Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


1999-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy a '98-99-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

Legfrissebb




ϟ Hermione&Cormac
  Today at 20:24
Cormac McLaggen





ϟ Megan & Tommy
  Today at 12:53
Megan Smith
A hónap posztolói
Elijah Crowfield
 
Megan Smith
 
Quessena Melchys
 
Calista Merrick
 
Dane Seoras
 
Nox Djarum
 
Sheree Parks
 
Cody Armstrong
 
Draco Malfoy
 
Luna Lovegood
 
Statisztika

Összesen 578 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Aviana Holbrook

Jelenleg összesen 33631 hozzászólás olvasható. in 3126 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Raziel & Rasmus

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-02-14, 04:13



Rasmus & Raziel








Szavaira biccentek, hiszen éppen ezt mondtam én is - vért kíván a misszió, melyet folytat, de ezt tudnia kell, másképpen magam sem tudnám, hol élt eddig, és mit csinált az elmúlt évek alatt.
Az erő és a rátermettség hősöket hív életre, de a hősök sorsa nem mindig egyenlő a túléléssel... Amikor a történelmet vér írja, előfordul, hogy csak a szerencsések maradnak életben. - jegyzem meg, mintegy intelemként, de az ő dolga, nekem aztán mindegy az is, hogy ő túléli-e, ha már a holnapot se éli meg, akkor így járt. Nekem ő senkim, hogy aggódni kezdjek érte. – Csakugyan. - hagyom rá az utolsót. Csak vadászható, szabad prédává tegyük őket, amolyan szolga néppé, akikkel persze vegyülni is tilos... Ez a legenyhébb elképzelés a lehetőségek közül, ha jól sejtem, a legdrasztikusabb az emlegetett kiirtás. Persze az is komoly dilemmákat vetne fel: mi legyen a kviblikkel? Hiszen tőlük erednek a mugliivadékok is, igazság szerint... A kvibliktől, akik muglikkal vegyültek, s ki tudja, hány generációnyi szunnyadó lappangás után a mágia végül ismét utat tört magának, s megnyilvánult. Illetve vannak ilyen teóriák is, annyira nem foglalkoztam a kérdéssel soha, pedig talán nekem kellett volna, hiszen az anyám is sárvérű, én pedig lelkesen álltam be a Nagyúr mellé, igaz, akkor se nagyon érdekeltek a tanai, de... Szóval talán elvárható lett volna, hogy tudjam, mi a valóság.
Igaz, a mugli sorsa például pont nem érdekel, bár ha letűnnének, hiányoznának azért. Olyan jó, egyszerű de szórakoztató áldozatok, remek célpont szinte mind, de én sem lehetek persze telhetetlen, tudom. Ajkaimra gunyoros félmosoly suhan Rasmus szavai mentén.
Ki tudja, egy magamfélétől megeshet, én is félnék. - hagyom rá ártatlanul, mert persze, az kétségtelen, én se szívesen látogatnám meg magam az egyik kamrában, és... Meg kell hagyni, hogy az én hűségem nem elvakult eszmekövetésen alapul, tehát ha úgy alakul, hogy több van belőlem, a hozzám hasonlóak is megfizethetőek, az a nagy helyzet. Ami pedig a telhetetlent illeti, eltűnődöm szavain.
Érdekes elképzelés, megvallom, nem vagyok eléggé filozófus alkat, hogy kellően sok eleget gondolkozzam ezen, de úgy hiszem, a határokat óvatlanul átlépőket ostobának, a megfontoltan feszegetőket pedig bátornak és hősiesnek hívja az utókor. A telhetetlent előbbi szinonimájaként éppenséggel elfogadhatom... - hagyom rá, bár ha nagyon feszegetném a témát, akkor ki tudja, végül mit hoznék ki ebből, de nem akarom. Már csak azért se, mert igazából mindketten tudjuk, hogy ez egy mellékvágány - teljesen lényegtelen, hogy most kit nevezünk telhetetlennek, vagy kit nem. Ha egyszer ez fontossá válik egy ügyünk kapcsán, úgyis szóba hozzuk ismét, addig meg igazából teljesen mindegy, nem szükséges közös nevezőre jutnunk, bár azt hiszem, legalábbis részben mindenképp sikerült.
Következő szavaira nem felelek, nincs mit mondanom. Tudja ő is, ki vagyok, és mivé akar tenni engem, így azt is tudnia kell, hogy vannak dolgok, amiket meg kell osztania velem, akkor is, ha nem akarná amúgy, de én nem leszek sem tanácsadója, sem legfőbb bizalmasa, vannak dolgok, amikről egyszerűen nem muszáj tudnom, és bár sokan biztosan feszegetnék azokat is, mert az információ hatalommal, erővel jár, de... Az nem én vagyok, én hiszek benne, hogy amiről tudnom kell, azt tudni is fogom, és ez elég. Nem vágyom hatalomra, vezetői szerepre, és éppen ezért is felesleges túl sokat tudnom, az csak felesleges kockázatot rejtene magában, mert nem csak erő, de veszély is jár ezekkel. Én pedig nem vagyok az az indokolatlanul kockáztató fajta: annyi rizikót vállalok, amennyit muszáj. Én remekül szórakozok majd így is, és az én lelki üdvösségemhez ennyi elég.
Tudok dolgokat, olyasmiket is, amikről nem is hinnéd... Szakmai ártalom. De jobb kedvelem, ha a dolgok ki vannak mondva, és nem kell azt hinnie senkinek sem, hogy félreértek valamit, vagy nem megfelelő helyről tájékozódtam. Nem, ez az ügy engem valóba nem mozgat meg annyira, hogy életemmel adózzak érte, de kész vagyok segíteni a magam módján... Ha kész vagy megbízni bennem. - szúrom oda, mert tudnia kell, hogy ez mivel jár. Én leszek az első, aki megtudja a vágyott információkat, ugyanis... És hiába hallgat el előlem sok mást, ez nem fog változni: rengeteg információ lesz a birtokomban, s megeshet, lesz idő, amikor jobb lesz ezeket kibővítenie, mielőtt súlyos, téves eredményre jutnék. De ez még odébb van, igencsak.
Berendezve. - jegyzem meg, világossá téve, nem én fogom vinni a teljes berendezést, na nem, mintha ne lennék hatásos egy szál csipesszel is akár. – Ha elkészült, értesíts, látni kívánom, mielőtt... Felavatnánk. - teszem hozzá; na persze, felőlem még aznap hozhatja is az első áldozatokat, ha a terem megfelel. S persze az egyértelmű, hogy mikor, és mire lenne használva, az egyéb ügyeimet megvan, hogy hol intézzem, nem vagyok én hülye... Bár normális se, ez kétségtelen tény, de neki pontosan emiatt vagyok értékes. S remélem, bár erről talán még baglyot küld, hogy ez nem lesz túl gyakori közöttünk. Nem szeretnék gyanús emberektől gyanús leveleket kapni, bár ezt persze bizonyára ő maga is tudja, és virágnyelven fog fogalmazni, vagy küldöncöt szalajt a hírrel. Mindegy is, majd idővel kidolgozunk egy jelet, ahogyan értesíthet, ha szüksége van rám. mi bizonyos, hogy még egy Jegyet nem vagyok hajlandó viselni, bár, ha működésre bírja ezt...
Akkor már csak az a kérdés, mit érek meg, igaz? - kérdem lassan, de egyelőre nem kételkedem saját képességeimben, eleddig nem hagytak még cserben, ami azt illeti. – Ebben az esetben a manót előre kérem, és az első két delikvenst... Vállalom cserébe. Majd eztán eldöntöd magad, mit ér meg neked eztán a többi. - közlöm. Így is borsos árat kértem, mert egy szolga, aki feltétel nélkül engedelmességgel tartozik minden körülmények között, sokat ér márpedig, akárhogy gondolja is. Nem véletlen, hogy az aranyvérű családoknak sem mindegyiknek adatik meg. Ha már megvan, persze szinte semmibe veszi mindenki őket, de ez így is van rendjén: hiszen örök hűséggel tartozik, kötelékeit el nem tépheti... De a valódi értéke ettől még nem vitatható. Én nem engedhetném meg magamnak, de úgy hiszem, mégiscsak hasznos lenne. Aztán persze a továbbiakban a pénz lesz a nyerő, úgy hiszem. Bár talán időnként kérhetnék szajhát is, megoldom magam, ha ahhoz van kedvem... Bár a védelem elgondolkodtató, és ha úgy adódna, hogy esetleg szükségem lehetne effélére, hát mindenképp szólni fogok. S persze, talán nem leszek irreális sem az árakat illetően, de az elején meg kell kérnem az árát, másképpen értéktelennek gondolná azt, amit csinálok: vagy épp engem. Tudnia kell, hogy amit én tudok, az márpedig nem helyettesíthető olyan könnyedén.
Ahogyan felpattan, meglepetten pillantok rá, mert úgy hiszem, talán még lenne mit megbeszélnünk, de legyen hát így - fogunk mi még találkozni, ebben biztos vagyok. Így hát ajkaimra illedelmes mosolyt varázsolok, s elköszönök tőle, távoztában még felé emelem poharam: – További kellemes napot, Halmar. Várom majd a napot. - búcsúzom tehát, s meghúzom italom. Nos, ha mást nem, legalább van okom inni, úgy érzem, jó üzletet kötöttem, és remekül fogok szórakozni: mi több, még keresek is rajta. Már alig várom a napot.


//Köszönöm szépen a játékot, várom a folytatást! Wink //
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-02-13, 14:46


Raziel & Rasmus
A sorsát senki sem kerülheti el.

- Tán azt hiszed, nem tudom? Kevés olyan magasztos cél van, ami ne kívánna vért. Azonban a helyes út sosem volt könnyű, nem igaz? Ha elég erős és rátermett vagy, amúgy is túléled. Ez nem arról szól, hogy kiirtsuk a mugilkat. – messze nem, és bolond az, aki azt hiszi, hogy az egyetlen célunk a mugliktól való megszabadulás. Nem, dehogy, az kivitelezhetetlen lenne amúgy is. Felőlem aztán élhetnek, ha betartják a játék szabályokat. Egészen addig nem érdekelnek,amíg nem jelentenek fenyegetést ránk. A népem érdekét nézem, ha képesek megélni békében mellettünk, hát ígérem, hogy  nem kívánom eltörölni őket a Föld felszínéről.
- Tudod, örülök annak, hogy nincsen belőled több. – válaszolom mosolyogva. Szerencsére a többség nem úgy látja a dolgokat és a világot, ahogy ő. Éljen, amiért akar, harcoljon, vagy ne harcoljon, nem érdekel, egyetlen dolgot kérek tőle. Ha eljön az idő, ne legyen az utamba ne kelljen rákényszerülnöm, hogy bántsam. Nem vagyunk elvégre egymás ellenségei, igaz? – De a kérdésedre válaszolva: nem. Telhetetlen ki nem tudja hol a határ és átvág azokon meggondolatlanul. – én nem vagyok ilyen, persze gondolhat annak, különösebben nem érdekel, de én magamat messze  nem tartom annak. Ez nem arról szól, hogy telhetetlen vagyok, mert a világot nem magam miatt akarom megváltoztatni. Nem is pár ember miatt.
- Nos, ezt örömmel hallom. – nem is tudom, egyszerre lep meg és örülök annak, hogy nem kíván a terveim között vájkálni. Egyrészt, mert messze nem bízom meg benne annyira, hogy megosszak vele ilyet, másrészt pedig ő maga mondta, nem igaz, Nem érdekli a háború oka, csakis az, hogy ott álljon, ahol a győztes. – Azt hittem már ráébredtél erre. De akkor elmondom, bár nem hinném, hogy te ebben a…személyes kötődést megtalálod. Az ügy, ami mögé örülnék ha beállnál, nem más, mint a népünk üdve. A népünk felemelkedése a mocsokból. Egy világ, melyben nem kell bujkálnunk többet. – nem hinném, hogy ebben ő a személyes kötődését megtalálja, de kitudja? Hallani akarta, hallotta.
- Megnyugtató. – aki kíváncsi hamar megöregszik, nem? Vagy épp hamar meghal, erre is volt már példa. Mindenki tartsa magát ahhoz, ami rá tartozik. Szerintem bőven volt már időnk megtanulnia azt, hogy ki kell érdemelnünk, amit kapunk.
Meglepem vele? Valószínűleg igen, de nem  láttam okát annak, hogy az időt húzzuk a folytonos tárgyalásról, hogy mégis mennyit és mit kapjon azért cserébe, amire kérem. Nem volt semmi kivetni valóm abban, amit mondott, ha mégis lesz netán a jövőben, akkor úgy változnak a dolgok, vagy úgy nem látjuk egymást soha többet. – Ez csak természetes, megkapod a műtermedet. – ezen ne múljék semmi, így is elég sok olyan hely van, ami kínzókamraként tökéletesen megteszi, választunk egyet és az övé lehet, természetesen amíg az én dolgomban jár el. Más érdekét ne az én területemen szolgálja, nem igaz? De ezt nyilván ő is tudja.
- Nos, ha pénzre fáj a fogad, megkaphatod. Ha másra, azt is. Élelem és ital kell? Meglesz. Szajhák, kiken vágyaidat élheted ki? Szintúgy megkaphatod. Védelmet, ha kívánod… amit megérsz nekem, meg is kaphatod. – kevés olyan dolog van, amit nem tudnék, vagy nem akarnék megadni neki. Végezze jól a munkáját, és én jól bánok vele. – Egy házimanó… hát, rendben, megkapod. – mondom vidáman, arra azért nem számítottam, hogy pont egy manót kér majd. De üsse kavics, megkapja. – Örülök, hogy találkoztunk Raziel, minden bizonnyal keresztezik még egymást az útjaink. Kereslek, ha szükségem van rád. – biccentek felé búcsúzóul mielőtt még távoznék a helyről. Nos, ezzel is megvolnánk.

//Köszönöm a játékot Smile//

Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-02-13, 02:05



Rasmus & Raziel









- Én úgy hiszem, bármely világban meg tudom találni, ami elégedetté tesz. Nem harcolok olyasmiért, amiért értelmetlen lenne az életemmel fizetnem, márpedig egy új világ eljöveteléért vérrel kell fizetni, Rasmus, és nem kevéssel. De ezt te talán jobban tudod, mint én. - mindketten tudjuk, hisz mindketten részei vagyunk az egésznek, tudjuk, mi folyik itt, hogy miről is beszélünk igazából; de talán érti, én miről beszélek. Engem nem érdekel, vannak-e muglik is a világban, valójában még örülök is nekik, mert egyszerű, könnyű és gyors prédaként szolgálnak, ha végképp magam alatt lennék... Néha előfordul.
Abban viszont erősen kételkedem, hogy a világ, melyet hozna, generációkat tenne elégedetté és boldoggá. Akárhova születik is az ember, sosem elégedett. Hiába dúsgazdag, vagy van látszólag sok barátja, az emberi természet sajátossága, hogy végül mégiscsak elégedetlen, és pusztán egy csoport kiirtásával ezen nem lehet változtatni. Ez összetettebb és komplexebb kérdés annál, semhogy a válasz ilyen egyszerű és egyúttal bugyuta legyen, de nem teszem ezt szóvá. Nem azért, mert nem akarom kioktatni, vagy magamra haragítani, hanem mert nem érdekel - felőlem aztán azért harcol, amiért akar, mindenkinek meg kell halnia valamiben; akad, akinek értelmetlen csatározásokban, nekem igazából nem számít. Főleg nem akkor, ha ez azzal jár, hogy én is megkapom közben, amire vágyom. Szavaira azért elmosolyodom, s most már nem bírom ki, hogy egy apró megjegyzést azért ne engedjek meg magamnak: - Tán nem telhetetlen, ki egy egész, új világot kíván azonnal, míg mások örülnének már egy szerető családnak is, például? - de mondhattam volna akármit, mondjuk egy galleont, vagy egy vekni kenyeret, esetleg barátot, vagy csak egy könnyed szeretkezést. Édesmindegy, mindenki vágyik valamire, de nem telhetetlenség egy új, saját világot kívánni?
Következő szavaira csak biccentek, konfliktusokat én sem keresek, az külvilág számára mindig is visszahúzódó, csendes és barátságos voltam, kicsit félénk, és konfliktuskerülő, tisztességes ember. Ilyen vagyok most is, és éppen ez az, ami miatt biztosra veheti például azt is, hogy én nem esek neki, mint bolond a gumiszoba falának, hogy elkapjam őt, vagy efféle. Azt apró bólintással nyugtázom, hogy nem befolyásos aurorra van szüksége, s közben beleiszom poharamba. Jó, mert akkor csalódnia kellene. Egyes dolgokat elintézhetek én is, de vannak korlátaim: ezt ezek szerint tudja és elfogadja. Nos, akkor ideje, hogy kibökje, mi kéne, mert azt azért biztosan felfedezte ő is már, hogy az adottságaim azért megvannak, hogy mégiscsak tudjak lobbizni, ha kell... De aztán némileg terelődik a téma, ugyanis azt, hogy mit akar, nem kívánja kimondani. Valójában nem értem, ha nyíltan nem is, virágnyelven igazán elmondhatná, amit akar, tartom magam annyira, hogy tudjam értelmezni majd szavait - ha pedig mégsem, hát lesz min gondolkodnom a közeljövőben, nemde? Nem, mintha nagyon törnie kéne magát, amúgy: már így is körözik, nem? Szavaira elnéző mosolyt villantok rá.
- Nem a részletes terveidről kérdeztem, azok nem érdekelnek. - közlöm, és ez talán meglepheti, de ez az igazság, és én nem hazudok a képébe: legalábbis ez ügyben nem, miért is tenném? - De vannak, amiket tudnom kell, mivel csak akkor állhatok be egy ügy mögé, ha tudom, mi is az az ügy, nem igaz? - és persze egyes részletekbe is muszáj lesz beavatni, ha mindig teljes képet akar kapni majd a vallatások során, de ez odébb van még, és egyelőre csak feleslegesen untat. Itt és most engem ugyanis a legkevésbé sem érdekel, hogy ki mit hol csinál majd és miért. Azt hiszem, a Nagyúr is ezt szerette bennem - a hideg profizmust, és a fagyos érdektelenséget a részletek iránt, hogy úgy tudtam szinte mindent, hogy sose érdekelt igazán, mert ez szavatolta, hogy nem fogok igazán belefolyni ebbe az egészbe. És tudta jól, hogy amíg jól élek, és megkapom, amit kell, nem fogom elárulni se; egyszerűen azért, mert morálisan hidegen hagy ez az egész. Na persze, éppen ezért fontos a jólétem: hiszen így, a morális rész nélkül ez az egyetlen, amivel meg lehetne fogni, és árulásra bírni. - Úgy hiszem, eleddig nem kérdeztem olyat, ami ne tartozna rám, ámbár ha arra kerülne a sor, vélhetőleg nem fogok valós választ várni. - hagyom azért rá. Mit gondol, ne jutna el hozzám így is rengeteg minden? A kis naiv... Az ellenfél rengeteg hasznos információját én általam fogja megtudni, ha ez az üzlet létrejön: nem kerülhet meg, és muszáj lesz a bizalmasaként kezelni, egyszerűen azért, mert mindent tudni fogok szinte, amit ő is. Az persze már nem az én dolgom, hogy az információkkal mit kezd, és milyen tervet állít fel ezek alapján: ez az, ami nem rám tartozik, ahogyan ő fogalmaz. És ez az, amiről kérdezni se fogom, mert nem izgat... Épp úgy, ahogyan ő sem tőlem fog tanácsot kérni én mit tennék adott helyzetben, mert nem vagyok a tanácsadója. Na meg, mind tudjuk, én mit tennék: hagynám az egészet a fenébe, és kivárnám, míg a többiek az éltüket adják valamiért, aminek gyümölcsét majd élvezhetem.
Ellenben azt kétlem, hogy csak úgy hazudhatna nekem: nem vagyok született legilimentor, de azért specializáltam magam. Feltűnik, ha a képembe hazudnak, hiszen ez a szakmám. Lehet, ha rá kéne kényszerítenem az akaratomat, nem menne, lehet, nem tudnám feltörni a mentális pajzsait, és az is lehet, hogy ő adott esetben felsepregethetné az enyém darabkáit az első támadása után - bár ki tudja -, de cserébe ezt az egy részletet mesteri szintig vittem: tudom, ha hazudnak nekem. Képzett legilimentorral szemben persze nem mondom meg, miben és hol, de a hazugság puszta tényét: azt igen.
Szavaira lassan biccentek, nem magyarázom inkább tovább, hogy ezt egy hülye is tudná: ha megmondja, mi érdekli, akkor bárki tudná onnantól, mit kell kiszednie az illetőből. De én azt is tudom, hogy hogyan csináljam. De mindegy is, talán ő nem ért az ilyen finomságokhoz, nem is kell. Ez az én dolgom, így egyszerűen ráhagyom.
De most jön a tárgyalás rész, így hát felvetem elképzelésem, és várom az ő ajánlatát, hogy aztán álláspontjaink szép lassan közelítsenek egymáshoz, s próbáljunk minél inkább magunk számára kedvező végeredményt kihozni, de szavaival meglep. Elfogadja? Csak így? Hamar rendezem persze vonásaim, ajkaimra jámbor mosoly költözik, az a megnyerő, bájos fajta, amely láttán bárki elhinné, hogy én vagyok a legjófejebb srác széles a világban, és olyan ártatlan vagyok, mint a ma született angyal - a név kötelez, nem? -, így talán számára is bizalomgerjesztőnek tűnhetek. Általában senki sem kételkedik bennem, egyszerűen túl angyali és bűbájos vagyok a felszínen.
- Örömmel hallom szavaid, Rasmus. Ebben az esetben rendelkezz velem a megbeszéltek szerint. Felteszem, rendelkezésemre bocsátasz ehhez egy megfelelő... Műtermet. - azaz kínzókamrát. Bár igaz, nekem ez már szinte egyfajta művészet, éppen ezért sem érthet hozzá mindenki eléggé, de persze azért se mondom ki hangosan, mire vágyok, mert itt és most nem kívánom erre a tényre felhívni a figyelmet. Habár arról fogalmam sincs, hogy mindez jobban hangzik, mint amire várt - ha tudom, akkor valami ennél is merészebbel állok elő, próbálgatva a határokat, mi az, ami még belement volna, s mi az, amibe már biztosan nem: hiszen ezt jó az elején letisztázni, hogy a későbbiekben ne érjenek meglepetések, nem igaz? Szavaira mosolyom még derűsebbé válik, látom, érti ő azért, hogy hogyan is állunk: hogy afféle kulcsfigura lehetek a táblán, akit bár sose lát az ellenfél, mégis tudat alatt is fél, és aki révén oly sok mindenhez juthat hozzá...
- Ez csak attól függ, mit tudsz még kínálni, s meglátom, mi az, ami valóban elégedetté tehetne a lehetőségek közül. - felelem, a mennyiségi kérdéssel egyelőre nem foglalkozva. Szolgáltatás... Attól függ, mit ért ez alatt. Nem várom, hogy élelmezzen, vagy szajhákkal lásson el - bár nem lenne hülyeség talán az se -, de meghallgatom az ajánlatát. Hiszen azért mondhat olyat, ami mégiscsak elnyeri tetszésemet, ugyebár. Némi merengés után végül hozzá is teszem: Egy házimanónak örülnék. - persze, ez inkább amolyan előleg, vagy ajándék, így a megfogalmazásom alapján, de talán az első egy-két alanyt csupán a manóért cserébe is szóra bírom, sőt, szó se róla, hiszen értékesebb egy igaz, feltétel nélkül hű szolga, semmint néhány galleon. Lám, milyen kegyes kedvemben vagyok - talán az ital teszi...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-02-06, 21:00


Raziel & Rasmus
A sorsát senki sem kerülheti el.

- Nocsak, nézzenek oda, ki hitte volna, hogy te így vélekedsz erről… bár kétségkívül van igazság abban, amit mondasz, én inkább megteremteném azt, ami elégedetté tesz. – ami elégedetté tenne egy világot, sok generáció elteltével is. De nem lehetünk mind egyformák, nem vágyhatunk persze mind ugyanarra, ez sajnos lehetetlen, pedig milyen szép is lenne. – Ne is legyél az, a telhetetlenek végül mindig elbuknak a szenvedélyük miatt.– legyen az a hatalom, a pénz, mindegy, de a végén úgy is a saját sírjukat ássák meg és esnek abba bele. Ezt tette a Nagyúr is, megrészegítette őt a saját hatalma, és végül ez lett a veszte is.
- És ez hasznos is. – nincs kedvem belekötni most egyetlen szavába sem, abból már volt egy vitám egy másik emberrel és abból is elegem lett egy idő után. A törvény általában megköti az ember kezét, de vannak olyanok, akiknek még egy kis szabadságot is tud adni, ez pedig fontos. – Nincs is szükség arra, hogy az legyél. – rázom meg a fejemet. Nem, nekem nem egy auror parancsnok kell, auror lesz ott bent. Persze, ezt-azt gondolom megtudna szerezni, de sokkal több haszna van egy kínzó kamrában az én meglátásom szerint, és úgy gondolom, hogy ezzel ő is egyetértene velem. A szavai hallatán csak elmosolyodok, viszonzom a vigyort, bár jóval szolidabba. Igen, minden bizonnyal így van, elvégre most is én jöttem és kerestem fel őt, nem pedig fordítva, de hát ez a dolgok rendje. Azon meg nem különösebben izgatom magamat, hogy elkaphatna… nem, nem kaphatna el, és szerintem mindketten jobban járunk, ha nem kerülnek elő a pálcáink.
- Nem feltétlen. – rántom meg a vállamat. Na igen, épp elég dolgot képes félreérteni az ember, szavakat másként értelmezni, ezek pedig igen csak fárasztó félreértésekhez tudnak vezetni, ami egyik félnek sem hasznos. De természetesen még mindig ez a legjobb esély a félreértések elkerülésére, csak ugye tökéletes mód nincsen rá. – Mindenre választ akarsz kapni, mi? Ezt tartogasd a vallatásaidra, minden bizonnyal megérted azt, hogy vannak dolgok, amik nem tartoznak rád. – és ezt nem kell most sértésként vennie, ez csak egyszerű tény, akkor hazudok és adok neki hamis választ, mikor azt jónak látom, ahogy ő is teszi azt velem, ha úgy látja jónak.
- Ez csak természetes, arra kívántam célozni, hogy tudod mit szedj ki a delikvensből miután rávilágítottam, hogy mire van szükségem. – természetes, hogy a kért információt csak én tudhatom, hiszen én várom el, Razielre pedig rá van bízva a dolognak a hogyan része. – Igen, sejtettem, nem lep meg a válaszod. Azonban nem is kiábrándító, és ha valóban megbízhatók a szavahihetőségedben, akkor ezen ajánlatod elfogadom. – mondom  mosolyogva bólintva egyet. Nem hangzik rosszul, sőt, jobban, mint amire számítottam, ennek örülök, mert nem volt kedvem újra fárasztó sablonokat végigvenni. – Ami a fizetséged illeti… pénzt kívánsz, netalántán valami mást szolgáltatásaidért cserébe? – nem ismerem, nem tudom,hogyan dolgozik, de ha pénzt akar, azzal nem lesz baj, bőven van belőle.

Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-02-01, 03:37



Rasmus & Raziel









Hogy a Nagyúr nincs többé, az nem vita tárgya, hanem evidencia. Épp talán örülnék, ha másként lenne, szó se róla, e helyett persze maradnak a hatalmi harcok, amiből én, ami azt illeti, inkább kimaradnék. Nem hiányzik, hogy valaki a nyakam szegje, mert épp rossz embert támogatok, vagy pont, mert nem teszem. Az, hogy a Nagyúr meghalt, ezen túlmenően azért nem érint túl mélyen, mert nekem ő, mint személy, soha nem jelentett semmit. Az eszméi sem hatottak meg, felőlem aztán irthatta volna a népet bőrszín, vallás, hajvágási szokások alapján is, ha neki az esett volna jól. Hát ez van, a vérség számomra nem számít sokat, igaz, nem is vagyok aranyvérű, csak félvér - legalábbis anyám szerint, és ebben a kérdésben hajlamos vagyok hinni neki -, talán ezért sem hat meg igazán a dolog. Nem tudom, de egyébként sincs túl sok minden, amiért hajlandó lennék küzdeni. Az, hogy a varázsvilágnak ne kelljen rejtőzködnie, tipikusan olyasmi, ami engem egyszerűen hidegen hagy - soha nem éreztem még azt, hogy emiatt kevesebb lennék, vagy korlátozna a dolog. Én nem arra vágyom, hogy a nyílt utcán lóbálhassam a pálcám kántálva, hanem egészen másra, és ebben a tekintetben valójában egyáltalán nem lényeges kérdés, hogy a mágia mennyire alkalmazható szabadon, vagy mennyire nem: akár varázslat nélkül, egy szál késsel és egy csipesszel is képes vagyok olyasmiket tenni, hogy az áldozatom még az ellenfél hadseregébe is belépne inkább, csak békén hagyjam...
Azonban, hogy a hatalom ne lenne annak való, aki sosem képes azt elengedni? Már hogy a fenébe ne, szerintem pont, hogy ezekre van szükség. Hát mit kéne tennie, az első nehézségnél visszalépnie, hogy bocs, mégse? Ha ilyenekre lenne szükség, tán még én is vezethetném a csapatainkat. Mondjuk szerintem jó vezető lennék, jó stratéga vagyok, ha kell, csak ne kelljen az élvonalban küzdenem. De másokat zokszó nélkül küldenék a halálba magam helyett, egy távoli, misztifikált cél reményében. Nagy kár, hogy magamtól nem vagyok elég ambiciózus ehhez, és nem is igen bátorítanak ilyesmire; mondjuk ezt például meg is értem...
No de térjünk vissza a jelen helyzetünkbe, hiszen itt ül velem szemben egy halálfaló, valaki, akit régen láttam már párszor, ámbár igaz ami igaz, nem tudok róla túl sokat. Az a harcos alkat lehet inkább, semmint a besúgó, vagy éppen a magamfajta féreg - ezekről tudnék ugyanis. Azt egyelőre nem tudom, mit akar pontosan, de biztos vagyok benne, hogy ki fog ez még ma derülni, hogy virágnyelven tudtomra adja majd, miért is jött. Azonban a férfi szavaira meglepetten pislogok kettőt. Meghív egy italra, majd a képembe vágja, hogy mégsem? Abban csakugyan igaza van, hogy az efféle illemhez kapcsolód tiszteletköröket nem kell mindig újra és újra végigjárni, barátok közt tán nem is szokás: de mi nem vagyunk azok, még ismerősöknek is csak nagy jóindulattal nevezném magunkat, így az, hogy a kedvemért sem kíván fogyasztani semmit, szinte arcon csap. Ráadásul nem is értem, ha amúgy is csak nekem kívánt volna adni valamit, kénytelen lettem volna arra gondolni, hogy meg akar mérgezni a végén. Bár próbálok szavai mögött logikát találni, nem is kerül - ámbár kocsmában vagyunk, de a vajsör alkoholmentes, kinyomhatta volna a szemem akár azzal is; na nem, mintha egy sör sokaknak meg tudna ártani. Nem, mintha ne fordult volna már elő, hogy egy éhgyomorra, hulla fáradtan, ráadásul kissé betegen fogyasztott magasabb alkoholtartalmú, korsónyi sör a fejembe szállt... De azt az esetet inkább nem emlegetem, már csak azért sem, mert volt folytatása. Akárhogy is, úgy érzem, ezt a szemtelen pimaszságot most jobb, ha nem illetem szavakkal: sajnos én ilyen vagyok. Sok mindent meg lehet velem tenni, és én csendben elviselem, úgy megyek be a sarokba, ahogyan az meg van írva, és csak akkor nagy a szám, amikor már biztosan nyeregben vagyok: például a kínzókamrában... Itt és most azonban csak némán biccentek szavaira, legyen így. De azért még a gesztuson gondolkozom magamban, vajh mit akarhatott ezzel üzenni számomra...? Mert gondolom, akart valamit: valamit, amit hangosan nem mondana ki itt, egy publikus, nyílt helyen. De lehet, hogy csak túlkomplikálom a kérdést, persze...
- Minden csak nézőpont kérdése, de úgy hiszem, ebben a világban is megtalálható minden, ami egy emberi életben fontos lehet... És aki igazán keres, az meglelheti azt is, ami boldoggá, vagy legalábbis elégedetté teheti. A többi a ráadás, de én nem vagyok az a telhetetlen fajta. - felelem, de érzem, hogy ő másra vágyik. Rendben, nem én leszek, aki az útjába áll. Sőt, ha egyszer olyan szintre jutna, mint a Sötét Nagyúr egykoron, hát őmellé is elszegődöm, kérés nélkül is majd, mert ehhez nagyon is lesz kedvem, sőt... De azt ne várja, hogy majd én segítek neki azt a világot nyílt harcok árán elhozni. Ez az, amiben ne is remélje a segítségemet, mert nem tud olyat ajánlani, ami elégséges ár lenne ehhez. Legalábbis most így gondolom, de majd kiderül. Kérdésére azonban jókedvűen elmosolyodom; tudja, hogy auror vagyok. No lám!
- A törvény nem véd, csupán biztosít nekem némi lehetőséget arra, hogy megtehessek bizonyos esetekben olyasmit is, amit mások már csak életük végéig tartó börtönért cserébe léphetnek meg... Hivatalosan. De nem vagyok aurorparancsnok, vagy efféle, hogy a törvény csakugyan végletekig védelmezne. - felelem tehát halovány mosollyal ajkaimon, világossá téve, hogy ha efféle beépített emberre van szüksége, melléfogott. Persze ezt-azt én is elintézhetek éppenséggel, de... És itt most van egy hangsúlyos de, amire neki is felhívom tehát figyelmét. - Meg aztán, én nem is hiszem azt, hogy futkorásznom kéne a körözött bűnözők, vagy bárkik után is. Rendszerint ők keresnek fel engem. - vigyorodom el, mert ez a mondat természetesen kétértelmű: én arra célzom, hogy a munkahelyemen elém hozzák az alanyokat, és nekem ezért a kisujjam sem kell mozdítanom. Na de lám, hát ő is itt van! Mondom én - ezek maguktól megkeresnek engem, csak türelmesnek kell lennem. Ebben az esetben persze ez jelenthetne némi fenyegetést, hogy ha nem vigyáz, elkapom, vagy legalábbis a tényt, hogy megtehetném, de az igazság az, hogy ha most nekiállna mészárolni a kocsma közepén, se tennék ellene semmit, amíg nem ellenem irányulna persze a tevékenysége, mert azt azért sajna még én se nézném el neki. De sok minden egyebet készséggel... És, hogy el tudnám-e egyáltalán kapni? Talán nyílt harcban nem, de ha sikerül valamilyen előnyhöz juttatnom magam, akkor bizony csúnyán meglephetem nemcsak őt, de akárki mást is. Ez a specialitásom, ugyebár. Ámbár ez aligha fog ma kiderülni; inni jöttem, és nem az erőmet fitogtatni.
- Jobb kedvelem mégis, ha a dolgok ki vannak mondva, csökkenti a félreértés esélyét. - jegyzem meg. Persze, én is látok dolgokat, sőt, hallok a vallatásokon rengeteg mindent, olyanokat is, amelyeket időnként talán segítek titokban tartani mégiscsak - igaz, ennek ára van azért. Ily módon azonban könnyedén megeshet, hogy többet tudok, mint ő azt hinné - Még, ha persze gondolataim, meglátásaim akadnak is, nem lehetek benne bizonyos, jómagad vajh mire kívánsz célozni. Éppen emiatt is tettem fel a kérdést az előbb. - mutatok tehát rá, utalva rá, hogy az előző válasza inkább volt kitérés, semmint felelet. Legalábbis nem, én ezt nem fogom válaszként elfogadni, ahhoz vagyok szokva, hogy ha kérdezek, akkor addig nem nyugszom, míg valós választ nem kapok. Arra pedig ne is gondoljon, hogy hazudik, remek legilimentor vagyok.
Na jó, ez így nem igaz - ez ügyben sem cáfolom meg magam, mondjuk így; nem a nyílt harc az ismertetőjegyem. Arra fektettem a hangsúlyt, hogy rájöjjek, ha a képembe hazudnak, és ebben kiemelkedően jó vagyok, sőt, még sok kifejezetten jó okklumentoron is képes vagyok átlátni, de ha egy fitt és mentális ereje teljében lévő embert kéne csak az elmém erejével megtörnöm, az már nem biztos, hogy ekkora sikerrel menne... Éppen emiatt is kell "sajnos" megtörnöm az áldozataimat előbb, így vagy úgy, hogy végül mentálisan is elgyengüljenek, mikor végül elhagyja őket az utolsó mentsvárukként emelt remény is.
A szavai azonban meglepnek. Tán tudja, hogy mi vagyok...? Mégis honnan? Én bizonyosan nem mondtam még neki eleddig, s olyan jól talán azért mégsem ismerjük egymást. Akárhogy is, gyorsan rendezem vonásaim, és jámbor hangon felelek hát szavaira.
- Magam sem tudom, mit szedjek ki másokból, mindössze a hogyanját ismerem, Rasmus. Ha azt kutatod, kiből szedj ki és mit, nem segíthetek. Ha ezeket már tudod, a módját rám bízhatod... Ámbár ehhez szükségeltetik némi bizalom. - jegyzem meg lassan. Most jön a kemény tárgyalás része, amit szerintem a legkevésbé sem így kellene bonyolítani, de ő akart ilyen nyílt lapokkal, a lecsó közepébe vágva, egyből a témáról diskurálva megvitatni. Legyen hát, rajtam aztán nem múlik. - Tudnod kell, hogy én nem állok senki mellé ebben a hatalmi harcban, Rasmus. Én azt szolgálom, aki végül nyer, és képes megadni, amire vágyom, hidegen hagy a többi része. Ha a konkurenciád megkeres, számára ugyanúgy rendelkezésre fogok állni, mint most Neked. Mivel azonban nem érdekelnek a harcaitok... Így nem fogok sem neked kiadni róluk semmit, sem rólad őfeléjük. Ez afféle játék, amit egymás között kell intéznetek, cserébe hozz elém bárkit, ígérem, beszédre bírom, tudjon akármit is: és a tőle származó információk minden részlete általuk igaznak hitt lesz, és maradéktalanul áll majd rendelkezésetekre. Ezt ajánlhatom... S most rajtad a sor. - elfogadja-e ezt, így? S ha igen, hadd haljam, mégis, mivel kíván kifizetni? Mert semmi sincs ingyen, ezt remélem, nem is képzeli. Segítenék én merő szórakozásból is, ami azt illeti, de nem így, hogy közben ki tudja, hány konkurense leshet reám is őmiatta. Veszélyességi pótlék, ugyebár - és ráadásul mi a legértékesebb egy ilyen harcban? Na, mi? Az információ, úgy van. Tőlem pedig bármit megtudhat: már, ha a megfelelő embereket hozza elém, persze, de ez meg nem rajtam múlik.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-01-31, 00:26


Raziel & Rasmus
A sorsát senki sem kerülheti el.

Bólintok egyet a szavai hallatán. Való igaz, hogy mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy a Nagyúr egyszerűen eltűnt félúton. Legalábbis az, akinek én felesküdtem, megszűnt létezni. Szabadságot ígért, egy világot, melyben nem kell többet bujkálnunk, de elvette az eszét a hatalom, megbénította őt a félelem, hogy ezt elvesztheti, és végül ez okozta a vesztét is. A hatalom veszélyes dolog, nem való mindenkinek a kezébe, főleg azokéba nem, akik kapzsi,és önző módon soha nem fogják tudni elengedni azt. A Nagyurat ez maga alá vonta, nem tudott szabadulni a hatalom ölelésétől és végül magával rántott minket a vesztébe. De mi tanultunk az ő hibájából, az ő bukása lesz a mi felemelkedésünknek egyik biztos segítsége.
- Akkor kénytelen leszel azzal beérni Raziel. – mosolygok rá, ahogy hátradőlök a széken. Nem hinném,hogy mellre szívja azt, hogy nem hívtam meg semmire sem, nem hinném, hogy annyira érdekelné őt ez, ez csak formalitás, gyors, kötelezendő tiszteletkörök, nem többek. Én a magam részéről soha nem szerettem ezt, újra és újra eljátszani,egy idő után teljesen feleslegessé és unalmassá vált, de hát a szükség nagy úr, és fontos, hogy ne egy senki benyomását keltsed a másikban, márpedig ehhez minimum az kell, hogy mutass valami tiszteletet a másik felé. Én tisztelem az előttem ülőt.
- Ez is csak nézőpont kérdése. – rántom meg a vállamat. Na igen, mindenki máshogy látja ezt, én nem akarok ebben a világban élni,nem véletlen harcolok egy újért, egy olyan világért, ami valóban a mienk, ahol nem kell attól félnünk, hogy mi lesz, ha meglátnak… inkább mi lesz, ha nem látnak meg. – De persze nyilván könnyebb annak, akit a törvény ereje védelmezz igaz? – nem vagyok bolond, tudom,hogy auror, de nem különösebben izgat. Ő sem más, mint a többi, azt hiszi, hogy eltudna intézni,de sok társa halt már meg ugyanebben a tudatban. Gyorsabb, erősebb vagyok, mint hinné, ne áltassa magát azzal, hogy lebecsül.
- A nyilvánvalót te is látod, csak a vak nem veszi észre. – háború készülődik, a Nagyúr halála nem oldott meg semmit sem, csak még inkább feltüzelt minket, és véletlenül sem bosszúért epedezünk, hiszen egykori urunk mindannyiunkat elárult abban a pillanatban mikor helyettünk, a népe helyett, a hatalmat választotta. – A tehetségedre lenne szükségem. Mindig el kél egy olyan ember, aki tudja, hogy mit szedjen ki másokból. – ugyanazt teheti, mint régen. Kiélheti magát, megteheti azt, amit a törvény ereje nem enged neki. Ezt tette régen is, megteheti megint. Csak ezúttal nem kell, hogy magával rántsák,mert felemeljük, mert együtt emelkedünk fel.

Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-01-26, 05:09



Rasmus & Raziel









Ami az én meglátásomat illeti, ha a válasz nem is érkezik meg, sokszor elégséges, ha egy kis időre elfelejtődik maga a kérdés. Ez időt ad, kicsit lenyugtatja a háborgó gondolatokat, és lehetőséget ad, hogy újult erővel, ismét nekifutva, kicsit nyugodtabban gondoljuk végig, mit is akarunk. S, hogy a válasz sosem jöhet kocsmában, vagy bárhol, sör mellett ülve? Az ember ilyenkor hajlamos megvitatni a problémáit, így talán ha önerőből nem is, de más által jöhet megoldás itt is, vagy valami, ami közelebb visz ehhez. De ezt nem vitatjuk meg, így csak üdvözlöm az asztalomhoz lépő férfit, illedelmesen, mert jól nevelt fickó vagyok én legbelül.
Szavaira bólintok, csakugyan megismerem, de nem mutatkozom be, rábízom, ő vajon emlékszik-e énrám pontosan, vagy csak homályos képként derengenek arcvonásaim emlékezetében, valahol memóriája útvesztőiben elfeledve a hozzájuk passzoló névvel. Végső soron az is érthető lenne, soha nem ismertük egymást túl közelről, de erre talán nem is volt meg az igényünk sem igazán. Majd kiderül, hogy ez fog-e most változni, vagy sem.
- Csakugyan. - értek egyet tömören, mindketten tudjuk, ki hitt erről mást, s ki volt az, aki végül minden ereje és próbálkozása ellenére sem volt képes legyőzni a végső ellenfeleként megjelölt halált. Tudjuk mind a ketten, hogy hiba volt az elképzelésében, és hogy talán a követett eszmékben is. Igaz, engem soha nem érdekeltek az eszméi, csak az, hogy kiélhessem magam, megtehessem azt, amit az aurorok mellett, vallatóként nem. Őt nem érdekelte, ha néha-néha valaki elpatkolt, vagy, ha túlságosan elragadtattam magam a kínzások közepette, ha az illető kibökte, amit kellett, hát nem volt gond, ha a sérülései maradandóak, vagy épp végzetesek voltak. Én erre vágytam, és nem érdekelt, a többiek épp milyen eszméket kergetnek, miért adják olykor akár életüket is. Nekem ez eszembe sem jutott például soha.
Nincs társaságom, ezért is kínálom hát hellyel, nem bánom úgyse, ha legalább van, aki elszórakoztat, ha mást nem, régi esetek felemlegetésével. Kérdésére udvarias mosolyt varázsolok ajkaimra, ahogyan felelek.
- Csak, amire magadat is! - felelem, hiszen nem tudom, hogy nem áll szándékában inni, azt viszont igen, hogy a meghívást nem illő elutasítani, így engedékeny vagyok: válasszon bármit, amihez kedve van, s vegyen azt nekem is, én pedig köszönettel elfogadom. Akármit vesz is, megártani talán épp nem fog, egy korsó sör mellé még bármi elmegy épp. Mert persze, igazán leinni én sem akarom magam, főleg most, hogy ő is itt van, hiszen ki tudja, talán akar valami lényegeset is, nem árt, ha észnél vagyok.
Ahogyan a világról szól, már kezdem sejteni, hogy számára a Nagyúr bukása tragédia, afféle szomorú esemény, amelyet azóta sem tudott feldolgozni, elfogadni. A világ, melyet közösen építettek, márpedig nem jött el, és én kételkedem benne, hogy valaha is el fog-e. Valójában az igazság az, hogy engem ez a legkevésbé sem érdekel, amíg megtehetem, amire oly nagyon vágyom... És ha az új világ egyszer teljesen feláll és megszilárdul, többé talán nem lenne akkora szabadságom, de amíg ez csak alakulóban van, addig nekem jó. Így nem bánnám azt sem épp, ha a harcok újrakezdődnének.
- A világképek, eszmények jönnek, s mennek. Talán jobb egy kevésbé szimpatikusban felnőni, mint egy elérhetetlenért meghalni. - felelem, ámbár, hogy csakugyan elérhetetlen-e az, amelyért egykor oly nagyon küzdöttek - küzdöttünk -, azt nem tudnám megmondani. Talán.
Nem érdekel, hogy a nagyúr bukása szükségszerű volt-e, vagy, hogy mit érhetett volna még el. Ostobaságokba hajszolta önmagát is végül, és ez a vesztét okozta. Na pontosan ezért nem kell fejjel a falnak menni, és ész nélkül kardoskodni, pontosan ezért nem ajánlom fel pálcám senkinek. Én éppen emiatt nem vagyok az a harcos típus... Csak a hülyék adják az életüket valamiért, aminek eljövetelét soha nem élvezhetik már, sőt, aminek a puszta eljövetele is csak egy esetlegesen bekövetkező lehetőség, egy álom.
Rasmus következő szavai azonban meglepnek, meglepettségem álcájaképpen beleiszom sörömbe, s csak utána felelek, míg átgondolom magamban, mit is feleljek. Hülye ez, vagy már piásan jött? Hát még azt se tudja, hol állok igazából! Van fogalma róla egyáltalán vajon, hogy auror vagyok, és két szavam, talán annyi sem, hogy most nagyon megüsse a bokáját?
Na persze, mázlija van, velem legalábbis, mert nem áll szándékomban bármit is tenni ellene, az ilyesmit én mindig másokra hagyom.
- Mesélnél erről bővebben? - kérdem végül csak elővigyázatosan, mielőtt bármit is ígérnék, vagy mielőtt megpróbálnék kitérni a dolog elől. Én nem megyek harcba senkiért, de ha úgy kívánja, leszek a kínzómestere, ha megbízik bennem: már, ha nem túl veszélyes az üzlet számomra, hiszen ha ő bukik, könnyedén vihet magával. Ezt nem engedném. De persze, fogalmam sincs, szüksége van-e kínzómesterre, vagy sem, szerintem ő maga sem tudja még, mit is akar tőlem, miért keresett fel ma. Nem baj, én türelmes vagyok.
Vajon mennyi mindent mond el nekem így, minden előzetes felmérés nélkül? Talán nem sokat, talán mindent, egy régi ismeretség okán, majd kiderül, addig is csak várom válaszát - jobb lesz így, mint, ha bármi mást is mondanék.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-01-24, 10:13


Raziel & Rasmus
A sorsát senki sem kerülheti el.

Van egy általános nagy igazság az alkohollal kapcsolatban. Az alkohol nem ad választ a kérdésre, de ideig-óráig elfelejted a kérdést, melyre oly nagyon választ vársz. Amúgy is, a válaszokat soha nem egy ilyen helyen leljük meg egy korsó sörrel a kezünk mellett.  Ahogyan mások hibáiból is tanulnunk kell, mert korántsem élünk addig, hogy csak a sajátjainkat tekintsünk tanmesének. Az ember oly sokat keres válaszokat az élete során, míg rá nem jön arra, hogy nincsen helyes válasz, soha nem volt és soha nem is lesz. Nem lehet egyszerre több utat járni, mert egyet választanod kell, és ezzel elárulod a másikat, s örökre eltűnik az az út.
- Örülök, hogy rám ismersz még! – nos igen, reméltem, hogy így lesz és letudhatjuk a felesleges bemutatkozó köröket. Nem ismerjük olyan jól a másikat, de láttam már, tudom,hogy régen egy oldalon harcoltunk, ennél több nem kell, egyelőre legalábbis nem, és talán később sem lesz rá szükség. – Az idő nem kímél senkit. – senki nem győzheti ezt le, próbálták már, mint tudjuk, de végül belebuktak ebbe is. Felesleges időpocsékolás, egyszer mindannyiunk ideje lejár, és nekünk az a feladatunk, hogy azt az időt, ami megadatik, legyen az kevés, vagy éppenséggel sok, úgy töltsük el, hogy a lehető legjobbat tesszük. – Köszönöm! – biccentek mosolyogva még mielőtt leülnék. Jól sejti, amúgy is leültem volna, de gondolom nem zavarom, legalábbis nem látom, hogy társasága lenne, és mégiscsak jobb ketten inni, mint egyedül, igaz? Ha esetleg mégis társasága lenne, hát egy kicsit megváratja az illetőt, egy kis várakozásba még senki nem halt bele. – Meghívhatlak valamire? Vagy az kitart még? – bökök fejemmel a mellette lévő korsóra. Én magam nem fogok inni, most nem, amúgy is ritkán teszem. Én úgy gondolom, hogy inni akkor igazán érdemes, ha ünneplünk valamit, és amint ennek vége, amint győztünk, a világ összes alkoholját elfogyaszthatjuk, én nem leszek semmi jó elrontója.
- Igen, ezt látom. Mind felnőttünk… csak nem abban a világban, amiben kellett volna. – ha a Nagyúr betartja, amit ígér, ha nem veszi el az eszét a saját hataloméhsége, akkor már ez egy teljesen más világ lenne. Nem azért csatlakoztam, mert annyira tiszteltem volna. Persze, erős varázsló volt, talán a legerősebb, ez kétségtelen, de nem a tisztelet, sokkal inkább az, amiért háborút indított, az vonzott engem. De jobb is így, mert milyen világban élnénk, ha most az ő kezében lenne a korlátlan hatalom? A Nagyúr halála sajnos törvényszerű volt, már nem azt az utat járta, amit kellett volna, a halála…áldás, mintsem átok. – Kötelességemnek éreztem, hogy szóljak. Háború készülődik, és szeretnélek magam mellett tudni, megnyugtatna a tudat, hogy egy újabb ismerős arcot köszönthetek, mint bajtársat. – pont, mint régen, pont, mint akkor, annyi kivétellel, hogy én nem a Nagyúr vagyok. Nem is akarok olyan lenni, de nem is lehetnék soha. A Nagyúr a maga nevében egyedülálló volt, de… túlnőtt rajta a saját hatalma.

Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus 2015-01-23, 22:40



Rasmus & Raziel









Fehér ing, szürke talár, fekete nadrág és fekete cipő alkotják mai viseletemet. Elegáns vagyok, de nem kirívó a tömegből, még, ha ez nem is a legutolsó lebuj, mégse kívánnám magamnak, hogy valaki úgy vélje, túl sok pénzem van, s megéri kifelé menet agyoncsapnia. Hogy is mondják...? Az nem lenne egy sikertörténet épp.
Ámbár igaz az is, nekem például lenne kedvem kifelé menet agyonverni valakit, csak épp nem tudom, kit. Az csak ráadás lenne, ha még pénz is volna nála... De ez csak ábránd marad, nem moccanok meg egyelőre, s tudom azt is, hogy mikor megteszem majd, nos, akkor sem fogok agresszíven fellépni senkivel sem szemben. Itt és most - ó nem, az igencsak ostoba lépés lenne tőlem. Átlagos hétköznap délutánról van szó egyébként, bár az nem annyira átlagos, hogy én magányosan a kocsmában ülök és korsó sör felett, de mit lehet tenni - néha azért megesik, még velem is. Igaz, jellemzően okom van rá, és így van ez most is. S persze az is igaz, hogy nem fogom ma leinni magam a sárga földig, nem vagyok én olyan - na jó, néha azért megesik... De kivel nem?
Ahogyan belép az ajtón, azonnal kiszúrom. Tudom, hogy ki ő, és sejtem azt is, hogy észrevesz, így amikor felém veszi lépteinek irányát, finoman biccentek feléje már távolabbról, ujjaimmal kicsi szórakozottan dobolok a korsó oldalán, de ahogyan közelebb ér, abbahagyom. Majd ahogyan köszönt, úgy üdvözlöm hát én is szavakkal is:
- Rasmus! - üdvözlöm, ámbár csak halkan, egyértelműsítve, hogy tudom, ki ő. Sejtem jól, hogy ő is látott már engem kétes körökben, hiszen én se a vasárnapi miséről emlékszem az ő arcára. Azt talán nem tudja teljesen pontosan, ki vagyok, avagy ki voltam akkoriban, de azt bizonyára tudja, hogy egy csapatban eveztünk egykor. Legalábbis részben, mert persze, én nem megyek tűzbe senkiért sem csak úgy, legyen az akármilyen nagy úr is. -  Foglalj helyet! - invitálom, ámbár mint látom kezdődő mozdulatsorát, sejtem, leült volna szavaim nélkül is. Sebaj. S bár nem hozott magával italt, de mégsem invitálom meg, úgy illett volna, hogy ő hoz magával, vagy épp hív meg engem - igaz, az én korsóm még nagyjából félig van -, de érezhetően ezt a gesztust én most nem fogom meglépni. Na nem, mintha annyira csóró lennék, hogy ezt sajnáljam tőle, de egyelőre nem vagyok biztos a kettőnk viszonyában, így nem akarom túlságosan bizalmaskodóra, barátira venni a figurát. Még kicsit jobb, ha várok.
- Felnőttem, ez minden. - hagyom rá, bár sejtem, nem a külsőm érdekli. Nos, megkomolyodtam kicsit, és sokkalta többet tudok ma, mint tudtam akkor, pedig alighanem akkor is az egyik legrosszabb rémálom lehettem sokak számára. - Mi szél hozott? - kérdem hát végül, rátérve a lényegre. Nosztalgiázni ráérünk utána is, ha bebizonyosodik, hogy van rá okunk. Hangom ettől függetlenül finom és lágy, bár közepesen mély tónusú, de határozottan barátságos, érezheti, hogy nem akarok ártani neki, itt és most biztosan nem. Na nem esek indokolatlan kedvességbe, egyszerűen csak nem mutatom ellenségesség látszatát sem, főleg, hogy nincs rá okom. Meg amúgy se vagyok olyan típus; ha be akar küldeni a sarokba, nagyobb eséllyel megyek be a sarokba, semmint kezdek el balhézni vele. Nos, igaz ami igaz, talán ezt a részletet sem tudja rólam mondjuk - nem beszéltünk sokat. Így persze nem tudhatja azt sem, hogy bár bemegyek a sarokba, ha kell, de az ég óvja, ha egyszer kitalálnék jönni onnét.
Ámbár kétlem, hogy azért jött volna ma ide az asztalomhoz, hogy megpróbáljon maga ellen hangolni, így hát alapvetően kíváncsian várom szavait.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Raziel & Rasmus 2015-01-22, 12:21


Raziel & Rasmus
A sorsát senki sem kerülheti el.

Úgy tűnik gyakran fogok ilyen helyekre járni. Eddig soha nem voltam különösebben oda a féktelen ivászatért, és ez most sem változott meg, de az utóbbi időben igen gyakran fordulok meg ehhez hasonlatos helyeken és félő, hogy a végén még sikerül ideszoknom. Persze ezek csak komolytalan szavak, tiszta fejre van szükségem, és, mint mondtam, soha nem voltam nagyivó. Való igaz, hogy ahonnét jövök, ott az alkohol a gyakoribbnál is gyakrabban kerül az asztalra, de én soha nem ebbe öltem bele bánatom, vagy épp örömömet. Jól bírom, de nem éppen a kedvencem, persze nem vettem meg, ha ünneplésre kerül a sor, de az még kicsit odébb van.
A régi ismerősök látványa pedig mindig örömmel tölt el. Nem mintha olyan sokat beszéltem volna Raziel-lel, de láttásból ismerem őt, hallottam is már róla ezt-azt, és örömmel fogadtam a hírt,  miszerint még él és ha minden igaz, nem kötelezte el magát. Egy próbát mindenképpen megér, de abban biztos vagyok, hogy nem csatlakozott még a Minisztérium gyermeteg bolondjaihoz, akik azt hiszik tudják mi történik, de valójában távol állnak az igazságtól. Azt hiszik, hogy vezetőnket vesztve mi már szétszéledve élünk magunkban fortyogva… ugyan már, soha nem a Nagyúr volt az, aki összetartott minket,hanem az, ami miatt a szolgálatába álltunk.
- Örülök, hogy látlak barátom! – mondom mosolyogva, mikor leülök vele szemben az asztalhoz. Feleslegesnek tartom a tiszteletköröket lefutni, én tudom, hogy ő ki,  és minden bizonnyal ő is emlékszik rám, így hát az ismerkedést tudjuk le, ha már egyszer a múltban megtettük. A barát megszólítás pedig természetes, egy oldalon harcoltunk régen, talán most is egy oldalon fogunk. Lehet, hogy nem az az elkötelezett fajta, de szerintem nem akar a vesztes oldalon lenni, igaz? Életben akar maradni, mint mindenki más, és ezt csak úgy teheti meg, ha nem áll annak az útjába, amit képviselek. Ezt belátja remélem ő is. – Nem sokat változtál az évek során, ahogy elnézem. – külsőre legalábbis nem, én ilyennek ismertem meg, és nem sokat változott az elmúlt években. De persze nem az érdekel, hogyan is néz ki, sokkal inkább az, hogy odabent mit érez, és mennyit változott. Mindenkinek meg volt a saját maga kis oka, hogy miért csatlakozott a Nagyúrhoz, én pedig szeretném tudni azt, hogy vajon képes lenne-e megint harcolni azért, amiért egykor régen? Régen a célunkat aláásta a vezetőnk hataloméhsége, de most nyerni fogunk, nem csak túlélünk, hanem uralkodunk majd. Ez az álom már nem csak egy kósza gondolat, egy szívünk mélyén rejlő vágy… ez a jövőkép, mi eljövendőben van.

Vissza az elejére Go down
Sponsored content
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Rasmus

Vissza az elejére Go down

Raziel & Rasmus

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

+

Similar topics

-
» Rasmus Halmar

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Varázsvilág :: London-