Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


1999-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy a '98-99-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

Legfrissebb



ϟ Avatárfoglaló
  Today at 09:38
Duncan McFayden


ϟ Duncan McFayden
  Today at 09:21
Duncan McFayden




ϟ Megan & Tommy
  Yesterday at 13:40
Megan Smith
A hónap posztolói
Megan Smith
 
Elijah Crowfield
 
Quessena Melchys
 
Dane Seoras
 
Calista Merrick
 
Cody Armstrong
 
Nox Djarum
 
Sheree Parks
 
Draco Malfoy
 
Luna Lovegood
 
Statisztika

Összesen 579 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Duncan McFayden

Jelenleg összesen 33659 hozzászólás olvasható. in 3128 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Benedict&Riley

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Benedict&Riley 2015-01-01, 22:00



from Reilly with love

my best friend: Benedict


– Benedict, te…
S már éppen csak kérdőre vontam volna ereklyevadász társamat, mikor a hátam mögül hatalmas csörömpölés érkezett. Pedig meg mertem volna esküdni, hogy egy másodperce még az ő árnyéka vetült a falra, az ő testének közelségét éreztem hátam mögött. Hogy a jó Merlinbe sikerült hátra esnie?
– Remélem, hogy ettél valamit a nagy kutakodás közben, és nem az éhségtől lettél rosszul. Ugye nem, Benedict? Bezzeg nekem egész tálcányi reggelit küldettél be.
Fejemet megcsóválva figyeltem, ahogy küzd saját testsúlyával. Mivel tisztában voltam erőviszonyaimmal, nem ajánlottam fel, hogy felhúzzam őt a földről, hagytam, míg ő maga felkelt, és újra neki kezdhettünk a komoly témának, amiért idehívott.

Míg meg nem ismertem Aident, nem éltem másnak, mint az apámnak és a tanulmányaimnak. Ez a kettő olyan szorosan kapcsolódott egymáshoz, hogy nem volt nehéz belevesznem egymásba kulcsolódó szenvedélyeim világába, átadni magam a reménynek, hogy egyszer a felbecsülhetetlen kincs, amit találok, az maga lesz az édesapám, Rudolphus Jones.
A célként számon tartott bevetések számomra nem szóltak másról, mint az apám felderítéséről. Az expedícióra való készülődés java részét kitöltötte néma rimánkodásom, hogy csak leljem meg a férfit. Hiányzott. Elmondhatatlanul vágytam ölelését, biztonságot sugárzó tekintélyét, félelmet keltő haragját. Panaszkodni akartam, nyafogni, mint szende kislány az előkészítőből hazatérve. Most mégis valami egészen új töltött el legbelül. Noha könnyű új célokat kitűznünk magunk elé, életünk éveinek megállíthatatlan pergése megnehezíti a hozzájuk vezető út kiépítését. Aiden más volt. Nem volt abban semmi ál és megjátszott, ami köztünk történt, így nem is fedtem meg magam a kellemetlen feltevésért, hogy Benedicttel talán soha nem térünk vissza az átkokkal és furfangos átkokkal levédett misztikumból.
Minden megérzésem azt súgta, hogy ma este békét kell kötnöm Aidennel, hogy nyugodt lelkiismerettel búcsúzzak el tőle. Nem volt fontos, hogy csókot váltsunk, behozzam a velem egyidős lányoktól való elmaradásomat, egyszerűen csak szerettem volna látni indulás előtt.
Félelmem soha nem volt alaptalan, hiszen nagyon jól tudtam, milyen veszélyt rejt magában a jelentéktelennek tűnő kis semmiségek nagy része. Ez együtt járt azzal a munkával, amivel egy életre elköteleztem magam.
Benedict szülei együtt vesztek el. Senki nem számított rá, hogy a francia házaspár már nem jelenik meg hatéves gyermekükkel a vasárnapi ebéden a nagyszülők étkezőasztalánál. A szokások semmit nem értek, az évek nem tapasztalatot adtak elsősorban, hanem egy-egy új lehetőséget a holnapi nap megpróbálásához.
Elkomorult pillantásom megakadt Benedicten. A fiatal mágus szülei álltak előttünk példaként, hogy soha nem bízhatjuk el magunkat. Soha nem tudhatjuk, három nap múlva kit ölelhetünk még.
Szerettem volna megérinteni Benedict kézfejét, hogy a keserű emlékek hatásától egy szemvillanás alatt megszabaduljak, s újra élvezhessem, amit adott nekünk ez a kétszáz éves pergamen guriga. Mielőtt azonban zaklatásra szántam volna el magam, eszembe jutott, hogy milyen kényelmetlenül érintette, amit az előbb a derekát átfogtam karommal, s ahogy részleteire szedtem a szerelmi életemet. Inkább nem tettem.
Kihűlt felsőtestemet átfogtam karjaimmal, s úgy csodáltam tovább az írótábla vázlatpontjait. A betűk hiába folytak össze szemem előtt, elvesztem a sorok között.
– Időn és téren? Az egész otthont időnyerővé programozták a tulajdonosok? – halkan, hitetlenkedve nevettem Benedict beszámolóján, s elveszve a szavakban, végigsimítottam ujjaimmal a domborműves térkép felszínén. – Ez az etalon, Ben. Talán utazni fogunk az időben… úgy, ahogy még senki más. A szakmánkban előttünk járók közül ezt alig néhányan mondhatják el magukról. Történelmet írunk!
Ismételtem meg a srác szavait elragadtatva, s mikor kezét vállamra csúsztatta, elhagytak a racionális érvek, és múltidéző pillanatok, örömömben hozzábújtam mellkasához, pont, ahogyan eddig tettem éveken keresztül.
– Holnap megyünk! Seprűvel legalább három óra lesz az út… hopponáljunk. Hétkor nyitnak Roxmortsban az üzletek. Ha még ezelőtt leérnénk a titkos alagúton keresztül, észrevétlenül léphetnénk meg Londonba. Nem szeretek korán kelni, de egy ilyen lehetőségért bármit megtennék.
Teljesen magukkall ragadtak a szenvedélyes gondolatok. Nem bírtam elhinni, hogy Benedicttel végre valami olyat foghatunk markunkban, ami ér is valamit, nem csak egy kupac szemét.
– Aiden? Dehogyis… ő semmit nem fog tudni.
Annyira határozottan ráztam meg a fejemet, hogy majdnem én is bedőltem a hazugságomnak. Szándékomban állt legalább annyit megosztani a mardekárossal, hogy most egy hosszabb időre elhagyom a kastélyt. De persze Benedictnek ezt nem mondtam. Nem mondhattam el.
A kegyes hazugságoktól lett szép és élhető a világ.



Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Benedict&Riley 2015-01-01, 22:00

Hála Merlinnek, hogy befejezted. Gondoltam magamban, s egyúttal elérhetett a megnyugvás szellője, mely csillapíthatta izgága gondolataimat,s a szikrára kapó szenvedéllyel teli vágyakat.
Roppant kellemetlen helyzet alakulhatna ki, ha Reilly folytatná pucérkodása ecsetelését, s hogy megállítsam a menthetetlent, témát kellett terelnem. Erre pedig tökéletes alkalommá vált, hogy prezentáljam neki kutatásaimat, fordításaimat és végre megtudja, mi miatt égtem a nyugtalanság lázától napok óta, s mitől cikáztam a könyvtár és szobám közt éjjel-nappal.
Először is, hátrálva igyekeztem elkerülni a lány közelségét, mert már csak a téma is vonzóvá tette, s ha combjaira pillantottam, akkor a farmer anyag helyett pucér bőrét véltem felfedezni. Elmém csúfos tréfát űzött velem, vagy csak túl rég voltam nővel ahhoz, hogy Reilly kis mese délelőttje felébresztette bennem a férfit.
- Helyes, akkor térjünk rá a..- S már bele akartam kezdeni, amikor évfolyamtársam, s egyben legkedvesebb barátnőm újra rákezdett a csúfos játékra. Már magam sem tudtam eldönteni, hogy direkt próbál kellemetlen helyzetbe sodorni és tesztel, vagy tényleg nem érzékeli, hogy milyen kínosan érinthet engem az, ha efféle dolgokat részletez előttem.
- Mit látsz? – Nagyot nyeltem zavaromban, s még inkább az asztalhoz húzódtam, abban kerestem kapaszkodót és menedéket. Reilly hirtelen furcsa kérdéseket zúdított rám és sikerült úgy zavarba hoznia, hogy megint elpiruljak. Hogyan is mondhattam volna el neki azt, hogy éppen rá gondolok, meg arra, amiről beszélt? Hogy nem fedi bőrét ruha, s élvezné az érintéseket itt, meg amott.
Gondolataim közé ismét bekúsztak a pajzán képkockák, levert a víz, s úgy éreztem, hogy elönt a forróság.
- Ne már Reilly, ez nem vicces. – Ezúttal már összevont szemöldökkel, kissé morcosan tromfoltam le Őt, mert nem volt szép az, hogy ilyesmin viccelődött. Másrészt, nem hozakodhattam neki elő senkivel, hisz Camille óta nem randevúztam. Kizárólag csak Reilly tehetett pajzán gondolataimról, egyedül Ő hozott zavarba és Őt képzeltem el meztelenül az ágyamon. Egek, Merlinre valamit tennem kell!
- Kérlek szépen, hogy térjünk rá végre a kód megfejtésére, mert ezért hívtalak át és engem ez izgat. Nem pedig holmi pucér nők gondolata. – Még hogy nem…, hát persze. Gyorsan el is fordultam, s kezembe fogva a krétát újra vésni kezdtem a táblára. Muszáj volt valahogy levezetni a feszültségemet, s újra visszatérni a való életbe, nem pedig a gondolatok felhőin hemperegni.
Reilly persze nem tűnt nyugodni, mert pillanatok alatt mellettem termett, s máris megéreztem kezét derekam köré fonódni. Még , ha egy kicsit lejjebb csúsztatja a tenyerét, talán meg is érzi fokozódni látszó vágyamat. Malazárra, Benedict térj észhez!
- Khm, megnéznéd a pergament? – Kértem szinte elfúló hangon, s magát a felszabadulást jelentette, hogy végre elhúzta mancsát a derekamról. Így azonban kénytelen voltam hátsó felét szemre vételezni, amint íróasztalomnak támaszkodott, hogy a papírost tanulmányozza.
Jól nevelt vagy Benedict, nyugodt és higgadt minden helyzetben. Reilly a legjobb barátod és nem gondolhatsz rá úgy, mint egy jó nőre, akit szívesen meg..ölelnél. Lélegezz mélyen, lélegezz mélyen, fújd ki a levegőt.
Gondolataimban igyekeztem helyre rázni magam, s észhez térni a korábbi beszélgetés után. Reillyval nagyon jóban voltunk, mindent megbeszélhettünk egymással, mégis, kezdtem azt érezni, hogy bizonyos dolgokat talán egy lány barátnőjével kellene megosztania. Vagy mondjuk a húgával, nem pedig velem. Már előre repülve az időmet, a körmömet rágtam, ha csak arra gondoltam, hogyan fogja ecsetelni élete legelső orgazmusát. S tessék, ismét Reilly sikolyaitól zengett elmém. Megbolondultam tán?
Mielőtt még esztelen mozdulatomban megérintettem volna hátsó felét, hirtelen hátrébb léptem, így azonban neki ütköztem annak a lovagi páncélnak, ami díszként funkcionált szobámban. Majd elszédülve estem hátra felé, a könyves polc széleibe kapaszkodva sikerült csak visszafognom zuhanásomat, a páncélhoz tartozó sisak azonban így is heves csörömpöléssel ért földet.
Teljes káosz uralkodott bennem, s rádöbbentem, hogy sürgősen be kell szereznem egy barátnőt, ha nem szeretnék kínhalált szenvedni Reilly Henessy Jones közelségétől.
- Ne csipogj Serge, ez sem vicces! – Morcosan vontam össze szemöldökeimet, miközben a tollas szárnyaival csapkodott, s csőrével kopogtatta a rácsokat. Olyan szerencsétlennek éreztem magam, hogy legszívesebben a föld mélyén süllyedtem volna el.
- Bocs, ügyetlen vagyok. – Magyarázkodtam Reillynak, miközben leporoltam alkaromat, s összeszedve magam újra mellé léptem. Figyelmem ezúttal az ábrákra és szövegekre fókuszált. Igazán érdekelt a lány véleménye, s kíváncsi voltam, hogy mit tud hozzátenni eddigi munkámhoz.
- Öhm, a könyvek ott vannak az ágyamon, illetve egy részük a könyvtárban. De ezek szerint megfejthető a szöveg és akkor eljuthatunk ahhoz az épülethez. Állítólag egy patikus háza volt, aki titkon sötét mágiával foglalatoskodott. Aztán a második világháború idején elhurcolták őt és a családját. – Miután hozzá tettem szerény véleményemet, meghallgattam , mit gondol ő, s egyetértően bólogattam.
- Igen, úgy néz ki, hogy a helyszínhez elvezető szöveget sikerült megfejtenem. Az épület Londonban található, mágiával van elrejtve a muglik elől. Mindenképp kell vinnünk a pálcánkat és nem árt néhány varázslatot is tudnunk, ha nem akarunk ott veszni. Állítólag csak egyetlen bejárata van, de olyan misztikus az épület, hogy még talán téren és időn is átléphetünk. – Szavaim végén elmosolyodtam, tombolt bennem a kalandvágy, s hirtelen ötletem támadt.
- Mit szólnál, ha már holnap elmennénk megnézni? Korán felkelnénk és még hajnalban indulnánk! Ha megtaláljuk a gyűrűt és a pálcát, akkor még a történelem könyvekbe is bekerülhetünk. A professzorokat pedig a sárga irigység fogja enni. – Nevetve helyeztem egyik tenyeremet Reilly vállára, már nem éreztem magam zavarban, s végre, újra a legjobb barátom állt mellettem.
- Viszont erről ne szólj egy szót sem a többieknek, kérlek. Aident se avasd be, nem tudhatjuk, melyik ereklyevadásszal van még jóban. Nem lenne jó, ha más vinné el előlünk ezeket a kincseket. Rendben? – Mélyen pillantottam tekintetébe, s reméltem, hogy a szerelem még nem vette el annyira az eszét, hogy ne tudjon néhány titkot megtartani magának.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Benedict&Riley 2015-01-01, 21:58



from Reilly with love

my best friend: Benedict


Megint tövig rágtam a körmeimet. S már eljutottam addig, hogy a puha bőrt bontsam meg fogaimmal a körömágy két szélén. Fájt, mégsem szisszentem fel, könnyeimet legyűrtem, s csak arra koncentráltam, hogy a sérült csíkokból láthassam kiserkenni a bíborvörös, meleg nedvet.
Rossz berögződés volt, hogy magamban tegyek kárt. Egész fiatalon kezdődött. Még a szülői házban éltem, mikor Maximilian ismét bejött a szobámba. Nem tett bennem kárt, hiszen meg sem érintett. Olyan rongybabával állított be, melyet már régóta hiányoltam a polcomról. Az anyám által tiltott bonbonból is hozott nekem, ellátott nyalánkságokkal, masnis cipővel, harisnyával, selyemruhával. Olykor több figyelmet szentelt nekem, mint a saját feleségének.
Szép szavakkal környékezett, s csupán arra kért, hogy öltözzek szép ruhába, hogy aznap én lehessek az ő szerelmes hercegnője. Annyira zavaró volt, hogy nem érintett, nem ölelt magához, hogy felsértettem kézfejemen a puha bőrt, csakhogy megfeledkezzek kitörni készülő vágyaimról. Vonzódtam ahhoz a beteg állathoz, aki kihasznált, s ismeretlen érzéseket szított bennem.
Évekig képes voltam magamban felidézni a fájdalmat, mellyel kíméletlenül lesújtottam vézna kézfejeimre, ahányszor csak ölelni kívántam a német varázslót. A távolságtartást, jól neveltséget gyakorló fiatal mágusokkal szemben képtelen voltam szerelemre lobbanni, mert a múltból visszamaradt berögződése a gyengéd érzelmek elfojtásának, ellehetetlenített minden komoly kapcsolatot. A szerelem nevezetű játékban csupán a kínt, sebekkel és hegekkel tarkított kézfejemet tudtam felmutatni. Egyetlen jól eső képem sem maradt. Egy sem.
Aiden varázsa volt az első, mely áttörte a hízelgéssel és bókokkal kezdődő kapcsolatok lehetőségét. Magányomban még hosszan rágódtam volna tehetetlenül, most azonban már válaszokat vártam. Hosszan tanulmányoztam a zavarba jött Benedict arcvonásait, áludvariassá vált mimikáját, s rá kellett jönnöm, hogy tőle nem várhattam teljes felvilágosítást.
A rossz emlékek hatására lecsendesült bennem az Aidenhez kapcsolt kételyvilág. Benedict szavait megelőzve tört rám a felismerés, hogy csupán az riasztott annyira, hogy átgázoltam eddigi suhanc határaimon. Az ismeretlennel kellett ismerkednem és annak lakóival, akik nem feltétlenül tartogattak sötét zsákjukban zsákbamacskát, nem öltöttek ördögvigyort, ha hátamat mutattam feléjük.
Szoknom kellett.
– Kifogyott belőlem a szusz, befejeztem – emeltem fel ártatlanul kezemet, s pironkodó mosollyal szemeimben, lesütöttem pilláimat. Benedict zavarára tekintettel, sokkal jobbnak láttam lassítani. Én nem készültem fel rá, hogy ágyba bújjak egy mágussal, ő nem készült fel rá, hogy tőlem ilyen dolgokat halljon. Egyfelől érthető volt, máshonnan nézve viszont karcsú, hiszen egyáltalán nem tudtam meg többet, mint amivel tarsolyomban idejöttem.
Benedict szavait idéztem elmémben. Az lesz a legjobb, ha nem teszek semmit elhamarkodottan, és akkor nem hibázhatok. Rá kell éreznem. Nőből vagyok. Rá fogok érezni. Csak még időre van szükségem. Legalábbis ez volt az a tanulság, amit kivettem mindabból, amit vöröslő arccal kinyögött.
– Nem is csak a bugyim emlegetésével tudlak megzavarni. Rögtön mondhattad volna, hogy ne beszéljek olyan dolgokról, ahol nincsenek mindent tisztességes prűdségében elfedő kelmék. Nem lennél ilyen feszült. Látom ám! Kire gondolsz most? Van valami új leányzó a láthatáron? Szép lehet ruha hiányában, ha már csak a gondolata is így felajzott. Így kell mondani, ugye? – nevetve pattantam fel az ágyról, miközben mellé sétáltam, hogy végre érdemben foglalkozzak a táblára aggatott információkkal.
Hiába beszéltük meg az imént, hogy egy-egy érintés mire képes, erről mindről megfeledkezve, fogtam át egyik karommal Benedict derekát, hogy úgy szemléljük találmányát. Persze nem maradtam sokáig ebben a helyzetben, megemésztve a szerelmi életemet, a pergamen fölé támaszkodtam, mely az asztalon hevert.
– Valahol már láttam ezeket a jeleket. Valamikor a múlt félévben kellett olvasnom egy könyvet Della Portáról. Unalmas volt, a magánéletét taglalta, így inkább kerestem egy olyan kötetet, ami ugyan kapcsolódik hozzá, de a munkásságára fekteti a hangsúlyt. Kvadratikus subpositonak, vagyis összevonásnak nevezte. Furcsa. És nehezen megfejthető. Legalábbis ennek hamis érzetét kelti. Meg kell találnunk a könyvet, amiben láttam az abc-t. Nem ijesztő. A jelek száma rövidül, hiszen egy jel egyszerre négy betűt is tartalmaz. Különleges, mert az üzenet negyed olyan hosszú lesz, mint a valóságos szövegünk. Hol vannak azok a könyvek?
Lelkesen fordultam Benedict felé, hiszen végre én is úgy éreztem, hogy találtunk valamit. A szerelmi ügyleteimről megfeledkezve éltem a rejtélynek, nem hátráltattam a fölém tornyosuló mágust sem ócska érzelmekkel.
– Ha megtaláltuk, akkor a kvadránsokat balról-jobbra fogjuk olvasni, és egy jelen belül először felül, majd aztán alul értelmezünk. De ahogy láttam… szükségünk lesz egy tükörre. A papír sarkába dolgozott az írója a pergamennek. A pergamen két oldalán még a nyomai is ott vannak az éles eszköznek… azt tudjuk, hová kell mennünk? Ahogy látom, a térképen egész más módszert alkalmazott a készítő. Azokat a jeleket még soha nem láttam.
Böktem állammal a falra akasztott térkép felé, s vártam, hogy Benedict beavasson tudásába. Feltéve, ha már nem érezte feszélyezve magát a közelemben.



Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Benedict&Riley 2015-01-01, 21:57

Reillyt gyerekkorom óta ismertem, s életemben talán ha kétszer láttam Őt bugyiban felvillanni, azt is egész véletlenül, egyetlen kósza pillanat erejéig. Hazudnék, ha azt mondanám, nem tetszett, mint nő, viszont a legjobb barátom volt és nem tudtam rá másként tekinteni, mint testvéremre. Mégis, az a beleélés, ahogyan Aidennel való kapcsolatáról mesélt és beavatott apró titkaiba, hogy az elmúlt napokban milyen érzéseken ment át, arcpirító gondolatokat idézett fel bennem. Kellemetlenül érintett a téma, hiszen Reillyról volt szó, így nem lehettek vele kapcsolatban szexuális gondolataim.
- Helyes. – Halovány mosollyal bólintottam azon ígéretére, hogy többé nem fog engem efféle kellemetlen helyzetbe sodorni bugyija említésével. Igyekeztem elfeledni ezeket a dolgokat, s remek baráthoz méltóan, segíteni Reillynak. Láthatóan zaklatottnak tűnt, tapasztalatlannak és teljesen érthetőek voltak kétségei, hisz Ő aztán tényleg nem bonyolódott még szerelmi kapcsolatba.
Miután leültettem az ágy szélére, gyorsan töltöttem neki a kancsóból egy pohár vizet, s ujjai közé nyomtam a poharat, hadd csillapíthassa szomját, erre most úgy láttam, szüksége lehet.
- Tegnap és ma? Hűha, jól belehúztatok. – Meglepett mosoly cikázott arcomon, még nekem is fel kellett dolgoznom azt, hogy a legjobb barátom életében felbukkant egy lovag. Egy férfi, akihez majd érzelmek kötik, s aki teljes egészében elvarázsolhatja őt. Nem tudtam nem mosolyogni azon, ahogyan a lány kezelte ezt a váratlan helyzetet.
- Hogy mi? Letépte?? – Elkerekedett szemekkel fürkésztem az arcát, hirtelen erotikus gondolatok villantak fel elmémben, s bármennyire is igyekeztem nem efféle dolgokra koncentrálni, magam előtt láttam a jelenetet, amint Reillyról letépődik a ruha. Számomra döbbenet volt az, hogy a lány máris efféle kapcsolatba bonyolódott egy sráccal, s korábban egyszer sem érdeklődött ilyen dolgokról. Aztán, ahogy a történet végére ért , máris más értelmet kapott az a bizonyos ruhatépés.
- Me..meztelenül? – Nem tehettem arról, hogy vizuális voltam, s amiket mondott, máris mindent magam előtt láttam. Kezdett melegem lenni, így inkább nekem volt szükségem arra a pohár vízre.
- Elnézést- Azzal kikaptam kezéből a poharat, s mivel Ő úgy sem tűnt szomjasnak, inkább én gurítottam le torkomon a frissítő nedűt.
- Igen, de ez nem baj Reilly. – Miután kimondtam véleményemet, s a tényeket, nevetnem kellett a lány reakcióján, aki szinte felháborodva fogadta egyszerű magyarázatomat. Kezdtem úgy érezni, hogy burokban nevelkedett. Teljesen ellentéte volt a húgának, aki az efféle dolgoktól egyáltalán nem riadt vissza. Igaz, Reilly helyzete egész más volt. Tudtam jól a titkát, s abszolút megértettem azt, miért tartózkodott annyira a férfiaktól. Ám most mégis úgy tűnt, hogy egynek sikerült teljesen elvennie az eszét.
- Jól van, de ha bármi problémád lenne a sráccal szólj és tényleg elbeszélgetek vele. Rendben? – Őszintén és komolyan gondoltam védelmező szavaimat, mélyen fúrtam pillantásom a lány íriszeibe, s szerettem volna, ha tudja, rám számíthat, bármi is történjen vele. Olyan sanyarú kamaszkora volt, ami bárki mást megviselt volna. Én pedig szerettem volna, hogy Reilly tényleg boldog legyen.
- Ez jó volt, biztos nem kérsz? – Kíváncsian pillantottam rá, miközben letettem a poharat az asztalka szélére. Nevem hallatán felé fordultam, hisz úgy sejtettem, valami nagyon fontos dolgot szeretne megkérdezni tőlem.
- Hm? Malazárra Reilly. – A lány ismét olyan dolgokat hozott fel, melyekre nem igazán lettem volna kíváncsi. Túl intim dolgokat feszegetett, s enyhén arcpirító dolgok érdekelték. Teljesen lesokkolt , ahogyan felvázolta, hogy milyen gondolatok nyomasztják elméjét, s mire készülne Aidennel. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy kíváncsiskodva érdeklődött afelől, hogyan is működik a férfi, s Ő ugyan miféle módon kellene, hogy közelítsen Aiden felé.
Annyira vizuális alkat voltam, hogy a lány minden egyes szava gondolataimban képekben jelent meg, s szinte már éreztem, ahogyan engem ölel át, engem csókol s kettőnk közt történik mindaz, amit mesél. Pedig esküszöm, kizárólag barátként tekintettem rá, de mindez jócskán beindította a fantáziámat, s tekintve, hogy hónapok óta nem volt kapcsolatom, szavai úgy hatottak rám, mint sivatagban kóválygó zsoldosra egy csepp édes víz.
- Hogy engem? Reilly, szépen kérlek, ne tégy fel ilyen kérdéseket. – Éreztem, ahogy arcom elpirul, nem tudtam tovább ott ülni a közelében, ezért gyorsan felpattantam mellőle, s kicsit távolabb léptem, egészen asztalom széléig húzódtam és onnan pillantottam le a lányra.
- Lá..látom. – Nagyot nyeltem, hát ha még Ő tudta volna, hogy nekem mi dudorodik, miközben az ő keze libabőrözik ezektől a gondolatoktól.
- Hát persze, nyilván neked ez sokkal rosszabb. – Jegyeztem meg, neki fogalma sem volt arról, hogy ilyen szavakkal mennyire beindíthat egy férfit. És még neki volt szüksége tanácsokra, mikor egy ilyen beszélgetéssel egész biztosan megbolondítaná Aident.
Ha felém mozdult, igyekeztem annál is távolabb húzódni, közben ujjaimmal az asztal szélét fogtam, s ezzel próbáltam melléktevékenységben levezetni zavaromat.
- Maradj ott, ott öhm kényelmes, és hallgass végig. Jó? Először is, semmit sem kell elkapkodnod, azt sem tudhatod, hogy Ő lesz majd az első. Azt látom, hogy te teljesen oda vagy érte, de vajon Ő is érted? Győződj meg erről mindenképp. Aztán…hogy mi indít be egy férfit? Mondjuk , ha ilyen dolgokról mesélsz, az már igen csak beindítja a fantáziát. És ha eljön az ideje, tudni fogod, mit kell majd tenned. Ezekre nincs írott szabály, a pillanat hozza magával. – Eszem ágában sem volt neki arról mesélni, hogy engem mi hoz izgalomba, s mely érintések mit váltanak ki belőlem. Már amúgy is plafonon voltam a kis produkciójától, melegem lett és akaratlanul is beindította piszkos fantáziámat.
Nem hiányzott , hogy ne tudjam leplezni előtte gondolataimat , s mindkettőnknek kellemetlen pillanatokat okozzak ezzel.
- Én…ez nem olyan dolog, amiben tudnék segíteni. De…amiket mondtál , azok jók. Az érintéseket mindenki kedveli, meg a csókokat is. – Zártam rövidre, remélve hogy megelégszik ezzel az információval és nem fog tovább zaklatni ilyen arcpirító témákkal.
- Szóval csak türelem, előbb ismerd meg, tudd meg ,hogy őszinték –e az érzései, és szép lassan ismerkedj vele. Nem fontos egyből..egyből beugranod a bokorba. – Óvni is próbáltam , de a téma már számomra is nagyon kellemetlenné vált, hisz pillanatok alatt felszította bennem a tüzet. Nem gondolhattam Reillyra még sem nőként, hisz eszem ágában sem volt tönkre tenni barátságunkat.
- Áttérhetnénk a források kibogozására és a kódfejtésre? – Kérdeztem zavaromban, miközben elfordultam a táblám felé, s próbáltam az ott szereplő ábrákra koncentrálni, nem pedig arra, hogyan érinthet és csókolhat Reilly.


Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Benedict&Riley 2015-01-01, 21:56



from Reilly with love

my best friend: Benedict


Szemérmességem nem kívánt múlni. Az arcomat beterítő vöröslő szégyent bárhogy takargattam tenyeremmel, lehetetlennek tűnt megszabadulni tőle. Lassan, alsó ajkamat harapdálva, leengedtem két kézfejemet, hogy ruhám szélét gyötörjem szabadon maradt ujjaimmal.
Muszáj volt űznöm valamiféle feledhető melléktevékenységet, hogy ne őrüljek meg az Aiden iránt érzett érzelmeimtől, melyek olyan neveletlen hévvel cikáztak bennem.
Összeszedetlen szavaim kétségbeejtettek. Türelmetlenül vártam néhány nyugtatásul szolgáló, biztató szót Benedicttől, de a megoldás neki is pont olyan nehezen jött nyelvére, ahogy nekem. Lehullott ujjaim mögül kivillanó izgága tengerét íriszemnek a fiúra szegeztem. Miért hagyta, hogy tépelődjek? Hogy tönkre tegyem magam? Miért váratott?
Annyira zavarban voltam, hogy kérlelő szavaira, s az ő arcán gyúlt feszélyre sem tudtam elnevetni magam. Arcvonásai változása hahotázásért dukált, de csak egy gyengéd mosolyra futotta.
– Ne haragudj. A bugyim ezután tabu lesz… – ahogy feszélyezte őt a helyzet, annyira szorongott, hogy két egész percig sikerült elterelnie figyelmemet a valós problémáról, s míg magyarázkodott, őszinte vigyort küldtem zsenírozott vonásainak.
Aztán mégis visszasüllyedtem hevesen kalimpáló szívem uralmába, s elvesztem gondolataim között, melyek egyre Aident és a vele eltöltött idő mámorát sulykolták. Egy érintés itt, egy érintés ott… pár csók az ajkamon, tenyerek a meztelen combon, megvillanó csipkéből szőtt alsónemű, s félős tapogatózásom Aiden vállain. Bele fogok bolondulni, ha nem kapok hamarosan újabb adagot bujálkodó drogomból.
Időközben Benedict megszüntette az ágy zsúfoltságát, s talált néhány centit, ahová egymás mellé rogyhattunk.
– Ez nem időszak… ez tegnap és ma reggel történt – nő létemre, természetesen kényszert éreztem rá, hogy közbe vágjak, s helyesbítsek, hogy a történetem még szánalmasabbnak tűnjön. – És mielőtt folytatnád! El kell mondanom, hogy tegnap letépte rólam a báli ruhámat. Nem direkt. Tényleg… de lehetett szándékos is. A lényeg, hogy majdnem meztelenül kellett visszamennem a szobámba. Ne haragudj, ezt az előbb kihagytam. És ha már diagnosztizálsz, legyen teljes a kép…
Ezzel a homályból kikacsintó részlettel, talán csak még jobban összekavartam Benedictet, s nem segítettem tanácsgyűjteményén. Reménytelen egy nőszemély voltam. Egy percig elgondolkodtam rajta, hogy a meztelenségemre vajon milyen képek szállják majd meg vizuális elméjét a mellettem ülő fiatal mágusnak, de mivel az előbb sokkal zavarba ejtőbb kifejezéseket tettem, úgy gondoltam, ez még belefér. Nem kezdtem részletezni, melyik felbukkanó, kecses testrészemet Aiden milyen buzgón illette tetszését kifejező bókokkal.
Elhallgattam. Hagytam újra érvényesülni Benedictet. Szükségem volt az eszére, a higgadtságára és a segítségére.
– A szexuális érdeklődésemet. Malazárra!
Ettől a szótól egész testemen jól eső bizsergés söpört végig. Úgy tettem, mintha most találkoznék először a kifejezéssel, úgy barátkoztam vele, s próbáltam elfelejteni, milyen rémes emlékeket kapcsoltam ehhez a kifejezéshez.
De még egy ideig, képes voltam elnyomni magamban a gyerekkoromból visszamaradt hegek felszakadt gennyes váladékát.
– Nem, dehogyis… nem kell aggódnod, meg bírom védeni magam. Nem az erőmmel, de ott a varázspálcám. És nem is hiszem, hogy szándékosan Aiden képes lenne rám kezet emelni, vagy fájdalmat okozni nekem.
Rövid vállrántás után, újabb hullám kapott hátára.
– Benedict? – s egész óvatosan kezdtem, ügyelve arra, hogy ne hozzam őt kellemetlen helyzetbe. De a kíváncsiságomat egyedül ő elégíthette ki, túlbuzgó kérdéseimre egyedül ő adhatott választ. – Jaj, ne mondj ilyet, hogy rosszabb lesz… inkább beszéljünk arról, hogy mit csináljak, hogy túllegyek ezen. Aiden már készen állna. És nem azért, mert éreztem, hogy dudorodik ágyéktájon a nadrágja, hanem… Ne beszéljek ilyen élénk képekben ugye?
Muszáj volt levegőért kapnom, ugyanis gondterhelt sóhajomban kiürült tüdőm.
– A lényeg. Hogyha lefeküdnék Aidennel, minden jobb lenne. Mert akkor elmúlna az iránta érzett szexuális vonzalmam, megkapnám, amire vágyok, és többet nem foglalkoztatná a fantáziámat. Ez olyan logikus. Csak azt nem tudom, hogyan kezdjek hozzá. Aiden meg fogja tudni, hogy szűz vagyok. Az első csókom is az övé volt, most az első khm, ágybeli alkalmam is az övé lesz. Ezt már kimondva is olyan érzésem támad, hogy elrontott játék leszek a birtokában. De ha ez nem lenne elég, azt sem tudom, mit kell tennem, ha megtörténik. Csók közben sem tudom, hová tegyem a kezem. Vagy hogy érintsem-e valahol. És ha megölel? Vagy újra fenyegetne az a veszély, hogy rám erőszakolja a csókját és én majd élvezetteljében viszonzom? Akkor megfogjam az arcát? Átfonjam karjaimat a nyakán? A hátát simogassam? Vagy én is belekapaszkodhatok az oldalába? De lehet, hogy a mellkasára kellene tapasztanom tenyereimet.
Hangos gondolataimnak semmi nem mondhatott álljt.
– És ha túl vagyunk a csókon… téged mi indít be? Mitől érzed úgy, hogy… nos, hogy akarsz engem? Lehet, hogy magam ellen vívtam ki a sorsomat, és én értem el, hogy Aiden többet akarjon. Ma reggel is ráültem a hasára. Akkor fel se tűnt. De most visszagondolva… megfogta a combomat és…
Kirázott a hideg, egész testemen libabőr borzolta fel az apró pelyheket. Annyira sokat beszéltem már, de még mindig nem eleget. Féltem, hogy valamit elfelejtek, hogy valamire nem kapok választ.
– Nézd meg, mit tesz velem a gondolata – szenvedve nyújtottam elé karomat, melyen jól láthatóak voltak a kidudorodott pontocskák. – Az nagyon rossz, ha megérintem? Attól rögtön kívánni fog és maga alá akar majd gyűrni? Jaj, ne Benedict… ne legyél ennyire zavarban. Nekem ez sokkal rosszabb!
A fiú felé fordulva, belemarkoltam ingkarjának két oldalába, hogy úgy rázzam fel egy kicsit. Nem tehettem róla, ha nem kérek valakitől tanácsot, akkor belebolondulok a bensőmben felgyülemlett kérdések választalanságába. Ő segíthetett. A legjobb segítségem lehetett.



Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Benedict&Riley 2015-01-01, 21:56

- Lehet, hogy szeretnéd, de most valami egész más körül forognak a gondolataid és ha jól sejtem, ehhez köze lehet annak a srácnak. – Nem akartam ajtóstul rontani a házra, de már elsős korunktól nagyon jó barátok voltunk Reillyval, szinte nem volt olyan dolog, amit ne osztottunk volna meg egymással. Legyen szó örömről, bánatról, mindig ott voltunk egymásnak, s azon kevesek közé tartoztam, akiben bízott. Számomra a lány nyitott könyv volt, ezért pontosan tudtam arról is, hogy még nem volt kapcsolata senkivel. Éppen ezért is lepett meg , mikor vitatkozáson kaptam egy velünk egyidős sráccal.
Már csak azért is meglepett a reggeli látvány, hisz tudtommal Nicolas McCainek barátnője volt és griffendélesként vajmi keresni valója lehetett a lány szobájában. Hacsak nem kapta meg valakitől a titkos jelszót. Véleményem volt a látottakról, azonban Reillytól szerettem volna hallani azt, hogy pontosan mi is történt.
- Ne tereld a szót , már úgy sem menekülsz. Látom, hogy nagyon elpirultál. – Mosolyogva fürkésztem pillantását és tényleg érdeklődve vártam, hogy meséljen el nekem mindent. Bármi is történt, tudnom kellett róla, legalábbis ragaszkodtam ahhoz, hogy tudjak mindenről, ami a legjobb barátommal történik.
- Aiden? Hm, azt hittem Nicolas, de akkor valószínűleg rosszul láttam. Ó bocsáss meg, fojtasd csak. – Gyakran előfordult, hogy elakadtam részleteknél, s olyankor hosszú percekig tudtam gondolkodni az adott témán. Hirtelen azonban észbe kaptam, s mivel nem akartam tiszteletlennek tűnni, elcsöndesedtem, hogy a lány nyugodtan elmesélhessen nekem mindent.
Ahogy elkezdte a történetét arról a srácról, szemöldökeim úgy kúsztak egyre magasabbra. Kicsit zavarosnak tűnt az egész, azon viszont egészen ledöbbentem, mikor Reilly azt ecsetelte, hogy többször esett a srác ajkainak, mint ahány szót váltott volna vele. Ez persze nem kis döbbenetet varázsolt arcomra, némi mosollyal fűszerezve.
- Hűha, ez komoly. – Jegyeztem meg mosolyogva, próbáltam kivenni szavaiból, tekintetéből, hogy ez vajon most jó hír, avagy rossz. Egyelőre nem sikerült mindezt megállapítanom, de alkalmam sem lett volna rá, mert Reilly teljesen elvonta a figyelmemet.
Olyan hévvel ugrott le az asztal tetejéről, s olyan intenzitással kezdte magyarázni az elmúlt napok történéseit, hogy kicsit még rám is hozta a frászt. Nem szoktam meg Reillytól azt, hogy ennyire izgatott legyen. Mosolyom halványodott, s bevallom, ahogyan arról kezdett mesélni, hogy ez az Aiden miféle dolgokat tett vele, ráadásul mindezt még prezentálta is előttem, kezdett nagyon zavarba hozni.
- Öhm, Reilly, megkérhetlek arra, hogy ennél többször ne említsd előttem a ..khm bugyidat? – Zavartan talán még én is belepirultam kijelentéseibe, s hogy ezt leplezzem, mosolyt próbáltam arcomra erőltetni.
- Tudom, hogy én kértelek arra, hogy mesélj, csak…vizuális típus vagyok. – Ezzel zártam rövidre, s nagyon bíztam benne, hogy Reilly megért majd. Soha nem beszélgettünk efféle dolgokról, hisz neki nem volt kapcsolata, és nekem sem sok. Nem mintha a kapcsolataimról ilyen nyíltan beszéltem volna előtte.
- Csak nyugodj meg, és ülj ide le. – Azzal félre söpörtem ágyamról a könyveket, majd kézen fogva a lányt oda húztam, s leültettem Őt a szélére.
- Tehát, hogy összegezzük. Van ez a srác, Aiden , aki az elmúlt időszakban teljesen felkavarta az életed , igaz? Megcsókolt, többször is, a te reakciódat illetően pedig…egyértelmű, hogy vonzódsz hozzá, és azt hiszem, hogy szerelmes vagy. Illetve, ha nem is szerelmes, de felkeltette a szexuális érdeklődésed. – Utóbbit már nevetve ejtettem ki, mert soha nem hittem volna azt, hogy Reillyt egyszer még ennyire kétségbe ejtik majd ezek az érzések.
- Ez tök természetes, egyébként is itt volt már az ideje, hogy szerelembe ess. Minek ide ellenszer? Jól érzed magad vele, nem? – Aztán csak eszembe jutott az, hogy éppen egy vita közben nyitottam be, így azonnal korrigáltam korábbi kérdésemet.
- Vagy esetleg tett valami rosszat? Reggel úgy tűnt, mintha veszekednétek. Megbántott valamivel? Elkapjam és elbeszélgessek vele?- Előjött határozott, nagy testvéri énem, s bár nem voltam a bátyja, mégis képes lettem volna úgy védelmezni, mintha csak rokonok lennénk.
- Reilly, tudod hogy számíthatsz rám. Légy őszinte, és ha bármiben segíthetek, csak szólj. Ellenszert viszont nem tudok. Szerintem ez csak rosszabb lesz. – Nevettem újra, s próbáltam kiverni a fejemből azt, hogy miféle dolgokba avatott be a lány.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Benedict&Riley 2015-01-01, 21:54



from Reilly with love

my best friend: Benedict


Benedictet már elsőéves korunk óta csodáltam. A lexikális ismerete kiterjedtebb volt, mint némely professzorunké, tudásszomja kielégíthetetlen, szorgalma megállíthatatlan, szenvedélye a titokzatos rejtélyek iránt utánozhatatlan.
Imádtam hallgatni, ahogy beszámolót tart egy-egy útjáról visszatérve. Könyvek sorát falva sem éltem volna meg azt a gyönyört, amit okozni tudott stílusával. Nem hangsúlyoztam eléggé, mennyire szeretem hallgatni kellemesen mély, bársonyos baritonját. Sosem fogom elégnek tartani dicséretemet, mellyel némán csodáltam a Hollóhát büszke házát gazdagító diákfiút. Birtokában volt a műveltségnek, a bölcsességnek, melyet más évek után kaparint meg, átharcolva magát életeken, kievickélve zűrzavaros problémákból, duhajkodó válásokat maga mögé utasítva, ősz hajszálakat, mélyen barázdált, megfáradt ráncokat megelőzve.
Nyugtató volt tudni, hogy Benedict nem változott. S mindig lesz egy pont az életembe, amely hűséges lesz hozzám, akihez visszatérhetek, ha a nosztalgikus képek összefolynak a tegnapokkal.
Csodálva hallgattam ékes szavakból álló beszámolóját. Lelkesedésének nem kívántam szarvát törni, így érdeklődésemet kihegyezve, információéhséget prezentálva elkaptam tőle pergamenjeit. Egy újabb titok a múltból, amihez ketten kellettünk. De hol volt az odaadásom és a nyüszítő sóvárgás, mely közelebb vitt minden alkalommal a megoldáshoz? Miért nem láttam csodát, hóesésben napsütötte zöld édent a papírokon? Hogy lehet, hogy az otromba valóság, az elutasító, fekete tintával rajzolt képek fogadtak.
Reménytelenül csóváltam meg fejem, miközben koncentráltam Benedict szavaira. Létezett gyógyszer a betegségemre? Erre az előrehaladott állapotban lévő ocsmány kórra, a szerelemre? Benedict tudtában volt ennek is? Ezernyi könyve között akadt egy, mely kiküszöbölte a csorbát szívemen?
Elpillantva válla fölött, felmérve a kötetek vastag gerincére festett címeket, elbizonytalanodtam. Erre nem volt hasábokba szedett megoldás.
Mire újra felvettem a mondatok összekulcsolódó láncát, Benedict elhalmozott újabb és újabb ismeretekkel. A következő érdekesség már egy könyvből származott. A fiú úgy nyújtotta át a vaskos kötetet, mintha féltett, törékeny játékát adta volna markomba.
– Wow…
Lenyűgözve, mégis kedvtelenül álltam az eset előtt. Feladatom volt, de az emlékek nem engedtek. Meddig fog még kísérteni Aiden arca? Meddig bitorolja gondolataim éterét?
– Igazából, te az egész könyvtárat ideköltöztetted ebbe az aprócska, mégis takaros szobába – egy jól ismerlek pillantással nyugtáztam türelmetlenségét, s hogy ne vegye bántásnak, gyengéden elmosolyodtam.

– Szeretném azt a blokkoló gyűrűt, szóval muszáj leszek összeszedni magam… – máris az jutott eszembe, hogy majd varázslattal vetek véget ennek az őrültségnek, ami most tinédzseres pökhendiséggel lángolt bennem. Más bájitalt kever, hogy szerelmes legyen, én pedig átkokkal vetettem volna véget neki.
– Tudod már, hogy hol van a hely, ahová mennünk kell?
Érdeklődést tettem, de kár volt. Benedict átlátott rajtam, s kétségeit máris szóvá tette. Nem tudtam hazudni neki, felpillantottam fürkésző szemeibe, s úgy éreztem, hogy mint a sokat hajtogatott ponyvaregény, megnyílok neki.
– Aidennek hívják, Aiden H. Lexton. Szinte semmit nem tudok róla. Ez már eleve borzalmas. Mert nem kellene megbíznom egy olyan emberben, akiről még azt sem tudom, aranyvérű-e. Vagy honnan jött… ja, várj. A Durmsrtangba járt. Ez enyhít a helyzetemen. De könyörgöm, kevesebb róla az információm, mint ahányszor csókolóztam vele!
Az eddig elfojtott dühöm újra felszínre tört. Leugrottam az asztalról, s egész közel léptem Benedicthez.
– Ilyen közel áll meg hozzám mindig. Élvezi, ha kihozhat a sodromból… és nem is ez a lényeg, hanem, hogy háromszor megcsókolt. És ez még hagyján, mert az erkélyen kis híján meg is történt közöttünk a dolog, mert már itt járt a keze, és így tartott. És akkor még a derekamat is megfogta, mert táncoltunk. Érted ezt? És alig beszéltünk valamit, de tudod, mit érzek, mióta megfogta a combomat?
S ugyan nem Benedict testén mutattam be Aiden érintéseit, hanem sajátomon, de így is elég zavarba ejtő volt, ahogy fogdostam és simogattam saját testemet.
– Érzem, hogy remegek. Reszketek, mert nincs ott a derekamon a keze… és reszketek, mert furcsa forróság önti el a testemet. Mindenhol, érted, Benedict? A bugyim alatt is bizsergek.
Annyira elvörösödtem, hogy jobbnak tartottam tenyereimbe temetni arcomat. Nagyon megalázónak tartottam a vallomásomat. De valakinek beszélnem kellett az érzelmeimről.
– Ez pedig teljesen elvonja a figyelmemet Benedict. Mondd, hogy van erre valami ellenszer…
Hangom könyörgőn csengett, de nem néztem a srác szemeibe. Nem akartam látni, hogy megvet vagy megrémül tőlem.



Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Benedict&Riley 2015-01-01, 21:53

Hol összefut a kút a térrel, a pincéket elfedik a hatalmas falak. Szivárvány ragyog rá, ha jobbról kél a Nap, szemed még sem látja, hogy ott van a Mag. Mi? Nem..ennek így nincs értelme. – Hangosan gondolkodva a tábla előtt újra szemügyre vettem az írásjeleket, töröltem, majd írtam, ismét töröltem és írtam. Annyira vágytam rá, hogy végre megfejtsem a nagy mágus titkát, hogy abban a pillanatban elég nehéz volt engem kizökkenteni a koncentrálásból.
Hiába hallottam neszeket, az ajtó nyikorgását, nőies lépteket és a már jól ismert, kedves hangot, nem fordultam meg. Teljesen belevesztem a kódfejtés rejtelmeibe, sebesen írtam, s mélyen elmerültem a könyv soraiban, hogy rájöjjek, mit ronthattam el. A nagy sietségben még kék ingem is krétaporos lett, baglyom pedig már az Őt körülvevő hófehér portól károgott. Pedig nem is volt varjú.
Pillantásom csak akkor kaptam fel a barnára, amikor feljajdult Serge baráti fogadtatásától. Azonnal a madárra emeltem tekintetem és morcosan fúrtam íriszeimet a huhogó hatalmas feketéjébe.
- Malazárra Serge, hányszor szóltam neked, hogy nem illik csipkedni a vendégeket? Kérj elnézést és viselkedj. – Egyrészt sikerült elvonniuk figyelmemet a fontos kódfejtésről, másrészt Sergenek már kijárt egy alapos fejmosás, mert az utóbbi hetekben gyakran engedetlenül viselkedett. Mintha unta volna kalitkáját vagy az én társaságomat. Egyelőre azonban nem lett volna szívem megválni a madártól, aki elég sokat jelentett nekem.
- Ne haragudj rá, nehezen viseli a telet és már jó ideje nem találkozott a szomszéd bagoly kisasszonnyal. – Halkan nevetve felfedtem Serge egyik titkát, hisz a szomszéd leányzó hófehér baglyával nagyon is kedvelték egymást. Néha olyan huhogást rendeztek le egymást közt a klubhelyiségben, hogy félő volt, ki kell hívni a madárrendészeti őrséget rendbontás miatt.
- Elnézésed kérem, hogy nem köszöntöttelek időben, de roppant mód lekötötte figyelmemet ez a kódfejtés. – Böktem mutatóujjammal a táblára, ahol Reilly szemügyre vehette csodás firkálmányaimat.
- Ez? Kérlek szépen, ez hieroglif írás, pontosabban egy nagyon is hasonló forma. Nem egyiptomi eredetű és meg fogsz döbbenni, de egész pontosan az 1920-as évek elején íródott , Londonban. Hát nem döbbenetes? – Izgatott mosollyal nyomtam orra alá a pergament, ahol szebb formában vehette szemügyre az általam is táblára dobott képeket.
- Kihoztam a könyvtárból egy olvasmányt, ami az egyiptomi írásjelekről szól. Döbbenetes a hasonlóság, viszont több olyan betű is lehet, ami eltér, így nagyon nehezen megfejthető. Tudom, hogy te a kódfejtésben otthon vagy, ezért is szeretném, ha segítenél. Gondold el Reilly, ha megtaláljuk a térképhez tartozó helyszínt, akkor rengeteg ereklyére bukkanhatunk.
- Várj, meg is mutatom. – Gyorsan odaugrottam az ágyamhoz, s felforgatva a könyveket, kutakodni kezdtem legfőbb forrásom után. Úgy túrtam fel az ágyamat beterítő könyvek halmazát, ahogyan kisgyermek kutat játékai közt.
- Ugyan nincs mit, remélem a többi finomság is jól esett. – Felpillantva rá, egy mosoly söpört végig arcomon, de a következő pillanatban már újra a könyveket túrtam.
- Állítólag több mágikus eszköz is el lehet rejtve, illetve a mágus varázspálcája, meg egy gyűrű, ami elvileg blokkolhat bizonyos varázslatokat. Ez az, megvan. – Felkapva a könyvet, arra az oldalra lapoztam, ahol rajzok prezentálták az elveszett kincseket. Örömmel léptem oda Reilly elé, de ahogy szemügyre vettem vonásait, s kék íriszeibe fúrtam pillantásomat, úgy éreztem, mintha ott sem lenne.
- Nem? De miért? – Értetlenül ráncoltam össze homlokomat, hisz rég láttam már ilyen melankóliába zuhanva ezt a lányt. Az meg még jobban megdöbbentett, hogy egy ilyen érdekes kódfejtés sem hozta lázba Reillyt, annak ellenére, hogy talán még nálam is jobban rajongott az ereklyevadászatért.
- Valami történt, Reilly? – Asztalom lapjára csúsztatva a könyvet, közelebb léptem a lányhoz és érdeklődve kezdtem fürkészni íriszeit.
- Öhm, esetleg köze van ahhoz a veszekedéshez azzal a sráccal, amit félbe szakítottam? Ne haragudj, nem akartam hallgatózni csak..csak.. Reilly, mi történik veled? Mostanában nem mesélsz nekem semmiről. – Némi aggodalmat is láthatott tekintetemben, hisz olyan volt nekem, mintha a testvérem lenne.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Benedict&Riley 2015-01-01, 21:52



from Reilly with love

my best friend: Benedict


A folyosón nem indultam meg azonnal a Hollóhát tornyába vezető sűrű csigalépcső irányába. A sarok után, hátamat egy üres falszakasznak vetettem, ahol türelemmel vártam ki légvételem ütembe rendeződését.
Megsérültem a közelében.
Minden alkalommal belém mart, nem engedett el sérülések nélkül. Testemben vágyat ébresztett, nyelvemre zavarodott szavakat csalt, gondolataimat átmosta. Birtokolt. A tudta nélkül, de már az övé voltam.
Röhejes, hogy évekig egyetlen srác sem érintett meg hozzáhasonlóan. Voltak megható próbálkozások, édes kis semmiségeket suttogó ajkak, siettetően cirógató ujjak, zabolázatlan érzések, melyeknek szemlélője csupán kívülről lehettem. Annyian próbálták elnyerni szerelmemet, de arra egyik sem figyelt, hogy még csak fogalmát sem tudtam a kusza érzésnek.
Mára beletanultam. Szeretők körében bővelkedve, végre megértem, hogy én is érezzek. Tapasztalatlanul és felkészületlenül tapogatózok minden alkalommal a sötétben, s öles léptek után csodálkozok, ha mélyre zuhanok.
Az Aiden iránt érzett érzéseim intenzívebbek és vadabbak voltak, mint a szapora futóhomok. Kiút még véletlen sem volt, fulladoztam kusza világától szerelmemnek.

Eljutottam arra a pontra, hogy őszinteséget fogadjak magammal szembe. Többé nem lehetett titok, hogy Aiden iránt kevesebbet táplálok, mint édes szerelem. Ugyan ő még nem tudta, s míg kitanultam a vágyak iskoláját nem is sejthette, de szívem vehemens robaja enyhülni látszott.
A hideg falszakasz egyik kidudorodó téglájába kapaszkodtam bele, míg megváltam a képektől, s az erőszakos érintésektől. Aiden érintése… megbolondított.

A hollóhátas fiú szobájáig legalább száz lépcső vezetett. Kezdtem érteni, miért sietett előszeretettel az alagsorban leledző szobámba fél órás szüneteiben. Izomláz kerülgette vádlimat, mire kézfejemet az ajtókilincsre csúsztattam. Rekeszizmaim alá levegő szorult, szívem tudatlan táncos trampli lépéseivel járt szambát ritkás bordáim között.
Meghaltam. Nem hiába nem járok én ide.
– Megjöttem, Monsieur Beaufort.
Két oldalról szorítottam ujjaimmal derekamat, hogy ki tudjak egyenesedni, de igazából kár volt ennyire törnöm magam a jó kiállás miatt, Benedict figyelmét a falra akasztott írótábla foglalta le. Észre sem vette érkezésemet. Megbújt a toronymagasan egymás hátára fektetett könyvek között.
Legalább kedvenc baglyom üdvözölt.
Nem volt olyan könnyű, de végül rombolás nélkül vettem át magam a szobán, és annak tananyagán, hogy a sarokba ültetett tollashoz sétáljak.
– Szia, Serge… te örülsz nekem? – megszokásból végigsimítottam a madár dagadó begyén. De neki is lehettek rossz napjai, s hát ez az volt, ugyanis éles csőrével azonnal hófehér ujjamba csípett.
– Aucs… ez fájt, Serge.
Megszidva a madarat, azonnal elléptem tőle. A férfiak ma nem álltak az én pártomon. Sőt… Serge még dühösen is nézett rám. Ha egyszer nem tudtam neki egeret hozni, hát most mit csináljak?!
Ha Benedict végre észrevett, akkor mögé lépdeltem, és a kezében tartott könyv fölött szemügyre vettem a táblára krétázott feljegyzéseit.
– Mit hoztál nekem? Hm? Egy újabb, megfejtésre váró keresztrejtvényt? Édes vagy, de… – s már éppen nevetni kezdtem volna, s leengedtem vérző ujjamat, amit eddig számban tartottam, mikor észrevettem a térképet és a hozzátartozó sárga pergamen titkos írását.
– Ez milyen nyelven van? Nem láttam még ilyen betűket. Ezek nem is betűk, ugye?
Válasza helyett a táblára pillantottam, hogy feltérképezzem a helyzetünket. A máskor érdekesnek vélt eset azonban most nem foglalt le. Inkább vértől ázott ujjamat szopogattam, ahelyett, hogy olvasnék. Még mindig Aiden járt a fejemben. Pont ezért nem kívántam soha szerelmes lenni! Mert elveszi a boszorkány eszét a szerelem.
– Még meg sem köszöntem a reggelit… Merlinre mondom, a legfinomabb kakaót kaptam.
Gyengéden felmosolyogtam a fiatal mágusra, s hogy lássa, érdekel legújabb szerzeménye, átvettem tőle a papírokat, és felpattantam íróasztalára, ahol több volt az ülőhely, mint bárhol máshol a szobában.
– Nagyon tetszik… de nem tudok koncentrálni.
Menthetetlen voltam.



Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Benedict&Riley 2015-01-01, 21:50

Tekintetem éppen csak egy pillanatra akadt meg az ismerős srác pillantásán és azonnal miértek után kutattam gondolataimban. Meglehetősen furcsának tartottam, hogy egy srác van Reilly szobájában, akivel láthatóan éppen vitatkozik. Tudtommal pedig én voltam az egyetlen fiú barátja, akivel képes volt vitába bonyolódni, különösen, ha régi rejtélyekről és műkincsek fellelhetőségéről volt szó.
Illetlenség lett volna részemről, ha tovább bámulom őket és kérdéseimmel rabolom idejüket. Már így is afféle érzésem támadt, hogy tapintatlan voltam velük szemben és udvariatlan, amiért izgatottságom végett elfelejtettem megvárni, míg engedélyt adnak az ajtó nyitására. Nem volt kérdés, hogy sietősen elhadarjam, amit szeretnék, majd ahogy érkeztem, oly sebesen távozzak a lány ajtajából.
A nagy sietségben elmaradt a köszönés, akár csak az, hogy annyit szóljak, elnézést. Ehelyett gyorsan kihúztam fejemet a szobából, s törekedve a nesztelenségre, lassú mozdulattal húztam vissza magam után az ajtót, hogy a zár éppen csak visszaugorjon a helyére.
Lábaim azonban nem vittek tovább, megtorpantam a lány ajtaja előtt. Gondolkodóba estem, s egy pillanatra odahajoltam az ajtó lapjához, hogy fülemet odaillesztve kicsit hallgatózzak. Természetes, hogy ekkor puffant neki valami a szomszéd szoba ajtajának, amitől azonnal felriadtam, s elhúztam fejemet Reilly bejáratától. Milyen ostoba és neveletlen is vagyok, hogy hallgatózom a legjobb barátom után. Ha majd szeretné, úgyis elmeséli nekem, hogy mi történt.
Ezen gondolatokkal korholtam le magam, majd kiegyenesedve sarkon fordultam, s visszavonultam saját hálókörletembe, mely a Hollóhát klubhelyiségén vezetett.
Most bizonyára sokan felkapták fejüket azon, hogyan lehet egy hollóhátas és egy mardekáros közt ilyen mélyen szántó barátság, s legfőképp, hogyan kerülhettem az alagsorba. Nos, nem kis munkát igényelt az, hogy egy bűbáj segítségével láthatatlanul haladjak el a Mardekár folyosóján. A jelszót pedig Reillytól szereztem meg, aki hozzám hasonlóan birtokában volt a Hollóhát belépőjének.
A jól megszokott falak mosolyt csaltak arcomra, igazán csak a saját házam falain belül éreztem jól magam, távol attól a pincétől, ahol diáktársaim nagy része elviselhetetlen modorral bánt embertársaival. Néha csodáltam, hogyan kerülhetett Mardekár házába kedves barátném, ki oly közel állt szívemhez.
Előhúzva pálcámat, szobám közepén levettem magamról a bűbájt, s ismét láthatóvá váltam. Lekapva zakómat, precízen akasztottam fel egy vállfára, majd végig simítottam gyűrődéseit és csak aztán akasztottam be a szekrénybe. Íróasztalomon, ágyam közepén ezúttal könyvek sorakoztak, s az ágyam mellett, egy hatalmas írótábla takarta el a kilátást.
Gyertyákat gyújtva szemügyre vettem legutóbbi fordításom részleteit, de még mindig hiányzott jó néhány sor, s végre össze akartam illeszteni a hiányzó darabokat. Reillynak is tudnia kellett arról, hogy találtam egy térképet és az talán elvezet egy olyan helyre, ahol ősrégi ereklyékre bukkanhatunk. Olyan izgatott voltam hogy nem tudtam tovább várni Reillyra, felkaptam a legfrissebb könyvtári kötetet, s az ágyamra telepedve, sebesen olvasni kezdtem a sorok közt.
- Ha ezeket az írásjeleket a hieroglifák alapján rendezték, akkor minden bizonnyal ideogrammákkal és determinatívumokkal teli szótagok rejlenek meg a sorok közt. Erről Reillynak is tudnia kell! Várjunk csak! Ezek alapján…- Felpattanva ágyamról, a tábla elé siettem, s a korábban felrajzolt jelek alatti jelentést egy szivacs segítségével töröltem le. Baglyom erre csak huhogott, mire szúrós pillantással illettem a tollast.
- Ne most Serge, azt hiszem, hogy megfejtettem. – Azzal krétát ragadtam kezembe és hevesen írni kezdtem gondolataimat a táblára, közben a kezemben tartott könyv sorait fürkésztem.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Benedict&Riley

Vissza az elejére Go down

Benedict&Riley

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

+

Similar topics

-
» Riley's Tattoo Salon

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Kastély és Birtok :: Tornyok :: Hollóhát-torony-