2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Karakteredre jellemző idézet"
Főkarakter: Főkarakter Teljes név: Sirius Orion Black Születési hely és dátum: London, 1960. 06. 22. Csoport: Varázshasználó Patrónus: kutya Foglalkozás: munkanélküli Képesség: bejegyzetlen animágia* Kiemelkedő tudás: -
Jellemed kifejtése
Sirius, a hűséges. Sirius, az örök lázadó. Sirius, a mókamester. Sok, eposzi eszközként, a neve mellé biggyesztett állandó jelző közül lehet válogatni, mind igaz rá, és tulajdonképpen az összes téved. Nem tette túl magát a háborúban történteken – és hogy is tehette volna? Tizenkét éven át semmi másról nem is tudott gondolkodni. A mai napig gyötri a bűntudat, úgy érzi, cserben hagyta James-éket azzal, hogy megbízott Pettigrew-ban. Ha magára marad, még mindig csak azt a régi, idegesítő kérdést szegezi magához: mi lett volna, ha… Egész életében küzdött valami ellen, valamiért – ha másért épp nem is, hát a józanesze megtartásáért – nem igazán jött még rá, hogy ezek után mihez kéne kezdjen magával. Az új békében sem sikerült megtalálnia még a saját békéjét, minden gyanús neki, minden mögé odaképzel valamit, maga sem tudja, pontosan mit, de napról napra nyugtalanabbul olvassa az újságcikkeket, attól tartva – vagy arra várva – hogy az új rendszer végre megdől, előkerülnek a sötét titkok, fejek hullnak, vagy ki tudja. Ezzel együtt, a maga szerény eszközeivel igyekszik rendben tartani az életét. Magához vette Harry-t; nehezen akarja beismerni, de persze tudja, ő is és mindenki más is, hogy neki legalább ugyanannyira szüksége van a fiúra, mint fordítva. A társaságában nehezebb megfeledkeznie arról, hogy rendesen egyen, hogy figyeljen oda, épp mennyit iszik, vagy épp rá van kényszerítve, hogy ne kutya formájában bujkáljon a házi manója elől.
Megjelenés
Öregebbnek tűnik a koránál, tizenkét év Azkaban sok munkát fektetett abba, hogy a hajdan jóképűnek mondott arcra lemoshatatlanul rávésse bélyegét. Öreg a bőr, sárgultak a fogak, a szeme fénye csak emléke a réginek. Nem igazán célja, hogy bárkiben bármiféle illúziókat keltsen a külsejével kapcsolatban, mostanra megelégszik annyival, ha heti háromszor gondja van a fésülködésre, illetve ha időről időre sikerül rendbe tegye a szakállát. Régi, klasszikus varázslóruhákat visel, fiatalabb korában, a háború alatt kacérkodott az akkor épp talán már nem is olyan divatos szakadt farmerokkal, punk zenekarok hírnevét öregbítő pólókkal, de visszaköltözve a Grimmauld téri házba, ezek épp nem álltak raktáron a ruhásszekrényekben. Nem túl magas. Mellkasán, karján fekete tetoválások díszítik. Az elmúlt pár évben felszedett pár kilót, így most már garantáltan nem fogod összetéveszteni egy bőrhuzattal díszített csontvázzal.
Életed fontosabb állomásai
Még egyszer ránéztem a címlapra. Hosszú, göndör haj, sebtében, szerencsétlen ívben borotvált szakáll, az áll jobb felén kisebb vágás – nem látszik, de én tudom, hogy ott van – zavart, túl széles mosoly, szarkalábas szemek. Valakivel épp kezet fogok a képen. Feketén szedett cím díszeleg egy kicsivel feljebb a kávéval leöntött papíron. Reggeli Próféta – így az első sor. Majd a második – Sirius Black ártatlan. Vagyis hát ÁRTATLAN, csupa nagybetűvel. Megfogtam az újságot. Összetekertem. Aztán lecsaptam vele a sarokban azt a pókot. - Tessék, Ron, most már tényleg érezd magad otthon. Jut eszembe, hogy van a lábad?
- Negyven évesen is így fogsz siránkozni? - Nem feleltem. Folytatta. - Vagy hát nézd, mindenkivel előfordult, vagyis majdnem mindenkivel, hogy épp nem ölt meg tizenhárom muglit, most komolyan, te vagy az első, aki emiatt híres is lesz. – Vigyorgott. Felhorkantottam. Egy mélyet sóhajtott. – Jó, oké. De lásd be, hogy csak azért szenvedsz, mert szenvedni is akarsz. Szívtam egy slukkot a pipámból. – Nem igazán értem, hogy… - De, nagyon is érted. – szakított félbe. – Pettigrew börtönben van. A hülye bosszúd bevégezte önmagát. Nem, Sirius, ne vágj ilyen arcot. Ha te ölöd meg Peter-t, akkor most… Úgy értem, ha fele annyira próbálsz csak hatásvadász lenni, már aznap kézre kerítették volna. Mondom, hogy ne grimaszolj! Te is tudod, hogy vagy tízezer másik, épeszű forgatókönyve lett volna annak, ami a Szellemszálláson történt két éve. És Merlinre, Black! Legalább kilencezer-kilencszázkilencvennyolcban nem kellett volna halálra rémíts három gyereket. - Mert szerinted mégis… - Ne kapd fel a vizet. De hé, az meg sem fordult a fejedben, még mielőtt betörtél volna a Roxfort-ba, hogy írj egy levelet Harry-nek? Tudod… - Pofa be.
Jobbról emberek. Balról emberek. Kíváncsi tekintetekkel kereszttüze mér rám sorlövést. Bámulnak. Apró tőr, ami csontig vág, minden egyes szempár. Van valami furcsán megalázó abban, hogy nem tudsz végigmenni úgy az utcán, hogy ne nézze egy kisebb tömeg, épp mikor akarod megvakarni a seggedet. Rettegtek ettől az arctól, ettől, amit én egyébiránt a tükörben szoktam bámulni valamivel felkelés után. - Nem értem ezeket a fintorokat, volt ez a kép már sokkal rosszabb is. No, jó, lássuk be, sokkal jobb is. - Rettegtek tőle, most pedig bárgyún rámosolyognak. Mások összesúgnak. Azt hiszik nem feltűnő, de a fenébe is, ki nem veszi észre, mikor rászegeznek egy mutatóujjat? Más helyében én is pont az ellenkezőjét hinném el annak, amit a Próféta ír. De nem, nem is erről van szó, csak épp bitang nagy tévedés azt hinni, hogy tizenkét évet pár újság cikk és még több letartóztatás majd valahogy helyrehoz. Próbálkoztak. Megtették, amit épp meg akartak tenni. És aztán Sayonara, jöhet az új fejezet. Csak tudod… tudod, mi az én nagy problémám? Ugyanazok ítéltek el engem, vagyis igen, tudom, nagyjából ugyanazok, mint amik most őket is. Mondják, az ember változik, és nyugodtan nevezz szkeptikus baromnak, de hadd kérdezzem meg: ennyit? Na, mindegy. Lemondtam arról, hogy valaha újra végigsétáljak az Abszolúton. Már réges-rég lemondtam, nem is tudom, egyáltalán miért próbálkoztam vele. Kis híján fellöktem egy fiatal boszorkát, ahogy bevágódtam az első sikátorba. És hopp, négy lábon, fekete bundában futni kezdtem. Futni, egészen hazáig.
- Mit ártott neked ez az asztal? – aggódó arccal előbb a földön heverő romokat nézte, aztán meg engem. Morogtam valamit, aminek véletlenül sem volt köze a valósághoz. Nem is volt megelégedve a válaszommal. Visszanézett a szemétkupacra. - És ezért kellett széttörnöd? - Hagyd már azt a kibaszott asztalt! - Sirius, kérlek! Ne káro… - Oké, oké, rendben. Bocsánat. – sóhajtottam. Ledobtam magam a fotelbe. Ő is, velem szemben. Egy ideig egyikünk sem szólt semmit, végül, mint mindig, ő törte meg a csendet, a szokásos, semmitmondó csevegésével. - Szép ez a köntös. – szelíd hang, még szelídebb mosoly. - Az apámé volt. Azt hiszem. – Nos, szag alapján mindenképpen. Az egyik szekrényben találtam, és mint minden mást a Grimmauld téri házban, ezt is jogos tulajdonomba vettem. - Meg mertem volna esküdni rá, hogy az anyád… öhm, Walburga mindenét kidobta a temetése után, pedig… ó, Merlinre! A padláson még a régi posztereidet is megtaláltam. Tudod, azt a Jane Birkin-est. Kerestem azt a régi bőrkabátodat is, de… - Az nem lesz itt, később szereztem. - Hogyan? - A motorral együtt. – aztán Godric's Hollow-ban maradt, azon az estén, mikor… - Ó, a fenébe is! – újra sóhajtottam. Kicsit előre dőltem, felvettem a földről a pipám (korábban az asztalon volt, mikor az asztal még asztal volt), meggyújtottam. Slukkoltam. Ő tovább fecsegett. - Gondoltál rá, hogy esetleg valami munkát szerezz? - És mégis mit? - A Minisztériumban biztosan… - Nem akarok szívességet kérni tőlük. - N… - kezdett bele valamibe, sose derült ki, mibe, mert közbe vágtam. - Meg amúgy is, mire számíthatnék? Ha bárkit megkérdezel, semmit nem csináltam egész életemben, csak illegális politikai rendekben bohóckodtam, meg börtönben ültem. Mit csinálhatnék? A Minisztériumnak? Nem akarom, hogy azt higgyék, az adósaim, ahogy azt sem, hogy én az ő adósuk legyek. És… szóval… - Szóval? - Kibaszottul fogal… - Ez a stílus lehet, hogy az Azkaban-ban, vagy egy barlangban megengedhető, de… - Jó, jó, felfogtam. Bocsánat. – slukkoltam egyet. Egy jó mélyet. – Nem tudom, majd eladom a családi ezüstöt, Remus úgyis… mindegy. - Újra hallgattunk. Mindketten. Merengve körbenéztem. Végül én szólaltam meg előbb. – Ki kéne takarítanom ezt a helyet. - Ebben végre egyetértünk. - Meg szerezhetnék egy fát. Egy karácsonyfát. Hol szokás ilyeneket venni? Azt hiszem, még soha sem volt saját karácsonyfám. - Szent szalmaszál, Sirius! - Aztán meg lehet, megvárom vele Harry-t. Szerinted ő tudja, hol lehet ezeket… - Előbb talán – itt jelentőségteljesen a földön lévő törött bútorra meredt. – ezt tüntessük el innen.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sirius Black 2015-07-31, 21:00
Elfogadva!
No csak ide jutottam! Nagyon örülök, hogy megérkezett végre a köreinkbe Sirius és remélem, hogy Harry-vel is jól fognak alakulni a dolgaid, ő is nagyon lelkesen várt már rád, de hát ki nem? Nekem személy szerint Sirius a nagy kedvencem, de szerintem sokaknak és itt él, bár elég nyomorult módon, annyi szent. Valahol én úgy képzeltem el, hogy jobb élete lesz, de van abban bőven logika, ahogyan te megközelítetted ezt a karit sőt! Jól átgondolva börtönben volt, az azért nyomot hagy az emberben, rosszul alakult a sorsa és most nem is nagyon tudja, hogy mit kezdjen magával, mégis csak nehéz munkát találni ilyen múlttal. Talán mégis fogadhatnál el segítséget, netán ott van Dumbledore... valahogy meg kell ráznod magad és újra talpra állni, már csak Harry kedvéért is. Én drukkolok hozzá! Egy szó mint száz, szépen fogalmazol, a karid is nagyon tetszik, szóval nem tartóztatlak, foglalózz, aztán meg is vagy!
