Főkarakter: Sili
Teljes név: Dorian Havilliard
Születési hely és dátum: Liverpool 1980. február 14.
Csoport: Griffendél
Patrónus: ködfoltos párduc
Évfolyam (szak) / Foglalkozás:8. évfolyam (bestiamester)
Képesség: Bejegyzet animágus (mosómedve)
Kiemelkedő tudás: Legendás Lények Gondozása-Kiemelkedő, Rúnaismeret-Tehetségtelen
Jellemed kifejtése
Hogy milyen vagyok? Természetes tökéletes. Nemesi származás, gazdagság, egy egész csapatnyi csaj, akik érted vannak oda…Valld be, hogy irigykedsz! Úgyis tudom, hogy így van. Csakhogy van egy kis hátulütője a dolognak. Az egész családom halálfalókból áll. Gőzöm sincs milyen régóta csodáltuk a Nagyúrt, de az tuti, hogy a nagyszüleim már igen. Így persze a szüleim is halálfalók lettek, nem mellesleg a kisöcsém is, aki még csak 12 éves. De én ugyan nem fogom követni a példájukat! Nem fogok egy halott fószer feltámadásában reménykedni! Amúgy sem terveztem csatlakozni a nyamvadt kis csapatukhoz. Én, köszönöm szépen, jól megvagyok úgy is, hogy nem ölök meg senkit; nekem valahogy derogál ilyesmit tenni.
Lehet ezért is tagadnak le a szüleim, bárhová megyünk. Mindig azt mondják, hogy örökbe fogadtak. Azt azért megjegyezném, hogy ez az én ötletem volt. Jó, mi? Szerintem legalábbis zseniális. Poénból néha még a keresztnevükön is szoktam szólítani őket, csakhogy élet hűbb legyen a mi kis mesénk.
De hogy komolyra fordítsuk a szót; messze nem vagyok tökéletes. Sőt; a legtöbben azt mondják, hogy egy beképzelt, önző dög vagyok. Ami igaz, de nem feltétlenül minden esetben. Kedves is tudok ám lenni, csak akkor tegyél valami olyat, ami miatt kiérdemelheted a barátságomat. Nyugi, kezdetben az is megfelel, ha népszerű vagy; esetleg ha gazdag, akárcsak én. De most nem sorolok fel több jó tulajdonságot. Illetve… Vicces vagyok. Minden lányt meg tudok nevettetni a környezetemben. Bár az is igaz, hogy csak őket. Oké, lehet nem ez a legjobb dolog bennem, de van még más is a tarsolyomban. Ott van például az állatimádatom. Nincs olyan élőlény, amelyiket ne szeretném. Személy szerint érdekesnek találom a különféle állatfajokat. Főleg a kutyákért vagyok oda. De abból csak a fajtisztákért.
Hát azt hiszem, ennyit tudtam magamról mesélni. Sajnos a rossz tulajdonságaimat nem tudom felsorolni, miután… olyanom… nincs.
Megjelenés
Míg az előbb csak vicceltem a tökéletességgel, itt nem fogok. Számomra a külső az, ami számít. Tehát ha nem nézel ki jól, akkor már most fel is adhatod azt, hogy valaha jóba leszünk. Ugyanakkor, ha nálam jobban festesz, (amit egyébként kétlek) akkor újfent nincs esélyed nálam. Esetleg, ha lány vagy, azzal meg tudok békülni. Beszélgetni persze lehetséges, hogy fogunk, de valószínűleg csak akkor, ha azt senki sem látja. Nem ronthatom a népszerűségem, remélem, ezt megérted. Na de térjünk vissza a kinézetemre… Azt hiszem, te magad is látod, hogy csodás fekete hajam van, ami mindig remekül áll, és szürkéskék szemem. Amit én persze zafírkéknek ítélek el, de ebben az egy dologban elfogadom, ha neked más a véleményed. De meg ne próbálj más esetben ellentmondani nekem!
Az öltözködésem talán az egyetlen olyan dolog, amiben azt tudom mondani, hogy átlagos vagyok. Többnyire egyszerű utcai ruhákat hordok, nem úgy, mint az öcsém, aki persze mindig elegánsan öltözik fel, ezzel is növelve a nagyképűségét. Igen… ő még nálam is beképzeltebb. Bár még így sem érhet utol abban az esetben, ha képes vagyok valami ing szerűséget magamra rángatni. A volt barátnőim mind azt mondták, hogy úgy nézek ki olyankor, akár egy herceg. Ha jobban belegondolok, minden lány ezt mondja… Ez mondjuk nem csoda, hisz csodás kinézetemnek, és lefegyverző mosolyomnak hála egy nő sem tud ellenállni nekem.
Igazából nem mondanám magam túl magasnak; nem is tudom hány centi vagyok. De ez a méret elég ahhoz, hogy a lányok kényelmesen fel tudjanak venni mellém egy tűsarkút és még így is magasabb vagyok náluk. Még egy dolog, ami nem kifogásolható rajtam, és az az erőnlétem. Nem vagyok egy kigyúrt srác, de eléggé izmos vagyok. Ez főleg annak a sok vívóedzésnek köszönhető, ahová a szüleim írattak be, amikor még kicsi voltam.
Életed fontosabb állomásai
Mindössze tizenegy éves voltam, amikor a szüleim elmondták, hogy halálfalók. Éppen a Kings Cross pályaudvar felé tartottunk, mert megkaptam a levelet, hogy felvételt nyertem a Roxfortba. A szüleim persze egyből megörültek neki, és elmondták, hogy ők annak idején a Mardekárba kerültek. Én persze azonnal azt gondoltam, hogy majd én is odakerülök és majd a szüleim nyomdokaiba lépek. Azonban amint elmesélték, mivel is foglalkoznak pontosan, már semmi kedvem nem volt hozzá többé. Akkor döntöttem el végleg, hogy sose leszek halálfaló, olyan kegyetlen, és gonosz. Én sose tudnám megtenni azt, amit ők.
Alighogy a szüleim felraktak a vonatra, már el is mentek. Még csak azt sem várták meg, hogy elinduljon. Teljesen egyedül maradtam, egy fülkében, és úgy vártam az utazás végét.
*
A vonatról leszállva, egy hatalmas terembe vittek minket, ahol valamiféle ceremóniát tartottak, amiről csak később derült ki, hogy itt tudjuk meg melyik házba fogunk a jövőben tartozni, mindaddig, amíg itt tanulunk. Amikor az én nevemet mondták, könnyedén mentem ki a kordonra. Sose mutattam ki, mennyire félek, ráadásul az első benyomás fontos. Én pedig nem akartam, hogy mindenki egy betoinak ismerjen meg.
Amint a fejemre rakták azt az ocsmány süveget, beszélni kezdett. Mondott valamit ugyan arról a házról, ahová a szüleim jártak, meg említett valami Giffendélt. Vagy Driffendélt? Magam sem tudtam, mit akarok. Oda tartozzak ahová a szüleim, és váljak olyanná, mint ők? Vagy inkább belekezdjek valami újba, és menjen homlokegyenest ellen mindannak, amit a szüleim elvárnak tőlem? Végül eldöntöttem magamban. Egy pillanatra mintha tudta volna az a kalap, hogy mire gondolok, és kimondta:
-GRIFFENDÉL!
*
Mára már örülök, hogy akkor nem a Mardekár mellet döntöttem. Az én házam valóban a Griffendél, még ha egy pökhendi alak vagyok is, nem félek semmitől. És sose hagynám bajban a barátaimat, akikből bár kevés van, mégis az életemet adnám értük. Látod? Nem is vagyok én olyan rossz;, csak nehéz velem megtalálni a közös hangot. De ha egyszer elnyerted a tetszésem, akkor már barátok maradunk, amíg világ a világ. Vagy amíg azt nem mondod, hogy többé látni se akarsz.