2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Szerencsére egész jól szárad mindenem, a ruháim már csak vizesek, és nem rosszabb jelzővel illetett rongyok. A hajam viszont.. nos azzal lesz még egy köröm. A hosszú haj gubancolódik, és bár én ezek után se válnék meg tőle, vannak dolgok, amiket nem szeretek. Ettől a vízmennyiségtől valószínűleg gyönyörű loknis, göndör formát fog ölteni, kóccal keretezve. De ez majd a későbbi pillanatok öröme lesz, most még, örülhetek neki, vizesen összetapadva lóg vállamra, de már nem csöpög belőle semmi, maximum a tarkómon csurog lefele, de már semmi gond vele. Huh. A vajsör is átmelenget, talán megúszom a náthát is. Reméljük. A kis csapathoz visszatérve azonban, köszönthetem a kedves véletlent, ami összehozott minket. Ilyenkor lehetne szajkózni, hogy milyen kicsi a világ, de az túl idegesítő lenne, hiszen nagyon általános, mint a szilveszteri szóviccek. Így ezt meg is tartom inkább magamnak, és figyelek a sorban fel-felszólaló asztaltársaimra. Addig is kortyolok párat, melegszem, száradok, pihenek. Mindenem megadnám most egy száraz zokniért. -Huh. Akkor ez most szépen sikerült. Mondjuk nekem nem gond a dolog, legalább nem rosszarcú, sárga fogú idegenekkel kel itt ülnöm. ] – az nem lenne ennyire kellemes. Sőt. Lehet inkább az esőbe menekülnék, vállalnám a tüdőgyulladást is. Bármit. Azonban szerencsém van, és a „csapat” vesz körül. Igaz, hogy nincs semmi kontakt, de úgy néz ki, egyikük sem olyan, hogy csak ül, és semmi pénzért nem szólal meg. Legalább valami téma akad. - Mi? Dehogy direkt! Véletlen, de ilyen hosszú hajnál előfordul. Nem nyelem le, nem az a kedvencem. – rázom meg a fejem, mert bár hallottam olyanról, hogy valaki rágja a haját, de nem, én soha. Nem is az a kedvenc pillanatom, amikor kihúzom a számból, de nem is kezdek el sipítozni, ez természetes. A sárkányok azonban nem, nekem, és nem is értem, hogy került szóba. Nyílván akkor, amikor én még kint áztam, reménykedve a száraz időben. Már nem növök az esőtől, mint valami gomba, évek óta stagnálok. Na de sárkányok. -Jaj, én is oda járok, igen, hatodévre, és nem tudom, mi lesz belőlem. – őszinte naplopó, ha így folytatom, de az is valami. Legalább nem valami sárga fogú, pálinka szagú öregember. El is hessegetem a dolgot, és a srácra figyelek, akitől származik a sárkányos téma. Így már minden kerek, és világos dolog. Nem tűnik rossz szaknak, lehet megfontolom magam is. -És nem veszélyes ilyenkor ott lenni? – érdeklődöm, mert így gondolom, miközben elfogyasztom a maradék vajsörömet, és az üres kupám az asztalra helyezem.
Házimanóknak
Ázzunk el. | 396 szó | Don't stop me now | [You must be registered and logged in to see this link.]
Drew Witcher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Házimanók 2016-05-31, 16:33
A mardekáros lány elég idegesítő a stílusával és a mindenkit elutasító modorával, bár a mardisokat alapból nem kedvelem, lévén annak a háznak köszönhetem, hogy a családom nagy része nem áll szóba velem, de nem érdekel, mindig is lázadó voltam, legalábbis ami a szüleimet illeti. Nem nagyon érdekel más véleménye Az időjárás annyira nem zavar, mint a többieket, hiszen egy vérbeli bestiamester egy kis víztől nem ijed meg, a ruhám megszárad én meg nem vagyok cukorból, hogy elolvadjak. Éppen felveszem a sörömet, amikor valaki szól, hogy hajszál ment bele. Fogom és kiveszem, majd húzok a sörből, mintha mi sem történt volna. Közben hallgatom a többieket, hogy miről beszélgetnek, de eddig a kötelező ki miért jött és az időjárás körökön kívül nagyon sehova nem haladunk a beszélgetéssel. - Mondhatjuk, hogy az eső az oka Válaszolok a korábban feltett kérdésre, amikor én vagyok a soron. Eszembe jut, hogy kellene néhány gombát szednem a gyógynövénytan házimhoz, amit különórán adott fel a tanár. - Ezek szerint itt fogunk. Teszem hozzá mellékesen, hiszen mind a két kérdésre már válaszoltak, és úgy éreztem, hogy nekem is mondanom kellene valamit. Ránézésre majdnem minden ház képviseli magát, a mardekár zöldje, a hugrabug sárgája és a griffendél pirosa is. Egyetlen ember, aki nem beazonosítható az én vagyok, hiszen nincs rajtam semmi a házamra utaló, hiszen a tallér csak zavarna az erdőben. Kifogok egy panaszkodó hangot, ami a szék kényelmetlenségének szól. -Hetek óta a a földön alszom, szerintem azok után a szék mint egy hodáj és még meleg is van. Épp csak válaszolok, amikor a mardekáros lány kérdez, ha jól emlékszem Lauren, majd egyből a hugrás csaj követi őt. akinek határozottan emlékszem a nevére: Acacia. Fura név választás, de ezt korábban is megállapítottam. - Egyetemista vagyok, bestia mester szakon, idén végzem. A mardekáros lány, aki eddig nem igazán szólalt meg, most, hogy megitta az italát jóval beszédesebb lett és egyből a sárkányokról meg a táncról kérdezett. - Rajtam kívül ki tud táncolni?- Kérdezem először elhessegetve a kérdést, bár nem tudom minek, hiszen mindenki tudja, hogy élnek sárkányok.- Ha mindenkit érdekel, akkor elmondom. 3 társammal a Lélekölő- hegységben voltunk, mert most kezdődött a sárkányok nászidőszaka. Igaz, hoyg a sárkányok hűséges típusok, de minden évben egy nász tánc kíséretében megerősítik a "házasságukat", ami három napig tart. Mi ezt néztük meg, meg más dolgunk is volt. Mesélem el, hogy milyen sárkány táncról volt szó korábban.
Egyetlenegy szörny van, amelytől félned kell ebben az életben: az, amelyik reggel rád bámul a tükörből. Ha azt megszelídíted, ha barátságot kötsz vele, akkor már semmi nincs az életben, amivel ne tudnál elboldogulni.
Drew Witcher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Házimanók 2016-05-31, 16:32
A mardekáros lány elég idegesítő a stílusával és a mindenkit elutasító modorával, bár a mardisokat alapból nem kedvelem, lévén annak a háznak köszönhetem, hogy a családom nagy része nem áll szóba velem, de nem érdekel, mindig is lázadó voltam, legalábbis ami a szüleimet illeti. Nem nagyon érdekel más véleménye Az időjárás annyira nem zavar, mint a többieket, hiszen egy vérbeli bestiamester egy kis víztől nem ijed meg, a ruhám megszárad én meg nem vagyok cukorból, hogy elolvadjak. Éppen felveszem a sörömet, amikor valaki szól, hogy hajszál ment bele. Fogom és kiveszem, majd húzok a sörből, mintha mi sem történt volna. Közben hallgatom a többieket, hogy miről beszélgetnek, de eddig a kötelező ki miért jött és az időjárás körökön kívül nagyon sehova nem haladunk a beszélgetéssel. - Mondhatjuk, hogy az eső az oka Válaszolok a korábban feltett kérdésre, amikor én vagyok a soron. Eszembe jut, hogy kellene néhány gombát szednem a gyógynövénytan házimhoz, amit különórán adott fel a tanár. - Ezek szerint itt fogunk. Teszem hozzá mellékesen, hiszen mind a két kérdésre már válaszoltak, és úgy éreztem, hogy nekem is mondanom kellene valamit. Ránézésre majdnem minden ház képviseli magát, a mardekár zöldje, a hugrabug sárgája és a griffendél pirosa is. Egyetlen ember, aki nem beazonosítható az én vagyok, hiszen nincs rajtam semmi a házamra utaló, hiszen a tallér csak zavarna az erdőben. Kifogok egy panaszkodó hangot, ami a szék kényelmetlenségének szól. -Hetek óta a a földön alszom, szerintem azok után a szék mint egy hodáj és még meleg is van. Épp csak válaszolok, amikor a mardekáros lány kérdez, ha jól emlékszem Lauren, majd egyből a hugrás csaj követi őt. akinek határozottan emlékszem a nevére: Acacia. Fura név választás, de ezt korábban is megállapítottam. - Egyetemista vagyok, bestia mester szakon, idén végzem. A mardekáros lány, aki eddig nem igazán szólalt meg, most, hogy megitta az italát jóval beszédesebb lett és egyből a sárkányokról meg a táncról kérdezett. - Rajtam kívül ki tud táncolni?- Kérdezem először elhessegetve a kérdést, bár nem tudom minek, hiszen mindenki tudja, hogy élnek sárkányok.- Ha mindenkit érdekel, akkor elmondom. 3 társammal a Lélekölő- hegységben voltunk, mert most kezdődött a sárkányok nászidőszaka. Igaz, hoyg a sárkányok hűséges típusok, de minden évben egy nász tánc kíséretében megerősítik a "házasságukat", ami három napig tart. Mi ezt néztük meg, meg más dolgunk is volt. Mesélem el, hogy milyen sárkány táncról volt szó korábban.
Egyetlenegy szörny van, amelytől félned kell ebben az életben: az, amelyik reggel rád bámul a tükörből. Ha azt megszelídíted, ha barátságot kötsz vele, akkor már semmi nincs az életben, amivel ne tudnál elboldogulni.
Az ablak felé pillantok, de egyelőre úgy néz ki, az eső még csak erősebb lett mióta bejöttünk. Eléggé idegesítő ez az időjárás. Annyira nem bánom, hogy a Három Seprűben kell ücsörögnöm, de azért szívesebben lennék már fent a kastélyban, és nem sok kedvem van bőrig ázni mielőtt felérek. Végülis felsóhajtok és bólintok a Mardekáros lány kérdésére. - Mint ahogy a legtöbben. Vagy legalábbis mikor bejöttem, még jóval kevesebben voltak... Igazad van, ők biztos örülnek az extra forgalomnak. De azért remélem, mégsem fohászkodnak annyira az esőért. - Hiszen már csak itt, a mi asztalunknál is mindenki rendelt valamit, a sárkányos fiú ahogy láttam többet is. Még kicsit filózom, hogy inkább a beszélgetésre vagy a levélre koncentráljak, hiszen nem akarom erőltetni, de úgy látszik végülis mindenki becsatlakozik, szóval a levelet végül visszacsúsztatom a táskámba. Még bőven lesz időm befejezni később. Lauren idézőjeleire egy kicsit kuncogok. - Így is lehet nevezni. Mikor Konrad kijelenti, hogy eszi a saját haját, akkor egy kicsit meglepődve pislogok. - Mármint direkt, vagy...? - Nekem is hosszú hajam van, így tudom, hogy a szél például állandóan az arcába fújja az embernek. Lehet, hogy csak erre gondol, de olyan furcsán fogalmazta meg, így a kérdés kicsúszik a számon még mielőtt megállíthatnám. - Én azért reménykedem, hogy hamar el fog állni. Talán csak egy futó zápor... erős, de gyors. - Egyelőre nem túl mélyenszántó az esőről való beszélgetésünk, de nem csoda, hogy mindenkinek ez jut eszébe, hiszen mindannyian emiatt bosszankodunk. Persze már egy ideje nem volt ilyen eső, szóval talán épp ideje volt. Biztos jót tesz majd a gombáknak és a többi gyógynövénynek meg hozzávalónak, amiket az üvegházakon kívül a szabadban növesztenek fent a birtokon. Nem lehet mindig a varázslatra bízni az ilyesmit. - Én sem ismerem egyikőtöket sem. Mind Roxfortosok vagyunk, ugye? Felsőbbévesek vagytok, vagy egyetemisták? - Azért azt be tudom lőni, hogy senki sem túl fiatal itt, de azért egy hatodéves és egy nyolcadéves között nem feltétlenül van olyan nagy különbség. Azt nem teszem hozzá, hogy Hugrabugos vagyok, hiszen ez a taláromon lévő sárga kiegészítőkből talán egyértelmű. Úgy látszik, Laurent is kezdi érdekelni a sárkánytánc, szóval visszafordulok Drew felé és várakozóan nézek rá én is, a saját vajsörömet szorongatva. Élvezem, hogy melegíti a tenyeremet, és amikor belekortyolok, érzem hogy szétárad a testemben is a melegség.
Na nem hittem volna hogy még vasárnap meglesz, de itt van [You must be registered and logged in to see this link.]
A legutáltabb dolog a világon, az az eső. De mit is várhatnánk a jó öreg Angliai levegőtől, ami már-már idegesítően nyirkos és szürke? New Orleans teljesen más volt. Napsütötte vidékek, állandó jó idő, meleg, itt meg teljesen más világ van. Egy párhuzamos dimenzió, ami teljesen ellentéte a másiknak, még az angol nyelv is máshogy van beszélve. Fogalmam sincs miért, de az angol akcentus még mindig bántja a fülemet sok esetben. Csak nem rég kavarodtam ide, de azt hiszem sok időbe fog fájni, míg teljesen meg nem szokom ezt a légkört. A kis csapat, amiben én is jelen vagyok sikeresen betelepedett ebbe a kócerájba, s mint kiderül mindenki az eső miatt, legalábbis mi más miatt lenne mindegyikük csurom vizes? Első körben nem fogok kedves lenni, az valahogy nem az én műfajom, még akkor se ha sárga leszek az irigységtől, amiért ők itt tök jól elbandáznak, én meg mint a fekete bárány csendben ücsörgök a társaság közepén. Ha a tüneményes Laurent akarják látni, akkor már a beszélgetés elején le kell itatniuk valami erőssel, mondjuk pálinkával, utána hallgathatják a bámulatba ejtő mardekáros lányt. Addig viszont keresztbe tett lábakkal hallgatom a kis társaság hajszálról való bájcsevejét. Milyen aranyos, figyelmeztetik egymást és poénkodnak, hát nem egy tökéletes nap? Pf, hánynom kell. Nem ettem én bolondgombát, hogy csak úgy felfogjam, mit kotyognak itt a másiknak, ami olyan észveszejtően érdekes lenne. A vajsörös korsó még mindig előttem csücsül, arra várva, hogy végre valaki megigya, de valahogy nem megy. A hosszabb hajú srác felé sandítok, Konrad, aki ezek szerint a hajszálevő a társaságban. A sajátját? Most komolyan, még a kajámtól is rosszul leszek, ha csak egyetlen szőkésbarna hajszál kerül bele tőlem, nem hogy a másiké. Ő meg tök lazán veszi a dolgot. Talán nekem sem kéne aggódnom az esetleges hajszálaktól, mert az igen kellemetlen lenne az életem hátralevő részében. A hajszálakból amúgy sem keletkezhet gumó a torkomban, amitől majd a végén fulladozni kezdenék, nem igaz? Konrad kérdése jön szembe velünk, amire én adom meg a saját válaszomat először. - Az eső az oka, amiért itt vagyok, kettejüket egyáltalán nem ismerem. – mutatok a mellettem ülőkre. – De be kell vallani, nem lenne hátrány számomra sem, ha elütnénk valamivel az időt, mint egy „csapat”. – vonom meg vállamat. Tőlem aztán történhet bármi, nem vagyok annyira antiszoc, hogy ne tudjam értékelni az ismerkedés előnyeit. - Nem semmi bagázs, te a hajadat eszed, ti pedig valami furcsa sárkánytáncról hablatyoltok. – forgatom szemeimet, míg meghúzom a vajsört. Pár kortyot ejtek, majd a pultra téve a kerámiát sandítok vissza rájuk. – Miről is van szó? Sárkányok? Tánc? Kezd érdekelni.
szószám: 421 ✪ zene: Enemy Fire ✪ Just a normal day... Or not. ✪ [You must be registered and logged in to see this link.]✪
A fülem nemrég még az esőcseppek kopogásával telt meg, azonban, itt, pár pillanat alatt betöltötte minden szegletét a beszédfoszlányok, az ablakon kopogó eső, széktologatás, pohárkoccanás, és egyéb zajok kusza egyvelege. Minden úgy zúdul rám, mint valami hideg zuhany, váratlanul, minden előjel nélkül. Félő, hogy hamar bele fog sajdulni a fejem az egészbe, előbb, mint ahogy az eső elállna, és akkor megnézhetem magam. Mindegy is. Kár ezen így, előre rágódnom, mert akkor csak rosszabb lesz, és előbb jön a baj. Inkább megpróbálok nem odafigyelni, bár akaratlanul meghallok pár szót, azonban mindez ártalmatlan, hiszen nem nézem, és figyelem ki mondja kinek, vagy, hogy mi is a szövegkörnyezet. Belőlem lenne a legpocsékabb kém, és információhajhász, főleg, ha egy zajosabb teremben kellene kifülelnem valamit. Szerencsére, nem kell ezen szakmát erőltetnem. Vissza a többiekhez. A szék még hideg alattam, hajam még mindig túl vizes, de az első szavak elhangzottak, én pedig fellélegzem, hogy nem valami olyan társasági momentumba nyúltam bele, amibe nemigen kellene. Az lassan világossá válik, hogy ők is eső elől menekültek, na de az még nem, hogy mennyire ismerik egymást. Mindenfelől jöttek, ha jól tippelem, de én sosem voltam nagy híve ennek a házak közötti ellentéteknek. Valakinek ez a passzivitás kedvez, valakinek gyomorforgató, nekem viszont kényelmes, és életszerű. Megóvom magam minden bolondságtól, amitől csak lehet. - Huh! Klassz. Sosem láttam még itt ekkora tömeget. Szerintem hátul, a raktárban még több esőért imádkoznak, hogy megmaradjon a forgalom. – az italra várás közben kibújok a vizes kabátomból, és a szék támlájára teregetem. Kicsit könnyebb is, de szomorúan tapasztalom, hogy a nyakamnál, a csuklóimnál, és kissé a felkaromnál is sikeresen megtalálta az utat az esővíz, így pulóverem nedves, és kellemetlen. Arcomra kissé komor felhő telepedik, de el is hessegetem, mivel nemigen szeretném, hogy azt hihessék újdonsült ismerős arcaim, hogy miattuk van a dolog. Annyira pedig nem is vészes a dolog, hiszen a tömeg miatt a levegő kezd egyre melegebb lenni, így a vizes üstököm, és foltjaim szép lassan száradásnak indulhatnak. Valami csak jó ebben.. - Szia, mindenki! Én Konrad vagyok. – mutatkozom be, ha már így mindenki neve megemlítődik, és még a teám is megérkezik. Nem kortyolok bele, látom, hogy rettentően forró, így csak gyorsan beízesítem, és ujjaimat a bögre köré fonva melengetem, mintha odakint nem eső, hanem fagy tombolna. - Hajszál..? Ahh! Csak nem, ha meg igen.. eszem a sajátom eleget. Még egy nem fáj. – rendezem le ennyivel. Nem szoktam finnyáskodni, hála nem is sokszor lelek ilyesfajta meglepetést – vagy csak nem figyelek rá eléggé. A többiek is láthatják, hogy nekem sincs egy átlagos hosszúságú hajam, így nekem ez a dolog megszokott. Egy apró kortyot ejtek, és nem kerül semmi a számba, ami nem tea, így meg is nyugodhatok. Nem kaptam semmit. - Az eső… Remélem nem akar hajnalig szakadni. Mármint.. ez a bandázás dolog tuti jó, csak aludni nem épp ezen a széken kívánok. – kezd fájni a fejem. Sok a szag, a hang, és mindenféle idiótaságot kezdek el beszélni, hogy saját fülemben elnyomjam valamennyire. Szemem sarkából csak kósza szellemeknek tűnnek az alakok, de a hangjuk.. mindegy is. Bandázok. És ismét kortyolok. - Amúgy.. ti egy csapat vagytok, vagy sikerült mindenkinek idetalálnia ismeretlenül? – vetek fel egy témát, hogy guruljon tovább.
Házimanóknak
Ázzunk el. | 457 szó | Don't stop me now | [You must be registered and logged in to see this link.]
Az eső miatt kénytelen voltam leragadni a Három Seprű nevezetű vendéglőben, ami már távolról is jól látszott, hogy nem egy ósdi hely, ellenben a bent kavargó légkör gyomorforgató élmény. A sok nyál és cicoma teljesen a régi iskolámra emlékeztetett, ahol többnyire a fruskák sajátították ki maguknak a folyosókat, vagy épp a védtelen, ártatlan alsósokat spécizték ki egy kis „hecc” nyélbe ütése végett. Engem speciel nem zavart az a kettő mellettem, másrészt nem volt előnyöm az udvariasság, így azt a széket öntörvényileg ki is sajátítottam magamnak. A pultostól kértem egy korsó hideg vajsört, amivel lenyugtathatom magam, hisz’ ez az esőzés igencsak komor hangulatot cibált az életembe. Eddig sem voltam csupa derű és mosoly, de azért az időjárás igazán megemberelhetné magát és egyszer az életben a kedvemben is járhatna. Mondjuk, hogy ne történjenek ilyen esetek, mint amilyenben most voltam. A szőke lány köszönt, majd azzal a lendülettel át is fordult a „barátságosabb oldal” felé. Mély sóhajt eresztettem el, s csak egy hümmögést hallattam, amolyan „ja, amúgy neked is szia” hangsúlyban. Most hallgathattam, ahogy a hugrabugos csaj és a srác valami hajszálról társalognak. Hát oké, ezek szerint a Három Seprűbe sem érdemes járni, ki tudja mikor akad a torkodon egy kósza hajszál, a végére szerencsétlen itt eltávozik az élők sorából, aztán csatlakozhat szellemként a suliban vánszorgó kísértetek közé. Kösz nem, lehet a vajsörözést ezúttal jobb lenne kihagynom. Nem túl gusztusos, ha az ember ott csámcsogja a vékonyka fonálszerű valamit, ami nem mellesleg fene tudja kinek a fejéről származhatott. A kis csapat kezdett egyre nagyobbá cseperedni, amint egy Griffendéles srác társult a pulthoz. Hát igen, belé legalább szorult egy kis udvariasság, ha már az én részemről ez nem adatott meg. Oldalra billentett fejjel figyeltem a kis társaságot, majd a pultra könyökölve memorizáltam a neveiket. Nem igen akadt más választásom, mint beállni partnernek. A kinti idő igazán borús és vészjósló, kell egy kis idő, mire újra teljesen világos nem lesz minden és eláll végre az az undorító eső. - Szóval… mindannyian az eső miatt vagyunk itt, igaz? – tettem fel egy költői kérdést, hogy valahogy sikerüljön bekapcsolódnom a beszélgetésbe. Sose volt erősségem a kezdeményezés, amióta a szüleim úgy döntöttek, hogy megváltoztatják az életemet és száműzik az ikreket a családunktól. Az egy rettenetesen fájó pont volt, azóta pedig változtam. Nem is keveset. - Most akkor itt fogunk „bandázni”… - emeltem fel két kezem imitálva az idézőjeleket. - … amúgy Lauren vagyok, üdv. – biccentettem egyet feléjük miután a combjaimra eresztettem két kezem.
szószám: 404 ✪ zene: Enemy Fire ✪ Just a normal day... Or not. ✪ [You must be registered and logged in to see this link.]✪
A fiú rögtön válaszol a kérdésemre, de a válasz maga láthatóan kizökkent egy pillanatra. Nem egy megszokott válasz, és nem is gondolom, hogy csak úgy random eszébe jutott két sárkány násztánca, szóval sejtem, hogy valami történet van a megjegyzés mögött. - Sárkánytánc? Ezt hogy érted? - Sajnos a bestiákban annyira nem vagyok otthon, így nem tudom, hogy mikor van a párzási időszakuk meg ilyesmi, de tudom hogy az egyetemen kész bestiamestereket képzünk. Elég hasznos, hogy a Roxfort első hét éve után rögtön a felsőbb képzést is elvégezhetjük itt. Már alig várom, hogy jövőre elkezdhessem végre a gyógyítói képzést, bár tudom, hogy hosszú még az út mielőtt valóban gyógyítóvá válhatok, pláne a Szent Mungóban. Úgy hallottam, hogy az orvosokat a mugliknál is elég jól fizetik, szóval ha más nem, talán az lehet egy karrier lehetőség... Elmosolyodom egy kicsit a gondolatra, hiszen tuti, hogy azon a szüleim abszolút kiakadnának. Ezt persze nem fogom leírni a nekik szánt levélben. Az eső egyre jobban szakad, már amennyire innen bentről látszik, és egyre több ember keres menedéket a Három Seprűben. Fogynak a helyek, így nem csoda, hogy egy Mardekáros lány leszorul mellénk. Engem nem annyira zavar, hogy nem kérdezte meg, hiszen alighanem látszott hogy a fiú meg én nem voltunk valami mély beszélgetésben, de azért mégis illett volna. - Szia, - köszönök neki egy mosollyal. Világos, hogy nem igazán akar beszélgetni, szóval nem is erőltetem, de azért a köszönés mégiscsak alap. Inkább visszafordulok a fiúhoz, aki mellé leültem, mert ez a sárkányos dolog amit említett tényleg érdekel. Drew nem is nagyon néz ki úgy, mintha az iskolához tartozna, de tudom, hogy az egyetemisták sokkal szabadabban mozognak, így egyelőre nem zárom ki a lehetőségek közül, a válaszából meg alighanem úgyis kiderül. Kihozzák neki a második vajsört - vagy talán a sokadikat, hiszen eddig nem voltam itt -, de ahogy a szájához emelné, hogy igyon belőle, feltűnik valami. - Vigyázz! Van egy hajszál a vajsörödben, - figyelmeztetem gyorsan. Sejtem, hogy azt azért nem akarja lenyelni, bár ki tudja, talán a maradéktól is elmegy így a kedve. Hajszálat találni az életedben, vagy az italban azért eléggé gyomorforgató, megérteném, ha rá sem akarna nézni a vajsörre ezek után. A komor idő újabb áldozata érkezik meg mellénk, bár a lánnyal ellentétben ő köszön, és engedélyt is kér mielőtt leülne. Helyes fiú, udvariasnak is tűnik, szóval rámosolygok - bár alighanem egyébként is megtenném. - Persze, gyere nyugodtan. Acacia vagyok, ő meg Drew - Akkor már egy lendülettel bemutatom újdonsült társamat is. Még ha nem is akarnak beszélgetni, a nevekkel akkor is jobb, ha tisztában vagyunk. Na meg egy kis csevegés mégiscsak jobb, mint csendben ülni egymás mellett amíg eláll az eső. Úgy tűnik, az ígéretemmel ellentétben mégiscsak én fogok itt a legjobban csicseregni, de hát ez általában így van... sose tudom megállni, hogy ne beszélgessek másokkal sokáig. - Csak vigyázz, nehogy hajszál legyen benne - jegyzem meg egy kicsit viccelődve mikor a második fiúnak kihozzák a forró teát.
Megjegyzés | Ruha | Zene | [You must be registered and logged in to see this link.]
Drew Witcher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Házimanók 2016-05-09, 16:57
Kinn az eső kérlelhetetlenül szakad, nem kímélve se élőt, se holtat. Én is éppen csak megúsztam a teljesen rommá ázást, az utolsó pillanatban menekültem be a Három seprűbe és kértem ki az italaimat, amiből már csak a vajsörömből maradt meg valamennyi, körülbelül két korty. A roxforti szellemekre gondoltam, hogy milyen jó nekik, mert keresztül esik rajtuk az eső. Talán az egyetlen előnye annak, ha valaki meghal és visszatér. A gondolat viszont gyomorforgató, hogy csak azért meghaljak, hogy ne ártson nekem az eső, hiszen így sem árt. Nem vagyok cukorból, hogy elolvadjak néhány szem víztől, igaz elég kellemetlen a vizes ruha, de van ennél sokkal rosszabb is. Épp megfogom a korsót, hogy kiigyam az italom maradékát, amikor egy lány kér helyet, mert nem nagyon van már máshol. Aranyosnak tűnik és nem is vagyok senkivel, így természetesen válaszolok. Igaz akkor is válaszolnék, ha nem így lenne. - Természetesen szabad, ha két sárkány násztánca nem zavart talán egy embertársam sem fog. Mosolygok kedvesen majd lehúzva a vajsöröm én is kérek még egyet. A lány haja lazán omlik a vállára, szőke hajszálai szinte fényt hoznak az ember életébe még ilyen esős időben sem. Viszont nem sok időnk van beszélgetni, mert egy barna hajú leányzó is társul hozzánk bármiféle kérdés nélkül. Ő valamivel visszahúzódobb, mintha nem is akarna itt lenni, mintha valaki kötelezné. Ekkor meglátom a ruháján a zöld csakot és egyből tudom, hogy a rivális ház tagja, ahogy a sárga csíkos ruhában lévő hugrás csaj is, de ő legalább valamivel szimpatikusabb, mint a mogorva mardis. Ki tudja miért, de olyan érzésem van, mintha valaki küldené nekem a lányokat, egyre többel van kapcsolatom, mióta az első lány barátom itt hagyta az iskolát. Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki, de egyelőre Acaciéával foglalkozom. Egy kicsit elgondolkodom és eszembe jut, hogy valamit elfelejtettem. - Modortalan vagyok, el is felejtettem bemutatkozni. Drew vagyok! Nem látszik rajtam a házam jele, mert nem is varázsló talárban vagyok, hanem egy terepszínű ruhában, ami inkább illik egy vándorhoz, mint egy varázslóhoz, de nem bánom, mert a talárt félteném az erdőben ahonnan jöttem.
Egyetlenegy szörny van, amelytől félned kell ebben az életben: az, amelyik reggel rád bámul a tükörből. Ha azt megszelídíted, ha barátságot kötsz vele, akkor már semmi nincs az életben, amivel ne tudnál elboldogulni.
Vér ízét érzem a számban. Nem elsőnek, és nem is utolsónak, vélhetően. Enyhe, vasas íz, alig, de érezhető, hogy ott pihen benne, és így, vélhetően egészséges mederben halad minden szervezetemben. Nincs nagy baj azonban, csak egy apró baleset, egy botlás, amit menet közben rendezek le, fizetve azért, mert sikeresen elbambultam. Nem is számít a dolog, csupán megforgatom az ízt a számban, ami az apró sebből szivárog nyelvemen. Nem kellene rágnom azt, és nem járok így, de e egy olyan dolog, amit nem is tudok irányítani, csak megtörténik, és kész. Hamar eltűnik azonban onnan, a seb összezáródik, és az élmény emlék marad. Én is haladok tovább, a kis sétában, amelyet mára terveztem, hogy eltöltök odakint. Nem volt nagy tervem, az idő nagyon jónak ígérkezett, amikor kipillantott reggel az ablakon, majd ki is lépett. Annak ígérkezett, de hordozott magában valami olyan veszélyt is, amit nem lehet nem komolyan venni. Mint a kivont kard ot, egy régi kor elfeledett időszakában, amikor egy rosszul kiejtett szó, vagy pillantás is elég volt hozzá. Vagy egy olyan nő csók ja, aki után sokan epekedtek, és még többen, csak némán. Azonban én nem nő után sétáltam ilyen hevesen. Első terveim egyike, az időjárásra való tekintettel valami hideg jégkrémre, fagylaltra, italra. Vagy akár egy jégdarabra, amit nyalogathatok. Furcsán hangzik, de nem lehetetlen, gyerekként nem egyszer csináltam meg, és semmi bajom nem lett tőle. Jó, nem arra kell itt gondolni, hogy az egészet bekebeleztem, de pár cseppnyi elég volt belőle. Nem telik el sok idő, és az egész tervet átszervezi a sors maga. Az egyik pillanatról a másikra úgy borul be, hogy koraesti fények veszik birtokba a világot. Még sehol sem járok, amikor az első csepp a nyakamra hullik, és bőrömet libabőr pettyezi. Erre nem reagálok komolyabban, pár csepp nem akadály, nem vagyok cukorból, nem árthat nekem. Azonban a cseppek egyre szaporodnak, és mire komolyabban vehetném, nincs menekvés, leszakad az ég. A nyúl megirigyelné a sebességet, amelyet felveszek, hogy elérjek valami ajtót, hiszen ezalatt az idő alatt nem értem el a fagylaltozóhoz. Csak rohanok, mert azt hiszem, futva kevésbé ér el, de ez hazugság, hiszen felsőm hamar elázik, hajam bőrömhöz tapad, összetapadt tincsekben pihen. Elázok, vélhetően egy virág okkal teli ágyáson is átvágok, ha jól emlékszem, mire elérek az ajtóhoz, amelynek címét nem is figyeltem, csak benyitottam. A helyiség kellően tele is volt, nem én voltam az egyetlen, aki ide menekült vélhetően, és nem is az utolsó. Eltávolodom, persze kicsit még az ajtóban kirázom hajamból a vizet, és egy kisebb csapathoz érek. - Hello. Remélem nem zavarok azzal, ha leülök ide.. – telepszem is le, hiszen a helyből kevés akad, nem tűnnek veszélyesnek, amikor letelepszek, és megrendelek egy forró teát, hogy felmelegítsem magam. Így, beérve a víz hidegebbnek tűnik rajtam, mint ahogy odakint éreztem. Huh..
Házimanóknak
Ázzunk el. | 457 szó | Don't stop me now | [You must be registered and logged in to see this link.]
A mai napom nem is lett volna olyan szörnyű. Napközben az ikrekkel lógtam az üvegházban, mint kiderült, nagyon tehetségesek elemi mágiából. Mindig is felnéztem rájuk, s valahogy a kettejük ereje újra képes volt felidézni bennem a régi idők emlékét. Ami még fontosabb, ketten képesek voltak meggyorsítani az üvegházban lévő virágok növekedését. Hihetetlen, hogy milyen tesóim vannak. Boldog voltam, hogy valami véletlen folytán ismét találkoztam velük. Habár nem voltunk már ugyanazok a kisgyerekek, mégis mellettük ismét annak a kislánynak éreztem magam, akinek nem kell harcolni a világgal, mert tudja, a bátyjai megóvják őt mindentől. Azonban, nem maradtunk ott sokáig, mert Lucas ismét rosszul lett. Nem csak az orrából folyt a vér, hanem konkrétan összeesett volna, ha Lincolnnal nem kapjuk el időben. Miután felcipeltük a gyengélkedőre, Madam Pomfrey kezelésbe vette őt. A javasasszonyt kérdésekkel bombáztuk, hogy mi lehetett a baja, de végül annyira felhúztuk a nőt, hogy kiküldött minket a gyengélkedőről, mondván, hogy ne legyünk láb alatt. Kösz szépen, ezzel aztán sokat segített. Minket meg vessen szét az ideg, mi?! Így valamelyest bosszúsan és forró vérrel vágódtam ki a suli kapuján, abban reménykedve, hogy a Roxmorts valamelyest le tudja majd csillapítani az indulataimat. Madam Pomfrey puszta hanghordozása kiveri nálam a biztosítékot, arról meg nem is beszélve, hogy konkrétan elzavart minket Lucas környékéről. Legszívesebben egy karddal szúrtam volna át a mellkasát, csak hogy érezze a törődést. Még a varázslataim sem lettek volna annyira élvezetesek, mintsem egy tiszta fém, mely áttör mindenen. Eljátszadozva a gondolattal lépegettem egyre közelebb a Három Seprű bejáratához. Sose szerettem ezt a helyet, valahogy túltengett azzal a mámoros, édes illattal és a nyálas párocskákkal, akiknek jobb dolguk nem akadt a világon, mintsem egymás nyakában lihegni. Undorral a képemen léptem át a küszöböt, s lám, nagy meglepetésemre éppen egy csók csattant el egy szöszi csaj és a bamba barátja között. Hánynom kell. Komolyan. Magától a szerelem szótól kidobom a taccsot, valahogy nem szimpatizálok a ténnyel, hogy valaki más szájába kell matatnom a nyelvemmel minden egyes alkalommal, amikor kiejti, hogy „Szeretlek”. Olyan egy egyszerű szónak tartom, amit bárki bármikor kimondhat. Könnyed léptekkel közeledtem a pult felé, majd egy szőke csaj és egy kék szemű Roxfortos srác mellé telepedtem. Pechemre nem akadt máshol hely, azért remélem nem ők fognak egymásnak esni, bár ahogy elnézem az ismeretség köztük eléggé friss, kétlem, hogy egy párocskába botlottam volna. A pultra könyökölök, miközben jobban szemügyre veszem a pultost. Olyan foga van, mint amivel ki tudja harapni a pókot a sarokból. De tényleg. Elől az a kettő úgy kandikál, mintha csak egy nyúl képében jelent volna meg valahonnan Csodaországból.
szószám: 421 ✪ zene: Enemy Fire ✪ Just a normal day... Or not. ✪ [You must be registered and logged in to see this link.]✪
Már nagyon várom, hogy végre hazamehessünk nyárra. Egyre jobban hiányzik a kutyám, Reynolds - már nagyon öreg, és anya a legutóbbi levelében azt írta, hogy már nehezen jár, és sokszor sántít. Mikor vihar van vagy erősen esik az eső, ami a Roxfort környékén sokszor előfordul, mindig eszembe jut, hogy ő mennyire fél a villámoktól. Szegény öreg gyáva, mint a nyúl, így ha villámlik, akkor mindig nyüszítve a lábunkhoz bújik, és követeli, hogy megvédjük. --Sokkal szívesebben lennék most otthon, bentről nézve a vihart mint itt. Láttam a felhőkön hogy eső közeledik, de nem gondoltam hogy ilyen hirtelen fog rákezdeni, és mielőtt észbe tudtam volna kapni, annyira elkezdett zuhogni hogy alig tudok berohanni a Három Seprűbe menedékért. Egy kicsit elfintorodom, hiszen nem igazán akartam venni semmit, de ha már itt vagyok, akkor illik... és különben is, talán ilyen esőben jól jön valami, ami felmelegít. A hajamba nyúlok, hogy kivegyem a virágot amit odatűztem korábban, hiszen a víztől teljesen beletapadt a hajamba, és így nem igazán néz ki jól. Körbepillantok, hátha látok valami ismerős arcot, de úgy látom a legtöbben még az eső előtt hazaértek. - Szabad ez a hely? - kérdezem egy fiútól aki ismerősnek tűnik, biztos láttam már valahol az iskola területén. - Acacia. Ne aggódj, nem nagyon akarlak zavarni... Legalábbis remélem, hogy nem teszem. - Könnyen barátkozom, de ennyire elázva, fáradtan nem igazán van hozzá kedvem, szóval ha akar beszélgetni akkor szívesen, de nem fogom ráerőltetni magam. - Egy vajsört kérek, köszönöm, - mondom a pincérnőnek, majd úgy döntök, előbányászom a táskámból a papírt és a tollat, és befejezem az anyának szóló levelet amit még tegnap elkezdtem. Mugli találmány, de sokkal egyszerűbb, mint a tintát hurcolni magammal. Anya persze a szemeit forgatná, azt mondaná, hogy nem illik a vérünkhöz ez az egész, de nem értem, miért ne lehetne néhány hasznos dolgot átvenni akár a mugliktól is.
Megjegyzés | Ruha | Zene | [You must be registered and logged in to see this link.]
Drew Witcher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Házimanók 2016-05-03, 14:10
Az egyetem szabadabb, mint amikor az ember még "középiskolába" jár kiskorú varázslóként. Mi már a nagykorúságunkból fakadóan nagyobb szabadságot kapunk, mind órák, mind órákra járás tekintetében, viszont sokszor kapunk feladatot, amit esetleg az iskola falain kívül kell teljesítenünk. A vadőr nem pár napja kért meg arra, mint egyik végzős diákját, hogy néhány társammal nézzünk körbe a Roxmorts körüli hegyekben, mert egy- két érdekes faj ütötte fel a fejét és hamarosan amúgy is kezdődik a sárkányok nászidőszaka, lehet, hogy érdemes lenne megnéznünk ezt a ritkán látott csodát. Én sajnos nem találkoztam semmilyen lénnyel a hegyekben, viszont némi vért találtam a földön, bokrokon és különböző virágokon, de láttam azt, amit emberi szem ritkán láthat. Ugyan a sárkányok hűséges típusok, de minden évben megújítják a "házasságukat" aminek során eljárják veszélyes, de annál varázslatosabb násztáncukat. A tánc egy egész napot vett igénybe, mi pedig három napot vártunk a csodára. Megérte. A mozgás és a tűz, egyszerűen csodálatos. rajzolni sem lehetne szebbet. Miután vége, mi még maradunk, mert meg kell találni a vér forrását. Nem sokáig tudtunk keresgélni, mert elered az eső. Gyorsan megegyezésre jutunk, hogy majd folytatjuk. Mindenki a faluba hoppanált, majd némelyek a suliba futottak fel, a csapat egy része a Szárnyas vadkanba ment, én pedig a Három seprűbe rohantam. Egyből kikértem egy lángnyelv- whiskeyt és egy ribizli rumot, majd kísérőnek egy vajsört. Jól átáztam, így a két rövid ital gyorsan felmelegített és mellé a vajsör, egy kicsit talán a fejembe is szállt, de józan maradtam. Körbenéztem, egy pár csókot váltott az egyik sarokban, míg pár asztalra néhány gyanús alak valami kardról tárgyalt, amiről már évtizedek óta senki nem tudja, hogy hol van jelenleg.
Egyetlenegy szörny van, amelytől félned kell ebben az életben: az, amelyik reggel rád bámul a tükörből. Ha azt megszelídíted, ha barátságot kötsz vele, akkor már semmi nincs az életben, amivel ne tudnál elboldogulni.
Egyetlenegy szörny van, amelytől félned kell ebben az életben: az, amelyik reggel rád bámul a tükörből. Ha azt megszelídíted, ha barátságot kötsz vele, akkor már semmi nincs az életben, amivel ne tudnál elboldogulni.
A hozzászólást Drew Witcher összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2016-05-03, 21:39-kor.
