Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


1999-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy a '98-99-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

Legfrissebb

ϟ Ereklyeraktár
  Today at 15:17
Neal Charmaine




ϟ Az elveszett húgom
  Yesterday at 21:25
Oliver Bailey


ϟ Levéltári kincsek
  Yesterday at 16:43
Cody Armstrong

ϟ A Black Birds Tokyo-ban
  Yesterday at 16:29
Alicia Geller

A hónap posztolói
Nox Djarum
 
Megan Smith
 
Cody Armstrong
 
Luna Lovegood
 
Ivarn-vo Inor
 
Leticia Samuels
 
Jade Wilson
 
Grayson Paisley
 
Graves Matlock
 
Georgiana Findley
 
Statisztika

Összesen 575 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Sheree Parks

Jelenleg összesen 33317 hozzászólás olvasható. in 3113 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Üres terem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
SzerzőÜzenet
Draco Malfoy
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 756

TémanyitásTárgy: Üres terem 2014-09-28, 20:58

First topic message reminder :


Üres terem

A kastélyban is vannak elhagyatott szobák, amelyek egykor vendégszállásnak, dolgozószobának voltak kiakítva, ám a jelenlegi oktatási rendszerhez, és a diákok elszállásolásához nincsen rájuk szükség, tehát alkalmasint bármire használhatók. Bármire, annak ellenére, hogy ez igen tág fogalom. Bármi olyasmire, ami nem vét túlzottan a jó érzés ellen. Lehet itt gyakorolni, külön órákat adni, beszélgetni, és a titkos szerelmi légyottokra is kiváló hely, főleg ha a gerlepár bekulcsolja a termet. Csak arra kell figyelniük, hogy nagyon bezárkózni nem lehet, de hát a szükség törvényt bont. A termek a birtok parkjára nyílnak, tehát a kilátás is festői. A használaton kívüli termek polcain különféle könyvkötetek találhatóak, akad néhány fotel, és egy kisebb asztal.


[You must be registered and logged in to see this image.]





[You must be registered and logged in to see this image.]
mint a  félelmen
alapuló tisztelet.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Semmi sem
megvetendőbb,

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://roxfortreloaded.hungarianforum.com

SzerzőÜzenet
Summer Reynolds
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 116

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-09-01, 13:54




[You must be registered and logged in to see this image.]
Amiya & Summer


Lassan tényleg úgy érzem, hogy a legjobb az lenne, ha nem is jöttem volna, ha kiszaladhatnék a világból, ha elrohanhatnék minden elől. Kell egy kis magány, egy kis nyugalom, mindentől és mindenkitől távol, hiszen még csak pár napja jöttem meg és már így is nem egy olyan diákba futottam, aki ismerte Wintert. Egyre elkeserítőbb, hogy még az állítólagos barátainak se mondott rólam semmit, hogy még csak arról se tájékoztatta őket, hogy elmegy és hátrahagy mindent. Ez annyira... annyira rá vall, és persze megint engem hoz vele iszonyú kellemetlen helyzetbe, amiből még mindig nem tudom, hogy mit fogok kihozni, pedig valahogy túl kell lendülnöm ezen. Próbáltam már pedig mindent, egészen másképp hordani a hajamat, mint eddig és még kevésbé úgy öltözni, mint ő, de mintha az emberek csak az arcra fókuszálnának és semmi más nem érdekelné őket, amit nem értek, mert nem csak egy arc vagyok, van mögötte más is. Ha valaki egy kicsit jobban figyelne, akkor igenis észrevehetné, hogy nem ugyanaz vagyok, de olyan iszonyú felületesek az emberek és úgy fest épp e miatt itt már esélyem sincs elrejtőzni, pedig azt már nagyon ügyesen csinálom.
Nem marad hát más, mint a szó szerinti rejtőzködés, azaz, hogy meghúzzam magamat szépen egy olyan teremben, ahol nincs az ég világon senki sem és remélhetőleg elég kopottas ahhoz, hogy en is jelenjen meg időközben senki. Szóval ezért vagyok most itt. Elég kopottnak tűnt, miután már többet is végignéztem, tehát remélhetőleg itt senki sem fog majd meglepni nagy hirtelen. Egy kis ideig ellehetek nyugalomban, olvashatok, mert hogy könyvet azt természetesen hoztam, meg jegyzetfüzetet is, hogy ha valami fontosat találok, akkor azt mindenképpen fel is jegyezzem magamnak, akkor aztán bármikor vissza tudom keresni. Mellé pedig még egy hűvös limonádét a konyháról, hogy innivalóm is legyen. Így már egész kellemes a helyzet, és erőteljesen reménykedem benne, hogy még véletlenül sem fog meglepni az ég világon senki sem. Tényleg szükségem van már egy kis nyugalomra és békére, mert túl sok ez a folyamatos "Hé Winter!" Amúgy sem ismerem a barátait, nem mesélt róluk sokat, de ők nem értem miért nagyon ragaszkodtak hozzá, aztán most jöhet a magyarázkodás. Már komolyan elgondolkodtam rajta, hogy készítek valami azonnal átadható gyors összefoglalót, vagy küldeni kéne levelet... kifüggeszteni a faliújságra, tudom is én. Bármi, amitől ez a folyamatos Winterezés végre abbamarad!

[You must be registered and logged in to see this link.] ϟ [You must be registered and logged in to see this link.] ϟ Remélem jó lesz  nagyszemu


[You must be registered and logged in to see this image.]  [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kalandmester
Reveal your secrets

avatar

Mesélő

ϟ Hozzászólások száma : 337

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-08-29, 22:41

Szabad játéktér, új játék kezdhető.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Summer Reynolds
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 116

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-08-01, 21:16

//2015. szeptember eleje//




[You must be registered and logged in to see this image.]
Cormac & Summer


Gondolom a legtöbben, akik azt hiszik, hogy a testvérem vagyok, azért jócskán meglepődnének rajta, hogy egyedül ülök egy üres teremben és bele vagyok temetkezve egy könyvbe, sőt látványosan próbálom magamat kivonni a forgalomból és elrejtőzni minden és mindenki elől. Pedig egyszerű lenne a dolog, szépen felfoghatná végre mindenki, hogy én én vagyok! Nem a testvérem, hiszen máshogyan hordom a hajamat, más vagyok egészen, szóval nem értem miért nem látnak az orruknál legalább egy kicsit tovább.
Már szinte összerezzenek, amikor aztán nyílik az ajtó, és valami ismeretlen srác áll meg tőlem pár lépésre, aki a tetejében határozottan ledöbbenve néz rám. Na neem! Megint ez lesz igaz? Miért nem tudok egy olyan helyet találni, ahol tényleg nyugalom van, ahol nem zargat senki, ahol nem csúszik ki első reakcióként az embereknek az a száján, ami most persze ennek a srácnak is. Olyan nagyon nehéz az orruknál tovább látni, hogy én nem ő vagyok? Már azért komolyan morcosan pillantok fel, mert hát na... nem vagyok oda a hírtől, hogy már megint ő vagyok, miközben nem így van.
- Én nem... nem vagyok Winter! Olyan nehéz ezt megérteni végre? - nem vagyok egy hangos és vehemens alkat, sosem voltam az, tényleg, de már eljutottam oda, hogy kissé tényleg kihoztak a sodromból, bármennyire is nem kellene. Összeszorítom a számat, aztán végül csak halkan sóhajtok egyet. Tudom, nem szép tőlem ez az egész, de ettől még nem lesz jobb a dolog, ettől még nem leszek kevésbé morcos, hogy mindenki másnak néz és közben eleve ott van rajtam a nyomás, ami miatt szegény Haydennel ez az egész megtörtént és... olyan rossz minden!
- Bocs, én csak... nehezen kezelem már ezt az egészet. Szóval... Summer vagyok és igen van egy ikertestvérem és igen úgy néz ki, hogy baromira nem beszélt rólam senkinek sem, és igen... mérges vagyok rá miatt, és megint csak igen, lelépett a suliból és nem, tudtommal nem jön vissza. - mindezt nagyjából egy szuszra darálom el neki és már-már kérdőn nézek rá, csak azt nem lehet tudni a tekintetemből, hogy ez azt jelenti, hogy ő honnan ismeri a nővéremet, vagy azt, hogy ez elegendő válasz lesz-e neki és akkor sarkon fordul-e, mert hogy nem engem keresett valójában, vagy azt hogy mikor lép már le, mert szeretném tovább olvasni a könyvemet és kell nekem egy kis béke és nyugalom, mert láthatóan zaklatott és szinte már hisztis vagyok, ami csak még kiborítóbbá teszi az egész helyzetet, mert én nem igazán szoktam hisztis lenni.


[You must be registered and logged in to see this image.]  [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cormac McLaggen2
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 44

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-07-26, 23:51


Summer & Cormac

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem sokszor szoktam a kastélyban egyedül mászkálni, de ezúttal egy hugrabugos csajjal volt nem sokkal korábban egy kissé felejthető első (és szándékaim szerint egyben utolsó ) randim, ami után egyedül surrantam be egy titkos folyosón az alagsorba, így ezúttal mégis egyedül róttam a Roxfort folyosóit.
Még a kabátom se vettem le, igaz alatta csak egy ing volt rajtam, mivel kint a szokásos angol hűvös időjárás fogadott, amikor elindultam, így még jó is volt, hogy rajtam volt a melegebb ruhadarab is. Az ajtók itt lent egyformán követték egymást, egyik terem olyan, mint a másik. Általában teljesen kihalt szokott lenni itt minden órák után, ezért is lepett meg, amikor az egyik teremből egy apró zajt hallottam, mikor elhaladtam mellette. Először úgy gondoltam, hogy nem érdemes vele foglalkozni, lehet, hogy csak egy egér, esetleg egy manó, aki takarítja a termet, de végül a néha még rajtam is eluralkodó kíváncsiság győzött és benyitottam, majd egyből be is léptem és még az előtt becsuktam az ajtót, hogy egyáltalán körülnéztem volna. Mikor mégis megtettem egy ismerőst véltem felfedezni a padok között, ami kicsit meg is lepett, mert nem találkoztam még vele a tanévben, pedig korábban mondhatni elég gyakran élveztük egymás társaságát. Meglepetésemben csak ennyit sikerült kinyögnöm:
- Hé, Winter! - földbe gyökerezett lábakkal álltam az ajtótól pár lépésnyire és néztem rá meglepetten




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Summer Reynolds
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 116

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-07-24, 12:39

//2015. szeptember eleje//




[You must be registered and logged in to see this image.]
Cormac & Summer


Kell egy kis magány, egy kis nyugalom, mindentől és mindenkitől távol, hiszen még csak pár napja jöttem meg és már így is nem egy olyan diákba futottam, aki ismerte Wintert. Egyre elkeserítőbb, hogy még az állítólagos barátainak se mondott rólam semmit, hogy még csak arról se tájékoztatta őket, hogy elmegy és hátrahagy mindent. Ez annyira... annyira rá vall, és persze megint engem hoz vele iszonyú kellemetlen helyzetbe, amiből még mindig nem tudom, hogy mit fogok kihozni, pedig valahogy túl kell lendülnöm ezen. Próbáltam már pedig mindent, egészen másképp hordani a hajamat, mint eddig és még kevésbé úgy öltözni, mint ő, de mintha az emberek csak az arcra fókuszálnának és semmi más nem érdekelné őket, amit nem értek, mert nem csak egy arc vagyok, van mögötte más is. Ha valaki egy kicsit jobban figyelne, akkor igenis észrevehetné, hogy nem ugyanaz vagyok, de olyan iszonyú felületesek az emberek és úgy fest épp e miatt itt már esélyem sincs elrejtőzni, pedig azt már nagyon ügyesen csinálom.
Nem marad hát más, mint a szó szerinti rejtőzködés, azaz, hogy meghúzzam magamat szépen egy olyan teremben, ahol nincs az ég világon senki sem és remélhetőleg elég kopottas ahhoz, hogy en is jelenjen meg időközben senki. Szóval ezért vagyok most itt. Elég kopottnak tűnt, miután már többet is végignéztem, tehát remélhetőleg itt senki sem fog majd meglepni nagy hirtelen. Egy kis ideig ellehetek nyugalomban, olvashatok, mert hogy könyvet azt természetesen hoztam, meg jegyzetfüzetet is, hogy ha valami fontosat találok, akkor azt mindenképpen fel is jegyezzem magamnak, akkor aztán bármikor vissza tudom keresni. Mellé pedig még egy hűvös limonádét a konyháról, hogy innivalóm is legyen. Így már egész kellemes a helyzet, és erőteljesen reménykedem benne, hogy még véletlenül sem fog meglepni az ég világon senki sem. Tényleg szükségem van már egy kis nyugalomra és békére, mert túl sok ez a folyamatos "Hé Winter!" Amúgy sem ismerem a barátait, nem mesélt róluk sokat, de ők nem értem miért nagyon ragaszkodtak hozzá, aztán most jöhet a magyarázkodás. Már komolyan elgondolkodtam rajta, hogy készítek valami azonnal átadható gyors összefoglalót, vagy küldeni kéne levelet... kifüggeszteni a faliújságra, tudom is én. Bármi, amitől ez a folyamatos Winterezés végre abbamarad!


[You must be registered and logged in to see this image.]  [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yuushi Arata
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 11

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-27, 20:39


Alice & Arata

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nyilván le szeretném nyűgözni, ezért emelem ki külsőségének szépséges jegyeit, mert kétlem, hogy egy ilyen félénk lány unalomig hallaná a bókokat… akkor nem volna félénk. Reménykedem, hogy nem szeretne beszélni a történtekről senkinek, mert talán nem tudja, de némi hatalma van felettem… kérdés az, hogy megéri-e kamatoztatnia ezt. Látom, hogy meglepetésszerűen éri, de azért a köszönete még engem is kuncogásra késztet. Kedves? Hát… ha az előbbieket nem vesszük figyelembe, akkor esetleg… á, nem, akkor sem.
- Arata. – emelem fel végül a fejem kuncogásom után, úgy nézek szemeibe, míg egy ravasz mosoly marad arcomon. Igen, kétséges számomra, hogy kell-e a nevemet tudnia, hiszen így inkább hatalmat nyer fölöttem, ám ettől függetlenül nem szeretném, ha tudná ezt, ezért kell normálisan reagálnom… és persze egy hölgyemény érdeklődik felőlem, nyilván válaszolnom kell. A következőkben ideje viszont többet mutatnom magamból, mert az is egy taktika, ha az udvarias fiút alakítom és az is egy taktika, ha látja, nem véletlenül Mardekár a házam.
- Csupán érdekel, mert azt mondtad, ügyetlen vagy. Amennyiben a varázslatokkal nem vagy az, én nem neveznélek annak. Elvégre elsősorban mágusok vagyunk, utána értékeljük az olyan vonásokat, amikkel a muglik is rendelkeznek. – fejtem ki véleményem, de az még nem ad okot kétkedésre, ha valaki nem a legügyesebb boszorkány. Rengeteg aranyvérű is van, aki vagy lusta, vagy hülye ahhoz, hogy remek mágus váljon belőle, tehát ez semmit se mond el a lányról. Maximum azt, ami látható: közepes tanuló, a közepes pedig semlegest… semmit jelent, ha az Élet szavait nézzük.
- Tehát ügyetlennek ügyetlen vagy, de nem hülye. Okos lány. – mosolyodom el gonoszkásan, s az ő szívügye, hogy fenyegetésnek avagy bóknak veszi mondatom. Amikor viszont meglepődik, nem is értem, miért teszi. Számomra egyértelmű, főleg azok után, hogy varázslásból… semmilyen, nyilván más módot is talált a fájdalom és sebek kezelésére, ha már mondja, hogy ismerős számára, arról nem is beszélve, ha valaki a módszer nevét említi, nagy eséllyel ismeri is a módszer metódusát.
- Azt mondtad nem tudsz mágiával gyógyítani, de tudod, hogy mit kéne vele tenni. Kikövetkeztettem, hogy nagy az esély rá, hogy mugli módszerekkel tudod kezelni a sebet. – felelek neki egyszerűen, bár nem is értem, miért lepődik meg ennyire… és miért emeli ezt ki… miért mentegetőzik… lehetséges volna, hogy? Hm… - Ha pedig ez valóban úgy volna, ahogy mondod, nem emlegetnék a mondást: kivétel erősíti a szabályt. Tudod, az emberek nem egyenlők. Születésüktől kezdve nem azok… például egy mugli származású boszorkány nehezebben illeszkedik be a varázsló életbe, mint azok, akik oda születnek, és lehetséges, hogy egész életében nem érzi majd magát oda tartozónak. Arra pedig a varázsló társadalomnak nincs szüksége. – hajolok lassan közelebb hozzá, míg sziszegem a szavakat, s most érzékelheti csak igazán, hogy magasabb vagyok nála, hiszen feléje tornyosulok, szó szerint árnyékba borítva őt. Kíváncsi vagyok, mennyi benne a kurázsi: vissza fog feleselni? Érdekes volna… azt hiszem, rengeteget árulna el róla. Mesélni kezd, igaz, röviden, de közben az én agyam rajta forog.
- Azt várod, hogy megcsóváljam a fejem és elnézést kérjek a nevükben? Ők hulladékok, mert gyáván kizárólag azzal kezdenek ki, aki náluk gyengébb. Te azért vagy az, mert még mindig nem tanultál meg védekezni. Soha, semmilyen esetben nem létezik olyan, hogy kizárólag az egyik félnek van igaza. – vélekedek ismét, s talán láthatja már, hogy az én fejemben egy egész kis rendszer kezdeménye lapul az ilyen témákról. Az én esetem más: ez a gyerek a saját fejére hozta a bajt, de soha nem szoktam kisebbekkel kezdeni csak szórakozásból. Azt hiszem, érdemes lenne ismét kérdezősködnöm erről.
- Ez valahol sértő. Pont te mondod, hogy neked az egyén számít, nem az, hogy melyik félhez tartozik, mégis… ezt gondolod rólam. Azt sem mondhatod, hogy az alapján ítélsz el, amit hallottál az előbb, hiszen nem tudhatod, hogy mi történt, ki kezdte és jogos-e ami… folyik. Tájékoztatlak: ok nélkül nem szoktam gyengébbet bántani, főleg nem lányokat. – mormogom az orrom alá, de már sehol sincs a mosoly egy ideje, sőt… mogorvább, félelmetesebb aura vesz körül. Nyilván hallja, ahogy az „ok” szót élesen hangsúlyozom ki, s mivel nem hülye a lány, veheti is az üzenetet. Nincs idő viszont egymással törődni, mert van, aki szeretne szerepet kapni… hát meg is kapja, főleg a támadásom keretében, amit meglepő módon a lány állít meg. Nem is érdekel, hogy mit tesz az a kölyök, rá se nézek, keresztbe fűzött karokkal dőlök a falnak, úgy nyugtatom magam, némileg zihálva, majd lassan fújogatva ki a tüdőmbe szívott levegőt. Pontosan ezért nem érzékelem, hogy a lány min megy keresztül, tehát egyelőre biztonságban van… nem lenne okos most moráliskérdéseket feszegetni.
- Nem gondoltam volna, hogy ez megvan benned. Gyere, megtanítalak arra, hogyan kell sebet gyógyítani. – támad egy ötletem, s ellentmondást nem tűrve lépek be a terembe, az ajtót nyitva is hagyva magam mögött, hogy a lány csukja majd be, ha követ engem. Betérve találkozhat némi vérrel a padlón, ám ez engem nem érdekel, közelebb lépek az egyik székhez, majd feléje fordítva egy másikat csapok oda, s a saját székem támlájával ellentétesen ülök le a lány felé fordulva, míg ismét előtérbe kerül pálcám. Most már higgadtan várom, hogy elém kerüljön, és taníthassak neki valamit: így legalább nem gondolkodok a srácon, bár nem feltétlen okos ötlet a tetthelyen maradni. A lényeg az, hogy meglepett a lány, és… talán tartozom is neki azért, amit tett.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alice Sinclair
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 73

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-23, 11:00

Arata & Alice


[You must be registered and logged in to see this image.]Nem gondoltam volna, hogy ez a fiú nem negatívan emeli ki szeplőimet, hanem pozitívan és nem csak hogy meglep vele, de képes tovább fokozni a kedveskedést, méghozzá azzal, hogy ez szerinte szexi, ahogy a szőke hajtincseim is, így pirulok bele mindebbe, de lelkemnek nagyon is jól esnek a kedves szavak. Soha, senki se nevezett még szexinek, se szépnek, ez pedig egyértelműen most pozitívan talál be.
- Más ezek szerint nem így gondolja, de... köszönöm, igazán kedves vagy! Téged egyébként hogy hívnak? - nem ártana erre is rákérdeznem, úgy hiszem, így aprókat pislogva lesem helyes arcát, mert azért azt látom, hogy nem egy csúnya fiúval akadtam ma össze, bár a Mardekárosok többsége jól néz ki, ha már a belsője soknak oly rothadó, úgy tűnik, kellemes külsővel áldották meg őket. Mégse nézem túl sokáig, nem szeretnék lebukni, az lenne már csak igazán kellemetlen ez az egész után. Ez után viszont sajnos a téma nem halad túl kellemes úton, szóba jön az ügyetlenkedésem, na meg a varázslás is, mely számomra azért kellemetlen dolog, de most úgy érzem, hogy felkészültem arra, hogy jobb legyek, van célom, bizonyítani akarok.
- Hát... őszintén szólva nem vagyok a legügyesebb boszorkány, de van, amihez értek, szóval változóan. Miért érdekel? - kérdezek vissza azonnal, mert bár nem hiszem, hogy párbajra akarna kihívni, azért kíváncsi vagyok, hogy mit miért kérdez. Ez után pedig elárulom azt, amit hallottam, mert bár félek a következményektől, mégis, érzem, hogy a hazugságnak itt n
nincs helye.
- Semmihez nem kezdek. Nem akarom beleütni az orrom mások dolgába, nem kell aggódnod. - pillantok elkomolyodva szemeibe, jelezve, hogy tartani fogom a számat, ha erre gondolt. Látom rajta, hogy nem idegeskedik ezen az egészen, de szerintem ha kitudódna, akkor nem lenne éppen boldog. Mindenesetre észreveszem sérülését, így finoman érdeklődni kezdek róla, de amikor rájön arra így pár perc után, hogy a mugli módszerekhez értek, míg a varázsláshoz nem, sikerül meglepnie.
- Egy szóval se mondtam, hogy értek a mágia nélküli gyógyításhoz, bár jó a következtetésed. Engem pedig a te házad diákjaival ellentétben nem érdekel, hogy ki melyik házhoz tartozik, mindannyian ugyanúgy emberek vagyunk, nem a ház mondja meg, hogy kik vagyunk. - bár tény, hogy a legtöbb konfliktusom a Mardekárosokkal volt eddig, ez nem jelenti azt, hogy mind egyformák lennének. Én szívesen lennék jóban velük, nem tehetek arról, hogy lenéznek a házam és a származásom miatt, ahogy a jellememet is megvetik. De miért kéne nekem is ugyanolyannak lennem, mint amilyenek ők? A következő kérdés viszont már fájó, így vonom meg picit vállaimat, majd nézek fel a másikra újból, hiszen kisebb vagyok nála, így felfelé kell néznem.
- Mert már nem egyszer bántottak, leginkább a háztársaid, de gondolom ez neked nem tűnt fel, hiszen csak egy félénk Hugrabugos lány vagyok. Egyértelműen remek célpont, mert nem igazán tudom megvédeni magam, az pedig senkit se érdekel, hogy mi lesz velem. - nem fejtem ki jobban, hogy mikor mi történt, sejtheti ő is, ha jó a képzelőereje, hogy már nem egyszer bántottak testileg és lelkileg is és hogy igen, azért rendesen megsínylette a lelkem. De ez őt se fogja érdekelni különösebben, ahogy mást se a házából, mert bár ők is diákok, mégis, nagyrészt tesznek róla, hogy ne kedveljék őket, képesek gonosz módon viselkedni másokkal, ez pedig nagyon nem helyes. De nem fogom most már az örökkévalóságig hagyni magam, erősebb leszek és határozottabb, nem fognak ismét belém rúgni, bár nem megy minden egyik napról a másikra, mint látszik. Viszont azt nem szeretném, ha ő is bántana, tényleg tartani fogom a számat, csak... csak hagyjon elmenni, mintha nem is találkoztunk volna. Amikor viszont erre rákérdez, csak halkan sóhajtok.
- Igen. Miért ne bántanál? Nem érdekellek, még csak nem is ismersz... és mindenki ezt teszi velem. - nem hiszem el, hogy ő soha se látta, hiszen hat éve ez megy már, én pedig nem fogok hiú ábrándokat kergetni, hogy na, ő a nagy kivétel, aki egy ujjal se érne hozzám és nem tenne kárt bennem. A helyzet viszont az, hogy az események némileg megváltoznak és az a fiú, akivel ezek szerint Arata harcolt eléggé összeszedi magát egy újabb támadáshoz, ezzel kivívva a Mardekáros haragját. Hirtelen le is sokkol mindaz, ami történik, az, amit látok, hogy egy harmadikos kisfiúval bánik el éppen újdonsült ismerősöm, így még éppen időben tudok mellette teremni, fogom le kezét, majd kérem meg, szinte könyörgök neki, hogy engedje el, hiszen ő győzött, ne bántsa már tovább szegény kissrácot. Amikor pedig megszólal, elmondva nekem mindazt, ami történt, hogy kölcsönt adott, de nem kapta vissza, eszembe jut egy jó pár évvel ezelőtti eset. Az én családom is már kapott kölcsönt és mi se tudtuk időben visszafizetni azt, így a család szeme láttára verték meg apukámat, aki hetekig kórházban volt utána. Arcom falfehér lesz, miközben eleresztem Aratát és a kisfiú mellé guggolok, majd felsegítem. Át tudom érezni a helyzetét, de talán erre nem fog rájönni az idősebb srác, nem akarom, hogy ennyire sebezhető legyek. A kissrác nemsokára összeszedi magát, köszönetet rebeg nekem, félősen még ránéz a hetedikesre, majd ez után próbál meg elsietni, ahogy csak tud. Egy ideig nézek utána, majd kezeimet ölemnél fűzöm össze, félénken lépve a másik elé a falhoz.
- Köszönöm, hogy elengedted! - ez sokat jelent nekem, hiszen nem őrjöngött, nem bántott engem se, hanem eleresztette, adva neki még egy esélyt. - Biztosan megfizeti majd a tartozást, amint tudja. - bár az jogos, hogy a helyzetében nem kellett volna támadnia, se visszabeszélnie, de ebbe én már jobban nem szeretnék belefolyni.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yuushi Arata
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 11

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-21, 19:23


Alice & Arata

[You must be registered and logged in to see this image.]


Viselkedésemmel láthatóan azt érem el, amit szeretnék. Soha nem kifizetődő, ha az embereket hasonló módon kezeled: jellemhez és szituációhoz kell váltogatnod azt, miként állsz hozzájuk, s akkor esznek majd kezedből, tesznek a kedvedre. Pont ezért, hiába tudom, hogy ő mit hallott, nem leszek rögtön agresszív: tudakolózom a felől, mit tud, próbálom győzködni, hogy nem olyan komoly a helyzet, mint hiszi, illetve nincs semmi köze hozzá. Nyilván értelmesebb, mintha őt is fenyegetném: elvégre ez a Roxfort és nem valami sötét varázslókat képző intézmény.
- Igen? – lepődöm meg őszintén. – Hiszen ez a legszexibb külső vonások egyike, a szőke haj mellett. – felelem, de tényleg nem hiszem el, hogy nem mondták még neki azt, hogy valóban szebbé teszi az arcát. Már nem az óvodába vagyunk, hogy másképpen gondoljuk.
- Tehát ügyetlen vagy… és a varázslással hogyan állsz akkor? – kérdezek rá, mert az ügyetlenség nem csupán fizikai lehet. Ez varázslóknak való iskola, nyilván képes valamire, főleg, hogy velem egykorúnak tűnik. Most azonban, hogy meg is nyílik nekem, kíváncsian hallgatom, mire jutott az eset kapcsán.
- Aha, értem. Mihez fogsz kezdeni az információiddal? – kíváncsiskodom, de különös mód, egyáltalán nem úgy, mint aki félne attól, hogy kiderül az, mit tett, egyáltalán nem úgy, mint aki komolyan fenyegetni akarná a másikat. Persze, egyértelmű szavaimból, hogy nem szeretném, ha beszélne, nem is az ő ügye, azonban rémültnek nem látszom. Nem is reagálok következő szavaira, mert más ragadja meg figyelmem, így mikor házának neve ki is derül, nem tudom leplezni – és nem is akarom – megvetésem. Ennek ellenére is érdeklődik a sérülésem felől, ez számomra is meglepő, így kérdezek rá szándékaira, válaszára viszont számítok. Fogalmam sincs miért, de úgy érzem, nem hazudik, pont belőle nézném ki, hogy tényleg törődik a másik emberi lénnyel és nincsen sötét, mögöttes tartalma tetteinek.
- Uhum. A varázslathoz nem értesz, de a mugli módszerekhez igen, ettől függetlenül felajánlod a segítséged egy Mardekárosnak. – mélázok, s nincs sértő szavaimban, inkább, ahogyan én gondolkodom éppen, úgy szeretném őt is gondolkodóra bírni az ajánlatának… visszásságaival kapcsolatban. – Honnan tudod, milyen, ha fáj? A legtöbb ember nem emelné ezt ki, mert normális mennyiségű fájdalmat él csak át. – kutakodom tovább szavai értelmét, de egyelőre nem élek a lehetőséggel. Nincs rá okom. Tényleg nem fáj, sőt… szeretem is a fájdalmat tűrni, mert erősít. Ő is menne már gondolom, nincs okom túlzott ideig itt tartani, főleg azért nem, mert más is jöhet, elég csupán meggyőznöm arról, hogy hallgasson, és útjaink el fognak válni. A következő párbeszéd, viszont érdekesebb, mert rögtön át is látok rajta: nem tudnák az emberek, de igen mélyen ismerem és tanulmányozom őket.
- Gondolod, hogy bántanálak téged? – kérdezek rá egyszerűen, inkább kíváncsian, az ő véleményét hallgatva. Nem teszek semmit, ami goromba, agresszív lehetne, sőt, még helyet is hagyok neki. Nem fogunk viszont a beszélgetésbe mélyedni, mert az események gyorsan változnak, nekem is reagálnom kell, így egy rövid, de hirtelen párbaj alakul ki, a végeredmény pedig nem kérdéses. Az én agyam is korlátozott mennyiségű pimaszságot tűr el, ezért támadok rá, teljesen ki is kelve magamból, szinte nem is észlelem már a lányt, aki így rögtön el is tudna tűnni. Pont a fiút fenyítem, ütlegelve és üvöltve, mikor érzem, hogy valaki a kezemhez nyúl, úgy próbál meg csitítani. Miért? Amennyiben magát venné figyelembe, ez egyáltalán nem logikus lépés: lehetősége volt halkan menekülni, ennek ellenére egy ingerelt ellenfélt próbál meg nyugtatni. Nem értem.
- Akkor mondd meg neki, hogy úgy illik, hogy a kölcsönt vissza is fizeti az, aki kéri! Amikor pedig a kölcsönt adó jelzi, hogy ideje lenne rengeteg türelmi határidő után fizetni végre, ne szájaskodjon és ne is támadjon hátba! – dühöngök, szerintem elég jogosan. Igaz, hogy kisebb, ügyetlenebb, gyengébb és tudatlanabb nálam, ő viszont tudhatná, hogy ne kezdjen a nagyobbal. Nem csupán én vagyok a hibás, sőt… nekem van igazam! Az, hogy hirtelen szakít meg, elég arra, hogy ne támadjak ismét, így most zihálva, dühödten villogó szemekkel dőlök a falnak.
- Remélem, tudod, mi lesz… ha köpsz, kölyök. – mormogom, direkt nem mondva ki, hogy mire gondolok, nincs hozzá köze a lánynak. A fiú nem beszél, inkább csak sunyulva bólint, sírása áll a szája és szeme, azonban ez nem érdekel. Felőlem el is kúszhat innen, ebben az iskolában nem röhej, ha az ember azt mondja: azok a rohadt lépcsők! Mit teszek én? Plafonra emelem tekintetem, úgy próbálom nyugtatni magam, s épp merengek a történteken…



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alice Sinclair
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 73

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-18, 22:25

Arata & Alice


[You must be registered and logged in to see this image.]Szinte biztos voltam benne, hogy nem úszhatom meg ezt a dolgot ilyen egyszerűen, az viszont meglep, hogy ilyen normálisan indítja a beszélgetést a fiú, amikor tudja, hogy hallottam azt, ami történt, legalábbis egy részét, hiszen nem hülye, ez látszik rajta, intelligensnek tűnik már a pillantása is. Ahogy viszont megszólít, kitalálva nekem egy becenevet… nem nagyon tudom hova tenni, sértésnek fogom fel, amíg ki nem fejti véleményét, elárulva, hogy szerinte előnyös, ezek szerint neki valahol tetszik a dolog, így picit meglepetten fürkészem tovább az arcát.
- Nem gondoltam, hogy bárki is előnyösnek tartaná. – ismerem be picit lesütve pilláimat, de csak néhány másodpercre, hiszen ilyesmit nem szoktak nekem mondani, ahogy azt se, hogy szép vagyok. Razieltől hallottam csak kedves szavakat eddig, de ő is a rokonom, ez az eset pedig teljesen idegen. Na de térjünk rá arra a bizonyos páncélra, amelynek most nekidől, én pedig természetesen aggódom az miatt, hogy ismét el fog dőlni, így is oly nagy zajt csaptam, nem kellett volna.
- Nem! Dehogy szeretek, csak… nem vagyok túl ügyes, úgy tűnik. – sóhajtok fel szomorúan, pedig én tényleg igyekszem, főleg mostanában, hogy jobb legyek, ügyesebb, magabiztosabb és… és bátrabb, bár ebből most túl sok nem látszik. A következő kérdéseknél viszont tudom, hogy nem kéne hazudnom, egyszerűen nem lenne most jó lépés részemről, így csak felsóhajtok egy picit, majd megremeg hangom, miközben belekezdek a beszédbe.
- Csak minimálisan, hogy valakit fenyegetsz, de pontosan nem hallottam, esküszöm! – úgy megijedtem már attól is. És hogy direkt löktem volna fel? De hát az előbb mondtam, hogy nem szeretek rongálni, miért tettem volna direkt? – Talán picit mindkettő. – meg is ijedtem és ügyetlen is voltam, mert hát végülis tényleg ez történt, nem tudok már javítani a helyzeten. Azt is elmondom, hogy miért vagyok itt, hiszen az én házam klubhelyisége is ezen a szinten van, legnagyobb bánatomra, és ahogy erre reagál, majd végignéz rajtam ismét, úgy érzem egyre rosszabbul magam, pedig már megszokhattam volna, hogy mindig így viselkednek velem a Mardekárosok, így nem is mondok semmit se szavaira, egyszerűen beletörődve fogadom, mert… tényleg hat éve ezt kapom, sőt, ennél sokkal rosszabbakat is. Szép szemeim viszont lassan visszatalálnak kezére, amelyen még mindig látszik a sérülés, így magam se tudom, hogy miért, de rákérdezek annak állapotára, talán valahol ismeretlenül is aggódom érte, pedig nem kéne, ezt érzem belül én magam is.
- Mert tudom, hogy milyen, ha fáj valami, és gondoltam nem ártana lefertőtleníteni és bekötni, már ha nem értesz a gyógyításhoz. Én nem igazán. – nem igazán értek semmihez se, ez a nagy igazság, de a mugli módszerekhez viszont igen. Anyukám is mindig úgy látja el a sérüléseinket, nekem és a testvéreimnek is, így tudom, miként kell ezen segíteni és mivel sokszor bántottak már itt is, főleg a Mardekárosok közül és aláztak meg, tudom, hogy milyen a fájdalom, nem egy sérülést szenvedtem már el miattuk. Most viszont nem akarom azt, hogy ismét bajom származzon abból, hogy itt vagyok, mert tényleg nem akartam beleártani magam semmibe se, ezért az ártatlan kérdés, amit ő mintha tökéletesen átlátna, ezzel egyre inkább kellemetlen helyzetbe hozva engem.
- Minek hazudjak neked, amikor már rég rájöttél arra, hogy félénk vagyok? Nem akarom azt, hogy ismét bántsanak, ezért nem is fogom másnak mutatni magam, mint aki vagyok. – egy gyenge Hugrabugos lány. Nem érek sokat, de talán valamit mégis és talán nem élvezné, ha egy ilyen gyenge ellenséggel kerülne szembe. Ha sokan lennének, akkor még jó játékszer lehetnék, de így? Talán magamra hagy, hagyja, hogy visszatérjek a szobámba. Bár ahogy nézem, mintha némileg most másabb lenne, ridegebb és… talán félelmetesebb is? Pedig önmagában nem az, egyáltalán nem, de most mintha mást látnék a szemeiben… De túl sok időm nincs ezen gondolkodni, mert az események felgyorsulnak körülöttünk, az ajtó nyikordul, majd meglepő látvány kerül elém. Egy fiatal fiú sérült teste, ki pálcájával felénk int. Istenem… hát mégse egy korabelivel kezdett ki ez a Mardekáros fiú? De az átok engem is könnyedén eltalálhatna, tudom jól magam is, mégis, nincs lehetőségem cselekedni, nem is lennék elég gyors, csupán csak a taszítást érzem, ahogy a falhoz leszek lökve, de nem fáj a lökés, inkább védelem mindez, mely most őszintén meglep. Mi… miért segít nekem? Miért véd meg? De szegény fiú, ahogy nézem, nemsokára egy keményebb átok is betalálja, majd ahogy hirtelen megindul felé az engem védelmező, úgy dermedek meg és nézem a jelenetet, miközben a kisfiú láthatóan egyre jobban fél, de amikor meglátom, hogy a Mardekáros rá is tapos, majd ahogy hozzá áll, hirtelen veszek erőt magamon és ahogy odaérek hozzájuk, két kis kezemmel elkapom a fiú pálcát tartó kezét és könyörgően nézek fel szemeibe, miközben egész testemben remegek a félelemtől.
- Kérlek… kérlek ne bántsd! Már így is elbántál vele, te győztél… te győztél, kérlek… Ne bántsd még jobban! – le se merek nézni szegény kissrácra, tudom, hogy többet most nem tehetek érte, ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy meglehet, hogy a következő ütést én kapom, de talán van remény, hiszen az előbb se bántott. Ugye most se fog? Ugye sikerül észhez térítenem?



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yuushi Arata
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 11

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-18, 21:54

Arata - Alice


Szerencsétlen és szerencsés is együtt véve? Szerencsétlen, mert velem került szembe, szerencsés, mert van itt valaki rajtunk kívül… így figyelmem nyilván az ismeretlen felé fordul. Lehetséges, hogy nem kéne egyedül hagynom, hiszen a pálcájáért kúszhat, menekülési útvonalat kereshet, avagy egyszerűen erőt gyűjthet. Miért nem kér segítséget? Nem valószínű, hogy sejti, nem az én ismerősömmel beszélgetek kinn. Ahhoz elég halk vagyok, hogy ne hallja, így nem tudhatja, nagyobb bajt hozna-e a fejére, ha éppen kiáltozik. Ez azonban lényegtelen, ahogyan ellenőrzöm a helyzetet.
- Mi a gond? Nem tetszik a Szeplő? Szerintem pedig előnyös neked. – nézek rá arcára, amely elszórtan, halványan szeplős. Nekem tetszik, ártatlan, aranyos külsőt kölcsönös a lánynak, ami nem áll tőlem távol. Ellenben nem ismerem, és nem tudom, pontosan mit látott vagy hallott, ezért kezdek faggatózni, mert kiindulva abból, hogy ügyetlenül zajt csapott, s ahogyan viselkedik most, nem nézem ellenfélnek. Magyarázkodni kezd, de én rá sem hederítek a lovagi páncél, mellettem nem dől szét, mert tudom, hová kell helyeznem a súlypontomat.
- Szeretsz is rongálni? – kérdezek rá, mint aki nem egészen érti a helyzetet. Látom rajta a félelmet, melyre egy hatalmas vigyor kúszik fel arcomra, egész gonoszkás, ám végül nem teszek semmit, ami árthatna a másiknak. Segítőkész, legalábbis ami azt illeti, hogy a kérdéseimre felel és tudja mit kéne mondania.
- … de hallani hallottál, nem? Miért lökted fel a páncélt? Megijedtél, vagy ilyen ügyetlen vagy? – kérdezek rá hirtelen, szinte félbe is szakítva a beszédét. Tudni akarom, pontosan mit tud. Ahogyan hallom, van oka itt lenni, de nem tartozunk egy házba. Valahogy… hálás vagyok érte. Nem tudom, első benyomás alapján ő mit kezdene a házunkban.
- Hugrabug? Aha. Ez magyarázatot is ad az egészre. – tekintek oldalra, a páncélra és rá, nem titkolva megvetésemet és elég lekicsinylő véleményemet a házról. Az jár oda, aki máshova nem elég. Amint viszont beszél, hirtelen gondolkodóba esek: vagy iszonyatosan ostoba, amiért még miattam aggódik, bár kellemesen lep meg ezzel a lépésével, vagy iszonyatosan okos, hogy tudja a határait és azonnal menti a helyzetét. Nem is tudom eldönteni… lehet óvatosabbnak kéne lennem.
- Nem. Ez semmiség. – legyintek sérült kezemmel, ám nem hagy nyugodni a kérdése. Miért érdekli? Álca, vagy tényleg ilyen a lelkülete? Engem miért is érdekel ez? Lehetséges, hogy kíváncsi volnék. A lány is láthatja rajtam, hogy éppen gondolataimba merülök, főleg összevont szemöldököm és fekete íriszeim kutató pillantása árulkodhat erről. – Miért érdekel ez téged? – billentem végül félre leheletnyit a fejem, s el is rugaszkodom a páncélról, végre teret engedve a lánynak, ezzel jelezve, hogy nem áll szándékomban folytatólagosan ellenségesen állni hozzá.
- Ilyen rossz vagy? Tudod magadról, hogy képtelen vagy megvédeni magad, így nem is érdekel, ha a kérdéseddel elárulod gyengeséged, mert még így is több esélyed van a menekülésre, mintha kemény, erős és bátor jellemet mutatnál magadból? – hangzik hidegen a hangom. Egészen… különbözik attól, mint amit eddig hallhatott, szinte színtelen, monoton, rideg, de közben réveteg hangom. Mereven meredek rá, kíváncsi vagyok a válaszára, s míg nekem fel sem tűnik a változás, addig neki annál inkább érezhető. Magam se tudnám, hogy éppen mikor változik meg a hozzáállásom? Nincs azonban idő arra, hogy ebből az oldalamból többet engedjek ki, mert egy rég látott ismerős jelenik meg: illetve kúszik ki az ajtó egy résén. A következő pillanatban egyszerre több történés zajlik le. A vaskos fa ajtó kovácsoltvas része öreg hangján nyikorog egyet, míg valaki hallhatóan tolja odébb, fejem az esemény felé fordítom, utána pedig azonnal reagálok. Nem véletlen vagyok kiemelkedő Sötét Varázslatok Kivédéséből, ehhez nem elég tanulni, nem elég gyakorolni, ösztön, erő és reflex is kell. A reflex az, ami engem most segít, bár hatalmas kárt nem tudna nekem egy harmadikos – átokkal – okozni, de kellemetlen helyzetbe hozhat.
- Obstructo! – hallom halk hörgését, s a fáklya fényénél kirajzolódó megkínzott, csúfos arc keretei között bosszú vágya villan a fiú szemeiben. A földön van, lassan mozog, zavart és gyenge, ez segít nekem abban, hogy hirtelen forduljak felé, egyik kezemmel a lányt lökve a falnak – magam mögé -, másikkal a pálcát lendítve.
- Protego! – védem ki egyszerűen, s bár ez tudatos, az, ahogyan a lányt is védem, már nem. Fogalmam sincs miért teszem, talán azért, mert kíváncsivá tett, talán azért, mert… látok benne valamit, s bár tévedhetek, ez most eszembe sem jut, mert a düh önti el elmém.
- Te undorító féreg! Reducto! – dörrenek rá ingerülten s vágom vissza az első átkot, ami eszembe jut. Őszintén szólva keményebben is bánhatnék vele, de hirtelen erre futja. Aztán míg gyors dobogásnak induló szívem csillapodni kezd, mikor már célt talál igém, akkor üt igazán be dühöm. Döngő léptekkel csörtetek oda, sehol a lassú, elegáns és megfontolt, de laza tartás, immár gyors, zilált, darabos és erőszakos mozdulatok követik egymást, ahogy az ajtót feltépve taposok rá ellenfelemre. Eszméleténél van még, hiszen pár ütést kapott csupán – főként nem is a fejére -, egy gyengébb átkot és most egyet, azonban félő, hogy túl fogok lőni a célon, ha most nem állít meg valaki. Én ezt nem érzékelem, de az én érdekemben és a másikéban remélhetőleg Aliceban lesz annyi lelkierő, hogy gátat szab az eseményeknek… valahogy, valamilyen szinten. Lehet az szó, fizikai erő vagy varázslat... hiszen éppen háttal állok neki, van ideje gondolkodni és cselekedni... csak ne vigye túlzásba a várakozást.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alice Sinclair
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 73

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-18, 21:13

Arata & Alice


[You must be registered and logged in to see this image.]Fogalmam sincs, hogy vagyok képes mindig a legrosszabb pillanatban bajt csinálni, de úgy tűnik, hogy ez az én szerencsém. Ahogy Aaron is mondta, hat éve ugyanott van ez a szobor, én mégis rendszeresen képes vagyok feldönteni, de most legalább nincs itt, hogy ismét piszkáljon miatta… na meg minden más miatt is, de ki tudja, talán nagyobb bajban vagyok, egyelőre erről még fogalmam sincs. Szépen meg is próbálom a helyére tenni a páncél darabkáit, így ügyeskedve a mágiát használva, ami oly ritkaság egyébként tőlem, hiszen eddig lázadtam ellene, de Raziel némileg észhez térített és vannak, akik segítenek még ebben. Ahogy viszont haladok, meghallom felém közeledni a számomra nem túl ismerős alakot, így lopva felé sandítok, majd amikor megérkezik és megszólal, már tudom, hogy ő tőle származott az a fenyegető hang.
- Szeplő? Alice a nevem… - javítom ki bátran, de aztán hamar rájövök ám, hogy nem kéne ennyire magabiztosnak mutatkoznom, mivel testtartásom nagyon is ellent mond ennek. – Szia! – köszönök természetesen én is, majd amikor nekidől a lovagi páncélnak, ijedten lépek közelebb hozzá egyetlen lépést.
- Csak óvatosan, mert könnyen felborul. Én legalábbis meglepő gyakorisággal képes vagyok tönkretenni… ahogy szinte bármit. – sütöm le szemeimet és fel nem foghatom,hogy honnan ez a csevegő hangvétel hirtelen, de ahogy kezére tekintek, szinte azonnal el is hallgatok. Mi… mi történhetett? Mindent nem hallottam, látni pedig semmit se láttam, nem mentem túl közel, de még mielőtt rákérdezhetnék erre, már rá is tér a tárgyra, így szép szemeimet felé irányítom, egyenesen arcára, miközben minden egyes szavára figyelek, de persze észreveszem, hogy ő is rongálással vádol, talán tényleg jellemző lenne ez rám? De akkor se direkt!
- Én nem… nem azért vagyok itt és ne aggódj, nem mondom el senkinek, amúgy se láttam semmit… - ismerem be, finoman még ajkamba is harapok, ahogy közelebb hajol hozzám és ösztönösen pirulok el, miközben egy lépést azért hátrálok tőle, majd ahogy a páncél feje is a helyére kerül, úgy fordítom a föld felé a pálcám, jelezve, hogy nem kívánom használni, amúgy se tudnám igazán, de ezt neki nem kell tudnia.
- A Hurgabug házhoz tartozom és a mi klubhelyiségünk is idelent van… - felelek halkabbra véve hangom, miközben a gyanúm is beigazolódik, ezek szerint a Mardekár házba jár. Miért vagyok én ilyen szerencsétlen? De talán… talán nem akar ártani nekem, végülis, eddig egészen normálisan kezelt, azt pedig lehet jobb, hogy nem látom, mi történt pontosan odabent, nem fogok okot adni neki arra, hogy kihúzzam nála a gyufát, bár ez a végignézés igazán furcsa, nem szoktak engem így nézni, de jobb, ha hallgatok, ismét. Most talán lehet egy szerencsés estém. Ahogy viszont tovább beszél, úgy kezdem el elhinni, hogy igazat mondhat, talán tényleg párbajozott valakivel, ami egy Mardekárostól nem is lenne meglepő, így csak aprót bólintok arra, amit mond, miközben ismét keze felé nézek, egyszerűen ösztönszerűen.
- Én igyekszem óvatosan lenni és ne aggódj, nem ütöm bele semmibe se az orromat. De… nem fáj a kezed? – nem is értem magam, miért akarnék neki segíteni? Hiszen ki tudja, hogy mit tett az előbb odabent, mégis, picit félénken kérdezek erre rá, bár talán könnyen rendbe tudja hozni magát, fogalmam sincs, de a bőr felszakadt, talán nem ártana lefertőtleníteni, bár a gyengélkedőn bizonyára faggatóznának.
- De ugye nem fogsz bántani azért, mert itt jártam? Nem akartam rosszkor lenni rossz helyen. – sütöm le szemeimet bűnbánóan és tényleg remélem, hogy van benne annyi, hogy békén hagy. Túlságosan is eldugott helyen vagyunk, itt aligha lenne esélyem vele szemben, így próbálom a lehető legbékésebben megoldani a helyzetet.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yuushi Arata
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 11

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-18, 20:43

Arata - Alice


Szerencsétlen egy kölyök. Nem csupán tartozik, de unalmas perceim közepette botlott belém, így keményebben szív, mint azt alapból tenné. Az én agyammal nem tanulok esténként, a szórakozáshoz már késő és kezdem úgy érezni, valódi követőket egyetemi éveim alatt szerezhetek majd… bár kéne pár kapcsolat arra az esetre is, ha szeretnék még a kisebbekhez férkőzni jövőre is… Ahogyan gyorsan lefegyverzem, ártalmatlanítom a lábát érő átokkal majd pár gyors, kemény és erős ütés éri az arcát, ezzel hallgattatva el, törve meg küzdeni akarását. Fölényem tagadhatatlan, értelmetlen menekülő utat keresni, mert nincs. Azt viszont nem értem, hogy hiába szórakozom rajta, miért tesz úgy, mint akit halálra kínoznak: nem is bántom… túlságosan. Kezd dühíteni, ezért mikor figyel, szavakkal adom tudtára akaratom, majd pálcám suhintásával küldök felé ismét egy átkot, ami fegyvertelen lévén védhetetlen számára, s ezzel nyomatékosítom komolyságom. Hagyom, hadd szenvedjen, addig én mélázva bambulok ki az ablakon, míg tetteim értelme ülepedik benne. Gondolataimba mélyedek, magamon, a világon, az erkölcsön és az éjszakán keringetve elmélkedésem folyamát, ám hirtelen hangos, a csendet sértően szakító csörömpölésre leszek figyelmes.
~ Mi a franc? A nyomorult macska? Ki az Isten ez? ~ - kerekedik ki hirtelen tekintetem, s figyelmem azonnal az ismeretlen zaj forrása felé irányul, már nem is érdekel a földön fetrengő fiú. Nem leszek bajban, azt tudom, én még elég könyörületes is vagyok, itt pedig elnézőek… de nem árt tudni, hogy észlelték-e tevékenységem, vagy nem. Ahogyan a hang keletkezésének irányába tartok, lebegni látom egy lovagi páncél darabkáit, melyet egy velem hasonló korú lány kezel. Nem kell tudnom, hogy ki ő, milyen tanuló, milyen ember, vagy mi áll hatalmában ahhoz, hogy lássam: rohadtul fél. Sajnos az ember apró rezdülései, ahová pillant, amerre a fejét fordítja, ahogyan áll és tartja magát, amint összehúzódik és védekezően hajlik el… ezek a félelem jelei, s bár nem mutatkozik ez ilyen részletességgel a másikon, tudom, hogy fél. Tudom, mert csöndben szeretné a helyére rakni amit ő vert le, úgy, mint aki itt sem volt: ez pedig azt jelenti, hogy olyat látott, vagy hallott, amit nem kellett volna, és ez riasztotta meg. Egyszerű a képlet, ezért sétálok feléje lassan, hiszen nehéz lenne ilyen szűk helyen - még a félhomály ellenére is – rejtekre lelni.
- Szervusz Szeplő! – dőlök neki lezseren a lovagi páncélnak, amit éppen a helyére pakol. Jobb karommal támaszkodom neki, arra és jobb lábamra helyezve testsúlyomat, melyen bal lábam keresztezem a bokámnál. Kézfejem pont arca elé lóg, és láthatja, hogy az ujjaim tövénél, a csontok tetejénél a bőröm fel-fel szakadt, vérzik: nyilván azért, mert valamit… valakit vertem.
- Egyezzünk meg: nem köplek be, hogy rongálni jársz ide, ha te nem árulod el senkinek… amit láttál, vagy hallottál. Persze… az is lehet, hogy azt sem tudod, miről beszélek, igaz? – emelem meg a mondat végén a hangsúlyt, mint aki érezhetően cinkosságra céloz azzal, hogy a lánynak tudatlannak kéne tettetnie magát, mint aki nincs az általam titkolni kívánt információ birtokában. Az, hogy magasabb vagyok nála nem kevéssel, egészen arca elé hajolok, véres kézfejem is láthatja, illetve nyilván tudja, mi történt, talán félelmet tud benne kelteni. Nem áll szándékomban bántani… ha nem akar gondot okozni.
- Hogy kerülsz te ide? Nem vagy Mardekáros. – nézek rajta végig pimaszul, s ezzel el is árultam, hogy melyik az én házam. A nevem, korom és évfolyamom még nem tudja, tehát nincs probléma. Ismerősnek tűnik: biztosan láttam már a folyosón, vagy akár órán, de konkrétan nem feltétlen ismerem. Kíváncsi vagyok, milyen ember, hogyan kezeli a stresszt – bár sejtésem szerint rosszul -, hogyan reagál a helyzetre.
- Azért kérdezem, tudod… mert bár az iskola… relatíve biztonságos, sötétben a kicsi lányok nem szoktak egyedül mászkálni. Főleg azért nem, mert a korombéli fiúk szeretnek kardoskodni, egymás között intézni a nézeteltérésüket, hiszen nem olyan zseniálisak a szavakkal, mint nőnemű társaik… így, ha eddig nem tudtad, akkor most elárulom: könnyen lehet, hogy párbajba futsz az éjszaka közepén, főleg, ha kihalt részeken kóborolsz. Óvatosabbnak kéne lenned. – mosolyodom el ravaszul, de nem adom jelét, hogy bántani akarnám, a légkör se lett körülöttem fenyegetőbb, mert nem szeretnék gonoszabb aurát kibocsájtani, próbálok normálisan viselkedni, és legalább azzal hitegetni, hogy tervezett és tisztességes párbaj zajlott le, amihez semmi köze, és értelme se lenne jelenteni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alice Sinclair
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 73

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-18, 20:04

Arata & Alice


[You must be registered and logged in to see this image.]Nem szeretek idelent járni, az alagsor oly sötét és komor, nagyon nem nekem való és Raziel tanácsát se ártana megfogadnom. Ha nem járok olyan helyekre, akkor nem esik bántódásom, akkor nem bánthat senki, mégis, a Mardekárosok klubhelyisége itt található, pont ezen a folyosón, én pedig tőlük egyenesen rettegek. Aaronnal most nem is tudom, hogy miként állok, vajon akar még bántani engem? Vagy már nem? Végülis, a múltkor megmentette az életemet, de nem csak ő van, tudom jól, akadnak mások is, akik szeretnek rajtam szórakozni, de most próbálok magabiztosnak tűnni és nem egy nyuszinak, akkor talán minden jól fog alakulni. Egyébként egy egyszerű, sötétkék színű farmernadrág található rajtam, sportcipővel és kék színű, rövid ujjú pólóval, hajam pedig jelen pillanatban egyenesen omlik végig a hátamon és elől vállaimon. Ékszer nincs rajtam, egyébként sincs túl sok értékem, így hát átlagosan nézek ki, de talán valahol mégis csinosan ahhoz képest, ahogy régen kinéztem, hiszen az átváltoztatástan remek ismerete segít a ruháim szebbé tevésében.
Ahogy viszont sétálgatok, furcsa hangok ütik meg a fülemet, egy kemény hang, mely fenyegetőzik, illetve halk sírdogálás, félelemmel teli reszketés, mely oly ismerős, szinte magamra ismerek. Nem… nekem itt most nem kéne tovább mennem, ezt én is érzem, mivel nem vagyok én olyan bátor, hogy közbeavatkozzam, így hirtelen lapulok a falnak, de ahj, a fene essen ezekbe a lovagi páncélokba, hát nem ugyanazt sikerül ismét feldöntenem, amelyiket szinte mindig? Így hát valószínűleg a két fiú is meg fogja hallani, ahogy a páncél darabkái a földre zuhannak, én pedig fehérre vált arccal dermedek meg, nem, csak ne erre jöjjön, csak ne vegyen észre. Bárcsak süket lenne…
~ Szedd már össze magad! ~ - hirtelen veszem elő a pálcámat, majd picit bizonytalanul fordulok a páncél felé és cseppet remegő kézzel kezdem a helyére lebegtetni a darabjait. Régen ezt mindig saját kezemmel csináltam, de most tudom, hogy nem tehetek így, egyébként is, megígértem magamnak, hogy megváltozom, hogy erősebb leszek, így próbálok koncentrálni a bűbájra, ami úgy tűnik, hogy egész jól megy és talán ha erre tart majd a fenyegetőző hang gazdája, akkor nem fog megállni mellettem, végülis, nincs rám írva, hogy melyik házhoz tartozom, bár… meglehet, hogy látta már, ahogy elbánnak velem, elég gyakori eset, mégis, a remény hal meg utoljára.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yuushi Arata
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 11

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-18, 19:44

Arata - Alice

Különös, hogy az éj felé közeledvén nem csupán az ég vált feketére, hanem az emberek lelkének sötétje is láthatóvá lesz… pontosabban érzékelhetővé, amint gonosz szándékaik tetteikben ébrednek fel, nem? Köze lehet ahhoz, hogy az éjszaka komor leple alatt egyszerűbb bűnt cselekedni, egyszerűbb rejtegetni azt. Lehetséges, hogy ennek a fiatalnak nem mondták még: ne mászkáljon egyedül, mikor csupán a fáklyák világának tánca nyalogatja a láthatóság minimumáig a kietlen folyosót? Itt nyilván én vagyok a gonosz; ezt olvasom ki „ellenfelem” riadtan remegő tekintetéből. Azt persze soha nem kérdezik meg, hogy az elnyomó pontosan miért nyomja el a kisebbet, pedig a válasz nem feltétlen áll olyan távol az igazságtól, mint gondolnák. A gazdagság előnye, hogy bármit megvehetsz. Nem, tényleg, bármit. Nem feltétlen lesz olyan mély a barátság, mint amit hagyományos módon érhettél volna el, a csokoládé nem ad igazi boldogságot, az alkohol nem írtja a gondot és a lányok sem szívből ölelnek, de ez nem jelenti, hogy ne vehetnél pótlékot vagyonodból. Használható azonban még valamire: kölcsönt adni. Főleg azért, mert vannak olyan szegény vesztesek, akik képtelenek boldogulni maguktól, és pótlékokra van szükségük. Igen, itt is, ebben a befolyásolható, érzékeny és érzelmes, zavaros gondolatokkal rendelkező korosztályban is. Itt van az én igazságom: nagylelkűségem folytán szívesen adok kölcsön, kamat nélkül, de szívesség ellenében kérem vissza az összeget. Aki pedig nem adja, az a logikus következményekkel találkozik: ilyen a pálcám és az öklöm.
- Igazán elszomorít, amit művelsz. Nem érzed magad… hogy is mondjam, szemtelennek? Segítek rajtad, te pedig úgy hálálod meg, hogy a türelmemmel játszol, mikor számtalanszor szólok a tartozásod miatt? Felháborító, hogyan ingerled a másikat! – hangoznak halkan, szinte játékos dallamossággal szavaim, mintegy elmélkedően kúszva a néma folyosó csendjébe. Lábaim előtt az apró harmadikos feszeng, kezével védi arcát, zihálva próbálja erejét visszanyerni, míg kínosan ügyel rá, hogy ne nézzen a szemembe. Hiába fekszik már félig a földön, hiába fárasztottam ki, láthatóan menekülési útvonal után kutat, s ez valahol dühít.
- Arra se méltatod a másikat, hogy válaszolj neki? – szegezem rá a pálcát, nem fenyegetően, inkább úgy, mint aki ezzel mutat remegő alakjára. – Nos… kártalanítanod kell, vagy így, vagy úgy… fizetni pedig nem csupán pénzzel lehet. Szórakozom rajtad, s ha unlak, akkor már nem tartozol nekem. Szolgám leszel, azt teszed, amit mondok, és a szüleidnek sem esik majd baja, mert te fizetésképtelen vagy. – hangzik a blöff, de ezt neki nem kell tudni. Elég tekintélyem, pénzem és erőm van hozzá, hogy azt higgye, valódi maffiózó családból származom, és lehetőségem lenne ártani rokonainak. Ez nincs így, de a királyságot valahol el kell kezdeni építeni.
- Carbunculus! – mormolok el lassan, szinte lustán egy átkot, s bizonyára fájdalmas nyivákolást vált majd ki belőle, ahol a kelések arcán jelentkeznek. Tudom, hogy már a lábbilincselő átok hatása alatt ál, tőlem viszont a szadizmus sem áll távol. Sárvérű, nem kár érte. Hangos sóhajjal hajítom el pálcáját tőle távol, hogy ne érhesse el, s hamarosan menni készülök, előtte azonban igazgatok egy keveset ruházatomon, mert az ütések miatt rengeteg gyűrődés keletkezett rajta. Természetesen én ütöttem őt, mikor már nem tudott harcolni, nem fordítva. Fekete edzőcipőt hordok lábamon, mellé szintén fekete farmer és öv a választásom, egyszerű fém csattal, amit azonban fehér atlétám takar el. Nyakamat amolyan díszítő jellegű, rövid, fekete sálszerűség takarja. Kiegészítőnek egy bőr karkötő bal csuklómon és egy matt, fém gyűrű jobb középső ujjamon, pont fém órám alatt, míg nyakéket most nem hordok a sál miatt, addig fekete fülbevalóm a helyén marad. Fehér bőrömmel, melyen sárgán rebben a fáklyák fénye és fekete, kuszára fésült tincseimmel tökéletes fehér-fekete kontrasztot alkot öltözékem, melyen, mint egy mellesleg simítok végig. Szén színű íriszeim a sötét táj felé tévednek, ki az ablakon, merengve keresvén a Holdat. Én vagyok az éjszaka sötétje, de vajon kicsoda az ezüstösen világító csillagja?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kalandmester
Reveal your secrets

avatar

Mesélő

ϟ Hozzászólások száma : 337

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-02, 19:11

Szabad játéktér, új játék kezdhető.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Adam Stanton
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 55

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2014-12-27, 00:23

[You must be registered and logged in to see this image.]

A nagy helyzet az, hogy Sadiet egészen másnak látta, mint a többi rellonost, főleg azért, mert ha a lány ugyan nem is mondta ki, azért keresték egymás társaságát. Igaz, kizárólag akkor, ha a Mardekáros lánynak kellett egy vagy több adag drog az Adam féle műhelyből, de akkor nagyon jól eltársalogtak, ahogy most is, Nem zavarja, ha ez a lány nyúl a hajába, vagy, amiket mondd, míg egy másik pincelakónál már bizonyosan valami hátsó szándékot vélne felfedezni. Tudja jól, hogy Sadienek is vannak titkai, mégsem tart tőle igazán, valahogy jól összeszoktak már ők ketten. Azért az ennyire hosszú beszélgetések sem túl gyakoriak náluk, de Sadie még sosem nézte le Adamet, vagy nem mutatta, ami a fiúnak különösen jól esik.
A lánnyal kacag, ahogy megemlítik a sampont, Miss. Jones pedig tovább fűzi a szálakat és kérdezz-felelek játékba húzza Adamet, aki szívesen válaszol. Ráadásul nagyon jól elfüstölögnek ketten, egészen addig, amíg Adamet oldalt kisebb vállpuszi éri, majd máris szembetalálja magát a szép lánnyal.
- Jól van, de érdekel a pince. Lehet, hogy ha lejutok majd nagyon uncsi lesz, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy ott mi megy. Kár, hogy az egyetemistáknak is tiltott lemenni a házakba – sopánkodik egy kicsit, de nem hagyja magát letargiába vonszolni. A terem is mintha mozogna, legalábbis az a szék a sarokban biztosan fél méterrel arrébb volt, és nem voltak körmei a lábak végén.
- Te mondjuk kivétel vagy. De a legtöbb Mardis leányzó úgy néz az emberre, hogyha ölni tudnának a szemükkel, alig maradna más házbéli – húzza meg a vállait a fiú. Sadiet nem sorolja ebbe a csoportba, aminek azért reméli, hogy örül a másik füstölő. Viszont tényleg eléggé kegyetlenül tudnak nézni és bánni is a másikkal a mardekárosok, mintha beléjük lenne táplálva az, hogy gonoszkodjanak, pedig valószínűleg nincs.
Kicsit elpilled a lány vállán és élvezi, hogy a terem továbbra sem áll meg, a falikárpitokat, mintha fújná a szél.
- Hiszen árulom. Igaz, nem sok embernek, és igazából csak kedvtelésből csinálom, a haszon másodlagos, és főleg az alapanyagokra megy el. Nem vagyok jó üzletember, de mint mondtam, nem is azért csinálom – hiába, Adam talán meggazdagodhatna ebből, de egyáltalán nem érzi szükségét, hogy komolyabban foglalkozzon a drogkészítéssel. Főleg, hogy az ő anyagai, rövid távúak – max 1-3 óra -, és nem okoznak nagy kárt a használók testében. Biztosan elő tudna állítani komolyabb anyagokat is, de neki ez pont megfelelő, a lazulás, vagy éppen a gátlások levetkőzése, esetleg inspirációszerzés miatt.
- Hát persze, nyilván nem. De ha mégis kellene. Meg amúgy külön is elszívhatod, hogy egy kicsit helyre tegyen. Vigyázz magadra Sad, hiszen kinek adnám el a cuccot, ha neked valami bajod lenne? Meg amúgy is, jó fej vagy – nem igazán szokott bókolni, de az aggodalmát talán ezzel fejezheti ki úgy, hogy ne tűnjön nyomulásnak. Nem mintha bármi baja lenne Sadievel, sőt, nagyon is izgalmas lánynak tartja, csak valahogy nem tud abban hinni, hogy fordított esetben komoly vonzalom alakulhat ki. Persze erre semmilyen bizonyítéka nincs, de nem is áll rá a gyűjtésére. Ha egyszer helyzetbe kerül, nem fogja lepasszolni az biztos. Most éppen nincs abban, és nem is érzi szükségét annak, hogy helyezkedjen.
- Raina és én? Mármint… jaj, dehogy! Mármint én még el tudnám képzelni, hiszen majdnem olyan csinos, mint te – kacsint egyet nevetve, de valójában nem tudna választani, hogy melyikük a szebb lány -, de Raina szerintem karóba húzná magát, ha velem kezdene. A híre legalábbis ezt mondja, és a szóváltásaink sem azt támasztják alá, hogy mennyire imádna engem. Az ő dolga – mondja somolyogva egy kicsit, és tökéletesen tisztában van azzal, hogy Raina szemében ő hol állhat. A bájitalórákon a kotyvasztáson kívül alig kommunikálnak, többnyire semleges és időelütő témákról. Nem hiszi, hogy bármi történhetne közöttük, még egy csók sem, nemhogy járnának… ez felettébb… mulatságos egy kitaláció. Ő is kuncog Sadievel együtt.
- Ez kockázatos? Jó, hogy szólsz – nevet, majd újabb slukkot szív, és érdeklődik a bál iránt Sadietől. Egy táncra azért szívesen elvinné, de benne is hasonló gondolatok fogalmazódtak meg, mint a szemben állónak.
- Csak nem rendez jelenetet, hiszen nem vagyunk összenőve, és szerintem neki is lesz jobb dolga, mint egész éjjel velem táncikálni, vagy beszélgetni. Bár azért el tudnám azt is képzelni – nem lenne rossz, hiszen akkor valamennyire Raina elismerését is kivívná, ergo egy veszélyes Mardekárosét, és akkor talán más kategóriába sorolnák őt. Vagy éppen ellenkezőleg.
Egy bonbon kerül elő, Adam pedig a lány szemeit fürkészi, amik éppen szivárványszínben táncolnak. Ő mosolyog, majd automatikusan beszippantja az édességet, és pár rágás után le is nyeli.
- Ennek fantasztikus íze van… vörös rózsák, hmm, nem aprózod el – teszi még hozzá, és már épp hosszas kifejtésbe kezdene, amikor Sadie lépéseket hall. Adam is hallgatózni kezd, ő azonban a saját szuszogásukon kívül semmit sem hall.
- Honnan tudod, hogy oktató? A lépésekről felismered mindet? – azért feltápászkodik és körbenéz. Minden csupa füst, esély sincs eltűntetni a bizonyítékot. Ráadásul Sadienél van egy jó adag is, simán lebukhat.
- Oké, fordulj el, hogy ne lássa az arcod, majd elintézem – szól és megpróbál elbújni egy sötétebb helyen. Pálcát húz, majd egyenesen az ajtóra irányítja.
- Ne nézz rá, nem láthat meg – ismétli meg susogva, majd felidéz egy elsős átkot, és reméli, hogy Sadie megcsinálja, amit kért. Az ajtó nyikorogva kinyílik és egy rövidebb hajú valaki lép be rajta, Adam nem látja, hogy ki az. ~Petrificus totalus!~ Repül a nonverbális sóbálványátok és talál is, az idegen arccal a földre hull, és Adam tudja, hogy egy kicsit bódult is lesz majd a füsttől később, de nagy baja nem lesz, ha itt hagyják. Int a fejébe, hogy húzzanak, majd ő kilép az ajtón és elindul vidáman a hálótermek felé, akár Sadie oldalán. Ha a lány jön, akkor még végignevetgéli vele az utat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2014-12-23, 18:50

Adammel könnyeden eltársalogtam, már-már olyan volt a közelségében lenni, mintha tényleg egy barátom lenne, egy jó haverom, a bizalmasom, akivel aztán mindenféle témát könnyedén megvitathatunk. Ez persze nem volt így, legalábbis egyáltalán nem tettünk úgy, mintha barátok lennénk, iskolai szünetekben sem kerestük egymás társaságát, mégis, mikor füstölni kellett és átadni magunkat a megváltoz-ohm-nak, egész jó partnerei voltunk egymásnak.
Bírtam a hugrás srácot, aki szívesen fecserészett velem szinte bármiről. S tekintve, hogy magamról nem sok információt akartam kiadni, sokkal szívesebben beszéltem róla, a kapcsolatairól, na meg a folyosói pletykákról, s egyéb, érdekes dolgokról. Még viccelődni is jó volt vele, azon kevesek közé tartozott, aki képes volt mosolyt csalni az ajkaimra.
- Jó rendben, majd átadom nekik. – Kacagva húztam el kezemet göndör fürtjei közül, s ahogy arra gondoltam, hogy a lányok mennyire irigykedhetnek Adam haját látva, ismét jót derültem.
Kíváncsian fürkésztem pillantását, ahogy szóba került az a bizonyos mardekáros helyiség. Igazán jót nevettem minden egyes alkalommal, mikor más házak tanulói misztikumot sejtettek a mardekár falai mögött.
- Ki tudja, ha továbbra is ilyen jó minőségű anyagot szállítasz, akkor lehet róla szó, Fürtös. – Nevetve rákacsintottam, majd vállon böktem vállammal, s lepattantam az ablakból, mert már nagyon untam az ücsörgést és a láblóbálást.
- Olyan vagy ilyenkor, mint egy kisgyerek. – Jóízűen kacagtam a srác gyermeki érdeklődésén, s végre sikerült megfeledkeznem a gondjaimról. Néha jó érzés volt olyan emberek társaságában lennem, akik nem árasztottak negatív energiát magukból, s kisgyerek módjára tudtak örülni minden apróságnak. Ha öcsém lett volna, bizonyára hasonlót tudnék elképzelni. Pechemre a sors azonban egy nővérrel áldott meg, olyan nővérrel, aki az elmúlt években mit sem törődött velem. Aki elhagyott, s hátat fordított nekem. Hirtelen a borús gondolatokat igyekeztem kitörölni elmémből, nem akartam lehangolódni, mikor már olyan jó hangulatot varázsolt Adam és a cigarettája.
- Ilyen jellegű lányok? Mire gondolsz? – Kíváncsian vontam fel szemöldökeimet, már csak azért is, mert valóban érdekelt az, hogy az ilyen jellegű alatt mit gondol. Sok mindent lehetett rám mondani, de nem feltétlenül tartoztam a tipikus mardekárosok közé. Nekem nem volt életcélom fújni minden más színt viselő ház tagjaira, s az sem volt érdekem, hogy elmebeteg módon mindenkinek keresztbe tegyek. Tény, hogy a céljaim érdekében képes voltam sok mindenre és ravasz módon bármit felhasználtam mások ellen, de ez nem jellemezte minden pillanatomat.
Meglepődtem, ahogy fejét a vállamra hajtotta, de nem húzódtam el tőle. Feltételeztem, hogy ennél többet nem szeretne, s ami azt illeti, magam sem akartam sokkal többet annál, mint hogy néha kacérkodom a szavakkal őt illetően.
Ajkaim közé emelve a szálat újra slukkoltam, majd előre fújtam a füstöt , s közben lehunytam szemeimet.
- Érezni, nagyon jó. Neked ezt árulnod kellene, nyitni egy legális üzletet, ahol bármikor hozzáférhetünk. – Bókoltam újfent tehetségének, hisz Adam valóban jó árut készített. A tanulmányi eredményei nem érdekeltek, akár csak az sem, hogy a Hugrabug házát képviselte. Ha ő lenne maga az aurorok fővezére, még akkor is venném a termékét.
- Ez micsoda? – Kíváncsian fürkésztem a három szál cigarettát, ami nem igen hasonlított a Megváltoz-ohm-hoz. Tekintetem a srác íriszeibe fúrtam, majd kicsit elhúzódtam tőle és ujjaim közt forgattam a három szálat. Miközben magyarázta, hogy mire is jó a másik füstölő, felkacagtam.
- Adam, szerinted azért vásárolom tőled a megváltoz-ohmot, hogy aztán semlegesítsem a hatását? Nagyon édes vagy, tényleg, de nem hiszem, hogy használni fogom. – Ahogy tekintetét fürkésztem, úgy éreztem, mintha kissé aggódna, bár ebben nem lehettem biztos. Ennek ellenére nem akartam megsérteni sem, s végül is, kedves gesztus volt tőle, hogy még erről is gondoskodott.
- Jó rendben, köszönöm és elfogadom. Ha szükség lesz rá, használni fogom. – Azzal saját dobozomba csúsztattam a három szálat, majd visszarejtettem azt a zsebembe.
- Na , ne aggódj már. – Nevetve paskoltam meg a combját, nem akartam beismerni, de tényleg jól esett a gondoskodása. Azonban, hogy nehogy átmenjünk érzelgősbe, inkább gyorsan véget szabtam a ki aggódik kiért programnak, s kíváncsian kérdeztem rá a karácsonyi bálra. Magam még azt sem tudtam, hogy egyáltalán mit fogok felvenni, de abban biztos voltam, hogy sokak már megtervezték a teljes estjüket.
- Ez szörnyű. – Csóváltam meg fejemet nevetgélve, de mikor kiejtette háztársam – Raina – nevét, felpattant a szemöldököm, s majd kiköptem a tüdőmet meglepettségemben.
- Várj, te ugye most nem azt akarod mondani, hogy Raina és Te? – Vigyor kúszott ajkaimra, egyrészt nagyon is meglepett az, hogy ez a Hugrabugos srác már lassan minden Mardekáros csajt megkörnyékezett valamilyen módon, másrészt, Rainaról sem gondoltam volna azt, hogy nyíltan mutatkozna egy gyengébb ház tagjával. Persze, egyáltalán nem akartam semmilyen bántó megjegyzést tenni, hisz Adammel semmilyen problémám sem volt. Mégis, meglepett a válasza, nem is kicsit.
- Látom, szereted a kockázatos játékokat. – Ejtettem el egy mondatot cselesen, s persze nem akartam azt ecsetelni, hogy Raina általában nem szokott kedves lenni a nagy többséggel. Na nem, mintha én is olyan nagy szent lennék, aki mindenkire vigyorog. Mosolyogva slukkoltam újra a cigiből, végül átadtam Adamnek, hogy Ő is feltöltődhessen ismét megváltoz-ommal.
- Látod, ez egy nagyon jó kérdés, még nem választottam. – Nevetve úgy beszéltem erről, mint egy királynő, aki könnyedén választhat bárkit alattvalói közül. Nem is baj, hogy sokan azt gondolták, jó pár kérőm akadt. Ami azt illeti, voltak is néhányan, de valójában egyikük sem mozgatta meg a fantáziámat igazán és abban sem voltam biztos, hogy végig akarnám nézni, ahogy valódi párok bájolognak egymással Karácsony estéjén.
- Felírlak a listámra, csak aztán nehogy Raina féltékenységében kitépje a hajszálaimat. – Ismét Adamre kacsintottam nevetve, s még a hajamat is megigazgattam volna. Még mindig meglepett az, hogy ők ketten mennek a bálra, persze mindezt megtartottam magamnak.
Közben visszamásztam az ablakba, a zsebemből előhúztam egy kocka bonbont és azt kezdtem bontogatni az aranysárga papírból, mikor Adam fejét az ölemre hajtotta.
- Imádom a vörös rózsákat, olyan szenvedélyesek. – Magam előtt máris ezernyi rózsabokrot láttam kibontakozni, vérvörös színben nyíltak meg a szirmok, s mindent beterítettek.
- Egy kis csoki, az édes életért – A bonbon egyik felét leharaptam, másikat Adam szájáházot érintettem, s ha a fiú is szereti az édességet, hagytam,hogy megegye.
- Úgy táncolnék, olyan jó lenne. – Jegyeztem meg, közben lehunytam szemeimet és magam előtt láttam, ahogy táncolok, könnyedén, légiesen. Balettoztam, hófehér ruhában, kecsesen, úgy, ahogyan egy igazi balerina mozog. Eszembe jutott, hogy apám oly sokszor elvitt kislány koromban efféle balett előadásokra. Hiányzott, s ahogy mindez eszembe jutott, egy apró könnycsepp gyűlt meg szemem sarkában. Hirtelen azonban neszezés hallatszott a folyosóról, s az ajtón túlról mély bariton törte meg a csöndet.
- Fenébe, Adam, úgy hallom, hogy valaki közeledik. Valamelyik oktató, hallod Adam? – Megráztam a srác vállát, s ha felült, lepattantam a párkányból.
- Ha megérzik, hogy füstöltünk…minket innen kicsapnak. El kellene tűnnünk, de gyorsan. – Ahogy kimondtam a szavakat, a zár kattant, egyelőre azonban nem nyílt tovább az ajtó, odakintről két professzor beszélgetése hallatszott.
Vissza az elejére Go down
Adam Stanton
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 55

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2014-12-08, 22:04

[You must be registered and logged in to see this image.]

Sadie szavai és a Megváltoz-ohm is nyugtatólag hat rá, nem mintha nyugtalan lett volna túlságosan, csak nem láttam még tényleg ilyen kis szétszórtnak a lányt, már a mi a kinézetét illeti. Most, hogy kicsit csillog, és a kisebb szépséghibáit is elmossa a drog, hirtelen már nem is kócos a haja, egészen angyalian néz ki, vagy inkább ördögien szexinek. Adam nem nagyon tudja, melyik lehet a jó megállapítás, de az biztos, hogy tetszik neki. Akkor már nagy baj nem lehet.
- Örülök, ha rendben vagy – zárja le a témát, és valóban így is gondolja. Azzal is tisztában van, hogy nincs semmi köze Sad magándolgaihoz, tehát amit megtud, azt megtudja, amit nem, azt meg úgysem fogja, és talán jó is így. Lehet, hogy Adam e szemléletnek köszönheti azt, hogy ennyire jól tud simulni bárki stílusához, mert nem érdekli senki mélyebben. Aki esetleg mégis érdekli, az úgyis elmondja magától, Adam pedig boldog lehet, nem kell kérdezősködnie. Azért azt sem mondhatni, hogy felszínes lenne, igazán akkor tud belemelegedni dolgokba, ha szív, vagy éppen olyan a hangulata.
A próbát nem vágta le egyből, de azért egy mosolyt ott hagyott az ajkain. Semmi fölényeset, csak egy kedveset, ami majdnem mindig ott van, szinte a védjegyévé vált, sokan csak „vigyorinak”, vagy „kócosnak” hívták, ezek voltak a legszebb jelzők talán, amiket hallott magáról. A többit nem igazán érdemes meg megemlíteni.
Közben Sadie felül mellé, ő pedig visszaadja a pénz felét, hisz ráébred arra, hogy a lánynak van némi igaza, még ha ő maga nem is tudja milyen indokból került elő az ingyenes cucc. Meg is köszöni neki, de a visszakérdezés meglepi, hiszen csak úgy mondott valamit, komolyan nem gondolt még bele.
- Egyszer megírhatod a házimat, vagy ilyesmi – vonja meg a vállát hülyén fintorogva, amiből leszűrhető, hogy a komolyságnak még csak szikrája sem volt az ötletben. Szeretné elképzelni, hogy neki csinálják a házikat, ő meg csak fekszik a fűben mondjuk, és minden happy. De aztán rájön, hogy képtelen lenne erre, szóval ez a megoldás mégsem tűnik jónak, ellenben Sad következő kijelentésével és a hozzá csapott gesztikulációjával.
- Hú, és mit? – kerekedik el a szeme, és nagyjából annyi létjogosultsága volt a kérdésnek, mint az előző válaszának. Ha a lány akart volna már neki adni valamit, biztosan nála is lenne már, de erre még nem volt példa. Persze az ő kapcsolatuk sosem volt túl szoros, Adam nem is emlékszik pontosan, hogy ennyit mikor beszéltek utoljára. Volt már rá példa, de Sadie sem az a kitárulkozó típus, már ami a dolgait illeti. Hallott ugyan ezt-azt róla, de mindenkiről vannak pletykák, és vele mindig normális volt. Szóval nem hiszi, hogy bármit is kapni fog, de a bogarat elültette a lány a fejében, ebben mindig is jó volt.
Témaváltás és Adam rögtön ott találta magát, hogy Bethanról társalog egy Mardekárossal, mintha egészen jó haverok lennének. Ami ugyan Adamtől nem annyira meglepő, mint mondjuk Sadie-től, és egy pillanatra furcsa érzés is fogja el, olyan... mi köze is van hozzá a másiknak. De gyorsan elmúlik ez a pillanat, Adam szívesen beszél a lányról bárkinek, akár agyion is dicsérné, ha kérdezik róla.
- Hát ö… de – az őszinteség lassan kibuggyanó patakként tör fel az ajkain, komolyan kérdezi. Hiszen ő tisztában van azzal, hogy Bessel a legjobb barátok már évek óta, és ha úgy lenne, csak próbálkoztak volna már közeledni egymáshoz.
Már majdnem kimondja, hogy inkább maradjon kavarógép a lány, minthogy kerítőnő legyen, de Sadie megelőzi őt. Adam úgy hiszi, hogy egy Mardekáros bombázónak inkább az előbbi típus áll jól, nem igen tudja elképzelni a lányt komolyabb kapcsolatban, ami inkább a háza tipizálása, mint közvetlen a zöld talárosé.
Aztán jön mégis a kerítőnőség, és szépen végig is hallgatja, majd nagyon kacagni kezd a mondat végén. Hirtelen a szemei elé képzeli a felsorolt jeleneteket, de egyelőre nem igazán hiszi el, hogy egy ilyen történhet vele és a legjobb barátjával. Nem is tudja miért, mert Sadie egészen jól rávilágított az apró betűs részben, hogy nem igazán lenne ennek akadálya, de valami akkor sem stimmel.
- Sad, még hogy nem vagy kerítőnő! Tudod, kicsit félek attól, hogy elromlana valami köztünk és akkor már nem lehetünk barátok. Azt viszont igazán sajnálnám, persze lehet, hogy csak egy beszari alak vagyok – nevetgél és a lány vállára hajtja a fejét, ha az megengedi. Elmondja magáról, amit gondol, a Mardis leányzó pedig természetesen nem osztja a véleményét. Ez pedig kimondottan jól esik neki, aki nem hisz abban, hogy egy jó átlagos fiúnál több lenne.
A leányzó a haját kezdi el piszkálni és kap is egy sor dicséretet, bár újra nevetnie kell. Micsoda megjegyzés!
- Nyugodtan megadom a samponom nevét, ha kérik, megmondhatod nekik – nevet tovább, és a fű lassan eléri a teljes hatást. Azaz nyugodtak, nem feszültek egyáltalán, és minden dolgot élénk színekkel látnak, mi több a jókedvük is inkább a felszínre kerül, Adamnek valamivel jobban, hiszen ő alapból is jókedvű.
De, hogy ne csak róla szóljon a fáma, rákérdez Sadie pasijára, akiben biztos, hogy van. A válasz vagy kitérő, vagy pedig arról szól, hogy a lány egy se veled, se nélküled kapcsolatban van éppen, ami miatt nem irigyli egyáltalán. Szerinte az egyik legrosszabb dolog lehet, de ő még nem volt ilyenben, csak el tudja képzelni, hogy milyen lehet. Mivel ennyi a válasz, így Adam nem is erőlteti tovább, a szokásos módon inkább témát vált és rákérdez egy titokra a pincében.
- Komolyan leviszel? – kapja fel a fejét és nagyon érdeklődve fürkészi a zöldeskékeket. - Még sosem sikerült belógnom oda, és és és légysziiiii – mint egy kisgyerek, aki tudja, hogy hamarosan megkapja a csokibékáját, amit annyira szeret. Adam gyorsan tud változni, akár komolyból gyerekesbe egy pillanat alatt, csak a megfelelő impulzusok kell, hogy érjék.
- Nem túl jó híre van az biztos. Emiatt aztán ne csodálkozz, ha így ítélik meg az egész házat, mármint az ilyen jellegű srácok és lányok miatt – fintorodik el, majd ha Sad nem húzódik el, visszahajtja a fejét a vállára. Tényleg csúnya megítélése van a Mardisoknak, de amíg fogó volt ezt is tapasztalta. Bár Cedric árnyékában csak néha játszhatott, de komolyan úgy érezte, hogy inkább csak a lecsapásával voltak elfoglalva a terelőik, a védelem fogalmáról vajmi keveset tudtak.
- Ugye? Még egy kicsit ízesítettem is, érzed? – vigyorodik el szélesen, mert szereti, ha dicsérik a portékáját, amit ő is rendszeresen használ.
- Viszont ezt még tedd el – emeli fel a fejét, és kikap egy ódon ezüst cigarettatartót és kiszed belőle három szál lila cigit, ami biztos, hogy nem Megváltoz-ohm.
- A hatása semleges, de megtisztítja a véred valamennyire ezektől a szerektől. Akár óra előtt is jó, semlegesíti a hatást is, de ígérd meg, hogy a következő két hétben elfogyasztod – kicsit aggódva néz a lányra, nem szeretné, ha túladagolná magát a lány, vagy ha azt nem is tudja, valami problémája legyen, mert mostanában túl sokat használ.
Most Sadie váltja a témát, bár inkább vissza, mint előre. Adam kér egy slukkot, és válaszol is nyomban.
- Hát, sajnos már lekérték. Tudod, néha nagyon feledékeny vagyok, és elhappolták előlem. De nem baj, majd ott találkozunk. Rainat viszem – a végét úgy mondja, mintha természetes lenne, hogy Raina egy kedves, aranyos teremtés lenne, pedig egyáltalán nem szokott az lenni, legalábbis másokkal. Adammal még nem volt konfliktusuk, és mostanában sokat vannak egy üsthöz osztva, innen talán a némi bizodalom a lány részéről.
- És te kivel mész? Táncolunk majd? – emeli meg a szemöldökét, és mivel már túl van lazulva, befekszik a lány combjára, ha az el nem húzódik, vagy vissza nem utasítja. Alapvetően nem csinálná ezt, vagy előbb megkérdezné, hogy szabad-e, de az anyag túlságosan is lazává tette őt. Ha pedig nem jön össze a művelet, a falnak veti a hátát, egyáltalán nem sértődik meg.
- Mi a kedvenc virágod? – kérdezi csak úgy, maga elé mondja a szavakat, látszólag nincs összefüggés, vagy ok, amiért ezt kérdezi. Egyébként ez így is van, csak, amikor rápillantott az előbb, a lány haján látott egy orchideát betűzve, ami nyilvánvalón nincs most ott.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2014-12-08, 18:14

Ha egy pillanatig is csalódott voltam , mert azt gondoltam , olyanná váltam mint egy madárijesztő bányarém, az tova is szállt , amint meghallottam Adam hízelgő szavait. Ez a srác tényleg értett a lányok nyelvén, s ha nem is pirultam bele szavaiba, lelkem mélyén azért jól estek megjegyzései.
- Mindenkinek akadnak kevésbé jó napjai, mondjuk úgy, hogy az enyém nem sikerült jól és aludni sem aludtam eleget. Jók az észrevételeid, de ne aggódj, nincs gond. – Rámosolyogtam, pillantásomat végig futtattam a srácon, majd alsó ajkamba harapva íriszeibe fúrtam tekintetem és elmosolyodtam.
- Jól van Adam, átmentél a próbán. – Bohókásan rákacsintottam, majd csak azután telepedtem fel mellé a párkányba. Lábaimat csak addig lóbáltam, míg elhelyeztem a dobozokat a zsebeimben, majd meglepetten figyeltem, ahogy a srác ügyes mozdulattal csúsztatja vissza dekoltázsomba az összeg felét. Újra tanult valamit a srác, eddig ezt az oldalát nem ismertem, a végén még kiderül, hogy olyan őserő rejlik benne, amivel bármelyik csajról leolvasztja a bugyit. Mozdulatait kacér pillantással követtem nyomon, s kézfején végig simítva úgymond megháláltam gesztusát.
- Ilyen dolgokat? – Felkacagtam, tetszett az, hogy Adam elengedte magát és nem a szigorú díler személyében tündökölt. Megtehette volna, hogy utálkozva pattintja felém a dobozt, majd a kapott összeggel elballag, ám még sem tette. S mi több, még csak meg sem próbálta kihasználni a helyzetét, ami újabb jó pont lett a srác számláján.
- Ki tudja, legközelebb lehet, hogy Te kapsz tőlem valamit. – Sejtelmes mosoly kerekedett arcomon, majd kicsit hátrébb húzódtam, hátamat a fal szélének döntöttem, egyik lábamat felhúztam, s a másikat tovább lóbáltam a párkány mellett.
Miután magamról nem óhajtottam több belsős infót megosztani és amúgy is jobban érdekelt Adam magánélete, kíváncsian hallgattam a srác beszámolóját a folyosói pletykákkal kapcsolatban. Ilyen dolgokról mindig szívesen beszélgettem, mert az ember lánya jövet-menet, lépten-nyomon mindig újabb és újabb titkokra bukkant. Nem ártott az sem, ha tisztában voltam azzal, hogy mi történik a közvetlen környezetemben. Jelen esetben pedig kifejezetten számított drogdílerem magánélete. Hiszen ha Ő jól van, akkor én is hozzá jutok az anyaghoz, amire szükségem van. Éppen ezért, néha még igyekeztem egy kis hátszelet is biztosítani azokban az esetekben, ha tudtam, lehet a dolgoknak alapja.
Kíváncsian fürkésztem minden vonását, pillantását, amint Bessről tartott beszámolót és kicsit még el is mosolyodtam néha, főleg , amikor arról beszélt, hogy neki még tetszene is a hollóhátas lány. Nem ismertem igazán Bethant, ezért se jót, se rosszat nem tudtam volna mondani róla, az viszont egyértelműen látszott, hogy Adam örömmel mesél róla.
- Jaj minek? Remélem te sem gondoltad komolyan ezt a kérdést- Felkacagtam, meggyőződésem volt az, hogy Adamnek szüksége lenne egy barátnőre, még ha erről nem is nyilatkozik őszintén. Nem tűnt egy csajozós srácnak, tipikusan párkapcsolat pártinak tudtam elképzelni őt.
- Igazán nincs mit, és ne érts félre. Nem vagyok kerítőnő, legfeljebb kavarógép . – Elvigyorodtam, s még mielőtt megszólalhatna, tovább folytattam.
- Ha az én véleményem érdekel, szerintem Te és Bethan tökéletesen összeillenétek , a fiú-lány barátságban pedig nem hiszek. És ha figyelembe vesszük, hogy neked még tetszik is, szerintem finoman közelíthetnél felé. Ma még csak egy ölelés, holnap már egy kufirc, az pedig még ezer fűvel is felér. – Kuncogva fürkésztem a srác pillantását, s egek, kezdtem úgy viselkedni, mintha a haverja lennék, aki arra akarná rávenni, hogyan fűzzön be egy csajt a hálójába. Erről egész biztosan a megváltoz-ohm tehetett, na meg az egyre több nevetésről is.
Adam további szavaira felhúztam ívelt szemöldököm, majd jól vállon is löktem őt.
- Ajj Adam, ne beszélj így magadról, mert így csak a negatív dolgokat vonzod be. Relatív, hogy kinek mi tetszik és biztos vagyok abban, hogy néhány fiatalabb csajszi odáig van érted. Csak figyeld a tekintetüket, amelyik elkapja, az fix, hogy tetszel neki. A randizás pedig fő szabály, szóval hajrá, irány Beth. És ha szeretnéd, kicsit féltékennyé tehetjük. – Újra rákacsintottam, s mosolyogva dőltem hátra. Nem is emlékeztem arra, mikor akartam ennyire jófej lenni egy fiú cimborámmal. Utoljára talán harmadikos koromban voltam ennyire segítőkész, annak is már több éve.
Újra slukkoltam a füves cigiből, amitől a hangulatom ezer fokon tombolt, s egyre többször ívelt felfelé mosolyom. Minden sokkal színesebb volt, Adam hangja is lágyabbnak tűnt és kíváncsian fúrtam bele ujjaimat a hajába.
- Hogy neked milyen selymes a hajad, ezt több lány is megirigyelné. – Jegyeztem meg, majd újra slukkoltam és megint csak kifújtam oldalra a füstöt. Kérdése nem lepett meg, bár megint csak nevetés bukott ki belőlem, ezúttal inkább keserédes. Nem kerültem a srác pillantását, mélyen fúrtam tekintetem övéibe, de valamiért nem tudtam megosztani vele a pasikról alkotott véleményemet. Talán azért sem, mert ő is csak egy volt közülük. Meg aztán támadási felületet sem akartam hagyni magam után.
- A válaszom igen is, és nem is. – Sejtelmes mosollyal még mindig tekintetét fürkésztem. Nem akartam arról fecsegni, hogy igen, egyszerre több vasat is tartok a tűzbe, mert akkor azonnal könnyűvérű ribiként könyvelt volna el. Bár talán már amúgy is ez volt a véleménye, ki tudja.
Szerencsére , úgy tűnt, hogy Adam sem akarja feltárni életem minden rejtett zugát, mert részletekbe menő kérdésekkel nem árasztott el, s talán pont jókor érkeztek a Mardekárral kapcsolat kérdései is.
- Érdekel, mi? - Kíváncsian fel-le mozgattam szemöldökeimet, majd egészen közel hajoltam a sráchoz és szinte az ajkai elé suttogtam a szavakat, miközben íriszeimet tekintetébe fúrtam.
- Ha nem félsz annyira, egy éjszaka leviszlek magammal oda és te magad is megtapasztalhatod. – Mosolyogva kivártam néhány másodpercig, majd felnevettem, s újra hátradőltem, hogy hátam a hideg falnak dönthessem.
- Imádom, mikor mindenki azt hiszi, hogy olyan gonosz és sötét dolgok öveznek minket körül. Le merném fogadni, hogy tízből kilenc évfolyamtársad rettegve halad el a házunk mellett. Nem is csodálom, olyanok mellett, mint Draco Malfoy, nem könnyű az élet. – Jóízűen kacagtam, hisz számomra nevetséges volt az, hogy a többség misztikumot vélt felfedezni a Mardekárban. Jó, elismerem, hogy akadtak köztünk valóban bizarr szerzetek, sok sunyi és rafinált kis dög, de azért a nagy átlag szimplán csak a véletlennek köszönhetően került a zöldek közé.
- Adam, nem tudom milyen adalékanyagot tettél ebbe, de ez nagyon jó. – Tovább kacagtam, már a hasamat fogtam tőle, nem is nagyon bírtam abba hagyni.
- Na és, mész a Karácsonyi bálra? Elvihetnéd Bethant, aztán a többi már jön magától, tudod, egy kis etyepetye, csoki , puncs..- Úgy vigyorogtam, hogy már az arcom is kezdett kipirulni, s azt hiszem, egészen elvette az eszemet az a pár slukk megváltoz-ohm.
Vissza az elejére Go down
Adam Stanton
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 55

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2014-12-07, 16:31

[You must be registered and logged in to see this image.]

Le sem tagadhatná Sadie, hogy miért jött, persze Adam ezen azért sem lepődhet meg, mert az már megtörtént, amikor a szokásosnál jóval korábban kellett a Mardekárosnak a következő adag. Bírta a lányt, és nem érdekelte, hogy Mardekáros, amíg normálisan foglalkoztak egymással. Őt nem nagyon hatották meg, hogy ki milyen házban van, mert egy elvetemült zöldtaláros is tud korrekten viselkedni, míg egy Hugrabugos is lehet normálatlan, akit ütni kellene. Sadie az előbbi csoporthoz tartozik, sőt legtöbbször nagyon kedves vele. Azt persze nem tudja, hogy ő a szimpatikus, vagy a kapcsolat, amiben vannak a kreálmányai miatt, de nem is érdekli, őt mindig a végeredmény érdekli. Az más kérdés, hogy ez nem mindig vezet jóra, de Adam ezzel nem foglalkozik. Bethan is mindig mondja neki, hogy rá fog fázni erre, de olyankor csak csendes vigyorog a Hugrás fiú, a Hollóhátas pedig csak csóválja a fejét.
A kérésre odatartja a cigarettát a lány ajkaihoz, aki bele is szív rögvest, Adam pedig megint úgy érzi, hogy jót tett valakivel. Sadie combos mutatványa hatással van rá, a mosoly egy része ennek is betudható. Ez a lány igazán tudja, hogy mi kell a srácoknak, Adam viszont nem használná ki ezt, mert úgy gondolja, hogy a Mardisnál ez simán természetes mozdulat, aztán meg, ha ő véletlenül rányomulna, még rosszul járna. Pedig Adamnak kell az a kis pénz, igaz nem létszükséglet, de hát könnyebbé teszi a kis életét, ezért nem akar Saddel rosszban lenni.
- Igaz, hálátlannak tűnök – fintorodik el egy kissé, a lány tényleg nagyon régóta törzsvendége, mondhatni. Sadie tovább folytatja az izgató mozdulatit, Adam pedig nem tud mit tenni ez ellen, elpirul, mosolyogva színeződik finoman pirosra az arca. De tartja magát, és nem teszi meg a lépést, csak néha egy mélyebbet sóhajt.
Nem tudja nem észrevenni ettől függetlenül, hogy a zöld-ezüst házas lány, kissé megviselt, nyilván ezért is kell hamarabb neki az áru Adam szerint. Szóvá is teszi, hiszen ő mindig őszinte, még akkor is, ha ez bajba keverné.
- Ugyan, ne beszélj bolondságokat. Jó csaj vagy, a csáberőd hatásos, khm – köszörüli meg a torkát, majd befejezi az elkezdett mondatot. – Csak látom, hogy kissé megviselt vagy, például a hajad sem a szokásos, hanem kissé kócos, az arcodról meg látszik, hogy nem aludtál annyit, mint szoktál. Én így még sosem láttalak Sad, csak azért mondtam – mivel épp ott van előtte, finoman végigsimít egy közeli tincsen, majd hagyja leesni a kezét. Egyébként pedig a Megváltoz-ohm halvány csillogást idéz a lány hajára, és a szemei is szinte vakító szépen pillantanak rá. Még szép, hogy nem veszett el a csábereje! Szív egy újabb slukkot, és ha a lány nem utasítja vissza a maradék cigarettát a Mardekáros ajkaihoz illeszti, és benne is hagyja.
Sadie felül mellé, talán még a lábát is lóbálni kezdi, ahogy néha Adam szokta, muris jelenet lenne a fiú szerint. Előkerül a pénz is, Adamnek pedig rá kell jönnie, hogy eléggé hatással van a lány, bármennyire is próbálja ezt visszaszorítani. Elveszi a pénzt, de csak a felét, a másikat pedig Sad dekoltázsához teszi.
- Igazad van, úgyis mindjárt karácsony, féláron odaadom neked. Majd találok még ki ilyen dolgokat – felkacag. Aztán végül jön a magyarázat a rosszkedvre, vagy a nyúzottságra, ezt Adam nem tudja megállapítani.
- Bőven. Én sem mindig szeretem ezeket, gondolom nálad ez hatványozottan igaz – vonja meg a vállát, és azon tűnődik, hogy milyen lehet egy aranyvérű „buli”. Sok unalmas faszent issza a drága italokat és eszi a még drágább ételeket. Nem neki való, számára egy nevetés nélküli nap felér egy temetéssel. Így aztán együtt tud érezni Sadievel.
A Mardekáros nem kívánja tovább ecsetelni az otthoni dolgokat, inkább Adam felé tereli a témát. A végén együtt kacag a lánnyal, mert nevetségesnek gondolja a felvetést. Nem annyira jóképű ő, és elhordták már mindennek a csajok is, szóval nem érzi azt, hogy a pletyka túl alapos lenne. Mondjuk ezért pletyka, és mint ilyen sokszor viccesebb, vagy érdekesebb, mint amennyire igaz. Egyáltalán nem akad ki rajta, hiszen Bethan-nel elég sokat lógnak együtt, bár a második dologhoz nem nagyon tud mit hozzátenni.
- Hát Bess a legjobb barátom – kezd bele vigyorogva. – Nekem még tetszik is, de nem járunk. Imádom őt, és… nem tudom. Még nem gondoltam úgy rá, mert mindig itt van nekem, és én is neki, ha kell… akkor meg minek járnánk? Oké, vannak még lehetőségek egy mélyebb kapcsolatban, de valahogy megvagyunk mi ketten e nélkül is egymással. Amúgy nem biztos, hogy jó ötlet lenne, hmm, ezen még gondolkodni fogok, kösz, hogy mondtad – őszintén csengenek a szavai, látszik, hogy kissé megakadt, vagy fennakadt valami a gépezetben, ami Adamet működteti. Kissé el is kalandoznak a gondolatai, majd gyorsan visszafordul a lányhoz.
- A másik része, hogy összetörném a lányok szívét, meg csak szimplán nem igaz. Senkim sincs úgy, és nem is nagyon randizgatok. Amúgy is kit érdekelnék én, vicces sztori. Persze nem baj, mondják csak, akkor talán több szép lány jön megkörnyékezni, vagy több esélyem lesz másnál. Vannak, akiknek ez tetszik – kuncogok Sadie-re, aki a pár slukktól máris megkönnyebbülve érezheti magát. Mivel ismeri a hatását, nagyjából tudja, hogy hol lehet a lány, és már nem látszik annyira gyűröttnek a szép pofija sem.
- És te hogy állsz a fiúkkal? Egy ilyen bombázónak biztos van valakije. Bocs, hogy nem követem annyira az életedet, csak hát ilyenkor lehetne támaszkodni rájuk is. Nem mondom, örülök, hogy hozzám jársz, de na, érted – maga se érti pontosan, hogy hogyan megy ez, de ha neki van valakije, mindig elmondja a bánatát. Aztán lehet, hogy pont ezzel volt a baj legutóbb is Cassienél, hogy túl sokat panaszkodott, már maga sem tudja, hogy mire.
- Amúgy a Mardekár pincében tényleg van olyan szoba, ahová ha bemész, akkor egy hétre mehetsz a gyenguszra minimum, mert az őrületbe kerget? – mindig is kíváncsi volt a többi ház fura szobáira, mert biztosan vannak. Ezt a pletykát pedig hallotta már, és szeretné tudni, hogy kihagy-e valami érdekeset, vagy sem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2014-12-07, 13:02

Nagyon bíztam Adamben, hogy nem tért el a szokásaitól és nem ezen a napon fog nemet mondani kérésemre. A sráctól régóta szereztem be a csodafüvet, ami sokkal speciálisabb volt a mugli drogoknál. Jobban szerettem a srác által készített megváltoz-ohm-ot és mondhatni rendszeres fogyasztójává váltam. Nem csoda hát, hogy azon ritka alkalmakkor , mikor találkozhattunk, ennyire örültem a hugrabugos srácnak.
Tekintetemmel nyomon követtem mozdulatait és szinte már sóvárogva pillantottam a két kis dobozra, amit kiemelt a zsebeiből. Azonnal, mohón akartam lecsapni a dobozok tartalmára, de hirtelen eszembe jutott az, hogy ezzel láthatóvá tenném gyengeségemet és okot adhatnék pletykákra. Pedig nem voltam függő, legalábbis váltig állítottam, hogy nem vagyok az.
- Igen – Mosolyogva bólintottam, ez a srác képes volt pillanatok alatt elérni azt, hogy igenlően bólogassak. Nem csoda, ha ott füstölgött kezei közt a mámort hozó boldogság.
Combjain megtámaszkodva, kacéran hajoltam közelebb, hogy ő illesze ajkaim közé a szálat, míg szívok belőle egy slukkot. Egyáltalán nem voltam zavarban, abban viszont nem voltam biztos, hogy Adam is meg tudta őrizni a nyugalmát. Ki tudja, nem ismertem igazán a srácot, de alapból a férfiakat igen. Azoknak pedig elég volt egy érintés, egy-egy mosoly, egy illat ahhoz, hogy a nők eltekerjék gondolataikat.
Mélyen slukkoltam a vidámságot hozó füstölgő szálból, majd oldalra kifújva annak füstjét máris éreztem , hogy a nehéz kövek leomlottak lelkemről. Mosoly húzódott ajkaimra, színesebbnek láttam a környezetünket, s magát Adamet is.
- Egyszer adhatnád ingyen is, hisz régóta csak tőled vásárolok. – Mosolyogva húztam végig arcélén mutatóujjamat, s ha nem lökte el kezemet, mellkasára tértem át ezzel a mozdulattal. Hogy el akartam-e csábítani a srácot? Talán. Igazából nem gondolkodtam, megszoktam azt, hogy ha valamit szeretnék elérni, akkor annak a legkönnyebb módját választom. Hogy sokan gondoltak-e rosszvérű lánynak, az elképzelhető, bár csak egy igen szűk réteg tudott arról, hogy milyen módszerekkel próbálom igába hajtani a férfiakat.
- Nyúzottnak? Szóval nem tetszem, remek. Már a csáberőm sem a régi. – Kissé csalódottan biggyesztettem le ajkaimat, s Adamnek talán igaza volt. Valóban nem ragyogtam úgy, mint máskor, hiszen anyám levele újabb súlyos köveket fektetett vállaimra. Fulladoztam a kényszer alatt, s csak egyetlen módja volt annak, hogy könnyedséget érezzek. Az pedig nem volt más, mint Adam csoda cigije.
Elléptem el Adam aurájából, s felültem mellé. Már nem egyszer kihasználhatta volna az alkalmat, eddig még sem tette meg, s talán ezért is kedveltem annyira. Még ha ezt nem is vallottam be neki.
- Tessék, remélem ez elég lesz a két adagra, többet most nem tudtam hozni. – Szavaim közben előhúztam dekoltázsom mélyére rejtett papírköteget és a fiú markába csúsztattam.
- Elég, ha annyit mondok, hogy utálom a családi programokat? – Negédes mosolyt villantottam a fiú felé, majd kiemeltem ajkai közül a füstölgő cigarettát, s újra szippantottam egy slukkot belőle.
- Nincs kedvem erről beszélni, inkább beszéljünk rólad, Adam. A folyosói pletykák azt zengik, hogy volt egy kis románc közted és Bethan között. De már arról is hallottam, hogy új préda tűnt fel a láthatáron. Mesélj csak, hogy is van ez? Te vagy az a hugrás srác, aki összetöri a női szíveket? – Felkacagtam és érdeklődve fürkésztem a srác íriszeit.
Vissza az elejére Go down
Adam Stanton
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 55

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2014-12-05, 21:18

[You must be registered and logged in to see this image.]

A várakozás percei nem tudni milyen gyorsan teltek, mert Adam és barátja éppen csókolgatták egymást. Azaz, hogy Adam éppen szívta a kedvelt kis cigarettáját, amíg a Mardekáros lány megérkezik. Mivel a kis cetlin, amit egy másodéves hozott – ő is adott neki egy kis bum-bum rágót, ha már ott volt a zsebébe -, nem volt időpont megjelölés, Adam nem tudhatta, hogy a zöldtaláros mikor érkezik. Ha jól emlékszik nem is olyan rég adott neki új adagot, furcsállta egy kicsit, hogy elfogyott ilyen gyorsan neki, de végül is adhatott másnak is, vagy volt valami nagy hepaj a pincében. Sajnálatos, hogy őt nem hívták meg, ha így volt. Eléggé lenyugodott a megváltoz-ohmtól, a kis porszemeknek lába nőtt a sarokba és egymás kezét fogva táncra keltek, ami mosolyra készttette a Hugrás srácot. Rálehelt az ablakra és kis szívecskét rajzolt rá, majd figyelte, ahogy a rajzolat dobogni kezd, de szeme túlfutott az ablakon és a környező gyönyörű kilátást figyelte, amit jelenleg túl kontrasztosan figyelhetett, mintha színégetőbe forgatták volna a tájat. Ezzel elvolt, amíg hirtelen kinyílt az ajtó, és megjött a Mardekáros lány, aki szét is zúzta a jelenetet, minden visszaállt az eredetibe Adam legnagyobb sajnálatára.
- Te is nekem Sad – fogadja az ölelést, és ő is átkarolja egy pillanatra a lányt, nem feledkezik meg a finom arcpuszi visszaadásáról sem. Furcsa, ő az egyetlen Mardekáros eddig, aki igazán kedves volt vele, azt nem tudta, hogy érdekből-e, vagy tényleg kedves volt a lány szívének. Azért sejtette, hogy van köze ahhoz, hogy gyakorlatilag a lány dílere volt, de Adamet máshogy rakták össze, ezzel ő nem törődött, igazán a mában élt, és még nem nagyon égette meg magát emiatt.
Egyébként most Sadie nem volt valami jó formában, a haja elég kócos volt, a ruhája sem az a pedáns, ami szokott lenni, hirtelen az az érzése támadt, hogy a lány Hugrabugops szeretne lenni. El is mosolyodott gyorsan a fura gondolatra, miközben a lány kacéran végigsimította őt. Mindig szerette, ahogy Sadie közeledett, de nem hitte, hogy a testiségen kívül más lehetne a háttérben, persze nem is tudta, mert soha nem próbálta meg ezt megtudni semmilyen módon.
- Természetesen, hoztam neked, ahogy mindig – két kis dobozkát vesz elő, sajnos kissé megcsappant a készlete, nem ér rá egész nap gyártani, és egy picivel hamarabb érkezett a következő rendelés, mint szokott. Neki még van olyan 5 szála, a két dobozka viszont teljes, 21-21 szállal, Adam szereti a számmisztikát, ebből is látszik.
- Amint látod – emeli fel a másik kezét, amiben füstölög a cigaretta. – Kérsz? – a lány felé nyújtja, hiszen ő nem változik, most is szívesen ad a csapzott leányzónak. Ha a lány igenlő választ ad, a másik szájába helyezi a félig elszívott megváltoz-ohmot, ha pedig nem a sajátjába.
- A szokásos ár, hacsak nincs más, amivel kifizetnél – érdeklődve nézi a zöldeskék szemeket, amiket nagyon szeret a lányban. Nem ismer mást, akinek ilyen különleges lélektükrei lennének, és szereti nézegetni. A kérdésében pedig semmi nincs, a pénz ugyan jól jön, de még sosem kért mást, és most csak úgy előtört belőle a kérdést. Ő pedig sosem fogja vissza magát, sokszor ez a veszte, hiszen megbánthat vele embereket.
- Kissé nyúzottnak tűnsz Sad, tudok segíteni, vagy inkább fogjam be? – vigyorodik el a mondat végén, hiába, megtanulta már, hogy a csajok is máshogy vannak összerakva, mint ő. Pedig Sadie a híres Harry Poterrel és a nagy ellenségével Draco Malfoy-jal jár egy évfolyamba, legalábbis régebben elég sokszor volt konfliktus a két srác és bandái között. Biztosan tudna neki mondani érdekességeket, vagy jó kis pletykákat. Ettől függetlenül Adam szívesen segít a Mardekárosnak, ha tud, ezt mindenki tudja róla, hogy egy durrfarkú szurcsókot is besegítene a dobozába, ha azt látja szenvedni, nem féltve saját épségét. De itt nem erről lehet szó, úgy véli.


A hozzászólást Adam Stanton összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-12-07, 13:05-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2014-12-05, 19:26

Sadie-Adam

Berobbanva a szobám ajtaján semmi nem állíthatott meg abban, hogy ne forgassam fel a környezetemet, ne törjek , s zúzzak és ne tegyek kárt abban, ami legelőször a kezem ügyébe kerül.
Az ajtó hangos csapódását követően a kis szekrény tetején ácsorgó lexikonok közé csaptam, melyek dominó módjára sodorták egymást maguk után, s egyenként puffantak a földön, apró porfelleget prüszkölve magukból. Még csak az sem érdekelt, hogy mit szól majd a szobatársam , ha megérkezik, s mennyire nem fog tetszeni neki a felfordulás.
Hisztérikusan túrtam a hajamba, ujjaim eltűntek szőke hajzuhatagomban. Idegesen ültem le az ágyamra, de nem volt maradásom, nem tudtam fékezni az indulataimat, s a következő pillanatban már újult erővel pattantam fel, hogy ide-oda cikázzak a szűkös szobában. Megbolondultam volna, hogy képtelen vagyok fékezni az indulataimat?
Lehunyva szemeimet újra magam előtt láttam Maximilien arcvonásait, amint beteges vigyorra húzza ajkait és annak örül, hogy velem szórakozhat. Még hogy karácsonyi partit rendeznek, ezért kötelező hazautaznom, még mit nem! Undorodva gondoltam vissza anyám levelére, amiben tudatta az ünnepi programot, s aminek aljára Maximilien is oda véste förtelmes nevének betűit, s hozzá tűzdelte kedveskedő szavait. Borzalom!
Hányingerem volt már a férfi gondolatától is, arról nem is beszélve, hogy anyám vakon élt, észre sem vette mi történik a házában és egyszer sem fordult meg a fejében az, hogy talán valami nincs rendben a férjével.
Hirtelen szükségét éreztem egy olyan ciginek, ami mindig lenyugtatott és könnyed képeket idézve gondolataimban feledtette velem a múltat. Azonnal feltéptem az ágyam előtt heverő láda vaskos tetejét, majd csillapíthatatlan , s reszketeg mozdulatokkal kaparásztam a rongyaim közt az áhított, zölddel ízesített füstölgő rúd után.
- Francba, fenébe! – Bosszúsan csaptam le ládám tetejét, mikor megszületett bennem a felismerés, s rádöbbentem, hogy már az utolsó szálat is felemésztettem. Szükségem lesz új adagra , szükségem lesz Adamre.
Ahogy felgyúlt bennem a következő gondolat, szapora léptekkel szaladtam le a folyosóra, s nyakon csípve az egyik kis ártatlan hugrabugos fruskát, üzenetet küldtem.
- Ide figyelj, kapsz tőlem egy tábla csokit és cukorkát, ha most azonnal elmész , megkeresed Adam Stantont és átadod neki ezt a cetlit. – A fiatal lányka kezébe nyomtam a pergament, melyen jól olvashatóak voltak a következő szavak: „A szokásos helyen, hozz többet. S. „
- Ne olvasgasd! Tessék, itt a csoki, szedd a lábad. – Azzal a sóvárgó kölyök kezébe adtam a táblás csokit, s végig néztem, hogyan sprintel a folyosón, kezében a jutalom falatkákkal. Már csak ezért is imádtam ezeket az ártatlan kis másodéves taknyosokat. Egy kis édességgel bármit elérhettem náluk, ha pedig nem azt tették, amire megkértem őket, azt általában meg is toroltam.
Míg a lány elsietett, hozzá kellett jutnom némi készpénzhez, s mivel anyám nagyon ügyesen adagolta a pénzemet, kénytelen voltam kölcsönvenni a szobatársamtól. A művelet eltartott néhány percig, nem is voltam túl büszke arra, hogy már lopáshoz folyamodom, de hirtelen nem tudtam előkeríteni egyik fajankó két lábon járó hímet sem némi támogatásért. A legtöbb még kviddics edzésen izzadt, így jól bevált módszerem helyett a szükséghelyzetet választottam.
Amint meglett a pénz, sietős léptekkel haladtam azon üres tanterem felé, ahol titkos találkáinknak szenteltünk időt. A folyosón még alaposan körbepillantottam, nincs-e valaki a nyomomban, s miután megbizonyosodtam arról, hogy senki sem láthat, úgy lenyomtam a terem kilincsét és átléptem a szoba küszöbét.
Általában nem kedveltem a hugrabugrásokat, mi több, kifejezetten utáltam azt, hogy olyan őszintén tudtak örülni az életnek és levakarhatatlan vigyor úszkált a pofájukon. Adam azonban egy volt azon sárgák közül, akik bizonyos helyzetekben szó szerint megmentették az életemet. Ezért pedig inkább hálával tartoztam, mint heves vicsorgásokkal.
- Szia Adam, jó hogy látlak. Hiányoztál. – Mosolyogva léptem közelebb a sráchoz, s magamhoz öleltem őt. Nem azért, mert annyira jó barátok lettünk volna, vagy odáig lennék a két szép szeméért. Egyszerűen csak igyekeztem kihasználni az adottságaimat, s kedveskedéssel fenntartani a figyelmét, hogy továbbra is hűségesen szállítsa nekem azokat a bódító cigarettákat.
Még egy puszit is nyomtam az arcára – ha nem húzódott el – s végig simítva a karján, hátrébb húzódtam.
- Ugye sikerült hoznod nekem néhány adag megváltoz-ohmot? – Reménykedve fúrtam pillantásomat tekintetébe, majd megigazgatva hajamat, körbepillantottam a helyiségben. Nem lett volna jó, ha bárki szem-és fültanúja annak, hogy mardekáros létemre ilyen hálásan tudok ölelgetni egy hugrabugrást. Még csak az kéne, hogy szóba hozzannak Adammel, akkor aztán füstölöghetnék szégyenemben.
- Mi ez a levakarhatatlan mosoly? Te máris szívtál? -
Vissza az elejére Go down
Adam Stanton
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 55

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2014-12-05, 16:51

[You must be registered and logged in to see this image.]

Adam egyvalamit nem szeret: várni. Nem mondhatni türelmetlennek, de valahogy sosem volt erőssége a várakozás, legalábbis ha személyekhez kötődik e cselekvés. Most is éppen várakoznia kell, egy régebbi tanteremben, amit a diákok mindenfélére használnak, szó szerint. Van aki ide jár titkos összeesküvéseket szervezni, vannak párocskák akik a matracon kényelmesen elfetrengenek, vagy éppen egymáson, és van persze Adam is, aki itt szokott túladni a feleslegen, némi pénzt remélve. Aztán ez vagy sikerül, vagy nem. Akire éppen vár az egy Mardekáros lány, Sadie, aki tőle szokta beszerezni azokat a dolgokat, amiket a Hugrabogos elkészít és el lehet szívni. Tényleg nagyon kevés az az eset, hogy Adam pontosan ugyanolyan hatású dolgot kotyvasszon össze, vagy, hogy két teljesen megegyező recept alapján készítsen élményt okozó dohánytermékeket, ahogy ezt ő hívja. Egyetlen olyan van, amihez ragaszkodik, ez a megváltoz-ohm, amit tényleg mindig hasonlóan csinál, és nagyjából ugyanannyira bódítja el a használóját. Persze ez függ attól is, hogy ki mennyire érzékeny az ilyenre, nála még pont jó, akár napközben is szívhatja, alig lehet észrevenni rajta. Persze a szigorúbb tanárok órája előtt ezzel nem játszik, mert még kirúgnák, vagy ami rosszabb elkoboznák a készleteit, olyankor csak sima dohányt szív, mágikus füstszűrővel, ami valóban kiszűri a káros anyagokat, bár a füst, ami lemegy a tüdejébe, nem annyira jótékony hatású, de még mindig sokkal egészségesebb, mint a mugliké. Havonta egyszer szokott „gyógycigit” is szívni, csak az nagyon drága. Ellenben megtisztítja a tüdőt, ha rendszeresen használják. Persze ez Adamnél csak az állapota stagnálást jelenti, de még így sincs semmi baja.
Az ő készítményei ráadásul ízletesek is, és nem büdösek, így sokszor hiszik róla, hogy valamiféle erősebb parfümöket használ, és ez így jó mindenkinek. Úgy gondolja, hogy a ravaszabb professzorok tudják az igazat, mégsem említik neki, vagy a tanári karnak, a többi pedig az előző teória tudatában él. Ráadásul néha Trelawney is kér tőle a főzeteihez hozzávalókat, mert biztos forrásból tudja, hogy Adamnek vannak ilyenjei. De ezt még sosem közölte vele rosszindulatúan, mindig kedves volt vele, pedig általában Adam vagy lóg, vagy alszik az óráján, mert nagyon nem vágja az egészet. Bethan pedig nem segít, mert ő sincs annyira oda a Jóslástanért, ezért nem annyira erős benne.
Sadie-vel Adam elég rég ismerik egymást, lány két évvel alatta jár, és mint minden Mardekárosban – legalábbis Adam szerint – benne is van valami kis stikli. Egy ideje már viszont szoktak rendszeresen találkozni és akkor Adam ad el valamennyit a lánynak a saját készletéből, és ez nem véletlen. Még nem próbált meg soha mélyen a fejébe nézni, de sokszor törtek rá Sadie erősebb gondolatai, amik legtöbbször csak mélyebb érzések voltak, és általában ezek valamiféle szenvedésre utaltak. Tudja jól, hogy az aranyvérű családok nem egészen normálisak és előfordulhat ott szinte bármi, az emberkínzáson keresztül a fenyítésig minden, és ezért nem utasíthatta vissza. Tudja jól, hogy egy kis fű sokszor okoz örömet, ráadásul van, aminek hosszan tartó hatásai vannak. Mivel ő nem az a típus, aki tanácsokat osztogat – vicces is lenne -, ezért csak teljesíti a kívánságokat, ha éppen arra kérik. Sadieből származó bevétele pedig biztosítja, hogy folyamatosan legyen mit szívnia, szinte semmi másra nem költi ezt a pénzt, csak alapanyagokra. Ezt még Bethannak sem mondta el, persze a Hollóhátas nem is szokott túlságosan kérdezősködni, Adam ezt úgy őrzi, mintha Sad és az ő kis titka lenne, holott csak a Hugrás fiú tud róla.
Mivel egy ideje már vár, rágyújt egy [i]megváloz-ohm[/ra], hogy várakozása inkább örömteli, mint unalmas legyen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kalandmester
Reveal your secrets

avatar

Mesélő

ϟ Hozzászólások száma : 337

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2014-10-21, 17:38

Szabad játéktér, új játék kezdhető.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Üres terem

Vissza az elejére Go down

Üres terem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
3 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Similar topics

+

Similar topics

-
» Elhagyatott edzőterem
» Edzőterem
» Meditációs terem
» Volangaard - Királyi csarnok
» Nijinsky Terem

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Kastély és Birtok :: Alagsor-