2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "A jég meg az ég szikrázva simul össze, a szél se beszél: por-hóval kergetődzve játszanak - mert szabad... E fényes-boldog pusztaságban nincs hazug szó: tisztaság van; senki se kényszerít, senki se tiltja, hogy válassz, itt te vagy a kérdés és csak te lehetsz a válasz!"
Főkarakter: Eileen Cavanaugh Teljes név: Yashiana (Mivel varázslény, nincsen rendes, anyakönyvezett neve) Születési hely és dátum: Tiltott Rengeteg, 27 téllel ezelőtt, a tavaszi napéjegyenlőség napján, legalábbis ő így tartja számon Csoport: Varázslény Patrónus: Nincsen Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Egyelőre semmi, örül, ha megéli a holnapot
Jellemed kifejtése
Szelíd, békés, barátságos lény voltam valaha, nem volt más dolgom, mint az erdőt járni, s elkerülni mindent és mindenkit, akiben egy csepp rosszindulatot is érzett patyolat tiszta lelkem. Szerettem élni, imádtam a vad vágtákat, csodának tartottam a létezést, minden gyönyörű volt, tiszta, egyszerű és világos. Aztán minden elsötétült, fájt a lét, nem tudtam már ki és mi vagyok, csak feküdtem, és vártam a halált. Még mindig nem tudok semmit, csak azt, hogy valami eltűnt, és nagyon hiányzik... Összezavarodott és fél, mindentől és mindenkitől. Űzött vad még emberbőrbe bújtatottan is. Azt hihetnénk, csendes természet, de valójában nincs tudatában annak, hogy képes beszélni, mint ahogy semmi egyebet sem tud erről a világról, olyan szinten legalábbis biztosan nem, hogy mihez kellene kezdenie emberként. Ám csak dobd le egy erdő közepén, hamarabb érezné otthon magát, mint a legtöbben kerek e világon.
Megjelenés
Hófehér, gyönyörű pegazus, tökéletes minden ízében, a sörénye makulátlan, szőre sima és egyenletes, szemei tiszták és nyíltak. Nem volt benne hiba, bár mindig is jóval szerényebb volt annál, mintsem saját képét szemlélje a víztükrök felszínén. Most egy elesett, sebzett, a halál küszöbén tobzódó nő, bár neki magának fogalma sincs róla, hogyan is néz ki. Látja, hogy kezei, s lábai vannak, hogy sehol sincs az, amit eddig tapasztalt. A bőrén mindenütt sebek, hajába itt-ott rendszertelenül belevágtak, koszos és ápolatlan. Éles szemnek és tiszta léleknek kell lenni ahhoz, hogy valaki átlásson a mocskon, és felfedezze az alatta megbújó csodát. A homlokán egy seb éktelenkedik, mintha leütötték volna, lassan gyógyul, de idővel el fog tűnni, az utolsó emlékét is elűzve annak, hogy valaha ott volt gyönyörűséges szarva.
Életed fontosabb állomásai
Külső szemlélőnek tán végtelenül unalmasnak bizonyult volna az életem, de nekem maga volt a tökéletesség. Szabadon, gondtalanul élni, szárnyalni a széllel, érezni, ahogy sörényemet simítja, patáim alatt az anyafölddel, vagy épp engedelmesen meghajló fűszálakkal, kristálytiszta patak ízlelésével. Érintetlen volt az erdő sokáig, s bár voltak nálunk veszélyesebb lények mindig is, de lényünkből fakadó, tömény fehér mágiánk mindig is megóvott bennünket a gonosztól. Mégis, emlékszem, mikor pár éve egy társunk vérét orozta egy szörnyen gonosz lélek, nem tudtuk megmenteni, sirattuk mindahányan voltunk. Ám tovább kellett lépnünk, immár sokkal inkább odafigyelve egymásra, ritkán sétáltunk külön. Igen, volt egy barátom, párom, ha úgy tetszik, mindenhová ketten mentünk, vigyáztunk, ne veszítsük el egymást, de nem történt semmi nagyon sokáig. A nap fényesen ragyogott, tökéletessé téve a látványt, mikor áthatol a sűrű lombkoronákon, fénysugarakkal árasztva el az erdőt. Épp az egyik ilyen sugárban szárnyaló porszemeket figyeltem, követtem, miként telepednek az apró virágszirmok és egyebek az orromra, fel-felprüszköltem, jól éreztem magam. Hallottam, ahogy a fegyver süvít, ösztönösen szökkentem úgy, hogy megvédhessem a társamat, ha arról az oldalról érkezne a veszedelem. Megijedt, ahogy felnyerítettem a fájdalomtól. Megvadultan emelkedtem hátsó lábaimra, tajtékzottam, mint egy őrült. Megijedt, láttam a félelmet a szemeiben, éreztem is. Némán esdekeltem, ne hagyjon magamra, de elrohant. Az életünk óvása sokszor fontosabb, minthogy ne maradjunk egyedül. Lám, a legtisztább lelkekbe is képes befészkelni magát az önzés. Indultam volna, hogy elmeneküljek, hisz sebzetten még túlélhetem, fogságban aligha, de képtelen voltam rá. Valami ismeretlen erő azonnal elkábított, az oldalamra dőltem, lábaimmal erőtlenül próbáltam rúgni, amint megláttam a körülöttem ólálkodó lábakat. Nem értettem, mit beszélnek, bár hallottam, ugyan voltak köztük ismerős szavak, de jelentés sok mindenhez nem társult még. Összekötözték a lábaimat, bár teljesen fölöslegesen, képtelen voltam mozdulni, az egyik ráült a nyakamra, szörnyű volt az a mérhetetlen tehetetlenség, rettegtem, azt kívántam, bár a Föld másik felén lehetnék, de ilyesmire sosem voltam képes. Kristálytiszta könnycseppek buggyantak elő hatalmas fekete szemeimből, ahol a másik ráfogott a szarvamra, éreztem, ahogy elkezdi vágni. Abban a pillanatban tört milliónyi darabra a szívem, minden egyes metsző hang ordított a füleimben, azt harsogta, véged, sosem leszel már a régi, ha egyáltalán életben hagynak. Bár megölnének, öljenek meg, inkább a halál, mintha megcsonkítva létezzek tovább. Levágták a sörényemet, és a szép farkam sem volt sehol, itt ott a szőrömből is eloroztak, s több helyen megvágtak, hogy a vérem fiolákba csorogjon. Már levegőt venni sem akartam, egész egyszerűen meg akartam szűnni létezni. Úgy tűnt, teljesül a kívánságom, egyre lassabban kúszott le a torkomon az éltető levegő, szinte éreztem, ahogy egyre lejjebb kell erőszakolnia magát, hogy életben tartson. Könyörgött a természet, hogy ne hagyjam el, de én nem voltam képes megtenni, nem számított, hogy a fűszálak puhán támasztják alá elgyötört testemet, miként az sem, hogy az ég azonnal beborult, hogy az esőcseppek gyógyírt hozzanak fájdalmamra, elűzve azt, hűsítve a valóság fájdalmát. Nem volt még vége, az idősebb, a romlottabb, az, akinek a lelkét az örök sötétség uralta, felkacagott, tenyereit összecsapta elégedettségében, majd felegyenesedve szegezte rám a pálcáját. Átok, ezt a szót hallottam és értettem is. Miért nem képes egyszerűen csak elvenni az életem utolsó szikráit is? Nem értettem, miként lehet valaki ennyire kegyetlen. A testemet összerántotta a fekete mágia, harcolt ellene a fehér, tiszta gyönyörűség, még úgy is, hogy magatehetetlenül feküdtem ott. Ám nem voltam képes maradéktalanul legyőzni, el akart tőlem venni mindent, romlásba taszítani a lelkemet, de nem engedtem, nem volt képes a saját arcára formálni, viszont mindent, amit addig ismertem és szerettem, elorozott. Nem voltak már erőtlenül rugdalózó lábaim, helyette vérmocskos karok és lábak vergődtek összekötözve, s abban a pillanatban, mikor ez a borzalom tudatosult bennem, egész egyszerűen elmenekültem a valóság gyötrő mivoltától, bele a jótékony homályba…
Albus Dumbledore
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Yashiana 2015-04-03, 15:22
Elfogadva!
Nem is hagytam volna, hogy más olvassa el, és fogadja el a cuki kis kancát. A PB nyilván jó választás, sok róla a jó kép, és a gif is, úgyhogy mindig változatos lesz a "ruhatárad". A sztori a tőled megszokott nagyon magas színvonalú sztori, nem csak hogy fordulatos, igazán szépen megvan fogalmazva, nem csak odavágva, és nálad szoktam mindig azt érezni, hogy minden bekezdés újabb izgalmakat tartalmaz, ami miatt nekem is beindul a fantáziám, de majd igyekszem visszafogni magam. Szegény lópaci elég tragikus véget ér, de ugye innen szép építkezni, hogy nem is a nulláról, hanem a közel negatív tartományból vajon mi fog történni vele. Én mindenesetre drukkolok a kicsinek, és majd igyekszem meghagyni másoknak is a lehetőséget!
***
Lavender.Brown
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Yashiana 2015-04-03, 18:10
Jajjjj hát ilyen nem szokott lenni, de épp ezért írok én is, mert túrógombócot nyomni az admin orra elé jó dolog. Másrészt, legfeljebb kitörlik, vagy rám parancsolnak, hogy töröljem ki, de a legközelebbi talira ígérem csinálok egy rakat gombócot. Viszont, ezt a kis csikót nem hagyhatom szó nélkül. Csodás, ari, rózsaszín, csillámpóni. Brrrr.....Nagyon remélem, hogy nem csak egyetlen karakter kedvéért regelted, hanem mindannyiunk vidámságára Bocsi adminok
Nem a barátság fakad az őszinteségből, hanem az őszinteség a barátságból.
Yashiana
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Yashiana 2015-04-03, 19:52
Köszönöm szépen a kedves szavakat, Draco!
Lavender, a kisasszonyt a saját kedvemért regeltem, senkinek sem külön, szóval bárkinek szívesen okozok vele bűbájosan fejfogós perceket, lévén szegénykém elég nehezen fog boldogulni új bőrében. Sajnos pacigolni már a szűz lányokat sem viszem.
Szegény lópaci elég tragikus véget ér, de ugye innen szép építkezni, hogy nem is a nulláról, hanem a közel negatív tartományból vajon mi fog történni vele. Én mindenesetre drukkolok a kicsinek, és majd igyekszem meghagyni másoknak is a lehetőséget! 
