Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


2000-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 1999-2000-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

Legfrissebb







ϟ Lovegood house
  Today at 09:53
Luna Lovegood


A hónap posztolói
Gina Accipiter
 
Luna Lovegood
 
Megan Smith
 
Cody Armstrong
 
Nox Djarum
 
Gillian Ollivander
 
Sasha McCaine
 
Draco Malfoy
 
Lioneah McCaine
 
Calista Merrick
 
Statisztika

Összesen 634 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Daniil Dolohov

Jelenleg összesen 37473 hozzászólás olvasható. in 3396 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Üres terem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
SzerzőÜzenet
Draco Malfoy
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 808

TémanyitásTárgy: Üres terem 2014-09-28, 20:58

First topic message reminder :


Üres terem

A kastélyban is vannak elhagyatott szobák, amelyek egykor vendégszállásnak, dolgozószobának voltak kiakítva, ám a jelenlegi oktatási rendszerhez, és a diákok elszállásolásához nincsen rájuk szükség, tehát alkalmasint bármire használhatók. Bármire, annak ellenére, hogy ez igen tág fogalom. Bármi olyasmire, ami nem vét túlzottan a jó érzés ellen. Lehet itt gyakorolni, külön órákat adni, beszélgetni, és a titkos szerelmi légyottokra is kiváló hely, főleg ha a gerlepár bekulcsolja a termet. Csak arra kell figyelniük, hogy nagyon bezárkózni nem lehet, de hát a szükség törvényt bont. A termek a birtok parkjára nyílnak, tehát a kilátás is festői. A használaton kívüli termek polcain különféle könyvkötetek találhatóak, akad néhány fotel, és egy kisebb asztal.


[You must be registered and logged in to see this image.]





[You must be registered and logged in to see this image.]
mint a  félelmen
alapuló tisztelet.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Semmi sem
megvetendőbb,

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://roxfortreloaded.hungarianforum.com

SzerzőÜzenet
Summer Reynolds
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 127

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-11-01, 19:23




[You must be registered and logged in to see this image.]
Amiya & Summer


Én próbáltam, tényleg próbáltam megértetni vele, de ha egyszer nem lehet miért kínozzam magamat tovább azzal, hogy hallgatom az engem... vagyis a nővéremet becsmérlő szavait? Tudom, hogy rossz dolgokat tett, azt is tudom, hogy elég sok rossz tulajdonsága van, de ezeket ettől még ugyanúgy nem jó hallani és egyébként sem vagyok jó passzban, főleg ha az én fejemhez vágnak ilyeneket. Nem csoda, ha eltörik a mécses, hiszen pont ettől féltem, hogy nem hiszik el, hogy én nem ő vagyok, hogy majd én leszek a közutálat tárgya helyette, ha pedig még azokkal sem viselkedem megfelelően, akik netán kedvelik, vagy akikhez köze van... akkor nem is lesz más csak ellenségem és persze Hayden, aki talán próbál segíteni, de így hogyan tudna? Nem kellett volna ide jönnöm, már egyértelmű, hogy nem lesz jó vége. Butaság volt. El kellett volna hoznom a gyűrűt, odaadni és eljönni, és... és kész, mert ezt biztos, hogy nem fogom kibírni.
Eltörik hát a mécses, én pedig megpróbálok kiviharzani a teremből, ahol menedéket kerestem, de nem jártam túlságosan nagy sikerrel, hiszen végül pont olyan valaki botlott belém, aki ki nem állhat. Vagyis... nem engem, hanem a nővéremet, de jelenleg az egyre megy, hiszen azt hiszi, hogy én ő vagyok. Épp ezért lepődöm meg, amikor végül utánam kiállt és megállásra szólít fel. Végül megteszem, mert igazából kint sem tudom, hogy jobb lenne-e a helyzet. Lassan fordulok meg még mindig szipogva, de próbálom visszafogni a heves sírást, és csak reszkető szájjal nézek rá, amikor a vállaimra teszi a kezeit és úgy mustrál mintha minimum a fejembe akarna látni és onnan akarná kiolvasni, hogy vajon tényleg az vagyok-e, akinek mondom magamat.
Amikor nagy nehezen rákérdez a nevemre tétován bólogatva még mindig erőteljesen lefelé biggyedő ajkakkal. Elég rendesen kiborított, bár ez nem csak az ő hibája, az ideérkezésem óráiban zajlott események és az eddigi félelmeim azt hiszem így most egyben törtek a felszínre, nem csoda, ha ilyen komoly következménnyel járt. - Semmi... baj. - próbálom, de az még nem megy, hogy valami gyér mosolyt is az arcomra varázsoljak, de az ajakbiggyesztés valamelyest csökken, inkább a szememet törlöm meg hátha nem festek majd annyira pocsékul, mint amennyire sejtem, hogy festhetek. Ezek után még jobb lesz majd elmenni a Nagyterembe az évnyitóra. Eddig is rettegtem tőle és most majd mehetek vörösre sírt szemekkel... egy élmény lesz!
Csendben hallgatom a szavait, a bocsánatkérését, amit nem fog rövidre, de ezek szerint tényleg megbánta, hogy így nekem esett, csak hát lássuk be ez pont azt mutatja, hogy mások is bizonyára így fognak reagálni, akkor nekem... mi keresnivalóm van itt egyáltalán? - Tudom... tudom, hogy milyen és... és hallottam már hírét, hogy miket csinált. Engem is átvert. Velem küldte vissza a vőlegénye gyűrűjét, mert ő elment valami spanyol fickóval a tengerpartra és... és nekem kellett odaadni és most még csak itt sincs, pedig úgy volt, hogy majd végre egy suliba járunk, mint a normális testvérek és... és most még sem, hanem helyette valószínűleg csomóan utálnak, mint te és nekem itt se kéne lennem, de már nem mehetek csak úgy vissza... De akkor is a testvérem. - néhol hadarok, néhol elakad a szavam az újabb feltörni akaró sírás miatt, amit sikerül egy ideig még szipogásként visszatartani. Tudom, hogy mások hogy állnak hozzá és nekem is ezt kellene tennem, hiszen velem is kiszúrt és átejtette Haydent és ki tudja kinek milyen módon ártott és nekem most itt kellene lennem, miközben eleve nem vagyok egy könnyen megnyíló társasági ember. Talán érthető, ha az utolsó szavaimnál megint megremeg a szám széle és újabb kövér könnycseppek veszik békés útjukat a padló felé, már amelyik eléri és nem a ruhámra cseppen és az anyagot áztatja inkább. Tanácstalan vagyok és bizonytalan és ki vagyok borulva és azt hiszem most már biztos lehet benne, hogy én tényleg nem Winter vagyok, vagy állati hitelesen színészkedem, de annak meg mi értelme lenne?

[You must be registered and logged in to see this link.] ϟ [You must be registered and logged in to see this link.] ϟ Remélem jó lesz nagyszemu


[You must be registered and logged in to see this image.]  [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amiya Dagger
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 66

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-10-30, 14:01

,,Áldozat nélkül nincs győzelem. "
[You must be registered and logged in to see this image.]
Summer & Amiya
[You must be registered and logged in to see this link.]
459
én még folytatnám  Embarassed   
Nem mindenki képes rangsorban, majd a rangsor után csoportosítva az egyéneket ebben az iskolában. Csak annak sikerül külön kategóriát fenntartania, aki valóban tudja milyen az illető habitusa és sajátos álcája. De leginkább az apró hétköznapi cselekvésekben megmutatkozik meg, milyen is az ember. A fennhéjázó nyolcadéveseket a fülsiketítő vinnyogásukról, és apró mégis pitiáner eszmecséréjükről ismeri fel az ember. A mardekárósok külön kategória. Hiszen ott, egy házra jut a becsvágy és arrogancia. Nevilt az ügyetlensége népszerűsíti, illetve emeli ki társai közül. Harryt a borzalmas tragédiája, valamint az idegesítő győzelmi szerencséje és kivételezése. Winter is külön kategóriába tartozik, de van valami a mégsem stimmel most a felvázoltakkal. A megvezetés egy Winter stílus. De amit biztosra állíthatok, hogy a sírás nem szerepel a kitűnő stílusjegyei között. Ő maga fogalmazta meg azt az állítás, idézem: "a királynő sosem sirassa meg alattvalóit!" Tekintsem ezt újabb átverésnek? Vagy valóban nem ő az, akinek gondolom? Az ikertestvérét személyesen nem ismerem, s már-már arról vélekedem tényleg létezik-e ikertestvére. Most mégis kételybe estem, ahogy könnyezni láttam, és botrányos magatartásban távozásra szánta el magát. Sok a megmagyarázhatatlan kosz-folt. Túlságosan sok, hogy hagyjam úgy távozni, mint akit ikertestvére árnyékában megbélyegezett a félvilág.
- Várj!! - kiálltok fel, rohamos léptekben megközelítve őt. Mikor a felszólításomra egyenesen elémbe fordult, határozottan rátettem két kezemet a két vállára. Hosszas és már sértő szuggerálással próbáltam elemezni mi nem illik a képbe. A könny valódi, az ábrázat sem tanúsít mást mint fájdalmas csalódást. Micsoda ostoba vagyok! A látványa elég volt ahhoz, hogy szemrebbenés nélkül Winternek tituláljam. Beleestem ismét a hétköznapi "ne ítélj elsőre" csapdában.  
- Summer? Nyavajás varangy-dudva!! - csapok a homlokomra, zsörtölődve és mérgesen, amiért ilyen óvatlanul végeztem el az alapvető emberfelismerési leckémet. - Én...nagyon...és szívből sajnálom! - fűzzöm hozzá, habár ezzel a meggondolatlan ítélkezésemet nem hozom helyre 100%-an. Pedig ha volna olyan ketyerém, amivel időt lehetne ugrani, megtenném, és a felismerés első pillanatában jól megpofoznám magam. De még a jelen mágia idejében, nem rendelkezem ilyennel.
- Én..én tényleg nem vagyok büszke a viselkedésemre! Nem akartam szándékosan... - talán saját bőrömet mentve veszem a számra a magyarázatokat, de ugyan kit akarok álltatni, én is épp ilyen csalódottan fogadnám ezt az egészet. Ha én kéne éljek a saját ikertestvérem árnyékában, a szobámat sem hagynám el önként, csak ha már az éhezés rábír.
- Sajnálom hogy összetévesztettelek az ikertestvéreddel! S tudom a hibámra nincs elegendő mentségem, de hidd el, csak az indulat vezérelt. A testvéred...olyan...kibírhatatlan személy, akit az egész világ sem tudna félvállról venni. Ráadásul annyiszor átvágott, engem is, hogy már nem tudom, hihetek-e a szememnek. - öntöm a szavakat a fülében, valamiféle nyugtató hatást remélve tőle. Bánt a lelkiismeret, hogy karmokat meresztve neki estem, jogtalanul. Bűntudatom van, hogy már a zokogásig lehordtam, s távozásra bírtam. Ezek után teljesen elfogadnám, ha az ajtó mellett döntene, és szó nélkül magamra hagyna.

Készítette Hector


Stones and bones; snow and frost.
Seeds and beans and polliwogs.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Paths and twigs, assorted kisses,
We all who know who she misses!
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Summer Reynolds
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 127

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-10-05, 16:01




[You must be registered and logged in to see this image.]
Amiya & Summer


Én nem értem ezt az egészet, talán tényleg nem kellett volna eljönnöm. Úgy tűnik, hogy ez a lány az elején még megérti, amit mondok, vagy egy idő után, mert persze ő is Winternek néz, de aztán a gúnyos hang, a visszavágás... nem tettem semmit ellene, ő pedig láthatóan utál csak azért, mert a testvéremre hasonlítok. Ennyire rémes volt mindenkivel? Haydent is hogy átverte, és most rajtam fog csattanni minden szemétsége vajon. Elképedve nézek a leányzóra, aki a tetejében még a háztársam is lesz. Hogyan fogok minden áldott napot átvészelni így? Eddig sem volt sok barátom, de legalább az életem viszonylag nyugodt mederben folyt. Meghúztam magamat és úgy nem volt semmi gond, most viszont talán az egész felborul és nekem lehet hogy tényleg az előtt fel kellene adnom, hogy komolyabb baj történik. Tanulni jöttem, de így arra sincs esélyem.
- Én nem... nem játszom szerepet. - még a hangom is egészen elvékonyodik, ahogyan próbálom bizonygatni az igazamat, megértetni vele, hogy nem erről van szó. Nem játszom szerepet, nem mutatom azt, hogy más vagyok, én... én vagyok, csak van egy ikertestvérem, aki eddig ide járt. Ez miért olyan hihetetlen? Még Hayden is volt, amikor gyanakodott, láttam rajta, amikor méregetett, mert azt hitte, hogy Winter vagyok és csak eljátszom ezt az egészet. Nem értem, hogy a testvérem miért nem beszélt rólam, ha tudta, hogy ide jövök tanulni. Egyre inkább érzem a belül feszítő dühöt, ami nem is tudom már, hogy kire irányul, Winterre, a helyzetre, vagy lassan már az egész világra? Egészen behúzom a fejemet a vállaim közé, teljesen megsemmisülten fel se merek nézni rám, ahogyan ő csak szidalmaz és szidalmaz. Igazából nem engem, de közben mégis csak nekem szól, közben én vagyok itt és én hallgatom a hangját, ami szinte már kiabál, én legalábbis annak érzem, hiszen erős és kemény és... én soha nem voltam ilyen. Nem tudok még csak megszólalni sem, a padlót bámulom, azt hiszem leginkább várom, hogy elmúljon a dolog, hogy elüljön a vihar, hiszen egyszer csak befejezi és akkor elmegy. Igazság szerint a vége felé már azt se nagyon hallom, hogy mit mond pontosan, inkább csak próbálom megállítani a lassan reszketni kezdő vállaimat, de nem igazán sikerül. Végre csak abbamaradnak a szitkok és elhallgat. Pillanatok telnek el mire végre könnyes szemmel felpillantok rá, csak aztán szánom rá magamat, hogy hirtelen felpattanjak. Reszket a szám, a vállaimat is elfojtott zokogás rázza. Ellépni igyekszem mellette, ha nem tartóztat.
- Sa... sajnálom! - szinte csak lehelem a szavakat, alig hallhatóak. Túl sok volt ez most így egyszerre, főleg hogy én aztán nem tettem az ég világon semmit sem. Nem ártottam senkinek sem, se neki, se senki másnak. Én csak mindig nyugodtan meghúztam magamat a háttérben, nem voltak vitáim és balhéim sem, most sem miattam van, de mégis én kapom a fekete levest. Végül, ha nem áll elém, vagy állja el az utamat, akkor egyszerűen csak faképnél hagyom és immár könnyáztatta arccal, sírva viharzom ki a teremből. Ennyit a nyugalmamról, az évkezdésről, az biztos, hogy nem lesz merszem elmenni a Nagyteremig, inkább vállalom, hogy büntetést kapjak miatta, mert kihagytam a fontos részeket, de nem leszek képes most mások szeme elé kerülni, mert mi van, ha más is pont ugyanígy áll majd hozzám? Mi van, ha leteremtenek, ha utálni fognak? Jól mondtam Haydennek, oda kellett volna adnom a gyűrűt és elmennem, vissza az első vonattal Londonba.

//No nem tudom, hogy a karit mit lép, de ha nem tartóztatja Summert, akkor köszönöm a játékot és majd lehet valami folytatás, ha gondolod. Very Happy A szöszi kiborult, sorry. Very Happy //

[You must be registered and logged in to see this link.] ϟ [You must be registered and logged in to see this link.] ϟ Remélem jó lesz  nagyszemu


[You must be registered and logged in to see this image.]  [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amiya Dagger
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 66

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-09-29, 15:54

,,Áldozat nélkül nincs győzelem. "
[You must be registered and logged in to see this image.]
Summer & Amiya
[You must be registered and logged in to see this link.]
370
nagyon sajnálom  kerlek  
Képlékeny egyetértéssel bólogatok feleletére, hogy a színdarabot még hitelesebbé tegyem. Persze, nagyon is tisztába vagyok vele, hogy megvezet engem. Folyamatosan, és szemrebbenés nélkül. El kell ismerjem, igazán profi az emberek megtévesztésében. Ha nem tudnám milyen "tőről" fakadt, talán még hinnék is az előadásnak.
- Értem, értem. - toldom mellé a magabiztos feleletemet, ezzel is megnyugtatva lelkiismeretét arról, hogy követem a bevett módszereit. Félni valóm, ugyan miért származhat egy szimpla színjátékból? Vagy ha mégis, tudjuk ki a színész és ki a valódi személy. - Biztos nem lehet könnyű neked...de őszintén szólva nem is gondolom, hogy sajnálnom kell téged! - a kiegészítésem figyelmet parancsoló, s maróan gúnyos, ahogy az a hangsúlyon is érződik. Mert lehet kissé későn ejtem meg, hogy borzasztó mód utálom a délelőtti előadásokat. Legfőképp azért is, mert a napom fele egy terjedelmes cirkuszi előadás része. Kezdve az órákkal, ahol mindenki egyetlen szerepbe bújva, eljátssza a hallgatag tanulót. Aztán ott van még az a másféle képmutatás a kevésbe igaz barátoknak. Igazán olyan társaságban mutatja meg önmagát az ember, akiket kezdetektől ismert. Lásd élet-adó szülők.
- Én sajnos nem tudom ilyen színészi vénát megszégyenítő magatartásban tovább játszani a szerepemet mint te, Winter! - szarkasztikus kijelentésem mellett, lélekben felkészültem, hogy szép nőies gesztussal magam után csapjam az ajtót, az áhítozott békéjét megadva számára. De hamár a torkomba szorult ez a gigantikus csomó, hát inkább kiengedem mintsem bent tartsam előtte.
- Az meg egyenesen botrányos, még tőled is, hogy a besározott bőrödet mentve még a húgodat hozod meghazudtoló szerepbe!! - mérgesen állok fel, frusztráltan fölé magasodva, helyzetbéli pozíciómat fitogtatva. - Tényleg nem tudod, miért utálnak téged az emberek Winter? - kérdésem éppolyan meglepetten hangzik el belőlem, mint az ő arcára kiülő érzelem. - Mert szociális gyilkos vagy! - vágom a fejéhez erőteljesen, s egyúttal rázúdítom a felhalmozódott dühömet is.
- Bárki, aki számodra ideális, a hasznodnak legfőképpen, megbélyegzed, bemocskolod, kifordítod!! Ezért van az, hogy senki nem hisz neked...s ezért nem fogsz soha megérthetőségre találni! - én magam sem értem, miért én öltöttem fel a kegytelen igazság szószólója címet. Vélhetően azért, mert utálatomat vívta ki belőlem ezzel a képzeletet felül múló hazugságával. Valóban elborzadtam az ilyen emberektől. Emberi mivoltjuk látványában csak egy összekarcolt tükröt láttam. Egy meglehetősen csúf és torz ember látványát, aki minden erejével azon volt, hogy tiszta és sima képet mutasson a külvilágnak.

Készítette Hector


Stones and bones; snow and frost.
Seeds and beans and polliwogs.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Paths and twigs, assorted kisses,
We all who know who she misses!
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Summer Reynolds
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 127

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-09-09, 21:57




[You must be registered and logged in to see this image.]
Amiya & Summer


Az élet nehéz, mondják ezt azok, akiknek egyébként fogalmuk sincs arról, hogy milyen az ha nap mint nap összekevernek az ikertestvéreddel, aki amúgy cseppet sem olyan, mint te és persze cseppet sem mondható kedvesnek. Komolyan kész csoda, hogy nem egyből olyanokba futottam bele, akik ellenségesek velem, mert ennek is bőven meg lenne az esélye. Olyanok, akiknek a testvérem ártott, keresztbe tett, vagy ígért nekik valamit, aztán nem tartotta be, és most majd rajtam akarják leverni, ha nem is szó szerint... A nagy helyzet az, hogy erre még amúgy is bőven sor kerülhet egyébként, hiszen alig érkeztem meg, még simán bárkibe belefuthatok, ki tudja! Nem csoda ezek után, hogy inkább egy könyvvel együtt rejtőzöm el, pedig tudom, hogy kénytelen leszek majd megjelenni a Nagyteremben és hogy biztosan lesznek majd olyanok, akikkel összefutok az első óráimon, vagy akik majd nem értik, hogy mit keresek a Hollóhát klubhelyiségében, amikor nekem nem ott lenne a helyem, vagyis Winternek nem ott lenne a helye. Nem meglepő ezek után, ha kész kismonológgal fejtem ki neki azt, hogy miért is vagyok most itt és hogy én nem az vagyok, akinek hisz engem, még csak távolról sem, én egészen más vagyok, mint Winter... nagyon-nagyon más! Nem értem, hogy ezt miért nem veszik észre. Ennyire rossz megfigyelő lenne mindenki?
- Köszönöm! - gyenge mosolyt varázsolok az arcomra, de annál hálásabbat, amikor úgy fest, hogy hisz nekem. Nem, komolyan nem feltételezek semmit sem a széles vigyor mögé, nem is gondolok bele, hogy csak színjáték, hogy azt hiszi még mindig, hogy ez az egész nem igazi, hogy csak játék, amivel meg akarok tréfálni valakit. Na igen, erről van szó akkor, ha baromi sok könyvet olvastál, de az életben nem sokat értesz az emberekhez, meg az emberi gesztusokhoz. Nem látok mögé annak amit mond, meg amit gondol a másik ember. Én tényleg azt hiszem, hogy elhiszi nekem azt, amit mondtam és valahogy fel sem merül bennem semmi más. Naiv lennék? Nem tudom, inkább csak azt mondom, hogy tapasztalatlan és hogy nem sok emberismerettel rendelkezem.
- Igazság szerint egy kicsit el akartam rejtőzni. Rémesen indult ez az egész. Úgy volt, hogy együtt jövünk, de Winter csak egy levelet hagyott, hogy elhúzott egy spanyol pasival és... kész. Egyedül jöttem és itt találkoztam a pasijával, ezzel a Haydennel, aki még meg is csókolt, mert azt hitte, hogy ő én vagyok és fogalmam sincs, hogy még kikkel találkozhatom, akik azt hiszik ő vagyok és netán még utálják is, vagy megint magyarázkodnom kell és... - igen megint szinte egy szuszra darálok, most sikerül eljutni addig, hogy végre levegőt is veszek, mert hát néha igazából azt sem árt. -... elbújtam, amíg lehet, itt sokkal békésebb. - vonom meg végül bizonytalanul a vállamat. Az a legrosszabb az egészben, hogy végül majd úgy is ki kell mennem innen, pedig azt nem nagyon akarok. Ki tudja, hogy majd kivel futok össze és hogy ki lesz az, aki kedves lesz, vagy ki nem és... félek ettől az egésztől. Amúgy sem kezelem jól az emberi kapcsolatokat, most pedig még extra rossz is a helyzet a körülmények miatt.
- És te ki vagy? Miért jöttél be? Szintén bujdosol valaki elől? - láthatja rajtam, hogy tényleg nem tudom, hogy kicsoda, bár persze hiheti továbbra is azt,hogy a testvérem vagyok és rendkívül profi módon adom elő az előre eltervezett színjátékot. Erről persze szó sincs, soha sem voltam jó színész. Winter annál inkább... tűz és víz vagyunk, ez most csak még inkább megmutatkozik.

[You must be registered and logged in to see this link.] ϟ [You must be registered and logged in to see this link.] ϟ Remélem jó lesz  nagyszemu


[You must be registered and logged in to see this image.]  [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amiya Dagger
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 66

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-09-05, 22:15

,,Áldozat nélkül nincs győzelem. "
[You must be registered and logged in to see this image.]
Summer & Amiya
[You must be registered and logged in to see this link.]
414
nekem tetszett (:
Egyesek úgy tarják, a látszat önvédelmi, mi több sajátos megoldása valódi énünk eltitkolásához. Mások azt állítják, a fiktív kép, amit magunk elé helyezünk nem más mint a hőn áhított alteregónk. Valaki az egész életét egy képmás látszataként éli le...valaki pedig ennek a vágyálomnak a hajkurászásába áldoz egy egész életet. Én sosem tudtam képmutatást nyújtani...hisz az első lényeges pillanatban hiteltelen műsort nyújtottam. Érzéseim rendszerint elárultak. Hiába próbáltam nyugodt és ostobának tűnni. A közhír által elterjesztett pletykákban én mindig is a nincstelen öntörvényű hollóhátos leszek.
Mindenkiről kialakul egy jellemet leíró, egyedi ismertetés. Mindenkinél megfordul egy bajkeverő, egy örökmozgó, egy stréber, egy titokzatos, akinek a névtelensége is rejtély. Egy különc, aki furán öltözködik és viselkedik. Az összes évfolyam, rendelkezik ilyen arcokkal. Szinte már az lenne abnormális, a helyzet nem így alakult volna. Senki nem jelentéktelen ebben az iskolában. Mert ha akarja ha nem a potenciális áldozat, valamilyen megkülönböztető jel ráragad. S ez-alól, Winter sem kivétel. Négyszemközti beszédekben, csak ördögi kaméleonnak nevezik. Olyan találó némelyik titulus egy-egy diákra, hogy kitalálni sem lehetett volna jobbat.
- Rendben van, Summer. - nagy türelemmel vártam be a hosszú és igazán cikornyás beszédét, mire barátságosan helyet foglaltam mellette. - Hiszek neked. - felelem, megtoldva egy műsorra szánt kolgét mosollyal. Hiszen a színjáték ezt követeli. Egy kiszabott forgatókönyvet pedig csakúgy szabad követni, ha közben a fantáziát nem köti meg semmi. Winter...winter mindig is ilyen volt. Mikor épp a gyanakvásra került volna sor, hamar felöltötte ártatlan és szilárd alibis kollekcióját. Ha egy detektív igazi kitartással követte volna végig egy napját, harmadnapra már azt is elfelejtette volna, hogy mi az igazi neve a célpontjának. Mikor egy váratlan és láthatatlan tettes kiállt a tanári-kar, rögtön Winter jut az eszünkben. Persze, mi diákok ezt nem kötjük a tanárok orrára. Legfőképp azért, mert ezzel kivívjuk fölényünket a tanári-karral szemben. Ha kis mértékben is. Szerettem volna jobban megtudni, hogy ezzel az legújabb "Summer" nevezetű maszkjával, mi a tervezett szándéka a mai napra vonatkozóan.
- És mond... - számra jött volna ez a spontán Summer-féle megszólítás, de inkább hanyagoltam a mondanivalóm sorából. Még a végén teljesen amatőr előadást nyújtanék előtte.
- Mit csinálsz itt pontosan? - kérdésem lényeges és kicsit sem körített. Hamarosan elkezdődik az évi tortúra. Évnyitó, beszéd, beosztás majd egy közös étkezés. Természetesen gondoltam arra, hogy olyan szándékból tartózkodik békésebb helyen, mint én magam. De kitudja? Senki sorsa nem hasonló. Az emberiség szépsége abban rejlik, hogy mindenkit más szándék hajt. Unalmas és idegtépően monoton volna, ha az ellenkezője uralkodna. Az átlagos nem rejt semmi érdekességet, a mai világban.

Készítette Hector


Stones and bones; snow and frost.
Seeds and beans and polliwogs.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Paths and twigs, assorted kisses,
We all who know who she misses!
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Summer Reynolds
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 127

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-09-04, 20:05




[You must be registered and logged in to see this image.]
Amiya & Summer


Tényleg jó lenne találni egy nyugodt és békés helyet, ahol lehetőség szerint nem zargat senki és nem kell attól tartanom, hogy már megint összekevernek a testvéremmel, főleg hogy mint kiderült ő nem épp jó nyomokat hagyott itt maga után, főleg szegény Haydenben és akinek elmondja mi történt... Még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy okos döntés-e itt maradnom, nem hogy megpróbálni beilleszkedni, vagy tudom is én. Legszívesebben írnék neki egy szívhez szóló levelet és ott hosszan kifejteném, hogy mennyire rosszul érint ez az egész kialakult helyzet, amibe egyértelműen az ő hibájából csöppentem. Azért akartam ide jönni tanulni, hogy végre többet legyünk együtt, e helyett simán bajban hagyott és most fogalmam sincs, hogyan fogok kijönni belőle. Én, aki eleve nem vagyok nagy hangú, nehezen illeszkedem be és könnyebben alakítok ki jó kapcsolatot a könyveimmel, mint más emberekkel, most még egy ilyen helyzetet is kezelnem kell. Nagyon nem fair a részéről,h ogy ezt tette velem és az sem, hogy rám bízta, hogy pattintsam le a vőlegényét. Igazán... írhatott volna neki levelet, vagy akármi, ennyivel illik megtisztelni a másik embert nem? Főleg, ha volt idő, amikor fontos volt neked.
Az olvasgatás közben még így is megzavar valaki, amikor szinte szó szerint beront a terembe, én pedig meglepetten pillantok fel rá, hogy mégis... mi a fene van és hogy miért van itt egyáltalán, főleg miért ilyen nagy hévvel. Természetesen nem ismerem, még nem is tudom igazán, hogy kik járnak a házamba, próbáltam minél inkább kivonni magamat mindenből, ezért is érkeztem külön a többiektől, no meg mert Hayden lóval hozott a kastélyig... amit még mindig nem tudtam hová tenni. Maga a gesztus nagyon édes, hiba hogy tudom, hogy nem pont nekem szólt. Viszont kb. abban a pillanatban elhúzom a számat, amikor meghallom a száján kiejtett nevet. Remek! Komolyan... remek! Vajon van egyáltalán olyan, aki nem ismeri őt? Újra elbizonytalanodom, hogy mi is ilyenkor a jó kezelési mód. Talán egyszerűbb belemenni a játékba, akkor hamarabb békén hagynak, de úgyis lebuknék idővel, meg aztán... Hayden esetében se jöttem túlságosan jól ki abból, hogy megpróbáltam eljátszani a testvéremet. Persze jó eséllyel ez a lány nem csókolna meg, vagy ilyesmi, legalábbis nagyon remélem. Akkor aztán végképp nem tudnám felszedni az államat a padlóról.
- Szia!  - bököm ki végül pár pillanatos fáziskéssel, amit jó eséllyel nem fog érteni, már azt sem érti, hogy miért vagyok így öltözve, és nekem megint magyarázkodnom kell, mert ide fogok járni és nem hagyhatom csak úgy faképnél, azzal nem érnék el semmit sem, jó eséllyel még találkozni fogunk. - A talár az enyém, mivel nem Winter vagyok, hanem az ikertestvérem Summer. Igen tényleg és komolyan és nem, eddig nem mesélt rólam senkinek sem és... nem, nem igazán értem, hogy miért csinálta ezt. Úgy volt hogy ő is jön a suliba szeptembertől, ahogyan én is beiratkozom ide az egyetemre, de aztán nem jött, mert talált magának egy pasit és persze mindenkit elfelejtett erről tájékoztatni, szóval... ez van, ez nem vicc és én nem vagyok a testvérem.  - próbálom meg elmagyarázni a helyzet levegőt is alig véve közben, úgy darálva le az infokt, mint egy betanult szöveget. Na igen, ebből látszik, hogy már volt vele gondom, hogy elmagyarázzam másoknak is pl. a vonaton, meg az állomáson, meg itt a suliban annak, akivel már összefutottam, aztán persze Haydennek, neki volt a legnehezebb. A végén még egészen profi leszek és előre tudom majd a felmerülő kérdéseket, és előre tudok mindre válaszolni. Készíthetnék valami sokszorosított pergament, és akkor magyaráznom sem kellene, csak a másik kezébe nyomni, hogy olvassa el.

[You must be registered and logged in to see this link.] ϟ [You must be registered and logged in to see this link.] ϟ Remélem jó lesz  nagyszemu


[You must be registered and logged in to see this image.]  [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Amiya Dagger
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 66

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-09-02, 16:31

,,Áldozat nélkül nincs győzelem. "
[You must be registered and logged in to see this image.]
Summer & Amiya
[You must be registered and logged in to see this link.]
442
nekem tetszett (:
Egy új tanév, új eséllyel bódít. Új hajszínt követel, s magasabb taníttatást. Mikor a nyár már csak a feledést tölti ki, beköszönt a hosszan tartó ősz. Az első vonat után során, tekintetemet elkerüli az újoncok névsora. Hisz mindenki ebben látja érdeklődését. De leginkább abban reménykednek, hogy a tervezett névsorok mellett a változatosság kedvéért megváltoznak a rangidős posztok. Új tanárok nevét nem lehet olvasni a idei prospektusban. Ahogy rendkívüli változást sem, a tantárgyakat elfoglaló professzorok között sem. Az én tekintetem, minden kezdeti vonat után során, az ablakon túl indul felfedezésre. A nosztalgikus érzéseket felelevenítő vonat pöfögés mellett, néha-néha felszólal a duda erőteljes hangja. Az érkezést figyelmeztetésül adva. Utolsó évesként, értelmet nyer mindenkiben az a mondás, amire a korai években folytonos fintort nyomtunk a képünkre. "Mikor újonc vagy, a tanulás csupa móka és élvezet. Mikor eléred a középszintet, dacos és megfékezhetetlen leszel. S mikor betöltöd a végzős szintet, visszakívánnád a volt újonc éveidet." Végre szembesülök az érzéssel, itt töltött fontos 6 évet felidézve az iskola bejárata előtt. Valahogy a hetedik év, már eleve magával sodort egy mélyebb és komolyabb értelmezést. Gyakorlatban ez a vizsgákon vérrel-való verejtékezést jelentette. Eleméleti szempontból azonban, egy önfeledt és tömérdek élménnyel-teli korszak végét.
Halmozott érzésekkel lépem át a bejáratot, olyan feszengő tekintet mustrával, mintha most járnám be elsőként a megtelt csarnokot. Pedig minden kihelyezett tárgyra, híres és barát arcára ismertként tekintek. Ismerem a tanmenetet, ismerem mind az összes napi-rendet. Így azt is jól tudom, hogy az új tanévet megnyitó reggeli előtt, van némi idő a poggyász kicsomagolásra. A kivételek helyzetét töltöm be. Nekem már a nyári vakáció alatt sem volt hova hurcolnom a bőröndjeimet. Ma csakis azért utaztam vonattal, hogy Londonban egy sétáló-körutat tegyek, nem többet. Ezt az idő-előnyt önzően magamra szánom, ami véleményem szerint nem botrányos ebben a pillanatban, ahol mindenki egymás-lábán tapos, csakhogy elérje a kijelölt hálókörletét.
Egy üres terembe vetem be magam. A tömeg csorda-szerű elvekkel szorítja két fal közé a gyengébbeket. Nem adok esélyt a tömeg-nyomor által elszenvedett balesetekre. Az ajtót hangosan magam után csapom, csupán mert a közhangulat nem éppen barátságos. Inkább életveszélyes, mintsem barátságos. S amíg a diákok zöme még egyik-helyről a másikra járkál, jobb egy üres teremben kivárni míg az évnyitó el nem kezdődik.
- Hát te? - a tekintetem, nem várt módon egy diáklánnyal találkozik. Noha a várt lehetőségek között inkább egy tömeg-iszonyban szenvedő tanár jelenlétében bíztam. Persze a kérdés még így is túlontúl indiszkrét. De az érzések hatására úgy jöttek a szavak a számra, mint nem kívánt legyek a rothadó húsra.
- Bocsáss meg, Winter...de... - szememet gyanakvóan vezetem le az öltözékén. - ...miért vagy ilyen talárban? Megint valami tréfa lesz, ugye? - mosolyodom el hirtelen, egy megelőlegezett kacsintást rebbentve előtte, amolyan "a titkodat megőrzőm" felhívásként.

Készítette Hector


Stones and bones; snow and frost.
Seeds and beans and polliwogs.
[You must be registered and logged in to see this image.]
Paths and twigs, assorted kisses,
We all who know who she misses!
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Summer Reynolds
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 127

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-09-01, 13:54




[You must be registered and logged in to see this image.]
Amiya & Summer


Lassan tényleg úgy érzem, hogy a legjobb az lenne, ha nem is jöttem volna, ha kiszaladhatnék a világból, ha elrohanhatnék minden elől. Kell egy kis magány, egy kis nyugalom, mindentől és mindenkitől távol, hiszen még csak pár napja jöttem meg és már így is nem egy olyan diákba futottam, aki ismerte Wintert. Egyre elkeserítőbb, hogy még az állítólagos barátainak se mondott rólam semmit, hogy még csak arról se tájékoztatta őket, hogy elmegy és hátrahagy mindent. Ez annyira... annyira rá vall, és persze megint engem hoz vele iszonyú kellemetlen helyzetbe, amiből még mindig nem tudom, hogy mit fogok kihozni, pedig valahogy túl kell lendülnöm ezen. Próbáltam már pedig mindent, egészen másképp hordani a hajamat, mint eddig és még kevésbé úgy öltözni, mint ő, de mintha az emberek csak az arcra fókuszálnának és semmi más nem érdekelné őket, amit nem értek, mert nem csak egy arc vagyok, van mögötte más is. Ha valaki egy kicsit jobban figyelne, akkor igenis észrevehetné, hogy nem ugyanaz vagyok, de olyan iszonyú felületesek az emberek és úgy fest épp e miatt itt már esélyem sincs elrejtőzni, pedig azt már nagyon ügyesen csinálom.
Nem marad hát más, mint a szó szerinti rejtőzködés, azaz, hogy meghúzzam magamat szépen egy olyan teremben, ahol nincs az ég világon senki sem és remélhetőleg elég kopottas ahhoz, hogy en is jelenjen meg időközben senki. Szóval ezért vagyok most itt. Elég kopottnak tűnt, miután már többet is végignéztem, tehát remélhetőleg itt senki sem fog majd meglepni nagy hirtelen. Egy kis ideig ellehetek nyugalomban, olvashatok, mert hogy könyvet azt természetesen hoztam, meg jegyzetfüzetet is, hogy ha valami fontosat találok, akkor azt mindenképpen fel is jegyezzem magamnak, akkor aztán bármikor vissza tudom keresni. Mellé pedig még egy hűvös limonádét a konyháról, hogy innivalóm is legyen. Így már egész kellemes a helyzet, és erőteljesen reménykedem benne, hogy még véletlenül sem fog meglepni az ég világon senki sem. Tényleg szükségem van már egy kis nyugalomra és békére, mert túl sok ez a folyamatos "Hé Winter!" Amúgy sem ismerem a barátait, nem mesélt róluk sokat, de ők nem értem miért nagyon ragaszkodtak hozzá, aztán most jöhet a magyarázkodás. Már komolyan elgondolkodtam rajta, hogy készítek valami azonnal átadható gyors összefoglalót, vagy küldeni kéne levelet... kifüggeszteni a faliújságra, tudom is én. Bármi, amitől ez a folyamatos Winterezés végre abbamarad!

[You must be registered and logged in to see this link.] ϟ [You must be registered and logged in to see this link.] ϟ Remélem jó lesz  nagyszemu


[You must be registered and logged in to see this image.]  [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kalandmester
Reveal your secrets

avatar

Mesélő

ϟ Hozzászólások száma : 381

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-08-29, 22:41

Szabad játéktér, új játék kezdhető.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Summer Reynolds
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 127

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-08-01, 21:16

//2015. szeptember eleje//




[You must be registered and logged in to see this image.]
Cormac & Summer


Gondolom a legtöbben, akik azt hiszik, hogy a testvérem vagyok, azért jócskán meglepődnének rajta, hogy egyedül ülök egy üres teremben és bele vagyok temetkezve egy könyvbe, sőt látványosan próbálom magamat kivonni a forgalomból és elrejtőzni minden és mindenki elől. Pedig egyszerű lenne a dolog, szépen felfoghatná végre mindenki, hogy én én vagyok! Nem a testvérem, hiszen máshogyan hordom a hajamat, más vagyok egészen, szóval nem értem miért nem látnak az orruknál legalább egy kicsit tovább.
Már szinte összerezzenek, amikor aztán nyílik az ajtó, és valami ismeretlen srác áll meg tőlem pár lépésre, aki a tetejében határozottan ledöbbenve néz rám. Na neem! Megint ez lesz igaz? Miért nem tudok egy olyan helyet találni, ahol tényleg nyugalom van, ahol nem zargat senki, ahol nem csúszik ki első reakcióként az embereknek az a száján, ami most persze ennek a srácnak is. Olyan nagyon nehéz az orruknál tovább látni, hogy én nem ő vagyok? Már azért komolyan morcosan pillantok fel, mert hát na... nem vagyok oda a hírtől, hogy már megint ő vagyok, miközben nem így van.
- Én nem... nem vagyok Winter! Olyan nehéz ezt megérteni végre? - nem vagyok egy hangos és vehemens alkat, sosem voltam az, tényleg, de már eljutottam oda, hogy kissé tényleg kihoztak a sodromból, bármennyire is nem kellene. Összeszorítom a számat, aztán végül csak halkan sóhajtok egyet. Tudom, nem szép tőlem ez az egész, de ettől még nem lesz jobb a dolog, ettől még nem leszek kevésbé morcos, hogy mindenki másnak néz és közben eleve ott van rajtam a nyomás, ami miatt szegény Haydennel ez az egész megtörtént és... olyan rossz minden!
- Bocs, én csak... nehezen kezelem már ezt az egészet. Szóval... Summer vagyok és igen van egy ikertestvérem és igen úgy néz ki, hogy baromira nem beszélt rólam senkinek sem, és igen... mérges vagyok rá miatt, és megint csak igen, lelépett a suliból és nem, tudtommal nem jön vissza. - mindezt nagyjából egy szuszra darálom el neki és már-már kérdőn nézek rá, csak azt nem lehet tudni a tekintetemből, hogy ez azt jelenti, hogy ő honnan ismeri a nővéremet, vagy azt, hogy ez elegendő válasz lesz-e neki és akkor sarkon fordul-e, mert hogy nem engem keresett valójában, vagy azt hogy mikor lép már le, mert szeretném tovább olvasni a könyvemet és kell nekem egy kis béke és nyugalom, mert láthatóan zaklatott és szinte már hisztis vagyok, ami csak még kiborítóbbá teszi az egész helyzetet, mert én nem igazán szoktam hisztis lenni.


[You must be registered and logged in to see this image.]  [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cormac McLaggen2
Reveal your secrets

avatar

Griffendél

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 44

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-07-26, 23:51


Summer & Cormac

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem sokszor szoktam a kastélyban egyedül mászkálni, de ezúttal egy hugrabugos csajjal volt nem sokkal korábban egy kissé felejthető első (és szándékaim szerint egyben utolsó ) randim, ami után egyedül surrantam be egy titkos folyosón az alagsorba, így ezúttal mégis egyedül róttam a Roxfort folyosóit.
Még a kabátom se vettem le, igaz alatta csak egy ing volt rajtam, mivel kint a szokásos angol hűvös időjárás fogadott, amikor elindultam, így még jó is volt, hogy rajtam volt a melegebb ruhadarab is. Az ajtók itt lent egyformán követték egymást, egyik terem olyan, mint a másik. Általában teljesen kihalt szokott lenni itt minden órák után, ezért is lepett meg, amikor az egyik teremből egy apró zajt hallottam, mikor elhaladtam mellette. Először úgy gondoltam, hogy nem érdemes vele foglalkozni, lehet, hogy csak egy egér, esetleg egy manó, aki takarítja a termet, de végül a néha még rajtam is eluralkodó kíváncsiság győzött és benyitottam, majd egyből be is léptem és még az előtt becsuktam az ajtót, hogy egyáltalán körülnéztem volna. Mikor mégis megtettem egy ismerőst véltem felfedezni a padok között, ami kicsit meg is lepett, mert nem találkoztam még vele a tanévben, pedig korábban mondhatni elég gyakran élveztük egymás társaságát. Meglepetésemben csak ennyit sikerült kinyögnöm:
- Hé, Winter! - földbe gyökerezett lábakkal álltam az ajtótól pár lépésnyire és néztem rá meglepetten




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Summer Reynolds
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 127

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-07-24, 12:39

//2015. szeptember eleje//




[You must be registered and logged in to see this image.]
Cormac & Summer


Kell egy kis magány, egy kis nyugalom, mindentől és mindenkitől távol, hiszen még csak pár napja jöttem meg és már így is nem egy olyan diákba futottam, aki ismerte Wintert. Egyre elkeserítőbb, hogy még az állítólagos barátainak se mondott rólam semmit, hogy még csak arról se tájékoztatta őket, hogy elmegy és hátrahagy mindent. Ez annyira... annyira rá vall, és persze megint engem hoz vele iszonyú kellemetlen helyzetbe, amiből még mindig nem tudom, hogy mit fogok kihozni, pedig valahogy túl kell lendülnöm ezen. Próbáltam már pedig mindent, egészen másképp hordani a hajamat, mint eddig és még kevésbé úgy öltözni, mint ő, de mintha az emberek csak az arcra fókuszálnának és semmi más nem érdekelné őket, amit nem értek, mert nem csak egy arc vagyok, van mögötte más is. Ha valaki egy kicsit jobban figyelne, akkor igenis észrevehetné, hogy nem ugyanaz vagyok, de olyan iszonyú felületesek az emberek és úgy fest épp e miatt itt már esélyem sincs elrejtőzni, pedig azt már nagyon ügyesen csinálom.
Nem marad hát más, mint a szó szerinti rejtőzködés, azaz, hogy meghúzzam magamat szépen egy olyan teremben, ahol nincs az ég világon senki sem és remélhetőleg elég kopottas ahhoz, hogy en is jelenjen meg időközben senki. Szóval ezért vagyok most itt. Elég kopottnak tűnt, miután már többet is végignéztem, tehát remélhetőleg itt senki sem fog majd meglepni nagy hirtelen. Egy kis ideig ellehetek nyugalomban, olvashatok, mert hogy könyvet azt természetesen hoztam, meg jegyzetfüzetet is, hogy ha valami fontosat találok, akkor azt mindenképpen fel is jegyezzem magamnak, akkor aztán bármikor vissza tudom keresni. Mellé pedig még egy hűvös limonádét a konyháról, hogy innivalóm is legyen. Így már egész kellemes a helyzet, és erőteljesen reménykedem benne, hogy még véletlenül sem fog meglepni az ég világon senki sem. Tényleg szükségem van már egy kis nyugalomra és békére, mert túl sok ez a folyamatos "Hé Winter!" Amúgy sem ismerem a barátait, nem mesélt róluk sokat, de ők nem értem miért nagyon ragaszkodtak hozzá, aztán most jöhet a magyarázkodás. Már komolyan elgondolkodtam rajta, hogy készítek valami azonnal átadható gyors összefoglalót, vagy küldeni kéne levelet... kifüggeszteni a faliújságra, tudom is én. Bármi, amitől ez a folyamatos Winterezés végre abbamarad!


[You must be registered and logged in to see this image.]  [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yuushi Arata
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 11

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-27, 20:39


Alice & Arata

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nyilván le szeretném nyűgözni, ezért emelem ki külsőségének szépséges jegyeit, mert kétlem, hogy egy ilyen félénk lány unalomig hallaná a bókokat… akkor nem volna félénk. Reménykedem, hogy nem szeretne beszélni a történtekről senkinek, mert talán nem tudja, de némi hatalma van felettem… kérdés az, hogy megéri-e kamatoztatnia ezt. Látom, hogy meglepetésszerűen éri, de azért a köszönete még engem is kuncogásra késztet. Kedves? Hát… ha az előbbieket nem vesszük figyelembe, akkor esetleg… á, nem, akkor sem.
- Arata. – emelem fel végül a fejem kuncogásom után, úgy nézek szemeibe, míg egy ravasz mosoly marad arcomon. Igen, kétséges számomra, hogy kell-e a nevemet tudnia, hiszen így inkább hatalmat nyer fölöttem, ám ettől függetlenül nem szeretném, ha tudná ezt, ezért kell normálisan reagálnom… és persze egy hölgyemény érdeklődik felőlem, nyilván válaszolnom kell. A következőkben ideje viszont többet mutatnom magamból, mert az is egy taktika, ha az udvarias fiút alakítom és az is egy taktika, ha látja, nem véletlenül Mardekár a házam.
- Csupán érdekel, mert azt mondtad, ügyetlen vagy. Amennyiben a varázslatokkal nem vagy az, én nem neveznélek annak. Elvégre elsősorban mágusok vagyunk, utána értékeljük az olyan vonásokat, amikkel a muglik is rendelkeznek. – fejtem ki véleményem, de az még nem ad okot kétkedésre, ha valaki nem a legügyesebb boszorkány. Rengeteg aranyvérű is van, aki vagy lusta, vagy hülye ahhoz, hogy remek mágus váljon belőle, tehát ez semmit se mond el a lányról. Maximum azt, ami látható: közepes tanuló, a közepes pedig semlegest… semmit jelent, ha az Élet szavait nézzük.
- Tehát ügyetlennek ügyetlen vagy, de nem hülye. Okos lány. – mosolyodom el gonoszkásan, s az ő szívügye, hogy fenyegetésnek avagy bóknak veszi mondatom. Amikor viszont meglepődik, nem is értem, miért teszi. Számomra egyértelmű, főleg azok után, hogy varázslásból… semmilyen, nyilván más módot is talált a fájdalom és sebek kezelésére, ha már mondja, hogy ismerős számára, arról nem is beszélve, ha valaki a módszer nevét említi, nagy eséllyel ismeri is a módszer metódusát.
- Azt mondtad nem tudsz mágiával gyógyítani, de tudod, hogy mit kéne vele tenni. Kikövetkeztettem, hogy nagy az esély rá, hogy mugli módszerekkel tudod kezelni a sebet. – felelek neki egyszerűen, bár nem is értem, miért lepődik meg ennyire… és miért emeli ezt ki… miért mentegetőzik… lehetséges volna, hogy? Hm… - Ha pedig ez valóban úgy volna, ahogy mondod, nem emlegetnék a mondást: kivétel erősíti a szabályt. Tudod, az emberek nem egyenlők. Születésüktől kezdve nem azok… például egy mugli származású boszorkány nehezebben illeszkedik be a varázsló életbe, mint azok, akik oda születnek, és lehetséges, hogy egész életében nem érzi majd magát oda tartozónak. Arra pedig a varázsló társadalomnak nincs szüksége. – hajolok lassan közelebb hozzá, míg sziszegem a szavakat, s most érzékelheti csak igazán, hogy magasabb vagyok nála, hiszen feléje tornyosulok, szó szerint árnyékba borítva őt. Kíváncsi vagyok, mennyi benne a kurázsi: vissza fog feleselni? Érdekes volna… azt hiszem, rengeteget árulna el róla. Mesélni kezd, igaz, röviden, de közben az én agyam rajta forog.
- Azt várod, hogy megcsóváljam a fejem és elnézést kérjek a nevükben? Ők hulladékok, mert gyáván kizárólag azzal kezdenek ki, aki náluk gyengébb. Te azért vagy az, mert még mindig nem tanultál meg védekezni. Soha, semmilyen esetben nem létezik olyan, hogy kizárólag az egyik félnek van igaza. – vélekedek ismét, s talán láthatja már, hogy az én fejemben egy egész kis rendszer kezdeménye lapul az ilyen témákról. Az én esetem más: ez a gyerek a saját fejére hozta a bajt, de soha nem szoktam kisebbekkel kezdeni csak szórakozásból. Azt hiszem, érdemes lenne ismét kérdezősködnöm erről.
- Ez valahol sértő. Pont te mondod, hogy neked az egyén számít, nem az, hogy melyik félhez tartozik, mégis… ezt gondolod rólam. Azt sem mondhatod, hogy az alapján ítélsz el, amit hallottál az előbb, hiszen nem tudhatod, hogy mi történt, ki kezdte és jogos-e ami… folyik. Tájékoztatlak: ok nélkül nem szoktam gyengébbet bántani, főleg nem lányokat. – mormogom az orrom alá, de már sehol sincs a mosoly egy ideje, sőt… mogorvább, félelmetesebb aura vesz körül. Nyilván hallja, ahogy az „ok” szót élesen hangsúlyozom ki, s mivel nem hülye a lány, veheti is az üzenetet. Nincs idő viszont egymással törődni, mert van, aki szeretne szerepet kapni… hát meg is kapja, főleg a támadásom keretében, amit meglepő módon a lány állít meg. Nem is érdekel, hogy mit tesz az a kölyök, rá se nézek, keresztbe fűzött karokkal dőlök a falnak, úgy nyugtatom magam, némileg zihálva, majd lassan fújogatva ki a tüdőmbe szívott levegőt. Pontosan ezért nem érzékelem, hogy a lány min megy keresztül, tehát egyelőre biztonságban van… nem lenne okos most moráliskérdéseket feszegetni.
- Nem gondoltam volna, hogy ez megvan benned. Gyere, megtanítalak arra, hogyan kell sebet gyógyítani. – támad egy ötletem, s ellentmondást nem tűrve lépek be a terembe, az ajtót nyitva is hagyva magam mögött, hogy a lány csukja majd be, ha követ engem. Betérve találkozhat némi vérrel a padlón, ám ez engem nem érdekel, közelebb lépek az egyik székhez, majd feléje fordítva egy másikat csapok oda, s a saját székem támlájával ellentétesen ülök le a lány felé fordulva, míg ismét előtérbe kerül pálcám. Most már higgadtan várom, hogy elém kerüljön, és taníthassak neki valamit: így legalább nem gondolkodok a srácon, bár nem feltétlen okos ötlet a tetthelyen maradni. A lényeg az, hogy meglepett a lány, és… talán tartozom is neki azért, amit tett.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alice Sinclair
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 73

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-23, 11:00

Arata & Alice


[You must be registered and logged in to see this image.]Nem gondoltam volna, hogy ez a fiú nem negatívan emeli ki szeplőimet, hanem pozitívan és nem csak hogy meglep vele, de képes tovább fokozni a kedveskedést, méghozzá azzal, hogy ez szerinte szexi, ahogy a szőke hajtincseim is, így pirulok bele mindebbe, de lelkemnek nagyon is jól esnek a kedves szavak. Soha, senki se nevezett még szexinek, se szépnek, ez pedig egyértelműen most pozitívan talál be.
- Más ezek szerint nem így gondolja, de... köszönöm, igazán kedves vagy! Téged egyébként hogy hívnak? - nem ártana erre is rákérdeznem, úgy hiszem, így aprókat pislogva lesem helyes arcát, mert azért azt látom, hogy nem egy csúnya fiúval akadtam ma össze, bár a Mardekárosok többsége jól néz ki, ha már a belsője soknak oly rothadó, úgy tűnik, kellemes külsővel áldották meg őket. Mégse nézem túl sokáig, nem szeretnék lebukni, az lenne már csak igazán kellemetlen ez az egész után. Ez után viszont sajnos a téma nem halad túl kellemes úton, szóba jön az ügyetlenkedésem, na meg a varázslás is, mely számomra azért kellemetlen dolog, de most úgy érzem, hogy felkészültem arra, hogy jobb legyek, van célom, bizonyítani akarok.
- Hát... őszintén szólva nem vagyok a legügyesebb boszorkány, de van, amihez értek, szóval változóan. Miért érdekel? - kérdezek vissza azonnal, mert bár nem hiszem, hogy párbajra akarna kihívni, azért kíváncsi vagyok, hogy mit miért kérdez. Ez után pedig elárulom azt, amit hallottam, mert bár félek a következményektől, mégis, érzem, hogy a hazugságnak itt n
nincs helye.
- Semmihez nem kezdek. Nem akarom beleütni az orrom mások dolgába, nem kell aggódnod. - pillantok elkomolyodva szemeibe, jelezve, hogy tartani fogom a számat, ha erre gondolt. Látom rajta, hogy nem idegeskedik ezen az egészen, de szerintem ha kitudódna, akkor nem lenne éppen boldog. Mindenesetre észreveszem sérülését, így finoman érdeklődni kezdek róla, de amikor rájön arra így pár perc után, hogy a mugli módszerekhez értek, míg a varázsláshoz nem, sikerül meglepnie.
- Egy szóval se mondtam, hogy értek a mágia nélküli gyógyításhoz, bár jó a következtetésed. Engem pedig a te házad diákjaival ellentétben nem érdekel, hogy ki melyik házhoz tartozik, mindannyian ugyanúgy emberek vagyunk, nem a ház mondja meg, hogy kik vagyunk. - bár tény, hogy a legtöbb konfliktusom a Mardekárosokkal volt eddig, ez nem jelenti azt, hogy mind egyformák lennének. Én szívesen lennék jóban velük, nem tehetek arról, hogy lenéznek a házam és a származásom miatt, ahogy a jellememet is megvetik. De miért kéne nekem is ugyanolyannak lennem, mint amilyenek ők? A következő kérdés viszont már fájó, így vonom meg picit vállaimat, majd nézek fel a másikra újból, hiszen kisebb vagyok nála, így felfelé kell néznem.
- Mert már nem egyszer bántottak, leginkább a háztársaid, de gondolom ez neked nem tűnt fel, hiszen csak egy félénk Hugrabugos lány vagyok. Egyértelműen remek célpont, mert nem igazán tudom megvédeni magam, az pedig senkit se érdekel, hogy mi lesz velem. - nem fejtem ki jobban, hogy mikor mi történt, sejtheti ő is, ha jó a képzelőereje, hogy már nem egyszer bántottak testileg és lelkileg is és hogy igen, azért rendesen megsínylette a lelkem. De ez őt se fogja érdekelni különösebben, ahogy mást se a házából, mert bár ők is diákok, mégis, nagyrészt tesznek róla, hogy ne kedveljék őket, képesek gonosz módon viselkedni másokkal, ez pedig nagyon nem helyes. De nem fogom most már az örökkévalóságig hagyni magam, erősebb leszek és határozottabb, nem fognak ismét belém rúgni, bár nem megy minden egyik napról a másikra, mint látszik. Viszont azt nem szeretném, ha ő is bántana, tényleg tartani fogom a számat, csak... csak hagyjon elmenni, mintha nem is találkoztunk volna. Amikor viszont erre rákérdez, csak halkan sóhajtok.
- Igen. Miért ne bántanál? Nem érdekellek, még csak nem is ismersz... és mindenki ezt teszi velem. - nem hiszem el, hogy ő soha se látta, hiszen hat éve ez megy már, én pedig nem fogok hiú ábrándokat kergetni, hogy na, ő a nagy kivétel, aki egy ujjal se érne hozzám és nem tenne kárt bennem. A helyzet viszont az, hogy az események némileg megváltoznak és az a fiú, akivel ezek szerint Arata harcolt eléggé összeszedi magát egy újabb támadáshoz, ezzel kivívva a Mardekáros haragját. Hirtelen le is sokkol mindaz, ami történik, az, amit látok, hogy egy harmadikos kisfiúval bánik el éppen újdonsült ismerősöm, így még éppen időben tudok mellette teremni, fogom le kezét, majd kérem meg, szinte könyörgök neki, hogy engedje el, hiszen ő győzött, ne bántsa már tovább szegény kissrácot. Amikor pedig megszólal, elmondva nekem mindazt, ami történt, hogy kölcsönt adott, de nem kapta vissza, eszembe jut egy jó pár évvel ezelőtti eset. Az én családom is már kapott kölcsönt és mi se tudtuk időben visszafizetni azt, így a család szeme láttára verték meg apukámat, aki hetekig kórházban volt utána. Arcom falfehér lesz, miközben eleresztem Aratát és a kisfiú mellé guggolok, majd felsegítem. Át tudom érezni a helyzetét, de talán erre nem fog rájönni az idősebb srác, nem akarom, hogy ennyire sebezhető legyek. A kissrác nemsokára összeszedi magát, köszönetet rebeg nekem, félősen még ránéz a hetedikesre, majd ez után próbál meg elsietni, ahogy csak tud. Egy ideig nézek utána, majd kezeimet ölemnél fűzöm össze, félénken lépve a másik elé a falhoz.
- Köszönöm, hogy elengedted! - ez sokat jelent nekem, hiszen nem őrjöngött, nem bántott engem se, hanem eleresztette, adva neki még egy esélyt. - Biztosan megfizeti majd a tartozást, amint tudja. - bár az jogos, hogy a helyzetében nem kellett volna támadnia, se visszabeszélnie, de ebbe én már jobban nem szeretnék belefolyni.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yuushi Arata
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 11

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-21, 19:23


Alice & Arata

[You must be registered and logged in to see this image.]


Viselkedésemmel láthatóan azt érem el, amit szeretnék. Soha nem kifizetődő, ha az embereket hasonló módon kezeled: jellemhez és szituációhoz kell váltogatnod azt, miként állsz hozzájuk, s akkor esznek majd kezedből, tesznek a kedvedre. Pont ezért, hiába tudom, hogy ő mit hallott, nem leszek rögtön agresszív: tudakolózom a felől, mit tud, próbálom győzködni, hogy nem olyan komoly a helyzet, mint hiszi, illetve nincs semmi köze hozzá. Nyilván értelmesebb, mintha őt is fenyegetném: elvégre ez a Roxfort és nem valami sötét varázslókat képző intézmény.
- Igen? – lepődöm meg őszintén. – Hiszen ez a legszexibb külső vonások egyike, a szőke haj mellett. – felelem, de tényleg nem hiszem el, hogy nem mondták még neki azt, hogy valóban szebbé teszi az arcát. Már nem az óvodába vagyunk, hogy másképpen gondoljuk.
- Tehát ügyetlen vagy… és a varázslással hogyan állsz akkor? – kérdezek rá, mert az ügyetlenség nem csupán fizikai lehet. Ez varázslóknak való iskola, nyilván képes valamire, főleg, hogy velem egykorúnak tűnik. Most azonban, hogy meg is nyílik nekem, kíváncsian hallgatom, mire jutott az eset kapcsán.
- Aha, értem. Mihez fogsz kezdeni az információiddal? – kíváncsiskodom, de különös mód, egyáltalán nem úgy, mint aki félne attól, hogy kiderül az, mit tett, egyáltalán nem úgy, mint aki komolyan fenyegetni akarná a másikat. Persze, egyértelmű szavaimból, hogy nem szeretném, ha beszélne, nem is az ő ügye, azonban rémültnek nem látszom. Nem is reagálok következő szavaira, mert más ragadja meg figyelmem, így mikor házának neve ki is derül, nem tudom leplezni – és nem is akarom – megvetésem. Ennek ellenére is érdeklődik a sérülésem felől, ez számomra is meglepő, így kérdezek rá szándékaira, válaszára viszont számítok. Fogalmam sincs miért, de úgy érzem, nem hazudik, pont belőle nézném ki, hogy tényleg törődik a másik emberi lénnyel és nincsen sötét, mögöttes tartalma tetteinek.
- Uhum. A varázslathoz nem értesz, de a mugli módszerekhez igen, ettől függetlenül felajánlod a segítséged egy Mardekárosnak. – mélázok, s nincs sértő szavaimban, inkább, ahogyan én gondolkodom éppen, úgy szeretném őt is gondolkodóra bírni az ajánlatának… visszásságaival kapcsolatban. – Honnan tudod, milyen, ha fáj? A legtöbb ember nem emelné ezt ki, mert normális mennyiségű fájdalmat él csak át. – kutakodom tovább szavai értelmét, de egyelőre nem élek a lehetőséggel. Nincs rá okom. Tényleg nem fáj, sőt… szeretem is a fájdalmat tűrni, mert erősít. Ő is menne már gondolom, nincs okom túlzott ideig itt tartani, főleg azért nem, mert más is jöhet, elég csupán meggyőznöm arról, hogy hallgasson, és útjaink el fognak válni. A következő párbeszéd, viszont érdekesebb, mert rögtön át is látok rajta: nem tudnák az emberek, de igen mélyen ismerem és tanulmányozom őket.
- Gondolod, hogy bántanálak téged? – kérdezek rá egyszerűen, inkább kíváncsian, az ő véleményét hallgatva. Nem teszek semmit, ami goromba, agresszív lehetne, sőt, még helyet is hagyok neki. Nem fogunk viszont a beszélgetésbe mélyedni, mert az események gyorsan változnak, nekem is reagálnom kell, így egy rövid, de hirtelen párbaj alakul ki, a végeredmény pedig nem kérdéses. Az én agyam is korlátozott mennyiségű pimaszságot tűr el, ezért támadok rá, teljesen ki is kelve magamból, szinte nem is észlelem már a lányt, aki így rögtön el is tudna tűnni. Pont a fiút fenyítem, ütlegelve és üvöltve, mikor érzem, hogy valaki a kezemhez nyúl, úgy próbál meg csitítani. Miért? Amennyiben magát venné figyelembe, ez egyáltalán nem logikus lépés: lehetősége volt halkan menekülni, ennek ellenére egy ingerelt ellenfélt próbál meg nyugtatni. Nem értem.
- Akkor mondd meg neki, hogy úgy illik, hogy a kölcsönt vissza is fizeti az, aki kéri! Amikor pedig a kölcsönt adó jelzi, hogy ideje lenne rengeteg türelmi határidő után fizetni végre, ne szájaskodjon és ne is támadjon hátba! – dühöngök, szerintem elég jogosan. Igaz, hogy kisebb, ügyetlenebb, gyengébb és tudatlanabb nálam, ő viszont tudhatná, hogy ne kezdjen a nagyobbal. Nem csupán én vagyok a hibás, sőt… nekem van igazam! Az, hogy hirtelen szakít meg, elég arra, hogy ne támadjak ismét, így most zihálva, dühödten villogó szemekkel dőlök a falnak.
- Remélem, tudod, mi lesz… ha köpsz, kölyök. – mormogom, direkt nem mondva ki, hogy mire gondolok, nincs hozzá köze a lánynak. A fiú nem beszél, inkább csak sunyulva bólint, sírása áll a szája és szeme, azonban ez nem érdekel. Felőlem el is kúszhat innen, ebben az iskolában nem röhej, ha az ember azt mondja: azok a rohadt lépcsők! Mit teszek én? Plafonra emelem tekintetem, úgy próbálom nyugtatni magam, s épp merengek a történteken…



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alice Sinclair
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 73

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-18, 22:25

Arata & Alice


[You must be registered and logged in to see this image.]Szinte biztos voltam benne, hogy nem úszhatom meg ezt a dolgot ilyen egyszerűen, az viszont meglep, hogy ilyen normálisan indítja a beszélgetést a fiú, amikor tudja, hogy hallottam azt, ami történt, legalábbis egy részét, hiszen nem hülye, ez látszik rajta, intelligensnek tűnik már a pillantása is. Ahogy viszont megszólít, kitalálva nekem egy becenevet… nem nagyon tudom hova tenni, sértésnek fogom fel, amíg ki nem fejti véleményét, elárulva, hogy szerinte előnyös, ezek szerint neki valahol tetszik a dolog, így picit meglepetten fürkészem tovább az arcát.
- Nem gondoltam, hogy bárki is előnyösnek tartaná. – ismerem be picit lesütve pilláimat, de csak néhány másodpercre, hiszen ilyesmit nem szoktak nekem mondani, ahogy azt se, hogy szép vagyok. Razieltől hallottam csak kedves szavakat eddig, de ő is a rokonom, ez az eset pedig teljesen idegen. Na de térjünk rá arra a bizonyos páncélra, amelynek most nekidől, én pedig természetesen aggódom az miatt, hogy ismét el fog dőlni, így is oly nagy zajt csaptam, nem kellett volna.
- Nem! Dehogy szeretek, csak… nem vagyok túl ügyes, úgy tűnik. – sóhajtok fel szomorúan, pedig én tényleg igyekszem, főleg mostanában, hogy jobb legyek, ügyesebb, magabiztosabb és… és bátrabb, bár ebből most túl sok nem látszik. A következő kérdéseknél viszont tudom, hogy nem kéne hazudnom, egyszerűen nem lenne most jó lépés részemről, így csak felsóhajtok egy picit, majd megremeg hangom, miközben belekezdek a beszédbe.
- Csak minimálisan, hogy valakit fenyegetsz, de pontosan nem hallottam, esküszöm! – úgy megijedtem már attól is. És hogy direkt löktem volna fel? De hát az előbb mondtam, hogy nem szeretek rongálni, miért tettem volna direkt? – Talán picit mindkettő. – meg is ijedtem és ügyetlen is voltam, mert hát végülis tényleg ez történt, nem tudok már javítani a helyzeten. Azt is elmondom, hogy miért vagyok itt, hiszen az én házam klubhelyisége is ezen a szinten van, legnagyobb bánatomra, és ahogy erre reagál, majd végignéz rajtam ismét, úgy érzem egyre rosszabbul magam, pedig már megszokhattam volna, hogy mindig így viselkednek velem a Mardekárosok, így nem is mondok semmit se szavaira, egyszerűen beletörődve fogadom, mert… tényleg hat éve ezt kapom, sőt, ennél sokkal rosszabbakat is. Szép szemeim viszont lassan visszatalálnak kezére, amelyen még mindig látszik a sérülés, így magam se tudom, hogy miért, de rákérdezek annak állapotára, talán valahol ismeretlenül is aggódom érte, pedig nem kéne, ezt érzem belül én magam is.
- Mert tudom, hogy milyen, ha fáj valami, és gondoltam nem ártana lefertőtleníteni és bekötni, már ha nem értesz a gyógyításhoz. Én nem igazán. – nem igazán értek semmihez se, ez a nagy igazság, de a mugli módszerekhez viszont igen. Anyukám is mindig úgy látja el a sérüléseinket, nekem és a testvéreimnek is, így tudom, miként kell ezen segíteni és mivel sokszor bántottak már itt is, főleg a Mardekárosok közül és aláztak meg, tudom, hogy milyen a fájdalom, nem egy sérülést szenvedtem már el miattuk. Most viszont nem akarom azt, hogy ismét bajom származzon abból, hogy itt vagyok, mert tényleg nem akartam beleártani magam semmibe se, ezért az ártatlan kérdés, amit ő mintha tökéletesen átlátna, ezzel egyre inkább kellemetlen helyzetbe hozva engem.
- Minek hazudjak neked, amikor már rég rájöttél arra, hogy félénk vagyok? Nem akarom azt, hogy ismét bántsanak, ezért nem is fogom másnak mutatni magam, mint aki vagyok. – egy gyenge Hugrabugos lány. Nem érek sokat, de talán valamit mégis és talán nem élvezné, ha egy ilyen gyenge ellenséggel kerülne szembe. Ha sokan lennének, akkor még jó játékszer lehetnék, de így? Talán magamra hagy, hagyja, hogy visszatérjek a szobámba. Bár ahogy nézem, mintha némileg most másabb lenne, ridegebb és… talán félelmetesebb is? Pedig önmagában nem az, egyáltalán nem, de most mintha mást látnék a szemeiben… De túl sok időm nincs ezen gondolkodni, mert az események felgyorsulnak körülöttünk, az ajtó nyikordul, majd meglepő látvány kerül elém. Egy fiatal fiú sérült teste, ki pálcájával felénk int. Istenem… hát mégse egy korabelivel kezdett ki ez a Mardekáros fiú? De az átok engem is könnyedén eltalálhatna, tudom jól magam is, mégis, nincs lehetőségem cselekedni, nem is lennék elég gyors, csupán csak a taszítást érzem, ahogy a falhoz leszek lökve, de nem fáj a lökés, inkább védelem mindez, mely most őszintén meglep. Mi… miért segít nekem? Miért véd meg? De szegény fiú, ahogy nézem, nemsokára egy keményebb átok is betalálja, majd ahogy hirtelen megindul felé az engem védelmező, úgy dermedek meg és nézem a jelenetet, miközben a kisfiú láthatóan egyre jobban fél, de amikor meglátom, hogy a Mardekáros rá is tapos, majd ahogy hozzá áll, hirtelen veszek erőt magamon és ahogy odaérek hozzájuk, két kis kezemmel elkapom a fiú pálcát tartó kezét és könyörgően nézek fel szemeibe, miközben egész testemben remegek a félelemtől.
- Kérlek… kérlek ne bántsd! Már így is elbántál vele, te győztél… te győztél, kérlek… Ne bántsd még jobban! – le se merek nézni szegény kissrácra, tudom, hogy többet most nem tehetek érte, ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy meglehet, hogy a következő ütést én kapom, de talán van remény, hiszen az előbb se bántott. Ugye most se fog? Ugye sikerül észhez térítenem?



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yuushi Arata
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 11

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-18, 21:54

Arata - Alice


Szerencsétlen és szerencsés is együtt véve? Szerencsétlen, mert velem került szembe, szerencsés, mert van itt valaki rajtunk kívül… így figyelmem nyilván az ismeretlen felé fordul. Lehetséges, hogy nem kéne egyedül hagynom, hiszen a pálcájáért kúszhat, menekülési útvonalat kereshet, avagy egyszerűen erőt gyűjthet. Miért nem kér segítséget? Nem valószínű, hogy sejti, nem az én ismerősömmel beszélgetek kinn. Ahhoz elég halk vagyok, hogy ne hallja, így nem tudhatja, nagyobb bajt hozna-e a fejére, ha éppen kiáltozik. Ez azonban lényegtelen, ahogyan ellenőrzöm a helyzetet.
- Mi a gond? Nem tetszik a Szeplő? Szerintem pedig előnyös neked. – nézek rá arcára, amely elszórtan, halványan szeplős. Nekem tetszik, ártatlan, aranyos külsőt kölcsönös a lánynak, ami nem áll tőlem távol. Ellenben nem ismerem, és nem tudom, pontosan mit látott vagy hallott, ezért kezdek faggatózni, mert kiindulva abból, hogy ügyetlenül zajt csapott, s ahogyan viselkedik most, nem nézem ellenfélnek. Magyarázkodni kezd, de én rá sem hederítek a lovagi páncél, mellettem nem dől szét, mert tudom, hová kell helyeznem a súlypontomat.
- Szeretsz is rongálni? – kérdezek rá, mint aki nem egészen érti a helyzetet. Látom rajta a félelmet, melyre egy hatalmas vigyor kúszik fel arcomra, egész gonoszkás, ám végül nem teszek semmit, ami árthatna a másiknak. Segítőkész, legalábbis ami azt illeti, hogy a kérdéseimre felel és tudja mit kéne mondania.
- … de hallani hallottál, nem? Miért lökted fel a páncélt? Megijedtél, vagy ilyen ügyetlen vagy? – kérdezek rá hirtelen, szinte félbe is szakítva a beszédét. Tudni akarom, pontosan mit tud. Ahogyan hallom, van oka itt lenni, de nem tartozunk egy házba. Valahogy… hálás vagyok érte. Nem tudom, első benyomás alapján ő mit kezdene a házunkban.
- Hugrabug? Aha. Ez magyarázatot is ad az egészre. – tekintek oldalra, a páncélra és rá, nem titkolva megvetésemet és elég lekicsinylő véleményemet a házról. Az jár oda, aki máshova nem elég. Amint viszont beszél, hirtelen gondolkodóba esek: vagy iszonyatosan ostoba, amiért még miattam aggódik, bár kellemesen lep meg ezzel a lépésével, vagy iszonyatosan okos, hogy tudja a határait és azonnal menti a helyzetét. Nem is tudom eldönteni… lehet óvatosabbnak kéne lennem.
- Nem. Ez semmiség. – legyintek sérült kezemmel, ám nem hagy nyugodni a kérdése. Miért érdekli? Álca, vagy tényleg ilyen a lelkülete? Engem miért is érdekel ez? Lehetséges, hogy kíváncsi volnék. A lány is láthatja rajtam, hogy éppen gondolataimba merülök, főleg összevont szemöldököm és fekete íriszeim kutató pillantása árulkodhat erről. – Miért érdekel ez téged? – billentem végül félre leheletnyit a fejem, s el is rugaszkodom a páncélról, végre teret engedve a lánynak, ezzel jelezve, hogy nem áll szándékomban folytatólagosan ellenségesen állni hozzá.
- Ilyen rossz vagy? Tudod magadról, hogy képtelen vagy megvédeni magad, így nem is érdekel, ha a kérdéseddel elárulod gyengeséged, mert még így is több esélyed van a menekülésre, mintha kemény, erős és bátor jellemet mutatnál magadból? – hangzik hidegen a hangom. Egészen… különbözik attól, mint amit eddig hallhatott, szinte színtelen, monoton, rideg, de közben réveteg hangom. Mereven meredek rá, kíváncsi vagyok a válaszára, s míg nekem fel sem tűnik a változás, addig neki annál inkább érezhető. Magam se tudnám, hogy éppen mikor változik meg a hozzáállásom? Nincs azonban idő arra, hogy ebből az oldalamból többet engedjek ki, mert egy rég látott ismerős jelenik meg: illetve kúszik ki az ajtó egy résén. A következő pillanatban egyszerre több történés zajlik le. A vaskos fa ajtó kovácsoltvas része öreg hangján nyikorog egyet, míg valaki hallhatóan tolja odébb, fejem az esemény felé fordítom, utána pedig azonnal reagálok. Nem véletlen vagyok kiemelkedő Sötét Varázslatok Kivédéséből, ehhez nem elég tanulni, nem elég gyakorolni, ösztön, erő és reflex is kell. A reflex az, ami engem most segít, bár hatalmas kárt nem tudna nekem egy harmadikos – átokkal – okozni, de kellemetlen helyzetbe hozhat.
- Obstructo! – hallom halk hörgését, s a fáklya fényénél kirajzolódó megkínzott, csúfos arc keretei között bosszú vágya villan a fiú szemeiben. A földön van, lassan mozog, zavart és gyenge, ez segít nekem abban, hogy hirtelen forduljak felé, egyik kezemmel a lányt lökve a falnak – magam mögé -, másikkal a pálcát lendítve.
- Protego! – védem ki egyszerűen, s bár ez tudatos, az, ahogyan a lányt is védem, már nem. Fogalmam sincs miért teszem, talán azért, mert kíváncsivá tett, talán azért, mert… látok benne valamit, s bár tévedhetek, ez most eszembe sem jut, mert a düh önti el elmém.
- Te undorító féreg! Reducto! – dörrenek rá ingerülten s vágom vissza az első átkot, ami eszembe jut. Őszintén szólva keményebben is bánhatnék vele, de hirtelen erre futja. Aztán míg gyors dobogásnak induló szívem csillapodni kezd, mikor már célt talál igém, akkor üt igazán be dühöm. Döngő léptekkel csörtetek oda, sehol a lassú, elegáns és megfontolt, de laza tartás, immár gyors, zilált, darabos és erőszakos mozdulatok követik egymást, ahogy az ajtót feltépve taposok rá ellenfelemre. Eszméleténél van még, hiszen pár ütést kapott csupán – főként nem is a fejére -, egy gyengébb átkot és most egyet, azonban félő, hogy túl fogok lőni a célon, ha most nem állít meg valaki. Én ezt nem érzékelem, de az én érdekemben és a másikéban remélhetőleg Aliceban lesz annyi lelkierő, hogy gátat szab az eseményeknek… valahogy, valamilyen szinten. Lehet az szó, fizikai erő vagy varázslat... hiszen éppen háttal állok neki, van ideje gondolkodni és cselekedni... csak ne vigye túlzásba a várakozást.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alice Sinclair
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 73

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-18, 21:13

Arata & Alice


[You must be registered and logged in to see this image.]Fogalmam sincs, hogy vagyok képes mindig a legrosszabb pillanatban bajt csinálni, de úgy tűnik, hogy ez az én szerencsém. Ahogy Aaron is mondta, hat éve ugyanott van ez a szobor, én mégis rendszeresen képes vagyok feldönteni, de most legalább nincs itt, hogy ismét piszkáljon miatta… na meg minden más miatt is, de ki tudja, talán nagyobb bajban vagyok, egyelőre erről még fogalmam sincs. Szépen meg is próbálom a helyére tenni a páncél darabkáit, így ügyeskedve a mágiát használva, ami oly ritkaság egyébként tőlem, hiszen eddig lázadtam ellene, de Raziel némileg észhez térített és vannak, akik segítenek még ebben. Ahogy viszont haladok, meghallom felém közeledni a számomra nem túl ismerős alakot, így lopva felé sandítok, majd amikor megérkezik és megszólal, már tudom, hogy ő tőle származott az a fenyegető hang.
- Szeplő? Alice a nevem… - javítom ki bátran, de aztán hamar rájövök ám, hogy nem kéne ennyire magabiztosnak mutatkoznom, mivel testtartásom nagyon is ellent mond ennek. – Szia! – köszönök természetesen én is, majd amikor nekidől a lovagi páncélnak, ijedten lépek közelebb hozzá egyetlen lépést.
- Csak óvatosan, mert könnyen felborul. Én legalábbis meglepő gyakorisággal képes vagyok tönkretenni… ahogy szinte bármit. – sütöm le szemeimet és fel nem foghatom,hogy honnan ez a csevegő hangvétel hirtelen, de ahogy kezére tekintek, szinte azonnal el is hallgatok. Mi… mi történhetett? Mindent nem hallottam, látni pedig semmit se láttam, nem mentem túl közel, de még mielőtt rákérdezhetnék erre, már rá is tér a tárgyra, így szép szemeimet felé irányítom, egyenesen arcára, miközben minden egyes szavára figyelek, de persze észreveszem, hogy ő is rongálással vádol, talán tényleg jellemző lenne ez rám? De akkor se direkt!
- Én nem… nem azért vagyok itt és ne aggódj, nem mondom el senkinek, amúgy se láttam semmit… - ismerem be, finoman még ajkamba is harapok, ahogy közelebb hajol hozzám és ösztönösen pirulok el, miközben egy lépést azért hátrálok tőle, majd ahogy a páncél feje is a helyére kerül, úgy fordítom a föld felé a pálcám, jelezve, hogy nem kívánom használni, amúgy se tudnám igazán, de ezt neki nem kell tudnia.
- A Hurgabug házhoz tartozom és a mi klubhelyiségünk is idelent van… - felelek halkabbra véve hangom, miközben a gyanúm is beigazolódik, ezek szerint a Mardekár házba jár. Miért vagyok én ilyen szerencsétlen? De talán… talán nem akar ártani nekem, végülis, eddig egészen normálisan kezelt, azt pedig lehet jobb, hogy nem látom, mi történt pontosan odabent, nem fogok okot adni neki arra, hogy kihúzzam nála a gyufát, bár ez a végignézés igazán furcsa, nem szoktak engem így nézni, de jobb, ha hallgatok, ismét. Most talán lehet egy szerencsés estém. Ahogy viszont tovább beszél, úgy kezdem el elhinni, hogy igazat mondhat, talán tényleg párbajozott valakivel, ami egy Mardekárostól nem is lenne meglepő, így csak aprót bólintok arra, amit mond, miközben ismét keze felé nézek, egyszerűen ösztönszerűen.
- Én igyekszem óvatosan lenni és ne aggódj, nem ütöm bele semmibe se az orromat. De… nem fáj a kezed? – nem is értem magam, miért akarnék neki segíteni? Hiszen ki tudja, hogy mit tett az előbb odabent, mégis, picit félénken kérdezek erre rá, bár talán könnyen rendbe tudja hozni magát, fogalmam sincs, de a bőr felszakadt, talán nem ártana lefertőtleníteni, bár a gyengélkedőn bizonyára faggatóznának.
- De ugye nem fogsz bántani azért, mert itt jártam? Nem akartam rosszkor lenni rossz helyen. – sütöm le szemeimet bűnbánóan és tényleg remélem, hogy van benne annyi, hogy békén hagy. Túlságosan is eldugott helyen vagyunk, itt aligha lenne esélyem vele szemben, így próbálom a lehető legbékésebben megoldani a helyzetet.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yuushi Arata
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 11

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-18, 20:43

Arata - Alice


Szerencsétlen egy kölyök. Nem csupán tartozik, de unalmas perceim közepette botlott belém, így keményebben szív, mint azt alapból tenné. Az én agyammal nem tanulok esténként, a szórakozáshoz már késő és kezdem úgy érezni, valódi követőket egyetemi éveim alatt szerezhetek majd… bár kéne pár kapcsolat arra az esetre is, ha szeretnék még a kisebbekhez férkőzni jövőre is… Ahogyan gyorsan lefegyverzem, ártalmatlanítom a lábát érő átokkal majd pár gyors, kemény és erős ütés éri az arcát, ezzel hallgattatva el, törve meg küzdeni akarását. Fölényem tagadhatatlan, értelmetlen menekülő utat keresni, mert nincs. Azt viszont nem értem, hogy hiába szórakozom rajta, miért tesz úgy, mint akit halálra kínoznak: nem is bántom… túlságosan. Kezd dühíteni, ezért mikor figyel, szavakkal adom tudtára akaratom, majd pálcám suhintásával küldök felé ismét egy átkot, ami fegyvertelen lévén védhetetlen számára, s ezzel nyomatékosítom komolyságom. Hagyom, hadd szenvedjen, addig én mélázva bambulok ki az ablakon, míg tetteim értelme ülepedik benne. Gondolataimba mélyedek, magamon, a világon, az erkölcsön és az éjszakán keringetve elmélkedésem folyamát, ám hirtelen hangos, a csendet sértően szakító csörömpölésre leszek figyelmes.
~ Mi a franc? A nyomorult macska? Ki az Isten ez? ~ - kerekedik ki hirtelen tekintetem, s figyelmem azonnal az ismeretlen zaj forrása felé irányul, már nem is érdekel a földön fetrengő fiú. Nem leszek bajban, azt tudom, én még elég könyörületes is vagyok, itt pedig elnézőek… de nem árt tudni, hogy észlelték-e tevékenységem, vagy nem. Ahogyan a hang keletkezésének irányába tartok, lebegni látom egy lovagi páncél darabkáit, melyet egy velem hasonló korú lány kezel. Nem kell tudnom, hogy ki ő, milyen tanuló, milyen ember, vagy mi áll hatalmában ahhoz, hogy lássam: rohadtul fél. Sajnos az ember apró rezdülései, ahová pillant, amerre a fejét fordítja, ahogyan áll és tartja magát, amint összehúzódik és védekezően hajlik el… ezek a félelem jelei, s bár nem mutatkozik ez ilyen részletességgel a másikon, tudom, hogy fél. Tudom, mert csöndben szeretné a helyére rakni amit ő vert le, úgy, mint aki itt sem volt: ez pedig azt jelenti, hogy olyat látott, vagy hallott, amit nem kellett volna, és ez riasztotta meg. Egyszerű a képlet, ezért sétálok feléje lassan, hiszen nehéz lenne ilyen szűk helyen - még a félhomály ellenére is – rejtekre lelni.
- Szervusz Szeplő! – dőlök neki lezseren a lovagi páncélnak, amit éppen a helyére pakol. Jobb karommal támaszkodom neki, arra és jobb lábamra helyezve testsúlyomat, melyen bal lábam keresztezem a bokámnál. Kézfejem pont arca elé lóg, és láthatja, hogy az ujjaim tövénél, a csontok tetejénél a bőröm fel-fel szakadt, vérzik: nyilván azért, mert valamit… valakit vertem.
- Egyezzünk meg: nem köplek be, hogy rongálni jársz ide, ha te nem árulod el senkinek… amit láttál, vagy hallottál. Persze… az is lehet, hogy azt sem tudod, miről beszélek, igaz? – emelem meg a mondat végén a hangsúlyt, mint aki érezhetően cinkosságra céloz azzal, hogy a lánynak tudatlannak kéne tettetnie magát, mint aki nincs az általam titkolni kívánt információ birtokában. Az, hogy magasabb vagyok nála nem kevéssel, egészen arca elé hajolok, véres kézfejem is láthatja, illetve nyilván tudja, mi történt, talán félelmet tud benne kelteni. Nem áll szándékomban bántani… ha nem akar gondot okozni.
- Hogy kerülsz te ide? Nem vagy Mardekáros. – nézek rajta végig pimaszul, s ezzel el is árultam, hogy melyik az én házam. A nevem, korom és évfolyamom még nem tudja, tehát nincs probléma. Ismerősnek tűnik: biztosan láttam már a folyosón, vagy akár órán, de konkrétan nem feltétlen ismerem. Kíváncsi vagyok, milyen ember, hogyan kezeli a stresszt – bár sejtésem szerint rosszul -, hogyan reagál a helyzetre.
- Azért kérdezem, tudod… mert bár az iskola… relatíve biztonságos, sötétben a kicsi lányok nem szoktak egyedül mászkálni. Főleg azért nem, mert a korombéli fiúk szeretnek kardoskodni, egymás között intézni a nézeteltérésüket, hiszen nem olyan zseniálisak a szavakkal, mint nőnemű társaik… így, ha eddig nem tudtad, akkor most elárulom: könnyen lehet, hogy párbajba futsz az éjszaka közepén, főleg, ha kihalt részeken kóborolsz. Óvatosabbnak kéne lenned. – mosolyodom el ravaszul, de nem adom jelét, hogy bántani akarnám, a légkör se lett körülöttem fenyegetőbb, mert nem szeretnék gonoszabb aurát kibocsájtani, próbálok normálisan viselkedni, és legalább azzal hitegetni, hogy tervezett és tisztességes párbaj zajlott le, amihez semmi köze, és értelme se lenne jelenteni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alice Sinclair
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 73

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-18, 20:04

Arata & Alice


[You must be registered and logged in to see this image.]Nem szeretek idelent járni, az alagsor oly sötét és komor, nagyon nem nekem való és Raziel tanácsát se ártana megfogadnom. Ha nem járok olyan helyekre, akkor nem esik bántódásom, akkor nem bánthat senki, mégis, a Mardekárosok klubhelyisége itt található, pont ezen a folyosón, én pedig tőlük egyenesen rettegek. Aaronnal most nem is tudom, hogy miként állok, vajon akar még bántani engem? Vagy már nem? Végülis, a múltkor megmentette az életemet, de nem csak ő van, tudom jól, akadnak mások is, akik szeretnek rajtam szórakozni, de most próbálok magabiztosnak tűnni és nem egy nyuszinak, akkor talán minden jól fog alakulni. Egyébként egy egyszerű, sötétkék színű farmernadrág található rajtam, sportcipővel és kék színű, rövid ujjú pólóval, hajam pedig jelen pillanatban egyenesen omlik végig a hátamon és elől vállaimon. Ékszer nincs rajtam, egyébként sincs túl sok értékem, így hát átlagosan nézek ki, de talán valahol mégis csinosan ahhoz képest, ahogy régen kinéztem, hiszen az átváltoztatástan remek ismerete segít a ruháim szebbé tevésében.
Ahogy viszont sétálgatok, furcsa hangok ütik meg a fülemet, egy kemény hang, mely fenyegetőzik, illetve halk sírdogálás, félelemmel teli reszketés, mely oly ismerős, szinte magamra ismerek. Nem… nekem itt most nem kéne tovább mennem, ezt én is érzem, mivel nem vagyok én olyan bátor, hogy közbeavatkozzam, így hirtelen lapulok a falnak, de ahj, a fene essen ezekbe a lovagi páncélokba, hát nem ugyanazt sikerül ismét feldöntenem, amelyiket szinte mindig? Így hát valószínűleg a két fiú is meg fogja hallani, ahogy a páncél darabkái a földre zuhannak, én pedig fehérre vált arccal dermedek meg, nem, csak ne erre jöjjön, csak ne vegyen észre. Bárcsak süket lenne…
~ Szedd már össze magad! ~ - hirtelen veszem elő a pálcámat, majd picit bizonytalanul fordulok a páncél felé és cseppet remegő kézzel kezdem a helyére lebegtetni a darabjait. Régen ezt mindig saját kezemmel csináltam, de most tudom, hogy nem tehetek így, egyébként is, megígértem magamnak, hogy megváltozom, hogy erősebb leszek, így próbálok koncentrálni a bűbájra, ami úgy tűnik, hogy egész jól megy és talán ha erre tart majd a fenyegetőző hang gazdája, akkor nem fog megállni mellettem, végülis, nincs rám írva, hogy melyik házhoz tartozom, bár… meglehet, hogy látta már, ahogy elbánnak velem, elég gyakori eset, mégis, a remény hal meg utoljára.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yuushi Arata
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 21
ϟ Hozzászólások száma : 11

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-18, 19:44

Arata - Alice

Különös, hogy az éj felé közeledvén nem csupán az ég vált feketére, hanem az emberek lelkének sötétje is láthatóvá lesz… pontosabban érzékelhetővé, amint gonosz szándékaik tetteikben ébrednek fel, nem? Köze lehet ahhoz, hogy az éjszaka komor leple alatt egyszerűbb bűnt cselekedni, egyszerűbb rejtegetni azt. Lehetséges, hogy ennek a fiatalnak nem mondták még: ne mászkáljon egyedül, mikor csupán a fáklyák világának tánca nyalogatja a láthatóság minimumáig a kietlen folyosót? Itt nyilván én vagyok a gonosz; ezt olvasom ki „ellenfelem” riadtan remegő tekintetéből. Azt persze soha nem kérdezik meg, hogy az elnyomó pontosan miért nyomja el a kisebbet, pedig a válasz nem feltétlen áll olyan távol az igazságtól, mint gondolnák. A gazdagság előnye, hogy bármit megvehetsz. Nem, tényleg, bármit. Nem feltétlen lesz olyan mély a barátság, mint amit hagyományos módon érhettél volna el, a csokoládé nem ad igazi boldogságot, az alkohol nem írtja a gondot és a lányok sem szívből ölelnek, de ez nem jelenti, hogy ne vehetnél pótlékot vagyonodból. Használható azonban még valamire: kölcsönt adni. Főleg azért, mert vannak olyan szegény vesztesek, akik képtelenek boldogulni maguktól, és pótlékokra van szükségük. Igen, itt is, ebben a befolyásolható, érzékeny és érzelmes, zavaros gondolatokkal rendelkező korosztályban is. Itt van az én igazságom: nagylelkűségem folytán szívesen adok kölcsön, kamat nélkül, de szívesség ellenében kérem vissza az összeget. Aki pedig nem adja, az a logikus következményekkel találkozik: ilyen a pálcám és az öklöm.
- Igazán elszomorít, amit művelsz. Nem érzed magad… hogy is mondjam, szemtelennek? Segítek rajtad, te pedig úgy hálálod meg, hogy a türelmemmel játszol, mikor számtalanszor szólok a tartozásod miatt? Felháborító, hogyan ingerled a másikat! – hangoznak halkan, szinte játékos dallamossággal szavaim, mintegy elmélkedően kúszva a néma folyosó csendjébe. Lábaim előtt az apró harmadikos feszeng, kezével védi arcát, zihálva próbálja erejét visszanyerni, míg kínosan ügyel rá, hogy ne nézzen a szemembe. Hiába fekszik már félig a földön, hiába fárasztottam ki, láthatóan menekülési útvonal után kutat, s ez valahol dühít.
- Arra se méltatod a másikat, hogy válaszolj neki? – szegezem rá a pálcát, nem fenyegetően, inkább úgy, mint aki ezzel mutat remegő alakjára. – Nos… kártalanítanod kell, vagy így, vagy úgy… fizetni pedig nem csupán pénzzel lehet. Szórakozom rajtad, s ha unlak, akkor már nem tartozol nekem. Szolgám leszel, azt teszed, amit mondok, és a szüleidnek sem esik majd baja, mert te fizetésképtelen vagy. – hangzik a blöff, de ezt neki nem kell tudni. Elég tekintélyem, pénzem és erőm van hozzá, hogy azt higgye, valódi maffiózó családból származom, és lehetőségem lenne ártani rokonainak. Ez nincs így, de a királyságot valahol el kell kezdeni építeni.
- Carbunculus! – mormolok el lassan, szinte lustán egy átkot, s bizonyára fájdalmas nyivákolást vált majd ki belőle, ahol a kelések arcán jelentkeznek. Tudom, hogy már a lábbilincselő átok hatása alatt ál, tőlem viszont a szadizmus sem áll távol. Sárvérű, nem kár érte. Hangos sóhajjal hajítom el pálcáját tőle távol, hogy ne érhesse el, s hamarosan menni készülök, előtte azonban igazgatok egy keveset ruházatomon, mert az ütések miatt rengeteg gyűrődés keletkezett rajta. Természetesen én ütöttem őt, mikor már nem tudott harcolni, nem fordítva. Fekete edzőcipőt hordok lábamon, mellé szintén fekete farmer és öv a választásom, egyszerű fém csattal, amit azonban fehér atlétám takar el. Nyakamat amolyan díszítő jellegű, rövid, fekete sálszerűség takarja. Kiegészítőnek egy bőr karkötő bal csuklómon és egy matt, fém gyűrű jobb középső ujjamon, pont fém órám alatt, míg nyakéket most nem hordok a sál miatt, addig fekete fülbevalóm a helyén marad. Fehér bőrömmel, melyen sárgán rebben a fáklyák fénye és fekete, kuszára fésült tincseimmel tökéletes fehér-fekete kontrasztot alkot öltözékem, melyen, mint egy mellesleg simítok végig. Szén színű íriszeim a sötét táj felé tévednek, ki az ablakon, merengve keresvén a Holdat. Én vagyok az éjszaka sötétje, de vajon kicsoda az ezüstösen világító csillagja?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kalandmester
Reveal your secrets

avatar

Mesélő

ϟ Hozzászólások száma : 381

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2015-03-02, 19:11

Szabad játéktér, új játék kezdhető.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Adam Stanton
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 22
ϟ Hozzászólások száma : 55

TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2014-12-27, 00:23

[You must be registered and logged in to see this image.]

A nagy helyzet az, hogy Sadiet egészen másnak látta, mint a többi rellonost, főleg azért, mert ha a lány ugyan nem is mondta ki, azért keresték egymás társaságát. Igaz, kizárólag akkor, ha a Mardekáros lánynak kellett egy vagy több adag drog az Adam féle műhelyből, de akkor nagyon jól eltársalogtak, ahogy most is, Nem zavarja, ha ez a lány nyúl a hajába, vagy, amiket mondd, míg egy másik pincelakónál már bizonyosan valami hátsó szándékot vélne felfedezni. Tudja jól, hogy Sadienek is vannak titkai, mégsem tart tőle igazán, valahogy jól összeszoktak már ők ketten. Azért az ennyire hosszú beszélgetések sem túl gyakoriak náluk, de Sadie még sosem nézte le Adamet, vagy nem mutatta, ami a fiúnak különösen jól esik.
A lánnyal kacag, ahogy megemlítik a sampont, Miss. Jones pedig tovább fűzi a szálakat és kérdezz-felelek játékba húzza Adamet, aki szívesen válaszol. Ráadásul nagyon jól elfüstölögnek ketten, egészen addig, amíg Adamet oldalt kisebb vállpuszi éri, majd máris szembetalálja magát a szép lánnyal.
- Jól van, de érdekel a pince. Lehet, hogy ha lejutok majd nagyon uncsi lesz, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy ott mi megy. Kár, hogy az egyetemistáknak is tiltott lemenni a házakba – sopánkodik egy kicsit, de nem hagyja magát letargiába vonszolni. A terem is mintha mozogna, legalábbis az a szék a sarokban biztosan fél méterrel arrébb volt, és nem voltak körmei a lábak végén.
- Te mondjuk kivétel vagy. De a legtöbb Mardis leányzó úgy néz az emberre, hogyha ölni tudnának a szemükkel, alig maradna más házbéli – húzza meg a vállait a fiú. Sadiet nem sorolja ebbe a csoportba, aminek azért reméli, hogy örül a másik füstölő. Viszont tényleg eléggé kegyetlenül tudnak nézni és bánni is a másikkal a mardekárosok, mintha beléjük lenne táplálva az, hogy gonoszkodjanak, pedig valószínűleg nincs.
Kicsit elpilled a lány vállán és élvezi, hogy a terem továbbra sem áll meg, a falikárpitokat, mintha fújná a szél.
- Hiszen árulom. Igaz, nem sok embernek, és igazából csak kedvtelésből csinálom, a haszon másodlagos, és főleg az alapanyagokra megy el. Nem vagyok jó üzletember, de mint mondtam, nem is azért csinálom – hiába, Adam talán meggazdagodhatna ebből, de egyáltalán nem érzi szükségét, hogy komolyabban foglalkozzon a drogkészítéssel. Főleg, hogy az ő anyagai, rövid távúak – max 1-3 óra -, és nem okoznak nagy kárt a használók testében. Biztosan elő tudna állítani komolyabb anyagokat is, de neki ez pont megfelelő, a lazulás, vagy éppen a gátlások levetkőzése, esetleg inspirációszerzés miatt.
- Hát persze, nyilván nem. De ha mégis kellene. Meg amúgy külön is elszívhatod, hogy egy kicsit helyre tegyen. Vigyázz magadra Sad, hiszen kinek adnám el a cuccot, ha neked valami bajod lenne? Meg amúgy is, jó fej vagy – nem igazán szokott bókolni, de az aggodalmát talán ezzel fejezheti ki úgy, hogy ne tűnjön nyomulásnak. Nem mintha bármi baja lenne Sadievel, sőt, nagyon is izgalmas lánynak tartja, csak valahogy nem tud abban hinni, hogy fordított esetben komoly vonzalom alakulhat ki. Persze erre semmilyen bizonyítéka nincs, de nem is áll rá a gyűjtésére. Ha egyszer helyzetbe kerül, nem fogja lepasszolni az biztos. Most éppen nincs abban, és nem is érzi szükségét annak, hogy helyezkedjen.
- Raina és én? Mármint… jaj, dehogy! Mármint én még el tudnám képzelni, hiszen majdnem olyan csinos, mint te – kacsint egyet nevetve, de valójában nem tudna választani, hogy melyikük a szebb lány -, de Raina szerintem karóba húzná magát, ha velem kezdene. A híre legalábbis ezt mondja, és a szóváltásaink sem azt támasztják alá, hogy mennyire imádna engem. Az ő dolga – mondja somolyogva egy kicsit, és tökéletesen tisztában van azzal, hogy Raina szemében ő hol állhat. A bájitalórákon a kotyvasztáson kívül alig kommunikálnak, többnyire semleges és időelütő témákról. Nem hiszi, hogy bármi történhetne közöttük, még egy csók sem, nemhogy járnának… ez felettébb… mulatságos egy kitaláció. Ő is kuncog Sadievel együtt.
- Ez kockázatos? Jó, hogy szólsz – nevet, majd újabb slukkot szív, és érdeklődik a bál iránt Sadietől. Egy táncra azért szívesen elvinné, de benne is hasonló gondolatok fogalmazódtak meg, mint a szemben állónak.
- Csak nem rendez jelenetet, hiszen nem vagyunk összenőve, és szerintem neki is lesz jobb dolga, mint egész éjjel velem táncikálni, vagy beszélgetni. Bár azért el tudnám azt is képzelni – nem lenne rossz, hiszen akkor valamennyire Raina elismerését is kivívná, ergo egy veszélyes Mardekárosét, és akkor talán más kategóriába sorolnák őt. Vagy éppen ellenkezőleg.
Egy bonbon kerül elő, Adam pedig a lány szemeit fürkészi, amik éppen szivárványszínben táncolnak. Ő mosolyog, majd automatikusan beszippantja az édességet, és pár rágás után le is nyeli.
- Ennek fantasztikus íze van… vörös rózsák, hmm, nem aprózod el – teszi még hozzá, és már épp hosszas kifejtésbe kezdene, amikor Sadie lépéseket hall. Adam is hallgatózni kezd, ő azonban a saját szuszogásukon kívül semmit sem hall.
- Honnan tudod, hogy oktató? A lépésekről felismered mindet? – azért feltápászkodik és körbenéz. Minden csupa füst, esély sincs eltűntetni a bizonyítékot. Ráadásul Sadienél van egy jó adag is, simán lebukhat.
- Oké, fordulj el, hogy ne lássa az arcod, majd elintézem – szól és megpróbál elbújni egy sötétebb helyen. Pálcát húz, majd egyenesen az ajtóra irányítja.
- Ne nézz rá, nem láthat meg – ismétli meg susogva, majd felidéz egy elsős átkot, és reméli, hogy Sadie megcsinálja, amit kért. Az ajtó nyikorogva kinyílik és egy rövidebb hajú valaki lép be rajta, Adam nem látja, hogy ki az. ~Petrificus totalus!~ Repül a nonverbális sóbálványátok és talál is, az idegen arccal a földre hull, és Adam tudja, hogy egy kicsit bódult is lesz majd a füsttől később, de nagy baja nem lesz, ha itt hagyják. Int a fejébe, hogy húzzanak, majd ő kilép az ajtón és elindul vidáman a hálótermek felé, akár Sadie oldalán. Ha a lány jön, akkor még végignevetgéli vele az utat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Üres terem 2014-12-23, 18:50

Adammel könnyeden eltársalogtam, már-már olyan volt a közelségében lenni, mintha tényleg egy barátom lenne, egy jó haverom, a bizalmasom, akivel aztán mindenféle témát könnyedén megvitathatunk. Ez persze nem volt így, legalábbis egyáltalán nem tettünk úgy, mintha barátok lennénk, iskolai szünetekben sem kerestük egymás társaságát, mégis, mikor füstölni kellett és átadni magunkat a megváltoz-ohm-nak, egész jó partnerei voltunk egymásnak.
Bírtam a hugrás srácot, aki szívesen fecserészett velem szinte bármiről. S tekintve, hogy magamról nem sok információt akartam kiadni, sokkal szívesebben beszéltem róla, a kapcsolatairól, na meg a folyosói pletykákról, s egyéb, érdekes dolgokról. Még viccelődni is jó volt vele, azon kevesek közé tartozott, aki képes volt mosolyt csalni az ajkaimra.
- Jó rendben, majd átadom nekik. – Kacagva húztam el kezemet göndör fürtjei közül, s ahogy arra gondoltam, hogy a lányok mennyire irigykedhetnek Adam haját látva, ismét jót derültem.
Kíváncsian fürkésztem pillantását, ahogy szóba került az a bizonyos mardekáros helyiség. Igazán jót nevettem minden egyes alkalommal, mikor más házak tanulói misztikumot sejtettek a mardekár falai mögött.
- Ki tudja, ha továbbra is ilyen jó minőségű anyagot szállítasz, akkor lehet róla szó, Fürtös. – Nevetve rákacsintottam, majd vállon böktem vállammal, s lepattantam az ablakból, mert már nagyon untam az ücsörgést és a láblóbálást.
- Olyan vagy ilyenkor, mint egy kisgyerek. – Jóízűen kacagtam a srác gyermeki érdeklődésén, s végre sikerült megfeledkeznem a gondjaimról. Néha jó érzés volt olyan emberek társaságában lennem, akik nem árasztottak negatív energiát magukból, s kisgyerek módjára tudtak örülni minden apróságnak. Ha öcsém lett volna, bizonyára hasonlót tudnék elképzelni. Pechemre a sors azonban egy nővérrel áldott meg, olyan nővérrel, aki az elmúlt években mit sem törődött velem. Aki elhagyott, s hátat fordított nekem. Hirtelen a borús gondolatokat igyekeztem kitörölni elmémből, nem akartam lehangolódni, mikor már olyan jó hangulatot varázsolt Adam és a cigarettája.
- Ilyen jellegű lányok? Mire gondolsz? – Kíváncsian vontam fel szemöldökeimet, már csak azért is, mert valóban érdekelt az, hogy az ilyen jellegű alatt mit gondol. Sok mindent lehetett rám mondani, de nem feltétlenül tartoztam a tipikus mardekárosok közé. Nekem nem volt életcélom fújni minden más színt viselő ház tagjaira, s az sem volt érdekem, hogy elmebeteg módon mindenkinek keresztbe tegyek. Tény, hogy a céljaim érdekében képes voltam sok mindenre és ravasz módon bármit felhasználtam mások ellen, de ez nem jellemezte minden pillanatomat.
Meglepődtem, ahogy fejét a vállamra hajtotta, de nem húzódtam el tőle. Feltételeztem, hogy ennél többet nem szeretne, s ami azt illeti, magam sem akartam sokkal többet annál, mint hogy néha kacérkodom a szavakkal őt illetően.
Ajkaim közé emelve a szálat újra slukkoltam, majd előre fújtam a füstöt , s közben lehunytam szemeimet.
- Érezni, nagyon jó. Neked ezt árulnod kellene, nyitni egy legális üzletet, ahol bármikor hozzáférhetünk. – Bókoltam újfent tehetségének, hisz Adam valóban jó árut készített. A tanulmányi eredményei nem érdekeltek, akár csak az sem, hogy a Hugrabug házát képviselte. Ha ő lenne maga az aurorok fővezére, még akkor is venném a termékét.
- Ez micsoda? – Kíváncsian fürkésztem a három szál cigarettát, ami nem igen hasonlított a Megváltoz-ohm-hoz. Tekintetem a srác íriszeibe fúrtam, majd kicsit elhúzódtam tőle és ujjaim közt forgattam a három szálat. Miközben magyarázta, hogy mire is jó a másik füstölő, felkacagtam.
- Adam, szerinted azért vásárolom tőled a megváltoz-ohmot, hogy aztán semlegesítsem a hatását? Nagyon édes vagy, tényleg, de nem hiszem, hogy használni fogom. – Ahogy tekintetét fürkésztem, úgy éreztem, mintha kissé aggódna, bár ebben nem lehettem biztos. Ennek ellenére nem akartam megsérteni sem, s végül is, kedves gesztus volt tőle, hogy még erről is gondoskodott.
- Jó rendben, köszönöm és elfogadom. Ha szükség lesz rá, használni fogom. – Azzal saját dobozomba csúsztattam a három szálat, majd visszarejtettem azt a zsebembe.
- Na , ne aggódj már. – Nevetve paskoltam meg a combját, nem akartam beismerni, de tényleg jól esett a gondoskodása. Azonban, hogy nehogy átmenjünk érzelgősbe, inkább gyorsan véget szabtam a ki aggódik kiért programnak, s kíváncsian kérdeztem rá a karácsonyi bálra. Magam még azt sem tudtam, hogy egyáltalán mit fogok felvenni, de abban biztos voltam, hogy sokak már megtervezték a teljes estjüket.
- Ez szörnyű. – Csóváltam meg fejemet nevetgélve, de mikor kiejtette háztársam – Raina – nevét, felpattant a szemöldököm, s majd kiköptem a tüdőmet meglepettségemben.
- Várj, te ugye most nem azt akarod mondani, hogy Raina és Te? – Vigyor kúszott ajkaimra, egyrészt nagyon is meglepett az, hogy ez a Hugrabugos srác már lassan minden Mardekáros csajt megkörnyékezett valamilyen módon, másrészt, Rainaról sem gondoltam volna azt, hogy nyíltan mutatkozna egy gyengébb ház tagjával. Persze, egyáltalán nem akartam semmilyen bántó megjegyzést tenni, hisz Adammel semmilyen problémám sem volt. Mégis, meglepett a válasza, nem is kicsit.
- Látom, szereted a kockázatos játékokat. – Ejtettem el egy mondatot cselesen, s persze nem akartam azt ecsetelni, hogy Raina általában nem szokott kedves lenni a nagy többséggel. Na nem, mintha én is olyan nagy szent lennék, aki mindenkire vigyorog. Mosolyogva slukkoltam újra a cigiből, végül átadtam Adamnek, hogy Ő is feltöltődhessen ismét megváltoz-ommal.
- Látod, ez egy nagyon jó kérdés, még nem választottam. – Nevetve úgy beszéltem erről, mint egy királynő, aki könnyedén választhat bárkit alattvalói közül. Nem is baj, hogy sokan azt gondolták, jó pár kérőm akadt. Ami azt illeti, voltak is néhányan, de valójában egyikük sem mozgatta meg a fantáziámat igazán és abban sem voltam biztos, hogy végig akarnám nézni, ahogy valódi párok bájolognak egymással Karácsony estéjén.
- Felírlak a listámra, csak aztán nehogy Raina féltékenységében kitépje a hajszálaimat. – Ismét Adamre kacsintottam nevetve, s még a hajamat is megigazgattam volna. Még mindig meglepett az, hogy ők ketten mennek a bálra, persze mindezt megtartottam magamnak.
Közben visszamásztam az ablakba, a zsebemből előhúztam egy kocka bonbont és azt kezdtem bontogatni az aranysárga papírból, mikor Adam fejét az ölemre hajtotta.
- Imádom a vörös rózsákat, olyan szenvedélyesek. – Magam előtt máris ezernyi rózsabokrot láttam kibontakozni, vérvörös színben nyíltak meg a szirmok, s mindent beterítettek.
- Egy kis csoki, az édes életért – A bonbon egyik felét leharaptam, másikat Adam szájáházot érintettem, s ha a fiú is szereti az édességet, hagytam,hogy megegye.
- Úgy táncolnék, olyan jó lenne. – Jegyeztem meg, közben lehunytam szemeimet és magam előtt láttam, ahogy táncolok, könnyedén, légiesen. Balettoztam, hófehér ruhában, kecsesen, úgy, ahogyan egy igazi balerina mozog. Eszembe jutott, hogy apám oly sokszor elvitt kislány koromban efféle balett előadásokra. Hiányzott, s ahogy mindez eszembe jutott, egy apró könnycsepp gyűlt meg szemem sarkában. Hirtelen azonban neszezés hallatszott a folyosóról, s az ajtón túlról mély bariton törte meg a csöndet.
- Fenébe, Adam, úgy hallom, hogy valaki közeledik. Valamelyik oktató, hallod Adam? – Megráztam a srác vállát, s ha felült, lepattantam a párkányból.
- Ha megérzik, hogy füstöltünk…minket innen kicsapnak. El kellene tűnnünk, de gyorsan. – Ahogy kimondtam a szavakat, a zár kattant, egyelőre azonban nem nyílt tovább az ajtó, odakintről két professzor beszélgetése hallatszott.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Üres terem

Vissza az elejére Go down

Üres terem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
3 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Similar topics

+

Similar topics

-
» Elhagyatott edzőterem
» Edzőterem
» Meditációs terem
» Volangaard - Királyi csarnok
» Nijinsky Terem

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Kastély és Birtok :: Alagsor-