2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "But I got my fingers laced together and I made a little prison, and I’m locking up everyone who ever laid a finger on me."
Főkarakter: Főkarakter Teljes név: Etienne Vivien Morel Születési hely és dátum: Lyon, 1978. 06. 11. Csoport: Mardekár Patrónus: aguaja (óriásölyv) Évfolyam (szak): 9. évfolyam, ereklyevadász szak Képesség: - Kiemelkedő tudás: -
Jellemed kifejtése
Ha az évtizedet legjobban ábrázoló tinédzsert kellene kiválasztani, Etienne tökéletes példány lenne. Tulajdonképpen nem érdekli semmi, nem lát perspektívát a jövőben, sem az életben úgy egyáltalán, ezért lemetszett magáról minden sallangot, és leginkább azzal törődik, ami leginkább érdekli. A választott szakja sajnos nem ilyen, ellenben időhúzásnak kiváló. Őt nem érdekli, mit gondolnak róla mások, viszont mások sem nagyon érdeklik, így neki bármilyen bizarr titkot el lehetne mesélni, még csak vállrándítással sem felelne. Tulajdonképpen azokat, akik esetleg érdeklődése perifériájára kerülhettek volna, már régen letesztelte: flegmán, durván, határokat feszegetve próbálta lebontani róluk a társadalmi elvárások miatt felöltött megfelelési kényszert, mondhatni pofátlan beszólásaival és rendbontásra való hajlamával célba vette őket. Ebből értelemszerűen fakad cinikussága, amely tulajdonképpen majdnem olyan csorba, mint Ő maga, hiszen a világot mindössze felületesen hajlandó megismerni. Szabadidejét fűben heverészéssel, tóparton heverészéssel, klubhelyiségben heverészéssel, valamint olvasással tölti szívesen, és persze szentül meg van győződve arról, hogy Ő az örök igazság tudója, mindenki más hülye.
Megjelenés
Finom vonásait, keskeny, csontos ujjait francia felmenőitől örökölte, talán a nagymamájától vagy annak az anyjától, mert az apja durva vonású ember, az édesanyja pedig angolosan kerekded. Filigrán testalkatán a talár és iskolai egyenruha kifejezetten jól mutat, mégis iskolatársai igazán vonzónak a saját maga által összeválogatott ruhákban láthatják hétvégenként vagy tanítási idő után. Figyelemmel kíséri a mugli divatot, mivel nyaranta és év közbeni szünidőkben gyakran tartózkodik a varázsvilágon kívül, ezért legtöbbször farmerban, laza pólókban, tornacipőben és derékig érő bőrdzsekiben mászkál. Gesztenyeszín, fél-göndör hajtincsei gyakorta csak hátrasimítja, vagy bűbájjal igazgatja, hogy ne lógjon az arcába. Megjelenéséhez kifejezetten illik márványszerű bőre, mélybarna, bronzcirádás szemeiben pedig örökké valami furcsa csillogás látszik. Ritkán mosolyog, inkább unottnak tűnik, ezért nem is nevezhető bizalomgerjesztő látványnak. Inkább olyan, mint egy megközelíthetetlen, modern szobor.
Életed fontosabb állomásai
A város felett sárgásan derengő lidércfény ködlik; sokáig nézem, hosszan, a cigarettát is csak úgy, vaktában kotrom elő, mintha félnék, amint elszakítom tekintetem a különös, éjszakai firmamentumtól, valamitől én is elszakadok. A világtól, ennek a pillanatnak a sehonnan fakadó, sehová sem tartó esszenciájától. Mert ez minden. Semmiből a sehová, ahogyan az egész életem is ebben az abszurd, kapaszkodó nélküli körforgásban sodródik. Valami magától értetődő magatehetetlenséggel. Ujjperceim görcsösen markolnak rá a vékonyka, törékeny szálra, valahogy sikerül ajkaim közé illesztenem, egy másik kéz markolta gyújtóból tűz lobban, narancs-izzással sercegni kezd az egymásnak gyűrt dohány és papír. Derekamra az ismeretlen érintés ismeretlen súlyának átlátszatlan hártyája tapad, nyakhajlatom lihegésének illatpárájától nehéz. Nem is tudom, mit hisz; talán azt, hogy megütötte a főnyereményt, mert a kölyök nem beszél feleslegesen, nem húzza az agyát, nem játssza az elérhetetlent, csak van, ilyen egyszerűen, mint a kirakatba felsorakoztatott játék-babák, könnyen hajlón, tágra nyílt szemekkel, azzal a furcsán csillogó, tompa pupillájú tekintettel, mintha el tudna nyelni mindent. Feneketlen kút, akaratlan szövetköteg. Sört bont, megkínál, engedek az olcsó lőre torkot égető erejének, és pillantásomat erőszakkal lefejtem a csillagtalan éjszakáról. Füstpamacsok omlanak szét a levegőben körülöttünk. A varázs megtörik, mire visszanézek, nincs már lidércfény, semmi bűvös misztérium, körülöttünk letaposott fű, alattunk omladozik egy nyomortelep magasba nyúló épületekkel, és ezt az egészet, ezt a büdös, koszos, szmogos valamit városnak nevezik. London. Gondolataim körbeégetik önnön valómat, tekintetem rámar a mellettem álló férfi arcára, nincs már ebben a jelenetben semmi magával ragadó, és benne sincs. Kopott farmernadrágot visel, elnyűtt inget, munkásbakancsot, a sör sem kellék, azzal öblíti le jelentéktelen napjának minden kínját, az örökös egyedüllét marcangolását, így töm be lyukakat magában. Holnap reggel is ugyanúgy fel fog kelni, és az egész kezdődik elölről. --- ahogyan nekem is. Minden pontosan ugyanolyan lesz: ugyanaz a menetrend, a nyár minden napjára ugyanaz a sorminta, amit fel kell töltenem magammal – és egy új dátummal -, vagyis a semmivel. Ha lehunyom a szemem, a távolban puskadördülések zaját hallom, kattognak, egyre hangosabban, a robaj megfeszül minden légörvényben, szétterpeszkedik a Temze felett, beleharap annak hullámaiba, és siklik-siklik, egészen közel, majdnem annyira, hogy megérinthessem, de mielőtt mutatóujjam testetlen valójára simulhatna, szétfoszlik, mint minden más az életemben. Valójában ha hunyorítanék, apró vonalak szakadhatnának ki ebből a maszatolt, kontúrtalan kalitkából, amibe belekényszerítettek. Mert megszülettem, testem minden évvel emberibbé gyúrta magát, még a helyemet is kijelölték ebben a világban, csupán a lábamat nem tudom megvetni, vagy ha meg is vetem, síkossá válik alattam a talaj, végül szétfolyik magába nyelve minden félig megrágott gondolatot. Egy sejttelen generáció pernye-szerű tagja vagyok, döntésképtelen és unott – főként unott -, belekristályosodva egy érthetetlen korba. Az életet még mímelni sem tudom, hiányzik belőlem a szüleim manírja, egészen meztelennek érzem magam, de nem kiszolgáltatottnak, inkább állatiasnak, olyan fércműnek, amely engedelmeskedik a test minden gyarló szükségletének; céltalan, csupán egyik ösztöntől a másikig létezik. A dohány lassan kesernyésre marja torkomat, ízlelőbimbóimon szétolvad ízének emléke, arcát sem látom már igazán, a szemek, az áll, minden valahogyan kísértetiesen hasonlít valakire, akit nem ismerek, de láttam már, ahogyan a saját arcom is idegenül mégis ismerősen bámul vissza rám reggelenként a tükörben. Mintha tudnám, ki az. - Holnap jössz? – reccsenti az utolsó korty sör előtt. Sárgás fénybe fulladó fehér hab folyik le a szája szélén. Láttam már Őt. Több száz létezik belőle. A cigarettát eltartom magamtól, izzó végén körbejár tekintetem, és rájövök, hogy valójában nem is szeretek dohányozni. Sosem szerettem. De azt hiszem, az apám sem szeret borozni, nem azért issza, nem, valami egészen másért, mert innia kell, ahogyan a nagyapám is megitta, lassan, fél kortyokban, pergamenek fölé hajolva. De ami nekik státuszszimbólum, az nekünk öncsonkítás. Az anyám meg valahol közöttünk ragadt. Hozzáment egy emberként viselkedő állathoz, és felnevelt egy állatként viselkedő embert. A csikk repül, cipőm orra halkan sziszegve oltja bele a nedves fűcsomóba. – Eszem ágában sincs.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Etienne Morel 2015-05-28, 13:57
Elfogadva!
Először is ezer millió elnézést kérés, de nem vettem észre, hogy írtál az elkészült ET-khez, nem tudom, hogy sikerült, de nem szúrtam ki. De itt vagyok és fogadlak is el, mert... isteni lett az ET-d! Olyan igazán melankolikusra sikeredett az egész, tényleg nagyon tetszett, egészen belevesztem az ET olvasásába. *-* Igazi Mardekárost hoztál össze, és még jó nagy adag fűszerrel is megszórtad a kesernyés alapot, úgyhogy le a kalappal! Nem lehetett egyszerű életed, ha ennyire pocsék nyaraid vannak és ennyire nem vagy valami életvidám típus, kell melléd valaki, aki megmutatja az élet napos oldalát, vagy legalábbis megpróbál kirángatni az árnyékból, bár ez tuti biztos, hogy baromi nehéz feladat lenne. Nem is tudok belekötni semmibe, nagyon szépen és érzékletesen fogalmazol, úgyhogy tuti, hogy élvezet lesz majd olvasni a játékaidat is. Szaladj foglalózni, ha még nem tetted és még egyszer elnézést a lassú elfogadás miatt.