2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] " Minden egyes család elsősorban a sajátjait védi és óvja. ‒ Dean Ray Koontz"
Főkarakter: Aaron Prusseit Teljes név: Karen Nott Születési hely és dátum: London és 1978. november 10. Csoport: Mardekár Patrónus: Héja lenne, ha meg tudná idézni Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 9. évfolyam (Méregkeverő/Bájitalkeverő szakirány) Képesség: Bejegyzett animágus (Holló) Kiemelkedő tudás: Bájitaltan - Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Hogy milyen is lennék? Ha évekkel ezelőtt kérded, azt feleltem volna, hogy életvidám, optimista, derűs. Mostanra azonban az életvidámságom mogorvasággá, az optimizmusom kegyetlen kritikussá változott, a derű pedig, ami belőlem fakadt talán örökre elveszett. Régen egy érzékeny kislány voltam, azonban megtanultam mára, hogy az élet kisebb-nagyobb hullámvölgyekből áll, ezért kénytelen vagy mindig a legrosszabbra számítani, és amikor azt hiszed, hogy most már boldog vagy, eszedbe jut, hogy ez a boldogság bármelyik pillanatban szertefoszthat. Eléggé makacs vagyok, mondhatni, néha fejjel megyek a falnak, bár ez csak akkor jellemző, ha valaki a családomat szidja. Jaj neked, ha egy rossz szót mersz mondani a tesóimra, vagy a rokonaimra, világos?! Ha pedig bármelyiket is a szádra veszed, garantálom, hogy a Durmstrangban eltöltött idő alatt rendesen megtanultam hogyan kell kipeckelni valakinek a száját. Tehát robbanékony természetű vagyok, és még szeszélyes is, így nem igazán tudhatod, hogy valamilyen megjegyzésedre hogyan fogok reagálni, mert lehet, hogy hangosan röhögök rajta, de az is lehet, hogy megátkozlak. Viszont azt le kell szögeznem, hogy nem vagyok őrült. Sőt se pszichopata, se szociopata. Csupán sajátos módon dolgoztam fel az engem ért csapásokat. És még a legaranyosabb kislányból olyan mogorva szemétládát tud faragni az élet, mint amilyen én is vagyok, pedig alapvetően senkinek nem kívánok én rosszat. Igaz, szeretek beszállni a verekedésekbe – öt fivérem van, oké?! –, de sose kezdeményezem azt, sőt, ki nem állhatom, ha valaki sportszerűtlenül játszik. Becsülöm az őszinte és egyenes embereket, még a gyermeki naivitással rendelkezőket is egész jól tűröm, azt viszont nem vagyok hajlandó elviselni, hogyha egyszer valakit a bizalmamba fogadok, akkor az később hátba szúrjon. Ja, azt elfelejtettem, hogy a sértéseket örökre megjegyzem, így nem árt, ha tisztában vagy vele, hogy kinek az ellensége akarsz lenni, ugye nagyanya, nagyapa? Azt se árt tudni, hogy kíméletlenül őszinte vagyok, tehát ha bármi bajom van veled, nyugodt szívvel a fejedhez fogom vágni, ezt elhiheted. Ezért aztán hajlamos vagyok arra is, hogy akaratomon kívül megbántsam a szeretteimet, amit elég hamar meg is szoktam bánni. Ez általában akkor szokott megtörténni, amikor elfogyott a cigim, mert évek óta kissé nikotinfüggő vagyok, mert néhány hülye ismerősöm még a Durmstrangban rászoktatott, és képtelen vagyok letenni, mondjuk, annyira nem is akarom. Sose veszem magam körül „haverokkal”, nekem csupán a családom van. Felesleges kapcsolatokat nem szívesen alakítok ki másokkal, így hát jelenleg csak ez a pár ember van, akikért tűzbe tenném a kezemet. Talán azt is fontos lenne említenem, hogy azért a családommal se túl felhőtlen a viszonyom. Vagyis, a fivéreimet imádom, az ikertestvérembe pedig halálosan szerelmes vagyok, (igaz, a kapcsolatunkat titkoljuk a család előtt), a nagyszüleimet pedig meg tudnám ölni. Mármint az apai nagyszüleimről beszélek, ugyanis anyu szülei már nem élnek. Van még néhány rokonom, de ők se nagyon tartják velünk a kapcsolatot apa miatt, így lényegében nekem már csak az öt testvérem marad. Fredericnek és Stevennek mindörökre a kishúguk leszek, míg az ikertestvérem, Gavin a szerelmeként tekint rám, a két öcsém, Chase és Adrian szerintem nem is nagyon emlékeznek már anyára, így valami anyapótlék lehetek számukra. Ironikus, hogy a családban mennyi szerepet kell betöltenem. Néha nem is tudom hogyan tudok megbirkózni azzal a feladattal, hogy én lettem az egyetlen nő a háztartásban. Öt pasival együtt élni még akkor se volt könnyű, amikor anya még itt volt, de mióta egyedül maradtunk, minden nehezebbé vált. Talán épp ezért olvasok annyit. Olvasás közben annyira kikapcsolok, hogy egy kis időre elfeledkezem a valóságról, és boldognak érzem magam. Bár, az, hogy szeretek olvasni, nem jelenti azt, hogy tanulni is szeretek. Ahogy az hogy szeretek őszinte és sportszerű lenni, nem jelenti azt, hogy jó ember lennék. Csupán korrekt. Apám is mindig korrekt maradt, hiába volt halálfaló. Tehát, lényegében egy elcseszett életet éltem, amit csak Gavin, a fivéreim és a könyvek tudtak néha jobbá tenni. Most pedig hagyj, mert Merlinre esküszöm, hozzád vágom a Szörnyek Szörnyű Könyvét, ha nem hagysz olvasni!
Megjelenés
Ha egy sorba állítanának a testvéreimmel, akkor én lennék a negyedik legmagasabb a 178 centimmel. Szörnyű, hogy én vagyok az idősebb, és mégis az ikertestvérem a magasabb. Elég sokszor szokott heccelni azzal, hogy mellette eltöpörödök, és hogy olyan, mintha ő lenne a bátyám, de tévedés, az a három perc előny az én javamat szolgálja. Az északon eltöltött sok év alatt – bár főként a kevés napfénynek köszönhetően, ami engem ért – a bőröm nagyon sápadt, szinte betegesen fehér. Ez engem nem különösebben zavar, hiszen Angliában se látni túl sok lebarnult embert. Maximum akkor lennék zavarban, ha valamilyen mediterrán országban élnénk, de Merlinnek hála, nem így van. Nem mondanám magamat se kövérnek, se vékonynak, bár volt egy időszak, amikor nagyon sovány voltam, de szerencsére úgy tűnik, ennek az időszaknak vége. Bár azért valamennyire meglátszik rajtam a koplalás. Viszont mivel elég kemény volt északon tanulni és amúgy is szeretek mozogni meg edzeni, ezért, ha felhúzol, akkor könnyedén átrepíthetlek a fél szobán. Vállig érő barna hajam van, ami régebben sokkal élénkebb színű volt, azonban az évek elteltével kissé fakóvá vált. Bár jelenleg hagyom nőni, így most picivel lejjebb ér a vállamnál. De ez amúgy se nagyon látszik, mert többnyire feltűzöm a hajamat. A szememet apámtól örököltem, igazából apa mindig azt mondogatta, hogy egy Nottot a tekintetéről ismerhetsz fel. Rideg, átható szürke tekintet. Ez jellemző a család legtöbb tagjára, és néha még hasznát is veszem ennek komor tekintetnek, ha le akarok rázni másokat, mert elég csúnyán néznem valakire, és az teljesen berezel tőlem. Mellesleg két éve az egyik halesworth-i ismerősöm rávett, hogy csináltassak tetoválást – ez a környékünkön akkoriban nagy divat volt, de így is alig bírtam rávenni Fred-et, hogy engedje meg, de végül csak győztem –, tehát a bal vállam alatti területen most hét kis holló található, amely a családom egy-egy tagját jelképezi. És ha már így eltértem a természetes adottságaimtól, akkor akár azt is említhetném, hogy én nem vagyok olyan tyúk, aki fél órán keresztül sminkeli magát, mert csak a szememet szokásom kiemelni, hogy még inkább hatásos legyen a lesújtó pillantásom. Az öltözködésemről meg annyit, hogy szeretem a sötét színeket – fekete, sötétkék, lila, esetleg bordó, de az ritkán, és sötétzöld ruhákat hordok. Egyébként csipkeruhákat is szívesen viselek.
Életed fontosabb állomásai
Ha engem akarsz megismerni, akkor a családom életéről nem árt, ha tudsz néhány dolgot. Íme, a Nott család múltja: Apám elkövette a legnagyobb hibát, amit a varázslótársadalom szerint egy egyén elkövethetett: halálfaló volt. Én ebben nem láttam semmi kivetnivalót, elvégre, az én apám sose bántott senkit, nem gyilkolt, nem kínzott ártatlanokat, csupán egy véleményen volt a Sötét Nagyúrral. De a karján viselte a Sötét Jegyet, így amikor elkapták, ezzel a jellel megbélyegezte a családunkat. Igaz, a bukás után sok-sok évvel történt, az ikertestvéremmel még nem töltöttük be a tizenegyet, amikor aurorok törtek be házunkba, és a földre teperték. A kis Chase teljesen halálra rémült, de mi sem voltunk jobb állapotban. Én személy szerint sírva estem neki az egyik minisztériumi embernek, és követeltem vissza az apukámat. Akkor hurcolták el őt, amikor a legnagyobb szükségünk lett volna rá, elvégre, anyám várandós volt Adriannel. Szegény öcsém sose ismerhette meg őt. Azon a napon a Nott név teherré, átkossá vált számunkra, tekintve, hogy mindenki lenézett minket, a nagyszüleim kitagadtak minket a családból, ezáltal magunkra hagytak minket. Pedig pont a családtól vártunk támogatást, elvégre a vagyonunk javát elkobozták, így anyám egyedül maradt öt kisgyerekkel meg egy csecsemővel. Ekkoriban hagytuk ott Londont, és költöztünk le Halesworth-be, mert anyám szülei tudtak némi pénzzel támogatni őket, de a Nottok szinte teljes mértékben elzárkóztak tőlünk, mert féltek a nagyi haragjától. Szóval, Londontól messzi bújtunk meg, hogy ne érjenek el minket a kellemetlenkedő alakok. Megpróbáltunk új életet kezdeni, de ez mindenki számára nehéz volt. Egyedül az tartotta bennünk a lelket, hogy hátha mégis tudják bizonyítani apánk ártatlanságát, és hazaengedik. Elvégre valamilyen eszmével szimpatizálni önmagában nem bűn, ő pedig sose tett volna olyasmit, amivel másoknak árthatott volna. Azonban… Sose tért vissza. Néhány hónappal később anyám levelet kapott, amelyben közölték, apám meghalt. Persze, mi jóval korábban kaptunk értesítést a Durmstrangból, hogy felvettek minket, lelkendeztünk is Gavinnel, és alig vártuk, hogy apa hazaérjen, és mesélhessük neki… Csakhogy jött ez a levél. Nem akartam elhinni, és mégis… Nem volt többé. Nem lélegzett többé az én kopaszodó, vékony, szemüveges, okos, nagylelkű, becsületes és szeretnivaló apám. Elragadta tőlem, tőlünk az élet. Legalább azt sikerült kikönyörögnünk, hogy a testét megkaphassuk. Azt akartunk, hogy békében nyugodhasson a halesworth-i temetőben, mert megérdemelte a nyugalmat. Mint minden szerettem elvesztésekor, akkor is könnyekkel áztattam a sírt, miközben Gavinbe kapaszkodva próbáltam talpon maradni. Nem én voltam az egyetlen, aki bőgött. Ahogy végignéztem a testvéreimen és édesanyámon, egyikük se bírta visszatartani a könnyeit. Míg mi csendesen gyászoltunk, az alig néhány hónapos Adrian keserves bőgése visszhangzott a temetőben. Elvégre, miután elföldelték apám testét, már senki nem maradt ott rajtunk kívül. Így is csak mi búcsúztunk el tőle. Ezek után sose volt vidám otthon a hangulat. Most már végleg minden anya nyakába zuhant, és még az se segített, hogy Chase és Adrian kivételével az évek nagy részét az iskolában töltöttünk. Habár a nyári szünetben Fred, Steven és Gavin társaságában igyekeztem levenni a terheket anyám válláról, sajnos, ez nem bizonyult elégnek. De nem fogadtunk el senkitől segítséget, mert ahhoz túl makacsok és büszkék voltunk, akár csak apánk, és úgy véltük, ő is azt akarná, hogy a saját erőnkből álljunk talpra. Csak épp arra nem gondoltunk, hogy anyánk már nem elég erős ehhez. Anyám szervezete annyira legyengült a túlhajszoltság és a kimerültség miatt, hogy nem tudott kilábalni egy betegségből. Őt is elveszítettük. Egyébként a durmstrangos évek kegyetlenül nehezek voltak az állandó hideg, a szigorú tanárok és a követelmények miatt, de nem adtuk fel, és egész jó jegyeket sikerült szereznünk az évek során. Amikor pedig megrendezésre került a Trimágus Tusa, akkor mi is látogatóba mentünk a Roxfortba. Nem is sejtettük, hogy valamikor még annak az iskolának az ódon falai között fogunk majd tanulni. Anyám búcsúztatásán is szitált az eső, mintha a világ minket, vagy épp a szüleinket siratná. Ott álltunk mind a hatan, egymás kezét fogva, egymásba csimpaszkodva, mintha csak attól tartanánk, hogy jön egy felsőbb erő, ami minket is végleg elszakít egymástól. Akárcsak apa elvesztésénél, itt is mindenki sírt, csakhogy ezúttal anyu már a föld alatt nyugodott apánk mellett, és Adrian bőgése se törte meg a csendet. Néma csenddel és tisztelettel adóztunk a szüleinknek, akik megtettek minden tőlük telhetőt, hogy boldogok lehessünk. Elengedtem a testvéreimet, és egy-egy szál szellőrózsát helyeztem a sírjukra, majd visszafordultam a testvéreimhez, és sorra ölelgettem őket. Még percekig álltunk ott, mire végre valaki megmozdult, és visszatértünk a valóságba. Ezután minden felelősség Fred vállát nyomta, elvégre, ő volt a legidősebb, tehát ő lett a gyámunk. Végül egy egész jó állást szerzett, és Steven is otthagyta az iskolát, hogy segítsen neki. Gavinnel mi is otthagytuk volna… De nem engedték meg. Bár így is kirúgtak minket, hiába volt az igazgató jóban annak idején apánkkal, amit tettünk, az szerintük megbocsájthatatlan volt. Szerintem meg az volt az, hogy az egyik elmebeteg tanár arra akart kényszeríteni minket, hogy kínozzuk meg egymást Gavinnel. Sose bántanám a fivéreimet, főleg nem Gavint, így hát érthető, hogy egyszerre küldtünk a férfire egy olyan átkot, aminek a jóvoltából borzasztó kínokat élt át. Hatodév végén Gavin randizgatott egy lánnyal, aki nagyon nem volt szimpatikus nekem. Nem csak azért, mert feléledt bennem a zöldszemű szörny, hanem azért is, mert az a liba katasztrofális volt. Tehát, kivertem a hisztit. Nem szokásom nyavalyogni, sőt Gavinnel még sose vitáztam, de ez már sok volt nekem. Évek óta ő jelentett számomra mindent, nem pusztán az öcsém volt, vagy a legjobb barátom. Ő tényleg minden volt számomra. Erre el kezdett járni valaki mással, úgy éreztem, mintha hátba szúrtak volna, és a kést jól megforgatták volna a szívemben. Talán egyesek szerint nem normális dolog, ha valaki a tulajdon fivéréhez vonzódik, de ez van. Annyi minden borzalmat átéltünk már, ezt a csekélyke boldogságot elvennék tőlünk? Ezt a kis örömöt elvenné tőlem az öcsém? De végül fény derült arra, hogy ő sem bírta már elviselni, hogy szimplán testvérekként tekintünk egymásra. Így hát megegyeztünk abban, hogy nem kezeljük egymást akként, vagyis, csak mások, a családunk előtt. Így, vagy úgy, de titkolnunk kell a kapcsolatunkat. Közben Frederic elintézte, hogy Gavint, Chase-t és engem átvegyenek a Roxfortba. Azt akarta, hogy legyen valami végzettségünk, én pedig azt, hogy Chase-t ne szekálják a mi tettünkért a Durmstrangban, így ez volt a közös megállapodásunk. Gavin és Chase a Griffendélbe került. Valahogy sejtettem, ők olyan nemesek és önfeláldozóak voltak, ha a családunkról volt szó. Én nem voltam az, talán ez is mutatja azt, hogy a Mardekárba kerültem. Ha a Nott névre gondoltam, nem a biztos otthon és a testvéreim jutottak először eszembe, hanem a sznob nagyszüleim, akiket legszívesebben holtan láttam volna viszont. Megérdemelték volna. Azonban elég szívósak voltak, az idő nem kezdte ki az ő vasakaratukat és egészségüket. Na, sebaj, majd ha a saját kezemmel veszem el az életüket… Eltértem a tárgytól. Tehát, a roxfortos éveink se kezdődtek zökkenőmentesen. Nem volt egy leányálom a fivéreimtől elszakítva lenni, így hát, amikor csak tudtam, mindig velük voltam. Főként Gavinnel, elvégre Chase viszonylag hamar beilleszkedett, és barátokra is lelt, de én csak Gavinnel jöttem ki igazából, persze, tudtam én, hogy teszi a fejét a griffendéleseknek, pedig valójában nem volt odáig értük. Hányszor, de hányszor öleltük egymást hosszasan, amikor végre kettesben lehettünk! Néha egy örökkévalóságnak tűnt az az idő, amit egymástól távol töltöttünk el. Sose voltam hülye a tanuláshoz, és mivel minél jobban állást akartam szerezni, hogy támogatni tudjam a fivéreimet, ezért szorgosan magoltam, hogy minél jobb jegyeket szerezhessek. Gavin is valahogy így gondolhatta, és már boldogok voltunk, amikor letettük a RAVASZ-okat, mert ez azt jelenthette, hogy ismét együtt lehetünk, de Fred kitalálta, hogy tanuljunk tovább az egyetemen. Egyikünk se akart menni, de a bátyánk kérte, így nem ellenkeztünk. Gavin a Bestiamester szakot választotta, míg én a Bájitalkeverőt, így megint előttünk állt néhány év, amit úgy kell majd eltöltenünk, hogy nem lehetünk együtt a nap huszonnégy órájában, de ha ezzel segíthetünk Frednek és Stevennek… Ám legyen.
A hozzászólást Karen Nott összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2016-01-24, 17:11-kor.
Lavender.Brown
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Karen Nott 2015-07-20, 18:03
Elfogadva!
Na! Először is most kezdek tőled félni. Ez a jellem leírás baromira hátborzongató, aki veled szembe megy az akár keresztet is vethet, még akkor is ha nem hívő. Merlin világában pedig ez azért eléggé jelentőségteljes. Ezen túl imádtam olvasni. Nem egy hétköznapi figura és ezt úgy írom, hogy nem olvastam a tesó ET-jét, szándékosan. Csak a tiédre szerettem volna koncentrálni, hogy ne legyen benne semmi zavaró körülmény, noha hiszem, hogy a szerelmetes tesó minden csak nem zavaró körülmény az életedben. Mármint a karakter életében. Fordulatos, izgalmas ET-t olvashattam és ezt köszönöm, talán egyszer én is felnövök az admintársaim mindig lendületes és lelkes kísérőszövegeihez. De hát én már csak ilyen konzervatív vagyok és egyszerűen fogalmazó. Mind a jellem, mind a külső és a karakter története fantáziadús lett, szép, és igazán élvezhető. Már csak a további reagjaidra vagyok kíváncsi és biztos vagyok abban, hogy még találkozunk. Szóval ha még nem foglalóztál, akkor tedd meg és az első lépéseket is a játéktéren.
Ez a jellem leírás baromira hátborzongató, aki veled szembe megy az akár keresztet is vethet, még akkor is ha nem hívő. Merlin világában pedig ez azért eléggé jelentőségteljes. Ezen túl imádtam olvasni. Nem egy hétköznapi figura és ezt úgy írom, hogy nem olvastam a tesó ET-jét, szándékosan. Csak a tiédre szerettem volna koncentrálni, hogy ne legyen benne semmi zavaró körülmény, noha hiszem, hogy a szerelmetes tesó minden csak nem zavaró körülmény az életedben. Mármint a karakter életében. Fordulatos, izgalmas ET-t olvashattam és ezt köszönöm, talán egyszer én is felnövök az admintársaim mindig lendületes és lelkes kísérőszövegeihez. De hát én már csak ilyen konzervatív vagyok és egyszerűen fogalmazó. Mind a jellem, mind a külső és a karakter története fantáziadús lett, szép, és igazán élvezhető. Már csak a további reagjaidra vagyok kíváncsi és biztos vagyok abban, hogy még találkozunk. Szóval ha még nem foglalóztál, akkor tedd meg és az első lépéseket is a játéktéren. 
