2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Crescentem sequitur cura pecuniam maiorumque fames! "
Főkarakter: Noel Jones Teljes név: Cameron Evan Rosier Születési hely és dátum: Burfjord, Norvégia, 1970. augusztus 22. Csoport: Ex-Halálfaló Patrónus: Komodói sárkány Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Protector a Mágiaügyi Minisztériumban (felfüggesztett) Képesség: - Kiemelkedő tudás: A fekete mágiával kapcsolatos tantárgyak jobban mentek neki, a többi kevésbé.
Jellemed kifejtése
Számtalanszor hallottam azt a kifejezést már, hogy én mekkora egy gazember vagyok. És ráadásul jóképű is. Nem az egoizmus szól belőlem, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba. Igen csak reális szemmel nézem a világot, mint ha csak egy játéktér lenne, miközben teljesen tisztában vagyok azzal, amit cselekszem. Tudom, hogy nem a világ közepe vagyok, még ha olykor úgy is viselkedek. Higgyék csak az emberek azt, hogy olyan vagyok. Szeretem ha alábecsülnek. Hatalmas előnnyel jár, én úgy gondolom. Manipulatív vagyok, ezt elismerem. Nem hátrálok meg a kihívások elől, mi több, élvezettel vetem bele magam. Ha pedig szükséges, angolosan távozom. Nem ragaszkodok ahhoz, hogy a végsőkig vérre menően harcoljak. Annál jobban féltem csepp életemet. De ha egyszer lebukok, akkor nem kendőzöm el a tetteimet. Minek? A varázsszó veritaserum. Ha minden kötél szakad... Megvetem azokat, akik gyáva mód a törvények mögé bújnak gyilkolási, kínzási szándékból. Tisztán kell azt csinálni. Versenytársként kezelem a hozzám hasonló képességűeket, ők azok, akikkel tényleg megállok párbajozni és nem csak egy egyszerű átokkal küldöm padlóra. Szadista mód teszem a dolgom, örömömet lelem abban, ha valakit rettegni látok, aki tehetetlen. Érzem akkor, hogy az élete az én kezemben van. Ez önmagában semmihez nem hasonlítható érzés. De... mielőtt mindenki elmebetegnek nézne, tisztáznék még valamit. Nem vagyok elmeháborodott. Csak azt teszem, amiről úgy hiszem, hogy jó. Elvégre a szüleim valóban ezt a példát kínálták nekem fel. Ez egy alternatíva. Szeretem az alternatívákat, elgondolkoztatóak és sokszínűek. A pszichológusok nem is olyan hülyék, mint gondoltam. Mi több, szeretem analizálni az embereket. Szeretem ízekre szedni, kihúzni a lábuk alól a talajt pusztán szavakkal. Rossz tulajdonság, tudom jól. Szeretek a másik előtt járni nem egy, legalább három lépéssel. Alapos vagyok, ha valamit feladatnak megkapok, akkor körültekintően végzem el. De érdeklődési körömet tekintve is ugyanez a helyzet. Tájékozott vagyok, sok minden érdekel. Nem vagyok sík látókörű, mondhatni. De úgy gondolom, egy kis intelligencia is szorult belém. Olykor magam is meglepődök, mennyire logikusan szemlélem a világot. Fontos számomra kellőképp műveltnek lenni. Az etikettet betartom, a női nemnek pedig eszméletlen tisztelője vagyok. Szeretek kockáztatni, nagyot nyerni, vagy méltóságteljesen elfogadni a vereséget, ez amit letudok egy nemtörődöm vállrándítással. Nem vagyok egy tipikus bosszúálló alak. Az mind csak a vesztébe lohol és a saját rögeszméje megszállottjává válik. Nyitott szemmel járok a világban. Könnyedén állok mindenhez, nem feszengek, nem görcsölök, csak csinálom. Megvalósítom, amit eltervezek. És bizony nagyra tervezek. Ha kell minden nem tiszta dolgot megteszek a cél érdekében. Nem félek belemenni semmibe, ha kell pimasz, arrogáns vagyok, ha kell lehengerlő. Karrierista vagyok. Alázatom nem csak a halálfalók irányába nyilvánul meg, de a munkahelyemen is. Szeretem azt, amit csinálok, és igazán maximalista módjára teszem azt. Olykor az ügyeimet hazahordom és tovább dolgozok rajtuk.
Legalábbis eddig így ismertem magamat... 3 kemény év azonban az Azkabanban valamelyest megtört. Megfontoltabb vagyok, a szabadságot vágyom és azt, hogy ismét szabadulhassak. Talán a kor is rájátszott, hogy komolyabb lettem és megfontolt. Megízleltem milyen valamit elveszíteni, ami számomra a legnagyobb kincs. Három évet vesztettem el az életemből céltalanul, várva arra, hogy a bilincsek végre lekerüljenek a kezeimről. Jelenlegb a türelem a legnagyobb erényem, mert tudom, hogy már talán csak napjaim vannak hátra, hogy visszarázódjak az eddigi életembe és lesöpörjem magamról a rágalmakat.
Megjelenés
Igazi úriember. Ügyelek a megjelenésre, az apróságokra, az összképre. Szeretem az eleganciát, lazábban csak otthon öltözködök. De akkor is stílusosan, nem akárhogy. A munkahelyem ráadásul megköveteli az öltönyt, fölé pedig a talárt. Magas, sportos voltam mindig is, igaz most rengeteget fogytam és a kondim sem az igazi. Most vékonyabb vagyok még az átlagos testalkatúaknál is egy kissé, arcom vonásai megviselt időszakról árulkodnak. Hajam rövid, kócos, ellenben a tekintetem még mindig reménytől csillog. Sosem adtam fel igazából. Csak meghúztam magam ahogy kell.
Életed fontosabb állomásai
Az élet maga olyan, mint egy kirakós, részletkérdéseken múlik. Azon sokszor, hogy miképp döntünk. Van aki azt gondolja, előre meg van írva a sorsunk. Ezzel nem vitatkozom, nem egy ékes bizonyítékát láttam már ennek. Kezdve a leghíresebbel, ami Potterről és a Nagyúrról szólt. Én azonban úgy vélekedek, hogy mi is beleszólhatunk. Már pusztán a cselekedeteinkkel befolyásolhatjuk az életünket és sodorhatjuk azt a számunkra megfelelő irányba. Időnként közbecsúsznak hibák, végzetes döntések, de rajtunk áll mit kezdünk egy szem életünkkel. Kezdetektől tudatosan nevelnek, tanítanak minket, kezdve a tanulságos gyermekmesének tűnő Bogar bárd meséivel. Folytatva a szülői szemléltetéssel, az erkölcsi neveléssel és mindazzal, amivel csak élni lehet. Így terelődik egy még ártatlan gyermeki élet a neki szánt útra. Én már akkor tudtam, hogy a szüleim példáját követem, amikor megmutatták a világ két oldalát. Egy kissé gonosz, de őszinte és tiszta világot és egy korrupt, hazug, dogmák mögé bújó álszent világot. Nem a szüleim erőszakos nevelésén múlott, hogy halálfaló váljék belőlem. De egy biztos, arra sosem mutattak rá, hogy békében, együttélésben is lehetne élni. Nem, egyértelműen szerették volna, ha magamtól győződök meg arról, micsoda romlott világ ez a miénk. Szabad szellemű nevelést kaptam már gyerekként. Noha nem erőltették azokat az elveket, amiket ők képviseltek, erősen sugallták, mi volna a helyes. Na nem gyilkosságokra kell itt gondolni, egyszerű mesékkel, vagy a környezetünkből vett példákkal álltak elő és rám bízták, mit vonok le tanulságként. Épp ezért nem gyűlöltem meg ezt a létformát. Nem éreztem az aranyvérű családok olykor nyomasztó életvitelének súlyát, nem voltak nagy elvárások. A kisgyerek még úgysem a felnőttek sötét világának részese volt, csupán egy óvandó, a helyes úton terelendő lélek. Sikerült elérniük, hogy azzá váljak, amivé, akivé szerettem volna. Három éves koromban mutatkozott meg a varázsképességem. Épp játszottam, a kedvenc plüssmackómmal birkóztam. Amikor is csak úgy magától megmozdult. Meglepetten eresztettem el, másztam hátrébb pár lépést és figyeltem, hátha produkál még hasonlót. De mozdulatlan maradt. Mint ahogy a mondás tartja, a jó dolgok nehezen döcögnek be. Kis idő múlva megint megmozdult, felém fordította a fejét és végül felállt. Abban a minutumban összeesett. Oda szaladtam hozzá, felkaptam a földről, majd eldobtam. Egyben volt csodálatom és rettegésem tárgya is. Édesanyámhoz szaladtam vele, mesélni kezdtem, mi történt. Először csak hitetlenkedve hallgatta, amit mondok, végül megörült. Ettől a perctől kezdve gyakoriak voltak a mágikus megnyilvánulásaim. Legyen az a szüleim számára jó, vagy akár bosszússággal teljes. Ők türelemmel és büszkeséggel figyelték, hogy forrja bennem ki magát a mágia. Biztosak voltak abban, hogy követem a bátyám a Durmstrangba. Ahogy abban is, hogy legalább annyira leszek sikeres, mint ő.
Durmstrangos évek
Elszakadva hazulról, a mélyvízben kötöttem ki. Bátyám, akinek nem tetszett, hogy mint kisebbik testvér, engem tutujgattak nagyon sokáig, úgy döntött, hogy letesztel. Nem tett jót korábban a kapcsolatunknak a hat év korkülönbség. Csak otthon nem igazán kerültünk konfliktusba. Komolyba legalábbis nem. A szüleink tettek arról, hogy kölcsönösen tiszteljük és szeressük egymást, de a mélyben már valami lappangott. Ahányszor próbáltam az újdonsült barátaimmal jól érezni magam, ő mindig valamivel keresztbe tett. Egyszer aztán megszégyenített előttük. Lealázott, ahogy a mosdóban az ott lévők szeme láttára ismertetett meg közelebbről a mellékhelyiséggel. Majd megállapította, hogy egy nulla vagyok. Az után az eset után mindig utána járkáltam. Bizonyítani akartam. Valamiért neki akartam, hisz addig felnéztem rá. Ő nem volt sosem a számomra zavaró tényező. Azt mondta, legyen. A kikötés cseppet sem volt veszélytelen. A közeli erdő sziklás hegyvonulatának aljában áll egy barlang, benne egy fiatal hegyi troll él. Ha sikerül ellopnom az oda véletlenül betalált gurkót, ami azóta sem tért vissza, akkor egálban vagyunk. Mit várhatott volna az ember egy fiatal, meggondolatlan, elismerésre vágyó kölyöktől, mint hogy habozás nélkül belemegy? Egészen addig nem gondoltam bele, miféle kockázattal jár, amíg oda nem értünk. A barlangból furcsa, morgás szerű, mindenképpen félelmetesen ható hangok hallatszódtak ki. Már csak attól is felállt a szőr a hátamon. A barlangnak több kis apró bemeneti nyílása volt, amit feltehetőleg az eső és a talajerózió tett olyanná. Nem a bejáratnál akartam bemenni. Biztonságosabbnak gondoltam, ha az egyik kis járatba ereszkedek le. Hárman voltak velem a bátyámon kívül. Akkor kezdtem igazán felfogni a helyzet súlyát, amikor a derekamra kötötték a kötelet, hogy leeresszenek. Tompa puffanással kötöttem ki odalent, lassan kioldottam a csomót, felnéztem a többiekre, majd magam elé a járatba. Elképzelhető volt, hogy zsákutca. De nekivágtam. Elővettem a pálcám és halovány fényt csaltam a végére. Lábaim előtt megannyi ízeltlábú szaladt el, ahogy léptem egyet. Nem igazán zavarta itt még meg hozzám hasonló a nyugalmukat. Elfogott az undor, de nem tudtam az érzésre figyelni. Az adrenalin felszaladt bennem, éreztem, ahogy minden lépéssel egyre lassabban ver a szívem. Mint ha csak a torkomban, a fülemben dobbant volna. Majd a járat kiszűkült, némi fényt láttam beszűrődni a hatalmas járatba. A pulzusom pillanatok alatt szökött az egekbe, tekintetemet jobbra-balra kaptam, mozgást keresve. Tehát akkor a barlang nem kanyargott sehova. A kijárat homlokegyenest volt a hatalmas üregnek. Csak annyi dolgom volt, hogy megkeressem azt az átkozott labdát és kivigyem. Némiképp megnyugodtam, hogy a barlang üres. A troll valamerre vadászhat. Megnyugodtam. A szívverésem lelassult, normálissá vált. Az előttem elterülő hatalmas avarban, ami jókora, fenyőágakkal tarkított kupacból állt, kezdtem el a keresést. Majd felgyűrtem a pulcsim ujját, hogy még jobban beássam magam. Jócskán belemerültem a kutakodásba. Észre sem vettem, hogy az idő bizony gyorsan eltelt. Morgásra lettem figyelmes. Hirtelen, megszeppenve kaptam fel a fejem a hang irányába. A troll árnyékát láttam meg. Azonnal ráeszméltem, el kell bújnom. A túlsó oldal messze van, hogy figyelem nélkül odarohanjak. Az ágak közé ástam be magam egy kisebb kupacnál. Csak remélni mertem, hogy nem ide fog feküdni. A gurkót nem találtam. Vagyis feltehetőleg elbuktam az egész feladatot. És még az életem is veszélybe került. Lélegzet visszatartva mozdulatlanul, csupán a tekintetemmel követtem a hatalmas monstrumot. Megállt, körbeszimatolt. Tudtam, hogy érzi a szagom. Túl sok időt töltöttem itt el ahhoz, hogy ne tűnjön fel neki. De csak abban reménykedtem, jelenleg elnyomja az illatom a gyanta szaga. A troll vérszagtól bűzlött. Feltehetőleg jóllakott, csak azt reméltem aludni fog. Kis motoszkálás után végül csak ledőlt. Majd valamit forgatni kezdett a kezei között. A gurkó... Bosszúsan haraptam az ajkamba, már a terveket szövögettem, hogyan fogom megszerezni. Vártam. Hosszú-hosszú percekig csak vártam. Végül már csak a rusnya dög horkolása visszhangzott a térben. Mocorogni kezdtem, halkan kibújtam rejtekemből, majd lassan odaosontam hozzá. Megtehettem volna, hogy megkerülöm és kimenekülök. Nem, nekem kellett az az átkozott eszköz. Óvatosan próbáltam kihámozni az ujjai közül. Sikerült is. Egy pillanatig elhittem, hogy könnyen megúszom. Majd a troll horkant egyet, kinyitotta a szemeit, majd felnézett. Egyenesen a szemeimbe. Halálra rémült tekintettel, falfehér arccal meredtem rá, a gurkót görcsösen megszorítva. Csak egy pillanat műve volt az egész, hogy szemeztünk egymással. Végül az a hegyomlásnyi test megmozdult, én pedig rémülten rohantam a kijárat felé. Nem jutottam messze, épp beállt elém ormótlanul vaskos lábával, én pedig csak annyit tehettem, hogy gyorsan irányt váltok. Egy szerencsém volt, fürge kölyök voltam világ életemben. Éreztem ahogy centikre tőlem a földbe csapódik a karja. Utánam rombolt, ismét elém kerülve. A lábai között szaladtam át hangosan kiabálva a rémülettől, hogy bevethessem magam az első kis zugba. Az ijedtségtől hirtelen elhallgattam, csak nyüszíteni tudtam már. Olyan gyorsan történt minden, megragadta a cipőm, nem tudtam előre mászni. Megfordultam, hogy a kezét kezdjem el rugdalni. - Eressz el te rondaság! - kiabáltam kétségbeesetten. A cipőm megadta magát. Én pedig négykézláb hátrálni kezdtem. Az ijedtségtől nem is figyeltem, hova, csak hátra. Egy éles kiálló kő végighorzsolta a tenyerem külső peremét. Éreztem, hogy a környékét meleg valami lepi el. Feltehetőleg a vérem sercent ki. Egészen falig hátráltam. A troll őrjöngött, utánam nyúlt, de egy ponton elakadt a keze. Tőlem nem is olyan messze. próbálta tovább tuszkolni ormótlan öklét, de nem sikerült neki, én pedig csak reménykedtem, hogy nem fogja megadni magát a kő. Hátam hideg falnak ütközött. Nem volt tovább. Rémülten néztem, ahogy még mindig próbálkozik, aztán visszahúzta a kezét. Ordított odabent, rombolt, megint próbálkozott. Én pedig némán sírtam. Azon a ponton kijött rajtam az idegesség. - Hé, egyben vagy? - hallottam odafentről az ismerős hangot. Az egyik barátom volt. Felfelé néztem, ahogy lassan eljutott a tudatomig, hogy ez nekem szólt. Nem tudom mióta sírtam, de a könnyeim elapadtak. - Cameron, mondj valamit! - ismét hallottam a hangot, de most nem ő szólt. A hozzánk csapódott évfolyamtársam próbált megbizonyosodni arról, hogy minden rendben. - I-itt vagyok... - szóltam fel rekedtes, erőtlen hangon. Csak reméltem, hogy meghallják. Nem mertem hangosabban megszólalni. Kis idő múlva egy kötelet eresztettek le. amit nem is érdekelt hogy csomóztam magamra, csak az lebegett a szemeim előtt, hogy felhúzzanak. Megrángattam a kötelet, hogy felhúzzanak. Elindultam végül lassan felfelé, immár gurkóval a kezemben. A hirtelen sok fénytől hunyorognom kellett. Annyira volt erőm, hogy csak üljek a lyuk peremén és a szokjam a fényt. - Milyen volt? - Hol volt a gurkó? - Mit csináltál a trollal? - kérdezték szinte egyszerre tőlem. Én csak a bátyámra néztem, ahogy kinyitottam a szemem. Az addig oly' görcsösen szorongatott gurkót emeltem felé, mutatva, hogy megtettem, amit szeretett volna. Csak elismerően bólintott. Nem szólt semmit. Én már ettől is mérhetetlenül büszke voltam magamra. Örültem, hogy túléltem az esetet. Később elmeséltem mindent töviről hegyire, pont úgy, ahogy az emlékeimben frissen élt. És még élt milyen sokáig. Hatalmas kaland volt az akkor. Rendeződött a bátyámmal a kapcsolatom. Nem lettem depressziós kisember, szép kamaszkort éltem meg abban az iskolában. Megszerettem a birkózást, amit teljesen a magamévá tettem és teszek azóta is. Egyetlen sport amiben úgy érzem, hogy igazán tudok alakítani. Mindemellett a tanulásra is egyre jobban odafigyeltem, amint eldöntöttem, hogy jogi pályára akarok lépni. Sosem voltam megrögzött kviddicsrajongó, ráadásul az elveim nem igazán fértek össze a gyógyítás csodás gondolatával sem. A jog... az viszont egy olyan terület volt, ahol tudtam alakítani, ahol gyakorlatilag el kellett adnom magam. Tudatosan alapoztam meg az iskolai éveimet, ügyelve arra, hogy semmi más jóból ne maradjak ki. Ugyanúgy volt első szerelmem, mint bárki másnak, ugyanúgy volt egy közösségem, ahol megbecsült tag voltam, ugyanúgy éltem a mindennapi szociális életet. De tudtam, hogy ezek múlandó dolgok. Arra koncentráltam, ami a jövőmet határozza meg. Talán ha nem így fogtam volna fel, lehet az iskola után nem sokkal már családot alapítottam. Azonban nem így lett.
Főiskolai évek
Sikeres vizsgák és a Durmstrangban eltöltött iskolaévek után hazaköltöztem Angliába. Felvételt nyertem a Griffendél Godrik Akadémiára. Célegyenesbe kerültem mondhatni azzal, hogy már tényleg azt az elhivatottsági kört űztem, amit kiszemeltem magamnak. Új ismertségekre szert tenni, új tudás birtokába kerülni. A számtalan gyakorlati órán pedig ténylegesen megtaláltam a stílusom. Azt az igazán lehengerlő, az ember pofájába magát beleerőszakoló, szemtelen protectort, aki szintúgy én voltam, csak igazán elememben. Megnyerő volt a stílusom. De hozzám hasonlóból is akadt néhány. Aki frissen kerül a rendszerbe, többnyire ilyen magabiztos és pofátlan tanonc. Mint én is voltam. A munka teszi csak igazán éretté a protectort, amikor megtapasztalja, meddig és hogyan. Sokáig nem ismertem a határaimat. De a mentorom az arcomba gyűrte, mit szabad és mit nem. Megfontoltabb lettem az éveim végére. Az utolsó vizsgáimra rengeteget tanultam. Jó eredménnyel végeztem. Noha kevésbé voltam lázadó, mint kamaszként, azért bőségesen égett még bennem az a tűz, ami a fiatalokat igen csak áthatja, ha sikeres karrier, szép múlt veszi körül. Volt idő, mikor többet engedtem meg magamnak, mint kellett volna. Voltak kétes ügyeim nőkkel, amik ma is vannak. De szép időszak volt.
Iskola utáni évek
Levelem érkezett. Állásajánlatot kaptam a Minisztériumba. Töretlenül sikeres eredményeim meghozták a gyümölcsüket. Egy év gyakorlati időt ajánlottak. Amolyan próbáljuk ki, és ha jó, maradhatok. Tökéletes volt. Egy kezdő nem is kívánhat jobbat. Aznap kegyetlen módon megünnepeltem a felkínálást. Emlékeim sajnos nem igazán vannak róla. De az állásinterjú remekül alakult. Úgy benyaltam magam náluk, mint ahogy azt egy ügyvédnek kell. A próbaidőt sikeresen teljesítettem. Számos üggyel ismerkedtem, számos lehetőséget láttam mindben. És ami ennél is fontosabb, kamatoztathattam a tudásom. A fix állásomban praktizálhattam. Alig két és fél éve még csak, de volt egy biztos állásom. Egy saját lakásom. Mást nem igazán kívánhattam volna még, ami jó. A bátyám viszont alaposan keresztbe tett nekem. Mindig sunyi halálfaló volt, aki jobban féltette a saját bőrét, ha bajba került. Aljas hazug, álszent... sorolhatnám. Felnyomott a rohadék valami jó kis ürüggyel, hogy rám terelje a gyanút. Nem sikerült rám bizonyítani, hogy tevékenykedek a Nagyúr dolgaiban. Tudniillik egyre többen susogták, hogy visszatér. De a mentorom kiállt mellettem. Az ő szava és hogy vállalja a felelősséget értem a majdnem eldőlt vádat enyhébb ítéletre fordította. Három évet kaptam végül tiltott tárgyakkal való visszaélésért. Valamint függesztettek a munkámból is. Ennek potom három éve. Most azt várom, hogy szabadlábra helyezzenek és végre szabaduljak.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Cameron E. Rosier 2015-06-01, 09:58
Elfogadva!
Fúúúha, még mindig csak pislogok. A jellemkifejtésed se lett már elaprózva, ez mutatja, hogy nem egy kb. idedobott kariról van szó, hanem egy tényleg jól megrágottról, ami a fejedben tökéletesen összeállt és ezt vissza is tudtad adni. Rendkívül érdekesre sikerült a jellem, baromi sok mindent ki lehet hozni belőle és az et... fantörpikus lett! Nagyon izgi volt a trollos sztori, majd lerágtam a körmeimet, ahogy olvastam, de meg lett az a gurkó, jesssz! A bátyádtól nem szép, hogy ezek után még bajba is kevert és három év az Azkabanban, nem csoda, hogy ennyire megviselt, bárkit megviselt volna, ezek után nem lepne meg, ha az lenne az elsődleges célod, hogy visszaadd a kölcsönt, de ki tudja, hogy nem maradt-e meg a megfelelési kényszered, kíváncsi leszek mit lépsz munka nélkül, börtön évekkel a hátad mögött... nem lesz egyszerű, annyi szent. Egyébként külön tetszett, hogy az et-d tökéletesen passzol a világba, időnként látok olyanokat, amik valahogy inkább csak hellyel-közzel lettek bepréselve ide, de akár 1-2 apróság eltávolításával bárhol-máshol elférnének, itt viszont szerves része volt a sztorinak minden, ami HP, Bogar bárd meséi, a Harry-Voldemort sztori, szóval ezért plusz gratula. De nem húzom az idődet, azt hiszem már foglalóztál, de ha nem, hát pótold, és mehetsz is játszani.
A jellemkifejtésed se lett már elaprózva, ez mutatja, hogy nem egy kb. idedobott kariról van szó, hanem egy tényleg jól megrágottról, ami a fejedben tökéletesen összeállt és ezt vissza is tudtad adni. Rendkívül érdekesre sikerült a jellem, baromi sok mindent ki lehet hozni belőle és az et... fantörpikus lett! Nagyon izgi volt a trollos sztori, majd lerágtam a körmeimet, ahogy olvastam, de meg lett az a gurkó, jesssz! 
A bátyádtól nem szép, hogy ezek után még bajba is kevert és három év az Azkabanban, nem csoda, hogy ennyire megviselt, bárkit megviselt volna, ezek után nem lepne meg, ha az lenne az elsődleges célod, hogy visszaadd a kölcsönt, de ki tudja, hogy nem maradt-e meg a megfelelési kényszered, kíváncsi leszek mit lépsz munka nélkül, börtön évekkel a hátad mögött... nem lesz egyszerű, annyi szent. 
