2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Ma valahogy nem érzem magam kifejezetten társas lénynek, sőt, mikor a szobatársaim Roxmortsba hívnak, egyszerűen visszautasítom őket és tovább olvasok az ágyamon. Oké, azt szögezzük le, hogy ez a könyv, akárhonnan nézem, rohadt unalmas és maximálisan nem tud érdekelni, de kibúvónak megteszi. Nincs kedvem velük menni, de megint megkapom, hogy milyen antiszoc vagyok néha és most, mikor tényleg az vagyok, nem akarom hallgatni a leoltásokat. Szóval, úgy teszek, mint aki hozzáragadt a könyvhöz, mintha nagyon érdekelne a téma, közben már azt sem igazán tudom, mit olvasok. Lehet, hogy egy újsággal hitelesebb lenne az alakításom, de most már mindegy. Ez is megteszi jelen pillanatban, mert egy pár perc múlva hallom, ahogy csukódik mögöttük az ajtó. Már megvan a haditervem, adok nekik úgy 15 perc előnyt, mert nem szeretnék lefele menet beléjük botlani, majd én is elindulok le a faluba, pontosabban a Három Seprűbe. Gyanúm szerint a baráti kör úgyis az egész napját Madam Puddifoot kávézójában tölti az éppen aktuális pasijaikkal, vagy éppen helyesebb srácok után lesve, a Három Seprűben viszont akkora a tömeg, hogy kizárt a lebukás. Ha meg mégis, vállalom a sértődés kockázatát, nem tud érdekelni jelen pillanatban. Egyesek néha képtelenek felfogni, hogy bizonyos helyzetekben jobb szeretek egyedül lenni. Mikor letelik az általam kiszabott idő, elkezdek öltözködni és közben már Roxmortsban járok fejben. Tervbe van véve egy vajsör a Három Seprűben, a Mézesfalás kifosztása, plusz venni akarok valamilyen alkoholt a bátyámnak is, mert nemrég volt a születésnapja és ezt kérte, viszont akkor nem tudtam kivitelezni. Hihetetlen, hogy a varázsvilág dolgai közül pont ez az egy dolog érdekli, pedig annyi mindent meséltem már neki. Nem, neki azt tudnia kell, hogy a varázspiától ugyanúgy be lehet-e állni, mint a muglitól. Ez hülyeség, alkohol az mindenhol alkohol, felesleges ezen pörögni, de legyen. Csak utána ne én kapjak a fejemre miatta, aminek igencsak nagy az esélye. Az első állomásom a Három Seprű, ahol szokás szerint egy gombostűt nem lehet leejteni, akkora a tömeg. Azért kíváncsi lennék, hogyan néz ki ez a falu, amikor nincsen roxmortsi hétvége és nem csődülnek ide a diákok. Majd valamikor sort kerítek egy ilyen látogatásra, valószínűleg még az idén, bár jövőre már legálisan megtehetném. Már ha maradok jövőre, mert ezt még én sem tudom. Hetedéves vagyok és halovány fogalmam sincs, mihez akarok kezdeni ez után. Van még időm ezen agyalni, nem? Miután rendeltem magamnak egy vajsört, kerestem magamnak egy szabad asztalt és leültem, hogy onnan nézegethessem a tömeget. Jó szórakozás, de tényleg, bár egy idő után elég unalmas tud lenni, ha az embernek nincs hozzá társasága, de végülis én akartam egyedül jönni. Pontosan ezért lepődöm meg, amikor valaki név szerint nekem köszön. Meglepetten fordulok az illető felé. - Szia, Neville! – köszönök vissza mosolyogva. Oké, örülök a társaságnak, Nevillet pedig amúgy is bírom, mert jó fej, ráadásul tisztelet neki, hogy olyan jó Gyógynövénytanból. Tényleg tisztelem azokat, akik valamiben jobbak nálam. – Mi újság? – jobb kérdés, miért van zavarban? Beszélgettem már vele nem is egyszer és soha nem volt zavarban. A kérdésére meglepődöm, nem is kicsit, ha jól emlékszem, nem beszélte meg vele találkozót. Valami itt nagyon nem stimmel, de tényleg. – Nem, nem igazán számítottam ma társaságra, ne haragudj. – oké, most rajtam van a zavarba kerülés sora. – Nem akarsz leülni? – kérdezem és próbálom menteni a menthetőt egy halovány mosollyal.
Fél óra ágyon gubbasztás, majd fél óra tükörbe bámulás a mosdóban volt az előmenetele annak, hogy rávegyem magam és elinduljak. De komolyan, tiszta röhej volt már, hogy a tükörképemnek beszéltem biztató szövegeket. Mint hogy "nem lesz semmi gond, menni fog", majd levegő kifúja, a következő pillanatban pedig lelkes vigyorral, hogy "ezt nem hiszem el, randira készülök!". Újabb pillanatban csak csöndesen elmerengve figyeltem a vonásaimat. A hálótársak persze csak néztek nagyokat, sőt mire leértem a klubhelyiségbe, már hallottam az infómorzsákat: "Neville randira megy...". Olyannyira csípősen kihallatszott olykor a gúnyos vagy döbbent éle a szavaknak, hogy majdnem meggondoltam magam, hogy visszaforduljak. Tényleg menni fog, Neville, egy kis bátorság. Nem tudom ki a kiszemelt, vakrandit emlegettek, hogy meglepetés lesz a leányzó kiléte. Én már most tűkön ülök. A helyszín a Három Seprűbe lett megbeszélve, annyit tudok róla, hogy az öltözetéről fogom megismerni. Igen, azt hiszem így hallottam. Mint ha zöld ruhát emlegettek volna. Vagy kéket? Nem, zöldet... ahhhjj Neville, szedd össze magad, mindig mindent elfelejtesz. Ezt nem szúrhatod el most. Nem, nem, tudom már, azt mondták, hogy "keresd a kék-fehér csíkos karkötős lányt". Izgatottan, gyors léptekben indulok neki, gyorsan a hajamba túrok, igazítok rajta noha tudom, hogy mire leérek, szétfújja a szél. Ahogy azonban egyre közelebb érek az úti célomhoz, úgy lassítok le. Majd torpanok is meg. Eljönnek mellettem páran, bizonyára ők is le igyekeznek most a faluba, ha nem is hasonló céllal, mint én. Úgy érzem, hogy izgalmamban a szívem már most ki akar ugrani a helyéről. Nyelek egy nagyot, megint bizonytalanul elindulok. Néhány alkalommal még megtorpanok, de csak igyekszem motiválni magam, hogy nem jó, ha már most elkések. De úgy érzem, hogy a gyomromban hangyák mászkálnak, mindjárt elfog a rosszullét annyira izgulok és már mindenféle hülye kimeneteleket gondolok. De elindulok és immár le is érek a fogadóig. Bátortalanul ragadom meg a kilincset, de csak lefagyok. - Menj be Longbottom, vagy állj arrébb, de nagyon útban vagy. - pirít rám valaki hátulról, mire felkapom a fejem és a tekintetem is elszakítom a kilincstől, hogy hátra nézzek. Úgy eresztem el a fémet, mint ha forró lenne és csak magam elé engedem őket. Nyugalom... Veszek pár mély lélegzetet és immáron belépek a helyiségbe. Azonnal a jellegzetes kelléket kezdem el keresni - kék-fehér csíkos karkötő, kék-fehér csíkos karkötő -, de amikor megpillantom az évfolyamtársamon, előbb elkerekednek a szemeim, majd megdörgölöm azokat, hogy jól látok-e. Kapkodva pillantok ismét körbe, de nem, csak rajta látok ilyet. Miért nem szólt akkor, hogy tetszek neki? Vagy szégyenlős? Újabb lélegzetvételek után nagy lassan elindulok felé bizonytalan léptekkel. Egy kissé be is húzom a nyakam, ilyenkor kifejezetten zavar, hogy magas vagyok, amikor szeretnék összezsugorodni. Zavartan állok meg az asztalánál és megköszörülöm a torkomat. - Szia Frankie. - majd nyomban el is hallgatok, ennél többet nem tudok kipréselni magamból és ennek hála még egy kétségbeesett grimasz is kiül az arcomra. Te jó ég, mit csinálok? - Te... te jöttél ide... miattam? - mutatok bugyután magamra, miközben egy kissé el is pirulok. De érzem, hogy kezdek kimelegedni és talán az a pír is erősödik. - Ugye nem vársz nagyon régóta? Ne haragudj, hogy késtem - hadarom el mindezt alig érthetően, közben pedig érzem, hogy lassan a fülcimpáim is kezdenek kimelegedni, remélem az nem azt jelenti, hogy kezdek versenyezni egy paradicsommal.
♫ Zene ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
