2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Szinte érzi a lány felháborodását, a mérget, a már.már agresszív dühöt benne, s ez valahol szórakoztatja. Talán néha még némi legilimenciát is bevet, de inkább csak a maga szórakoztatására, ha érez bármilyen ellenállást, természetesen még az előtt visszavonulót fúj, hogy amaz megérezné jelenlétét. Azonban siker esetén szórakozottan tűnődik a becsmérlő, ócsárló gondolatok áradatán. Milyen alpári - csodálkozik, hogy nincs fiúja? Nos, igazán nem kellene pedig... - Kölcsönös, amennyire kell, és amennyire érdemlik. De talán többet ér, ha felkészülnek rá, hogy később a főnökeik sem a tiszteletet állítják majd be kardinális kérdésként. - mint valami mártír, ő csupán a jövőre, az életre készít fel! Hiszen ki tudja, hogy mi lesz majd a későbbi, az "igazi" életben megmutatkozó valóság! - Eddig sem szóltam bele, Arogonte - szólal meg, ezúttal hangja árnyalatnyit hűvösebb, figyelmeztetőbb, mint eddig - Csupán tanácsot adtam, minekután azt kérte. De úgy látom, némi illemet még tanulnia kell. - említi meg. Így is gondolja, a fiatal nő modorossága messze elmarad apjáétól, pedig ő se a legelőkelőbb úr néhanapján; de az, amit a lánya produkál jelen pillanatban, nos, az kritikán aluli. - Én is, de ezzel nem kárpótol - veti oda a következőre lesajnálóan. Más talán legalább ezen a ponton már elnézést kérne, visszakozna, de lám, ő nem az a fajta. Ő a vérbeli bunkó, az a fajta tahó, akit az utolsó pillanat után sem hat meg, kit bánt meg, miért, és mennyire. Pedig talán időnként kellene. De hát ugyan - ő elmondta a maga tanácsait, amiket komolyan is gondolt, a leányzó kezd vele, amit csak akar. Vagy épp amit tud. - A pofátlansága egy hét büntetőmunkát jelent magának, Arogonte. De tudja mit? Én is így érzem, kíméljen meg magától... A büntetését legyen oly kedves, és töltse Sanders Professzorral. További kellemes estét. - veti oda. A lány Connorral úgyis biztosan jóban van, vagy ha nem, hát így járt. Ő még marad egy darabig, csak úgy egy órával az után távozik az ivóból, hogy a lány már nem csak az italmérőt, de a falut is maga mögött hagyta.
Hogy én mennyire utálom ezt a nyomorék, félresikerült torzszülött embert! Minek kellett egy ilyet szülni a világra? Sajnálom az anyját, hogy egy gyerek helyett egy ilyen, valamit kapott... Nagy csalódás lehet, egy szívtelen és lélek nélküli doboz nevelése. Nem is értem, hogy gyerekkorában miért nem rakták ki az utcára, biztos, hogy az anyjának megesett a szíve ezen a förmedvényen, de rosszul cselekedett, hogy nem adta árvaházba, vagy nem is tudom... Egy dologban azonban biztos vagyok, hogy a születésekor nem Piton baba sírt fel, hanem az orvos, mert egy ilyen mocskot segített a világra. Valaki gondolta volna akkoriban, hogy abból a babából egy ilyen... ilyen... ilyenné fog cseperedni? Ez egyfajta külön evolúció a köcsöség fejlődésére, talán kapnék is érte Nobel-díjat. Bemutatnám a fejlődés szakaszait... Az első láncszem volt egy régi kis féreg, majd azután jön valami őstulok és rögtön a harmadik láncszem Piton professzor. Igen... teljesen biztos vagyok ebben, és tudjátok az ilyenekkel mit kell csinálni? Ki kell őket taszítani a társadalomból, hogy egy külön népcsoportot alkossanak, bár nem hiszem, hogy több ilyen félresikerült mutáció is létrejött volna. Szavaira csak élesen szívom a tüdőmbe a levegőt, és próbálok lenyugodni, nem küldhetem el a kurva anyjába, nyugodtnak kell lennem. "Meglepő, milyen mélységesen arrogáns és beképzelt, Arogonte. De ki kell, hogy ábrándítsam. Nem kegyed az egyetlen, aki harmincon alul van, és mégis olyan gazdag, hogy nem tudja a nagy jóllétében már, hova és mire szórja a pénzét... A legtöbb tehetős embernek vannak ivadékai, még ha akadnak köztük... Selejtesek, vagy félrelépésből sarjadt fattyak is. Persze honnan is tudná - olvasás nélkül." Mit képzel ez magáról, hogy sérteget, ő sem tökéletes, hanem egy romlott vén fasz! - HA elvárj a tiszteletet a diákjaitól, akkor talán magának is meg kéne adnia nekik! Kölcsönösnek kéne lennie, nem így gondolja? - Nem kioktatni akarom, csak ráébreszteni arra, hogy nem a kutyája vagyok, akit a valagából rántott ki, hanem egy diákja, aki megérdemli a tiszteletet,és engem meg ez a vén senkiházi, aki a saját elcseszett szar életét ne rajtam töltse ki,hanem menjen el kurvázni és bassza ki magából a feszkót. Már nagyon elegem van abból, hogy milyen stílust enged meg magának pusztán azért, mert tanár és megteheti. Visszaél a hatalmával, és remélem egyszer majd elkapják a férfiak és megerőszakolják, de úgy, hogy egy évig ne tudjon leülni! Már nagyon bánom, hogy beszéltem neki olyan dolgokról, amikről egyáltalán nem kellett volna. Már eddig is rühelltem ezt a férfit, de most tiszta szívemből gyűlölőm! Remélem minél előbb feldobja a talpát, és tesz nekem egy szívességet, könyörögni fog mindenkinek azért, hogy ne vessék meg a halálos ágyán, legszívesebben, mikor az utolsó perceit töltené leköpném, és lehet ezzel magamat minősíteném, de ez az ember nem érdemel szebb dolgot...Sőt ennél még sokkal csúnyábbat érdemelne, de... Bárcsak megkapná a méltó büntetését, vannak pletykát, hogy bordélyházba jár, ohh hogy kapna el valami csúnya nemi bajt, lenne rühes és égne a pofája! És most csak trágár szavak jutnak eszembe... Hogy: a büdös, mocskos, rohadt, vén, köcsög, nagyképű, öntelt, nyomorék, beképzelt faszfej és semmi más. Ezt az embert lehetetlen szeretni, sőt. Kifejezetten csakis utálni lehet mindent, ami vele kapcsolatos. - Ehhez semmi köze sincs, szóval... én se szólok bele a maga magánéletébe, akkor maga se tegye ezt az enyémmel, köszönöm... - Nem mosolygok, egyszerűen csak megkérem egy dologra, és ha nem tudja teljesíteni, akkor landol a pohár a fején, és itt hagyom a fenébe egyedül, és remélem, hogy megverik ezt a... Áhh... Nem is pazarlom rá az energiámat és a gondolataimat! És folytatja, folytatja amit eddig, fogom magam felállok, és addig verem a fejét az asztallapba, míg levegőt vesz, hát nem hiszem el, hogy mit képzel már magáról ez a nagyképű, beképzelt senkiházi! Állítsa le magát sürgősen takarékra, mert olyan csúnya világ lesz, hogy élete végéig ezt fogja emlegetni... Teleesne biztos vagyok abban, hogy kiskorában szúnyogháló volt a takarója, hogy azt a ronda fejét be ne köpjék a legyek! - Sajnálom, hogy a drága idejét raboltam a kérdésemmel professzor úr. - Próbálok nyugodt maradni, nyugodt maradni! Nem mondhatok neki semmi olyat sem, amit később megbánok, mert egy ekkora szemétláda biztos életem végéig a büntetőre küldene! Vajon mit adna büntetésnek, ha utat adnék a gondolataimnak? Akkor itt elszabadulna a káosz, mert biztos nem nyugodnék addig, míg vérig nem sérteném, de ezt a köcsögöt gondolom még sértegetni sem lehet... Ráborítom az asztalt és a fején töröm szét az összes üveget egyenként, veszek egy mély levegőt és próbálok uralkodni magamon, és semmi butaságot sem csinálni... Oh hogy fulladnál meg ettől a piától, te faszkalap! - Ohh igazán sajnálom, hogy ilyen képei vannak rólam, de tudja mit? Gondoljon, amit csak szeretne, de ne ossza meg velem, nem vagyok kíváncsi mégsem a véleményére, keressen egy másik diákot, akit sértegethet... - Megvártam, míg befejezte, meghallgattam, megtiszteltem a figyelmemmel, és most inkább felálltam az asztaltól, és elindultam kifelé... - További szép estét! - Mondom, majd távozok és ha utánam is szólna valamit, nem érdekel... Ha visszaértem a suliba tudom, hogy mit fogok rajzolni: Pitont tütüben, és annyit gyártok belőle, hogy az egész iskolát kitudjam plakátozni vele, mert... Ez az ember egy utolsó, alávaló senki, aki azt sem érdemli meg, hogy a drága oxigént szívhassa előlem ,és erősen gondolkodom azon, hogy valamelyik főbenjáró átkot rámondjam, mert... Nem érdekelnek a következmények,de megérdemelné! Vagy sokkal jobb lenne, ha ki lenne kötözve az iskola egyik falához, és minden diák megkövezhetné, szerintem nem csak egy-két ember lenne ott, hanem az egész iskola, kivéve a kis seggnyalóit, bár megkockáztatom, hogy azok is szívesen néznék végig ennek a féregnek a szenvedését.
♪ Get some ♪ ϟ Ruha ϟ Köszönöma játékot, és soha többet ilyet! ^^"
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Camrise & Piton 2015-05-16, 22:54
Camrise & Piton
Véletlen találka
Jelét sem adja, hogy igazán foglalkoztatná, amaz mit iszik, vagy, hogy mennyit, ámbár talán sejthető, hogy ha a lány kiütné magát, ő bizonyosan nem támogatná haza, vagy fogná a haját, inkább röhögné képen, és hagyná magára. Bár ki tudja, talán az ember optimista, és próbál jót feltételezni róla, hogy talán a szükség pillanatában mégiscsak kedves... Ellenben a kérők kérdése nem izgatja, már csak azért sem, mert ő maga nincs köztük, így aztán felettébb értelmetlen ezen aggódnia. Bár igazán lenyűgöző, ha valaki ennyi híres és egyúttal gazdag nevet tud összegyűjteni - és siralmas, hogy valaki nem, hogy ismeretség, de még csak a név ismerete hiányában is képes dönteni, akárhogyan is. Ó, ő annak idején persze ugyanígy tett volna: ha valaki azt mondja, hogy itt egy rémesen gazdag és befolyásos nő, gondolkodás nélkül hozott volna döntést - alighanem igent mondott volna. Illetve... Van rá esély, ma már nehéz lenne ezt megmondani. Hiszen ott volt Lily, aki... Aki végül hozzáment Jameshez. A lány szavaira megingatja fejét. - Meglepő, milyen mélységesen arrogáns és beképzelt, Arogonte. - jegyzi meg nyersen - De ki kell, hogy ábrándítsam. Nem kegyed az egyetlen, aki harmincon alul van, és mégis olyan gazdag, hogy nem tudja a nagy jóllétében már, hova és mire szórja a pénzét... - vet egy sokatmondó pillantást az italra, hiszen nem a legolcsóbb márka épp - A legtöbb tehetős embernek vannak ivadékai, még ha akadnak köztük... Selejtesek, vagy félrelépésből sarjadt fattyak is. Persze honnan is tudná - olvasás nélkül. - lefitymáló pillantás, de végül csak vállat von, tekintete saját poharára vetül közben. Na nem arra, amely már eddig is előtte volt, hiszen azt ürítette az imént, ujjai arra suhannak, amelyet a lány tett le elé még korábban. Nemes nedű, sokkalta értékesebb, mint az, amelyet az imént döntött magába. Megemeli a poharat, egy darabig szemléli, mielőtt újra megszólalna - A szavai mégsem győznek meg, hogy tudná, ki is az, aki magácskának... Kell. - jegyzi még meg tehát. Nem folytatja, de a szavakban benne van: akkor meg akár meg is próbálhatna ismerkedni a lehetséges választottakkal, hátha valamelyik mégiscsak meggyőző. Persze neki talán el kéne ítélnie az érdekházasságot, igazat kéne adnia a lánynak, de úgy tűnhet, ebben a kérdésben, pláne, ha lányról van szó, mint szenvedő alany, nem a legmodernebb szemléletet sikerült elsajátítania. Persze, ha Albus is csatlakozna egy pohárkára, akkor lehet, meggondolná a dolgot mégiscsak. Legalábbis azt, hogy mit talál kimondani. A lány következő szavait szórakozott félmosollyal reagálja le, de végül felel is rá. - Lám, nem az? Akkor hát mégiscsak adhatna egy esélyt a kérőinek, hiszen csakugyan fogalma sincsen még róla, milyen elvárásai vannak, és ki az, aki kell. Talán ráakadhat köztük a megfelelőre. - feleli negédesen, majd megízleli italát. Hmmm. Igen, ez tagadhatatlanul más, mint az, amivel eddig boldogította önmagát. Bosszantó, hogy ez a beképzelt picsa - aminek persze bárki kérdezné is, soha, egyetlen diákját sem evezi, még gondolatban sem -, csak úgy szórja a pénzét ilyen nedűkre, miközben a hála legkisebb jelét sem képes mutatni. - Fogalmam sincs, maga miképpen gondolja el hátralévő részét, a jövendőmondás nem éppen a szakterületem. - feleli gunyorosan. Honnan is tudhatná? Vagy épp miért érdekelné? Majd amaz megmondja mindjárt úgyis, hogy mit szeretne, ilyenek a tinédzserek. Kérdés nélkül is meg fogja felelni eme kérdést, így némileg érdeklődve emeli rá tekintetét azért. - Mert eddig nem tudta megmondani neki? - kérdi lemondóan, mintha összedőlt volna benne egy álom. Annak az elképzelésnek ideálja, hogy van értelme annak, amit csinál. Persze, hogy nincs, rémesen felesleges tanítania, már rég rájött. Igaz, hangjából az is kiérződik, mennyire is hisz a kérdéses barát létezésében. - A pénzét és a testét talán ritkán... De attól tartok igen, mindenképp megtapasztalja az elutasítást, burkolja bármekkora egóval is. - biccent - Másképpen feledésre sem lenne szüksége. - teszi hozzá, mintegy mellékesen. Ha viszonzott és romantikus, idilli kapcsolatról lenen szó, úgyse akarna együtt lenni vele. Újabb, apró korty gurul le torkán az italból. - Egy, kinek mégsem kell - bólint. Nos, a lány remekül aláhúzta az ő szavait, holott vélhetőleg nem ez volt az eredeti szándéka. Eztán azonban megmerevedik egy pillanatra, kicsit szorosabban simulnak ujjai a pohárra, de eztán elereszti azt, s hanyagul hátradől a helyén. Egy fél pillanatig a lány arcát fürkészi, mielőtt bármit is felelne. - Mindennek megvan a maga ideje. Annak is, hogy mindenki megtapasztalja, hogy képes-e szeretni... De mint oly sok minden más sem, ez se örök dolog. - feleli, némileg elsuhanva a kérdés mellett, hiszen egyértelműen nem fogalmaz meg választ. Nem teszi világossá, élt-e meg ilyesmit, vagy sem, inkább csak amolyan megnyugtató általánosságot közöl: ez mindenkivel megesik előbb-utóbb, de majdcsak elmúlik valamikor. Vélhetőleg.
És csak ismételni tudom magam... számomra még mindig meghökkentő az, hogy Piton professzorral iszogatok egy lepukkant helyen. Persze tudom, hogy nem kellett volna ide bejönnöm, de ha nem látom, akkor nem hiszek a szememnek, hogy mennyire rossz hely is. Egy valami biztos: jó az alkohol és van márkás is. Bár nem igazán szoktam részeg lenni és most meg végképp nem tervezem, hisz tudom, hogy ha megesne akkor a prof. levonna egy-két pontot, amint az iskola területére érnénk. Miért nem tudok mindig előbb gondolkodni, mint cselekedni? Vagyis jobb kérdés az, hogy miért nem ismertem fel? nem mintha olyan változatosan öltözködne, hogy ne lehessen felismerni! Néha a saját idegeimre tudok menni, bár ki gondolta volna, hogy egy ilyen helyes futok össze a suli egyik legmorcosabb és legszigorúbb tanárával? De mindegy... próbáljuk kihozni a legtöbbet ebből a helyzetből is. Meghallom szavait bár inkább ne hallottam volna! nem bírom ezt az embert és egyre jobban utálom, igaz hogy van egy kis igaza, de nem mindenben. Igaz, hogy gyerekesnek tűnik, hogy elutasítom minden kérőt, de nekem van szerelmem... Állj! Ilyen nagy szavakkal nem dobálózhatok és ne mis tudom... Evan-nel kialakult helyzet most olyan fura. Az biztos, hogy többet érzek iránta, mint eddig bármelyik másik pasim iránt, de ez nem tudom, hogy megijeszt, vagy örömmel tölt el... Szóval ezzel kapcsolatban nem tudok nyilatkozni, szóval az helyett, hogy ezen agyalok, inkább válaszolok Mr. Tuskó prof-nak. - Egy részről van igaza más részről nincs... Mert hiába írogatja a kérőket, ha nekem teljesen másik ember kell... Nincs szükségem egyetlen harminc feletti öregedő nagy vállalkozóra, sajnálom, ha ezt miatt elítél. - Mondom neki, bár lassan kezdek oda eljutni, hogy nem érdekelnek a szavai, hisz nem tudom, hogy mit szólna ha ő is nőnek születne egy olyan apa mellé, aki még mindig hisz a haszonházasságban. szerintem teljesen felesleges köröket fut, hisz nekem Evan kell és nem ás! Uramisten! Uramisten! Uramisten! Ilyenre még csak gondolni sem szabad! Ilyen fiatalon nem határozhatom el magam, vagy igen? Bár nem tudom, hogy apu mit szól ahhoz, ha bejelentem neki, hogy nekem Evan White kell! "Ahogy akarja" Ahogy akarom? Azt akarom, hogy csúnyán rájár, mert mindenkivel ilyen elviselhetetlen és gonosz vagy! nem tudom, hogy van-e egyáltalán olyan diák az iskolában, aki nem félelemből szeretné, hanem a szíve miatt... Erre a gondolatra próbálom visszatartani a nevetést, hisz szerintem ennek az embernek nincs szíve. Na jó szíve van, hisz az egy létfontosságú szerv, de hogy a lelkét már rég eladta a sátánnak az olyan biztos, hogy most itt ülök nem messze tőle! Bárcsak lenne valami kiút ebből a helyzetből! De nem fogok elmenekülni, inkább megpróbálom lenyelni a sérelmeimet... Ami meglepő, hogy még nincs illuminált állapotban, de egy biztos: tuti nem ez az első pohár alkohol, amit iszik. Aztán meghallgatja a kérdésemet és választ is kapok rá... Bár nem olyat, mint amilyenre vágytam! - Nem vagyok szerelmes! -Jelentem ki heves tiltakozással, bár most már biztosan nem fog hinni nekem, hisz senki sem tiltakozik ennyire, ha nincs valami a dolog hátterében és most biztos ezt fogom hallgatni majd tőle, de szerintem ez a dolog apámra és rám tartozik, ahogy mondta! Bár most már végre elkezd válaszolni a kérdésemre... Bár a válasza meglep és egyben elszomorít. Szóval a bájitalokat kihúzhatom a listáról... - Maga szerint egy élettelen dobozként szeretnék élni életem végéig? - Kérdezem tőle minden szemtelenkedés és piszkálódás nélkül. egyszerűen érdekelne az őszinte véleménye! Bár remélem szerinte nem akarok egy érzékelten test lenni, ami nem érez semmit, bár a prof-ot ismerve nem lehet tudni! - Akkor megemlítem az ismerősömnek, hogy a bájital semmiképp sem jöhet szóba... - Mondom ki még mindig ellenkezve, hogy rólam van szó. Remélem végre elhiszi, hogy nem nekem van szükségem hasonló módszerekre. Bár nem is tudom, hogy akarom-e egyáltalán, hogy elmúljon ez az érzés, mert nem is rossz, ha jobban belegondolok! Bár inkább próbálok arra koncentrálni, hogy ha legközelebb megpróbáljuk Evan-nel, akkor sikerüljön minden és ne kelljen elmúlnia az érzéseimnek... - Maga szerint engem utasítanak el? - Meglepettség van a hangomban és egy kicsit fel is nevetek... Ezek szerint egyáltalán nem ismer a professzor. - Higgye el, hogy nem utasítanak el, sőt... Sokan szeretnék, hogy kezdjek velük járni... De nekem egy valaki kell már évek óta. - Mondom neki, bár most belegondolva, hogy lassan négy éve sóvárgok Evan után meglep. Ennyire még semmi iránt nem voltam kitartó. Bár nem csodálkozom, mert... Mindegy! Teljesen mindegy! Szóval ideje nekem is kérdeznem tőle valamit... De vajon miről kéne beszélnem vele? - Ha nem túl személyes kérdés, akkor megkérdezném, hogy volt-e hasonló helyzetben, mint az ismerősöm? - Kérdezem meg tőle mosolyogva, talán most már kicsit kedvesebb lesz és nem fog egy paraszt lenni, de minden bizonnyal hárítani fogja a kérdésem valamivel, szóval nem fűzök nagy reményt ehhez a kérdésemhez...
♪ Get some ♪ ϟ Ruha ϟ Reag
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Camrise & Piton 2015-04-03, 23:46
Camrise & Piton
Véletlen találka
Alkoholistának nem gyakran nevezik, ami azt illeti, bár kár is lenne tagadni, zugivásra van némi hajlama, de úgy általánosságban sem veti meg a piát épp. Bár az órákon józan - lehet, ez a baj, és az elvonási tünetek teszik kibírhatatlanná? Nem, valójában nem - voltak alkoholgondjai, régen, de maga mögött hagyta már ama időszakot. Nem iszik ő annyit, bár magában jót mulatna a feltételezésen azért. Igaz, hogy ebből kifelé mit mutatna, az már egy egészen másik kérdés - és ami azt illeti, a szemközt ülő lány annak aligha örülne. A pletykák... Megvoltak mindig is, léteznek és keringenek akkor is, amikor aztán tényleg nincsen alapjuk, így ezek miatt nem zavartatja magát egy percig sem. A lány szóhasználatára, vagy italozási szokásaira egyelőre nem tesz megjegyzést egyébként, bár kérdéses, hogy ez hosszútávon is így lenne-e, ha amaz esetleg általa nem megfelelő módon viselkedne. Ámbár amikor látja, hogy az magába mélyed, és valahol gondolatai közt révedezik, megfeledkezve a külvilágról, talán alkalmaz némi legilimenciát, s megeshet, az emléknek el is csípi egy-két kósza foszlányát - hacsak amaz nem tud védekezni persze, mert akkor meg se próbálja megtörni a védelmét. Annyira azért nem foglalkoztatja az ügy. Ámbár ha lát is részleteket, sem kommentálja, úgy ül ott, és szemléli a lányt, mintha pusztán annak válaszaira várna, s nem több. Ritka ez tőle, nagyon ritka... Ellenben a lány szavai sértik, legalábbis erre utalhat az, ahogyan kifejti, hogy ha amaz így folytatja, akkor a wc-k idilli társaságában töltheti eztán szabadidejének egy jelentős részét. Ezt amaz látszólag fel is fogja, mert nem kel ki magából, vagy tetőzi a kérdést, és ez talán az egyik legjobb opció, amit tehet: ámbár ő ebbe is bele tudna épp kötni, meg is rezzen szája széle, de végül nem - nem mond semmit. azonban a következőekre már felsóhajt, s megingatja fejét. - Attól tartok, nem érti a kérdésem lényegét, Arogonte. - jegyzi meg szenvtelenül, de folytatja, nagy kegyesen - Egy ekkora levélen legalább öt-hat név elfér, több levél esetén ez akár negyven-ötven is lehet. Ha egyiküket sem ismeri igazán... Miből veszi, hogy valójában is rosszak? Talán ha adna esélyt nekik, akkor alaposabb megfontolás alapján utasíthatná el őket... Ez így nem több, mint gyerekes lázadozás az első olyasmi ellen, ami épp akadt. Az ilyen mentalitást és hozzáállást pedig - a magam részéről - gyűlölöm. - zárja szavait, legalábbis ami azt a témát illeti, majd csak hanyagul vállat ránt, s belekortyol poharába. Láthatóan neki nincsenek aggályai, hogy lassan, vagy mértékkel igyon, efféle, noha persze ez az első pohárnyi itala: legalábbis az első, amit a lány láthatott, aztán ki tudja. De sokadik bizonyosan nem lehet, túlságosan tisztának tűnik. - Ahogy akarja. - hagyja rá azért, jelezve, ha amaz nem folytatja, hát ne tegye. Érdekli is őt... Ellenben a keresztnéven való szólítást elutasítja, de mivel a lány ne kérdez vissza, nem próbálja jobban érzékeltetni, mi is a baja ezzel. Sejti, sőt, talán tudja, hogy más tanárok négyszemközt megengedik az ilyesmit. Nos, ő nem. Talán nem annyira meglepő - hiszen nem is épp olyan, mint mások, mint a többi tanár. A lány szavaira azonban csak biccent. - Hallgatom. - közli ugyanis. Látszólag ma engedékeny és segítőkész - a maga torz, groteszk módján persze, így rajta kívül aligha észleli bárki is eme tényt. De így is van rendjén, ha mindenki kiszúrná, a végén elkezdenék megkedvelni, és arra például pont nem vágyik. Ráadásul ő tényleg nem az a fajta... És nem véletlenül nem. Így talán nem is meglepő, hogy a lány kérdése végül a valós válaszon túl gunyoros stílusát is előhívja. - Ha szerelmes, ezt akár az apjával is közölhetné. - jegyzi meg, mintegy mellékesen - És persze, akad... Ámbár a legtöbb egyúttal az élettől való elválást is magával hozza. - folytatja, mintha e amolyan másodlagos mellékhatás lenne csak, amivel az ember "együtt él", ha már így adódott. - Vagy legalábbis akkora bajt generál, ami mellett az ember sok mindent elfelejt. Adott esetben éppen azt, hogy ki ő, vagy éppen mi... - ezzel együtt persze a szerelmet is. De nem fokozza a helyzetet, ezzel megválaszolta a kérdést: ez a fajta betegség nem gyógyítható. Meghúzza poharát újfent, ezzel most már ürítve is azt, a pohár koppan az asztalon, ő maga pedig hátradől helyén, s a lányra emeli tekintetét. - A kegyed korában a szerelem a legtöbb esetben jön, majd megy. Vagy kiélvezi, vagy kivár, a tartós elutasítás egy idő után rendszerint magával hozza a feledést is. - rendszerint. Hát persze. Ez neki se jött be, ami azt illeti, igaz, eme ténnyel például pont nem huzakodik elő.
Érdekes helyzet alakult ki igazából, sosem gondoltam volna, hogy egyszer Piton professzorral fogok inni egy lepukkant kocsmában. Még sosem láttam ilyen helyen, de simán ki tudom nézni belőle, hogy egy masszív alkoholista. Mindig mindenkivel morgós és "bunkó"...Még sosem láttam egy diákot sem, akivel közelebbi kapcsolata lenne. Egy-két pletyka terjeng, hogy néha-néha látják eltűnni az egyik diák lánnyal, bár senkit sem érdekel, mert belőle nem nézném ki, hogy... Kiráz a hideg a gondolatra. Talán lehet, hogy a professzor úr meleg... Sosem láttam, hogy lenne felesége, de végül is kit érdekel?! mindenkinek van magán élete. Fura de mostanság nem is törődöm ilyenekkel... Meg vannak a magam problémáim és nincs időm máséval foglalkozni. Sajnos két részről is támadnak engem... Egy részről ott van az, amit Evan iránt érezel, az új és ismeretlen tenger... és ott van apu is, aki kérők sorával bombáz, mert valami gazdag ficsúrhoz akar hozzáadni. Gondolom a bált is azért engedi megszervezni, mert meghívja feleslegesen a jelöltjeit... Aztán mikor végzek az iskolával hozzákényszerít valakihez és vége az életemnek, addig élveznem kell és annyi pasit kell felszednem amennyit tudok, gondoltam azt pár hónapja, de mára ez megváltozott... Csak az a baj, hogy nem tudom ezt befolyásolni. Nem igazán szeretnék leragadni egy embernél, de egyszerűen nem visz a rá a lélek, hogy... Beteg vagyok és elment az eszem. Próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy az egyik tanárommal iszogatom itt... Hiába próbálok nem erre gondolni, de ez akkor is picit kellemetlen. Semmi csúnyát nem mondhatok, nem ihatok sokat Persze nincs is igazán szándékomban... Szóval próbálok extra figyelmes lenni és mivel már lassan meg volt a két pohárka most már nem iszok többet... Figyelek a professzorra és szavaira felkapom a vizet, de inkább elnevetem magam... Legszívesebben felpofoznám a következő megnyilvánulására... Utálom az ilyeneket... Nem igazán vicces, amit mond. Persze ő a "fasza tanár", akitől mindenki fél, hát én nem nagyon félek tőle...
-Vissza emlékezés- Nem is tudom, hogy milyen alkalomból tartjuk ezt a partyt, de apu nagyon be van indulva és nagyon izgul. Sok híres és gazdag embert hívott meg. Igazából holnap lesz a tizenhatodik szülinapom, de hogy idegenekkel ezt ünnepeljük enyhe túlzásnak tartanám, de rólam van szó, úgy hogy kit érdekel... A lényeg, hogy mindenki engem ugráljon körül... Bár szívesebben ünnepelném Genfben, de már itt lakunk... De aztán apu elkezdett tósztot mondani és majdnem elsüllyedtem a szégyenben. – Szeretettel köszöntök mindenkit én és a szingli kislányom a szülinapja alkalmából... Mindenki érezze jól magát. – Elkönyvelem ezt inkább egy poénnak és lerángatom a "színpadról". Igen most már kicsit be is csiccsentet. A nagy Henry Arogonte... Mielőtt további szégyent hozna rám. Én is kiállok a tömeg elé és mentem a menthetőt... –Üdvözlök mindenkit szeretettel az otthonunkban. Mindenkinek jó szórakozást kívánok és szép estét... Érezzük jól magunkat és éljek én! – Aztán lementem a színpadról... Már nincs sok vissza az estéből épp csak röpke 6 óra és leléphetek a szobámba. Egy darabig minden jól ment, nem volt semmi feltűnési viszketegség apám részéről, csomó idegen ember felköszöntöt és én kénytelen voltam jó pofit vágni mindenhez. Szeretem, de mikor iszik, akkor leviselhetetlen ember... De aztán oda jött egy fiatalemberrel és én épp pezsgőt iszogattam. Szememet forgattam , mikor bemutatott valami gazdag pasit... Igazából jó pasi volt, de az ilyenek fűvel-fával csinálják... Nem igazán érdekelt, de mikor térdre esett és egy kis dobozt vett elő, akkor hatalmasakat pislogtam. Ez most mi a fene?! Minek ez az egész? Elvettem a poharat a számtól és ráborítottam a srácra, aztán megtaláltam a legérzékenyebb pontját és teljes erőmből odarúgtam. Apámhoz fordultam és elmagyaráztam neki még egyszer a dolgot... – Ha még egyszer valakit így hozol elém, megmutatom neked, hogy mire vagyok képes és többet nem fogsz látni! Egyetlen hasonló történik és költözöm... Fogd fel, hogy nekem nem kell egy ilyen elkényeztetett gazdag ficsúr! Mellékesen te meg többet ne gyere a közelembe... – Szokásomhoz híven sikerült megint jelenetet rendeznem... Nem is érdekelt különösebben..., aztán mindenkihez odafordultam... – A bulinak vége, mindenki fáradjon haza... Köszönöm, hogy itt voltak és köszönöm a sok jó kívánságot. Jó éjszakát! – Mondnom, majd emelt fővel kivonulok a teremből fel a lépcsőn és rosszalló pillantást vetek apámra, aki felsegíti a srácot, akivel az előbb elbántam... Nem is tudom, hogy mit képzelt. Csak tizenhat vagyok és ezzel túllőtt a célon. Persze ezt majd neki nem lehet elmagyarázni, mert nagyon nem fog semmire sem emlékezni az estéből, hisz be van csiccsentve és nem is kicsit. Utálom, ha ilyen állapotban tart bulit. Mellékesen engem most a lányának vagy egy pénzforrásnak tart?! Na majd holnap, ha kialudta magát elrendezem vele ezt a dologt, mert nem ússza meg ennyivel...
Aztán gondolat menetemet megszakítja és arra leszek figyelmes, hogy megint csakugyan Arogonténak szólít és nem ártem a hirtelen kiakadását a tanár úrnak. Mit mondtam, amin ennyire kiakadhatott?! Mellékesen ő miért akadhat ki, amikor én nem?! Én még jogosan lennék mérges rá, hisz szó szerint leminősített, hogy egy olyan nő vagyok, aki itallal pasizik be, mert olyan ronda vagyok. Ezen pedig nem tudom túltenni magam, azért megértem, hogy a rendes életében egy hatalmas tuskó, de velem ezt nem játssza el... Nem vagyok az egyik seggnyalója, akivel kedvére szórakozhat bármilyen hangnemben... Szóval jobb lesz, ha leállítja magát. Próbálok nem csúnyán ránézni, inkább kérdőn felvonom szemöldököm. Ha erre most kimondanám, amit gondolok, akkor tényleg nagy baj lenne. Aztán megfenyeget... "Attól tartok, nincs abban a helyzetben, hogy ezt a fajta hangvételt megengedhesse magának, nem érdekel, ha a házvezetőjét meg tudja venni kilóra, a következő hasonlónál megígérhetem, hogy iskolai évei hátralévő felében minden hétvégén valamelyik wc-t fogja sikálni." Hát legszívesebben most már tényleg felállnék és leönteném a whiskyvel, aztán megpofoznám. Mit képzel magáról?! Tisztelem, mint tanárt, de ez már kicsi sok, amit csinál... Sose tud majd rendes lenni? Lényegtelen, de nem fogok neki könyörögni... Hát remélem hamar megszabadulok tőle. – Értem... – Pusztán csak ez az egy szó hagyja el a számat. Nem is fogom tőle bocsánatot kérni, mert jelen esetben nem nekem kéne. sose értettem, hog egy tanár miért érzi magát mindig felsőbb rendűnek?! Ugyan olyan emberek, mint mi, csak hát a professzor úrrol beszélünk és ez szinte mindent megmagyaráz. Sose szerettem különösebben, mert mindig ilyen volt... Egyszerűen nagyon nehezen lehetett megkedvelni és amikor valamennyire mégis sikerült, akkor rögtön elrontotta a helyzetet. Meg egy dolgot be kell látni, hogy nem igazán érdekelt az órája. Hasznos volt meg minden, de nekem nem ez volt az élet célom. Ügyesen ment és elsők között voltam az óráin, de akkor sem ez volt az, amit életem végéig csinálni akarok. Szóval lehet, hogy ezért ilyen velem, de az is megeshet, hogy szimplán nincs jó napja.. Természetesen ez koránt sem elég, hogy így viselkedjen a diákjaival, de teljesen mindegy, hisz megfenyegetett és nem akarok wc-t súrolni életem végéig a Roxfortban... Aztán azt mondja, hogy félre beszélek, mintha ha ő jobban tudná a helyzetet, mint én. Teljesen értelmetlenül von le bármilyen következtetést, mert tényleg ez a problémám, de nem fogok neki magyarázkodni, szóval ráhagyom... Igazából teljesen mindegy, hogy mit is gondol, mert én tudom az igazat és ez pont elég... Nem kell neki is tudni, higgyen azt, amit akar. Mikor a levelekre néz és elmondja a véleményét felhúzom a szemöldököm és figyelem, de nem fellelek semmit... Most már kezdem tényleg azt hinni, hogy mindenképp le akar rázni azzal, hogy vérig sérteget. Esküszöm már nem nagyon bírom és inkább erre a monológjára sem felelek semmit csak egy félmondatot... – Akkor inkább nem folytatom... – Most ezzel mire akar pontosan célozni az öreg róka?! Lázadok, de még mennyire... Nem tudom, hogy neki mennyire tetszene, ha egy apa mellé született volna, aki a lányát majdnem csak egy puszta pénzforrásnak tekintené és elvárja, hogy tizenhat évesen adja oda a kezét egy idegennek.... Azért mindennek meg van a határa és ő ezt nem tudja, és minden bizonnyal nem is fogja megtudni! Biztos, hogy nem vele fogom megosztani... Már kezdem azt kívánni, hogy azon az ajtón bárcsak Evan lépne be, de nem fog betoppanni, és megint rá gondolok... Talán ideje lenne megkérdezni a professzort a problémámmal kapcsolatban, de meg kell keresni a tökéletes alkalmat. Talán van valamilyen bájital, amivel el lehet tüntetni az érzéseket, amiket Evan felé táplálok?! Mert hát egyszer voltam így Peterrel és tudjuk, hogy hova vezetett, mondhatni miatta lettem egy egyszerű pasifaló, de ez egy másik történet, megvártam míg befejezi mondandóját és alkalmam lesz, hogy feltegyem a kérdésem... A keresztnevemen való szólításra úgy reagált, ahogy vártam, de nem értem, hogy milyen távolságról beszél... Semmivel sem lesz másabb, ha nem Arogoténak, hanem Camrisenek hív... Lényegtelen szerintem a professzor urat sosem fogom megérteni és ezt nem is fogom máshogy gondolni. Aztán kapok tőle egy "dicséretet", vagyis én annak veszem és mosoly kúszik az arcomra. Mindig is éles látású voltam... Nehéz volt becsapni és mindig is jó volt a logikám, de ezeket már bemutattam neki az óráin... De itt volt az ideje, hogy megkérdezzem, amit szeretnék. – Professzor úr lenne magához egy kérdésem... – Kezdek bele mondandómba, bár nem hiszem, hogy van értelme, de ez van... Szerintem csak ő tudná megválaszolni a kérdéseimet. – Van egy ismerősöm, aki a szerelemnek nevezett butaságban szenved... Igazából csak annyi lenne a kérdésem, hogy van-e esetleg egy olyan bájital, ami ezt elmulasztja? – Mondom neki és válaszára vártam... Remélem nem kezd kérdezősködni, hogy miért vagyok ilyen önzetlen és jóindulatú, ha el kezd kérdezősködni kénytelen leszek Abi nevét használni.... Nem akarnám, de nem hozhatom magam ilyen helyzetbe... Szóval reménykedem benne, hogy szókérdezés nélkül válaszol és lesz ilyen bájital... Ha igen akkor mindent bevallok Evannek és h a a helyzet rosszra fordulna kettőnk közt, akkor meginnám a főzetet. Minden ilyesfajta érzelmemnek vége lenne és újra mehetne minden a rendes körforgásban... nem járna körülötte miden gondolatom... Vajon merre jár? Kivel van? Mit csinál azzal a lánnyal?
♦♦ Get some♦♦ words: Valamennyi ♦♦ Ruha ♦♦ ℂredit
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Camrise & Piton 2015-02-23, 04:25
Camrise & Piton
Véletlen találka
Ahogy a lány kérdez, kitérő választ ad, azt az igazi, velős mellébeszélő fajtát, amiről senki sem hiszi el, hogy a teljes valóság lenne, sőt, még az érdemtelen fecsegés ténye is egyértelmű mindenki számára, de valamiért senki sem akarja feszegetni. Jó esetben legalábbis. S mivel a lány sem teszi most rögtön, azonnal, így egyelőre ezt a tényt ő maga is elfogadja így, s nem kezd mégiscsak magyarázkodni arról, hogy hol volt, vagy épp miért tért be ide. Mert nem jár erre olyan gyakran, mint ahogyan előbbi szavai alapján sejteni lehetne... Na nem azért, mert elhatárolódik az alkoholtól, bár igaz ami igaz, arra épp ügyel, hogy a diákjai ne láthassák őt ittasnak; az nem illene a róla kialakult képbe, kicsit sem. De egy pohár olcsóbb whisky, az azért persze belefér... Nos, ha elfogadja a lány felkínálását, akkor kettő. Annyira nem aggódik, hiszen ő felnőtt férfi, s alighanem gyakorlott ivó a lányhoz képest, így amaz úgyis előbb dől ki, ha arról van szó. Ő maga pedig még mindig hazamehet inkább - ha tud -, kerülve a kastélyt. De majd elválik még ez, egyelőre nem áll szándékában leinni magát. S persze a maga kis dolgairól sem akar kiteregetni például - így nem ejt szót sem elmeotthonban sínylődő rokonról, sem bordélyházi ismerősökről, de furcsa is lenne, ha úgy tenne. Helyette csak a lányt fixírozza, mert annak elkalandozását azért érzékeli, de nehéz is lenne nem észrevenni mi azt illeti, neki pedig a megfigyelés az erőssége egyébként is. Ezért tartották úgymond, és a régi szokások nem évülnek el egykönnyen, ahogyan a képességeit sem hagyja karbantartatlanul elsatnyulni. Akárhogy is, egyelőre mégsem kérdez, még akkor sem, amikor a lány meghúzza a poharát, pedig sejti, hogy van valami a háttérben, valami, amiről amaz nem beszél. De nem firtatja: még nem. - Felteszem, mert ebből kevés is elég, hogy a kiszemeltje szerelmesre igya magát. - von vállat inkább a lány kérdésére nagy ártatlanul - ...Kiváltképp, hogy a vagyon látszata egyébként is vonzza a felkapaszkodni vágyó rajongókat, így nem kell erőlködnie. - teszi hozzá csípősen. Így látja, ez az igazság. Régen, ifjúkorában, ha ő maga látott volna valakit, aki két kézzel szórja a pénzt, mert megteheti, talán elcsábult volna... Egy pillanatra legalábbis, de Lily miatt persze abból sosem lehetett volna semmi. Meg egyébként is, franc tudja, lett-e volna pofája aljas kizsákmányolni valakit. Talán igen, attól, hogy Luciustól nem akart elfogadni semmit... Eztán kerül szóba a Három Seprű, s az, hogy ide csak a rossz erkölcsűek tévednek - és ezzel persze önmagáról is kiállítja az erkölcsi bizonyítványt, d ez annyira nem zavarja. Az, hogy a lány erre csak elmosolyodik, egyfajta megerősítés, miszerint ő maga sem bánja, ha ekként gondolnak rá, mert persze benne nem merül fel, hogy esetleg a lány őrajta vigyorog épp magában. S persze igen, ő maga nem a legjobb ember, de vannak érzései; igaz, a szívével együtt ásta el azokat is egy titkos helyen egészen mélyre, hogy egyszer, szükség esetén majd előbányászhassa őket. Igaz, a ládikó, amibe zárta őket, hogy az enyészettől azért megkímélje őket, meglehet, masszív, de ki tudja, hogy a kulcsa megvan-e még... No de elég a szimbolizmusból, helyette inkább rávilágít, hogy amaz alighanem menekülni akar, s az erre arcán fellángoló, pillanatnyi dühre egy elégedett félmosollyal reagál, szavakkal nem kommentálja. Ellenben ahogyan amaz megszólal, szinte azonnal felszalad szemöldöke a lány szavai hallatán. - Na akkor Arogonte... - kezdi vészes lassúsággal, a lányéhoz hasonló felütéssel, ami nem sok jót ígér - Attól tartok, nincs abban a helyzetben, hogy ezt a fajta hangvételt megengedhesse magának, nem érdekel, ha a házvezetőjét meg tudja venni kilóra, a következő hasonlónál megígérhetem, hogy iskolai évei hátralévő felében minden hétvégén valamelyik wc-t fogja sikálni. - közli hűvösen, jelezve, ezt a fajta kioktató hangvételt nem engedi meg semmilyen körülmények között sem, még itt, egy informálisabb közegben sem - De igazán örömmel hallom, hogy így... Felvillanyozta a lehetőség. - szúrja még oda, s nem tér ki rá, hogy amaz akkor sem feledheti el, hogy hol a helye, így is épp elég kritikát sűrített szavaiba, sőt, ezzel még a kolléga ellen is támadást indított, ámbár nem szemtől szembe, így az talán soha nem fog kitudódni, de jobb is így. A végén elnézést kéne kérnie a lány házvezetőjétől, az pedig nem kenyere annyira. Akárhogy is, figyelmét nem veszi le a lányról, hiszen az folytatja, s kitér arra, miért is van most itt, és bárhogy tűnik is, ő figyel a diákjaira: a maga módján. Más talán kedvesen és tapintatosan magyarázná, hogy ismerkedni nem így kell, hogy az italozás veszélyes lehet, és akármennyi pénze is van, akkor se vegyen egyből egy ekkora üvegnyi piát, mert baj lehet. Más talán megpróbálná értelmesen megbeszélni a lánnyal, hogy a másik kocsma sokkalta jobb hely, és itt neki, mint elkényeztetett, pénzes lánynak, itt abszolút semmi keresnivalója - de ő nem más. Ő a maga stílusában közli mindezt, és ettől inkább tűnik bántónak, lekezelőnek és taplónak, semmint kedvesnek és törődőnek. De igazság szerint pont ez a célja... de ettől még figyel. - Félrebeszél, Arogonte, ez nem oka annak, hogy itt van. - jegyzi meg nyersen, jelezve, amaz nem arról beszél, mint amit felvezetett, de azért tekintetét a levelekre szegezi. - Az apja igencsak kitesz magáért, ha képes ennyi pergament teleírni nevekkel. - jegyzi meg, mintegy mellékesen, de amaz szavaira biccent - Valóban hidegen hagy, ha már így kérdezi, de legnagyobb sajnálatomra ha valaki velem kívánja megvitatni a problémáit, meg kell hallgatnom... - feleli, s amaz sejtheti, hogy most nem hazudik; ez tényleg kötelessége lehet, s ezek szerint nem csak a saját házának tanulói irányába. Na persze, alighanem ez afféle ígéret lehet Albusnak, miszerint így tesz, ha valaki felkeresné, másképp már rég kibújt volna a lehetőség alól. Akárhogy is, eztán csak üres egykedvűséggel szemléli, ahogyan amaz darabokra tépi a leveleket. - A lázadás szép dolog, és alighanem a maga korában sokan így tesznek... De vajon csakugyan a kérők hibája? Csakugyan mind borzalmas lenne? - költői kérdés, hangja semleges, már-már kifejezéstelen. Mert az összetépés gesztus, jelzés, hogy amaz találkozni sem kíván velük, és meg sem ismerheti így egyiküket sem: márpedig lehetséges, hogy akadna köztük, akit érdemes lenne. A kérésre, melyet Camrise megfogalmaz, eztán negédesen elmosolyodik viszont. De ez talán nem jelent túl jót nála... - Nem. - közli nemes egyszerűséggel ugyanis - Nem tudom, milyen a viszonya a kollegákkal, de én jobb kívánom megtartani a távolságot magunk között, Arogonte. - teszi hozzá egykedvűen. Na persze, most olyan, mint valami megközelíthetetlen, szent ember, holott nem az, a legkevésbé sem, de már választott játékszert, és nem Camrise az - aminek valójában a lány csak örülhet, persze. - Lenyűgöző az éleslátása és a helyzetelemző képessége, Arogonte, mindazonáltal ha megbocsájtja, erre a kérdésre nem áll szándékomban bővebb választ adni, mint ahogyan már tettem. Beszédem volt itt valakivel... És úgy döntöttem, hazafelé menet ezt meg is ejtem. Azonban igazán modortalanság fogyasztás nélkül távozni... - és ő jól nevelt ember azért mégiscsak, bár ezt már nem mondja ki, de szavaiból ez következik. De vehetjük épp úgy is, hogy egyszerűen csak nem veti meg a piát, és ha már ennyire adja magát a helyzet, akkor él is a lehetőséggel.
A kérdésemre egy elég kitérő választ kaptam, de nem folyok bele a dolgába, ha nem akarja megosztani velem. Természetesen, mint mindenkinek nekem is vannak elképzeléseim Piton professzorúr távollétéről. Sok opció áll fent. Lehet, hogy a dili házat látogatja, talán van ott egy kedves ismerőse. Talán egy bordélyház aktív látogatója. Estelge még lehetnek titkos ügyei, amiket nem akar felfedni... Sajnos nagyon kíváncsi vagyok és fejemben keringenek a furcsábbnál furcsább elképzelések, de ideje határt szabni a gondolatoknak. Valójában nem is érdekel, hogy mit csinál. Mindenkinek megvannak a maga ügyei a Roxforton kívűl. Pontosan meg van az oka, hogy miért vagyok itt, de ezt még magam előtt is titokban tartom. Félek egy kudarctól... Nem jellemző rám, de félek, hogy nem volt a legjobb döntés megbízni Bailey-ben. Nem mondom, hogy nem esik jól hogy van valaki, aki felé bizalommal fordulhatok, de ez sebezhezővé tesz engem. Nem engedhetem magamhoz közel. Mint minden gazdag család sarja apámnak is megvannak a aa ellenségei. Iskola után szeretné, ha tovább vinném a hatalmas vállalatát, találna egy gazdag és rangos férjet, de én nem erre vágyom. Leveleiben a kérők nevét hallmozza. Amint nyári szünet lesz legalább szervez száz találkozot, de én ezt nem akarom. Miért kéne nekem egy olyan férfi, akit esélyem sincs előtte megismerni. Miért ragaszkodik apám ezekhez az ezer éves szokásokhoz?! Azt említenem sem kéne, hogy minden fiút elakar üldözni mellőlrm. Talán ezt nem mondtam el senkinek és nem is fogom. Nrm tartom szükségesnek, hogy valaki tudja... Majd egyszer később talán Ice-nak elmondom, de amíg nem tud rám erőltetni semmit, addig élvezem a srácok társaságát. Talán találok egy olyan játékszert, akit nem unok meg két hét alatt. Én is voltam szerelmes és nagyon szerettem őt, de csúnyán becsapott. Sose fogom elfelejteni az első két évet nélküle. Az a fájdalom és... ez teljesen butaság. Már akkor is buta voltam és a mai napig azt vallom, hogy nem létezik szerelem, de most azért vagyok itt hogy igyak és jól érezzem magam. Szóval az eddigi gondolataimat kitörlöm éd meghúzom a poharam tartalmát. Az ismerős érzés, amikor a nyelvem bizsereg és végig perzseli a torkom az erős alkohol. Igen most erre van szükségem. Elhoztam magammal egy-két levelet, amit még nem bontottam fel. Hamarosan elégetem őket egy kandallóban és nem fogok rá gondolni... Várható reakció volt egy hatalmas beszólás. Mit várok egy Mardekárostól?! Ha nem egy fontos emberről lenne szó már az ölében landolna az üveg tartalma, de ma ehhez nincs kedvem. Nem teszek gúnyos megszólást és hiába akart még a teszlek süveg is a Mardisok közé tenni, hát most bebízonyitom, hogy nem fogok semmi olyat tenni, ami a Hugrabugosok ellen lenne. Nem tehetek semmi olyat, amit később megbánnék és nem akarom, hogy pontokat vonjon le miattam, pont ezért nem ihatok sokat sem... Már csak két-három pohárkával ihatok belőle, hogy semmi változás ne legyen. A beszólására biztos valamilyen reakciót vár és talán tesztelni szeretne. - Professzor úr, maga szerint miért a legjobn minőségűt hoztam? - Negédesen mosolygok és töltök magamnak még egy pohárkával. Belerakom a jeget és elmerülök inkább gondolataim között. Talán mégsem lenne a legjobb ötlet elégetni a leveleket. Talán nem az újabb partnereket emlegeti benne. Talán épp az egyik fontos levelemre válaszólt. Talán beleegyezik maximálisan a bálba. Nagyon örülnék és amikor múltkor forgattam, mintha az egyik levelen egy álarc alakú tintafolt lett volna. Remélem elhoztam magammal és kiakarom bontani, de nem tehetem meg az előttem ülő úriember társaságában. Szóval kénytelen vagyok ezt későbbre halasztani. Aztán elkezdi ecsetelni, hogy a Három seprű sokkal forgalmasabb hely. Erre csak a szemeimet forgatom. Ezt mindenki tudja, még én is... nem vagyok bolond. Aztán azt mondja, hogy ide csak rossz erkölcsű emberek tévednek. Biztos a professzor úr lelki is a velejéig romlott, de lehet hogy ott bent a szíve mélyén jó ember. Erre magamban halára röhögöm magam és a felszínen csak egy apró mosoly. Nem törhetek ki hangos nevetésben. Természetesen jól gondolom, hogy a prof nem épp a legjobb ember, de most együtt iszunk, hozzuk ki ebből is a legjobbat... Maximalista vagyok és sose okozok csalódást másnak és magamnak sem. Most azt hiszi, hogy menekülni akarok? Hát ez most... kezdem magam felhúzni. Inkább ély levegőt veszek és kifújom. Nrm borul el az agyad Camrise Arogonte! Nyugodt maradsz! Helyette mosolyogj és vedd bóknak. Mit válaszóljak neki?! Legszívesebben ráborítanám a whiskyt, felpofoznám és felgyújtanám, de nem fogom megtenni... legalábbis egyelőre nem szándékozom. Majd meglátjuk merre tart ez a beszélgetés és utána meghozom a döntést. - Na akkor professzorúr egy dolgot tisztázzunk. Én nem akarom magát lerázni, sőt örülök, hogy kicsir jobban is megismerkedhetek az egyik tanárommal. Szóval vegye úgy, hogy az előbb nem mondtam semmit. De elmondhatom, hogy miért vagyok itt... - Higgadtan és minden szót átgondolva mondok. Talán nem kéne vele megisztanom, de valakinek el kell mondanom. Elővettrm a leveleket, amiket apámtól kaptam és az alarccal megjelöltett félre raktam, a többit felemeltem, hogy tisztán láthassa. - Ezeket a leveleket apámtól kaptam. Tucatjával vannak benne nevek. Apám azt akarja, hogy suli után egyikhez hozzá menjek. Még mindig az érdekházasságban hisz... De nem folytatom, hisz gondolom magát hidegen hagyja a próblémám. Ha megkértem ebből ne üzzön gúnyt, köszönöm. - Teljesen őszinte vagxok vele, semmi kedvem a gúnyait hallgatni a témával kapcsolatban és semmi kedvem egy kioktatáshoz sem, hogy apámra kéne hallgatnom... szeretem, de ezt nekem kell eldöntenem. Szóval kortyoltam egyet az italból a bizsergés és a torok marás megnyugtatt. Szóval az előbb felemelt levelet darabokra tépem és vissza sőpröm a táskámba. [b]- Professzer úr , ha megkérném szólítana a kersztnevemen? Sokkal könnyebb lenne a beszélgetés. Magának mi az igazi oka az itenni ivásra, mert nem hiszem el, hogy csak simán erre járt és felmérést végez, hogy hány diák fordul meg itt... Egy tettemet sem bánom meg. Nem vagyok tiszteletlen és ezekért még pontokat sem vonhat le. Szerintem nem tettem semmi rossz dolgot... Csak reménykedem, hogy komolyan válaszól és abba hagyja a gúnyolodást!
♠Ruha♠ ♫Get some♫
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Camrise & Piton 2015-02-07, 22:25
Camrise & Piton
Véletlen találka
Igazából mára végzett mindennel, amit fontosnak tartott. Megkérte csapost, hogy figyeljen oda Rasmusra, mert bármikor erre járhat; adott róla személyleírást, és persze utalt rá, hogy talán álcázhatja magát, de különös ismertetőjele az intelligenciája - jobban mondva annak hiánya, fél perc alatt elszólja magát úgyis. Illetve ő egyértelműen hülyének nézi a férfit... De a kihallgatásáról máris intézkedik, már legalábbis, ha legközelebb is erre járna valami miatt. Hiszen kevesen járnak erre, itt nem akkora művészet kihallgatni az óvatlan embert... S bár dolga végeztével gondolatai vissza-visszatérnek Rasmus köré, ahogyan a leány belép, magára vonzza tekintetét, így figyelme innentől már Camrisé: követi őt szemeinek kereszttüze, ahogyan a pulthoz lép, majd amint szép lassan közelít hozzá, s végül leül asztalához. S na persze azt nem hiszi épp, hogy a lány éppen őt akarná felszedni - de ha nem a tanára lenne, hanem csakugyan egy sejtelmes idegen, akkor megeshet, hogy nagyon is ezt akarná amaz; legalábbis így gondolja. Magánan különben remekül szórakozik, ahogyan a lány zavarát látja, de nem sietteti, könnyed nyugalommal várja ki, hogy amaz megtalálja hangját, s feleljen. Na persze, az elhangzott szavakat azért már nem hagyja válasz nélkül. - A birtokon kívül volt dolgom... - feleli, s hanyagul vállat is von, mintha nem lenne különösebben érdekes, vagy nagy dolog - Visszatértem előtt úgy véltem, talán vetek egy pillantást erre, felmérendő, vajh hányan járnak erre. - részint ez igaz is, figyel ő a diákjaira, csak nem mutatja. A lány szavaira gunyoros félmosoly suhan ajkaira: ha amaz önbizalom-építésre vágyna, mellé fogott, ő a Mardekár ház fele, híresen undok és tapló, neki ugyan esze ágában sincs biztosítani arról amazt, hogy nyilván nincs ez így, hogy bizonyosan sokaknak tetszik, és mindenki észrevette. Ó nem, tőle legfeljebb valami gúnyos, lesajnáló megjegyzés várható, és ha az nem a végletekig megalázó, nos, akkor már kedves volt - Nyilván nem is, ezt kompenzálja az ital, értékes nedű... - ért egyet tehát gunyorosan, mintegy utalva rá, a lány valóban nem bájaival hódít. Sőt, ami itt felkeltette az érdeklődést, az az asztalon pihenő üveg, amiből eleget fogyasztva meg aztán úgyis bárki szépnek tűnik - kellő mennyiség után bárki rajongóvá válna, és a lány hódolójának érezné magát. Ahogyan a lány menekülőre fogja, csak csúfondáros mosollyal felel, de nem áll útjába, had menjen. Pillantása ugyan elkíséri amazt, de ő maga meg se moccan, nem próbál meg meglépni, vagy a lány után somfordálni, valamit az italba csempészni, vagy efféle. Hanyag nyugalommal ül helyén, legfeljebb saját poharába kortyol bele, mely kellemesen égeti végig torkát. A füttyögés, az akaratlan kézmozdulat, majd annak elfojtása nem kerüli el figyelmét persze - de nem, nem kommentálja, nincs neki ehhez köze. Hogy valaki közben esetleg meghívta volna egy italra a lányt, azt tán nem észlelte, vagy legalábbis az erre adott reakciót nem, de igazság szerint nem is különösebben foglalkoztatják őt az effélék. Eddig se hitte, hogy amaz egy igazi, érzékeny lelkű kis mimóza. Igaz, sokaknál nem hinne el bizonyos dolgokat, de meg kell hagyni, néha azért téved. Néha olyanokat feltételez, ami valójában nem; vagy pont, hogy olyat nem is gondolna, ami márpedig a valóság része. Tekintete a poharára siklik, ahogyan a lány lassan végez a pultnál, s visszafelé indulna hozzá. Majd pedig illő módon felpillant az üvegpohárról, ahogyan a lány visszatér az asztalhoz a jéggel. Időhúzás, semmi több, de nem teszi szóvá. S, hogy a lánynak ne ártana meg egy egész üveggel sem? Minden bizonnyal, akkor mennyiség után már ő is úgy érezné, hogy neki aztán semmi, de semmi sem árthat meg. Mindenesetre magában ő úgy képzeli a jelenetet, hogy a lány úgy az üveg tartalmának fele-háromnegyede után a saját hányásában fetrengve, hangosan, de artikulálatlanul, néha kissé összefüggéstelenül üvöltözik arról, hogy jól van, amúgy meg nem is ivott semmit, és persze, hogy az a semmi nem ártott meg. Sőt. Bár ő bizonyára jól szórakozna a jeleneten, más ügy, hogy segíteni már nem biztos, hogy hajlandó lenne. - Kétségkívül a Három Seprű sokkalta forgalmasabb, népszerűbb hely. - hagyja rá a lányra - De talán nem véletlen. Állítólag csak a rossz erkölcsű emberek vetődnek errefelé túl gyakran... - jegyzi meg, mintegy célzásképpen. A kérdésre nem felel, már megtette korábban, nem érzi szükségességét, hogy megismételje. Erre járt, pontosabb választ nem kívánna adni különben sem: ez afféle téma, amelyről a legtöbbeknek nem, hogy nem kell tudnia, de egyenese tilos. Annak amúgy egyelőre jelét sem adja, hogy büntetni kívánná a lányt bármivel is, habár, hogy mi lesz, ha visszatérnek a Roxfortba, azt egyelőre senki sem mondhatja még meg. Hiszen róla van szó, nem lenne meglepő, ha ott, akkor találná ki, hogy mégiscsak célszerű lenne levonnia néhány pontot... - Ha zavarna, már felhívtam volna erre figyelmét, Arogonte, de igazán nagyvonalú, hogy az imént még meghívott, és társalogni vágyott, míg most már inkább menekülne... De legyen oly' kedves, és ne hárítsa ezt rám, mintha én kívánnám, hogy távozzon. - ha gyáva, vallja be. Igaz, attól még nem lesz jobb, de ezt mindketten sejtik. - De persze... Vajh kegyed mit keres itt, egy ilyen helyen egyáltalán?
Hát a célom, hogy egy idegennel egy ivos napot tartsak. Semmi extra és nem vagyok ki lelkileg, csak egy kis whisky sose árt. Sokan nem néznék ki belőlem, hogy nekem nem árt meg egy egész üveg sem, de nem fogom ezt bebizonyítani, hisz hoztam magammal egy poharat is… Aztán épp készültem felhajtani a poharam tartalmát, amikor az eddig idegennek hitt ember megszólal… mondanom sem kell elkezdtem fulladozni, hisz csak Camrise Arogonte lehet olyan szerencsés, hogy egy tanárt fog ki magának iszogatáshoz… Hogy a fenébe nem vettem észre, hogy Piton professzorhoz van szerencsém?! Most a legjobb az lenne, ha felállnék és kisétálnék innen, de ezt nem tehetem meg… Már késő, de mivel bírom a proffot… iszogathatunk és beszélgethetünk, de nagyon kell ügyelnem arra, hogy ne igyak sokar és ne legyek szemtelen… Ajjaj! Most megtanulnom, hogy idegenekkel nem iszok többet. Ezentúl mindig ez az eset fog az eszembe jutni. Így gyűjtöm a hódoloimat? Uramisten… azt hiszi, hogy fel akartam szedni?! Na ez nekem sok és össze kell magam szednem, hogy véletlenül se nevessem el magam… Okos választ kell adnom, vagy jobb lenne, ha kitérnék a válaszadás alól. De nem maradhatok néma, szóval ideje megszólalnom. - Professzor úr, micsoda meglepetés. Nem gondoltam volna, hogy ilyen helyre jár. Mellékesen milyen hódolokat? Szerintem senkit sem érdeklek itt… - Aztán körbe nézek… na jó talán ez mégsem teljesen igaz. Mindenki a mi asztalunkat nézi és teljesen bolondot csináltam magamból… Nagyon jó. Most talán szégyellenem kéna magam, de nem megy. Szerintem semmi baj sincs abban, hogy ide jöttem egy üveg whiskyvel. Na jó talán egy egész üveg durva elsőre, de hát… én imádom a whiskyt. Na, de kéne egy kis jég a whiskyhez, így nem olyan jó… - Ha megbocsájt egy pillanatra… mindjárt itt vagyok. - Mosolygok és felállok a helyemről és oda sétálok a pulthoz. Útközben füttyögnek, hát automatikusan emeltem a kezem, hogy bemutassak az illetőnek, de még idejében megálljt parancsoltam a kezemnek… Nem lenne pont a legokosabb dolog ezt tenni a professzor előtt… Szóval kértem egy kis jeget és vissza felé vettem az írányt az asztalhoz. Útközben meghívott az egyik majom egy italra… hát ezt már nem hagyom! Mit képzel magáról. Úgy fordultam, hogy a prof véletlenül se lásson meg és bemutattam neki. Na ezt kapd ki… aztán visszatértem az asztalunkhoz… Aztán mikor visszatértem, már raktam is a jeget az italomba… Elhangzik egy bizonytalan kérdés. Szóval kiváncsi, hogy miért vagyok itt pontosan? Hát ezt még én sem tudom, de nem kellett volna ennyire kiöltöznöm… a fene egye meg a divat mániámat! Szóval újra választ kéne adnom a kérdésére… - Hát hallottam erről a helyről és már kicsit untam a Három seprűt. Gondoltam megnézem magamnak ezt a helyet. De maga mi járatban van erre professzor úr? - Tettem fel én is egy kérdést és ittam egy kicsit a whiskyből. Szerintem nem a professzor úrnak kéne megmutatnom, hogy férfiakat megszégyenitően tudok inni, szóval csak mérsékelten és okosan. De ahogy elnézem az esze valahol máshol jár, vajon min gondolkodhat ennyire? Úgy érzem jobb, ha meg sem kérdezem, de én meg fogom… nem félek semmitől. Legalábbis csak attól, hogy majd pontokat von le, mert meghívtam egy italra… ettől félek, borzalmas lenne! - Professzer úr nem akarom megzavarni, mert látszik, hogy máson gondolkodik, ha gondolja elmehetek. Persze ha zavarom, akkor nyugodtan mondja meg. Nem akarom feltartani. Ez kicsit… sőt nagyon gépiesen hangzott. Nem is tudom, talán jó lenne, ha elutasítaná a társaságom. Szóval míg várom a válaszát, addig iszogatok a whiskyből.
♠Ruha♠ ♫Get some♫
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Camrise & Piton 2015-01-31, 02:48
Camrise & Piton
Véletlen találka
Miután váltott pár szót Aberfoth-szal, akit ugyan azon bizonyos nap óta nem kedvel, hogy kihajította őt a kocsmából, mert kihallgatta Albusékat - és azt a jóslatot -, leül tehát asztalához italával, hogy aztán magába zárkózzék. Gondolatai el-elkalandoznak, újra és újra visszatérve Rasmushoz. Több okból is, az egyik az, hogy nem érti, mégis, mi védte meg a férfit. Egy bőrvértet kiszúrt volna olyan távolságból, és akkor bizonyosan combtájékra szúr - mert ölni nem akart, csak fájdalmat okozni, de abból minél nagyobbat -, annál gyengébb páncélt pedig gond nélkül kellett volna átvágnia; csak, hogy híveinek legyen mit ellátnia... De eleve hibás is az egész. Miért jár egy mágus vértben? Főleg, ha azt hangoztatja, hogy a mugliknak pusztulnia kell, ha végletesen beképzelt, és könnyedén öl meg képzett, erős varázslókat is - mégis, miért tartana egy ilyen a mugli támadásoktól? Miért érezné azt bárki is, hogy ezek után az egyszerű mugli támadások ellen kellene védekeznie, főleg így? Ha valaki tőrt repít felé, tanulja meg hárítani, nem? Így lenne logikus. De itt valami másról van szó, és ez gyanús... Igaz, Rasmus egyébként is kezdi igencsak kihúzni a gyufát, és ez egyelőre nem egy életbiztosítás számára. De egyelőre nem megy vissza, hogy rendezzék ezt itt és most. Nem, ennyire nem őrült meg. Így ül hát az asztalánál, néha azért felpillantva, hiszen paranoiája nem engedi, hogy teljesen elengedje magát, és megfeledkezzen a környezetéről, csak úgy, egy nyilvános helyen. Így akad meg tekintete a belépő lányon is, akit persze azonnal felismer, hisz mondhatni, minden nap van szerencséje látni. Újfent valami egészen egyedi ruhakölteményt visel, na tessék; már megint ez a feltűnési viszketegség. Persze másoknak ez bizonyára imponálna, de neki márpedig nem - ő nem az a fajta, nagyon nem. Persze, ebben egyedül van, ezt azért tudja ő maga is, ahogyan azt is, hogy talán túl feltűnően révedt a lányra - nem tehet róla, gondolatai néha vissza-visszaugrottak Rasmusra -, merthogy az felé veszi az irányt. Ami még csak egy dolog, de egy egész üveg whiskyvel. Nagyon kilehet szegény... Vagy csak buli lesz a közeljövőben, aligha akarhatja azt egyedül meginni. Na persze, a két pohár arra utal, hogy valakivel édes kettesben kívánja megkezdeni. Halkan szusszant, számít rá, hogy amaz most megkéri bájosan, aranyosan, hogy ne bámulja, majd tovaáll, miután rájön, kivel van dolga... Azonban ahogyan Camrise szavai elhangzanak, majd a lány leül vele szembe, meglepetten pislog rá, kiváltképp, mert ilyen közelségből talán már felismerhető azért. Bár persze, Hagrid se ismerte fel Mógust - min csodálkozunk? Halkan megköszörüli torkát, tekintetét a lányra emeli, kicsit megemelve állát, így biztosítva, hogy amaz megsejthesse, ki is ő. Ujjai eleresztik saját poharát, s összefonódnak maga előtt az asztalon. - Önnek is kellemes napot, Ms. Arogonte. - üdvözli már-már negédes kedvességgel amazt - Nem is feltételeztem, hogy kegyed így gyűjti a... Hódolóit. - teszi hozzá ártatlanul. - De persze, foglaljon csak helyet... - teszi hozzá, ámbár a lánynak nem voltak különösebb aggályai, és már leült, így szavaiba némi gunyoros él vegyül. Halkan felsóhajt, de végül meghozza a döntését: a mai nap után ráfér némi szórakozás talán, és bár persze erről Dumbledore tudni fog, mire visszaérnek a kastélyba - sandít el Aberforth felé -, de a legkevésbé sem érdekli. S, ha a lány inni akar, nos, ő aztán nem áll az útjába, az kéne még csak! - Már van italom, de talán alkalomadtán élek majd a lehetőséggel, Arogonte. - bólint felé hát, jelezve, belemegy a játékba; nem zavarja el a lányt, bár, hogy nem fog tőle pontot levonni, ha ittasan tér vissza Roxfortba, azt épp nem ígéri. - Már-már félve kérdezem meg, mégis mit keres itt... - kérdez végül csak, hogy ne tűnjön olyan ridegnek és elutasítónak, mint legtöbbször. Bár barátságosnak sem mondható azért éppenséggel, de egyelőre ez a legtöbb, ami kicsikarható belőle. Talán a whisky majd segít ezen. Vagy nem, egyelőre nehéz lenne megmondani.
A téli szünetnek sajnos vége, de még szívesen maradtam volna otthon… Az első nap hamar véget ért. 12-kor fejezödőtt be az utolsó órám. Annyira örültem, hogy elmehetek. Egy darabig ruhát terveztem és olvasgattam, de hamar meguntam. Icenak sokáig tartottak ma az órái. Abiék is sokára végeznek és én itt halálra unom magam a szobában. Eldöntöttem, hogy felmegyek sétálni. Aztán várható próblémába ütköztem, hát mit vegyek fel? A legujabb szerzemény jó eséllyel ma már rajtam lesz. Nagyon szép lett a ruha. Az egész dressz, amin rengeteg horgolás van. Mondanom sokáig bajlodtam vele… pontosan öt hónapon keresztül csináltam. Sokszor félre is raktan, de utolag maximálisan megérte. Gyorsan bele is bújtam és fölé egy hosszú kabátot húztam. A nyakam köré sálat tekertem és indultam is felfele… Fent nem sokáig bírtama sétafikát… valahova el kell mennem. De hova?! Gondolkodom, de nem jut eszembe egyetlen jó hely sem. Talán Roxmorts? Szünet kezdete óta van voltam arra. Hát el is határoztam, hogy el megyek oda… Nem kellett sokáig gyözködnöm magam,mire észbe kaptam már uton is voltam. Hát a ruha tökéletes lesz, már csak az a kérdés, hogy hova menjek? A Három seprű már megszokott és unalmas, jobb lenne valami új helyet keresni. Hallottam, hogy a közelben van egy kocsma, ha jól emlékszem Szárnyas Vadkannak hívják, hát ideje lenne megnézni magamnak… Ámm a bejárat előtt elkezdek gondolkodni, hogy jó ötlet-e? Nem épp a legjobb hely, de ha már eljöttem ide. Nem csak kívülről olyan lepukkant ez a hely… bent mindent befed a piszok, de inni ez a hely is jó lesz. A pulthoz megyek és elgondolkodom, hogy mit kérjek. Közben végig néztem a kocsmában… az egyik alak a sarokban engem figyelt. Van benne valami ismerős, de nem tudom, hogy honan is ismerhetném. Fekete ruhát viselt és a csuklyája a fején volt… még ha ismerném, akkor is kevés lenne az esélye, hogy felismerem. Hát lehet nem kéne oda mennem, de nem ijedek meg az idegenektől. Eldöntöttem, hogy mit kérek. A legjobb Whiskyt, ami az üzletben van. Mondanom sem kell a csapos csodálkozott és vonakodva adta oda csak azt az erős italt. Mindig is szerettem a Whiskyt. Mellé két poharat is kértem és a relytéjes idegen fele vettem az írányt. Talán nem ez volt életem legjobb döntése, de már késő megfordulni… oda megyek és iszogatok kicsit az idegennel. - Jó napot! Remélem szereti a whiskyt. Hoztam egy üveggel, azt mondják ez a legjobb a kocsmában. Van kedve velem inni? - Nagyon nem vártam a válaszára. Leültem és töltöttem neki egy pohárral és elé toltam. Utána magamnak is töltöttem és belekortyoktam. Ekkor vettem észre, hogy a kabátom még mindig rajtam van. Levettem és a szék támblájára terítettem. Most mindenki megcsodálhatja tökéletes ruhámat. Lábaimat keresztbe tettem és mégegyet kortyoltam az italomból. Nagyon szeretm ezt az italt. Hiányzott is a karácsonyi partyról, de mindegy, ügyesen megoldottam akkor is… Jelenleg megnéztem az idegent és sajnos nemmtudtam beazonosítani ki lehet! Van benne valami nagyon ismerős. Nem tudnám pontosan megmondani, hogy mi… Hát remélem elfogadja az italt és szereti is. Tényleg nagyon jó ez a whisky. De nem ihatok sokat egyszerre. Rossz benyomást kelltenék azzal és azt nem szeretném… belekortyoltam egy harmadikat is az italba és vártam az idegen reakcióját…
♠Ruha♠ ♫Get some♫
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Camrise & Piton 2015-01-23, 01:53
Camrise & Piton
Véletlen találka
A téli szünetnek vége, de mára már az óráknak is, azoknak már régebben vége szakadt, legalábbis mára. Ő maga elment a Szent Mungóba: ritkán jár ott, és meg kell hagyni, nem véletlenül. Igaz ami igaz, persze, most sem betegként ment, és nem is beteglátogatóban volt. Egy régi "kollégával", "bajtárssal" hozta össze a sors. Olyan ember kért tőle találkozót, akivel amúgy is vágyta már a találkát, hiszen volt mit megbeszélniük: például, hogy Rasmus jobban teszi, ha leszáll Raináról. Ehhez képest mindez nem így alakult, a beszélgetés félresiklott, a témák megfeneklettek, a "tárgyalás" zárszava pedig egy végül sikertelenül zárult késelési kísérlet volt. S most itt van, kelletlenül, sötét gondolatoktól telve, Roxmortsban. Szokásos talárja fölé most fekete útiköpenyt kanyarintott, melytől még ugyanúgy nagyra nőtt denevérnek hat ugyan. Így lépdel hát a kocsma felé, fejére csuklyát húzva. Halkan halad, léptei hosszúak, meglepően ruganyosak és csendesek, mozgása ütemes, nyugodt, arca kifejezéstelen: ha valaki ki is szúrná a csuklya alatt, ha fel is ismerné valaki, se lehetne róla megmondani, hogy legbelül tombol. Belépve célirányosan lépdel a pulthoz, s ott vált néhány szót Aberforth-szal, talán 4-5 percet is elbeszélgetnek, részint ezért is jött. Eztán csak kér valami italt, lehetőség szerint valami erősebbet, ami ha az agyát nem is öblíti át teljesen, azt azért nem engedheti meg magának, de legalábbis tompítja a bosszúságot, haragot, mit magában érez most Rasmus iránt. Ahogyan megkapja italát - amit egyébiránt ki is fizet, amilyen nagyvonalú - , betelepedik a sarokban lévő, árnyékok közt megbúvó asztalhoz, melyhez két szék tartozik; ezek közül természetesen az egyiken helyet foglal, lazán elhelyezkedve rajta. Ily módon ő maga is elbújik az árnyak között: ha mást nem, így legalább kihallgathat másokat, talán valami hasznos, vagy fontos is birtokába kerülhet így ma még, mielőtt végül visszatérne a Roxfortba. Igaz, arckifejezése rideg és semmitmondó, ámbár a csuklya miatt ez annyira talán nem látszik. Így, a sarokban üldögélve akad hát meg tekintete a kocsmába érkező lányon: ismeri, hiszen valamennyi diákját név szerint ismeri. Igaz, ennél sokkalta többet nem tud róluk, legalábbis némelyikről nem, de rendszerint nem is akar. Ennyit azonban minimum tud, a most érkező lánykáról is: Camrise Arogonte. Némán figyeli hát a fiatal nőt, végigméri, s tekintetével követi, várván, vajon mit tesz, mit vesz, vagy hova ül le, netán vár-e valakit...? Közben ujjaival babrálja picit, végül pedig lassan ajkaihoz emeli a poharat, hogy pár kortynyit legurítson torkán a nedűből.
//
//