2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Néha a véletlenek és a körülmények égbekiáltó igazságtalanságnak tűnnek, de így is alkalmazkodnunk kell hozzájuk. Ez minden, amit tehetünk. - Gavin Extence"
Főkarakter: Carmen Wilkes Teljes név: Merlin Conrad Price Születési hely és dátum: Canada: Manitoba, Dauphin, 1982. 05. 12. Csoport: Hollóhát Patrónus: karvaly Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 5. évfolyamba lép szeptembertől Képesség: Vérfarkas harapás útján Kiemelkedő tudás: Bájitaltan: Kiemelkedő Mágiatörténet: Kiemelkedő Seprűlovaglás: Tehetségtelen
Jellemed kifejtése
Milyen is vagyok? Lehet inkább meg kéne kérdezni mást. Nekem nem mennek az ilyen bemutatkozós szövegek. Még nem teljesen sikerült leküzdenem a tömegfóbiámat, főleg akkor nehéz, ha mindenki engem néz, nem szeretek a figyelem középpontjában lenni. Inkább meghúzom magam valamelyik sarokban, az jobban áll nekem, ezt már sokan megállapították, és egyet is értek velük. Sokkal kényelmesebb. Szeretek segíteni másoknak, főleg a tanulásban, mert leginkább abban tudok segíteni, mivel lényegében abban vagyok jó. Bár, mondták már páran, hogy jó a hangom, de nem tudom. Én nem érzem úgy, és soha nem is mernék énekelni senki előtt, azt hiszem, lámpalázas vagyok. Szeretek rajzolni, sétálni a természetben, a legtöbb időmet sokszor az erdőkben, hegyekben töltöm. Jó kikapcsolódási forma, és jó érzés egyedül lenni a természet lágy ölén. Régen rengeteget szekáltak a nevem miatt, mindenki szerint furcsán hangzott, így végül sikerült nekem is megutálnom, viszont senki sem hajlandó a második nevemet használni, ez pedig elég idegesítő, de mégsem tudok vele mit kezdeni. Pedig a Merlin név tényleg nem passzol rám, elég sok elvárást hordoz magában, aminek én nem tudok megfelelni. Azt hiszem még azt is elmondhatom magamról, hogy elég filozofikus alkat vagyok. Sokat gondolkozom mindenen, mindenkin, szeretem átgondolni a dolgokat a legapróbb részletekig. Viszont ezzel ellentétben kíváncsi nem vagyok. Ha valamit nem tudok, nem kezdek el kíváncsiskodni, ha van rá lehetőségem, akkor a magam lassan végiggondolós tempójában kiderítem, de ha nincs, akkor elég hamar feladom, és elkezdek más után érdeklődni. És van egy újszerű dolog az életemben: sikerült megtanulnom barátkozni. Lehet, hogy csak azért megy könnyebben, mint a tudatlan muglikkal, mert most végre a saját környezetemben vagyok, nem tudhatom. Viszont örülök neki, hogy végre vannak barátaim, és sikerült feloldódnom egy kicsit.
Megjelenés
Külsőre azt hiszem, átlagos vagyok, de remélem, ezzel nem mondok sokat. 179 cm magasra nőttem, és még növésben vagyok, valamint nagy sajnálatomra elég vékony lettem az elmúlt években. Egyszerűen nem tudok felszedni magamra semmit. Nem mondhatom magam izmosnak se, nem egyrészt, mert tettem érte semmi lényegeset, másrészt, nem tudok felszedni magamra se zsírt, se izmot. Nem szoktam a tükör előtt időzni, néha még arra sem jut időm, hogy egy-egy tincset, ha véletlenül elfekszem, akkor valahogyan a helyére zselézzem, mert valamiért mindig futásban vagyok. Sötétbarna a hajam, ami nyáron már nyugodtan mondható világos barnának is. A szemem kék, anya szerint szép tengerkék, mint apáé. Az arcberendezésem a legtöbb ember szerint kicsit gyerekes. Egyszer majdnem 5 percen keresztül bámultam magam a tükörben, hogy tényleg az-e. Arra a következtetésre jutottam, hogy igen, de tisztában vagyok vele, hogy a környezetem nagyban képes manipulálni az ízlésemet és a gondolkodásomat, szóval ez nem egy magabiztos kijelentés. Az öltözködésem, hát, egyedi... Szeretem a barnát, a zöldet és a kéket, de inkább csak a sötétebb árnyalatokat. Nem szoktam túlzásba vinni az öltözködést, egy egyszerű farmer és egy póló. Soha nem voltam a divat híve, nem is igazán tudom követni, túl gyorsan változik. Inkább megmaradok annál az örök elvűségnél, hogy ha méretben jó, kényelmes és még tetszik is nekem, akkor pont jó lesz a számomra.
Életed fontosabb állomásai
1982. május 12-én születtem Canadában, Manitoba államban, azon belül pedig Dauphin-ban. A szüleim, Catrine Price és Nathaniel Price, valamint az öcsém Bertold Price, és a nővérem Miranda Sofia Price társaságában nőttem fel. Pontosabban, inkább csak az öcsém és a szüleimében, mivel a nővérem 4 évvel idősebb nálunk és még 7 éves koromban ő bekerült a Roxfortba. Emlékszem, anyuék nagyon büszkék voltak rá akkor, főleg, hogy ő is a Griffendélbe került be, ahová anya és apa is még anno. Akkor határoztam el, hogy én is be fogok kerülni abba az iskolába, még hozzá ugyanúgy a Griffendélbe. Mondhatni életcélommá vált, hogy anyáék büszkeségét én is elnyerhessem. Oh, igen. Azt hiszem elfelejtettem megemlíteni, hogy mi egy mugliszármazású család vagyunk. Nagyon gyakori a mi családfánkban, hogy néhány ágon kimarad a mágia vonala, azaz kviblik születnek. Ez a nővérem esetében nem történt meg, viszont anyáék aggódni kezdtek, amikor nálam nem akartak jelentkezni a varázsképességek. Ők is nagyon csalódottak voltak, de engem sokkal jobban lesújtott ez a hír, mint őket magukat. Még az is rátett egy lapáttal, hogy Bertoldnak, aki 1 évvel volt csak fiatalabb nálam, már 9 évesen megmutatkoztak ezek a jelek. Mondhatni már depresszióba süllyedtem, amire rájátszott az is, hogy egy mugli iskolába jártam, ahol mindenki csak csúfolt a nevemmel, és azzal, hogy jó tanuló voltam. Hiába próbáltam menőn viselkedni, az sem segített, talán még rontott is a helyzetemen. Általában csak annyiból állt a másokkal való beszélgetésem, hogy néhány osztálytársam elkérte tőlem a házit, vagy megkért, hogy írjam meg helyettük a be adandójukat, én pedig megtettem. Mi mást tehettem volna? Ha nem csinálom meg, lehet, hogy szóba se áll velem senki. Viszont hatalmas meglepetésemre ez a jószívűségem - vagy inkább gyávaságom, nem tudom pontosan -, meghozta gyümölcsét. Egy Patrick nevű osztálytársam, akinek gyakran szoktam segíteni, mivel rendes gyereknek tűnt, csak szegénynek nagyon nem ment a matematika, meghívott a születésnapi bulijába. Nagyon meglepődtem, először csak hebegtem-habogtam, fogalmam sem volt róla, hogy komolyan gondolja-e vagy csak meg akar viccelni, de mint kiderült komolyan gondolta. Szombat-vasárnap, két napos születésnapi buli volt, még azon a hétvégén. Amikor elmeséltem anyáéknak, ők is nagyon megörültek. Lehet, hogy még jobban, mint én. Bár meg tudom érteni őket, így visszagondolva soha nem tudtam jól kijönni másokkal, biztos örültek neki, hogy a fiúknak mégis vannak barátai, és ők már valamennyire belenyugodtak a gondolatba, hogy lehet nem lesznek varázsképességeim, akkor pedig igazán nem árt, ha vannak egyszerű varázstalan emberek körülöttem. Még nem töltöttem be a 11-et, pontosan 2 héttel előtte volt Patrick születésnapi bulija, amin viszonylag sokan voltak. Én igyekeztem elvegyülni a tömegben, vagy éppen Patrick mellett maradni. Minden rendben ment egészen este 10-ig, amikor is éppen készülődtünk lefeküdni, aludni, mivel akármennyire is próbálták erőltetni az ott lévő szülők, a gyerekek hajthatatlanok voltak és kikönyörögtek maguknak még fél órát. Ez alatt a tábortűz köré gyűltünk és rémtörténeteket kezdtünk mesélni. Joanne-on volt a sor, aki eggyel mellettem ült. Nagy, vicsorgó farkasokról és más-más vérszomjas állatokról mesélt, mint a vámpírok is. Nem igazán ijedtünk meg, legalább is nem a történettől, inkább csak a zörgő bokroktól a háttérben, amik, ahogy haladt előre a történet, egyre többször zörrentek meg. Én nagyon féltem. Sokan nevettek, úgy gondolták, hogy biztos csak beküldtek oda valakit, hogy ijesztgessenek minket, vagy a felnőttek viccelődnek, viszont én megszámoltam magunkat. Mindannyian itt voltunk, a bentről szűrődő zajokból ítélve pedig a felnőttek bent beszélgettek, ők sem lehettek azok. Féltem, nagyon rossz volt az előérzetem, és ahogy végül Joanne is felnevetett a meséje végén, beigazolta minden gyanúm. Három hatalmas sötét szörny ugrott elő a bokrokból vicsorgó fogakkal és egy farkas vonyítás kíséretében. Joanne eltűnt mellőlünk, az egyikük... Megette. Szinte mindenki fülsüketítően ordított és egymást hátralökdösve rohant a bejárati ajtó felé, ahonnan pedig a szülők rohantak ki a gyerekekért. Egy fülsüketítő pokollá változott az egész. Én is sikítottam, de igyekeztem nem a tömeggel sodródni, mert úgy talán csak lassabban haladtam volna. A sátrak irányába menekültem, viszont megbotlottam az egyik madzagban, amivel a sátor ki volt rögzítve. Ez mondhatni végzetes volt a számomra, azonnal mögöttem termett egy farkas. Belekapott a vállamba, belőlem pedig csak egy még hangosabb ordítás tört ki. Azt hittem meghalok, sőt, úgy is éreztem magam két napig. Viszont csak elájultam. Másnap, talán harmadnap tértem magamhoz, nem emlékeztem, hogy mi történt, csak arra, ahogy Joanne eltűnik mellőlem, rohanni kezdek, majd elesek... Amikor felébredtem már otthon voltam, anya szinte sírva borult a nyakamba. Annyira aggódott értem, szinte el sem mozdult az ágyam mellől. Utólag megtudtam, hogy nem csak álom volt az egész, azon az estén sokan meghaltak, és ha a szüleim és még néhány varázsló a környékről nincs ott, lehet, hogy mindenki meghalt volna azon az éjszakán. Én is csak nagy szerencsével éltem túl, életveszélyes állapotban voltam, de a harapás miatt túléltem. Túléltem, viszont ez engem nem vigasztalt. A halottak között volt Patrick is, pedig a születésnapja volt. Rémes egy születésnap, rémes egy este minden szülő és ott lévő gyerek életében, amit a muglik világában egy sorozatgyilkosra fogtak. Amikor teljesen felépültem és megbizonyosodhattunk róla, hogy semmilyen fertőzést nem kaptam el – talán ez is a harapásnak volt köszönhető -, napirendi ponttá vált, hogy pszichológushoz kellett járnom, természetesen egy varázstudóhoz, aki segített nekem feldolgozni az azon éjszaka történteket és azt, hogy ezentúl én is egy ugyanolyan szörnyeteg leszek, mint ami meg ölte az egyetlen, legjobb barátomat. Nem mondom biztosra, hogy felépültem lelkileg, viszont ahogy bekerültem a Roxfortba már nem kellett hozzá járnom. Oh igen, hisz a legfontosabbat kihagytam! Nem sokkal ez után az eset után nekem is megmutatkoztak a varázsképességeim. Anyáék nagyon örültek, Miranda is nagyon büszke volt rám, még a folyton gonoszkodó kisöcsém, Bertold is velem együtt örült. Igaz, az a néhány váza, ami felrobbant, eme nemes ügy érdekében, lehet, hogy nem örül ennyire, viszont nem lett belőle probléma. Anyu túl büszke volt rám, ahhoz, hogy leszidjon egy-két váza miatt. Mindent bepakoltam, amit csak találtam a szobámban, és az Abszol úton beszereztünk. Készen voltam a csomagommal, így kiraktam az ajtó elé a többi mellé. Oh, nem mondtam? Roxmortsba költöztünk. Anyáék úgy döntöttek, hogy nekünk sokkal kényelmesebb lenne, mert nem kellene annyit utazgatni haza felé és ők onnét is el tudnak majd járni, dolgozni. Még augusztus végére be is fejeztük a költözést és már izgatottan vártam, hogy megkezdhessem az iskolát. Miranda alig bírt nyugton tartani azzal, hogy folyton a suliról meséltettem, Bertold pedig csak forgatta a szemét azon, hogy hogyan viselkedek. Anyáék nagyon jól szórakoztak rajta, tetszett nekik a lelkesedésem. És elindultunk! Hihetetlenül izgultam. Én a roxmorts-i vasútállomáson csatlakoztak a többi gólyához, sok érdekes arcot láttam, hamar megtaláltam a társaságomat, néhány csendesebb diákot, akik nem tűntek olyan fennhéjázóknak. A többségük mugliszármazású volt, mint én, ez megnyugtatott. Köztünk nem lehettek előítéletek. Beszélgettem velük, majd a Nagyterembe érve elakadt a szavam. Hatalmas volt és gyönyörű, pont, ahogy a nővérem leírta. Alig bírtam kivárni a soromat, szinte már egy helyben toporogtam, még Miranda biztató mosolya sem segített a Griffendéles asztaltól. Aztán az én nevemet szólították! Olyan gyorsan ott teremtem, amilyen gyorsan csak tudtam, kivételesen meg sem botlottam oda felé menet. Magam előtt már láttam, ahogy a Süveg kiejti, hogy Griffendél, de csak felmorrant a fejemen. - Egy ilyen éles elmét a Griffendélbe osztani? Bűn lenne, természetesen Hollóhát! El voltam keseredve, bár ott lelkesen fogadtak, de én el voltam keseredve. Lőttek az álmomnak, miszerint én is Griffendéles leszek anyuék példáján... Amikor megírtam nekik, ők egy cseppet sem szomorkodtak, nagyon büszkék voltak rám, ami valamelyest megnyugtatott és szépen lassan beletörődtem ebbe, sőt, megszerettem a Hollóhátat. A legbékésebb ház volt mind közül, pont nekem való. Rájöttem, hogy ennél jobb helyre nem is kerülhettem volna. Az itt töltött évek alatt pedig megtanultam elfogadni magam, és egy kissé határozottabbá válni. A mostani ötödik évet pedig kíváncsian várom, a nővérem szerint még nekem is fejtörést fog okozni az RBF.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Merlin C. Price 2015-07-11, 12:37
Elfogadva!
Kicsúsztam az ígért délelőttből, dee akkor is itt vagyok. Állati jóóóó lett! Nagyon tetszik a kari felépítése, kis csendes de mégis segítőkész, erre még a nyakába is kapott szegény egy vérfarkas kórságot is... hát nem lehet könnyű így az élet. A hollóhát pedig a legjobb ház, úgyhogy nem is volt oka rá, hogy szomorkodjon e miatt, hát mégis ki ne akarna Luna Lovegooddal egy házba járni kérem szépen? A jellemedet remekül kifejtetted, a pb pedig nagyon passzol ehhez a karihoz, úgyhogy mindenben tökéletes az összhang. Az ET-d tényleg nem lett rövid, de ezzel nincs is baj, mert izgalmas és olvasmányos volt, bár azt hiszem inkább mondanám horrornak, mint vígjátéknak a durva szülinapi buli esetét nézve. Szegéééény kölyök! Nem csoda, ha dokihoz kellett járnia utána, elég durva, de itt már a suliban jobb dolga van és biztonságban is van, és az átkát is segítenek szépen kezelni neki, nem lesz itt gond. Hibát nem találtam, foglalózz, ha még nem tetted meg, aztán mehetsz is játszaniii!
Állati jóóóó lett! Nagyon tetszik a kari felépítése, kis csendes de mégis segítőkész, erre még a nyakába is kapott szegény egy vérfarkas kórságot is... hát nem lehet könnyű így az élet. 
A hollóhát pedig a legjobb ház, úgyhogy nem is volt oka rá, hogy szomorkodjon e miatt, hát mégis ki ne akarna Luna Lovegooddal egy házba járni kérem szépen? 
A jellemedet remekül kifejtetted, a pb pedig nagyon passzol ehhez a karihoz, úgyhogy mindenben tökéletes az összhang. Az ET-d tényleg nem lett rövid, de ezzel nincs is baj, mert izgalmas és olvasmányos volt, bár azt hiszem inkább mondanám horrornak, mint vígjátéknak a durva szülinapi buli esetét nézve. Szegéééény kölyök! 
Nem csoda, ha dokihoz kellett járnia utána, elég durva, de itt már a suliban jobb dolga van és biztonságban is van, és az átkát is segítenek szépen kezelni neki, nem lesz itt gond. 
