2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] “I became a journalist because I did not want to rely on newspapers for information.”
Főkarakter: Titkos karakter Teljes név: Olivia Cassandra Parrish Születési hely és dátum: Brighton, 1970. december 14. Csoport: Varázshasználó Patrónus: Axolotl Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Újságíró Képesség: - Kiemelkedő tudás: -
Jellemed kifejtése
Nagyképűség lenne kijelenteni, hogy mindent megszerzek, amit akarok. Pedig van benne némi igazság, mert ha valami nagyon nem hagy nyugodni, akkor minden erőmmel arra koncentrálok, hogy az sikerüljön. Legyen ez egy információ kiszedése valakiből, szimplán az igazság megtudása, egy kép vetítése magamról mások fejébe vagy egyéb manipulatív tevékenység, az évek során kialakítottam hozzá az eszköztáramat. Ugyanakkor rendkívül alkalmazkodó vagyok, nehéz meglepni és olyan helyzetet tárni elém, amit nehezen fogok fel. Ha mégis sikerülne, szarkazmussal, rejtett gúnnyal hárítom a rám terelődött figyelmet. Ez mindig ment. Termetemből adódóan amúgy is ritkán vettek észre, de ha mégis, akkor is el tudtam hitetni másokkal, hogy cseppet sem vagyok figyelemre méltó. Így rengeteg beszélgetést sikerült már "véletlenül" kihallgatnom. Ha valamikor fülöncsíptek, amikor éppen rosszban sántikáltam, akkor valahogy mindig kimentettem magam. Ha máshogy nem, fürgeségemmel, futással és meneküléssel. Bár apró vagyok, az önértékelésemmel semmi probléma nincs. Sosem volt kisebbségi komplexusom, de néha el tudok csodálkozni néhány emberen, hogy a francba volt képes olyan égimeszelőnek nőni. Egészséges önbizalommal rendelkezem, de nem gondolok magamról többet sem, mint ami vagyok. Nem húzom a számat, ha olyan dolgokat kell tennem, amihez nincs kedvem, inkább minél hamarabb túl akarok esni rajta. Azért azt sem kell képzelni, hogy nem tudok panaszkodni, ha elvesztem a türelmemet, van hogy kitör belőlem a hárpia, de úgy vettem észre, hogy ezzel nem vagyok egyedül az életben. Nem kerülöm a konfliktusokat, ha jön egy, akkor azzal szembenézek, mert véleményem szerint így lehet a legegyszerűbben túljutni rajta. Legtöbbször azonban a konfliktusok okozója én vagyok, mert szeretem olyanba is beleütni az orrom, amihez talán semmi közöm nincsen. Aktívan és lelkesen állok az élethez, mert mindig akad valami, amin ügyködhetek. Jószerint sosem unatkozom, még pihenés közben is csinálnom kell valamit. Mivel nem vagyok szembeszökő, így ez másokat csak ritkán zavar. Lehet, hogy a hiperaktivitásom hátterében a töménytelen kávémennyiség áll, de hé, újságíró vagyok, ez munkai ártalom! De persze nem ez az egyetlen káros szokásom, alkalom adtán rágyújtok, és azt sem bánom, ha néha a dohánynál kicsit több van a cigarettában. Az alkohollal csínján bánok, néha egy pohár vörösbor jól esik, de már a Roxfortban kitapasztaltam, hogy hol vannak a határaim. Nem élvezem a részegséget, mert olyankor elvesztem azt a kontrollt, amivel irányítom magam, meging a hitem az önbizalmamban és olyanokat teszek, nos, erről is sokan tudnának mesélni...
Megjelenés
A figyelemnek könnyű átsiklania felettem, már akkor is, ha valaki csak úgy szemmagasságból tekintget, mivel az átlagos magasság alatt vagyok jóval. De nem elég, hogy alacsony, ehhez még kicsi is vagyok. Mindenem kicsi, a kezeim, a lábaim, a fejem, a fenekem és nos, igen, a melleim is. Megvádoltak már azzal, hogy biztos törpe volt a felmenőim között, bár nem tudok róla. Meg elvileg azok az aprónövésű teremtmények robosztusabb termetűek. Én pici vagyok és vékony, de legalább arányosan. A méretbeli különbségeim talán nem is tűnnek fel annyira, ha csak egyedül vagyok megfigyelve, főleg inkább mások mellett. Emiatt sokan azt hiszik, hogy törékeny, féltenivaló, ön-és közveszélyes vagyok. Na jó, az utolsóban néha lehet igazság, de alapjáraton szívós kis teremtésnek tartom magam. Anyám mindig mondta, hogy kicsi a bors, de erős. Vagy éppen fürge, ha arra van szükség. Ha valaki túl tud lendülni azon, hogy lefelé kell fordítania a fejét, hogy jobban felmérjen, akkor a sötét barna üstököm az első, amit meglát. Hosszú barna hajamat épp úgy szeretem kiengedve hordani, mint feltűzve. De ha nem fogom fel, akkor szeretem azt képzelni, hogy kicsit nagyobbnak tűnik tőle a fejem. A dús szemöldökeim nem csak keretezik, hanem ki is emeli a folyton érdeklődő, átható és fürkéző tekintetemet. A fényviszonyoktól függően van hogy kéknek, van hogy sárgának tűnnek a szivárványhártyáim, néha még akár szürkének is. Szívesen és magabiztosan sminkelek, tudom, hogy mi az, amit érdemes kiemelnem, ha figyelemre vágyom, és mi az, amit jó halványítani, ha nem. Ugyanez vonatkozik a számra is, ami kissé szélesen helyezkedik el a hosszú és enyhén pisze orrom alatt. A felső ajkam vékonyabb, míg az alsó viszont kecsegtetően húsos. Öltözködésemben a munka miatt sokszor kell csinosnak, elegánsnak lennem, ezért ha megtehetem, szívesen bújok minél lezserebb darabokban a szabadidőmben. Nem nehéz túlméretezett pólót vagy pulcsit találni rám, de egy sima, egyszerű topban is jól érzem magam. Gyakran nem is kell alá semmit vennem, bőven leérnek a combom közepéig, de ha mégsem, akkor farmer, szoknya, bármi amiben könnyen mozgok. Munkába persze ruhák, főleg szoknyák, blézerek, kosztümök és természetesen az elengedhetetlen magassarkú. Mások nem tartanák túl kellemes viseletnek, de már annyira hozzászoktam az alacsonyságom ilyen módú kiküszöbölésére, hogy simán mászok és futok tűsarkakon is. Persze, nyilván nélküle kényelmes, ha egy terep nagyon megkívánja, akkor a mezítlábkodással sincs semmi bajom. Az ékszerekről az a véleményem, hogy a kevesebb több. Elég egy nyaklánc, egy karkötő, és máris fel van dobva a szettem.
Életed fontosabb állomásai
Voltak olyan idők, amikor nem tűnt fel mindenkinek, milyen pöttöm vagyok. Mert mindenki ugyanolyan kicsi volt. Mondjuk ez nem tartott túl sokáig. Úgy az első pár évemre volt jellemző, hogy "normális" méretűnek tartott a világ. A mugli anyámról csak halvány emlékeim vannak, de amikor én fiatal voltam, akkor ő még nagynak tűnt nekem, lehet, ha most látnám, akkor kb ugyanakkora lenne, mint én. De őszintén szólva nem vágyom rá, mert elhagyta a családunkat, amikor rájött, hogy apám varázsló és nagy valószínűséggel a poronty is. Azaz én. És nem kellett hozzá sokáig találgatni, hogy ez be is bizonyosodjon. Bár az óvodát még a mugli gyerekek között töltöttem, amikor egyre inkább furcsa dolgokat kezdtem művelni, apa jobbnak látta, ha inkább a varázslótársadalomba illeszt be. Nem volt nehéz, mivel az ő részéről jó pár unokatestvérrel, nagybácsival és nagynénivel rendelkezdtem. Igazából már ő is lázadónak számított azzal, hogy egy mugli nőtt vett el, mert az egész családban ő volt az egyetlen varázstalan, de hát a probléma megoldotta sajátmagát, nemdebár? Utána a munkája miatt sokat kellett utaznia, ahogy egyre nagyobb lettem, úgy engem is elcipelt ide-oda. Annyiban aztán én következtem a lázadók sorában, hogy míg a család nagy részét a Griffendélbe osztotta be a süveg, engem nem. Emlékszem, eredetileg a Durmstrangba akart beíratni, mert éppen Oroszországban tartózkodtunk már huzamosabb ideje, de amikor megtudtam, hog az unokatesóm most kezd a Roxfortban, addig nyafogtam, rimánkodtam, zsaroltam és hisztiztem, ameddig végül beleegyezett, hogy visszajöjjünk Angliába. Azonnal vásárló körútra indultam. Voltam már annyira önálló akkor is, hogy ne cipeljem magammal apát mindenhova, bár néha jól jött, hogy tudta hozni a cuccaimat, most mégis inkább egyedül vágtam neki, ha már az én akaratom miatt vagyunk itt vagy mi a fene. Jordanra a könyvesboltban akadtam rá és ott újságoltam el neki a hírt, hogy lehet, hogy háztársak leszünk! De aztán nem lettünk. Pedig egész biztos voltam benne, hogy van bennünk valami közös, mert egyfolytában be nem állt a szánk. Emlékszem, még egyszer McGalagony professzor figyelmeztetően rá is tette a kezét a vállamra, hogy na most már ideje lenne befogni és a süvegre koncentrálni, kisasszony. Aztán Mardekáros lettem. Ettől persze kaptam egy csomó gyanús pillantást, mind a többi háztól, mind a saját háztársaimtól. Be kellett bizonyítanom, hogy miért is kerültem a Mardekárba, anélkül, hogy aranyvérű lennék. Az első pár év emiatt nehéz volt, de én mindig is önnálló, független és talpraesett voltam, hogy ne érezzem elveszve magam. Rájöttem, hogy a legjobb taktika, ha mindenkiről szerzek olyan információt, amit nem akar, hogy a nyilvánosságra kerüljön, és így sakkban tudom tartani. Persze sok fontos kapcsolatra tudtam így szert tenni már akkor. A ravaszság az, ami hamar az előnyömmé vált, meg az észrevétlenségem. Sokáig nem tudtam semmi nőiességet felmutatni, szóval szükségem is volt rá. Aztán úgy a hatodik tanév környékén rászoktam, hogy egyre nőiesebben öltözködjem, a szoknyák, szexi, kivágott ruhák mellett egyre jobban beletanultam a sminkelésbe. Elkezdtem fiúzni, első, második, harmadik szerelem és így tovább. Igazából ebben is egy lehetőséget láttam, hogy gyarapítsam az információkészletemet. Vadul buliztam, élveztem az életet, nem vettem halálosan komolyan semmit, ugyanakkor mindig kikerültem a bajból, komolyabb kalamajkába sosem kerültem. Mindig én voltam a pöttöm "Olivia bogyó", bár dolgoztam rajta, hogy ezt a nevet levakarjam, teljesen sosem sikerült. A suli után egy évig próbáltam kitalálni, hogy mit kezdjek az életemmel, alkalmi munkákat csináltam itt-ott, összekuporgattam egy kis londoni lakásra és az év végén akadtam rá arra, amire igazán vágytam. Vagyis akkor még nem tudtam, de ahogy elkezdtem dolgozni a Reggeli prófétánál, rájöttem, hogy ez a munka az igazán nekem való. Eleinte csak a fotókat csináltam, majd eseményekről tudósítottam és ahogy telt az idő, egyre nagyobb és fontosabb munkákat bíztak rám. A sajtótájékoztatók mellett már estélyekre, vacsorákra is egyre gyakrabban lettem hivatalos. Igazán nem éreztem magányosnak magam, de amikor megjelent az unokatesóm az ajtómban, hogy most akkor beköltözne, nem mondhattam nemet. Csak a kígyójával nem voltam kibékülve, már az első pillanattól kezdve. Aztán rájöttem, hogy a férfiak sosem nőnek fel és nekem kell elvégeznem minden házimunkát csak most már két főre. Ha nem származna belőlem semmi előnyöm, akkor már az első hét után rúgtam volna ki szegényt páros lábbal, de azért mégis csak rokon, no meg a Minisztériumnál dolgozik. Egy ilyen kapcsolat pedig mindkettőnknek jól jön. Arról nem is beszélve, hogy bepótolhatjuk azt a sok év kihagyást, ameddig ő Amerikában volt.
Hát nem fogtad vissza magadat, szép hosszan kifejtetted a karit. Már a regelésekor agyaltam, hogy vajon a szép szemű felesége lesz, vagy valami más, de végül rokon lett, és annak is nagyon tuti. Szépen kifejtetted a jellemet és a kinézetet is és az ET-t se fogtad vissza cseppet sem, nem apróztad el. Az ilyen kis mindenlében kanál kotnyeles karikban egyébként is sok a lehetőség, és bírom én is az újságírókat, nekem is van egy, lehet hogy kollegináskodnak időnként. No szóval nem húzom a dolgot, ne felejts el foglalózni, mert semmi hibát nem találtam és tényleg minden tuti lett, aztán mehetsz is játszadozni.
Már a regelésekor agyaltam, hogy vajon a szép szemű felesége lesz, vagy valami más, de végül rokon lett, és annak is nagyon tuti. 
Szépen kifejtetted a jellemet és a kinézetet is és az ET-t se fogtad vissza cseppet sem, nem apróztad el. Az ilyen kis mindenlében kanál kotnyeles karikban egyébként is sok a lehetőség, és bírom én is az újságírókat, nekem is van egy, lehet hogy kollegináskodnak időnként. 