2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Egyszer fent, egyszer lent."
Főkarakter: Luna Lovegood Teljes név: Eliza Bretel Születési hely és dátum: 1980. február 16. Bristol, Anglia Csoport: Mardekár Patrónus: Bárány Évfolyam: Hetedik Képesség: - Kiemelkedő tudás: Gyógynövénytan - kiemelkedő, Számmisztika - kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Kívül... belül... a legtöbb ember más, ha arról van szó, amit a világnak mutat és arról, amit a négy fal között a tükörnek. Én is más vagyok. Világ életemben nagy volt szám, kiálltam magamért és elértem, amit akarok. Nagy az akaraterőm, a lelkesedésem és tudom, hogy csak úgy érhetek el célokat, ha mindent megteszek értük. Ha fel kell adnod az A tervet és egy B-re váltasz, akkor egyszerűen csak nem tettél eleget az A-ért, ezt tartom, szóval soha sincs B tervem, vagyis... eddig nem volt. Végül is most sincs talán, csak az A egyelőre még nem teljesen kristálytiszta, de már alakul. No, de a lényeg, kívülről egy akaratos, kissé makacs, de életvidám lányt látsz, ha rám nézel, és hogy mi van odabent? Valami hasonló, csak más módon. Makacsul ragaszkodom az élethez, és pont e miatt van néha dühkitörésem, amikor jön a remegés, mert olyankor képtelen vagyok irányítani, nem én vagyok a főnök, csak történnek a dolgok tőlem függetlenül. Én akarok lenni, aki irányít, a saját testem... az enyém, iszonyú kiborító, ha nem az én kezemben van a gyeplő. És hogy miért kerültem pont a Mardekárba? A betegségemet már fiatal korban diagnosztizálták, így nem meglepő, ha e miatt a jellemem is egy időre befelé forduló lett, amíg ki nem lábaltam ebből, addig megtörtént a levél érkezése, én pedig Mardakáros lettem. Aztán talán ott van a makacs dacosság és persze a dühkitörések és nem utolsó sorban van egy elég furcsa fétisem, vagy minek mondanám. Egyszerűen érdekelnek a halott... lények, állatok, emberek. Gyerekként boncnok akartam lenni, más sikított a béka boncolásnál, én élveztem. Tudom... fura, mások szerint.
Megjelenés
Szőke haj, kék szemek, és átlagon aluli magasság, vagy inkább alacsonyság. 153 centit sikerült eddig elérnem és azt hiszem ez már nem fog nagy arányban változni, nem kéne ilyesmiben bíznom. Ennyi, nem sikerült túlzottan kinőnöm a földből. Egyébként ettől függetlenül az alakommal nincsen gond, már szépen sikerült nőiesednem ahhoz képest, hogy mondjuk pár évem ég fiúnak is simán eladható lettem volna. Christina azért sokat fejlesztett rajtam, ő tanított meg sminkelni, szebb ruhákban járni, kihangsúlyozni az egyébként csinos, karcsú alkatomat. Nem vagyok egyébként egy gebe alkat, van rajtam azért egy leheletnyi husi is mondhatni, de csak épp annyi, amitől lesz normális dekoltázsom, no meg egy kis hátsóm is, a karjaim így is vékonyak, nem néznéd ki belőlem, hogy az árvaházban megküzdöttem azért, hogy emberszámba vegyenek. Ismerek azért pár jó kis fogást, ha nem lenne nálam a pálca... No, de elkanyarodtam. Szeretem a szép ruhákat, már egyre inkább, a kiegészítőket, elég sok karkötőm, fülbevalóm van, de nyakláncom csak egy, azzal a szív alakú medállal, amiben anya képé őrzöm, e mellé sosem hordok mást, a többit viszont gyakran változatom és előszeretettel halmozom is, persze nem megyek el a giccs irányába sem, erre figyelek.
Életed fontosabb állomásai
Az életed fejezetekből áll, épp mint egy könyv. Vannak benne szomorú részek és vidámak, izgalmasak és unalmasak és persze riasztóak és békések is, de attól még fejezetekből áll. Ezekből a kis részekből áll össze a kerek egész és ritka esemény az, amikor valakivel mindet megosztod belőle, a legtöbbeknek csak egyet-egyet, másoknak néhányat és többnyire csupán egyetlen embernek fedsz fel mindent... ő az a kivételes személy, aki erre tényleg érdemes...
Család nélkül, magányos a lét Az apámról semmit sem tudok, soha nem is hallottam róla és már nem is hiszem, hogy valaha fogok. Talán a születésem előtt eltűnt, vagy utána, jó kérdés, nem emlékszem rá. Anyáról is csak halvány emlékeim vannak. Hat éves koromban tüdőgyulladás vitte el. Igen kérdezhetnéd, hogy ez hogyan lehetséges a mai modern korban, de tudod azoknak az embereknek van mindig könnyű dolguk, akiknek elég a pénze, nekünk pedig sosem volt. Anya kénytelen volt dolgozni és addig húzta az egészet, amíg nem volt már visszaút, de... tudjátok ez jobb is így, de erre majd még később térek ki, az egy... másik fejezet, bár lehetséges, hogy a betegségemet nem tőle örököltem, mert nem emlékszem, hogy rajta lettek volna olyan jelek, mint rajtam valamikor is.
Az árva... egyszerűen csak családtalan Nem leszel hirtelen több azért, mert árvaházba kerülsz, nem lesz az az új családod. Ott mindenki csak arra figyel, hogy valahogy boldogulni tudjon. A saját érdek számít, az hogy családhoz kerülj, az hogy valaki felfigyeljen rád, az hogy ne ártson neked senki, hiszen néha még az utolsó szelet kenyérért is hatalmas harcok voltak. Ha nem voltál elég erős, elég akaratos, akkor esélyed sem volt. Ez... így működik, aki pedig azt hiszi, hogy nem, csak valami buta álomvilágban él. Én megtanultam megvédeni magamat, megoldani, hogy az életem jól alakuljon, mert én teszek érte, nem hagyni, hogy elnyomjanak és kiállni magamért. Ha innen nézem ennyi értelme volt, az árvaház megnöveli benned az életösztönt, vagy ha nincs... hát rettenetes évek elé nézel.
Az kemény akarat sikerült szül... idővel Nem azt mondom, hogy azért derült ki, hogy boszorkány vagyok, mert tettem érte, túl sokat ezért nem lehet természetesen, ez magától történik. Talán az apámtól örököltem, nem tudom, anya nem volt boszorkány, tudtommal legalábbis és más rokonról sem tudtam, nincs is más rokonom egyébként sem. No szóval épp betöltöttem a tizenegyet, amikor megjelent az a fura kalapos fickó a suliban. Minisztériumi dolgozó, mint utólag kiderült. Én nem értettem még elsőre, de szép lassan világossá vált, hogy mi van, ez a fickó elmagyarázta, miért esett akkorát Greg, amikor le akarta nyúlni az ebédemet, vagy épp hogy került az a szelet kenyér a párnám alá, amikor büntetésben voltam és nem kaptam vacsit. Az árvaház után rendkívül izgalmas volt a tény, hogy boszorkány vagyok. Tudjátok olyan varázslatos és csodás, azt hittem, hogy innentől minden rendben lesz és már semmi rossz nem történhet.
A barátok szebbé teszik a napjaidat Sikerült beilleszkedni, nem is volt olyan nehéz. Persze egy szőke Mardekáros nem egyszerű jelenség, főleg ha kissé néha elborul az agya, de azért jól alakultak a dolgok. Sokkal jobban, mint az árvaházban. Vannak barátaim, akikben megbízom, akiknek sok mindent elmesélek és mondhatni még válogathatok is, hiszen ott van nekem Christina, akivel az apró részletekről is beszélhetek, viszont mégis csak más szemmel látják a dolgokat a srácok is. Clyde rendes pasi, ez azért nem azonnal derült ki nekem. Amikor elkezdett járni a barátnőmmel valahogy nem tetszett. Tudjátok túl laza, nem gondoltam, hogy ebből bármi jó kisülhet. Aztán kiderült, hogy egészen jó fej, és valahogy el tudtunk beszélgetni. Valahogy ő jobban megérti, hogy imádom a szépet, hogy szeretek festeni, rajzolni, hogy egyszer jó lenne beszerezni egy saját fényképezőgépet és hogy a kiállítások egyáltalán nem unalmasak, ahogyan azt Christina gondolja. Jól érzem magamat vele, és még a családjáról is mesélt, amiben biztos vagyok, hogy elég nagy dolog, úgyhogy igen azt hiszem mondhatom, hogy nagyon jó barát, pedig már nem is jár együtt Christinával. Az a mázli, hogy nem rossz viszonyban váltak el, azt én jártam volna meg.
Ha túl magasan szállsz... evidens, hogy le fogsz zuhanni Olyan jól alakult minden, lassacskán elkezdem a hetediket is, már csak egy nyár van előttem, de persze soha sem ilyen egyszerű ez az egész... sőt! Ha minden jól megy, akkor jön a baj, ez már csak így szokott lenni. Tudod ilyenkor jön az a bizonyos fekete leves, vagy a nagy pofon az élettől, a mélypont, a zuhanás... mindegy hogyan fogalmazunk. Azt mondják nagyon ritka, hogy egy ilyen komoly betegség ilyen fiatalon előjön, talán a dühkitörések miatt van, vagy én nem is tudom, hogy miért, hogy nálam előbb kezdődött, vagy a zaklatott gyerekkor az oka? De most nyáron már az első gyengébb tünetek megjelentek. Az elején még próbáltam nem tudomást venni róla, de sokáig nem zárattam ki. Az első röpke kézremegések elmúltak és pár hétig semmiféle jele nem volt, hogy újra kezdődne, majd végül... durvább lett. Változó, hogy mi váltja ki, van hogy magától jön, van hogy az ingerültség, a stressz teszi, de a vége ugyanaz, elveszítem a kontrollt és nem tudom leállítani. Parkinson-kór, első stádium, ami nagyon ritka ilyen fiatal korban és simán lehet, hogy hónapokra, vagy akár évekre is tünetmentes leszek. Hát kösz... ez engem nem kifejezetten nyugtat meg. Elkezdődtek a gyógyszerszedések, azt mondják majd évről évre más lesz, vagy több, épp amit az orvosok ki tudtak találni. Az a helyzet, hogy remegő kézzel fotózni... rendkívül nehéz, ezért rengeteget olvastam utána a témának, mert muszáj volt.
Bezárkózva Van, amikor nem tehetsz mást, mint hogy úgy teszel, mintha minden rendben lenne. A nyarat próbáltam úgy tölteni, mintha mi sem történt volna, de közeleg a szeptember és nekem kezelni kell majd ezt az egészet, csak még... nem tudom hogyan. Kifelé azt mutatom, hogy minden rendben, befelé viszont... kínoz a tény, hogy mintha csak az élet folyamatosan sújtani akarna, újabb és újabb csapásokkal, pedig nem tettem rosszat, amiért ezt érdemelném, akkor mégis... miért? Ez az a kérdés, amire soha sem kapsz választ és amit egy beteg ember a legrosszabb napokon tesz fel magának és... csak lóg a levegőben és a helyzeted mit sem változik... pech igaz? Ez a legjobb szó rá... peches típus vagyok.