok. Még több problémát szülnek ‒ tettem hozzá, bár ő Gerry miatt biztos más véleményen volt. Nekem viszont senki nem keltette fel az érdeklődésemet, és anyuék is sokat vitáztak otthon, az öcsém is egy idegesítő dög, ebből gondolom, hogy nekem nem kell pasi a házhoz. ‒ Vizsgák? ‒ felhorkantottam, majd gyanakodva pillantottam rá. ‒ Biztos jól érzed magad? Tudod, hogy nem erősségem a tanulás, nem is lesz soha. Meg aztán, kedvem sincs tanulni, a vizsgákon meg majd valahogy átmegyek, ahogy eddig is ‒ legyintettem. Tényleg nem szoktam megerőltetni magam, amit a hét év alatt megjegyeztem, azokat mind órákon sajátítottam el, nagy ritkán nyúltam én könyvhöz, kábé csak akkor, amikor beadandót kellett írni, mert pluszba én nem voltam hajlandó tanulni. ‒ És te? Mi ez a fene sok könyv? Megszállt egy tanulnivágyó angyalka, vagy mi a fene? A Weasley-ikrek teszteltek valami cuccot rajtad, amitől ellenállhatatlan késztetést érzel a tanulásra? Mert, ha igen, akkor egy jó darabig kerülni fogom őket ‒ kérdeztem rá, elvégre, ha már rákérdezett, hogy én hogy állok a vizsgáimmal, akkor már megtudakolom, hogy mi az a papírhalmaz rengeteg az ágyán, és hogy mi a fene ütött belé.
*Lassan kezdtem magam úgy érezni mint Hermione, legalábbis ami az általam használt könyvmennyiséget jelenti. Így jár az aki korábban mindig csak maga előtt tolta az anyagot és a fáradtságot sem vette, hogy jobban megértse. Bájitaltanból remekeltem, valamiért az ment a legkönnyebben, volt hozzá érzékem annak ellenére, hogy annyira nem érdekelt. A többi tantárgyból megfeleltem, persze nem törekedtem a várakozáson felüli minősítésre, de arra elég volt mindig, hogy a szüleim büszkék maradhassanak. Aztán eljött az ideje annak, hogy válasszak, melyik irányba indulok tovább, McGalagony professzor rágta a fülemet, persze csak képletesen mert azért egy tanár nem szokta rágcsálni egyik diák hallószervét sem, de majdnem olyan volt mikor naponta megjegyezte, hogy „mindenki” rám vár. Végül eldöntöttem, és a döntésemen az a „mindenki” meglepődött. Még én is, Gerry is, a professzor is és a szüleim úgy szintén. Ugyanis a jövőmet úgy képzeltem el, hogy semmilyen helyet nem szorítottam benne a bájitaltannak. Ellenkezőleg, olyan irányt szabtam meg magamnak amihez pont azok a tantárgyak kellenek melyekből pocsékul álltam. Kezdve a rúnaismerettel. Ezt nyögöm azóta is heti négy különórával amit sikerült kikönyörögnöm Thorne professzortól és Saint-Quentin professzortól. Természetes hát, hogy egyre kevesebb időt töltök a szobámban, nagyrészt vagy az órákon ülök, vagy a különórák egyikén, a könyvtárban és ami marad azt Gerryvel töltöm. Szinte csak aludni és öltözködni járok a szobánkba, Missy hasonlóképp, ő már egyetemista mégsem kért külön szobát, de ha nem a gyakorlatain van akkor Dariusszal. Most is könyvekkel megpakolva igyekszem a szobámba, hogy azokkal is megpakoljam a tértágított ládámat, amit majd hazaviszek a szünetre. A tavaszi szünet az egyik legjobb tudásfelejtő amit csak kitaláltak, de azon leszek, hogy ezt megtörjem. Tanulnivalót viszek haza és tanulni fogok, hogy minden vizsgám jól sikerüljön, különben minden eddigi szenvedésem hiábavaló volt. Belépve a szobába elbotorkálok az ágyamig, alig látok ki a könyvek felett, épp csak nem megyek neki Thalia ágyának ami az ajtó és az én ágyam között van félúton. Alaszka azonnal a lábamhoz dörgölőzik, meg is torpanok pár pillanat erejéig, nehogy orra bukjam benne. Thalia hangja rángat ki a rúnák és más szimbólumok tengerének habjaiból, melyek eddig a fejemben jártak. Meglepve nézek fel rá, ami annyit jelent, hogy kissé megnyújtom a nyakamat, hogy a könyvek felett lássam őt, és ő is lássa megemelt szemöldökeimet a nagyra nyílt szemeim felett. Örül, hogy itt vagyok. Jóságos Merlin, mi történhetett, hogy örül nekem? Eddig nem igazán foglalkoztunk egymással, persze Thalia egyike azoknak akik nem utálnak, de nem is vagyunk puszipajtások. Még integet is, hogy menjek oda hozzá, és meséljek. Még az is megfordul a fejemben, hogy talán nem is nekem szólt, de mivel kimondta a nevemet, nem lehet kétségem felőle, ezért nem is nézek körül a szobában más után kutatva. A pasimról kérdez és Missy pasijáról és pletykákról. * -Szia Thalia! Ööööö….*Igen, ezen a ponton megrekedek. Thalia mindenre kíváncsi, ő aki eddig nem igazán törődött velünk. Persze beszélgettünk néha, de az jobbára kimerült Piton szidásában, és az iskolában mostanában történtek megdumálásában, kezdve Kylie-vel és Freddel meg a pucér dementorokal, akik nem is azok de ezt a nevet már nem mossák le magukról. *-Hááát, oké. Csak lepakolok.*Érdekes és üdítő változatosság volt Thalia kíváncsisága és bár nem voltam pletykás típus, azért egy beszélgetést nem fogok kihagyni. Elmentem az ágyamig és ledobtam a könyveimet, majd felvettem az ölembe az utánam sündörgő Alaszkát és elindultam Thalia ágya felé amit beborított a gumicukor. Sajnálatos módon tökös nem volt belőle és Thalia pitét sem tartott a szobában.* -Gerryvel jól, köszi. Eljön hozzánk a szünetben. Missyt pedig azt hiszem Darius eljegyezte. Bár még nem újságolta el, szóval nem hivatalos, de a minap nagyon készülődött Kathyvel, tudod az az elsős kislány, Darius húga. Irtó szép ruha volt, bár én nem szeretem a pirosat. *Missyn nem mindig ismertem ki magam, kedves lány és nagyon jól el tudunk beszélgetni, főleg a pasikat kitárgyalni, meg minden más lányos dolgot, de úgy érzem sokszor benne marad még valami amit nem mond el. Vagy csak nehezen fogalmazza meg az érzéseit. * -És veled mi van? Pasik? Vizsgák?*Úristen, miről beszéljek vele? Leültem az ágya szélére, előtte félretoltam pár szem gumicukrot, hogy ne ragadjon a taláromba, a lábamra fektettem Alaszkát és vakargatni kezdtem a füle tövét. Elnyúlt és azonnal dorombolni kezdett . Thaliára mosolyogtam és vártam mit fog mondani. *
Nem a barátság fakad az őszinteségből, hanem az őszinteség a barátságból.
Thalia Tate
Reveal your secrets
Tárgy: Re: 6-os számú lánykuckó 2016-05-01, 01:07
Lavender & Thalia
Az ágyamon hasaltam, miközben egy mangát lapozgattam. Furcsa mód csend uralkodott a szobában, ami azt jelentette, hogy a szobatársaim valahol jó messze vihorásztak. Egyedül Lavender macskája sündörgött körülöttem, és kinézte a gumicukrot a kezemből, de persze én egy szemet se adtam neki. A végén még én lennék lecseszve, hogy megmérgeztem azt a kis dögöt, így inkább békén hagytam. Na, jó, nem. Amikor felugrott mellém, olykor édesen söpörtem a takarómról, hiszen semmi keresnivalója nem volt ott annak a vakarcsnak. Ettől eltekintve viszont nyugodtnak nevezhetném a napomat. Ma még senkinek sem sikerült felbosszantania, ami amúgy nagy szó, mert könnyen dühbe gurulok, de úgy tűnik, csoda történt, hogy még senkinek nem sikerült felhergelnie. Az emberiség érdekében pedig erősen ajánlott volt, hogy ez így is maradjon. Átfordultam a hátamra, a gumicukros zacskót a hasamra dobtam, majd a mangát az éjjeliszekrényemre dobtam. Fura volt ez a nagy nyugalom. Már nem is nagyon tudtam mit kezdeni magammal, esküszöm, már a szobatársaimat is kezdtem hiányolni, hiszen ilyen esetekben mindig azon szoktam szórakozni, hogy miket szoktak összehordani. A végén még arra fogok vetemedni, hogy Lav macskáját fogom simogatni. Brr. Mondjuk, Alaszkával egyedül az volt a bajom, hogy macska volt. A fajtársait még jobban utáltam, amiért kiskoromban állandóan összekarmoltak. Azóta nem vagyok egy nagy cicabarát, de Lav ‒ és mindenki, főként Alaszka szerencséjére ‒, a macska jól nevelt volt, nagyon ritkán férkőzött csak a személyes terembe, és miután párszor finoman eltakarítottam a közelemből, utána nem is nagyon szokott próbálkozni. A lábamat nekitámasztottam az ágynak, és halkan énekelgetni kezdtem. Igazság szerint, beadandókat kellett volna írnom, de ahhoz még annyira sem volt kedvem, hogy lemásszak a klubhelyiségbe szocializálódni. Így nem maradt más számomra, mint a mártír módjára való szenvedés, ami azonnal abba maradt, amint hallottam nyílni az ajtót, ugyanis hatalmas lendülettel felültem, és a bejárat felé fordultam. Még az sem izgatott, hogy az ágyamat beborította a gumicukor. Igen, annyira unatkoztam, hogy még a saját hülyeségemen se bosszankodtam. ‒ Lavender! De örülök, hogy itt vagy! ‒ kiáltottam fel vidáman, amint megláttam az érkezőt. Az örömöm pedig kivételesen őszinte volt. Hevesen integettem neki, hogy jöjjön már közelebb. ‒ Na, mesélj! Mi a helyzet? Bármi érdekel. Legújabb pletykák, történések… Minden. Hogy vagytok a pasiddal? Vagy mi van Missy-ékkel? ‒ Nekem most hirtelenjében nem volt sztoriznom, arról meg nem beszéltem, hogy Alaszka néha átrepült az ágyaink között, hogy az övén landoljon a szemtelensége miatt. Nem, erről senkinek nem kellett tudnia. Ez a macskával közös titkom volt, amit mindkettőnk a sírba vitt.
*Természetes, hogy izgatott vagyok, még sosem beszéltem igazán ilyesmiről senkivel. Eileen is egykorú velem, nem gondoltam, hogy sokkal többet tud a dolgokról mint én. Másrészről pedig örültem, hogy a bizalmába avat, még akkor is ha annak a fele csupán vétlen elszólás. Tudom, hogy néha kissé kiborító vagyok, általában mindig kíváncsi, türelmetlen és szórakozott, ezen tulajdonságaimat pedig most is sikerült egyszerre egy csokorba kötni. Várakozón nézek Eileenre, de a szemeim csak akkor kerekednek tócsányira mikor belenyögi a párnájába az új információt. Egyébként csak simán ugrok egyet az ágyon amikor sikít előtte. Hogyne hallanám, a párnába való motyogás nagyban sejtet határozottan meglepő dolgot, tehát úgy hegyezem a füleimet mint a macska egerészés közben.* -Hűűűűű! *Na ez még az én szavaimat is képes elvenni egy időre, mondom egy időre. Míg feldolgozom a hallottakat, eltelik néhány perc….na jó, egy de az egész. Aztán csak repkednek a kérdések a fejemben, azt sem tudom melyikkel kezdjem, még sosem volt olyan barátnőm aki ennyire tapasztalt a fiúk terén, kissé előreszaladok gondolatban, de hát én már csak ilyen vagyok. Nem félek még mélyebben elmerülni a témában, bár Eileen arcát tekintve kínosnak érezheti, de addig kell ütni a banyát amíg ki nem leheli a lelkét, szóval remélve, hogy nem sértődik meg és nem küld el a fenébe, képletesen de nekiesek.* -Randi nélkül? És….nagyon fájt? És akkor ti most egy pár vagytok de még sem? *Na, talán ezt az egyet nem értem igazán, mert a számomra csak azok szerelmeskednek akik egy párt alkotnak, de Eileen az előbb azt mondta még csak nem is randiztak. De legalább szeretik egymást? Úgy tűnik Eileen sem nagyon érti az egészet, de persze ettől nem lesz a szememben dilis, velem is előfordult már, hogy valamit nem tudtam eldönteni és napokig rágódtam rajta. A karácsonyi szünet óta pedig épp elég dolog van amin rágódhatok.* -Gerard a barátom…….de, gondoltam. De csak a szünet óta. Egészen más volt vele mint itt a suliban. Sokkal több, de mi nem feküdtünk le vagy ilyesmi! Tudod nem úgy több hanem másképp. Olyasmit érezek amit nem tudok megmagyarázni magamnak, de biztosan megoldódik, nem olyan bonyolult mint a te Uthered. *Még én sem vagyok tisztában az érzéseimmel és épp elég akkor agyalnom rajta amikor egyedül vagyok, ha most nekiállunk kivesézni csak még jobban belezavarodom. Hátradobom magam az ágyon és a mennyezetet nézem, az ágy két, a látóterembe kerülő oszlopát, a félrehúzott ágyfüggönyt. Alaszka végszóra ugrik fel hozzám és összegömbölyödik a hasamon. Megcirógatom a nyakán, közben pedig elfintorodom, eléggé érezhető a halbőr szaga, csak úgy hullámzik körülötte, de ő láthatóan tök jól érzi magát.* -Néha szeretnék macska lenni, akkor nem lenne semmi gondom, csak ennék, aludnék és jól szórakoznék a gazdimon.
- Nyugi, nem szaladok sehová, ráérünk egész este, nem olyan egyszerű ez a téma nekem, bármennyire is hiszed fantasztikusnak ezt az egészet. Sóhajtottam fel, próbálva egy kis időt nyerni, hogy összeszedjem a gondolataimat, de a jelek szerint nem sikerült éppenséggel jól, mert sikerült elszólnom magam némileg, ami összességében azért elég aggasztó, mert általában tudok figyelni a szavaimra, de ez az a pont, amikor végképp beadom a kulcsot az ezernyi kérdés tömegében, és bosszankodva belesikítok a párnámba, majd belemotyogom a következőt. - A szünet után lefeküdtem vele. Lehet nem is hallja, istenem, remélem, hogy nem hallja, nincs kedvem magyarázkodni a dologról, így is elég kínos ez az egész nekem. Fogalmam sincs, hová tettem az eszem, amikor ez az egész megtörtént Utherrel, de már édes mindegy. Az biztos, hogy nem pont ilyen körülményekről álmodik egy lány, nem mintha rossz lett volna, nagyon is jó volt, de valahol attól még nem így kellett volna, nem dacból és haragból, hátha utána elfelejtem. Nagyon elszúrtam. - Hát randink nekünk sem volt. Szúrom közbe, szerintem nem is nagyon lesz, meglehetősen biztos vagyok benne, de hát mindegy, Uther nem az a randizós típus, én meg még nem igazán vagyok otthon ebben az egészben, mármint, a fiúkkal kapcsolatban. Áhh, Ő nem is fiú, férfi, egy nagyon-nagyon veszélyes férfi, akitől képtelen vagyok távol tartani magamat. - Hát hozzám ilyen tanácsért ne fordulj, mert én sem igazán tudom, hogyan maradjak meg ép eszemnél. Legyintek egyet, próbálva úgy tenni, mintha nem számítana ez az egész, de nem lehetek túl hiteles, és joggal kiálthatna ki tök dilisnek Lavender, mert lehetetlen kiigazodni rajtam. - És Gerard? Ha olyan sokat vagy vele, biztos gondoltál már arra, hogy mi lenne, ha… Forgattam meg kíváncsian a szemem felé, hátha ő is szolgáltatna valami csámcsognivalót, mert nem szeretem, ha csak én vagyok a téma.
Lavender.Brown
Reveal your secrets
Tárgy: Re: 6-os számú lánykuckó 2015-05-01, 11:16
Lányok egymás közt
*Igen, valószínűleg én lennék az egyetlen lány kentaur. Remélem azért ha vannak, több mindent vesznek fel ruhaként mint a fiúk, mert ha belőlem kentaur lenne, tuti biztos nem járkálnék félmeztelen. Na, megint elkalandoztam, ráadásul totál feleslegesen. Még csak animágus sem vagyok, hogy legyen esélyem átváltozni, pedig az tök izgi lehet. Eileen Utheros története nekem igenis az évszázad története, mindig is kíváncsi voltam milyen lehet igazán szerelmesnek lenni, együtt lenni egy fiúval egy párként, és persze az utóbbi pár hónapban már egyre merészebb vagyok a fantáziálásban. Elvégre kamaszodom, a testem előbb érik nővé mint a lelkem vagy a kamaszeszem.* -Nekem nem az. *Szinte könyörgöm, hogy meséljen, mert érdekel, mert kíváncsi vagyok, mert kedvelem Eileent és mert eddig senki nem tisztelt meg ennyire a bizalmával. A megjegyzésére vállat vonok, marhára nem érdekel mikor öregszem meg, elvégre boszorkány vagyok, a bájitaltan az erősségem, Piton minden igyekezete ellenére, amúgy meg az öregség legyen a legnagyobb bajom az életben.* -Na és aztán? majd kotyvasztok valamit ellene. De tényleg, lécci! *Az egész előzményt amúgy sem értem, szóval kell egy kis korrigálás és információ, hogy tisztában legyek a dolgokkal, már csak azért is, hogy utána békén hagyjam Eileent. A továbbiak azonban nem könnyítik meg a dolgomat, inkább még jobban összezavarnak mindent. az egészből annyi marad meg, hogy…* -A tested nem? Szóval nem csak csókolóztatok? *Naná, hogy elhallgatáson kapom, és akkor ez most hogy is van? Nincsenek együtt, de mégis és távol akar lenni tőle de szereti? Hűűűűű! Ilyen bonyolult minden szerelmi ügy? * -Te szegény. Nem csodálom, hogy nem érted magad. Én? Az én életem tök unalmas, mégis mit mesélhetnék? Nincs pasim, akivel eljutottam az első randiig, azzal még összezavarodni sem volt alkalmam. Szóval inkább tanulok, a tanárok agyára megyek, különórákra járok a többi szabadidőmet meg Gerarddal töltöm. Mondjuk így már nem unalmas az életem, csak nincs benne ilyen világrengető bonyodalom. Persze, még lehet. Akkor majd hozzád fordulok tanácsért; „Hogyan ne őrüljünk meg?!” *Nem akarom kisebbíteni a gondjait, sem pedig kigúnyolni, egyszerűen csak mosolyt akarok az arcára csalni, persze ez nem mindig sikerül, néha a nagy igyekezetben nem gondolkodom és másképp sül el a dolog. azért remélem Eileennél nem.*
- Ahh, tuti csini kentaur lennél. Kacsintok vidáman, hiába na, ezt el kell képzelni, elég érdekes látvány lenne, annyi szent. Aztán persze jön az ajándékosztás, és mindenki örül a sajátjának, sajnálom is, hogy sosem utazom, hogy hozzak valamit nekik én is, hiszen úgy lenne az igazi. Mindenesetre, a jövőben biztos lesz majd rá lehetőségem, vagy éppen majd a nyári szünetről hozok valamit, amivel meglephetem őket. - Ez meglehetősen nagy túlzás. Az évszázad története? Hát persze. Köze sincs hozzá szerintem, de Lavenderrel képtelenség vitatkozni, eszembe sem jut, úgyis alulmaradnék. Egyébként, bájos ez a lelkesedés, csak éppen kár, hogy én magam nem tudok erről ily módon nyilatkozni. Különösképpen mellé foghat velünk az igaz szerelmi történet kapcsán, mert arról bizony szó nincsen, épphogy szabadulni igyekeznék tőle, de az istennek sem megy. Ehelyett mit csinálok? Inkább ágyba bújok vele, hátha akkor legalább kevésbé leszek rákattanva. Na hát ez nem jött össze, már nem az ágyba bújás része, az meglehetősen fergeteges volt, de csak még inkább belegabalyodtam ebbe az egészbe. - Tudod, aki kíváncsi, hamar megöregszik. Öltök rá nyelvet, jobb szeretnék nem beszélni róla, de nem ők tehetnek róla, hogy ennyire bonyolult ez az egész, nem csak Uther miatt, én is sokkal, de sokkal nehezebbé teszem az egészet, mint amilyen lehetne, ha nem lennék ilyen rettentően keményfejű némber. - Teljesen biztos, hogy nem vagyunk együtt. Vagyishogy, én nem akarok vele lenni, az eszem azt súgja, jobb, ha távol tartom magam tőle. Kár, hogy a testem nem. Meg… azt hiszem a szívem sem, ez tök bonyolult… Ki hallott már ilyenről, állandóan fellengzős, beképzelt, és tök bunkó vele. Engem mégis érdekel. Nem vagyok normális. Nem kérdés, kijelentés, egyértelműen úgy gondolom, hogy tökéletesen idióta vagyok, és a fejem verném a falba, nem is csodálom, hogy Lav megzavarodik tőlem, én is magamtól. - Mesélj inkább te, az szerintem közel sem idegesítene fel ennyire. Fordítom felé a fejem, és elmosolyodom, jó volna, ha az ő kis nyílt szíve lelne valakit, akit szerethet, megérdemelné…
Lavender.Brown
Reveal your secrets
Tárgy: Re: 6-os számú lánykuckó 2015-04-18, 19:21
Lányok egymás közt
-Köszi, de akkor minimum kentaur. *Tényleg, most jut eszembe, látott már valaki lány kentaurt? Tudom, hogy Eileen csak viccelt és benne vagyok az öniróniában is. A masni viszont nagyon jól el lett találva, holnap ezt veszem fel és biztosan a kedvencem lesz, már csak azért is mert ajándékba kaptam. Oda vagyok színes sálakért és masnikért, a szalagokat meg a hajamba szoktam fonni, talán ezért néznek néha sültbolondnak, vagy jósnő tanoncnak.* -Máris imádom. *Nem is holnap veszem fel, már most meg kell nézzem hogyan áll a hajamban, a jelenlegi rózsaszínes-lilást ki is veszem a tincseim közül és csak úgy vakon elhelyezem az új szerzeményemet a hajamban. Illegetem egy kicsit magam, majd a tükrömhöz lépek, hogy alaposan megszemléljem magam benne. Tetszik, határozottan tetszik. A tükörből pillantok Eileen felé, úgy helyezkedem, hogy lássam és ő is lássa az elképedést az arcomon.* -Viccelsz? Ez az évszázad története! Ne csináld már Eileen, meghalok a kíváncsiságtól. *Érdekel mi van vele és Utherrel, másrészt nagyon szeretnék már hallani egy igaz szerelmi történetet, tele izgalmas csókos sztorival. Nekem nem igazán jöttek be ezek a próbálkozások, mind félresikerült és már arra gondoltam, megkérem Gerardot, hogy mutassa meg milyen egy igazi csók, végül is a barátom, a legjobb…..csak még nem tudtam kitalálni hogyan tálaljam. Abban egyet kell értsek Eileennal, hogy Uthernek van híre a suliban, de úgy gondolom minden rosszban van valami jó is, az emberekkel sem lehet másként. Hátha Eileennel nem fog barbár módra viselkedni, ha egyszer megcsókolta. A kérdéseimet egyszerre teszem fel, nehogy egy is kimaradjon a szórásból, barátosném lázadására felnevetek.* -Jól van, csak csókolóztatok. Erre voltam kíváncsi. *Eszembe sem jut, hogy más is volt, nem is feltételezek ilyesmit Eileenről, azt meg végképp nem, hogy elhallgat valamit előlünk, elvégre ami itt hangzik el a szobában, az itt is marad. az viszont meglep, hogy mindezek után nem akar a közelében lenni, naná, hogy érdekel. Amúgy is olyan vagyok mint a troll a lányvécében.* -Jól csókol. Ennyi? Szóval jól csókol, de nem akarsz vele lenni. Ez most mi? És akkor már nem is lesz több csók? Most együtt vagytok vagy sem? *Hagyom a masnit és lezuhanok Eileen mellé az ágyra, én is kiterülök mint a béka, csak a fejemet fordítom felé és szemöldököm emelgetésével próbálom szóra bírni.*
- Most, hogy említed, tényleg valami olyasmi lenne a kép. Kuncogom el magam, talán nem szép tőlem, de tutira nagyon vicces lenne. Nem akarom én pacinak használni Lavendert, erről szó sincsen, eszembe sem jutott, amíg nem mondta. Meg egyébként is, milyen barát az, aki megalázná a számára kedveseket? Ennyire sosem voltam szemét. - Biztos nagyon jól fog állni neked a masni. Pillogok oda megint Lavra, nem vagyok az a masnis típus, bár egy-kettő nekem is van, de egyfajta hangulat azért kell hozzá, hogy viseljem, az ő esetében azonban kétségkívül megszokott a dolog. - Jaj már, nem kell úgy csinálni, mintha ez lenne az évszázad története. Nem az, és ha rajtam múlna, nem is lenne, de az istennek sem tudok szabadulni ebből az egészből, és olykor már nagyon is zavar. Mégis sikerül elpirulnom, mikor beszélek, pedig ez aztán nem jellemző rám. Nem mintha eddig sokszor csókolóztam volna, hogy legyen miről beszélni, és megtudjam. A nulla szép kerek szám volt, míg Uther egyest nem rajzolt belőle. - Igen, csókolóztunk, és tényleg nem csak kerülget, de nem tudom, mit akar. Tudjátok, hogy róla mennyi rosszat lehet hallani, tök ijesztő néhanapján. Inkább majdnem mindig, de azért az ördögnek sem akarom itt lefesteni, az kínos lenne, ha esetleg nem sikerül távol tartanom magam tőle. - Azóta nem is láttam, hagyjuk máááár. Kitépem a hajam ettől a sok kérdéstől. Hisztizek egy sort, és hátravágom magam az ágyon, mint egy dacos királylány. Én annyira nem akarok Utherről beszélni, hogy semennyire, és nem segít, hogy Lavender ennyire belelkesül a dologtól. Az egy dolog, hogy hazudtam, de nem lennék képes csak úgy kinyögni, hogy amúgy letámadtam, mihelyst visszaértem a szünetről, és nem csak csókolóztunk. Nem szívesen ismerném be, hogy mekkora céda vagyok, hisz kétségkívül annak érzem magam. - Csak csókolóztunk, jó? Remélem, egyikőjük sem jön rá, hogy ez sem igaz, a bál után közvetlenül még az volt, most már csak a valóság leplezése… - Egyébként, nagyon jól csókol, de… én nem akarok a közelében lenni. Ez bonyolult, valami zavar benne, és ezért nem mondtam el. Nem akartam, hogy bárki tudjon róla... Mindegy, úgyse hagytatok volna békén, amíg el nem mondom. Vonok vállat, és nagyon remélem, hogy jóllaknak a csók témával, mert ha sokáig feszegetik, ebből még bajok lehetnek…
//Rose már ugyebár nincs, de úgy gondoltam, azért folytathatnánk. Persze csak, ha van kedved. //
Lavender.Brown
Reveal your secrets
Tárgy: Re: 6-os számú lánykuckó 2015-04-02, 07:53
Lányok egymás közt
-Szerintem ez nem túlaggódás. Téged ismerve. *De ehhez már csak megvonom a vállam olyan, „minden mindegy” stílusban. Drew már nem fog aggódni, örül, hogy épségben látja Rose-t azok után amiket hallott róla. Átesünk az üdvözlésen és elkezdjük a kibeszélős részt, Alaszka már nem fog zavarni és mi sem őt, jól el van az ágyam alatt a zacskónyi halbőrrel, mellesleg hiába nyitom ki az ablakot, amíg a zacsi az ágy alatt van, addig szaglani fog. Alaszka úgy sem engedné elvenni hiába üres, napokig képes lesz nyalogatni.* -De bevált. Egyébként meg úgy sem vittem volna hozzá, de ezt Alaszka nem tudja. *Fenyegetni is más és beváltani az ígéretet is más. Soha nem adnám Alaszkát Frics kezére, tényleg nem tudom mit kezdene a macskám Frics úrral, vagy Mrs. Norrisszal, de nem akarom megtudni. A lényeg, hogy lejött a függönyről, a kihúzott szálakat szemlélem magamtól messze eltartott kézzel, míg meg nem kapom a bűzelfedő zselét. Komolyan, hogy volt képes végigjönni az egész úton ezzel az izével, egyáltalán hogy jutott eszébe? Nem megyek Borneóba, tuti biztos, hogy nem megyek oda. Jó nekem az esős, szürke és vízszagú Anglia. Nem világosítom fel Eileent arról, hogy a zacskó maradványai még napokig bűzleni fognak és csak csellel tudjuk majd elvenni a macskámtól, majd holnap rájön magától is. Amikor már „tiszta” a kezem, gyanakodva szagolgatom. Nem olyan rémes, de mintha még mindig érezném, vagy az csak az ágy alól jön? * -Köszi, rendes tőled. Elképzelem….Igen, szép látvány lesz, mintha egy kocsi elé kötöttek volna gyeplővel a nyakamban. *Szerintem ha nem lenne mágia az életemben, biztosan tüsi hajam lenne, vagy legalábbis jó rövid. Elég macerás így is rendben tartani, de szeretem. Legalább van rajtam valami szép is, minden beképzeltség nélkül állíthatom, hogy a hajam csodás. Uther említésére lezöttyenek az ágyra, nem az enyémre, hogy minél messzebb legyek a szagforrástól. Kérdőn nézek Eileenre, roppant mód érdekel a történet, de Rose megint közbeszól. Persze megbocsátható, most érkezett haza, hiányzott nekünk, szóval ma bármit tesz, elnézzük neki, főleg ha ajándékkal kedveskedik. Nem számítottam rá, pedig kellett volna, Rose mindig gondol ránk és mindig pontosan tudja mit hozzon nekünk. Az a masni telitalálat, ahogy Eileen fésűje is. Én Rose nyakába ugrom egy újabb, de most diszkrétebb sikkantással. Meglehetősen látványos módon tudok örülni és nem színjáték, tényleg ilyen vagyok. * -Köszikösziköszi! Eeeez csudiszép! És annyira cuki! *Mindezek után már semmi nem jöhet közbe és Eileen végre belekezdhet az Uther sztoriba. Megint lecsüccsenek, kezemben a masnimmal magam alá gyűröm a lábaimat és rákönyökölök a térdeimre. megemelt szemöldökkel fejezem ki a kíváncsiságomat és a türelmetlenségemet.* -Igen, halljuk! *Végre valami izgalmas dolog, Rose nélkül csendesebben teltek a napok, szerintem ő a mi habarcsunk amivel összetartja a tégláinkat. Eileen meglehetős szerénységgel adja elő a történetet, pedig nem kellene, az egész úgy hangzik mintha meg sem történt volna, inkább mint egy álom. nem kicsit lepődöm meg.* -Csókolóztatok? Akkor nem csak kerülget. Hűűűű! És milyen volt? Jól csókol? És aztán? Mi történt még? És azóta mi van, és miért nem mondtad még el eddig nekem? *A tőlem megszokott módon, egyszerre teszem fel az összes kérdést ami az eszembe jut. A végére marad a legfontosabb, nem szemrehányásképp kérdezem és láthatóan nem is vagyok megsértődve. csak tudni szeretném miért nem tartotta ezt az egészet olyan fontosnak, hogy elújságolja.*
- Itt jegyezném meg, hogy különös kegyetlenség Fricssel fenyegetni szegény macskát. Van, amivel nem viccelünk ugyebár. Részemről nagy ívben kerülöm az öreget, mert elég para arc, nem mintha egyébként Uther ne lenne félelmetes, de ő legalább mellé nem úgy néz ki, mint egy hajléktalan, aki sosem látott fürdővizet még életében, de még eső sem mosta a haját tisztára egy ízben sem. - Szerintem a füldugó mellé fel kellene találni az orrdugót is, az efféle szagok ellen. Komolyan, ha tehetném, Fricshez hasonlóan ezt a zacskó förmedvényt sem piszkálnám meg bottal sem. Azonban nem csak magamat kell kényes ízlésűnek gondolnom, mert a jelek szerint Lav is épp annyira kiakad a dologtól, ami részemről megnyugtató, legalább nem csak én finnyáskodom. - Hogy én mennyire örülök, hogy nem macskának születtem. Nem bírok lekattanni a témáról, akkor persze jó szőrcsomónak lenni, mikor simogatják meg kényeztetik az embert, de hogy ilyesmit nem akarnék enni, az halálosan biztos. Tudom, ha macska lennék, szeretném, de ezt inkább nem óhajtom elképzelni. - Alaszka, a zacsid azért hagyd meg! Mondom nevetve az ágy alatt pillanatokon belül eltűnő macsek után. Úgy tűnik, ő rajong ezért a halizékéért. Sokadszorra is… brrr… - Nyugi, Lav, ketten is vagyunk, hogy fogjuk közben a hajadat, bár, a te hajadhoz lehet kellünk is ennyien. Olyan szép volt a hosszú, göndör hajkoronája, hogy kicsit mindig irigykedtem is rá, tényleg nagyon sok, és szép haja volt, szóval nem hiszem, hogy túloznék, ha azt mondom, többszemélyes művelet volna. A krémet átengedem előbb Lavnak, elvégre a jelek szerint kicsit jobban kivan a szagtól, mint én, aztán én is elveszem, majd újra Rosenál landol. - Köszi! Uther említésére felsóhajtok, hát izé, nem biztos, hogy nagyon szeretnék róla beszélni, mármint… mit mondjak? Hogy egy arrogáns hólyag, aki mást sem akar, csak birtokolni? Azt hiszem, nem lopnám a szívükbe vele. - Nem igazán van mit mesélni. Szögezem le, de tudom, hogy nem fogom megúszni ennyivel a dolgot, és igazság szerint nem is érezném jól magam, ha titkolnom kellene mindent előlük, szóval valamit mondanom kell, bár még nem tudom, mit áruljak el nekik. - Hú, köszi! Nem mondom, hogy nem kellett volna, mert még lecsap érte, hisz mindig hoz valami apróságot. Kibontogatom a sajátomat, és mosolyogva veszem a kezembe a fésűt, el is mosolyodom rögtön. - De jó, ez tök különleges és egyedi, köszönöm szépen, tündér vagy. Nyomok gyorsan egy puszit az arcára. Közben megkukkantom Lav masniját is, és azt hiszem, egy véleményünk van Rose-val a barátnőnk hajkoronájáról. - Hát… mondom, igazából csak kerülgetjük egymást, vagyis, inkább ő engem. A bálra együtt mentünk, és meglepően kellemes volt. Csókolóztunk. Harapom be az ajkaimat némi arcpír kíséretében, ami nem szokásom, szóval sejthetik, hogy igencsak jó volt, bár nem tudom elképzelni, hogy ilyen tekintetben van, amit Uther rosszul csinál.
Hosemary Miller
Reveal your secrets
Tárgy: Re: 6-os számú lánykuckó 2015-03-02, 09:57
- Á szóval Drew... hajlamos túlaggódni a dolgokat. De nyugi, mindenképpen megkeresem őt amint tudom - mosolygok majd még nyugtatólag meg is lapogatom Lavender felkarját. Drew túl közel járt az igazsághoz úgyhogy valahogy mindenképpen félre kell őt vezetnem mielőtt még jó nagy kalamajkába keveredne szegény. Miattam persze. Eztán a lányok kellőképpen megkommentálják a halbőr szagát, igen tudom, hogy erős de ha valaki Borneóban volt akkor már megszokta a hasonló szagélményeket. Alig várom, hogy kitisztuljon a szaglószervem a különböző édeskés fűszerek, olaj és hal szagától. Egyelőre azonban jelen helyzetben ez most szerencsének minősül. Alig pár másodperc múlva Alaszka ráveti magát a zacskóra, én eztán nagylelkűen összegyűjtöm a csajoktól a falatokat és óvatosan odacsúsztatom a maradék halbőrt is Alaszkanak. Beletúrok a táskámba és egy szagtalanító kézfertőtlenítő zselét veszek elő. - Ez az egyetlen dolog ami lehozza - kacsintok a csajokra s nagylelkűen elsőként nekik adom oda. Miután végeztek magam is "bemosakszok" és ezután visszaülök az ágyra. - Nos Eileen, úgy hiszem most te vagy a porondon. Neked nagyon mesélned kell arról az Utherről - nézek fel sunyi mosollyal barátnőmre miközben ismét a zsákomban matatok. Végre kezembe akad a két kis díszes szatyor. - Megvannak, najó még picit hátráltatom a sztorit. Ez a tiéd Levi! - nyújtok át neki egy aprócska kék, hímzett díszzsákot. - Ezt pedig neked hoztam Eileen - adom át az ő piros kis tasakját. Levi egy különleges kis masnit kapott a hajába, csak mert úgy szereti ezeket a dolgokat. Kézzel készült, atutentikus darab de azért kellően hippi ahhoz, hogy Levi hajkoronáját ékesítse. Eileen egy aprócska bambuszból készült, kézzel festett fésűt kapott tőlem. Én imádom ezeket a kézzel készült tárgyakat, annyire különleges, hogy valaki ezeken napokat dolgozik. Számomra ebben rejlik a dolgok értéke, nem a márkában vagy a reklámok és elterjedtség mértékében. - No szóval, előbb Eileen meséljen mert esküszöm kiugrok a bőrömből a kíávncsiságtól - pattogok az ágyon ültömben. Nem tehetek róla, ezek a párkapcsolati dolgok különösen érdekesek számomra. Jó a sima flört is érdekel... minden!
*Butaság. Dehogy butaság. Egy fiú aggodalma sosem az. Ja persze, Rose nem tudja, hogy eltöltöttem egy kis időt Drew-val, de mivel ezzel kapcsolatban nem érzem magam bűnösnek, azonnal ki is tálalok.* -Drew mesélte amikor együtt táncoltunk a karácsonyi bálon. Szegény olyan elveszett volt nélküled, nagyon várt rád. Téged akart elhívni a bálba de sehol nem talált, pedig nagyon keresett. Végül egyedül ment. Az erkélyen találkoztunk amikor adtunk egymásnak egy kis szünetet Gerard-al. Szóval szegény Drew nagyon oda volt, amint mindent elmeséltél, keresd meg. *Rendszerint képes vagyok kevesebb mondatban is válaszolni, de a szobatársaim tudhatják, velük szemben csacsogás a módi. Ráadásul Rose-val rég nem beszélgettünk, nem egy órás menet lesz. Utherről én sem tudok sokat, de annyit igen ami okot adhat egy kis pletykálkodásra. Rose persze nem tud mit hozzáfűzni, szavakban még én sem de amit eddig hallottam arra nincs is jobb szó mint a…* -Igen….ááááá! *S ez jelentőségteljes. Természetesen Eileen is hamar berobban az életünkbe, szó szerint, mintha csak hallotta volna, hogy róla beszélünk. Így szokott ez lenni, de ezen a ponton nem süllyed a társalgás néma üzemmódba. Úgy is kibeszéljük, szóval felesleges, örülni egymásnak viszont csak hangosan lehet. Alaszka már-már elindult volna lefelé, de a visítás visszazavarta a függöny tetejére. Onnan néz le ránk ijedten pislogva, az összes karmával a finom anyagba kapaszkodva, ami kezdi megadni magát.* -Nem vagyok ünneprontó csak őszinte.*A nyelvöltést visszaküldöm a sajátommal.* -Basszus igen. attól a sikítástól én is majd frászt kaptam. *Nem haragszom Eileen-re, én is sikítottam, de Alaszka igazság szerint már akkor a függönyre ugrott amikor Rose belépett, szóval azt hiszem az egészet Rose nyakába varrhatnám. Nevetve válaszolok majd Alaszka felé fordítom a figyelmemet.* -Alaszka, gyere le, ne izélj már, tudod, hogy Rose mindig fincsi kaját hoz neked. Éééérzed ugye? Na gyere le szépen, különben megint Frics úrhoz kerülsz. *Alaszka egyszer elkóborolt és Frics úrnál ragadt két napra. Tiszta idegbeteg volt amikor végre sikerült visszajönnie. Vagyis Frics úr hozta vissza. A jelek szerint ő sem vészelte át az időszakot kellemesen, Alaszka össze-vissza karmolta. nem tudom mi történt, de elég ha csak kiejtem a gondnokunk nevét, a macskám szívrohamot kap. Azt hiszem nem volt jó ötlet Frics urat emlegetni, a macskám karmai mélyebben szántják az anyagot, de a nózijával hevesen szaglászik már a levegőben. Mondjuk nekem nem kell szaglásznom, amúgy is érzem.* -Te tényleg ezzel az izével jöttél végig egész úton? BÖÖÖÖÖEEEEE! *Rose nem semmi, de a halbőr sem. Két körömmel, kinyújtott karral veszem el a felém nyújtott darabot, Rose-nak már nem is kell nagyon csalogatnia a macskámat, a függönyről egyenesen a zacskóra ugrik, gondolom onnan jön az intenzívebb illat. Némi riasztó morgás kíséretében a zacskóval együtt eltűnik az ágyam alatt. A nálam lévő darabot erőteljes fintorgás közben visszaadom Rose-nak.* -Köszi, a teszt sikeres volt. Ablakot nyitok, és amint az ebédem megáll a nyelőcsövem közepén és nem jön tovább a torkom felé, mesélhetsz is. *Az ablakhoz ugrok, kinyitom és mélyet kortyolok a friss levegőből. Te jó ég! Meddig lesz ilyen büdös a szobánk?*
Hamarjában Lavendert is berángatom az ölelésbe, ha már ilyen közel van, bár így viccesebb beszélgetni, de sebaj, belefér. Azért az örökkévalóságig nem gyömöszölöm őket az ágyra, és hamarjában lemászok róluk, illetve elengedem őket, majd maradok Rose ágyán, az enyém jelenleg indokolatlanul messzinek tűnik. - Segítsek? Mindig megkérdezem, és mindig nemet mond, valószínűleg kényelmetlen neki, hogy én a kisujjamból kirázom, neki meg küzdenie a dologgal. Tökre megértem, szerintem a helyében én sem akarnám a segítségemet, de azért inkább megkérdezem. Szeretném, ha sikerülne neki felkészülni, és jól menne a tárgy, de erőszakoskodni nem fogok, ezt tudhatja már jól. - Jaj már, ne legyél ilyen ünneprontó. Öltök nyelved vigyorodva Lavenderre, persze, hogy mindig visszajön, de őszintén, mióta közöm van Utherhez, nem kifejezetten bízom az ilyesmiben, úgy értem bárkivel történhet bármiféle borzalom, és aztán sosem látjuk viszont. Én tudom, hogy Rosenak hamarabb kellett volna visszajönnie, és ez zavar, de most nem fogom beleártani magam, talán nem is kellene egyáltalán. Ez mindenesetre közel sem a boldog viszontlátás lapjára tartozik. - Basszus… Megijesztettem? Sajnálom… Motyogom, arról gőzöm sincs, hogy már előttem is hasonló volt a helyzet, nekem csupán tetézni sikerült. Nem mintha ettől sokkal jobban nézne ki az ágyfüggöny szaggatása. - Izé… ezt most tényleg meg kell fognom? Fintorgok a halbőrre, mert istenemre mondom, ez undorító, küllemre is, szagra is, bizonyára tapintásra sem marad le a másik kettőtől. Végül kénytelen vagyok elvenni, ne egy büdös haldarab fogjon ki rajtam, de gondolatban már keresem a legelső útvonalat a mosdóba, mert ha ettől nem fogom elhányni magam, akkor semmitől. - Tudja, hogy mesterien simogatok, szóval én megvárom itt. Nem fogok még illatosítani is a haldarabbal úgy, hogy lengetem a levegőben, ha annyira ellenállhatatlan, Alaszka majd eljön érte maga. Ha meg nem, hát akkor így járt, mondjuk megenni senki sem fogja előle, az tuti, hacsak nem köt ki itt a kastély összes macskája.
//
Ne haragudj, hogy tényleg ennyire megvárakoztattalak. 
//
