2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Meglepett. Igen, ez a legjobb szó rá. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy Hannah majd ilyen rövid időn belül ír, hogy találkozzunk. Persze, az előző találkozásunk jól sikerült, én pedig reméltem, hogy írni fog. Nem abban reménykedtem, hogy minél előbb, mert ha kell várok én erre akár tíz évet is, a lényeg, hogy írjon,és hát… írt is, nem? Szóval gyorsan megtartom az órát,amit kell, leadom a kötelező tananyagot, amit le kellett adnom a kolléga távolléte miatt, azt hiszem beteg, bár erre nem mernék megesküdni, annyira nem figyeltem azért oda hogy mi van vele, sokkal inkább Hannah járt a fejemben és az,hogy találkozni akar. Az első utam persze a szobámba vezetett, köszöntem volna Jane-nek, ha ott lett volna, de nem volt. Nem vagyok senkije sem, hogy beszámoljon nekem a dolgairól, a múltkori után meg gondolom kellően rosszul érzi magát és talán egy kicsit kerülni is próbál. Pedig a nagyobb dolgokat el sem mondtam neki, nem akartam, hogy nagyon rosszul érezze magát, mert hát végül is értelmetlen lenne, ugye? Dehogynem. Mindegy, gyorsan ledobom a cuccaimat és a ruháimat aztán megyek is zuhanyozni, meg is borotválkozom, hogy még véletlenül se keltsem egy alkoholista benyomását. Aztán irány a szekrényem. Nem akarok túlöltözni és nem is fogok, szóval úgy döntök, hogy elég ha valami jobbféle inget veszek magamra és kész, ennyi. Egy utolsó pillantás még a tükörbe, aztán már indulok is a Roxmorts felé, hogy találkozzak a lányommal. Nem sejtek én semmi turpisságot, elvégre mi okom lenne rá? Amúgy is, túlzottan is örülök annak, hogy írt, nem hinném, hogy most azon tudnék gondolkodni, hogy milyen ”csapdákat” állított fel nekem. Mosolyogva lépek be a Három Seprűbe, de a mosoly az arcomra is fagy mikor megpillantom Jane-t is ott. Nem azért, mert nem kedvelném, csak hát… nem értem, hogy mégis mit keres itt. Végül odalépdelek az asztalhoz és azért mosolyogva, de… nem épp a legőszintébb mosolyommal ülök le hozzájuk. - Szia Hannah, örülök, hogy… látlak. – mosolygok először a lányomra, majd Jane-re pillantok. – Jól néz ki, Jane. – persze nem nézem őt azért olyan zavarba ejtően végig,de van szemem, és amúgy sem egy ronda nő, sőt, kifejezetten jól néz ki. – Tehát… jól eltervezted ezt, Hannah. – nem vagyok mérges, nem is lehetnék, de azért erre nem számítottam, pedig lehet, hogy kellett volna, igaz? Mondta, hogy találkozni akar vele, csak arra nem számítottam, hogy ezt mostanra tervezi. – Csak… csapvizet. – nézek rá a pincérnőre, aki elégé meglepetten bámul rám, de végül csak rábólint a dologra. Ha már úgy is megvonáson vagyok, akkor semmi olyat, ami nyomokban alkoholt tartalmaz, igaz?
♫ Dallam ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Jane Willow West
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jane & Eddie & Hannah 2015-05-04, 15:48
Határozottan mondhatom, hogy meglepett a megkeresés. Még mindig van egy nagy adag szégyenérzetem, a miatt, ami jó néhány nappal ezelőtt történt. Nekem kell visszafognom Eddiet az italtól, erre én vagyok az, aki feliszom a készletét... azért ez finoman szólva is kiborító és még csak nem is emlékszem túl sok mindenre abból, ami történt, ő pedig nem számolt be minden részletről, gondolom talán azért, hogy ne süllyedjek el még jobban szégyenemben, de ettől még sokkal jobban nem érzem magam. Hogyan követhettem el ilyen fatális hibát? Erős vagyok mindig és kemény és komoly és most... képes voltam ennyire kiborulni az exférjem boldogságán? Oké, azt hiszem azt senki se várhatja el tőlem, hogy miután gyereke lesz a nőtől, akivel megcsalt, aki persze sokkal fiatalabb nálam és miután még feleségül is akarja venni ennek annyira örüljek. De jó ég! Igenis kezelhettem volna felnőtt módjára, nem pedig úgy... ahogy tettem. Totál kiborított és még most is elég rosszul hat rám, ha arra gondolok, amit az anyám megírt a levelében. Őt sem értem, miből gondolta, hogy érdekel? Miből gondolta, hogy ha már elmenekültem az egész eddigi életem elől, akkor majd most kíváncsi lesz erre az egészre? Jesszus! Még mindig nem tudom, hogyan kéne jobban kezelnem. Küldjek nekik valami rövid gratulációt, vagy ilyesmi? Mert az tuti, hogy nem fogok elmenni sem esküvőre, se semmire, remélem, hogy az én volt drágaságomban fel sem merül, hogy meghívjon, mert tuti biztos, hogy előbukkanna a nem létező piromán énem, ha meglátnám az ominózus meghívót. Azt is tudom, hogy én akartam találkozni Hannah-val, mégis csak úgy gondolom, hogy talán közben járhatok az ügyben Eddie érdekében akár, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar eljön a pillanat. Hamar... már hetek óta a kastélyban vagyok, akár azt is mondhatom, hogy soká sikerült összehozni. Az az igazság, hogy nem vagyok annyira gyakorlott gyerekek terén, mint aminek beállítottam már magamat. Nem értek olyan nagy hozzájuk, a kamaszlányokhoz sem, és azért olyan sok jót nem hallottam erről a leányzóról, mármint ami az apját illeti... másokkal attól még könnyedén lehet kedves nem igaz? Meglátjuk, nem kell előre direkt izgulnom. Roxmortsba nem olyan bonyolult lejutni, úgyhogy hamar ott is vagyok a Három seprű előtt. Eddienek egy szóval sem említettem ezt, feleslegesnek tartottam, inkább majd utólag mondom el, hogy mire jutottam, annak valahogy több értelmét látom. Nem jó, ha hió reményeket táplál, vagy... már előre idegeskedik e miatt. Felesleges. Nem öltöztem persze túl, most nem a varázslószerelés van rajtam teljes mértékben, csak hétköznapi farmer, egy pöttyös blúz, a hajam simán kiengedve, semmi csicsa, nem vagyok az a csicsás fajta. Az egyedül ücsörgő lányt tényleg nem nehéz kiszúrni, főleg hogy a kora és a leírt külső is stimmel és azért bőven hasonlít az apjára, fel lehet ismerni. Kissé megköszörülöm a torkomat, ahogy az asztalhoz lépek. - Hannah igaz? Szervusz, én pedig Jane, bár ezt már sejted és kérlek nyugodtan szólíts csak így, nem várok hivatalos formát. - nem is szeretem és nem vagyok tanár sem, hogy ez elvárt lenne. Persze csak ha neki így kényelmes, mert van az úgy, hogy egy fiatalabbnak kényelmetlen egy idősebbet keresztnéven szólítani, netán még tegezni is. - Rendeltél már valamit? - a széket kihúzom és szépen lehuppanok. Az asztal még láthatóan üres, de attól még szólhatott egy pincérnek, hogy mit hozzon ki, az nem kizárt.
Furcsa, hogy azok után, amin keresztülmentem, hogy lényegében apa nélkül nőttem fel, most az érzés helyén tátongó űr mintha elkezdett volna összemenni. Nem elmúlni, mert elfeledni valószínűleg képtelenség lenne, hogy a fontos pillanatokban nem tudtam odarohanni hozzá, vagy csak egyszerűen odabújni, nem volt ott, hogy megvigasztaljon, mikor szükségem lett volna rá.. Szóval a meglehetősen sok negatív érzésem ellenére, legutóbbi találkozásunk óta valami csírázni kezdett a lelkem mélyén. Nem tűnik olyan szörnyű alaknak, de talán a sokévnyi hiány beszél belőlem. Sajnos ismerem magam és tudom, hogy igenis hajlamos vagyok arra, hogy elnézzem neki a sok rosszat, ha azzal kecsegtet, hogy most minden más lesz. De túl sokszor csalódtam már, újra ás újra beleesve ugyanabba a csapdába, így nem tudom érdemes-e egyáltalán számításba vennem a ’másképp’ lehetőségét. Végül persze győzött a kíváncsiságom és a bennem lakozó apró lányka lelke, aki apa után sóvárgott. Egy esélyt ajánlottam neki, nem többet. Ugyan nem vallottam be, hogy mekkora űrt hagyott maga után, mikor fogta magát és kilépett az életemből, most beigazolódik, hogy a haragon kívül tudok én más érzelmet is táplálni iránta. Elsősorban reményt, hogy ha már ennyi áldozatot hozott és tényleg komolyan is gondolja, hogy helyre akarja hozni, akkor valóban van is rá sansz. Minden esetre én szépen megterveztem a következő találkozónkat, még ha nem is úgy, ahogy arra számítani lehetett. Én tartom magam ahhoz, hogy heti egy alkalommal hajlandó vagyok a délutánomat arra áldozni, hogy újra megismerjük egymást, de nem vagyok már naiv. Nem fog tudni megtéveszteni azzal, hogy előadja magát, aztán végül kiderül, hogy újabb gödörbe csalogat. Több eszem van annál, minthogy hagyjam magam átverni és végül én legyek a közröhej tárgya az egész iskolában. Vannak már így is éppen elegen, akik cikiznek az apám miatt. Nem mintha annyira érdekelne mások véleménye, de nem veszem jó néven, hogy ujjal mutogatnak rám. Ezért is választottam a roxmortsi hétvégét, mikor úgyis mindenki a saját dolgaival van elfoglalva és nincs ideje senkinek arra, hogy azzal foglalkozzon, hogy én mégis kivel és merre megyek. Merthogy komplett tervem volt arra, hogyan is fogok neki ennek az apja-lánya dolognak. Kezdem az elején, annál a személynél, aki kétlem, hogy a szemembe hazudna… Legalábbis ha már bébisintért játszik az apám mellett, akkor ez az elvárható. A másik személy pedig ki lenne más, ha nem Eddie? Bár nem tudom még, hogy mennyire volt jó ötlet úgy összehívni ezt a találkozót, hogy ők nem tudnak egymás meghívásáról, de azt hiszem, ha másképp lenne, egyik fél biztosan visszamondaná a részvételi szándékot. Azt pedig nem szeretném. Naná, hogy nem.. Én előre felkészítettem Eddie-t, hogy találkozni fogok a .. terapeutájával, mint az később kiderült. Az már csak a jóindulatom, hogy hagyom azt is, hogy ő is jelen legyen, mikor faggatózok róla. Nem akarok semmit sem elrejteni előle, de jogom van tudni, hogy mi van vele, javul-e az alkoholproblémája és van-e esély arra a szakértő szerint, hogy visszakapjam az apámat, akinek nem lesznek a jövőben függőségi problémái. Most pedig már csak várnom kell, hogy valamelyikük megérkezzen. Azt hiszem eléggé feltűnő látvány vagyok, ahogy így egyedül ücsörgök és mivel a nővel még nem találkoztam személyesen, csak egy bagolypostát kapott tőlem a kérésemmel, megelőzöm azt, hogy esetlegesen ne ismerjen fel. Legalábbis remélem.
