Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


1999-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy a '98-99-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

Legfrissebb




ϟ A Black Birds Tokyo-ban
  Yesterday at 16:20
Alicia Geller

ϟ Ninon Delacroix
  Yesterday at 14:23
Ninon Delacroix

ϟ Graves & Cody
  Yesterday at 14:07
Cody Armstrong

ϟ Zeneajánló
  Yesterday at 10:57
Audrey Jensen


ϟ Nox Djarum
  Yesterday at 10:50
Megan Smith
A hónap posztolói
Graves Matlock
 
Cody Armstrong
 
Georgiana Findley
 
Nox Djarum
 
Megan Smith
 
Quessena Melchys
 
Elijah Crowfield
 
Luna Lovegood
 
Calista Merrick
 
Seraphin McCaine
 
Statisztika

Összesen 564 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: River

Jelenleg összesen 32842 hozzászólás olvasható. in 3070 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 2 Bots

Nincs


A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Savannah & Morgan - Mentőakció

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 32
ϟ Hozzászólások száma : 173

TémanyitásTárgy: Re: Savannah & Morgan - Mentőakció 2015-02-24, 17:43

Folytatás: [You must be registered and logged in to see this link.]


A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah & Morgan - Mentőakció 2015-02-20, 22:36



Savannah & Morgan



- Mert miért akarnék? Mégis mi olyan jó van, amit akarnom kéne? Soha, semmi jó nem történt, én már belefáradtam abba, hogy reménykedjek és csalódjak, inkább leszarom, mert feleslegesnek tartom, hogy újra és újra pofára essek! Harminckét éves vagyok, és még csak olvasni sem tudok rendesen! Mit akarjak az élettől? – semmit, ez a nagy helyzet, hogy az élet nem ad nekem semmit, és nem is kérek semmit, így tökéletesen kiegészítjük egymást. Nekem elegem lett abból, hogy feleslegesen várok, hogy reménykedek… nem, annak vége, már nem egy gyámoltalan kisfiú vagyok, akit az apja kénye kedvére verhet és alázhat meg. Most már felnőttem, megtudom védeni magamat, ha akarom.
- Öhm… jól van, oké, sejtettem. – mondom kissé talán zavartan, mert nem igazán vagyok ahhoz szokva, hogy ölelgetnek és puszilnak .Egy kezemen megtudom számolni, hogy hányszor volt ilyen, és igen, egyik sem az apám volt. Apámtól még csak egy rohadt kedves szót sem kaptam, sajnált tőlem mindent és mindenkit…engem hibáztatott azért, hogy meghalt az anyám, a felesége, de azt elfelejti, hogy ő legalább ismerhette! Könnyű engem okolni mindenért,de már megszoktam, másból sem áll az életem, csakis abból, hogy mindenki olyan dolgokért baszogat és ítél el, amiről még csak nem is tehetek. És éppen ezért fura ez. – Hát, nem rég még megakartál ölni…érthető, ha megijedt. – rántom meg a vállam. Nem mondom, hogy én annyira értek a kutyákhoz,sőt, keveset tudok róluk, de bírom őket, egy rab társamnak is voltak, mindig a kutyáit hozták be mikor látogatói jöttek, soha egyetlen családtagja nem látogatta meg, pedig élt az egész família. Ennyit számít egy ember a családjának. – Honnan tudod, hogy hiányoztál neki? – oké, én ebbe már nem igazán tudok belemenni, most, hogy látja a szemén… mindegy, de gondolom a gazdájának hiányzott, bár nem értem, hogy  miért nem hozta amúgy is magával Savannah és miért hagyta ott annál a görény volt pasijánál. Nem mondok semmit sem, csak állok és nézelődök, hol a boltokat, hol a cipőmet bámulom míg Savannah a kutyájától kér bocsánatot. Én nem mondom, hogy nem hiszek ebben, mert a rabtársam mesélt már erről a kutya-gazda kapcsolatról, de nekem soha nem volt kutyám, szóval gőzöm nincs milyen ez. Egyszer akartam, de soha nem lett, állatkínzás lett volna, apám a kutyát is verte volna csak, és minek szenvedjen kettő egy helyett? Bírom az állatokat annak ellenére, hogy a levadászásukból éltem meg. Az állatok nem bántottak, kivéve a vadabbakat, de… azok is csak akkor, ha cukkoltam őket kamaszkoromban.  Mára már megtanultam, hogy mit hogyan kell. – Oké… egy pillanat. – mondom még mielőtt megfognám a kezét, mert tudom, hogy m következik, de mindegy, úgyis meg kell történjen, úgyhogy a keze után nyúlok, a következő pillanatban pedig megint a földre esek, de ezúttal nem hányom el legalább magamat. A szobájához megyünk gondolom, elvégre hol lenne a kutya, ha nem ott? Bár… kétlem, hogy lehet ott kutyát tartani, de kitudja, van diák, akinek a macskája van ott bent, szóval akkor egy felnőttnek miért is ne lehetne kutyája? A szobában már leülök a kanapéra és kényelmesen hátradőlök miközben vetek egy pillantást az öklömre. Annyira nem vészes azért.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 32
ϟ Hozzászólások száma : 173

TémanyitásTárgy: Re: Savannah & Morgan - Mentőakció 2015-02-17, 23:06


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


A szavaira csak a fejemet rázom meg. Nem hiszem, hogy valaha is megérteném, hogy miért áll ennyire negatívan mindenhez. Tudom rossz élete volt, tudom nem volt benne semmi jó, mint az enyémben legalább az iskola és hogy nincs már benne remény, de én akkor sem leszek olyan, mint ő. Én... szeretném, ha egyszer elfogadná, hogy az élet lehet még jobb, szebb és hogy én igenis megpróbálok tenni azért, hogy azt a reménykedő fiút, azt a kedves kis srácot, aki régen volt megpróbáljam valahogy visszahozni, mert nem halhatott ki belőle teljesen. Valahol mélyen még most is ott kell, hogy legyen benne az a Morgan, akit én ismertem gyerekként, aki örült egy fél almának is, amit vittem neki, aki megtartotta azt az üveggolyót, ami nekünk akkoriban kincsnek számított, mikor másoknak érdekes és drága játékaik voltak, nekünk pedig semmi sem jutott. Lehet, hogy naiv vagyok, de attól még hiszek benne, hogy láthatom még mosolyogni, hogy igenis képes lesz rá még egyszer, ha nem is a közeljövőben. Bármennyire is akar, nem tud ettől eltántorítani. - Azt nem értem, hogy miért nem akarsz egy kicsit többet az élettől. - mert ez mindenkiben meg van nem? Mindenki akar változtatni, csak van aki még saját magának sem vallja be, mint ahogyan ő sem, de attól még igenis lehet így. Egyszer majd talán eljutunk oda, hogy ő is elfogadja ezt és engedi, hogy újra barátok lehessünk. Tudom, hogy fél, én is félek. A csalódástól, attól, hogy valaki bántana, és nem ígérhetem neki, hogy soha nem teszek semmit sem ellene, de ha rajtam múlik akkor nem. Nem tűnik el újra az életéből, remélem tudja, hogy már felnőttem, más vagyok, mint egy tizenegy éves. Tudok rendesen dönteni.
Azt hiszem már az is egy lépés, hogy engedi majd, hogy rendbe tegyem a kezét, hogy nem az volt az automatikus válasz, hogy nem kell, hogy majd megoldja, hogy menjek a fenébe és csak azért van itt, hogy segítsen a kutyámnak. Lehet, hogy így van, nem feltétlenül miattam jött, hogy nekem jó legyen, de... az is sokat számít nekem, hogy Lexiért itt van, hogy képes volt megverni valakit, hogy segítsen, mert én megkértem rá. Ez is olyan kis apróság, amit észre tudok venni, ami számít, mint az üveggolyó.
És segít is, ahogy megígérte, én pedig nem tudom visszatartani a könnyeket, amikor Lexi végre a karomban van és nem is akarom őket visszatartani. Boldog vagyok, mert életben van és mert megmentettük és mert egy régi barát van itt mellettem. Átveszem tőle a zsepit, és amikor átveszi Lexit nem tudom megállni, hogy ne lépjek közelebb és öleljem meg. Csak pár pillanatig, futólag, és hogy egy puszit adjak még az arcára. Hálás vagyok nagyon, de tudom, hogy hiába mondanám, hogy kérhet bármit segítek neki, nem hiszem, hogy lenne olyasmi, amit mondana, de talán majd egyszer oda is eljutunk. - Annyira hálás vagyok! - bököm ki még egyszer, hiába mondtam már el és próbáltam kifejezni máshogyan is. Tényleg az vagyok, mert sokat jelent ez nekem, mert Lexi él és... ennyi. Felszabadultam és ez látszik is rajtam. A szememet még megtörlöm gyorsan, aztán veszem csak vissza a kutyust. - Jól van, úgy látszik, hogy minden rendben, csak megijedt és... hiányoztam neki. - mosolyodom el, mert az látszik, hogy meg van szeppenve szegénykém, de amikor újra a karomban van és lassan felfogja, hogy mi a helyzet, akkor már az arcomat nyalogatja. Istenem, hogy mennyire hiányzott! - Úgy sajnálom! - tudom, hogy nem érti, de ott hagytam... őt is. Csak hát kutya, nem ért még mindent annyira és nem telt el olyan sok idő, de mégis hálás, hogy most megint itt vagyok, én pedig tényleg iszonyatosan boldog vagyok. A karomat nyújtom Morgan felé. - Akkor vissza és ellátjuk a sebeidet rendben? - rá fér és nekem is meg kell még rendesen nyugodnom. Talán most még egy ital is jól esne, vagy csak egy kiadós alvás, de megígértem, hogy segítek neki és ezt be is fogom tartani. Megmentette Lexit, az a legalapabb, hogy ezek után mellette leszek, rendbe teszem a kezét, segítek neki bármiben. Tartozom neki, bár ezt kétlem, hogy valamikor is beismerné, vagy így kimondaná.





A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah & Morgan - Mentőakció 2015-02-13, 22:40



Savannah & Morgan



- Egy nap majd megérted.[/b] – rántom meg a vállamat. Csak simán nem akarom, hogy csalódjon bennem, mert így bizony csalódni fog, és ezzel őt védem most, akármilyen rohadt hihetetlenül is hangzik ez. És majd ő is ráfog erre jönni, mikor rájön arra, hogy teljesen felesleges reménykednie abban, hogy egy nap majd én leszek a jól szituált úriember. Ugyan már, ennek semmi esélye sincsen, soha nem leszek annyira jó, amennyire azt ő akarja, de sajnos olyan rossz, amennyire nem akarja, hogy legyek, annyira pont tudok az lenni. Nem mintha direkt csinálnám…én csak ilyen vagyok, rájöttem már rég arra, hogy felesleges bízni meg reménykedni. – Akkor nem értem mit nem értesz. – ha tudja, ha látja, hogy milyen vagyok akkor mégis mi a fenéért nem kíméli meg magát egy jó nagy csalódástól? Nem értem az embereket…egyesek rohadékok, mások naivak, hülyék, vagy éppen túl kedvesek és emiatt basznak rá mindenre. Ez lesz Savannah-val is. Nem vagyok olyan, mint régen, már nem az a kiskölyök vagyok. Akkor még azt hittem, hogy van kiút ebből a szar, szorult helyzetből, de rá kellett jönnöm arra, hogy nem, innen nincs menekvés, legalábbis számomra biztos, hogy nincs. És ettől kéne most őt megóvni, mert csak csalódni fog bennem, ha reménykedik a lelkemért.
Nem igazán értem azt, hogy mégis miért mosolyog, de… nem kérdezek rá, azt hiszem nem is kapnék választ rá, egyszerűen csak letudom annyival a dolgot, hogy nő és…reménykedik. Mindegy, a kezem már volt rosszabb állapotban is, túlfogom élni, nem olyan nagy dolog ez. Régen szinte folyamatosan így néztem ki. Már kölyök koromban is, mert néha megpróbáltam ellenkezni mikor apám vert, csak kicsi voltam és nem igazán értem el vele semmit. De aztán mikor felnőttem… egyszer azt a rohadékot sikerült úgy istenesen pofán vágnom, hogy reccsent is a csontja. Akkor küldött el, tagadott ki. Nem mintha addig nem így lett volna, csak ekkor mondta ki a dolgot.
- Nem. Nem egy törpe spicc. – rázom meg  a fejemet. Ez a jó hír. A rossz hír, hogy akármilyen fajtájú kutya is ez, kifog múlni szerencsétlen. Ez a szar az életben. Hogy folyton meghalnak az emberek, és az állatok is, ha egyszer hibázol,máris elítélnek, és senki nem fog rajtad segíteni. Apám is csak ott ült a tárgyalóterembe, felfogadhatott volna valami menő ügyvédet nekem, aki kihúz a szarból, de nem tette, csak nézte, ahogy elítélnek, pedig pontosan tudta, hogy egyetlen ember van, akit képes lennék én magam szándékosan megölni. Az pedig ő, a saját apám. – Gondolom  nagyon. – rántom meg a vállamat mikor már kiérünk és előkotrok a zsebemből egy zsebkendőt, hogy odaadjam neki, mert hát… szerintem a könnyeitől alig lát már ki a szemén. A zsebkendő amúgy tiszta, kivételesen nem retkes, de a kivétel erősíti a szabályt, igaz? Addig meg átveszem tőle a kutyáját, míg rendbe  rakja magát, és ha meg van, akkor vissza is adom neki. – Nincs semmi baja? – a doki valószínűleg nem csinált vele semmit, de remélhetőleg a hülye volt pasija sem bántotta szegény kutyát. Mert akkor visszamegyek  és megforgatom a késem a tökében annak a szemét rohadéknak. Olyan ellen keménykedjen, aki megtudja védeni magát.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 32
ϟ Hozzászólások száma : 173

TémanyitásTárgy: Re: Savannah & Morgan - Mentőakció 2015-02-09, 16:31


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


- Sosem fogom megérteni, hogy ez miért jó neked. - rázom meg a fejemet egy sóhaj kíséretében, de most... nem akarok ebbe az egészbe jobban belemenni, egyszerűen... nem tudnék. Most van épp elég baj, már sikerült mára eléggé kiborulnom ahhoz, hogy ne akarjak még azon is agyalni, hogy neki miért jó, hogy így viselkedik, hogy próbál mindenkit elmarni maga mellől, beleértve engem is. Az olyan rossz, hogy igenis megpróbálok hinni benne? Nem is azt mondom, hogy abban, hogy jobb ember lesz, vagy kedvesebb, egyszerűen csak azt hiszem abban, hogy.. nem is tudom képes lesz egyszer elfogadni a világot, vagy azt, hogy igenis fontos nekem, még mindig, annak ellenére is, amit tettem és én nem fogok ilyet tenni soha többé újra, ezt... igenis megígérhetem neki. - Igen... észrevettem, hogy elég sajátosan fejezed ki őket. - vagy inkább nem is fejezi ki őket egyáltalán, ez igazából a jobb meglátás, hogy őszinte legyek, de nem az én dolgom, most nem. Most nem akarok világot megváltani és őt sem akarom megváltoztatni, most csak... azt hiszem most tényleg csak túl akarom élni ezt az egészet valahogy, csak... meg akarom menteni Lexit és arra kell koncentrálnom. Nem fogom azt mondani sosem, hogy Morgan reménytelen ez biztos, én akkor is küzdeni fogok azért, hogy akár valami csoda folytán, de jobbá váljon az életet, maximum ahogy mondta beletörik a bicskám, de attól még megpróbálhatom, főleg ha most segít és sikerrel járunk, akkor... tényleg lekenyerezett egy életre.
- Nem számít, hogy mitől lett. - halvány mosoly azért, ami megjelenik az arcomon, az is azért, mert... igenis most először azt hiszem legalább győzködés nélkül elfogadott valamit és ez azért eléggé nagy szó, hiszen ő aztán soha nem szokott elfogadni semmit sem, úgyhogy kár lenne tagadni, hogy legalább ez most erőt ad, bár ahhoz nem kell sok erő, hogy amikor meglátom a célt akkor már hamarosan futólépésre kapcsolva iramodjak meg a cél felé. Lexi... talán éppen... de remélem, hogy nem, mert... nem tudom, hogy mennyire borulok ki, ha tényleg valami baja esik.
Beérve pedig látom, amit nem akartam, ahogy a tű abba a vékony kis lábba fúródik és nekem még a szívem is kihagy egy dobbanást. El... elkéstünk. Megjelenik a szemem sarkában az első könnycsepp is, azzal se különösebben foglalkozom, hogy Morgan lök egyet a fickón, hiszen... hiszen már mindegy, már elkéstünk, hiába volt az egész, Lexi... Lexi meghalt. Alig hallom meg a szavakat, pedig nagyon is fontosak. Nem... nem Lexi az? Komolyan?
- Nem... nem ő? - abban sem vagyok teljesen biztos, hogy hallani lehet-e a hangomat, elcsuklik és inkább erőtlen suttogás ez, mint rendes beszéd. A doki elindul, én pedig pillantok múlva már könnyáztatta arccal a karomban Lexivel térek vissza. Igen, végre legalább boldog a mosoly az arcomon. Életben van, talán ha egy kicsit késünk már nem így lenne, de az a fontos, hogy él. A dokira már nem is nagyon figyelek, hiába próbál hebegni valami... nem vihetjük el féleséget, de őszintén nem érdekel. Próbáljon csak megállítani... Sietősen indulok el inkább kifelé, és eszem ágában sincs letenni őt a földre, most nem... amíg biztonságban nem leszünk. Csak akkor állok meg, amikor kiérünk, csak akkor nézek rá Morganra újra, könnyes szemmel, mert hát nincs több kezem még az arcomat is törölgetni.- Köszönöm! Nem is tudod... nem tudod mennyire hálás vagyok.





A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah & Morgan - Mentőakció 2015-02-06, 17:29



Savannah & Morgan



- Talán megkímélnéd magad, ha… lemondanál rólam. – nem vagyok hülye, tudom, hogy ezzel arra is céloz, hogy bennem is reménykedik, de felesleges így tennie. Én ilyen vagyok, ez az életem, így éltem és valószínűleg így is fogok már élni, ezen nem fog tudni változtatni az,hogy reménykedik értem. Ennél már csak az a jobb, mikor bejött egy pap a börtönbe és azt mondta, hogy imádkozik istenhez a vétkes lelkemért. Mondanom sem kell, hogy körülbelül öt perc után alaposan szétrúgtam a seggét, mikor elkezdett traktálni a katolikus baromságaival. Tökömnek van szüksége a rohadt istenére, ha létezne isten, a Föld nem lenne ilyen elcseszettül szar hely. – Kinyírtam egy embert, évekig ültem a börtönben, és ha nem vetted volna még észre, elég sajátosan fejezem ki az érzelmeimet. – már ha vannak, és általában csak abban merül ez ki, hogy rohadt ideges vagyok és szanaszét rúgok valamit. Ez van, én ilyen vagyok, az életem nem volt valami gyönyörű szép mese, és hiába imádkoztam a rohadt megváltásért, azt sem kaptam meg, így a haragot, ami bennem tombolt, valami sokkal erősebbé kellett gyúrnom, és én megtettem, így lettem ilyen. Mostantól legalább nem kell attól félnem, hogy ki lesz a következő, aki majd jól átbassz a palánkon. Nekem erre nincs szükségem. – Hülye seggfej! – mondom még utoljára inkább magam elé, mert az a barom már úgy sem hallja, ki van ütve, de azért utoljára még ráköpök a fickóra, az ajtón való kilépés előtt. Nem mondanám, hogy én olyan rohadt kedves vagyok, de nagyon tudom utálni, ha valaki a gyengébbel így viselkedik. Utálom az erőszakot, közben meg én is az vagyok, erőszakos.
- Igazából a volt pasid hülye fejétől lett ilyen, de… rendben. És kösz. – amúgy is eltűnne magától, már nézett ki korábban is így az öklöm, soha nem voltam olyan ember,aki meghunyászkodott volna, ha harcra kerül a sor. Az életben sem, de a börtönben sikerült a leginkább megedzenem magamat. Ott ez szinte mindennapi volt, néha olyan verést kaptam, hogy felállni sem tudtam, máskor pedig én vertem másokat félholtra. A börtön ilyen, túl kell élned, én pedig ehhez tartottam magamat, nem foglalkoztam olyan apróságokkal, hogy mi bajom lehet… egyszerűbb volt, ha nem gondoltam erre. – Akkor nyomás. – tartom vele a lépést, nem maradok le, de azért előre engedem, elvégre hölgyeké az elsőbbség, és ő amúgy is otthonosabban mozog Londonban, mint én. Emlékszem, hogy évekkel ezelőtt voltam itt utoljára, és már akkor is nagyon nem komáltam a várost. Olyan, mint valami útvesztő, elveszek benne. – Hé, te barom! – ordítok rá a fehér köpenyes fickóra, és a következő pillanatban már egy nagyot taszítok rajta, de ez mit sem változtat a tényen, hogy Savannah kutyájába már beleszúrta azt a rohadt tűt. Dühömben már pont arra készülnék, hogy jól képen töröljem a barmot, mikor a kutyára pillantok. Hatalmas kő esik le a szívemről, de ugyanakkor össze is szorul. Bár nem Savannah kutyája, de… látszik rajta, hogy nagyon szenved. – Nem a te kutyád. – mondom Savannah-nak, bár nem éppen a legboldogabb hangon. – Hol van? Egy fehér törpe spicc, nem valami nagy. Egy seggfej hozta be nem rég. – a doki egy kicsit gondolkodik, közben persze felállítom és valami bocsánatot motyogok neki az orra alatt, ő pedig jobbnak látja egyből mutatni az utat. Én viszont nem megyek utána, elég ha Savannah megy. Inkább ott állok a másik kutya mellett, akit a doki nem is olyan rég megszűrt a tűvel. Szegény állat.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 32
ϟ Hozzászólások száma : 173

TémanyitásTárgy: Re: Savannah & Morgan - Mentőakció 2015-02-04, 14:55


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


- Azt is teszem, reménykedem. - mert ezzel azt is mondom, hogy megpróbálok hinni benne igaz? Ez nem olyan nagy bűn, maximum szerinte esélytelen, de az régen rossz, hogy még saját magában sem képes hinni, még csak meg sem próbálja. Akkor... majd én hiszek benne helyette is. Benne van a pakliban, hogy így se jön majd össze az egész, hogy majd megint visszautasító lesz velem, vagy... bármi rosszabb, de nem érdekel, akkor is megpróbálom. Azt azért tudom, hogy olyan mértékben biztosan nem bántana, mint Wyatt, nem tenne szándékosan rosszat, maximum szavakkal teszi időnként, de annak meg van az oka, a jelleme és a nem túl kellemes élete és ezt... azért próbálom lenyelni. - Szerintem nincsenek reménytelen emberek Morgan. - rázom meg a fejemet. Ő sem az. Lehet, hogy így gondolja magáról, lehet, hogy... azt hiszi, hogy semmi esély sincs rá, hogy valamikor is egy kicsit pozitívabb lesz, de miért ne lehetne? Csak idő kell hozzá és egy normális környezet. Értem én, hogy a rémes élet rosszul hatott rá az elmúlt hosszú években, de még elég sok év van előtte is, ez alatt pedig igenis változhat az élete, vagy a hozzáállása.
Most is nehéz eset tudom én, de próbálom összeszedni magam, még ha nem is a legjobb taktikával igyekszik lenyugtatni. Ez az erőszakos megközelítés nem valami jó ötlet, de hát mit csináljak, ha nála ez csak így működik? Marad az, hogy... hát... elviselem a stílusát, mert most csak ő segíthet, no meg mégis csak reménykedem és valamelyest igaza is van abban, hogy Lexinek is jobb az, ha megnyugszom és meg tudjuk menteni gond nélkül.
Nem szólalok meg végül újra a lakásban, hogy... valahol azért talán ő is gondolt rólam már elég rosszakat, ha nem is mondta ki úgy, ahogyan Wyatt, de azért gondolom ennyire rosszakat talán nem. - Jól van, csak... akkor inkább menjünk. - jobb lesz ez, főleg, hogy Wyattnek már úgyis mindent, kiütve fekszik a saját padlóján és majd szépen összekapja magát valahogy, az már minket nem érdekel. Komolyan, engem sem, pedig én mindig figyelmesebb, empatikusabb típus szoktam lenni, de most nem foglalkozom azzal, hogy vele mi van, meg kell találnunk Lexit.
- Akkor jó, majd... ha szeretnéd, akkor borogatom a kezed, mégis csak miattam lett ilyen. Tudom, hogy nem szereted a mágiát, de... ehhez nem kell konkrétan varázsolni. - és ennyivel eleve jövök neki nem? Szóval... megtenném, ha engedném, mert esetében azért sok minden ezen múlik, nem biztos, hogy szüksége van rá, hogy pátyolgassam, vagy inkább... esélyes, hogy nem akarná, hogy rossz bőrben lássam... vagy bárki más. - Igen, az lesz. - bólintok és akaratlanul is gyorsítok a lépteimen. Ha Lexi már itt van... akár... akár már vége is lehet. Mi van, ha... ha tényleg bántották? Az utolsó lépéseknél már jó eséllyel inkább futásnak mondható az, amit produkálni sikerül. Az ajtó persze zárva, késő lehet már, és én most az egyszer nem foglalkozom azzal, hogy ki láthat meg, előkerül a pálcám, hogy az ajtó nyitódjon egy egyszerű alohomorával, aztán már bent is vagyunk.
- Lexi! - jó, arról volt szó, hogy higgadt maradok, de sajnos eddig sikerült tartani a dolgot, hiszen talán épp most akarnak ártani neki. Amikor pedig berobbanok, jó eséllyel Morgannel a nyomomban az orvosi rendelőben az én apró kis hófehérkém ott fekszik az asztalon, meg sem moccan, habár csak a hátát látom, felette pedig a fehér köpenyes orvos egy tűvel. - Nem! Állj! Nem teheti, őt... nem ölheti meg! - a fickó kissé bambán néz, de aztán a következő mozdulattal mégis egyszerűen a lábába nyomja a tűt, én pedig csak döbbenten állok. Nem... nem késhettünk el!





A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]


A hozzászólást Savannah Elinor Harper összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-02-09, 16:01-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah & Morgan - Mentőakció 2015-01-31, 13:29



Savannah & Morgan



- Hát, reménykedj benne, hogy nem esel pofára. – rántom meg a vállam, de inkább azt mondtam ezzel, hogy… nem is tudom, reménykedjen benne, hogy magamhoz képest normális leszek. Én már nem reménykedek,magasból leszarom az egészet, egész életemben csak reménykedtem, és mire mentem vele? Az apm folyton megvert mindenért, kicsúfoltak és megaláztak egyfolytában, hazudtak, becsaptak és elárultak, majd elítéltek valamiért, amiről nem tehetek. Persze, megöltem a fickót, de rohadtul nem tudtam, hogy pont bele fog futni az  egyik lövésembe, és mivel egy senki vagyok és nem volt pénzem ügyvédre sem, simán elítéltek már szinte egyből, nem is mondhattam semmit sem azon kívül, hogy csesszék meg magukat.  – Vannak reménytelen emberek is. – mint én, mert engem aligha fog tudni megváltoztatni ezzel a kis pozitív gondolkodásmódjával. Nem, én sajnos ebben már rohadtul nem tudok hinni, és nem is akarok hinni benne, mert régen is folyton csak csalódtam, és nincs garancia sohasem arra, hogy majd most végre másként lesz. Én elfogadtam már azt az egyszerű tényt, hogy a világ úgy szar, ahogy van, és tehetek bármit, ez így is fog maradni. Én nem reménykedek és hiszek már az emberekben, mert teljesen felesleges. Régen még hittem, reménykedtem, de nem értem el vele semmit sem azon kívül, hogy magamat kínoztam vele.
- Semmiség. – rántom meg a vállamat. Nem olyan nagy dolog ez, amúgy sincsen semmi dolgom, szóval miért is ne segíthetnék neki visszaszerezni a kutyáját. Akár hagyja az a fickó, akár nem, sikerülni fog, főleg mert nem különösebben érdekel a nyafogás, én előbb ütök, mint szoktam kérdezni.
- Akkor egyszerűen elfogadom. – mondom egyszerűen, nem ragozva tovább a dolgot. Máskor inkább meg sem szólalok,mert úgy is lesz benne valami olyan, amit megtalál, és teljesen feleslegesen felkapja rajta a vizet. Mostantól majd akkor erőteljesen megpróbálok kussolni, mert semmi kedvem, hogy azt hallgassam, ahogy a semmin akad ki újra meg újra.  Nem mondom, hogy igyekezzen jobban, csak bólintok egyet. Én aztán nem tudok neki ebbe segíteni, de nem csak magának,hanem a kutyájának is segít azzal, ha nyugalmat erőltet magára, mert nem igazán van vesztegetni való időnk. Ha a kutyát altatják, akkor már minden bizonnyal ott lesz a dokinál, aki bevégzi a dolgot.
- Lószart nem! – mondom Savannah-nak, de végig a fickót figyelem. Rohadtul nem beszélhet így, és ha nem fogja be rohadt gyorsan azt a lepcses száját, akkor én fogok neki segíteni, szerintem pedig azt nem igazán akarja megtudni, hogy milyen vagyok akkor, ha tényleg elég ideges vagyok. Ez a hülye seggfej nem beszélhet így Savannah-val.
- Akkor menjünk. – mondom, és követem őt, elvégre ő az, aki kettőnk közül tudj az utat, én ismerem Bristolt, de soha nem jártam még annyit Londonban, hogy tudjam mi hol van. Egyszer voltam itt, és már akkor is hülyén éreztem magam, mintha elvesznék az épületek között. – Ez nem az én vérem. Ez meg… - pillantok rá az öklömre menet közben, amin persze meglátszanak annak a nyomai, hogy elláttam a volt pasija baját.  - … rendbe jön majd. – rántom meg a vállamat menet közben, majd megtorpanok egy állatorvosi rendelő láttán. 1– Az lenne ott?


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 32
ϟ Hozzászólások száma : 173

TémanyitásTárgy: Re: Savannah & Morgan - Mentőakció 2015-01-29, 14:11


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


Kissé azért megütközök a szavai hallatán, bár nem kéne igazán meglepődnöm, hiszen ő eddig is ilyen volt, de attól még így kimondva nem igazán tetszik a dolog. Csak megrázom a fejem, mielőtt újra rápillantanék. Nem hiszem, hogy bármit is érnek a szavaim, de... attól még igenis ki fogom mondani, mert nem akarok egyetérteni vele, hogy a világ ennyire rossz lenne, és hogy nincs is értelme semmit tenni, és senkiben sem hinni, vagy bízni. - Veled sem beszélnék most, ha nem reménykednék. - mondom ki végül csendesen és ezt most értheti többféleképpen is, hogy ha nem próbálok meg nyitni felé, amikor ő inkább ellökött volna magától, vagy hogy ha nem reménykedem, akkor nem jöttem volna most ide, hogy tőle kérjek segítséget, hanem megpróbáltam volna megoldani egyedül, de én igenis megtettem, eljöttem és... igenis próbálkozom, és fogok is, mert nem akarok úgy állni az élethez... mint ő. - Vagy csak még próbálok hinni az emberekben. - rántom meg végül a vállamat. Nagyon negatívan áll ehhez az egészhez, de hát akkor tegye, nem érdekel és nem fogok rajta különösebben kiakadni, várható, hogy ő ilyen és... ilyen is marad jó eséllyel akármit is teszek, akármit is próbálok tenni ellene.
Azért általában még így is elég nehéz valamit mondani a szavaira, főleg most. Enyhén szólva is ki vagyok bukva és most nem megy az, hogy a végtelenségig próbáljak védeni másokat, a világot, vagy az embereket, Wyattet pedig főleg. Most Lexi a fontos és ha ehhez azt kell hallgatnom Morgantől, hogy a világ mennyire rossz és... minden ember benne rémes, akkor igenis elhallgatom bármeddig, hogy visszakapjam a kutyámat. - Köszönöm. - bököm ki még egyszer arra a határozott "Visszahozzuk."-ra. Elhiszem, hogy sikerülni fog, ha ő segít benne, és ha tényleg igazán akarjuk. Nem hagyom, hogy baja essen a kutyámnak, ő aztán tényleg soha nem tett semmi rosszat és biztos vagyok benne, hogy nem is fog soha. Butaság volt ott hagynom, még ha nem is volt választásom, de most szépen elhozom és... kész.
- Egyszerűen néha csak... elfogadhatnád, hogy hálás vagyok. - sóhajtok egyet. Nehéz eset, nagyon az. Igenis megér ez néhány könnycseppet, főleg úgy, hogy halálra aggódtam magam az utóbbi órákban, és finoman szólva is kétségbe voltam esve, vagyok még azért most is, de akkor is megpróbálhatná ezt valahogy elfogadni. Hálás vagyok és nekem igenis nagy dolog az, hogy segít, mert benne volt a pakliban, hogy simán elküld a fenébe. - Jól van, én... igyekszem. - megnyugodni igen, az kell most, én is tudom, de attól még ugyanúgy nem annyira egyszerű, de tudom, hogy nem ér sokat, ha idegeskedem feleslegesen, szóval rajta vagyok a témán, legalább amíg az utazás jön, addig is inkább arra figyelek, aztán legalább az aggodalmam egy kis időre vált, amíg érte aggódom és nem Lexiért, vagy... inkább vegyesen. Tudtam, hogy nem fogja jól viselni a hoppanálást, de attól még ugyanúgy sajnálom.
Nem lep meg különösebben, hogy milyen fogadtatásban van részünk, és bár én nem mozdulok azonnal, de Morgan nem éppen szívbajos. Na igen, pont ezért kértem meg őt, hogy segítsen, nekem egyedül ez nehezen ment volna. Azért még így is összerezzenek az ütést látva... fájhatott, na nem mintha sajnálnám. Szépen behúzom magam mögött az ajtót, miután bent vagyunk immár mindhárman. - Morgan... nem... ez nem számít. - rázom meg a fejemet, legalábbis próbálom ezt az egészet leállítani, vagy kicsit visszafogni, mert hát nincs szükség azért ilyesmire. Jól van tudtam én, hogy ennek is bőven meg van az esélye, sőt... de attól még nem valami szép látvány, és amúgy is Lexi számít, nem az, hogy egy bunkó mit mondott nekem. Nagyokat pislogva próbálom összekapni magam amikor végül Wyatt ájultan csuklik össze. Szóra nyitnám a számat, hogy ne hívjunk-e mentőt, vagy valamit, de végül mégis sikerül magamba fojtani a dolgot, butaság lenne ilyet kérdezni, egyébként sem érdekel annyira mi lesz vele... azt hiszem.
- Igen, nincs olyan messze, pár utcára. Te... jól vagy? - ezt már kifelé menet kérdezem meg. Elég nagyokat ütött na, szóval azért minden bizonnyal megérezte az ökle, meg egyébként is elég vért sikerült termelnie ahhoz, hogy rá is kerüljön belőle.





A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah & Morgan - Mentőakció 2015-01-24, 22:08



Savannah & Morgan



- Miért, mire mész vele? Csalódsz majd folyton, semmi értelme nincs annak, hogy magadat kínozd ezzel. – rántom meg a vállamat. Remények… lószart sem érnek, de komolyan, mégis miben érdemes reménykedni? Hogy majd minden helyre jön és visszaáll a világ egyensúlya a jól megszokottba, hogy nem lesz több háború és értelmetlen halál? Röhej. – Fogadj el egy jó tanácsot! Ne reménykedj, ha tudod, hogy semmi értelme! – tudta rólam is, nem? Sejtette, hogy az életem nem egy kicseszett mese, de mégis reménykedett és csalódott mikor újra találkoztunk, igazam van? Igazam van, és ezt ne is próbálja meg tagadni. A remények csak kinyírnak minket. – Vagy vonzódsz a barmokhoz. – rántom meg a vállamat. Igazából nem veszem magamra az ilyet, pontosan tudom, hogy egy tapló vagyok, sokan mondták már, de nem fogok ezen változtatni, mert a legkevésbé sem érdekel a rohadt véleményük, dugják csak jó mélyen fel maguknak. Nem fogok megváltozni, csak mert valaki azt mondja. – Az emberek sík hülyék, és rohadtul nem értenek a kutyákhoz. – nem mondom, hogy én profi vagyok, de bírom a kutyákat, mindig is akartam egyet, csak nem vettem, mert apám tuti kinyírta volna, én meg… nem vagyok valami gondoskodó féle, legalábbis akkor nem voltam, talán szerzek egyet egy menhelyről… meglátjuk. – Visszahozzuk. – mondom célzatosan, mert hát ez már elhatározás. Egy kutya nem tud beszélni, hogy védje magát, nem tud semmit sem tenni, maximum harap, de ezt az ember azonnal támadásnak is veszi és képes egy ilyen miatt máris megölni egy állatot. Utálom az ilyet, az ilyen embereket, legszívesebben rajtuk lőnék célba.
- Segítek, hogy ne temesd a kutyád, nem feleségül veszlek. – nem nagy dolog ez akkor sem, főleg mert a kutyájának segítek ezzel inkább, mintsem neki, de értem persze azt, amit mond, felfogtam, tapló vagyok, nem hülye, nem fogom  ezért elítélni, én is sírtam már, mondjuk rég volt utoljára, de… megesett velem is. – Próbálj megnyugodni, nem segítesz azzal a kutyádnak, ha feszült vagy. – érthető, nem azt mondom, hogy nem értem meg, csak arra célzok, hogy ezzel nem különösebben segít Lexin, mert… legyen tiszta a feje és álljon cselekvésre készen, nem kell túlságosan megfeszülnie, mert akármit tesz, nem tud gyorsabban cselekedni, mint amúgy.
- Mindegy. – morgolódom miközben felkelek a földről. Hát, nem volt egy élmény, és minden bizonnyal a visszaút sem lesz az, de kibírható, nem haltam bele, és mint tudjuk, ami nem öl meg az megerősít, igazam van? Nem tudom, de ez a leggyorsabb módja az utazásnak és én… nem vagyok rá képes, szóval maradjunk ennél. – Oké. – bólintok egyet, ahogy elindulunk a mutatott irány felé. Nincs nálam fegyver, azaz de, van, a késem nálam van, de nem hinném, hogy használnom kéne, legalábbis gondolom a pasija nem akkora állat, hogy belém kössön, vagy ha mégis…hát remélem gyorstárcsázásra van állítva neki a rohadt mentőszolgálat, mert szüksége lesz rá.
Nem kell sokat várnunk, talán csak fél perc mire kinyílik az ajtó. – Tűnés ribanc! – és már csukná is vissza az ajtót, de gyorsan a lábammal megakadályozom ezt, majd a következő pillanatban állkapcson vágom és bezuhan a lakásba, én pedig kitárom az ajtót magunk előtt, bízva benne, hogy Savannah majd becsukja utánunk, nem lenne jó, ha látnák ezt a szomszédok. – Hé seggfej, kérj bocsánatot mielőtt megetettem veled a töködet! – rivallok rá a fickóra, ahogy a nyakánál fogva megragadom és a falnak vágom. Először csak köp egyet Savannah irányába, de amit kidekorálom az arcát, illetve megismertettem a fejét a térdemmel máris könyörögve kérlek és dadogja el azt a bocsánatot. – Hol a kutya? – nem igazán akar erre se válaszolni, úgyhogy kénytelen vagyok ösztönzésképpen bevetni újra a térdemet, de pár másodperc múlva már dalol is, mint egy kismadár. – Kösz te hülye pöcs! – még utoljára jó keményen megfejelem, mire ájultan csuklik össze. Nem valami szép látvány, csupa vér, de túléli. – Tudod hol van ez a fickó? – azt mondta elvitte az állatorvoshoz elaltatni, gondolom ahhoz vitte, akihez amúgy is vitték mindig a kutyát.


Vissza az elejére Go down
Savannah Elinor Harper
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 32
ϟ Hozzászólások száma : 173

TémanyitásTárgy: Re: Savannah & Morgan - Mentőakció 2015-01-24, 18:04


Morgan & Savannah
[You must be registered and logged in to see this image.]


Nem voltam benne biztos, hogy tényleg segít nekem. Nem arról van szó, hogy ennyire nem hiszek benne, egyszerűen csak... talán meg is van az oka arra, hogy ne segítsen nekem, hiszen én egyszer már cserben hagytam, ő is simán megtehetné, hogy pont ugyanezt teszi velem és inkább hagyja had oldjam meg egyedül a hülye kis gondjaimat. Egyáltalán nem köteles mellettem állni, sőt talán még dolga is lenne. Mégis örülök neki, hogy nem így van vele, hogy nem vágja rá azonnal, hogy hagyjam békén. Nem tudom, hogy most épp hányadán állunk, hogy jelenleg milyen viszonyban állunk egymással, vagy hogy leszünk-e jóban valaha is, de most Lexiről van szó és remélem, hogy talán egy kutya neki is számít, hiszen mégis csak... vadőr. Még ha azért is, mert nem igazán volt más választása.
- Igen, de... még se halhat ki belőlünk örökre nem? Vagy... az nem jó dolog. - nem szabad teljesen és végleg feladni a reményt, hogy van olyan, aki legalább egy kicsit kedvesebb lehet idővel. Ha így tennék, akkor már vele sem beszélnék, hiszen nem kifejezetten indult jól a kapcsolatunk, sőt ha azt nézem, hogy előbb meglőtt, aztán elmondott mindennek... határozottan rosszul indult. De mégis itt vagyok és mégis tovább próbálkoztam és talán még ki lehet ebből hozni valami jót. Persze Wyatt más, neki nem igazán kellett volna plusz esélyt adnom, már én is tudom. - Csak nem választok túl jól. - és talán néha nem látok tovább a szememnél. Tudom, hogy nem mentség és azt is, hogy lehetnék legalább valamivel okosabb is ez téren, de... Talán majd én is tanulok egyszer a hibáimból, bár még nem tudom, hogy mikor. - Ezt nekem mondhatod, attól még Wyatt ráfogta és... úgy néz ki, hogy el is hiszik neki, és végezni akarnak vele. - amit én nem hagyhatok. Tuti, hogy nem is fogom, bármi lesz is, de valahogy megmentem Lexit. Most már ő is ott lesz velem és segít, simán kiüti Wyattet, legalábbis... remélem, de a fontos az, hogy elhozzuk a kutyámat, akármi is lesz. Azért nagyon remélem, hogy nem lesz komolyabb baj, mert igazán nem szeretném, hogy Morgannek ezek után még miattam baja is essen, azért azt határozottan nehezen viselném. Akkor már inkább nekem, végül is az én kutyámról van szó. Wyatt egyébként sem varázsló, nem ért ehhez a világhoz, tehát remélem... hogy nem lesz nehéz ügy lenyomni.
- De... nekem nagy dolog és most... sok is bennem a feszültség azt hiszem. - hát nem kicsit, azért mégis csak a kutyámról van szó, akit én neveltem, tanítottam és meg akarják ölni. Most igazából nem kell sok hozzá, hogy elsírjam magam és az, hogy kedves velem - a maga módján - és segít... bőven elég rá. Azért attól tartok, hogy az utazást nem fogja kifejezetten jól viselni, de ez sajnos benne van a pakliban. Nem ülhetünk vontra, az most túl sokáig tartana és addigra talán... nagy baj történne, amit nem hiszem, hogy fel tudnék dolgozni, vagy elviselni.
- Akkor... - nem akarom, hogy kellemetlen legyen neki, de sajnos nem rajtam múlik és ezzel nem sok mindent tudok tenni, bármennyire is szeretném, ha jó viselné. Aggódva nézem, ahogy térdre esik, majd... hány. Ismerős, az első után nekem is pont ugyanez volt. - Sajnálom. - csendes suttogás csak, de tényleg sajnálom. Ha jöhettünk volna lassabban, ha megkérhettem volna mást, de... nincs senki. - Gyere ott van a lakás, a túloldalon a másodikon. Remélem... Lexi itt van és nem adta még be. - ha mégis hát akkor visszaszerezzük onnan, de azért remélem, hogy erről szó sincs. Mutatom az utat, az lenne a legjobb, ha Wyatt nem is lenne itthon, ha... csak simán elhozhatnánk a kutyámat, de félek, hogy erre viszonylag kicsi az esély. Csak két emelet, hamar fent vagyunk az ajtó előtt és persze vagyok annyira udvarias, hogy először csak simán kopogok, de semmi.





A múlt csak visszahúzza az embert.
Olyan, mint egy háló.
Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Savannah & Morgan - Mentőakció 2015-01-21, 17:56



Savannah & Morgan



Még jó, hogy nem adja nekem azt oda. Nem tudok olyan jó olvasni, hogy átfussam néhány pillanat alatt. Hagrid mondta, hogy segítene, de… ő sem éppen a legjobb benne, szóval mi ketten iskolázatlanok itt rohadunk kint, bár ő ennek örül, ő erre a munkára és életre született ,én meg… nem is tudom, nem laknék szívesebben valami puccos kis szobában, de azért volt idő, hogy ennél többet akartam. Én ilyen vagyok, a mocsokban születtem, éltem és ott is fogok megdögleni, ez van, az élet nem lehet mindenkivel olyan kegyes, hogy felkarolja. Ez csak az igazán szerencsésekkel esik meg, vagy akik tényleg megérdemlik. – Nincs semmi dolgom. – ha lenne, akkor valószínűleg úgy indítottam volna, hogy rá mordulok, de… mindegy, nem várhatom el, hogy ezt tudja, elvégre nem ismer annyira engem, nem? Régen talán ismert, de teljesen más vagyok, mint az a kölyök, akit ismert régen. Elmúltak azok az idők, én pedig megváltoztam, és ő is.
- Hát, a reménykedés most már biztos, hogy szart sem ér, igaz? – nem megbántani akarom, simán csak faragatlan vagyok. Reménykedett abban is, hogy én majd valami tökéletes kis életet fogok élni, de abból sem lett végül semmi, és reménykedett abban is, hogy a pasija megváltozik, de nem történt meg. A remény szart sem ér. – Valakit odafent nagyon felidegesíthettél, hogy így meg vagy áldva a seggfej férfiakkal. – itt most nem csak a pasijára gondolok, hanem az apjára is, és végső soron magamra is, mert azért tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok én sem egy szent ember, sőt… tapló vagyok, de ez van, ezt kell szeretni. – Te most szívatsz? – pillantok rá kissé értetlenül. – Az a kutya jó ha van 3-4 kiló, egy plüssmackót nem tud rendesen megharapni, nemhogy egy embert… - a pasija akkor ezek szerint tényleg csak rá pikkel és nem Savannah-ra. Bár én ezt a Lexit inkább hívnám mókusnak, mint kutyának, de bírom az állatokat, és nem szeretem, ha valaki kicseszik velük, mert ők még csak annyira sem tudják megvédeni magukat, mint egy kisgyerek. Nem azt mondom, hogy én aztán egy elvetemült állatvédő vagyok,de… de igen, bírom a kutyákat, jobban, mint az embereket, mert a kutyák nem vernek át.
- Nincs mit, de azért ennyire nem nagy dolog ez. – mondom neki, mikor megpillantom a könnycseppeket az arcán. Nem tettem semmi nagy dolgot, csak segítek neki visszaszerezni a kutyáját, akit egy vadbarom ok nélkül megakar öletni, szóval… segítek neki, de azért ennyire nem nagy dolog ez, hogy még sírjon  is rajta. – Hát, csak túlélem. – rántom meg a vállam, és még mielőtt elindulnék vele a kijárat felé, leteszem az íjpuskát azért, mert a normális emberek közé nem igazán tudom vinni, kissé feltűnő lenne, ha egy fegyverrel mászkálnék, és semmi kedvem újra a rendőrséggel cseverészni emiatt. A rendőrökből egy életre elegem van, bekaphatják. – Mehet. – mondom mikor kiérünk és megfogom a kezét, de… hát baszki, az, hogy nem kellemes enyhe kifejezés, mintha kifordítanának és aztán jól megrugdosnának…. kis híján pofára is esek, amikor megérkezünk, de végül csak térdre esek és sikerül a földre is hánynom. Rohadt jó. – Bassza meg. – káromkodom el magam, ahogy felkelek a földről óvatosan, mert még azért szédülök, aztán pár pillanat múlva már a terepet mérem fel. – Merre tovább?


Vissza az elejére Go down
Sponsored content
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Savannah & Morgan - Mentőakció

Vissza az elejére Go down

Savannah & Morgan - Mentőakció

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

+

Similar topics

-
» [Event] Húsvéti akció
» Savannah & Lynx
» Joseph Morgan
» Savannah Parish

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Varázsvilág :: London-